A pálya

[Amy]

Amy

Egy újabb unalmas délután, semmi kaland, semmi izgalom. Egymagamba baktatok ki a pályára, hogy a gyakorló repülésen kívül, egy kis friss levegőt szívhassak a zsenge fű aromájából. Seprűm jobb kezemben, épp ráülnék, mikor egy ifjú leányt pillantok meg az újonnan locsolt gyepen. Hosszú, szőke haja úgy omlik szét a pázsiton, mint valami mesebeli királylánynak. Kicsit hátrébb, egy gerenda takarásába állok s onnan figyelem a leányzót. Hirtelen előrántja pálcáját a zsebéből, majd egy varázsigét használ. A célzott fűcsomóból, szempillantás alatt varázsol egy virgoncan futkározó kacsát. Talán egy perc sem telik el s egy újabb bűbájt alkalmaz, most azonban egy liliom nő ki szélsebesen a földből. Csodálatos, még egy valaki, aki a saját maga szórakoztatására használja az átváltoztatás káprázatos, és lebilincselő technikáját. Nagy nehezen, összeszedem bátorságomat, hogy a közelébe menjek, mire ő felpattan, seprűjére száll, s elindul a messzeségbe. Egy ideig nézem, ahogy elragadóan hajt végre, mindenféle trükköt. Mikor, látom, hogy a lány tekintete máshol jár, felszállok seprűmre, majd egyenesen a liliom felé repülök, s kitépem azt a földből. Ezután a Amy felé szállok, s izgatottan hátulról adom kezébe a növényt.
- Szép virágot a széplánynak! - Nyújtom oda, miközben azon elmélkedem, milyen elcsépelt duma is ez valójában. Aggodalom ül ki az arcorma, nagy veszteség lenne egy ilyen miatt elveszíteni ezt a beszélgetést, esetleg még annál is többet. Bár mi van, ha beválik, a legjobb az lesz, ha nem is hagyom szólni.
- Egyébként, Tony vagyok. Szia! – Nyújtom felé szorongva kezemet, majd végigmérem a lányt.  Kétségtelen, híres, értelmes és persze gyönyörű. Szép lassan körbe repülöm, csak szolidan, közben elmosolyodom majd nevetve elszólom magam. – Amúgy, én… én is ilyen idétlenül nézek ki a seprűmön? – Kezemet ösztönösen az ajkaimhoz illesztem, miközben kerülöm a lány tekintetét. Ha az előző baklövésem nem is, de ez biztosan a vesztemet okozza. Most jövök rá, hogy halványlila fogalmam sincs a nőkről. Pedig ideje lenne, hogy ne legyek zavarba, ha egy ismeretlen lány hangját hallom, egyből rám jön az ideg, mintha megbabonáznának. Ez, ez olyan, mint a bogárfóbiám, amivel persze nem dicsekedem senki előtt. Témát kell, váltsak, mert ez így nem mehet tovább, ha egyáltalán még szóba áll velem. – Láttam, hogy nagyon értesz az átváltoztatáshoz. Meg kell, hogy mondjam, az átváltoztatástan a kedvenc órám. Gyakorlatilag az egyetlen óra, amely úgy igazán érdekel – nagy levegőt vétel után folytatom -, és amit izgalmasnak vélek.  – Fejezem be, elhadarva a végét. Titkomban próbálom elrejteni örömömet mely abban, nyilvánul meg, hogy gond nélkül végig tudtam mondani egy értelmes mondatot egy velem egykorú lánynak. Egy pillanat erejéig a kezemet is összeszorítom, bizakodva, hogy nem leszek kidobva. Ahhoz képest, milyen maga biztosan mentem oda a lányhoz és tettem meg az első lépést, most elpirulva keresek kiutat a totális csőd zsákutcájából.

Tony ^^

Karjait széttárva, csukott szemmel repül a lány, élvezvén a szárnyalás örömét és a haját a homlokából hátrasimító menetszelet. Gondtalanul, semmivel nem törődve dúdol egy számot, majd halkan énekelni kezdi abban a biztos tudatban, hogy egyedül van, hiszen az imént még magányosan röpködött.
Halkan csuklik egyet meglepetésében, amikor váratlanul egy szál liliom kerül a kezébe menet közben, egyidejűleg egy ismeretlen fiú hangját hallja. Döbbenetében kevés híján leesik a seprűjéről, ám még időben sikerül megkapaszkodni. Még egy "köszönöm" szemérmes elmotyogására sincsen idő, a lehengerlő stílusú srác rögvest a lovak közé csap, bemutatkozik.
- Szia! - mosolyodik el a lány akaratlanul, majd egyetlen szóval letudja a bemutatkozást - Amy.
Elfogadja a bátortalanul felé nyújtott kezet, miközben egy gyors pillantással ellenőrzi az alig két perce varázsolt virágja helyét, s azt üresnek találva gyanút fog. Alaposabban megnézi a kezébe adott liliomot és bizony minden stimmel: a saját varázslatával lett lenyűgözve. Leleményes a fiú, habár ki tudja mióta figyelhette, amint ott fetrengett és szenvedett a fűben.
A lány hangosan elkacagja magát a kérdés hallatán, még mielőtt Tony megszólalhatna, rögvest felel is.
- Igen, pont ilyen idétlenül nézel ki - nem mondja komolyan, miért is tenné? Nyilván véletlenül csúszott ki háztársa száján a mondat, erre utal a hirtelenjében a szája elé rántott keze is. Amy úgy dönt könyörületes lesz, nem áll neki kiosztani a pasast egy hülyeség miatt; most valahogy ilyen jó napja van.
Viszonozza az előbbi mustrát, amíg Tony beszél, szép csendesen körberepüli a fiút és magában megállapítja, hogy tényleg elég hülyén festenek a seprűn mindketten. Azután újabb mosoly csillan a lány arcán, hála a témának. Amy újfent kinyújtja mindkét karját, akárha elröppenni készülne a Tűzvillám hátáról, és megindul egyenesen előre, ámde ezúttal nyitott szemmel teszi mindezt, s közben beszél Tonyhoz. Ha a fiú követi, akkor hallhatja mondanivalóját, ellenkező esetben legfeljebb az első mondatot, ugyanis Joy nem fordulna vissza érte.
- Az átváltoztatástan klassz, szeretem. Még McGalagony néha morc tekintete sem tud visszariasztani tőle, mivel ez ment a legjobban mindig. Ellenben például a mágiatörivel, amin néha olyan jót lehet szunyókálni - sóhajt egy nagyot Amy menet közben. - Egyébként te hogy kerülsz ide a pályára, ilyenkor?

