A pálya

Tony *.*

Elmosolyodik a fiú szavai hallatán, majd ironikus hangon vág közbe:
- Hát tényleg, a legtöbben nem jutnak el az első öt percben a lefekvésig - vigyorog Amy a helyzetükre célozva, amely feltűnően vízszintes. - Az első randi általában udvarlással telik, nem csap rögtön mindennek a közepébe az ember.
Az érzések stimmelnek, Joyban is valami hasonló forrong-lázong, ámde a leányzó meglehetősen konok személyiség, nem hagyja kitörni ezeket, nem mutatja ki. Legalábbis próbálkozik eltitkolni Antony előtt, azonban gyaníthatóan egyre csökkenő sikerrel.
A srác ismét a hátán fekszik és amit mond... Na, azt az egyetlen röpke mondatocskát pont nem kellett volna, továbbá a grimaszokat sem. Meglehet Amy vált nagyon sértődékennyé az elmúlt néhány perc alatt, csakhogy ő mindebből semmit nem érzékel, pontosabban piszkosul hidegen hagyja a dolog.
Amy visszagördül az előbbi helyére és továbbra is hason fekve bámul maga elé.
Egészen addig, amíg Tony szavai hallatán lassan felfogja: bizony, róla beszél a pasas. Tehát mégsem értelmezett félre semmit, tényleg csupán háztársa bátortalansága és az ő konoksága áll kettőjük között, méghozzá meglehetősen szilárd falként. Nem számított rá, hogy valaha ennyire megnyíljon előtte a srác, meglepetésként éri az elhangzó néhány mondat, így aztán enyhén ledöbbent mosollyal fordítja fejét a hang irányába.
És ekkor megint kisegíti fantázija az egyre kuszább és idültebb helyzetből. Ugyanis ha Antony félénkségét összepárosítja a saját dacos "majd a fiú kezdeményez, ha akar valamit" elméletével, melyhez normál esetben a végtelenségig ragaszkodik, akkor bizony még száz év múlva is itt fognak feküdni a füvön. Habár lehet, hogy közben esetleg felülnek, nehogy elzsibbadjanak. Azonban ő már fogatlan vénasszony lesz, a srác pedig nemhogy kopaszodna, hanem már mutatóban sem lesznek hajtincsei, mindketten teljesen megereszkedett külsővel, megöregedve ülnének beszélgetés közben. Azon tűnődve, hogy ugyanvajon miért is kezdtek bele ebbe az egészbe. Tisztára mint valami ultramodern mókuskerék, mindketten görgethetnék maguk előtt negatív tulajdonságaikat és azok kellemetlen hatásait a világ végéig.
Hát ezt már nem!
- Tudod, szerintem klassz, ha az ember nem egy egyszerű fazon. Talán túlbonyolítom a dolgokat, de a legegyszerűbb emberek lelke sokszor sekélyes, pont a túlzásba vitt egyszerűség miatt. Azt azért még elárulhatnád, hogy ha olyannyira tetszik az a lány, akkor miért nem mondod meg neki? Vagy miért nem csókolod meg? Valahogyan csak a tudomására kéne hozni a helyzetet, mielőtt esetleg végleg elszalasztod, nem?
Amy ártatlanul, ám annál célzatosabban pislog, immár ülve. Lábait kinyújtja, két kezével pedig a háta mögött támasztja meg magát, ígyként kényelmesen hátradőlve. Idegességében szokásához híven az ajkába harap, nem lévén bizonyos benne, hogy végre a szövege hatására elegendő bátorságot gyűjt a felsoroltak valamelyikéhez a fiú.

