A móló és a csónakház

[Jeremy]

Jeremy

Számítottam arra, hogy kinevet így nem is lepődöm meg túlságosan, bár rosszul esik, még ha ezt nehezemre is esett bevallani magamnak. Amikor viszont  visszaesett a vízbe belőlem is kirobbant a nevetés. Mikor visszamászott a mólóra már ő is mosolygott, amivel elbizonytalanított abbéli meggyőződésemben, hogy rajtam nevetett. Ez a helyzet tényleg nem volt mindennapi és mikor megszólal a hangjában nem érzek semmiféle megvetést vagy gúnyt. Ez jól esik, így kissé feloldódom.

Nem, egyáltalán nem tűnik őrültnek, csupán valakinek aki élvezi az életet és nem érdekli mit gondolnak mások. El kéne mondanom neki, hogy nem tartom őrültnek és, hogy élveztem a kis műsorát. Talán akkor sikerül egy kicsit jobban megismernem, ami nagyon jó lenne. Ő talán fel tudná dobni a szürke hétköznapjaimat. De ki akarna egy szürke egérkével barátkozni, úgyhogy jobb lesz, ha sokkal nyitottabnak látszom. Nem akarom elszúrni, teljesen magával ragadott a kisugárzása.
Gyorsan mérlegelek majd leülök a mólóra.

- Ahogy így elnézlek nem is látszik rossz ötletnek beugrani a vízbe. - rámosolygok majd folytatom. - És, ha már miattam kell tovább várnod, úgy tisztességes, hogy itt maradok veled amíg megszáradsz.

Ha nem vagyok szimpatikus neki legfeljebb elküld, bár nem esne túl jó, annyira azért nem viselne meg, főleg így az elején. Jobb túlesni rajta. Bár nem ártana egy kicsit többet elárulnom magamról, hogy legyen mi alapján megítélnie.

- Tudod, sokszor én is szeretnék ilyesmiket csinálni, csak mikor eljutnék odáig sosincs elég bátorságom. Mondjuk álmomban se jutott volna eszembe csak így beugrani a tóba, de... Akkor is, szerintem semmi baj nincs ezzel.
Ez elég furcsán hangozhatott, ezért elvigyorodok és kíváncsian nétek rá. Megpróbálok nem bámulni rá, mert hát eléggé félmeztelen és eléggé fiú is. Annyira szimpatikusnak és vidámnak látszik, hogy egyre biztosabb lettem benne: nem akarom elszalasztani a lehetőséget, hogy jobban megismerjem.

[Melore]

Melore

Amint hallgatom a lányt, felvetődik bennem, hogy vajon miért nem mer megcsinálni semmi őrültséget. Hiszen az általa elmondottakból nekem ez jött le. Ekkor születik meg bennem az elhatározás, hogy ugrunk, most nincs mérlegelés.
Amennyiben a lány nem ugrik el, egy gyors mozdulattal elkapom, majd felkapom az ölembe, s aztán a szemébe nézek, s a következőket mondom, gyorsan, szinte már-már hadarva, kis mosollyal az arcomon.

- Hidd el, csak egyszer kell megcsinálni, aztán már könnyen megy. Engedd meg, hogy megnyissam előtted az igazi élet kapuját. Csak élvezd. –

Ekkor nagy lendülettel elkezdek futni, s ahonnan az imént még pusztán felállva ugrottam, most egy lánnyal az ölemben nekifutva dobbantok, s már repülünk is. Emelkedés közben még odakiáltok a lánynak.

 - Nagylevegő, most jön, a bumm! –

Majd mind a ketten a vízbe csapódunk, s aztán egy rántással fel is rántom őt, a víz alól, hiszen nem tudhatom, hogy milyen szinten áll az úszással. S mindezek után mosollyal az arcomon fordulok felé.

- Nagyon remélem, hogy most nem utálsz. Remélem tudod, hogy most megcsináltad azt amiről az imént még azt mondtad, hogy nincs hozzá elég bátorságod. – közben lassan elérjük a partot, ahol kisegítem őt a vízből, majd folytatom. – Ne aggódj, ilyen napsütésben percek alatt megszáradsz. Tényleg remélem, hogy nem voltam tapintatlan, de szeretném, ha az emberek szembe mernének nézni a félelmeikkel, meg mernék tenni, amiről álmodni sem mertek. Azt szeretném, ha élvezhetnék az életet… Neked is ezért akartam megmutatni, hogy ebből nem lehet semmi baj sem.
Persze megértem, ha most dühös vagy rám, hiszen ki vagyok én, hogy csak így kérdezés nélkül ezt tegyem. Ez esetben bocsánatkéréssel tartozom és jöhetnek a megérdemelt szitkok és ártások… -

Ekkor fejemet kissé leszegem, hiszen tudom, hogy ha ezzel megsértettem, akkor abból jól már nem jöhetek ki, hiszen azért valóban előbb kérdezhettem volna. Viszont tudom azt is, hogy ebben az esetben lehet, hogy még csak a móló széléig sem jutunk el. Most legalább látja, hogy nem olyan nagy ördöngösség megtenni ilyesmit.

[Jeremy]

Jeremy

A legvadabb álmaimban sem képzeltem volna, hogy ennek a pár mondatomnak az eredményeképp felkap az ölébe. Mikor megszólal már selytem mi fog következni: be fog hajítani a vízbe. Végül is ki látja? Ő egészen biztosan nem róhat meg érte, akkor minek itt görcsölni. Rámosolygok: jöjjön, aminek jönnie kell.

Kicsit meglep amikor elkezd velem rohanni, de biztos vagyok benne, hogy így sokkal izgalmasabb lesz. Ha ezt egyszer elmesélem, tuti, hogy senki nem fog hinni nekem, viszont ez cseppet sem tud érdekelni, a lényeg, hogy csináljuk. Mikor elrugaszkodik, még hallom, hogy beszél hozzám, de a szavai már csak ütemes dübörgésként jutnak el az agyamba. Épp meg akarom kérni, hogy ismételje meg amikor hirtelen csobbanunk egy hatalmasat. Még reagálni sincs időm, már kinn is van a fejem.

