+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  Tópart
0 Felhasználó és 6 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 9 10 [11] 12 13 ... 18 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tópart  (Megtekintve 79538 alkalommal)

Sebastian Llewelyn
Eltávozott karakter
*****

Bolondos festőművész ^^ - Hatodéves diákféleség

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #150 Dátum: 2009. 04. 20. - 22:22:21 »
0


Sunshine, sunshine és megint csak sunshine. Igazán jól eső érzés, ahogyan a meleg cirógatja a fiú arcát és testét. Már amennyi most éppen kilátszódik belőle. Sosem volt az a szégyellős fajta. Nem is tudja, hogy minek. Minden embernek adatott egy test, és mindegyiké csodálatos, gyönyörű és különleges. Nincsen két egyforma. Igen, látszik, hogy művészlélek az ifjú titán, hiszen nem is tud másféleképpen szemlélni egy embert. Ha valakin megtetszik neki valami, ami ihletet ad számára, akkor biztos lehet benne a másik, hogy hamarosan jön is az ártatlan kérdés, miszerint megörökítheti-e a csodált testrészt. Mivel Bastian maga is a hímek nemes - vagy éppen nem nemes - jegyeit magán s magában hordozza, ezért már nem egyszer kapott pofont azért, mert egy lány keblét csodálta meg. Pedig ő tényleg nem akart semmi rosszat. Semmiféle hátsószándék nem volt benne, mégis ilyen módon kapta meg a szegényes fizetését. Azt, amit egy „művész” érdemel manapság. Csúnya dolog is visszautasítani egy ilyesfajta felkérést. Mivel Bastian meg van győződve arról, hogy egyszer ő még nagyon híres festő lesz. Ha törik, ha szakad, ha fúj, ha szélcsend van. De neki meg van írva a sorsa, ezért senki ne bírálja el őt, a beállítottságát és a viselkedését. Kicsit más, mint a többiek. De mindenki „különb” a másiknál. Ő ezért különc, mert bohém, örökké vidám, művészi beállítottságú és sokkal jobban érzi magát a bőrében, míg más azért, mert nincsen ép elméje, esetleg ujj-gyűjteménye van, vagy akár egy kétszínű ember, aki csak arra hajt, hogy a többi embert tönkre tegye. S csinálja csak ezt. Ahogyan az ember jól érzi magát, azt tegye.

Bastian is ezt műveli jelenleg. Már szemei előtt látja, ahogyan színészi törekvései végre révbe érnek, s az Oscar-díjat veszi át Tapsi Hapsitól, amikor valakinek a hangja üti meg kissé elálló füleit. Nem látott senkit sem eddig. Mondjuk, nem is szokása annyira szétnézni maga körül. Túl szétszórt ahhoz, hogy ilyesmire pazarolja a figyelmét. Ha valaki úgyis érdemesnek találja arra, hogy megszólítsa, akkor úgyis eljön az idő, hogy társalgásba kezdjenek. Noha egy puszta „Szia!”-nak is úgy örül, mint majom a farkának. Nem sokan beszélgetnek vele, valljuk be. Felnyitja sötétkék szemeit, majd a mellette „csipegető” lányra szegezi őket.
Őt ismerem…, állapítja meg magában, miközben széles mosoly jelenik meg a kreol arcon.
Még egy ideig vizsgálgatja a lány vonásait, s néha le-letekint a kekszekre. Segítenie kéne.
- Oda se neki. - legyint, majd megpróbálja szedegetni a maradék kekszeket.
- Te évfolyamtársam vagy, nem? - érdeklődik, hiszen tudja, hogy már találkoztak.
Ez magától értetődik. Hiszen ez a Roxfort. Ide nem járkálnak be csak úgy emberek, ezért valószínű, hogy már összefutottak az iskola falain belül is. Elgondolkodva vakarja meg a fejét, majd mintha meggyulladva egy villanykörte a srác feje felett. Igen kellemes a megvilágosodás érzése.
- Ophelia, ugye? - szegezi a lányra hosszú mutatóujját, miközben egyre bizonytalanabb lesz a névben.
Naplózva

Ophelia Beaufort
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #151 Dátum: 2009. 04. 21. - 18:18:20 »
0

Bastian


Kimondottan zavarja az érzés, hogy figyelik. Ezért utál órákon is szerepelni. De a mostani helyzetet ő idézte elő, így hát tűr.
Immár térdelve berakja az utolsó kekszet is a táskájába, és felpillant a fiúra. Egyik sötét tincse utat talált az arcába, azt szégyenlősen a füle mögé tűri.
- Köszönöm… - Motyogja válaszul a segítségre. Aztán megembereli magát, kicsit torkot köszörül, mintha az előző köszönömöt azért nem sikerült volna rendesen mondania, mert kaparta valami a torkát, és érthetően is kimondja: - Köszönöm.
Az első kérdésre bólint, aztán az illendőség kedvéért szóval is válaszol.
- De igen.
Visszaül a fa tövébe, most kicsivel közelebb Bastianhoz, és leporolgatja fűfoltos térdeit.
Érdekes fiú. Arra rövid beszélgetésük alatt is rájött, hogy nem mindennapi eset. Melyik házba is jár...? Próbálja előkotorni az adatot az agya egyik hátsó szegletéből, de nem, nem emlékszik, hogy kikkel látta. Ez eddig lényegtelen információ volt számára. Pedig mostmár igazán elkezdhetne kifelé is élni, nem csak magának, befelé. Álmokból nem lehet várat építeni, ugyebár.
És nocsak, ő emlékszik a nevére. Hát igen, Ophelia inkább azt tudja megjegyezni, amit olvasott. Az emberek arcát már sokkal nehezebben társítja a nevükkel.
Halványan elmosolyodik.
- Igen. És te...? Ne haragudj, de nem emlékszem a nevedre. – Mosolya némi bocsánatkérő élt is kap, reméli nem bántja meg ezzel Bastiant. - Egyébként kérsz?
Felé nyújtja a táskáját, hogy nyugodtan kiszolgálhassa magát a fiú, ha gondolja. Egyébként két könyvön kívül csak keksz található benne – látszik, hogy nem tanulni indult.
Naplózva

Sebastian Llewelyn
Eltávozott karakter
*****

Bolondos festőművész ^^ - Hatodéves diákféleség

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #152 Dátum: 2009. 04. 22. - 21:46:17 »
0


