Könyvtár

Eaton

Szemöldökét felhúzza, erős késztetést érez arra, hogy lekeverjen egyet ennek az Eaton gyereknek, de a hűvös arisztokrata felülemelkedik az efféle gyerekes visszavágásokon. Magában fortyog, s hirtelen keletkezett némasága a vihar előtti csendet sejteti. Hogy merészel ez a taknyos kölyök Ővele így beszélni? Kinek képzeli magát? S mi ez a hülyeség, hogy nem a név és a pénz számít? Ha ezek nem lennének, az ember sosem juthatna el odáig, ahova szeretne. De mit is érhet ebből még McLain? Hiszen alig tűnt el a tojáshéj a fenekéről, s megpróbál most papolni Tyananak?
Eaton valamiért bölcseletekkel kezdi fárasztani..
S érdekes, hogy bölcsesség nem a kortól függ, dehogy is. Bölcsnek csak az mondhatja magát, aki tisztában van saját maga értékességével, és rájön hogy ő sem felesleges ott, ahol van, vagy ahová tart.
De vajon van-e valami abban amit mondott?
Létezik kettejük között egy szakadék, ahol bizony nincs híd. Csak állnak egymással szemben és az egyikük egy idő után óhatatlanul is a másik világába vágyik majd.
Gonosz lenne ez a lány?
S ha ördögi, akkor Eaton mi? JÓ? pff…
Fekete, fehér, fekete, fehér,fekete, fehér, fekete.
Jó és rossz, ebből állna a világ? Ugyanmár! Hisz ott a szürke is! Harag és szeretet közt, ha vékony is az a bizonyos határ…de létezik.
Akkor a egyszerű minden mint az egyszeregy.
Tyana gonosz, Eaton pedig még azon a határon egyensúlyozik. Vajon melyik oldalra fog zuhanni, ha túléli a pengén táncolást?
Talán Tya segíthet neki…
- Mit is mondtál? MI a neved? Eaton…? Nos idefigyelj. Nem mondom el többet, úgyhogy jegyezd meg jól…
Vár egy-két másodpercet, majd egészen közel hajol a másik arcához, s úgy folytatja a beszélgetés.
- Nincsen családom, úgyhogy az ÉN nevemre verem magam, és az ÉN pénzemről van szó, az ÉN életemről és arról amit ÉN értem el. A külsőmmel kapcsolatban pedig tudom mire gondolsz, azon kívül ami nyilvánvaló. Ez a külső tökéletesen illik abba a körbe, amibe te a modortalanságod miatt sohasem fogsz bekerülni.
Elvigyorodik, még közelebb hajol, majd mutatóujjával megböki a fiú mellkasát.
- S, hogy mit zavartál meg? Hát nem érted? A nyugalmamat, amit megérdemeltem, s pofátlanul vetted el tőlem a könyvet, amit éppen olvastam. De honnan is tudhatnád ezt, mikor csak magaddal vagy elfoglalva? Hm…?
Eltávolodik de éppen csak annyira, hogy Eaton megmozdulhasson ha akar.
- Az átkokat pedig érdemes figyelembe venni ilyen sötét időkben … de feltételezem, hogy mivel nem valami koszfészekben nevelkedtél, erről te is tudsz valamicskét. Vagy ha nem, akkor most vegyük úgy, hogy ingyen adtam egy jó tanácsot, amit lehet, hogy érdemes megfogadnod.
Szép íriszeit egyenesen a fiú tekintetébe fúrja.

