+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Folyosók
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Folyosók  (Megtekintve 21727 alkalommal)

Virgile Carthe
Eltávozott karakter
*****


a hatodik évfolyam enyhén mardekáros griffendélese

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2009. 01. 02. - 21:35:58 »
0

// Ethan//




 Kérlek? Meglepődve fordul az épp tányérszemeket produkáló férfiú felé, nem minden aggodalom nélkül, hogy valami elromolhatott az agyában. Mióta képes ilyet mondani valaki, aki.... aki maga Ethan Wilde, a híres lányok álma hugrabugos, Mr Hasizom, és Cedric (sok boldogságot neki odafent) rajongótáborát öröklő egyed személyesen. A végén még ő is kénytelen lesz felhagyni minden feminista előítélettel, bár ennyitől még talán nem, de ha ezt a viselkedésmódot sokáig folytatja, komolyan fontolóra kell venni a dolgot, hogy a srác nem olyan beszűkült látókörű bunkó, mint eredetileg hitte. Persze, azt a hírest, és egyelőre igaznak tűnő mondást, hogy "Minden férfi a farka után megy..." továbbra se fogja csak úgy lazán arrébb rugdosni egyetlen, rövidke "kérlek" kedvéért. Már csak az kéne.
 
 - Igenis. - Játékosan bólint, de közben szinte elszomorodik, még ha ezt nem is mutatja ki, de kissé csalódott, most mégis, hogy nevezze szegény fiút, igazán semmi ötlete sincs, éspedig ezt a lepedőakrobatát még jóindulatúnak is lehetett volna nevezni, ha nem foglalná magába azt is, hogy az illető, aki ezt a becenevet kapta tulajdonképpen nem több, mint egy kreatív hímringyó. Végül mosolyra húzódik a szája, az elmélet gyakorlatban is igaz, viszont egy csúnyácska pasinál ez a személyiségzavaros pillantás elég hátrányos lehetne. Ha már nem néz ki jól, legalább legyen biztos önmagában, különben elveszett a társadalomban.

- Ne izgulj, tudom, hogy szerelmes vagy Potterbe, azért szeretnél idejönni. - Elmehetne galambnak, vagy macskának, el lehet dönteni, hogy dorombol vagy búg, bár ha komolyabban próbálná lehet, hogy egyik se menne neki túlzottan jól. Szóval ahhoz képest, hogy csak szórakozik, olyan fejet vág hozzá, mintha halál komolyan gondolná, sőt még igyekszik igen megértően mondani ezt.
- Elrontanának? - Visszakérdez, mint aki rosszul hallotta a szót, mintha úgy valami nem stimmelne. Lehet ennél jobban elrontani? Neem, nem ezt így nem szabad, ha épp ez előbb gondolkodott el azon, hogy visszafogja magát, nem fog előítélettel nézni rá... És mégse bírja ki.

- Kötve hiszem. Sok szoknya egy nadrág? Hű, de izgi. - Mosoly be, leereszti a kezét, arrébb lök egy szőke tincset az arcából, aztán összehúzza a szemöldökét, Ethan egyre meglepőbb dolgokat rukkol elő, valószínűleg jóval értelmesebb, mint amilyennek tetteti magát, ha nem csak arra fordítana időt és energiát, hogy lányokat -,és fiúkat?- eljuttasson az ágyig, sarokig, fotelig, vagy ahova tetszik, talán vinné is valamire.
- Hoppá, véletlenül se jöjjön rá valaki is, hogy nem vagy annyira hülye. Ez is hozzá tartozik a taktikához, a lányok nem szeretik, ha okosabb náluk a pasi? Hmm, cseles. - Oldalra dönti a fejét, aztán nagyot nyújtózkodik.
 - Amúgy is félek tőle, hogy valaki nekem ront egy kispárnával és rákényszerít, hogy párna csatázzak vele. - Az utolsó mondatot már nem tudja mire vélni, automatikusan húzza el a karját, már fészkelődik benne az a híres gyanakvás.
Naplózva

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye."

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2009. 01. 02. - 22:22:10 »
0

|| Virgile ||

A szép, bánatos, emberi látszatú szeméből talán elég volt mára, és éljen a változatosság, úgyhogy inkább valami átlátszóan, bután szívdöglesztő vigyort fest az arcára, még ha kicsit össze is zavarja Virgile meglepett pillantása. Na, tessék, máris bonyolódik az élet, neki aztán semmi baja nincs azzal, hogy az emberek butának és ? beszűkültnek tartják, de akkor legalább a saját kategóriájában hadd legyen ő a leglegebb. A Lepedőakrobata Ethanből valami kevésbé degradáló, sőt egyenesen felemelő, mondjuk Ethan Az Atyaúristen. Esetleg Álmaink Sráca Ethan. Vagy valami hasonló. De a lepedőakrobata azért nem épp az, amitől egyből érzi, hogy igen, ő aztán összehozta a hírét ez alatt a hat év alatt, és megérte dolgozni rajta, mert ha az emberek meghallják, hogy Ethan Wilde, egyből az ugrik be nekik, hogy? hogy csatakosan liheg egy gyűrött lepedő meg a saját borzas haja glóriájával a kivörösödött feje körül, és..? Na ne. Ne. Ne. NE! Ha mondjuk a neve hallatán kapásból heveny alhasi összehúzódást kapnának a nőstények, na igen, az már valami, de hogy mindenféle idegen ember, aki még azt se tudja, milyen színű alsót húzott aznap, a nevéről egyből erre a jelenetre asszociáljon? Hát akkor már Ethan A Horklumpok Fővezíre is vagányabb titulus lenne. És így keletkeznek az olyan nevek, mint például a Simán Ethan.

- Mit szólnál a Simán Ethanhöz? ? érdeklődik Virgile felé pillantva, miután eljutott az agyáig, hogy kérése jól leplezett, felületes fájdalmat keltett a Disney hercegnő megjelenésű leányzóban. Mert ő aztán senki boldogságát nem fizetné a sajátjáért. Dehogynem.  ? Vagy, lássuk csak? nem, Simán Ethan. Kész. Nem szeretem a beszélő neveket ? fűzi hozzá a kelleténél agresszívebben, de hamarosan már megint vigyorog, és játékosan körberajongja Virgile-t, mint egy kölyökkutya, vagy egyszerűen inkább mint egy serdülő srác, akiknek szokása egyébként kölyökkutyát játszani. Mindenesetre erősen emlékeztet egy golden retrieverre. Csak a fejét kéne megpaskolni. Vajon összejön neki, hogy egyszerre legyen bájosan hülye és vonzó? Valószínűleg nem.
- Ráhibáztál ? hajtja le a fejét szendén, majd vadul bólogatni kezd, és úgy vigyorog, hogy félő, mindjárt kiesik a saját száján. Aztán komolyra vált. Komolyra. ? Óóó, igennn, imádom Pottert! Figyelj, ahogy a természetes bájerővel koszos szemüvege mögött megcsillannak azok a mééély, tüzes, gyööönyörű békazöld szemei, ésss? Istenem, látom a lázasannn forrrró tekintetében, hogy ő is azt akarja, amit én? hogy jóóól? IGEN, IMÁDOM POTTERT! ? nyögi mélyen, reszketegen, bársonyosan a sóhajtástól, de mégis akkora hangerővel, hogy szinte maga is megszeppen tőle. Jól jönne végszónak egy kicsengetés, de szerencsére egyelőre nem. Ha pedig mutatná, hogy kicsit elszámította az üvöltést, akkor tönkretenné a tökéletes színészi játékát, akkor meg kárbament az energia. Pedig azt meg kell szolgálni, amikor kevés van belőle, mert nem épp egy nagybelű jószág, aludni meg lassan már egyáltalán nincs érkezése. Szóval nem, az energia az marad. A gunyoros visszakérdezésre meg inkább nem válaszol. Mit is válaszolna? Hogy azóta már gusztustalanul önfeláldozós, talpig fehér aurortanonc lett volna belőle, vagy a levakarhatós Sötét Jeggyel mászkáló, feketemágus-élvonalban grasszálna? Na, azt azért csak nem, mert ilyen pocsék párbajtechnikával valószínűleg sehol nem látták volna szívesen. De ezen változtathatott volna. Valamikor. Saját döntés, hogy a háborúban könnyű célpontként akar részt venni. Mert nem érdekli.

- Figyelj, Virzsil, gyönyörűm, meg kell súgnom valamit ? hajol közelebb bizalmasan, és elvigyorodik ?: nem vagyok okos. De legalább jó a seggem, és lehengerlő a mosolyom ? súgja a másik fülébe (ha hagyja), vaníliás-füstös lehellete felborzolja a szőke pihéket a kecses kis tarkón. Aztán visszavonul, és vigyorog, mint aki tényleg örül magának. ? A lányoknak mindegy. Azt hittem, hogy már sikerült odáig degradálnod engem, hogy tudd, velem csak az áll össze, akinek tényleg mindegy. Vagy nem? ? kis keserűség egyensúlyozik könnyed, lágy hangjában, aztán eltűnik, mintha ott sem lett volna, és elmosolyodik. Őszintén, napsugarasan. Nem érdekelné? Vagy csak hozzászokott? Az azért lehetetlen, hogy örüljön ennek a tudatnak. Talán leginkább csak játszik, és még ezek a félig-meddig valóban komoly és valóban bizalmas mondatok is csak játéknak tűnnek a szemében. A szeme is nevet.
- Ezennel ünnepélyesen megígérem neked ? emeli a kezét a szíve fölé ?, hogy ha valaha is eljutok veled egy ágyig, akkor az első gondolatom az lesz, hogy beteljesítsem ezt a félelmedet. Párnacsatáznod kell! De várj? biztos, hogy griffendéles vagy, tündérem? A gyanakvásod már-már ijesztő végletekbe mászik. Nincsenek hátsó szándékaim ? ismétli meg a beszélgetés elején valamikor már elhangzott mondatot meggyőzően. Vagy nem.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Virgile Carthe
Eltávozott karakter
*****


a hatodik évfolyam enyhén mardekáros griffendélese

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2009. 01. 03. - 22:16:33 »
0

//Ethan//




Hát igazán szörnyű lenne, ha csak így össze lehetne zavarni a leányzót, de nem lehet, lévén igen határozott a szentem, és még makacs is, úgyhogy most már köti az ebet a karóhoz(, ugye így mondják?), hogy Ethan csak teszi a fejét, felesleges is már minden bájvigyor-  késő.  Vagy mégse? Ethan Az Atyaúristen pedig amúgy is elmehet a fenébe, ne szórakozzon, akár mennyire is rokona a legebbnek ott fent, de ráadásul még csak nem is az, úgyhogy bekaphatja, amit szokás.
 Neki hál' Istennek nincs hírneve, vagy ha van is -, továbbra is köszönhetjük a Mindenhatónak- , nem tud róla, és ez így tökéletes. Persze, ha az a hírnév valami igazán nagyon pozitív dolog lenne, és nem azt tartalmazná, hogy züllik, cigizik, általánosságban piszkál mindenkit, utálja Dracot, és már-már anatómiai pontossággal tud krokodilt rajzolni, talán nem is sajnálná annyira, ha a fülébe jutna.