Szégyenlős lány. Ez az első megállapítás, ami végigszalad Bastian agyán. Nem mintha valami baja lenne ezzel, egyszerűen megjegyezte, ezért próbálja kicsit visszafogni magát, ami nagyon ritka alkalmakkor fordul elő csupán. Akármennyire nem mutatja, tisztában van ő azzal, hogy a legidegesítőbb emberek táborát gyarapítja, de sokszor nem tesz ellene, hiszen ő ilyen. Aki elfogadja ilyennek, azzal pedig nagyon korán összebarátkozik. Szereti az embereket. Egyenesen imádja őket. Mindegyik „fajtáját”. Milyen rossz világ is lenne, hogyha mindenki egyforma lenne belső tulajdonságaiban. Ezért is jó egy kicsit kilógni. Érzed a szabadságot magadban, hogy más vagy, mint a többiek. Neked máshoz van jogod. Te máshogyan fogod fel az életet. Gyönyörű is a földi lét, hagyjuk meg. Ezen kicsit elmélázik, aztán lassan leengedi kezét a hatalmas mutogatásból. Eltalálta a nevet. Talán kétszer hallotta, hogy a lány ezen a néven szólítják. Azonban megjegyezte. Biztosan azért, mert érdekesnek tartotta őt. Tisztul a kép, tisztul. Ő az a lány, akit mindenhol csak olvasni lát az ember. Bastian összehúzza szemöldökét, elgondolkodó képet vágva. Ó, hát tudja ő tényleg, hogy ki ez a lány. Mekkora sikerélmény, te jó Isten!

- Bastian vagyok. Vagyis, Sebastian Llewelyn. - így talán beugrik a neve, hiszen a tanárok általában így szólítják őt, egész nevén. Nem tudja, hogy miért utálják őt ennyire… talán azért, mert egyáltalán nem tanul sokat. Őt nem ez érdekli. Sosem érdekelte az, ahogyan megítélik emiatt a „nemtanulás” miatt. Bastian a művészetekben érdekelt, nem holmi abrakadabrában. Érdekes, hogy így gondolkodik erről az egészről. Itt van a világ legjobb, legizgalmasabb és legérdekesebb suliban, mégsem becsüli meg a dolgot. Majd eljön még annak is az ideje, hogy elfogadja azt, hogy idejött. Sőt, meg fogja bánni, hogy nem törődött a tanulással. De aztán mondhatja neki az ember… egyáltalán nem törődik vele.
- Kekszet? Király… kösz, kérek. - nyúl máris a zacskóba, hogy elővarázsoljon néhány darabot.
Ízlelgeti, miközben kényelmesen elhelyezkedik, majd a Nap felé fordítja kreolszín arcát. A morzsák végiggurulnak a csupasz felsőtesten, így azonnal viszketni kezd Bastian mellkasa. Már kezd rettegni, hogy visszatértek a méhek, amikor meglátja a morzsa darabkákat. Felcsipegeti onnan, majd jóízűen elmajszolja. Miért ne? Nem leprás ő. S hogy ez undorító lenne a lánynak? Lehet, akkor majd rászól. Bastian sosem sértődik meg, semmin. Nehéz felbosszantani vagy megbántani. Ilyen kis dolgokkal meg végképp nem foglalkozik. Ezer más dolog van, amire ügyelhetne... de azt sem teszi.
- Egyébként… hogyhogy nem bújsz éppen egy könyvet? - érdeklődik, még ha csipkelődésnek is hat.
Naplózva

Ophelia Beaufort
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #153 Dátum: 2009. 04. 25. - 20:40:33 »
0

Bastian

Az egyébként már nyelve hegyén lévő név hallatán helyére kattannak agyában a dolgok, és segítségével sikerül előhívnia a többi emlékét is a fiúval kapcsolatban.
Llewelyn, aki nem tanul. Griffendél. Megvan.
Mindezt, csak mint puszta információt gondolja, ő sem az a fajta, aki lenéz valakit azért, amilyen. Ő a könyveket szereti, meg a zenét és a képzőművészetet, mások a párbajokat például, vagy a kutyákat, meg a vajsört. Ez így van rendjén.
A táskát leteszi kettejük közé. Nonverbális kommunikációjával akaratlanul is elhárítja, akadályozza valamennyire a griffendéles közeledését, pedig arra tudatosan odafigyel, mit mond a másik, és igyekszik beszélgetni is.
- Vegyél nyugodtan, ha kérsz még. Van sok. - elpirul kicsit, igen, ebből van sok, mindig van nála valamennyi.
És csak még vörösebb lesz, mikor Bastian szedegetni kezdi a morzsákat, de eszében sincs rászólni miatta. Sőt, valahogy aranyosnak is találja, de aztán elkapja róla a tekintetét. Inkább még el is néz a tó felé, csak hogy ne bámulja meg olyan látványosan. Nem mintha nem látott volna még meztelen mellkast, de azért mégiscsak.
A tóról eszébe jut, hogy a többi lány ilyenkor már javában lógatja a lábát a vízbe – bár nem az ötödévesek, rájuk idén az RBF vár.
Csak akkor néz újra a fiúra, mikor újra megszólal. Eltart pár másodpercig, amíg visszakormányozza figyelmét az évfolyamtársával folytatott beszélgetéshez.
- Öhm... - felidézi a kérdést - Hát, nem volt kedvem olvasni még. De azért a biztonság kedvéért hoztam, hátha lenne.
A táskájára bök, és halvány, szégyenlős mosoly dereng fel az arcán. Tudja, hogy felfoghatná csipkelődésnek, de nem teszi, hiszen igaza van Bastiannak, tényleg mindig könyvvel a kezében látni. A folyosókon, a Nagyteremben, az udvaron - mindenhol.
Naplózva

Sebastian Llewelyn
Eltávozott karakter
*****

Bolondos festőművész ^^ - Hatodéves diákféleség

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #154 Dátum: 2009. 05. 02. - 19:17:16 »
0


A roppant kedves megnyilvánulása után, még újabb kekszek után nyúl. Nagyon finom, meg kell hagyni. Bastian egyébként is imádja a hasát. Mindenféle édesség jöhet, véleménye szerint az adja csak neki az igazi energiát. Persze, persze. Csak rá kell fogni valamire azt, hogy mégis hogyan tud ennyire pörögni valaki még akkor is, hogyha a többiek agya már régen le van szívva egy hosszadalmas nap után. Rejtély. Vagyis, annyira mégsem, hiszen a fiú túlságosan szereti ahhoz az életét, hogy egy percet is elfecséreljen az életéből. Mindig mozogni kell, mindig tenni kell valamit, enni kell, táncolni kell, festeni kell, szeretni kell, bulizni kell… és még sorolhatnám. Na, jó. Az alvás is belefér, hiszen most is pihenni feküdt le a fűbe. Mentségére szóljon, hogy azért már elég sokat ugrált a mai nap folyamán is. Lenn a faluban, aztán vissza. Sőt, mi több… az illegális cselekedetek még jobban kiszívják az emberből az erőt, noha valamilyen szinten fel is „spannolják”. Izgalmas dolog ez. Sajnálhatják azok, akik pusztán a szabályoknak élnek. Ez persze nem toborzás próbál lenni. Talán végre elkapják Bastiant is. Volt már néhányszor elkapva, de érdekes módon mindig megúszta egy kisebb dorgálással. Nem tud róla, hogy az apuka ennyire félti a fiát attól, hogy más iskolába kell küldeni. Tehát az öreg a zsebe mélyére nyúlt, s nem is kell megmondanom, hogy melyik tanár volt az, akit ennyire könnyen meg lehetett… vesztegetni? Nem, csupán a pénz beszélt ott. Ha erről tudna a szőke fiú, biztosan nem lenne már az iskolában. Inkább a kicsapás vesszejét érezné hátán, minthogy úgy maradjon a Roxfortban, hogy az apja pénzelte egyik másik tanárt.