A tejfölszőke leányzó víg ütemben galoppolt végig a komor folyosókon. Társai rendszerint furcsán bámultak rá s arckifejezésükről arra lehetett következtetni, hogy Miss Lovegoodot nem tekintik teljesen ép elméjűnek.
Hogy zavarta ez őt? Nem. Sohasem. Talán még eleinte kissé bántották a gonoszkodó megjegyzések és szúrós pillantások, de mára már ráeszmélt, ha magára venné az összes bántó megnyilvánulást mára már a Szent Mungó idegosztályán kezelnék valószínűleg. A szíve legmélyebbi bugyrában talán elraktározta a sok rosszallást és csúfolódást, de kívül mindig az a bolondosan mosolygó lányka maradt. Ezúttal a könyvtárba szándékozott eljutni, s léptei gyorsításának érdekében haladt galoppszökdelésben. Bármerre ment felvont szemöldökökkel találkozott, de már oda sem nézett diáktársaira, nem figyelte arcukat. Ha néha esetleg elkalandozott pillantása valamely oldalra akkor is a nebulók talárjainak alját figyelte meg.
Hol rojtos, hol egyenes, hol szakadt, hol hímzéssel díszített… Az általános az volt, ahol semmi utószabás nyomát sem találta, de nyilván akadtak olyanok kiknek a nagy sietségben esetleg rátapostak az egyenruha aljára s így foszlani kezdett az anyag. Kellemetlen.
Luna az elővigyázatosság kedvéért hollófekete talárja egyik pontját két ujjai közé ragadta, s úgy folytatta útját akár egy menyasszony, ki uszályában kénytelen a leendő férj után futni s megkérdezni miért is hagyta ott az oltárnál mikor épp örök szerelmet kívánt esküdni neki.
Ahogy egyre közelebb ért, hullámos fürtjei egyre jobban lobogtak ide-oda a heves himbálózás hatására. Az önfeledt szökdelésnek pedig hamar véget vetett a Luna előtt heverő méretes tölgyfaajtó. A leányzó párszor végigtekintett rajta. Úgy vélte már több száz éves is lehet, nyilván sok mindent megélhetett már. Szerelmes párok egymásra találását, diákok megbukását… Igen, szinte látja maga előtt ahogy pár évvel ezelőtt Piton professzor itt közli egyik növendékével, hogy fel is út, le is út… bármilyen okból kifolyólag. Tanulmányi avagy vizsgaeredmény, rossz magatartás, főbenjáró átok használata…
Sokszor megáll ábrándozni antik tárgyak, bútorok előtt. Ő bőszen hisz abban, hogy még ezeknek is van lelkük, s náluk sokkal több minden éltek már át. Hisz miért ne volna lehetséges? Az emberek többsége a thesztrál nevezetű csodás állatok létezésében sem hisz. Akkor majd pont ebben? Viszont ezek a lények valóban köztünk élnek, Luna tudja és szentül állítja. Mostanra azonban rájött, hogy kevés személy van akivel elképzeléseit úgy tudja megosztani, hogy ezért ne nézzek komplett őrültnek.
Szép lassan besétál a tágas terembe, ahol megcsapja őt az a kellemes papírillat, mely a régi, poros könyvekből árad. Belélegzi. Sok embert zavar ez a dohos illat, de a lányka számára egyenesen megnyugtató a beszívása. De hát ő mindig kirí a tömegből…
A küszöbön áll s választ magának egy szimpatikus asztalkát ahol senki sem ül. Kezében bőszen szorongat egy füzetet. A jelek szerint annak kinyitására vár, s gyorsan le is huppan egy székre s kitárja. A borítón a következő felirat díszeleg: Luna Lovegood legendás lényei. Micsoda alliteráció!
A füzet egyelőre üresen áll, de a leányzó eltökélten pennájáért nyúl s írásba kezd. Persze a tartalmat nem kívánja publikussá tenni, csupán saját szabadidejét szeretné egy hasznos célra fordítani.
Senki sincs körülötte, a messzebb ülők pedig néha-néha felnéznek, hogy mit is körmöl ilyen eszeveszett iramban a magát álomvilágban ringató lány…

Gergory Hawk

Nem is tudom, hogy tulajdonképpen mit is keresek a könyvtárban, hiszen én utálok ide jönni. És én most azt sem tudom mit keresek itt. Pedig amikor beléptem a könyvtárba még tudtam, de amint megláttam azokat a nagy, és széles polcokat teljesen kiment a fejemből, hogy én mit is akarok. Ez olyan rossz érzés. Ha tudtam volna, hogy elfelejtem akkor be sem teszem a lábam ide. Ez egy súlyos hiba volt a részemről. Én mindig is utáltam a könyvtárakat, nagy ívben elkerültem őket, és most tessék itt vagyok. De ha már így alakult körülnézek azért.

Elkezdtem bolyongani a milliónyi könyv között. Csak néztem, hogy mi minden található itt. A varázslók történelmétől kezdve, egészen a varázslényekig voltak a könyvek és az iratok. Nem tetszik ez a hely nekem. Mivel utálok olvasni nem is csoda. Fel-alá járkáltam a hatalmas polcok között, mikor úgy döntöttem, hogy mivel nem jut eszembe semmilyen olyan ok ami elfogadható lenne itt tartózkodásom jeléül, kimegyek. Már épp indultam volna, mikor ránéztem a jobb oldali kezemre. Abban egy üres papír, meg egy toll volt. Ekkor eszembe jutott a valódi ok, hogy mit is keresek én itt a könyvtárba. Megígértem Edwardnak, hogy kerese egy olyan könyvet ami a sárkányokról szól, és kigyűjtögetek neki néhány dolgot. Ezt mind a legutóbbi levelében írta meg nekem, és nekem még csak most volt rá időm, hogy teljesítsem kérését.

Így hát elkezdtem kutatni a temérdek iromány között, hogy hátha kezembe kerül valami a sárkányokról. Nem is kellett sokáig kutatnom, mígnem találtam egy Mindent a sárkányokról című könyvet.
- Na ez lesz az ami nekem kell!- kiáltottam fel, de gyorsan körbe is néztem, hogy Madame Cvikker véletlenül nem hallotta-e meg. De szerencsém volt.

Megkerestem a legközelebbi ülőhelyet, majd kinyitottam a könyvet.
-Na ez hosszú lesz!- fejtettem ki véleményemet-Hogy én miket meg nem teszek érted Edward!- és elkezdtem körmölni az információkat a papírra.

