|
|
« Válasz #90 Dátum: 2008. 09. 22. - 09:52:53 » |
0
|
.:: Anwen ::.
Ha a rózsás hangulatok találkoznak… Mert láthatóan a lánynak sincs az. Hallva a szavakat. Kissé elutasító, kissé rideg. De talán mindez csak azért van, mert átvette a beszélőpartnere stílusát, azaz az enyémet, mint oly sokak teszik, kik egy jellemtelen senkik, vagy őt is hozzám hasonlóan gondok nyomasztják, melyeket nem, vagy nehezen tud megoldani. Akár így, akár úgy, ez mit sem változtat azon a tényen, hogy én elutasító, már-már udvariatlan voltam vele, s ezt vissza is kaptam. Vagy vissza fogom záros határidőm belül és persze kamatostul.
Inkább le is hunyom a szemem, s várok… jöjjön, aminek jönnie kell, a mindent elsöprő szemrehányást, a hangos perlekedést, ócsárolást. A kitörni készülő vulkán elsöprő erejére készülök fel, de nem ezt kapom. Csak egy egyszerű kérdést, s ez nagyon meglep. Azt hittem, minden sérelmet, baj a fejemhez vágnak, még olyat is, amelynek nem is én vagyok az okozója, és erre tessék. Semmi. Na így ismerje az ember a nőket. De inkább készülök mindig a legrosszabbra, minthogy óriási istencsapása érjen. Tekintetem a lányra vetül, aki nyugodt szívvel majszolja a csokoládét, minden szívfájdalom, minden bűntudat nélkül. A kérdés ott lebeg köztünk. Ő feltette, nekem válaszolnom kellene. De mégis mit mondhatnék? Az ócska, sületlen álmaimat okoljam a kialvatlanságért. Ugyan, hagyjuk kérem. Kész nevetséges így is, nemhogy kimondva. Tehát ez a lehetőség elvetve. Hazudni meg, meg se fordul a fejembe. Abból semmi jó nem sülhet ki, s amúgy is, az a Mardekárosok reszortja. A beálló csöndet viszont meg kell törni. Záros határidőm belül. Meg kell. Muszáj. Tudom.
- Tudod…engem messzire elkerült az álommanó. – Leereszkedő, gyerekes hangnem. Épp olyan, mint most a természetem. S ez a válasz se volt kedves, igaz nem a lánynak szánom a haragom. Egyszerűen a tehetetlenség vesz erőt rajtam, meg a tudat, nem fogok én még jó darabig aludni mostanság. S ezt leginkább azok a sötétlő karikák bizonyítják a szemem alatt, melyeket megdörzsölök újra és úrja, hátha ezzel segítek lomha, fáradt szememnek valamelyest. S csak hogy erőltessük a dolgokat, kezeim a könyvet is kinyitják, megkeresve a legutóbb félbehagyott oldalnál. Azért persze nem feledem, nem tudom elfeledni, van ott valaki más is…rajtam kívül.
- És te? Ilyenkor jársz ki enni…? Mi vagy te… zugevő? Na jó, ezt tényleg nem kellett volna. Nincs is olyan, hogy zugevő, sokkal inkább zugivó. De, mit számít ez más? Mellesleg ez még a tőlem telhető legnagyobb bunkóságot is túlszárnyalja. Jobb lesz ha ezután megkeresem az első fát… vagy egyszerűen elkerülöm jó messzire a lányt. De nagyon messzire.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Amy Joy
Eltávozott karakter
hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"
Gerzson kedvenc Besúgója *-*
Hozzászólások: 204
Jutalmak: +115
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : szőkésbarna
Szemszín: áfonyakék
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Egyedülálló
Kedvenc tanár: McGalagony prof
Legjobb barát: Zoey (Egérke ) és Oliver
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: tölgy, sárkányszívizomhúr, 11 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #91 Dátum: 2008. 09. 24. - 09:56:56 » |
0
|
~ Zoey... attól még maradsz hugica ~ Hunyorogva, kissé félrebillentett fejjel figyeli a mozdulatsort, a varázsszót. Aztán varázsol egy befőttesüveget, hogy kipróbálhassa új tudományát. Nem kis meglepetésére már elsőre sikerül a művelet. Immár három üvegben ég vidám lángolással a tűz. Joy szívesen elszórakozgatna a tűzgyújtás mágikus módjának gyakorlásával, ám még dolga van: a büntetőfeladat. Veszett tempóban fog neki a körmölésnek, szeretné már ő is az eget bámulni. Dühében magát szidja, hogy ennyire lassan ír, azonban hamar belátja: ezzel a lényeg semmit nem változik, nem gyorsul az írása, nem lesz hamarabb kész. Sőt, ha nem a feladatra figyel, csak később készül el vele. Tíz-tizenöt perc alatt fejezi be a munkát, aztán néhány kapkodó mozdulattal összecsavarja a pergament, és elsüllyeszti a táskájában a tollal együtt. Hátradől, két kezével támasztja meg magát, nehogy hanyattvágódjon, s áhítatosan tekint fel a felhőkre. A Roxfort birtokán túli területeket már alig lehet látni a szakadó esőtől, szinte teljesen elhomályosítja az alázuhogó víz a látványt. Azért még így is marad éppen elég néznivaló. Például a villámok. Hol itt, hol ott lehet látni egy-egy villámlást, amit aztán alig pár másodpercnyi csúszással követ az égzengés. Amy az egyik vakító villanás láttán tréfásan megböki barátnője vállát, így szólván: - Mosolyogj, fényképeznek - és felnyerít