Tópart

Az iskolai Fekete-tó partja. Néhol mocsaras, másutt elég meredek, ám van olyan szakasza is, melynél kiválóan lehet lustálkodni, napozni, tanulni.

[.:Kane:.]

.:Kane:.


*Sue kissé egykedvűen közeledett a tópart felé. Hiába kukucskáltak az első tavaszi napsugarak a bárányfelhők mögül, hiába nyíladoztak csodálatosabbnál-csodálatosabb virágok a Roxfort parkjában, hiába csiviteltek a madarak. Ő maga sem tudta, mi az oka ennek a kedvetlenségnek. Pont ezért indult ki, egy kicsit levegőzni, kiszellőztetni a fejét, keresni egy kis jókedvet. Megállt egy pillanarta és feltekintett a tavaszi égboltra. Az ég tengerkék volt, tele kisebb nagyobb bárányfelhőkkel és madarak sokaságával. De jelenlegi kedvére, most ez sem hatott pozitívan. Továbbsétált, keresve egy ideális helyet, ahová leheveredhet és olvasgathat, vagy épp merenghet a korábbi napok történésein.
Pár perces nézelődés után talált is egy tökéletes, nyugodt partszakaszt. Odasétált, majd talárját levetve, azt leterítve, leheveredett.
Először a víztükröt bámulta. Szélcsend volt, napok óta az első. Eddig folyamatos esők áztatták az iskola területét, és őrületes szélrohamok próbálták megakadályozni a diákokat bármilyen kinti tevékenységben. De ez a nap végre más volt. Végre egy kis csend, nyugalom, napsütés. A víztükör feszes fóliaként hatott. Éjfekete színe szinte elvarázsolta a lányt. Olyan hívogató volt, olyan békés, nyugodt. Persze, azért Sue sem evett meszet, eszébe sem jutott volna megközelíteni a vizet. Nem, mintha nem lett volna jó úszó, ellenkezőleg, kiválóan úszott. De ebbe a tóba önszántából be nem merészkedett volna.
Egy jó tíz perc múlva megunta a síma víz csodálását. Hátradőlt és a bárányfelhőket vette célba barna szemeivel. Nem kellett sokáig néznie a tova úszó természeti csodákat. Hamar felfedezett először egy kutya formájút, majd mikor tovaúszott inkább rókára emléketzetett. Pár másodpercel később, pedig már inkább egy sündisznóra. Jó darabig elvolt ezzel a Grifis lány. Majd új szórakozás után nézett.
Előszedte a táskájából frissen beszerzett bájital könyvét. A könyv borítóján ez állt: "Körül, körül az üst körül" Főzetek és bájitalok. Sue felcsapta a könyvet a tartalomjegyzéknél és böngészni kezdte. *

- Bájitalokhoz felhasználható rovarok és egyéb varázslények... Szkarabeusz, Bikornisszarv, szárított bumszalagbőr, hernyó, fátyolka, szalamandravér. Jók, igen jó kis dolgok vannak ebben a könyvben. Már nem volt hiábavaló az a két sarló érte. - mondta Sue.

*Magában beszélt, igen. De, mivel senki nem volt a közelben megtehette. Ilyenkor szeretett hangosan olvasni és különböző megjegyzéseket fűzni az olvasottakhoz. Persze ezt társaságban hanyagolta.*

- Na, nézzük tovább. Kor-korrigáló főzet, Amortentia, Fecsegés főzet, na ez az, amire jó pár embernek nem lenneszüksége, anélkül is képesek vége-hossza értelmetlenségeket beszélni. Dagadox por, Elmét megbomlasztó főzet, Doxicid, na igen, ez jól jött volna anno Harryéknek. Élő-halál eszencia, Életelixír, áh igen Nicholas Flammel. - folytatta tovább.

*Jó pár fejezetet átolvasott, és úgy döntött, hogy megpróbál majd néhány bájitalt elkészíteni. Ezzel a gondolattal el is tette a könyvét, majd szeme újra a tó gyönyörű vízére vándorolt, figyelte a vizet, és a felette köröző madarakat. Jót tett neki ez a kis kiruccanás, nézelődés. És még jobbat az olvasás. Egészen tűrhető kedve kerekedett, persze ezt, azért még lehet fokozni...*

