Greenwich Park

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

1997. június

Vége egy kis pihenő. Ha már vasárnap, akkor semmi munka! Állj. tuti hogy vasárnap van? Olyan kevesen üldögélnek itt kint, pedig ezer ágra süt a nap.
Sors.
Végzet.
Nem csak dísznek vannak kitalálva ezek a szavak, jelentésük is van. Ha most munkában kéne lennem és emiatt kirúgnak, hát legyen. Egyszer élünk nem?
Hasra feküdtem a fűben, miközben egy nagy saját készítésű szendvicset. Mérete egy hamburgerrel vetekedett, és az íze...
Az újság közben a földön hevert, közvetlenül a szendvics alatt, így arra lettem figyelmes, hogy már a ketchup folt van a cikkem helyén, lényegtelen, már olvastam.
A cikk címe : Vigyázz hogy bánsz a pálcáddal
Ha nem én írtam volna biztosan kiröhögném az illetőt, de nem szabad hinni a címnek! Igenis komoly események konklúzióit vonja le, aki meg félreérti hát értse.
Elvánszorogtam a kukáig, beledobtam a szemetem, majd lassan nyújtózkodtam egyet, és nagyokat szippantottam a friss levegőből. Körül pásztáztam a szememmel a parkot, de még nem láttam senkit, aki abban az állapotban lenne, hogy megtudja nekem mondani, vajon tényleg vasárnap van-e. Azért mégis csak érdekel, kirúgnak-e vagy sem, mert akkor nem veszek abból a drága sonkából hazafelé, amit a vacsorai szenyóba gondoltam.
Visszahemperedtem hát a helyemre, és az égre emeltem tekintetem, és tűnődtem azokban a hatalmas felhőkben, amiket mindig megakartam enni kiskoromban, vattacukor gyanánt, de valahogy nem sikerült egy olyan létrát sem összehozni, ami felér odáig.
Az egyik pillanatban lépteket hallottam a fülem mellett, és kicsit feltűnően kaptam fel a fejem a bájos teremtésre.
Szoknyájába belekapott a lágy szellő, s a haját is fújta. Olyan légiesen mozgott, mint egy táncosnő, mosolygó ajkai rúzzsal voltak kifestve, meggy színű rúzzsal.
Imádom a meggyet..
Volt benne valami, ami a többi nőbe nem volt meg. Nem volt tökéletes, nem a plasztik lány a magazinból, de olyan, aki miatt az első pillanatban hevesebben ver a szíved és a pulzusod az egekbe.
Oké, ő biztos tudja milyen nap van.
Összeszedtem minden bátorságon, és felkeltem a helyemről, majd bárgyú vigyorral a képemen odalépkedtem hozzá. Ha megkérdem tőle milyen nap van, azt fogja hinni napok óta itt csövelek részegen a parkban, és az időeltolódáshoz nem tudok igazodni.
De hát ha ez érdekel ?
-Sziaaa... Megtudnád nekem mondani milyen nap van?
Hebegtem, majd gyorsan egy mosoly kíséretében bemutatkoztam.
-Egyébként Ian vagyok. Ian Chal.
Tettem hozzá, hátha olvassa a prófétát.
Ian, ne nevettesd magad, ez a nő szerinted téged olvas ? Nevetséges vagy.
Kezdett el lehurrogni a hang a fejemben, aki nagyon pesszimista tudott alkalmanként lenni.
-Jah és nem vagyok sem részeg, sem drogos, sem csöves, sem láncdohányos, sem támadó, vagy rabló, egyszerűen feledékeny vagyok.
Csúszott ki a számon a gondolatmenet folytatása, na jó, ez így eléggé hülyén hangzik.