- Hát... Elég lapos. - Húzza a száját, ez bizony gyengécske, de a semminél mindenképpen jobb. Amúgy is, mit neki Disney hercegnők, nem versenyzik holmi hét törpére főző, mosó, takarító Hófehérkékkel meg aluszékony Csipkerózsikákkal, ennél azért több benne az önbecsülés. Simán Ethan..., nagyjából, mint a Bumfi, a flúgtalan. //Galaxis útikalauz stopposoknak- user//
- Oké oké, Simán Ethan, megjegyeztem. - Védekezve felemeli a kezét, aztán szánakozva néz a fiúra. Elcsépelt egy keverék ez, inkább csak a hülye verődik vissza belőle, a bájosan egy egész kicsit, de a vonzó az valahol elveszett. Méghozzá alaposan, de nem annyira, mint azt Virgil szeretné. Közel sem annyira.
 Az áradozást egy ideig csak csillogó szemmel hallgatja, csak mikor a végére ér Mr. Simán, mindennek a szónoklatnak a végéhez még hozzáadja adja azt a bájos, hangosra sikerült hörgését, csak akkor kacag fel.
- Ha nagyon akarod, összehozok neked egy találkozót, hogy jól... megbeszélgethessétek a dolgot. - Vállon böki a srácot, mintha csak ébresztgetni, oké, jól van, azért el ne élvezzen már a folyosón. Az a csengőszó tényleg kicsit hiányzik a végéről, de tapsvihar, rózsaáradat, köszönjük az előadást.


Furcsa, jóleső borzongás fut végig rajta, ahogy Ethan a füléhez hajol, beszívja az édes, füstös, tolakodó vanília illatot.
- Nem akarok akadékoskodni , szívem, de senki nem mondta, hogy okos vagy. - Szinte csak leheli a szavakat, és ugyan a fiú -, aki jelenleg nem veszi figyelembe, hogy minden kérdés nélkül belépett az intim szférájába - nem láthatja, de közben mosolyog. Közelebb lép, talán azt hiheti az egyetlen normálisnak tűnő hugrabugos, hogy hozzá akar bújni, pedig dehogy. E helyett meglepően nemes egyszerűséggel fogja meg a másik imént emlegetett testrészét, aztán el is húzódik rögtön.
- Ne izgulj, kizárólag csak ellenőrzés céljából fogdoslak. - Jelenti ki határozottan, az eredmény pedig, hölgyeim és uraim; pozitív. Simán Ethan-nek jó a segge. Persze ez kívülről is látszik, hat éve volt rá, hogy megfigyelje, de a semmit a kéznek elv ilyenkor elhanyagolható.

- Nem tudom. Így lenne? Én azt hittem, minden második lány fut utánad. - Vonja meg a vállát, mint akinek igazából mindegy, hogy kik buknak a fiúra, pedig annyira azért nem. Az ígéreten jót derül, csak mosolyog.
- Marha rendes tőled, hat éve arra várok, hogy veled párna csatázzak, csak nem mertem elmondani. - Szelíden pislog, aki bedől neki az vagy hülye vagy... nem, nincs már lehetőség.
- Nem. Titokban Mardekáros vagyok, Malfoy életem szív szerelme, és vonzódom a hüllőkhöz. - Beleborzol a méz-szőke hajzuhatagba, nehogy a végén még ne legyen kócos, aztán továbbindul a folyosón. Hív a kávé.
Naplózva

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye."

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2009. 01. 10. - 21:36:28 »
0

|| Virgile;
tessék na, te cseszegetős :Đ ||

- Oké, én sem sziporkázhatok mindig, Kopogószellem Virgile ? rántja meg a vállát, de agytekervényeit mégegyszer végigfuttatja a lehetséges variációkon, élve azonban az alliteráló nevek kedvelésével, a lehetőségek nem különösebbek sokfélék. Elbűvölő Ethan, ez kissé nyálasan hangzik (bár a valóságot kétségkívül fedi), Elvetemült Ethan (ezt azért inkább nem hirdetné, még ha igaz is), Eszelős Ethan (oké, oké, van benne valami), Elementáris Ethan (testének iksz százaléka víz, amúgy tüzes, és földhöz ragadt, de légies-lenge erkölcsű), Eszméletlen Ethan (na, ez szintén hízelgő), Elképesztő Ethan (nanáhogy), és így tovább.. De mindegyikből hiányzik az a szikra, ami méltóvá tehetné eme elnevezéseket viselőjükhöz. Inkább ne is erőltessük. ? Akkor mondj egyet te, ami nem követeli, hogy azonnal hímku.. hm.. szóval egy kicsit morálisan-erkölcsileg alátámasztottabbb. Nem minden a hírnév, tettei teszik naggyá a varázslót ? idézi fejből Lockhartot, aki egyébként egy darabig, zsenge agyú kölyökként példaképe volt, mert hogy valaki tyúkaggyal ennyi mindent elérjen, az kész, meg is vetette Edwarddal az összes könyvét (aki persze atyaian hülyének nézte őt), még dedikálásra is elment, hogy hallgathassa azt a sok maszlagot, amivel oly sok harmincas-negyvenes boszorkány szíve ment veszendőbe. Persze tény, hogy a korábbi generációkat sokkal könnyebb volt meggyőzni arról, hogy az ember maga a földremászott atyaúristen, mint ezt a mostanit. Ezekben már több a tartás. Sajnos.
Nem különösebben tűnik zaklatottnak Virgile szánakozó pillantásától, mivel úgy vette le, még legbénább pillanatai ellenére is van a másikban valami kis rokonszenv, megengedi neki, hogy szánja, ha már ehhez van kedve. Kinek a pap, kinek a papné, kinek a kutyájuk, Virgile minden bizonnyal szubdomináns hímet keres magának, és ha így van, hát lelke rajta, ő aztán nem áll az útjába, elvégre nyitott és felvilágosult világban élünk, sőt még azt is megengedi, hogy rajta próbálgassa a karmait. Ezzel akár le is van tudva folyó év karitatív munkája. Mindenesetre az elégedett vigyor határozottan ott lógatja a lábát a szája szélén, amidőn Virgile bájolón csengő-bongó kacajával adja tudtára, hogy szánalmas előadása mégiscsak elnyerte tetszését. Végül is, ez a lényeg. Hülyét csinálni magából mindig megéri. Legalábbis addig nem baj, hogy így tesz, ameddig megéri.
- Áá, nagyon kedves tőled, de nem hiszem, hogy viszonozná az érzelmeimet, hiszen ő.. annyira.. nagyszerű, én pedig csak egy porszem lehetek a formásan sovány kis fenekén lógó, ősbéna stílusjegyeket hordozó farmerre tapadva ? szipog egy sort, nem túl meggyőzően, de a függöny legördült, és ennyi legyen elég is abból a hitből, hogy ő szerelmes az évszázad üdvöskéjébe. Ez lenne a közös benne és a lányokban? Háh, naná, persze. Majd ha beüt a blue moon.

