Matt DeLeon

Matthew DeLeon

`` alapok

` teljes név || Matthew DeLeon
` becenév || Matt, Leó, Terrorista
` nem || férfi
` születési hely, idő || Chicago, 1983. november 20.
` kor || 13
` faj || ember
` származás || sárvér
` évfolyam || másodikos

`` a múlt

1983-ben, Chicagoban, a St. Dominic kórházban láttam meg a napvilágot. Az apám neve Jonathan Sacha, az anyámé Chrisler DeLeon. Talán apa indiános hangzású vezetéknevének köszönhetem, hogy anya lánykori nevén lettem anyakönyvezve. A városból nem sokra, mondhatni semmire nem emlékszem, mert alig négy éves voltam, mikor mugli származású édesapámat New York-ba helyeztették át, így oda költöztünk. New York már jobban megmaradt a fejemben, egészen nyolc éves koromig egy hatalmas épületben laktam a szüleimmel, akik ekkor váltak el. Itt jártam az általános iskola első két osztályát, de nem élveztem túlzottan. Az osztálytársaim többsége nem rajongott értem, mégis volt néhány igazi barátom. Itt a gyakori verekedések, kisebb-nagyobb balhék miatt ragadt rám a Terrorista gúnynév, amitől azóta sem tudtam megszabadulni. Öt éves koromtól kezdve karatézok és focizok, de a Roxfort miatt már csak nyáron van időm ezekre. Mindkettőben elég jó vagyok, ezért tanév közben igyekszem karbantartani magam, amennyire lehetséges. A zajos, nyüzsgő New York után az angliai Portsmouth unalmas kisvárosnak számított a szememben. Nehéz volt megválni a barátaimtól, viszont a bírósági végzés szerint az anyámmal kellett élnem. Hamarosan felfedeztem a kikötőváros focicsapatát, karate klubját, így az életem újra a rendes mederben folyt tovább. Edzésre jártam, megtanultam búvárkodni, hozzám hasonlón gazdag fiúkkal töltöttem az időt. Leszámítva, hogy még több balhém volt, és sokkal később jártam haza. Többnyire egy, a házunkhoz közeli játszótéren lézengtem, a szüleim már régen nem aggódtak értem, megszokták a viselkedésem. Anya azóta beszerzett egy pasit, Daniel Ridert, aki klassz fej lenne, ha nem játszaná meg magát, és ha nem csalná anyát. A Leó nevet Danieltől kaptam, egyszer poénkodott velem a vezetéknevem miatt, és rajtam maradt. Az őseim próbáltak igazi „nagymenőt”, apámhoz hasonló igazgató-féleséget nevelni, ez reménytelen vállalkozás volt.
A szüleim válása után, mikor még mindketten New Yorkban laktak, gyakran volt a részem az ilyenkor szokásos sztorikban: felfogadsz néhány kétajtós szekrény méretű verőlegényt, elraboltatod a gyereked a másik féltől, jól tartod. Persze mindez hírverés nélkül ment. Ha egyikük megharagudott rám, jött a másik, és persze én lettem a kiskedvenc, tisztára úgy, mint egy öleb. Egy darabig ment a huzavona, mire a bíró elhatározta magát. Anya Angliába jött, én meg követtem, kiskorúként, kötelező alapon. Ugyanis neki ítéltek. A bíróságon úgy vitatkoztak rólam, mintha csak egy drága kínai váza vagy perzsaszőnyeg lennék. Amennyire tudtak, megpróbáltak elkényeztetni, ez sem jött össze nekik. Apával e-mailezek kapcsolattartás címszóra, és nyáron mindig elvisz valahová nyaralni. Egyik szülőmhöz sem fűz különösebben szoros kapcsolat, az iskolai szüneteket sem otthon töltöm.
A tanulás nem okoz gondot, pedig nem fektetek rá nagy hangsúlyt, többnyire V-t érek el. Kedvenc tárgyaim a bájitaltan és az átváltoztatástan. Egyedül annyi a nehéz, hogy anya és apa azt hiszik, egy sima, normális bentlakásos iskolába járok. Nem akartam nekik a Roxfortról beszélni, hiszen én sem hallottam az iskoláról, mielőtt megkaptam a baglyot. Így a mugli iskolák tananyagait is megtanultam elsőben, hogy ha belekérdeznének, tudjam mondani, hol is tartunk a könyvben, satöbbi. Később talán hasznos lehet ez a tudás, mert még nem tudom, mikor merem elmesélni a szüleimnek, hogy az imádott, egyszem fiacskájuk varázsló. Semmilyen mágikus képességről nem tudok az elődeim részéről, ezért a varázsvilágot is egy éve ismertem meg, a bagoly érkezése után. Ekkor jártam először az Abszol úton, a Roxfort Expresszen, és egy csomó helyen, ami fontos része a varázslók életének. A Voldemort nevezetű mágusról sem tudok semmit, azon kívül, hogy hű-de-nagyon-gonosz, meg hogy Harry Potterre fáj a foga. Ezek a dolgok pedig nem érdekelnek, hasonlóan a mugli politikához; semmi közöm az egészhez.
Az elmúlt egy évem egészen jól telt a Roxfortban, remélem, a következő is hasonló lesz, bár Umbridge nem fog hiányozni. Hozzá is semlegesen viszonyultam, kerültem a büntetéseket.
Kedvenc szokásaim közé tartozik a gitározás, a foci, a karate, a görkorizás, és a varázslás. Varázsolni sajnos csak az iskolában lehet egyelőre. Egyik szülinapomra kaptam Danieltől egy basszusgitárt, amit a Roxfortba is magammal szoktam vinni, a srácok szeretik, ha gitározok a fiúhálóban. A varázslósakkot is kedvelem, de nem vagyok igazán jó benne, inkább csak nézni szeretem.
`` jellem

