Lump - Klub

A méltán híres Lump Klub törzshelye az Északi szárny központi helyén, a földszinten található. Egykor talán előadóterem lehetett (a helyiség belmagasságából ítélve), ma azonban ennek már semmi nyoma - hisz egy kis bűbáj itt, parányi mágia ott, és pillanatok alatt pazar és fényűző szalont lehet létrehozni a legközönségesebb nappaliból is.
A falakat élénk aranymintás, bézs színű selyemtapéta borítja a legkülönbözőbb cikornyás (és folyton egymásba kulcsolódó) indákkal és kacsokkal díszítve. A magas ablakokat a földön ráncot vető lilás brokátfüggönyök díszítik, középen egy impozáns kristálycsillárból szikrázik az ezerfelé szórt fény.
A helyiség közepén a közös uzsonnák, teák és vacsorázások alkalmával egy nagy, antik ovális mahagóniasztal terpeszkedik, körben pontosan annyi párnázott székkel, ahány meghívót Horatius Lumpsluck megbízottai kézbesítettek az adott alkalom előtt. Az ízlésesen terített asztalon csinos ülésrend-jelző táblácskák sorakoznak egymás mellett, lehetetlen eltéveszteni őket.
Koktélpartik idején az asztalt mintha elnyelné a föld, a falak mentén felállított gazdag svédasztalokról lehet csemegézni, a halk zene pedig mindig a sarokba állított zongorából szól, melyet egy-két varázsütéssel arra is rá lehet venni, hogy saját maga játssza a különböző varázskomponisták közkedvelten klisés műveit.

.::Nagyteremben::.
- Mit akarsz Creevey, szállj már le rólam! Nem vagyok az anyád, hogy kövess!
- De-de-de ezt Lumpsluck professzor küldi!- a szőke fiú ugrálva lohol a hatodéves lány után, aki már az őrület szélén áll. A fiú kezében egy kissé gyűrött borítékot tart, és azt próbálja eljuttatni a címzettéhez.
A lány egy száznyolcvan fokos fordulattal szembenéz a fiúval és kikapja a kezéből a levelet. Valóban neki van címezve, a neve a boríték közepén díszeleg, a betűk  íveltek , és igazán szépen mutat az aranyszínű borítón.
- Huhh, egész nap kerestelek, de sehol se találtalak, és már azt hittem nem is talállak meg, meg úgy is mindjárt itt a party és azt hittem nem tudom kézbesíteni és hát ugye az nem lett volna jó és...
A lány nem is hallgatja tovább, sarkon fordul és kilépdel a Nagyteremből, feltépte hosszú körmeivel a borítékot, s kihúzta belőle a pergament. Gyorsan végigfutja a szemével mit is akarhat a professzor. Talán leszidja az órai munkája miatt, de hát kit érdekel egy ostoba szúrós dög?!
Mint kiderült tévedett. A levélben egy meghívás áll méghozzá egy találkára, amit maga a professzor tart. A LLG tanteremben lesz a vacsora másodikán, fél hétkor... A lány megragadja az első diákot aki szembetéved vele és megförmed.
- Mennyi az idő?!- kérdezi ijedten.
A másodéves hugrabugos csak hebeg-habog, míg végre kinyögi, hogy öt óra ötven perc. A lány elereszti a diákot, aki sietve elporoz, ne hogy valami újabb idegroham jöjjön rá a tyúkra. A hatodéves mardekáros megigazítja ruháját, szőke hajába beletúr, s nyugodt, kecses léptekkel a klubhelység felé veszi az irányt.  

.::A tanterem::.
A huszonöt perc épp elég volt ahhoz, hogy kicsinosítja magát. Haját kifésülte Merlin tudja hányszor, sminket kent magára, s felvett egy gyönyörű szabású gyöngyös hosszú mélyzöld ruhát, hogy azt honnan szerezte most, rejtély. No meg meghívott valakit. Nem érdekli, ha nem lehet minél több mardekáros annál jobb, és nem tudja vajon párban kell-e menni, vagy egyedül, így jobbnak látta elrángatni őt is, és olyan szépségnek mint ő, ki tud ellenállni? Hagyta, hogy felöltözzön, addig elindult, s már a földszinten lófrál. Senkit nem látott a nyitott terem környékén, egyedül ácsorog, pedig már negyed hét. Hogy a férfiak mennyit tudnak készülődni! Caleb igazán jöhetne! Alyson még kiskorában elhatározta, ha valaki átveri, az illető megkeserüli, na, ez pont ilyen alkalom. Legszívesebben rágyújtana, de nem szeretne a tanárnál rossz pontot szerezni. Ne féljetek nem a nyáladzó hollóhátas fajtából való, aki a tanár minden szaván csüng, de az ilyen alkalmak megfelelőek arra, hogy...nos jobb belátásra bírjuk a tanárt, aki készül megbuktatni, és ha már meghívták, miért ne jönne el? Nem tudja kik lesznek, vagy hányan lesznek, de elegáns party lesz. Ahogy benéz a teremben, láthatja, már fel van díszítve, de egy kísértet sincs bent még. Személy szerint már rég elfoglalta volna a helyét, de várni kell a társára. Férfiak...

A könnyező szobor

A törzshelyemen üldögéltem egyes egyedül, éppen  élveztem a nap sugarait, amik éppen kivételes alkalommal megvilágították a helyet. Ekkor hirtelen valami beárnyékoltam a a fény forrását, egy másodikos kis kretén volt az, kezében egy papírt szorongatott, a nevem állt rajta.
-Add már ide!
Horkantam rá, majd kitéptem a borítékot a kezei közül. Egy meghívó volt a Lump-klubba, rajta volt még a dátum, a helyszín s időpont, valamint a saját nevem. Ha oda akarok érni, fel kell szaladnom a szobámba, s gyorsan elkészülni. Felpattantam a padról, a kis idióta másodikost majd' felökleltem, úgy rohantam a szobámba. Nem volt bent senki így úgy rohanhattam fel-alá, hogy senki sem néz komplett hülyének.
Felkaptam egy alkalomhoz illő fekete szoknyát, a hajam rendbe tettem, majd nagy sóhajtás közepette kiléptem az ajtón, szaladás közben a szoknyám igazgattam.
Csak remélni tudom, hogy nem öltöztem túl, és hogy Nork nem lesz ott.
Ekkor lassan megérkeztem a megfelelő helyszínre, és a távolban egy szőke hajú lányra lettem figyelmes.

A tanterem

-Szia, látom a késnek. Vagy mi jöttünk korán?
Kérdeztem a mardekáros szőke lányt, aki kissé idegesnek tűnt, de ettől függetlenül látszottak a szép kifinomult vonásai. Bizonyosan gazdag ház sarja, ez meg is látszik a megjelenésén. Közben bepillantottam a terembe, fel volt az egész díszítve, ha nem is lennék meghívott, akkor is látnám, hogy itt valami készülődik. Norkys is bizonyára itt lesz, ebben most már biztos vagyok, de elképzelhető, hogy még most is a rémhosszú hajával bíbelődik vagy öltözködik. A késés rávall. Jessica épp kötelező betegszabadságon van, szóval miatta nem kell félnem. Eléggé fáj a lábam, ma sokat trappoltam, jó lenne, ha megérkeznének a többiek, végre bemehetnék és le is ülhetnék. A kaja most nem érdekel, az ebéden már túl vagyok, és bőven elég nekem a napi háromszori evés. Hogy mi lesz itt ma, arra nagyon kíváncsi vagyok, de bizonyos, hogy nem fogok unatkozni. Mégis jobban vágyok a szoborhoz, ahol magányosan bámulhattam a napba, és kedvemre burkolózhattam a gondolataimba. Bárcsak lenne itt egy ismerős arc, nem akarok egyedül lenni. Most még akár Norkynak is örülnék, ó Istenem, mi ütött belém? Inkább magányosan halok meg, mintsem vele töltsem az időt.