- Meg is lepődtem volna ? vigyorog Virgile arcába, és megcsóválja a fejét. A gyönyörteljes borzongás ugyan következetesen elkerüli a figyelmét, mintha ezúttal komolyan is gondolná, hogy nem teper a lány kegyeiért, de azért sejti, hogy bármennyire is tetszik a hölgynek, azt lehetőleg soha nem fogja bevallani neki. És mi ezzel a baj? Neki nem kell verbális bizonyosság, ha annyira lesajnálná, mint amennyire mutatja, csak itthagyta volna már, hogy másszon egyedül a napi koffeinadagjáért. Meg is ütközik a furcsa, hirtelen közeledésen, majd megrezzen, és kistányérnyi szemeket mereszt a másikra, hogy kezdetét veszi a minőség-ellenőrzés. Hát tessék, ezt is megérte. Elvigyorodik, és élvezettel nyög fel, bár voltaképpen megint csak játszik. ? Aaah, hát nekem aztán mindegy a motiváció, de első osztályú a kéztechnikád. Ne is hagyd abba ? dob egy kósza csókot a lánynak, és olyasféle pofát vág, amikor végez, mintha most közölték volna, hogy idén elmarad a karácsony, ami egyébként is messze van. ? Na, és mi az eredmény? Csak jó vagyok, vagy essszméletlenül jó? Hm? ? önelégült pofát vág, szándékosan, de a szeme nevetősen csillog, mint aki ennél jobb játékot sose látott volna. Lerí róla, hogy élvezi a helyzetet, de nem is kicsit.
- Hm, nem is tudtam róla, hogy ennyire népszerű vagyok.. S ezek szerint számodra minden második lány hülye liba? ? vonja fel a szemöldökét, és elvigyorodik megint. ? Egyébként szó se róla, tiszteletben tartom, hogy próbálod leplezni az irántam való hódolatodat, de ez az iménti fenékfogdosás eléggé kibújt-a-szög-a-zsákból tranzakció volt. Na, nem mintha bánnám, kis francia szépségem ? teli szájjal vigyorog, fölényesen, gőgösen, mintha ezzel már győzött is volna. Mert szerinte egyébként győzött is. Egy olyan ember, aki nem érdekelt a dologban, aligha fogja meg a másik hátsó felét. ? Gondoltam, hogy vágytál rá, de mostmár attól tartok, nem ez az egyetlen, amit elvársz tőlem ? duruzsolja lágyan, de a tekintetén látszik megint, hogy ezt most nem gondolja komolyan. Semmit sem. Talán még a vélt diadal sem izgatja annyira. ? Tudtam. Egyébként sokkal jobban mutatnám a hüllőházban. Csak egy fokkal kéne hidegebb legyél, és tárt karokkal fogadnának. Bár azok után, hogy védtelen fiúkák hátsóját fogdosod kegyetlenül.. hát, nem is tudom. A Mardekárban mindenki frigid, nem? ? szempillarebegtetés; jócskán megkésve indul el a másik után.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Virgile Carthe
Eltávozott karakter
*****


a hatodik évfolyam enyhén mardekáros griffendélese

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2009. 01. 13. - 20:31:37 »
0

//Ethan, te puhány, csupán két kultrajznyi tűrőképesség?//


 A kopogó még stimmel, de a szellem nagyon mellé ment... Hús-vér, nála élőbb aligha van, eleven mozgó létforma, a minőségi dohány aromájával keveredő forralt bor édes fahéjillata lengi körül. Füst, bor szerelem - cigi, alkohol, vágy az élet. És ő él, vagy legalábbis nagyon próbálkozik vele, egyelőre szerelem nélkül, nem talált még olyat, aki megérdemelné, de nem is első látásra esik kábulatba, csak sokadik megnézésre, de hirtelenül, szelesen, viharosan, de onnantól kezdve igen határozottan. Jelenleg roppant nyálasnak talál mindenkit, aki tébolydai szeretettel néz az ellenkező neműre, minek az, könnyebb nélküle élni, kicsit üres, néha fáj, de legalább nem halsz bele a felesleges szenvedésbe.

 Elhúzza a száját, kár volt ezt a kijelentést tenni, de végül is az ember nem adhat magának beceneveket, az annyira lehetetlenül béna dolog, hogy akkor már inkább csak Ethan, és kész, ha majd úgy adódik lesz ebből becenév, vagy ha nem, hát az se olyan nagy kár, mint elsőre tűnt.
- Nem. Hagyjuk, felszólításra nem lehet becenevet alkotni. Bár, ha szeretnéd hívhatlak valahogy egészen máshogy... mondjuk mit szólnál a Marcel-hez? -Kihívó, luciferi mosoly. (belzebubi, azazeli , beliáli, mefisztói, kinek hogy tetszik) Legszívesebben nevetne. A pletykának elég egy kis löket is, hogy terjedjen, és az, hogy  szerepel benne az Ethan Wilde név, épp elég. A hatodikos, információra éhes, egyfolytában, és túl sok mindent kifecsegő griffendéles lányok még ahhoz is eljuttatják a hírt, akit nem érdekel. De be kell vallani, azért jól jön, ha összetalálkozol az említettel. Tényleg impotens lenne? Nem úgy néz ki.

- Akarsz róla beszélni? A kisebbségi komplexus nem olyan szörnyű, sokkal rosszabb lenne, ha azt hinnéd, hogy te vagy az atyaúristen. - Olyan megértő, hogy elmehetne pszichológusnak, és közben annyira szemét, akkora csaló, hogy akár politikusnak is.

 Csak elmosolyodik, hát nem is mondana, épp elég egója van már így is a fiúnak, ha pedig igazából nincs, hát elég jól játssza a szerepét. És igen, soha, de soha nem fog senkinek a lába elé borulni, ameddig más (nem csak jóindulatból kell ideírni, tud önfeláldozó lenni, ha akar), vagy saját élete nem függ tőle, addig próbálhatnak belőle kicsikarni bármit; nem fog sikerülni. Az ilyen jellegű információk, mint az, hogy valaki tetszik neki, el vannak ásva biztonságos mélyen, elvárja, hogy küzdjenek egy kicsit, mert ugye a Büszkeség... És mire is menne anélkül a világ? Költői kérdés, vagy retorikai, vagy amit akartok, de nem kifejtendő, mások már annyiszor megtették, hogy abszolút felesleges lenne, ezért nyomkodni újra a klaviatúrát.

- Csak neked, csak most, hat éve erre gyakorlok. - Vigyorog, mert köztudomású tény, hogy a pasikat nem szabad a szakadék szélén hagyni, mert képesek belevetni magukat, inkább vissza kell tolni a hegytetőre - úgyis újra lelöki őket valaki.
- Találgass csak-  Nevet a szeme, hát most minek elkeseríteni, meg aztán, hazudni nem ennyire jó dolog, bár néha kétségtelenül igen hasznos tud lenni.
- Hát igen, mondjuk. - Vonja meg a vállát szórakozottan, teli találat, csak azért nem mondhat minden elsőt, mert ugye vannak kivételek. Élén saját magával, és ez csak egészséges egoizmus, különben másra nem gondolni. A követező mondatokra altűnik a derűs arckifejezése, összehúzza a szemöldökét, igen, ezért most igazán kár volt, nagyon szerencsétlenül sikerült. Cigarettát vesz elő, most azért is öngyújtóval gyújtja meg, isten tudja, hol jutott hozzá, néhány másodperces csenddel adózzunk a nikotinrúd halálának. Dacos, persze, hogy az, lánynak nem lehet ilyet mondani.
- Nem tudom, mit vagy úgy oda magadtól, csak azért, mert lóg valami a lábad között. - Kifújja a füstöt, elfordul, itt nem hagyja ugyan, annak semmi értelme, de most legalább két másodpercig nem akarja látni senki csinos pofiját.
- De legalább nincsenek pikkelyeim. Amúgy se értem, hol látsz te itt védtelen fiúkát.  - Csak hátraszól a válla felett, szívja be a füstöt, a kérdésre nem reagál. Persze, ő, mint frigid, vicces is lenne. De attól még kikéri magának. Nincs kedve visszavágni.
Naplózva

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye."

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2009. 01. 13. - 21:43:33 »
0

|| Virgile;
mert mocsok vagy, de mindenestül ||

Mit sem sejtő, finom mosolyba játszó arckifejezése helyén egy pillanat alatt szalad át mindenféle árulkodó érzelem, mintegy testet öltött gondolatokként; először értetlenség, majd döbbenet, futó harag, újabb hullám döbbenet, aztán keskenyre húzódik össze a szeme, ahogy összerakja a képet. Mindez pillanatok alatt játszódik le, túl fürge észjárású, vagy talán inkább túl dörzsölt ahhoz, hogy sokáig uralkodjon rajta az értetlenség, és túlságosan kiábrándult ahhoz, hogy valóban megbántsa a kis gonoszság. Mégis, bármennyire is erőlködik, velejébe talál a név, és egy sor nem különösebben fájó, de kellemetlen, megalázó emléket hoz magával, cigarettától kesernyés, vaníliaillatú ajkak gyermekesen gyengéd puhatolózását, éles csengéssel szétguruló hamis gyöngy-kacagást, libabőrös simogatást, üres, buta, tőle taszítóan idegen szavakat. Megkeseredett cukormázba fojtott kislányérzelmeket.. Megborzong, kirázza a hideg. A szentimentális, franciás-selyemfiús név fellobbantja benne azt a saját maga előtt is milliószor kimagyarázott, átmagyarázott, érthetetlen tipródást, hogy őt annyira letarolta ez az egész, hogy nem tudott vele mit kezdeni, nem talált semmilyen maróan szatirikus tréfát, amivel a feje tetejére fordíthatta volna az egész szituációt, nem tudott mit mondani, és még csak nem is tett úgy, mintha nem érdekelné. Hogy a gonddal felépített és begyakorolt, tökéletes macsóvértjét könnyedén félresöpörte egy apróság, egy butuska, nem is különösebben tündérszép, érzelmileg elkorcsosult módon túlfejlődött, gondolkodásában pedig a legmélyen korlátolt kislány – mert ő maga ilyennek látja Amyt, dacára annak, hogy ez vélt avagy valós igazság-e. Megrázza kissé előrehajtott fejét, néhány hajtincse szinte figyelmeztetően simít végig a homlokán.

