Könyvtár

Elektra

*Igen? Nem, valahogy kezd felötleni bennem a kétség, hogy valóban hollóhátas-e az, aki velem szemben ül. Bár tény, azért érettebb, mint egy Griffendéles, nem támad rá minden arra sétálóra, hanem próbál intelligensnek tűnni. Esélytelen. Mondjuk úgy, kevés. Jó lenne olvasni a gondolatai között, mint állítólag Piton csinálja, bár én még nem észleltem, feltéve, ha találnék gondolatokat odabenn. Finoman elmosolyodom az ajánlatára, nagyon kemény voltál eltévedt báránykám, legalább olyan kemény, mint a serpenyőben olvasztott vaj. Okosabb lett volna, ha félrerakod azt a könyvet, nem próbálod menteni a menthetetlen és elsompolyogsz, mint egy jó kislány. De ha már egyszer felkínáltad magad, rajtam ne múljon, beléd mélyesztem a méregfogam, ha már ennyire kívánod.*

-A mágiatörténet, mint olyan egy elbutult mugli tudomány. Már ők se mentek vele semmire, csak verhetik a mellüket, hogy igen, ez az, leírták a múltat, ők egyből milyen okosak, de igazság szerint...-*olyan finom mosolyt vetek rá, amilyet csak tudok, minden lenézésem ebben a mosolyban.*-...a helyzet úgy áll, hogy sem a muglik nem tanulnak belőle semmit és nem jutnak vele semmire, se a mágusok. Aki a múlt poros soraira vesztegeti az idejét, az nem is több annál. Unalmas, lerágott, beporosodott, értéktelen, kacat. Gondolom nem akarsz ilyen lenni-*felragyog a szememben a kinti fény, egy kicsit hunyorognom kell, ahogy az ablakon betűz a nap, megszabadulva felhőterhétől. Hátradőlök a székemen, megkocogtatom az asztal lapját.*

-Ez az én asztalom. Ha elég gyakran járnál ide tudhatnád. Nem bánom, ha itt olvasnak, de hogy azt a mocskot, azt nem tűröm. Aki olvas, az olvasson, ne csak csámcsogjon az ilyen ostobaságokon-*méreg átpumpálva. Már csak előre kell dőlnöm és figyelnem, ahogy szétárad az áldozatban, és átitatja teljesen. Mennyire egyszerű. Valahogy meg tudom érteni a tanárok diadalittas felsőbbrendűségét, amit gyakorolnak rajtunk. Mármint azok a tanárok, akiknek van mire felsőbbrendűnek lenniük. Lupen professzor, Piton tanár úr, igen. Akár a követőjük is lehetnék, csak nem nőttem elég magasra és nincsen elég félelmetes aurám. Majd lesz. Ha nem utálnám a gyerekeket tanárnak állnék. Hatalmaskodó, acsargó döggé, aki megfélemlít, de legalább az életre nevel

Előrekönyöklök az asztalon, mélyen nézek zavaros színű szemébe, mintha a gondolatai közé látnék, pedig nem, én ilyet nem tudok. Végigsimítok a könyvem fedőlapján, mondhatni becézgető mozdulattal, miközben felvonom a szemöldököm.*
-Gondolod?-*kérdezem halkan.*-Gondolod, hogy ezzel az oktalan vádaskodással megvéded a magad nem létező igazát? Csak azok támadnak vissza, akik felismerik a másik igazságát és tisztázni akarják magukat, de ez-*megest az a lágy mosoly.*-mint tudjuk jól teljességgel esélytelen.