[Amy]

Amy

 A lány reakciójából ítélve mégsem sült el olyan rosszul a dolog, hiszen arcán mosolyt vélek felfedezni. Bár az is lehet, hogy csupán idétlenségemnek köszönhetően fogta el a nevetés, amit mosolyba fojtott vissza. Erre inkább nem kérdezek rá, nem rontom el ezt a jól sikerült kezdést. A bemutatkozás néven gyorsan túl esünk, ha ezt nem előzte volna meg, a virágos jelenet, azt hinném, hogy most az idegeire megyek, s mimnél gyorsabban kiakar rúgni.
~ Amy, milyen egyszerű... mégis nagyszerű név. ~ Valahogy úgy érzem ezt nem szabad a szemébe mondanom, bár a gondolatmenetem közepette megszállott tekintettel pillantok a lányra, remélem nem ért félre semmit. Amy egyszerűen vágott vissza, persze sejtésem szerint ő is csak bóknak szánja.
- Hát kevésbé égő, ha mindketten idétlenül mutatunk a seprűnkön... -Nevetem el magam, mire a lány is körbe repül körülöttem, s aztán megindul előre. Kijelentésemre még nem reagált, csupán elsuhan mellettem. Legelső gondaltom volt, hogy csak úgy itt hagy, bár ez erős hangulat váltakozásra vallott volna, az meg nem jellemző a Griffendél kviddics csapatának tagjaira. Ezt a téves feltételezést önkéntelenül ugyan, de szóvá tettem. - Csak úgy itt akarsz hagyni? Na ne! - Mintha hozzám szólna ám a távolsággal dacolva nem értem tisztán mondani valóját, így utána repülök, egyenesen alá, majd hassal felfelé kibújok alóla. - Rosszat mondtam volna? - Kérdezem savanyú arccal, miközben elmémben végig futok az elmúlt 5 percen, mivel harcolhattam ezt ki magamnak. ~ Semmi nem jut az eszembe, talán észre vetet hogy figyelem? Nem, azt már szóvá tette volna. Bár kitudja, sajnos még nem ismerem eléggé. ~  mikor egyszerre vészesen veszteni kezdek a magasságomból. A talajtól úgy 5 méterrel, a seprű kicsúszik kezeim közül, s mint egy rongybaba, úgy hullanak szanaszéjjel végtagjaim, majd a földön landolok. Mozdulatlanul fekszem a füvön a seprűm mellet, szememet lehunyom és próbálok balta arccal rezzenéstelen maradni. Kis émelyítő fájdalmat érzek bal kezembe, azonban most az ájultat kell tettetnem. Ha van benne egy csepp érzelem irántam, most leszáll mellém. Bár ehhez elég az is, ha nem egy kőszívű emberrel futottam össze. És ahogy eddig észre vettem, nem. Talán, gyerekes módja ez, hogy felhívjam magamra a figyelmet, de ha beválik? Miért ne? Reményeim szerint diadalt aratok, és nem fog kiosztani. Bár, ha jobban belegondolunk, az lenne a normális, ha kapnék tőle egy szép fejmosást. Illetve, ebből is lelehetne vonni, hogy valamit érez irántam.  Márpedig az jó pont, akármi is lesz a vége.

Tony *.*

Nem hallja a fiú szavait a szél miatt, ami bár alig-alig lengedezik, repülés közben jóval erősebbnek tűnik a valóságosnál, így persze fel sem tűnik neki, hogy Antony lemarad, ő csupán a pillanatra koncentrálva szárnyal. Már csak akkor néz fel, amikor az utolsó kérdésére nem kap választ. A srác nincs sehol.
Gratulálok, ekkora marhát is ritkán látni, mint te - morogja félhangosan, önmagát szidva. - Fél perc alatt elriasztani egy srácot... Pfüh, ehhez a rekord teljesítményhez csak gratulálni lehet! Pedig nem is mondtam semmi ijesztőt, hacsak nem McGalagony említésétől kapott frászt a krapek.
Amy lenéz a fűre, kezében bánatosan lóbálva a liliomot. Hiszen egészen jófej volt a fiú és ő, és ő egy frászt üldözte el a világ végére! Itt van alatt, fejjel lefelé ide lopakodott vagy mit csinált. A leányzó sugárzóan felnevet a bohóckodás láttán. Az biztos, hogy ritka lökött griffendéles akadt az útjába, mert az bizony első látásra lerí Tonyról, hogy szintén a Griffendél házat erősíti.
Látja, ahogy előbb lassan, ámde annál biztosabban veszíti a magasságot, azután ernyedten zuhan a föld felé a fiú. És nem mozdul odalent. Kemény érkezés lehetett, de azért nem ennyire, gondolhatná Joy, ha éppen észnél volna. Két-három tétova kört tesz az ájultnak tetsző fiú körül seprűjével, ezalatt nevetése mind fagyottabbá válik, mígnem Amy azon kapja magát, hogy görcsösen markolja a seprű nyelét és efféléket gondol: "úristen, kinyírtam ezt a szerencsétlent", továbbá "Merlin, segíts rajtam vagy ne is, inkább Tonyn".
Végre merszet gyűjt és leereszkedik a fűre. Bizonytalan léptekkel oldalazik oda a sráchoz, de szerencséjére menet közben sikerül megállapítani, hogy még lélegzik Antony. Tehát ha nagyot koppant is az a lökött feje, de legalább egyben van és ez a lényeg. Leguggol, majd a sarkaira ül, maga mellé teszi a seprűjét és az ölébe húzza a balesetes fiú fejét.
- Tony... Tony, jól vagy? Hahó, térj magadhoz - szólongatja halkan, miközben óvatosan megpaskolja néhányszor háztársa arcát. - Tony, ébresztő!