[[Sabrina]]

[Sabrina]

Már régóta lógtam egy házidolgozattal bájitaltanra, most meg úgyis volt egy kis szabadidőm, szóval rászántam magam az elkészítésére. Eredetileg valami ritka/egyedi/kevésbé közismert témáról akartam írni, de végül sikerült kiválasztanom a létező legklisésebbet: A sárkányvér felhasználási formáit. Miután ezzel megvoltam, sajnos realizálnom kellett, hogy az égvilágon semmit sem tudtam a sárkányokról – a vérükről pedig még annyit se…
Egy szó mint, száz, mehettem a könyvtárba. Nem különösebben díjaztam, mivel jellememből adódóan nem szerettem a magányos, csendes helyeket. Hjó tény, néha egy-egy magányos séta belefért, de a könyvtári hangulat mindig is nyomasztott – amire rátett egy lapáttal Madame Cvikker is. Nem mondhatnám, hogy a szíve csücske voltam, de az érzés kölcsönös volt. Ezzel nem is lett volna probléma, én ugyanolyan szívesen elkerültem a könyvtáron belül is, mint a folyosókon, de ez nem ment olyan egyszerűen. Ha kiszúrta a jelenlétemet, onnantól kezdve azt az átható, tekintetét folyamatosan rajtam tartotta – aminek egyáltalán nem örültem. Na mindegy, ezen túl kellett esni, talán egy óra alatt össze tudok dobni valamit…
Végül elértem a könyvtár ajtajához, de megtorpantam előtte. Nem tehettem róla, egyszerűen taszított az egész helység, de megembereltem magam: egy nagy levegőt vettem, és benyitottam.
Gyorsan körbepillantottam, és valamelyest megnyugodva könyveltem el, hogy Cvikkernek semmi nyoma… eddig minden oké volt.
Hosszú léptekkel indultam meg a polcok felé, de ahogy elmentem az asztalok mellett, megakadt a szemem az egyik könyvön… Pontosabban a „Mindent a sárkányokról” című kiadvány egyik molyrágta példányán. Éppen az egyik évfolyamtársam, Sabrina jegyzetelt belőle.
Még csak látásból ismertem a lányt, legjobb tudomásom szerint nem sok szót váltottunk ezelőtt, de hát próba cseresznye. Hátha többet tud a sárkányokról, mint én, és talán megosztja a tudását velem is…
- Csáó –köszöntem neki a megszokott vigyorommal, majd leültem vele szembe; miközben a táskámat lecsaptam a földre- Házi? –kérdeztem a jegyzetekre utalva…
Nem akartam egyszerre úgy kezdeni, hogy lenne-e olyan szíves segíteni rajtam, előtte inkább megpróbáltam beszélgetést kezdeményezni… Aztán majd lesz, ami lesz…

Gregory

Jegyzetelek, jegyzetelek és mind ez egyre unalmasabbá válik. A könyv vastagsága, még oké elmegy, de hiába lapozok tovább a következő oldalakra, hogy egyzeteljek, valahogy nem akarnak fogyni a lapok. Pedig jól jönne. Ráadásul még egyedül is vagyok, nem ám, hogy valaki ismerős mellettem lenne, nem. De ezt a magányt megtörte Gregory Hawk, az egyik évfolyamtársam. Ő is griffendéles. Tulajdonképpen csak most jövök rá, hogy egy csomó ismerősöm a griffendélbe jár. Érdekes. Lehet, hogy többet kéne barátkoznom?

Gergory köszönt egy "csáó"-t és megkérdezte, hogy házi-e amit én itt irogatok. Szerencsémre ez nem házi, csak a bátyámnak gyűjtögetek.
- Szia!- köszöntem neki vissza egy kedves mosollyal- Nem ez nem házi, csak a bátyám, Edward sárkányokkal akar foglalkozni és megkért a legutóbbi levelében, hogy gyűjtsek neki valamit róluk. És erre csak most jutott időm.- válaszoltam és visszabújtam a könyvbe, mert ha nem folytatom, félek, hogy holnap estig se végzek.

- Hm, a sárkányok legtöbbje veszélyes fenevad, de akadnak köztük szelíd egyedek is. A veszélyesbe beletartozik például a Magyar Mennydörgő.- mormogtam magam elé. Gondolom elég hülyén nézhettem ki Gregory előtt, amint én magamban beszélek. Amiket az előbb elolvastam, már rögtön körmöltem is át a papírra.

Ekkor felnéztem és eszembe jutott, hogy ez udvariatlanság amit én csinálok, ezért gyorsan valami kérdésen kezdtemel agyalni, amit a griffendéles felé tudnék intézni.
- És te házit csinálsz?- jutott eszembe az a bizonyos kérdés amin gondolkoztam. Mert hát lehet itt azért is mert csak olvasni szeretne, de azt nem nézem ki belőle, met nem olyan típusú aki nagyon szeret olvasni. Legalábbis szerintem.
Válaszát árva visszatemetkeztem a könyvbe. 