[Amy <33]

Amy <33

Lefekvés? Randi? Nem értem, hogy jönnek ide ezek a szavak, azonban említésre méltó, hogy a lány mondatából csak ez a két szó maradt meg a fejemben. Amúgy meg mindentől függetlenül, jól jön az információ hiszen ilyen téren nem sokat tudok. Már pedig szeretném ha össze jönne egy kapcsolat, ám sajnos úgy látszik nem nagyon érdeklem Amy-t, legalább is úgy érzem, próbál eltérni a témától. Mi van ha már van pasija, és csak barátság szempontjából érdeklem? Hogy ez eddig mér nem esett le. Hiszen egyértelmű, egy híres és gyönyörű szép lánynak biztos rengetegen udvarolnak. Bár akkor miért egyedül jött ki a pályára? Ez hülyeség, biztos más dolga van.
Amy kihívó szavaira kikerekedik a szemem. Vajon leesett neki, hogy róla beszélek? De hiszen akkor...
~ Mivan?!? ~Tombolok magamban, miközben lassan elfordítom fejemet és a tekintetét keresem. Enyhén oldalra fordítom fejemet, majd a szemöldökömmel játszok, jelezvén, hogy nem nagyon értem a szituációt. Most vagy én vagyok nagyon lüke, vagy Amy szórakozik velem. Egyszerűen nem áll össze a kép, netalántán titkolná az érzéseit előlem? De hiszen miért? Illetve most, hogy már tudja én, hogy érzek, fölöslegesnek tartom. Azt hiszem ráébredtem, hogy nagyon nem ismerem a nőket.
~ Csók... Csókoljam meg? De hiszen... én még nem csókolóztam. Én nem tudom, hogy kell. Inkább a másik lehetőséget választom, céltudatosan a szemébe mondom mit érzek iránta. Igen, így lesz. ~ Akárcsak Amy, én is nyújtott lábakkal a könyökömre támaszkodok. Nagyot sóhajtok, majd szokásosan, dadogva, nyöszörögve belekezdek.
- Hát, én úgy tudtam, hogy már a tudomásodra adtam, mennyire... mennyire tetszel és szeretlek. - megkönnyebbülve sóhajtok, és bár egyszer elmondtam neki, remélem most már megérti, hogy ő az a személy akiről beszélek. És ugyan én még soha nem mondtam ilyet, de úgy érzem jól esett ezt kimondani. Ha meg csókoltam volna, biztos tolakodásnak vette volna, elijeszteni pedig nem akarom. Jobb ha, tudja, és ha ő is így érez, tudom, hogy majd ő megteszi amit megkel.

Tony *.*

Látja az értetlenséget, majd az azt felváltó ijedt elképedést Tony arcán, amit a célzásnak szánt szavak váltanak ki. Hasonló gondolatok fordulnak meg a hölgyemény fejében is, akárcsak a fiúéban. Azon tűnődik vajon miért is játszogat, miért próbálja ilyennyire felbátorítani háztársát arra a sorsfordító cselekedetre, hogy végre kellőképpen elszánja magát akárcsak egyetlen egy iciri-piciri csókra is. Hiszen ő mindezt már régen megtehette volna!
Hát persze, részéről megvolt az elszántság, csak éppen azon gátlása tartotta vissza, mely szerint egy magát valamire tartó nő ne másszon rá a pasasra, hiába vonzzák elektromágnesként egymást. A kérdés mindössze az, mennyire tartja magát Amy? És persze e meglehetősen egyszerű kérdés mögött jócska dilemma bújkál, éppen ettől fogas ez a bizonyos kérdés.
Ha most fogja magát és megcsókolja Antonyt, akkor a srác hogyan reagálna? Kiszaladna a világból ijedtében, netalántán eltolná magától Joyt és közölné, hogy legyenek csupán barátok? Vagy meghökkenne és elfelejtene visszacsókolni? Egyáltalán tudja a krapek, hogy mi az a csók?! Mi van, ha pont egy szerelmi analfabétával sodorta össze a sors és még a szerelem szó jelentését is Amynek kell megtanítania a pasasnak?
Áh, nem. Az elhangzottak alapján úgy fest Tony nagyon is tisztában van a szeretet/szerelem jelentésével, tehát egy leckével kevesebb elég lesz. Nem baj, úgy fest így is marad tanulnivalója ezer a fiúnak. Amy pedig úgy érzi lassan kezd bekattanni. Hiszen csak az imént jelentette ki Antony az eddigi tucatnyi bátorító szó hatására, hogy tetszik neki Joy, vajh miért várna további lépéseket a leányzó? Miért számít olyasmire, hogy ő itt és most randevúra lesz hívva a hétvégére?
Ő sem érti, csak azt látja, hogy ha így folytatja akkor bizony rövidesen teljesen hülyét csinál magából lovagja előtt, ehhez azonban vajmi kevéssé fűlik a foga.
Antony szavainak hallatán lehajtja fejét és sajnálatos módon feltűnően zavarban kezdi tanulmányozni cipőfűzőjét, mely mellesleg épp nincs is, mivel alig valamivel érkezőse után lerúgta lábáról a dögmeleg cipellőt. Arca szemlátomást kipirosodik az enyhe szemrehányás és a tetszetést kifejező szavak hallatán.
Amikor végre felnéz, különös melegséggel csillog a szeme. Amy néhány mozdulattal átfordul, így Tony mellett, mégis a fiúval szembefordulva ül sarkain és határoz. Feladja a büszkeséget, ennyit talán megér ez a félénk oroszlán, aztán majd meglátják mi kerekedik ki a felemás helyzetből. Előre hajol, s megcsókolja a fiút, aki annyira tetszik neki, hogy a benne keringő érzések és a kettőjük között vibráló feszültség csaknem az őrületbe kergette a lányt a srác bátortalansága miatt.
Amy nem mélyül el a tevékenységben, s azt sem várja meg, míg a fiú visszacsókol vagy más egyéb módon reagálna. Szíve majd' kiugrik, alig jut levegő a tüdejébe, ám valahogy mégis sikerül elegendő erőt összegyűjtenie a nehézlégzés közben. Hátrébb húzódik néhány centivel, kezét a saját térdére támasztja és a srác szemébe nézve leheli fogkrém illatúan:
- Azt hiszem beléd szerettem.
Így, ilyen egyszerűen, ráadásként pedig elmosolyodik, szemében a szokottnál is vidámabb szikrákkal.

