+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  A Roxfort-Roxmorts útvonal
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Roxfort-Roxmorts útvonal  (Megtekintve 14357 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 21:36:14 »
0

Az iskolát és a falut egy hosszú földút köti össze.
Valahol a közepén található az iskola kapuja is. Az utat fák és erdők szegélyezik. Ha átvágunk a fák mellett, eljutunk a pár méterre található tóparthoz.
Naplózva

Sarah Black
Eltávozott karakter
*****

hetedéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 05. 11. - 17:48:24 »
0

|| Mattnek még mindig és már megint Vigyorog ||


Derűs szombat reggelre ébredtünk... Mikor kinyitottam a szemem a nap melegen sütött be a hálóterembe, és hangosan csivitteltek a madarak. Mikor rápillantottam az órámra, kiderült, hogy még csak fél hét van, de úgy döntöttem, hogy nem lustálkodok tovább.
- Mi a csudát vegyek fel?- hangzott számból a tipikus lányos kérdés. Végül egy farmer és egy laza pulcsi mellett döntöttem.
Reggelizni nem volt kedvem, úgyhogy fél kilenckor elindultam a Roxmortsba vezető úthoz.
Mattel csak órákon találkoztam, általában esténként valahogy sikerült mindig elkerülnünk egymást, úgyhogy úgy gondoltam, hogy odamegyek amit a tóparti estén megbeszéltünk.
Útközben vidáman sütött rám a nap, ami feltöltött energiával, és csak fokozta-az amúgy is jó-kedvemet.
Mikor odaértem az úthoz, Matt már ott várt.
- Helló-köszöntem neki és egy puszit nyomtam az arcára(ha engediiii :D)
- Rágóta vársz?-kérdezem kicsit restellkedve. Reméltem, hogy nem áll itt szegény már jó ideje. Sosem szerettem késni, és általában nem is szoktam, szóval nem akartam így "bemutatkozni"
Naplózva

Even angels fall...

Matthew Ambrose
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 05. 16. - 12:20:36 »
0

|| Sarahnak, már megint  Vigyorog||

Eljött egy újabb hétvége, vagyis szombat reggel. És ez a nap mégis más, ma van a bizonyos Roxmortsos kiruccanás, ahova Sarahval megyek. A nap már hétágra süt, mikor felkelek, és felöltözöm. A ruha kiválogatása mindig hamar ment, nem gondolkodom sokat, ám a hajam már megint visszautasitja a fésülést, igy kell pár pillanat, hogy helyre utasitsam. Nem indulhatok el borzosan, hogy néznék ki. Amint végeztem az öltözködéssel, röviden bele pillantok a tükörbe, majd felcsatolom a karomra, a tavaszi pulcsi alá a pálcatokomat, bele rakom a pálcám, és a hátamra veszek egy kissebb hátizsákot, amit már este kikészitettem, végül kilépek utra készen a hálóteremből, és a nagyterem felé veszem az irányt. Sietősen bekapok egy pár falatot, közben tekintetemmel Saraht keresve, de ezek szerint újra elkerültük egymást, igy elindulok a megbeszélt helyre. Mikor a Roxmorts felé vezető uthoz érek, Saraht még nem látom, ami azt jelenti, hogy túl hamar indultam el. Kinézek magamnak egy terebélyes tölgyfát az út mellett, és leülök a tövébe, az út felé fordúlva. A nap még mindig hét ágra süt, és nekem is nagyon jó kedvem van. A napos idő mindig feltölt energiával, boldogsággal. Tekintetem a gyönyörű környéket pásztázza, mikor meglátok egy magas alakot közeledni. Felismerem Saraht, ezért feltápászkodok, leporolom a ruhám kissé, és az út mellett állva várom, hogy ide érjen. Amint mellém ér, köszönését egy puszi követi, ami kissé meglep, de őrvendek neki.
- Szia. Nem annyira, nemrég értem ide, de csak azért, mert túl hamar elindultam. Akkor mehetünk? – kérdezem mosolyogva, Roxmorts felé mutatva.
- Merre akarsz menni először. – kérdezem, átadva a választás lehetőségét. – Azzal kezdhetjük, amivel csak akarod. Nekem csak egy rajztömböt kell vennem, de ott az egész nap. – mondom, a válaszára várva.
Naplózva

Sarah Black
Eltávozott karakter
*****

hetedéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 05. 18. - 20:18:26 »
0

|| Már írnom sem kell, hogy kinek, úgyis tudja Vigyorog ||



Örülök, hogy Matt nem vár rég óta, sose szerettem megváratni az embereket-talán azért, mert én magam is útáltam a késést. Nem tudom miért, talán a véremben volt. Ennek ellenére általában mindig olyan emberek lettek a legjobb barátnőim akik notórius késők voltak.
- Fú,rajztömb az nekem sem ártana- mondom mikor Matt megemlíti, hogy neki mi kell Roxmortsból.
Igazából el is felejtettem volna, ha nem mondja.

Már csak két lapom maradt, mert mostanában többet rajzolgattam, mint máskor, talán az időjárás miatt, talán mert több időm akadt mostanában. Ezért is sétáltam annyit. Habár embereket jóval jobban és könnyebben rajzoltam, meg akartam tanulni tájképeket rajzolni. Mind a kettőben találtam valami csodálatosat, és tudatosan próbáltam alakítani a tehetségemet.
- Amúgy még szénceruzát kellene vennem... Meg beülhetnénk a Három seprűbe is, ha gondolod-mosolygok rá.
- Meg végülis ott majd úgyis elválik.- fejezem be, és elindulunk Roxmorts felé.

Nem mi vagyunk az egyetlenek, amíg ezt beszéljük nem egy Roxfortos halad el mellettünk. Mindenkit felüdít ez a kirándulás, ráadásul az idő is kellemes, szóval tökéletesebb nap nem is lehetnek a faluba való menethez...
Naplózva

Even angels fall...