Csöndben ücsörögnek egy kis ideig. Bastian és Ophelia is élvezi egy kicsit a friss levegőt. Inkább a lánynak lenne erre szüksége, ahogyan elnézi őt. A fiú mélyet sóhajt. Lát a lányban valamit. Valamit, aminek ki kéne jönnie onnan, elő kéne bújnia, de nem engedi, hogy a könyvtár összes könyvéből épített magának védőfalat teste és lelke köré. Érdekes, hogy mennyire tudnak különbözni egymástól az emberek… és mégis mennyire egyformák. Értem azt, hogy hogyan tudták az évezredek alatt kifinomítani a technikát, ahogyan alkalmazkodni tudnak egymáshoz. Persze még mindig vannak kivételek. Nem mindenki tud toleráns lenni, noha ez sem baj. Minden így szép és jó, ahogyan van. Legalábbis Bastian szerint mindenféleképpen.
- És… jó olvasni? – hangzik fel az év legbugyutább kérdése Bastian szájából.
Ő csak képregényeket búj éjjel és nappal. Nem is sejti, hogy milyen érték lehet egy olyan műben, amit mondjuk Ophelia olvasgat oly’ szorgosan. Képregény: Egy buborék, „Most meghalsz.” és „A világ újra megmenekült…”. Őt ez szórakoztatja. Mindenki fantáziáját más izgatja, nagyrészt.
Nem minden esetben igaz ez. Bastian és Ophelia beszélgetéséből is kiderül majd néhány érdekes dolog...
- Mármint ilyeneket. – ezzel nem minősíteni szerette volna az irományt, csak nem tudja milyen műfaj ez valójában. Szépirodalom? Nyálas könyv? Száraz, kötelező? Kíváncsian várja a lány válaszát, hiszen neki a képregény-buborékokon kívül nem sok fogalma van az írásokról.
- Én is szoktam ám azért… érted, olvasni. – mutogat homályos tekintettel, mosolyogva a táskára.
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #155 Dátum: 2009. 05. 09. - 12:46:24 »
0

Clyde

Amy lustán sétálgat a tóparton, élvezi a lassacskán felmelegedő időt. Még hajnalban idejött, meg akarta nézni a napfelkeltét, már csak Clyde emlékére is. Biztos volt benne, hogy soha többé nem látja a fiút, mert majd gondosan elkerülik egymást a suliban. Volt elég esze ahhoz, hogy hozzon ki magával egy pulóvert is, hiszen napfelkeltekor mindig visszahűl egy kissé a levegő.
A leányzó szinte áhítatos csodálattal bámulta, ahogyan a vakítóan fényes korong felbukkan a láthatáron, majd mind feljebb és feljebb emelkedett. Eközben megpróbált nem Clyde-ra gondolni, ám gondolatai minduntalan az undok srác körül jártak, aki - undokság ide vagy oda - mégis megmentette ott és akkor. Nem akarta szánni a fiút a természetéért, ám képtelen volt szabadulni az emlékétől és a sajnálattól.
Immár több órája van itt a tó partján, ám zilált idegei még csak most kezdenek kisimulni. Mindig jótékony hatással volt rá, ha a tó lágy hullámzását nézte, valahogy megnyugtatta a látvány. Ezért is jött ma ide.
A lány ledobja feleslegessé vált pulóverét a homokos partra és kénelmesen ráhasal. A könyvet, melyet eddig teljesen értelmetlenül a kezében cipelészett, maga elé pakolja és felüti a könyvjelző által jelzett oldalnál. A kis naptárat azonnal elviszi a hirtelen feltámadó szél, amit Joy cseppet sem bán, mivel még 1986-ban készült a következő évre, s azóta közel tíz újabb év eltelt. Majd szerez másik könyvjelzőt, ilyen lényegtelen apróságokon nem akad fenn.
Azon viszont már sokkal inkább, hogy milyen egy száraz vacak a könyv. A könyvtárból vette ki, egyrészt mert szeret olvasni, másrészt mert McGalagony ajánlotta, mivel a későbbi tanulmányai során kitűnően hasznosítható lesz majd a kötet tartalma. Azt azonban elfelejtette mondani az öreglány, hogy ennyire olvashatatlan és unalmas.
Amy dühösen becsapja a könyvet, azután felnéz, a kastély felé tekint.
Mintha csupán délibáb lenne, úgy vibrálnak a rohamosan melegedő levegőben az ismerős alak körvonalai. A lány sejti, hogy nem érzékcsalódik, s valami azt súgja neki, hogy Clyde ide fog jönni. Már ha tényleg ő az ott a távolban.
Joy leszegi fejét, s lábait továbbra is a levegőben hintáztatva kezd mutatóujjával köröket és más egyéb figurákat rajzolni a homokba. Nem akar felnézni, nem akarja, hogy Clyde idejöjjön, nem akar emlékezni arra a félresikerült estére. Márpedig ha egy-két méteres közelségbe kerül, Amy biztosan felbolydul. Fűti a dühe amiatt a bizonyos "búcsú" miatt.
Naplózva

Kevin Stratford
Eltávozott karakter
*****


VI. Különc Bumbino +Prefektusok gyöngye+

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #156 Dátum: 2009. 05. 09. - 18:53:20 »
0