jókedvében. Képtelen megfékezni nevethetnékjét. Olyan mennyiségű feszültség robban elő belőle, amit még egy sokmindent megélt veterán sem tudna megfékezni, nemhogy egy nyeretlen kamaszlányka. Megint ugyanazok a képek villannak elé: a tó alja, a hínárok és az azt követő sötétség. Amy felejteni akar, de nem megy; az eső - a víz látványa ismét előhozta a rémképeket. A lány nehézkesen lélegzik, mintha újra odalent lenne. Pulzusa felgyorsul, száguld a vér az ereiben, közel jár az ájuláshoz... aztán egy hirtelen csattanás félbeszakítja a horrornak is beillő képsort: egy fába csapott a villám, csaknem porig égetve azt. Amy nem ijed meg a zajtól, nem hőköl hátra, hiszen pont ez hozza vissza a fenti világba a tóból. Az élők közé. Ennek ellenére néhány másodpercig kapkodva szívja magába az éltető levegőt. Megnyugodva, lassacskán lecsillapodva néz a mellette ülő Zoey-ra. Szinte biztos benne, hogy a mardekáros lányban nem merültek fel hasonló képek, ám nem merné a nyakát tenni rá. Viszont ezúttal beszélni sem szeretne róla. Ehelyett inkább előveszi az iménti - képzelet teremtette - képsorokat, és újfent a felhők között szlalomozik csuromvizesen seprűjével. Mégiscsak szebb ez a látvány, mint egyik-másik emléke... Kisimult mosollyal bámulja a felhőket tudván, hogy nem lesznek többé hülye rémképei a felhők láttán; hiszen eddig sem voltak, és egy ilyen kis kalandocska miatt nem félhet egész életében a víztől.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Amelie J. Avery
Eltávozott karakter
Hetedéves - Anwen R.
Hozzászólások: 61
Jutalmak: +48
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : Szőke/szőkésbarna
Szemszín: Világosbarna
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Bonyolult
Kapcsolatban:: titok! ♥
Kedvenc tanár: Dr. Jonathan Dobrev
Legjobb barát: Briant L. Duboise
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12 hüvelyk, tölgy, főnixtoll mag.
Nem elérhető
|
|
« Válasz #92 Dátum: 2008. 09. 27. - 08:44:43 » |
0
|
^?^?^?^BriantBriantBriant^?^?^?^
Oké, én komolyan nem értem őt. Idejön hozzám, megzavar legfontosabb tevékenységeim egyikében, a gondolkodásban, az ön- és anyusajnálatban… Mindehhez hozzátéve, próbálok nem túl szemét módon viselkedni vele, erre tessék. Pont ő beszél bántóan. Szép. Mindegy, nem nagyon tud érdekelni, feltehetőleg „rossz napja van”. De honnan tudja ezt ennyire biztosan, amikor még csak pár órája kezdődött el…?
Nem csak azért jöttem ki reggel, hogy futkározzak, ezzel is erősítsem a szervezetemet (persze azért ez sem egy rossz szempont), hanem azért is, hogy kicsit el tudjak gondolkodni a gondokon, a számtalan megoldatlan problémán… Vagy éppen csak elfeledni mindezen nehéz, súlyos terheket.
Nem. Én nem fogok olyan stílusban beszélni vele, ahogyan azt ő tette. Nem látom értelmét, és különben is… Nekem jó napom van… Lesz, és nem fogom rögtön gúnyolódással, bántással, veszekedéssel tölteni az első pár óráját. Inkább elintézem egy egyszerű kérdéssel, melyre igen, választ is várok. Időközben még mindig a csokimat eszem, lassan kezdek helyreállni, már kevésbé szédülök… Csak az a fejfájás… Mintha képes lenne bármelyik pillanatban szétrobbanni.
Csend. A kérdés feltevése utána hosszú csend következik, ami feltehetőleg azért állt be, mert a fiú nem tudja, mit is feleljen a kérdésemre. Jó dolog a csend… Bizonyos körülmények között, de ez, most, itt… Kezd kínos csenddé válni. Ismét végiggondolom, mit is kérdeztem, elejétől a végéig, de nem értem, mi okoz neki akkora problémát… De hirtelen megszólal. Azt a nevetséges kis lényt említi… Az álommanót. Először csak elmosolyodok rajta, elvégre 16-17 évesen az ember nem nagyon beszél álommanóról.
- Micsoda gonosz lény az az álommanó… Talán meg kellett volna próbálnod magadtól elaludni, vagy… Báránykákat számolni.
Nem, nem szándékoztam gonosz lenni… Bár nem biztos, hogy ez a mellettem ülőnek is feltűnik. Tekintetemet most az előtte fekvő könyvre helyezem. Valószínűleg most jön az, hogy megpróbál úgy tenni, mintha ott sem lennék. Rossz próbálkozás. Az emberek nagy része nem képes elvonatkoztatni attól, hogy valaki ott ül mellette, főleg, ha azzal már beszélgetett, ebből kifolyólag nem is tud úgy olvasni, hogy meg is értse, mit olvasott.
A szó rám terelődik… Hiába, a bántó, bunkó, sértő szavak továbbra sem tudnak olyan helyzetbe hozni, hogy leordítsam a fejét. Teljesen nyugodt, higgadt maradok… Állom a támadást. Színtelen, egyszerű hangnemben válaszolok neki, miközben ismét a tavat és a tájat vizsgálom…
- Nem éppen. Először is futottam egyet, amit gondolom láttál, amikor jöttél le, majd leültem ide pihenni… És, tekintettel arra, hogy leesett a cukrom, elkezdtem csokit majszolni. Ennyi.