Legerősebb szándéka, hogy leplezze Virgile előtt, mennyire talált a szava, itt kudarcot vall, bár fél gondolatok erejéig áll csak sokkolva minden előtt, mégis túl sok ez a pár másodperc ahhoz, hogy tökéletesen megmaradjon az imidzse. Annak már annyi, de ezt még végig sem gondolja, már a szája sarkába kapaszkodik megszokottan, kötelességtudóan, gépiesen az a mindent, beleértve önmagát is gúnyoló, mégis fensőbbséges kis félmosoly. Inkább csak grimasz. Aztán felszegi az állát, a szemében újra megvillan a vagány, kesernyés-dacos nemtörődömség; nem figyeltem, elvétettem egy lépést, és ő kihasználta ezt, semmi gond, az én hibám, meg az emberi alaptermészeté, hát tudod mit, hogy mit lépek én erre? legközelebb sem fogok figyelni. az se fog fájni, sőt még csak nem is bosszant. mert nem érsz annyit. mert senki nem ér annyit. én csak játszom tovább, lírát szitokszavakból, meg pillangót kergetek, ugatok, nevetek, te meg erőlködj, hogy jobban sebezz. hol van hát a következő brilliáns lépésed, hamiskártyás? Mosolya is szétszalad az arcán, rokonszenve Virgile iránt mit sem változik, inkább csak.. meglepett. Talán szexizmusa volna az, ami ezt a döbbenetet okozza, az, hogy nem gondolja, egy csinos pofika felérhet az ő nagyságához eléggé ahhoz, hogy különösebb taktikázás, megerőltetés nélkül sebet üssön rajta, ha nem is vészeset, alig vérzőt, alig sajgót, csak megalázót és nevetségeset? Mert az látszik, Virgile nem megfontolt lépéssel jutott ide, csak kimondta, ami az eszébe jutott – szent ég, mik keringhetnek róla, ha még Virgile is fel van szerelkezve a kellő információkkal, de aki hírt kavar, ne fájlalja a hír minőségét –, s persze honnan tudhatta volna, hogy ez neki mennyire kellemetlen? A legtöbb rosszmájú visszahallás hidegen hagyja. Nem, nem a legtöbb.. az összes. Csak ez nem. Csak a saját gyengeségének a híre nem. Mindezt persze Virgile nem tudhatja, elvégre egyáltalán nem ismeri azon kívül, hogy ő Ethan, övé ez az arc, ez a test, és remekül rendben van a hormonháztartása. Igen, ez ő, Ethan, A Köztudatbeli. Egyáltalán nem is gondolkodik a lehetőségein, mit felelhetne, nem is próbálja meg tagadni.

- Milyen.. jól értesült kegyed, mademoiselle Carthe – duruzsol, s mosolyán egyáltalán nem látszik, hogy hamis volna, szavai is természetesen csengenek, a giccses, cirkalmas fordulatok az ő szájából kellemesen pongyolák és bizarrul irodalmiak egyszerre. Mindig. És őszintének hangzók. Mert azok. A kiábrándultság, a kihívóan, fölényesen kesernyés hangnem megszokott elem, most sem érződik erősebben, mint máskor, legfeljebb úgy tetszik, mégis. – Nem is tudtam, hogy ilyen impozáns intenzivitással működik a Roxfort pletykarendszere. Ahogyan azt sem, hogy már azzal is dicsekszenek, ha valaki nem elég jó nekem.. ennyire népszerűtlen volnék? – ártatlanul húzza fel a vállát, de a szemében ott szikrázik az öntudatos, nyegle válasz saját költői kérdésére, hogy igen, ennyire népszerűtlen, s ezzel tisztában is van, sőt változtatni sem kíván rajta. Mert méltóságán aluli. Vagy valami hasonló, rá jellemző, következetlen, de stílusos megoldás. Hirtelen felnevet, hangosan, derülten. Olyan némán és figyelően hallgatta végig Virgile-t, s várta ki a cigarettaszál, majd a válaszok végét, hogy szinte tudni sem lehet azonnal, min nevet. Szinte szelíden szólal meg:
- Én nem azért vagyok nagy szám, mert.. mint kifejezted, van valami a lábam között, chére Virgile. Ezzel be kellene ismernem, hogy további több mint hárommilliárd ember él még ezen a Földön, aki van olyan csodálatos, mint én. Ez nonszensz – vigyorodik el újra, és póztalan, szinte suta mozdulattal simít hátra a homlokából egy sor hajtincset.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Virgile Carthe
Eltávozott karakter
*****


a hatodik évfolyam enyhén mardekáros griffendélese

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2009. 01. 29. - 18:53:48 »
0

//Ethan-nek, mert igen, az életcélom, hogy az legyek.//



Véletlen. Annyira az, hogy egy pillanatra csak döbbenten áll, majdnem annyira meglepetten, mint Ethan, aztán rendezi az arcvonásait. Nem is akar úgy tenni, mintha direkt lett volna, az eredmény a fontos, vagy legalábbis ezt próbálja bebeszélni magának, feleslegesen. Mert nem, mi abban a pláne, ha csak úgy szúrsz, találomra, és épp a szív felé sikerül? Nem halálos, közel sem, de azért annyit elérsz vele, hogy a másik megijedjen. Piszokul idegesítő ez így, mert nem dicsőség véletlenül nyerni sem, csak szerencse, és ugyanúgy ez.. ez így nem vicces. Nem jó érzés, mint általában ilyenkor, még a végén bűntudata lesz, és azt mondja "Bocs.", persze, ez nem fog megtörténni, de semmivel sem érzi magát jobban tőle, hogy talált.
 Csak egy nyavalyás név volt, az istenért, eszébe jutott, kimondta, megbánni csak nem fogja, ez csak Amy hülyesége, még csak nem is illik Ethan-höz, egy ilyen naiv, végtelenül szerencsétlen lány nem fogja megállítani a világot. Szentimentális hülye, de sajnálni kell, nem lenézni, nem tehet róla szegény, így született. Csípőre a kezet, fel az állat, a hatodikos arcát pásztázza.



 Csak azt nem érti, miért nem kellett neki? Szinte kifeküdt előtte, ha akarja ott a folyosón azt csinált volna vele, amit csak akar, de nem akart.... Pedig Joy annyira azért nem idegesítő, még ha fárasztóan romantikus is, de még csak nem is csúnya, hát akkor miért nem? De nem, az ember lánya ne legyen szűk látókörű, azért a szexen és a cigin kívül már is van a világban, amúgy is tudja már rég, hogy Ethan jóval értelmesebb, mint látszik, egyfolytában elszólja magát, hallatszik azon is, ahogy beszél... És ehhez egyszerre idegesítően vonzó, és még annál is pimaszabb, leginkább férfi az egész Roxfortban, kalapot le előtte. És most mégis, úgy kifeküdt egyetlen névtől... , pedig nem vészes a helyzet, persze, a lányok csiripelnek, de leginkább az értetlenség közös bennük. Mert felborult a kép, ez a hatodikos hugrabugos, a Wilde, mindenkit lefektet, aki csak hagyja magát, most otthagyott egy lehetőséget, pedig szinte a földön kúszott előtte az a griffendéles csaj, hogy ugyan már, teperje le,  megadja magát, sőt kéri, hogy tegye már meg..., és Ő elküldte, már válogat.



- Ez csak természetes monsieur. - Hát, játszunk, ha így tetszik, ha így könnyebb elfedni a sebet, ha ez jobban esik, hát tegyük. Bólint, neki találták ki ezt a stílust, vérében van, bár ha már Franciaország, inkább mint a Moulin Rouge legkeresettebb örömlánya lenne híres, vagy pedig XV. Lajos fényűző versailles-i kastélyában, fűzős ruhában, rizsportól fehér hajjal próbálná a többiekkel együtt megalázni " Madame de Pompadour" grófnőt. Mert épp ez a divat.

- Impozáns? Inkább nagyon fárasztóak. Viszont, ha tovább beszélsz a népszerűségről, még a végén tényleg elhiszem, hogy érdekel, mit gondolnak rólad. - Sokan majd meghalnának, ha ennyire "népszerűtlenek" lehetnének a lányok körében, mint Wilde, szóval téves pesszimizmus, már ha ez annak számít. A nevetésre felhúzza jobb szemöldökét, elnyomja a cigarettát.
- Akkor mégis mitől? Jól nézel ki, formás a segged, és amúgy is körülötted kering a nap? El kell keserítselek, a többi hárommillió is pont azt gondolja magáról. - Mert sokkal értelmesebb, mint a többi 2999999, iszonyú jól néz ki, és bárki meg tudja érteni Amy Joy-t, amiért abban a fél órában minden vágya volt olyat tenni, amit amúgy eszében sincs.

Naplózva

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye."

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2009. 02. 07. - 15:59:20 »
0



Az, hogy elindultak valahova, majd megtorpantak, és még mindig tanítási időben itt beszélgetnek, vagy inkább veszekednek finoman egy véletlenszerűen megválasztott folyosón, nem zavarja, sőt őszintén szólva már fel sem tűnik neki. Furcsán érdeklődő pillantással szemléli saját döbbenetének tükörképét Virgile arcán, bár mire összeszedi magát annyira, hogy a másikra is figyelni tudjon, már abból se marad sok, csak a szép formájú kezek a szép formájú csípőre vágva, a felszegett áll, a kiismerhetetlen tekintet azzal a mélységes mély, sötét szempárral, amely teljességgel érthetetlen módon kerülhetett a természetes szőke haj társaságába, s talán görög vagy olasz rokont feltételez valahol Carthe-ék családfáján. Ezzel a meglepetéssel nyilvánvalóvá válik, igazolást nyer, amit egyébként is gondolt és hitt, s ezzel ki is mondta az ítéletet: ártatlan. Már persze, amennyire Virgile Carthe ezzel a bájos arcocskával és ezzel a hihetetlenül rövidbe szabott szoknyában, tizenhat vagy tizenhét éves fővel ártatlan lehet.. Mocskos gondolatai terhe alatt már kajánul, ha kissé bágyadtan is, mosolyogva érinti össze az ujjait, vonásai szinte összpontosítást, figyelmet sugároznak most ? a kifejezés annyira idegen mindig önelégült képén, hogy alig-alig hasonlít önnönmagára ?, ahogy tekintete megállapodik a francia leányzón. A tökéletes brit kiejtésű angolja kifejezetten feledteti, honnan is származik ? a fele ágról, vagy negyedrészt? fogalma sincs, családi háttér általában nem téma, kivéve, ha valami szégyenteljes dologról van szó, arról természetesen azonnal tud mindenki ?, de már ez a néhány francia szó is felvillantja a francia vért, a bájos, bohém, játékos-gonosz, szerelemre és intrikákra termett fruskát. Hogyan haragudjon rá olyanért, amiről egyébként is ő maga tehet?
- Fárasztóak? Talán nem élvezed? ? vonja fel a szemöldökét hamis meglepettséggel, mosolyra szaladó ajkait fékezve. Vagy legalábbis megkísérelve ezt tenni. ? Azt hittem, minden lány szeret gonosz módon sutyorogni itt-ott. Néha még a hímek is, ha elég mocskos vagy elég poénos dologról van szó. Mesélj valami fárasztót, mi terjed ilyen magas hatásfokon a griffendélesek klubhelyiségében? ? őszinte kíváncsiság tükröződik a szemében, nem mintha nem hallott volna még éppen elég szóbeszédet néhány közlékenyebb vagy locsogósabb cicájától, általában mindenféle lényegtelen ostobaságot, de az kifejezetten érdekli, hogy mi az, amit Virgile kiemelne a mindig izgalmas diákélet részvevői között áramló információtömegből. S talán.. talán egy egészen kicsit, maga előtt is titkolva, önkéntelenül terelni akarja a témát, feledtetni a kínos szituációt.