Ahogy levegőhöz jutok nevetni kezdenék, de ebben néhány köhögés megakadályoz, így furcsa gurgulázó hangot hallatok. Remélem nem érti félre, nagyon is élveztem és attól, hogy jó adag vizet is nyeltem csak még valóságosabbnak tűnik az egész. Kicsit fanatikus vigyorral emelem rá a tekintetemet. Valószínűleg ebből látszik, hogy életem egyetlen szabályszegése az volt amikor egyszer leosontam a konyhára takarodó után.

Meglep, hogy ennyire őszintén elmondja a véleményét, de mégis nagyon jól esik. Hiszen, ha így gondolja, nincs miért mentegetőznie, ő csak jót akart és sikerült is örömet szereznie.

- Bolond lennék, ha ezután utálnálak, főleg, hogy elég bátor voltál helyettem is. Úgy értem tényleg jó érzés volt, és hihetetlen élmény, de sajnos nem vagyok benne biztos, hogy magamtól meg mertem volna tenni.

A part felé úszva igyekszem egy bíztató mosolyt küldeni felé, bár nem tudom mennyire lehetséges ez, ilyen állapotban.

- Jó tudni, hogy vannak még olyan emberek akik tényleg segíteni szeretnének másokon. Mármint szerintem az elég rossz tulajdonság, hogy, ha valaki nem tudja élvezni az életet. Én tényleg szeretném, csak sose jutok el odáig. Vagyis, egészen mostanáig. Szóval, csak azt szeretném mondani, hogy köszönöm. Bár lehet, hogy ezután a mólón fogom tölteni minden szabadidőmet, majd az órákra iselfelejtek bejárni, nem fognak felvenni sehova és... Hát nem tudom mi lesz azután, de ha így történik az csakis a te hibád lesz.

Nem hiszem, hogy komolyan venne, de megerősítésképpen újra megpróbálkozom egy vigyorral, miután a hajamat úgy ahogy sikerült rendbetenni.

- De te miért ugrottál be? Vagyis ez így elég hülye kérdés, de mondjuk miért ugrottál be egyedül? Csak, mert furcsa, hogy egyedül látlak, úgy vettem észre, hogy neked lételemed a társaság, igaz még csak úgy fél órája ismerlek.

Miközben beszélek lerúgom a átvizesedett cipőimet és kifekszem a napra. Olyan jól esik a vizes ruha a nagy melegben, teljesen ellazulok és becsukom a szememet, hogy ne süssön bele a nap.

- Szoktál még ilyesmiket csinálni? Mármint, biztosan szoktál, de adhatnál néhány tippet egy kezdőnek. Csak mert ezután olyan hihetetlen, hogy tényleg nincs jobb dolgom a könyvtárban ücsörgésnél.

Idáig azt hittem, hogy a hozzá hasonló központi figurák szóba se állnak olyanokkal, mint én, de kellemeset csalódtam. Bár jobb, ha nem általánosítok, mert még a végén csalódás ér.
De hiszen erről szól az egész. Hirtelen olyan egyszerűnek tűnik minden, hogy nem is értem, hogy lehettem ilyen buta. Ha soha nem kockáztatok, akkor nem is nyerhetek semmit. Persze nem lesz könnyű levetkőzni a gátlásosságomat, de hosszú távon biztosan megéri. Mit számít egy-két rossz élmény, ha közben jól érzem magam?

[Melore]

Melore

- Hé! Én sosem vagyok egyedül. Most például itt vagy velem te. – arcomra apró mosoly ül ki, majd rögvest folytatom is. – Azért jöttem ki egyedül, mert most így volt kedvem. Sosem érezted még úgy, hogy most kicsit egyedül kell lenned? Aztán az imént rájöttem, hogy nem jó egyedül. Amikor jöttél rájöttem, hogy jobb ez úgy ha van más is ott, aki jó társaságot jelent. –

A mosoly, ami szinte kötelező tartozéka a megjelenésemnek, szinte egy percre sem tűnik el. Nyugodtságot és bíztatást fejez ki tekintetem, hiszen látom, hogy beszédpartneremnek szüksége van az ilyen ráhatásokra.

- Én is féltem néha megtenni ezt azt… Aztán egy nap kiálltam és azt mondtam jöhetsz nagyvilág én a tiéd vagyok. Azóta a félelem csak nagy ritkán jelenlévő személy az életemben.
Hogy szoktam e ilyesmit csinálni? Igen szoktam. Nem feltétlenül ezt, de ehhez eléggé hasonló dolgokkal van tele az életem. Sokak szerint nem vagyok egészen normális, mert nem féltem az életem, de ne hidd el ezeket a meséket, én is féltem, de ha nem próbálsz ki ilyesmiket, akkor mit mondasz majd, ha megöregszel? Ej, ez kimaradt, hm, nagyon sajnálom.
Szeretek segíteni, de csak azokon, akiken látom, hogy érdemes, hiszen ott lakozik bennük a szikra csupán elő kel hozni. –

Közben eszembe jut a lány, mosolygó arca, s azon tűnődök, hogy beszélgetésünk elején vajon miért rejtette véka alá ezen értékeit. Szeretem ha körülöttem az emberek mosolyognak éppen ezért próbálom őket mindig mosolyra fakasztani, ez a szép abban amit csinálok, persze sokszor egy kissé kihágás amit teszek, sőt nem biztos, hogy törvényes, de gyakran csak így érhető el a cél.