[Amy <33]

Amy <33

Nagy kő esett le méretes aortapumpámról, mikor kitártam a szívemet eme leányzónak, ki képes volt megmutatni milyen érzés szerelmesnek lenni. Elragadó, azt hiszem ez a jó szó, ha tömören akarom kifejezni magam. Azonban most, hogy Amy nem válaszol, kezdem magam rosszul érezni. Annál rosszabb nincs mint, hogy kikosaraznak. Márpedig egyenlőre úgy áll a dolog, hiszen mondandómat néma csend követi. Amy lassan mellém ül, már ekkor érzem, hogy most jön az a pillanat amit elszerettem volna kerülni; mégpedig a kikosarazást. Teljesen úgy tűnt, mintha most egy meghitt hangulat keretében, elmondaná, mennyire nincs esélyem, a méretes szemöldökömmel. De legnagyobb meglepetésemre nem így történt. Felém hajolt, majd megcsókolt.
Úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Ez mindenféleképpen vízválasztó esemény életemben, eddig mindig az a kisgyerek voltam, aki elvolt a barátjaival, lányokkal is csak néha társalgott, és megakart felelni magának. Most azonban helyet kaptam, egy gyönyörű szép lány szívében. Nagyszerű érzés, és a csók, mely most először tölt fel adrenalinnal. Hihetetlen hogy verdes a szívem, s közben meglepődötten élvezem a helyzetet. Erre számítottam a legkevésbé, azonban ezt reméltem a legjobban. Bár csak másodpercekig boldogíthat ez a pompás emóció úgy érzem ennél jobb még soha nem történt életemben. Végre a saját cselekedetemnek is örülhetek.
Amy szavai olyanok mint a habos tortán a cseresznye. Nagyot nyelek, majd testemen végig fut az izgatottság.
- Helyesbítek, most vált valóra a kamaszkori álmom! - Válaszolok halkan, majd lassan közel hajolok hozzá. Ajkára pillantok, majd a szemébe s ismét az ajkára. Átkarolom, majd oly könnyeden csókolom meg, mintha már évek óta együtt lennénk. Kizártam a külvilágot, úgy érzem mintha csak mi ketten léteznénk a világon. Lehet földrengés, özönvíz vagy pusztító tornádó, most csak is Amyre koncentrálok. Csak egy segítőkész lányra volt szükségem, s máris bátorkodva csókolok vissza életem szerelmének. Úgy érzem, az egész örökkévalóságot Amy mellet akarom eltölteni, pedig még csak ma ismertem meg igazán. Megvárom a lány reakcióját, majd hátra fekve érdeklődöm.
- Akkor mi most... járunk? - Kérdezem nevetve csak, hogy hivatalossá tegyem a dolgot. Talán nem érdemes ilyet kérdezni egy csók után, de még meg kell ismernem ezt a helyzetet. Remekül érzem magam, fel vagyok dobva, tele vagyok életerővel. Ez lenne a jele, ha valaki életében először szerelmes? Kár, hogy többször nem lehetek először szerelmes. Legszívesebben örökké, először lennék szerelmes, bár kitudja, lehet hogy találok még egy ennél is elragadóbb dolgot.

