+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  A Fekete-tó
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 13 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Fekete-tó  (Megtekintve 46708 alkalommal)

Griff Liman
Eltávozott karakter
*****


Wie ein Löwe

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2008. 07. 11. - 21:04:34 »
0

│Amaris│

│A Vallomás│


Lassú ám annál határozottabb léptekkel halad a célja felé. A cél mint egy hónappal ezelőtt ismét a Fekete Tó. Ám most nem tanulni, vagy pihenni akar a partján elnézve a lassan fodrozódó hullámokat. Egy lánynak akar elmondani valamit. Valamit amit nehezebb elmondani mint bevallani Piton professzornak, hogy nem készült fel az anyagból amit előző órán adott fel.

Jelen pillanatban ugyan nem alkonyodik, hiszen még éppen csak délutánba lépett az idő, viszont egyáltalán nem látszik meg, hogy lassan de biztosan közeledik a nyár. Hideg szél borzolja össze a haját, de szerencsére a nap is süt. Lágy eső hullik cseppenként az égből és a nap sugaraival találkozva aranyozottá változtatja a tájat.

*Ideális idő, ideális hely. Minden tökéletes. Remélem Ama megkapta az üzenetem és az a hülye Karl nem tévedt el útközben. Mert ha igen akkor nem éli túl a holnapot, erről saját kezűleg gondoskodom.*

Ugyanis tegnap este egy üzenetet indított el a bagolyházból Füles Kuvikja lábához kötve a hölgy felé. Ezzel a szöveggel.

Kedves Ama!

Kérlek, hogy holnap délután 5-kor gyere le a Fekete Tóhoz. Valamit fontosat szeretnék mondani neked. Nem bírom tovább, most jött el az idő mikor el kell mondanom.

Üdv: Griffin

Ps: ha nem jó az időpont akkor kérlek bagolyfordultával válaszolj.

De mint mindig most is benne volt a pakliban, hogy Karl nem ér oda a címzetthez. És Ama nem jelenik meg a találkozón. Persze ha ez az eset történt volna meg nagyon ideges lett volna szerencsétlen madarára, mely  minden bizonnyal jól megszívta volna. Vagy akár meg is halhatott volna. Így tehát a Kuvikon múlt, hogy kitömve éli e tovább az életét vagy sem.

Közben sikeresen megérkezett tervének vagyis a vallomásnak színhelyére. Egy sziklára felmászva megcsodálja a tó gyönyörű feketeségét, melyen még a nap sugarai sem jutnak át így nem is tudják átszínezni ezt a fekete víztömeget. Apró, finom mozdulatokkal megigazítja pulóverét és megszorítja a zsebében rejtőző apró dobozkát mely valami kicsi dolgot tartalmaz.
Fejét felemeli, arcát az eső és a nap finom keveréke simogatja, míg haját a szél simogatja. Így várja Ama érkezését.
Naplózva

Angelle Aureole
Eltávozott karakter
*****


Szárnyaszegett Angyal - Álmok hószín lidérce - VII

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2008. 07. 24. - 11:45:29 »
0

[Davis Perry ]

Davisnek igaza van. És milyen diplomatikus válasszal szolgált!
A hószín teremtés fagyott ajkainak szélén feldereng egy finom félmosoly, mely az elismerés egy halovány árnyát jelképezi ezúttal. Na igen. Mi mást várna egy Mardekárostól, aki mellesleg évfolyamuk egyik legkiválóbb diákja? Jól számított hát, amikor Davisre esett a választása. Vannak dolgok, amiket meg kell osztania az embernek valakivel, még akkor is, ha ahhoz semmi kedve. Talán eredményesebb a kutatás és reméli, Davist is érdekli valamennyire a hely.
Okok és célok tömkelege vezérli a hószín lányt, ha elhatároz valamit, a legprecízebben viszi véghez azt.
A kockázatot a legkisebbre szűkíti, s lehetőleg minden kiskaput bezár.
Higanyszínű tekintete álmos semmitmondással simít végig a megannyi különleges virágon, növényen, bájitaltan hozzávalón.
- Tudtad, hogy Hugrabug Helga volt, aki a legotthonosabban mozgott a bájitalkészítésben az alapítók közül? Hogy számos, ma is használt bájital az ő munkájának gyümölcse? Ami azt illeti... - peregnek a halk szavak a fakó ajkakról. - ...sokszor még én is a sötétben tapogatózok. Ám minél többet vagyok itt, a sziget annál többet mutat meg nekem magából.
Amikor először járt itt, még a szikláig sem jutott, amin az ősi rúnák találhatóak. Csak sétált a ködbe vesző, végtelen törzsek között, s hallgatta a nimfák csilingelő nevetését. Na igen... az sem tegnap volt már...
A fiú felé fordul, aki felé közeledik. Szelíden félrebillentett fejjel áll, hószín ujjait ölénél egymáshoz érintve, tartva mappáját. Hattyúszín selyemtincseit lágyan táncoltatja a szellő. Incselkedik vele.
Valószínűnek tartja, hogy nincs olyan lény ezen a földön, mely ne állna meg legalább egy szívdobbanásig, hogy csodálatával adózzon e helynek. S nem kell odanéznie, hogy tudja, Davis is hasonlóan tesz. A fiú valószínűleg a hely varázsát is érzi, annak magával ragadó egyedülállóságát, mely ott lüktet minden levélben, minden fűszálban. Valami régi... valami ősi mágia, melytől ők akaratlanul ugyan, de már oly messzire sodródtak...
Tiszta vér?
Aranyvér...?
E mellett a lüktető forrás mellett aligha beszélhetnének hasonlóról, talán még ő is elszégyellné magát. Hol állnak ők a régi idők nagy mágusaihoz, akik vérében még valóban ott csörgedezett az a nyers erő, maga a tiszta mágia? Elkorcsosultak. Nem rajtuk múlt. A múlt... elődeiken.
De talán jobb is így. Talán már nem lenne jó helyen az ő kezükben. Már nem tudnának bánni vele. Nem éreznék s ami tán fontosabb, nem becsülnék annyira, amennyire kellene. Hiszen bemocskolták. Már csak töredékét érzik...
- Valójában, amiért szeretek ide járni, az, hogy ilyenkor úgy érzem, feltöltődök. Talán Te is érzed ezt az energiát. Kíváncsi vagyok, vannak e még hasonló helyek. Akár itt, akár máshol. Kíváncsi vagyok... vajon ki alkotta – formálják szelíden a buja ajkak s semmitmondó higany tekintetét a fákra emeli.
Hiszen egyértelmű, hogy „mesterségesen”, emberi kéztől született. De kinek lehetett ekkora varázsereje? Akkora, hogy még most is így megmaradjon ez a hely?
Olyan, mintha nem is a Roxfort közelében lennének, hanem valahol egészen máshol, egy kellemes lugasban, ahol nincsenek zord, szürke felhők, szitáló eső és szél. Itt csak nyugalom van, tiszta vizű tó és ez a tömérdek, különleges növény... és lény. Hiszen nimfákkal sem mindig találkozik az ember. Ritka mitológiai lényeknek számítanak, és nemigen engedik láttatni magukat, ezért sem láthattak belőle legendás lények gondozása órán sem...
Mi lehet hát ez a megkövült, a múltban megmaradt kis világ, mely darabkájában hordozza mindazt, amiről ők már csak álmodhatnak?
- Ha akarod, nézz körül...
Biztosan talál majd itt valamit, ami felkelti az érdeklődését. Hiszen ő is azért jött...
Zöld selyemmappájához nyúl, s hószín ujjainak hegyét végighúzza annak borítóján. Az aranyló betűk lassan kirajzolódnak, cikornyásan hirdetve a nevet.
...Aureole...
Lassú mozdulattal nyitja ki.

