Melore Lainey
Eltávozott karakter
------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"
csak gurult, gurult és gurult
Hozzászólások: 121
Jutalmak: +95
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : szőke
Szemszín: zöld
Kor: 16
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban:: plátói szerelem
Kedvenc tanár: Shannon, a cukrosbácsi *-*
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 10 hüvelyk, diófa, főnixtoll maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #210 Dátum: 2009. 08. 18. - 12:48:57 » |
0
|
Valami súlyos pottyan rám az égből. Hálásan fogadom a felajánlott dzsekit, kezd hűvös lenni, bár eddig nem igazán vettem róla tudomást. Meg semmiről sem igazán, a professzoron kívül, ez - vagyis ő - segített távoltartani a zavaró gondolatokat. Tényleg, hogy lehettem ilyen hülye, hogy ezt vettem fel? A válasz elég egyszerű, de talán jobb lesz, ha megosztom vele. Mindent megosztok, mert az időhúzás egy jó dolog. Mondhatom ezt is, de azt is, hogy egyszerűen csak szeretek vele beszélgetni. - Csak igyekeztem úgy tenni mintha tényleg randira mennék. Ha így lenne, biztos ezt vettem volna fel, pedig nem is szép. - kicsit elhúzom a számat, mert még mindig nem teljes a magyarázatom, de ezt megfogalmazni nem éppen könnyű. - Ez annyira kifejező, annyira én vagyok, hogy az embernek rögtön véleménye lesz rólam amint meglát. Lehet, hogy téved, de semmiképpen sem lesz semleges.Kell tanács, nem is egy. Egy életre elegendő tanácsnak is örülnék tőle például, mert amiket mond, annak van értelme. Ez is ritka, mert annyian osztják az észt, mikor csak elolvastak egy könyvet és azután azt érzik ők az emberiség szakértői. Hogy mindenki problémáit meg tudják oldani néhány üres értelmetlen és üres közhellyel. A legtöbben meg csak helyeselnek. - Hát, végülis az is hazugság, tehát egyre megy. Viszont sok kellemetlenséget megspórolnék vele. - remélem nem úgy értette, hogy rá célzok mint két lábon járó kellemetlenség. Csak annyira próbálok egyetérteni hogy belezavarodok. - Viszont most úgy tudják, hogy van valakim. Ma szakítottunk? Ez meredek. Amúgy sem tudom milyen egy szakítás, sírnom kellene vagy örülni, hogy vége? Mondjuk nem lehetek túl boldog, mert tegnap még úgy áradoztam róla. Viszont, ha azt vesszük, hogy az én korosztályom milyen gyorsan változtatja a véleményét, talán még az is belefér. - rögtönzött monológom talán még neki is sok, mert szépen el is felejtkeztem arról, hogy kicsit kivonatolnom kéne és nem rázúdítani az egészet. Már késő, most lássuk megbirkózik-e az információáradattal. Most pedig megpróbálom szépen átgondolni a válaszomat, mielőtt kinyitnám a szám. Még egy dolog amihez hozzá kéne szoknom. Tehát miért viselkedem vele máshogy? Mert zavarban vagyok, mert okosabb nálam és mert összezavar. Gondolkodnom kell a társaságában, ami szokatlan. Nem gyerek, nincsenek kicsi és értelmetlen problémái amiket meg akarna oldatni velem. Akár még az is lehet, hogy számíthatok rá. Majd egyszer. Valamikor. - Nem szándékosan viselkedem máshogy. Mármint, maga nem diák, tudja? Vagyis, azt biztos tudja, hogy nem diák, csak... Csak nehéz úgy beszélni magával mintha tanár lenne, mert nem viselkedik a könnyen lereagálható sablonok szerint. Még szerencse, hogy jól szórakozik, az emberek általában falramászak az ilyen szerencsétlenkedéstől. - átgondolt és teljes, legalábbis az összhatás. A mondataimon még csiszolni kell, de ha lesz lehetőségem hozzászokok majd. Vagy ő szokik hozzám.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
Cukrosbácsi
Hozzászólások: 185
Jutalmak: +260
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 14 hüvelyk, szőlő, sárkány szívizomhúr
Nem elérhető
|
|
« Válasz #211 Dátum: 2009. 08. 19. - 07:59:05 » |
0
|
*A szépérzékem halk sikollyal fejest ugrik a tóba és messze tempózik a fenébe, kivételesen nem úszok utána, pedig belátom igazát. Elvégre neki mindig igaza van, különben nem lenne szép érzék. A szépet érzékelni. Ergo, ellenkező esetbe menekül. Mielőtt nagyon túlbonyolítanám a dolgot meg kell jegyezzem, hogy azért drámai túlzás, hogy elmenekül. Nem rossz ez az öltözet. Mondjuk futni egy kört. Teniszmeccsre. Falmászáshoz. Járni-kelni.* -Ízlések és pofonok-*jegyzem meg nagy bölcsen, mielőtt a gonosz kis hang feltenné az intelligencia szintem mélyén a kérdést, hogy mégis milyen jogon kritizálnék egy másik embert, amikor én meg összeégett, összeszabdalt felhámban mutogatom magam, nem is ritkán, nem is kicsit, pusztán azért, mert szorult belém némi hajlam, ami kikunyerálja magának, hogy nézegedtessen magam, árgh, ez így megint túl bonyolult éjszakára.* -Ha magának ez a kellemes, az aktuális randipartnernek is biztos megfelelne, elvégre ezért randizgatnak az emberek. Megismerik egymás gyengéit és valahol még élvezik is-*megcsóválom a fejem, csatlakozok a fűtekergetők klubjához, elgondolom, hogy milyen lenne, ha mondjuk Perselus kolléga kikukkantana. Na jó. Ezt a mumust is visszatolom az ágy alá.* -Nem jó a stílus. Hazugság, az lehet, de nem teljes hazugság, mivel maga nem mond semmit, tehát nem állít valótlant. Azt, hogy a szavai mögé mit látnak bele a többiek, az már az ő bajuk-*neveljük zölddé a jó Hugrásokat, nem ezt hívják agymosásnak? Persze, kételkedek kicsit az ösztönös ravaszságban, de mindenkinek jár egy esély.