Matthew Ambrose
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 05. 21. - 11:18:54 »
0

Amint Sarah a szénceruzát emliti, nekem is eszembe jut, hogy kellene vegyek egy puhábbat, bár már rég tervezem, még nem jutottam el odáig, hogy meg is vegyem. Általában nagy hangsúlyt fektetek a rajzok finomitására, amihez pedig több féle puhaságu szénceruzára van szükségem. Nemrég abbahagytam egy rajzot, mert nem tudtam mit kezdeni vele, a kemény ceruza eléggé elrontotta.
- Ami a szénceruzát ileti, azt nekem is kellene venni. Milyen jó, hogy egy művész lélekkel megyek Roxmortsba, igy legalább nem felejtem el. – mondom mosolyogva. És igazad van, beülhetünk a Három Seprűbe is. De majd lennt eldöntjük. – mondom egyetértően.
Amint Roxmorts felé haladunk, egyre több diákkal találkozunk. Ezek szerint mindenki kihasználja a ragyogó időt, és időben elindúlt. A legtöbben ugyancsak kicsattannak az örömtől, ami nem is csoda ilyenkor. Több Griffendéles mellettünk elhaladva egy pillanatra megáll, majd előre siet. Találkozunk egy pár hálótársammal is, akik közül egy kettő sejtelmesen vigyorog, amint Sarahval lát. Na ne, most mit gondolhatnak. Annyira idegesitenek az ilyen alakok, de ez remélhetőleg nem látszik az arcomon. És mi van, ha kedvelem a lányt – vagy már nem csak kedvelem… nem tudom-, ahhoz senkinek semmi köze. Minden esetre a távolban már feltünik a falucska.
Naplózva

Sarah Black
Eltávozott karakter
*****

hetedéves

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 05. 23. - 12:05:06 »
0

|| Mattttttttttttttttttt Vigyorog ||

Legalább nem felejtem el... hangzik Matt szájából a mondat vége.
- Hátttt, abban ne bízz- vigyorgok rá.
- Néha szörnyen rossz a memóriám ilyen dolgokban - mondom kissé zavartan.
A falu egyre közelebb van... Már látszódnak a néhol füstölgő kémények a távolban. A füstjük úgy száll felfele mintha a fekete pamacsok is felhőkké akarnának válni a kék égen.

Ahogy haladunk nem kerüli el a figyelmemet a többi roxfortos-legfőképpen a háztársaink meg-megakadó tekintete. Jó, biztos, hogy fura nekeik hogy együtt látnak minket, mert igazából a múltkori találkozásunkig nem nagyon beszélgettünk-sőt... de akkor is... De mindegy. Igazából nem nagyon érdekel a dolog, a lényeg, hogy Mattel lehetek. Igazából sokszor az is nehezemre esik, hogy levegyem róla a tekintetem...
Mindenesetre engem szerintem közel sem feszélyez annyira a bámuló ember tömeg mint Mattet, akinek meg-meg feszülnek az arcán az izmok egy egy csodálokzó tekintettől.
- Nyugííííí... - súgom neki - ha ennyire akarják, legyen meg az örümök, bámuljanak csak.
- Amúgy mesélj, mi történt veled az elmúlt pár napban? Hiszen nem tudtunk ez az idő alatt beszélgetni...
Naplózva

Even angels fall...

Quintin Reyes
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 05. 26. - 17:20:24 »
0

~Nicole~
Klubhelység
Mikor a lány megjelent elmosolyodott, majd odasietett. Élvezte Nicole állandó jókedvűségét, ha volt valami, ami tényleg fel tudta vidítani akkor ez volt az.
- Nagyon csinos vagy.
Jegyzete meg és ez nem csak az ízlésesen összeválogatott ruházatnak, hanem az állandó vidámságnak is szólt.  Még nem látta a lányt úgy, hogy nem mosolygott volna és ez őrá is átragadt. A többiekkel való kapcsolatát ismerve pedig még jobban örült neki, hogy van valaki, akivel ilyen jól érzi magát. A lány kérdésére természetszerűleg válaszolt.
- Persze, menjünk.
Maga elé engedte a portrélyuknál, majd ő is követte.
Roxfort-Roxmorts útvonal
A séta eleje szótlanul telt, mindketten élvezték az időjárást. Frics ellenőrzésén hamar átjutottak, a biztonság kedvéért Quintin most nem hozta magával a kardját, bár nagy volt a kísértés. Elég korán voltak, még alig járt valaki erre, aminek a fiú örült, hiszen sosem szerette, ha mások beleütötték az orrukat a magánéletébe. Amit a lánnyal kapcsolatban érzett pedig bőven a magánélet kategóriába tartozott. Mikor végre hallótávolságon kívül voltak mindenkitől megszólalt.
- Milyen heted volt? Nagyon megkínoztak a tanárok?
A vigyor a kérdés közben teljesen egyértelművé teszi, hogy nem veszi komolyan a kérdést, csak hangulatot akar vele teremteni. Az pedig sosem árt.
Naplózva

Úgy néztek rám, mint aki szellemet látott.

Nicole Joy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 05. 27. - 07:20:59 »
0

~Quintin~

Klubhelységben

~Nagyon csinos vagy.~
Quintinnek erre a megjegyzésére majdnem elpirult, de csak majdnem. Most, talán kivételesen sikerült uralkodnia érzelmei felett. Ilyen talán még soha sem fordult elő vele. Általában, ha megdicsérték, vagy leszidták, esetleg mérges volt, akkor mindig vörös lett a feje.
*Hiszen az volt a célom, hogy tetsszem neked.* -gondolta magába.
Quintin maga elé engedte Nicole-t a portrélyuknál, majd egymás mellett indultak el a bejárati csarnok felé, ahol Frics ellenőrizte, a szülői engedélyeket.

