Fleur Delacour

FLEUR IZABELLA DELACOUR

alapok

jelszó || "Perselus, kérlek!"
teljes név || Fleur Izabella Delacour
becenév || Fleur, Cica, Szőke Démon, Francica -.-
nem || nő
születési hely, idő || Franciaország, 1978. január 18.
kor || 19
faj || ember
vér ]|| aranyvérű, egynegyed részben véla
évfolyam || -

a múlt

- Mesélj valamit magadról Fleur, alig tudok valamit rólad!
- ’Át rhendben! Akkorh kezdjük el…

A tökéletesség, a báj, a csillogás, a bársonyos mosoly, simogató tekintet. Fleur Delacour vagyok maga a pompa… látszólag.

A francia Delacour-családban születtem 1978-ban egy januári estén. Pontosan éjfélt ütött az óra, amikor egy mugli-kórházban felordított egy nő, s felsírt egy csecsemő. Az a nő az én édesanyám volt, és én ordítottam torkom szakadtából. Belecsöppentem a világba, akár egy esőcsepp a tengerbe. Nem a legnehezebb szülés volt, de édesanyám szenvedett, míg világra hozott, de a fáradság megérte. Kimerült állapotban, de végre kezébe kaphatta a gyönyörű csecsemőt. Első ránézésre, talán nem is hinnénk, hogy emberi lény, azt hinnénk valami csodaszép földöntúli lény, egy angyal, akit a menny küldött. Anyámnak maga voltam a boldogság, a fény az életében, anyatigrisként szeretett, kényeztetett, öltöztetett, óvott, vigyázott rám. Én voltam neki a „Blond-Principessa”, nem is vágyott másra, csak egy ilyen tündérkére, mint én. Szőke haját örököltem, s égszínkék szemeit, de volt valami, amivel kilógtam a „szép babák” sorából. Muglik számára mindig is feltűnő volt az amolyan ezüstös fényesség, ami körülölelt, s a mágusok messziről kiszúrják mi is vagyok, mégis elkápráztatja őket a mai napig a gyönyörűségem… amit nagyanyámtól örököltem, aki teljes értékű véla…

Még csak három év se telt el világra jövetem napja óta, amikor megváltoztak a dolgok körülöttem. Szüleim egyre jobban elhanyagoltak, legalább is én úgy véltem. Anyámnak gömbölyödni kezdett a hasa, s lám kilenc hónap múlva, ismét a büdös, gyógyszerszagú kórházban találtam magam, apám mellett. Hosszú-hosszú várakozás és izgalommal teli órák peregtek le az idő homokóráján, míg végül az orvos meghozta a hírt: „Gratulálok, lánya született!”
Testvér… Amint megtudtam, hogy családom bővül egy új taggal, oly boldogság, és izgalom fogott el, míg addig soha még. Egy húg. Egy picike lányka, akit majd babusgathatok, öltöztethetek, akiről gondoskodhatok. Rengeteget rajzoltam az új testvérkének, hogy boldog legyen, próbáltam segíteni mindenben, de egy egyszerű kis gond, megváltoztatta a véleményem. Boldogságom nem tartott sokáig. A kórházban eltöltött nap után, minden a feje tetejére állt, mintha az egész világ ellenem lett volna. Yvette „elvette” a szüleimet.
Ha sírt azonnal rohantak oda, ha ő megszólalt nem haboztak, megpróbáltak még több szóra bírni. Őrülten féltékeny voltam az új jövevényre, aki belepofátlankodott az életembe, az én világomba.
Nyolcadik, kilencedik évem elején jártam talán, amikor egy nap Yvette kijelentette, hogy ő meg fog tanulni zongorázni. Szüleim persze repestek az örömtől, az ő kicsi lányuk egy művész lélek! Máris elfelejtették, hogy haladó szinten balettozom, vagy, hogy létezem. Egy-két hét elteltével a drágalátos kishúgom bemutatta mit is tanult, s ismét előjött ugyanaz a nóta „Milyen aranyos kislány! Már ilyen fiatalon és ilyen ügyesen!” Betelt a pohár, s „bosszúból” duzzogva elvonultam a sarokba. Vöröslő arccal, már-már égető tekintettel néztem testvérem, csak néztem és gyűlölködtem, ahogy kitúr megint, s ekkor az üvegasztal kettétört, s a lábai alatt összeroskadt. A szobára ijesztő csend ült, amit egy másodperc elteltével felváltott az öröm nevetése, s bősz kurjongatások. Anya és apa egyszerre rohantak oda hozzám, s szidás helyett, ünnepeltek. Ünnepeltek engem, én lettem a középpontban, a húgom idióta zongorázása pedig el lett felejtve, hisz kiderült, boszorkány vagyok.
Örömmámorban úsztam, de mint minden boldogságomat, ez is hamar lerombolódott, mint egy kártyavár. Anyám ismét terhes lett, d ezúttal nem rajzoltam, nem segítettem, csak csináltam tovább a napokat a rutinom szerint. Féltem, hogy ha még egy gyerek jön a házhoz, akkor én kikerülök a képből, én már a múlt vagyok és most Yvette és az új baba a jelen. Magamba zárkóztam, így remélve, nem kell tartanom a kisbabától. Végül Gabriella nem olyan lett, mint Yvette. Gabit mindig is tudtam öltöztetni, ő volt a saját kis porcelánbabám, akiről gondoskodhattam, azt akartam, hogy Gabriella is ugyanolyan legyen, mint én, ha már Yvette nem, akkor legalább ő hasonlítson rám egy kicsit…