- Neked nem nagyon voltak még ilyen kihágásaid igaz? Nyugodtan valld be, nem szégyen, sőt kimondottan dicséretes, ha mindezek mellett, még ilyen jól fogadod azt ami az imént történt. – kis suttogásba kezdek. – de ha lehet ezt ne hangoztasd mások előtt, legyen ez a mi kis titkunk. – majd kis nevetés következik. – Persze akinek nem szabad hangoztatni az csak Piton, mert ő a fejemet venné. Így is vadászik rám, így ha kérhetlek ez előtte maradjon a mi kis titkunk.
Ha szeretnél még ugrani vagy mást próbálnál ki, akkor pedig állok rendelkezésedre, akár most, akár máskor, szívesen segítek.
Apropó, miért nem mosolyogsz mindig? Szép a mosolyod és jó kedvre derít, akkor biztos mások is így lennének vele. Mosolyogj hát a nagyvilágra had lássák, hogy te örülsz neki! –

Mondandóm vége talán kissé fennkölt, talán kissé szétszórt, de tőlem ez a megszokott, váltom a stílusomat és van, hogy olykor nem lehet kibogozni belőle, hogy mit is akarok ezzel. Remélem Melore azért kiveszi a lényeget.

[Jeremy]

Jeremy

Jeremy örök vidámsága engem is mosolygásra ösztönöz, így sokkal jobban érzem magam, mintha a földet bámulnám beszéd közben. Már nem félek se tőle, se az ugrástól: két dolgot kipipálhatok a túl-gyáva-vagyok-hozzá-listámon, ami még mindig elég hosszú, de már egyik része sem tűnik olyan elérhetetlennek.

- Hát, én álltalában egyedül vagyok és azt szoktam érezni, hogy most már egy kis társaságra van szükségem, de persze értem, mire gondolsz. Én is jobban érzem magam társaságban, csak amikor a barátaim csapatostul hívnak valahova, félek, hogy a végén egyedül maradok. Tudom butaság, de nagyon kellemetlen tud lenni.

Már másodszor említette, hogy mások szerint nem normális, pedig ez olyan hihetetlen. Ha a barátai közé tartoznék valószínűleg előbb-utóbb magamat tartanám abnormálisnak. Mondjuk az is igaz, hogy még csak egy kis ízelítőt láttam a produkcióiból, bár nem hiszem, hogy olyan dolgokat csinál amivel másoknak árthat, addig pedig nincs semmi baj. Vagyis, az én felfogásom szerint semmi, a házirend már más kérdés, de valószínűleg elég gyakorlott ahhoz, hogy sose kapják el.

- Igazad van, én se akarok olyan néni lenni öregen, aki mindig azzal riogatja a fiatalokat, hogy ő bezzeg ilyet sose csinált gyerekkorában. Közben pedig azt gondolja, hogy milyen kár, hogy kimaradt belőle. Belevaló nagymama akarok lenni.

Megint rámosolygok s közben észreveszem, hogy átragadt rám is folytonos vidámsága amitől még jobb kedvem lesz. A kis melankóliámból egy kis őrültséggel pár perc alatt ki lehet rángatni, ha én is így élnék, szinte sose jutna eszembe szomorkodni. Úgy látom neki is feltűnt valami, mert megjegyzi, hogy szépen mosolygok, ami olyan jól esik, hogy rögtön elhatározom: ezentúl mindenkire, vagyis, majdnem mindenkire, csak mosolyogni fogok. Sunyi mardekárosok kíméljenek.

- Igazából én még csak egyszer szegtem meg a házirendet és az is csak egy kis mászkálás volt takarodó után. Viszont szerintem ez se minősül kihágásnak, hiszen kinek jutna eszébe beleírni a házirendbe, hogy "a mólóról a vízbe ugrálni szigorúan tilos". Bár, a tanárok néha meg tudnak lepni és jobb, ha vigyázunk, ha Piton vadászik rád. Mit csináltál vele? Sampont küldtél neki Valentin napon, vagy csak szimplán dühíti, hogy nem tud elkapni? Mert nem hiszem, hogy sikerülhetne neki. De persze, ígrem nem mondom el neki, különben sem szoktam vele beszélgetni. Azt hiszem a mardekárosain kívül senki más se.

Közben észrveszem, hogy a ruháim elölről már egészen megszáradtak, így a hasamra fordulok és kissé kicsavarodott pózban nézek fel rá. Felajánlotta, hogy akár mást is csinálhatunk amihez nagy kedvem lenne, de nem akarok a terhére lenni. Kicsit olyan lehet neki mintha egy elsőst kéne pesztrálgatnia, ami biztos nem lehet túl izgalmas, bár azt mondja élvezi a társaságomat. Jobb lesz, ha megkérdezem, nem akarom elszalasztani a lehetőséget felesleges udvariaskodások miatt.

- Te mit terveztél még délutánra? Nem akarok belemászni a terveidbe, de szívesen maradnék veled. Szóval, ha más terved volt elhalaszthatjuk a következő akciónkat.

Olyan elégedettnek érzem magam mint talán még soha. El sem hiszem, hogy ekkora szerencsém volt és minden azt bizonyítja, hogy érdemes kockáztatni, így jobb lesz, ha a jövőben sem hátrálok meg minden kis akadálytól.

[Melore]

Melore

- Tudod, én elég ritkán tervezek előre, így bátran mondhatom azt a jónak ígérkező beszélgetésekre vagy bulikra, hogy igen. Most is igent fogok mondani, mivel már előre látom, hogy jól fogunk szórakozni.
Viszont azt elmondhatom, hogy olyasvalakivel találkoztál, aki mellett garantálom, hogy be fogod pótolni az elvesztegetett időt. Nem mondom, hogy ma délután és azt sem hogy holnap fogunk mindent megcsinálni, de elkezdjük, és ami tetszik és nem volt hozzá eddig bátorságod azt most meg is fogjuk csinálni. Azonban ehhez tudnod kell, hogy lesznek benne olyasmik is amik házirendsértésnek számítanak, így ha elkapnak, amit persze kétlek, büntetés is jár érte. Így is benne vagy? –

Jól tudom, hogy az általam feltett kérdés általában a vízválasztó, így kíváncsian várom, hogy Melore miként reagál rá. Amint a tekintetét fürkészem feltűnik, hogy a zöld íriszek mennyire beszédesek, így amint megfogalmazódik benne a válasz én tudni fogom mielőtt megszólalna, legalább is sejteni.
Reménykedek benne, hogy igent mond, hiszen látom rajta, hogy van benne lehetőség és azt is, hogy életre való teremtés, akit nem lehet hagyni az unalom és a büntetéstől való félelem béklyóiban, ki kell őt onnan szabadítani és megmutatni neki, hogy a világ mennyire színes.