Seraphin

* Először nem mondok semmit. Hagyom had mondja végig amit szeretne. Látszik, hogy szegényt nem sokszor hagyják beszélni azért ossza most az észt ami nincs. Kényelmesen hátradőlök a székemben és figyelem miközben az előttem heverő könyvet becsukom elvégre olvasni itt nem nagyon fogok úgy látszik. Mikor befejezi a mondókáját furcsán kezd csillogni a szemem és a mosolyom is megváltozik, de arcomon még mindig ott ül a nyugalom és a béke elvégre nincs miért félnem a dühöm meg elalszik magától*
- Jéé de okos kisfiú cukrot neki. Ezek a gondolatok a sajátjaid és egyedül találtad ki őket vagy koppintottad valahonnan? Én inkább a másodikra tippelnék mert agy nélkül nehéz gondolkozni nem igaz? - * hűvös nyugalom, igen ez jellemez most engem és egyre inkább élvezem a kialakult helyzetet. Szegény flótás próbál okos lenni, de esélytelen. Vagyis..nem annyira esélytelen mert vannak jó gondolatai, de ez az egomán pökhendi beszéd..valahogy torzítja a képet.*
- Komolyan mondom annyit beszélsz, hogy kezdem azt hinni, hogy beleszerettél a saját hangodba. Sőt nem csak a hangodba. Ijesztő. Úgy látom azt hiszed, hogy többet tudsz nálam. Okosabbnak hiszed magad pedig ez a balgatag elméd agyszüleménye. Én elismerem, hogy vannak hiányosságaim és nem rendelkezem a világ összes tudásával, de nem is vagyok olyan ostoba, hogy ilyen lekezelően beszélj velem. Talán elismerésre vágysz? Arra, hogy valaki megsimizze a fejed és azt mondja, hogy okos vagy? Jobban éreznéd magad tőle? - *kérdezem kicsit anyáskodó hangon majd a következő pillanatban előre dőlök, adok neki egy puszit és megsimogatom a buksiját. *
- Okos fiú vagy Seraphin. - *mondom majd felkelek és a könyvet a helyére teszem. Na nehogy azt higgye, hogy győzött pusztán csak ami érdekelt azt már elolvastam. 5 perccel később visszaülök a helyemre egy másik könyvel ami az alkímiával kapcsolatos és leteszem az asztalra*
- Van még mondani valód Lamartin? -*kérdezem újra a szemébe nézve angyali mosollyal csillogó szemekkel*
~ Ha azt hiszed sikerül kihoznod a béketűrésből nagyon tévedsz Seraphin. Sőt egyre nyugodtabb vagyok mert látom, hogy csak pattogsz és okoskodsz. Bennem emberedre találtál...~

Elektra

*Az ujjaim elindulnának a pálcám felé. Nem. Nem átkozódok. Még csak a szavai se hoznak ki a sodromból. Ez az ostoba, megalapozatlan felsőbbrendűség ugyan kihoz a sodromból, de bőven kevés ahhoz, hogy engem, a lehető legnyugodtabb házbelimet felbosszantson. Nem, amikor már én is a pálcámhoz kapok, ott valami tettlegességnek is történnie kell. Történik is.

Lehunyom a szemem, sokféle indulat izzik bennem egyszerre, kavarok benne az undor. Vajon aranyvérű? Más házakban is vannak állítólag, de a puszta gondolat, hogy egy félvér, vagy ne tedd Merlin egy sárvérű ér hozzám megviseli a kényes gyomromat, ég a bőröm, mintha parázzsal kínoznák, a gondolat, a gondolat, a gondolat olyan elviselhetetlen.*

-Hogyne lenne. Ha még egyszer hozzámérsz a kvibligyanús kezeddel levágom-*pont. Leviszem a hangsúlyt, felkelek, az átkos és igézős könyvet az asztalon hagyom, aztán kimegyek hosszú léptekkel és eltávozom a környékről, mielőtt kárt teszek a hőn szeretett könyvtárba. Az ilyenek miért jöhetnek ebbe az iskolába? Undorító.*

[Sabrina]

- Nem csak te alszol el az órákon, ne aggódj - válaszoltam vigyorogva Sabrinának, miközben kinyitottam a felajánlott könyvet - Amúgy köszi szépen, hogy segítesz... - tettem még hozzá, mielőtt nekiálltam volna átböngészni a tartalomjegyzéket. Végül úgy nézett ki, mégis sikerül valami épkézláb házit beadnom... A Prof biztos meg lesz lepődve...
Már az első bájital órám után tudtam: ezzel a tantárggyal nem leszünk barátok. Hát nem is lettünk. Azóta is szenvedek vele, nem egyszer kellett már segítséget kérnem a leckékkel, a különböző löttyökkel, meg a hozzávalókkal kapcsolatban. Volt néhány emlékezetes eset, mint a Felix Felicis leckém háromszori újraírása a végére 3x-oros terjedelemben, és társaik... Ezt akartam most elkerülni, éppen elég volt egy átlagméretű esszét összedobni a sárkányvérről, nem akartam még ehhez is plusz nyolc oldalt írni.
Hála az égnek, a lány segítőkésznek bizonyult. Amíg én serényen lapozgattam a könyvet az elejéről a végére (és fordítva) bármiféle használható információ után kutatva, ő már le is diktálta az első sorokat.
- Hm.. -válaszoltam neki miközben nekiálltam írni, amit az előbb mondott - Nem is rossz, sőt...! – kis szünet, amíg a végére értem, és átfutottam gyorsan- Kifejezetten jó! Mit gondolsz, mi lenne ha a vér felhasználási módjaival folytatnám?
Fordítottam felé a könyvet kinyitva valahol a hatszázadik oldal környékén. Dumbledore arcképe mellett volt kilistázva a sárkányvér 12 felhasználási módja, valamint ezeknek a felfedezése. Szerintem bőven jó lett volna a következő bekezdésnek, de azért inkább kikértem a szaktanácsadóm véleményét is...