[Amy]

Amy

 Úgy látszik a lány vevő a vicceimre, legalábbis az eddigiekre biztos. A földön fekve várom a Amy jelenlétét, addig azonban még mindig az ájultat tetetem. Kicsit megkésve leszáll mellém, arcomat megcsapja a magával hozott szellő, a fű mocorogni kezd a fuvataltra, aminek köszönhetően majdnem csődbe fut tervem. Ha valami, akkor a csikizés a gyengém, most meg úgy éreztem, mintha ezer kéz kínozna a halálos ágyamon. Egy izzadság csepp gördült le arcomon, mire a lány a fejemet az ölébe emelte. Ellazulva engedtem Amy akaratának, mire ő a nevemet kántálta és pofonokkal ébresztgetett. De én még nem akartam felébredni, meseszerű érzés volt. Mint két pihe-puha párna, olyan érzést keltett bennem a lány két combja. Melegséget éreztem, legszívesebben itt maradtam volna, hogy átaludjam az egész délutánt. De tudtam, hogy nem lehet, meg aztán mit szólt volna hozzá. Inkább nem, minden oly gyorsan folyik ebben a kényelemben, Amy kacsója épp az arcomon csattant mikor én hirtelen reagálva rátettem sajátomat az övére, s lágyan odaszorítottam úgy, hogy saját kezem ne érjen az arcomhoz.
- Mondták már, hogy nagyon kényelmes vagy? - Kerekedett ki arcomon az elfojtott félmosoly majd jobban átgondolva a helyzetet összehúztam szemöldökömet. - Mondjuk megkel, hogy mondjam nem arra számítottam, hogy a halálomat eljátszva pofonokkal kedveskedsz, még ha jól is esett tőled. Talán rosszul alakítottam volna a tragikus balesetemet? - kérdeztem tőle,- A színjátszás sosem volt erényem... - halkultam el, mire szememet kinyitottam. Hirtelen úgy éreztem, mintha ezer tű szúródna bele a szemeimbe, majd a Amyre pillantottam.
- Azt hiszem szívesen eltöltenék itt még pár emberöltőt. De mivel nem akarok neked kellemetlenséget okozni inkább felállok. - Tettem így, majd alaposan leporoltam ruhámat. Csakúgy porzott a levegő, visszagondolva azért nem volt kis esés, seprűmet megragadtam, azonban bal kezemben ismét érzem a fájdalmat. Hirtelen odakapok jobbommal, amivel egyidősben elfordulok a lánytól. Elég ciki lenne, ha egy ilyen idióta viccből még rá is jönne, hogy megsérültem. Csak azt ne, nem akarok beégni nála.
- Most pedig had lássam, ismét azt a seprű bajnokot! - Nevetek felé fordulva, majd kezemet zsebembe helyezem.

Tony *.*

A lány már majdnem elsírja magát, mivel Antony nem akar mozdulni az istennek se. Derekasan meg is lepődik önmagán Amy, elvégre ő nem az a minden apróságon pityergő típus. Nem véletlenül lesz feneketlenül dühös, amikor kiderül: semmi baja a pasasnak, csupán szórakozott vele. És még meg is fogja az arcát paskolgató kezét, na meg az arcátlan szöveg, amit levág hozzá...! Ekkora pofátlanságot!
A kényelmességét firtató kérdésre negédes mosollyal válaszol.
- Igen, említették volt, éppen az imént - majd mosolya váratlanul átmegy egy cápa vicsorába, mellyel az áldozatát szemléli - egy utolsó, aljas, piszok, szemét dög!
Ezzel elegánsan szájon vágja a fiút nem törődve azzal, hogy mennyi fájdalmat okozhat neki. Villámgyorsan pattan fel, hallván a további szöveget, s a háton fekvő Tonynak így még mielőtt felkelne sikerül szert tennie egy újabb púpra a fején, mivel támaszát vesztve a földön koppan.
Amynek kedve lenne szétverni a seprűjét a srác fején ezért a piszkos kis tréfáért, ámde észben tartja a játékszabályokat továbbá azt is, hogy a kviddicsmeccsek és -edzések során még szüksége lehet a verekedéshez amúgy is túlságosan drága Tűzvillámra. Erről eszébe jut egy vicc, amit rögtön meg is oszt a sráccal.
- Stukkert markolászó ötéves kisklapec bemegy a boltba és magabiztosan rászegezi a psiztolyt az eladóra, majd ráordít. Adj egy nyalókát, különben kinyírlak! A kötelességtudó, megfélemlített fickó reszketve megkérdezi a kölyköt, hogy mégis milyet adjon mert legalább húszféle van itt előtta a dobozban. Mire is a gyerkőc: mindegy, verekedni lesz!
Nem oktatócélzatúnak szánja a szakállas viccet, csakcsupán valahogy muszáj levezetnie a feszültségét és az nem lenne szép dolog - akármennyire kviddicsező a lány -, ha nemes egyszerűséggel szabadjára engedné indulatait és elpáholná Tonyt. Ettől függetlenül néhány másodpercig mérlegeli ezt a lehetőséget is, ám végül elveti és hangosan elneveti magát, ahogy belegondol a látványba.
- Menj a bánatba, te nagyon lökött - vigyorog a fiúra békülékenyen.
Felkapja seprűjét maga mellől és murénavigyorral, a talajjal párhuzamosan száguld Antony mellé. Fél kézzel gonoszkodón összeborzolja háztársa haját, azután már röppen is tovább szélsebesen, nehogy utolérje a megtorlás.