Végre egy nap, amely sokkal inkább hasonlított az igazi tavaszra. Az ég kék, a hőmérséklet tűrhető, szélnek se híre se hamva. Az eső sem esik már és remélhetőleg egy jó darabig ilyen is marad. Bár ez a brit időjárás eléggé kiszámíthatatlan. Kitudja mikor fordul rosszabbra az idő és mikor fog újra beborulni. Mindenesetre ki kell használni az alkalmat és azt a kevés szabadidőt, amely most Kane rendelkezésére áll. Nem kellett sokat gondolkoznia azon, hogy mit is fog most csinálni. Elővette az ágya alól a Nimbusz 2000-es seprűjét, amit a tizenhetedik születésnapjára kapott a nagyszüleitől. Mitagadás rendesen elvannak eresztve az öregek, el is várta tőlük, hogy valami bomba jó ajándékkal lepjék meg a legidősebb unokájukat. Nem egy mai darab a seprű, de még mindig az élvonalba tartozik és ezt Kane ki is használja, ha kviddicsezni vagy csak szimplán száguldozni van kedve. Vállára vetette a seprűt, de mihelyst kilépett a Kövér Dáma portréján, átfutott a fején a gondolat.
*Itt van ez a seprű. Minek gyalogolok én annyit, amikor repülni is lehet?*
Jól lehet Kane egyszer sem olvasta a házirendet, de valószínűleg van egy olyan pontja, hogy "Tilos a kastélyban seprűn száguldozni!" Mikor okozott neki gondot a házirend? Vagy egyáltalán bármniféle buta szabály. Bár az igaz, hogy nem sűrűn lát diákokat seprűn lovagolva a reggelihez vagy valamelyik órára igyekezni. Valószínűleg keményen büntethetik az ilyen dolgot, de ez izgatta őt a legkevésbé. Gyorsan a lábai közé kapta a nimbuszt és nem tellt bele pár másodperc és már a levegőben is volt. Szédületes sebességgel robogott végig a lépcsők felett. Kevés diák jött vele szembe, de azok is mind félre ugrottak, amikor meglátták, hogy ki közeledik feléjük. Páran szitkozódtak és a fiú felmenőit bíztatták szebbnél-szebb szavakkal, lovakkal és hasonló állatokkal való közösülésre, mások vidáman ordítottak, hogy "Nyomjad neki...Nagy vagy Kane!". Így a seprűvel rekord idő alatt ért le a klubhelyiségből az előcsarnokba. Nem volt sem könnyű, sem túlságosan nehéz a seprű irányítása, annak ellenére, hogy jó pár éles kanyart kellett vennie, nehogy a valamelyik falon találja magát egy festmény mellett szétfojva, mint egy nyamvadt tinta paca. Szerencsére, a nagy tölgyfa ajtó nyitva volt, így lassítás nélkül kiszáguldott a Roxfort birtokára, ahol már nem volt az a mágus, aki letudta volna rángatni a helyéről. Tett egy egészen nagy kört a birtok felett, és keresztül repült a kastélyon. Óvatosan szlalomozott a tornyok között, bár itt kisebb volt az esély arra, hogy valaminek neki ütközik, de nem árt az óvatosság. A kis kitérője után a fekete tó felé vette az irányt. Átrepült pár épületrész felett és máris a tó felett találta magát. Feketébb volt bármilyen löttynél vagy bájitalnál, amit eddig csak látott. Soha sem tudta elképzelni, hogy miért ilyen a színe, de leginkább azt nem szeretné elképzelni, hogy ő, egy szál semmiben, ennek az állóvíznek a közepén, teljesen védtelenül lubickoljon, mitöbb fulldokoljon. Hallott már történeteket, hogy mik élnek ebben a vízben és milyen balesetek történtek azokkal, akik túl közel merészkedtek hozzá vagy épp felelőtlenül megmártóztak benne. Tisztes magassságban repült felette és úgy gondolta, hogy nem érdemes játszani azzal, amit nem ismer, így a part felé irányította seprűjét. Az irdatlan tempó ellenére, amit a jármű produkált, észre vett egy ismerős arcot a part azon részén, amelyet épp célba vett. Sue ücsörgött a parttól nem messze az egyik fa tövében és szemlátomást egy könyvet olvasott. Kane erős késztetést érzett arra, hogy egy kicsit megviccelje a lányt. Természetesen engedett is az érzéseinek. A gyorsan repült a lány felé, de amikor már vészesen közel ért, felhúzta a seprű orrát és egy elegáns mozdulattal meg is állt előtte. Körülbelül szem magasságban lebegett a lány előtt. Kane nem habozott, megszólította.
- Ejj, ejj, ejj. Sensi drága már megint a bájitalok? Nem lesz sok egy picit? A végén még Piton jobban fog kedvelni, mint egy átlag grifist. Bár arra semmi esélyed. Még a hét év alatt sem.

