Könyvtár

Nyugalom... Végre nyugalom.
Az egész nap azzal ment el, hogy reggel ébredés, ami most kivételesen pontos volt. Majd a szokásos óra előtti elkészülés. Az első óra bájitaltan volt, az még úgy ahogy elment. Valami új lötyit kellett elkészíteni, ami Patricknak könnyen ment. Hisz nagyon szerette azt az órát.
Még a második is úgy-ahogy rendben volt. Legendás Lények Gondozására házidolgozatot kellett írni és azt beadni. Emellett meg szinte az óra nagy részét végigbeszélgették. Persze kaptak házit belőle, de az a fiúnak nem okoz komolyabb gondot.
A bűbájtan viszont borzalmas volt. Nagyon hosszú időbe tellett, mire tudott rendes egeret varázsolni a kulcsból. Az óra unalmas is volt, kimerítő is és Patrick utálja az egereket. Mindez nem is lett volna gond, ha a tömérdek házit megússzák. Na ja, a tanár hozza a formáját...
Onnéttól a nap további részében teljesen lehangolt volt és legszívesebben már a klubhelyiségébe ment volna.
De a tömérdek házi miatt mégsem oda vette órák után az irányt, hanem a könyvtárba. Még ebédelni sem ment le a nagyterembe, hanem egyenesen a könyvespolcok felé vette az irányt. Amint beért a helyiségbe, köszönt a könyvtárosnak és rögtön indult is keresni egy nyugisabb, csendesebb zugot. Igaz amugy sem lézengtek olyan sokan most így ebédidőben, de páran akkor is megfordultak itt. Többségük háztársa volt, de mardekárosok, griffendélesek és unatkozó hugrások is lézengtek, vagy épp olvastak.
Patrick utálta a társaságot és addig nem nyugodott, míg meg nem találja a megfelelő helyet.
Végül a táskája landolt az egyik asztalnál, ahol csak talán egyvalaki ült és indult is könyvet keresni.
Nem tartott sokáig az egész, de annál több könyvvel jött vissza. Lepakolta maga elé a könyvtornyokat, majd ő maga is helyet foglalt az egyik széknél és megragadva a hozzá legközelebb álló könyvet, felnyitotta és keresni kezdett benne.

Laura kelletlenül caplatott a polcok között. Utált a könyvtárban lenni. Az a sok vastag, tudományos könyv mind a tanulásra emlékeztette. Mert a tanulást mondani sem kell, ki nem állhatta. Az összes tanárt és tanórát a háta közepére kívánta. Legszívesebben be se ment volna az óráira. Tudott volna ő sokkal jobb elfoglaltságot magának. De azt azért nem szerette volna, ha kirúgják.
 Ez volt az egyetlen hely, ahol távol lehetett azoktól az idegesítő mugli nevelőszüleitől. És feltett szándéka volt, hogy az iskola elvégzése után soha többet feléjük se néz. Mintha soha semmi köze sem lett volna hozzájuk. És ha azt nézzük, nem is volt. Vérségi kötelék nem fűzte össze őket, az meg, hogy mennyi pénzt és energiát öltek a felnevelésébe és a taníttatásába, teljesen hidegen hagyta Laurát. A szemében csak két ostoba mugli maradt az a két ember, aki őt mindenkinél jobban szerette. Ami viszont zavarta, hogy semmit sem sikerült még kiderítenie a valódi szüleiről év eleje óta, pedig azzal a feltett szándékkal érkezett az idén a suliba, hogy ha törik, ha szakad, kideríti, kik a valódi szülei.
 Ez is bosszantotta, meg egyébként is különösen rossz napja volt. Úgy érezte, minden tanár rászállt. Igaz, ő imádta másokban keresni a hibát és már azt is piszkálódásnak vette, ha a tanár esetleg hozzá mert intézni egy kérdést, ezzel megzavarva a plafon bámulásában, vagy az unott firkálásban. Többnyire persze nem tudott válaszolni, tekintve, hogy sose készült az órákra, és ezt még tetézte szemforgatásával és lekezelő válaszaival, amit a legtöbb tanár természetesen nem volt hajlandó eltűrni. Így jutott ma is egy csomó Gyom- és gyógynövénytan házihoz.
 Nem csoda, hogy nyűgös volt. Nem is igazán tudta, mit keres ő itt. Hiszen semmi kedve megírni azt a vacak házi feladatot! De azért megbukni mégse kéne, márpedig ha így halad, erre jó esélye van.
 Duzzogva csörtetett végig a termen, a könyvtáros rosszalló tekintetétől kísérve. Végigment a polcok között, a neki megfelelő könyveket keresve. Lekapott egyet-kettőt a polcokról, amiket megfelelőnek látott, majd körülpillantott, egy neki tetsző hely után kutatva. Épp megpillantott egy asztalt, ahol csak egy jelentéktelen alsóbb éves ült és megindult arra, ám mikor már csak néhány méterre volt a széktől, egy tőle idősebbnek látszó, gazdag ficsúr benyomását keltő hollóhátas srác lépett oda egy halom könyvvel és nyugodtan leült. Arra a helyre, amit ő nézett ki magának! Laurának egy ilyen nap után ez is épp elég volt, hogy beguruljon. Dühösen odacsörtetett, levágta a könyveit az asztalra és indulatosan odavetette a fiúnak:
- Hé te! Ez az én helyem! Én néztem ki magamnak, úgyhogy takarodj innen!

