A Fekete-tó

Patrick


Vajon mi a célja ennek az egésznek? Vajon hogyan lesz vége? Neki nincsenek ebéd után órái, de ahogyan saccolja hamarosan elérkezik annak is az ideje, hogy elkezdődjenek. Őt ez nem zavarja, hiszen csodás az idő, a szellő is akkor jön, amikor a leginkább rászorul, a nap süt, de nem éget, a társaság is remek és az egész egészen feldobja. Jól esik neki, hogy így eltémázgat valakivel, talán komolyabban, mint eddig bárkivel, mégis még mindig a játékosság határain belül. Mellkasában büszkén dobog a szíve, hol kissé hevesebben, hol rendes nyugalmi tempóban. Ez attól függ mennyire beszél sületlenségeket. Mint például az előbb, hogy ne menjünk túl messzire. Patrick kék szemei, amelyek meg kell hagyni remekül illenek az arcához, az egész arca nagyon is rendben van, hajáról nem is beszélve, szóval a szemei egyenesen az övéibe fúródnak, kizökkentve kicsit a lányt. Állja a pillantást, imádja az ilyet, imádja a szemkontaktust, pedig általában senki nem bír sokáig a szemeibe nézni, mert olyan zöldek.. hogy nagyon.
Szélesen elvigyorodik a hallottakon, de még csak nem is pislog, úgy néz a griffendéles szemeibe.

- Majd meglátjuk... - kacsint vissza, majd bólint egyetértése jeléül. - Igen, bár több ilyen tánc is van, a tangó éppen olyan, amiben az ember kifejezheti a szenvedélyét. Bár van egy ennél sokkal... erotikusabb töltetű tánc, ami a rumba. Nos, az tényleg húzós, ha értesz. - villant egy elég sokatmondó vigyort, majd hozzáteszi. - Bár páros tánc, a nő próbálja elcsábítani a férfit, ilyen mozgásokkal. - ültében ugyan nem látványos, mert ugye így nem igazán tudja mozgatni a csípőjét, ami ennek az egésznek az alapja lenne, de talán ha találnak egy üres, kandallós helyiséget, ezt is megmutatja neki.

- Na de kicsit elterelődtem attól, amit ki akartam hozni az előző dologból. Szóval.. - arca komoly, mintha valami tényleg nagyon fontos dologról lenne szó. - ...mit kapok? - kérdezi, alig bírva visszatartani kiszakadó nevetését. Bizony ezek a piszkos anyagiak.

[Shaelynn]

Shaelynn

- Szerintem itt nem az a megfelelőkérdés, hogy mit kapsz. Sokkal inkább az, hogy mit szeret-nél. – Most szélesebb mosoly ül ki arcomra. – Hiszen először te mondasz egy árat és akkor abból lehet alkudni vagy éppen feljebb menni.
Amúgy ez a rumba dolog sem lenne egy veszett ötlet. A tangó után igazán megtaníthatnád nekem ezt is. Bár azt hiszem, hogy ennek a tanulása, kicsit tovább fog tartani – kis szünetet tartok – sokkal tovább. –

Zárom rövidre a lány kérésére adott válaszomat. Elgondolkodtató, hogy már jó ideje ülünk itt mégis mintha csak néhány perc telt volna el. Ez persze csak a remek társalgásnak és a felettébb érdekes köszönhető minden valószínűség szerint, de jól is van ez így.
Szememben huncut fény gyúl, s kissé összébb húzom szemeimet, ám mindezt csak pont any-nyira teszem, hogy Shay számára egyértelművé tegyem, ha már elindultunk lefelé a lejtőn nem állunk meg a közepén. Én felkértem őt, s ő adta kezét, így nem hagyhatjuk félbe e remek mulatságot.
Valahogy kezdem úgy érezni, hogy a végén következnie kéne valaminek, s ez a forró kis be-szélgetés, melynek nyomán körülöttünk, már szinte forr a levegő, meg is követelné ezt a vég-kifejletet. Azonban nem tudom, hogy a partner mennyire kapható erre. Azonban jobb, ha egyenlőre ezzel a gondolattal nem is foglalkozok, inkább csak a beszélgetésre figyelek, aminek nem mostanában lesz vége, ha jól sejtem.

 Patrick

- Hmm... tudod, azért kérdezem meg, hogy mit adsz, mert jobb tudni mit ajánlasz, minthogy valamit elveszek tőled, amit lehet, hogy nem akarsz. - arcán huncut mosoly csillan. Most inkább beszélt úgy, mint egy mardekáros, mint egy hugrabugos. Mintha elvenne, elvehetne bármit a fiútól.  - Majd aztán alkuszunk. – kacsint a fiúra, hirtelen eszébe ötlik egy kép, amit Londonban járva egy elektronikai szaküzlet kirakatában egy tévében látott. A lány próbálta elcsábítani a fiút, valami reklám lehetett és mosoly, majd kacsintás után lágyan megnyalta az ajka szélét. Na ő ezt nem vállalná már be, még azt gondolná a vöröske, hogy valami nagyon komoly szándéka van vele, vagy egyáltalán, hogy fel akarja szedni, pedig az ő piciny sárga szívecskéjét egyetlen felsőbb éves uralja, akiről feltételezi, hogy nem is tud a létezéséről, de ez nem zavarja. Imádja, oda van érte, még ha különc is. Ez a gyengéje.