[[Sabrina]]

[Sabrina]

Sabrina barátságos mosolya és köszönése valamelyest megnyugtatott, hogy azért mégis mehetnek jól a dolgok… A következő mondatával viszont nem nagyon tudtam mit kezdeni…
- Ahhha – nyögtem ki végül, bár totál feleslegesen. A lány eddigre már rég visszafordult a könyvéhez…
- Na mindegy… - könyveltem el halkan, ahogy elkezdtem előpakolni a cuccaimat a táskámból. Nagyon nem volt kedvem itt punnyadni, és sok felesleges dologról írni egy hasonlóan felesleges esszét, és ez valószínűleg egy grimasz keretében ki is ült az arcomra… Ami aztán átadta a helyét az értetlenkedésnek, ahogy meghallottam Sabrinát beszélni.
Első körben azt hittem, hogy hozzám beszél, de aztán rá kellett hogy jöjjek, csak hangosan olvassa, amit jegyzetel. Szemmel láthatóan nagyon benne volt a munkában, szóval nem is nagyon akartam zavarni. Kiterítettem egy pergament magam elé, felírtam rá a nevemet, és…
…és ennyi. Még csak egy épkézláb bevezetés sem jutott eszembe, amihez semmi szaktudás nem kéne. Teljesen meg voltam lőve, de most már gázul jött volna ki, ha csak így hirtelen felpattanok. Hála az egének, a lány felvette a beszélgetés fonalát:
- Hát jah,  valami olyasmit kéne összedobnom… -válaszoltam neki lemondóan – De sok reményt nem fűzök hozzá…
Ennél a résznél elhallgattam egy pillanatra. Eljutottam ahhoz az ominózus kérdéshez, hogy vajon Sabrina hajlandó lenne-e segíteni – és ezt normálisan akartam felvezetni.
- A sárkányokról kell írnom egy házidolgozatot – folytattam végül – Pontosabban a vérükről. Ezzel csak az a probléma, hogy az ég világon semmit sem tudok róluk, ezért is jöttem a könyvtárba… Menetközben aztán megláttam, hogy te is a sárkányokról gyűjtesz össze ezt-azt, aztán gondoltam hogyha szépen megkérlek, talán tudnál egy kicsit segíteni… De ha nagyon pofátlan vagyok azt is mond ám meg – tettem még hozzá vigyorogva. Tényleg bunkónak éreztem magam, de talán egyszer a lánynak kell valami olyasmiben segíteni, amihez én értek… Sose lehet tudni ugyebár...

Gregory

Arra a válaszomra amiben megmondtam, hogy miért jegyzetelek, csak egy "aha"-t bökött ki. De megértem, mert erre mit lehet válaszolni? mondja meg nekem valaki!
Kipakolta a cuccait és elég hülyén nézett amikor meghallotta a mormogásomat. Ezt nem láttam, csak a szemem sarkából pillantottam meg furcsa nézését, amit akkor intézett felém, mikor hangosan olvastam. Igaza volt. De nem szoktam hangosan olvasni, csak ez most így jött ki. Nem tehettem róla.
Elővett egy pergament amire semmire sem írt, csak a nevét. Mit akarhat ezzel?

És ekkor bújt ki a szög a zsákból. Nem tud semmit a sárkányokról, és a házia pedig pont róluk szól. Ez érdekes. De szegény srácnak segítek, hogy ne miattam kapjon büntetész itt az utolsó napokban. De várjunk csak! É is csak annyit tudok, amennyit elolvastam a könyvben és kijegyzeteltem. Hopsz. De megpróbálok azért segíteni neki, hátha tudok.

- Hát én se tudok róluk sok mindent, mert nem vagyok egy mintadiák. Folyton elalszom órákon.- elfintorodtam- De amiben tudok segítek. Használhatod ezt a könyvet, de majd még nekem is kell. De állok szolgálatodra a sárkányokkal kapcsolatban.- kihúztam magam- De remélem nem mondok majd hülyeséget.- és ismét visszgörnyedtem a könyv fölé.

- Hát először is a véréről kell írnod, igaz? Mindenek előtt kell egy bevezetés, amit mondjuk úgy kezdj, hogy a sárkányvére egy fontos alapanyag egy varázsló vagy egy boszorkány számára. Általában gyógyító hatásó ez az anyag, így  gyakran az orvoslásnál használják. Ezt fogom most ebben a hátidolgozatban bemutatni. Kezdésnek szerinted milyen?- kérdeztem. Ilyen jól tudnék fogalmazni? Ez nagyon zsír!

[Luna]