Roxfort-Roxmorts útvonal

Miután Frics ellenőrzésén túljutottak, elindultak a falu felé. Az út szinte teljesen kihalt. Ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy elég korai időpontot választottak az induláshoz.
Az út elején csendben ballagott egymás mellett a két diák. Nicole várta, hogy Quintin beszélgetést kezdeményezzen. Erre nem is kellett sokáig várnia. Ahogy Frics hallótávolságán kívül értek, mint egy varázsütésre megszólalt a srác. Arról kérdezte Nicole-t, hogy milyen volt a hete. Azt látta, hogy amit azután kérdezett, azt csak viccből tette a végére.
- Elég jó hetem volt, leszámítva a dolgozatokat.
Naná ki szereti a dolgozatokat.
- És neked milyen heted volt? Nehéz heted évesnek lenni? – kérdezte a lány, nem kis kíváncsisággal a hangjában.
Hát igen. Nicole ilyen kíváncsi természetű. Vannak, akik ezért szeretik, és vannak, akik nem. Na, jó, azért nem szokott mindenre rákérdezni. De most valahogy el kellett kezdeni a beszélgetést. *Aztán később majd beszélünk másról is, hiszen itt van az egész vasárnap előttünk. Soká lesz még délután.* -gondolta magába a lány.
Nicole-nak ebben az évben kellett letennie az RBF vizsgákat. *Az RBF vizsgák is elég nehéznek mutatkoznak, akkor milyen lehet a RAVASZ előtt. Biztos sokkal nehezebb lehet Quin dolga, mint az enyém. Habár okos srácnak tűnik. Még az is lehet, hogy megkérem, segítsen felkészülni. Persze csak akkor, ha ráér a saját tanulnivalója mellett velem is foglalkozni.*
Míg ezen gondolkozott, haladtak előre a földes úton, melyet magas fák szegélyeztek. A falu körvonalai is egyre jobban kivehetők lettek. Az idő sem tűnt olyan rossznak, mint amilyennek reggel Nicole az ablakból látta.
Naplózva

Quintin Reyes
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 05. 27. - 16:49:52 »
0

~Nicole~

Szerencsére a lány vette a poént és pont úgy válaszolt, ahogy Quintin szerette volna. A kérdéseket megértette, ő is hasonlókat kérdezett volna valószínűleg egy hetedévestől ötödéves korában. Próbált a lehető legjobban válaszolni, bár azt ő is tudta, hogy elég sajátosan látja a dolgokat.
- Az, hogy nehéz-e elég relatív. A gyakorlati tárgyakkal sosem volt gondom, valahogy azok mindig jól mentek. Ha valamit ok nélkül be kell magolni azt nem bírom, de ez nem volt máshogy régebben se. Igaz, hogy most többet is követelnek, de többet is tanítanak és ez a mágia igazán érdekes része. Persze, lehet hogy tudsz madarat pohárrá változtatni, vagy teknőst teáskannává, de a tértágító bűbáj és társai azok, amiket felnőttként is használni fogsz és tényleg nagyon hasznos varázslatok.
Igazából, csak ekkor esett le neki, hogy a lány mivel ötödéves idén teszi le az RBF-eket. Sokan képesek halálra izgulni magukat azon, hogy milyen eredményeik lesznek, mivel általában eszerint kapnak munkát. Quin tapasztalatai viszont azt mutatták, hogy mindenkinek meg kell találni azt, amihez tehetsége és kedve van, és ha ez sikerült, akkor már mindegy hogy egyébként milyen jegyei vannak.
- Az RBF-ek miatt meg ne aggódj, biztos jól fognak sikerülni. Nem találkoztam még olyan Griffendélessel, aki nem tudta volna megcsinálni ha készült rá.
Igen, ezzel utalt rá, hogy bizony más házakból való diákok között vannak olyan buták, mint hat másik. itt főleg az „imádott” madekárra és a balfácánokból álló Hugrabugra kell gondolni. A Hollóhátasokat senki sem vádolhatta volna azzal, hogy nincs meg a szellemi kapacitásuk. Közben leértek a falu határába, úgyhogy felmerült a kérdés:
- Hova szeretnél menni először?
Naplózva

Úgy néztek rám, mint aki szellemet látott.

Nicole Joy
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 05. 28. - 08:28:18 »
0

~Quintin~

Roxfort-Roxmorts útvonal

Na igen. A lánynak ez volt az egyik fő problémája, hogy nem igazán tudta, mi is szeretne lenni. Egyet azonban biztosan tudott, hogy a Reggeli Prófétánál nem szeretne dolgozni, és nem szeretne gyógyító se lenni. Ugyanis nem tudja nézni azt, hogy más emberek szenvednek. A gyógyító szakmát nem neki találták ki. Vonzotta viszont az aurorság, de nem volt biztos abban, hogy a hozzá szükséges vizsgákat le tudná tenni. A bátorsága megvan hozzá, de egy kicsit több önbizalom szükségeltetne. Mondjuk, ezen még lehet változtatni.
Azért annak örült, hogy a fiú megpróbálta megnyugtatni, az RBF-eket illetően, jól esett a lánynak. De abban is szinte biztos volt, hogy két évvel ezelőtt Quin is ugyanígy ideges volt egy kicsit. Azért arra még kíváncsi, hogy a fiú mi szeretne lenni, hogy ha elvégezte a Roxfortot. Így egy kis torokköszörülés után feltette, az őt foglalkoztató kérdést:
- És mi szeretnél majd lenni?