- A népszerűség nem mindenkinek jelenti ugyanazt ? közli kissé kioktató stílusban, félig már-már ingerülten, sarkosan, aztán inkább elmosolyodik, mintha hangjának élét próbálná enyhíteni vele. ? Nézd, Virgile, az például, hogy az embert vonzónak tartja egy pár kiéhezett iskoláslány, s ezért nem kell nélkülöznie bizonyos élvezeteket, nem éppen jó indikátora a népszerűségnek. De gondolom, mivel te egy okos, értelmes, talpraesett leányzó vagy, jobban látod, mi a különbség vonzalom és vonzalom között ? fáradt hízelgéssel zárja a gondolatot, aztán megrántja a vállát. ? Egyébként.. nem, általában nem, de valószínűleg fura bogár lennék, ha egyáltalán nem izgatna. Ha nem fordulna meg a fejemben legalább néhány bolydult percemben. Mint például most is. Tetszeni vágyom, persze, ki nem vágyik, de nem ez az elsődleges prioritás, és komolyabban nem érdekel, mit gondolnak rólam, akkor nyilván tennék érte, hogy azt gondolják, amit én akarok, de mivel láthatod, nem teszek ? nyitvahagyja a mondatot, és újból vállat von, és arcán feldereng a szívdöglesztő, nyegle mosoly. Van mivel foglalkoznom a hírem helyett, tündérke, s ezt te is tudod, mert már ezzel oltogatsz, amióta csak összefutottunk. Az igaz, lehetőleg mindenkinek látnia kellene, milyen jó arc vagyok, de a szórakozás azért előbbre való, és nálam az imponálás is mást jelent. Elég az is, ha látják, hogy vagyok. Legalább azok a körök, akik hajlandóak észrevenni. Virgile visszakérdezése sem zaklatja fel különösebben, kivillantja a fogait mintegy néma kacaj gyanánt.
- Lehet, hogy ők is azt gondolják, de az látszik, hogy valójában csak én bírok mindezekkel a csodálatossági faktorokkal. Szép vagyok, okos, kedves, drága, elbűvölő a humorom, szellemes vagyok, lehengerlő stílusú, és mindenki szeret, még az is, aki nem, sőt lehet, hogy a naprendszerünket is én rögzítettem törvényszerűségeibe ? nyelvet ölt, kölykösen, kisfiúsan szinte, aztán ellöki magát a faldarabtól, ahol eddig támaszkodott, míg Virgile-t nézte, és lép egyet előre. ? Még mindig van kedved velem lógni, vagy inkább visszaslisszolsz a következő óránkra? Lassan csengetniük kellene, azt hiszem.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Virgile Carthe
Eltávozott karakter
*****


a hatodik évfolyam enyhén mardekáros griffendélese

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2009. 02. 11. - 19:29:48 »
0

// Ethan, a kettes számú nárcisztikus, csak hímnemben. //





A család... a rokonság igen fájdalmas pont. A pincéjükben krokodilokat tenyésztő apa, kissé bárgyú, vagy inkább túlságosan is szelíd, engedékeny anya., a szörnyen konzervatív nagymama, az ismeretlen francia rokonok, talán lehet olasz vér is van itt, minden megtörténhetett, isten tudja kivel nem házasodtak a tiszta vér megtartása érdekében. Furcsa is, hogy lehet Virgil ennyire más mint édesszülei, talán valamelyik nem ismeretlen felmenőjétől örökölte azt sajátos, másokat igen sokszor és szívesen lekezelő stílust. (Vénusz, Perszefóné?) Annak ellenére, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem gondolja magát felsőbbrendűnek aranyvére miatt. De mintapéldája annak, amikor az angol arisztokrácia hűvössége keveredik a bohém, szórakozott francia vérrel, barna hajú, barna szemű apjának génjei tejföl szőke anyjáéival. Tessék csak nézni, ez lesz belőle. Nem takargatja magát, minek, a lábait szereti, joggal, hát lássa, aki akarja, nézze ameddig jól esik, csak próbálja úgy intézni a dolgot, hogy ő lehetőleg ne vegye észre.
 De Ethan? Ő mit néz rajta, hat éve folyamatosan láthatja, ismerheti már azt a végtelen kopogást is, a társaságával jár, és amit jelenleg kénytelen hanyagolni, csak ujjait billegteti a csípőjén, de annak meg nincs hangja, annyira azért nem csontos. Kissé előredönti a fejét, a barna szemekben ott villog a kérdés, igen világosan; most mégis, mit bámulsz ilyen elmélyülten?

- Nem. Ez csak hülye sztereotípia, hogy a lányok pletykások. Persze alapja van - mosolygósan összehúzza a szemét.-, de a fiúk is épp annyira azok, csak ti ezt... úgy mondjátok, hogy csak megbeszélitek a dolgot. Ez a legnagyobb ferdítés amit valaha hallottam. Megbeszélni... - Rázza a fejét, mint aki elképzelni sem tudja, hogy sikerült valakinek ekkora hazugságot kitalálni, annyira jól sikerültet, hogy az összes töketlen állat mind el is hiszi, hogy ő csak megtárgyalja, bezzeg a lányok... micsoda pletykafészek az összes.
- Minden és mindenki magánélete a fő téma, meg persze Potter, a Mirolok, Weasley ikrek... na meg Ethan Wilde. - Már csak a szokás kedvéért teszi hozzá, szórakozottan mosolyogva, pedig hát igaz, ott van ő is a sorban, a griffendéles fruskák nem hagynak ki senkit, aki egy kicsit is népszerűbb mint Hisztis Myrtle.  Kiemeli meg nem tud, mert meghallgatja illedelmesen ugyan mindet, de aztán elfejti, ami nem fontos: vagyis mindent. És ezt mindenki tudja is, de épp ezért sokan fecsegnek neki, tudják, hogy nem mondja tovább, mert egyszerűen nem érdekli.


- Tudom és örülnék is neki, ha épp ezért, nem beszélnél úgy velem, mintha teljesen hülye lennék.- És olcsó bókokkal sem kell elfedni, tompítani se kell, sosem szerette azt a hangnemet, ezt a majdénmegmondomnekedhogymiisahelyzetcsakfigyeljrámegykicsitéscsodáldhogymennyireokosvagyok stílust. És imponálásból szimpátia lesz, szimpátiából vonzalom, vonzalomból szerelem. Így szép az élet. A következő eszmefuttatásra kivételesen eltűnik minden gúny, lekicsinylő hangnem is, csak szimplán bólint egyet.
- És mégis minek örülnél, mit gondoljanak rólad? - Milyennek akarsz látszani mások előtt, azon kívül, hogy abszolút sérthetetlennek,  érdektelennek sok minden felé? Abszolút figyelmen kívül hagy most minden szívdöglesztő mosolyt, akár mennyire is jól áll Ethan karakteréhez, komolyan kérdezte, érdekli. Nem sok minden, ez épp igen.

Felnevet, aztán felhúzza a vállát, hátrébb lép.
- Én meg Marilyn Monroe reinkarnációja vagyok, csak rövidebb a szoknyám. - közli szelíd arccal, mint aki csak annyit mondott, hogy imádja a lepkéket, a cicákat, kutyákat és amúgy is természetvédő lesz, ha majd megnő. Vagy állatorvos. Pillangókat fog operálni.
- Akkor bújjunk el, mert a végén még elterjesztik, hogy veled járok. Azt meg nem élném túl.
Naplózva

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye."