~Lump-Klub~

Úgy három óra tájt, két tanóra között odajött hozzá egy elsős hugrabugos. Azt hitte, az ilyen kis újoncokat már a talárja címere elriasztja, nem hogy meg merje szólítani. Pedig a kicsi kezdte, ő szólította meg, kicsit vékony, ijedt hangon ugyan.
 - He… helló…
Zoey ekkor nézett végig a remegő alakon, és meglepődött. Ezek mintha évről évre egyre kisebbek lennének… Holtbiztos, hogy ők sosem voltak ilyen kis töpörtyűk. Majd, mikor meglátta a borítékot, felsóhajtott, és annyit mondott, hogy essek túl rajta minél hamarabb, amit a gólya örömmel fogadott.
Szóval, a lényeg: a kis hugrás odaadott neki egy borítékot, amin ismeretlen, cirkalmas írással az ő, Zoey teljes neve állt. Ebből tudta, hogy valaki nagyon udvarias akarhatott lenni: a középső nevét még a tanárok sem használták. Ideje nem lévén, úgy döntött, hogy majd az óra alatt igyekszik elolvasni, ami sikerült is lebukás nélkül. Elgondolkodó arccal nyugtázta az üzenet tartalmát.
Szóval most, hogy Lumpsluck visszajött, újjáalakult a Lump Klub, és őt is meghívták. Nem tudta, hogyan fogadja ezt. Szüleitől és nővérétől hallott egyet-mást a tanárról és erről a kis csoportról is, de az összejövetelekről vegyes értékeléseket kapott, és nem tudta, mit várjon.
Egy próbát mindenesetre feltétlenül megér. Legalábbis így döntött.
Mivel az órái ötkor végződtek, igyekezett vissza a klubhelyiségbe, ahol ideje nagy része azzal telt, hogy eldöntse, milyen ruhát merjen felvenni, ha nem akar sem alul-, sem túlöltözni. Végül egy bíbor ing és egy sötétbarna, térdig érő szoknya került ki győztesen, egy törpe-magassarkúval és fekete harisnyával. Párszor átfésülte a haját, és már el is készült. Üzenetet hagyni véleménye szerint nem volt túl érdemes, tekintve, hogy úgy sem keresnék. Megtanulták már, hogy mindenkinek a saját dolga, mikor meddig marad ki, így gyorsan összerakott pár zsebkendőt, a pálcáját (ami nélkül, hiába tanári meghívás és vacsora, nem megy sehová!), és még pár hasznos dolgot a retiküljébe, mielőtt elindult volna.  Különben is, egyáltalán nem kizárt, hogy találkozik pár szobatársával. Példának okáért Nadia Graham is nemrég indult el, pontos előkészületek után.
Talán tíz vagy öt perccel lehetett fél hét előtt (ha minden igaz, bár nem biztos az időben), mikor megérkezett az északi szárnyhoz, és elég hamar megtalálta a termet. Fogalma sem volt, vajon ki érkezhetett már meg, ki kapott meghívót egyáltalán.
Ketten már meg is érkeztek, és egyikük sem a professzor, ami mindenképpen jó jel, hisz nem késett. Nadia Graham az egyik, zöld ruhában, a másik pedig egy feléjük járó háztársa, ha jól emlékszik, Leingter.
 - Sziasztok. –köszön, mielőtt tüzetesebben körülnézne. Szép díszítés, nagy asztal… azonban még egyikük sem ül a helyén így letesz első szándékáról, hogy megkeresi a magáét. Sosem volt túl jó illemtanból, így érzi, többször is kénytelen lesz másokat utánozni. Megalázó egy kicsit, de nem gazdag családból való, akik sokat adnak az ilyesmire.
Töpreng azon, hogy mit kérdezzen, mit mondjon. Kínos kezd lenni a csend. Jó lenne, ha Amy is eljöhetne, bár… nem, semmi bár. A barátját csak nem szégyelli a házak közti torzsalkodás miatt? Csak nem fogja megtagadni a tavat, a gyengélkedőt és a meghívást?
Nem, ezt eldöntötte magában. A viselkedésén semmit sem fog változtatni, hogy mások is vannak itt, akik meglepődhetnek. Ha Amy nem látja okát, hát ő sem… de a griffendélesről nehezen tudta elképzelni, hogy kompromittálva érezné magát ettől.

:: The Slug-club
~ and Gwennie

  Megtisztelő, vagy furcsa?
Már napok óta ezen kattognak agyam aprócska kerekei. Már amióta kézhez kaptam a bíbor szalaggal átkötött, fakó-sárga színben tündöklő pergament, melyre apró, díszes betűkkel egy meghívót firkantottak. Amint megláttam, tudtam, mi az, hiszen voltak haverjaim, kik szintén tagjai voltak a Lump-klubnak, ám én még életemben nem kaptam egyet sem, s ennek baromi egyszerű oka volt. Egyáltalán nem volt bennem semmi extra. Egy teljesen átlagos, hollóhátas fiú voltam, semmiféle előreláthatólagos jövővel nem kecsegtettem, nem voltak híres felmenőim, sőt, én sem számítottam sem túlságosan híresnek sem pedig elitnek vagy akárcsak különlegesnek. Mondhatni jó jegyekkel kecsegtettem, jól védek, pálcámat tulajdonképpen jól használom, a DS-nek köszönhetően és tagja vagyok egy zenekarnak is. Ennyi. Azt hiszem nem valami sok, én mégis kaptam egy meghívót az öregtől, akivel a házi feladaton és az órai anyagon kívül eddig semmi mást nem beszéltünk. Megvoltunk egymás nélkül is, és én személy szerint nem is kerestem a társaságát, ám ha már jött ez a meghívó, úgy gondolom érdemes kihasználni, minimum azért, hogy megtudjam, mit lát bennem a professzor.

   A klubhelyiség poros, ősrégi szőnyegén állok és várok. Kezeim zsebemben, mellemen fekete zakó feszül, lábamon a legelőkelőbbként számon tartott cipőm, s fölötte sötét farmert viselek. Úgy vélem eléggé alkalomhoz illő a megjelenésem. Órámra nézek, s fejcsóválva állapítom meg, hogy ha így haladunk, bizony elkésünk. Gwen túlságosan is sokat készülődik s miatta több mint valószínű, hogy késünk. Ez van sajnos. Megígértem neki, hogy elkísérem, így ha még szeretném, sem hagyhatnám itt.
Egy hangos sóhaj kíséretében nyugtázom a lépcsőn lesiető Gwen látványát, majd egy halk, szia és egy csöppnyi bók után megindulok a klubhelyiség kijárata felé, meg sem várva a lányt, tudom, hogy úgyis jön utánam, így abszolút felesleges a felszólítás, vagy egyéb jelzés. Gondolom, tisztában van vele, hogy késésben vagyunk, így még a sietésre sem kell nagyon ösztökélni.


   Kezem az ódon kilincsre fektetve kitárom az ősrégi ajtót, majd belépek a szobába, ahonnan már ínycsiklandó illatok szállnak felénk. Mélyeket szippantok, majd enyhén elélvezős fejet vágva lépek egyet előre, hogy Gwen is beléphessen, majd folytatom az utat, csak az étel illatát követve, immár valamivel normálisabb arckifejezéssel, majd a kör alakú asztalhoz érünk, s megszemlélem a három hölgyet, akik mindannyian a Mardekár házba tartoznak. Le sem tagadhatnák. Az egyik az évfolyamtársam, a másikat is ismerem még a múltkori, Lim-lomos helyen tartott partiból, az utolsó pedig Norkys Graham tesója, Nadalia. Róla már mindenki hallott, jót, s rosszat egyaránt.
- Üdvözletem hölgyeim! – köszöntöm őket fennhangon, arcomra bájvigyort erőltetve, majd séta közben Gwenhez hajolok s ugyanazzal a vigyorral, fogaim közt kipréselve a szavakat szólok – na Gwennie, üdvözöllek a kígyóveremben. – majd immár valódi mosollyal arcomon sétálok tovább a kerek asztal mellett, saját, nagy valószínűséggel giccsesen kidíszített névjegykártyámat, s miután megtalálom, közvetlenül Gwené és Meloreé mellett, hangosan felkiáltok, s szólok háztársamnak.
A széket kihúzva leülök, hogy szemügyre vehessem a számomra kijelölt helyet, majd szemem megakad a névjegykártyámon, melyemre teljes, szó szerint teljes nevemet ráírták. James Lio Wolf. Húú, gyűlölöm. Nem gondoltam volna, hogy a professzor utánajárt középső, részemről mélyen titkolt nevemnek, de úgy látszik a szerencse ezúttal sem nekem kedvezett.