~ Veled miért olyan könnyű? ~ néz mélyen Patrick kékjeibe, s próbálja fürkészni a tekintetét hátha rájön, hogy miért más ez az eset, mint az Övé. Vele olyan könnyen megy. Szinte pár perc alatt sikerült eljutniuk eddig. Vonzó a srác, elbűvölőek a szemei és sármos a mosolya. Itt ücsörög mellette, és láthatóan tetszik is neki. Ha ő észreveszi, akkor Ő miért nem? Talán neki is be kellene esnie hozzá, de ezen mesterkedni olyan ciki dolog. De talán egy próbát megérne, még ha csak egy pár pillanatra is találkozik a tekintetük. Felsóhajt, ami ki is zökkenti a mélázásából, egészen belemélyült a kékekbe. Arcára újra mosolyt varázsol és felmérve Patrick tekintetét ajkát beharapva tétovázást lehet felfedezni lélektükreiben.

[Shaelynn]

Shaelynn

Kezd sok lenni számomra ebből a témából, így azt hiszem jobb, ha hamar témát váltunk. Úgy érzem, hogy amiről eddig beszélgettünk arról szinte minden bőrt lehúztunk már. Nem is értem, hogy mitől untam meg ezt a témát egy ilyen kedves lánnyal, de valahogy olyan érzésem támadt, hogy ez most kezd egy kissé elcsépelté válni.
Amíg hallgatom őt, azon töröm a fejem, hogy vajon mit lehetne felhozni. Több téma is megfordul a fejemben, de egyiket sem tartom megfelelőnek egy ilyen kötetlen kis beszélgetéshez. Aztán hirtelen eszembe jut, bár ez az eddigi kedélyeket lehűti, majd egy kissé, de most már elég volt ebből a forró kis játékból. Valójában elég is volt ennyinek, arra jó volt, hogy a lány rajtam kicsit gyakoroljon, de nekem ennyi elég is volt egyenlőre. Megpróbálok úgy témát váltani, hogy ne legyen annyira feltűnő bár az eltűnő forróság minden bizonnyal elég észrevehető lesz Shay számára is.

- Nos, azt, hogy mi lesz a fizetséged, még ráérünk megbeszélni. – Egy kis mosolyt is odatűzök a mondatom mellé. – Érdekes, hogy mióta beszélünk elég sok mindent megtudtunk egymásról, de azt nem, hogy neked van e valakid? Még mielőtt félreértenél, nem akarok tolakodó lenni, ez csak egy szimpla baráti kérdés, ha nem akarsz, ne válaszolj rá. Csak gondoltam hátha ő sérelmezné ezt a táncos dolgot, hiszen akkor tárgytalanná kell sajnos nyilvánítani a felkérést. – Lassan vezetem át a hűvösebb téma felé, hiszen azért nem lehet olyan éles váltást belevinni a dologba, jobb, ha tapintatos vagyok vele. – Meg hát, te is alig kérdezel, mintha kicsit visszafognád magad, pedig ha olyan kérdést teszel fel nekem szívesen válaszolok rá. -

Kicsit elgondolkozok azon, hogy vajon jó e a felvezetése az új témának, de hát egy ennyire sikamlós és forró beszélgetésből kevésbé bénán nem igen lehet kijönni. Arcomról az a kis mosoly még mindig nem tűnt el, megnyugtatólag végig ott marad, hiszen nem akarom azt az érzetet kelteni, hogy valami komolyabb baj van és amiatt akarok témát váltani. Pedig erről szó sincs, s ennek a félreértésnek az elkerülés végett jobbnak látom, ha a megnyugtató idilli hangulatot egy kis ideig még fenntartom kettőnk között, s csak aztán engedem le egy baráti beszélgetés szintjére.

Patrick

Nem igazán volt vele az előző pár másodpercben, s a fiú válasza is meglepi, talán. Talán mondott valamit? Vagy nem mondott valamit, és pont ez a baj? De hát elbambult na. Az odázásra bólint, elvégre neki aztán tök mindegy a fizetség, nem is azért csinálná, ha esetlegesen valóban sor kerülne erre a táncos dologra. Sokkal inkább szórakozásból, gyakorlásból, mert ugyebár az sosem árt, esetleg barátszerzés céljából. Tekintve a táncok vérmérsékletét talán nem árt, ha tudja, hogy bízhat a másikban és mondjuk, ha ő nem akarná nem használná ki a helyzetet, ami ugyebár mind a tangónál, mind a rumbánál igencsak adja magát. Mosolya csak azért sem lankad, ehelyett inkább egy olyan pillantást küld a fiú felé mosolyával kiegészítve, hogy az értse nem felejt ám. A kérdése meglepi a lányt, talán ilyen csalfának tűnik? Ha volna valakije vajon belement volna ebbe a kis játszadozásba? Vajon lett volna ennyire laza? A válasz egyértelműen nem. Még nem volt kapcsolata. Oké ne számoljuk azt a kisfiút, akivel 6évesen rohangált a kviddicspálya környékén és egyszer egy édességből készült gyűrűvel kérte meg a kezét. Kevés nehezteléssel a hangjában és némi morcos pillantással megajándékozva a griffensélest rázza meg a fejét.

- Nem, nincs kapcsolatom. - közli némileg szárazon. - Talán olyannak nézek ki? - kérdezi, az "olyan" szót jelentőségteljesen megnyomva, hogy értse mire gondol ezalatt. Nem ő tényleg nem az a típus, aki egy kapcsolat mellett még újabb kis kalandokra vetemedne. Így, hogy bár valaki tetszik neki, de az illető a létezéséről sem sejt semmit, nem kell lelkiismeret-furdalásának lennie. Az egész dolog plátói, a másiknak fogalma sincs róla... Éli az életét, ha valahol meglátja persze elfogja a remegés, vagy teljesen leblokkol. Pedig tudja róla, hogy egészen különc, sőt fura, de valamiért mégis vonzza. Mindegy is. Szíve kicsit meglódul a gondolataira, de igyekszik hamar helyretenni magát.