[Amy]

Amy

Egyetlen délután leforgása alatt, megszülettem egy lány szívében, összetörtem magam egy hecc kedvéért, s végül pedig magamra haragítottam a faragatlanságommal. Ez rendkívül teljesítmény, valószínűtlen, sőt szinte lehetetlen, mégis különleges életemre oly jellemző. Pedig olyan jól indult, talán túl jól, ahhoz hogy egy szép emlékként maradjon meg bennem.
- Figyelj, - Folytatnám, mikor azon  kapom magam, hogy ismét felpofoztak. Azonban most teljesen más szándék vezérelt e kezet. Jól kiosztottak, talán életembe először vágtak a fejemhez ennyi ínycsiklandó jelzőt. Még a fejem búbjára is kapok,  de jobban belegondolva megérdemlem, az én hibám volt. Bár túl lőtt a célon, talán azért haragudott meg ennyire, mert tényleg érzett valamit irántam... Én meg egyszerűen viccet csináltam belőle. - Áh, életembe először kerülök ilyen közel egy idegen lányhoz, és elszúrom. A francba már. - Mormogom halkan, majd felállok és egy jókorát rúgok seprűmbe. Még a fejemet is elvesztettem, eddig meg sem fordult a fejembe, hogy bármikor is kár tegyek féltve őrzött kedvencemben. Amy viccére már féltem bármit is reagálni, semmi kedvem nem volt még még rosszabbra fordítani a helyzetet, inkább csak néztem magam elé, e közben úgy éreztem, hogy sírnom kell. Néha összeszorítottam szememet, hogy visszafojtsam érzelmemet. Szép is lenne, ha azon kapna, hogy titokban összebőgöm magam. Gyorsan elindult, közben összeborzolta a hajamat, ami máskor nagyon is érdekelt volna... Most azonban cseppet sem. Sokkal inkább, hogy mit akart ezzel a szöveggel.
~ Mennyek a bánatba? Ezt meg mire véljem? Nem értem, most elakar küldeni, vagy kibékülni? Talán az lenne a legjobb, ha hagynám a francba és tényleg lelépnék a búsba. De akkor lehet, nagyot nagyon hibáznék... ~ Amy elszállt előttem, mire, gyorsan reagálva megragadtam seprűmet. Újra éreztem bal kezemben a fájdalmat. Miután vége van ennek a kis kitérőmnek az lesz a legjobb ha elmegyek a gyengélkedőre megnézetni. Végül utána eredtem. Most azonban komolyra váltottam a szót, egy karnyújtásnyira voltam tőle. Majd megbánt tekintettel a bocsánatáért esedeztem.
- Figyelj, tényleg nem volt jó ötlet a halállal viccelődni. Tudom, most egy óriási nagy lúzernek tartasz, de megtudnál nekem bocsátani? - nyeltem egy nagyot majd folytattam. - Én nem akarok tőled úgy elválni, hogy egy, várj, hogy is volt. Idézem: "Egy utolsó, aljas, piszok, szemét dög!"-nek tartasz. Én nem vagyok az, és, és inkább soha többet nem viccelődöm veled, csak béküljünk ki. - Bel pillantottam Amy tűzvörös, ölni kész szemeibe. Majdnem leestem a sperűmről, annyira megrémisztett a szempár, úgy látszik a felszín alatt tényleg ott lapul egy vadoroszlán, melyet az imént magamon tapasztaltam.

Tony *.*

A szeme sarkából látja a fiú indulatkitörését, s ahogy utána száguld. Ha valami idétlen belső gát nem akadályozná meg benne, akkor szíve szerint mellé repülne, megölelné és ilyesféle túlontúl érzelmes őrültségeket suttogna-motyogna, mint: "ugyan már, te nagy gyerek", "ne félj, nincs semmi baj" és hasonlók. Azonban Antony felszáll a seprűjére, hogy utána induljon, így az érzelgősködés Amy szerencséjére elmarad.
Csodálkozva néz a bűnbánó szemekbe. Ő egészen másra számított, azt hitte a fiú venni fogja a lapot, hogy már kidühöngte magát, túllépett az eseten és majd csatlakozik hozzá bolondozni. Nem nyert. Most mégis mit csináljon? Játssza tovább, hogy veszettül haragszik rá és aztán nézzen mélabúsan Tony után, amikor eloldalog a dühe elől? Vagy mondja meg neki, hogy nincs semmi baj, csak éppenséggel nagyon megijesztette, amikor lezuhant és bagózott megmozdulni a földön?
Érdekes ez a határozatlanság, pláne ha azt nézi, hogy sosem volt ilyen. Mindig határozottan tudta mit akar, megvolt a cél, kristálytisztán látta maga előtt és megküzdött érte. Ennyi. Most pedig tétován hallgatja a srác szavait és nem tudja mit kezdjen velük. Ott lebegnek egymással szemben a seprűiken, Amy kissé értetlen hunyorgással figyeli a sportos, magas fiú félénk szövegelését. Nem mintha magukat a szavakat nem értené, azok tökéletes egységgé állnak össze a fejében, nincs velük gond.
Egyszerűen azt nem érti mire akar kilyukadni Antony.
Végül barátságosan mosolyogva szólal meg:
- Ugyan már... bátran bolondozhatsz, csak legközelebb ne a halálodat játsz el, ám ha mégis, akkor ne seprűről zuhanj meg hasonlók, szóval semmi életveszélyes. Érted? Majdnem hülyét kaptam, amikor leestél, mert hát elég magasról zuhantál és először azt hittem nem élted túl, utána meg az a kis színjáték rátett még egy lapáttal az ijedtségemre - hadarja el egy szuszra Amy.
Azután csak nézi a forrócsoki színű szempárt és meglehetősen elcsodálkozik azon a különös ellágyuláson, ami hirtelen átviharzik rajta. A fiú mellé manőverezik seprűjével, átöleli és amikor Antony nem látja hamarjában elmorzsol egy könnycseppet a válla felett, amit az előbbi ijedtsége és az azt követő dühe csalt elő a szeméből. Majd' fél perc eltelik, mire háztársát elengedve képes megszólalni.
- Ne aggódj, nem így fogsz megmaradni az emlékezetemben. Hanem ilyen kócosan - kiált végül újfent összeborzolva Tony haját, majd rögtön odébb libben, nehogy visszakapja a gonoszkodást.