A Beauxbatons a legmesésebb iskola, amit elképzelhet magának az ember. Hatalmas kastély, elbűvölő egyenruha, szárnyas lovak. Tökéletes hálóterem, külön bálterem, jobbat el sem tudnék képzelni magamnak. Már elsősként én voltam a csili-vili játékszer, a hú-de-szép véla csaj.
Akik csak fényes trófeaként tekintettek rám, messze elkerültem, így földig tiporva önbecsülésüket, de még így is nagy baráti körre tettem szert. Ott volt köztük Franco, Amélie, Felicite és sokan mások. Az egész iskola ismert, ha valahol megemlítették a Fleur Delacour-t a közelben lévő összes szempár mind arra szegeződött. Sosem adódott gondom az iskolával, a tanárok szerettek, barátom akadt bőven, pasi vadászatom sem ment nehezen, sokan loholtak utánam, de kevés kaphatott meg, igen kevés …
Mégis, mégis a „pasi” és a „barát” fogalom keveredett a harmadik évemben. Minden erőmmel ellene voltam, de mit kell tenni a bujaság győzött.Franco Munseur. Mint minden jöttment fiúcska, ő is el szeretett volna könyvelni magának, de benne volt valami, valami, ami megfogott, vagy nem tudni, de belementem, hogy együtt legyünk. Sokáig boldog voltam, de annyira, mint még soha, mindenki minket irigyelt, milyen szép pár vagyunk, sokan rosszindulatúan sugdolóztak, de nem érdekelt… De egy hét után, akárhányszor együtt voltunk szapult, hogy miért nem vagyok lazább, és legyek nyitottabb bizonyos dolgokra, de én nem adtam be a derekam. Újabb egy hét múlva megunta a próbálkozást, s elhagyott. Nem tudom, hogy a düh, vagy a csalódás, vagy az elkeseredettség volt olyan szörnyű, de meggyötört. De mindezek után még nem rázódott minden vissza a kerékvágásba, sőt.
Teltek a napok, a hetek, a hónapok, évek, de az egyik év elején a megnyitó ünnepségen Madam Maxime hatalmas eseményt hirdetett meg. A Trimágus Tusa idén a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola lesz megrendezve. Már voltam annyi, hogy benevezhessek, de mindezek előtt el kellett repülnünk Angliába.

Régi folyosók, gyönyörű festmények, márvány lépcsők, s sok fekete talárban sürgő-forgó kisdiákok. Megnyitó ünnepségükön mutatkoztunk be, mi voltunk a fénypont, a műsor, a csillogás. Bár érdekes volt a Roxfort, a Beauxbatons-szal semmi sem ér fel.
Jelentkeztem, szurkoltam, és bekerültem. El sem akartam hinni, barátnőim mind biztattak, így végül bátorsággal álltam elébe a próbáknak. Új barátokat szereztem, köztük Cedricet, Chot, és Victorral még ma is tartom a kapcsolatot. A bátorságom viszont megtört, mikor megtudtam a próbákat.
Sárkányok…
A walesi zöld, bár békés sárkány, de mégis csak tüzet okád. Gyenge kis kiábrándító bűbájok nem vették fel a versenyt a sárkánnyal, de végül pár sérülést szerezve, de megúsztam.
A Sellők Birodalma, a kákalagok, Gabriella… Az én kis Gabriellamat, elrabolták, s egy tó fenekére kötözték. De Harry Potter megmentette, megmentette kicsi húgomat, pedig nem neki kellett volna! Örök hálával tartozom neki, a harmadik próbán szintén elbuktam, de nem bánom, nem bánom, hiszen az a labirintus, a sötétség, a növények, rettenete volt. Átéltem ezt az évet is, s végül hazautazhattam, Franciaországba.