~ Gyerünk kislány, mondj igen és én esküszöm életed legnagyobb kalandjaiban lesz részed, nem fogsz csalódni. ~

Szemeimben ott ül a huncut fény amely játékra csábítja a zöld íriszeket, azt suttogja, hogy gyere velem, s nem bánod meg, bíztatja, hogy merjen nagyot álmodni, merjen kilépni a saját árnyékából és megmutatni, hogy igenis ő is tudja élvezni az életet.

[Jeremy]

Jeremy

Nagy kő esik le a szívemről, mikor igent mond. Ha ezek után itthagyott volna, valószínűleg a nap hátralévő részében azon gondolkoztam volna, hogy Jeremy mit csinálhat most és mennyivel jobban szórakozhat mint én. De így nem kell aggódnom, legfeljebb azon, hogy elég jó társaság legyek, de igyekezni fogok és akkor biztos nem kell csalódnia.

Nem is várnám el tőle, hogy egy-két nap alatt mutasson be mindent a világából, hiszen tudom, hogy ez lehetetlen. Biztos vagyok benne, hogy az elvesztegetett időt többszörösen is bepótoljuk, de vajon ő is élvezni fogja, vagy csak értem teszi meg? Remélem idővel majd kiderül.

Nem nagyon aggódom a büntetések miatt, hiszen legrosszabb esetben kitakarítjuk a tfeatermet. Vagy vannak ennél nagyobb és kreatívabb büntetőmunkák is? Valami azt súgja, hamarosan úgyis megtudom majd, talán hamarabb is mint szeretném. Lehet, hogy alábecsülöm a tanárokat, de így legalább kisebb a félelemérzetem a szabályszegésekkel kapcsolatban. Különben is, ha többen vagyunk benne, semmi sem lehet annyira rossz és bolond lennék, ha emiatt elszalasztanék egy ilyen lehetőséget.

Eddig tekintetem az arcát fürkészte, de most mélyen a szemeibe nézek és nem látok elutasítást inkább csak lelkesedést és kalandvágyat. Hirtelen minden aggályom szertefoszlik és úgy érzem nincs is szükségem semmi másra, csak mutassa meg, hogy hogyan is kell igazán élni az álmainkban, felszínesség és félelmek nélkül. Hirtelen minden olyan közelinek és elérhetőnek tűnt, így mosolyogva válaszolok:

- Ha elkapnak, hát elkapnak, kockázat nélkül, hol maradna az izgalom? Amúgy meg nem hiszem, hogy veled olyan könnyű lenne lebukni. Száz százalékig benne vagyok bármiben, csak szólnod kell mikor és hol, én pedig ott leszek, történjen bármi.

Lehet, hogy elhamarkodott ilyen nagyszabású ígéreteket tenni, de így legalább nem hagyok magamnak lehetőséget megszegni sem. Nem szeretem a hazugságokat, így az ígéreteimet is mindig betartom. Remélem ő sem bánja majd meg.

[Melore]

Melore

Tetszik, hogy a lány ennyire benne van a játékban, persze ezt másként nem is érdemes csinálni. Azonban itt most nem az a fő, hogy én mit akarok, hanem az, hogy megtudjam mi az amire azt mondta, hogy soha mert félek tőle vagy a büntetéstől vagy ilyesmik.
Tekintetemet ismét a lányra emelem, most sem hiányzik belőle a játékba csábító fény, s most talán még tisztábban kivehető a kékje. Aztán amikor megtalálják a másik zöldjeit, s azon megállapodnak, rögtön tudom is, hogy ki kell faggatnom, hogy mit szeretne csinálni.

- Első körben mond el azokat a dolgokat, amiket mindig is meg akartál csinálni, de valamiért azt mondtad rá, hogy nem. Kíváncsi vagyok, hiszen ezekkel kezdjük, aztán jönnek az én ötleteim. Van abból is elég. Bár azért, remélem ilyen iskolában elvégezhető tervekről van szó, mert azt, hogy esetleg holdra szállhass egyenlőre nem tudom megoldani, de ha ez a vágyad esetleg megpróbálhatok ebben is segíteni, bár ez már elég necces lenne. – kicsit elnevetem magam, hiszen azért tudat alatt bízok benne, hogy ennyire abszurd dolgok nem jutnak a lány eszébe, bár ha így belegondolok…nem is rossz ötlet. -
Ne aggódj, tetszeni fog. Megpróbálok mindent úgy szervezni, hogy mind a ketten jól érezzük magunkat. –

Várom, hogy miként reagál Melore, hiszen amit mond, azzal kezdjük el a mai napon a mi kis buli folyamunkat. Közben folyamatosan figyelem őt, persze olykor elvezetem a tekintetemet a tó vízére is, s vágyakozva kémlelem annak lágy fodrozódását, annyira jó, hiszen számomra a tó is a szabadságot testesíti meg, mondjuk én sok mindennel vagyok így, de akkor is, azért sokat jelent nekem, nagyon sok szép emlék köt ide.

~ Mi lesz velem, ha el kell hagynom a sulit, mi lesz, ha a sok barát messze kerül majdan? Ej, most ne ezzel törődj, még itt vagy és most fontosabb, hogy szerezzünk pár fantasztikus élményt a lánynak. Szóval kapd össze magad és elég az önsajnálásból. ~

Ezen gondolatok nyomán ismét kivirul arcom, amely pár pillanatra komorrá vált egy kissé, ám ez nálam annyit tesz, hogy nem mosolygok, de én már ezt az állapotot sem szeretem, hiszen nekem lételemem a vidámság. Ritka alkalom az amikor huzamosabb ideig mellőzöm a vidámságot, s arcomra ború ül.