//Nincs elég és megfelelő szó arra, hogy kifejezzem bocsánatkérésem a hosszadalmas késés felé... //
Naplózva

Davis Perry
Öröktag
***


6. évfolyam - Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2008. 07. 29. - 12:23:36 »
0

{ Angelle Aureole }


Davis, az egyetlen élő Perry sarj ügyelvén lépteinek nyomára, nehogy beletiporjon a természet szépségeibe, sétált oda háztársához, szemlélvén annak mimikajátékát, és rezdüléseit. Az nem mondható, hogy túlontúl kíváncsi volt a reakciókra…már régóta nem érdekelte a mások véleménye, noha jelen pillanatban azért Aureole kivételt képezett a nagy általánosság alól. A lány olyan dolgokat mutatott meg neki, amelyek egyértelműen a féltve őrzött kincsei közé tartoztak. Ez mindenképpen arra sarkallta a fiút, hogy valamelyest másképpen tekintsen rá, mint a többi Zöldszegély címeresre…elvégre azzal a tudással, amellyel a hószín lány ma felruházta, kiemelte őt a többiek közül. A háttér azonban, hogy miért éppen ő, akivel kevesen beszélgetnek, akitől talán tartanak is a diáktársak…még kérdéses volt. Találgatásokba bocsátkozni felesleges az ügyet illetően, az ötödéves nem is igazán szerette a spekulációkat. Az, hogy valaki megosztja egy ismeretlennel a személyes, senkire sem tartozó titkát, jelent valamit. Davis ugyan elmerengett rajta az első pillanatban, mi lehet az oka ittlétének, de alig pár másodperc után abbahagyta a morfondírozást, jelleméből, és szemléletéből fakadóan. Ahogyan rengetegszer mondta, és gondolta, az idő mindenre választ ad. Az emberek veleszületett és elkorcsosult tulajdonsága a türelmetlenség, amelyet igencsak nehéz legyőzni…de le kell Aki pedig képes rá, az megismerhet egy teljesen újfajta szemléletet.

A jeges íriszekben szinte visszatükröződött az a halovány mosoly, amit a hószín lány fakó ajkai rajzoltak annak arcára. Davis ajkait is megfűszerezte egy apró mosolyszerű görbület, válaszként a másik megnyilvánulására. Aztán elpillantott, szemlélvén a megannyi virágot, és csodálatos növényt, melynek ölelésében jelenleg leledztek. A Prefektusnak választott megállt Aureole mellett, majd leszegvén tekintetét guggolt le, hogy ujjbegyeivel megérinthessen egy, a számára Gyógynövénytanról ismert virágot. Fél térdre nem ereszkedhetett, elvégre akkor összemocskolta volna nadrágjának sípcsonttól térdig terjedő szárát. Tény, egy apró bűbáj, és megoldott a dolog…mégis…koszosnak lenni akár csak percekre is…nem éppen az ő stílusa, még akkor sem, ha természetjáráson volt. Bár, az igazat megvallva most tett ilyet először, mióta az iskola korosodó padjait koptatta. Egyszer mindent ki kell próbálni, ennek most érkezett el az ideje. Csendesen vizsgálgatta a természet csodáját, amikor felcsendült mellette az ötödéves társa dallamos hangja. Kérdéssel fűszerezett közlés, amely tulajdonképpen evidens volt, tekintve, a fiú már olvasott róla a könyvtárban, és hallott róla Mágiatörténet órákon. Erről nem is akart diskurzust nyitni, azonban a kijelentésre mindenképpen reagálni akart, elmondani, ő hogyan is látja a helyzetet.