* -Mondok egy példát. Tegyük fel, hogy maga visszamegy. Ők kérdezgetni kezdik. Maga hűvös előkelőségben elpöccintgeti a kérdéseiket, mintha semmi közük nem lenne hozzá. Ebből a kishölgyek arra fognak következtetni, hogy megesett a szakítás, és ennek sokkjától maga rideg, komor. Ilyenkor nagyon megértőek tudnak lenni, de ha mégse, akkor sincs baj, maga megszabadult a kellemetlenségtől, hiszen a lelkiismerete tiszta. Nem hazudott, csak nem mondott semmit.*Ha az életben minden ilyen egyszerű lenne, akkor már beledöglöttünk volna a nagy, büdös harmóniába. Szerencséjére a világra, és pechünkre az élet közel sem ilyen egyszerű. Például én tudom, hogy nem vagyok diák, de néha elfelejtem. Elvigyorodok, megkegyelmezek a hajlítgatott fűszálnak, hagyom tovább kornyadozni a földhöz kötötten.* -Igen, az ilyesmivel nem árt, ha önerőből is tisztában van az ember, mint például, hogy diák-e, vagy sem, elvégre ha rossz helyre megy aludni abból még nagy baj is lehet-*de persze a baj természete már csak olyan, hogy előtte valami jó dolog történik, hiszen különben nem érné meg bevállalni. Kérdő mozdulattal felvonom a szemöldököm.* -Én is falra mászok a szerencsétlenkedés láttán, csak kevésbé látványosan. Ha gondolja…-*veszem elő a legnyájasabb hangomat, na ezzel a hanggal nem próbálok meg énekelni.* -… előveszem a szigorú modorsablont és akkor jajj magának. De most komolyan. A tanárok is csak emberek, többnyire, aligha hiszem, hogy olyan egyszerűen működik velük kapcsolatban a kommunikáció, ahogy sugallani engedi kegyed.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3
~ A Kis Griffendéles - Rony élő határidőnaplója
Hozzászólások: 105
Jutalmak: +34
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : +40
Ház: Griffendél
Évfolyam: Első
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban:: Kevin Stratford
Kviddics poszt: Őrző
Pálca: 8 és fél hüvelykes tölgyfapálca, főnixtoll maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #212 Dátum: 2009. 08. 19. - 20:49:30 » |
0
|
A levegő izzott, forrt kettőjük között. Talán egyikük sem értette igazán mi is folyik itt, de az égiek Nagy Könyvében biztos minden meg volt írva előre, forgatókönyvszerűen. Egyértelmű. Hisz két ilyen egyforma jellemű személynek „kötelessége” volt összefutni egymással. És melyiküknek volna jobb ezekben a pillanatokban egy puccos étteremben flangélni és a pacalpörkölt minőségéről csevegni? Ez így itt, a tóparton… TÖKÉLETES! Nincs fehér ló avagy aranyhintó, de két szeretetteljes ember áll egymással szemben és nem tudják eldönteni ott legbelül mit is éreznek igazából. Hannah sem képes megállapítani, hogy pillanatnyi fellángolás mit tapasztal szívében vagy esetleg más… több ennél? Mindig is megfontolt volt szerelem témakörben így most is hosszas perceket töpreng így Kevin előtt állva is a továbbiakon. Mikor kis szünetet tart az elmélkedésben a fiúra pillant. Meglepődik, mert társa is hasonlóképp tesz mint ő az imént… gondolkozik, jár az agya… Ugyanazon? Talán egyre jobban kezd világossá válni a válasz erre a pofonegyszerű kérdésre… Igen a magyarzákodás már-már zavaró lehet a srác számára, így Hannah magában el is dönti ennek kihagyását saját szótárából, de Kev megelőzi. Készít egy képzeletbeli tiltólistát, s a jókedv okából kifolyólag egy láthatatlan tollal firkantja fel a kiejthetetlen szavakat. A leányzó emiatt egy harsány kacajt hallat, s mélyen a fiú íriszeibe tekint. Szemeiben kedvesség és szeretet tükröződik, melengető érzés… - Rendben, benne vagyok. Ígérem többet ki sem ejtem a számon, hogy bo… hüpp… már majdnem! – mondta, majd nevetésben tört ki s pár pillanat múlva lecsillapodott, próbált komolyabban gondolkodni s nem mindenen csak vihorászni. ~ Haskivillantás? Szóval Kev ilyen eszközökkel játszik. Na jó bármilyen hitben is voltam eddig az tuti, hogy ezt csak az én elbűvölésem okából kifolyólag tette. Száz százalék! És, hogy kéne reagálnom. Biztos ismer már annyira, hogy nem ilyen könnyű préda vagyok s egy izmos férfitest láttán nem megy el a józan eszem. Hagy küzdjön még kicsit, nekem van időm. Tudni akarom, hogy mennyire gondolja komolyan… annyira mint én…? ~ - Áh szóval így. Bocsi engem félreinformáltak. Úgy tudtam ez egy kőkemény tornaóra lesz, de a jelek szerint a Baywatch emlékpartira keveredtem. Na nem baj akkor ha már itt vagyok ideje lekupírozni a példaképem. Szerzek gyorsan egy jó plasztikai sebészt és pár nyisszantással megoldja, hogy beilljek a buliba! – magyarázta komolysággal hangjában Hannah, de amint végzett a monológgal elnevette magát és a fiú felé pislogott szavait várva. És erre Kevin lestírölte a melleit. Szép… Hannah erre rosszalló pillantást vetett rá, de legbelül egyáltalán nem gyülemlett fel benne düh azonban az ilyen pasikat nem bírja, sosem bírta. Tudja, hogy ez a srác nem olyan fajta, de még véletlenül se szaladjon el vele a ló… Ha elveti a sulykot, majd Miss Whitney visszarántja. - Hékás! Még a fürdőruhát sem vettem át és máris így bámulsz! Enyje kisfiú, itt nem az a mottó