Gregory

Nem csak én alszok az órákon? Ez megnyugtató. de most saját magára érti, vagy másra. Nem tudom. Minden esetre tetszett neki a házija kezdése, amit én fogalmaztam meg. A könyvben össze-vissza lapozgatott, már azt hittem sosem találja meg amit akar. De megtalálta. a hatszázadik oldalon a sárkányvér felhasználási módjai voltak felsorolva. Megkérdezte, hogy most jöhet-e az. Nem vagyok jó az ilyenekben, de ez az ötlet tetszett. A 12 pont egymás alá volt írva, Dumbledore feje mellett.

- Ezt még valahogyan át kellene alakítani mondatokká, de jó lesz. Kell ebben a segítség, vagy egyedül is menni fog? És ha valamiben segíthetek akkor szóljál. Én addig tovább írom az én kis jegyzeteimet.
Visszanéztem a lapomra. Elég kevés dolgot írtam le, és ez nem lesz elég Edwardnak. Többet kellene írnom, de nincs kedvem hozzá. Ha meg nem írok, akkor meg a bátyám fog megsértődni rám. sehogy se jó ez.
Felálltam és elmentem keresni gy újabb könyvet a sárkányokról, mivel nem akartam Gregory-t zavarni a nagy fogalmazásban. Rögtön találtam is egy másik példányát, ennek a Mindent a sárkányokról című könyvnek. Nagyszerű. Újra nekiálltam keresgélni a több mint hétszáz oldalas könyvben. Na ez biztosan egy élet munkája lehet! Én sosem tudnék könyvet írni. De nem is kell remélem.
Ismét feltekintettem.
-Kell segítség?- kérdeztem a srácot, érdeklődő és kedves tekintettel.

Tya ;;

Hihetetlen, de olykor olyan lassan történnek a dolgok, hogy az ember azt kívánná, bár pörögne gyorsabban az idő. Aztán máskor pedig azért könyörög, hogy bár megállíthatná a napot és a holdat, hogy örökké tartson egyetlen pillanat. Valószínű, hogy ezt már senki sem érti…
Ujjaival mondhatni belekapaszkodott vörös hajtincseibe, s könyökét támasztva a mélybarna szín asztalnak egyre inkább arra koncentrált, hogy a sorok elolvasása közben nyitva tudja tartani kék íriszeit. Az eső odakint szakadt, és ez csak még nagyobb ürügy volt arra, hogy ásításra késztesse a körös-körül ülő diákokat, akik képesek voltak a lehető legunalmasabb időben, a lehető legunalmasabb helyet választani. A cseppek olyan egyenletes kopogásban verték az ütemet, hogy a gyenge idegzetűek akaratlanul is álomba szenderültek volna. Mindenki úgy ült, mintha csak egy szobor lenne a sok közül, sőt voltak, akik rádőlve a könyvekre, átengedték magukat a nyáltenger merész csábításának
Kék íriszei vízszintesen mozogva követték a könyvben feltüntetett sorokat, miközben hosszú gesztenye vörös hajtincsei, hol a lapok, hol pedig az asztal szélére borultak rá.
93. oldal / 52. fejezet
A Mandragóra valódi sírásának oka…
Puff.
A következő pillanatban egy kis elsős sikeresen magára borított egy rakás könyvet, melyek közül a sipítozó Madam Irma próbálta kimenteni. Egy pillanatra felpillantott, hogy nehogy lemaradjon akármiről is, majd újra visszaugrott a harmadik bekezdéshez. Ökölbe szorított keze egyre jobban orcájába süppedt, majd másik karjának - mely mozdulatlanul pihent a könyv élével párhuzamosan - ujjai elkezdték pörgetni maguk között a könyv bal felső sarkának csücskeit valamiféle ropogást kiváltva magából, míg valaki a távolból ki nem adott, egy hosszú „sssss” hangot.

[- Áh szervusz!]