Ez nem találgatás, hanem véleménycsere, így belekezdett a dologba.
- A sziget olyan, akár egy élőlény! El kell nyerni a bizalmát, hogy megismerhesd legféltettebb titkait!
Csak az elejtett szavakat követően tekintett ismét a higanyszínt lélektükrökbe, állva azok fürkésző leplét. Újabb váltás, szavak, amelyek ismét a lányról árulkodtak, az érzéseiről…azonban, túl sok a kíváncsiság. Aureole annyi mindent szeretne egyszerre tudni, annyi mindent szeretne magába szippantani. Sok egyetlen embernek egyszerre, nem, nem felesleges, hiszen a tudás fontos dolog, még akkor is, ha a diákok többsége ennek ellenkezőjét bizonygatja mindenkor. Azt hiszik, azzal többé vállnak mások szemében…mintha az idiótákat kedvelné bárki is.
- Valóban, különleges a hely! Talán valóban van egyfajta varázsa, amely miatt azt érzed, feltöltődsz.
Elfordítván tekintetét jómaga is megszemlélte a fákat, amelyekre a lány pillantott.
- Az én kedélyem nem borzolja, hogy ki alkothatta…a mögötte rejlő „miért” sokkal érdekesebb!
Jelentette ki a tőle jól megszokott érces hangon, melyet követően felegyenesedett. Megigazítva varjúszín talárját gombolta azt szét, elvégre itt kissé engedhetett, és ez amúgy sem számított slendrián, lezser dolognak. Mélykék szemei újfent végigszaladtak a környezeten, a szélrózsa minden irányát fürkészve. Rövid merengést követően kilépett háztársa mellől, és lassú, mégis ütemes léptekkel indult meg arra, amerre a mélykék tekintet vitte. A fák irányába.

Haladta közben visszatekintett, hogy Aureole mit tesz…látta, amint az kinyitja a keze oltalmában lévő mappát. Nem, már nem akart visszafordulni, hogy megtudhassa, az vajon mit is rejthet. Amennyiben a lány akarja, úgy is megmutatja majd. Előreszegvén fejét folytatta útját…
Naplózva


Phoebe L. Stone
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2008. 08. 13. - 17:31:36 »
0

::. Oliver  Mosolyog .::

Délután felé jár az idő. A nap már csak kellemes meleggel árasztja el a környéket, mintha kifáradt volna. A Roxfort udvarain sétálgató diákokat látni, akik éppen kipihenik a nap fáradalmait. A Fekete – tó sötéten csillog a napsütésben, mintha tiltakozna a csiklandozó napsugarak ellen. Felszine néha enyhén, néha erőteljesebben hullámzik, és néha felsejlenek titokzatos látogatói, de a szemlélő már nem tudja megállapitani mit is látott, hiszen el is tünnek. Csak az óriáspolip lebeg nem messze a parttól.
A tó partján levő odvas fák árnyékában is diákok üldögélnek, csoportosan vagy egyedül, ki-ki saját kedvenc elfoglaltságát űzve. Az óriáspoliphoz legközelebb eső terebélyes tölgy tövében egy barna hajzuhatag sejlik fel. Az arra közeledő felé mintha földöntúli dallamokat hozna a szél. A tölgy alatt egy középmagas lány ül törökülésben, mugli ruhát visel, és hosszú barna tincseivel játszadozik a délutáni szellő. Egyik kezében megpillantod a földöntúli muzsika forrását, egy hegedűt. Az óriáspolip egyre csak közeledik a tóparthoz, mintha meghalotta volna a zenét, és tetszene neki. A lány pedig csak játszik, behunyt szemmel, nem törődve az őt bámuló kiváncsi tekintetekkel. Mesterien szól kezében a gyodálatos hangszer, csalogatva a sétálókat.
Naplózva

Oliver Huxley
Eltávozott karakter
*****

Hatodév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2008. 08. 14. - 11:48:21 »
0

...Phoebe...

Véget értek az órák, a diákság megszenvedte a napot, hogy végre, kellemesen tölthesse el a délutánját. Oliver pillanatok alatt lecserélte a talárját egy egyszerű, mugliruházatra. A jó időre való tekintettel alulra egy vajszínű halásznadrágot, felülre egy fekete-fehér, széles csíkokkal díszített, hosszított ujjú pólot kapott magára. Lábát fehér tornacipőbe bújtatta. Ki sem kellett néznie az ablakon, tudta, hogy tökéletes idő vár rá, ha kilép az épületből. Gyorsan összeszedte rajzkészletét, ami néhány színes ceruzából, egy vastagabb grafitból, egy rajztáblából és egy tiszta, fehér papírlapból állt. Negyed órás séta után ki is ért a Fekete-tóhoz. Ez volt az egyik kedvenc helye, szeretett itt alkotni, mivel a természetből rengeteg ötletet meríthetett.  Ahogy közeledett a part felé, egy kellemes dallam ütötte meg a fülét, gyönyörű játék volt, csalogató. Oliver egy pillanatra meg is feledketett arról, hogy a tó túlpartját szeretné lerajzolni és a szokásos ücsörgő helyétől jóval távolabb sétált, a zene irányába.
~ Ez fantasztikus, így egész más ez a környezet, sokkal hangulatosabb. Vajon ki játszik így? ~
A fiút érdekelte a muzsika és alkotója, így egyre közelebb sétált a hang irányába, míg meg nem pillantott egy tölgyfát, amely mögül először csak barna hajtincsek libbentek elő, a szélnek köszönhetően, majd , amikor jobban szemügyre vette, megpillantotta a hegedűn játszó lányt. Annyira tetszett neki a zene, hogy esze ágában sem volt az, hogy megzavarja őt, így nem messze a tölgytől,  egy tuskóra telepedett le, olyan szögben, hogy oldalról tökéletesen láthassa a lányt. Miután letelepedett, óvatosan, neszezés nélkül próbálta elővenni rajztábláját és a grafitot, majd halkan, rajzolni kezdett és a muzsika alatt papírra vetette a lányt hegedülés közben. Néha felpillantott és hol a tavat kémlelte , melyben közeledett egy polip, olykor pedig a lányra pillantott.
~ Még a polipot is képes volt idecsalni, hihetetlen..~
Végül ismét belemerült a rajzolásba, melyet a ceruza sercegése kísért végig a papíron, talán akaratlanul  is megtörve a muzsika lágy dallamát.
Naplózva