[Amy]

Amy

Remek, még menthető a helyzet. Úgy látszik Amy mégsem haragudott meg annyira, vagy csak egyszerűen ő sem szereti a balhét. Vagy az lenne a legjobb, ha csupán miattam bocsátott volna meg. Bár egy ilyen népszerű lánynak biztos van ezer meg ezer barátnője és barátja. Miért pont az én barátságomra vágyna, hiszen ő mondta, én csak egy "nagyon lökött" idegen vagyok. Arcomon ismét megjelent a sajátos virgonc mosolyom, majd nyugodt szívvel felelt barátjának -ha szabad így hívnom -
- Nagy bánatodra túléltem! De legalább a tudomásodra adtam, hogy kész vagyok összetörni magam, érted! - Nevettem miközben elejtettem egy kacsintást, azzal a bizonyos forrócsoki színű szememmel. Remek, hamar kibékültünk, talán összesem kaptunk, ez csak egy hangos figyelmeztetés volt a részéről. Amy, seprűjével elém parkolt majd kecses karjaival átkarolt. Remek érzés volt, talán ennyire közel soha sem állt hozzám egy lány. Eddig talán nem is nagyon szerettem volna. Nem nagyon sikerült lekötniük a csillogószemeikkel, és a frissen mosott hosszú hajukkal. De Amy, más, neki sikerült. Talán, ő mutatta meg nekem a helyes utat, s neki köszönhetem, hogy rájöttem az igazságra, tényleg nem vagyok homo : D. Na jó, ezen még nem gondolkoztam, de visszagondolván csak a fiúk társaságát szerettem, és ez 17 évesen elég "gyanús". - Csak aztán el ne bőgjem magamat! - Nevettem, és jobban belegondolva képes lettem volna rá. Na de ez milyen már, én mindig úgy érzem, hogy sírnom kell de soha nem teszem? Ebből nekem nem lehet bajom? Aztán már csak arra eszmélek, hogy Amy keze által a hajam ismét szanaszéjjel áll.
- Tudod mennyi munka volt ebben a fenséges hajkoronába? - Kiáltottam a lány felé, majd rögvest utána is indultam. Szél sebesen szállok felé, de egy Kviddics játékost akkor is nehéz utolérni. Ezt akár egy kihívásnak is vehetem, ha beakarok kerülni a csapatba. Azonban a bal kezembe nyilalló fájdalomtól még mindig nehezen markolom meg a tárgyakat, életveszélyes lenne gyorsabb sebességre kapcsolni. Még a végén kicsúszik a kezemből a seprűm nyele, akkor aztán tényleg szabadon szárnyalnék. - Feladom! - Sóhajtok nagyot majd megállok, s a seprűt elengedve egyből a bal kezemhez kapok, hogy csillapítsam a fájdalmat. Megvártam míg Amy közelebb jön, hogy hallja mondandóm. - Tehát kettőnk első seprűfogócskáját te nyerted. De nehogy azt hidd, hogy ez volt az utolsó. - Nevettem majd átgondolva a helyzetet Amy felé szálltam s jól összekócoltam szépen ápolt szőke haját.
- És most? - Néztem rá azokkal a bizonyos forrócsoki színű szemeimmel.