Luna


Egyszer ennek a napnak is el kellett jönnie…
A lány halk léptekkel vágott végig a folyosókon, amelyek a könyvtárba vezettek. Nagyon rég volt itt. Túl régóta ahhoz, hogy ne gondoljon arra, amire nem volt szabadott. De a feladott házidolgozatot nem tudta megírni a saját könyveiből. Kénytelen-kelletlen, de muszáj volt ide jönnie.
Vett egy mély lélegzetet, ahogy megállt az ajtó előtt. hosszú sötétbarna tincseit a feje tetején megigazította, leszedett egy apró szöszt a talárjáról, de még mindig képtelen volt benyitni.
A hidegkék lélektükröket elfedték a csukódó szemhéjak. Utolsó ragyogásuk egy tompa fényben haltak el. Aztán az üresség maradt, a semmi.
Nehezebb volt, mint gondolta. Nehezebb, mint bármikor máskor, amikor ki kellett bújnia a szobájából. De nem volt menekvés. Nem engedhette meg magának, hogy lemaradjon, vagy egyáltalán ne készítse el.
A saját élete soha nem volt ennyivel fontosabb a tanulásnál. Soha. De az idők változnak. Amíg kisebb volt, eszébe sem jutott, se neki, sem másnak, hogy a Nagyúr is visszatérhet. Gondoltak rá eleget, de nem vették elég komolyan. És tessék. Halomra tűnnek el az emberek, érkeznek a leglehetetlenebb hírek.
Megrázta a fejét. Nem akart a halálra gondolni. Sem arra, mi lesz, ha mindannyian hazamennek innen? Egyszerre azt kívánta, bár tartana el még sokáig ez az év. Jó hosszú ideig, hogy azokat az embereket, akik közel álltak hozzá, akiket ha nem is mutatta, de mindig is szeretett biztonságban tudja. Biztonságban olyan falak között, ahol nem eshet bántódásuk. Ahol szem előtt lehetnek, és ahol nem kell azon aggódnia, hogy mi van, ha történik velük valami.
Nem tudná elviselni. Belehalna…
Újabb mély levegő után benyomta az ajtót, és kinyitotta a szemeit.
A könyvtár pontosan úgy festett, mint a legutóbbi itt járta óta. Semmit sem változott. A székek, a padok, a polcok, minden ugyanolyan katonás rendben, és ugyanazzal az illattal, amit régen annyira szeretett. De az régen volt. Azóta túl sok minden változott. A könyvek illata már nem vonzotta, sem a papír susogása, ahogy az oldalakat lapozta. Nem. Az az időszak már elmúlt.
Lassú, kimért mozgással jár körbe a polcok között a megfelelő könyvek után kutatva. Itt-ott megtorpan, és kiveszi egy egyiket, majd halad tovább, míg egy csinos kis halmaza nem lesz. Már most tudta, hova akar ülni, teljesen mindegy, kivel kerül majd szembe.
Célirányosan indult meg a fejében megjelenő hely felé. Menet közben igyekezett se jobbra, se balra nézni. Azok, akik látták, már rég nem érdekelték. Az a Julia már egy használt maszk volt. Az új ezerszer erősebb, és kitartóbb, mint valaha volt. Mondhatni tökéletesre sikerült. Mindent elnyelt, amit csak kellett. Mindent…
A bökkenő csak ott kezdődött, amikor megpillantotta a szőke lányt az asztalnál. Pontosan azon a helyen, ahol anno a lány ült. Nyelt egyet, de az elhatározásában senki nem ingathatta meg. Szaporán szedte a levegőt, ahogy felé közeledett, de amint a könyvei az asztalhoz értek, megnyugodott. Még egy tompa puffanás sem hallatszott, ahogy lepakolta a tornyát. Nem ült le szó nélkül, ahogy máskor tette volna. Inkább a szék mellett megállt, hogy úgy fessen, mintha pihenne a kötetek súlya alatt. Végig kellett, hogy gondolja, mit is csinál tulajdonképpen. Ő nem ilyen volt.
Mindazonáltal megadta az esélyt a másiknak, hogy egyedül legyen, és magának, hogy mégse kelljen ideülnie. Nem volt benne biztos, hogy képes lesz elviselni a „terhet”…
- Szia. –szólalt meg mély, dallamos hangján. – Nem zavarna, ha csatlakoznék?

Seraphin

* Órák után úgy döntöttem, hogy megyek a könyvtárba keresni valami jó könyvet. Mostanában valahogy visszatért a régi szenvedélyem és megint a mágiatörténettel kapcsolatos könyvek után kezdtem el érdeklődni. Utolsó óra után egyből a Déli szárny felé vettem az irányt és kis séta után már ott is voltam a könyvtár előtt. Halkan benyitottam és illedelmesen köszöntem Madame Cvikkernek *
- Jó napot kisasszony. Már végzett is a legutolsó könyvével? - *kérdezte mert nem olyan régen voltam itt egy dolgozathoz anyagot keresni*
- Igen Madame Cvikker. Most mágiatörténettel kapcsolatos könyvet keresek.
- Jól van kisasszony. A szabályokat ismeri. Jó keresést. -* azzal visszafordult a könyvéhez. Miután végighallgattam a nőt elindultam a polcok között keresni a számomra megfelelő könyvet. Hatalmas volt a választék így jó ideig nézegettem a címeket majd kivettem egy jó nagy könyvet ami a varázslóvilág háborúiról szól, koboldfelkelésekről, sötét varázslókról és leültem a hátsó asztalhoz. Mivel elég nehéz könyvről van szó így szusszantam egy kicsit miután leültem majd kinyitottam a nagy vörös könyvet amire arany betűkkel volt írva a cím és az író neve. Azonnal lapozgatni kezdtem érdeklődve és belemerültem az olvasásba*

[Elektra]

Elektra

*A tanításnak már vége. Éhes vagyok. Naná, de a vacsora még messze, csak nekem nincs órám. Ilyen a szerencsém. Amíg órán vagyok addig legalább annyira nem bosszant, hogy éhezem, mert legalább van mit csinálni. Van mire figyelni. Van mit csinálni. Például vigyázhatok az életemre, szépséges testem és lelkem épségére, lásd alkímia óra. Óvhatom az egómat, mint SVK-n. És baszogathatom a kicsiket, mint ebédszünetben. Mmmm, az a Hollóhátas kissrác talán még mindig hüppög, pedig nem ijesztettem meg. Olyan nagyon. Nem is én voltam. Legalábbis ő nem tudja. Addig jó neki.