Nyíltszívű, mégis kissé magányos srácként tengetem az életem, enyhe szeretethiányban. Ez utóbbit nem szoktam beismerni, nevelésemhez hűen próbálom eljátszani a keményfiút. Semleges vagyok, bár erről állítólag elég különös felfogásom van, ezért a muglik között nem nézték jó szemmel a jelenlétem. Egyesek szerint szeretek verekedést provokálni, és ebben lehet valami, mert hetente kétszer-háromszor nekem esik néhány hapek. Nem szoktam kiállni senkiért, de nem gyávaságból, csupán közömbös vagyok az iránt, ha valakit vernek, vagy ha verekedés van, nincs miért odamennem. Kisebbeket nem bántok, velem egyidőseket és nagyobbakat is csak akkor, ha ők ütnek először. Gyors a felfogásom, mégsem vagyok az a kifejezetten tanulós fajta. Kevés sikerrel ugyan, de megpróbálok megfelelni a szüleimnek. Talán ők tolták el a nevelésem, mert folyton gondjuk van velem. Erkölcsileg valamivel a nulla felett vagyok, mert nem szoktam lopni, hazudni, csalni, becsületes kiskamasz lévén, dacára az általános viselkedésemnek (nagyszájúság, mugli iskolákból való lógás, verekedések, esti csatangolások Portsmouthban). Könnyen barátkozok, és elég sok haverom, de csak kevés igazi barátom van. A korombeli lányokat – fogalmam sincs mivel –, de általában könnyedén elszédítem.
`` tikaid, álmaid