~ Meg ~

Jócska dobozzal a kezemben ücsörgök. A dobozt méregzöld csomagolópapír burkolja, és világos színű masni övezi. Hát dísztatyót már nem találtam neki sehol, legalábbis egynek sem felelt meg a mérete, szóval Meg kénytelen lesz így natúran beérni. Természetesen az elmaradhatatlan fehér rózsa is hozzátartozik a csomaghoz.
A tó egy olyan pontján beszéltük meg a találkát, ahol a part kellemesen, enyhén lejt a víz széle felé, és végig fű borítja. Egy fa legalacsonyabb ágán ücsörögve várom Megant, miközben kábé fél méter magasan lengedezik a lábam a föld felett.
Hihetetlen mennyi minden megváltozott mostanság körülöttem, mióta itt van nekem Meg. Egészen udvarias kölyök lettem, már nem borítok fel majd’ mindenkit a folyosókon, ajtókban, de azért még mindig előfordul, hogy gonoszkodok. McGalagonyt meglátván viszont, továbbra is a „Cicus” megszólítás jut eszembe, amit ugyebár szigorúan tilt a házirend, és ha Ms. Norris megkörnyékez, továbbra is viszket a tenyerem, de sajnos őt sem lehet megkínozni, ahogyan a griffendéleseket sem.
Az órámra villan a tekintetem, ám hamar rájövök, hogy túl korán érkeztem. Hát igen, talán nem kellett volna végigloholni a kastélyon, de én mielőbb látni akartam Megant. Persze az fel sem merült bennem, hogy a bige nem lesz itt fél órával előbb, hanem pontosan fog érkezni. Ez is egy jó szokása: szinte mindig pontos, ha időben indulok el, soha nem kell aggódnom, hogy Meg előbb ott lesz a találkahelyen, mint én. Így talán most meglepődik majd, mikor meglát. Nem öltöztem ki – túlzottan –, csak amennyire egy randira szokás: szóval éjkék inget viselek, fehér nyakkendővel és szintén éjkék színű farmert. Habár nálam ez kevéssé számít kicsípésnek, mivel adok az eleganciára. Oké, most némi óceánillatú dezodort is magamra fújtam, de nem vittem túlzásba, és alig érezhető körülöttem.
Ekkor megpillantom Meget, amint a találkozóhely felé cselleng. Megpróbálom a lehető legkisebbre összehúzni magam, hogy csak akkor vehessen észre, mikor egészen közel ér hozzám. Könnyed félmosollyal libbenek elé, a dobozt azonban az ágon hagyom, és úgy állok, hogy teljesen kitakarjam előle.
- Hello, babám!
Gyorsan megpuszilom a száját, elvégre ez egy randi, nem?! Azután kissrácosan vigyorogva várom a pofont tettemért, mert tudom, hogy Meg nem szereti, ha bárki is puszilgatja vagy megfogja a kezét. És még mindig nem nyúlok a dobozért, hanem végigtekintek a csajon. Tagadhatatlanul jól néz ki, ezen véleményemnek rögvest hangot is adok.
- Ma még jobban nézel ki, mint tegnap. Napról napra szépülsz… hogy csinálod?
Eszembe jut, mikor egy este megláttam a Nagyteremben vacsorázva. Akkor csak bosszantani akartam egy kicsit valakit, plusz kajálni, és lám: ez lett belőle. Egy cseppet sem bánom, hogy Meggel randizom, hiszen nagyon élvezem, mikor mellettem van a nő, de ezt tévedésből sem regélném el neki. Hadd idegeskedjen magában, miszerint: szeret? nem szeret?, feltéve, hogy tépelődő típus.

[Hát, no. Megint. Tudod, hogy van egy szenvedélyem, mint neked az átváltozástan. Ami meg Pitont illeti, hát nem vágyok semmilyen elismerésre nála, különben is már SVK-t tanít. Szerintem magasról nem érdekli, hogy hány Grifis érdeklődik a bájitalok iránt. Amúgy meg, igen is jól tudnak jönni bizonyos esetekben.]

[Kane]


*Elmélyűlten nézegette a vizet, mikor a szeme sarkából meglátott valamit, ami iszonyatos sebességgel közeledett felé. Mire feldolgozta a látottakat és fejét a közeledő valami irányába kapta, addigra valaki "leparkolt" előtte egy seprűvel. Kane volt az. A frászt hozta Suera, persze valószínűleg ez is volt a szándéka. Hát sikerült. Na persze, ezt a lány nem akarta a srác orrára kötni, s megpróbált uralkodni magán. A szívverésén, légzésén és arckifejezésén. Remélte, hogy sikerült. Persze a srác rögtön meg is szólalt, és volt pár kedves szava a Grifis háztársához. Ez persze nem bántotta a lányt, ellenkezőleg, örült, hogy van aki tudja, hogy mit szeret, mit szokott csinálni és valahogy a maga módján törődik vele. Kevesen voltak így. Sokan inkább távolságot tartottak a lánytól, kissé fura viselkedése miatt. De, persze ő nem volt annyira fura, csak annak mutatta magát, hogy csak az kerülhessen hozzá közel, aki igazán megérdemli.*

- Hát, no. Megint. Tudod, hogy van egy szenvedélyem, mint neked az átváltozástan. Ami meg Pitont illeti, hát nem vágyok semmilyen elismerésre nála, különben is már SVK-t tanít. Szerintem magasról nem érdekli, hogy hány Grifis érdeklődik a bájitalok iránt. Amúgy meg, igen is jól tudnak jönni bizonyos esetekben. - replikázott a lány.

 - Amúgy mit csinálsz erre. Azt persze látom, hogy éppen kedvenc seprűdet próbálod és élvezed ezt a szép napot. De milyen belső hang sugallta néked, hogy erre gyere. Félre ne értsd, örülök, hogy látlak. Kicsit sok volt mára nekem az egyedüllét és a csend. Tudod milyen vagyok. Csak folyton jártatom a számat, éés beszélek és beszélek. Mint most is. Nem csatlakozol? Vagy repkedsz még egy kicsit? Esetleg én csatlakozhatom?

*Ha a fiú csatlakozik hozzá, akkor szorít neki egy kis helyet a leterített taláron. Ha tova repül és később néz vissza, akkor tovább bámulja a vizet. Ha pedig, szívesen veszi, hogy a lány csatlakozzon hozzá, akkor feláll, elmormol egy Invito seprűt, kézhez kapja Tűzvillámját, és felpattan rá, majd a tó felé veszi az irányt. És elkiáltja magát: - Utánnam.

Bármelyik mellett is dönt a srác, rövid idő után Sue vagy visszatér a kiindulási helyre, vagy ugye ott is maradt és faggatni kezdi a fiút.*

- Ha jól emlékszem, korábban beszéltünk a korrepetálásról... Ugye áll még az ajánlat, tudod, egyre rosszabb leszek átváltozástanból. - szégyenkezve lehajtotta a fejét.