él, hogy „mindent a szemnek”! – mondta először komolyan, de utána mosoly kúszott arcára, mellyel Kevet célozta meg. Ezután némi csevely még a tornáról, mindketten remekül érezték magukat addigra. És jött a „várva várt” fejenállás. Az egyik olyan mutatvány amelyben a leányzó sohasem jeleskedett. Na mindegy, egyszer mindent ki kell próbálni! Legrosszabb esetben fejre esik és örökre agykárosult lesz! Áh, tudja ő jól hogy ilyenre nincs esély, de mégis fél kissé… - Wáh! – csak ennyit hallatott és egyenesen Kevre pottyant. A két fiatal igazán közel került egymáshoz, ajkaik szinte egy ujjnyi helyezkedtek el. Mindkettejüket kétely fogta el, de Hannah hamarabb legyőzte és már nem érdekelték a kötöttségek, a hosszú ismeretségen alapuló kapcsolatok. Élvezni akartam a pillanatot, azzal akibe beleesett… Száját még közelebb emelte és a fiúéhoz érintette. Ha ő sem ellenkezett akkor jobban megcsókolta, s pár másodperc múltán hátrébbhúzódott. - Most már jól… - suttogta és Kevin reakciójára várt.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Melore Lainey
Eltávozott karakter
------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"
csak gurult, gurult és gurult
Hozzászólások: 121
Jutalmak: +95
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : szőke
Szemszín: zöld
Kor: 16
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban:: plátói szerelem
Kedvenc tanár: Shannon, a cukrosbácsi *-*
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 10 hüvelyk, diófa, főnixtoll maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #213 Dátum: 2009. 08. 24. - 12:18:07 » |
0
|
~...az aktuális randipartnernek is biztos megfelelne...~Tehát neki nem felel meg. Kit érdekel? Ha a nagyvilághoz viszonyítjuk, az érdeklődők száma elenyésző, de, ha a jelenlegi társaságot nézzük, akkor viszont ötven százalék az elkeseredettek aránya. Ha nincs más a parton. Mindenkinek meg akarok felelni, nem nagy dolog, de annál igegesítőbb. Miért nem mondhatta egyszerűen, hogy jól nézek ki? Vagy, hogy ő így is randizna velem. Nekem mindegy mit hazudna, csak csinálja. Semmibe nem kerül kicsit feltornászni az egómat. Tehát vagy direkt nem csinálta, vagy csak szeret őszinte lenni. Egy biztos, a gyerekek lelkiválágának nem éppen a szakértője. Bár néhány jól irányzott megjegyzése túl profinak hat egy kezdőhöz. Abba kéne hagynom az analizálását, úgysem jutok semmire. Az ilyesmihez idő kell, sok-sok idő. Utálok várni. Kesergésemet a következő mondata szakítja félbe. MIkor végre felfogom mit is próbál mondani, felnevetek. Egyértelműen benne volt a húvös elegancia kifejezés. A példát pedig rám vonatkoztatta, ez bőven elég ahhoz, hogy egy darabig abba se bírjam, hagyni a nevetést. Mikor levegőhöz jutok, felöltlik bennem, hogy talán illene megmagyarázni szolidnak nem mondható kitörésemet. - Maga mit gondol, mennyire ismer engem? Bár ez így nem túl jó kérdés. Csak arra akarok célozni, hogy még egy idegenről se feltételezném, hogy azt mondja tettessem magamat hűvösnek és ridegnek. Nem azt mondom, hogy képtelen lennék eljátszani, de a barátaim hat éve a háztásaim, nem a szakértőim, de ha megpróbálnám beadni, hogy bármi is rideggé tett körberöhögnének mielőtt azt mondanám... Öhm, valami rövid szót. Elegancia... - ízlelgetem kicsit a szót mielőtt folytatnám. - Jó lenne, ha nem így lenne, de ez a szó annyira távol áll tőlem, mint... Tyúk a tojástól. Ja az nem. Mondjuk a tojás gombölyű és nincsenek tollai.Még mindig nem tudom mikor kell abbahagyni, de a rossz helyen alvós megjegyzés után úgy látom a professzornak is van mit csiszolnia ezen a képességén. Viszont a következő mondatát nem tudom hova tenni. Ez most azt jelenti falramászik tőlem? Akkor miért így mondja? Egyszerűen lezárhatná a beszélgetést. Udvariasan mentegetőzve, de semmi sértés. A gondolataim már teljesen behálózták a fejemet, ezért gyorsan megszólalok, csak, hogy tegyek valamit. - Akkor induljunk vissza a kastélyba? - más nem jutott az eszembe, de kezdésnek csak közepesen gyatra. Talán azt is megtudom, hogy pontosan, hogyan is értette azt a bizonyos falmászást. - Egy szóval sem mondtam, hogy könnyű a tanárokkal szótérteni, de ha már megvan a kezdés, akkor vannak bizonyos sémák, amikre megvannak a betanult válaszaink. De ettől még a kapcsolatteremtés rész úgyanúgy nehéz. - Ennek most van értelme?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
Cukrosbácsi
Hozzászólások: 185
Jutalmak: +260
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 14 hüvelyk, szőlő, sárkány szívizomhúr
Nem elérhető
|
|
« Válasz #214 Dátum: 2009. 08. 24. - 19:36:29 » |
0
|