Tony *__*

Vajon mi lehetett az a kamaszkori álom? Egy ilyen lány csókja, mint Amy? Kizárt tekintve, hogy Joy önmagát ismerve pontosan tudja sokszor több a hibája, mint az erénye. De mégis lehet benne valami, hiszen az a nézés... talán nem szándékosan teszi Antony, a leányzónak mégis olvadni támad kedve.
És ezen a ponton griffendélesünk magában magrázza a fejét, kegyetlenül tiltakozva valami elllen. Hiszen ő sosem volt érzelmes, pláne nem érzelgős típus! Hát akkor miért pont most kezdené? Végül alkut köt magával, mely szerint az ilyesféle, érzésekkel túltelített gondolatokat soha az életben nem mondja ki sem Tony, sem pediglen más fiú előtt, talán még egyetlen igaz barátnője sem tudhat róla.
Úgy fest háztársát sikeresen és kellőképpen felbátorította végre, ugyanis rövidke mondata hallatán a srác odahajol hozzá és megcsókolja. Amy átkarolja a fiú nyakát, visszacsókol és kiélvezi a helyzetet, amiért olyan keményen megharcoltak mindketten egyrészt önmagukkal, másrészt pedig egymással. Annyi már biztos, hogy nem adják olcsón az ilyen horderejű érzést, mint ami éppen a lányban tombol.
Amikor a pasas visszafekszik a fűre, Joy látása kitisztul, már nem csupán kettőjüket látja olyasféle lassított felvételszerűen, amilyen a hülyebbnél hülyébb romantikus jeleneteknél van a különféle filmekben. Megszűnik a levegőnek az a különös vibrálása is, ami érdekes módon akkor kezdődött, mikor Tony megcsókolta. Megnyalja a szája szélét, csak hogy tovább érezhesse a fiú csókjának ízét a szájában, s közben újfent elnyúlik a hasán háztársa mellett. Elmosolyodik a bizonytalan kérdés hallatán, és bár korábban már eldöntötte hogy nem fog többé játszogatni a sráccal, ezt a ziccert képtelen kihagyni.
- Perpillanat éppen fekszünk, ami mint mondtam volt, meglehetősen ritkán szokott bekövetkezni az első randin. Persze, hogy járunk, te lökött - kacag fel a lányka hangosan. - Mégis mit neveznél szerelemnek, ha nem ezt?! Továbbá ha az a bizonyos kamaszkori álom a csókra vonatkozott, akkor azt hiszem azon ritka személyek közé tartozol, akiknek többször is valóra válhat ezen álmuk.
Az utolsó mondata elhangzása után néhány másodpercig csendben a mellette fekvő fiú arcélét szemléli Amy és érdekes módon a meglehetősen széles szemöldökben sem lel semmiféle kifogásolnivalót, holott tulajdonosának nyilvánvalóan sok gondot okozhatott. Ezután galád módon ismét összekócolta azt a bizonyos frizurát, mely az előző összeborzolás óta sem lett megigazítva, majd saját fejét tréfásan védve odébb gördül a fiúval ellentétes irányba. Forogtában söpri félre seprűjét, nehogy útban legyen, ha esetleg menekülnie kellene.
Érdekes, korábban soha nem tett volna ilyet a méregdrága Tűzvillámmal, hiszen mindene a kviddics és a repülés. Most azonban habozás nélkül tolja félre a hajtányt, habár a mozdulatban valamelyest benne van az is, hogy nem szeretné esetleg összetörni vagy tönkretenni bohóckodás közben.