Hannah Whitney... egy bájosan csengő név... és mennyi mindent elárul egy aprócska betűsor a gazdájáról. Őszintén szólva sosem hittem az ilyenfajta mesékben, a mások számára tudománynak nevezett jóslásban vagy hasonló bolondságokban. Persze ha belegondolunk ez a kijelentés az én számból elég hülyén hangzik, hisz én is más voltam mint a többi ember, ha úgy tetszik különleges voltam. Egy vékony pálcácskával sokmindent meg tudtam változtatni , el tudtam érni olyan dolgokat, amiről más csak álmodozhat. Igen, sokan adtak volna milliókat egy ilyen képességért, én mégsem éreztem másnak, különbnek, főleg nem jobbnak magam. Olyan voltam mint mások, azonos érzelmek vezéreltek egy-egy tettem során, gondolkoztam, táplálkoztam, cselekedtem...egyetlen különbség volt, egy varázspálca segítette vagy olykor gátolta életemet. Egy voltam a sok közül és nem éreztem csodának magam. Éppen ezért nem tartottam sokra a jósokat sem. Egy névből megmondani ki és milyen a gazdája? Nevetséges. Ha viszont az arc is párosul a névhez úgy már teljesen más a helyzet. De miről is beszélünk itt?? Hol járunk már? A téma: Hannah Whitney.
~A mindig vidám griffis lány, aki egyfajta lelki társam. Egy lány, akire akármilyen jól is néz ki és akármilyen csinosan is öltözik tudok barátként nézni. Ha jól belegondolok azt sem tudom van-e barátja, de nem is nagyon érdekel. Mondjuk nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy ilyen szép csajnak ne legyen, de kivételesen nem izgat a dolog. Igazából olyan, mintha magamat látnám benne, mintha ő lenne a lány énem...vagy tudom is én, hogy fejezzem ezt ki. Leírhatatlan érzés. És a legmegdöbbentőbb, hogy ezt a különleges csajost egyetlen napja ismerem csak...úgy igazán. Egyetlen röpke beszélgetés elég volt ahhoz, hogy biztos legyek abban, hogy megtaláltam lelkem másik felét. Ő az akivel bármiről lehet beszélgetni, aki mellett egy pillanatra sem lehetsz csendben, aki mindig megnevettet, akivel együtt tudunk nevetni olykor bugyuta vicceimen. Egy lány, aki itt áll előttem és ezzel együtt itt vannak az újabb csodás percek...~ álltam ott jópár pillanatig teljesen megkövülten, miközben agyam rendkívül sebesen pörgött, kattogott, csak úgy cikáztak benne a gondolatok. Le sem vettem a szemem a lányról, aki időközben illedelmesen megköszönte az apró bókot, majd mosolyra húzva száját tett egy olyan igazi úrihölgyes mozdulatot. Meg nem mondom, hogy hívták azt a kecses előrehajlást, de a lényeg, hogy szép volt. Széles mosoly terült szét arcomon, miközben csípőre tett kézzel vártam az imént feltett kérdésemre a teljesen egyértelmű választ.
- Óh ez csak amolyan költői kérdés volt -vigyorogtam- nem olyannak ismertelek meg, aki csak úgy megfutamodik. - Tudom jól, hogy belevaló csaj vagy! -kacsintottam rá bíztatólag és hogy teljesen eloszlassam esetlegesen felszínre törő kétségeit, következő kérdésénél egy határozott mozdulattal megragadtam, mintha éppen tangózni készülődnénk és két erős, biztos kezemmel majdnem a földig döntöttem, persze a határnál megtartottam. - Ennyire fogok vigyázni, hogy ne essen bajod...nem hagyom hogy padlót fogj! - néztem mélyen ragyogó szemeibe, miközben  nevetve segítettem vissza eredeti, stabilabb helyzetébe. - Na de komolyan, tudod hogy számíthatsz rám -tettem hozzá meggyőzően, majd laza mozdulattal futni kezdtem és vártam, hogy Hannah is kövessen.  
- Egy, kettő, egy, kettő. Csak az ütemre figyelj és emeld a lábad! Lassan, nem hajt a tatár! -adtam ki az utasításokat , miközben néha-néha  hátratekintettem bíztató mosolybombákat küldve.
Igazán szépen csinálta, nem kellett neki kétszer mondani, mi hogyan lesz hatásos. Egyszerűen profi tanítvány volt.
- Hogy mi lesz a következő? Máris meguntad bambina? -vetettem rá egy kacér pillantást, miközben megálltam és töprengést szimulálva idiótábbnál idiótább fejeket vágtam. - Hmm...lássuk csak...áháá meg is van! -teremtem mellette egy villámgyors mozdulattal és addig csikoltam, amíg végül mindketten a puha fűben nem hemperegtünk.
Naplózva

by Ann ♥

Clyde Irwine
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #157 Dátum: 2009. 05. 10. - 19:04:48 »
0

18+ (a téma miatt) 
Amy



music: Jim Carroll and Pearl Jam - Catholic boy

Halk, s szapora lélegzetvétel, fel-alá emelkedő mellkas, verejtékcseppektől csillogó homlok, fának koppanó fej, lezáruló szemhéjak, arcra húzódó apró, elégedett mosoly, szétcsúszó lábak, oldalra hulló kezek. A Roxfort birtokán csodálatos idő ébredezik, igazi, nyári meleg, élénk napsugarak, lágy szellő, színes virágok, csicsergő madarak, zöldellő fák, s az egyik öreg fűz tövében Clyde Irwine. Nincs is ennél tökéletesebb alkalom egy betépéshez. Mikor is kezdődött?

Talán három hónapja volt az első élmény, melyet a kokain apró, hófehér szemcséi nyújtottak mardekárosunk számára. Korábban csak fűvel nyomult, annak ellenére, hogy másoknak keményebb cuccokat is árult. Azonban olykor előfordulnak olyan helyzetek, hogy nem lehet nemet mondani. Ilyen a vásárlás is, hisz ki hinné el a vevőnek, hogy nem valamiféle beépített zsernyák, ha meg sem kóstolja az árut? Pláne, ha még a hangulat is igen kellemes és alul öltözött, kedves hölgyek kínálják, egy elitnek mondható, mugli szórakozóhelyen. Igen, talán az a nap határozta meg a fiú elkövetkezendő napjait. Az első nagyon jó volt, teljesen felpörgette, s úgy érezte, hogy még a teljesítő képességén is dobott a szer. Pár órá felejthetetlen élmény, s ragyogás. Olyankor nem számít semmi, csak ő és az elképzelt világ.

Utána már megváltozott a véleménye a drogokkal kapcsolatban. Miért is tart mindenki ezektől a szerektől, hisz rettentő jól érezte magát, ráadásul rá sem szokott. Csak hetente szívott és tudta, hogy mikor kell abbahagyni...
Ő legalábbis így van ezzel, s fel sem tűnik neki, hogy a hetekből napok lettek, s most már egy-két naponta ízlelgeti a "finom" port.