~A hisztis mardisnak ~

Bizonyára mindenkinek zavaró lehet, ha épp nagy nehezen rászánja magát a tanulásra és egy idő után jön valaki és nem hagy nyugtot neki.
Patrick is hasonlóra gondolt, mikor odacaplatott a mardekáros lány, levágta az orra elé a könyveit és nekiállt hisztizni, hogy "az az ő széke".
Hát ez az egész már alapból elég vicces látványt nyújtott, de Patrick nem tartotta kicsit sem annak. Őt egyszerűen csak idegesítette, hogy már megint hülyét akarnak csinálni belőle.
*Már a könyvtárban sincs nyugtom? Könyörgöm csak itt ne ugráltassanak, mint egy zöldfülűt. Meg különben is hogy jön ide ez a hisztis lotyó és leordítja a fejem?*

Patrick még nyugisan befejezte az oldalt, majd méltóztatott felnézni a taláros lányra.
- Már elnézést, de én ültem ide. A másik meg, a könyvtárban maradj csendben, mert kitessékelnek innét. - ennyi volt a nagy reagálás. Ugyan nem kerített nagy ügyet a dolognak, de kifejezetten zavarta a szituáció. Főleg mert a lány ezután sem tágított, sőt lehetséges, még jobban magára haragította. Mintha ezzel a reagálásával csak olajat öntött volna a tűzre. De ő biza nem fogja alább adni. De nem ám.
Inkább csak továbbra is nyugodtan ült és olvasott tovább. Hisz még jópár köteg ottvolt az orra előtt, amiknek szintén a végére kell, hogy járjon.
Nem tett semmit, csak nyugodtan lapozgatott.
Egyvalami zavarta csak, hogy a lány még mindig ott ácsorgott, mintha nem akarna soha az életben elmenni onnét. Egy idő után már annyira zavarta, hogy letette az olvasnivalót és megint csak ránézett.
- Figyelj, nincs jobb dolgod? Nem kell egy széken hisztizned, mint egy ovis, inkább ülj le egy másik székre. Van itt sok még ezen kívül is.

~A pöffeszkedő hollósnak ~

Mégis mit képzel magáról ez a nagyképű ficsúr?! Azt gondolja, ő bármit megtehet?! Hát nagyon téved! Elég sok dolog volt, amit Laura nem tudott elviselni, például a muglikat, a sárvérűeket, a pátyolgatást, a mogyorót, amire allergiás volt, de az mindennél jobban idegesítette, ha valaki ellentmondott neki. Főleg ha azt csak így, félvállról tette, mint ez a srác is. Ez több volt annál, amit el bírt viselni.
 Kicsi kora óta hozzászokott, hogy mindenki úgy ugrál, ahogy ő fütyül, erre ez a srác egész egyszerűen közli vele, hogy ő ült ide, keressen magának másik helyet, és különben is, ne hangoskodjon a könyvtárban. Hát kinek képzeli ez magát? Esze ágában sem volt másik helyet keresni. Ő, Laura Sanderson nem fog veszíteni egy ilyen senkiházi, beképzelt hollóhátossal szemben! És igenis arra a székre fog leülni és nem másikra!
 Csak állt ott rendíthetetlenül és nem tágított egy tapodtat sem a szék mellől, amin a srác ült. Az ő székén! Mert az igenis az ő széke! Már azelőtt kinézte magának, hogy ez a jöttment alak rátette volna a fenekét, szóval neki sokkal több joga van ahhoz a székhez, mint annak, amelyik most épp rajta pöffeszkedik!
 De a srác, mintha csak őt akarná bosszantani, úgy tett, mintha ott se lenne és olvasott tovább. Ez még jobban felnyomta benne a pumpát, ha lehet. Mi az, hogy őt csak úgy semmibe veszik?! Végül aztán a srác mégiscsak ránézett és ismét tájékoztatta, hogy keressen magának másik helyet, sőt még le is ovisozta! Na ez azért már több volt a soknál!
- Na idefigyelj! Most azonnal elkotródsz innen, amíg jókedvemben vagyok, vagy nagyon megbánod, érted? ? kiabálta és az sem érdekelte, hogy mindenki őt bámulja a könyvtárban. Az alsóbb éves, aki az asztalnál ült, összeszedte a cuccait és inkább óvatosan eloldalgott a közelükből. Ha tudta volna, milyen jól tette! A lányt ugyanis rettentő mód felspanolta, hogy a srác úgy nézett rá, mint egy idiótára, és dühösen lesöpörte a fiú előtt heverő könyveket az asztalról. ? Nem hallottad?! Azt mondtam, takarodj!