*Nehezére esett kimondani ezt a mondatot. Neki, aki igen ritkán vallja be a hibáit és gyengeségeit. Most kivételt tett. Kane előtt valahogy nem szégyellte annyira, hogy van amiben gyengébb, mint mások. Nem tudta miért. Furcsa volt.
Megvárja Kane válaszát, megvitatják a továbbiakat, majd témát vált.*

 - Te, hallottad, hogy lesz egy tavaszköszöntő álarcos bál? Nem komálom az ilyen rendezvényeke, de ez valahogy felcsigázott. Konkrtan az álarcos rész miatt. - vigyorgott a lány. - A kutya nem tudja, hogy ki vagy. Egészen jó alkalom elég sok mindenre. Ja, egyébként meg van tiltva a Halálfaló álarc, gondolom sok sok mardis, most nedvesre sírja a párnáját éjszakánként. - vigyorgott tovább, majd hátradőlt és végig feküdt a talárján, s így hallgatta a fiú reakcióját a bállal kapcsolatban.

[|| Matt ||]

|| Matt ||

Útközben elmeséltem Mattnek, hogy édesanyám depresszió miatt került a Szent Mungóba, ami apám halála óta rendszeresen előjön nálla. Habár nem tudok sokat lenni vele a suli miatt, rendszeresen küldöm neki a leveleket, és folyton arra próbálom rábeszélni, hogy menjen el valahova, keressen barátokat.
- De mostmár jobban van - szóltam mosolyogva amikor ránéztem - a héten haza is mehet már.

A tó vizét halkan fujdogálta a szél, és a Napot a felhők el takarták. itt a tóparton közel sem fújt annyira a szél, mint a hídon, de a hajunkat itt is lágyan simogatta a fel-fel támadó fuvallat. Több diák is sétált itt, de közel sem annyi, mint napsütötte időben.
- Szeretem a borús időt- mondtam miközben az égre emeltem a tekintetem - valamiért megnyugtat és felvidít egyszerre.
Ahogy így lépkedtünk egymás mellett a tó partján, megláttam egy kis sárga szirmú virágot az út szélén egyedül. Lehajoltam érte, és közelebb lépve Matthez, finoman megérintve a fiút a talárja gomblyukába tűztem, majd "kapott" tőlem egy tízpontos vigyort.
- Tudod, nem vagyok oda a virágok letépéséért, de ez annyira egyedül árválkodott itt...

[..::AZ ÉN MATTEMNEK ::..]

..::AZ ÉN MATTEMNEK ::..

Már igencsak várta a mai napot. Pedig szinte minden órán együtt vannak, szinte mindig találkoznak a Nagyteremben kaja közben, de azért egy randi mégiscsak más. Megnek még sosem volt olyan igazi randija, ez az első alkalom.
Jelenleg még a ruhásszekrény előtt ácsorog, és dönteni próbál. Van egy halom ruhája, de mindegyikkel van valami probléma. Eldöntötte hát, hogy felveszi a piros nadrágját a kedvenc fekete felsőjével és elcsórja Kay szegecselt övét is, hogy teljes legyen a kép. Így nem néz ki olyan szakadtan, mintha farmerban menne vagy márféle gatyában. Mert hát egy randira mégsem lehet csak úgy szakadt cuccban megjelenni ugyebár.
Miután magára öltötte a megfelelő öltözéket, beletúr hosszú hajába, ami már jópár napja nem látott ugyan fésűt de annyira ez nem is lászik rajta. Keres egy tükröt, amelyben kellőképp rendbe tudja szedni a séróját. Hát legalább tűnjön olyannak, mintha sokat foglalkozott volna vele.
És már csak a spray hiányzik, ami kellemes lányos illatot kölcsönöz Megnek. Fúj a ruháján ide-oda, nem sokat, az igencsak orrfacsaró tud lenni. És már kész is. Igazán emberi formát öltött. Most pedig elkezd szaladni...
Nem szokott késni, az nem szép dolog szerinte, egy randin meg főleg. Szalad fölfelé a pince lépcsőjén, hogy minél hamarabb kiérjen a levegőre, mert már egészen kimelegett a szaladásban.
Mikor kiér kissé lassít léptein, mert időközben órájára pillant és rájön, hogy nincs késésben.
Milyen fura is ez... még sosem volt ilyen randin! Most olyan izgatott, igazából egész nap az volt és csak vigyorogni tud meg mosolyogni. Levakarhatatlanok az arcáról az öröm jelei. Szeme csak úgy csillog, főleg mikor megpillanja Mattet. Olyan imádnivaló srác! Ez hihetetlen, hogy pont Meget szúrta ki magának. Milyen éééédes!
A fiú igencsak kicsípte magát, még nyakkendőt is kötött! Ollááálllláááááá!!!!
-Hűűű sziaaaa! - köszönti mosolyogva a fiút. Majd... kap egy puszit a szájára. Legutóbb ő adott Mattnek a hálószobában, végülis túlélte, meg már ha egy randin vannak, mégsem pacsizhatnak vagy ilyesmi...
Gyanakodva néz a fiúra, aki látszólag arra vár, hogy kapjon egy nyaklevest, ám ezúttal megmenekül, mert egy puszit kap helyette az arcára. Tök jól néz ki ebben a szerkóban!
-Köszi, hát azért te is rendesen kicsípted magad! Awww, ez a nyakkendő olyan... jól áll! - mondja ravaszul vigyorogva, a Mattre néz eközben, aki olyan, mintha titkolna valamit a lány elől...