- Ettől nem kell tartanod. Nem hiszem, hogy az én oldalamról bárki szemét szúrná, ha táncolni tanítanálak. - ejt meg egy halvány mosolyt.
~ Sőt a barátnőim biztosan örülnének neki... friss pletyó, esetleg érdekképviselet, mert hát egészen rendben vagy, vagy pedig simán faggatnának, hogy hogyan is állunk... igen ezek az én barátnőim... én meg magamban beszélek... ~ gondolja tovább a beszélgetést, ezeket inkább megtartja magának. Arra, hogy nem kérdezett volna eddig csak felvonja a szemöldökét.

- Mit szeretnél, hogy kérdezgessek? - kérdezi vigyorogva, hiszen voltak kérdései neki is. - Kedvenc színed? Szerencseszámod? Énekesed? Énekesnőd? Kviddicsesed? Csapatod? Tantárgyad? Tanárod?  Bűbájod? Átkod? Bájitalod? Édességed? Seprűmárkád? Ételed? Italod? Öhm... a szín volt már igaz? - kérdezi még mindig vigyorogva, ügyet sem vetve a lehűlésre, a témát pedig odaterelik ahova csak kedvük tartja. Ő egy szabad kismadár, ideje, mint a tenger, rohanni amúgy sem szeret, és nem is szokása.

[Shaelynn]

Shaelynn

A lány válaszait hallva elkap a nevetés és szinte alig bírom abbahagyni, majd mikor már vagy két, három perccel később végre sikerül abbahagyni kis hezitálás után azért megint csak sikerül felvennem minden félreérthetőség nélkül azt a megnyugtató tekintetet ami eddig is ábrázatán ült. Már a szemek sem olyan hidegek, inkább lágy szellőként simogatóan néznek.

- Nem, nem így gondoltam. Az jutott csupán az eszembe, hogy illik az ilyesmit megkérdezni. Inkább, minthogy aztán később ez legyen a szememre hányva. Szóval ne érts félre, csak szimpla udvariasságból kérdeztem meg.
A másik dologban viszont én vagyok a hibás, rosszul tettem fel a kérdést. Úgy értettem, hogy nyugodtan kérdezz te is hasonló témákban, nem kell szemérmesnek lenni, bár eddig sem úgy ismertelek meg, mint akit ez annyira zavarna. Tehát ezért ismét elnézésed kell kérnem, nem volt megfelelően feltéve a kérdés. –

Most egy kissé kínosan érzem magam, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyire félreérthető volt a kérdésem. Sebaj egyszer előfordulhat ilyen bárkivel, azért nem fogok ezen agyalni órákat. A lényeg az, hogy aztán tisztázni tudtam magam ebből a dologból is. Tisztázni, nem is ez a legjobb szó, inkább egyértelművé tettem, hogy mi is volt a valódi szándékom. 

Patrick

Vigyorogva figyeli, ahogyan Patrickot elkapja a nevetőgörcs. Önmagát nem érezte ennyire viccesnek, de örül neki, ha mások másképpen gondolják. Nem mondanám, hogy az a tipikus poéngyáros. Szeret szurkálódni, de valahogy a konkrét tréfák, viccek kiagyalása nem az ő asztala. A szóviccei is többnyire heveny szemforgatást és halk sóhajokat idéznek elő. Ez van, nem lehet ő sem tökéletes és akadnak még hibái ez bizonyos.
Patrick még mindig nevet, igen jó ízűen Shaelynn pedig rajta kuncog, nem hallott még senkit így nevetni, azon meg főleg nem, amit ő mondott.

- Értelek... - bólint nyomatékul. Ő mondjuk nem az udvariasságot használná, mint okot, amiért a fiú megkérdezte ezt tőle. Mármint ez inkább kíváncsiság, tapogatózás, vagy épp érdeklődés, mint udvariasság. Persze nem hülye dolog megkérdezni, mert tényleg ki tudja. Bár... neki barát? Hát... eddig nem érdeklődtek iránta a fiúk.

- Nem a szemérmességről van szó, de én nem szoktam első beszélgetés, találkozás alkalmával lerohanni az embereket azzal, hogy "van csajod?" - a kérdésnél kicsit stílust vált, s mintha el akarná csábítani olyan a hangja, szemöldökeit húzogatja fel és le, valamint, még kacsint is, meg ugyebár elbűvölő, fogpaszta reklám mosoly. Már csak a napfénynek kellene megcsillannia rajta és teljes lenne az összkép. Mint egy valódi fogpaszta reklám. Bár ő maga nem érzi magát olyan szépnek, mint azok a nők a hirdetésekben. - De, ha már így szóba került, van esetleg valakid? - nem mintha bármi szándéka lenne a kapott válasszal, de ha mégis tánctanulásra kerülne  sor, nem szeretne Az a lány lenni, aki megpróbálja elcsábítani valaki pasiját azzal, hogy ilyet tanít neki.

- Nem kell ám bocsánatot kérni. - ő legalábbis nem szándékozik azért bocsánatot kérni, mert félreértette.

[Shaelynn]

Shaelynn

- Nem most nincs senki. Vannak kiszemeltek, de konkrétan még nincs senki, csak úgy el vagyok. – mondom, majd kis mosoly szökik ábrázatomra. – Bár, ahogy mostanában állnak a dolgok, nem telne semmibe valakit összeszedni, a negyed éves csajok közül sokuk felé elég lenne a kezem kinyújtani és vagy hatan ugranának utána. – egy kuncogás következik. – Ne érts félre ez nem a nagyképűségemből ered, mármint ez a kijelentés, csak ilyen helyzetbe kerültem, amit valljuk be annyira nem is bánok. Viszont ezt melyik fú bánná, akinek ez nem tetszene az vagy hülye, vagy … -

Innen inkább nem is folytatom, hiszen már szép szavak nem hagynák el számat. Kajánul mosolygok elgondolkozva mindazon amit az imént említettem. Természetesen nem hazugság, nem átverés, ez az igazság és egy értesültebb rofortos ezt tudja is, hiszen itt nem nagyon maradnak meg az ilyen titkok. Sőt itt semmilyen titok sem marad meg.
Figyelem a lányt és közben azon gondolkozok, hogy vajon miként reagálja le azokat, amiket az imént mondottam. Nem várom el tőle, hogy természetes reakciót adjon vissza felé, hiszen fényezésnek, macsóságnak tűnhet ez a dolog, pedig nem az, egyáltalán nem.