~ Missz Idegbetegnek ~

Patrick már pont elintézettnek gondolta az ügyet és olvasott volna tovább, de ezt a megkezdett tevékenységet megszakította a mardekáros lány dührohama. Az még hagyján, hogy még hisztisebb lett és nagyzolni próbált, de az már kissé túlzás volt, hogy a könyveket is leburította az asztalról. De az ő baja, majd csak kipenderítik, ha nem nyugszik le.
De ez azért kicsit több volt a soknál. Patrick eldöntötte, hogy most már csakazértsem adja át a helyét a lánynak, még ha az meggebed sem. A nyugalma is alábbhagyott és egyre inkább kezdett türelmetlenebb lenni. De csakazért sem fog ezzel örömet okozni neki. Inkább húzza az agyát, amíg csak lehet.
*Hogy ez a csitri mennyit képes kepeszteni...*

- És te mit képzelsz, hogy csak úgy felállítasz, mint valami úrnő? Nézz magadra, te csak egy kis hisztis csitri vagy, aki nagyon beképzelt. Cöh.. Tipikus mardekáros viselkedés. Most már csakazért sem fogok felállni, felőlem fejre is állhatsz.- a hatás kedvéér még egy pimasz mosolyt is megeresztett és összefont karokkal várta a reakciót. Teljesen kényelembe helyezkedett, hisz nincs mitől tartani. Madame Cvikker közelében nem érdemes pálcát ragadni, meg különben is.. Patrick az erősebb, hisz több tapasztalattal rendelkezik és fizikailag is jóval erősebb.
És hogy még kicsit bosszantsa a lányt, odasziszegte.
- Nem ajánlatos a könyveket leverni, mert az már szabálysértés és pontotr vonhatnak a házadtól. - de valószínűleg sejtette, hogy a lányt a pontok érdeklik a legkevésbé.

~Mr. Nagyarcnak  ~

Szóval így állunk! Hogy ő hisztis és beképzelt?! Ez már tényleg túl ment minden határon! Vele senki, de az égvilágon senki nem beszélhet így! És ráadásul milyen önelégülten vigyorog rá! Ez bosszúért kiált! Fütyült ő a szabályokra, meg a pontlevonásra, de egyértelműen érezte, hogy a srác azért mondja mindezt, hogy őt bosszantsa. Éppen ezért jobbnak látta némileg taktikát változtatni, hiszen nem lett volna jó, ha a könyvtáros éppen egy ilyen számára létfontosságú harc közepén tessékelné ki a könyvtárból. Mert ez bizony már küzdelem volt a javából, még ha nem is ököllel, vagy pálcával folytatták is le. Felhúzott orral, jól látható undorral, lenézőn méregette a széken karba tett kézzel ülő srácot. Akkor is fel fogja onnan állítani, ha törik, ha szakad! Ahogy méregette a fiút, megakadt a szeme a szék mellett lévő táskáján. Gonosz vigyor jelent meg az arcán, majd felvetette a fejét és tett még néhány lépést a srác felé, aki végig őt fürkészte. Mikor elég közel ért, lehajolt, és gyorsan felkapta a táskát a földről.
- Nahát, nézd csak, mit találtam! ? gúnyosan vigyorogva nézett a srácra, miközben hátralépett, hogy a másik ne érhesse el a széken ülve, kinyitotta a táskát, és a tartalmát kezdte vizsgálgatni. Természetesen nem volt benne semmi extra, csak a szokásos tankönyvek és órai jegyzetek. ? Igazán rendes fiúnak tűnsz, te? mi is a neved? Biztos mindig lelkiismeretesen készülsz az óráidra, igaz? Milyen kár, hogy ezeket a jegyzeteket már nem lesz alkalmad megtanulni! De hát vigyázhattál volna rájuk jobban is! És a tankönyveidre is! Nem tudod, milyen sokba kerültek ezek? ? a kaján vigyort nem lehetett letörölni az arcáról, miközben kiszedegette a felszerelést a táskából, amit a hóna alatt tartott meg, és egyik pergament és tankönyvet a másik után szaggatta szét, a papírcafatokat, pedig a háta mögé hajította.