Mondanivalóm után még egy kicsit nézgelődök, majd hátrafordulok a táskámhoz, és előhúzok belőle egy újabb csokoládét. Felé nyújtom.
- Kérsz?
Nos… Talán túl kedves vagyok...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Christian Ashmore
Eltávozott karakter
hatodéves, az idősebb iker :D
Hozzászólások: 101
Jutalmak: +22
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: világoskék
Kor: 17
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban:: Sabrina
Legjobb barát: Gwennie, Sabrina
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: kőrisfa, egyszarvúszőr, 10 és 1/4 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #93 Dátum: 2008. 09. 28. - 11:51:03 » |
0
|
~ Gwen ~
A nyurga fiú lustán sétál a tó felé, még nem tudja, hogyan fogja elütni a hétvégéjét. Ikertestvére beteg, a gyengélkedőn fekszik, s ő az előbb volt fent meglátogatni. Belenéz a napba, s nem zavarja, hogy elvakítja a fény, hiszen úgysem tudja merre menjen. Majdcsak kiköt valahol, talán néhány haverja között. Az biztos, hogy a hétvégén már nem ír leckét, mert semmi értelme nem lenne ilyen jó időben a klubhelyiségben szenvedni. Megérzi, hogy van valaki a lábai előtt, de az illető nem szólal meg; helyette halkan szuszog. Talán nem tud köszönni? Chris kinyitja a szemét, hogy szemügyre vehesse a modortalan egyént, azonban pár másodpercig csak színes és fekete foltokat lát helyette. Lassan tisztul ki a látása. Meglehet, nem kellett volna a napba bámulni, de a fiú nem bánja: minél később látja meg a modortalant, annál jobb neki. Ugyanis sejti, hogy nőnemű a hallgatag kedvű ember, Chris pedig kimondottan félénk a lányokkal szemben. Végre kitisztul előtte a kép. Jól sejtette, egy leányzó az, méghozzá nagyjából vele azonos korú. És alszik vagy eszméletlen. A srác képtelen megállapítani. Arcát eltakarja szőkésbarna hajzuhataga, azonban így is látszik, hogy majd' egy fejjel alacsonyabb Chrisnél. A hugrabugos szeretne továbblépkedni, azonban pontosan tudja, hogy nem fog. Nem teheti. Tétován térdel le mellé, magában vívódva, hogy mit tegyen. Pár másodperc után dönt: idegességében kissé nyirkos a tenyere, mikor hozzáér a lány vállához, és finoman megrázza. Ha csak alszik, akkor erre biztosan felébred, ha viszont ájult, akkor Chris bajban van, mivel nem tudja bizonyítani, hogy nem miatta ájult el a lányt, hogy ő nem bántotta a szöszit. Saját merészségétől megijedve engedi el a leányzó vállát, s egy kissé távolabb csúszik mellőle. Ha direkte ide jött aludni, akkor bizony le lesz harapva Chris feje, erre azonban a srác egyáltalán nem vágyik. Kezeit zavarában egy gyors mozdulattal zsebre vágja, majd előhúzza, hogy maga mellé támassza a fűre, aztán csak nézi a lányt. Talán kinyitja a szemét a szöszi, talán nem, mindenesetre Chris halkan elmotyog valami köszönésfélét.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #94 Dátum: 2008. 09. 28. - 12:07:47 » |
0
|
Messze járok álmomban, mikor hirtelen hűvős érintés ráz meg. Összerezzenek, majd lassanként kinyitom a szemeimet. Előbb az egyiket, utána a másikat. Szőke hajzuhatagomtól csak részben látok egy emberi alakot.
Mi van, ha egy mardekáros? Riadok fel, felugrok, hajam félrelebben arcomból.
Nagy sóhajjal, megnyugodva veszem észre, hogy az illető egy hugrabugros fiú. Aztán eszembe jut, hogy mire gondoltam az előbb. Mi van velem? Nem szoktam megijedni senkitől sem. Főleg, ha az illető mardekáros, inkább kiállok ellene. De most... Hmm...
A fiú valami köszönésfélét mormog.
-Sziia.-válaszolok, majd leporolom a ruhámat. -A nevem Gwen. Hóllóhátas vagyok.-mutatok a ruhámra. -És benned kit tisztelhetek?-kérdezem még kicsit álmosan.