Phoebe L. Stone
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2008. 08. 16. - 14:54:45 »
0

.:. Oliver .:.

A nap lágyan simogatja arcát, az enyhe délutáni szellő játszadozik hajtincseivel. A távolból diákok beszéde keveredik a levegőbe, de újjai csak szaladnak a hegedű húrjain, kizárva a kinti világot. Minden más zaj távolinak tünik, csak a zene cseng füleiben, egy másik világba vezetve őt, egy olyan világba, ahól csak jó van, csak béke, csak nyugalom. Ez az a világ, amit ő teremt magának a zene segitségével, és ebben a világban üditő a pihenés. Nem is tudná elképzelni magát a hegedülés nélkül, egy mindig reménnyel, békével, nyugalommal tölti el. A zene csak száll, és minden hang belülről jön, men pedig egy betanult darab. Hallja, ahogy a viz erőteljesebben hullámzik, de nem tulajdonit neki nagy lehetőséget, csak játszik tovább, amig… Hirtelen érdekes érzése támad, mintha figyelné valaki, és egy furcsa sercegés veszi be magát a levegőbe. Phoebe ujjai nem szoritják már annyira a hangszer húrjait, igy a zene halkul, majd fokozatosan elcsendesedik. A lány kinyitja szemeit, és tekintete először a tóra vándoról, amelyen megpillantja a parthoz nagyon közel lebegő polipot. Csak nem a hegedüszóra úszott közelebb. Phoebe arcán átfut a meglepettség, majd elmosolyogja magát.
És ekkor, mivel már nincs a hegedű zenéje, felerősödik az előbbi sercegés, és a lány körülnéz a hang forrását keresve. Nem kell sokat keresnie, egy közeli farönkön megpillant egy fiút, aki belemerülve rajzol, és a téma… Phoebe.
Kissé felemelkedik bal szemöldöke, majd a hegedűt a kissé kopottas tokba rakva feláll, és a fiú felé veszi az irányt. Amint közeledik, és közelebbről megfigyeli a fiút, felismeri benne egyik évfolyamtársát, aki Griffendéles. Ám nem tud sokat a fiúról, hat év alatt nem sokat beszélgetett vele.
- Szia. Mit rajzolsz? – kérdi, amint a fiú mellé ér, bár a választ már tudja.
Naplózva

Sawai Miyuu
Eltávozott karakter
*****


5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2008. 08. 19. - 11:24:25 »
0

[William  Vigyorog ]