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

A mai nap nagyon unalmasra sikerült, már túl voltam egy pár tanórán, amin természetesen rengeteg leckét kaptam és újabb bemagolni való tananyagot. Gondterhelt arccal mentem végig a folyosón a kezem pedig tele volt könyvekkel , amikor hirtelen belém jött valaki és az összes a földre zuhant. Na tessék még ez is! Mérgelődtem magamban majd azonnal lehajoltam összeszedni a cuccaimat, közben pedig  egy apró kézre lettem figyelmes aki kapkodva próbál segíteni.
-Ne haragudj csak..csak azt mondták siessek.- Mialatt ezeket kimondta  már készen is voltam és már az összes könyvem a kezemben volt újra.
-Semmi gond, de miért is kellett sietned?
Alig ejtettem ki ezeket a szavakat és máris egy levelet nyomott a kezembe, és már szaladt is tovább.
-Köszönöm.- kiáltottam utána, de valószínűleg már nem is hallott semmit. Gyorsan kibontottam egy levelet ami egy meghívás volt a Lump Klubba és az időpont szerint máris indulnom kell ha nem akarok elkésni.Ezért gyorsan el is indultam a megadott helyre.

A terem

Hirtelen mozdulattal léptem be a terembe, biztos voltam benne, hogy elkéstem. Mégis odabenn elég csekély volt a létszám. A szememmel azonnal kiszúrtam 3 ismerős arcot, az egyik Nadé  akit nem kell senkinek bemutatnom.  A másik kettő viszont nem más volt mint, Gwen és James.
A lányt régóta ismerem még azon a bizonyos partyn is ott volt, a fiút viszont csak látásból. Nagyon örültem a kellemes ismerősöknek akiknek azonnal oda is köszöntem.
-Sziasztok!
Közben elkezdtem jobban szemügyre venni a termet, a közepén egy ovális alakú asztal volt kis kártyákkal.
Hm.. gondolom ezeken lesznek a nevek. Gyorsan el is kezdtem olvasni azok tartalmát, nem is telt bele sok idő mire megtaláltam az enyémet. Az ültetés Amy és Jose mellé szólt, legalább jó messze Nadtól. Ez volt az első gondolatom majd megörültem mert mindkét lányt nagyon kedvelem, sőt Amy nagyon jó barátnőm is.
Mivel nem tudtam mit csinálni leültem a helyemre és vártam, közben pedig néztem a többieket. Úgy vettem észre Nad nem igazán találta a helyét, de eszem ágában sem volt odamenni hozzá. Ott volt még két másik lány akikről eddig tudomást sem vettem. Valószínűleg azért mert egyiket sem ismerem. A Roxfort elég nagy mindenkit én sem ismerhetek.-Jegyeztem meg magamnak.
Fogalmam sem volt mi is fog itt történni, csak abban reménykedtem, semmi különös dolgot nem kellett magammal hozni, mert a levélben nem szerepelt. Vagy mégis a ha jobban belegondolok rendesen végig sem olvastam. Gyorsan elkezdtem a kutakodni a zsebemben, majd újra áttanulmányoztam a papírkát. Igen ebbe semmi ilyet nem ír, ffúú de jó. Ezek után megkönnyebbülve vártam tovább.

Lump Klub

Griffendél klubhelyisége

Amy leckét írt, ami nem volt éppen jellemző a leányzóra, csakhogy ezúttal talán azok a hülye RBF-ek is múlnak a tanév közben nyújtott teljesítményét, márpedig ha továbbra is az aurori pályát szándékozik megcélozni, akkor jól kell sikerülnie minden vizsgájának. Tehát muszáj leckét írni akár tetszik, akár nem és pont.
Cukorpennája hegyét rágcsálva hosszasan tépelődött, mígnem végre eszébe jutott egy értelmes zárómondat a fogalmazás végére. Éppen csak elkezdte volna a papírra kanyarítani, amikor valaki átesett a lábán. Ez mindössze azért volt hatalmas teljesítmény az illetőtől, mert Joy hátát a fotel egyik karfájának vetette, lábait pedig a másik karfára tette fel, ígyként asztalt szolgáltatván önmagának az íráshoz. A közel egyméteres magasságban lengedező tappancsokat pedig meglehetősen nehéz volt nem észrevenni, ezért aztán természetes volt a lány válasza az incidensre, melynek hatására egy jócska tintapaca jelent meg a dolgozaton.
- Gratulálok pancserkám, jobban nem is csinálhattad volna.
Mire a srác rákvörös fejjel vágott hozzá egy borítékot a vígkedélyű leányzóhoz, azután elvitorlázott a fiúhálók felé.
Amy már majdnem utána hajította a levelet, amikor szeme sarkából észlelte a címzést. Mozdulata félbeszakadt, helyette hökkenten tűnődött vajon ki írhatott neki levelet és mit akarhat az illető. Két mozdulattal kihámozta a papírt a borítékból, s legnagyobb meglepetésére az egy Lumpsluck professzortól származó levélnek bizonyult. Joy végigolvasta, azután vállvonogatva gyűrte zsebre a levél immáron szintén tintafoltos maradványait, végül aludni indult, ám még mindig a másnapra szóló meghíváson járt agya.

Nagyterem - Jue, Lori

A lány olyannyira nem vette komolyan az egész meghívást, hogy elhatározta: ő bizony viccet csinál belőle. Legalábbis kiöltözni semmiképp nem fog, amúgy is rühelli a díszes-cicomás holmikat. Napközben beszélt Julesszel és az egyik barátnőjével (talán Melore-nak hívják a csajt), s elhatározták együtt mennek a klubba, ámde előtte találkoznak a Nagyteremben.
Amynek fogalma sem volt a többiek mit akarnak felvenni, ő mindenesetre megmaradt kényelmes mugli eredetű holmijainál. Ennek köszönhetően, na meg a nyár eleji, kora esti időpontnak hála az alábbi öltözékben vonult le a Nagyterembe: hófehér ujjatlan pólójára farmermellényt húzott, lábait térdben és combban itt-ott megszaggatott, sokzsebes, fakókék farmernadrág takarta - már ahol, még alább pedig fekete tornacipellő pompállott. Nemrég vágatott haja alig ért válláig, s elöl néhány szőke tincs az arcába bukott.
Elsőként érkezett a megbeszélt találkahelyre, majd kisvártatva a másik két lánnyal együtt indultak tovább a klubba. A kamaszlány vidáman csicseregve lépkedett, menet közben társai ruházatát fürkészvén, s a látvány hatására elégedetten vigyorgott.

A teremben

Joy tényleg nem hazudtolta meg magát, ahogy a terembe lépve megpillantotta Zoeyt, halkan sikkantva ugrott a nyakába barátnőjének, elvégre már vagy három napja nem látták egymást ebben a nagy kavarodásban, rohangálásban. Ezután Kyst és Jamiet is hasonló mértékű hevességgel és örömmel ölelgette meg, majd végigtekintett a teremben tartózkodó két mardekároson, akiket egy viszonylag halk "Hali!"-val üdvözölt. Igen, két mardekároson, mivel Zoeyt félig-meddig tiszteletbeli griffendélesnek tekintette, hiszen soha nem tapasztalta nála a zöldszegélyesek egyetlen jellemzően negatív tulajdonságát sem.
Ezek után Amy kíváncsian villogott körbe a teremben, majd szemügyre vette a névtáblákat is, amikor eltelt a számára kissé giccsesnek tűnő pompa látványával. Hamar felfedezte, hogy Kys mellett lesz a helye, másik oldalán pedig várhatóan Aud fog ülni, akivel szintén egészen jól kijött eddig. Hát annyi biztos, hogy az este folyamán lesz alkalmuk beszélgetésre, legalábbis hallomásból ismerve a professzor remek időhúzó képességét, Joy erre következtetett. A többiek öltözéke alapján pedig arra, miszerint igenis sikerült "alulöltöznie", ez a tény azonban cseppet sem zavarta.
Miközben nézelődött, azon tűnődött mit is akarhat tőle Lumpsluck, hiszen egyik kritériumát sem teljesíti a prof kedvenc-választási szokásainak. Nem származik gazdag, befolyásos családból, nem tanul kiemelkedően, legfeljebb a kviddicsben teljesít száztíz százalékosan, ámde ott is csupán azért, mert imádja ezt a sportot. Csakhogy várhatóan nem lesz belőle élkviddicsező valamelyik nagy csapatnál, sem pediglen mágiaügyi miniszter, de még csak a helyettese sem, mivel nincs gyomra semmiféle politikai hajcihőhöz. Akkor vajon miért szúrta ki őt Lumpsluck?