*No lám, az élet továbbra sem cáfol meg, vagyis nem válik egyszerűvé. Sőt, ha már egyszer itt van, akkor még rá is nehezít egy baromi lapáttal, legalábbis addig bonyolítja az egyszerűnek hitt jelenetet, hogy csak pislogok. Felsistereg a feszültség, érzem én, csak éppen nem találom az okát, a magyarázatát, de mentségemre legyen mondva, hogy legalább nem is keresem, félig felvont szemöldökkel az arcomra száradt a csodálkozás, persze nem az a fajta, amitől az embernek nyitva marad a szája és lecsöppen a nyála, hanem egy sokkal diszkrétebb fajta.* -Ugyan kérlek, az ismeretségünk nyugodtan nevezhető futónak, de amiről beszélek az nem is az ismeretségről szól, de még csak arról sem, hogy másik, tiszteletreméltó diáktársai hogyan és minek ismerik magát. Figyeljen-*felülök, kijön belőlem az oktató, most éppen az életről oktatok, legalábbis jó lenne erről meggyőznöm magam, de nem tudom mi hasznát láthatná kedves Melore annak, amit mondani fogok neki, de legalább én megpróbáltam. És ezen van a hangsúly.* -Senkit nem érdekel, hogy röhögnek. Nem kell, hogy elhiggyék, még csak az sem kell, hogy te elhidd. De ha ők röhögnek, te pedig úgy teszel, mint akit nem is érdekel, akkor előbb-utóbb torkukra forr a kacaj, hidd el nekem. Nem az kell, hogy hirtelen kibújj a bőrödből, és más légy aki vagy. Csak egy kis bátorság ahhoz, hogy le tudd őket rázni és ne kelljen ilyen büntetésveszélyes helyzetbe hoznod magad-*megcsóválom a fejem, a franc se tudja miért jó ez neki. De nem is az én dolgom megítélni, hogy kinek mi a jó vagy nem jó. Ha neki jó, bár tudom, hogy nem jó, de ha hagyja, akkor így járt, ásó kapa és nagyharang, senki nem tehet érte semmit. Főleg nem én. Bah. Az egyszerű kis tanár, aki beletévedt a kamaszkor melodrámáiba.* -Kénytelenek leszünk felmenni, mert biztos nem fognak megdicsérni, ha felfedezik, hogy itt ücsörgöm magácskával-*bármennyire fájlalom is. Ülésből gyorsan talpra állok, bot se kell nekem és különösebben támasz sem, még fiatal vagyok, ruganyos, trallala, trillalal. A kezem nyújtom neki, hogy felsegítsem, hölgyeket illik, főleg az ilyen holdfényes éjszakákon.* -Na jöjjön, mert felfázik. Nem kell gyorsan mennünk, akkor nyer egy kis időt, hogy eldöntse, mennyire akarja zavarba hozni magát, aztán mehet a móka-*rámosolyogok, megcsóválom a fejem.* -Egy kicsit félreértettem, ne haragudjon. Majd igyekszem visszatérni a sablon tanári szövegekhez, miszerint ix pont a Hugrabugtól, és büntetőmunka kisasszony, természetesen a mugliismerők irodájában, de nyugodjon meg, ez volt a vicc része a dolognak-*bár az a büntetőmunka, mmm. Hm.. MMM! Megőrültem.* -Visszatérve a többiekhez, magácskának kell eldönteni, hogy mit akar az élettől, és aligha hiszem, hogy azt, hogy holmi diáktársak éppen a maga egyéni életszemléletét leutálva építgesség az egójukat, de ha magának jó, akkor nem is jó lesz, szóval ennyi-*a elfogadja a kezem talpra húzom, határozottan, nem vagyok olyan nyápic, mint szeretnék sokan, talán kicsit erőteljesebben is lendítem meg, hogy aztán megtámaszthassam, de ez kérem szépen, a Hold gravitációs mezejének a hibája, nem az enyém.*
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Melore Lainey
Eltávozott karakter
------ hatodév ------ "zugédességfaló örökgyerek"
csak gurult, gurult és gurult
Hozzászólások: 121
Jutalmak: +95
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : szőke
Szemszín: zöld
Kor: 16
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban:: plátói szerelem
Kedvenc tanár: Shannon, a cukrosbácsi *-*
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 10 hüvelyk, diófa, főnixtoll maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #215 Dátum: 2009. 08. 29. - 20:07:25 » |
0
|
Az ilyen embert meg kell becsülni. Nem sokat a nyakán lógni, de épp annyit, hogy semmissé tegye az összes problémámat néhány megjegyzéssel. Praktikus - mondhatnám, ha gyakorlatias lennék. De nem vagyok. Meglepő? Így hát marad a csöndben ücsörgés, áhítattal hallgatás és a mérhetetlen boldogság, hogy végre vannak válaszok a "há' nemtom"-on túl. Először azt gondoltam, hogy kíváncsi vagyok rá. Aztán, hogy meg akarom ismerni. Majd, hogy meg is akarom tartani. Most már egészen biztos vagyok benne, hogy bálványozni akarom. Persze szép, csendben, mint a jógyerekek. Pedig mindig szerettem volna kifejezni magamat ordenáré módon. Hirtelen jött imádatom oka pedig nagyon egyszerű és nem is túl hirtelen: nem érzem, hogy rámtukmálja az akaratát, de mégis kapok hasznos tanácsokat és akkor sem hátrál meg amikor az ellenkezőjét állítom. Kedves, figyelmes, cinikus és kiszámíthatatlan, tehát még megunni sem lehet. Vajon mások miért nem istenítik, mondjuk, mint Trelawney-t? Vagy nem ismerték még fel mennyire tökkéletesen lehet kultuszt teremteni neki, vagy nem elég füstös a tanterme. Bár az ő rajongói tábora jóval nagyobb lehetne, ami persze nem is túl nehéz, de attól még a kérdés megvan. Bár már nem sokáig. - Azt hiszem most sokat segített. - mondom bizonytalanul, miközben ő úgy váltogatja a tegezést és a magázást, hogy beleszédülök. Bár jobban örülnék, ha kevésbé lenne hivatalos, de nem lehet mindent egyszerre... - Kérdezhetek valamit? - Ez csak formaság, már folytatom is. - Maga mindig ilyen segítőkész vagy csak nem bírja nézni, ha valaki ennyire tehetetlen? - Igen, ez egy burkolt kérdés volt arra, hogy mások is ennyire megszeretik-e, ilyen rövid idő alatt. Annyira burkolt, hogy nem is létezik. Nagy szerencse lenne, ha még nem fedezték volna fel, mert én nem fogom hagyni, hogy mások lelkisegély szolgálata és imádat-tárgya legyen. Irigy vagyok, és? - Köszönöm, ígérem, móka az lesz. Aztán majd be is számolhatok a kalandról... - Elégedetten mosolyogva fogadom el a felajánlott