Roxmorts

Miközben Quintin mesélt neki elértek a falu határához, és a srác megkérdezte:
~ Hova szeretnél menni először?~
Nicole elmosolyodott. Majdnem rávágta, hogy egyértelmű, hogy a Mézesfalásba. Mire ezt végiggondolta elöntötte arcát a vörösség. Nicole vékonysága ellenére meglehetősen édesszájú volt, ezért volt a Mézesfalás az első gondolata. *Biztos Quin is szereti az édességet. Miért ne mehetnénk először oda. Aztán majd elmegyünk sétálni a faluba, vagy leülünk a kávézóba.*- gondolta Nicole.
- Hát… mehetnénk aaaaaaa… Mézesfalásba? – kérdezte egyre jobban vörösödve.
Azért csak kibökte, hogy hova szeretne menni. *Ha Quintin nem tetszik a válasza, akkor vessen magára. Elvégre ő kérdezte, hogy hova szeretnék először menni.*
Majd hozzátette:
- És Te hova szeretnél majd a faluba menni?
Főleg azért, hogy ne csak oda menjenek, ahova Nicole szeretne. Az elég kellemetlen lenne a lány számára.
Naplózva

Logan Lennon
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 07. 04. - 11:37:41 »
0

*Halk pukkanás hallatszik, majd egy magas alak lép ki a sikátorból. Fekete talárt visel, kék szegéllyel. Ízig, vérig hollóhátas még mindig. Magára tekint még egyszer újra, majd elindul, hogy remélhetőleg odaérhessen még lakoma előtt. De rég is volt itt utoljára. El is felejtette, milyen csodás helyek vannak még… Olyanok, melyet a muglik még nem tudtak leaszfaltozni. Milyen szép is… és a levegő is mennyivel jobb, mint a városban. Talán pont ez hiányzott neki. Ugyan év végére ér be, őt ez nem zavarja.
Még mindig sokk alatt van. Apja tanácsára megpróbálkozott a Roxfort-tal. Mármint nem úgy, mint diák, hanem úgy, mint tanár. Ez álmai netovábbja. Taníthatja Harry Potter-t is akár, kezet rázhat a tanárokkal, oszthatja a pontokat… Csodás, akár csak valamilyen mesében. Vagy mint az álmaiban.
Halkan lépked, mindent megszemlél. Csak úgy jönnek vissza az emlékek. Hm… milyen jó is volt itt. Ha tehetné, ismét diák lenne… Ha tehetné, visszamenne a múltba. Csak hát nem teheti. Semmi gond, fiatal még, és addig fog itt tanulni, ameddig csak lehet.
Egy halk nóta, füttyszóval kísérve, és ő csak megy és megy. Szemei kék tűzben játszanak, helye sincs a szomorúságnak. *
~ Mily szerencsétlenek a muglik, soha nem látják ezt meg… Pedig mily gyönyörű. Bár kissé hűvös van, azért nagyon jó az idő. ~
*Kezében egy bőrönd, abban minden ami kell neki, a többi már ott van a kastélyban. Előre el lettek küldve a cuccai, köztük a macskája ketrece, benne egy macskával, és a gitárja is.
Fekete inget visel, fekete zakót, nadrágot, cipőt és talárt. Pálcája, az a gyönyörű darab egy pálcahüvelyben nyugszik, övére erősítve. Nem nagyon van oda a varázslásért, de azért vígan használja… Hogy miért nem szeret varázsolni? Nem tartja szükségesnek. A muglik között megtanulta, hogy a mágia csupán az egyszerű ember óriási igényeit tudja orvosolni. És míg a varázstalan emberek között élt, rájött, hogy másképpen is lehet élni. Ezért nem szokása minden kis apróság miatt pálcát rántani és varázsigéket mormolni.
Eközben odaér… Ott áll a hatalmas kapu előtt. Itt már nem fütyül. Helyette szélesen mosolyogva nézi a kastélyt, mely innentől otthona lesz. Erős keze a kilincsre fonódik, lenyomja. A zár halk kattanással adja meg magát, aztán már csak lökni kell egyet az ajtón, hogy szabad legyen az út Logan és az álma között… *
- Hihetetlen.
*Mosolyog… nagyon boldog ebben a pillanatban. Átlépi a határt, majd becsukja maga mögött az ajtót. Ez a pár perc, míg a birtokon lépdel, hamar el fog telni. *
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2008. 07. 28. - 11:08:23 »
0

