Cassandra A. Waldegrave
Eltávozott karakter
Hozzászólások: 17
Jutalmak: +3
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Hajszín : Mínuszokat is lehet ide írni?
Szemszín: Tedd, vagy ne tedd! De ne PRÓBÁLD!
Ház: Angelus Mirol
Évfolyam: SV
Családi állapot: Aaron...lenne...de... nincs olyan, talán Emily
Kapcsolatban:: Mardekár
Kedvenc tanár: 13,5 hüvelyk, magyal, egyszarvúszőr maggal
Legjobb barát: http://www.roxfortrpg.info/index.php?topic=2950.msg28761#msg28761
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Az sincs... rosszul is járna...
Nem elérhető
|
|
« Válasz #15 Dátum: 2009. 10. 28. - 19:45:18 » |
0
|
Valamikor...pár nappal a bizonyos este előtt...
Elmélyülten olvasgattam egy SVK könyvet, ami igazából egy kissé illegálisabb sötét varázslatok könyvet volt hivatott álcázni. Nem, azért eszemben sem volt nyíltan felvállalni bármit is, de azért a sötét varázslatok igen is érdekelnek. Sőt. Épp egy egész érdekes varázslat hatásait vizslattam, mikor megállt mellettem egy olyan harmadév körüli Hugrabugos lányka. Szememet ráemeltem, majd mivel épp megszólalni sem mert vissza fordultam a könyvhöz. Úgy öt perc telhetett el, s a lány még mindig mellettem állt. Tekintetem ismét ráemeltem, s sokat mondóan rávillantottam a barna szempárt.
- Akarsz valamit? - vetettem oda. - Mert ha nem, akkor igazán elhúzhatnál melegebb égtájra, mert baromira zavarsz.
A lányka ekkor megköszörülte a torkát és vékony, cincogó hangon megszólalt.
- Lumpsluck professzor küldött, hogy adjam át ezt a levelet. - s ezzel a kezembe nyomott egy díszes pergament, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a szemem előtt, még mielőtt bármit is reagálhattam volna.
Na nem mintha szándékomban állt volna megköszönni, csak még is jobban szeretem én elküldeni a népet a búsba, mint ha ők maguktól teszik meg ugyan ezt. Kibontottam a levelet, s egy díszes meghívó tárult a szeme elé, amelyben a professzor meghív a Lump-klubba. Elmosolyodtam, majd összehajtogattam a papírlapot. Kétségem sem fért hozzá, hogy megkapom ezt meghívót. A kérdés csak annyi volt, hogy mikor. Hát most. Egy pillanatig nem volt kétséges, hogy elmegyek e. Természetesen IGEN.
Aznap
Utolsó órámat befejezve vissza sétáltam a klubhelyiségbe, ahol számtalan mardekáros ücsörgött, s kellemes beszélgetéseket folytattak igen érdekes dolgokról. Néha kedvem volt bele hallgatnom ezekbe a beszélgetésekbe, de most nem. Első utam a szobámba vezetett. Lepakoltam az iskolai holmimat, majd bevetettem magam a fürdőszobába. Alig háromnegyed óra múlva frissen léptem ki az előbb említett helyiség ajtaján, hogy aztán magamra öltsem a legmegfelelőbb öltözetet, amit egy ilyen parti megkíván. Fekete kasmír garbót, fekete miniszoknyát, sötét kék necc harisnyát és egy bordó viszonylag nem magas sarkú topánt öltöttem magamra. Öltözékemet kiegészítettem egy fehérarany függővel, illetve egy kígyós medállal. Hajamat kontyba tűztem, de úgy hogy frufrum egy tincse lelógjon a jobb oldalon. A tükörben megszemléltem magam, s mikor úgy gondoltam, hogy minden tökéletes, egy leheletnyi parfümöt fújtam magamra, s megindultam a klub helyszínére.
Útközben agyam végig futott a vendéglistán, hogy kikkel is fog összehozni a balsors. Szerencsére számtalan Mardekáros név szerepelt a listán, de ez mégsem ellensúlyozta azt a tényt, hogy a másik három ház képviselői is megjelennek az eseményen. Sőt, az egészen rontott még az is, hogy Aaron is ott lesz. Bár erre még az előtt számítottam, hogy meglestem azt a bizonyos listát. Hiszen mindketten igen előkelő család sarjai vagyunk, nem volt kétséges tehát, hogy meghívjanak minket. Már csak abban reménykedtem, hogy történt vele valami és nem jön el.
A Teremben
Időközben megérkeztem, s beléptem a sötét fa ajtón. Bent már jó páran voltak. Úgy tűnt az illedelmes késést sikerült betartani, és körülbelül közép mezőnyben érkeztem. Szememet gyorsan végig járattam a termen. Aaron sehol. Nagy levegő, fellélegeztem. Nem is kicsit. Akkor nézzük is tovább. A páran már az asztal körül foglaltak helyet. De a többség még állva beszélgetett. Zoey szokásához híven Grifiskedett... Megérkezett már Pansy, Caleb, Greg, Alyson, Nadalia és Seraphin. Azok az emberek akikkel legalább valamelyest szóba lehet elegyedni és nem kell a kéksárgapirosak arcát bámulni.
- Sziasztok. - köszöntem és megálltam. Szememet végig járattam a többieken, majd odaléptem Seraphinhoz. Még is ő volt kb az egyetlen ember, akivel jelenleg talán csevegni is lehet... A többiek eléggé...hogy is mondjam el voltak foglalva más dolgokkal... Ráemeltem a tekintetemet, s gondolom viszonozta a köszönést, akkor folytattam.
- Nem tudom te, hogy vagy ezzel, de nekem eléggé úgy tűnik, hogy sokuknak fogalma sincs, hogyan is kell megjelenni egy ilyen helyen... - s lefitymáló tekintetem ismét végig hordoztam azokon az embereken, akik nem épp voltak ide valók...
Reméltem, hogy válaszol, és nem kell egész este tök csendben álldogálnom, és néznem bizonyos emberek képét. Eközben egy fura gondolat futott át a fejemen, vajon hogy van az ültetés? Remélem nem valami hugrás, vagy hollós netántán grifis mellé kerülök? És ha nem, akkor...ugye nem... nagyon remélem, hogy Aaron baromi messze fog ülni tőlem, különben nem is tudom, hogy mi lesz... Lehet mégsem fogom kibírni ezt az estét???