[Jeremy]

Jeremy

Biztos vagyok benne, hogy mindent úgy fog intézni, hogy remekül érezzem magam, de hirtelen semmi nem jut az eszembe amit mondhatnék neki. Azt sem tudom, hogy ő vajon milyen jellegű dolgokban van benne - bár úgy tűnik mindenben -, nem akarok túl extrémet vagy esetleg túl egyszerűt mondani ami neki unalmas lenne.

Valami olyasmit kellene találnom, ami nem csak izgalmas, de még vicces is lehet. Valami olyasmit amit mások is láthatnak, nevetnek rajta és azt találgatják vajon ki lehetett. Nem hiszem, hogy elég jók az ötleteim, de, ha mondok néhány példát, hogy mire gondolok, Jeremy biztosan fel tudja dobni őket, ha egy kicsit is hozzáad önmagából.

- Hát, még sosem gondolkoztam el komolyabban ilyesmiken és persze pont most, hogy van lehetőségem semmi sem jut az eszembe. Leginkább olyasmi érdekelne amit az egész iskola láthatna és mindenkinek véleménye lenne róla. - megpróbálom körülírni mire is gondolok, majd hangosan gondolkozni kezdek. - Mondjuk a trófeateremben megpróbálhatnánk átírni a kupák feliratait. Bár valószínűleg olyan erős varázslatokat használnak, hogy úgysem tudnánk ártani nekik. Meg különben is, ki jár a trófeaterembe? Valószínűleg Frics előbb észrevenné és szólna a tanároknak minthogy bárki is megcsodálhassa.

Ezzel a silány próbálkozással nem valószínű, hogy el tudom kápráztatni így jobb lesz, ha gyorsan kitalálok valamit mielőtt téves következtetéseket von le. Semmi ötletem sincs, de ha visszadobnám a lehetőséget, hogy válasszak biztosan csalódott lenne. Belenézek a kék szemekbe és abban keresem a megoldást, vagy bármit ami segíthet, hogy megtaláljam, mire is vágyom igazán. A válasz hirtelen egyszerűnek tűnik: kalandokat, felfedezést, izgalmat. Jó lenne ismeretlen helyekre tévedni és sok éve elhagyatott folyosókat, termeket vagy akár tisztásokat találni.

- Igazából mindig is izgalmasnak tartottam a felfedezéseket, de még sosem tudatosult bennem igazán, hogy egy ősrégi kastély mennyi izgalmas titkot rejthet. Az is jó lenne, ha feltérképezhetnénk az egész tájat a tó fenekétől az erdő mélyéig, bár nemtudom, hogy ez mennyire lenne veszélyes ezért szólj, ha túl messzire megyek. Megpróbálhatnánk kiszedni a kísértetekből meg a portrékból hol érdemes elrejtőzni vagy éppen titkos összejöveteleket tartani és, hogy merre járnak ritkán a tanárok.

Miközben beszélek a gondolataim messze járnak és az agyamban egymást kergetik a gondolatok arról, hogy milyen titkokat rejthet is a Roxfort vagy akár a tó mélye. Biztosan akadnak még feltérképezésre váró alagutak és folyosók és rég elfeledett termek. Bár valószínűleg Dumbledore mindent tud a kastélyról, nem hinném, hogy az összes sötétebb folyosót védővarázslatokkal látta el.

- Persze ez nem tudom, hogy mennyire megvalósítható, izgalmas vagy ilyesmi. Nekem tetszik, de, ha neked rossz ötletnek tűnik... Szóval mondj el mindent, mi a véleményed? - kezdek egyből mentegetőzni, mivel félek a reakciójától. Fogalmam sincs, hogy egy hozzá hasonló srácnak mi számít igazi kalandnak, ezért az arcát fürkészve várom a válaszát.

[Melore]

Melore

- Rendben. Nem mondom, hogy ennek ma neki tudunk állni, hiszen erre egy egész nap kell, de egy szombatot igazán rá lehet szánni, amennyiben van kedved hozzá a következő szombaton meg is ejthetjük a mi kis felfedezőtúránkat. Most viszont akkor egyszerűen csak élvezzük a napsütést én pedig addig kitalálom, hogy mi jót csinálhatnánk még a mai napon.
Amúgy honnan jöttél? Nem tudok még rólad olyan túl sokat, így ha nem baj azért lennének ilyen kérdéseim, persze csak ha ezek nem zavarnak, hiszen ha bármelyik tolakodó lenne, akkor szólj csak nyugodtan, és sűrű bocsánatkérések közepette váltok más témára. –

Mondom, majd ezután tekintetemet az égre vezetem, a napsütés, a kék ég, és a lágy szél simogatása felemelő érzés. A lányra nézek, s közben azon tűnődök, hogy a sors nem véletlenül sodorta őt az utamba, vagy éppen engem nem véletlenül sodort az ő útjába. Bárhonnan nézzük, biztos, hogy mind a ketten jól jövünk ki ebből.

~ Azt tartom, hogy minden ember, építő jelleggel van a jellemünkre, hiszen csak másoktól kaphatunk olyan impulzusokat, amelyek aztán az egész személyiségünket formálják. Ha nem lennének társas kapcsolataink, akkor az egészet rég megette volna a fene. Amikor Zoeynak zenéltem és megdicsérte a munkámat, az is építette a munkám, hiszen azzal bizonyossá vált, hogy valamit jól csinálok, amikor le lettem hordva, hogy túl komolytalan vagyok az is jól hatott rám, hiszen megtanultam, hogy olykor tényleg össze kéne kapnom magamat és komolynak lenni, hiszen van amikor a helyzet ezt követeli meg. ~

Amit ezen gondolkozok, eszembe jut, hogy pont ettől szeretem igazán ezt a helyet. Attól, hogy sok tanár még mindig nem adta fel az ellenem folytatott harcot, Pitonra gondolok itt persze, s attól, hogy annyi új arccal találkozok, akikre sokszor jó hatással vagyok, s hogy sokszor ők is nagyon jó hatással vannak rám. Igen ettől szép a roxforti élet, ettől jó idejárni.