Késő délután ellenére egész szép volt az idő. A szürkület még csak alig-alig mételyezte az eddig élénk kék égboltot, s valahonnan, a fák közül egy árván maradt kakukk szólongatta párját. Éppen vacsoraidőre járt, odabent, a Nagyteremben már nagy volt a zsibongás, diákok egész hada lepte el a roskadásig rakott asztalokat. Barátok üdvözölték egymást, a háttal ülőket szalvétából gyúrt papírgalacsinokkal, esetleg szerelmes levelekkel bombázták, pár dekadens mardis csaj pedig azon fáradozott, hogy a kirakott felhasználható alapanyagokból hamburgert varázsoljanak sült krumplival. Persze a töklé se lesz sose kóla, az őzgerinc szintén nem hasonlít a marhahúspogácsára, ám vannak még olyanok, akik igyekeznek a gyorsétkezdék illúzióját valamennyire fenntartani. S ha ez mégse sikerül, hangosan ócsárolják a házimanókat, s elküldik őket a jó búsba, amiért „börtönkoszttal” próbálják kiszúrni a szemüket.
Ám a benti ricsajból szinte semmi nem szűrődött ki, a „vihar előtti csend” szinte tapintható volt. A lány bukdácsolva haladt hol a kanyargós ösvényeken, hol pedig szimplán a gyepen, hisz sehol nem látott „fűre lépni tilos” táblát. Kezében egy apró, kockás textilszalvétába bugyolált csomagot lóbált, míg hóna alatt ott mosolygott az Átváltoztatástan könyv, szabad kezében pedig egy mangát szorongatott, Bishoujo Senshi Sailor Moon felirattal címlapján. Így megpakolva kevéssé tudott megkapaszkodni bármely fában, vagy bokorban, tehát félig-meddig nyakát törve botorkált a néhol bizony gödrös-buckás terepen.  Ám végül, leszámítva pár bokaficamot, s megannyi szívrohamot sikeresen megérkezett az óriás tintapacaként terpeszkedő tó partjára. Teljesen kihalt, már majdhogynem nyomasztó hangulatot árasztott a környék, mintha csak el akarná üldözni az érkezőt, ám ez a lánykát egy cseppet sem zavarta. Mélyet szippantott a víz melletti hűvös levegőből, bár hiába kereste a jól ismert sós illatot, hisz annak nyoma sem volt. Mindegy, semmi sem tökéletes, vont végül vállat, majd az egyik kiálló gyökerű, félig kidőlt fához sétált.
 Szép sorjában lepakolta a göcsörtös fatörzs még legegyenletesebb pontjára a magával hozott holmikat, beigazította szoknyáját, hogy ne gyűrődjön, majd maga is helyet foglalt egy talán széknek is beillő mélyedésben.
Már tegnap kinézte magának a helyet, kezdte kicsit unni az iskola rendezett parkját, a folyosók falfülkéit, s az üresen tátongó tantermeket. Nem ehette azt, amit a többiek, így jórészt nem is étkezett velük… Kevés barátja volt, azok is inkább csak „haverok”, így nem valószínű, hogy valaki is hiányolta volna társaságát. Idekint szépen megvacsorázik, majd olvasgat, amíg még lát, s csak sötétedéskor megy vissza hálótermébe. Még bólintott is, csak úgy magának Ölébe vette a kockás kis csomagot, majd megoldotta a helyre kis csomót. A kis ételes dobozkában szép egymásutánban sorakoztak a sushik és nigirik, melyeket külön neki készítettek diétás táblázata alapján a házimanók. Egészen összefutott a nyál a szájában, hiszen ma még alig evett, s a pálcikákat kezébe véve, cseresznyeszín ajkain elégedett mosollyal csíptette össze az első falatot. Hiába, még mindig szerette a hasát, s a vacsora őszinte elégedettséggel töltötte el, melyet a jól végzett munkával bizony meg is érdemelt. Szinte már érezte is a tinthal ízét szájában, amikor mandulavágású szemei érdeklődve csillantak fel. Valamit észrevett, amit előző nap még nem látott… Persze ez nem feltétlenül hozta volna lázba, ha beillett volna a természetes környezetbe, ám a fekete szemeteszsákok ritkán illenek a tó látképébe.
Letette öléből dobozkáját, majd lehuppanva a földre érdeklődőn pislogva sétált a szemközti fához, melynek támasztva valóban ott éktelenkedett a két degeszre tömött zsák. Eleinte még bambán meredt az otromba összképre, majd akadozó kézzel nyúlt az egyik után, mely a finom lökés hatására megbillent, s végül csörömpölve el is dőlt. Riadtan lépett hátra, akár egy rémült madárka, s értetlenül pislogott a szemeteszsák tartalmára. Beherovka… Na ezt se a tanári kar rendelte ide, hacsak nem Piton tanár úr, hogy legyen mivel baktériummentesre tisztítani a kémcsöveket…   
Naplózva

Tudod, kétféle könny létezik: egy azoknak, akik elhagynak, és könnyek azoknak, akik sosem mennek el...

William Bain
Eltávozott karakter
*****

.második évfolyam.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2008. 08. 20. - 10:31:57 »
0

Zsibongás, szerelemes levelek, barátkozó kicsi emberek, Merlin szakállára, de bugyuták istenem. Felfordul a gyomrom a látványuktól, olyan szánalmasak olyan gyengék. Csak gondtalanul élik napjaikat, és hallgatják egymás sületlenségeit. Pedig megvan a hatalmuk hozzá, hogy többek legyenek, hogy megjavítsák a világot amely törött akár egy zenedoboz, és már nem zenél, csak néma fájdalmas mementóként üdvözli a hajnalt, és köszönti az estét. Már nem él csak létezik, nem remél csak szégyenkezik, szégyelli az arcokat akik nevetik. Itt vannak ők a nagy hős hatalmas varázslók, akik csak önmagukkal csatároznak a hatalomért, és nem figyelnek a világ segélykiáltására, a szenvedő vonagló fájdalmas sebre melyből omlik ki az életet jelentő nedű. Á de ezek ők, öröké csalódik az ember bennük.

*Gondolataiba merülve sétál, és kikerül egy felé dobott papír galacsint*

Szerelem istenem miért annyira fontos, és miért teszi butává és vakká az embert. Mennyivel könnyebb is lenne érzelmek nélkül létezni, akkor nem érezné az ember ezt a sok furcsa szenvedést.  Nem  ismerné a fájdalmat melyet a veszteség teremt, nem kísértené a kétségbeesés, nem félne és nem homályosítaná ítélőképességét a düh lángja. Más lenne az egész az biztos de vajon jobb vagy rosszabb?

*Séta közben mosolyra húzódik a szája, majd kikerül néhány rohanó fiút és lányt*

Ki kell jutnom erről a helyről egyszerűen megfolyt ,ez a sok agyalágyult. Egy percig nem lehet tanulni ebben a ricsajban.
*Kisétált a nagyteremből*

De hova mennyek? A háló helységben is biztos valaki megtalálna, Alex jól elvolt a haverjaival azokkal a nyálas griffesekkel, őt sem fogom most zavarni. A tó hmmm az jó lehet.

*Hatalmas léptekkel indul a tó felé, közben egyre gyorsít a mozgásán a végén már rohan. Lihegve és fáradtan érkezik meg a fekete tó partjára
Végig mérte a délutáni szelíd napsütésben a sötét baljóslatú tó víztükrét. Majd neki állt keresni egy megfelelő fát aminek a lombkoronájából jól látható a túlpart. Egy kis kutatás után talált is egy alkalmas fát, de amikor közelebb ért kisebb csörömpölést halott a tövéből. Azonnal pálcát rántva rohant a fa tövébe. *

Lehet hogy valami érdekes, lehet hogy egy sellő, vagy valami vízi szörny, vagy egy vízi óriás kitudja.