kezet, majd visszatérek a kis álomvilágba. Nem, nem kell visszatérnie a tanáros sablonhoz! Így sokkal izgalmasabb, kikérem magamnak. Már épp mondanám is ki a véleményem, mikor a mondat végére, teljesen semleges hangon beszúrja, hogy vicc volt. Tudhattam volna, tudnom kellett volna. Annyira irreális volt, hogy csakis én hihettem el. Megint igaza van, nem kéne hagynom magam, de már késő. Úgy is mondhatom, hogy már csak két év. - Persze, hogy nem jó nekem, de már nem igazán akarok semmin se változtatni. Hiszen hamarosan vége az iskolának, azok akik eddig a barátaim voltak már nem fogják megváltoztatni a rólam alkotott képüket. Vagy de, viszont én már az élettől akarok valamit, nem az egysíkú iskolaévektől. Két év sok idő, de én teljesen újra akarok kezdeni mindent, sokkal bátrabban és úgy érzem itt már eléggé beskatulyáztak ahhoz, hogy mindegy legyen. - Annyira sikerült beletalálnia, hogy szinte fáj, de végül nem mondok többet. A lényeget ebbe is sikerült belesűríteni. Remélem.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
Cukrosbácsi
Hozzászólások: 185
Jutalmak: +260
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Griffendél
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 14 hüvelyk, szőlő, sárkány szívizomhúr
Nem elérhető
|
|
« Válasz #216 Dátum: 2009. 08. 30. - 15:07:39 » |
0
|
*Mit is mondtam? Az élet nem egyszerű? Igen, elmondtam már párszor és még biztosan meg fogom állapítani pár ezerszer, ami tulajdonképpen nem is sok, ahhoz képest, hogy mennyire megdöbbenek minden egyes alkalommal más embereket hallgatva, hogy nekik milyen gondjaik vannak ebben a rohadt nagy betűs életben. Vagy ők gondolkodnak túl egyszerűen, vagy én vagyok túl bonyolult, de értem mégis, ennek a negatívumnak az ellenére is. Mindenkinek a saját kis világa fáj a legjobban, és számomra se jelentett többet a probléma, mint fogalom, amíg… na jó, igazság szerint én beleszülettem egy hatalmas problémába, de attól még miért nem próbálnék elég jó, okos, aranyos, kedves és szép lenni ahhoz, hogy másokét is értelmezzem? Nahát, nem lehet mindenki olyan szerencsétlen, mint én… Megvonaglik a szájsarkamban a mosoly, ahogy Melore-re nézek, szinte elveszik a dzsekimben, szőkesége halványan fénylik a sötétben.* -Kérdezzen csak bátran-*nagyvonalú vagyok, így aztán érhetnek meglepetések, kurtán felnevetek, megrázom a fejem.* -Nos, ez messzemenőleg nem ettől függ. Jobbára nem vagyok kedves, segítőkész, semmi, ami egy átlagos tanár lenni szokott, így kerülhettem ide a Roxfortba, ez megint csak vicc volt, teljesen elégedett vagyok a kollégáimmal, de ami a lényeg kisasszony-*nézek rá már-már komolyan, bár az arcizmaim nem egészen hajlandóak engedelmeskedni az akaratomnak, de muszáj őket formába rendezni.* -hogy nem azért mondom ezeket magának, mert szerencsétlennek tartom. A szerencsétlen alakoknak jobb semmit nem mondani, mert csak több kárt csinálnak, mint eddig. De kegyed még fiatal. Még fejlődőképes, még bármi lehet magából és ha éppen arra van szüksége, hogy egy magamfajta szétszórt fickó okosnak látszó tanácsokkal erősítse az önbizalmát, akkor ki vagyok én, hogy nemet mondhassak? *Felhúzom állásba, megigazítom rajta a dzsekimet.* -Halálosan áll magának ezzel a hiperrövid nadrággal-*gondolom hangosan, persze tartom magam a barátságos mosolyhoz, hiszen a társalgás alapeleme a mosoly. Ha az ember mosolyog kevesebben nézik dühöngő vadállatnak. Ez is egy szempont. Egy nem rossz szempont.* -Természetesen igényt tartok arra a beszámolóra, legalább bővítem az élettapasztalatomat-*most persze mondhatná, hogy bizonyára nem szorulók rá az ilyen bővítésekre, de nem szeretném, ha mondaná, főleg, mert nem lenne igaz. Szelíden megindítom a kastély felé, magam is lépkedek vele, elég volt a levegőzésből, talán kiszellőzött a fejem eléggé. Áh, esélytelen.* -Érdekes meglátás, de mondja meg kisasszony, igaz lelkére-*ez nagyon úgy hangzott, mint egy rossz bevezető egy nyálas, szerelmes, romantikus regényből, amiben azt sem tudják, hogy mik azok az érzelmek, de nem zavartatom magam* -miért lenne felesleges? Két év hosszú idő. Ha nem is akar már változtatni…. Bocsánat, hogyha fél változtatni a magáról kialakított képen, akkor miért nem használja ezt az időt gyakorlásra? Aligha hiszem el, hogy azok, akiket barátjaként emleget valóban barátai lennének, ha egyszer szerepet játszik előttük. Rejtőzködni jó és hasznos. De kellenek olyan emberek, akikkel őszinte lehet… Félre ne értsen. Lehet rosszul gondolom, de magácska nagyon magányosnak tűnik, ha egyszerűen az olyan emberek véleményétől is fél, akik semlegesek kellenének, hogy legyenek a számára.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #217 Dátum: 2009. 08. 30. - 18:47:15 » |
0
|
Raelyn