Tony *.*

"De legalább a tudomásodra adtam, hogy kész vagyok összetörni magam, érted!" - említeti a fiú. Amy elmélázik vajon mit is akar jelenteni ez a mondat. Meglehet ő bonyolít túl mindent, ám most úgy érzi jogosan keresi a rejtett tartalmat az elhangzott szavak mögött. Barátság? Szeretet? Netalántán: szerelem? Ki tudja, ezen talán még maga Merlin sem ismerné ki magát. Joy lélekben vállat von, ígyként leegyszerűsítve az egész problémakört.
- Hát ne is sírj nekem, utálom a picsogó fazonokat - kacag Amy, majd tréfálkozva folytatja. - Különben a te helyedben ilyen frizurával én már régen bőgtem és ordítottam volna. Jobb is így összekócolva.
És máris menekül. Élvezi a repülést, a talárját róla lecsenni próbáló szelet, a napsütést és az előnyét, amit magabiztosan meg tud tartani a Tűzvillám hátán.
Csupán Antony kiáltására fékez, s gyanútlanul visszafordul a fiúhoz. Látja a srác saját csuklóját szorongató mozdulatát, de nem teszi szóvá, akár kificamította, akár az iménti esésnél ütötte meg. Majd ha földön lesznek biztonságban, vagy legalább elég közel lesz Tony, akkor megnézi. Talán még a gyengélkedőre is el kell majd látogatni vele, egy ilyen lökött incidens miatt...
Amy olyannyira belefeledkezik a gondolkodásba, hogy fel sem tűnik neki, amikor háztársa közelebb evickél hozzá a levegőben, már csak arra eszmél fel, hogy támadás éri, mely által haja a megszokottnál sokkal kócosabbá válik. Igyekszik elrántani a fejét, bár szikrányi nyoma sincs benne a dühnek, játékosan nevet, közben igyekszik elkapni a gaztevő kezét, hogy megakadályozza haja további összekócolódását.
- Héhé! - kiált, a vihogástól alig tudván megszólalni - Ezt még visszakapod!
Ezután elhangzik a kérdés. A kérdés, amivel a leányzó nem tud mit kezdeni.
- Most? - kérdi kifulladtan szuszogva, amikor végre sikerül abbahagynia a viháncolást. Ezúttal vizuálisan érzékelhetően is megrántja a vállát jelezvén, fogalma sincs minek kéne következnie most. Máskor mindig van valami ötlete, jelenleg azonban kiapadt a feneketlennek hitt ötletbazár. - Máskor...
Nem mondja végig, holott csupán azt akarta közölni a fiúval, amire amúgy is gondolt, hogy máskor mindig ki tud agyalni valamilyen időtöltési módszert, azonban ő maga sem érti miért, mégis inkább félbehagyja a megkezdett mondatot. Ehelyett inkább nekiáll két kezével megfésülködni, de csupán azért, mert már egyszerűen nem lát ki a haja mögül, máskülönben még várt volna néhány hetet ezzel a cselekedettel. Persze ő is ügyel a külsejére, akár a többi lány, fésülködni azonban valamiért sosem szeretett, ezért mindig csak akkor tette, amikor már ő sem volt képes elviselni a feje tetején lévő szénaboglyát.
Néhány mozdulattal elrendezi tollazatát, azután zavartan néz fel a fiúra azon tűnődve, mit is csináljanak most.

[Amy]

Amy

Rendesen beégetett meg kell hagyni, azonban egyenlőre, hangsúlyozom egyenlőre, még nem fogom megváltoztatni díszes frizurámat miatta. Aztán még szerencse, hogy nem bőgtem el magam előtte, lehet úgy kezelt volna, mint egy újszülött kisbabát. Az meg nem kell, hogy más kezéből egyem az almát, kivéve persze ha kényeztetésként kapom.
- Jobb esélyekkel indultam volna tar kopaszon? - Kérdeztem, keserves arccal, óvatosan tapogatva a fekete gyöngyszálakat. A "hősies hajkorona összeborzoló merényletem" után, kérdőre vontam Amy terveit velem kapcsolatban. Jobb ha az ember előre tudja, hogy milyen kontaktusban kíván vele állni a kijelölt személy. Elvégre nehogy felidegesítsem a gyerekes nyomulásommal, inkább előbb tisztázzuk a helyzetet. - Várjunk csak. "Ezt még visszakapod!" - idéztem vissza - Tehát még látni óhajtasz, barátodként, esetleg a... - Nem tudtam befejezni, egyszerűen pont ugyan olyan félelem fogott el, mint mikor elakartam hívni egy lányt a bálba. Na jó, ez nálam esélytelen, vagy a lány kezdeményez, vagy megmarad kisegítő tanárnak aki segít LLG-ből. Rövid idő után sikerült ráunnom a folyamatos lebegésre, egyszerűen nyomasztó ha percekig egy helybe "ülsz a levegőben, még ha nem is annyira távol a földtől. Plusz jobb lesz ha pihentetem a kezemet, lehet, hogy komolyabb sérülés.
- Mi lenne, ha a földön folytatnánk a beszélgetést, mert így - nevettem el magam útközben - elég rosszul érzem magamat. - Így hát, a lányra visszatekintve elindultam a föld felé, stílusosan kicsit megdőlve érkeztem, majd seprűm mellé lefeküdtem a fűbe. Jól kinyújtózkodtam, majd megvárva Amy-t szokásos a unalmas kérdéssel kezdtem el az eszmecserét.
- És, milyen céljaid vannak a jövővel kapcsolatban? - Kérdeztem az eget fürkészve a formás kis felhők után. Na nem, annyira perverz nem vagyok, hogy már a felhőkben is olyat keressek ami a szép női idomokra emlékeztet. Egyébként csak, hogy tisztázzuk: az ember csak annyira perverz, mint a baráti köre.