Hát jó, marad a könyvtár. Édes hatodik, imádnálak, hogyha tudnál valamit ajánlani az üres órák eltöltésére. Mondjuk utánaolvashatnék korunk nagy alkimistáinak. Igen, ezt fogom tenni. Bemegyek hát a könyvtárba, a könyvtáros csak futólag rám néz, nincs nálam semmi, ami neki kelhetne, még a hálómban sincs, pedig legalább két-három könyv szokott volt nálam lenni, de most kértem otthonról, megírtam a listát, azzal elvoltam. De az alkímia az valahogy nem illeszkedik a családi hagyományok közé. Sanyarú Sors!

Halkan indulok el a polcok mentén, nincs nálam semmi, elvégre a táskámat ledobtam a hálókörletben, csak a pálcám, egyelőre a zsebembe, de tervezem, hogy az enyémmel is kéne csinálni valamit. Szóba jöhet az egybeépítése sétapálcával, vagy valami tokot szerezni neki. Áh, ez még a jövő zenéje, addig azonban jobb, ha kéznél van. Jövő Zenéje? Pfuj, hogy kerültem én a jóslás szekcióba? Egy gyors kanyar és elégedetten fellélegzek. Azt hiszem Lupen urat elhalasztom, az egyik kedvenc átokgyűjteményemet húzom le a polcról és nesztelen léptekkel az asztalok közé lépek. Áh, nicsak, egy nép. Méghozzá nőnép. Sajnos így ránézésre nem tudom megállapítani, hogy milyen vérű, de nem is érdekel annyira. Finoman suhogó taláromban elléptem mögötte, de közben óhatatlanul is a könyvébe pillantottam. Feláll a szőr a karomon.*

-Te komolyan azt akarod olvasni?-*kérdezem enyhén fitymálóan megállva, a válla felett átnyúlva behajtom a könyv borítóját, aztán visszarakom. Halkan, nem dobom, a könyvtárossal nem árt jóban lenni.*-Ahogy gondoltam. Ha már egyszer itt ülsz valami hasznossal is tölthetnéd az időd. Mármint nekem teljesen nyolc-*leülök az asztalhoz, mert ez az én asztalom, persze hagyok magunk között egy szép helyet minimum. Inkább szembeülök vele.*

Seraphin

* A könyv valóban igen izgalmas ahogyan azt megjósoltam. Sokkal érdekesebben írja le a koboldfelkeléseket mint ahogyan azt az órán tanítják nekünk. Nagyban olvasok  amikor lépteket hallok a hátam mögül. Nem sokkal később a zaj forrását is meglátom aki nem más mint egy mardekáros. Átnyúl a vállam fölött és megnézi a könyv címét. Nem reagálok még semmit még csak figyelem, hogy mit csinál. Elvégre a könyv nem a sajátom így bárki bármikor megnézheti. Az már mellékes dolog, hogy a jövevény nem köszönt, de valahogy ez sem zavart. Mikor leült velem szembe elmosolyodtam valami érthetetlen oknál fogva*
- Neked is szia. -* mondtam. Na igen ezt csak nem bírtam ki na.*
- Igen ezt terveztem olvasni. Nekem elég érdekesnek tűnik. - *felelem nemes egyszerűséggel elvégre sosem féltem felvállalni a véleményemet, még akkor sem ha az más mint a többieké. Ekkor megragad a fejemben amit utoljára mondott *
~ " Ha már egyszer itt ülsz valami hasznossal is tölthetnéd az időd. " ~
- Hasznosabbal? Mire gondolsz? - *kérdezek vissza kíváncsian ha már így feldobta a labdát csak nem hagyhatom ki a visszaütést. Elvégre biztosan van valami ötlete ha már így hangsúlyozta ki a dolgot. Miközben várom a válaszát hátrasimítom a hajamat a szememből a fülem mögé, hogy jobban láthassam és a tekintetemet az övébe fúrhassam. *

Elektra

*Érdekes, milyen emberek vannak. érdekes, hogy milyen egyszerű emberek vannak. Halvérűek. Igen, leginkább így tudom ezt jellemezni. Halvérű a csaj. Én nyugodt vagyok, de ő kimerít mindent, ami felbőszít. Az asztalomnál ül. Hülyeséget olvas. Meg se rezzen. Meg se ijed. Minek él az ilyen? Persze a könyvtárban nem átkozódunk, ennek ellenére sokkal durvábban ülök le a székemre, amit választottam, mit akartam. Mert most kivételesen hagytam magam bepöccenteni. Hangos sóhajjal hajolok az igézetek fölé, találok  is egy egészen jót, az áldozat körül mindent lángba borít, ha jól végzem el a mozdulatot, de kis tűz is tűz, valamire csak jó lenne, csak éppen nem a könyvtárban.*

-Szerinted? Ez egy könyvtár aranyom-*vetem fel a pillantásom, kékségében alighanem izzik, mintha parázs lenne, pedig nem az. Nagyon-nagyon komolyan nem eresztem el a pillantását.*-Nézd csak meg azt a könyvet, ami a kezedben van. A régmúlt. Az elmúlt. Kit érdekel? Mire lesz az neked jó? Ha mesét akarsz olvasni, akkor akár dobd el a varázserőd, legyél kvibli és olvasgathatsz, de komolyan. Mit ér a mágikus könyvtár hatalmas tudása, ha olyan semmitmondó szavakra pazarlod?