//Sarahnak  //

Útban a tópart felé Sarah elmeséli, hogy miért is került édesanyja a korházba. Amint a depresszióról hallok, amely a lány elmondása szerint apja halála óta tart, kissé elgondolkodom. Milyen rossz lehet, hogy az általad legjobban szeretett személyt betegnek, labilisnak lásd, és minden pillanatban attól tarts, hogy mikor hull össze. A lány arcára nézek, azon gondolkodva, hogy mennyi elpalástolt dolog gyülhetett eddig össze abban a helyes kis fejecskében. Biztosan önmagát is hibáztatja a történtek miatt, hiszen nem lehet ott mindig. Mikor mondja, hogy már jobban van, egy boldog mosoly jelenik meg arcomon.
Eközben elérjük a tópartot. Az eget még mindig felhők fedik, eltakarva a napot. A szél alábbhagyott már, csak lágyan fodrozza a tó felszinét. Lassan közeledik az alkonyat, ezért csodálatos fényekben úszik a tópart, bár a nap alig látszik. Itt már több diákkal is találkozunk, de messze nincsenek annyian, mint egy ragyogó napon.
- Engem általában melankólikus állapotba taszit a borús idő, de azért én is kedvelem. Bár azért jobban szeretem a ragyogó tavaszi napokat, mikor minden él és virúl. Olyankor szeretek sétálni, főleg az istállók felé.
Amint a kikövezett ösvényen haladunk előre, Sarah egy pillanatig lehajól. Tekintetem éppen a horizont csodaszép fényeire vándoról, és csak akkor eszmélek fel, mikor közelebb lépve hozzám, egy szép sárga virágot tűz az ingem gombjukába. A szemébe nézek, és kissé zavarba jövök, ami remélhetőleg nem látszik meg az arcomon. Egy pillanatig mintha egy szerelmi történetben érezném magam, ahól a másik fél az igazi társ. Újra a barna szemekbe pillantok, és kissé elmerengek azon, hogy mennyire hasonlit ez a lány énhozzám. Mariella esetében inkább az ellentétek vonzoták egymást, most mintha a hasonlóság vonzana. Felocsúdva felnézek az égre, majd egy öszinte boldog mosollyal köszönöm meg a kis virágot. Közben ügyelve arra, hogy ne vegye észre, kicsúsztatom a pálcámat a karomra erősitett tokból, és a hátam mögé rejtve, magamban elmormólva egy „Orchidessis”-t, egy gyönyörű virágcsokrot húzok elő, és közelebb lépve átnyújtom Sarahnak.
- Akkor nem követtem el nagy természetrombolást.
Közben egy nefelejcset elválasztva szárától, közelebb lépek, és hajtincseit a füle mögé igazitva, hajába tűzöm. Közben újra ismerős érzések kezdenek kavarogni bennem, a gyomrom egy apró szaltót vet, de a bensőm azt diktálja, hogy ne álljak ellent.

[///Sue///]

///Sue///

- Jajaja... Piton már nem bájitalozik, de nekem még mindig van egy olyan érzésem, hogy te a kegyeire hajtasz vagy nem tudom. Lehetséges ez? -teszi fel a kérdést Suenak, egy nagy mosollyal karöltve.
- Bizonyos esetekben igen, de például, ha egy troll megtámad, és te egyedül vagy és tegyük fel, hogy megvan mindened, ami egy olyan bájitalhoz, ami épp jól jönne, de mire te ahhoz érsz, hogy használni is tudd, addigra laposra ver és a koponyád lesz az új dísze. Tény, hogy jó dolog és ha a bájitalok nagyasszonya akarsz lenni szerintem jó úton jársz, de azért koncentrálj másra is.
Kane hozza a formáját mint mindig.
- Hát repkedek egy kicsit. Ha már egyszer nem kerültem be a kviddicscsapatba... Nem tudják mit hagynak ki... Nem is értem miért nem engem választottak... Úgyhogy fogtam magam és kirepültem egy picit. Így nem nyomaszt annyira.
A fiú lepattant a seprűjéről és letelepedett a lány mellé. Hátát a fának támasztva nézte a lányt.
- Neked mindent drága. Segítek, ha segítséget kérsz. Mire valók a barátok, ha nem erre.
Tekintetét nem vette le a lányról. Valahogy most már jobban érezte magát. Kezdett visszatérni belé a vidámság.
- Azám hallottam hírét. Jó nagy parti lesz. Meg ünnep, meg bál meg kaja, pia. McGalagony csak "oldott hangulat"-ról beszélt, de ez jó móka ám. Nagy buli szokott ilyenkor lenni. Felcsigázott? Hát én már azon túl vagyok. Én már lázban égek. Nagyon várom. Iszonyat parti lesz!
Kane kezdet egy rossz drogosra hasonlítani, ahogy a dologról beszélt.
- Hát igen a halálfaló maszk. Kretén mardekárosok biztos olyanba jöttek volna, de szerintem lesz egy-kettő, aki nem ért a szép szóból. Tényleg, te mit veszel fel? Gondolom plusszba még csinálsz valami pasi fogó bájitalt is hozzá mi? Vagy talán nem is kell? Van már akit kiszemeltél magadnak?