~Imádott ellenségemnek :D szív ~

  Április első hétvégéje volt és szerencsére, mi felsőbévesek kimenőt kaptunk Roxmortsba, amit én kivételesen nem a faluban szándékoztam eltölteni, hanem a nagybátyámnál. Nem lett volna szabad? Nem érdekelt. Soha nem tartoztam azon diákok közé akik betartanak mindenegyes pontott a házirendben, de most már annyira sem érdekelt. A három számomra legfontosabb embert sikerült elüldöznöm magam mellől, csak mert kifordultam álítólagosan önmagamból, de ez nem így volt. Nem változtam meg, mindig is ilyen voltam, csak ők nem akarták látni és mikor már nem lehetett szemet hunyni felette, nem fogadtak el. Talán lehet, hogy sose voltunk igazán barátok… De mit is számít? Nem kellettem nekik, mert más voltam. Elkergettem őket magam mellőll, csak mert képtelenek voltak belátni, hogy nem mindig az a jó, amit ők gondolnak, hogy a világ nem fekete és fehér, és hogy mert én erre rájöttem, már rossznak számítottam. Elkergettem őket magam mellőll… A barátaimat… A szeretteimet… Ezek után már mit érdekelnének olyan apróságok, hogy szabálysértések.
  Döntöttem és nem akartam már megmásítani a döntésem, nem, mert ha már egy életet elvesztettem, akkor hagy kezdjek el egy újat, egy újat, amiben születésemtől kezdve részem kellett volna lennem. Felveszem a Mirol nevet, a család része leszek és tisztában voltam vele, hogy ezzel kötelességek járnak, ezért sem bántam, hogy a barátaimmal vége. Ők nem tartoztak azokhoz a körökhöz, ahová én fogok. Ennyi…
  A Szárnyas vadkan felé tartottam, az egyetlen hely felé,ahonnan diák megszökhetett erről a senki háta mögötti helyről és nekem mennem kellett. A fogadóból néhány aranynak köszönhetően, hop-porral oda mehettem ahová akartam. Este pedig jövök is vissza és mint aki jól végezte dolgát írány az iskola, addig pedig a Mirol kúria védelmező falai várnak és egy ebéd Jamessel. Igen, már ennyire jóban voltunk. Valahogy a kezdetektől volt valami a férfiban, ami egyszerűen éreztette velem, hogy egy családhoz tartozunk, hogy Ő a nagybátyám. Nem először lógtam ki az iskolából, hogy átruccanhassak a családom ősi otthonába egy teadélutánra, de most nem egyszerű teadélutánra készültünk, ennél sokkal többről volt szó.
  Egy épphogy térdfelé érő hosszúujjú olajzöld kasmír ruha volt rajtam, aminek volt egy enyhe fényes hatása, az ezüstös szálaknak köszönhetően, amivel a ruha varva volt. Garbós  nyaka melegítette a nyakam, és talán már tulzottan is feszült rám, de szerettem ezt a ruhát és ez volt a lényeg. Elegáns volt, mondern és egyben enyhén laza, hisz hiába volt számomra ez a nap egy nagyesemény, egy új élet kezdete, a bennem tomboló feszültséget muszáj volt legyünröm valamivel és ezta kényelmes ruha tudta egyedül elérni. A derekamon egy fekete vastag bőröv díszelgett, amire rá volt csatolva a pálcám. Körübelül két éve sikerült beszereznem ezt a darabot, de még a mai napig imádtam, praktikus volt és ezen felül csinos is, mit is áhítat jobban egy nő? A nyakamban egy medál lógott, mely a családi címert szimbolizálta. Fura… ez a medál születésemtől kezdve tulajdonomban volt, de valahogy soha nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Pedig ha tettem volna… akkor talán nem most értesültem volna csak arról, hogy ki vagyok. Akkor nem borult volna fel az egész életem. A medál belsejáben egy díszes M betű volt és az egész medál küröl egy kígyó futott végig. A Mirolok címere… Miért nem tűnt eddig fel? Lehet. Lehet, hogy mert észre sem akartam venni…
  A ruhám alól fekete combfix indult, nem igazán voltam odáig a harisnyanadrágokért, szimplán nem passzolt az általam kedvelt fehérneműkhöz. Jelenleg pedig, muszáj volt valamit felvennem, mert az időjárás még nem engedte meg a csupasz lábakat, és ha már kell valami, akkor legalább tegye szebbé az öltözékem, ez az enyhén átteszős, teljesen egyszerű darab pedig tökéletes passzolt a ruhámhoz és az alkalomhoz is. Lábbeliként egy rövidszárú modern csizmát viseltem, kabátként pedig egy hosszúszövetkabátot, ami nem volt begombolva. Nem volt épp varázslós a kinézetem, egyedül talán a szövet kabát hasonlított egy hajszálnyit a találokra, de a mai fiatalokra már nem volt jellemző, hogy követték volna a hagyományokat, pedig James szerintem jobban örült volna, ha én követem.  Igaz, azt is belátta, hogy a korral haladni kell, ezért nem szólt egy szót sem. Nem úgy mint Keithnek… ő bármit tett az  nem volt elég jó Jamesnek, nem is értettem, akkor velem miért volt ilyen elnéző. December óta többszőr is találkoztunk és folyamatosan levelet váltottunk. Ez volt az amit Marynek sose említettem, nem értette volna meg, hogy James számomra nem egy halálfaló, hanem a nagybátyám, a családom és most pont hozzá tartok. Ahhoz az emberhez, akit régen megvetettem, de ma már a családomnak tartok éa akihez azzal céllal megyek, hogy életen át hozzá, hozzájuk tartozzak.
  Roxfort és Roxmorts közötti úton haladtam, a falu felé. A többiek már rég ott lehettek, de én szándékosan nem mentem hamarabb. Két dolog volt: egy, ráértem, kettő, nem akartam, hogy kikenve kiöltözve lássanak, főleg mert tényleg nem egy átlagos Roxmortsi hétvégés külsőm volt, és ha a ruha nem lett volna elég, akkor ott volt a smink, a mélyzöld szemeim körül a szintén zöld szempúder, és a lazán felkötött konty. Nem lett volna a legcélszerűbb, ha így láttak volna meg, főleg nem, ha a Griffendélesek, akik között lassan kezdtem az utálat tárgyává válni.
  A lassan virágba boruló fák, a fenyőkfák kísérték magányos utam, mikor  a halkan susogó szélben halk kopogó lépteket fedeztem fel. Valaki követettett, vagyis jött mögöttem. De ki? A diákok már órák óta elindultak a a faluba, akkor ki jöhet a hátam mögött? Jobb kezem azonnal a pálcámra siklott, reflexszerű mozdulat volt, hisz hiába, hogy jók a megérzéseim és az érzékszerveim, mint a legtöbb varázslónak, hátul nincs szemem, nem vagyok én Mordon. Nem álltam meg, még nem, de lassítottam a lépteimen, hogy közelebb tudjam a lokapodót és kideríthessem, ki is az. Nem csak hallottam, de éreztem is közelít, egyre inkább közelít, mikor hirtelen mozdulattal fordultam hátra. Nem rántottam pálcát, de egy pillanat alatt sikerült volna előrántanom, ha arról van szó, de barátra nem szegezünk fegyvert, még akkor sem, ha már megtettem és azzal átléptem egy határt.
  Mary volt… Ő volt aki szembesülhetett azzal, milyen Vikitria Mirol pálcájának a rosszabbik oldalán áll és farkas szemet nézni vele. Soha… soha nem fogom azt megbocsátani magamnak, bármit mondott nem borulhatott volna el annyira a tudatom, hogy erre vetedemjek. Nem! Nem átkoztam meg, nem tudtam, de nem is lettem volna rá képes, ő Mary volt, Mary…
  Hiretelen észbe kaptam, hogy az ismeretlen már elérte a kellő távolságot és azonnal megpördültem a tengelyem körül, hogy szemügyre vehessem. Tyara Mortal volt. Mortal… Egy Mardekáros… Draco jegyese… Remek, már csak ő hiányzott, pont hozzá volt most kedvem. Kellett nekem a „lakadatlan éberség” filozófiáját követnem… Most megadtam neki egy újabb helyzetet, hogy kötekedhessem. Multkor is, teljes jószándékkal segítettem valakinek, aki elejette a holmiját, erre persze, hogy ő volt… Hát az a beszélgetést sem felejtem soha el. Akkor vált bizonyossá a számomra, hogy tudja. Igen, tudja…
Naplózva