l u m p  k l u b

::klubhelyiség
Szokásomhoz híven egy bájitaltankönyvet szorongatva múlatom az időt a klubhelyiségben, mikor Leena kipirult arccal fékez le előttem. Valamit nagyon mondani akar, de a nagy rohanásban teljesen kimerülhetett - legalábbis nagyon úgy tűnik, mivel barna tincsei egy csöppet csatakosak az izzadtságtól - és egy szót sem tud kinyögni, percekig csak zihál. Türelmesen várok, nem sietek sehová.
- Lumpsluck professzor egy hete megkeresett, hogy adjak át neked egy levelet. - Erre azért már kicsit felvonom a szemöldököm, hiszen ennyi idő elteltével valószínűleg az egész tárgytalan. - Az a baj, hogy a nadrágomban felejtettem és csak most, mikor a parkban sétáltam, vettem észre, hogy még mindig nálam van. - fejezi be szénekezve, lesütött szemmel.
Gyorsan megnyugtatom, hogy nem haragszom és feltépem a borítékot. Ez a gyengém, minden érdekel, talán túlságosan is. Úgy tűnik, meghívást nyertem a Lump Klubba, amiről mondjuk még sejtésem sincs, hogy mi lehet, de elég díszes a meghívó ahhoz, hogy valami elit izé legyen. Szerencsére az egész, csak holnap esedékes, így épp időben szereztem róla tudomást.

::nagyterem
Amint megkaptam a levelet körbekérdeztem, de Jules kivételével senki nem tudott semmit. Ő szerencsére felvilágosított a dolog mibenlétéről és meg is beszéltük, hogy együtt megyünk, sőt még egy griffendéles barátnője, Amy is velünk tart majd. Azt hiszem nem csak én félek az egyedül érkezéstől.
Most épp a nagyterem felé tartok, csak néhány percet fogok késni, még az is lehet, hogy én leszek az első.
Sokat gondolkoztam, hogy mit is kéne felvennem, de végül arra jutottam, hogy túlöltözni gázabb, mint lazának lenni és nem engedni a stílusomból, ezért a fűzöld tornacipőm, egy feszülős farmer és egy lógós, almákkal és banánokkal díszített, fekete póló virít rajtam. A hajam gondosan összeborzolva - rólam senki ne mondja, hogy nem készültem.
Azt hiszem Amy vár ránk a griffendéles asztal végében, de nem vagyok benne biztos, ezért inkább megvárom Juet, nehogy valaki teljesen mást szólítsak meg. Az tragikus lenne.
Mikor a barátnőm is megérkezik, a gyanúm beigazolódik és immár hárman baktatunk a klub helyszíne felé, vidáman végigbeszélgetve az utat.

::terem
- Sziasztok! - köszönök félénken a sok ismeretlennek. Ilyenkor kár, hogy nem vagyok egy központi személyiség a Roxfort életében. A mardekárosok egy csoportban állnak, csak Amy töri meg a klikkesedést a berobbanásával. Miközben ő a barátaival van elfoglalva, én szomorúan konstatálom, hogy kissé alulöltöztem és kezdem érezni, hogy megint én leszek a nevetség tárgya. Lelombozva keresem meg a helyem. Legalább Jue és egy hollóhátas srác közé kerültem, jó messze a mardekárosoktól. Lassan a széknek támaszkom és próbálok rájönni, mit is keresek itt? Nem vagyok aranyvérű, a sportban kevesen vannak akik nálam szerencsétlenebbek, jól tanulok, de nem vagyok zseni. Egyedül talán a bájitaltan az amiből kiemelkedő vagyok, de eddig nem vettem észre, hogy Foley professzor felfigyelt volna a tehetségemre, az pedig még A Roxforthoz képest is nyakatekert lenne, ha Lumpsluck tudomást szerzett volna erről. Bár, lehet, hogy nem ártana figyelmesebbnek lennem.

Egy napja volt csak, hogy egy elegáns kézírással címzett levelet találtam az ágyamon. A meglepődés, ami ért, csak fokozódott, mikor a levél tartalmát is megtudtam. Meghívás a híres-neves Lump- Klubba. A mindenit! Mugliszármazék vagyok ugyan, de hallottam a régen tartott összejövetelekről, ami sokak szerint a ma híres varázslók hírnevének bölcsője volt, akik állandó részei voltak ennek a kisebbfajta "szervezetnek", azok közül mindenki híres lett. Töprengve forgattam a levelet, és azon gondolkoztam, vajon jó embernek küldték-e. Elvégre nem vagyok egy kifejezetten Lumpsluck-kedvenc. Órán sem vagyok túlontúl aktívnak mondható, nem vagyok prefektus vagy kviddicscsapattag, nem kitűnő a tanulmányi eredményem, nem vagyok egy híres világszépe, és még csak nem is ismerek sok embert az iskolában! Ha valaki meglát, nem suttogja halkan a nevem, sőt! Szerintem az emberek többsége még a középső nevemet sem tudja, de a levélen szépen oda van kanyarítva a Shine is. Hm...
Most az ágy szélén ülök, és azon töprengek, mit húzzak fel. Nőből vagyok, így illene valami csinosabb összeállítást választanom, de valahogy nem fűlik a fogam a koktélruhához. Inkább fogok egy fekete lenge hosszújjút, hozzá egy bordó farmert, egy különösen rikító, sárga dorkót, és egy sárga karikákból fűzött nyaklánccal egészítem ki a felszerelést. Laza, de nem túl igénytelen. Ki minek akarja, olyannak nézi. Kényelmes, és ez a lényeg, nem fogok feszengeni benne. Hajamat megpróbálom nomrálisra megcsinálni, de szokás szerint nem igazán megy. Fáradt legyintéssel nyugtázom, és már látom is: a következő ilyen "partin" (már ha lesz, és nem leszek kidobva érdemtelenségem okán), már a meghívó borítékon a "Kócos" név is szerepelni fog.


Amyvel és Melore-ral, két jó barátommal megbeszéltem egy találkát a klub előtt lenn, a nagyteremben. Természetesen én érkezem hármunk közül a legkésőbb, láthatom, ahogy Lore egyedül ácsorog, Amy pedig egyedül ül az asztalnál. Gyorsan odasietek hozzájuk, és bemutatom őket egymásnak. Láthatóan nem ismerik a másikat, így ez nem is rossz ötlet. Aztán iránybafordulunk, és elindulunk a nagy útra... Egyikünk sem tudja, mi ez az egész, és főképp, hogy miért is vagyunk meghívva. Amy ugyan nagyon jó kvidiccsező, és úgy tudom, bájitalkeverésben Melore igazán jó, de én semmihez sem értek a bajkeverésen kívül,  az is csak ritkán jön össze. Akkor miért is vagyok én meghívva? Már csak ezért is érdemes lesz megjelennem. Az persze mellékes, hogy hízik a májam a meghívás miatt, de zavarban is vagyok. Még sosem voltam ilyen privát összejövetelen ezelőtt. De nem izgatom magam, inkább beszállok a csevegésbe, amíg odaérünk az Északi szárnyba, bár a gyomrom kicsit görcsöl.


Nem késtünk el. Hármunk közül Amy lép be először a terembe. Mikor követem, majdnem eltátom a szám. Mindenhol díszek, gyertyák, színpompás képek és középen egy impozáns asztal, tele kis névjegyekkel, körülötte pár emberrel. Nem mindenkit ismerek közülük, de Norkys Graham például jó ismerősöm annak ellenére, hogy griffendéles. Intek neki, miközben másik griffis barátom épp az egyik mardekáros lányt üdvözli. Kicsit meglepve nézem őket, majd mosolyogva körülnézek. Észreveszem Nadaliát, a másik Graham lányt is, és őt is üdvözlöm egy mosollyal, aztán megkeresem a helyem. Két hollóhátas már ül az asztal mellett, ők ismerik egymást, ahogy elnézem. Ők is kapnak tőlem egy halvány mosolyt. Melore mellett ülök, de érdeklődőn nézek kicsit szét. Nincs is más hugrás rajtunk kívül? Habár persze, valószínűleg én sem leszek állandó vendég - vigyorodom el magamban. Mardekáros zöld kis táblából viszont - jaj de meglepő - látok egy csomót. Na nem baj. Mellettem is egy mardekáros fiú kap majd helyet. A másik oldalamon viszont hála az égnek Melore ül. Kényelmesen elhelyezkedem, ami nem nehéz, mivel a székek alaposan ki vannak párnázva, és várom a professzor nagy belépőjét, valamint a mondatot: Oh, miss Kingwoods, nem szóltak önnek, hogy tévedés volt az egész? Ön nem szerepel a meghívottak listáján, a levelet félrecímeztem!
Ha meg mégis komolyan gondolta, akkor kíváncsi leszek, mi vitte rá erre. Tényleg nem vagyok semmiben sem jó... Mi a fenét láthat bennem a prof? Már a veszélyes bestiákhoz való vonzódáson és a verhetetlen bénázáson kívül... Egyik sem túl pozitív tulajdonság, legalábbis az én szememben.
De hamarosan kiderül.