Seraphin

~ Hát ez a srác komolyan mondom halálos. Még egy ilyen pofátlan alakkal még életemben nem találkoztam. Ide jön, bele néz a könyvembe lefitymálóan, még be is szól, hogy csináljak mást. Komolyan mondom eddig tök nyugodt voltam, de kezd felbőszíteni. Hála Merlinnek, hogy az égvilágon semmi sem látszódik még az arcomon csak egy " angyali " mosoly. Még, hogy legyek kvibli??? Még a félvérséget sem kedvelem erre ilyet szól. Lehet, hogy neki nem számítanak semmit a régi írások, de ha egy kicsit gondolkozna tudná, hogy a mostani világ a régi dolgokra épül. Sok mindent csak akkor érthetünk meg ha előtte kicsit visszaolvasunk a történelem könyvekből. ~
* Szemtelen nyugalommal fúrom bele a tekintetemet még inkább az övébe mint aki jelezni akarja, hogy nem hátrál meg. Furcsa ez az egész. Más esetben már rég leátkoztam volna a delikvens fejét a helyéről, de most valahogy nem. Nem csak azért mert a könyvtárban vagyunk. Árad valami ebből az egomán, nagyszájú mardekárosból ami további figyelmet érdemel tőlem. Hátradőlök a székemben egy pillanatra sem kapva el a tekintetemet és halál nyugodtan kezdek el válaszolgatni *
- Képzeld arra rájöttem, hogy ez egy könyvtár. És nem, nekem nem az ajtón lévő kis táblácska segített úgy mint neked. Én eredetileg is ide akartam jönni. -* észreveszem, hogy izzik a tekintete és ez valahogy még inkább tetszik*
~ Jaj de kár, hogy mardekár. Na lássuk mi lesz ebből ~ * a mosolyom még nagyobb lesz és ahogy látom, hogy hergelődik én annál nyugodtabb leszek. Tudom, hogy nagy bajom a könyvtárban nem lehet mert itt nem próbálkozna. A folyosón meg ha kell megvédem magam*
- Szeretek a régmúltról olvasni, mert így sok mindent meg lehet érteni a jelenről. Tudom, hogy a könyvtár tele van mindenféle könyvel ami ennél sokkal érdekesebb, de engem most ez érdekelt így ezt kezdtem el olvasni. Érdekes legalábbis nekem. Ha téged ez nem érdekel akkor olvass mást. Sőt... ha tudsz valami jobbat akkor mutasd meg nekem is hátha nekem is tetszene. - * Na igen tudom, hogy ettől valószínűleg mérges lesz pedig ez csak egyszerű felelet és kérés volt. Ez a kioktató bunkó stílus nem taszít vagy ijeszt sokkal inkább vonz és szórakoztat. Tudom furcsa vagyok, de ez van. *
- Mese? Szerinted a varázsló történelem mese? Ki kell, hogy ábrándítsalak szépfiú. A mese az amit a szülők a gyereküknek mesélnek, vagy az amit Rita Vitrol megjelentet a Reggeli Prófétában. A kvibliséget pedig kihagynám mert szeretek varázsolni. - * kicsit előre dőlök a székben és a kezeimre fektetem az állam még mindig a szemében nézve és nyugodtságot erőltetve magamra. *
- Amúgy a könyvtár 3/5 részét már kiolvastam lassan 6 év alatt. Van még kérdés?

Elektra

*Hangsúlytalan, hangsúlyos, hangsúlytalan, hangsúlyos. A szavak is csak úgy követik egymást, ahogy az ér lüktet a nyakamon, a vékony bőr és a merev ingnyak alatt, érdekesen neki-neki nyomódva a nyakkendő kínos fogásának. Jól van. Jól van aranyom, nincs új a nap alatt, nem mondtál semmit, bár ezt a stílust azért nem kéne erőltetned. Óh, nem, teljesen biztos lehet, a könyvtár biztonságos, én pedig nem vagyok agresszív, mint a mellékelt ábra is mutatja, de ennek ellenére ez a hang. Ez egy rossz hang. Ez az elnyomott, megsértett aljanép hangja. Azoké, akik nem tudják, hogy hol a helyük a világban, de ennek ellenére folyton ki-kijönnek a maguk kis karámjából, hogy bosszantsanak minket. Hm, lehet beskatulyázom az embereket?*