*Rohant oda érdeklődve
Bevágódott nagy sebességgel a fa tövébe, mire felmérte hogy nem vízi óriással van dolga már késő volt. Egyenesen beleszaladt a háttal álló Miyuu-ba.*

Sajnálom, hangzott a bocsánat kérés az üveghalmon landoló William szájából, aki végső kétségbe esésében megpróbálta kikerülni a lányt, de nem sikerült neki és az üveggel teli zsákon landolt.

Naplózva

Sawai Miyuu
Eltávozott karakter
*****


5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2008. 08. 20. - 14:56:51 »
0

A whisky-s üveg alján még lötyögött valami. Miyuu tágra nyílt szemekkel meredt a kezében tartott Johny Walker-es üvegre, melynek tartalmáról inkább nem alkotott véleményt. Igazából sose volt valami nagy szakértője a szeszes italoknak – neki már a szaké is olyan, hogy hujjujhuj -, de abban az egyben biztos volt, hogy ez most vagy nem eredeti, vagy valaki az üvegbe könnyített magán. Végül viszolyogva ejtette vissza a fekete zsákba, kis fitos orrát félrehúzva, hogy még a szagát se kelljen éreznie, melytől már erősen kavargott a gyomra. Félt, még a végén ő is dobna bele valami sárgát, ám akkor abban répa is lenne, úgy is, hogy ma még semmit nem evett.
Még két sörösüveg, három chips-es zacskó, melyek egyikében valami műanyag izé leledzett – igen, ő még tényleg nem tudja mi az -, egy Bacardi-s flaska és kész is! Szépen visszapakolt mindent, amit kidöntött. Kár, hogy képtelen csomót kötni a zsák szájára, ahhoz ő túl gyenge, hogy összehúzza, ám így is többet tett, mint amennyit elvártak volna tőle.
Lehet, ezt most jelentenie kéne az egyik prefektusnak, hogy illegális szemétlerakó hely lett a Fekete-tóból? Áhh, ő nem az az árulkodós fajta, azt meghagyja Olivia-nak. Akkor is, ha a másik lány pont ugyanezt gondolja róla. Hiába, az ő rivalizálásuk örök, akár csak a piramisok. Persze ő nem akar semmi rosszat, meg ugye mindig csak rosszkor van jó helyen… Hiába, Miyuu-t a jó szándéka fogja a sírba vinni, gondolta ő. Most is elégedetten lépett hátra, kezeit összedörzsölve, hogy megint más helyett tett rendet, amikor váratlan dolog történt. Ma már a másodszor! Elszabadult volna a pokol, itt az apokalipszis vagy mi? Ám ezen nem volt ideje elgondolkodni, hiszen valaki határozottan nekicsapódott a hátának, de úgy teljes erőből. Legalábbis a lány úgy érezte… Auu, ez fájt! Ám csak halkan felnyögött, ahogy tüdejéből kipréselték a levegőt. Ez még nem is lett volna probléma… Ám ahogy oldalra lépett, csak hogy megőrizze egyensúlyát, sikerült rálépnie saját lógó cipőfűzőjére, majd ahogy tovább bukdácsolt, rúgott is egy velőset önnön bokájába. Na, ez elég volt ahhoz, hogy az első nagy csörrenést egy másik is kövesse.
-   Auch! Kono kizu!  // ~ Ez fájt!//- nyögött fel fájdalmasan, miközben úgy feküdt a szemeteszsákok között, mint egy döglött levelibéka.
Tulajdonképpen csak rózsaszín teniszcipői látszottak ki a kupacból, meg fehér térdzoknija.  Szoknyája egészen felcsúszott, bár az ölébe zúdult összepréselt sörös dobozoktól a lényeg pont nem látszott, karjai az égnek meredve lógtak kifelé a másik oldalon. Pár pillanatig még kábultan feküdt, s próbálta összeszedni gondolatait. Őt most brutálisan elgázolták! Akkor tehát meg kellene halnia? Lehet, már nem is él, csak holtában gondolkodik… Ám nem, akkor nem sajogna ennyire a feneke. Mibe ült? Csak nem üvegszilánkba?
-   Iaaaaaiiiiii!!! – zengett a környék, mikor végre felült… lehet, nem kellett volna.  - Atashi hasorewo shinji rukotogadekinaiiiiiiiiiiii !!!! // ~ Ezt nem hiszem el! ^^//
Naplózva

Tudod, kétféle könny létezik: egy azoknak, akik elhagynak, és könnyek azoknak, akik sosem mennek el...

Oliver Huxley
Eltávozott karakter
*****

Hatodév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2008. 08. 20. - 21:53:57 »
0

~ Phoebe ~


Az idő kellemes, a fények tökéletesek egy műalkotás elkészítéséhez, a zene egyszerűen csodálatos, olyan, ami arra sarkallta Olivert, hogy rajzoljon, alkosson, készítsen valami olyat, amit idáig nem . A fiú általában képregényeket rajzolt és a figurák fölé apró, kis buborékokba rövid szösszeneteket írt, humoros formában. Most azonban egész más vonalakat alkotott az ujjaival markolt grafit. Idáig még sosem készített portrét senkiről, de most, mintha valami megszállta volna, a keze által vezérelt ceruza csak forgott jobbra-balra, mígnem a lány teljes képét meg nem formálta. Annyira belemerült a rajzba, hogy észre sem vette azt, mikor a zene elhalkult. Már az utolsó simításokat végezte, amikor egy hang megszólította. Oliver megrezzent, s a képet hirtelen magához szorítva pillantott fel, amikor meglátta a modelljét.