Felnyíló szemhéjak, egy pillanatra összeszűkülő tekintet, majd néhány pillanattal később kitáguló pupillák. Talán negyed óra telhetett el azóta, hogy a pincefolyosók mélyén - amerre a kutya sem jár a reggeli órákban- elővette a kis ezüstös papírt, négy felé hajtotta, s a benne lévő fehér kis porocskát egy sodort papír segítségével felszívta. Úgy tűnik, a szer mostanra került a szervezetébe, s Clyde élvezi is a helyzetet. Egyre gyorsabban veszi a levegőt érzi, ahogy a szíve hevesen ver, tekintetével körbepásztázza az udvart, s élvezi a felé száguldó színeket. Nem bír tovább ücsörögni, ingerenciát érez arra, hogy feltápászkodjon. Fel is áll a fa mellett, kezével végigsimít a fa kérgén, s féloldalra döntött fejjel figyeli a női alakot. Legalábbis, amit a fa helyére képzel. Egy újabb mosoly kúszik az arcára, s ellöki magát a fától, majd laza léptekkel indul el a tó felé. Jobb kezével a hajába túr, bal keze a farmere zsebébe vándorol, de csupán néhány pillanatra, orrával automatikusan szív párat, mintha csak egy fűszál bizsergetné, kihúzva zsebéből a kezét megdörzsöli az orrát, s tovább sétál. A már jól ismert tornacsukák nyelve most is a földet súrolja, bár lenne pénze másikat venni, ő ezt szereti, mert kényelmes. Rettentő melege van, úgy érzi, mintha a sivatagban sétálna, ezért lekapja barna pólóját, s a jobb vállára dobja, ujja horogszerűen a póló nyakában marad. Ahogy közeledik a part felé, a víz csalogatóan csillog, s a hullámokat úgy érzékeli, mintha színes szalagok szaladgálnának a levegőben. Ahogy tekintetével a partot pásztázza, megpillant egy lányt. Amy az, felismeri őt, de a neve valahogy nem jut az eszébe. Egy pillanatra kocogásba kezd, majd a lány előtt lelassít, végül megáll fölötte, s féloldalra döntött fejjel figyeli a homokban pihenő lányt. Elgondolkodik, nem tudja megérteni, hogy a lány hogyan maradhat fenn a víz tetején. Talán úgy, hogy nem is a víz tetején fekszik? Mindezt csak Clyde látja így, s csodálkozva figyeli a lányt.
- Hogyan lehet így úszni? - Teszi fel a kérdést, miközben egyik keze a zsebébe vándorol, s másik kezével ismét megtörli bizsergő orrát...
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #158 Dátum: 2009. 05. 10. - 20:33:50 »
0

Clyde

Amy hallja ahogy a fiú közeledik, s tudja: most még elmenekülhetne, megúszhatná az egész kellemetlen találkozást. Azonban mintha mázsás súly nehezedne rá, képtelen elmozdulni a lány. Helyette konokul lehajtott fejjel bámulja a homokba firkált idétlen ábrákat. Hirtelen eszébe ötlik egy mentő gondolat. Mi van, ha a pasas nem emlékszik rá? Mi van, ha meg sem jegyezte az arcát? Hiszen olyan felületesnek tűnt, mint akit az égvilágon semmi nem érdekel, semmi sem érint meg mélyebben. Joy immár reménykedve hasal, a fejét viszont a világ minden kincséért sem emelné fel, mintha ezzel a konoksággal bármit is megakadályozhatna.
Nem sikerül a terve.
A leányzó a hátára fordul, majd szemét az erősen tűző nap miatt elernyőzve bámul fel a hihetetlen magasságba, Clyde szemébe. Érzi, hogy valami nagyon nem stimmel a sráccal. A kérdés pedig, amit feltesz... Amy ceruzavonásnyi keskeny szemöldöke felszalad a homloka közepére, még válaszolni is elfelejt döbbenetében.
Pár másodpercnyi hitetlenkedés után eltöpreng, vajh mi szépet és jót mondhatna a fiúnak, ám villámgyorsan arra a következtetésre jut, hogy semmit. Hellyel nem fogja kínálni, azt a mardekáros úgyis visszautasítaná - hiszen Joy megrögzött magányos farkasnak, embergyűlölő típusnak ismerte meg. Az úszást firtató kérdésre inkább nem válaszol, mert arra csupán ennyit mondhatna "Hülye!", és ebben miliméterre pontosan benne lenne a leányzó tömör véleménye.
Válasz helyett hát összeszűkülő szemekkel bámulja Clyde-ot, minden erejével azon töprengve, vajon mi az ami ennyire különös rajta. Beletelik egy kevéske időbe mire rájön mit jelentenek a szokatlanul tág pupillák, a fiú testéből áradó meleg és az egyik ér szemmel láthatóan szapora lüktetése. Az iskolában is tanulnak ilyen dolgokat a muglik, erre jók a különféle idétlennek, feleslegesnek érzett előadások, hogy felismerhessék, ha valaki bedrogozik. Joy látott már drogfüggő figurákat, de ennyire közel még soha nem került egyikükhöz sem. Meghökkenti a látvány, ezt azért nem gondolta volna a srácról ott a pubban. A drogozás függvényében azonban már valamennyire érthetővé válik az akkori viselkedése.
Érthető, ám meg nem érthető.
Legjobb meggyőződése ellenére válaszol a fiú kérdésére, bár csúfondáros hangja, s a szemében csillanó gunyoros lángocska talán felbőszítheti a fiút.
- Nehezen, Clyde. Tekintve, hogy a tó legalább másfél méternyire van a tappancsomtól és a homokon fekszem. Ha a tóban lennék, akkor már a te lábszáradat is nyaldosná a víz. Különben meg egy könyv nem lenne túl jó evező, nem gondolod?
Naplózva

Clyde Irwine
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #159 Dátum: 2009. 05. 11. - 21:17:47 »
0

Amy

Figyeli az arcot, a csacsogó szájat, s hallja a tompa, csőszerű hangokat, melyek kicsit lassabban érnek el a tudatáig. Aztán a földre pillant, s elképedve nézi, hogy ő sem süllyed el a víznek képzelt homokban, sőt, mi több, megáll a tetején.
- Ez állat, nagyon durva - Jelenti ki, majd egy mosoly kúszik az arcára, miközben pólóját a földre ejti. Most nem igazán törődik azzal, hogy a lány milyen gúnyosan szólt hozzá, ez fel sem tűnik neki. Újra rápillant, s egy szőke szépséget lát, akinek olyan a haja, mint a húgainak. Egy kicsit oldalra dönti a fejét, s elgondolkodva figyeli az arcot, miközben egyik kezével az állát birizgálja. Már ilyen nagy lenne a húga? Hogyhogy erről megfeledkezett? Persze, most is csak a hófehér álom csapdájába került, s az játszadozik az elméjével. Szíve továbbra is hevesen ver, vérnyomása az egeket verdesi és még mindig melege van. Gondol egyet, s leguggol a lány mellé, aki már ki tudja, hogy mit gondolhat róla, bár bizonyára meg van a nem túl jó véleménye. Ismét mosoly kúszik az arcára, s bal kezével finoman megérinti a lány arcát, majd ujjaival végigsimít az arcélen, hacsak Amy nem húzza el magát. Ekkor egy "kiabálásra" lesz figyelmes, s a tó felé pillant.