A Mai napom valamiért nem úgy telt, mint a többi. Igazából nem hiszem, hogy meg tudnám mondani, hogy miért. Felébredtem, tompán észleltem, hogy az egyik szobatársam ütlegel, hogy ideje lenne felkelni. Jó sok szitkozódás közepette aztán végre valahára feltápászkodtam, lezuhanyoztam, felöltöztem, meg minden, ami csak kellhet. A reggelinél aztán kaptam egy levelet. Aztán a nap további része nagyjából összemosódott, de semmi érdemleges nem volt benne. Most viszont itt vagyok. Már nem tudom, mióta nézem a sima víztükröt, de nézem. Kezemben még mindig szorongattam a levelet, ami egész álló nap nálam volt, de még mindig nem nyitottam ki. Istenigazából időm sem lett volna rá, hiszen ma is pörgés volt. A kései kelés miatt még a reggelimet sem tudtam elfogyasztani, de ezt bepótoltam az ebéddel. Igazából a feladó neve volt az, amiért nem mertem kinyitni a levelet. Az anyától jött, ki tudja mikor írhatta. És nem volt bátorságom kinyitni. Pedig talán az van benne, hogy ő és apa élnek, hogy jól vannak, talán valami más. Annyira érdekelt, hogy nem bírtam kinyitni a levelet, túlságosan is remegett a kezem. Nem hiszem, hogy túl sokan lennének itt ilyenkor, így aztán végül leülök a földre. Még mindig a sima, fekete víztükröt nézem, és érdekel, hogyan tud ilyen nyugodt maradni. Ezt az embereknek sem ártana megtanulnia. Jó is lenne. Mindenesetre legalább annyira le kéne nyugodnom, hogy ki tudjam nyitni ezt az átkozott levelet. Tompán észleltem, hogy valaki közeledik felém. Vagy talán a léptek halk hangjából tudtam? Meg nem tudnám mondani. Remek. Még valami, amit nem tudok! Listát kéne írnom. - Szia! - köszöntem az érkezőre. - Mi vezérelt ide?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #218 Dátum: 2009. 08. 30. - 19:05:12 » |
0
|
PAUL Örültem, hogy vége ennek a napnak. Legalábbis a keményebb részének. Gondoltam, nem ártana már egy kicsit lazulni.. Volt ma átváltozástan, amit igaz szeretek, de elég sok új anyagot vettünk, aminek következtében eltompult az agyam. Az alkímiáról meg ne is beszéljünk. Nade mindegy, letudtuk és az a lényeg. Valamiért szerettem volna lemenni a tópartra, ígyhát oda is mentem. Egyedül - senki sem volt hajlandó velem jönni, mindenki a hülye leckéje fölött görnyedt. Én pedig - ha már lazulós nap - későbbre halasztottam a rengeteg házi feladatot. Sokan voltak a parton, de amerre én mentem, csak egy fiú ücsörgött magányosan a víz szélén. Nagyon nézett valamit, talán kacsázik egy kaviccsal? Talán meghallotta a hosszú szoknyám susogását, de még azelőtt hozzám szólt, mielőtt közelebb értem volna. -Helló- köszöntem vissza, aztán megkérdezés nélkül lehuppantam mellé a földre. Elrendeztem magam, kisimítottam a hajamat az arcomból, körülüttem könnyedén szétterült a szoknya, kábé úgy néz hettem ki mint egy frissen nyílott világoskék virág. Persze vörös mintával a tetején. Jól megnéztem magamnak a fiút, és nem is bántam meg, hogy csak úgy leültem mellé. Évfolyamtársam volt, Hugrabugos, természetesen a nevét is tudtam. -Helló Paul- egészítettem ki magam. Megrántottam a vállamat. -Csak úgy, tudod, pihenni egy kicsit. Fárasztó volt ez a mai nap.- Kíváncsian kinyújtottam a nyakam. Paul nem kacsázott, hanem egy gyűrött borítékot szorongatott a kezében. -Kitől van?- Kíváncsiskodtam. Aztán észrevettem, hogy még nem is olvasta. -Miért nem nyitod ki?- Mosolyodtam el, aztán vártam a fiú válaszát.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #219 Dátum: 2009. 08. 30. - 19:32:54 » |
0
|
Raelyn
Nem is néztem igazán a lányra. Nem tudtam ki az, de jól esett bárki közelsége. Mikor aztán leült mellém, végre oldalra fordítottam a fejem, és rájöttem, hogy egy évfolyamtársam ült le mellém. Sőt, még háztársam is. Raelyn ha jól emlékszem. Már pedig biztos, hogy jól emlékszem, mert ha ezt nem tudom, belegázolok a tóba és addig maradok ott, amíg már vége nem lesz ennek az egésznek. Na jó, ez így talán nem a legjobb ötlet. A fulladásos halált mindig szerettem volna elkerülni. Észrevettem, hogy egészen csinos lány. Mondjuk már régen észrevettem. - Fárasztó, igen, az volt – mondtam, még mindig magam elé meredve. Ha tudnád, hogy mennyire! Nem is értem magam. Sosem voltam ilyen visszahúzódó, miért vagyok az most? Talán ez a hülye pergamen az oka? Nagy valószínűséggel igen. Talán jó ötlet lenne kinyitni, túl lenni a dolgon, aztán jöjjön, aminek jönnie kell. De a kezem úgy remeg, mint a nyárfalevél a téli szélviharban. Talán még ő is észreveszi. Már csak ez hiányozna nekem. Még le is járassam magam. Paul McDavson, aki fél egy átkozott levéltől. A kérdéseire nem is válaszoltam, csak egy apró bólintással jeleztem, hogy ki fogom nyitni, amint lesz hozzá elég lelki erőm. - Az édesanyámtól jött – mondtam végül. - Már egy éve meghalt, de ma kaptam kézhez ezt a levelet. Nincs erőm kinyitni. Mindkét szülőm meghalt, de ezt nem mondtam el senkinek. Mindkettejüket megölték. Ezután tovább üldögélek csöndben. Majd végül megint megszólalok. Hangom talán kicsit remeg. - Kinyitnád nekem? Én nem bírom... nem hiszem, hogy mostanában képes lennék rá.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #220 Dátum: 2009. 08. 30. - 19:48:20 » |
0
|