Patrick

Nincs azzal baj, ha az embernek van egy egézséges önkritikája, vagy rendelkezik egyfajta magabiztossággal. Ezzel Shay is tisztában van, hiszen a sporthoz elengedhetetlen ez a fajta magabiztosság. Mégis kissé meglepi, amit hall. Nem ül ki igazán az arcára az, amit most gondol évfolyamtársának monológjáról. Tény és való, hogy jóképű, a szemei egyszerűen igézőek is lehetnek, ha tud velük bánni, a mosolya nagyon is kellemes és persze a testével sincsen semmi probléma.
Abban van valami, amit később mond a negyedikes lányokról, de ez nem csak velük van így. A lányok talán természetüknél fogva egy az övéknél felsőbb évfolyamokba járó fiúknál próbálkoznak. Már, aki próbálkozik, hiszen itt van az ő és Mr. Különc esete. Nem próbálkozik nála, de persze ez nem jelenti azt, hogy nem is szeretne. Ez egy hosszabb folyamat lesz, reméljük nem túl hosszú.

- Bah... - mosolyodik el. - ... jó is az, ha az ember tisztában van az értékeivel és lehetőségeivel. - kuncog hozzá egy kicsit, de persze a szemforgatás sem maradhat el. - És megértelek. Mármint, biztosan jót tesz az önbecsülésnek ez a helyzet. - Próbál diplomatikus maradni, mert nem egy mardisról van szó, és talán nem felvágásként mondta ezt most el neki, hiszen meg is mondta. - Sajna ezt még elképzelni sem tudom. - húzza el picit a száját egy pillanatra, amolyan tettetett irigykedéssel méregeti a griffendélest. Nem biztos benne, hogy vágyna ekkora figyelemre. Lábait felhúzza, karjaival maga mögött támaszkodik, miközben egyik lábát lefekteti, mintha törökülésben lenne. Természetesen a Patrickhez közelebbi lába marad felhúzva.

[Shaelynn]

Shaelynn

Az utolsó kijelentés után, egy pillanatra felhúzom a szemöldökeimet. Nekem úgy tűnik, hogy nincs túl sok önbizalma a lánynak. Igazából, amikor ismét szólni szeretnék, inkább visszatartom és közben eltűnődök valamin. Nem leplezem az elgondolkodásomat, nincs miért, hiszen a csend úgy is leleplezné a kis eszmefuttatásomat.

~ Itt van velem, velem beszélget, miközben valaki másra gondol. Ez nyilvánvaló, hiszen ha nem így lenne, már rég megszerezhettem volna, egy lány sem annyira állja keményen a sarat, hogy ennyi idő után, még mindig egy csókért kéne tepernem. Nem, itt valami más van a dologban. Méghozzá nyílván valaki más után sopánkodik. Semmi gond, hiszen ez természetes. ~

- Hirtelen azon gondolkoztam, hogy ki jár a fejedben? Abban biztos vagyok, hogy valami srác, mert nem kéne ennyit tekernem, ha nem valaki más lenne a dologban. Itt ismét nem nagyképű vagyok, csupán a realitások talaján maradok. Egyértelmű a dolog…-

Fejezem be végül így az eszmefuttatást, majd egy kis macsós kacsintást is odatűzök, érezze, hogy most nagyképűség is van benne, annak ellenére, amit az előbb mondtam. Most a lényeg az, hogy nem is akar válaszolni, azért valami reakciót kiprovokáljak. Ebben is otthon vagyok, nem zavar, ha kapok némi korholást, az még simán belefér.

Patrick a csókra éhes


Nem meglepő a kérdés. A barnaság néha el-elkalandozik. De ez nem azért van, mert nem élvezné a griffendéles társaságát. Sőt, nagyon is élvezi. Rendhagyó, és az, hogy néha eszébe ötlik valaki más, akivel olyan szívesen ücsörögne így, vagy egészen máshogyan, nem érdekelné. Lelke mélyén sőt kicsit talán feljebb is tudja, hogy ez azonban valóban esélytelen. A kérdésen csak bocsánatkérően elmosolyodik, nem érzi magát kellemetlenül, nem gondolná, hogy ezzel bántja Patricket, hiszen éppen az előbb mondta, hogy csak ki kell nyújtania a karját, ha épp akar valakit, és máris ott csüngenek rajta.

- Semmi komoly… - rázza meg végül a fejét. Nem épp kielégítő a válasz. - …csak azon tűnődöm, hogy miért van az, hogy az, aki nagyon tetszik, valakinek miért nem veszi észre az illetőt, mikor mások szinte azonnal kiszúrják. Persze tudom ízlések és pofonok, mégis… - sóhajt egyet és zöldjeit újra a fiún járatja egyáltalán nem titkolva, hogy vizsgálgatja, jól esik neki,  s talán a griffendélest sem zavarja. Egy részre azonban felkapja a fejét.
- Ennyire biztos vagy benne? – vonja fel a szemöldökét azon, hogy nem kellene ennyit tekernie. Most nem kezdi el sorolni, hogy hogyan látja őt a saját szemszögéből, hiszen a fiú teljesen tisztában saját magával. Helyes, jó teste van, gyönyörűek a szemei és a mosolya. És ezeket Shaynek nem kell elmondania, mert feltehetőleg teljesen tisztában van vele. Szavai alapján. Aztán sóhajt egyet összeszűkíti zöld szemeit s csillogó zafírjait rászegezi.