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2009. 02. 11. - 22:23:02 »
0


- Bocs, bocs – visszakozik azonnal, ahogy a leplezetlen bámulásból ébredve hidegzuhany gyanánt elkapja Virgile csípősen érdeklődő pillantását. Már a kibontakozó vigyorának árnyalatából látszik, a maga módján vágja ki magát a ki nem mondott kérdésből. – Azon gondolkoztam, hogy fizikai értelemben, pusztán tudományos szempontból hogyan működik az, hogy a szoknyád összesen nem lehet három hüvelyk hosszú, és mégse látszott ki semmi, pedig már figyellek egy ideje. Ezt hogyan csinálod? – vonja fel a szemöldökét már-már tudományos magasságokban vitorlázó érdeklődéssel. – Ha tolakodónak érzed a kérdést, természetesen nem muszáj válaszolnod – teszi hozzá illendő kedvességgel, de mosolyából kiolvasható az is, hogy ez azt jelenti, hogy te nem kérdezed, mit bámulok, én pedig nem válaszolok a te érdekedben. Aztán mégsem bír magával, és rátesz az egészre egy lapáttal a maga elragadóan felképelnivaló módján. – Egyébként úgy tűnik, sokkal inkább.. rááll a szád a franciára. Majd ha nem undorodsz annyira a közelségemtől, esetleg megmutathatnád, mennyire fejlett is a.. nyelvérzéked – duruzsolja sokat sejtetően vontatott, rekedten susogó hangon, és mintha véletlenül, a feltételezett kiszáradtság érzete ellen tenné, végighúzza a nyelvét szája szélén.. Ethan Wilde hétköznapi énje visszatért a maga teljes ragyogásában. Aztán azonban meg is húzódik a háttérben, mert úgy tűnik, nem akarja erőltetni, hogy a beszélgetés visszatérjen a kezdeti, erősen korlátolt medrébe, így inkább úgy tesz, mintha nem is évődött volna már megint – őszintén képtelen uralkodni a jellemét már mélységeiben áthatott viselkedésformákon, neki muszáj gúnyolódnia vagy legalább tennie a szépet, esetleg a kettőt egyszerre –, és figyelő kifejezést erőltet önkéntelenül is élveteg mosolyba szaladó vonásain. Menthetetlen.

- Nem mondtam, hogy nem szeretjük.. megbeszélni a dolgokat – húzza vigyorra a száját, de aztán határozottan tiltakozva ráz fejet. – Nem, Virgile, mi tényleg csak megbeszéljük a dolgokat; amíg ti egy ártalmatlannak tűnő kis pletykálkodással életeket romboltok szét (és akkor még nem is szőttetek olyan kis nőiesen kegyetlen és alattomos terveket arra, hogy tényleg kinyírjátok), addig mi beszélünk róla, kiröhögjük, lenézzük, de nem köpködünk, és legközelebb ugyanúgy kap egy pacsit, és kit érdekel. A nők nem tudnak csak úgy beszélni. És még kevesebbszer mondjátok az ember szemébe, ami megfordul a csinos kis fejetekben. Minden hátulról jövő hadművelet sokkal természetesebb és kézenfekvőbb számotokra. – Tényszerűen beszél, nem érvel, de mondatfűzése a maga számára logikus, értelmes, érthető. Lassan mosolyodik el megint, szeme gunyorosan villan.  – Talán a természet a gyengébb fizikumot és az érzelmi labilitást fokozottabb alattomossággal próbálta kompenzálni. Végül is erre volt már jó példa a történelemben, így született a Mardekár ház is – fűzi hozzá végtelenül ártatlanul.
Virgile nem harap az aktuális témára, vagy egyszerűen csak ilyen beállítottságú, töpreng el magában, hogy nem különösebben érdekli a körülötte csattogó szóbeszéd. Valami valódi ribillióra vagy hasonlóra vevő lett volna, de a híresebb családok sarjainak nőzése avagy férfifalása – szellemesebb körökben lehetőleg egyszerre a kettőt, néhol egyéb fajokkal, varázslényekkel és.. élettelen objektumokkal való kombinálásával együtt – hidegen hagyja. Még a saját magán életén sem rágódik, nemhogy a másokén. Virgile-én esetleg szívesen rágódna. Mert izgalmasnak látszik, mint a leányzó maga. Érdekesnek, mindazonáltal elfogulatlanul érdekesnek.
- Bocs – őszintén kér bocsánatot, pillantása csöndes és nyílt ezúttal, de csak pár másodpercre, aztán újra elmosolyodik. Nem tud élni az arca mosoly, vigyor, grimasz, fintor nélkül, s azok lehetőleg minden másodpercben másmilyenek, a lehető legfinomabb árnyaltsággal és a legátlátszóbb tartalommal, akárcsak a hangja. Most éppen bosszúsan, mégis mulatva beszél. – Mindig elfelejtem, hogy több van a szöszke fejedben, mint a kitenyésztett vonásaidra írva – von vállat. – Ez kellemetlen, amikor éppen hízelegni akarnék. Nem lehet könnyű tetszeni neked, Virgile. Mégis hogy csinálják a többiek? Előbb leitatnak, és csak utána kezdenek el beszélni a tüzes, sötét szemeidről, mint kiismerhetetlen, halálba vagy legalábbis elmezavarok közé hívogató kútról? Kezdem elveszíteni a talajt magam alatt – böki oda még a mondatot, de nem tűnik úgy, mint aki igazán kétségbe volna esve emiatt. Közben elereszt a füle mellett néhány mondatot, a komoly kérdésre nem eléggé hárít, láthatóan inkább csak kényelemből, hogy így válaszol, ajkain kajánul, szemtelenül mocorgó grimasszal: - Nem is tudom. Gondoljanak rólam mondjuk minimum tíz hüvelyket. Vagy tizenkettőt. A tizenöt már biztos fájna, és lenne némi vérellátási problémám.

- Hát, ezt a szoknyát mindenesetre hiába próbálnád lefogni, ha fúj a szél, te kis szexszimbólum – jegyzi meg pléhpofával, de gyanúsan csillogó szemmel. – Egyébként imádom Marilyn Monroet, kár érte, remek csibe lehetett. Mondd, akkor már lehetek neked John Fitzgerald is? Közben bújjunk, ha akarsz, bár imádnám, ha azt kellene hallgatnod mindenhonnan, hogy végül megtörtelek, és beadtad a derekadat.. meg minden mást is - dob be egy pofátlan vigyort, és kicsit odébb inti Virgile-t a folyosón, hogy amíg töprengenek, legalább azt se itt tegyék, ahol valószínűleg azonnal összefutnak valakivel, ha megvárják, míg vége az éppen folyó órának. - Hiába emlegeted a megváltó véget, ilyen könnyen nem úszod meg, ha egyszer a szájára vesz az iskola. Már csak ezért az élményért se hagynám, hogy belepusztulj. Na, akkor.. seprűtároló szekrény..? Oké, oké, csak vicc volt.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Virgile Carthe
Eltávozott karakter
*****


a hatodik évfolyam enyhén mardekáros griffendélese

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2009. 02. 19. - 20:47:57 »
0

// Ethan, I'm addicted to you... //





Hogy Ethan miért is kért bocsánatot így hirtelen, örök rejtély marad. Rossz a lelkiismeret? Alig lehetne ezt elhinni. Kételkedve ugyan, de elmosolyodik. Különösképpen ebbe az egy mosolyba elég lazán sikerül belesűríteni a csodálkozást, gúnyt és örömöt egyszerre. Nem is igazi ennek az a híres hugrabugos az örök, arcátlan, sokat sejtető vigyor nélkül. Hátrarázza a haját a kérdésre, szélesen elmosolyodik.
- Tudod, szivi, ez - ennél a szónál laza mozdulattal riszál egyet a csípőjén, hogy direkt-e vagy véletlen, nem tudni, de mintha kivillanna alóla a fekete francia bugyi csipkéje  - szakmai titok. Úgyhogy, sajna, nem mondhatom meg. De - előrébb hajtja a fejét, felemeli a mutatóujját; figyelem emberek, fontos információ következik!- ha egyszer felveszel miniszoknyát..., akkor elárulom.
 
 Nem mondta ki, nem kérdezte meg, hát nem csodálkozik különösebben, hogy választ sem kap, csak mellébeszélést, ez így fair.
- Nekem meg úgy tűnik, hogy kiemelkedően pofátlan vagy, de te is csak dumálsz, mint az összes töketlen.  - Bájosan elmosolyodik, maga a megtestesült őszinteség, hát miért ilyen mindenki, csak beszélnek, de nem csinálnak semmit? Idegesítő, sőt, tök felesleges, de mindegy, ezt az oldala is abszolút szimpatikus Ethan-nek, most teljesen elég, hogy hallja ezt a pimasz, szemtelen, tolakodó hangot, mikor tulajdonképpen a többiek mondani se mernek ilyesmit, vagy ha igen, akkor csak biztonságos távolból, ahol nem kell félni már egy női tenyér éles csattanásától az arcukon. 


Egy ideig csak pislog, maga előtt keresztbe font kézzel, aztán közbe vág.
- Persze mi, nők. Na és mégis, hány embert kezdtem el szidni neked, hány életromboló pletykát hallottál tőlem eddig, hm? És mond csak, ennek ellenére pasinak nézek én ki? - Két kezével emel egyet szíve és tüdeje felett található másodlagos nemi jellegén, hát azért ezekkel együtt, még ha csúnya lenne is, akkor is csak elég nehezen nézhetné bárki is a másik nemhez tartozónak. Inkább az agyában lehet valami szerencsésen elrontva, hisz nem csupa komplikált hátsó gondolat van csak benne, nem mások életével foglalkozik állandóan a sajátja helyett, és még tönkre akarja tenni azt, sőt, rossz szokása kimondani azt is, amit gondol. Persze nem mindig, mindenhol, mindent.
 Felkacag.
- Ne szidd őket, ha nem lenne a Mardekár, mégis kik ellen szurkolna az egész Roxfort a kviddics-meccseken? Meg hát nem lenne mihez hasonlítani az istenkirály Griffendélt.  - Teszi hozzá szerényen pislogva, egy vállvonás kíséretében.

a válasz csupán egy elnéző mosoly, csak utána néz fel, szórakozottan nyitja rá Ethan-re azt a két "tüzes, sötét szemét".
- Elég érdekesen teszed. Szerinted attól jó kedvem lesz, ha közlöd velem, hogy üres fejű, szőke sznobnak nézek ki? Amúgy tetszeni nem annyira nehéz, na jó, veszettül válogatós vagyok, de az mindegy. A többiek.. a többiek csak messziről bámulnak, és utánam kiabálják, hogy szívesen megd... - Félbe hagyja a mondatot, évődve mosolyodik el. - Egész jó ötlet, részegen az ember lánya kevesebbet gondolkodik. - A továbbiakra csak legyint, a tízre, tizenkettőre, tizenötre már alig figyel, amint meglátja azt a bizonyos grimaszt már elment a kedve a választól. talán még túl korai volt ilyesmit kérdeznie.