" - Itt a fürdés ideje, Clyde, segíts a lányoknak..."    

Szinte csodálattal figyeli a tó felett lebegő, nem létező női alakot, kinek vonásai megegyeznek édesanyjáéval, s karmozdulatai is olyanok, akár csak Mrs. Irwineé. Vigyor kúszik az arcára, s hirtelen újra leguggol a lányhoz.
- Mozgás Ella, csobbannod kell! - Szól a lányhoz, s hirtelen a két karjába kapja őt. S ha a lány nem gurul hirtelen félre, vagy később nem szakítja ki magát Clyde karjaiból, akkor a fiú két gyors lépéssel máris a tó partjánál terem, s a lányt a vízbe dobja. Amennyiben Amy valamilyen módon mégis elkerüli Clyde karjait, a fönt leírtak nem történnek meg...             
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #160 Dátum: 2009. 05. 12. - 19:28:51 »
0

Clyde

Amy nem érti. Ő beszél a fiúhoz, de Clyde tudatáig szemlátomást nem hatolnak el a szavai, mintha egy teljesen másik világban élne. Mintha lassított felvételen látná, ahogy a mardekáros pólója a szél szárnyán előbb ellibbenni készül, ám végül rájön, hogy elfelejtett szárnyat növeszteni, anélkül pedig lehetetlen a röpködés; s lehullik a homokba.
Tétován nézi az állát piszkáló alakot, helyette azonban egy kisfiú képe bukkan elő emlékei közül. Talán ilyen lehetett Clyde röpke tíz évvel ezelőtt ártalmatlan gyerkőcként, bár ez a nézés tutira nem onnan van. Valahogy olyan különös a tekintete, ahogy az egész drogközi állapotban lévő pasas is.
- Clyde... - szólal meg Amy tétován, amikor a fiú leguggol mellé, azután megismétli. - Clyde...
A fenee tudja mit remélt elérni ezzel, hiszen a szólított nem is reagál rá, hacsak nem az a reakció, ahogy mosolyogva végigsimít Joy arcélén. A leányzó nem húzódik el, bár ő sem érti miért. Bőven lenne oka elhúzódni, sőt még elmenekülni is, ez az eszelős, egyúttal különös nézés akár a jogos önvédelemre is okot adhatna, s nem lenne az az őrült bíró, aki megkérdőjelezné a lány fenyegetettségét. Amy azonban griffendéles, és az oroszlán jele néha bizony nemcsak bátorságot, hanem vakmerőséget is kölcsönöz háza tagjainak, ami legtöbbször egyszerűen őrültségnek tűnik fel. Akárcsak most.
Joy későn gondol a menekülésre, mire odébb ugrana, Clyde már felkapja, hogy rövid úton a tóba reptesse, hiába kapálózik és kiabál. Sekély a víz, s ahogy Amy a tóba csobban, derekasan odaveri az oldalát. Minden erejét megfeszítve áll talpra a derékig érő vízben, hogy az enyhén lejtő tófenéken kigyalogoljon a partra. Bal karja furcsán lóg teste mellett, s ha mozgatni próbálja, éles fájdalom nyilall a vállába. Nem baj, maradt egy keze, amivel majd szájon vágja a pasast, ha egyszer odaér hozzá, ha végre kijut ebből az átok tóból.
Különös, hogy az utóbbi időben őt folyton csak baj éri akár a tóban tartózkodik, akár a partján. Nemrég Zoey-val voltak itt úszni, az a kaland csaknem az életébe került, most meg itt van Clyde, az alapból zizzent, ámde drogos mardekáros.
Amy ártatlan képpel sétál víztől csöpögő ruhájában a fiú elé. Eszébe sem jut pálcát rántani, néhány átok túl egyszerű megoldás lenne, a srác pedig már most védekezésképtelen varázslópárbaj tekintetében. A leányzó váratlanul, fúriadühösen ront neki "gyilkosának"; egy gyors, nőies jobbegyenessel alapoz, majd egyetlen ép kezével csépeli amíg csak bírja, vagy amíg a fiú odébb nem ugrik, s közben efféléket kiált neki:
- Hülye állat! Ki az az Elle, te őrült, he? Ő az előző áldozatod?
Beletelik néhány percbe mire lehiggad a lány, vagy sokkal inkább kimerülten lerogy a homokra.
Naplózva

Clyde Irwine
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #161 Dátum: 2009. 05. 13. - 12:18:00 »
0

Amy

music: Massive Internal Complications - Strawberry Wine

Miután kezeiből a vízbe pottyan a lány, a tóból vízcseppek törnek fel, amiből jócskán jut Clyde lábszárára is, így a farmeren meglátszanak a sötét foltokat alakított cseppek. Már ő is ugrana, de egy kéz érinti meg a vállát. Ez is csak a képzelet játéka, vagy talán a szellőé, mely kicsit megborzolja tarkójánál a hajszálakat. Ő ezt mégis oly valósan éli meg. A középkorú nőre pillant, s gyermeki mosoly kúszik az arcára. Hátat fordít a tónak, nem is figyeli, hogy mi történhetett a lánnyal, s akár ez végzetes baklövés is lehetne. Jobb kezét előre nyújtja, a másik, csalogató kéz felé, s a levegőt megmarkolva követi a képzeletbeli alakot. Csupán pár lépés, de hirtelen a semmivé foszlik az alak. Arcára csalódottság, s értetlenség ül ki, ajkai résnyire nyílnak, s keresve pillant körbe a birtokon.
- Ne bújkálj, ne hagyj itt! - Kérlelő szavak a semminek, s igazi érzések, melyeket a szeretet hiánya vált ki belőle, s mindezt profi művészként ábrázolja az arcként funkcionáló vásznon. Ismét a tó felé fordul, nyitott ajkakkal, távolba meredő tekintettel, amikor arcát eltalálja a jobb horog. Egyensúlyát elveszítve fordul ki alóla a talaj, s úgy dől el, mint egy liszteszsák. Nem kimondottan az ütés erejétől, azt talpon is megállná, ha nem játszadozna szervezetével ez a gyilkos anyag. Vállal éri a homokot, majd ugyanebből a lendületből a hátára esik. Tarkója, s hajszálai belesüppednek a homokba, s arcát apró, fehér, felcsapódó homokszemcsék tarkítják. Ha a lány továbbra is üti, arra sem reagál, szemei nyitva vannak, s az ég felé merednek, nem reagálva a másik mozgására. Lábai, s karjai hasonlóképp pihennek szanaszét a homokban, mely rész hová esett. A drog már csak ilyen, egyszer felpörget, képzeteket tár elénk, máskor ledönt a lábunkról. Nem, ez még nem túladagolás, annak egész más jelei volnának. Bár, való s igaz, hogy hasonlatos a kép, s egy nem hozzáértő talán ezt hihetné. Talán még húsz perc, amíg teljesen kitisztul a fiú elméje, s ismét tud reagálni a környezetére. Persze, a gyorsabb folyamat talán elősegíthető, ha hideg vizet locsolnak az ember képébe, bár ez is mindenkinél más és más. Ahogy az alkohol, úgy a drog is roppant káros az emberi szervezetre,  ezért SOHA ne próbáljátok ki!

Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #162 Dátum: 2009. 05. 13. - 19:13:26 »
0

Clyde
zene: Kelly hősei - Burning bridges

Amy csak ül a homokban és kimerülten liheg, miközben hajából vízcseppek peregnek arcára, majd nyakán végigfutva csiklandozzák. Időbe telik, mire felfogja, hogy hiába ütlegelte az imént a fiút, az semmit nem reagált rá; mintha egyáltalán nem is tudna a külvilágról. Lassan száradó, jéghidegnek tűnő holmijaiban vacogva figyeli a holtnak tetsző Clyde-ot. Ha nem lenne nyitva a szeme, Joy azt hihetné, hogy már nem él.
- Most mégis mit csináljak veled, te szerencsétlen? - néz tűnődve a homokban fekvő fiúra.
Elásni nem akarja, ahhoz még korán van. Legalábbis erre következtet az egyenletesen emelkedő-süllyedő mellkas láttán, de ki tudja mi lesz két perc múlva. Különben meg ilyen világosban tutira kiszúrná valaki a temetkezést a kastélyból, még lebukna a leányzó. Tétován megrázza a srác vállát, mintha ettől talán magához térhetne, ám Joy pontosan tudja: erre olyannyira kicssi az esély, hogy az már negatív. A biztonság kedvéért mégis megpróbálkozik mégegyszer, ez alkalommal erősebben rázza meg a fiút.
Nehéz sóhajjal látja be, hogy így nem megy semmire.
Más módszerhez folyamodik. Árnyéka Clyde-ra vetődik, ahogy a fiú fölé hajol és beszélni kezd.
- Hé, haver! Clyyyde! Térj magadhoz, hallod?
Nincs szíve itthagyni ezt a lökött drogost, pedig sejti, hogy ezt kellene tennie. Jobban járna, hiszen nem látott még egyetlen drogost sem azután, hogy elmúlt volna a drog hatása. Márpedig Amy szerint vagy most tetőzik a szer a fiú szervezetében, s az ütötte ki ennyire, vagy pedig túladagolta magát és itt fog kimúlni a tóparton. Egyik eshetőség sem tűnik túl rózsásnak a griffendéles számára.
Egyéb híján feláll és a hullámokba gázol a lány, miközben a távolba meredve töpreng a továbbiakon. Egy hirtelen ötlettől vezérelve visszaléptet a test mellé. Közelebb akarja húzni a vízhez, mert úgy jóval könnyebb dolga lenne, ám hiába rángatja, nem boldogul.
- Dögnehéz vagy, tudod?! - mordul neheztelőn.
Nem bajlódik tovább az esélytelen vállalkozással, hanem a habokba rohan. Kifelé jövet vizet vesz két markába, azután Clyde arcára hinti, majd pólójából a srác mellkasára csavarja a jeges vizet. Hátha elér valamit...
Naplózva

Hannah Whitney
Eltávozott karakter
*****

*4* sMiLeY bAmBiNa - Emily hugicája <3

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #163 Dátum: 2009. 05. 14. - 20:28:19 »
0



~ Milyen érdekes… csak nemrég ismertem meg mégis fenekestül felforgatta eddig szinte jelentéktelennek mondható kis életemet. Egy napom eddig azzal telt, hogy felkeltem, órára mentem, barátokkal beszélgettem, mosolyogtam, vigyorásztam, nevetgéltem, élveztem az életet… Hétköznapi az egész! Hihetetlen, most így visszagondolva annyira átlagos teendőkkel tengettem életem, viszont mióta Kevin belépett a képbe minden megváltozott. Naphosszakat töprengek azon, hogy mi is a szerelem szó jelentése. De tényleg… a legmélyebb. Volt egy nap amikor még aludni sem tudtam emiatt, tehát lesomfordáltam a könyvtárba és bőszen kutatásba kezdtem. Jónéhány leírásra bukkantam, sok-sok idézetre és megfogalmazásra. Ezek között szerepelt például az, hogy "A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk." Igen, ha Dant úgy istenigazából szeretném akkor nem éreznék hiányt az életemben. Mintha egy nagy lyuk tátongana szívemen arra várva, hogy egy másik ember odaadó önzetlen szeretete betöltse az űrt. "Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted." Dan mellett úgy érzem magam, mint egy átlagos diáklány amikor pedig Kevinnel állok szemben az felemelő érzés. Olyan mintha kitűnnénk a tömegből, mert kicsit mindketten mások vagyunk a lehető legjobb értelemben. "Szerelemmel múlik az idő, idővel múlik a szerelem." Ha a Dannel való kapcsolatom ilyen volna, nem csak egy múló fellángolás akkor nem gondolkoznék azon, hogy vajon mi is van valójában közöttünk mostanában. „A szerelem olyan, mint a szél: az ember sohasem tudja, hogy honnan támad rá.” Talán most ez a legtalálóbb? Annyit olvastam és keresgéltem, de már inkább egyre jobban össze vagyok zavarodva. Lehet, hogy ez csupán egy álmodozás, s Kevin számomra egyfajta példakép volna… Nem… Miket beszélek? Miért próbálom takargatni a valódi érzéseimet? Saját magamnak hazudok. Hát eddig jutottam? Ha egyszer ebben a pillanatban biztosan tudom mit akarok és tisztában vagyok mindennel akkor nem fogok saját lelkem ellen fordulni! Be kell vallanom legalább gondolatban azt, ami nyilvánvaló: A szívem majd kiugrik a helyéről és ennek nem a magas vérnyomáshoz van köze… ~

*A kettőjük felett csicsergő madarak mintha köddé válnának erre a pár másodpercre, a levegő megfagy, de mégsem kelt rideg érzést. Sőt, épp ellenkezőleg, meleget, mintha csak egy kandallóban ülnének. Hannahban effajta érzések keringenek, teste elveszti józan ítélőképesség, nem tudja már mi a valóság és mi az amit csak a leány elme ábrándjai produkálnak. Már minden zavaros, semmi sincs a helyén, a dolgok összekuszálódtak és valahogy most már Hannah a vezérfonalat sem találja… *