- Tehát te most azért tepertél, hogy... én.. - mosolyodik el, ahogyan saját szavai közben esik le neki a tantusz. - ...hogy megcsókoljalak? - számára kissé hihetetlen, amit mond, legalábbis ő nem igazán így működik, nem az a típus, aki egy óra flört után odaveti magát valakire. Talán ez a baj. Nem elég laza, vagyis inkább csak kissé szemérmesebb. Tény a szóbeli dolgokat nagyon élvezi, és ha nem is olyan ügyesen de a játszadozás is megy neki, és elsőre ez nála bőven elég. Még akkor is, ha ilyen ellenállhatatlan a kísértés.

[FOR DARREN]

FOR DARREN

WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
EVERYTHING YOU WANTED

WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
I’M EVERYTHING YOU HAVE EVER WANTED

Tilosban járok, szabályosan a tilosban, ha pedig elkapnak, lehet, nem csak büntetőmunkával úszom meg. Megreguláznak? Kirúgnak? Mindez egyáltalán nem érdekel, egyáltalán. Nem érdekel a környezetem, ahogy az sem, ki jár erre, s ki nem, ki láthat meg s ki nem. Egy másik diák? Egy tanár, vagy egy Prefektus? Karjaimat széttárom, s fejem egész hátrahajtom, élvezve a csípős éjszakai szél simogatását az arcomon, ahogy belekap hosszú, sötét tincseimbe, s vadul megtépi azokat. Lassan nyitom ki szemeim, s a sötét pupillákból látni lehet, hogy nem vagyok tiszta, újból. Mindannyiszor pengeélen táncolok, lehet hogy, most vagy talán máskor, de előbb vagy utóbb ez fogja okozni a vesztem. Ajkaim széles mosolyra húzódnak, majd egy önfeledt kacagás tör fel belőlem. Viccesnek találom, nevetségesnek hogy egyszer meghalok túladagolásban, az élvezetek halmozásában.

Karjaim leengedem, s a jobb kezem a mellkasomhoz szorítom. Ujjaim között ott a sötét anyag, melyhez újból s újból hozzá kell érjek, ám ahogy lassan arcomhoz emelem, úgy tekintetem a sötéten örvénylő víz felszínében egészen elveszik. A jéghideg víz a térdem nyaldossa. Fázom, s egyszerre van melegem, észre sem veszem, hogy egész alakomban remegek, s szám lassan lilás árnyalatokban pompázik. Hátrapillantok a vállam fölött, a parton hagyott ruhakupacra esik a tekintetem. Ruhák.. ócska anyagok, csak a talárom, s a cipőm hagytam magam után, s most újra csak a víztükrében figyelem magam, a vakítóan fehér inget, s a szoknya sötét anyagát, a zöld szegényt, mely a rakott anyagban elrejtőzik. Büszkeség.. ennek kellene lennem, büszkének, és ravasznak, legyőzhetetlennek!

Ahogy minden lépéssel beljebb kerülök, úgy emelkedik a víz magassága vészesen, úgy mar bele sok sötét ujj a szoknya anyagába. El kell engednem, el kell, muszáj! Ő is azt mondta.. azt mondta az egyik álmomban, hogy engedjem el, s ne reménykedjek. Igen, biztos igaza van, hiszen Ő mindig csak a jót akarja nekem.. drága Zebediah, annyira szeretlek. Ez a látomás késztetett arra, hogy idejöjjek, s megtegyem, mert meg kell tennem. Megtorpanok, hiszen már egészen a derekamig ér a víz, én pedig kétségbeesetten nézek a markomba gyűrt emlékre, mely a napok elteltével teljesen hozzám nőttek.
Szabadulj meg tőle.. A hang elemi erővel furakszik tudatomba, s rombol szét minden indokot, mellyel arra bíztatom magam, tartsam meg. Szívem hevesen dobog a mellkasomban, s szúró érzést érzek minden lélegzetvételkor, mintha legalább mérföldeket futottam volna. Szemeim megtelnek könnyel, s sírás fojtogatja a torkom.

Ennek ellenére megteszem, abban a pillanatban, ahogy érzem, jön egy erősebb széllökés, nyújtom ki a kezem, s engedem el ujjaim közül a zsebkendőt melyet méterekre repít a szél, majd utasítja a víz tetejére. Elkerekedett szemekkel figyelem, miként lebeg a végtelenség felszínén. Merülni kezd, én pedig csak akkor kapok észbe, hogy még is mit ettem, mit ettem, mit tettem, MIT TETTEM? Eldobtam magamtól az egyetlen olyan dolgot, ami Őt jelképezte. Hogy lehettem ekkora bolond!

Feltartozhatatlanul elindulok a vízben, megyek és megyek, ameddig csak lehet, s kétségbeesetten úszok tovább, ahogy a talajt sem érzem a lábam alatt. Meg kell találnom, meg kell találnom, a zsebkendő, hol van? Hova lett? Hová nyelte el a sötét szörny? Elragadta tőlem.. A hideg a csontomig hatol, a lábam görcsbe rándul, karjaimmal veszettül kapálózok, de valami mégis elkap, megragad, s leránt a mélybe. Nem látok semmit, s a síri csöndön kívül nem is hallok, az orrom és a tüdőm pillanatok alatt megtelik vízzel. Itt a vég.. hát még is eljött, oly hamar, hogy nem is számítottam rá. Új és egyben kedves ismerősként köszöntöm a halált, hiszen újra vele lehetek majd.. újra együtt lehetünk. Minden teljesen elsötétül, s eltompul.