Igen, a lányka hasznosan tölti el ideje nagy részét, ahogyan azt szokta. A cselekvéssel nincs is probléma, csak a társasággal… jobban mondva annak hiányával. Hisz egy épeszű ember sem szereti a 24 órát csendes magányban végigszenvedni. A móka, a kacagás, az önfeledt játék… Ezek azok a dolgok, melyek Luna mindennapjaiból vészesen hiányoznak. Persze amikor Harryvel, Ginnyvel vagy a többiekkel van az más… olyankor tényleg BOLDOGnak érzi magát. Ezek az órák, percek azonban nem köszöntik őt naponta.
A mai nap is úgy indult, hogy kis füzetét fogja megtölteni sorokkal, s ennek már neki is kezdett. Az üresen álló asztalkánál, hol csak ő foglalt helyet nagyon jól tudott koncentrálni, de azért azt sem bánta volna ha valaki csatlakozik hozzá… esetleg.
Erre nem került sor, pedig jó párszor felpillantott a vad körmölésből. Néhány perc elteltével fel is adta a reménytelennek tűnő várakozást, így szinte már izzó pennájával folytatta a bősz jegyzetelést. Mindent úgy írt le ahogy annak idején elmesélték neki. Persze saját tapasztalatait is hozzátette elvégre ez az ő kis füzetkéje volt.
Első oldal…
Thesztrál: Csak olyan emberek láthatják őket, akik már láttak valakit meghalni. Testalkatuk sovány, csontjaik jól láthatók, fekete bőrük lazán tapad a testükhöz. Lapockatájékuknál egy pár csontos, bőrhártyával borított szárny helyezkedik el, melyek elég nagyok az állat levegőbe emeléséhez. Fejükben, mely a sárkányéhoz hasonlít, merev tekintetű, pupillátlan, fehér szem ül. Fejükből két, rövid szarv áll ki.
Megjegyzés: Igazán kedves és szeretnivaló állatok, de ugyanakkor félénkek is, így óvatosan kell feléjük közeledni.
Második oldal…
Furmász:
Láthatatlan lény, a fülén át beszáll az ember fejébe és beszövi az agyat.
Megjegyzés: Szerencsére van egy olyan varázslatos szemüvegem, mely segítségével a furmászok fellelhetőek.
És ekkor valaki megzavarta az írásban, de Lunát cseppet sem zavarta. Már annak is örült, hogy valaki úgy szólt hozzá „szia” nem pedig valamelyik gúnynevén élcelődtek. És az idegen következő mondata… leülhet-e? Még szép!

- Áh szervusz! – pislantott fel „munkájából” a lány és társára meredt kedves tekintetével – Persze, foglalj csak helyet!

Mivel a másik hölgyemény nem nevén szólította meg, még azt is feltételezte, hogy nem ismeri. Akár hírből sem. Ennek szintúgy megörült, hisz úgymond „tiszta lappal” indulhat és ha megérti apró dolgait talán még nem is nézi zizzentnek.

- Luna vagyok!

A rövid bemutatkozás után fejét egy kicsit megdöntötte a jobb válla felé, ezzel jelezvén hogy kíváncsi újdonsült ismeretsége becses nevére is.

[Luna]

Luna


A halvány mosoly oly gyorsan jött, ahogy el is múlt a porcelán arcról.
A könyvek súlya alatt már épp elég megrogyott, hogy képes legyen az első pillanatban leülni. Így hát állva nézte tovább a lányt. Nem akar elájulni. Még mindig nem érezte jól magát. Vagy talán ezt is csak bemesélte magának, és soha nem is volt egészséges? Mennyi mindenben tévedhetett még?
Annyira furcsa volt, hogy valaki kedvesen szólítsa az elmúlt hetek után. Szinte hihetetlen, és mégis van ilyen. Na igen, az apró örömök az életben, amik néha megadatnak neki is.
Mélyet sóhajtott, kihúzta a széket, és helyet foglalt a szőkeséggel szemben. Még nem tudta meg fogja-e bánni, vagy sem, de kellett. Muszáj volt. Végig kell járnia újra mindent, hogy olyan lehessen, mint régen. A szíve mélyén azonban tudta, már semmi sem lesz olyan, mint volt. Az egy időszak volt az életében. Egy boldog, feledhetetlen időszak, aminek vége szakadt, és ott kell tovább folytatnia az életét, ahol abbahagyta.
Bárcsak mindig, és minden ilyen egyszerű lenne. – gondolta keserűen.
Nem akarta, hogy látsszon rajta mennyire meg van zakkanva, de azt sem, hogy aki szembe jön vele azt hihesse, minden rendben.
Minden rendben. Valóban képes lenne ezt mondani bárkinek is, aki felvetné?
Hazugság volna. Szemenszedett hazugság. Még mindig sajog mindene. Még mindig képtelen felejteni. Még mindig úgy jár-kel, mint valami szellem, aki itt ragadt, mert nincs hova mennie.
Nem akar hazamenni.Nem akar emlékezni. Nem akar többé a múltra gondolni. Fáj. Szakadatlanul, élesen, és tisztán. Mint egy törés.
Nem. Őt soha, és senki nem láthatja sírni. Soha, és semmiért. Még akkor is, ha belepusztul…
Lehunyta a pilláit, majd újból felnyitotta, hogy rendezhesse az arcvonásait, és a gondolatait.
- Julia. – hangzott a tömör válasz egy féloldalas mosoly kíséretében. – Woodrow – préselte ki a keresztneve után.
Annyira meg akart változni, annyival jobb akart lenni, és annyira tudta, hogy képtelen lesz rá. Felnyitották a szemét, meglátta a szépet, és a jót, és többé soha nem akarta elengedni, de a változás nem ment teljesen végbe, és most úgy érezte magát, mint egy félkész valami, ami ezer sebből vérzik, és magányos. Nagyon-nagyon magányos. Még akkor is, amikor mosolygott, amikor Abbeyvel volt, és amikor az órákon megpróbált valóban odakoncentrálni, és figyelni.
Abbey…
Mindennek ellenére vele maradt. Még az után is, hogy eltűnt, és képtelen volt egy szót is kinyögni, hogy hová, vagy miért ment el. Hirtelen rátört a fájdalom, mely eltorzította a finom vonásokat.
Nem. Ezt nem szabad.
Előrehulló haja alatt rendezte a maszkot, és Luna szemeibe nézett.
- Ne haragudj, én… - kezdte de nem tudta folytatni. Kétségbeesetten nézett körül, mintha keresne valamit. Valamit, amivel elterelheti magáról a figyelmet.
Aztán megpillantotta közvetlenül maga előtt a füzetet, és a megkezdett sorokat.
- Mi az, amit írsz? – hajolt közelebb a fejét félrefordítva próbál belelesni a másik írásába. Bármi, csak ne Ő legyen a középpontban. Rettegett, hogy mégis megtörik a súly alatt.
De erősnek kell lennie. Nem kívánkozhat örökké a párnája, és az ágya után. Nem. Most erősnek kell lennie, és maradnia, különben minden, amit eddig összekapart magából, újra darabjaira hullik…