- Az lenne a természet ajándéka, mindenkinek aki olyan kitartóan nézni a szoknyám, mint te. - Gátlástalanul ártatlan az arckifejezése, szerényen rebegteti fekete pilláit, szexszimbólum még sosem volt.
- Happy birthday to you, happy birthday to you, happy birthday to you Mr President... - Zeng a hangja a folyosón, de a végét már elröhögi, aztán viszonylag engedelmesen indul meg Ethan mellett.
- Örülne a nép, ha végre az én balsorsomon is rágódhatna egy kicsit, de hát nem fog. - Bevág egy mindenrendben;azéletszépafűkékazégmegzöld mosolyt.
- Ennyire nagy dobás lenne, ha velem emlegetnének együtt? - A seprűtároló szekrény fenomenális ötletére csak felhúzza egyik szépen ívelt szemöldökét, de azért elmosolyodik. - Mehetünk...
Naplózva

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye."

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2009. 02. 25. - 19:15:09 »
0



- Chérie.. miért nem mondtad, hogy vonzódsz a női ruhába öltözött férfiakhoz? ? húzza fel a szemöldökét, noha eközben nevetősen rándul meg a szája széle. Derült pillantása sokadjára is őszinte érdeklődéssel, de némi talán veleszületett magabiztossággal simít végig a leányzón; ahogy az ártatlan, csokoládébarna szemek megakadnak a finom csípőmozdulaton, és Virgile kegyelméből végre elkap egy szemvillanásnyi fekete szatént, arcán szinte gyermeki lelkesedéssel ragyog fel a kajánság. De nem teszi szóvá; mit is mondhatna, amit ne mondott volna el eddig, s teljes erejéből próbálja tartani magát elhamarkodott ígéretéhez, miszerint nem zaklatja Virgile-t beszélgetésük során. Illetve.. nem olyan nagyon. Muszáj elmosolyodnia a nagyon is találó szavakon, válasza persze van. Mindenre van válasza, lehetőleg azonnal, gondolkodás nélkül. Lehet, hogy a.. talpraesettsége néha azzal fizet, hogy szemtelennek bélyegzik, sőt barátibb körökben befigyel néhány jószándékú pofon, de mindig van válasza.
- Már látom, mi a te bajod.. csak annyi kellene, hogy valaki végre mindenféle kerülőutak nélkül a.. lényegre térjen veled kapcsolatban. De mondd, kiéhezett hercegnőm, nem éppen te kívántad tőlem beszélgetésünk elején, hogy ne merészeljek nagyon is konkrét, ám hótiszta lelkednek alantas földi vágyaim tárgyává tenni? ? duruzsolja egy lovagkori gavallér stílusában, csak a hangszínében bujkál valami könnyed és arcpirító, egészen haloványan festve, de lemoshatatlanul. Ha egyszer igazán felnőtt lesz, talán kivész belőle a játékos évődés, és megfárad a hangjában a rekedt forróság.. Ha most érdekesnek tűnik, talán éppen ez az, ami érdekes nyers valójában is.

- Nem, a világért se mondtam volna, hogy csak úgy egyszerűen figyelmen kívül lehetne hagyni, hogy árad belőled a nőiesség, már a férfit megszégyenítően mocskos megjegyzéseidet leszámítva.. Tudod, hogy mindig megfeledkezem róla, milyen kiugró példa vagy a különleges ritkaságokra a hölgyek közt ? enyhén gunyoros mosolyra görbülő szája csókot formáz, ahogy Virgile felé fordítja az arcát, s ezzel a témát lezártnak is tekinti. A szavai nem árulják el igazán, de ez komoly dicséret volt a szájából. Nem, nem is az, amit kimondott ? nem a női nem kárára szól ez a dicséret, miszerint Virgile nő léte ellenére felülemelkedhet ezen a korcs szokáson -, hanem inkább az hízelgő, hogy képes felülírni azt, amit az előbb átgondolt véleményeként fogalmazott meg, s hogy közvetett módon bár, de bevallja, Virgile egyelőre túl összetett jelenség számára ahhoz, hogy átlássa a szándékait, viselkedését, természetét.
- Vannak tulajdonságok, amiket kedvelek a Mardekárban, van stílusuk, például, és a rosszindulatú kis szeszélyeikhez intelligencia társul. Benned is tetszik ezt az eltévedt, álnok, felsőbbrendű fruska. Sőt.. azt hiszem, én sokkal jobban szeretem, ha nincs jó kedved. Érdekesebb.. mondhatni, szórakoztatóbb ? mosolyodik el újra félig játékosan, félig gúnyosan. A bókolás ideje most épp leáldozott, a dicséret elhangzott, de legalábbis ott úszik még a levegőben, többre pedig ilyen rövid időn belül nem futja, értelme sem volna, meg is hazudtolná magát. Talán nem is kívánja igazán megszelídíteni Virgile-t, talán élvezi, hogy odakínálja a hátát, hadd élezze rajta a karmait, mint valami gonosz kis macska, és szórakoztatja, hogy próbálgatja, mennyire fájnak azok a karmolások. Inkább nem is tagadja, hogy a Virgile-ről alkotott benyomásokról még mindig nem kopott le egészen az aranyvérhez fűződő ellenszenvének kesernyés íze, de kétli, hogy goromba őszintesége ebben az esetben hízelgő volna. Mégsem mentegetőzik. Amit mondott, az úgy van. Többnyire úgy is marad.

- Hát, igen, a világ egy emberként sóhajtana fel, ha végre megpillanthatná azt a maradék fél hüvelyket, amit még nem látott a combjaidból ? bólogat egyetértően, de a szavaiban még csak arra sem pazarolta magát a csípős-kedveskedő gúny, hogy elrejtőzzön; viszonozza a szempillarebbentést, bár tény, neménél fogva kevésbé helyes, mint Virgile. ? Kétlem, hogy valaki, aki ennyire vágyik rá, hogy végre leteperjék, mint te, olyan boldogtalan lenne mellettem.. Persze valószínűleg akkor sem vallanád be, hogy tetszem, ha minden porcikád üvöltene utánam ? mosolyodik el; arckifejezésében megvillan valami önkéntelen lekezelés, s ez nem a maga nagyságának szól ezúttal. Aztán ahogy a folyosó végére érnek, minden átmenet, óvatoskodás nélkül megfogja Virgile kezét, olyan természetesen, hogy valahogy nem tűnik helyén valónak kihúzni a fehér kacsót az ujjai közül. Kézen fogva húzza magával szelíden a szárny legmagasabb szintjeire vezető, szűkös, félhomályos csigalépcsőre. ? Akkor irány a déli kilátó, ott valószínűleg nem sűrűn járnak tanítási időben, mert nem esik épp útba.. Elszívunk még egy cigit, és közben vonaglunk egy nagyot a gyönyörű verőfényben, mit szólsz, crocodile-fille? ? hangja lusta, kedves, de valójában már rég eldöntötte, hogy odamennek, és kész, s mivel határozottan fogja Virgile kezét, a leányzónak nem különösebben maradt választási lehetőség.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

Virgile Carthe
Eltávozott karakter
*****


a hatodik évfolyam enyhén mardekáros griffendélese

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2009. 03. 19. - 20:34:36 »
0

// Unique Ethan//






- Csak azért, Mon petit coeur, mert nagyon szégyenlős vagyok. - Szende, naiv az arckifejezése, nagyon profin tud hazudni, ha úgy tartja jónak, annak ellenére, hogy nem gyakorolja túl sokat, hiszen jó szokása szerint ami a szívén, az a száján. Legtöbbször. Mellesleg jelenleg hihetetlenül élvezi a helyzetet, nem is azt, hogy ennyire fel lehet valakit húzni a végtelenségig, inkább csak szimplán a reakciókat figyelni. Annyit a szemnek amennyi még izgalmas, nem pedig közönséges, viszont határozottam semmit a kéznek, hozzáérni már csak VIP embereknek szabad, akármennyire is sajnálkoznak a többiek.
 Meglepi Ethan kijelentése, mert tulajdonképpen van benne egy kis igazság... vagy a kicsinél talán valamivel több is, persze, ki hiúságát ne simogatná, ha valaki minimális bevezetés után egyszerűen leteperné. Tetszeni tetszene, az első három másodpercig nagyjából, de Virgile-t meg kell nyerni. Szórakozik ugyan, de nem gondolja komolyan, és bőszen dolgozik benne a belenevelt büszkeség, így, ahhoz, hogy valakivel lefeküdjön, egy kicsivel több kell, mint hogy mondjuk tudja a nevét.
 Viszont mekkora egy egoista állat lehet az, aki ilyet mer tenni, nem fél az elutasítástól, vagy épp egyből azt gondolja, hogy minden ellentétes nemű a lábai előtt hever, és már csak a csupasz kisujja látványától is kész extázisban fetreng. Beteges, de igazán.
 Megvonja gömbölyű vállát, aztán bevillant egy olyan mosolyt, amitől a férfiak háromnegyedének (a többi éretlen, homokos, vak, vagy egyszerűen csak hülye) eszébe villannak az olyan szavak, mint "Ágy..., nem az messze van; fal, szex, cigiszünet, szex, újra szex..."
- Nem hiszem el, hogy nem imponálna, ha valaki csak úgy neked esne. - Összehúzza a szemöldökét.- Nem emlékszem. De, ha ezt mondtam... 
Nem fejezi be a mondatot, de hangsúlyból valami olyasmit lehet hozzátenni, hogy, hát, akkor valószínűleg úgy is gondolta.