Tyara Mortal
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2008. 08. 21. - 14:12:50 »
0

~Kicsimnek, kedves ellenségemnek, édes szeretőmnek XD   szív<3<3~

Fák árnyékában halad, elbújva a tűző Nap, és a türkiz égbolt szánakozó pillantása elől. Fekete csizmájának sarkai alatt elenyésznek a kiszáradt gallyak, néha meg-megroppannak a faágak. Bársonymelegségű íriszei a földet pásztázzák, olyan, mintha keresne valami aprócska kincset, amit egyszer valakik valamikor elrejtettek örökre, hogy aki méltó rá, megtalálhassa.
De Ő Tyara mire méltó?
Semmire.
Hol van az a Mardekáros lánycsapat ami mindig körbeveszi, hol vannak barátai, de a legnagyobb kérdés, hogy miért van egyedül? Egyedül …. Teljesen egyedül. És miért nem néz fel? Nincs minden kérdésre felelet. Nincs.
Óh, ha tudnák az emberek, hogy az élet valójában tényleg fekete-fehér. Hogy nincs semmi boldogság, semmi jó ami színesíthetné. Hogy úgy ahogy van a maga borzalmával szinte csak fekete. Olyan, mint most a hatodéves lány.
A csizmához fekete térdig érő nadrág, és hollószín selyem ing párosul. Nincs a lányon egyetlen hivalkodó ruhadarab sem, mégis kitűnik mindenki közül. Talán a gyászos hangulat, mely belengi körülötte a levegőt, vagy a tiszta elegancia az ami rá irányítja a tekinteteket?
Egész testében remeg, kabát nélkül ilyen időben nem is tehet másképp.
Hosszú gesztenyebarna haja szoros kontyban a tarkónál díszeleg, egyetlen hajtincs sincs szabadon eresztve. Se lazaság, se divat, se kaján gúnyos mosoly az ajkakon. Ki lehet Ő?
A vékony ujjak egy vörös rózsát forgatnak. A bíbor szirmok vigasztalóan simogatják az alabástromfehér bőrt.
Körülbelül egy órája sétálgathat a fenyők, tölgyek, gyümölcsfák alatt. Nem siet sehova. Nincs már miért sietnie. Szívét üresség járja át, valami mélyről feltörő iszonyat, mely megfertőzi egész testét, mely megöli lelkét.
Valaki megtorpan előtte.
Egy ismerős arcot lát, egészen homályosan. Olyan furcsa. Mintha vízréteg borítaná a szemeit.
Erősebb fuvallat söpör végig az úton, a fákról a gyenge virágszirmokat letépi, amik tölcsérszerűen egy pillanatra körülölelik a két lányt, mikor Tyara felnézve megbizonyosodik arról, hogy előtte valóban Vikitria áll.
Könnyekre fakad.
A büszkeség és a tartás eltűnik. Hová tűnt a gőgös aranyvérű? Hová?
- Gyerünk rúgj csak belém te is. Hajrá. Megteheted. Mire vársz? Mit bámulsz? Ne merj így rám nézni.
A másik lány csupán annyit láthat, hogy a szép arcot elmossa a sok könnycsepp, és a mindig kedvesen csillogó bársonymelegségű szempár most üres és kisírt.
Előre lép, ki akarja valakin tölteni dühét. Nem számít, hogy a lány Vikitria, lehetne Hannah, lehetne Elisabeth, Gabriell, vagy akárki. Potenciális áldozatot akar.
Pálcáját előkapja, egyenesen a Griffendélesre céloz.
- Mondtam, hogy ne merj így rám nézni. Nincs jogod hozzá. Egyáltalán nincs.
Zokog.
Az édesanyja ugyanis ma meghalt. Állítólag öngyilkos lett. Belebolondult az elzártságba a félelembe. Nincs többé. Magára hagyta férjét és lányát Tyarat. Döntött.
A fájdalom szinte elviselhetetlen. Bár mehetne Ő is utána. Akkor elmondhatná neki, hogy mennyire szereti. Mi is volt az utolsó mondata hozzá? Hiszen hónapok óta nem beszéltek. Pontosabban mióta visszatért a Roxfortba.
„Gyűlöllek”
Összevesztek. Kiabáltak.
- Gyűlöllek! Gyűlöllek…. Utállak. GYŰLÖLLEK.
Hisztérikusan kiabál, nem bírja fékezni magát. Emlékezni jött, de inkább veszekedést provokál. Egy olyan emberrel aki bántotta őt, de fele annyira sem, mint anyja döntése. Nem Vikitria hibája, ezt Tyara is jól tudja, de nem akar ilyen apróságokra összpontosítani. Nem. Ő most bajt akar. Ő most fájdalmat akar okozni, olyan kínt, ami a szívét szaggatja, marja.
Naplózva

Vikitria Mirol
Eltávozott karakter
*****


Hetedév - Haláltfaló Iskolaelső Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2008. 11. 01. - 11:10:23 »
0