Közben felnézek az égre s megállapítom, hogy ma is kellemes időnk lesz. A nap vakítóan tűz. Leülök a fiú mellé, miközben azon gondolkodok, hogy miért ilyen félénk a srác. Összehúzódva ül mellettem és nem szól egy szót sem. Nem baj, ha velem van csak emgered a nyelve! Elmosolyodok és várok. Kezemet a szemem elé emelem, hogy a nap ellenére is lássam a fiú arcát. Haja szőkésbarna, magassági szempontból pár fejjel magasabb mint én. Ahogy ott ül mellettem összehúzódva úgy érzem, hogy jóban leszünk mi még...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Christian Ashmore
Eltávozott karakter
hatodéves, az idősebb iker :D
Hozzászólások: 101
Jutalmak: +22
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: világoskék
Kor: 17
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban:: Sabrina
Legjobb barát: Gwennie, Sabrina
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: kőrisfa, egyszarvúszőr, 10 és 1/4 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #95 Dátum: 2008. 09. 28. - 12:33:19 » |
0
|
~ Gwen ~
Chris riadtan néz a helyből felszálló lány után, hiszen ennyire azért még ő sem ijesztő jelenség. Aztán egyre nagyobb zavarban figyeli, ahogy a magát Gwennek nevező lány leporolja a ruháját és elfészkelődik. Elvigyorodik, ahogy Gwen magára és kék szegélyű talárjára mutat. Hát azt igazán nem volt nehéz kitalálnia, hogy hollóhátas az alvó, de tényleg nem hitte, hogy ennyire hülyének nézik. Már csak a nyálát kéne folyatni, és rögvest ápolókat is hívna a csaj?! Óvatosan húzza ki magát Chris, mintha attól tartana, hogy megint megijeszti a lányt. - Christian vagyok - mondja a barna szemekbe tekintve. A magára mutatós ceremóniát mellőzi, Gwen így is láthatja a talárja sárga szegélyén, hogy hugrabugos. Meg az idétlenségéből is kitetszik, ahogy elpirul, miközben szemügyre veszi Gwen arcát. Hirtelen határtalanul zavarja, hogy ő ilyen nagyra nőtt, míg a lány olyan apró maradt. Kissé dühösen emlékezteti magát, hogy ideje lenne végre kinőni ebből a hülye félénkségből, végre magabiztosnak kéne látszódnia a nők szemében, mégis hebegőn kér bocsánatot. - Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. Csak nem tudtam, hogy rosszul vagy és azért fekszel itt, vagy csak egyszerűen elaludtál. Végülis... direkt itt akartál aludni vagy csak elszunyókáltál? - kérdezi jobb híján. Ötlete sincs miről beszélgethetne egy lánnyal. A srácokkal simán kijön, a felnőttekkel is, és még a nála jóval fiatalabbakkal is van közös témája mindig, de a magakorabeli lányok láttán becsődöl. Akárcsak most. A válasz után kinyitja a száját, hogy mondjon valamit, bármit, aztán hamar be is csukja. Nem tud mit mondani, mintha csak vákuum lenne a fejében. Szétnéz, hiszen eddig nem tette meg; megfigyeli a tavat, a fákat, az eget. Bármit, csak ne kelljen a lány szemébe néznie, és azt hallania, hogy egy unalmas, gügye alak. Az azt jelentené, hogy megint leégett, akárcsak a többi bige előtt. A bal fülében lévő, patkó alakú bizsut kezdi babrálni idegességében, mert még mindig képtelen valami értelmeset kinyögni, és reménykedik, hogy legalább a csajnak lesz elég esze feloldani az egyre mélyülő csendet.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #96 Dátum: 2008. 09. 28. - 12:49:53 » |
0
|
Sejtem, hogy a fiú kicsit hülyének nézhetett, mert olyan furán nézett rám. Talán magától is tudta, hogy hollóhátas vagyok. Jut eszembe. Legszívesebben a homlokomra csapnék. Mindig ilyen idióta vagyok.
Megtudom a srác nevét, Christiannak hívják.
-Hívhatlak Chrisnek?-nézek rá nagy szemekkel.
Chris előbb magyarázkodni majd kérdezősködni kezd az 'alvásom'-ról...
-Nem, persze, hogy nem itt akartam aludni, csak kijöttem egy kicsit levegőzni, s véletlen elaludtam. Ami azt illeti jó, hogy beszélgethetek valakivel. Hidd el már álmomban is untam magam.-mosolygok.
A fiú arca hirtelen pirosba vált, ahogy rámnéz. Gyorsan elkapja a tekintetét s az égre mered, meg a körülöttönk elterülő tájra. Szegényke, kicsit zavarban van.
Na, nem mintha én a nagy mosolygós csajszi, nem így lennék, ha fiú kerül a közelembe.
-Öööm...Tudom kicsit [kcisit?nagyon!] hülyén fog hangzani, de ha találkozok egy fiúval és beszélgetnem kell vele, egyszerűen nem jön ki szó a torkomon. Bocsi, de hirtelen nem is tudom mit mondhatnék.-nézek rá és várom, hogy vajon most el küld- e a búsba....
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Christian Ashmore
Eltávozott karakter
hatodéves, az idősebb iker :D
Hozzászólások: 101
Jutalmak: +22
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: világoskék
Kor: 17
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban:: Sabrina
Legjobb barát: Gwennie, Sabrina
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: kőrisfa, egyszarvúszőr, 10 és 1/4 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #97 Dátum: 2008. 09. 28. - 13:31:49 » |
0
|
~ Gwen ~