[* * *]

A legszebb almát kaptam fel a tálból, és elindultam kifelé a Nagyteremből két hahotázó háztársnőm élén. Azt mesélgették egymásnak, hogy az egyik hugrabugos lányka véletlenül miféle bíbor pöttyös ormányt bűvölt a saját orra helyére, amikor bűbájtanon a társai lesuttogták neki, hogy a Reggeli Próféta szerint megölték valamelyik rokonát – a hivatalos értesítést Bimbától már csak a Gyengélkedőn kapta meg. Kivételesen nem szálltam bele a társalgásba, meglehetősen morcosan caplattam az asztalok között. Nyílt titok, hogy ma este lesz Lumpsluck híres-nevezetes partija, és bosszantott, hogy eddig úgy tűnt, nem áll szándékában meghívni rá. Hiszen az ilyesmit napokkal előtte tudatni szokás – bár igaz, hogy a legjobb tudomásom szerint nem egy diák ma kapta meg a meghívóját.
Akkor is bosszantó – haraptam bele egy ropogósat az édes gyümölcsbe.
Nagy kaliberű duzzogásom lehet az oka, hogy nem vettem észre, hogy szerény kis kompániánk a csarnokba kiérve új taggal gazdagodott. A másodikosforma fiúcska kitartóan, de szótlanul ügetett a sarkamban. Háztársnőim ezután csacsogva lefordultak az alagsor felé, míg én egy pillantást sem pazarolva rájuk továbbmentem, fel a lépcsőn. A fiú ragaszkodása csak az emeleti folyosón tűnt fel, amikor kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy nem véletlenül szaladgál a nyomomban.
Mindenféle jelzés nélkül, hirtelen szembefordultam vele.
Na, ez egy kicsit meggondolatlan tett volt – nem csak hogy nekem jött, de a forduláskor meglendült táskámmal kiadósan orrbaütöttem. Mit sem törődve ezzel, mogorván mordultam rá a fájós orrát tapogató fiúcskára.
- Mit akarsz, te taknyos?
- Ezt... a professzor küldi... Lumpsluck...
Kikaptam a kezéből a borítékot, és örömittasan feltéptem.
- Mégis mi tartott ennyi ideig?!
Dünnyögtem jó hangosan, már inkább csak magamnak, azonnal faképnél hagyva a leamortizált hugrabugos kispostást.

* * *

Friss léptekkel haladtam az LLG-terem felé. Hajam elegánsan hullott a vállaimra és a hátamra, dús frufrum kiegyenesítve lógott a szemembe. Könnyű bíborszínű ruha volt rajtam, térd alá érő, nem túl kirívó, szerényen dekoltált, csipkeszegéllyel. Hasonló színű cipővel, karkötővel és táskával igazán kellemes volt az összhang.
Nem igazán tudtam, mit várjak a teremtől, de nem sokat csalatkoztam a díszítésén. Igen, valami ilyesmire számítottam. Ovális asztal, cikornyás arany indák, kristálycsillár... Hm, hogy kipratálta ezt az ócska tantermet a flúgos öreg.
Végigjáratom a tekintetem a bent lévőkön. Egy-két jellegtelen hugrabugos és kéktaláros, itt van Joy, a pirosak kviddicscsapatából, akit meccseken szoktunk cukkolni és persze, van pár háztárs is. Mondjuk Cleve-t nem szívesen sorolom ebbe a csoportba, hiszen most is Joyt ölelgeti, de hát... A fene tudja, bizonyára a süvegnek vannak néha gyengébb pillanatai.
Leingterékhez veszem az irányt, útközben tenyeremmel végigsimítva az asztal körül sorjázó székek háttámláin, mialatt az ülésrend eltéveszthetetlenségének érdekében kirakott névtáblákat kémlelem. Lumpsluck egyik oldalán Potter névtáblája díszeleg, persze, ki lepődik meg, az üdvöskét mindenki elé helyezi, de nézzük csak... A tanár másik oldalán az tényleg az én nevem lenne?
Persze, hogy az. Talán nem meglepő, de mindenképp váratlan. Vagy talán inkább véletlen?
Oh, mindegy is.
Kit érdekelnek az öreg mániái.
Ezek után mégis tagadhatatlanul vidámabban léptem oda háztársnőimhez.

Tudtam...
Le kellett volna adnom azt a nyavalyás Legendás Lényeg Kivédése órát, akkor talán most nem éppen azon kellene agyalnom milyen indokkal lépjek le előbb Lumpsluck kis... egyáltalán mi lesz ez? És nekem mi közöm van mindehhez?
Sosem tartoztam és nem is tartozom, azon diákok közé, akik szeretnek lepacsizni a tanáraikkal. Szeretem megtartani a kellő távolságot, hogy pont annyit tudjanak rólam, amit én róluk, azaz semmit. Így is McGalagony folyamatosan az életemben vájkál, és az idegesítő kérdéseivel bombáz, és mostanában már Foley is rám szállt. Azaz nem. Ő már inkább messziről kerül engem. De néha én is kerülném magam, de sajna ez lehetetlen még a mágus világban is.
Egy egyszerű kis szolid, de elegáns barna féloldalas ruhát kaptam magamra, mely elől térd alatt végződött hátul viszont szinte a földi ért. Nem szándékoztam kiöltözni, ezt is csak azért vettem fel, mert hallottam, már nem is tudom melyik Mardekárost lánytól hogy épp arról beszél, mit fog felvenni. Akkor én mégsem jövök el, farmerban és pólóban, de mondjuk érdekes lett volna, hisz ha valaki tudja viselni a ruháit, akkor úgy is teljesen mindegy miben feszít. Hmm... miért nem jutott előbb eszembe? Milyen jót tudtam volna szórakozni! Megjelenik a flancos ruhakölteményben, én pedig egy szakadt valamiben, de mégis én lennék az aki a középpontban van, helyette. Oh, az arc ami jelenleg a lelki szemeim előtt lebeg... olyan csábító.
És meg is érkeztem.
Na vajon kik jelentek meg? Kiket akar összeszedni Lumpi bácsi?
Egy pillanat alatt végig nézek az eddig megjelenteken és egy-két embernél megválaszolatlan marad a kérdésem. Főleg Parkinsonnál. Ő vajon mit keres itt? Tehetséges lenne valamiben? Ez a csaj? Ha tehetséges is, akkor is maximum abban, hogyan kell nyalnia Draconál, de másban nem. Az tuti.
- Üdv - köszönök egyszerre a társaságnak, de leginkább Amyéknek és Jameséknek címezve, meg szinte mindenkinek aki nem Mardekáros.
Hiába van a karomon Voldemort jele, vannak dolgok amik sosem változnak. Nem fogom tudni megkedvelni a Kígyókat.
Körbejárom lassan a termet míg Lumpsluck meg nem érkezik. Valamivel mégis csak el kell ütnöm az időm, és ahogy látom a többiek mind jól elvannak, én pedig egyik társaságba sem tartozom. De megvagyok én egyedül is, úgy sem akarok sokáig maradni.