~ Az arca… mosolyog… szélesen… Abban biztos vagyok, hogy kedvel, de mégis. Ő nem tűnik annak a romantikus alkatnak. Lehet, hogy csak én szövök efféle szerelmi elméleteket és neki esze ágában sincs engem más „kasztba” helyeznie a ranglistáján. Képzelődöm. Már-már azt kezdem hallucinálni, hogy ő lépett egyik pillanatról a másikra Dan helyébe. Most állj le Hannah! Minden a régi! Ő az egyik legkedvesebb barátod, mosolyogj rá szépen és ne fanyarodjon le a szád egy ilyen ostoba gondolatmenet véghezvitele után! ~

- Helyes! – kissé erőltetett mosoly, hisz még csak most eszmél fel az álomvilágából – Nos ezt jól látod! – ekkor pedig egyik pillanatról a másikra a srác majdnem a földre lökte, de az utolsó másodpercben visszahúzta és kedvesen ecsetelte, hogy mennyire megbízhat benne – Úristen! Ilyet máskor ne csinálj, a szívbajt hoztad rám! Kicsit elgondolkoztam és egyszer csak… teljesen halálfélelmem volt… - szörnyülködött mély levegőt véve, hogy megnyugodjon, s lassacskán arca is kezdte visszanyerni kevésbé elsápadt színét.

- Jó, akkor csapjunk a lecsóba… - mondta, majd követte Kevint és elkezdték a bemelegítést, melyet minden bizonnyal tökéletesen teljesített, mert a srác akárhányszor hátranézett mindig széles mosolyt vetett a lányra, akinek most az egyszer nem volt túl sok a kedve a folyamatos jókedvhez, de megpróbálta élvezni a BARÁTI edzést, s kezdett visszatérni eredeti énje – Mindent jól csinálok Kev? – kérdezi érdeklődve.

~ Teljes közömbösség bármi iránt, amely az elméleteimmel kapcsolatos. Feladom! Csináljunk egy kellemes kis edzést és aztán majd még találkozunk. Akkor is beszélgetünk, nevetgélünk, majd megint hazaegyünk és így tovább… ~

*Hannah fél füllel figyelt Kevre, s furcsa gondolkodási pózaira, közben az ő agytekervényei megállás nélkül dolgoztak. Egyik pillanatban azonban érezte ismét a föld közelében van, de ezúttal valósan! A fiú csiklandozni kezdte, majd mindketten a füvön végezték. A lányból ekkor kitört az őszinte kacaj, az amely eddig egész idő alatt lappangott. A fiú felé fordult és arcára széles mosoly húzódott, íriszei ragyogtak, majd beszédre nyitotta ajkait. *

- Bolond! – fűzte hozzá nevetve a „kis magánakcióhoz” – Ez a leghatásosabb edzésmódod? – kérdezte vigyorogva, majd hátára feküdt és az ég felé fordította tekintetét, s az ott vonuló szelíd bárányfelhőket figyelte.
Naplózva

Ophelia Beaufort
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #164 Dátum: 2009. 05. 18. - 02:33:48 »
0

Bastiannak
~ bocsánatodért esedezem a késlekedés miatt


Kifejezetten szereti az áprilist, mert ilyenkor sokszor fúj a szél. És a szelet imádja. Most is élvezettel tartja bele arcát a levegőbe, némán, csukott szemmel ad magának pár pillanatot erre.
Csak ez után a kis rituálé után néz újra Bastianra. Mosolyogva nyugtázza, hogy a fiú vesz még a kekszből.
- Látom, neked is ízlik. Én nem tudnék meglenni nélküle. - vallja be egy félszeg kis mosoly kíséretében, de ezúttal nem pirul el.
Bastian kérdése hallatán nem állja meg, hogy fel ne nevessen. De nem bántóan, inkább a kuncogás és a gyöngyöző nevetés között van valahol félúton. Szelíd és kedves, és kifejezetten illik Opheliához.
Mikor elhangzik a kiegészítés, már csak mosolyogva pillant a fiúra. Tekintetéből is süt a jókedv, ahogyan arca is egészen megváltozik az arckifejezés hatására. Mintha a felhők mögül bukkanna ki a nap, hogy ajándékozzon egy keveset fényéből az embereknek.
- Miért, mit gondolsz, milyen könyv ez? - kérdez vissza, tényleg kíváncsi rá, milyen könyvet tud elképzelni nála a fiú.
Persze fogalma sincs Bastian olvasási szokásairól, bár ő személy szerint képregényekkel még nem igazán találkozott. Abban a mugli könyvtárban, ahová beiratkozott kisebb korában, csak pár fiúknak való, szerinte bugyuta lövöldözős-akciós képregény volt, úgyhogy azokkal nem próbálkozott.
Helyette ott volt a rengeteg gyerekkönyv, majd az ifjúsági irodalom számtalan kiváló - és kevésbé kiváló - példánya, és mikor rászokott volna a muglik szépirodalmára, elérkezett az idő arra, hogy a Roxfort vegye őt pártfogásába.
Most már csak nyaranta és a téli szünetekben látogat el oda, de ez idő alatt rákapott például Shakespeare drámáira, Victor Hugo romantikus regényeire, tudományos témájú művekre, az ókori görög tragédiákra és egyéb érdekesebbnél érdekesebb olvasmányokra, sőt, még számára egzotikus litván, svéd, lengyel és magyar versesköteteket is talált a szépirodalmi részleg egyik eldugott zugában.
Egyszóval, elég tág az érdeklődési köre, és mostanra elég műveltnek is mondhatja magát. Az már más kérdés, hogy ezzel sosem vágna fel - és nem igazán tudja kamatoztatni tudását az életben.
A jelenleg nála lévő köteteket is hobbiból olvassa, de ezek már az iskolai könyvtárból származnak. Az egyik egy majd’ ötszáz oldalas, tömör és száraz összefoglaló arról, mit érdemes alapszinten tudni az alkímiáról (a magyarázat erre az, hogy nem merte fakultációs tárgynak választani, valamiért kirázza a hideg Lupen professzortól), a másik pedig egy alig ismert varázsló által írt kalandregény, a Múmiák rejtélye Gilbert Gibbstől.
Attól az információtól, hogy Bastian is szokott olvasni, egészen megkönnyebbül, már kezdte kényelmetlenül érezni magát.
- Miket szoktál olvasni? - érdeklődő, nagy, barna szemek.
Naplózva
Oldalak: 1 ... 9 10 [11] 12 13 ... 18 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 31. - 03:33:20
Az oldal 0.243 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.