~ A könyvtépkedő molynak^^~

Alighanem ez tényleg háború. Legalábbis a lány részéről biztosan az. Patrick mindenesetre csak azt gondolja róla, hogy egy öntelt, beképzelt idegbeteg liba. Hát ez van Sprite.
Mindenesetre az a táskaelkapósdi már kicsit irritálta. Az meg még inkább bosszantotta, hogy a cuccai között turkál és azokat szét is tépi.
*Na ennyit a mai leckéről...*
Halkan, unottan felsóhajtott, majd becsukta a könyvtári könyívet. Lenéző tekintettel nézve a lányra megvárta, míg az összes holmit szét nem tépi.

- Na ez aztán a hűdenagy dolog... Most őszintén, örülsz? Nem igazán tud érdekelni, hogy széttépted, nem vagyok mintadiák különösebben. Csak az bosszant, hogy a személyes holmijaim között turkálsz. De most már ez sem érdekel. Inkább tegyél egy szivességet és keress magadnak jobb helyet. Nem fogok holmi papírokér felállni. - jelentette ki egykedvűen, majd elővette a varázspálcáját és laza mozdulatokkal a könyv és pergamencafatokra mutogatott.
- Reparo!- mormolta el mindahányszor és egy-egy megjavult könyv termett a papírhalmaz fölött. Végül minden elkészült és más dolga nem volt, mint megint csak mond valamit.
- Invito tankönyve(im)k!- ezt is csak úgy halkan elmormogta és a holmik már szálltak is hozzá. Persze magában erősen a sajátjaira koncentrált, nekogy mást is összegyűjtsön. Majd mikor a táskát is magához hívta a pergamenekkel együtt, összepakolt és az ölében hagyva a holmikat elrakta a pálcát.
- Még egyéb óhaj-sóhaj? - nézett a lányra egykedvűen, majd ismét felnyitotta az imént olvasott könyvet. Közben persze egyik kezével szorosan fogta a táskát, hogy ez ne történjen meg mégegyszer. Nem szeretett ő szemetelni és tudta ugyan, hogy a pálcahasználat nem volt fair, de nem bírta tétlenül nézni a rumlit.

~A nyugodtság mintaképének ~

Laura belül most már tényleg forrt a méregtől. A srác egész egyszerűen hülyére vette és úgy félresöpörte, mint egy jelentéktelen kis porszemet. Ehhez, pedig ő nagyon nem volt hozzászokva. De mégse kulloghatott el fülét-farkát behúzva, azt a büszkesége nem engedhette. Majd megmutatja ő ennek a srácnak, hogy kivel van dolga! De úgy, hogy míg él nem felejti el! Agya lázasan járt. Azt már látta, hogy nem egy kispályással van dolga. Úgy tűnt, a srácot semmivel sem lehet kihozni a béketűréséből. De olyan nincs, hogy ő veszítsen! A lecke úgyse érdekli, ő ugyan ráér! Felmérte, hogy felesleges az előzőhöz hasonló nyílt támadásokat intéznie, azokat a fiú úgyis gond nélkül hatástalanítaná. Nincs más hátra, taktikát kell változtatni és időt, energiát nem kímélve rávenni, hogy felemelkedjen végre arról a székről. Úgy tett, mintha nem is érdekelné tovább a dolog, megkerülte a széket, amin a srác foglalt helyet, és leült a vele szemben lévőre. Amaz úgy tűnt, teljesen elmerült az olvasmányában. Laura egy ideig csak merőn nézett rá, majd egy hirtelen mozdulattal elrántotta a vele szemben ülő előtt lévő könyveket, beleértve azt is, amit az épp olvasott, eltolta őket egy erőteljes lökéssel annyira, hogy a fiú ültében ne érhesse el, az előbb általa olvasottat kivéve, azt magánál tartotta és rákönyökölt, hogy az ne hívhassa vissza magához olyan könnyen egy egyszerű bűbájjal.
- Szóval azt mondtad, nem vagy egy mintadiák, igaz? Ez esetben gondolom nem bánod azokat a könyveket, ugye? ? kezdte társalgó hangszínen, de érezhető volt rajta, hogy csak a megfelelő alkalomra vár, hogy támadhasson. ? Mit mondtál, mi is a neved? Biztos valami nagyon puccos neved lehet, az illik hozzád. Gondolom azért vagy magaddal ilyen nagyra. Mindegy, igazad van, legalább a neved legyen hangzatos. ? Laura csak beszélt és beszélt. -Mert lássuk be, a külsőd tekintetében a teremtő igencsak csúnyán elbánt veled. Mondták már, hogy a tömpe orroddal úgy nézel ki, mint egy alultáplált, parókás malac? ? a lány hangjában érezhető volt a gúny és a bántó szándék. - És igen, igazad van, tényleg észre kellett volna vennem, hogy nem vagy egy lángész, ne haragudj! Akinek ilyen sötét tekintete van, tényleg nem lehet túl okos! Figyelj, lehet, túl bizalmaskodó vagyok, de nem ismételtél te osztályt véletlenül? Nekem elmondhatod, én tényleg nem adom tovább senkinek. Persze igazad van, nem tehetsz róla. Mint ahogy a külsődről se. Nincs barátnőd, igaz? Hogy is lenne! ? tényleg mindent megtett, hogy megsértse beszélgetőpartnerét. - De ne aggódj, biztos találunk neked valami izgalmas elfoglaltságot. Mi lenne, ha neki is kezdenél a keresésnek? Valahol a könyvtáron kívül? Végtére is a tanulás rajtad már úgyse segít!