` mindig || verekedni; sportolni; a gyümölcs ízű rágókat és fagyikat, gyümölcsöket, zöldségeket; apámként imádom Daniel Ridert; gitározni, gitározni ééés gitározni…
` soha || apám aktuális barátnői; alkohol, drogozás; álszenteskedés; Scott bandája; hazudás és a karamellás cukor
` dementorok || A szüleim válása. Volt olyan, hogy nekem is be kellett mennem a bíróságon egy oltári nagy terembe, ahol mindenki engem faggatott valamilyen sorrend alapján. Pluszban még otthon is különféle öltönyös pacákok kérdezgettek, hogy melyik szülőmmel akarok maradni, és melyikükről mi a véleményem. Az őseim folyton veszekedte, az iskolában meg a tanárok olyan fájdalmas arccal tekintettek rám, mintha máris haldokolnék vagy szánni kéne valamiért. Sokszor gondoltam azt, hogy ennek már soha nem lesz vége, meg kéne szöknöm, akkor talán abbahagynák, és egy darabig azt hittem, miattam üvöltöznek egymással liluló fejjel, mert én valami rosszat csináltam. Dementorok közelében ez a reménytelenség, bűntudat köszön vissza a hosszú átkiabált esték képével együtt, és a szokásos, mindenki által érzett hideg, a jókedv teljes hiányával egybekötve.
` mumus || Akárhányszor mumus kerül a közelembe, mindig egy jól fésült, elegáns, fess, makulátlan, gyűrődésmentes öltönybe bújtatott figura jelenik meg előttem, és az arca egyik fele az apámé, a másik az enyém. Ez durván annyit jelent, hogy soha nem akarok olyan öltönyös majom lenni, mint az apám meg az alatta dolgoz(gat)ó hízelgő talpnyalók. Mégis ettől tartok a legjobban, mert a genetikámban sajnos benne van apai ágon (és egy kicsit anyai ágon is).
` titkok || ha egyedül vagyok előfordul, hogy általam kitalált dalszövegekkel kísérem a gitáron pengetett dallamot; titokban szoktam rajzolgatni, de ezt soha senkinek nem vallanám be, a vázlatfüzetemet az iskolai ládám legalján rejtettem el, még senkinek nem mutattam meg a rajzaimat; előfordult, hogy kedveltem apa némely barátnőjét, de – talán kötelességtudatból – őket is elűztem, mert nekem már van anyám, és nem akarok másikat, sem pótanyát; az akaratommal tudok sebeket gyógyítani, de erről sem akarok szólni senkinek, nehogy őrültnek nézzenek miatta.
` rossz szokás || amikor hazudok vagy ideges vagyok, egyik lábamról a másikra állok, de ezt csak az veszi észre, aki nagyon jól és régóta ismer; valamint képtelen vagyok negyedóránál tovább nyugton maradni, folyton mozgok, pörgetek valamit az ujjaim között, lapozgatok vagy valami  ilyesmit csinálok.
`` a család

` apa || Jonathan Sacha;  36; mugli
` anya || Chrisler DeLeon; 34; mugli
` testvérek || nincs
` családi állapot || egyedülálló
` állatok || nincs
` egészségi állapot || teljesen egészséges
` egyéb || Külső:
Testmagassága: 158 cm
Testsúlya: 41 kg
Szeme színe: barna
Haja színe: szőke
Bőre színe: fehér
Különleges ismertetőjel: nincs
Kinézet: Barna szemű, szőke hajú, vékony testalkatú, nyúlánk, izmos fiú vagyok, a hajtincseimet félig a szemem elé szoktam fésülni. Koromhoz képest elég fejlett izomzatom van, köszönhetően a sportnak. Bár nem a kinézethez tartozik, de az összképbe a kezdődő mutálásom is belejátszik, és ettől néha teljesen idétlen hangom van. Általában szándékosan provokatív ruhákban járok: kapucnis póló, gyárilag szakadt, vagy koptatott farmer, farmermellény vagy farmerkabát, meg ilyesmik. A mozgásom laza, könnyed, szemben a focistáknál szokásos döngő léptekkel. A Roxfortban természetesen fehér ing, fekete nadrág, és talár az öltözékem, de még ebben is van valami vad, provokatív, mintha nem is New York egyik leggazdagabb üzletemberének fia lennék, hiába szabályos a ruházatom.