[|| Matt, Kedves ||]

|| Matt, Kedves  ||

Ahogy Matt elmeséli, hogy szeret az istállók fele sétálni, beúszink elém egy kép, ahogy a fiú rendszeresen egyedül sétál. Nem volt túl szívderítő kép, de tudtam, hogy ha rajtam múlik, mosmár nem fog mindig egyedül lenni.
Tudom, sokszor nekem is jól esik az egyedüllét, a sétálás egyedül, amikor összeszedhetem a gondolataimat, de azt is tudom, hogy nem jó mindig egyedül lenni...

Ahogy ott állok előtte, és egymás szemébe nézünk, úgy érzem, mintha összekötne minket valami. Valami megfoghatatlan. Furcsa, hogy ennyi idő alatt kialakult ez a kötődés, hiszen általában nehezen ismerkedek, kevés embert engedek magamhoz közel... Nem hogy ennyi idő alatt... De egyáltalán nem bántam, sőt. Hiszem, hogy egy igazán különleges embert ismertem meg.

Hátrébb lépek, és visszafordulok az út irányába, ám egy pillanat múlva, mikor visszafordulok, hogy Mattre nézzek, már egy csokor virág van a kezében. Kissé oldalra hajtott fejjel mosolygok rá.
- Köszönöm- szólok még mindig mosolyogva
Majd Matt kivesz a csokorból egy nefelejcset, és gyengéden a hajamba tűzi. Érzem a bársonyos kéz érintését az arcomon, és a sokatmondó szemek fürkészését.
El kezdek reszketni, ami ilyen helyzetekben szokás nállam, de nem akarom, hogy ezt Matt észre vegye, szóval egy kis önuralommal sikerül is ezt megfékeznem.

Közelebb lépek a tóparthoz, és elkezdem nézni a vizet. Hívogatóan nézek vissza Mattre, és felteszek egy kérdést:
- Mesélj magadról valamit... Bármit... Alig tudok rólad valamit - nézetem rá kíváncsian

[[Kane]]

[Kane]

-   Piton kegyeire, na ez jó vicc. Te elnézted a címert a taláromon? Mardekárosnak tűnök? – nevetett a lány. – Eszembe sincs Piton papa „Bájitalkirálynő” címére hajtani. Egyszerűen ez érdekel, ezt szeretem. De, ha sokáig húzod az agyam ezzel, hát megnézheted magad… - fenyegetően felemelte a kezét és ujjával megdorgálta a srácot, jelképesen.

-   Amúgy, nem feltétlenül troll támadásokra gondoltam, hogy előnyét látom. Például, ha mondjuk megvalósul az álmom és auror leszek, akkor szükségem lehet százfűlé főzetre, vagy veritaserumra. Ha csak szimplán jelenleg ki a karok tolni valakivel… Akkor meg bármit fel tudok használni. – nevetett kacéran és sokat sejtetően Kanere. – Ha meng találkozok egy fejlett hegyi trollal, hát használok valamit, ami eszembe jut. Mondjuk, SVK-ról, vagy mittom én. Szerinted azon gondolkozom, hogy mi lesz ha találkozok egy trollal???

Sue felült, és a továbbiakban már Kannel egy magasságban folytatta a társalgást, már amennyire egy magasságot lehet mondani, a vizonylag alacsony Sensi és Kane között. Bár, a srác, még mindig a seprűjén ült.
Körülöttük szikrázott a nap, bár melege nem volt, de fényét csodálatosan szórta a tó vizére. Még ez sem tudta azonban megváltoztatni a Fekete-tó színét. Mintha elnyelte volna a világos, aranyló napsugarakat. Elnyelte, elfogta és többé nem engedte ki a markai közül.
A madarak vidáman csicseregtek, s röppentek ágról ágra, hirdetvén a tavaszt, és költőpárt keresvén maguknak. Hát igen, mindennek meg van a maga ideje.

- Jah, igen a kviddics. Sajnálom, hogy nem kerültél be. Bár még nem láttalak játszani, de gondolom, nem lehetsz rossz. – kedveskedő, de mégis kissé kacér mosolyt küldött a seprűjén trónoló grifis felé. – Remélem, azért nincs harag, hogy nekem sikerült bekerülnöm? – kiskutya szemek.
Ezután, a srác mellette termett. Majd a fának dőlt és úgy folytatták a beszélgetést.

-   Hát, ennek örülök, és köszönöm. – kissé zavarba jött a kedves szavak hallatán. Kevesen voltak, akik így viszonyultak a kissé kemény és hideg külsőt mutató lányhoz. – Öööö, igen. Pont ilyen és ehhez hasonló dolgokra. – vigyorgott.
A srác vonásai kezdtek átalakulni. Mintha valamilyen változás zajlana benne. Valami, ami egy kis komorságból a jó kedv felé tolta. De, persze, ez csak egy elmélet volt Sue számára. Tudta, hogy mennyire bántja a srácot a kviddics dolog, és kellemetlenül érezte magát miatta. Ezért próbált vidám, és kiegyensúlyozott lenni, és vidámságot költöztetni barátja szívébe.
Mosolyogva hallgatta a fiú lelkes szavait a bállal kapcsolatban. Meg sem fordult a fejében, hogy egy srác is lelkesedhet ennyire, valami iránt, aminek nincs köze a seprűkhöz, kviddicshez vagy egyéb sporthoz. Kissé meglepte Kane, ezzel a nagyon pozitív és lelkes hozzáállással. De örült, hogy így viszonyul a srác az egészhez. Tényleg kezdett egy rossz drogosra hasonlítani.