[Jeremy]

Jeremy

- Nyugodtan kérdezz amit csak szeretnél, bár a múltam nem túl izgalmas téma. - Persze a családomról ezt nem mondhatom el. - teszem hozzá gondolatban. - Amúgy Bristolban születtem, ami ahhoz képest, hogy egy nagy város a varázsló és boszorkánypopuláció mégsem igazán számottevő. Ezért nem túl izgalmas hely és az ottani varázsló-negyed nyomába sem ér az Abszol útnak.

Látom ahogy kicsit elkalandozik ezétr én is az égre emelem a tekintetemet. A nap csodálatos, az idő kellemes és csak néhány felhő tarkítja az ég vakítóan kék színét, aminek köszönhetően a ruháim már teljesen szárazak. Elfog az érzés, hogy ez a nap minden szempontból tökéletes és úgy tűnik még az időjárás is nekünk dolgozik, ez a gondolat egy mosolyt csal az arcomra, majd folytatom.

- Én is szívesen megtudnék rólad dolgokat, de szólj, ha esetleg olyan területekre tévedek amitől jobb, ha távol tartom magam.

Igazából a származása érdekelne legjobban, na nem mintha ez számítana valamit is éppen csak alakuló barátságunkban, de jó lenne tudni, hogy vannak-e előítéletei vagy esetleg pont ellenkezőleg. Bár griffendéles és túl éleslátású és szabad ahhoz, hogy a hagyományok rabja legyen, azért jobb, ha óvatos leszek.
Fogalmam sincs, hogyan tehetném fel úgy a kérdést, hogy ne vegye sértésnek. Nem akarom megkockáztatni, hogy ezzel elidegenítsem magamtól így inkább magamról kezdek el beszélni, hogy majd ő is elmondhassa magáról amit jónak lát.
Persze nem árt, ha elejtek egy-két célzást.

- Már egészen kicsi koromban megismerkedtem a varázslattal mivel mindkét szülőm ért a mágiához, bár apám szülei muglik voltak. Emlékszem, hat évesen varázsoltam először, mikor nem akartam iskolába menni, így reggelre magas lázam lett, ami elmúlt, rögtön azután, hogy anyukám azt mondta, hogy otthon kell maradnom. Anyám egyébként egy bájitalszaküzletet, apám pedig a Gringottsnak dolgozik.

Nem tudom mit tarthat érdekesnek vagy hasznos információnak ezért ami csak eszembejut elmondom, mindenfajta átvezetés nélkül, de remélem azért nem lett teljesen érthetetlen az egész. Egy pillanatig felmerül bennem, hogy beszélnem kéne anyai nagyanyámék imádatáról a Sötét Nagyúr felé, vagy arról, hogy a szüleim mennyire nem értenek egyet velük. Nem, az ilyesmi nem egy könnyed beszélgetés témája, így jobb lesz, ha elkerülöm az ilyesfajta zavaros vizeket. Épp elég, hogy a származásomról beszéltem, egyenlőre nem is kell több.

- Egyébként az unokatestvérem, Madeline is roxfortos. Talán ismered is, ő is ötödéves, csak a mardekárba osztotta a süveg. Talán ezért is nem vagyunk túl jóban. - teszem még hozzá.

Egyenlőre elég, ha csak vázlatosan mondom el a dolgaimat, ha valami még érdekli úgyis biztosan rákérdez.

- És te, te hol nőttél fel? Örülnék, ha te is elmesélnél néhány dolgot magadról, persze, csak ha akarod.

Megpróbálok bíztatóan mosolyogni, de nem tudom mennyire sikerül, mikor én magam is bizonytalan vagyok.

[Melore]

Melore

Amint a lányt hallgatom, rájövök, hogy ő valóban úgy gondolja, hogy nem túl izgalmas az élete. Meg kell neki mutatnom, hogy ő is egy izgalmas ember, benne is vannak olyan rejtett lehetőségek, amik talán még számára is meglepőek lehetnek. Ideje felnyitnom a szemét, s segítséget nyújtanom számára, abban, hogy megtalálhassa önmagát. Ha mutat hajlandóságot, én segíteni fogok neki.
Mondandója végén kérdést intéz felém, ami kicsit rosszul érint, de beszélnem kell róla, s ezt én is tudom. Mostanában sokan kérdezősködnek, így jobb ha elmondok mindent. Az élet nem hozza ezeket a dolgokat másként, ha kell szembe szállok ezekkel az elemekkel.

- Cardiffban születtem, egy aranyvérű család sarjaként. Tudod ez az aminek nem örülök, olyan túlzottan. A szüleimet nem zavarják, a dolgaim és a bátyámat sem, őt főleg nem hiszen ő is szereti a mugli dolgokat. A rokonaim nagy része azonban bugris, begyöpösödött, maradi aranyvér mániás varázsló és boszorkány. Útálom őket! El nem tudom mondani mennyire… Főleg a nagybátyámat, aki egyszer még megölni is megpróbált.
Ha már itt tartok ennek a történetét is elmesélem neked. Egy mugli tárggyal játszottam a lakásunkban, a nagybátyám pedig éppen nálunk vendégeskedett, amikor pedig meglátta, hogy nálam van az a tárgy, meg akart engem ölni. Anyám az ajtón belépve még idejében reagálni tudott, így hamar lefegyverezte, apám pedig hamarjában ki is penderítette a lakásunkból.
Néha azon gondolkozok talán jobb lenne, ha negyed vagy félvérűek lennénk. Persze gazdagság meg minden van, de ettől még nagyon nem vagyok boldog, hiszen a rokonaim nagy része imádja tudod kit… Sőt sokukból kinézem, hogy a bandájába is beálltak, szégyenletes…
Varázsolni egész fiatalon varázsoltam, de aztán egy jó darabig nem is, nem is értem miért nem. Furcsa… -

Zárom a kis monológot ezzel a gondolattal, majd kicsit elmerengek még mindazon amit elmondtam. Ma már nem félek a nagybátyámtól, s jól tudom, ha szükség lesz rá egy nap szembe is fogok szállni vele. Ma már a képébe nevetnék, de ehhez is el kellet telnie jó pár hónapnak, évnek. Az idő elfedi a rossz emlékeket, megtanít szembeszállni a félelmeinkkel.