Öt óra.
A kis csapat most éppen a pirosak asztalánál mozgolódik, a szokásos képet nyújtva a közönségnek. Míg Audrey Anette-et próbálja kicselezni villákból fabrikált seprűjével a spontán kialakult kaja-kviddics mérkőzésen, odébb Zoo még nagyban küzd egy órási szelet áfonyapitével. Iza székén elterpeszkedve, mell előtt összekulcsolt kezekkel köszörüli nyelvét a jóslástantanáron Mikának, aki már vagy tíz perce messze-messze elkalandozott, hogy ne kelljen hallania milyen cifra hasonlatokat talál ki a griffendéles Trelawneyre.
Ezt a kis szösszenetet zavarja meg egy aprócska alsóbbéves halk köhécselésével. Feszesen kinyújtott kezében egy borítékot tart a tüsihajú hollóhátasnak címezve.
- Mit akarsz? – pirít oda először Izabel Bishop, átpillantva Mika válla fölött. Amint meglátja, hogy egy küldeményről van szó, átugorva Hollanden rögtön ráveti magát.
- Az..az igazából Aud..Audrey..
- Jajj, kopj már le! – morran rá a másodévesre most már Zoo is, szája szélén csillogó áfonyalével. Szerencsétlen másodéves nem épp a legjobb napot választotta ki, Trelawney rendesen megjáratta a griffendéleseket Jóslástanon. Egyedül Anette bírja még a strapát, ő is csak azért, mert ma elegánsan kihagyta a vén szitakötő óráját.
Az alsóbbéves fiú ijedten pislog pár másodpercig, de még mindig nem mozdul. Apró kezeit továbbra is feszesen tartja maga előtt, mintha még mindig abban tartaná küldeményét, és lenne esélye kézbesíteni a megfelelő címzettnek levelét. Úgy látszik, minden maradék bátorságát összeszedte, hogy maradásra bírja lábait, ám így is remeg minden tagja. Pedig senki sem olyan félelmetes a lányok közül, vagy mégis?
A hirtelen beállt csendre már a csapat legtávolabb ülő két tagja, Anette és Aud is felfigyel. Mika meghatódva pislog a kis másodévesre, magában már rég hősnek titulálva a kocsonyaként remegő fiúcskát. Iza döbbenten figyeli a küldöncöt, majd küld egy tétova pillantást Zoo felé, és megvonja vállait. A sápatag griffendéles fáradt sóhajjal forgatja meg szemeit, majd legfélelmetesebb hangját előkeresve rámorog a kisfiúra, mire az végleg elvesztve lélekjelenlétét elrohan az asztaltól.
- Most erre tényleg szükség volt? – pirít Izára Mika, miközben megpróbálja túlkiabálni az Anetteből kirobbanó nevetést.
- Mi az, Iza? – szólal meg most már Aud is, miután Iza készségesen feltépte a borítékot, és a levél tanulmányozásába kezdett.
- Egy meghívó Lumpslucktól.. Csak valami tévedés lehet, hogy téged hívtak meg, Turner. – feleli flegmán, miközben összegyűri, és Aud felé hajítja a levelet- Percek kérdése, és jönnie kell az én meghívómnak is. – ezzel ismét keresztbefonja kezeit mellkasa előtt, és pillantását ide-oda jártatva az asztal körül várja a következő küldöncöt.
Audrey visszafogja magát, hogy odapirítson Bishopnak, amiért más levelét gyűrögeti, inkább kisimítja a hófehér lapot vékony ujjaival, és Anette felé mutatja.
- Meghívó? – néz fel Mika.
- Hallottam róla, hogy valami készülődik az iskolában, de őszintén szólva, nem igazán tudom, mi ez. Csak pár meghívott nevét ismerem.. – közli információit Aud, majd zavartan összeborzolja kusza tincseit. Múlt héten csípett el egy kis pletykafoszlányt az estéről, de nem igazán ragadta meg figyelmét a dolog, ezért nem járt utána, most bezzeg átkozhatja a fejét, amiért ilyen hanyag volt. De hamarosan majd megtapasztalhatja pontosan miről is van szó..


Hat óra tizenhét perc..
Két taláros alak baktat felfelé a lépcsőkön.
- Biztos, hogy ebben kéne menned? – szólal meg Anette vigyorogva, miközben Audrey pólójára bök. Már csak ketten maradtak a társaságból. Iza sértődötten elviharzott, mikor fél óra várakozás után sem érkezett másik küldönc, Mika utána eredt csitítgatni, Zoo pedig a pincék felé baktatott, hiszen ma ő volt a soros Foley korrepetálásán.
- Mert? – pislant ártatlan szemekkel lefelé Aud. Türkiz pólóján ezüstös felirattal csillog a Dúvad Kelpik felirat, alatta pedig egy nem túl elegáns szituációban ábrázolt kelpi hirdeti a nemrég befutott varázslózenekart.
- Fene se tudja, mi lesz ez az összejövetel. – vonja meg vállát a griffendéles- De szerintem jobb lenne, ha ezt is felvennéd.. – ezzel lehámozza magáról vörös pulóverét és a hollóhátas felé nyújtja. Meglepően nagyszerű észrevétel; mi van akkor, ha estélyiben kellene mennie? Bár Audreyt nem annyira zavarja a dolog, rövid tétovázás után mégiscsak elfogadja barátnője pulcsiját. Gyorsan felölti a vörös ruhadarabot; a végén még el talál késni, ha sokáig öltözködik.
- Kösz szépen, Any. – nagy vigyorral a száján tiszteleg egyet Anettenek, majd továbbindul. Ahogy megbeszélték, innen egyedül megy tovább. A griffendélesnek úgyis jelenése van a trófeateremben egy kis büntetőmunkára. Ahogy ez Audrey eszébe jut, még szélesebbre húzódik száján a vigyor.


Hat óra huszonöt perc..
Sietve belöki maga előtt az ajtót, tényleg nem szeretne elkésni. Ahogy belép, azonnal szemébe ötlik a színkavalkád, hát itt aztán elég vegyes társaság gyűlt össze. Arcán rendületlenül ott villog a vigyor, de az egyik mardekáros láttán éjszín szemei élesen megvillannak. Parkinson.. Azóta is gyakran járatja az agyát azon, mi lenne a megfelelő visszavágás.. Vajon ez a klub alkalmat nyújt egy megfelelő bosszúhadjárat indítására? Meglepő ügyességgel ballag oda saját székéhez, közben végig köszöntve ismerőseit, ám szemét egy pillanatra sem véve le Pansyről.
- Gwen, James.. –biccent háztársainak is, miközben helyet foglal, és végre képes leválasztani pillantását a mardekárosról. Igaz már nem oda néz, de figyelme még mindig arrafelé irányul. Vajon miféle klub ez, hogy őt és Parkinsont is meghívták? Tényleg elég vegyes társaság.. Mindenesetre hátborzongató. Most valahogy még az ő kedve is letört kissé, persze szája szegletéből semmi nem üldözhetné ki a huncut kis ráncocskát, így az még most is ott pihen. Már arra is rég felfigyelt, hogy rendesen alulöltözött, de egy apró jelét sem mutatja annak, hogy ez zavarná, vagy éppen érdekelné. Éjfekete szemei vadul csillognak; egyre kíváncsibb, mi fog kisülni ebből az egészből.