-   Lehet benne valami… Elvonási tünetek a bál iránt? – nevetett a lány. – De félre a viccet. Már kiválasztottam egy elég tuti tűzvörös estélyit, hozzá egy szintén piros köves diadémot. Nem nagy szám, aprócska,mert nem vagyok oda értük, de ez belopta magát a szívembe. – mosoly. – Bájital? Pasifogó bájital? Nem nézed ki belőlem, hogy bájital nélkül is fogok magamnak valakit? – kissé felháborodott, de még is mosolygós arccal tekint a srácra. Ez a nézés reméli, elég sok mindent sugall. Többek közt azt is, hogy igen, jó lenne, ha együtt mehetnénk a bálra, és elhívnál, meg ilyenek. Reméli, sikerül a célzás, ha nem, hát akkor konkrét eszközökhöz folyamodik.

-   Hogy kiszemeltem e valakit?? Háááát, úgy is lehet mondani. – kacér mosoly – Szerinted???

Ezzel hátradőlt, kezeit a tarkója alá tette, s élvezte a napsütést, illetve várta a srác válaszait.

.::Sarah, Édes  ::.

Kezem érintésére Sarah mintha egy pillanatra megremegne, de az is lehet, hogy csak úgy tünt nekem. A lány a tóparthoz közelebb lépve a vizet kémleli. Tekintetem az égre emelem. A nap már egyre gyorsabban igyekszik lenyugodni, és amint kibukik a felhők mögül, csodálatosabbnál – csodálatosabb szinekre festi az egyre szürkülő égboltot. A horizont meleg szinek tágas tónusában pompázik, ám én újra megkeresem tekintetemmel Saraht, aki egy pillantással a parthoz közelebb hiv. Teszek még két lépest, közelebb lépve a lányhoz, és a fodrozó vizet bámúlva. Sarah feltesz egy kérdést, ám kissé elgondolkodom. Ami azt illeti, nem tudom, mit is mesélhetnék, hiszen életem nem volt sem érdekes, sem mozgalmas, sőt, inkább unalmas, sokszor nehéz. Amint felnézek, látom Sarah kiváncsi tekintetét, mégis megszólalok, vigyázva azért arra, hogy szavaim ne tünjenek siránkozásnak.
- Nagyon nincs amit mondani. Csak egy normális srác vagyok, unalmas életúttal. Mugli származásu vagyok, árvaházban nöttem fel, szüleimet nem ismerem. Ami igazán, az enyém, az a tudásom, és a velem született képesség. – ránézek a lányra, és egy pillanat múlva füleim óriási méretet öltenek, majd elmosolyodok. – Metamorfmágus vagyok, de ezt kevés ember tudja. – egy ideig hallgatok, majd folytatom, közben füleim visszanyerik eredeti alakjukat. – Most a Roxfort az otthonom, és ha majd végzek, gyógyitó szeretnék lenni. Inkább mesélj magadról, én sem tudok rólad sokat. – mondom, és felveszem én is az érdelkődő pillantásom.

~ Meg ~

Álomszép a nő... nem csak én öltöztem ki, úgy látszik, neki is fontos ez a találka. Azt sem fogom soha elfelejteni, ahogy megcsillant a szeme, mikor meglátott, és még a pusziért sem ütött agyon Elismerően, ugyanakkor ravaszkásan néz rám. Sejti, hogy valamit rejtegetek előle. Mikor megdicséri az öltözetem, kivételesen nem priulok el, hanem tréfásan meghajolok előtte, mondván:
- Köszönöm, köszönöm. Virágot az öltözőbe, csokikat az ágy alá...!
Kicsit mélyebben lélegzek, hogy folyamatosan érezhessem a lány parfümjének kellemes illatát, azonban ez nem feltűnő. Valószínűleg az én szemem is jobban villog a megszokottnál, hiszen nagyon örülök Megnek. Hirtelen nem igazán tudok mit mondani, ezért úgy döntök, eljött az ajándékátadás ideje. Odébb lépek, és leveszem az ágról a fatörzsnek támasztott jócska dobozt, azután a csaj felé nyújtom. Miután átveszi - ha átveszi -, a fehér rózsát is felé nyújtom, bár ezt már enyhén meghajolva, félig-meddig elpirulva.
Megan még nem tudhatja, bár talán sejti, mi a doboz tartalma: a megígért gitár, amit olyannyira áhított. Félmosollyal figyelem, hogyan hántja le a csomagolópapírt, kíváncsian a reakciójára, mikor majd meglátja a hangszert. Betartottam az ígéretem, ha nem is másnapra, hanem kicsit később, de megszereztem neki a gitárt. Néhány pengetőt plusz egy általam készített, különféle dallamokat tartalmazó füzetet helyeztem még el az ajándékcsomagban.
Nem jövök a triviális "na, hogy tetszik? milyen?" kérdésekkel, a választ úgyis leolvashatom majd az arcáról, a mosolyáról. Bár igyekszem nem mutatni, azért titokban igenis szorongok, hogy vajon tetszik-e neki a gitár. Ha kipróbálja, talán segítenem kell majd neki, mert fogalmam sincs, mennyire ért a gitározáshoz. Hellyel kínálom az eddig félig-meddig eltakart faágon a lányt, így kényelmesebben tud játszani, mert bár van vállpántja is a hangszernek, a súlya nem éppen a pille kategóriába sorolható.