Utolsó tanévemben jártam, s mint mindig leveleztünk Yvette-tel. Nem az érzelgős levelezések voltak, de mindig jól esett a levele. Egyik napról a másikra Yvette eltűnt, eddig sose hagyott engem levél nélkül, de most valahogy eltűnt, életemben először átjárt az aggodalom, Gabriellat persze értesítették...
Yvette kórházba került. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen erős érzelmet fog kiváltani belőlem a nagyobbik húgom, de azt az időszakot nem bírtam idegekkel, gyakran bejártam a Mungóba, de inkább csak éjszaka, amikor már aludt. Néztem, ahogy nyugodtan alszik, olyan békésnek tűnt, és a lelke, mégis meg volt törve.
Végül küldtem egy baglyot haza, hogy Angliába költözöm, nem bírnám elviselni, ha Yvette-nek lenne még egy ilyen eset.

* * *

Az iskolát befejeztem, ideje volt felnőnöm. Elköltöztem hazulról, s kivettem egy albérleti lakást London egyik főutcáján, s a Gringottsba kezdtem dolgozni, hogy ki tudjam fizetni a hitelt a lakásra. Rengeteget tanultam Gringottsban, főleg a pénzügyekkel kapcsolatban, de nyelvi tudásomat is fejlesztettem. És ott láttam meg Őt. Igen ő, William Arthur Weasley. Életem szerelme, aki mellett jóban, rosszban kitartok, aki a jegyesem, aki szeretek és soha nem fogok elhagyni,, akármi történik…

- Váó…
- Az bizony, de most máhr itt az ideje, ’ogy te mesélj magadhról!

   jellem

Fleur Delacour.
A tökéletes, mindig csinos, kedves, aranyos stb.
Fleur mindig is büszke volt vélaságára, amikor tudta csak kihasználta. Gőgös, s sokat ad a külsejére, megjelenésére akárhová is tart. Talán még beképzeltnek is mondható, de a hiú szebb szó. Mindemellett melegszívű, sokra tartja az őszinteséget, hazugságot sosem tűri meg. Tudatában van képességeivel, nem kifejezetten érdekli mások véleménye, ezért is a Weasley-család eleinte fellengzősnek találta, s a „Francica” gúnynevet is megkapta.

Bár a gyönyörűség, gőg, hiúság mögött szíve is van ennek a vélának. Mindennél jobban szereti a családját, s jegyesét Billy Weasleyt. Bármit megtenne értük, s épp ezért a negyedik tanévben, szörnyű megrázkódtatás érte, mikor megtudta, Gabriella húga egy tó fenekére van kikötve eszméletlenül. Még ha nem is vallja be, de kötődik a Weasley-családhoz, és hálával tartozik Harrynek, húga megmentéséért.

   apróságok

mindig ||
- Tökéletes megjelenés
- Gabriella, Yolanda és Yvette
- Billy Weasley
- Bálok
- Académie de Magie Beauxbâtons, azaz Beauxbatons Mágusakadémia
- Bűbáj használat
- Beauxbatons-i baráti társaság
- Weasley-k (de ez inkább csak csendesen mindig:D)
soha ||
- ha lenézik
- Fenrir Grayback
- Franco
- Billy elvesztése
- ragacsos dolgok
dementorok || Egyszerre több dolog is bevillan neki, Gabriella húga, ahogy felbukik a felszínre sápadtan, Yvette, ahogy a Szent Mungó kórházi ágyán fekszik.
mumus || A mumus Fleur alakját veszi fel, ahogy magányosan gubbaszt egy sarokban, tehát egyedüllét.
titkok ||
- Amikor megszületett Yvette, sokáig féltékeny volt kishúgára, ezért azokban az időkben, még jobban jeleskedett szülei előtt, mert félt, hogy egyszerűen elfelejtik.
- Franco egy időben Őt is kihasználta
- De mikor Yvette-tel próbálta megtenni ugyanezt nem figyelmeztette a testvérét
- Csak pár iskolatársával tartja a kapcsolatot
rossz szokás ||
- Mások jelenlétében, mindig franciául káromkodik.
- Ha felhergelik, könnyen elsírja magát.