- Persze - mosolyodik el Gwen kérdésére. - Mindenki Chrisnek hív. Maga is meglepődik azon, mennyire könnyű volt most ezt kimondania, végre egy kissé visszatért az önbizalma. Azonban csak másodpercekig tart ez az érzés, utána megint úgy ül a lány mellett, mint aki alól most rántották ki talajt. Legszívesebben felszívódna, de nem teheti ezt, az mélységes pofátlanság lenne, hiszen most keltette fel a csajt. Igaz, nem akarta rákényszeríteni a társaságát Gwenre, valami mégis itt tartotta mellette. Tehát maradnia kell. Visszamosolyog a leányzóra, s egy pillanatra felhagy a fülbevaló piszkálásával. Bizonyára ő is unná magát egyedül, ha annyit kéne tanulnia, mint egy hollóhátasnak, de így... soha nem szokott unatkozni egyedül, mindig kitalál valamit. Lopva törli farmerjába nyirkos tenyereit, hogy úgy tűnjön, mintha kevésbé lenne zavarban, mint pár perccel ezelőtt. Reménykedve hallgatja végig Gwen mondandóját, miközben titokban abban reménykedik, hogy csak viccel vele. - Uff - nyögi ki végül indiános tömörséggel. Ilyen nincs! Miért pont olyan csajokat kell kifognia, akik kíváncsiak az ő mondandójára is, vagy akik hozzá hasonlóan mélységes zavarban leledző típusok? Most mi a fenét fognak csinálni? Ülnek itt majd, mint két kuka? Chris gondolatait egy hatalmas gyomorkorgás szakítja félbe: az ő gyomra. Délután van, és ő már megint elfelejtett kajálni. Igazszág szerint fel sem tűnt neki, hogy már ennyi az idő, és az sem, hogy háztársai kijárnak reggelizni, ebédelni a klubhelyiségből. Nem baj, majd később lemegy a konyhára kérni valami ételfélét a házimanóktól, mert most nem mehet. Nem akarja itt hagyni Gwent, ezért igyekszik minél több rétegbe összehajtogatni magát, hogy ne hallatszon annyira a gyomra korgása. Eszébe sem jut, hogy a szobájában van egy doboz csoki, amit idehívhatna egyetlen Invito! kiáltással. Igyekszik kedvesen mosolyogni a lányra, bár úgy érzi, mindjárt kilyukad a gyomra az éhségtől.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #98 Dátum: 2008. 09. 28. - 13:42:33 » |
0
|
Reménykedve vártam a fiú válaszát, de miután annyit mondott, hogy "uff" kicsit zavarban voltam. Most mi a fenét mondjak ne...? Kérdeztem volna magamtól, de ekkor egy hang keltette fel érdeklődésemet. Egy morgó hang. Miután észrevettem, hogy Chris a hasához kap és egyre kisebbé húzza össze magát, rájöttem, hogy az ő hasa volt. Tehát éhes. Hmmm... Nekem sem ártana egy kis kaja...
-Mit szólnál egy piknikhez?-[/b]kérdeztem, s mire válaszolni tudott volna már a földön egy pokrócon szendvicsek és narancslé lett látható.
Milyen jó, hogy megtanultam ezt a varázsigét.
Kíváncsi voltam Chris feloldódik-e a társaságomban. Reméltem igen. Szeretek beszélgetni, csak az elején kicsit nehézkésen megy minden.
-Ööö.-nyögtem ki, miközben a kezembe vettem egy szendvicset...
-És van testvéred a Roxfortban vagy azon kívűl?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Christian Ashmore
Eltávozott karakter
hatodéves, az idősebb iker :D
Hozzászólások: 101
Jutalmak: +22
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : világosbarna
Szemszín: világoskék
Kor: 17
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban:: Sabrina
Legjobb barát: Gwennie, Sabrina
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: kőrisfa, egyszarvúszőr, 10 és 1/4 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #99 Dátum: 2008. 09. 28. - 14:17:30 » |
0
|
~ Gwen ~
Nem sikerül elrejtenie a korgást, hát kihúzza magát. Nem tud görnyedten ülni, számára ez teljesen kényelmetlen. Váratlanul éri a lány kérdése, értetlenül néz Gwen szemébe. - Piknikhez...? - ám mire megnyikkan, már ott van előtte egy pokróc, rogyásig megrakva szendvicsekkel és valamilyen narancssárga üdítővel. Nyilván narancslé, de akár baracklé is lehet. Ügyes - ismeri el magában Chris, bár hangosan nem meri kijelenteni, abba biztosan belepirulna. Tétován nyúl egy szendvicsért, s mielőtt beleharapna, félhangosan jó étvágyat kíván a lánynak, aki már szintén javában szendvicsezik. Csak ekkor jut eszébe, hogy Gwen valószínűleg akkor is piknikezne, ha ő nem lenne itt, mert legalább olyan éhesnek tűnik, mint ő. A lány kérdésére nem tud rögtön válaszolni, tele van a szája az étellel. Hamarjában elrágja a falatot, azután gyorsan megiszik egy pohár üdítőt - az íze alapján narancslevet -, s csak ekkor válaszol neki némi torokköszörülés után. - Khm... van egy ikertestvérem, Rico. Ő is hugrabugos, de most beteg, ezért a gyengélkedőn van. Tüdőgyulladást kapott, mert a lökött néhány napig reggelenként lejárt a tóhoz, és első óra előtt húsz-harminc percet úszkált. Nem tett jót neki - meséli több-kevesebb megszakítással, végül elpirulva. Nem attól vörösödik, hogy kifigurázta az öccsét, mert szinte mindenkit kiparodizál, hanem attól jön zavarba megint, hogy ennyit beszélt hirtelen egy lány előtt. Nehezen lehet belőle ennyi szöveget kicsalni nők előtt, most mégis könnyebben ment, mint szokott. Talán Gwen "gondolatolvasása" olvasztotta fel Chris megfagyott önbizalmát, azaz az étel elővarázslása a fiú gyomrának korgása miatt, talán az, hogy annyira nem szeretne leégni még egyszer; nem lehet tudni. Chris némileg könnyedebb hangnemre vált, rámosolyog a leányzóra. - És neked van tesód? Most is elpirul ugyan egy kissé, de ez már nem zavarja annyira, nem fagy meg tőle újra.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #100 Dátum: 2008. 09. 28. - 16:29:04 » |
0
|
.:: Anwen ::.