- Látásból ismerem az unokatestvéredet, ha nem haragszol meg inkább nem mondanék róla semmit, mert csak felületes ismereteim vannak róla és senkit sem ítélek meg a hallott dolgok alapján, a háza alapján meg főleg nem. Ha megismertem és bizton állíthatom, hogy amit mondok róla, azt tapasztaltam is, akkor már mondok róla véleményt, de így, legyen elég annyi, hogy ismerem.
Örültél, amikor a Hugrabugba osztott be a süveg? Nem szerettél volna máshova kerülni? Azért kérdezem, mert sokan nem örülnek először, hogy abba a házba kerültek amelyikbe… -

A hangsúlyomat lassan leviszem, majd átvezetem a tekintetemet ismét a vízre, s hamarjában vissza is térek a lány íriszeire, s ott megállapodnak a szemeim. A szem a lélek tükre, hát had lássa ő is, hogy nekem nincsenek hátsó szándékaim, az igazat mondom.

[Jeremy]

Jeremy

A válasza egyrész nagyon megdöbbent, másrészt hihetetlenül megkönnyebbülök. Tehát semmi gondja a félvérekkel és mugliszületésűekkel, sőt. Az biztos, hogy ilyenről még nem hallottam, hogy valaki aranyvérű létére... Bár valószínűleg rossz elgondolás, hogy következtetéseket vonok le mások származásával kapcsolatban valamiért mindig túl nagy jelentőséget tulajdonítottam ennek az egésznek.

Először úgy tűnt mintha az egész nem jelentene semmit, de a végére kicsit még is úgy tűnt mintha nyomasztaná. Nem csoda, el tudom képzelni, hogy a rokonainak milyen elvárásai lehetnek felé. A szüleinek pedig szembe kell nézniük ezzel, hát biztosan nem irigylem, nem lehet könnyű neki.

Nem volt muszáj elmondania a történetét a nagybátyjával, ami valószínűleg a legkellemetlenebb emlékei közé tartozik, mégis megtette. Ez azt jelenti bízik bennem, és hát biztosan jól is esett neki, hogy kibeszélheti valakinek aki még viszonylag "kívülálló". Meg kellene nyugtatnom, hogy a titkai nálam biztonságban lesznek - mert biztos vagyok benne, hogy ezeket nem tudja róla mindenki.

- Tudod, bármi amit mondasz... szóval tőlem nem tudja meg senki. - mikor kimondtam, már éreztem mennyire sután is hangzott, de egyszerűen képtelen vagyok kavargó gondolataimat szavakba önteni.

- Szóval érdekelnek a mugli dolgok? - megpróbálok laza lenni, mert ennyi komolyság után nem árt egy kis könnyed beszélgetés. - Régen én is megpróbálkoztam egy-két dologgal, de hamar rájöttem, hogy a mugli-sportokat nem nekem találták ki. Ami azt illeti a varázsló sportokat se. - fejezem be szégyenlősen.

~...senkit sem ítélek meg a hallott dolgok alapján, a háza alapján meg főleg nem.~
Őszintén szólva irigylem ezt a fajta gondolkodásmódot, nekem miért nem sikerül ez soha? Mindenkitől elvárom, hogy ne a vérem alapján ítéljen meg, pedig nem vagyok biztos benne, hogy ilyen könnyen megnyíltam volna Jeremy előtt, ha mardekáros lett volna. Mi ez, ha nem előítélet? Jobb lesz, ha ezt se most tudja meg, vagy talán soha. Talán a vele töltött idő alatt nekem is sikerül átvennem valamennyit a gondolkodásmódjából.

- Hát, igazából a griffendélnek, a hollóhátnak vagy akár a mardekárnak is jobban örültem volna, de várj. Hadd magyarázzam meg. Semmi bajom a hugrabuggal: jószívűség, kedvesség, empátia, de valahogy, ha belegondolsz, a többi ház mind olyan karakteres. A bátor griffendél, aki örök harcban áll a ravasz mardekárral, ha feketén fehéren nézzük a dolgokat akár jelképezhetik a jót és a rosszat is. Még a hollóhát is jobb, ők, a minden helyzetben okosak, higgadtak és racionálisak. Valahogy a hugrabugra mindig csak úgy tudok gondolni, mint a "maradék". Persze, ha a tulajdonságokat vesszük tényleg ide illek a legjobban, de azért jó lett volna...

Nem gondoltam volna, hogy valaha kimondom ezeket, de talán csak arra vártam, hoyg valaki végre megkérdezze. Jól esett elmondani mindezt, még ha ezért bolondnak is fog tartani. Sosem voltam igazán boldog a Teszlek Süveg választása miatt, részben talán apám miatt. Hiszen ő sokban hasonlít rám, becsületes, együttérző és mégis mi lett belőle? Mindig büszkén viselte a sorsát, de sosem szállt szembe az igazáért. Én pedig nem akarok ilyen lenni, de azzal, hogy a Süveg az apám házába osztott még jobban erősítette a gyanúmat, hogy nem viszem sokra az életben.

Sötét gondolataimat egy barátságos pillantás űzte el.
Bármit elérhetek, csak tennem kell érte. Meg persze azt sem árt tudni, hogy mit akarok.