~ A kis érdekembernek ~

Úgy tűnik a lány megértette, hogy mit kell tennie és lehiggad. De mégsem...
Arrébb lökte a könyveket az asztalon, olyannyira, hogy Patrick ne érje el. Ráadásul még azt is elvette, amit épp olvasott. Kissé megrökönyödött képet vágva felnézett a szemben ülő lányra és csak hallgatta és hallgatta és hallgatta.
A mardekáros lány mindent megpróbált bevetni a sértegetéseihez, még elég személyes dolgokat is. De Patrickot nem igazán érdekelte. Egyik fülén be, a másikon ki. Igaz legbelül forrt az indulattól, de tudta, azzal csak a lánynak okoz örömöt, ha ki is mutatja. Így aztán továbbra is kifejezéstelen képet vágva hallgatott. Egy idő után már az asztalt kezdte bámulni, majd a  két mutatóujjával még dobolni is kezdett halkan az asztalon, mintha unatkozna. Pedig csak a feszültséget vezette le úgy, hogy az unatkozásnak tűnjön.
Mikor aztán a lánynak már nem jutott eszébe semmi, ismét felnézett.
A dobolást is abbahagyta.
És csak pimaszul megeresztett egy félmosolyt.

- Befejezted? Örülök, hogy rátaláltál álmaid székére.- utalgatott a szemközti székre, amin a lány ült és csak szimplán átnyúlt és teljes erőből megrántotta a lány könyökei alól, már amennyire egy fiú erejéből ez kitelik.

- Megköszöntem.- vigyorodott el, miután végre megkaparintotta a becses könyvet, amit annyira nem volt nehéz kihúzni, hisz a lány könyökére helyeződött a súlypont ebben az állapotban és könnyen ki lehetett zökkenteni.
Ezután meg csak lapozott egyet és folytatta az olvasást.