Tony *.*

Amy élénk fantáziájának hála lelki szemei előtt rögvest megjelenik a kép, amint Antony tarkóig érő homlokkal, a napon megcsillanó csupasz fejjel korzózik a Roxfort udvarán. Az élethű fantáziakép láttán hangosan elneveti magát, majd beismerőn fordul a fiú felé.
- Nyertél, a frizura maradhat.
Úgy fest a srác szépen elrágódik Amy egyetlen mondatán, mely szerint még visszakapja a hajborzolást. Ezen elmélkedés alapján Joy úgy véli, igenis jogosan merült fel benne az imént a kérdés, hogy vajon mit is óhajt tőle Tony, mindössze egy barátságról van szó, avagy netalántán több lehet ennél a kapcsolat.
Háztársa nem használja ki a helyzetet, azaz a leányzó zavart felnézését, amin ugyan kissé elcsodálkozik Amy, viszont tekintettel a srác bizonytalan közeledési kísérleteire, nem akarja elriasztani néhány rá jellemzően ironikus megjegyzéssel és apró, baráti szurkálódással.
A fiú tétovázása hallatán Amy előbb hálát rebeg Merlinnek, hogy végre egy épeszű, teljességgel normális példányt fogott ki az e sártekén létező pasasok közül, utóbb azonban ugyanezért káromolja is a varázslók varázslóját, mivel olyannyira sikerült mentesítenie minden idült hajlamtól a férfiak eme díszpéldányát, hogy még bátortalansággal is párosultak a pozitív tulajdonságok. Nehéz szívvel ugyan, de belátja, hogy itt igenis neki kell megtennie az első lépést, ha bármit is el szeretne érni, különben ítéletnapig itt lebeghetnek, Tony akkor sem fog semmit tenni érte. Nagyot sóhajt hát, ám végül mégsem szólal meg.
Engedékenyen leszáll a földre a fiú mellé. Hason nyúlik el a fűben, s felkönyököl, hogy jobban láthassa háztársa arcát, tekintetét, azonban az elhelyezkedésnél gondosan ügyel arra, hogy egyik seprű se kerüljön kettőjük közé választóvonalnak. Jelenleg nem különösebben érdeklik a felhők, hiszen csak az imént szemlézte végig őket.
Antony kérdése hallatán kissé elmerengve kezd beszélni, azután mindjobban felélénkül.
- Célok, tervek... nem túl komoly fogalmak ezek egy korunkbeli kamaszhoz képest? Sokkal inkább álmok ezek, nem is célok azt hiszem, a távoli jövővel kapcsolatban ráadásul sokkal konkrétabbak. Egészen pontosan az aurori szakmát céloznám meg, azon belül pedig persze nem az irodista gárdához óhajtok tartozni, ahhoz túl nyugtalan alkat vagyok. A közelebbi jövővel kapcsolatban azonban nem mondhatok semmi pontosat, ez nagyrészt egy fiún múlik. Többek között az is, hogyan fogom eltölteni a hétvégémet: hót unalmas leckeírással avagy lesz valami érdekes programom is.
Amy elhallgat abban reménykedve, hogy a célzatos nézés, a kedves mosoly és az előbbi mondatok együttesen talán elérik hatásukat, hiszen mindössze Tony bátorítására hangzottak el. Normál esetben Joy soha az életben nem mondana ilyesfélét egyetlen hímnemű egyednek sem, azonban a szükség törvényt bont.

[Amy]

Amy

Végre Amy is megbékélt a szépen ápolt frizurámmal, így remélem mindenféle visszataszító érzés nélkül tud majd rám nézni. Ami nagyon is fontos, ha sűrűbben fogunk találkozni. Már pedig eddig nagyon úgy fest a dolog, talán most már csak egy titkos szerető ronthatna a dolgon. De ez legyen az utolsó ami eszembe jut, ilyenekre még csak gondolni sem szabad.
~ Amy, Amy, Amy. ~ Végig csak ezt hajtogatom magamban, nem tudok másra gondolni, olyan idilli melegséget hoz elő belőlem. Annyira nyálasul hangzik, de így van, ezen nem tudok és nem is akarok változtatni. Mennyi igazságot rejt magában eme lány válasza, bár nem igazán gondoltam át mit is kérdezek valójában. Ebből kifolyólag nem gondoltam át a milyen válaszokat kaphatok, azonban így visszagondolva Amy tudja mit akar. S ebbe a kreatív szónoklásba, bele csempészte a velem kapcsolatos érzelmeit. Persze egyből levontam a lényeget, azonban nem akartam elhinni. Bár ez volt a célom, mégsem tudom elhinni, hogy elértem.
- A-azt hiszem, az én kamaszkori álmom ebben a pillanatban teljesedett be - Nézek rá álmélkodva. Remélem vette az adást. Az előző mondattal ellentétben most annyira nehéz kimondanom az érzelmeimet.  - Én, én. Ez... ez annyira - Hunyom le szememet majd elfordulok tőle. Annyira utálom magamat, és a jellememet. ~ A griffendélben vagyok, nem kellene félnem. Áh, a fenébe is már. Fölösleges belekezdenem a mondatomba úgysem tudom elmondani. Hogy lehetek ekkora balek? ~ Szorongok magamban, miközben ajkamra harapok. Jól erősen közre zárom állkapcsomban, majd amint kicsit enyhült a dühöm, nagy levegőt veszek. Félek visszafordulni, félek mit fog szólni hozzám, félek a kék szempártól. Félek, pedig nem szabadna. Pedig a típusát illetően ez csak egy lány, de az én szememben egy kincses láda, mely arra vár, hogy kinyissam. Háttal fekve Amy-nek, ara várok, hogy reagáljon valamit, várom, hogy történjen valami.