Örültem annak, hogy véget ért a  tanítás és megkaptuk a kiérdemelt szünetünket, szűk három hónapot, hogy azt tehessük, amit csak szeretnénk, s szabadon művelődhessünk és vakációs élményeket szerezhessünk. A francia utazásom már tervbe volt véve, minden nyáron oda utaztam, a család barátaihoz és ott szívtam magamba az európai kultúrát, s azt az izgalmas nyelvet. Nagyon szerettem a franciát, főleg a dalokban. Kellemes hangzása volt, én roppantul élveztem.
Ezen gondolatokkal lépkedtem a parkban, kezeimben megpakolt szatyrokat tartottam. A délelőtt során meglátogattam néhány butikot, hogy lazább, nyári ruhákkal is felszereljem a ruhatáramat. Vettem néhány felsőt, pár szoknyát, egy nadrágot, egy lapos talpú, zárt cipőt és egy magassarkút is. Szerettem a szép ruhákat, és öltözködni is imádtam, de vásárlásra évközben nem igen volt lehetőségünk, hisz az a minimális idő, mikor szabadulhattunk az iskolából, általában mással telt.
Mivel igen kellemes idő volt, egy könnyed, egyrészes ruhát viseltem, amelynek alapszíne sárga volt, s mindenütt virágok díszítették. Kopogós magassarkúmban odafigyelve lépkedtem, kikerülve a füvet, s megpróbáltam a kitaposott ösvényen haladni a padok felé. Ez mégsem sikerült, mivel egy idő után elfogyott előlem az út, s már csak fű volt mindenütt. Igaz, ez nem zavart, hisz csodálatos látványt nyújtott az a hosszan elterülő zöldes rész. Éppen ezért, óvatosan haladtam tovább, odafigyelve, hogy ne menjen ki a bokám. Egy fiatal férfi mellett is elhaladtam, aki a füvön heverészett, de nem igazán figyeltem őt, célom továbbra is a pad volt, amit pillanatokkal később el is értem. Le is pakoltam rá a táskáimat, mikor megszólítottak. Hátra pillantottam és megláttam őt. Egy pillanat alatt végigfuttattam a tekintetem a nálam egy fejjel magasabb férfin, majd egy apró mosolyt küldtem felé. Nem tehettem róla,  ez már megszokásommá vált, hogy ha tehettem, elkezdtem flörtölni.
- Szia, hm, nem is tudom, milyen napot szeretnél? - kérdeztem  mosolyogva, miközben összefűztem a kezeimet, s úgy figyeltem őt. Amikor bemutatkozott, egy picit gyanakodni kezdtem , hogy talán nem is az érdekli, hogy milyen nap lehet, hanem valami egész más. Szemöldökeim a magasba szökkentek, de úgy döntöttem, hogy viszonzom a bemutatkozást.
- Scarlette Lena Storme - válaszoltam csengő hangon, miközben a kezem nyújtottam felé, s ha ő is, akkor finoman kezet ráztunk.
- Áhh - csak mosolyogni tudtam a srácon, aki igen jópofának tűnt a feledékenységével.
- Vasárnap van, és nem tűnsz drogosnak, bár kicsit furcsa, hogy elfelejtetted ezt a csodaszép napot. Mond csak feledékeny srác, mi jót csinálsz itt a parkban? Ugye nem késtél le semmilyen találkozót? - kérdeztem kíváncsian, s egy szelíd mosoly kíséretében.

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

Scarlette Lena Storme.