- Seraphin -

Már nagyon unatkozom.. Unom a lányok lelkizését.. szeretek velük lenni, de most megcsömörlöttem. Az ilyen napokra jó lenne egy fiú haveri kör. Kár, hogy zavarban vagyok a társaságukban.
Azt hiszem lemegyek a könyvtárba és nézelődök kicsit.. Tegnap nem láttam azt a fura gyereket a macskájával. Milyen fiú rohangál a folyosón egy macskával..? Még Friccs sem hordja az ölében Mrs Norris-t, pedig az is beteg..

Valami akkor sem stimmel vele - nem mintha tetszene - de szívesen utána járnék. Ebben ritkán tévedek.

És jessz.. itt van.. -Kihúzod magad, gallér igazítás és felszeged a fejed és..
Már csak azt kellene kitalálni, hogy hogy vegyem fel a kontaktot.. -Gondolkozz! Gondolkozz..!

A könyvvel stírölős?
Még a végén azt hiszi, hogy ki akarok kezdeni vele. És valószínűleg belém is kötne, hogy mit bámulom.. Meg amúgy is már közhely a nonverbális kommunikációban.. nem.. az nem jó..
Hát nincs más választás, amikor elmegyek mellette és finoman hozzáérek a vállammal. Ha nem csal a megérzésem, úgy is megbizsergetem legbelül, akármilyen mogorva.
Vagy inkább a macskájával foglalkozzak? Gondolom odáig meg vissza van tőle..

-Milegyenmilegyen..?

Elindulok, előveszem az hamisítatlan előkelőségemet beállok a mellette lévő könyvespolchoz. Szép lassan araszolgatok felé a könyveket bújva, mintha tudnám mit keresek.
Közben röhögök magamban, hogy melyik polcot sikerült megtalálnom: Szépítkezés mugli módra; Kenceficék varázslatok helyett?; Csáb és ellenállhatatlanság.

Mit gondolhat rólam?

Még egy centi. Épp csak egy érintés és utána mosolygós bocsánatkérés.

Már csak fél..