Tony *.*

Egy teljes kerek egész mondatot végig mondott Antony! Amy gyanakodva néz a fiúra, mivel képtelen elhinni, hogy bárkire is ilyen jó hatással lenne az ő kissé cinikus, intrikus személyisége. Enyhén oldalra dőlve lesi, olyannyira várja a következő mondatot, amely nyilvánvalóan a jól megszokott elharapott félszavak képében, enyhén dadogva fog elhangzani.
Szinte jóváhagyóan bólint, amikor a félénk szavak elhagyják Tony száját. És elfordul.
Amy szemöldöke a homlokára szalad, fejét enyhén oldalra billenti kétkedésében. Ilyen nincs, de tényleg. Hát ennyire félreértelmezte volna a jelek tömkelegét? Csupán játszott vele a háztársa? De hiszen egy oroszlánkölyök ilyet nem tesz, nem lehet olyan alattomos, akár egy mardekáros, éppen ettől tartozik az ember a Griffendélbe! Jó, meg még sok más egyébtől is, de Merlinre, ilyesmivel nem szórakozik egyetlen piros sem.
Hacsak nem... hacsak nem szórakozásból teszi amit tesz, hanem félénkségből.
Csak ekkor esik le neki mit is mondott az imént a fiú, mielőtt hátat fordított volna neki. Beteljesedett a kamaszkori álma? Ez volna élete legboldogabb napja? Amy az előbb majdnem felpattant dühében, hogy faképnél hagyja ezt a gonosz alakot, ámde végre eljut a tudatáig, amit hallott, így aztán fekve marad, s a megoldáson töpreng.
Az már nyilvánvaló, hogy Tony nem fog egy nap megvilágosodni és kellőképpen felbátorodni ahhoz, hogy randira hívja őt, továbbá a találka keretén belül esetleg megfogja Amy kezét, netalántán még meg is csókolja a leányzót. Itt neki kell tennie valamit. De ugyanvajon mi az, amit egy kamasz fiú nem vesz tolakodásnak, mégis némi bátorságra tehetne belőle szert? Joy a szemeit forgatja dühében, hiszen a lehetséges verziókat végiggondolva hamar rájön mennyire nem járatos ő a férfilékben, pláne nem az ilyen kérges-félénk fajtában. Minden esetre jár neki egy második esély, hátha azt nem ijedezi el.
Amy halkan a srác mellé gördül a fűben mintegy félpercnyi töprengést követően. Magában konstatálja mennyire érdekes milyen kellemesen nyugtatóan, ugyanakkor veszettül vérpezsdítő módon hat rá Tony közelsége, csak csupán az a tény, hogy itt fekszik mellette, alig pár centire tőle. Mi lesz itt még, ha hozzáér a fiú vállához, mint ahogy tervezi? Elektromos vihar? Villámlás, szikrázás? A lány már azzal is beérné, ha élethossziglan itt hevernének egymás mellett a fűben és élvezhetnő ezt a különleges hullámvasút szerűen felrázó érzést; de ha már elkezdte nem akarja félbehagyni a mozduatot.
Tétova óvatossággal ér hozzá Antony vállához, kopogtat, majd félig a pasas válla fölé hajolva lágy hangon szólal meg:
- Hahó, Tony... veszed az adást? Valami rosszat mondtam netán? - érdeklődik halkan.
Arra viszont konokul nem hajlandó, hogy végre döntő lépést tegyen és randevúzni hívjon egy pasast. Na nem, ő aztán igazán nem nevezhető domina alkatnak és nem is fog ilyesfajta pletykákra alapot adni. Különben is: sosem szerette a teszetosza fickókat és ha Antony esetleg hosszútávon ilyennek bizonyul, az esetben legfeljebb egy meseszép barátság lehet az ügyből, hiába a veszett szikrázás, hiába érzi végre kisimultnak magát közel egy hónapnyi idegesség után. Arra ő nem kapható, hogy apja helyett anyja legyen bárkinek is - legalábbis nem egy szerelemnek címzett kapcsolatban.

[Amy]

Amy

Elképesztő mikre képes egy gyönyörű lány jelenléte. Nem csak, hogy szembesített egy félelmemmel, de még azt is megmutatta, hogy mekkora balek vagyok. Ez nem túl pozitív, de a fejemben lejátszott dolgok mind azok. Hiszen ennek az egésznek már végig gondoltam a kimenetelét, de még is, ezt végig csinálni... Valahogy ki kell magyaráznom magamat, mert így tényleg nem jutunk semmire. Amy sem egy kezdeményező típus, talán az lenne a legjobb ha hagynám a francba. Fogalmam sincs, mi lenne a megfelelő dolog amit most mondanom kell, már az elején sem így képzeltem el. Egyszerűen jól elbeszélgetünk, bókolok neki, és a búcsúzkodást egy csókkal zárjuk. Ez lett volna amit szerettem volna, azonban elszúrtam. Azt hiszem, ezt a dolgot a sorsa kell bíznom.
Amy keze lassan a vállamon pihen, a szemeim kitágulnak, majd gyors ütemben kezd verni a szívem. Eddig is, olyan más volt vele lenni, még egy lányt sem kezeltem úgy mint őt, úgy érzem, életemben először.... Pedig annyira nem is ismerjük egymást, de annyira izgatott vagyok mikor hozzámér. Főleg most, hogy elszúrtam, és egy újabb esélyt adott. Miután fölém hajol, bánkódott tekintettel nézek szemeibe, majd oldalra tekintek, és próbálom kimagyarázni ezt a filmekbe illő helyzetet.
- Rosszat? Dehogy! Egyszerűen, én. Én csak, én még nem voltam így lánnyal. - hátamra fordulok, majd az égre nézek. - Mármint, nem tudom, de teljesen más érzés ragad el, mikor hozzám érsz, amikor velem beszélsz, de még akkor is ha csak a közelemben vagy. Olyan, olyan, nem is tudom. Te még soha nem éreztél így? - A válaszát már elkönyveltem, úgy éreztem fölösleges volt mind ezt elmondanom. Csak az időt vesztegettem, így hát a lány elé vágva, hátra döntve fejemet, csalódottan hozzáteszek egy mondatot. - Áh, hülyeség! - Az eget bámulom, és tudom, hogy talán itt van vége. Bármennyire is erőlködök nem megy. Csalódottan írom le a véleményemet erről a délutánról, miközben mondataimhoz mindenféle savanyú arcot párosítok.
- Találkozom egy lánnyal aki eszméletlenül tetszik, majdnem kidob, aztán elbaltázok még egy lehetőséget. Most, most meg attól félek, hogy itt van vége az egésznek. Nem is értem, hogy csinálhattam. Végre, azt érzem, hogy van egy lány, akivel boldogan és szerelmesen eltölthetem napjaimat. Áh, már látom magam előtt, mikor 30 évesen tök egyedül naphosszat ülök egy fotelben, egy icipici házban egy konyhával egy fürdőszobával, és egy hálószobával. Már kopaszodom, és azt kívánom bár ne tudtam volna meg, hogy varázsló vagyok. Bár egy egyszerű embernek születtem volna. - Elhallgatok, majd ekkor jövök rá, hogy mindent kimondtam amit gondoltam. Most még rosszabb a helyzet, reflex szerűen csapom magam homlokon. Inkább meg sem szólalok, a végén még azt is elmondom milyen alsógatyát vettem fel ma.