Szépen csengő dallamos kis név, csak tudnám, boszorkány-e. Őket szokták három csodaszép névvel felruházni, bár ha engem hasonlítunk a többi Roxfortos diákhoz, furán hangzik a Julian Chal a Chantal RoseMary Amaral mellett. Érdekes, de hát nem vagyok aranyvérű, ez van, ezt kell szeretni.
A lágy kézfogást viszonoztam, selymes tenyere már-már idegesítően tökéletes volt, és talán kétszer is belefért volna az én hatalmas mancsomba.
Mikor közölte, hogy vasárnap van, egy nagy vigyor kíséretében egy hatalmasat sóhajtottam, nagy kő esett ezzel le a szívemről, ma jön ki a cikkem, jövőhétig vasárnapig ráérek írni. Témám még nincsen, de egy hét alatt majdcsak találok.
-Nem tudod micsoda jó hírrel szolgáltál nekem, Scarlette.
Fűztem hozzá egy mosoly kíséretében, majd lágyan próbáltam megformázni hangzatos nevét, nehogy leríjon rólam, egy balfácán vagyok.
Ledobtam magamat a fűre, majd onnan néztem fel rá, felvont szemöldökkel, várva, hogy ő is velem tartson. Ott terpeszkedett ugyanis a piknikhez szánt kék lepedőm a nyirkos füvön, remélem nem lesz ellenére megosztani a társaságát velem. Én ugyanis túl barátkozós típus voltam. Akit egyszer megszólítok, nem hagyom azonnal elmenni, természetesen értetődőnek találom, hogy eltöltsek vele egy kis időt. Nem, nem viszonzásképpen, egyszerűen csak jön magától.
Anyám volt ilyen típus, még az újság kihordós srácot is behívta reggelizni, én mindig dühösen fújtattam rá a tál müzlim mögül, míg megette az utolsó szelet csokit, amit eldugtam Viktor elől.
Csokiról jut eszembe.
Kikaptam egyet a táskámból, ugyanis én mindig hordok magamnál. Ha ideges vagy feszült vagyok, csak eszek egyet, és már is nyugodtabb vagyok, és kevésbé éhes is.
A kis tábla epres csokit felé dobtam egy gyengéd mozdulattal, és gondoltam hogy elkapja, nem okozhat neki problémát ilyen távolságból.
-No és, látom nagy bevásárlást tartottál, nők és ruhák, így van ez rendjén.
Vigyorogtam tovább, de őszinte voltam, szerettem, ha egy nő szépen öltözködik, ha már én elhanyagolom magam, legyen helyettem is szép.
-Ilyenkor van szünet  Rox...izé Londoni sulikba?Kérdeztem tettetett nyelvbotlással, ha oda jár, rögtön leesik neki a dolog, ha nem meg maximum logopédiai esetnek néz, elvileg jól kell kijönnöm a szituációból. Ha meg nem, így jártam. Nem sikerülhet minden, bár nekem szinte semmi sem szokott, de a Chalek optimisták, és hülyék.
És én voltam  a leghülyébb meg legpozitívabb Chal szerintem az egész földkerekségen. Ő ott ült előttem, a szellő bele-bele kapott a fürtjeibe, meggyszín ajka néha mosolyra húzódott, s olyankor apró nevető ráncok voltak fellelhetőek piros pozsgás arcán. Pont olyan volt, mint egy csinos porcelán baba,és meg féltem, hogy összetöröm


// Bocsi a késésért //

Julian

[/size][/color]

Igazán helyes pasinak tűnt ez a srác, és igazán jópofa volt, ahogy arról próbált meggyőzni, hogy ő nem egy szatír. Igaz, hogy nem is feltételeztem ezt, de ahogy próbálta kimagyarázni magát a zavarából, igazán aranyos volt. Így nem is tudtam volna megállni, hogy ne terüljön el az arcomon egy széles mosoly, ahogy hallgattam őt. Közben egy gyors "terepszemlét" is tartottam, így láttam, hogy egy igazán jó alkatú fickóval sodort össze a sors. Egyik kezemmel megtámasztottam a padot, míg másikat a csípőmre tettem, pihentetés céljából .
- Hm, ha jó hír, hogy vasárnap van, akkor legyen mindig ilyen napod Julian - szólítottam a nevén, mivel ez így sokkal barátságosabb és közvetlenebb volt. Szerettem barátkozni az emberekkel, s bevallom , ilyen helyzetekben némi flört is kikívánkozott belőlem, hogy a kacérságot már ne is említsem. Tekintetemmel végig követtem őt, amint eldobta magát a füvön, s kényelmesen terpeszkedve pislogott rám.
- Te aztán tudod, hogyan kell élvezni az életet. - jegyeztem meg, miközben lassan elindultam felé. Ekkor repült felém egy táblás csoki, s reflexszerűen elkaptam a finom falatot.
- Imádlak. - tört ki belőlem, de Julian nem tudhatta, hogy ez neki szól, vagy a kezemben tartott csokoládénak, amit máris elkezdtem kihámozni a csomagolásából. Kicsit falánknak tűnhettem, ahogy nekiestem  a csokinak, de nem tehettem róla, imádtam az ízét, s ráadásul ez epres volt.
- Csússz picit arrébb - kértem, majd lehuppantam mellé, a füves pamlagra, szoknyám széle érintette a nadrágját.
- Igen, vásároltam pár ruhadarabot, tudod , csak ilyenkor van időm a.... szóval a suli miatt. -gyorsan el is hallgattam, majdnem elfecsegtem a Roxfortot. Közben tovább majszoltam az édességet, ami igen finom volt.
- Hmm, nagyon jó ez a csoki. - jegyeztem meg, ahogy az utolsó falatokat is megcsócsáltam.
- Hogy? - pillantottam rá komolyan, mikor meghallottam azt a bizonyos szókezdetet. Szemöldökeim a magasba szökkentek, s egy pillanatig elgondolkodtam.
- Aha, ilyenkor van a szünet ott. Mond csak, te is Roxfortban tanultál? - kérdeztem vissza, ugyanis, ha igen, akkor legalább tudom, hogy ő is varázsló. Ha meg nem, majd kitalálok valami hülyeséget, hogy mi is az a roxfort.
- Amúgy köszi a csokit, nagyon finom volt, tényleg. - vigyorogtam rá, s megtámaszkodtam a kezeimen, majd rápillantottam.
- Amúgy nem zavar, hogy melléd telepedtem? Mert akkor visszamegyek a padhoz. Bocs, ha kicsit illetlen vagyok, de ha már megdobtál egy csokival, azt igennek vettem - nevettem rá...