Kolgomorov

*Hideg falak, komor kövek. Nem mintha az időjárás nem engedne meg ennél barátságosabb enteriőrt, de egy ilyen öreg épületben ennyi jutott. Aránylag csend is van. Remek, legalább nem fogunk fuldokolni a tömegtől. Igazság szerint attól félek, hogy csak ketten leszünk azzal a bolond könyvtárossal, aki a múltkor is megugrott Mephisto láttán. Apropó, macska.*
-Nem Mephisto, menj vissza-*fordulok meg hirtelen a folyosón és guggolok meg a szürke bestiával szembe. Sárga szemében sóvárgás, ahogy a kezemhez dörgöli a fejét, szívesen engednék neki, főleg ahogy szétterülő taláromon hanyatt vetette magát. Körülnézek, szerencsére sehol senki, végigfuttatom puha bundáján az ujjaim, lehajolok hozzá.*-Nem akarsz te könyvtáros által halni. Tűnés innen-*egyenesedek fel és ez a mozdulat, meg a hangsúly elég ahhoz, hogy kicsi agyában felfogja az utasítás lényegét, tényleg menni kell. Tulajdonképpen hízeleg a rajongása, az övé tűnik a legőszintébbnek. Sóhaj, megfordulok, amikor hosszú lábain elkocog és belépek a könyvtárba. Tudásszag. Remélem jutok vele valamire, mert ahogy múlik az év, úgy jön a pillanat, amikor haza kell menni, otthon, édes otthon, utolsó, képmutató játszóház, na igen.
Biccentek a könyvtárosnőnek, végiglépkedek a polcok mellett. Mondhatni fogalmazgatom a kérdést, hogy melyiket szeressem, bár már sejtem, hogy mit fogok választani. Nem baj. Azért megadom az esélyt a többinek is, természetesen a méltóságomon aluli témákkal foglalkozó sorok mellett ellépek, mintha füstből és ködből szőtték volna őket. Alkímia. Megnyalom a szám. Kéne. Majd. Egy pillanatra megállok, mondhatni hétköznapi téma mellett, kiveszek egy karcsúbb kötetet, hogy leellenőrizzek egy adatot a dolgozatomba, de még mindig érdekes a könyv, egészen a sorok közé feledkezem.
Léptek. Nem vagyok egyedül. Felpillantok. Muglis polc. Ha rajtam múlna kivágnák. Fintorba rándul a szám sarka. Egy sárga. A könyvtárban rossz ómen emberekkel találkozni, de ez legalább évfolyamtárs. Kár, hogy annyira nem erőteljesen képviseli magát, hogy emlékezzek rá alaposabban. Mindenesetre most araszol. Visszacsúsztatom a könyvem a helyére, mielőtt túl közel jönne ellépek.*
-Akarsz is valamit, vagy csak nincs jobb dolgod?-*fújok dühösen, elvégre ha azt hiszi, hogy nem látom akkor megélesíteném a látását szívesen ezzel-azzal, de ez egy könyvtárs, csak nyugalom. Nem bűvészkedünk.*

[-Bocsánat, nem láttalak.]

- Seraphin -

..és jessz megint, megszólított, nem kötekedve.. gyanús, mondhatni nagyon gyanús.. ilyenkor már rég lövellni szokott az átok a pálcájából.

Így közelről egész helyesnek tűnik. Csak ne lenne ilyen hosszú a haja. Ez már az igénytelenség egy formája. De legalább nem zsíros, mint Pitonnak.
-Ébresztő! Nem stírőlni jöttünk ide, hanem kideríteni amit szeretnék..!
Mardekáros aranyvérű.. Mennyire örülök, hogy anyámék családja annyira oda voltak maguktól. Könnyű így beilleszkedni bárhová, csak a kezdeményezés.. azt de utálom.
Most csak egy jó mondat.. Mardekár.. aranyvér.. mindig a könyvtárban.. Akkor nem lehet egy primitív sznob..
Csak a megfelelő mondat segít most..
Félszemmel, félvállról ránézek:

-Bocsánat, nem láttalak.

És keresgélek tovább..

Hülye! Hülye! Hülye!

Hát ez így nagyon béna volt.. gyorsan valamit hozzá kell tennem.. Húú.. valami sötétet.. valami mardekárosat.. Karkarov kell ide és Oroszország..

-Hallod, te sokat jársz a könyvtárba. Nem tudod, hol vannak a bájitalos könyvek? Már keresgélek egy ideje, de nem jut eszembe a bájitaltan és az alkímia közös tudomány területének az angol neve. Én még azt oroszul tanultam. Perfekt vagyok, de ha cruciatus-oznának se jutna eszembe. Te nem vágod?