`` egy darabka belőled

Egy kedd délután történt. Nyár volt, és még egy hónapom volt, hogy kipihenjem magam az ötödik osztály előtt. Reggelente újságkihordással töltöttem az időt, pedig anya nagyon ellenezte. Szerinte hülyén néz ki, ha egy a felső tízezerből való kölyök dolgozik. A délelőtt menetrendszerűen verekedésekkel telt Scott bandájával. Négyen voltak: Scott, Troy, Michael és Travis. Többnyire mégis én győztem, és ez eléggé dühítette őket ahhoz, hogy minden nap belém kössenek. Ezután a játszótéren, a törzshelyemnek számító hintán ücsörögtem, abban reménykedve, hogy anyuék nem fogják észrevenni a sebeimet. Mire hazafelé indultam, a sérülések rejtélyes módon eltűntek, mert sem anya, sem Daniel nem szóltak érte soha. Akkor figyeltem fel először erre, ahogy ott ültem. A karomon egy jócska seb húzódott, és ki akartam próbálni, hogy csak én képzelem, vagy tényleg meggyógyul. Becsuktam a szemem, a sérülésre koncentráltam, meg arra, hogy eltűnik. Olyan volt, mintha egy forró kardpengét húznának végig a seb helyén, de mire kinyitottam a szemem, már csak egy halvány vonal jelezte a vágást. Leesett állal ültem, és pár pillanatig képtelen voltam megmozdulni.
Talán ezt az időt használta ki egy szemtelen bagoly, ugyanis mire magamhoz tértem, ott ült a karomon. Először elhessentettem, de nem ment sehová. Némi fáziskéséssel vettem észre a lábára kötözött levelet. Arra gondoltam, hogy megőrültem: sebet gyógyítok az akaratommal, bagoly hoz nekem levelet… egyáltalán nekem hozta?! Kézbe vettem a levelet, megnéztem a címzést, és újfent nem kaptam levegőt, pedig nem vagyok ijedezős típus. Kézzel volt ráírva: Matthew DeLeon, Portsmouth, folyóparti játszótér, hinta. A bagoly szárnyra kapott, és én bambán néztem utána. Most mit kezdjek ezzel a levéllel? Némi köhécselés után felbontottam, elvégre nekem küldték.
Valami régi pergamenre azt írta a feladó, hogy felvettek a Roxfort nevű varázslóképző suliba, mellékelt hozzá tankönyvlistát, és egy jegyet a Londonból induló vonatra, a 9 és ¾-ik vágányra, szeptember elsejére. Semmit nem értettem az egészből. Reméltem, hogy senki nem látta a bagoly érkezését, és a levelet, inkább gyorsan hazafelé indultam.
Innentől kezdve gyakran sétáltam, koriztam az utcán, a járókelők beszélgetését figyelve, hátha kiszúrok egy varázslót. Mázlim volt, mert két héttel a tanév kezdete előtt, mikor Londonban nyaraltam anyával és Daniellel, egy séta során hallottam, amikor egy nő azt mondta a kábé velem egykorú fiának:
- Nem veszünk seprűt. Az elsőéveseknek nem lehet, mondtam már, igazán megérthetnéd! Nem azért vettek fel a Roxfortba, hogy aztán ott is csak haszontalankodj, és a sportra pazarold az összes idődet.
Széles vigyorral álltam meg, ám ők tovább siettek. Gyorsan eléjük léptem, köszöntem, és tisztelettel szóltam hozzájuk.
- Matt DeLeon vagyok. Úgy hallottam az előbb, hogy ön a Roxfort szót említette. Megtudhatnám, hol lehet megvenni az elsőéves holmikat?
A nőnek elkerekedtek a szemei, ahogy rám nézett, de utána közölte, ők is ezért mennek az Abszol útra, menjek velük nyugodtan, nincs messze. Ezt viszont képtelen voltam elhinni neki, mert a város térképén nem volt ilyen nevű út.
Hát így kerültem a kapcsolatba a varázsvilággal, és azóta már kevés olyan, mágiával kapcsolatos dolog van, amin meglepődnék.

`` a tudás

` varázslói ismeretek || a Roxfort elsőéves tananyaga, főként átváltoztatástanból és bájitaltanból vagyok jó
` patrónus || nem ért hozzá
` animágus alak || nem ért hozzá
` pálca típusa || 11 hüvelykes magyal pálca, egyszarvúszőr maggal ellátva

Elfogadva!