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Aaron L. Westbrook
Eltávozott karakter
***6*** MiniMirol
Hozzászólások: 12
Jutalmak: +5
Származás: Aranyvérű
Ház: Mardekár
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Bonyolult
Kapcsolatban:: Cassandra Alexis Waldegrave
Legjobb barát: http://www.roxfortrpg.info/index.php?topic=2781.0
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 13 és 3/4-es bodzapálca vélahaj maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #16 Dátum: 2009. 10. 29. - 00:28:30 » |
0
|
LumpKlub [Aznap]Igen, azon egy cseppet sem lepődöm meg, hogy meghívást nyertem a Lumpsluck professzor által rendezett kis összejövetelre, hisz példás eredményeim s igen csodás családi hátterem nagyban befolyásolja az iskola szociális lépcsőfokain elfoglalt előkelő helyezésem. Azonban egy valami felettébb aggaszt: Cassandra. Természetesen „Miss Tökéletesség” is levélben értesülhetett a meghívásban és jelen lesz, ez biztos. Egy pillanatot sem szalasztana el, ha engem láthat. Hisz oly nyilvánvaló, hogy sosem lesz túl rajtam! Rajtam egyszerűen nem lehet túllenni! Angelus tanításai jól a fejembe vésődtek, és a célom hogy egy nap túl is szárnyaljam. Így hát nincs időm holmi diák fruskákkal hetyegni mikor az idő hatalom… Temérdek elcsábítandó lány várakozik odakint a nagyvilágban és csak rám várnak. Ugyan miért is hiszi avagy hitte azt Lexi, hogy Ő más? Csak egy a sok közül… Igen mindig ezzel hitegetem magam és amikor a szakítás után ismét találkoztam vele a kilátóban… Bevallom történt valami, de már vége! Kiöltem magamból még a puszta gondolatot is, hogy újrakezdeném vele. Azóta már jópár lányon túlestem és némileg hozzájárult a felejtéshez. Az első eset, az első nőszemély akit kénytelen vagyok kiverni onnan belülről egyszer s mindenkorra. Mivel azonban erős egyéniség vagyok ez gyerekjáték s nem fogok elgyengülni puszta látványától. Hisz nem ő maga hiányzik, áh dehogy! Csupán fizikálisan kiváló kielégítőeszköznek számított, s ezért vágyódom újra legalább egy csókja után… de nem! A klub biztosan tele lesz majd szebbnél szebb szingli hölgyekkel, kiket szórakoztathatok nemesi származásuk ellenében szóval Lexi jelenléte fel sem fog tűnni! Vaaagy… esetleg pont hogy megértethetném vele mennyire imád még, s minden bájolgást a szeme előtt fogok véghezvinni. Igen, tökéletes! Egy elegáns gúnyát húztam magamra, s a fekete szín kihangsúlyozta szikrázó mélybarna tekintetem, melytől bomlanak utánam a nők. Ilyen adottságokkal sosem esett nehezemre a hódítás, de ezen az estén a szokásosnál is jobban szeretnék sziporkázni… Cassandra megérdemli a páholyt a műsor közben… [A teremben]Lassú léptekkel közelítem meg az ajtót, mígnem előtte állok. Már elkéstem, ez biztos, a professzor valószínűleg már bent tartózkodik. Nem érdekel! Egy cseppet sem… Körbetekintek, ha gyanúm beigazolódott akkor egy elnézést odalökök Lumpslucknak és a helyemre evickélek. Fogalmam sincs merre lehet ez a bűvös szék, de hamar ráakadok. Természetesen a karma hatalmában tart, véleményem szerint véletlenek nem léteznek. Ennek fényében a helyem természetesen két gyönyörű lány között található és azt hiszem nyilvánvaló az egyik kiléte… Cassandra Waldgrave! Nem probléma, csak neki lesz az, hisz a másik oldalamon ülő leányzónak jó este ígérkezik… Helyet foglalok, s Lexinek még csak a szemébe sem nézek, ha nem szól hozzám Ő. A másik irányba fordulok, s bemutatkozok a számomra ismeretlen hölgynek. - Szervusz, Aaron Lionel Westbrook! Kegyedben kit tisztelhetek? – kezdtem a szerep felöltésével, s közben Cassandra minden egyes édes szavam hallja. A szokásosnál is nyájasabb vagyok, elővillantom tökéletes mosolyom, s várom a kívánt eredmény bekövetkeztét. Mivel egyáltalán nem egy bányarémről van szó, így talán még élvezhetem is az estét a két lány társaságában. Egyik irányból csillogó szemek, másikból szúrós pillantások… Kíváncsi vagyok Lexi mennyire szeretne most a karjaim közt álmodozni és a jövőnket tervezgetni, mint régen…
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Seyala Foley
Eltávozott karakter
acsargós dög, negyedév
:: a kölyök ::
Hozzászólások: 205
Jutalmak: +12
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Griffendél
Évfolyam: Negyedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 14 hüvelyk, éger, sárkányszívizomhúr mag - a markolat gézbe tekert, mivel a kis ideges kéz gyakran csúszós a verejtéktől
Nem elérhető
|
|
« Válasz #17 Dátum: 2009. 11. 01. - 09:20:52 » |
0
|
Az az egyik legjobb dolog a nyárban, hogy olyankor sokáig van világos. Sőt. Seyala Kiba szerint kétség kívül ez az egyetlen jó dolog a nyárban… Pontosabban ez volt az egyetlen, amíg még az Otthon szürkére ázott, olajos sárga gombákkal futtatott falai közé kellett visszatérnie. Késő délután, estébe hajló, verőfényes napsütés omlik el a tájon, épp csak néhány beteg felhő nyújtózkodik az égen. Groteszk mintákkal mocskolják a nyári kékséget, bár ki foglalkozik vele, ki látja? Nyilván nem sokan. A hóhajú kölyök a tóparton lődörög, és mi mással is múlathatná az idejét, mint azzal, amivel mindig is tette? Vadászik, brutális, beteg játékokat játszik egyes egyedül, csak és kizárólag a tudás és a hatalma fitogtatása kedvéért, ahogy egy átlagos tizenéves gyökér is tenné. Eddig nem tehette. Most megteheti, hogy békát fog. A tó persze mély, de nem riasztja - úszni is úgy tanult, hogy belecsúszott egy undok, ködös délelőttön, és senki nem volt a közelben, aki kihúzhatta volna a hideg, kátrányfekete vízből. Az első néhány fuldokló csapkodás után lám, mégis megmoccant az ösztöne, és helytelen, de nagyon is hatékony mozdulatokká formálta a kétségbeesett rúgkapálást. Kievickélt a partra. Mellékes kis apróság. A lényeg, hogy most, bár a víztől távolabb időzik, valahol a zsombékos, zizegő nád előtt, jóval óvatosabban lépked a nyákos, nyirkos talajon. Még az ő kis jelentéktelenül puha léptei nyomán is víz szivárog elő a lagymatag földből, átáztatja a vékony tornacipő anyagát, és undokul dörzsölődve ér a fiú sápadt bőréhez – kipirosítja, nyúzza, mintha saját maga kapart volna rá rózsás sebeket. Ez persze a békászással együtt jár, és különben is: ki nem szarja le? A nádszálak zsenge zöldbe olvadó levelein kuporog egy leveli. Csukott szemekkel kuruttyol és láthatóan rémségesen élvezi a vékony hámmal futtatott, nyirkos kis testét melengető napsugarak aranyos ragyogását. Tetszik neki. Egész úgy érzi, ez egy csodás, nyári koraest, mely épp megfelelő arra, hogy lanyha kuruttyolással üdvözölje a béka kollegákkal közösen imádott Estét. Zsong, zsibong a tó partja, szitakötő rebben, és valahol, a hosszúra nyúlt levelek közt az ifjú mardekáros tornacipői toppannak egy lapos kövön. Kissé ingatag, de Seya nem aggódik. Billeg egy sort az instabil alakzaton, próbálgatja, meddig döntheti, hol akad, mennyire tartaná biztosan. Célja van vele. Épp a kölyök farkas ne vette volna észre a brekegő parányt? Lesunyt fejjel, meglapulva óvakodik még közelebb, és erre már valóban veszélyes a víz; a táncos kedvű kő persze játszi könnyedén tartja a jelentéktelen kis súlyt. - Hé, Kiba! – Harsan a túlságosan is jól ismert hang valahonnan a közelből, és ezzel egy időben felgyorsulnak az események. A fiú felkapja a fejét, és még épp sikerül elcsípnie a feléje zúgó, sötét kis lövedéket, mely szinte fütyülve szeli a levegőt. Lapos, lapos kavics. Kacsázásra kiváló. Elkerülni lehetetlen, bár a sovány békavadász