Csöppnyi megbánást se érzek előző kicsit se kedves viselkedésem miatt. Egyszerűen úgy vagyok vele, tudja rá a lány. Vagy ha nem, hát így járt. Engem ugyan nem fog érdekelni. Így is elég rózsaszín levél övez körül, nem kell több. S bár Anwen nem tűnik olyan lánynak, aki ábrándozva irogat le minden sületlenséget, amely az eszébe ötlik - az az alsóbb éves kislánykák szokása – de ettől eltekintve sosem lehet tudni. Az biztos, nem fogom belopni magam a lány szívébe. De kivételesen nem is ez a célom, míg a többieknél, szinte majdnem mindenkinél igen. És nem az a baj, hogy Anwen nem szép, vagy nem véla hogy elvarázsoljon. Egyszerűen, rosszkor van rossz helyen. Mert más időpontban biztosan ő is olyan lenne, akit könnyebb vagy nehezebb úton, de meghódítanék, vagyis megpróbálnám. S lehet egyszer erre sor is kerül, de nem akkor, mikor legszívesebben elkerülném az összes élőt.
A szavaim a lány visszavágását váltják ki. Nem is tudom mit hittem. Egyértelmű, hogy nem hagyja magát, csak az utolsó ember olyan, hogy elfogadja sőt beletörődik a vesztébe. A többiek, akik az életre termettek, mind küzdenek, s sose vagy csak ritkán fogadják el a vereséget. Ami így normális. De hogy nekem báránykákat kellett volna számolnom. Cöh… mi vagyok én? Juhpásztor? Na nem, ezt nem… ezzel a dedós módszerrel hagyjanak. Az álommanó is csak a húgom kiskori dajkameséinek egyike, ami bennem is megmaradt, bár sosem értettem igazán, hogy miért. Ám mégis ez jut eszembe, mint most is. Magyarázkodni pedig nem akarok emiatt. És nem is fogok. Így nem szólok, csak lemondóan nemet intek a fejemmel. S mintha mindez nem lenne elég, Anwen folytatja. Igaz ezt is én kezdtem, én szurka-piszkálódtam. Mentségemre legyen mondva, a fáradtásg szól belőlem. Bár ez akkor sem ad oltalmat az udvariatlanság hiányára. Ami egyre jobban kezd is zavarni.
S míg a lány magyarázattal próbál szolgálni miként és hogyan került oda, ahova, én elmerengek. Nem is őt figyelem, hanem valahova mögé nézek. A kviddicspálya és a távoli hegyek felé. Hát igen, azok a karikák… Vajon Abbey mikor hírdeti meg a következő edzést? Ki tudja… az a lány is… Ismét lehunyom a szemem, és a jobb kezem mutató és hüvelykujjával közrefogom az orrnyergem. Az enyhe nyomás segít kimosni minden idióta gondolatot. Eltelik egy perc, talán kettő, aztán feltekintek, s kiseprem a lehulló hajtincseim az arcomból. Közben Anwen egy újabb adag csokoládét vesz elő, s nagyban hozzálát a kibontásához. Méghogy nem zugevő! Halovány, gúnyos mosoly. Na persze. Figyelem a mozdulatait, s mikor megkínál nemet intek. Nem eszem én el előle. Dehogy. - Eszméletlen vagy… Hány tonna csokoládét hurcolsz magaddal? – Ez sem kedves megnyilvánulás, de nem is annyira faragatlan, mint korábban. Fejlődök. Bár már érthető az édességnassolás oka, a cukorbetegség. Ennyit még nekem is sikerült kihallanom a lány szavaiból. De jó nekem. De jó neki.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Zoey Cleve
Eltávozott karakter
Hatodéves ex-mardis szökevény
:: Főegér ::
Hozzászólások: 161
Jutalmak: +18
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Szemszín: "There's a face that we wear in the cold light of day/ It's society's mask, it's society's way /Of concealing what's inside the facade..."
Ház: Griffendél
Évfolyam: Első
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban:: Mardekár
Kedvenc tanár: DIófa, egyszarvúszőr, 12 hüvelyk.
Legjobb barát: http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,681.0.html
Kviddics poszt: Őrző
Pálca: Sophie Shan
Nem elérhető
|
|
« Válasz #101 Dátum: 2008. 09. 28. - 16:57:27 » |
0
|
~Amy, nővérkém ~ Elismerő mosollyal nyugtázza Amy teljesítményét. Ahhoz képest, hogy eddig csak párszor látta, gyorsan tanul a lány, ezt el kellett ismernie. Na az is igaz, hogy ez attól, hogy a tananyag szerves részét nem képezi, egyszerű varázslat. Figyeli a három üvegben táncoló lángokat, majd annak hirtelen mozdulatára évfolyamtársa felé fordul. Látván, hogy a griffendéles csak a büntetőmunkáját szedi ismét elő, csendben marad, hogy ne zavarja. Ismét a tomboló vihart figyeli. Egyre hevesebben zuhog a birtok határán kívül. ~Na, Madam Rosmerta ma jó forgalmat csinál… ahogy a többi boltos is. Mindenki bemenekül az épületekbe, aki netán kint jár.~ gondolja. Kellemes borzongás fut végig rajta, mikor eltöpreng azon, hogy ők mennyire biztonságban vannak a vihartól és az esőtől egyaránt- nem úgy, mint nemrég. A mennydörgéseket már megszokta, s mivel a tájat figyeli, felkészül rájuk. Töprengéséből Amy zökkenti ki egy villámlás után közvetlen, mondatára elneveti magát, majd tréfás grimaszt vág. - Csíííííz! Nevető barátnője arcán a szeme sarkából észreveszi a változást, és ő is elkomorul. Visszatér egy korábbi témájához- a tómélyi eseményekhez. Lelki szemei előtt, bármennyire nem akarja is, látja az ájult lányt. ~Megmenekültünk, semmi bajunk nem lett… nincs értelme ezen rágódni.~ győzködi magát, és nagy nehezen sikerül legalábbis félretennie ezirányú gondolatait. CSATT!!! Zoey megrezzen- egy váratlan villámlás eltalálta a Rengeteg egyik fáját. Elég jól látni a növény maradványát, látszik rajt, hogy menthetetlen, hisz kis híján az egész elégett. Na jó, nem teljesen menthetetlen, hisz a gyökere megmaradt, de nagy valószínűséggel a fának annyi. Pár másodperc alatt megnyugszik, és tovább nézi a tomboló égiháborút. - Még jó, hogy nem vagyunk most Roxmortsban- az összes üzlet tele lehet, nyilván mindenki bemenekült. –bukik ki belőle, mikor ismét felöltik benne ez a gondolat.