Könnyek? Mi történik itt? Mi lelte?
Teljesen ledöbbentett, hogy Tyara sír, hogy kétségbeesést és fájdalmat látok a szemeiben. Hirtelen nem tudtam mit reagálni, ledöbbentem és tudtam, hogy ez meg is látszik rajtam. Általában tudtam palástolni az érzelmeimet, de most? most hogyan lehetett volna?
Ez az egész jelenet váratlanul ért.
A lány egy lépéssel közelebb lépett felém és előkapta a pálcáját. De átok helyett csak újra ordítani kezdett, amitől még inkább elkezdtem sajnálni. Valami történhetett és az a valami nem az irántam érzett gyűlölete volt, valami más, valami egészen más, amiről fogalmam sem volt.
Kihasználtam az alkalmat, hogy inkább a saját bánatával van elfoglalva és pálcát rántottam én is, ha már a hirtelen ért döbbenettől lemaradtam, és ami akár az életembe is kerülhetett volna. Ilyen luxust soha nem engedhetek meg magamnak, még egyszer nem! Sejtettem, hogy egy apróság is elég lenne Tyarának hogy átkot bocsásson rám, de ezt nem volt szándékomban megengedni neki, de párbajozni sem akartam vele. Máskor más időben talán, de most? most sajnáltam szegény lányt.
- Invito pálca! ? kiáltottam, amit, a pálcámat az ujjaim között éreztem és reménykedtem benne, hogy hamarosan már az övé is kezem közé kerülhet.
Csak a biztonság kedvéért akartam inkább nálam tudni a fegyverét. Túl felzaklatottnak tűnt, ahhoz, hogy józanul cselekedjen, és ha rajtam akarja levezetni a fájdalmat, vagy dühét, nem tudtam már pontosan, akkor abból semmi jó nem fog származni. Szerencsémre nagy eséllyel sikerülhet megszereznem a pálcáját hisz, ahogy érzékeltem a legkisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy olyan apróságokra koncentráljon, mint egy invito, ezenfelül pedig elég gyors voltam.
Ha sikerült lefegyvereznem, akkor sem tartom sokáig magamnál a pálcát, nem az a szándékom, hogy fegyvertelenül rátámadjak, szimplán csak nem szeretném, ha örültségeket csinálna és én innám meg a levét. Ha esetleg még sem sikerül a varázslatom, akkor felkészülve várom a további átkokat, mert tisztában vagyok vele, hogy ezek után már csak azok következhetnek.
Zokog? Már zokog? Merlinre mi történhetett ezzel a lánnyal? Soha nem láttam rajta a gyengeség jelét és most? Mintha kirántották volna alóla a talajt, mintha minden összeomlott volna körülötte, mint akár egy kártyavár. És miért ordibálja, hogy gyűlöllek?
Hirtelen eszembe jutott valami, egy szikra, egy halovány ötlet, ami talán magyarázat lehet Mortal viselkedésére. Draco. Lehet, hogy ott hagyta? Kiderült volna, hogy mi? Hisz tisztában vagyok vele, hogy Tyara tud kettőnkről, vagy is sejti, de bizonyítéka nincs és addig jó nekünk. Ezért az elszórt rózsaszirmok? És ezért akarna mindenáron belém kötni?
Az, ami valójában Tyara lelkét nyomta, meg sem fordult a fejembe. Nem gondoltam bele, hogy a gyász az elkeseredettség és a fájdalom az, ami miatt ennyire kiborult. De hogyan is tudhattam volna? Nem ismertem. Annyira nem, hogy rájöjjek mi az, ami a szívét nyomja.

Ha sikerrel jártam és a pálcája már az én kezemben pihen:

Leeresztettem a saját pálcám, hisz miért tartanám rá fenyegetően, ha már nincs mivel támadnia. Nem akartam bántani. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben és hiába nem kedveltük egymást (hát igen, a féltékenység nagyúr) én személy szerint nem gyűlöltem, még akkor, sem ha neki köszönhetően nem lehettem azzal a férfival, akit szeretek és miatta nem is lehetek vele soha. De persze ha tehettük minden apró alkalmat megragadtunk, hogy keresztbe tegyünk a másiknak, belékössünk, de nem voltam gonosz. Ilyen helyzetben képtelen lettem volna kihasználni a gyengeségét, nem ment volna, tudom milyen az, ha valaki alól kihúzzák a talajt és minden a fejetetejére fordul. És ahogy érzetem, vele is hasonló történhetett.
- Visszaadom a pálcád, ha megígéred, hogy még egyszer nem szegezed rám. ? mondtam teljes nyugalommal ? És tudom, hogy nem vagyok éppenséggel a legjobb viszonyban, de ha? - itt kicsit megakadtam, hisz azért még magamat is megleptem, hogy ennyire kedves is tudok lenni ? ha bármiben tudok segíteni, szólj.
Azért érdekesen hangozhattak a szavak, hisz ha valóban Draco miatt gyűlöl, akkor ez? erre nincs jó szó.
Féltem, hogy talán megaláztatásnak veszi ezt az egészet, de nekem nem állt szándékomban a földbe tiporni, kinevetni, semmi hasonló. Láttam, hogy szenved és való igaz, hogy megsajnáltam, de ami a legfurcsább volt, egy pillanatra eszembe ötlött az a gondolat, ha mindig is Mirol lettem volna, akkor talán még barátnők is lettünk volna. Mirol és Mortal?