~ A megingathatatlannak ~

Laura összehúzott szemmel nézett a fiúra, aki egész egyszerűen kirántotta a könyvet a könyöke alól. Meg kellett állapítania, hogy ez már nem egy egyszerű harc. Nem, ez már háború. Ez a fickó tényleg teljesen érzéketlennek tűnik, de őt ugyan nem veri át! Olyan nincs, hogy valaki ennyire higgadt legyen! Mindenkit fel lehet idegesíteni valahogy. Úgy tett, mintha nem tulajdonítana nagy jelentőséget annak, hogy már megint alulmaradt, de nem olyan fából faragták őt, hogy ilyen könnyen feladja! És bizony volt még egy-két trükk a tarsolyában! Nyugodt, határozott mozdulatokkal felállt a székről, megkerülte az asztalt és kirántotta a fiúé melletti széket, és olyan közel húzta azt hozzá, amennyire csak tudta. Ráhajolt a könyvre, amit a srác olvasott, mintha rendkívüli módon érdekelné a dolog. Kis híján összeért így a fejük, de arra azért vigyázott, hogy ez ne történjen meg, mert ódzkodott mindenféle fizikai érintkezéstől ezzel a sráccal. Csak idegesíteni akarta, semmi többet.
- Mit olvasol? Tényleg olyan érdekes az? Nem azt mondtad az előbb, hogy nem érdekel a tanulás? Bár egy magadfajtának nehéz lehet így magányosan. Valamivel el kell ütnöd végül is az időt. Barátaid sincsenek, igaz? Te szegény! ? folytatta előbb megkezdett sértegetés-hadjáratát, miközben ügyelt rá, hogy benne maradjon a fiú személyes terében, de azért ne érjen hozzá. Közben tovább beszélt. ? Csak azt ne mondd, hogy a szüleid kitagadtak a családból a külsőd, meg a gyenge szellemi képességeid miatt! Ugye nem? Bár, gondolom ők is olyanok, mint te, és nem tűnik fel nekik a te fogyatékosságod. Mázlista! Testvéred van? Ő is olyan félresikerült, mint te? Vagy csak te lettél ilyen defektes? Sajnállak, de őszintén. Rossz lehet így magányosan ücsörögni a könyvtárban és egy dögunalmas könyvet olvasni, amit úgyse értesz. Szerintem inkább menj ki és sétálj egyet az udvaron! Nincs is jobb annál egy ilyen szép, tavaszi napon! A tanulás várhat! Úgyse mész azzal a könyvvel semmire! Nos, mit mondasz? ? vigyorgott bele a srác képébe gúnyosan.

~ A kukacoskodó "úrihölgynek"~

Már nem is tudni mennyinél tartanak, de most megint egy pont Patrickhoz. Úgy tűnik teljesen nyugodt marad, de ezt a színlelést talán csak annak köszönhette, hogy odahaza is csupa színjáték az élet. Hála a szüleinek...
A lány meg továbbra sem hagyta békén, bár most hála az égnek nem kezdett el rinyálni. Bár lkátszott, hogy mindig stílust vált.
*Talán taktikázik...*
Futott át a gondolat Patrick fejében, hisz nem olyan hülye ő, mint amennyire a mardekáros állítja. De ő bizony nem fog kiborulni.
Abból viszont kezdett már nagyon elege lenni, hogy már sosem száll le róla. Sőt még messzebbre is megy, mint az előbb. Patrick megborzongott a lány meleg lehelletétől, talán mert kezdett ő is undorodni tőle. Annyi fix, hogy ők már nem igazán lesznek jóban. Hacsak csoda nem történik. De arra meg aztán várhat...
És most meg ismét jönnek a bántó kijelentések és a sértegető kérdések. És bizony a fiúnál is betelik néha a pohár.
Ránézett a mardekáros lányra és csak úgy a képébe sziszegte:

- Tudod mit? Igazad van. Nincs tökéletes családom, mert olyat erőltetnek rám, amit nem szeretek. Legszívesebben letagadnám őket, hogy végre nyugodtan éljem a saját életem. Az egész gyerekkorom egy nagy hazugság úgy ahogy van. És tudod mit? Nem vagyok tökéletes, senki sem az. De hülye az nem vagyok. És hogy ha megbocsáltasz, megírnám a házim. Utána tiéd a szék.
Patrick meg úgy ahogy volt, előszedett egy pennát, tintát és egy pergament, megmártotta a tollat a tintában és jegyzetelni kezdett a könyvből. Bár az, hogy kicsit ideges, meglátszott az írásán. Nagyon rányomta a tollat és így a tinta vastagabban látszott, mint kellene. De nem érdekelte a fiút, ha még jobban sértegetni kezdik, legfeljebb leönti a lányt a tintával és faképnél hagyja. De őt ne piszkálják a családjával, mert arra allergiás. Nem szeret róluk még hallani sem. 