megpróbálja. Ösztönösen hátrahajol, megcsavarodik, a kezei még kapaszkodóért kapnak a levegőbe, de a vágós zöldön és kemény köveken kívül mást nem talál. Kaszál egyet, aztán csobban, egyenesen a hűvös vízbe. - A kibaszott életbe, Mirol! Ez fájt! – Hörögi levegő után kapva, miközben didergőn tempózva visszacsapkodja magát a kőig és felkapaszkodik rá. Csapzott, hószínű tincsei undok hínárokkal keveredve tapadnak az arcába, és apró, sötéten vonagló piócák tapadtak a csupasz bokákra. Gabrielt persze nem hatja meg. Csak vigyorog, és láthatóan roppant elégedett magával. Közelebb sétál. Olyannyira, hogy a sötét sportcipők orra hamarosan centiméterekre kerül a kapaszkodót nyújtó kőtől. - Óóó… Ne haragudj, azt hittem, majd elhajolsz. – Feleli amolyan gyomorforgató mézes-mázosan, és a tőle már megszokhatott, hanyag lazasággal a törpe elé guggol. Valami fényes, aranyosan csillanó borítékot lóbál az orra előtt. – Na figy. Ezt Lumpsluck küldi. - Rrremek. – A morgós válasz nélkülöz mindennemű érzelmet, mintha a tó vize máris dermedt fagyosra hűtötte volna a fellobbanó lángokat. Seya megtámaszkodik, és megkísérli kihúzni magát a marasztaló léből, de Gabe mester útban van. – Khm. – Erre bezzeg kapcsol. - Értsem úgy, hogy Gabriel, kérlek, menj odébb? – Hízelkedő mosolyt villant, de kinyújtja a kezét, mire a fiatal vonások undorodón ráncosodnak. - Menj már! – Félrecsapja a segítségül nyújtott kezet, mire a ötödéves megvonja a vállait és elhátrál. Épp csak annyira, hogy a soványra ázott kígyó-ivadék felkapaszkodhasson a szárazra. – Mit akar Lumpsluck? – Már-már unottan csavarja ki a vizet a hajából, de így nem valami haladós, úgyhogy a következő percben alaposan meg is rázza magát. Szanaszét röppen a tó vize, Gabe káromkodva elhátrál, és úgy bevédi azt a borítékot, mintha egyenesen az övé volna. Ez persze a kölyköt is kíváncsivá teszi. - Mi van benne? - Ugyan, Kiba, hogy feltételezheted rólam, hogy kibontom mások leveleit? - … - Okéh… Valami flancos partira vár. … Ne nézz így rám, tényleg! - Aha. Nem veszem be. Flancos parti… Baromi gyenge, Mirol, tőled meg végképp! - Hmpf. Jól van. Ne hidd, ha nem akarod. Nem nekem kell magyarázkodni, hogy miért nem jelentél meg, vakarék. Bár ahogy elnézlek, a helyedben erősen szégyellném odatolni a pofám. Nem vagy odavaló. Bárcsak tudnám, mit akar tőled az öreg! – Keserű nevetése van és akkora adag féltékenység csendül benne, amennyit egy idősebb diáktársa felé aligha mutatna ki. De az nem járja, hogy… - Csinálsz, amit akarsz, én mosom kezeimet! – Azzal a földre pottyantja a meghívót, sarkon fordul, és sértetten távozik. Seya egy darabig még néz utána, aztán a fekete póló anyagát csavargatva a borítékig sétál. A pecsétet feltörték, a meghívó maga gyűrött és Mirol szagú. Tényleg felbontotta az a nyomorult kis korcs… Ami viszont az írást illeti… A fiú felhorkant. Na persze. Majd pont őt várják ezen a puccos összejövetelen! Hát jó. Hülyét akarnak csinálni belőle?! * * * Mire a terem ajtajához ér, olyan szinten sikerül felhúznia magát, ahogy annak rendje és módja. Szinte kívánja, hogy találjon ott egy rakat felsőbb évest, és úgy elküldje őket a jó édes anyjukba, hogy aztán minden szál csontját ízzé-porrá törjék a pattogó vakarcsnak. Ebben a szellemben löki be a súlyos ajtót, és bamm, azon nyomban orrba vágják az ingerek! Mi a szar?! Először csak leesik az álla, aztán elkerekednek a szemei, végül undorodva felvonja az orrát, és lenéző, döbbent nemtetszésbe gyűri a máskülönben figyelemreméltóan szép vonásokat. Csak az az ocsmány heg ne rángatózna olyan idegesen a bal szeme körül! Még egyszer lepillant a meghívóra és ellenőrzi a termet, aztán úgy dönt, jó helyen jár. Pontosabban ezt láthatják rajta azok, akiknek valamilyen érthetetlen okból feltűnik a macskaléptű mardekáros. Nyomában a tó vizétől csillogó sáv teszi síkossá a padlót. - Hm. – Csupán ennyire méltatja, amint felfedezi az ülésrend logikáját, pedig valahol belül felsikolt benne a páni félelem! Be akarják ültetni két nőnemű közé?! Egyedül?! Ráadásul ahogy elnézi ezeket a neveket, a háztársain kívül gyakorlatilag senkit nem ismer közülük, ami azt jelenti, hogy alighanem ő itt az egyetlen másodéves! Persze Audrey Turnert, a Hollóhát örökké borzos hajzatú csapatkapitányát több rendből is ismerősnek tartja – ettől persze cseppet sem szimpatikusabbnak, de legalább nem misztikusan félelmetes hölgyemény. Finoman felborzolódik, miközben a kártyákat nézi. Aztán körülsandít és egyszerűen ellopja a magáét az asztalról. Tanácstalanul megindul a székek mentén, hogy olyan helyet keressen, ahol még nem ücsörögnek, és kicserélhetne két táblát. Nincs az az égi hatalom, ami rávehetné, hogy szukák közt töltse az estéjét! Épp eléggé kínos, hogy csurom vizesen, csapzottan, hínárokkal tarkított sörénnyel, piócáktól csiklandós bokával, szakadt, szinte átlátszóra rongyolódott farmerban és bő, de súlyosra szívott és borzasztóan áthűlt, fekete pólóban feszít! Gregory bezzeg… Na meg Seraphin… Ehh. Szépek. Őt pusztán az egyenes gerince teszi méltóságteljessé, ha a külseje maga gúnyolódásra is adhat okot. Hűvös tekintettel pásztázza a népséget és olyan földöntúli nyugalmat erőltet magára, ami már-már szembetűnő. Erőnek erejével megtagadja magától az ázott kölyökmacska tudatát, felszegi az állát, és finoman félrebiccent fejjel olvas. Aztán hirtelen összevonja a szemöldökeit, beleszimatol a levegőbe és Caleb felé kapja a fejét. Megrándul az arcán egy gyűlölködő kis izom.
|
|
|
Naplózva
|
Multik: Cedrah Lupen, Gabriel Mirol, Loreena Rainey, Cellar Door
"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák, - s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok.."
|
|
|
Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
VII. Kis Alkimista
Hozzászólások: 188
Jutalmak: +810
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nyolcadik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 13 hüvelykes, tiszafa pálca, egyszarvúszőr maggal.((^^"))
Nem elérhető
|
|
« Válasz #18 Dátum: 2009. 11. 01. - 14:05:58 » |
0
|
Cassandra és Seyala, és mindenki, aki látja
*Voltaképpen túl szép is lett volna, ha igaz. Mármint úgy értve, ha minden olyan, mint amilyennek lennie kell. Hogy megjelenik a krém, hogy eszmét cserélünk a minden bizonnyal bölcs Lumpsluck éber irányítása mellett, mindenféléről, ami csak érdekli az embereket, elvégre nem csak az alkímia és a sötét varázslatok vannak a világon, na meg persze a védekezésük, ami engem érdekel, hanem már is, csak éppen kedvem nincs foglalkozni velük mostanában. De itt lehetett volna, mindazonáltal a helyzet úgy fest, hogy nem nagyon erről fog szólni az est, de hogy miről az számomra éppen olyan rejtély, mint ahogy azoknak a hugrásoknak az arcáról sem a megvilágosodott értelem süt. Oda se neki, valahol el kell kezdeni és a tanár úr csak nem téved tragikusan nagyot. Mindazonáltal lám, az ajtót érdemes volt szemmel tartani, bár ahogy Omen beszédül rajta nem éppen egy olyan látvány, ami gyönyörűséggel töltene el, de ahhoz ténylegesen több kell annál, mint egy szerencsétlen Mardekáros, mondjuk Alyson látványnak nem rossz, de hogy Caleb… Felvont szemöldökkel szemlélem a vonulást, Alyson mellém kerül, két lány között, az egyiket úgyis lefoglalja rosszul választott kísérője, de egyáltalán! Hogy jut az eszébe idehozni egy nem meghívottat? Undorodó fintorral szemlélem, remek lesz, ha a Griffendélesek is idevonszolják a aljanépet az asztal köré, bár több terítéket… nem mintha komoly gondot okozna még egyet előbájolni valahonnan, de gyatra világ lesz itt, ha erre kényszerülünk. Szerencsére még nem. Cassandra érkezik, szinte használható ember, ő legalább ide is tartozhat, ha igényt tart a helyre, bár mégiscsak női agy, női gondolatok, női hozzáállás, mindazonáltal órákon használható, nem sikít, ha átváltoztatáson a lábas csésze megindul felé.