Ha nem sikerült:

Felkészülve várom az átkot, ami sejtéseim szerint bármelyik másodpercben szórhatott rám. Nem akartam bántani. Láttam rajta, hogy valami nincs rendben és hiába nem kedveltük egymást (hát igen, a féltékenység nagyúr) én személy szerint nem gyűlöltem, még akkor, sem ha neki köszönhetően nem lehettem azzal a férfival, akit szeretek és miatta nem is lehetek vele soha. De persze ha tehettük minden apró alkalmat megragadtunk, hogy keresztbe tegyünk a másiknak, belékössünk, de nem voltam gonosz. Ilyen helyzetben képtelen lettem volna kihasználni a gyengeségét, nem ment volna, tudom milyen az, ha valaki alól kihúzzák a talajt és minden a fejetetejére fordul. És ahogy érzetem, vele is hasonló történhetett.
- Nem szeretnélek bántani ? mondtam még az első átok érkezése előtt ? Tedd le a pálcát és én is leteszem. Mi a gond? Tudok segíteni?
Azért érdekesen hangozhattak a szavak, hisz ha valóban Draco miatt gyűlöl, akkor ez? erre nincs jó szó.
Próbáltam lecsillapítani, próbáltam a tudtára adni, hogy nem kell tőlem félnie, hogy nem olyan vagyok, mint akinek megismert. És csak reménykedhettem benne, hogy sikerült és átok helyet leereszti a pálcáját és nem lesz itt semmiféle párbaj. Nem igazán lett volna kedvem hozzá.
Féltem, hogy talán megaláztatásnak veszi ezt az egészet, de nekem nem állt szándékomban a földbe tiporni, kinevetni, semmi hasonló. Láttam, hogy szenved és való igaz, hogy megsajnáltam, de ami a legfurcsább volt, egy pillanatra eszembe ötlött az a gondolat, ha mindig is Mirol lettem volna, akkor talán még barátnők is lettünk volna. Mirol és Mortal?
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2009. 04. 12. - 21:13:27 »
0

.-= Irwine =-.




Hangok.
Rohanás.

Azt kell mondanom, megfordult a fejemben számtalan gondolat az adott helyzettel kapcsolatban. Többek között az is, hogy a sarok után élek animágusi mivoltommal, és otthagyom ezt a szánalmas lúzert a bajban. Hopponáljon oda, ahová csak szeretne, aztán szakadjon rá egy talicska hippogriff. Persze ezzel az opcióval egyetlen hatalmas probléma volt csak, hogyan kérem számon tőle az egész elcseszett estémet. Cedrahval kell találkoznom, és semmit sem utálok jobban a késésnél? de, azt, ha én kések valahonnan. Sanszos volt, hogy emiatt az idióta miatt bizony fújhatom a pontos érkezést. Megszületett a döntés hát, egyértelművé vált, hogy követem a kölyköt, és hopponálok vele a Roxfort csodálatos kapui elé. Ott majd megbeszélhetjük a dolgokat, jobban mondva, magyarázkodhat, miért is kellett összekoszolnom a kabátom, aztán miért kellett szaladnom egy kört, amit mellesleg rohadt módon gyűlölök. Majdhogy szétvágott az ideg, pedig ezt nálam nehéz elérni. Tudom, kedvem tölthettem egy szarházi muglin, de akkor is, mindennek megvan a határa. A háztárs átlépte azt, amikor nem azzal nyitott a beszélgetésünk kezdetén : ?húzz innen, mert éppen három majom készül összeverni?. Az egészet pedig tetézte, hogy kurvára nem volt időm begyűjteni a trófeát, mert érkeztek a kékek.
Rohanás.
Ideg.

A sarkot elérve láttam, amint az előttem rohanó hirtelen eltűnik a szemem elől. Noha nem beszéltük meg, evidens volt, hogy az iskola bejárati kapuja elé hopponálunk, elvégre a birtokra lehetetlen a rengeteg bűbáj és egyéb baromságok miatt, amelyek állítólagosan a diákok védelmét szolgálják.
~ Nem mindegy, hogy ezer halálfaló a kapuk elé hopponál, vagy öt méterrel beljebb? ~
Ezzel a gondolattal téptem ki a pálcámat az oldalzsebből, majd mormoltam el a kellő igét. A testem hirtelen megemelkedett, és láttam, amint a talaj távolodik. Aztán sötétség, pillanatokon keresztül csak forogtam a semmiben. Alig pár másodperccel később egy földes utacskát véltem felfedezni a lábaim alatt. Megérkeztem az iskola elé? legalábbis a látvány erre engedett következtetni. A hátam mögé tekintve láttam a Roxmortsba vezető ösvényt, megismertem, elvégre párszor már végigzötyögtem ezt a szar utat. Előttem pedig ott tornyosult az iskola hatalmas kovácsoltvas kapuja.

Álltam.
Vártam.

Igen, egyértelműen az érkezőt vártam, holott már régen elhopponálhattam volna vissza Londonba, hogy ne késsek el a találkozóról. Jelen helyzetben azonban sokkal jobban érdekelt ez az egész ügy, sem, mint a nagybátyám rohadtul piros kabátja, és gusztustalan piszkavasa. A pálcámat a kabátomra szegezve mormoltam el egy igét, melynek hatására az éjfekete szövetről lepergett minden kosz, tisztább volt, mint újkorában. Visszahelyezve a pálcát a nadrágom oldalzsebébe öltöttem magamra a hatalmas leplet, majd gomboltam össze. Végszóra megérkezett rögtönzött menekülőtársam is, akire szúrós pillantást vetve szólaltam meg.
- Elmeséled, vagy úgy kell kiverni belőled?
Továbbra is a tipikusan unott arccal bámultam rá, üres tekintettel, mintha mi sem történt volna. Mintha egy egyszerű kis semmitmondó ügyről faggatnám. Már lenyugodtam, többek között Cedrah tanai segítettek abban, hogyan válljak olyanná, mint egy szaros jégcsap. Pillanatnyi méreg, aztán nyugalom, hideg fejjel való gondolkodás. Keresztbefontam a karjaim, majd megemelve a szemöldökeim vártam továbbra is, mivel áll elő az idióta barma.
Nem mozdultam.
Vártam.


Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 06. - 10:17:06
Az oldal 1.356 másodperc alatt készült el 52 lekéréssel.