*Június kettő. Naplófejlécnek illő dátum, annak ellenére, hogy már a nyarat tapossa erősen, az időjárás visszafejlődött a májusi meleghez képest, és erősen hűvösebb a szokásosnál. Felhők jöttek, felhők mentek, egész nap, egész estig, aztán akkor egy kicsit felszakadtak, hogy megmutassák nekünk a bíborban haldokló nap végáriáját, amit éppen csak láttam az ablak előtt ellépkedve, de nem törődtem vele, tőlem aztán azt csinált odakint, amit akart. Fellépcsőztem az előtérbe, elléptem a nagyterem ajtaja előtt, majd végig északnak, ahogy azt ritkán szoktam tenni, hiszen az a szárny jobbára kívül esett az érdeklődési körömön, de most végtelenül elégedetten sétáltam arra a Legendás Lények gondozása terem felé, kivételesen tanórán kívül. Persze, alapesetben, ha az ember ebben az időszakban tanterembe megy, akkor vagy perverz, vagy korrepetálásra szorul, de őszintén, hol szorulok én művi javítgatásra, tökéletesen elengedő az órán egyszer meghallgatnom a tanár szavait. Mr. Lupenhez sem azért járok, hogy… tulajdonképpen mindegy. Most azonban Mr. Lumpsluck vár, a maga különleges klubjával. Nem sietek, bár azért már várom, hogy ott legyek. Éppen ideje volt, hogy valami olyan szervezet is létrejöjjön az ócska szakkörökön túl, ami alighanem az elitet tömöríti majd, bár, ha meggondolom, hogy csak a házamban milyen alakok is vannak az elit körben, akkor mély megnyugvással tapinthatom a pálcám éjfekete zakóm alatt, a belső zsebben, ahova a levelet is raktam gondosan összehajtogatva, miután megtaláltam olyan két napja az asztalomon, alighanem az egyik szobatársam hozhatta be, vagy valamelyik házimanó. De még milyen jól tette a professzor, hogy így jutatta el hozzám, már ha ő volt, hiszen szemtanúja lehettem, ahogy az egyik lánynak a házamból, nem jegyeztem meg melyiknek, egy hugrabugos kissrác hozta el. Heveny rosszullét kerülgetett, amikor a lány elvette, a mardekáros büszkeség úgy látszik, teljeséggel hiányzik a generációból, csodálatos. Részemről valami mocskolt vérű, akit a Süveg nem talált az életre érdemesnek ne adjon levelet, vagy legalábbis ne szemtől szembe. Milyen alapon tenné? Azt természetesen eszemben sem volt elvárni, hogy a nagynevű professzor személyesen adja oda az órán a levelet, bár vitathatatlanul lett volna rá lehetősége, gondolom tartott tőle, hogy szegény, minden jóról lecsúszott griffendélesek nagyon irigyen szemlélték volna a jelenetet. Ilyen az élet.
Mielőtt a folyosóra léptem volna ahonnan a terem nyílt megigazítottam sötétzöld ingem, amit nyakkendő nélkül, lazán gomboltan vettem a fekete zakóm alá, így szabadon látni engedte gallérja mögött a nyakam, világos bőröm, meg azt a kulcscsontomon éktelenkedő kis karmolást, amivel Mephisto ajándékozott meg reggel, mikor nem voltam hajlandó magammal vinni SVK-ra, mert Piton professzor egészen biztosan nem örült volna neki. Szóval most is duzzogott, pedig hívtam, hogy jöjjön velem, de ha nem, hát nem. Legalább nem dörgölte magát fekete nadrágomhoz, hozzá illő cipőmhöz. A megjelenés fontos, ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja. Időben érkezem, természetesen, így még csak páran lézengenek, lányok a házamból, bizonytalanul várakoznak, szóval biccentek nekik kurtán, öltözékük maximálisan megfelel a követelményeknek. Nekik még. Végigsétálok az asztal mellett, hosszabb-rövidebb kártyák váltakoznak, annak függvényében, hogy az emberek szülei mennyire voltak kreatívak, vagy éppen kényes ízlésűek, némelyik névnél fennakadnak a szemeim, csak megtalálom a magamét és leülök. Alyson, nem is rossz szomszédság, ha belegondolok, hogy zöldben van, akárcsak én, méltó társaság.
Percek peregnek, lassan és gyorsan, attól függően, hogy éppen ki érkezik. Az ujjaimat összefűzöm, rátámasztom az állam, úgy figyelem az érkezőket, de a hugrabugosok láttán megfeszül a tartásom, ők mégis mit keresnek itt? Az öreget megbízták, hogy válasszon minden házból legalább egy párat? Micsoda méltánytalanság ez, és ezek az öltözékek… köpni-nyelni nem tudok, csak néma viszolygással szemlélem, ahogy Zoey keveredik azzal a népséggel. Hogy is volt az előbb az a gondolat az elit körrel? Úgy látszik, még nagyon sokat kell szelektálni ahhoz, hogy csak a lényeg maradjon.  A professzor liberalizmusa számomra csak addig volt érthető, hogy egyik ház színei se jelennek meg dominánsan a dekorációban, rendben van. Lehet így is szépet és ízléseset alkotni, de ez a társaság. Sóhajtok, és mégse fogom menekülőre, inkább szemlélem a befelé nyomakodó diáktársakat, akik mintha még soha nem hallottak volna jó modorról, a mugliruhák legalantasabbikaiban bírnak megjelenni, semmibe véve a tanár urat, döbbenet, nem tudom, mit várhatok ettől az estétől. Nem sokat, de mégis, már most látható annyi, amennyiért érdemes volt idejönni, a piros pulóveres hollóhátas, talán Audrey gyűlölettől maszatos pillantása és annak célpontja már megér egy itt ülést, kérdőn Pansyra pillantok. Na meg persze Zoeyről is megtudom, hogy milyen alakokkal cimborál. Még jó, hogy Giles nincs itt. Bár nem jártam végig a griffendélesek oldalát, merem remélni, hogy az a fattyú nem kerül ide, különben lehet nem lesz haszontalan a pálcám… és tovább, egy halk üdv szőke lány, méltón öltözködve, megakad rajta a szemem, elbájoló teremtés, barna ruhában, magányosan lépkedve körbe, valahonnan nagyon ismerős nekem, de talár nélkül mindenkit nehéz felismerni. Követem egy ideig a tekintetemmel, végre valaki, akibe nem tudok belekötni, üdítő rá nézni. Azon túl mi vár? Tornacipők, farmerek, semmi fantázia, semmi olyasmi, amit elvárnék, de hát olybá tűnik, ők nem akarnak feltűnni nekem, bizonyára nem tartják magukat érdemesnek a figyelmemre, én pedig megbízom az értékítéletükben, szóval visszanézek az ajtóra, minden belépőt szemügyre veszek, ismerősöket várok, Darrent, Dracot, talán még Omen is belefér, Richard, ő még esélyes lehet, bár az évfolyamom tele van agresszív vadakkal, szociális érzékük nulla, inkább a lányokkal lesz szerencsém, lám, Parkynson már itt is van, Cassandra majd jön, Alyson már van, Nadalia, ő mintha kisebb lenne, Blaine, a képességei révén belefér, meg ugye alkimista kedvenc. Az egészen kicsik közül talán Seyala, bár… nem tudom ki merne neki levelet vinni, és póráz nélkül szabadon engedni egy ilyen rendezett helyen, de mintha ő rendes aranyvérű lenne, aki… nos nem, akiből nem lehet semmi. Vagy ha mégis, arra szót se érdemes vesztegetni. Érdekes este lesz, az egyszer biztos.*

   Átkozott éjjelek! Átkozott teliholdas éjjelek.
   Ettől ma igazán nem kell tartania, nemrég esett túl élete negyedik átalakulásán. Borzalmas volt, szavakba önthetetlen, de sajnos ismét túlélte.