PAUL Észrevettem, hogy Paul egészen elidőzött a válaszán. Végülis, annyira nem ismerjük egymást, lehet nem akarja elárulni.. Hát, nem gond, én sem kötném bárki orrára hogy ki ír küld nekem üzenetet. Egy pillanatra a tavat fürkésztem, és figyeltem, ahogy a túloldaláról valaki beledob egy követ. A víz gyűrűszerűen fodrozódott, aztán ismét megnyugodott. Ismét Paulra néztem. Ő úgy remegett, mint az előbb a víztükör. Kérdően felvontam a szemöldököm, mi lehet a baj? Nincs is hideg.. Aggódóan fürkésztem a fiú arcát. Aztán végül megtörte a csendet válaszával. " Édesanyámtól jött" - ezen kicsit meglepődtem, hogy ennyire felzaklatja egy levél az anyjától.. Aztán jött a kiegészítés. -Te jó ég- Mondtam, és együttérzően a vállára tettem a kezem, hogy nyugodjon meg kicsit. A hangom elkomolyodott. " Ezt nem mondtam el senkinek."-Nekem az édesapám halt meg, még 10 éves koromban. Szóval tudom milyen érzés. Nyugodj meg- Paul szemébe néztem, csak hogy érzékeltessem vele, nem kamuzok. Aztán elvettem tőle a levelet és óvatosan kinyitottam, mintha valami kincs lenne. Végülis valakinek az. Kivettem a levelet, melyen cikornyás betűkkel egy hosszú szöveg állt. Átnyújtottam Paulnak. -Tessék- Mondtam, és finoman a kezébe adtam. Vártam, hogy elolvassa aztán szóljon valamit, nem akartam pofátlanul beleolvasni. -Na, mi van benne?- Kérdeztem tőle, ha végzett az üzenettel.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #221 Dátum: 2009. 08. 30. - 20:15:07 » |
0
|
Raelyn
Egy nagyon picit összerezzentem, amikor a vállamra tette a kezét. Hát igen, jött a Te Jó Ég válasz, és ő is elmondta, hogy az édesapja meghalt mikor ő tíz éves volt. Most rajtam volt a szájtátás sora. Ezt én nem tudtam róla. Meglepett. Nem hittem volna, hogy van ilyen az évfolyamban, aki elveszített már valakit. De kinyitotta a levelet. Egy nagyon hálás pillantást küldtem felé. Ebben benne rejlett minden, ami csak lehet, hála, köszönet, talán még valami más is. Átvettem a papírt és olvasni kezdtem. Halkra fogva a hangom, de úgy, hogy ő is hallja. Ezt azért megérdemli, hiszen ő segített. Ha nem nyitja ki, még mindig itt ülnék, és sajnálnám magam.
Fiam!
Mikor ezt olvasod, már nem leszek az élők között. Ne mondj semmit. Ha a sors így akarta, akkor így történt. Remélem nyugodt halálom lesz. De tudod kell valamit. Nem mondtuk el neked apáddal, mert tudtuk, hogy hihetetlenül felzaklatna. Van egy húgod. Egy évvel lehet fiatalabb, mint te. Nem tudom, mi van vele, hogy felvették e az iskolába, vagy sem. Örökbe kellett adnunk, mert nem tudtuk volna felnevelni. Keresd meg, és kérlek, kérve kérlek, hogy gondoskodj róla!
Szeretettel: Anyád
Ernyedt kezeim közül kihullott a pergamendarab. Van egy húgom? Akiről gondoskodnom kell? Magamról sem tudok gondoskodni, nincs elég pénz még nyárra sem, nem hogy arra, hogy pesztráljam húgom, akit sosem ismertem! De akkor is a húgom marad, valaki, aki a rokonom. És akkor is összeköt valamiféle kapocs, ha egyikünk sem ismeri a másikat. - Erről, kérlek, ne beszélj senkinek! Senkinek az évfolyamból, de még a suliból se, kérlek! - hangom esdeklő. Már már könyörgő is lehetne. Egy újabb dolog, amihez nem szokhatott hozzá az, aki ismer. Mindenesetre nem mozdulok, most szerintem jobb a földön maradnom. Ha felállok, biztos elájulok. - Ez nagyon hirtelen jött. Túl hirtelen. Hiszen pénzem is alig van... A mondat végét elharapom, de már túl későn. Kicsúszott a számon a második legnagyobb titkom. Basszus! Talán kezdek megbízni ebben a lányban. Kedves volt velem, de ennyire még nem bíztam meg senkiben, nem hogy néhány percnyi beszélgetés után. Ismét esdeklő tekintet.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #222 Dátum: 2009. 08. 30. - 20:38:49 » |
0
|
PAUL Paul mintha végre megnyugodott volna egy kicsit. Egy nagyon kicsit. Ahogy rámnézett, visszapillantottam rá, és bíztatóan, nagyon halványan elmosolyodtam. Nem vagyok túl jó emberismerő, de reméltem azért látszik az arcomon a támogatás. A fiú hangosan olvasta fel a levelet, aminek örültem, hogy nem a végén kellet kikérdeznem róla mi is állt benne. Furcsa volt, hogy még alig ismerjük egymást, máris így kitárulkozott előttem.. Talán ennyire szimpatikusnak tűnök neki, vagy nincsenek barátai és én voltam most kéznél, valakinek ki kellett öntenie a lelkét. Bár reméltem, hogy inkább az előbbi mint az utóbbi. A húgos résznél én is nagyon meglepődtem. Vajon miért adták örökbe, ha csak egy évvel fiatalabb mint Paul? És ki ölhette meg őket?.. Áhh nem, ráztam meg gondolatban a fejem, most állj le Raelyn. Nem most kellene kíváncsiskodnod, ez nem a megfelelő alkalom. A fiú kezéből kihullott a levél, de nem nyúltam utána. Inkább rá figyeltem. Hangja ijedt volt, kétségbeesett, amin egyáltalán nem csodálkoztam. Bárkit lesújtana egy ilyen hír. -Ne aggódj, tudok titkot tartani. Nem mondom el senkinek- És ez igaz is volt. Nem mondtam hogy én is ugyanezt várom el tőle, természetesnek vettem.. Én sem igazán hangoztatom, hogy apám meghalt 6 évvel ezelőtt. -Paul, figyelj- Mondtam, és ismét megszorítottam a vállát. -Az is lehet, hogy a húgod nem ide jár a Roxfortba.. Végülis, ha a szüleid örökbe adták, akkor még a családnevetek sem egyezik, így pedig elég nehéz lesz kideríteni ki is ő. Maximum annyit tudunk hogy egy negyedikes lány, de az alapján sem ítélkezhetünk hogy na most hasonlít-e rád vagy sem..- Csak úgy jött a szóáradat, én pedig gyorsan befogtam mielőtt még nagyokosnak tűnnék. Figyeltem Paul minden mozzanatát, nehogy még itt a végén rosszul legyen nekem. Felturbózó varázslatot pedig sajnos nem ismerek, ha mégis elájulna..