~Olvadozó jégcsap uraságnak~

A lány elvigyorodott. Úgy érezte, végre megtalálta a gyenge pontot, amit keresett. Szóval nem szereti a fiatalúr, ha a családját sértegetik? Hiszen eddig semmire sem mozdította még a füle botját sem, most viszont magához képest úgy tűnt, igencsak felkapta a vizet.
*Lehetséges, hogy valójában sokkal jobban idegesíti a dolog, mint mutatja??*
Látta, hogy a fiú pergament, tintát és pennát vesz elő, majd írni kezd. Kicsit hátrébb dőlt a széken, mert már őt is kezdte zavarni a túl nagy fizikai közelség és unottan kinyúlt a tintásüvegért. Arrébb húzta az asztalon, és szórakozottan piszkálgatta az ujjaival.
- Szegény, milyen rossz lehetett neked! De tényleg! ? hangján persze jól érződött a gúny. ? Hazugságok között nem jó élni, úgy ám! De pénzetek az van, mi? Látom rajtad, hogy van. Apuci pénzel neked mindent, igaz? Miért nem veszel akkor magadnak barátokat, meg ilyenek? Tudod, pénzért manapság mindent lehet. Vagy ha tényleg annyira utálod a családodat, akkor nyírd ki őket. Vagy azt nem mernéd? Gyáva vagy hozzá, igaz? Eszedbe jut anyuci kedves mosolya, meg apuci pénztárcája és ez visszatart, nem igaz? Egyébként nem értem, mit akadsz ki. Hiszen igazam van, nem? Különben is, én csak beszélgetni akarok, semmi több. Nem tehetek róla, hogy te itt szerencsétlenkedsz, és úgy csinálsz, mintha sürgős tanulnivalód lenne. Mondtam már, mindegy az neked. Mellesleg engem tényleg érdekelne, milyen családod lehet. Hasonlítasz a szüleidre? Ugye igen? Vicces lehet. A gizda disznócsalád. Mondd csak, nem kapnak a járókelők röhögő-görcsöt, ha végigvonultok együtt az utcán? Vagy nektek derogál csakúgy sétálgatni az utcán? Esetleg tekintettel vagytok a szegény járókelőkre és még a sulis cuccaidat is valami személyzet vásárolta meg? ? Laura remekül szórakozott. Egyre jobban belelovalta magát a témába. Ha valakit sértegetni kellett, abban mindig is jó volt. ? Figyelj, miért csinálsz úgy, mintha itt sem lennék? Én csak beszélgetni próbálok veled. Hé, mi van már? ? hangját kicsit nyafogósra vette, természetesen szántszándékkal. Mivel jobb nem jutott eszébe, fogta a tintát, és unottan a fiú felé döntötte az üveget. A festék eláztatta a pergament, de jutott valamennyi a könyvtári könyvekre és a fiú ruhájára és arcára is, sőt még Laura kezére is. ? Bocs, olyan ügyetlen vagyok! De látod, ez történik, ha nem figyelsz rám! Na most legyél ügyes és találj ki valami bűbájt, amivel helyrehozhatod a dolgot, különben kezdheted elölről a házidat, az meg roppant kellemetlen lenne, nem igaz? ? a kaján vigyort le se lehetett volna törölni az arcáról. Azt akarta, hogy a srác egyértelműen lássa rajta, milyen jól szórakozik. ? Szóval, miért nem akarsz nekem a családodról beszélni? ? kérdezte mintegy mellékesen, miközben teljesen természetesen megragadta a fiú talárjának szélét, ami lelógott a szék mellett, és beletörölgette a tintás kezét.

~Az idegesítő boszinak ~

Patrick egy ideig tűrte ezt a falyta játszadozást, hisz elvégre ő árulta el saját magát azzal, hogy ezzel a modorral lereagálta a családi témát. Hát vessen magára. Egy ideig még rendben is volt, csak másolgatott ki mindent, majd mikor a pergamen feléhez ért, a lány elkezdett a tintatartóval játszadozni és csak úgy "véletlenből" kifröcsélte a nagy részét. Ugyan a saját kezére is került, de az látszólag nem igazán hatotta meg.
Viszont Patricknak főhetett rendesen a feje, mivel a könyvre is került tinta. Ugyan idáig nem igazán foglalkozott a lánnyal, de most már a végletekig szemtelen volt.
Ráadásul még direkt okoz neki extra gondokat is. És ettől már végképp betelt neki.

- Na jó... - próbált nyugodt maradni, miközben olyannyira markolta a pennát, hogy az ujjai belefehéredtek. Csoda, hogy a toll nem törött ketté. - Ha ennyire érdekel a családom, hát akkor elmondom. Csakhogy ne untassalak. - mormogta az orra alatt, majd mint aki lehiggadt, rögtön neki is vágott.

- Nem érdekelnek sem a drága cuccok, sem a pénz. Sem az anyám, sem az apám. Nem ölöm meg őket, felőlem megfulladhatnak a pénzükben is. De hogy megemlítsem... utálom a hozzám hasonló, de gondolkodásban eltérő ficsúrokat. Én teljesen más vagyok. És most már légyszi hagyj békén. Vagy ha annnyira beszélgetős kedvedben vagy, akkor mesélj csak te a családodról. Biztos valami... aljanép lehettek, ha már alapból ilyen a modorod.