[|| Matt Matt Matt ||]

|| Matt Matt Matt ||

- Semmi sem unalmas. Mindenben van valami, ami azt izgalmassá teszi.- szólok mosolyogva- hidd el, fel sem fogni, milyen izgalmas is az ember élete, ameddig nem kezd el unatkozni. Jó, persze, a Roxforthoz képest mi nem unalmas - vigyorgok rá.
Árvaház... Elgondolkoztat... Szomorú dolog, hát ezért ilyen magányos... Soha nem tudtam megérteni, hogy vannak szülők, akik árvaházba adják a gyereküket. Persze, ilyenkor mondanák, hogy jobb körülményeket akartunk neki... Na persze. A jó körülmény az, ha van az embernek családja. A pénz meg nem számít.
Viszont nem akarom firtatni a dolgot, nem hiszem, hogy kellemes dolog ez számára.

Vele született képesség... Egy pillanatra felötlik bennem egy kérdőjel, de a következő pillanatban már rá is jövök a dolgokra, és az iménti sötét gondolataimat kacagás váltja fel, amint Matt fülei óriásira nőnek.
- szóval Metamorfmágus - szólok elismeréssel a hangomban- olyan jó lehet... Ez mindig annyira tetszett. Habár, gondolom az árvaházban ez nem könnyítette meg a dolgodat.

-Fú, hát magamról... Édesapám meghalt még kis koromban a Voldemorttal vívott harcok közben, így ketten maradtunk Édesanyámmal. Amúgy normális gyerekkorom volt, varázsló közegben,habár a család többi tagjának mi "mocskos senkik" voltunk... Tudod, a nemes és nagy múltú Black ház... - mondom nem kis gúnnyal a hangomban- Szóval igazából akiket kitagadtak,velük jóban vagyunk,de a többiek... Na de nem is hiányoznak...
- Aztán mikor ide kerültem-folytattam-féltem,hogy a mardekárba kerülök, de ráébresztettek, hogy nem a ház határozza meg, hogy milyen emberek vagyunk-legalábbis nem feltétlenül -teszem a végére a fél mondatot.

-nagyjából ennyi -szólok, immár ráemelve a tekintetem mosolyogva, ugyanis eddig a fodrozódó vizet nézetem.

//Sarah  //

Figyelem, amint Sarah egy pillanatra gondolkodóba esik, és nekem is eszembe jut, hogy vajon kik is lehetnek a szüleim, és hol lehetnek most. Már többször próbáltam öket keresni, de valahogy a keresés mindig kudarcba fulladt, mintha egy ismeretlen kéz mindigrájuk takarná a lepelt, hogy ne találhassam meg őket, mintha egy súlyos titok övezné lényüket. Minden esetre azt sejtem már, hogy nem vagyok teljesen mugli származású, hiszen a metamorf mágia többnyire a varázslódinasztiákban öröklődik. De semmi értelme félvérnek titulálni magam, amig nem tudom az igazat, amig meg nem találom a szüleimet. Sarah kacagása kiveri fejemből a sötét gondolatokat, és én is elmosolyodok.
- Kilenc éves koromig nem tudtam róla, hogy varázsló vagyok, csak egy másik árva voltam. De szerencsémre mindig volt egy ápoló, aki támogatott, akiről késöbb kiderült, hogy boszorkány és metamorf, ő segitett anyagilag is, hogy a suliba jöhessek. Amit elsőévem előtt a mágiáról tudtam, az tőle és a könyvekből származott. – mondom mosolyogva.
Sarah is belekezd a mesélésbe, és én érdeklődve hallgatom. Csak beigazolódott a régebbi sejtésem, mi szerint ők is kitagadottak, hiszen a Black család magja megrögzött aranyvérmániás, Voldemort szolgája. Biztosan nehéz életük lehetett, hiszen az áruló aranyvérűek mindig ki vannak téve a veszélynek. Mikor a házba való bejutásról beszél, bólintok egyet, majd amint befejezte, megszólalok.
- Igazad van, nem a ház határozza meg, hogy milyen vagy. Ez forditva működik. És lehet, hogy sok házambeli nem ért velem egyet, de szerintem akárki megváltozhat, ha van hozzá elég akarata és lélekereje, még a Mardekár sznob diákjai is. – mondom mosolyogva, miközben kissé legugolok. Közben kezemet egy pillanatra a zsebembe dugom, mintha éreztem volna valamit, és nem emlékszem, mi lapul ott. Amint kiemelem, eszembe is jut, hogy vettem egy tasak Bűvös Bizserét legutóbb Roxmortsban, és késöbb kerestem, de nem kaptam meg. Hát itt volt. Óvatosan szétbontom a tasakot, és Sarah felé nyújtom.
- Kérsz? – kérdezem.