Hú, ha így folytatod, még a végén eléred, hogy elpiruljak. Nem kis teljesítmény lenne. - Gúnyos ugyan, de azért meg van rá a lehetőség, hogy a szerénység, meghatottság rózsái ott virítsanak az arcán, még ha ez tényleg elég kivételes eset lenne. Tény, hogy nem az a lépten-nyomon pirulgató hölgyemény, van bőr azon a szépre sikerült arcán bőven. Tűri, ha dicsérik, de nem tud rá úgy reagálni, hogy azt egészen egyszerűen köszönömnek lehessen venni,  nem megy neki. Talán mert az esetek többségében nem is veszi komolyan, amit mondanak neki. Tüsszent egyet, ez se az a hatalmasra sikerült teleszórom-bacival-az-egész-folyosót, csak olyan kis szelíd, mint ahogy a macskák teszik. Könnyfátyol lepi el a két csokoládébarna szemet.

- Igaz. Szóval, szerinted Mardekárosnak kellene lennem? Tudod, Ethan, hát te jó helyen vagy a Hugrabugban, ott mindenki ilyen, mint Te. Érted, nincs egyéniségük, unalmasak, ugyanolyanok. A csordaszellem mintapéldái vagytok. - Ha ilyesmit akar elérni Cedric utódja, hát tessék; annak a hátán élesíti tovább a körmeit, akin csak akarja, a világért se fogja beismerni, hogy esetleg van benne mégis néhány jellemzően Mardekáros tulajdonság. Utálja, hogy már csak a mozgásából is kilométerekről látszik, hogy milyen sznob családba született bele, kirázza a hideg ezektől az előítéletektől, pedig neki is van bőven, hasonló okokból van elege Draco-ból. Amúgy is, ott az egyetlen, kívülről igazán jó pasi a Mirol fiú.


- Az a maradék fél hüvelyk a legizgalmasabb. De ha nagyon zavar, hogy látnod kell a lábaimat, majd a jövő héten csak nadrágban leszek, hogy ne frusztráljon. - Válaszolja, a hangja iszonyúan lusta, árad belőle a nemtörődömség. A következő mondatokra feljebb kerül a szemöldöke, aztán olyan hangon szólal meg, mint ahogy az anyuka beszél a téveszmés kisfiához.
- Nem vagyok mazochista, Ethan. - Szelíd, de hazudik. A lányoknak nem az a dolga, hogy fussanak a fiúk után, sőt, ez egyszerűen tilos. Virgile elve szerint ha kellesz valakinek, az úgyis tesz érte, hogy legyen valami..., de sajnos ez a való világban nem igazán állta meg eddig a helyét, a nőneműek őszinte sajnálatára. 
 Nem kell különösebben a húzni, megy a fiú mellett, könnyed léptekkel, hagyja magát irányítani, arra, hogy kézen fogják csak halványan elmosolyodik, nem szól semmit.
- Tetszik. De ha még egyszer így hívsz kicsavarom a férfiasságodat a helyéről, akármilyen nagyra vagy vele. - Csupán susogva mondja, de azért ez most csattant. Nem emlékszik már, hogy emlegette volna, hogy a drága apjának mi a kedvenc becéző szava. Gyűlöli a krokodilokat.
Naplózva

"Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye."

Pansy Parkinson
Eltávozott karakter
*****


ͼ VIII. Mardekár ͽ

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2009. 04. 24. - 18:59:30 »
0

Audrey Turner


   Látom a hollós leányzón, hogy ez a szépen irányzott sértés nagyonis betalált. Bizonyára nagyon a szívére vette, hogy csapatkapitányi büszkeségének kapuját döngetem az efféle szófordulatokkal. Nem kis örömöm telik látványosan felhúzott orrában, a folyamatban, ahogy olyan édesen felfújja magát.
   - Inkább nem, Turner, nem szeretnélek szégyenben hagyni. – Persze, hogy ha seprűre pattannék, simán leszedne a mágikus eszközről a drágalátos gurkóival. Ez teljesen nyilvánvaló, lévén hogy sosem szívleltem a faboton röpködést, és a kviddicst még jóformán nem is volt alkalmam kipróbálni. Ezt a másik is nagyon jól tudja. A frappáns kis válaszom is egészen átlátszó, de ha belegondolok, micsoda paradoxon lesz egy barátit nevetni ezen a nagyképű beszóláson valakivel, akinek azután eszméletétől megosztva fogom kitépni a hajszálait... Muris lesz, nem? Ha már egyszer órákig fog heverni egy barátságtalanul hideg toalett simára csiszolt évezredes kőpadlóján, legalább ennyi kis szórakozást előtte megérdemel.
   Mielőtt azonban a lefegyverző átok baljós útjára indulna a pálcám hegyéből, nem kerüli el a figyelmem, hogy Turner a védekezés egyetlen formájának alkalmazására sem mutatva hajlandóságot, mozdulatlanul néz farkasszemet a mágikus fadarabbal. Sőt, még csettint is egy dacosat a nyelvével. Pedig ezzel aztán nem állítja meg a lefegyverző bűbájt.
   A Capitulatus akadály híján szögegyenesen a lány mellkasába csapódik, aki hátrarepülve hatalmas döngéssel borítja fel a lovagi páncélt. A meglepetéstől azonban kissé lejjebb konyul a pálcám.
   Elment ennek az esze?! Hol a pálcája? Miért nem védekezik? Hát nem azért jár Potter szánalmas kis kurzusára, hogy tanulja az ellenséges varázslatok kivédését?
   Számítottam volna pedig valami utolsó pillanatbeli fondormányos kivédéssel, hogy elugrik, esetleg valahogy nekem ereszti a páncélt... Hiszen hollóhátas, nem? Az az egy évfolyam se ide, se oda. Ő viszont még csak el sem hajolt... Hát tényleg ennyire szerencsétlen lenne? Nem hord magánál pálcát, vagy fél elővenni?
   Egy pillanatig elég zavaros tekintettel figyelem a kéktaláros ügyetlen tápászkodását. De a dacos megjegyzésre kezd kitisztulni az agyam. Egy szolidabb diadalittas mosoly fészkeli be magát ajkaim szegletébe.
   - Ennyi? Csak ennyi telik tőled, Turner? Még a pálcád sem hordod magadnál? – Egyik szemöldököm feljebb szalad, és csúfondárossá válik a mosolyom. Szóval könnyebb lesz a dolgom, mint a legszebb álmomban gondoltam volna.
   Hogy becsületesen előbújna belőlem a tisztességes, tiszta párbaj eszméje, miszerint csak egyenlő helyzetűeket támadnék meg? Ugyan! Ha nincs pálcája, az ő baja, ezzel csak könnyebb a dolgom.
   Ez most nagyon alantas lesz.
   Nem szeretek igazán játszani az étellel, és az időm is sürget. Minek húzzam sokáig?
   - Stupor!

Nem érdemellek meg. ):
Naplózva

Lorinda Reinhart
Eltávozott karakter
*****

Ötödév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #44 Dátum: 2009. 05. 02. - 17:45:30 »
0

~ Bárkinek ~

A maihoz fogható napom ritkán volt a közelmúltban. Mármint az eseménytelen és halálunalmas voltának tekintetében ritkítja párját ez a nap. Ahhoz sem érzek már magamban elég lelkierőt, hogy a vacsorán tiszteletemet tegyem. Úgysem ment volna le a torkomon egy nyamvadt falatka kaja sem, akkor meg minek bámuljam magam előtt az üres tányért. Hogy ennél is jobban unatkozzam. Legfeljebb. De hát ennek elejét vettem.
Itt sétálok már magam sem tudom mióta ezen a végeláthatatlanul hosszú folyosón, amit alig világít be néhány fáklya. Nem szívesen tengetem az időmet a Roxfort ezen sötétbe burkolt szegleteiben. Idelent, mondjuk nem ez az egyetlen ok amiért nem sűrűn lófrálok. Legfeljebb ha muszáj, teszem azt órám van. Az egyetlen tanár pedig akivel itt órám van, az Piton. A tantárgy nem a szívem csücske de a professzor überjó figura. Szóval, inkább ez a nyirkos, ázott, nedves földszag ami kikészít. Pontosabban a szaglószervemet. Meg ez a hűvös. Ami nem meglepő, elvégre fikarsznyi kis napfény nem szüremlik ide be.
Igazából most sem tudom, mi a rákfenét keresek idelent. A háztársaim elviekben a nagyteremben vannak, aki meg hozzám hasonlóan kihúzta magát a vacsora alól, abba meg kétlem hogy pont itt botlanék bele. Erre max néhány zöldikével futhatok össze. A pálcám mindenesetre itt figyel a farzsebemben, ha azonfelül, hogy ez megtörténne, a Mardekár táborát erősítők esetleg unaloműzőnek vélnének tekinteni.
Időközben és eltöprengvén a Roxfort kis kényurain, azt veszem észre, hogy még mindig gőzöm sincs hova tartok és mi célból, de az ólmos tölgyfaajtótól, amin beléptem már nagyon messze járok. Majd a pillantásom egy fáklya tövében szorosan a falhoz tolt padra téved. Kényelembe helyeznem lehetetlen lenne magam azon az ólmos, kemény kőülőalkalmatosságon, de azért helyet foglalok rajta. Nem fészkelődöm sokat, csak felveszem a kedvenc ülő pozitúrámat. Keresztbe tett lábak, karba font kezek. Ez olyan magabiztos és védekező. Nem törődöm vele, hogy az érdes faltámla kitüremkedései a csigolyáim közé vájódnak és mennyire nyomja ez az egész a gerincemet. Csak egy mély sóhaj szakad fel belőlem...
Naplózva
Oldalak: 1 2 [3] 4 5 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 12. - 21:54:31
Az oldal 0.098 másodperc alatt készült el 52 lekéréssel.