~A higgadtság bajnokának ~

Laura továbbra is gúnyosan vigyorgott. Érezte, hogy most ő került fölénybe, mert bármennyire igyekezett is leplezni a srác, tudta, hogy igenis sikerült felidegesítenie. Ez a visszavágásra való próbálkozás legalábbis ezt mutatta. Mindenesetre őt nem érintette túl mélyen ez a téma, legalábbis amíg nem derült fény a nevelőszülei származására. Mert mondani sem kell, ha bárki kérdezte, gondolkodás nélkül aranyvérűnek vallotta magát, mint hogy az is volt. De nem szerette taglalni az életkörülményeit különösebben, éppen ezért nem is állt szándékában részletes elbeszélésbe kezdeni a családi hátteréről, különösen nem ennek a srácnak. Úgy tett, mintha az utolsó, családjára tett sértést meg sem hallotta volna, lazán hátradőlt a széken és folytatta a mondókáját:
- Nos, ami az én családomat illeti, nekünk nincs annyi pénzünk, mint nektek, de úgy látom, ez nem is olyan nagy gáz. Hogy is mondják? A pénz nem boldogít? Vagy valami ilyesmi, ugye? Elég hülye egy mondás, de úgy tűnik, tényleg van benne valami igazság. A te esetedben legalábbis mindenképp. Én tényleg annyira, de annyira sajnállak! Szörnyű lehet így élni! Legszívesebben sírva fakadnék, ha csak arra gondolok, min kellett keresztülmenned. Kellemetlen lehet, ha az ember nem tudja elviselni saját magát és a hozzá hasonlókat. ? ismét igencsak belelendült a sértegetésbe. ? Mellesleg azt mondtad, te teljesen más vagy, igaz? Ezzel azt akarod mondani, hogy úgy vagy más? Szóval te a fiúkat szereted, ugye? Bocs, tényleg észre kellett volna vennem. Messziről lerí rólad, csak én betudtam a származásodnak, de tényleg ne haragudj! Most már érthető, miért nincs barátnőd. Minek is az neked? A fiúk meg kerülnek, jól mondom? Mert te nyíltan vállalod! Micsoda érett gondolkozás! Vagy csak ostobaság? Ki tudja. Mindenesetre én a helyedben igyekeznék azzal a leckével, mert ha így haladsz, estére se leszel kész vele, és akkor mi lesz a kinti sétával? Besötétedik és akkor aztán annyi neki. Vagy mondtam, hagyd a francba az egész tanulást, meg mindent! Megmutassam esetleg, merre van a kijárat? Nehogy eltéveszd! De? szerintem nem ártana letakarítanod azokat a könyveket, mert elég tintásak, és nem hinném, hogy a könyvtáros örülni fog, ha meglátja, hogy nem vagy képes rendesen vigyázni az iskola tulajdonára. Még a végén máskor nem fogja engedni emiatt, hogy használd az itteni könyveket, vagy esetleg a rongálásért pontlevonással büntetné a házadat, az pedig nem lenne jó, nem igaz? ? vigyorgott bele a srác képébe.

~A legidegesítőbb mardisnak~

Nem kérdéses, hogy a lány lassan már a végletekig is elmegy, csakhogy felállítsa Patrickot. De a fiúnak meg most már kedve sem volt elmozdulni. Egy ideig csak bambult a tintával összeáztatott pergamenre és  könyvekre, majd elővette a pálcáját és rámutatott minden egyes foltra.

- Tergeo.- motyogta el, miközben lassan minden olyanná vált, mint a régi. Visszahúzta a könyvet az eredeti helyére és elvette a lány elől a tintát. Minél messzebb tőle, annál jobb. Belemártotta a pennát, majd tovább kezdett jegyzetelni. Persze csak befejezte az egész pergament, eltette a táskájába és újat vett elő.
De most a lányra nézett. Most már teljesen lehiggadt, úgy tűnik kiírta magából a dührohamját. És most meg csak mint valami beszívott, aki a békét és a szeretetet támogatja. De úgy tűnik mégsem.

- Nem vagy valami beszédes a családodat illetően, biztos van valami szégyellnivalód.- ezt úgy mondta, mintha már kívülről fújná mások jellemét. Pedig csak a maga példájára mondta. Mikor meg a lány elkezdett megint sértő szavakat mondani rá, egész egyszerűen csak visszafordult az írnivaló felé és jegyzetelt tovább. Mint akinek az egyiok fülén be, a másikon meg ki. Persze a tintatartót meg besuvasztotta a táskába. Majd előveszi, ha szükséges...