Kolgomorov

*Az élet hülye. Vagy legalábbis nagyon-nagyon ostoba. Képes a leglehetetlenebb alakokat az utamba vetni, sőt, két marokkal szórni, dobálni, hogy aztán teljesen véletlenszerűen botoljak bele érdekesebb figurákba, éjszaka közepén, folyosó árnyán... De a könyvtár rossz ómen. Elektrába is itt botlottam. Azóta se hevertem ki, hogy hozzám ért azzal a félvér kezével és milyen nagyra volt magával! Szánalmas. Mintha lett volna ő bárki is. Mintha számított volna bárkinek is. Csak egy tintapaca, amit jó érzésű ember egyszerűen eltűntet. Persze, lehet, hogy csak nekem tűnt ennyire érdektelennek és jellegtelennek, bár ha a pofátlanságot jellegnek vennénk akkor ez a megállapítás nem állná meg a helyét, de nem veszem annak.*
-Nem láttál-*ismétlem meg hitetlenkedő szórakozottsággal, ellépek a polctól, legyen az övé, úgyse erre van dolgom, szemügyre veszem. Nem tűnik sárgának. Mégis az. Na igen, a látszat csal. De ez a kijelentése a bizonyíték. Annyira azért nem magas és nagy. Mármint hozzám képest igen, de sötét talárba, izzó kedéllyel nem vagyok egy tipikusan láthatatlan figura. Megvető mosoly a szám szélén.*-Akkor nem kéne biztonságosan zárt helyen közlekedned? Ha pl. Piton professzort se veszed észre, akkor annak beláthatatlan következményei lehetnek.
*Távol álljon tőlem a jóindulat, de egy ilyen figyelmeztetés még a hasznára lehet. Mindenesetre folytatja. Figyelmesen nézek rá. Már amennyire figyelmes lehetek. Már amennyire erre a kérdésre érdemes lenne válaszolni.*
-Madam Cvikkert se láttad?-*sóhaj, hátrarázom a hajam. Az egyik kezem zsebre süllyesztem, kitapintom a pálcám vonalát megnyugtatásképpen. Sima, hűvös fa.*-Azért nem találod, mert nincs. Illetve van az általános bájital részleg, de ott semmi érdekes nincs, csak alapkönyvek, a többi szét van szórva különböző téma szerint. Ha az alapkönyvekkel kellenek azok ott vannak négy polccal hátrább. Ha szótárt keresel az orosz-angolhoz az Madam Cvikker. Mit akarsz az alkímiától?-*hiába, erre a témára ugrok, mint Mephisto a húscafatra. Nem akarok még egy Hugrást alkímiára, rontják a színvonalat.*

[- Nos, tényleg ne haragudj, hogy nem vettelek észre, de teljesen belemerültem a keresgélésbe. Elég fura rendszere van ennek a könyvtárnak. Még nem furdult elő, hogy valamit ne találjak. Az alkímiától pedig csak annyit szeretnék, hogy megtudjam a művész bájitalokban végzett kalkogén és fém reakciók milyen hatással vannak az ital erősségére. Én úgy emlékszem, hogy a földfémek felé csökken, de nem vagyok benne biztos. Nem tudom, hogy Piton erről mit tanított nektek. Nekem már rég volt a Durmstrangban. Ott elég nagy súlyt fektettek a kutatásra a különórákon.]

Hogy miért kell állandóan ilyen szitukba keverjem magam? Inkább az a sok nyávogó csaj, mint ez a pökhendi szar alak. Mit érdekel, hogy a fiúkat szereti vagy a lányokat? Nem ő az az ember, akivel jóba leszek. Nem is értem, hogy miért jöttem ide.. Már megtanulhattam volna, hogy mardekárosokkal ne próbáljak haverkodni. Hiába magamfajta, attól még mindegyik egy sötét, rosszindulatú szemét. Ugyanolyan undorító, mint a Malfoy gyerek...... csak ne lenne olyan édes..

Pfú, de felidegesített. Rossz emberrel kezdett ki, ez a kis sznob zöld. Kérdőre von..? Engem..?
"Mit akarsz az alkímiától?" A kisujjam körmében is több tudás van, mint amit te itt könyvtárba magolással felhalmozhattál.
Húdeleoltom..

Na akkor... felvesszük az őszinte, kedves mosolyt, bájt és mélyen a szemébe nézve közlöm a mondandómat. Csak ügyesen, hogy a monológom végén essen le neki, hogy kioktatom.

- Nos, tényleg ne haragudj, hogy nem vettelek észre, de teljesen belemerültem a keresgélésbe. Elég fura rendszere van ennek a könyvtárnak. Még nem furdult elő, hogy valamit ne találjak. Az alkímiától pedig csak annyit szeretnék, hogy megtudjam a művész bájitalokban végzett kalkogén és fém reakciók milyen hatással vannak az ital erősségére. Én úgy emlékszem, hogy a földfémek felé csökken, de nem vagyok benne biztos. Nem tudom, hogy Piton erről mit tanított nektek. Nekem már rég volt a Durmstrangban. Ott elég nagy súlyt fektettek a kutatásra a különórákon.

Mégis egyre jobban érdekel.. Valahogy szeretem a kemény diókat.. Hah..