- Öhm, szia. Én? - Vakarta meg szabad kezével a feje búbját. A srác életében talán most először jött zavarba, kicsit úgy érezte, mintha bűnt követett volna el azzal, hogy a lány engedélye nélkül készítette el a rajzot. Huxley bár zavarba jött, agya mégis gyorsan pörgött, így a zavart leplezve máris megszólalt.
- Áh, te hegedültél az előbb. Nagyon szépen játszol. Én...én téged rajzoltalak le, ne haragudj, de megihlettél. - mondta bocsánatkérő tekintettel, remélte, hogy a lány ezért nem fog összeveszni vele. Eközben a képet még mindig szorosan tartotta magához ölelve...
Naplózva

William Bain
Eltávozott karakter
*****

.második évfolyam.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2008. 08. 20. - 23:26:54 »
0

[ Miyuu  :D ]

Sajnálom, Sajnálom üvölti William, csak nyugodj meg ne ordibálj, attól nem lesz jobb senkinek. Ha megtalál valaki ezekkel a cuccokkal, akkor tuti kicsapnak.

*Megpróbál feltápászkodni, kicsit nehézkesen, de sikerül neki. Majd oda sántikál Miyuu-hoz, és megpróbál segíteni neki is a kikászálódásban az üvegek közül*

Minden rendben nem tört el semmid, vagy nem vágott el az üveg?

*Próbál magára erőltetni egy bocsánatkérő vigyort*

Nagyon sajnálom, nem akartalak megzavarni, de azt hittem hogy más vagy, már mint hogy valami érdekes. Már nem mintha nem lennél érdekes, csak érted. Á mindegy sajnálom még egyszer. Menjél csak vissza a házba ott mindenki jól el van. Én majd eltüntetem ezt a szemetet, így nem lesz gond a tanárokkal meg a prefektusokkal. 

*Néz kicsit megszeppenve a lányra*

Remélem nem sérültél meg, ha valami bajod esett akkor eltüntetem a szemetet, és utána felkísérlek az ispotályba, bár megértem ha inkább egyedül mennél.

*Elkezdi össze szedni a szét hullott üvegeket, és próbálja vissza gyömöszölni a zsákokba őket, kicsit sántít az egyik lábára, de  próbálja palástolni a lány előtt, és kemény pasinak tűnni. De minden lépésnél látszik az arcán egy kis grimasz.*
Naplózva

Sawai Miyuu
Eltávozott karakter
*****


5. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2008. 08. 21. - 10:55:04 »
0

Ez itt a vég. Ilyen a mesében sincs! Micsoda szégyen! Miyuu érezte, ahogy egyre inkább arcába szökik a vér, miközben finoman megnyomkodta a sérülés körülötti bőrt. Na ezt nem kellett volna… A következő pillanatban könny szökött mandulavágású szemeibe, s elkeseredetten szorította össze cseresznyeszín ajkait. Ezt nem fogja tudni kiszedni! És, és… szent ég! Mi van, ha elfertőződik? Egy kupac szemétben fekszik tulajdonképpen, anyja orvos, így biztos volt benne, hogy megvan az ehhez szükséges rizikófaktor. Na meg persze ő is eleget olvasott már ebben a témában ahhoz, hogy most halálra rémüljön. A következő pillanatban nem tudta megállapítani, hogy kétségbe esett, vagy dühös, esetleg mindkettő. Miért pont vele történik ilyesmi? Mindig, mindig, mindiiiig!
-   Oro? – lesett meglepetten, egy pillanatra megfeledkezve nagy világfájdalmáról.
Egy fiatal srác bukdácsolt oda hozzá, feltehetően az, aki mindezért a szerencsétlenségért felelős volt. Valamit nagyon magyarázott, ám annyira hadart – talán az ijedtségtől -, hogy a felét se értette annak, amit mondott. Miyuu csak meglepetten pislogott, s nem szólt egy szót sem, míg a másik bőszen szabadkozott. Minden esetre a sok „sorry”- t sikerült levágnia, s első dühe már el is szállt. Így végül úgy döntött, nem kezd egy alapos fejmosással, a felelősségről, meg hogy odafigyelünk a másikra. Már épp kezdte összeszedni magát lelkileg, hogy na most bizony feláll, amikor is nagy szerencsétlenségére végigmérte magát. A második visítás ekkor következett…
-   Ni ikken no! Iaiiii! – ült fel hirtelen, s kezdett hadonászni minden fájdalma ellenére – Ne nézz ide!
Igazából nem nagyon zavartatta magát, hogy a fölé hajoló fiút majdhogynem orrba vágta a nagy hadonászás közben. Hiszen az sokkal érdekesebb volt, hogy a szoknyája illetlen magasságokba csúszott, s ezen rögtön segítenie kellett, akkor is, ha az üvegszilánkok már véresre sértették vékony bőrét. Ijedten tépkedte vissza helyére a ruhadarabot még így ültében, s igyekezett először négykézlábra állva feltápászkodni, bármennyire is fájt. Akkor is, ha úgy érezte magát, mintha épp egy hentai-ban szerepelne… 
-   Nehogy visszafordulj! – folytatta tovább, bár a hadonászást már sikeresen abbahagyta, s amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy a fiú fixen háttal áll, addig szúrós tekintettel méregette.
Végül maga is elfordult, biztos, ami biztos, s csak a kellő helyen félre húzva szoknyáját, sebeit kezdte el vizsgálgatni. Szüksége lenne valamire, ami fertőtlenít, meg egy csipeszre is, mert ezeket a szilánkokat puszta kézzel inkább beljebb tunkolná, mintsem kihalászhatná, főleg hogy ő maga nem fért hozzá rendesen. Meg persze valami kötszer… Hát ez szép, egy ideig megint nem fog vacsorázni! Pedig szinte szabad füllel hallhatóan kordult meg gyomra, amikor kései ebédjére gondolt.
- Sore ha subarashii, most mit csináljak? Így nem mehetek vissza… watashi no kami… mindenki rajtam fog röhögni!
 