* -Szép estét!-*biccentek, viszonzásul a köszönésére, ami mintha csak nekünk, Mardekárosoknak szólna, úgy gyűlünk itt a többiekkel szemben, mintha ítéletet akarnánk hirdetni felettük, és a vicces ebben, hogy még jogunk is lenne rá.* -Magam se tudom, hogy hogy legyek vele-*pillantok fel rá egészen hátrahajtva a fejem, hiszen magas lány.* -De nem ülsz le inkább?-*mondhatni hellyel kínálnám, ha én lennék a házigazda, de az is lehet, hogy vár valakire, vagy elégedetlen az ültetéssel. Ennek ellenére még folytatom a megkezdett gondolatot, hiszen alighanem választ vár.* -Ha elnézed, a többséget felmerülhet a kérdés, hogy ezek vajon mit keresnek itt? Elvből nem kritizálom meg egy tanár döntését, de nézz szét, Ők vannak itt, akik, mit vársz tőlük? Ha meg tudnának jelenni, akkor nem csodálkoznánk a jelenlétükön. *A terem ajtaja újra nyílik, alighanem az est fénypontja toppan be, mint valami túltüzelt szalamandra, legalábbis olyan bosszúság süt abból a jelentéktelen Mardekárosból, leszámítva azt az apróságot, hogy idáig érzem a tó nedvességét és átható mocsárszagát, mondhatni öröm lenne nézni, ahogy fázik, didereg, vonaglik, ha már egyszer képes és így… de még hogy! betoppanni. Enyhén fennakadnak a szemeim, miközben Seyala, csak hogy igazolja a látásomat elindul, felveszi a tábláját és lép tovább, halad, létezik, elevenen és fájdalmasan valóságos az egész megjelenése, ahogy a ruha nedvesen cuppan, csicsog, nyekereg a bőrén, főleg ahogy lép, a cipő hangja a padlón, hiába lép olyan könnyedén, mintha nem is lenne, az a nedves, undok nyekkenés feltekeredik az agyamba, masszívan beeszi magát, mint egy gonosz átok, mintha csak a szemembe kiáltaná: „Nesze neked aranyvérű barátom, így is lehet élni!” De minek?! Megkaparnám az arcom, ha átlagos halandó lennék átlagon felüli gondolatokkal, de inkább nem. Szétgombolom a zakóm, a pálcámért nyúlok, nem különösebben látványos mozdulattal elővonom, szinte az asztal alatt, pedig csak a minden túlreagálók elől rejtem, Seyala, ha figyelne rám jól láthatná, de valamiért megáll, és figyel, nem baj, én a magam részéről, mielőtt túlsággal is megbotránkoznának rajta egy szárító igével elbájolom a nyomait, aztán egy nagyon hasonló varázslattal a ruhájához érek, ültömben pont elérem a pálca hegyével, így mondhatni feltűnés nélkül, pillanatok alatt megszáríthatom, a ruhája meg olyan marad, amilyen, legfeljebb a zakómat adhatnám rá, mondjuk az meg térdig el is takarná, de nem rí ki az itteni enteriőrből így se, legalább már nem vizes, mocskos, mint valami utolsó söpredék, elvégre a házamból való, nem kéne ÍGY kinéznie. Ha már egyszer nézés, akkor elpillantok arra, áh, Caleb, mi más. Mindazonáltal visszahúzódom a székemre, ha esetleg kitörne a balhé, a pálcám még kézben van. Remek este lesz, miért érzem úgy mégis, mintha idegeken táncolnánk, többek között az én szépérzékemen? De ha már egyszer szép, azért köszönetet nem várok egy magamfajtától, voltaképpen az lesz az érdekes, ha nem ugrik a torkomnak, mert pálcával érintettem, na de kérem, éppen én ne tehettem volna?*
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Seyala Foley
Eltávozott karakter
acsargós dög, negyedév
:: a kölyök ::
Hozzászólások: 205
Jutalmak: +12
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Griffendél
Évfolyam: Negyedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 14 hüvelyk, éger, sárkányszívizomhúr mag - a markolat gézbe tekert, mivel a kis ideges kéz gyakran csúszós a verejtéktől
Nem elérhető
|
|
« Válasz #19 Dátum: 2009. 11. 01. - 17:19:47 » |
0
|
Seraphin, Caleb és a környékbeliek
A kölyök tényleg nem figyel, se látszólag, se valójában, hiszen minden figyelmét a gyűlölt háztárs köti le, aki felől pedig olyan pompás vér és hó és ázott föld szaga lebben feléje bomló édesen, fagyba dermedten és mélyre kapartan, amennyire csodálatosat rég szimatolt. Furcsa... Pedig nem tűnik sebzettnek. Seyala szépen ívelt, hófehérre őszült szemöldökei töprengőn összeszaladnak, miközben a nyomában elcsöpögtetett, olajosan csillanó nyomokat könnyű bűbáj csavarja fel a levegőbe. Akkor viszont, mikor valami kemény, apró ponton érintő dolgot észlel a ruháján, olyan dühödt hördüléssel kapja hátra a fejét, mintha ugyanazzal a lendülettel képes volna, és tőből marná le a pofátlan felsőbb éves koponyáját a nyakáról! Egyáltalán, ki merészeli bottal böködni, csak azért, mert másodéves?! A heves indulatoktól rút, acsargó pofázmányba torzult arc azonban hamar kisimul. Csak megszárították. Másodpercek kérdése, hogy visszanyerje maga fölött azt a földöntúli nyugalmat, ami nem tűri meg az utálkozó fintort, a lenézően villogó szemeket, de a sértett haragtól vicsorgó ajkakat sem. Helyette marad a rezzenetlen, szoborszép arc, melybe ocsmány repedésként rútít az az undok, kés nyeste heg. Maradnak a hűvösen csillogó, acélos szemek, melyekben nyomokban sem lelhető fel semmi evilági. Örömtelen a pillantásuk és olyan fájón semmilyen, mintha a tovarebbent lélegzetvételnyi pillanattal együtt a kölyök lelke is megszökött volna abból a törékenynek tetsző, többszörösen megtört testből. Seya egy hosszúra nyúlt másodpercig némán bámul Seraphin arcába, aztán sarkon fordul, és visszasétál az eredeti helyére. Nem időzik ott sokáig. Minden további kártyát eggyel odébb húz, csöndesen munkálkodva, ezzel jelezve, hogy bizony aki már ledobta magát, az most újra megemelkedhet és egy egész széknyivel odébb vonszolhatja azt a kicsípett valagát. Mikor visszaér, megcseréli a Seraphin mellett ülő lány és a mellette ülő fiú kártyáját, ő pedig cseppet sem zavartatva magát letelepszik Lamartin mellé. Illetve csak ülne, ha nem döglene ott valaki a közvetlen közelében, akinek pedig semmi keresnivalója ezen a rendezvényen, és különben is. Porcikája nem kíván mellette ülni. - Csússzatok eggyel odébb, Caleb. - Mordul csöndesen, olyan semmitmondó éllel, ahogy az ember egy vadidegen, tökéletesen közömbös figurát oktat ki a kvintesszencia turbulens erővonalairól. A franc se tudja, mi jár a fejében. Talán csak az, hogy ott jó helyen lesz, talán valami egészen más. Szólni mindenesetre egy büdös szót sem szól a többiekhez. A tekintete makacsul Caleb arcán időzik. Érzelemmentesen, mintha üvegből csiszolták volna a kifejezéstelenül is gyönyörű szemeket. Mintha sosem törték volna szilánkosra a karját. Ha odébb csusszantak, akkor letelepszik Seraphin mellé, méghozzá roppant boldogan a tudattól, hogy a Gary-nek címzett tábla még mindig közte és Caleb között időzik. A magáét az asztalra löki.
Új ülésrend, mivel Seya átrendezett: Pansy, Gregory, Olivia, Draco, Emily, Nadalia, Zoey, Alyson, Caleb, Gary, Seyala, Seraphin, Cassandra, Aaron, Jules, Melore, James, Gwendolyn, Yolanda, Audrey, Amy, Norkys, Josephine, Giles, Vikitria, Hermione, Harry, és zárul a kör.
|
|
|
Naplózva
|
Multik: Cedrah Lupen, Gabriel Mirol, Loreena Rainey, Cellar Door
"Vannak gyermeki húst utánzó friss szagok, oboa-édesek, zöldek, mint a szavannák, - s mások, győzelmesek, romlottak, gazdagok.."