   Megtörten gubbaszt az ágya szélén, hátát kényelmetlen pózban a fejtámasznak vetve, cipős lábát a zöld takarón nyugtatva. Ritka pillanatok egyike, amikor tényleg nem érdekli semmi, még az sem, ha csupa mocsok lesz az ágya. Majd a manók gondoskodnak róla, hogy vacsora után tiszta paplan várja őt a hálóban. Már ha egyáltalán lesz ereje felkapaszkodni a nagyteremig vacsorára.
   Ahogy kimerülten próbálja kizárni a hangokat a fejéből, egyre csak sajog a halántéka – valami pattogós, változatlan ritmus zengi be a szobát, de miért, miért nem tud végre elhallgatni?! Greg ingerülten döfi a tekintetét a szemközti szemöldökfára, amire még sok évvel ezelőtt szegezték föl a hetedévesek egyetlen falióráját. A fiú azon nyomban felélénkül, de csak míg lerántja a száradt sárral borított cipőjét a lábáról, és teljes erejéből (már amennyi kitelik még belőle) az órához vágja. Az gyászos nyekkenéssel tér jobb belátásra, majd pár néma másodperc után egyszerűen lezuhan a szegről, hogy a földön sokezer darabban guruljon széjjel. De ördög és pokol, az ütemes tam-tam-tam most sem hagy alább!
   S még mielőtt Greg felfogná kifinomult hallása üzenetét – történetesen azt, hogy bár a kopogás nem szűnik, nem is a ripityára tört óra felől érkezik –, már nyílik is a hálóterem ajtaja. Egy gondosan kócba állított, sötétbarna üstök, ravaszul csillogó szempár, és az elmaradhatatlan, bicskanyitogató mosoly.
   - Mirol. Miért nem lepődöm meg – üdvözli a belépő Gabrielt a legközönyösebb hangján.
   - Neked is szép estét, Omen – Gabe töretlen derűvel invitálja beljebb magát a hetedévesek hálójába, majd előzetes engedély nélkül huppan le Greg ágyára. Úgy tűnik, megint csak a puszta unalom űzte be ide, hogy végleg tönkretegye a végzős fiú idegeit.
   - Igen?
   - Mm?
   - Oka is van annak, hogy itt rontod a levegőt? – Greg meg sem próbál jó képet vágni kedves iskolatársa felbukkanásához. Inkább ellöki magát az ágytól, és az óraalkatrészek közül kiemeli a gránátként felhasznált cipőt.
   - Miért kellene ok ahhoz, hogy meglátogassam egy jó barátomat ezen a koraesti… – Gabe követi az idősebb fiút, de megtorpan, amikor a lába alatt összeroppan egy nagymutató – …órán. Wow, szabadjára engedted az állatot? – vigyorog továbbra is, nem is sejtve, hogy az utóbbi kis megjegyzésével megfagyasztotta Greg ereiben a vért. Persze-persze, ő csak hadovál mindenfélét. Minden, de mindenfélét.
   - Tűnj innen, Mirol, ma nincs hangulatom a képedhez.
   - A kiállhatatlan természeted miatt fogsz tök magányosan megöregedni, és csak egy parancsolgató, besavanyodott vénember leszel, aztán egy szép napon meghalsz. – adja szorgosan a másik tudtára a prognózist, majd – isten áldja érte! – végre az ajtóhoz csoszog. – Ja, és csípd ki magad, jelenésed van!
   Veti még oda Gregnek egy levélke kíséretében, majd kitáncol a küszöbön. Hát ez? Greg bosszúsan hajol le a papírlapért a földre, és mérge csak fokozódik, mikor látja, hogy a neki címzett tekercset az a kis patkány gátlástalanul felnyitotta. A lila szalag bánatosan hanyatlik vissza a padlóra, Greg álla pedig követi. Micsoda? Ugye ez csak valami vicc..

   Kénytelen-kelletlen, de egy félóra múlva Greg Omen elegáns öltözékben lép ki a Mardekár klubhelyiségéből, fel, fel a pincéből, még feljebb, te jó ég, vége sincs a lépcsősornak, egészen az égbe vezet! Vagy legalábbis a földszintig. De neki jártányi ereje sincs ehhez. Mindet az erdőben hagyta pár napja, és most akkor is jópofizni kényszerül egy olyan tanárral, akivel még órája sincs. Micsoda marhaság.
Kimerülten, zihálását palástolva érkezik meg az északi-szárny egy kijelölt termébe, majdnem pontosan a pergamenen meghatározott időre.
   A belépéskor szinte lerohanják az érzékszerveit a „fogadószalon” csodái. Nem is tudta, hogy ilyen helyiségek is vannak a kastélyban. A rokokót bőven túlharsogó, nyomasztóan sok minta a falon valósággal kiégeti a jó ízléshez szokott szemeket, és az édes kis teasütemények émelyítő szaga is hamar kikészíti az eszményi szaglást. Hát hogy az egyszemélyes zenekarról szó se essék..
   Minden olyan tökéletesen van megrendezve, Greg hihetné akár azt is, hogy valami bámulatos időutazás alanyává vált, hiszen – mikor nem az iskolapadot koptatja – ideje nagy részét pontosan ilyen báli komédiákon tölti. Szokásos úri fintorával koronázza meg finom viseletét, és érdektelenül körbejárja a termet. Áh, miféle alakokat hívtak még meg az estélyre? Ha ezt tudja, el sem jön. Hiába a változások időszaka ez, fortyog Gregben az arisztokrata vér. Apropó..
   Dorothy persze sehol. Talán jobb is. Vagy csak késik? Eh.. nem, azt a vad cafkát senkinek se sikerült volna bekönyörögnie ide.

   Nini, névtáblák is vannak.. fffantasztikus. És most?

[¤A Lump-Klub¤]

¤A Lump-Klub¤

Siet. Kapkod. Francba már! Minden kezdődik, pontosan előröl, itt vagyok egyedül ebben a büdös kanszagú hálóban és már megint késésben. Amikor úgy döntött a sors, hogy varázserőt ad egy mugli ivadéknak, idő érzéket miért nem kaptam? Muszáj lesz szereznem egy időnyerőt, ha időben oda akarok érni valahova, anno emiatt is volt az, hogy otthon Rosali egy órával szólt, minthogy kész lett volna az ebéd. Ő ismert… senki más nem illetve… Annyira furcsa ez a kastély 6 éven keresztül megvetettek, kiközösítettek most meg egyszerre minden fordul. De miért? Karma? Most lett vége a bűnhődésnek a szüleim gyilkosságáért? Egyáltalán minek nézni az okát? Csak élveznem kéne, hogy már vannak barátaim, Barbi és James. De olyan fura ez szinte még alig ismerjük egymást még is úgy tudunk beszélni, mintha már ezer éve barátok lennének. Érdekes az élet. Ráadásul Barbi nem az egyetlen lány, aki mostanában zaklat, ott volt például az az Amy Joy, habár vele bizonyára véletlenül találkoztam.

Mióta pedig történt a Seya esett pár mardekáros félvér lányka is elkezdett rám szállni. Jó példa erre Alyson Leingter, aki valahol éppen rám vár, te jó ég már negyed hét és én még itt flangálok alsógatyában. De mit vegyek fel? Elegánsnak kell lenni, de azért nem dísz talár szinten, az ördögbe is utcai talárt meg nem is hoztam iskolaiban meg mégsem alíthatok oda… ráadásul ilyen melegben. Isteni szikra. Ha már kívülállóként megyek, oda nézzenek csak meg jobban. Azzal elkezdtem kutatni a ládámban. Utálok muglik között lenni legalább is „Barbi előtt” utáltam, de hihetetlenül bejön az öltözködési stílusuk. Végre meg lett. Kihúztam a ládából a kezemet és egy lila pólót szorongattam gyorsan belebújtam, majd tovább kutattam. Alig 10 perc múlva már teljes harcid ízben voltam. Farmer, a lila póló és rajta egy zakó. Remek, egyszerű és nagyszerű. Gyorsan fújtam magamra abból a parfümből, amit bájitaltanon dobtam össze: amortensia alapú, de nem szerelmi bájital, egy egyszerű kis parfüm és mindenkinek a számára legkellemesebb illat jut az eszébe. Egek lassan úgy érzem magam, mint aki randira készül. Tehát már kész voltam… frankó 25kor, van merész 5 percem odaérni.

Lépteim hangosan kopogtak a fél üres folyosókon, már csak pár diák mászkált, akik vagy hálókörletükbe vagy szintén erre a bizarr összejövetelre tartottak. Örülnék is ha odajönnének, elvégre nem én lennék az egyetlenkéső. Már huszonnyolc van te jó ég mi a francért kell egy másik szárnyba gyalogolni ezért?! LLG tanterem, LLG tanterem, LLG tanterem, de könnyebb lenne, ha felvettem volna a tárgyat! Megvan! Gyorsan belépek az ajtón és rögtön megpillantom Alysont. Félelmetes lány tehát az izgalomtól rendesen körbe se tudtam nézni. –Szia! öhm… bocsi…csak csak eee- dadogok…naná hogy- eeelnéztem az időt-. Hát épphogy elmegy bocsánatkérésnek. Most már körbenézhettem, bár nem tudom milyen a tanterem eredeti állapotában, de szépen ki lett csinosítva az szekta találkozóra. Közben felismertem pár tagot is és csodák csodája a göndör szőke hajú Amy és a Szőke okos tojás James, de jó legalább nem mindenki fog rám ingerülten nézni. Visszafordultam Alysonhoz: -Jaj egyébként öhm. Jól nézel ki, leülünk?-. És elindultam nem tudom merre és megtaláltuk Alyson helyét a kígyótársak között. A névtáblás hely mellett volt egy másik teríték, amin nem volt névtáblácska. Váó nagyarc lehet az öreg, ha tudta, hogy Alyson vendéget hoz. Kihúztam Alyson székét, hogy ráüljön, majd ha ráült illedelmesen betoltam. Tényleg tiszta randi hangulat. Lassan leültem én is a helyemre majd oda néztem a másik mellettem lévő teríték névtáblájára: „Fitzroy, Gary”. Nagyszerű…