Naplózva

Tudod, kétféle könny létezik: egy azoknak, akik elhagynak, és könnyek azoknak, akik sosem mennek el...

William Bain
Eltávozott karakter
*****

.második évfolyam.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2008. 08. 22. - 08:42:03 »
0

*William meglepetten ugrott hátra amikor a lány majdnem bemosott neki egyet. Teljes megrökönyödésében a rossz bokájára érkezett, ami nem régen ment ki, és egész arca fájdalmas grimaszba vágódott.*

Hé már bocsánatot kértem, Nem akartalak bántani, csak véletlen volt.

*Végig mérte a lányt, és most látta csak meg a probléma okát, az ominózus kilógó bugyit, felmérte a kézjeleket meg a hadonászást azonnal elfordult.
Közben neki állt háttal össze szedni az üvegeket amiket látott, és elkezdte beleszedni a zsákba. Gondosan ügyel rá, hogy ne tűnjön úgy hogy megfordul, de azért néha hátra pislant a lányra.
Amikor már végzett Miyuu, akkor megáll és hátra szól*

Megfordulhatok már? Megsérültél valahol? Szerintem ezt vedd fel.

*Levette a talárját, nem volt valami magas de a lánynál azért magasabb.*

A talár jól takar, elrejti a sérüléseidet, meg a ruhád esetleges szakadásait.
Naplózva

Phoebe L. Stone
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2008. 08. 23. - 16:39:02 »
0

.:: Oliver :D ::.

A fiú nagyon belemerül a rajzolásba, valami nagyon megihlette.
* Nem is gondoltam, hogy a zenémnek ilyen ereje lehet.*
A srác minden esetre a hang hallatára összerezzen, ami még jobbas meglepi Phoebet. Ez a tény is a hirtelen jött ihletett bizonyitja, hiszen még azt sem vette észre, hogy nem szól a zene.
Már kiváncsian nyujtaná a nyakát, hogy lássa az alkotást aminek ő a tárgya, de fiú a rajztömböt - valószinüleg reflexszerüen – magához szoritja, igy Phoebe egy fikarcnyit sem lát belőle. A srác megszólal, és látszik rajta, hogy zavarban van, de hamar forog az agya, hiszen rögtön próbálja palástolni zavarát. A lány arcán egy mosoly jelenik meg, úgy figyeli a nagy művész palástoló akcióját.
* Zavarban van, de miért is? Nem fogok rá kiabálni vagy rátámadni. Csak nem igazán szeretem és furcsálom a túlzott figyelmet. Miért is? Mert hajlamos vagyok bénázni, ha a középpontban vagyok. Igy jobb, ha nem kerülök oda.*
A bocsánatkérő tekintetre egy újabb mosoly a válasz, meg egy enyhe fejcsóválás. Egy ideig figyeli a fiút, fürkészi a barna szemeket, majd kisvártatva egy mosoly kiséretében megszólal.
- Köszönöm. – feleli az apró bókra, és arcán mintha egy pillanatra pir jelenne meg, de nem szeretné lejáratni magát, ezért hamar feleszmél. – Engem rajzóltál le? Láthatnám a művet, ha már akaratom ellenére model lettem? – mondja huncut mosollyal, majd hozzáteszi. – És amúgy meg nem haragszom… vagy csak akkor, ha karikatúra lett belőle.
Naplózva

Oliver Huxley
Eltávozott karakter
*****

Hatodév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2008. 08. 25. - 12:54:46 »
0

..:Phoebe :D :..

~ Nahát, még ilyen sem történt velem. Bahh, ez olyan gáz, zavarba jövök, csak azért, mert nem kértem engedélyt a rajzra? Tök ciki..amúgy is, miért kell kilesni, mit rajzolok? Ha ronda, arról nem én tehetek, még sosem csináltam ilyet. Már csak az hiányozna, hogy valaki megharagudjon rám egy rajzom miatt~

Különféle gondolatok futkosnak a fiú fejében, de úgy érzi, hogy bocsánatot kell kérnie. Ezt meg is teszi, bűnbánóan, hisz ő nem akarta megzavarni a lány játékát, ez azonban mégis sikerült. Rászánja magát, kimondja a szavakat, s megnyugszik, amikor egy mosolyt kap válaszul. Eközben a képet még mindig magához szorítja, úgy, mintha titkolná, hogy mi van rajta, pedig ez fölösleges, hisz az előbb vallotta be, hogy a lány van a képen.

- Látni? ~ Látni??? Ajjaj, na jó, végülis mit veszíthetsz Huxley? Maximum kapsz egy pofont, ha nem úgy sikeredett a kép, ahogy a lány látni szeretné.~

- ÖÖhm, tessék - lassan kienged a szorításából és átnyújtja a lánynak a képet, amin egy portré látható róla, egyszerű kép, grafitvonalakkal, némi árnyékolással tarkítva. Egyszerű, mégis kivehető rajta a lány tökéletes mása, a fatörzsek, a szellő mozgatta hajszálak, a hegedűt tartó kéz, s a másik, mely a vonót használja. Bár nem professzionális rajz, mégis egész jól sikerült.

- Nem karikatúrának szántam, de hozzá tenném, hogy portrét még sosem készítettem- próbál mentegetőzni, ha esetleg nem tetszene a kép. Közben zavarában ismét a fejét vakarja, s még mindig ott ül a fatörzsön és felpillant  az évfolyamtársára.

- Nagyon gáz lett?
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 13 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 14. - 06:03:45
Az oldal 0.133 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.