|
|
|
Olivia Lestrange
Eltávozott karakter
Draco Pöttömbogara,Terror Angyala ^^
Hozzászólások: 41
Jutalmak: +10
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Mindenki Pöttömbogara, de leginkább Dracoé ^^
Hajszín : ööö... nemsok ><
Szemszín: Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz. (Les Brown)
Ház: anyu *.* xD
Évfolyam: Bájitaltan *-*
Családi állapot: Draco Malfoy
Kapcsolatban:: Mardekár
Legjobb barát: http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?topic=251.0
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: az meg még inkább nincs
Nem elérhető
|
|
« Válasz #20 Dátum: 2009. 11. 07. - 16:57:21 » |
0
|
Lump-klub Még szép hogy elhívtak. Még szép…! Ez a minimum, habár ha belegondolok, éppen jobban is el tudnám ütni az időm, mint Lumpsluck professzor unalmas összejövetelén ücsörögve hallgatni az idiótábbnál idiótább csevejt, amely annyira tud untatni, hogy… hogy… elálmosít, úgy igazán. Szóval nem, nem örülök neki teljesen, mármint hogy nincs más választásom, el kell mennem, de egyértelműen tiszteletem teszem. Mert hát egy Lestrange hiányozzon pont a sorból? Na ne! Még a végén le is szedik a fejem otthon, mert nem tudom milyen oktán fogva de még Serpi néni is tiszteletben tartja a nagy Lumpsluck proffot. Szörnyűségesség! Nincs mese hát… menni kell. Persze előtte hosszan elhúzok mindent. A háziírást, mert McGalagony naná hogy plusz feladatokat osztott ki, mikor rájött, még mindig nem tudom normálisan átváltoztatni azt a szerencsétlen kis pennát egy kiscsirkévé… de hát… igazán nem én tehetek róla ha valahogy a színe se sárga lesz és hogy a csipogás helyet ugatni kezd, mint egy megvadult pitbull! Tény hogy a több gyakorlással többet is elérhetnék, s meglehet épp emiatt kaptam az újabb házidolgozattal több munkát a többieknél. S evidensen meg is csinálnám, ha nem kellene elmennem az esti party-ra. Ám egy ilyen rendezvény kihagyása, bárhogy is nézem, még ha nincs is sok kedvem hozzá, fontos, s talán hasznos is. Igazából azt se tudom eldönteni, melyik a jobb. Ha a házit odázom el, vagy pedig ha a rendezvényt… Az örök dilemma persze örök dilemma maradna ha nem venne erőt rajtam az abszolút lustaság és… nem indulnék fel a hálóterembe, mondván… csak egy újabb darab pergamenért megyek, holott… egyenes célom az ágy és az alvás, mert minek nekem házi és estély… De valami megállít. Egy szőke hajkorona, ami nem is oly ismeretlen a számomra, majd az illat… Draco. Kilesve a felfelé ívelő kőlépcső mögül, amely egyenesen a hálóba vezet és amelynek első lépcsőfokán állva várakozom, meglátom Őt, amint elegánsan, mint mindig, de még most a szokottnál is jobban festve vonul ki és… egyértelmű hova megy… Teljesen egyértelmű. És ahol Malfoy van ott nincs unatkozás… Mint az őrült rohanok fel a szobába, bevágva magam mögött az ajtót, de senki nincs bent akit ez zavarna… Nem, nincs alvás. Nem, eszelős rohanás van… öltözés ruharángatás, szitkozódás Merlin minden ősének megemlegetésével… s mire elérek a gubancos hajfésüléshez, addigra olyan lehetek egy külső szemlélő által, mint egy Mungóból szabadult idióta. Mégis egy tíz perc alatt, ami nekem évmillióknak tűnt elkészültem, s elfogadhatónak kinéző külsőmmel rohantam vissza lefelé, arra, amerre a fiú is távozott nem is oly rég. Persze a rohanásba fellöktem az egyik társamat, de mit sem törődtem a hangos kiabálással, rohantam, mert nem akartam elkésni. Az elég ciki lenne, valljuk be őszintén. Még ha akartam volna, akkor se tudtam volna eltéveszteni hogy hová is kell mennem. Persze mindig is utáltam a Legendás lények gondozása órát, s néha már-már Lumpsluckot is, tekintve hogy azt a halálunalmas órát amit nem élvezel, hanálunalomban töltesz el és a tanár minden megnyilvánulása untat, mégis egy másodperc alatt hirtelen a legérdekfeszítőbbnek találtam s most még a madragóra különleges tenyésztési és termesztési szokásairól is hajlandó lettem volna ódákat hallgatni ha ott van Ő és végig csak Őt bámulhatom… Ám először az aggodalom majd a csalódottság fog el, amint belépve körbepillantok a helyszínen, ami egy kellően csicsásan feldíszített tanterem. Kellően sok mardekáros, köztük Parkinson és Omen, no meg a sok, számomra vadidegen hollós, hugrás és no lám csak a griffendél színeiben csak nem Vikitria…? Kicsi a világ… Biccentek neki, egyedül neki, mert sokakat nem tartok méltónak se arra, hogy észrevegyem, s mivel Pasy nem igazán a szívem csücske így őt is kihagyom a kegyeltek listájáról. Az egyetlen értelmes ember talán még Gregory, aki mellé a nevemet látva le is huppanok és széles mosollyal üdvözlök. - Hát te is itt?! Ó mily öröm… már azt hittem csak az aljanéppel lesz randevú…-Egy gonosz kis fintort vágva elnevetem magam, majd körbepillantok unottan. Biztosan Potter és Granger is jelen lesz… már ha persze eljönnek. És hol a fenébe lehet már Draco? Igazán feldobhatná a hangulatom…úgyis vigyáznia kell rám… talán nem is véletlen hogy mellém ültették… Pár percig elgyönyörködök a mellettem lévő névtáblában, amire cirádásan fel van vésve a Malfoy név, aztán Gregory-ra pillantok, ha esetleg válaszolt volna…
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Draco Malfoy r.
Eltávozott karakter
hetedév / prefektus, iskolaelső
iskolaelső. prefektus.
Hozzászólások: 204
Jutalmak: +1192
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Hajszín : Arany
Szemszín: Ezüst
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Eljegyezve
Kapcsolatban:: Vikitria Mirol
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Galagonya, egyszarvúszőr
Nem elérhető
|
|
« Válasz #21 Dátum: 2009. 11. 09. - 00:39:14 » |
0
|
Egy úriember nem késik. Draco sem fog. Vagy az is lehet, hogy nem úriember. Ki tudná ezt ilyenkor megállapítani? Délután fél négy van, és épp lelkesen pihenteti fejét épp Dean ölében a klubhelyiség egyik kényelmes kanapéján, és hagyja, hogy lustán birizgálják a haját, meg a ingje gombját. Hogy ilyenkor kviddicsedzést kellene épp tartania? Hát, az lehet. De mégis minek, ha a szezonban már nem lesz több meccsük, és ígyis-úgyis a tabella legalján áll a Mardekár?
- Kaptál meghívót Lumpslucktól? - Kaptam. Valami idióta adta ide, mikor átnyújtotta, késztetést éreztem arra, hogy kiröhögjem, vicces volt, ahogy pislogott szótlanul. - És, elmész? - El kéne. Bár nincs túl sok kedvem hozzá... - Ugyan miért nincs? - Nem is tudom. Talán mert egy idióta vénembernek tartom Lumpsluckot? - Elhamarkodottan ítélsz, mint mindig. - Lehet. Ezért is megyek el. - Gyorsan változtatod az álláspontodat. - Most veszed csak észre? - Hányra is kell menni? - Fél hétre, ha jól emlékszem... - Akkor addig még van egy kis időnk…
Arra ébred, hogy parázslani kezd a billog az alkarján. Észre sem vette, hogy elaludt. Az viszont biztos, hogy kezdődik. De miért pont most?! Ismeri már ezt a lassú és alattomos fájdalmat, mely a Jegyből kezd el szivárogni, és hamarosan végigcsepeg minden vénáján majd egészen az agyáig, ahol felrobban, hogy égető tűzgolyóként árassza el az egész testét. Percek kérdése az egész. Ilyenkor legszívesebben eltűnne a kastélyból, sőt, az egész tetves Földről is. Az ágya, benne Deannel jól hangzik, csakhogy hiába - kötelezettségei vannak. Meg kell jelennie! Méghozzá puccban. Mindkettejüknek. Még szerencse, hogy az efféle felhajtás nem idegen a Malfoy-fiúnak, akit apja egész gyerekkorában, sőt egész börtönbe zárásáig mindenféle társadalmi eseményre magával cipelt. Akkor is, ha nem akarta. Akkor is, ha épp a halálán volt negyven fokos lázzal. Nem volt kifogás. A gomblyukába illeszti az aranyból és fehéraranyból készült cikeszt formáló mandzsettát, és mélyen beszívja orrlyukain a levegőt. Nem tudja, meddig lehet ezt még így csinálni. Hiszen a Nagyúr egyre türelmetlenebb, már ami Dumbledore ügyét illeti. A büntetés is mindig egyre rosszabb. Legutóbb, mikor Előtte állt, nemcsak a kínoktól émelygett, hanem magától a szótól is hányingere volt. Crucio… Crucio… A világ legkegyetlenebb varázsigéjének tartják, pedig a Nagyúr roppant találékony kínzások terén. Megmozgatja csuklója körül a leheletkönnyű selyeminget, melynek érintése mintha vadul ingerelné az érzékeny jeleket finom bőrén.
Időben indulnak el. A gond nem ezzel van. Draco néha elgondolkozik azon, hogy nem gyullad meg a rajta levő ruha ujja az égető fájdalomtól. A Sötét Jegy pulzálása kezd elviselhetetlenné fokozódni (a Nagyúr kívánságának megfelelően – hisz a kínokozás szándéka egyértelműen megkülönböztethető a hívástól, ezt minden Halálfaló nagyon jól tudja), és alig tesznek meg egy emeletnyi távolságot, meg kell támaszkodnia a fal mellett. Bevonszolja magát a fürdőbe. Nem, Draco Malfoy nem mutat gyengeséget senki előtt sem. Dean előtt főleg nem. Mégis, mikor érzi a kígyó tekergését a karján, érzi a kontúrvonalakban lüktető, méreggel kevert tinta száraz perzselését, melytől a torka is elszorul, egyszerűen képtelen azt mondani, amit eltervezett. Hogy Takarodj, és hogy Tűnj el innen. A fájdalom odáig fokozódik, hogy alig bír talpon maradni, a hideg víz sisteregve ér az égő Jegyhez a karján, A zsibbasztás nem segít, csak pár percig. A jég pillanatokon belül elolvad. Nincs hatásos megoldás erre az esetre, legalábbis Draco nem tud róla. A fájdalom végül… lassan… mégis enyhül. Képes enyhülni. Képes volt rajta enyhíteni.