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

Meglepődés. Vigyor.
Vigyor. Meglepődés.
Érdekes gondolatok cikáztak bennem, miközben a gyönyörű lány előttem teljes valójában.  Hülyeség vagy bátorság ilyen nyíltan visszakérdeznie, azt döntse el a kedves olvasó, részemről egy hatalmas vigyorral díjaztam bátorságát. majd sorban választ is adtam a kérdéseire, nehogy úgy tűnjön, habozok.
-Igen, én is odajártam, méghozzá a hugrabugosokat erősítettem avagy gyengítettem, tudom is én.
Vigyorogtam, majd folytattam:
-Megvesztél? Dehogy zavarsz örülök hogy itt vagy velem, ahogy ökör iszik magába, én az evéssel is így vagyok. Minden program sokkal jobb, ha megosztod valakivel. Egyedül unalmas az élet.
Olvadt le a mosoly a képemről, miközben arra gondoltam, hogy mekkora szerencsétlen vagyok. Sosem voltak igazi barátaim, mostanában azonban egyre több hölggyel hoz össze a sors, mákomra. De mindannyian mások voltak, Scarlette például a lazaságával és a közvetlenségével tűnt ki közülük. Nincs két egyforma nő, ezt illik tudni, mindannyian különböznek, és nem a külső jegyekről beszélek.
Személyiségek, karakterek.
-Egy szenyát?
Kérdeztem felüdülten, majd már túrtam is elő kettőt a kosárkámból. Váó, Piroska és a csúf gonosz farkas.
-Jó étvágyat cica!
Kacsintottam rá vigyorogva, mert előszeretettel becéztem az engem körülvevő embereket, és eddig talán csak ökörségek pattantak ki a csökött kis agyamból, de én minden kis becenevet nagy szeretettel ruháztam rá a tulajdonosára.
Elkezdtem majszolni a majonézes szendvicsem, közben pedig egy-egy  "nyelés" után beszéltem.
-Mesélj magadról! Miért nem a pasiddal vagy a barátnőddel császkálsz erre? London veszélyes az ilyen csinos fiatal hölgyeknek egyedül.
Mosolyogtam, majd újra haraptam a kajámból, és kikaptam a kosárból két palack üdítőt, az egyiket magam mellé raktam, a másikat újdonsült barátom mellé gurítottam.
-Szívószálat?
Tettem fel a kérdést, miközben szemöldökeim magasra húztam, és a kikívánkozó röhögést elfojtottam a szendvicsbe.
-Scarlette,milyen programja van a délután?
Kezdtem el a vicces magázódást, ami csak úgy jött, azt sem tudom miként és hogy, csak ott volt és kész.
-Ha van egy kis ideje, szívesen áldozom önnek a délutánom, nincs programom, és akár vásárolhatnánk is ugyanolyan rózsaszín garbókat.
Ezt már nem bírtam ki nevetés nélkül, és az egész park tőlem lett hangos. Röstellem az esetet, de a feltevés is vicces...
Egyen pulcsik. Kac-kac-kac.