Szeretlek.

Már egy ideje sétálgatok. Mitagadás eléggé kellemes az idő, most érzem azt hogy pont jó. Nincs kánikula, ez a tipikus vihar előtti lehűlés van, mikor az ember magára kap egy pulcsit, vagy valamit, nehogy kilelje a hideg. A szél elég erőteljesen fújdogál, tincseimet azonban egyáltalán nem lebbenti meg. Nos igen, hála a pipere cuccoknak, mindig kellően fixált a hajam, egy aranyvérű nem engedheti meg magának, hogy bármi miatt is ziláltan nézzen ki.

Apró köveket rugdosva sétálok előre, előre. Ahogy egyre jobban távolodom a kastélytól láthatóvá válik a hatalmas fekete tó, annak is csillogó vízfelülete. Lépteimet megszaporázom, most megjött a kedvem ahhoz, hogy felzavarjam a mélység élővilágát néhány hatalmas kavicsot beleengedve. Ujjaimat eldugom a zsebembe, fejemet lehajtom, úgy kerülök közelebb célomhoz egyre gyorsabban és gyorsabban. Végre megérkezem, pont időben ahhoz, hogy végignézzem, ahogy a napkorong vöröslő fénnyel lebukik a horizonton. Milyen felemelően fantasztikus látvány. Pont elegendő ez a csodálatos kép ahhoz, hogy elfeledjem a fejembe tóduló problémákat. Na igen, problémák, már megint emlékeztetem magam. Pont mint valami jó mazochista.
Lassan kezdem azt hinni, hogy a világ nem is áll másból csak gondból és problémából. Valahogy nem értem, hogy miért kell velem előfordulnia ennek a sok hülyeségnek. Például miért pont az én nyakamra ültették rá azt a felfuvalkodott „úriembert”?? Lehet hogy ő már jó ideje szolgálja a Nagyurat, lehet hogy ő már egy jó ideje megtett mindent annak érdekében, hogy a neve félelmet keltsen, hogy elismerjék, hogy tudása előtt meghajoljanak.. ám mégis.. miért pont engem kell baszogatnia? Miért nem foglalkozik a saját dolgával, ahelyett, hogy velem törődne? Hiszen vannak olyanok akikkel érdemesebb foglalkozni.. mint például a kicsi Gwen.. Mondjuk azért nem lehetett egyszerű a kedves kis Tristramnak eltusolnia húga nem mindennapi képességét. És egyáltalán az a lány is mennyire imádnivalóan naiv.. még a vak is látja hogy a kedves testvére Halálfaló.. neki pedig kiszúrja a szemét.. kész vicc. Nekem viszont a későbbiekben még jól jöhet ez a móka, ki tudja mikor fog nekem segíteni. És ha belegondolok nem is kell sok minden azért a pár képért cserébe..

Mosolyom lassan kiül az arcomra, végre sikerült addig filozofálni magamban, hogy meglássam a szép dolgokat is. Lépteim alatt megcsikordul néhány kő, majd a ropogás hatására végre szabad teret engedek a szemeimnek, hagy fogják be a külső világot. Sajnos ez az engedékenység jelen helyzetben nem éppen a legkellemesebb látványt mutatja. Már megint a lány, a múltkori, aki előszeretettel zúzta szét a kicsi kezét az üvegszilánkokon.
Lassan arcom elkomorul, homlokomat ráncok barázdálják. Nem is értem mit keres a jéghideg vízben, nem értem, miért enged el valami kis könnyű anyagot, majd miért rohan bele a semmibe csak úgy, teljesen kétségbe esve. Persze ha ez még nem lenne elég, gyorsan elsüllyed, most komolyan..? Végig kellene néznem ahogy vízbe öli magát??

Nem is értem mit teszek, mi történik velem. Csak arra leszek figyelmes, hogy a jéghideg borzongatja izmaimat. Visszanézek a partra, mely egyre jobban távolodik, nézem széthagyott cuccaimat, cipőmet, ingemet, taláromat. Magamban káromkodok, hiszen így legyen belőlem jó halálfaló.. még egy idióta lányt sem vagyok képes hagyni meghalni. Egyre gyorsabban tempózom a fagyosnak tűnő fekete vízben, már csak pár karcsapás kell és elérem a víz mélyére szálló hófehér testet. Elkapom a vékony csuklót, alámerülök. Nyitott szemmel is alig látok valamit, hiszen a fény egyáltalán nem jut be a tóba, nincs semmi ami átvilágítaná azt a vastag vízréteget. Ahogy tempózok egyre lejjebb, kezem beleakad valami selymesnek tűnő anyagba. Megszorítom azt, majd elkapom az öngyilkosjelölt vékony derekát, végre kirántom a levegőre. Mélyet szippantok a csípős hidegből, majd hangosan lihegve és egyenletesen tempózva kivonszolom a halottnak tetsző lányt a partra. Négykézláb haladok előre, előre, a libabőr borzongat. Mikor már a víz nem ér csak derékig, felegyenesedem, karjaim – pont mint egy tollpihét – úgy kapom ölbe az elázott lányt. Karjaim szinte teljesen eltakarják vékony testét. Rohanva lépkedek ki a vízből, majd helyezem el a lányt a földre kellően eltávolodva a parttól. Ruháimat testére tekerem, közben végre van annyi időm hogy egy pillantást vessek a könnyű anyagra, mely annyira fontos volt a számára.
Megdöbbenek..
Az én zsebkendőm, a fekete anyag, melyre a családom monogramja van hímezve..
Lassan a lány ujjai közé csúsztatom, majd lehajolok a haldoklóhoz. Szinte már doktorhoz hasonlóan fogom be az orrát, hallgatom lélegzik e. Mellkasa nem emelkedik, éltető levegő nem jut a tüdejébe én pedig kétségbeesetten nézem a liluló arcot.
Ismét egy furcsaságot követek el....
Ajkaira hajolok és levegőt pumpálok élettelen testébe..
Talán még van remény..