|
|
|
Naplózva
|
Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon. (Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)
|
|
|
Amelie J. Avery
Eltávozott karakter
Hetedéves - Anwen R.
Hozzászólások: 61
Jutalmak: +48
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : Szőke/szőkésbarna
Szemszín: Világosbarna
Kor: 17
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Bonyolult
Kapcsolatban:: titok! ♥
Kedvenc tanár: Dr. Jonathan Dobrev
Legjobb barát: Briant L. Duboise
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12 hüvelyk, tölgy, főnixtoll mag.
Nem elérhető
|
|
« Válasz #102 Dátum: 2008. 09. 28. - 17:22:10 » |
0
|
^?^?^A kis gonoszkodónak^?^?^
Látszólag abszolút nem érzi magát kellemetlenül a viselkedése miatt, a hangneme miatt, de valójában nem is érdekel. Ha én nem érzem rosszul magam miatta, akkor Ő se tegye. Ha nagyon akarnám, már rég elküldtem volna melegebb éghajlatra, de igen türelmes ember vagyok, és nem fogom felhúzni magam ilyen dolgokon… Korán van, Ő is fáradt, én is az vagyok, ebből kifolyólag nem is érdemes vitázni.
Ránézésre Briant olyan srác, aki túl sokat képzel magáról, csak azért, mert körülzsongják a lányok. Nem egyszer láttam lányok körében, és hallottam, mit művelt, mikor késett a kviddicsedzésről. Igazán meghökkentő történet. Ahhoz képest, hogy milyen úriember, legalábbis az elmondottak alapján, most közel sem tűnik olyannak…
Az álommanós válaszára a másik híres altató-módszer jutott eszembe, a bárányszámolás, ami valójában egy nevetséges, és elképesztően gagyi mende-monda… Még hogy állatszámlálástól elaludni… Valószínűleg, ha ilyesmire vetemednék, olyannyira felidegesítene a dolog, hogy egész éjszaka nem tudnék elaludni. Persze ez az én egyéni szociális problémám. Úgy tűnik, nála sem aratott túl sok sikert, mert eléggé lemondóan rázza a fejét… Alig sikerül elfojtanom egy vigyort, így inkább elfordulok, és a fűre nézve a nyakláncomat kezdem el babrálni. Hm… Rossz szokás…
- Hagyjuk az alvást…
Aztán elmagyarázom neki, miért is eszem csokoládét hajnalok hajnalán… De mintha nem is figyelne rám. Pedig igen érdekes dolog a cukorbetegség, az emberek jó része nem is tudja, milyen összetett folyamat játszódik le a szervezetben, mikor kialakul a betegség. Nekem örökletes, így hát nem ért különösebb meglepetésként… Elmerengek egy kicsit a dolgon, majd ismét ránézek a fiúra. Mintha kezdene visszatérni a jelenbe. Közben előveszek egy újabb csokit, és átnyújtom neki, amit nem fogad el, így visszarakom a táskámba. Na, szép… Minek akarok én kedves lenni, ha tudom, úgysem engedi, hogy az legyek…? Mikor megkérdezi, mennyi csokit hordok magammal, úgy teszek, mintha elgondolkodnék a kérdésen, fejemet az ég felé emelem, majd pár másodperccel később visszanézek rá, és válaszolok.
- Hány tonnát hurcolok magammal? Nem is tudom. Talán öt-hat tonnát.
Miközben mosolyogva felhúzom a térdemet, s kezeimmel átkulcsolom, megrázom a fejemet. Kezd igen viccessé válni a helyzet…
- Tudod, nem szép, hogy nem fogadtad el a csokit, ugyanis utálok egyedül csokit enni, főleg úgy, hogy nem is vagyok éhes… Bár lehet, hogy jobban tetted, ki tudja, talán mérgezett, és az a célom, hogy kiirtsam az összes diákot és tanárt az iskolában.
Megvárom, hátha válaszol rá, ha megtette, akkor esetleg még én is hozzáfűzök valamit, majd ismét megszólalok, elvégre be sem mutatkoztam neki… Lehet, hogy tudja, ki vagyok, de azért nem árt, ha megmondom a nevemet… Sokan vannak, akik a háztársaim, évfolyamtársaim, és mégsem tudnak rólam semmit sem… Éppen ezért bemutatkozom…
- Egyébként Anwen vagyok. Hugrabug, ötödév.
Fogalmam sincs, mi lesz ennek a hajnalnak a vége. Még az is előfordulhat, hogy többé szóba sem akarunk állni egymással...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #103 Dátum: 2008. 09. 29. - 12:16:08 » |
0
|
[Csak sikerült péntek előtt írnom xD...Bár épp suliban vook... ...]
Miközben falatoztam, érdeklődve hallgattam Chris beszámolóját testvére állapotáról. Mindig is érdekelt, hogy mi történt más emberekkel. Chris pedig, úgy éreztem, kezdett feloldódni...