A Lump Klub termét pillanatokkal az estély kezdete előtt érik el. Nem sietnek, ó nem. Egy aranyvérű mindig pontos. Hajszálpontos. Legendásan. A legtöbbeknek kimért biccentés jár a különösen sápadt Malfoytól. Vagy ezt talán csak a hamuszürke ing teszi, melyet visel? Nem az ő színe. Valami bézs sokkal jobb választás lett volna. Úgy néz ki, együtt érkezett valakivel. Kihúzza a széket Deannek, mielőtt lehuppanna a sajátjára. (Milyen furcsa, ő sose szokott így belezuhanni a székbe.) Legszívesebben az asztalra borulna, és aludna. Egyesek pillantást feltűnően kerüli. Mindjárt összeszedi magát. Csak merjen valaki hozzászólni, és rögvest a régi gusztustalan tapló lesz belőle.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
Hozzászólások: 67
Jutalmak: +24
Előtörténet: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Ház: Mardekár
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Bonyolult
Legjobb barát: Ava Kedavra
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Tiszafa, 16 hüvelyk, sárkányszívizumhúr
Nem elérhető
|
|
« Válasz #22 Dátum: 2009. 11. 09. - 11:41:19 » |
0
|
Caleb, Seyala, akik látnak/hallanak és mardisok... FolyosókAz értelmesebbek már felfogták -már amelyik időben kapcsolt-, hogy érdemesebb kikerülni, ha a folyosón egzecírozom, mint utamat szegni... Néhány persze megpróbál ellenállást kifejteni, valamiféle agóniától vezérelve, mintha nem csak egy jelentéktelen gyalognak tekinteném őket az élet sakktábláján, akiket egy lépéssel eltaposhatnék, ha úri kedvem úgy tartaná. Felfoghatatlan, egyesek miért feledkeznek meg olyan elegánsan mivoltuk „szükségtelenségéről”... Szomorú milyen hetykén buzog bennük az olthatatlan tudat, hogy egy „hajtóvadászat” legfőbb célpontjai, amit Én űzök ellenük. Igazán hálás feladat beléjük plántálni, mennyire szikár részei a világnak... hogy már arra sem jók, hogy egy fintort engedjek meg magamnak feléjük. Nos igen, vannak ilyen szánalmas esetek... Valóban hálás lehet, aki kap egy kis parcellát életem játszóterén. Oktalanul viszont senkire nem ruházok ilyen hatalmat... mindennek oka van. Vajon tudta e a srác, aki a napokban állandóan utánam caplatott, mennyi kellemetlenséget fog okozni szerencsétlen diáktársainak? Talán egy meggárgyul „rajongó”, vagy egy ostoba ellenségem famulusa, aki rám szált, hogy idegesítsen? Remélem most én is legalább annyira a begyében vagyok... Elvégre, ráérek egy kis öncélú szórakozásra, ha már ilyen kimerítő hajszába lovaltam magam, hogy ráijesszek egy ilyen gyászosan esetlen teremtésre. Meglebbenő sárga talár, rémült, vizenyős tekintet... de még küzd, és ez a lényeg. Túl mindennapi lenne úgy leszámolni vele, hogy kardélre hányja magát előttem, így inkább hagyom, hadd hitegesse magát a reménytelennel... De vajon merre igyekszik? Meddig bírja még? Egy tömeg, valamiféle ceremoniális összejövetel közelében roskad össze, zilálva, összefüggéstelen szavakat habogva. -Ohh, milyen ünnepélyes... Állj fel nyugodtan, semmi szükség a formaságokra! -vetettem oda formális hangnemben, sajátos fennköltséggel, miközben a talárom igazgatásával voltam elfoglalva. A nyilvánosság cseppet sem zavart, a megjelenésem annál inkább. De nem is puszta tollászkodás ez, inkább valamiféle méltóságteljes nyomásgyakorlás, időhúzás, a húrok pendítése. Percekig el tudnék ezzel szórakozni, de annyi időm sajnos nincs. -Szóóóval! -kezdtem bele jóízű kedéllyel, s mosolyom egyáltalán nem imitálta a kellő hangulatot, amelyet szavaim megkívántak volna, sokkal baljóslatúbb volt- Óvatlanul lebucskáztál az épület tetejéről... vagy, van egy másik eshetőség, de az zsákbamacska... na jó, igazból még ki kell találnom... Szabadságodban áll eldönteni, tűnődj el rajta kérlek! -briliáns mosolyom csak fokozta az elhangzottak égető tudatosulását. Hogy üres fogadkozás e, vagy esetleg egy kálvária előszele, ki tudja? A lényeg, hogy elértem a kellő hatást... A fiú kétségbeesetten állította meg a körülötte folytatott idegölő keringőmet. -Igyekezz, mert nem érek vissza vacsorára! -köptem a szavakat epésen, eggyel hátrébb szökkenve. -K...kérlek... hallgass... meg! -lihegte reszelősen, elhasalva előttem a padlón. Lehetne még ennél is szánalmasabb? A lényeget el is felejtettem, hisz annyira szórakoztatóvá avanzsált ez a kis incidens, hogy már valahogy nem is tudott érdekelni, mi céllal koslatott a nyomomba ez a szerencsétlen kölyök... -Döntöttél? Ne hamarkodd el, nem sokakat illet meg a kegy, hogy ilyen lehetőséget kapjanak... -magyaráztam szomorú szeretettel, és szinte kéjjel szívtam be a rettegését. -Na?-Egy... levél, Horatius Lumpstuck küldi! -szipákolt a kezében valamiféle borítékot szorongatva. A pillanatnyi meglepettség kellemetlen súlyát egy rideg vállvonással nyomtam el, ahogy vonakodva téptem ki a félvér hugrás tenyeréből az irományt. Ha ez valami átverés, a kálvária nem lesz helyes szó... Viszont koránt sem tűnt annak, hisz a rémesen díszes levél Horatius Lumpstuck ékes aláírásával zárul. -Lump klub ma este...? -nyugtáztam a megértett szöveget színtelenül. -Miért nem mondtad ezt előbb? -kérdeztem simulékony modorban, mézesmázosan, miközben feszülten lazítottam a nyakkendőm csomóján és úgy pillantottam oldalra, a felsorjázott „tömegre”. Jelenlegi viseletem nem épp illő egy ilyen „összejövetelhez”, ami számomra mellesleg csupán csak újabb, ígéretes kapcsolatok kiaknázását kínálja... Egy asztalhoz ülni mindenféle félszerzettel nem túl felemelő. -Miért nem szóltál hamarabb mit akarsz? -dobtam el a levelet egy fanyar fintorban. -Próbáltam! -replikázta merész elszántsággal- De sosem hagytad...Muszáj lesz beszélnem róla Lump profnak, hogy legközelebb házimanókat alkalmazzon... Bosszúsan fordultam egyet a sarkamon, hisz még rengeteg teendőm volt, de Lump estéje már javában zajlott... KlubhelyiségEgy percig sem hezitálok, mit fogok viselni a partyn, a folyosón jó előre volt időm átgondolni, hisz aki gyakran mozog ilyen körökben, rendelkezik némi tapasztalattal az efféle összejövetelekhez megfelelő viseleti szokásokról. Lump klubja valahol a középkategóriában foglal állást, legalábbis az elmondások szerint. Nem túl előkelő, otthonias légkör, és persze a sok buzgómócsing, akik a fellegekben járnak, mert betekintést nyerhetnek egy ilyen számukra fennkölt találkozóra. Remélem Lump gondosan ügyelt a szegregáció érvényesülésére, különben nem lesz hosszú életű az én megtisztelő jelenlétem. De vajon mivel nyertem el Lump tetszését? Legjobban talán ez foglalkoztat... Talán a híres kiismerhetetlenségem sarkallta, hogy tegyen egy próbát elfajult lényem megértésére? Érdekes este elébe nézünk... Egy zöld ing, és egy elegáns kötött pulóver mellett döntök, ami szintén mély sötétzöld színű, a mardekár címerével. Vagy talán Lump egy kiérdemesült Casanova, és hajdani önmagára emlékeztetem, elhíresült módszereimmel? A felső nyakát gyorsan megigazgatom, majd egy mardekáros sállal tekerem körbe. Igazán stílusteremtő, kinek jutna eszébe? A felsők alá egy könnyed farmert húzok, amely sötét színével harmonizál az előbbiekkel. Az ehhez legmegfelelőbb lábbelit is sikerült megtalálnom, így