[FOR DARREN]

FOR DARREN

WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
EVERYTHING YOU WANTED

WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
I’M EVERYTHING YOU HAVE EVER WANTED

Minden annyira hirtelen és gyorsan történt, majd lassanként csitultak le az izgalmak, s nem maradt más nekem, csak a halál végső csókjának várása. A füleim megteltek a fagyos vízzel, s már nem csak a lábaim, de a karjaim is megdermedtek, mintha egy leheletnyi izom, annyi se lett volna bennük. Képtelen voltam tovább csapkodni, tovább harcolni a víz ellen, mely fogvatartott. Dühös volt rám, amiért egyszerűen csak idejöttem, s megzavartam nyugalmát, most pedig bosszút állt rajtam. Nem tudtam, de nem is akartam már ellene küzdeni, ez volt hát az én végső játszmám. Ezt érdemlem, egy egyszerű vízbefulladást, nem fog senki megtalálni, nem fog senki sem eltemetni, nem leli meg testem a végső nyughelyét, a víz martalékává lesz, semmi több. Nem szólnak majd rólam hősi eposzok, ahogy egyszerű sírkőbe sem vésik majd nevem, megemlékezve arról, hogy egykor léteztem. Ezt érdemlem, ennyit.

Nem harcolok, miért tenném? Miért harcolnék ott, ahol végre boldog vagyok? Gyáva voltam mindig is, holott tudtam, hogy a halál a legkönnyebb út a számomra, mégsem voltam képes végezni magammal, véget vetni nyomorúságos, szánalmas életemnek, s most majd megteszi más helyettem, s levesz rólam ezt a terhet, az élet súlyos terhét. Szabad leszek, igazán szabad!

Megragadják a kezem, igen, biztos ő lesz az! Lenyúlt értem, s karjaiban fog felfelé húzni, fel a fellegekbe magához. Nem reagálok a gesztusra, hiszen az ébrenlét és az eszméletvesztés határának éles pengéjén táncolok. Képtelen vagyok kinyitni a szemeim, minden más érzékszervem jelez nekem. Ekkor tisztán éreztem, hogy a fejem a víz felszíne felé ér, hiszen a hideg levegő ezernyi tűszúrással csipkedte fakó arcom. Csak Zebediah lehetett az senki más, hiszen éreztem, ahogy egyre csak süllyedek, s biztos nem az áramlat volt az, ami feldobott a víz felszínére. Minden annyira furcsa, hiszen a mindent átölelő sötétség egyszerűen csak beszippant, s talán ez volt az a pillanat, amikor elvesztettem teljeséggel az eszméletem.

Mi az? A fehérlő pontra meredtem, ami a sötét alagút végén várt rám, én pedig felszaporázva a lépteim, futottam felé, ám egyre csak kisebb lett, minden megtett centiméter után. Karjaimat tehetetlen nyújtottam ki, és torkom szakadtából kiabáltam. Ne, ne, kérlek, könyörgök, ne..! Ne hagyjatok itt egyedül a sötétben! A látomás, a kép amit az elmém kreált nekem, mindent elfedett. Nem voltam tudatomnál, de a testem cslekedett helyettem, ahogy az izmok újra éledezni kezdek bennem, a mellkasom megemelkedett, s fejem oldalra bicsaklott, ajkaim elszakadva a másikétól öklendeztem fel a vizet. Remegtem, égett a torkom, az orrom, a tüdőm, s légszomjasan kapkodtam a levegőt.

A hosszú fekete szempillák megrezzentek, majd lassan nyitottam fel a szemem, de újra lehunytam. Meghaltam, hiába éreztem megannyi fizikai fájdalmat, egyszerűen biztos voltam benne, hogy ez csak a velejárója a végső béke megtalálásának. Elértem hát a fényt.. büszke lehet rám a bátyám, elértem, addig futottam, míg végül míg oda nem értem. Sűrű pislogások közepette pillantok a fölém magasodóra, s szemeim kissé összeszűkülnek, ahogy a szemöldökeim is összeszaladnak, ahogy próbálok ráfókuszálni. Nem, ő nem az, akit vártam, de még is izgatottan kezd el verdesni a szívem a mellkasomban, ahogy a felismerés eljut a tudatomba. Ujjaim megszorulnak, s csodálkozva érzem, hogy a zsebkendő ott lapul a job tenyerem rejtekében. Elkaptam.. elkaptam, megmentettem, az enyém.

Kisimulnak a vonások az arcomon, s a tekintetem is teljesen kitisztul, így láthatom minden vonását, csillogó világos íriszeit, mely a sötét ellenére is olyan, mint a legértékesebb és legszebb féldrágakövek egyike. Ajkaimra egy mosoly költözik, s bal kezem megemelkedik, egyenesen a másik arca felé nyúlva, de egy pillanatra megfagy a mozdulat. Megmerem tenni vagy sem? Szabad e nekem vagy sem? Szabad e egy ilyen tökéletes művet, egy ilyen angyali látomást megérintenem, s bemocskolnom személyemmel? Végül mégis úgy döntök, megteszem, hiszen ki látja, senki, már meghaltam, ez pedig talán a végső nyughelyem egyik képe. Hideg ujjaim Darren arcához érnek, s az ujjbegyek óvatosan simítanak végig a puha arcon.
- Ha.. ha tudtam… tudtam volna, hogy ez vár a halálon túl.. – Suttogom halkan, reketd hangon, szemeimben az öröm fénye pislákol a maga halovány kis fényével. – ..hamarabb véget vetek az életemnek. -
Fejezem be az előbb megkezdett gondolatmenetet, majd összeszedve minden parányi erőm, emelkedek meg kissé, s ha kell, fel is könyökölök, hogy elérhessem eme látomás arcát. Közelebb akarok férkőzni hozzá, azt akarom, hogy felhevítsen, hogy megégessen a benne lobogó tűz, s újra s újra porrá zúzzon erejével. Félek, hogy ha túl gyorsan mozdulok, az angyal szárnyra kap, és egyszerűen csak itt hagy engem, de ezt nem akarom! Mégis.. nem állok ellen a csábításnak, s orrom az övéhez érintem, homlokom az ő homlokának döntöm,s  félig lehunyt pilláim alól nézek a szemeibe. Vajon arra lesz elég erőm, hogy magam vegyem birtokba a régen áhított ajkakat? Kivárok kicsit.. talán ellök, eltaszít magától, de… meg kell próbálnom, ha már való életemben erre nem voltam képes.