-Ikertestvéred van?-mosolyodtam el.-Az nagyon jó lehet. És milyen trükköket vetettetek be tanároknál? Pl. volt már olyan, hogy kimentél Rico helyett fel...
Elcsuklik a hangom, mikor meghallom Chris kérdését. Van-e testvérem???...Tristram... Egy szó, egy mondat elég is volt és már látom magam előtt a bátyámat...
Sötét köpönyegben, gúnyos vigyorral...Kezében pálcáját tartja, amit lassan felém emel...
-Tristram...-suttogom.
Ekkor mint egy villámcsapás, eltűnik előlem a képe.Remegve Chrishez fordulok. Talán könnyebb lesz, ha elmondom neki mi történt...
-Igen...Van egy bátyám, Tristram... De már rég nem láttam...
Elmesélem neki az egész történetet és várom, hogy mit reagál.
-Röviden-tömören ennyi. Lehet, hogy most bolondnak fogsz tartani, de esténként látom magam előtt. És úgy érzem, hogy egyszer még találkozok vele, de akkor már késő lesz. Akkor már menthetetlen gonosszá válik... És nem tudom mit csináljak. Megkeresném, de nem tudom, hogy hol lehet. És az igazat megvallva félek is tőle... Vagy nem tudom...-hallgatok el.
Rápillantok az égboltra és halkan sóhajtok egyet...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #104 Dátum: 2008. 09. 29. - 12:46:15 » |
0
|
.:: Anwen ::.
Hagyjuk az alvást… Mondja a lány, s erre nem is tudok hirtelen mit válaszolni. Nem is szólok, mert minek? Én személy szerint nem hagynám csak úgy simán, mert… mert… nekem szükségem van rá. Vagyis, nagyon is lenne. Mert most, ebben a kicsit elkókadt állapotomban érzem, az agyam zsong és nagyon nem jó ez így. Nagyon nem. Néha még a világ is meg-megrándul hirtelen. Aminek leginkább talán a fejfájás a legfőbb oka, s mit egy kis kotyvalékkal vagy valami egyéb okos orvossággal el lehetne űzni, de mégsem teszem. Mert ahhoz a gyengélkedőre kellene szaladni, ahhoz meg nincs kedvem. És ahhoz sem, hogy az a vén javasasszony vizsgálgasson. Brr…. Nem, nem, nem. S ez a rémesen rossz gondolat elég ahhoz, hogy kirázzon még a hideg is. Mert mi lehet ez ha nem egy szörnyű rémálom legrosszabbika? Holnap vagy holnapután este emiatt vergődök majd, és persze megint hajnalba „randizok” a koránkelő-csokievő Anwennel. És a végén elterjed a pletyka, hogy mi talán… na persze. Ideje elejét venni a dolgoknak, leginkább úgy, hogy egyszeri alkalom és többet nem, vagy csak keveset kerülök a lány közelébe. Mert elég egy fél szó egy mondatból, és mindenki félreért mindent. Így is többen rebesgetik a Vikihez fűződő románcomat, ami… lényegében nincs is. Mert ha az ember a folyosón köszön a másiknak, és a trófeateremben beszélget… abban nincs semmi rossz. És nem is kellene igazán beleképzelni. Na igen, itt a baj… nem kellene…
A mellettem ülő hölgyemény látványosan használja fel merlinadta tehetségét, melyet minden kis boszorkány magáénak tudhat e földkeregségen, azaz a szemforgatásos, idegtépő várakozást keltő válaszadást. Mert ez az. Tagadni sem tudja. És lehet jól áll neki, de nekem az idegeim nem bírják a magasfeszültséget. Főleg ha kimerült vagyok. És az vagyok. Mégis, miért nem lehet egy egyszerű kérdésre – ami valójában inkább komolytalan vicc semmit komoly választ igénylő feltevés – két szóval vagy na jó kicsit bővebben, de normálisan és rögtön válaszolni… Mert úgy nem lenne semmi izgalmas. Értem én. Az öt-hat tonna meg… mindössze egy elismerő füttyöt érdemel. Amit a lány meg is érdemel. S válaszolnék is, de a lány nem hagy rá lehetőséget. Felhúzza a lábát, miközben újabb szavak hagyják el bájos ajkait. Én pedig nem teszek, nem is tehetek mást, figyelem, hallgatom, s közben mosolygok a szél játékosságán, mely Anwen barna fürtjeivel játszadozik. - Méghogy megmérgezni… - szélesedik ki a mosolyom. – Nem tűnsz tömeggyilkos alkatnak. Én inkább. De… ne haragudj rám, a reggeli számomra nem csokival kezdődik… - Jó. Mentem, amit tudok. A becsületem, mert hát az is van. És nem akarom a másikat sem megbántani, ez egyértelmű. Na igen. - De te egyél nyugodtan. Nem zavar… - Bíztatom egy szelíd mosoly kíséretében. S ekkor olyan történik, amire nem igazán számítok. A lány a nevét mondja, na meg a házát, melybe a Süveg már réges rég beosztotta. Idő közbe persze rájöttem már, ki is ő. Hisz számtalanszor futottunk össze, itt vagy ott, leginkább a klubhelységben, de sosem követtem figyelemmel az alsóbb évfolyamosokat. Ez olyan… megszokás. - Briant Joubert… és szintén Hugrabug, de ez talán nem újdonság neked. – Biccentek. Mert a kviddics és sok egyéb más elég nagy hírnevet ad. És ez épp elég hogy ha nem is csak körülöttem forogjon a világ, de jó adag része néha rám is tekintsen.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|