[Melore]

Melore

Hallgatva a lányt csak tovább erősödik bennem, hogy nem biztos, hogy kicsit talán, vagy talán nem is olyan kicsit, nem érzi magát teljes értékűnek. Azt hiszem itt az ideje, hogy közbeszóljak. Rá kell, hogy mutassak neki, hogy minden ami vele történt, az okkal volt.
Lassan közelebb ülök hozzá, majd lassan megfogom a kezét, nem úgy ahogyan a szerelmesek szokták, inkább ahogyan egy barát, amikor a másikba lelket akar önteni. Lassan ráemelem a tekintetemet, majd mélyen a szemébe nézek.

- Tudod, én úgy élek, hogy minden, ami velem történik, amit az élet ad, az okkal van. Az, hogy te a hugrabugba kerültél, szintén nem véletlen. Nem gondolom, hogy oda a maradék kerülne. Nagyon sok tehetséges varázsló került már ki onnan, akik sokat tettek a varázslóvilágért. Az, hogy ők jószívűek egy pluszt ad nekik, ettől csak többek lesznek, mi bátrak vagyunk, igen ez igaz én is kiállok bárkiért, a mardekátosokat nem ejtették épp a fejükre így ravasz mindegyikük akár a róka, míg a hollóhát diákjai szorgalmasak és okosak, ha bele gondolsz ez nem megkülönböztetés, ez az egymást kiegészítő tulajdonságok elosztása.
Soha ne hidd, hogy bárkinél kevesebb vagy. Akkor leszel kevesebb, ha te azzá teszed magad. Nem számít a vér, bárki bármit gondol, nem számít a ház ahova kerültél, nem számít, hogy a szüleid milyen gazdagok, csak az számít, hogy ki vagy te és mit teszel meg a céljaidért, hogyan viszonyulsz másokhoz. –

Kicsit felindult állapotban vagyok most, hiszen tudom, hogy még sokan gondolják ezt, így mint én, többen vagyunk, mint ezen elvek ellenzői. Szememben ott ég a tűz, hiszen ezzel is lelket akarok csak ölteni a lányba. Arcomon mosoly ül, s boldogság, remélem, hogy amit mondtam az megváltoztathatja Melore véleményét is. Valóban úgy gondolok mindent, ahogy elmondtam. Lassan elenged a lány kezét, s aztán szememmel követem már csak a lélektükreit.

[Jeremy]

Jeremy

- Igen, talán igazad van. - mondom gyorsan, de nem teljesen őszintén, majd komolyabban is elgondolkozom azon amit mondott.

Minden okkal történik. Lehet, de mi van, ha ezt csak azért mondta, hogy megnyugtasson. Hiszen mit magyarázna ez? Azt, hogy lesz még jelentősége az életemben a jószívűségnek és az empátiának? Talán. Az is lehet, hogy ez egy figyelmeztetés arra, hogy nehogy abba a hibába essek, mint az apám. A túlzott szerénysége miatt sosem akart jobbat, mint amit kapott. De az is lehet, hogy egyszerűen és lecsupaszítva azt jelenti, ami: a házam tulajdonságai engem jellemeznek, és eszerint is kell élnem. Az utóbbit nem tudnám elfogadni.

Talán az, hogy megvannak bennem a hugrabugosokra jellemző adottságok nem is azt jelenti, hogy ennyivel is kevesebb vagyok a többieknél - Jeremy szavai legalábbis ezt sugallták. Valahogy mindig is úgy gondoltam, hogy a bátorság és a ravaszság többet ér bármiféle jószándéknál. Nem kellene ennyire komolyan vennem ezeket a házakat, hiszen a világ nem feketéből és fehérből áll, akkor a hugrabugosoknak átlátszónak kellene lenniük.
A gondolatra elmosolyodok.

Szép lassan körvonalazódik bennem az igazság, bár inkább lassan, mint szépen.
Tényleg sok híres varázsló és boszorkány volt hugrabugos, a griffendélesek közül és tértek sötét útra, nem minden mardekáros csatlakozik a Sötét Nagyúrhoz és persze vannak olyan hollóhátasok is akik nem vitték sokra az életben. Az egész beosztás csak egy jelképes rendszert visz a Roxfort életébe és nem az a célja, hogy beskatulyázzzon, csak megpróbál hasonló érdeklődésű diákokat összehozni, de nem tévedhetetlen.

A kezem az övében biztonságot nyújt és hirtelen rádöbbenek, hogy eddig csak magammal foglalkoztam. Vajon miért kérdezte, hogy elégedett vagyok-e a hugrabuggal? Hiszen én alig beszéltem neki a házamról. Lehet, hogy téves következtetéseket vont le, mikor Maderől és a mardekárról beszéltem neki? Vagy neki is hasonló problémája van? Bár, ha jobban belegondolok, ez nem valószínű, azután, hogy ilyen szenvedélyesen beszélt arról, hogy miért nem számít ez az egész? Vagy lehet, hogy pont ezért? Jobb lesz, ha nem komplikálom túl, így mikor elengedi a kezem fel is teszem a kérdést.

- És te? Te mindig is elégedett voltál a griffendéllel? - majd rájövök, hogy többet érdemel az elhadart "talán"-omnál, így hozzáteszem. - Tudod, komolyan elgondolkoztattál ezen az egészen és tényleg igazad van. Én csak rendszerint nagyobb jelentőséget tulajdonítok a dolgoknak, mint amennyit kéne. Talán már észre is vetted. De örülök, hogy felnyitottad a szemem, és bár nem hiszem, hogy egyik napról a másikra le tudnám vetkőzni ezt a gondolkodásmódot, azért idővel sikerülni fog. Sikerülnie kell.

Ahogy kimondom a szavakat, csak még valóságosabbá válik az egész. Igen, itt az ideje változtatni az életszemléletemen. -  gondolom, miközben a tekintetét fürkészem. Annyira hisz ebben, és segít nekem is, hogy tisztábban lássak, de miért? Tényleg vannak olyan emberek akik segítenek, ahol tudnak? De egy dolog már biztos, neki jó helye lett volna a hugrabugban is.