ruhakészletem talán legstílusosabb darabjai kerültek terítékre. Remek... Apám a legkülönb illatszerek garmadával is felfegyverzett, így ki tudtam választani a legdominánsabb illatot, persze csak módjával... Vagy Lump prof egyszerűen csak összeválogatott néhány embert, különösebb kikötések nélkül...? Akkor valószínűleg csupa pórias félvér társaságában kéne tengődnöm... De erről ráérek még elmélkedni, illetve nem igazán, mert már rég elkéstem... vagyis így sem igazán igaz, hisz rám sosem vonatkoztak igazán az időbeliség korlátjai. Ha már késő érkezek, legalább megadhatom a módját... Lump KlubSzinte megtisztelő az utolsók közt érkezni... akár az est fénypontja, a házigazda, a díszvendég. Mennyi lehetőség rejlik a dologban... Főleg, ha a meghívottak listája is kedvez nekem. Ha itt van, akire gondolok, akkor ez az este sok jót tartogat... Sietősen rontok be a terembe, ünnepélyesen kitárva karjaimat, mint aki a tömeg üdvözlésére vár... Csukott szemmel szívom be a helyiség fülledt, elhasznált levegőjét, ami arra enged következtetni, hogy elég sok meghívott lehet. Először hunyorítva nyitom résre a szemem, majd mintha ez valamiféle aberrált játék lett volna, mosolyodom el az igazamon. Valóban, az asztal tele van, körbe ismert, kevésbé ismert arcok, de némelyekhez -nagy szerencséjükre- még egyáltalán nem volt szerencsém. Az est várva várt pontja viszont hiányzik... Ejnye prof, a végén még csalódnom kell a jó ízlésében... Semmi ígéretes „fogás”. Az asztal körül... illetve... az asztalon! És még a főétel is elmarad... Mennyire lenne botrányos most lelépni? Csak a kíváncsiság bír maradásra... talán lesz még mibe belekóstolni. Ráérek leülni, ha a professzor megérkezik. Unottan járom be az elbűvölt helyiség pontjait, jobban megszemlélve néhány dísztárgyat, aztán mégis a helyfoglalás mellett döntök. -Szép estét! -szóltam ridegen, lehuppanva két szék közé az enyémre, kényelmesen elfoglalva a névkártyával jelölt pozícióm. -Szóval... békésen eszegetünk és diskurálunk majd egész este, vagy van valami érdemleges tervetek? -fordultam két oldalra elegánsan körbepillantva az ittlévőkön. Néhány szemrevalóbb lány tekintetét zavarba ejtően kaptam el néhány pillanatra egy dévaj mosoly kíséretében, majd siklottam is tovább két szomszédomra, akik csak üres biccentést kaptak. Máris felemelő a társaság... néhány féreg biztosan bújt az almába...
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #23 Dátum: 2009. 11. 10. - 00:24:17 » |
0
|
Nem akarok. Nagyon nem akarok. Itt csend van, meg nyugalom, mindenki, aki kellőképp mazochista, és szívesen tölti az idejét a szabadban ebben a fülledt, párás időben (bár ezt sosem tudtam megérteni – miért jó az, ha az ember szinte nem kap levegőt, ennyi erővel fojtogathatná is magát…), az valahol kint sétálgat a Parkban, vagy a fűzfa alatt üldögél, esetleg a könyvtárban magol valamit, készülve a közelgő vizsgákra. Igen, nekem is tanulnom kellene… Na, ez az, amihez se kedvem, se lelki erőm nincs. Inkább a klubhelyiségben pihengetünk. Pont kellemes az idő, talán annak köszönhetően, hogy a föld alatt, a pincében található a Mardekár hálókörlete, nem messze a Bájitaltan teremtől. A kanapén ülök, Malfoy az ölembe hajtva fejét relaxál, miközben én selymes, szőke tincseit forgatom az ujjaim között, cirógatom az arcát, a mellkasát, birizgálom a finom anyagból készült ingjének gombjait, ujját (imádom piszkálni), és csak hallgatok. Hallgatom a csendet. Nem gondolkozom semmin, elmémet teljesen kiürítem, így már-már majdhogynem tökéletesnek érzem a pillanatot. De megszólal. Rosszallóan nézek rá hirtelen, bár biztos, hogy nem látta, mivel csak egy másodpercre vontam össze a szemöldökömet, amiért kirántott a semmiről való gondolkozásomból, pedig annyira jól elvoltam. A Lump Klubról kérdez. Tényleg, az is ma van… Miért, miért pont ma? Nem szeretem az ilyen rendezvényeket. Sosem szerettem. Sok unalmas, idióta ember, fárasztó beszélgetések, erőltetett mosolyok, és megjátszott jókedv – feltéve, ha el akarjuk kerülni a kérdezősködést arról, hogy mi is életünk legnagyobb problémája. Nem vágyom oda, már csak a társaság miatt sem. Mondjuk Malfoynak örülök. Mármint annak, hogy ott lesz. Legalább unatkozni nem fogok. Ez már egyszer biztos. Lassan válaszolgatok a kérdéseire, majd mikor befejeztük a diskurzust, óvatosan a mardekáros fiúhoz bújok, miközben szótlanul simogatom tovább a fejét… Csontjaim hangosan ropognak, ahogy felállok. Teljesen elzsibbadtam, fáj a karom, a nyakam, a hátam. Körözök néhányat a fejemmel, megigazítom a szétálló hajamat, majd Malfoyra nézek. Készülődik, így én is elindulok a szobám felé. Már előre kigondoltam, mit fogok viselni ezen az estén. Egyszerű, rövid, nem sokat takaró hófehér ruhát veszek a kezembe, melynek elejét apró, ezüstös kis díszítések egészítik ki, hozzá egy hasonló, fehér magassarkút emelek ki a ládámból, az ezüst csatton megcsillan a fény. Villámgyors fürdés után egy óriási, fekete törölközőbe csavarva, mennyein illatozva lépek a ruhámhoz, majd óvatosan felveszem. A tükör elé lépve egy pillanatra elcsodálkozom – ez a ruha tényleg ennyire rövid? Körbefordulok párszor, végigsimítok az oldalamon, eligazítva ezzel a selymes anyagot, majd az ágyamra ülök, hogy felvegyem a cipőmet, és ismét a tükörhöz sétálok. Kifésülöm a sötétbarna hajzuhatagot, mely most lágyan omlik a vállamra, majd lazán előre húzok néhány tincset, így az különleges kontrasztot állít a ruhámmal. Az éjjeliszekrényemhez lépve magamhoz veszem a fekete szemhéjpúdert, a fekete szempillaspirált, illetve a vérvörös rúzsomat, hogy az megvadítsa egy kicsit az amúgy igencsak szelídnek tűnő kinézetemet. Még egyszer utoljára végignézek magamon, egy kevés parfümöt fújok magamra, és elindulok a klubhelyiség felé, ahol már várnak rám, ha minden igaz. Halkan sétálok mellette a lépcsőn, a kastélyban még mindig csend uralkodik, csak cipőm kopogása visszhangzik az épületben. Olykor-olykor Malfoyra pillantok, furcsán viselkedik, a szokottnál is furcsábban. A fürdő felé veszi az irányt, én pedig már majdnem, szólok neki, hogy a másik irányba kellene mennünk, de hirtelen ráébredek – valami baj van. Egy pillanatig sem habozok, utána megyek, hogy segítsek neki, bármi is a gond. Az izzó Jegyre jeget varázsolok, azzal hűtöm egy ideig a karját, majd elengedem, nem sokkal később pedig folytatjuk utunkat a Klub helyszíne felé. Mikor belépünk a terembe, már rengeteg ember várja a kis esti ”szeánszunk” kezdetét. Magabiztos léptekkel indulok el az ovális asztal körül, a nevemet keresve. Mikor megtalálom, a két mellettem lévő kártyára pillantok. Egyik oldalamon Malfoy ül, másikon pedig az egyik Graham-lány… Nadalia. Remek. Egy biccentés kíséretében ülök le a székre, megköszönve ezzel Malfoy udvariasságát, aztán várunk. Nem is tudom igazán, hogy mire.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Josephine ShieldHeart
Eltávozott karakter
Fin-Fin ^^
/ My brown-eyed angel. <3 \
Hozzászólások: 67
Jutalmak: +1
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Szemszín: "Senki sem különálló sziget..."