   a család

apa || Monsieur Delacour; 47; aranyvérű
anya || Apolline Delacour; 37; Aranyvér apa részről, véla édesanya
testvérek ||
- Gabriella Delacour (hamarosan 11 éves)
- Yolanda Delacour (17 éves)
- Yvette Delacour (17 éves)
családi állapot || jegyesség Billy Weasleyvel szív

állatok || -

   külsőségek

magasság || 170 cm
tömeg || 52 kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín || ezüst szőke
különleges ismertetőjel || Szépségével feltűnést kelt akárhol.
kinézet || Főképp férfiak számára vonzó, de nők is gyakran irigy szemekkel tekintenek rá. Maga a tökéletesség. Ruhája mindig tökéletesen áll rajta, haját kedve szerint tűzi fel, vagy köti lófarokba, mozgása légies.
egészségi állapot || egészséges

   a tudás

varázslói ismeretek || A Franciaországi Beauxbatons-ba járta ki az iskolát. Sokak elmondása szerint tehetséges boszorkány, a bűbájokat remekül alkalmazza, bár az átkokkal nincs kibékülve.
mugli képzettségek || balettozott
pálca típusa || tizennégy hüvelyk, rózsafa, egy szál véla hajjal.
különlegesség ||
- bűbájai mindig tökéletesen sikerednek.
- patrónus alakja: fehér nyúl

   szerepjáték-példa

Egy árny suhan London utcáin. Léptei hangja elveszett pehelysúlya alatt, s talán mintha még fényesség is körülvenné, vagy csak becsap a szem? Éjszaka van, az utcák kihaltak, egy lélek se lép ki ilyenkor az utcára, csak Ő. Kifejezetten meleg van az évszakhoz képest, csak egy vékony pulóvert és egy szoknyát, harisnyát húzott fel a nő. Kezében egy szál nárcisz virág, semmi több. Rápillant órájára, és azonnal megszaporázza lépteit. Szőke haja a lágy szellő néha-néha meglebbenti, de csak siet tovább. Végül lelassít egy hatalmas háztömb előtt, amit, ha talán egy varázstalan ember nézne, nem látna mást, csak a Szent Mungót határoló két ház találkozási vonalát, s fel se tűnne neki semmi az égadta világon.
A nő felsiet a lépcsőn, s betolja a rozoga ajtót. Belépve kicsit megzavarja a neonlámpák vakító fénye, de nem törődik vele, Int az éjszakai őrnek, és elindul egy hosszú folyosón.
Az elmúlt napokban többet járt itt, mint életében, de volt neki itt valamije, ami nagyon értékes számára, egy olyan dolog, amit nem veszíthet el, s megóvja, bármi áron is. Ilyenkor tilos a látogatás, de kompromisszumot kötöttet az őrrel. Ismerte a járást. Déli szárny, XVIII. folyosó 18-as kórterem. Belépett az aprócska szobába, melyben csak egy szekrény, egy asztal, és egy ágy helyezkedett el, s az ágyon egy szőke buksi kandikált ki a takaró alól. Csendben belopakodik a szobába, ajtót résnyire nyitva hagyja, hogy a zöldes fény, valamit mutasson a benti világból. Az asztalon álló vázából, kicseréli a virágot, a mellékhelységből még tiszta vizet is hoz bele. Az ablakot becsukja, így az éjszaka hűvöse nem ingereli a beteget. Egy szék állt az ágy fejénél, neki kikészítve. Leül rá, s mint minden este, nézi húgát, ahogy alszik. Látszólag, az ember azt hinné, szendén szundikál a szőkeség, de aki tudja miért van itt ahol, tudja hogy nem alszik békésen. Olyan védtelen, gyámoltalan, és Ő nincs itt mindennap vele. Legalább is nappal nem. Nem is tudja, hogy éjszakánként bejár és halkan dúdolgatja kedvenc altató dalát. Néha megenged magának egy fejsimogatást, de amint rezzenést észlel a húga felől, félénken visszahúzza kezét.
A néma csendben, csak a halk dúdolás hallatszik, de az is elhal egy idő után. Egy darabig még nézi a nyugvó "gyereket", s halkan kisomfordál a kórteremből. A kivilágított folyosón ismét végigmegy, s egy intéssel elköszön az őrtől, és kilép a szabadba.

   egyéb

Szeretném, ha Emily Dean fogadna el, persze megvolt a korábbi egyeztetés szív