Egy, kettő, három, mély levegő, fújás..
Egy, kettő, három, mély levegő, fújás..

Már percek óta próbálok valami hallhatatlan ütemmel életet lehelni az előttem fekvő, kékülő arcú lányba. Agyam vészesen kattog, próbálok nem bepánikolni.
Bepánikolni?
Én?
Nos igen, és ez körülbelül felér egy hatalmas pofonnal. Nem értem, hogy lehetek ennyire szánalmas alak. Hiszen egy Halálfaló igazán leszarja az ilyetén dolgokat. Nem kellene érdekelnie, hogy most valaki épp a szemem láttára akar véget vetni az életének.. hiszen én aztán megtehetem azt, hogy elveszem a legnagyobb kincset, az élethez való jogot, akkor miért is nem tudok napirendre térni pont e fölött? Ő választotta a halált.. hát kérem! Itt a lehetőség! Kapja csak meg!!! Még jó, hogy ehhez a felfogáshoz képest, teljesen máshogy cselekszem. Ez az ami dühít. Igen, kibaszottul dühít, és az biztos, hogy ha a kislány ezt túl éli, én leszek az, aki a halálba küldi.

Egy, kettő, három, mély levegő, fújás..
Egy, kettő, három, mély levegő, fújás..

Ezt egyáltalán nem hiszem el. Nem halhat meg a karjaim között! Nagyon rosszul venné ki magát, ha a hullájával kellene visszatérnem a kastélyba és elő kellene adnom Dumbli proffnak,  hogy igen, én megpróbáltam megmenteni.. de sajnos elhalálozott a kezeim között. De ami még ennél is rosszabb lenne, ha ez a Nagyúr fülébe jutna.. le is írnám magam! Megmenti egy Halálfaló egy kislány életét??!!! Ez szégyen!!
Lassan leveszem a cuccaimat mellkasáról, majd – mivel a lélegeztetés nem segít – erőteljes nyomásokkal próbálom szívét felpumpálni annyira, hogy végre megdobbanjon.

Egy, kettő, három, négy..
Egy, kettő, három, négy..

Elengedem egy pillanatra, majd újból ajkaira hajolok és megkísérlem immár a lehetetlent. Levegőt juttatok tüdejébe, immár sikerrel. Mintha csipkerózsika térne magához mély álmából, úgy jut be az oxigén szervezetébe. Feje oldalra bicsaklik, a lenyelt víz elemi erővel tör utat magának, majd a haloványrózsaszín ajkak elnyílnak, felöklendezve a szennyet, melytől épp itt az ideje már megszabadulnia.

Szívverésem végre normalizálódik, igen, megnyugodtam, hogy ezt az esetet el tudom tusolni pont annyira amennyire szükséges. Hiszen tisztában vagyok azzal, hogy ragaszkodik hozzám – bár nem értem miért -  tehát arra is rávehető, hogy erről az esetről ne fecsegjen senkinek.
Végre megmozdul, ujjai szorosan rázáródnak a nála maradt zsebkendőmre. Látom ahogy elégedettség ül ki az arcára, majd kisimulnak a vonásai. Végre kinyitja szemeit, majd immár csodáló tekintettel mered rám óriási íriszeivel. Kék szemeim végigpásztázzák arcát, immár rózsaszínes bőrét, nézem tudatánál van e, hiszen egy ketyóst sem vihetek be a gyengélkedőre.
Lassan pislog párat, majd mosoly jelenik meg hideg arcán.
Igazából nem értem, hogy miért vigyorog ennyire, mi olyan nagyon mulatságos, ám kérdéseimet már nem tudom feltenni, cselekszik.
Jeges ujjai arcomhoz érnek, végigsimítanak frissen borotvált államon, ezzel is letörölve a még mindig ott lebzselő vízcseppeket. Lassan felemelkedik, keze a tarkómon pihen, közelebb húzódik hozzám. Homloka homlokomhoz ér, orra az orromhoz. Most érzem csak igazából leheletem forróságát, és az övének hűvösét.
Kék íriszem óriásira tágul..
Ledöbbenek..
Igen, én Darren Gregory White!
Álmomban sem jutott volna az eszembe, hogy ez a mai nap idáig fog „fajulni”. Félig lehunyt pilláit nézem, egyre jobban elgyengülő szemhéjammal.
Mit tehetnék ebben a helyzetben, pláne szavai után. Pislogok párat kissé zavartan. Tudom, hogy ez az a helyzet, melyet a világon a legegyszerűbb lenne kihasználni..
Nem lépek..
Nézem félig lecsukódott szemhéjam mögül..
Nem tolom el, nem rántom magamra..
Ettől függetlenül ajkam öntudatlanul is közelebb kerül ajkaihoz..
Hezitálok..