Ház: Griffendél
Évfolyam: Első
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban:: Griffendél
Kedvenc tanár: 17 hüvelykes fűzfa főnixtoll maggal
Kviddics poszt: Őrző
Pálca: Michael O'Conor
Nem elérhető
|
|
« Válasz #24 Dátum: 2009. 11. 11. - 11:01:40 » |
0
|
Egy nappal az események előttSzokásomhoz híven megint tovább maradtam a próbateremben, mint a többiek. Utolsó előttiként James és Giles mentek el. Én még maradni akartam egy kicsit gyakorolni a zongorán, illetve egy kicsit kikapcsolni. A zene mindigis jót tett a lelkemnek, feldobta a hangulatom, ha a padlón volt; ha pedig épp pörögtem, akkor pedig kitombolhattam magam egy kicsit. Ujjaim finoman érintették a billentyűket, mintha attól félnék, egy erősebb ütés hatására megrepednének, és netalán eltörnének, mint egy antik, értékes tükör, amit a nagyi oly féltve őriz évek óta. Az akkordok egyre sürgetőbben, ütemesebben szálltak a terem csöndjében. Nem gondoltam semmire, hagytam a zene vezesse minden érzésemet. Három számot játszottam el, majd lecsuktam a zongora tetejét, megsimogattam, mint egy hűséges barátot, majd kiléptem az együttes próbaterméből. A folyosón meglepő módon hatalmas csend uralkodott, csak az én lépteim visszhangoztak. A klubhelyiség felé vettem az irányt egy sóhaj kíséretében. Gondolataimba merülve ballagtam, azonban ekkor valami...vagy inkább valaki belém szaladt. Körbepillantottam, és egy elsőéves háztársat pillantottam meg a földön. - Hé, kiskomám, minden rendben van? - pillantottam a fiatal fiúra, aki megszeppenve pislogott rám. Kinyújtattam neki a kezem, hogy felsegítsem, amit ő félénken el is fogadott. - Minden rendben van? Legközelebb kicsit óvatosan közlekedj, mert nem lett volna szerencsés, ha mondjuk egy mardekárosba futsz bele hasonló módon.Na ezt lehet, hogy nem kellett volna mondanom, mert erre még jobban megijedt. Fene abba a nagy számba, néha oda kellene figyelnem, kinek, mit és mikor mondok. Jelen esetben botor ötlet volt az előbbi kijelentésem. Beletúrtam a hajamba, majd ismét a fiúra néztem, akinél egy levél volt. Hmm...ez eddig fel sem tűnt nekem. - Ezt Lumpsluck professzor küldi...kérte, adjam át neked...de elfelejtettem időben kézbesíteni... - sütötte le a szemeit. Átvettem tőle a borítékot, amire cikornyás kézírással volt a nevem biggyesztve. Vajon mit akarhat tőlem a prof? Kicsit dilisnek tartottam, de ettől függetlenül bajom nem volt vele. Kivettem a levelet és elkezdtem olvasni. Szóval egy összejövetelre invitál meg...a Lump-klub ismét feltámad. Fantasztikus. Bowen ejtett róla egy-két szót, ő is volt egy-kettőn annak idején, de nem igazán élvezte, így a prof elég hamar belátta, keresztapámnak nem igazán van keresni valója ezeken a kis partikon. Anyámat viszont állítólag kedvelte, és ő állandó tagja volt Lump körének. Megnyugtattam háztársamat, hogy semmi baj nem történt, hisz a meghívás másnapra szólt. Átkaroltam a vállánál fogva, s kellemesen beszélgetve indultunk meg közös klubhelyiségünk felé. Belépve a szokásos kellemes nyüzsgés fogadott minket, aminek most kimondottan örültem. Hagytam, hogy újdonsült elsős pajtásom a barátaihoz szaladjon és elmesélje az élményeit, én pedig Gileshoz indultam, aki éppen egy levelet olvasgatott. Lehuppantam mellé, majd vizsgálgatni kezdtem az arcát. - Lumpsluck meghívott a klubjába. - fordult felém a srác fintorogva. - Engem is...és ahogy látom, Harryt és Hermionét is. - tűnt fel két évfolyamtársunk, akik hozzánk hasonlóan egy levelet szorongattak a kezükben. - De ahogy kivettem, neked nem nagyon van kedved hozzá.- Tudod, hogy nem az én stílusom...elegáns cuccban feszíteni és bájologni olyan emberekkel, akiktől a hideg kiráz. - húzta el a száját, majd ledobta a papírt az előttünk lévő asztalra. - Én mindenesetre elmegyek, szerintem jó móka lesz. - vigyorogtam pimasz módon. - Nem vagyunk összenőve, oda mész, ahova akarsz. - válaszolta, majd rám emelte a tekintetét. - Te nő...te tervezel valamit. - vigyorgott vissza rám. - Én? - játszottam az ártatlant. - Én sose tervezek semmit. Az események alakulnak mindig úgy, hogy úgy tűnjön, terveztem valamit. - dőltem hátra elégedetten. Az összejövetel napjaElég sokáig válogattam a ruháim között, az ilyennel mindig elhúzom az időt. Nem igazán tudtam, miben jelenjek meg. Nem akartam se túl, se alulöltözni a társaságot, így „hatalmas” dilemmába kerültem. Végül nagy nehezen egy hófehér, vékonypántos, apró gyöngyökkel tarkított hófehér ruha mellett döntöttem. Hajamat kiegyenesítettem, középen összefogtam, a végeit pedig enyhén begöndörítettem. Egy laza smink és már készen is voltam. Belebújtam a cipőmbe, majd elindultam lefele. Harryt és Hermionét nem láttam, szóval vagy a teremben vannak már, vagy hozzám hasonlóan ők is késni fognak valamennyit. Giles a kandalló előtt olvasgatott valamit, de mikor meghallotta a lépteimet, letette a könyvet a kezéből és rám szegezte a pillantását. Zavarba jöttem ettől a nézéstől és elpirultam. - Ezzel a hűvös eleganciával elmehetnél mardekárosnak. - jegyezte meg viccesen, de szemei ámulatot tükröztek. - Na kössz, ezek szerint csak egy zöld nézhet ki így? - tettem csípőre tréfásan a kezem, majd elnevettem magam. - Biztos nem jössz akkor? - kérdeztem utoljára. Úgyis tudtam a válaszát, meg hogy nem lehet erőltetni nála semmit, de hátha meggondolta magát. - Biztos nem megyek. - állt fel és hozzám sétált. - De te érezd jól magad. Rúgd szét a mardekárosok seggét. - vigyorgott rám, majd átkarolta a derekam.- Ismersz, milyen vagyok. - somolyogtam, majd kisimítottam egy tincset az arcából. - Nem, nem igazán. - rázta a fejét. - Milyen is vagy? - vonta fel a szemöldökét. - Szeretnéd, hogy megmutassam? - húztam közelebb magamhoz. - Ezen még gondolkoznom kell... - vágott töprengő arcot, majd hosszan megcsókolt. - Úgy utálom, mikor ilyen vagy... - suttogtam neki, mikor az ajkaink elváltak. - Tudom. - vigyorgott rám. - Majom.- Te megy egy idióta tök vagy. - adtam egy gyors puszit a szájára. - Megyek, mert elkések. - bontakoztam ki az öleléséből.- Mint mindig... - ejtett meg egy utolsó szurkálódást, amire én csak legyintettem egyet, és kiléptem a klubhelyiségből. A folyosókon visszhangot vert magassarkúm koppanása. Igyekeztem megszaporázni a lépteimet, majd mikor az ajtóhoz értem, vettem egy mély levegőt. Álldogáltam egy kicsit, hogy ne tűnjön úgy, mintha olyan nagyon siettem volna, és benyitottam a terembe. Hanyag eleganciával léptem be, nem zavartatva magam, hogy kicsivel a megbeszélt időpont után érkeztem. De szerencsémre a prof még nem volt itt. Gyorsan körbepillantottam, és magamban megjegyeztem, elég vegyes társaság gyűlt össze. Sőt, nagyon vegyes társaság. Lassú léptekkel indultam meg az asztal felé, fél szemmel már a kártyákat sasolva, vajon hova is kell ülnöm. Véleményem szerint kicsit túl sok mardekáros volt jelen. Úgy látszik, most a zöldikék a kedvencek. Tekintetem egy másodpercre összeakadt Malfoy-éval. Na igen, szeretjük egymás életét megkeseríteni, még a leglehetetlenebb pillanatokban is. Jamesnek mosolyogva köszöntem, majd helyet foglaltam Norkys mellett, aki eggyel felettem járt. A mellettem lévő szék üres maradt, mivel Giles nem jött el, így a másik szomszédom Viki lett, akinek szintén kedvesen köszöntem. Körbejárattam pillantásomat a társaságon, majd elvettem Giles névkártyáját, amin a teljes neve díszelgett és azt nézegettem. Nagyon kíváncsi leszek, vajon mi fog kisülni ebből az estéből. Azt már sejtettem, hogy unatkozni semmiképpen sem fogok. Egy pillanatig sem.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|