*"Szervusz, szép napunk van." "Jajj, de örülök, hogy itt látlak!" "stb" Nem, azt hiszem nem ezek lesznek azok a formulák, amik meghatározzák majd az általam kezdeményezett, vagy felém irányuló társalgási próbálkozásokat, de ha már az alapvető köröket is elhagyjuk. Mondjuk mondhatni én kezdtem. A szivárgó embertömeg útjába löktem egy kérdést, a válasz rá, hogy nem látott. Sért. Na igen. Már az ilyen apróságok is olyképpen kapargatják a hiúságom finom felületét, mint Mephisto tette anyám selyemsáljával, nem mellesleg nagy örömömre. De az a boldog pillanat messze van, marad a jelen. A féloldalas tartásom, a karbafont kezeim, a figyelmes tekintetem. Az a figyelem, amit talán meg sem érdekel. Felvonom a szemöldököm. Még jobban. Tovább nem megy. Visszaengedem, egy gunyoros mosoly telepszik az arcomra unottan, mert nincs jobb dolga, holott távol álljon tőlem a gúnyolódás.*
-Vagy úgy...-*lehelem szinte lélegzetfinoman, Madam Cvikker büszke lenne rám, hogy ilyen becsben tartom imádott könyvtára csendjét, azok után, hogy nem is olyan rég ő maga rikácsolta töröttre ezt a porszagú némaságot, amikor a macskámat felfedezte. Na igen. Ideje jóvá tennem. És a magam kedves szerénységében segítséget nyújtani. Bár kevés dologtól undorodok jobban.
Mintha csak a választ keresném körülpillantok, megvakarom az állam, tűnődővé mélyítem a tekintetem, amivel szemlélem, ez a hang... Hasra ne vágjam magam, hogy honnan jött. De persze lehet félreértem. Lehet, csak éppen kevés rá az esély.*
-Bájitaltan haladóknak. legfeljebb ott találsz ilyet. Alkímiában mi messze másfelé kalandozunk, nem annyira az alkímia anyagi sajátosságaival foglalkozunk, inkább az elméletével és a hatásával. Legalábbis jobbára-*nem, bármennyire is szeretném azt a kisdednek túl vehemens játszadozást az éjszaka közepén a professzorral aligha nevezhetném alkímiának.*
-Vagy kérdezd meg Foley professzort, ő tanítja a bájitaltant már, Piton professzor pedig átvette a sötét varázslatok kivédését és ő nem szereti különösebben, ha kérdezgetik...-*főleg nem minden valószínűség szerint tehetségtelen hugrabugosok, de ezt csak a végigmérésemmel közlöm. Tényleg, mit keres abban a házban egy volt Durmstrangos? Érdekes milyen elfajzások vannak. Félfordulattal odébb lépek, az átkok felé, kedvenc kötetem veszem le, és teszem az "asztalomra"*
-De szerintem ne erőltesd túl magad ilyesmivel...-*bököm ki még mintegy zárszónak, kicsit talál rosszindulatúan mielőtt kihúznám a székem és leülnék.*

[-Igazán nem szerettem volna felvágni a külföldi tanulmányaimmal]

- Seraphin -

Szerencsére ebben a szócsatában sem sikerült nyernie. Meleg csiklandozásként terjed szét a testemben az elégedettség. "Alkímiában mi messze másfelé kalandozunk.." Tehát fogalmad sincs arról, hogy mit kérdeztem. Ha nem lenne elég alapos a tudásom, nem nyitnám ki a számat a helyében.
Sikerült megnyugtasson a gondolat, hogy nem olyan okos, mint amilyennek mutatja magád. Így talán egyszerűbb legyőznöm és beférkőzzek a belső szférájába. Mármint az elméletibe.. egyelőre.. még 10 perc beszélgetés és a kis naív ellenfélnek fog tekinteni.. pedig messze alulmúl.. De az már legalább egy közös érintkezési felület.

-Igazán nem szerettem volna felvágni a külföldi tanulmányaimmal - *csak azzal, hogy többet tudok* - vannak ilyen kattanásaim, hogy nem tudok elaludni, amíg meg nem találom a választ a kérdésemre. - *elvégre ténylegesen is ezért vagyok itt* - Tényleg messze másfelé kalandozhattok az alkímiában, de a bájitaltanban is, mert a haladó könyvekben sem találtam a megoldást. Mint már mondtam ez egy speciális összefonódása a két tudománynak, ami az echtoplazmatikus elixírekkel foglalkozik. De látom téged az átkok jobban érdekelnek. Tényleg jobb lesz, ha Cvikkerhez fordulok.

Ezzel sarkon fordulok és elindulok a könyvtárosasszony irányába. Még érzem, hogy a szívem egy kicsit hevesen ver és izzadt a derekam. De ezt ő szerencsére nem látja. A "párbajt" sikerült verbális és nem tettleges irányba terelnem. Innentől kezdve nyert ügyem lesz..

Jajj.. nem bírok magammal..

Még egyszer hátrafordulok és szívélyesen felvilágosítom:
-Egy valamit tanulj meg: ne gondolj valakit erősnek vagy gyengének, okosnak vagy ostobának előítéletek alapján. Nekem mindegy volt hogy melyik házba kerülök, de erre az egyre megtanított Hugrabug Helga. Mindenkivel egyenlőként bánjak.

-És a helyedben nem csak a diáktársaimat nézném le, hanem magamon is végignéznék.. lent.. sértődöttségedben észre sem vetted, hogy összekötöttem a cipő fűződet -tettem hozzá egy kacsintás kíséretében és angolosan távozok Madam Cvikker asztalához.