-Gondolod, hogy helyes dolog olyan alaptalan ostobaságokat vágnod a fejemhez, mintha egy kapkodós Griffendéles lennél?-*kérdezem vissza halk, szelíd hangon, olyanon, aminek a könyvtáros nagyon örülne, hogyha a könyveit becézgetném vele. Bár van benne valami, ami még nekem se tetszik, ez a higgadt felsőbbrendűség inkább apámra jellemző. Higgadtan, ridegen. Lupen professzorról kéne példát vennem. Energikusan, lendületesen felsőbbrendű, aztán már kis is tiltottak volna a könyvtárból. Na nem, ezt inkább nem kockáztatom. Annyit nem ér meg.*

-Csodás következtetés!-*leheletnyi áhítatot csempészek a hangomba, szinte sóhajtom a szót.*-A könyvtár bizony tele van mindenféle könyvekkel. Kicsikkel, nagyokkal, kézzel írtakkal és nyomtatottakkal, értelmesekkel és látszólag értelmesekkel. Örülök, hogy hat év alatt a könyvtár ezen páratlan tulajdonságát felfedezted. De ha valóban olvastad volna akkora hányadát, amit mondasz akkor nagyon sajnálni tudlak, hogy még nem találtál kedvedre való értelmes olvasmányt.

*Vetek egy undorgó pillantást a kezében tartott mesekönyvre, a mágiatörténet a világ legesleghaszontalanabb tantárgya. Éppen olyan, mintha muglik találták volna fel. Lehet, hogy ők is voltak, bár azért vannak ennél sokkal-sokkal jobb dolgaik.*
-Ezt kérlek akár muglik is írhatták volna, meg Rita Vitrol. A varázslók se szavahihető népség, elvégre mi is emberből vagyunk. A leírt történelmet a győztesek írják és elhiheted, hogy csak a lényeget fogják kihagyni belőle, ami rossz fényt vet. Nem unod még, hogy ezekben a könyvekben valahogy mindig dicsőséges a jó varázsló, és teljesen buta a rossz? Hogy minden ravaszságát leleplezik, hogy elbukik rendre, mert a jó olyan jó, hogy az már jaj? Kérlek, ilyet akár én is tudok írni...-*sötét mosolyra rándul a szám széle, meglegyezgetett hiúságom egyelőre visszatömködöm.*-Szeretsz varázsolni? Nofene, a varázslatokhoz kreativitás kell, okos agy, nem pedig egy szentimentalista lányregény olvasó egyszerű vágyakkal teli agyacskája.

Seraphin

* Ahogyan hallgatom ennek a felfuvalkodott, egomán, nagyszájú, beképzelt, arrogáns pöffeszkedő mardekárosnak a szavait, egyre inkább érik bennem a dolog, hogy nem szabad meghátrálnom vagy felhúznom magam. Minél inkább próbál okosat mondani annál jobban hidegen hagy a dolog. Vagyis...nem teljesen. Valahogy tetszik, hogy nem egy könnyű eset a szentem. Próbál visszaszólni és nem hagyja ennyiben a dolgot. Érdekes tulajdonság. A legtöbb mardekáros vagy pálcát rántana vagy felhúzott orral elkullogna...de ő nem. Lássuk mi lesz ebből.Valahogy élvezet nézni, hogy egyre dühösebb lesz mégis moderálja magát. Én meg még mindig halál nyugalommal mosolyogva figyelem egy pillanatra se kapva el a tekintetemet róla már csak azért se.*
- Van abban igazság amit mondasz, de ebből a könyvből így is többet tudtam meg mint a mágiatörténeten annak idején. Hogy neked pedig mi az ostobaság az a te dolgod nem az enyém. Eleve nem is értem, hogy minek szóltál hozzám egyáltalán, de ez már mellékes dolog. Ha már ide tévedtél megjegyzem elég érdekes veled vitatkozni bár sok dologban nincs igazad. Te is tudnál ilyet írni? Hmm.. Jól van Lamartin...Írj egy ilyet te is. Adok neked elég papírt meg író eszközt és láss neki. Kíváncsian várom, hogy mi lesz majd belőle, de komolyan. - * észreveszem azt a sötét mosolyt. *
~ Basszus miért van az, hogy mindig a rossz fiúk néznek ki állati jól? Nem igazság, de komolyan. Nem bambulok el, nem bambulok el...nem és nem. Most vita van és nem adom meg neki azt az elégtételt, hogy bármit is észre vegyen rajtam. Még csak az kéne. Hogy hízzon a már amúgy sem kicsi egója. Chhh...még mit nem. ~
* Ekkor kimondja azt a gondolatot amin nem látszik, de felbőszülök*
~ " Szeretsz varázsolni? Nofene, a varázslatokhoz kreativitás kell, okos agy, nem pedig egy szentimentalista lányregény olvasó egyszerű vágyakkal teli agyacskája. "~
~ Ááááá hát én ezt megölöm. Kifilézem. felgyújtom. Ácsi! Még mit nem. Azzal csak azt bizonyítanám, hogy egy szinten vagyok vele ami nem igaz. ~
* Szerencsére még mindig semmi nem látszik rajtam. Az évek során megtanultam leplezni az érzelmeimet aminek most nagy hasznát veszem *
- Nem szokásom lányregényeket olvasni. Nem is nagyon ismerek olyat, de adhatsz kölcsön neked biztos van pár.