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #223 Dátum: 2009. 08. 31. - 13:25:59 » |
0
|
Raelyn
Örültem neki, hogy tud titkot tartani. Ha ez kitudódik, oda minden kevéske hírnevem, amit eddig szereztem. Pedig az határozottan nem sok. Cserébe én is megtartom az ő titkát, ha kell akár a sírig is. Nem fogom bántani azt, aki rendes volt velem. Nem vagyok én Mardekáros! Az az ő kenyerük inkább. - Köszönöm, hogy segítettél. Jól esett – mondtam, közben gondolkoztam azon, hogy ezt a gyászos témát hogyan kéne magunk mögött hagyni, és vidámabb vágányra terelni a beszélgetést. De ő közbeszólt, és hozzátett valamit a húgos témához. Tényleg nem tudom, hogy ki az. Lehet, hogy nem is hasonlít rám. Ki tudja. De azért kicsit örülök a szavainak. Talán nem kell majd gondolkoznom ezen, aztán nyáron belevetem magam a keresésbe. Bár nem igazán tudom, hogy hol fogom kezdeni, talán ott, hogy az örökbefogadó szülők után kutatok egy kicsit. - Igazad lehet. Még ráérek megkeresni, a legfontosabb most, hogy befejezzük ezt az évet, letegyük az RBF-et, meg a többi. Meg kell keresnem, de nem tudhatom, hogy mi lesz ha rátalálok. Itt ültünk a víz mellett. Figyeltem, ahogyan valaki beledob egy követ a tóba, és láttam, hogy ő arrafelé nézett nemrég. A víz fodrokat vetett, már egyáltalán nem volt olyan nyugodt, mint percekkel ezelőtt. Vagy talán órák? Most komolyan, mióta ültem itt? Atya Úr isten, mióta! Nagyjából az utolsó óra vége óta, de az nem lehetett olyan régen. Ugye nem volt olyan régen? - És mit terveztél nyárra? - kérdeztem. Ez olyan átlátszó kérdés volt, hogy még a hülye is látná, hogy témát akarok váltani. Ő pedig, eddigi ismereteim szerint nem volt hülye.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #224 Dátum: 2009. 08. 31. - 18:39:35 » |
0
|
PAUL Paul kezdte végre összeszedni magát, bár látszott rajta, hogy tényleg megviselte az ügy.. Ráadásul fiú! Mennyi önbizalmát felemészthette egy pillanat alatt, hogy itt, a tóparton öntötte ki a lelkét egy másik hugrás lánynak, akit végülis ismer, de nem olyan bensőségesen hogy egy ekkora titkot elmondjon neki.. Mostmár talán igen. Ő is tudja az én titkomat, én is az övét, ráadásul mindkettő nagyon hasonló. De azért egy dolgot szerettem volna még megtudni. ~Paul, tudom hogy felzaklat a téma, de kik ölték meg a szüleid?~ Pár pillanat alatt ki is gondoltam ezt a tömör kis mondatot, hogy ne legyen túl tolakodó, de azért világítson rá a valódi kérdésemre - de végül mégsem mondtam ki. Paul az iskolát hozta szóba, szóval nem szakítottam félbe. -Igazad van- Mondtam egy apró sóhajtással. Te jó ég, tényleg lassan itt az év vége.. Most kellene igazán belehúzni. "Meg kell keresnem, de nem tudhatom, hogy mi lesz ha rátalálok." Rádöbbentem, hogy Paulnak most aztán még nehezebb lesz. Nem elég hogy itt az iskola, az RBF, most még a nyakába szakadt ez a küldetés is, hogy megkeresse a testvérét, akiről gyakorlatilag semmi kézzel foghatót nem tud. Nem egyszerű, az egyszer biztos, bár még nem is a keresés.. Inkább az, hogy mi lesz ha megtalálja? Igen, pont ahogyan ő is mondta. -Paul, bármiben nagyon szívesen segítek. Megkeresni, kérdezősködni, vagy akármi. De tényleg- Mondtam, aztán elengedtem a vállát, gondoltam már épp ideje is. Aztán a fiú gyorsan témát változtatott. Érthető, mostmár megkönnyebbült a lelke hogy elmondhatta valakinek, nem szeretné tovább feszegetni ezt az ügyet. -Hát, tudod a bátyámmal élek, és mellette általában sosem unatkozom- Jött tőlem a válasz, de nem kérdeztem vissza, az lett volna az igazi bunkóság azok után amit elmondott. " És te? Ja hát persze, a hugodat fogod keresni."-De egyébként- Mondtam, és egy kicsit közelebb fészkelődtem hozzá, és a szám széléhez raktam a kezem, mintha valami nagy titkot akarnék vele megosztani -Nagyon érdekel az animágia. Szóval lehet, hogy a nyáron azzal is foglalatoskodom majd- Elvettem a kezem az arcom elől, kifordítva összekulcsoltam a két kézfejem és jól kinyújtóztattam őket, biztosan látszott rajtam az elszántság. Kíváncsi voltam, ő mit szól majd hozzá, de engem tényleg érdekelt. Nagyon.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|