[PAUL]

PAUL

// előzmény: Birtok - Tópart //

[/i]

Kviddics.
Paul szavaira nekem is beugrott - amolyan rossz előérzetként - hogy ezer éve nem kviddicseztem. Tenyeremmel könnyedén legyintettem egyet, de közben eléggé izgultam: vajon le fogok-e zuhanni? Az elég ciki lenne.
-Dettó. De ne aggódj, majdcsak belejövünk-
Mondtam, aztán elfordultam, és az ajkamba haraptam. ~Nagyon remélem hogy én is~
Okos fejemnek csak félúton esett le, hogy szoknyában vagyok, így bizony elég nehéz lenne így a seprűn közlekedni.. Sűrű "Bocsi" és "Várj meg, csak egy perc" mentegetőzések közepette rohantam fel a Hugrás lányszobába, ahol gyorsan magamra kaptam egy nadrágot. Mostmár határozott voltam és eltökélt: és ha mégis lezuhanok, mi van akkor? Majd helyretesznek a gyengélkedőn.. De legalább Pault sikerül felvidítanom. Hiába raktuk el azt a levelet, láttam rajta hogy még mindig csak az jár a fejében - ismerem már annyira.
Út közben a seprűtároló felé azon gondolkodtam, hogyan is játszhatnánk. Persze kiskoromban rengeteget kviddicseztem apámmal és a bátyámmal, szóval megvolt a tapasztalati alap, de valahogy fel kellett eleveníteni azokat az emlékeket. Ráadásul ha jelentkezni akarok a csapatba, jó lenne gyakorolni, mindenképpen.
Ahogy elsétáltunk a seprűtároló felé a pálya mellett, mintha egy egész meccs elevenedett volna meg előttem - hiszen itt vagyok szinte minden mérkőzésen, a szabályokat is betéve tudom. Láttam, ahogy a két fogó a cikesz után suhan, a gurkó pedig eszeveszettem kerget egy ügyes terelőt...
Emlékszem, egyszer zuhogott az eső, mégis kijöttem, hiába nem volt jelentős meccs, nem érdekelt. Utána három napig az ágyat nyomtam.
Legmerészebb álmaibam én is szerettem volna híres kviddicsjátékos lenni, csakúgy mint az apám, de ahhoz már legalább másodiktól kezdve részt kellett volna vennem a csapatban. Legalábbis én így gondoltam. Miles mindig is játszott, rengeteget mesélt a győzelmeikről és dicsekedett a sérüléseivel. Hát, belőle még talán lehetne profi játékos, ha nem lenne olyan lusta.

-Hogyan játsszunk?- Kérdeztem Pault immár a tárolóban. Ott voltak a kvaffok, a gurkók pedig ládákba zárva. Azokhoz perpillanat nem szívesen nyúltam volna hozzá . Látva a fiú tanácstalanságát, elmondtam a saját ötletem.
-Dobálhatnánk kicsit a kvaffokkat-  Azzal a kezembe vettem az egyiket és magam elé tartottam
-Vagy üldözhetjük a cikeszt, mit szólsz? Én szívem szerint az elsőre szavaznék-
Mondtam, a cikeszt mindig is túl kicsinek találtam, és sosem láttam merre ment - hiába volt olyan szép aranyszínű. Követni meg végképp nem sikerült: gyors volt, kicsit, és könnyen kitért az utamból.
Ha Paul döntött,megfogtam az adott labdát, és elindultam a füves pálya felé. Meg persze egy seprűt, ami nem a legjobb állapotban volt,  dehát közös seprű, bárki használhatja, mit várjunk, hogy Tűzvillámok sorakozzanak a tárolóban?... Nem is lenne rossz.

 Raelyn

Nos, rendben, úgy néz ki, hogy mégsem fogok irtózatosan lebőgni. Legalábbis nem akkorát, mint úgy általában szoktam. Mert az elég ciki lenne, főként leesni a seprűről egy lány előtt. Na jó, ezzel ne foglalkozzunk, mert akkor még bejön, és fel kell mosni a pályáról engem. Annak ismételten nem örülnék.
 - Jó, menj csak – mondtam halkan, mikor elillant átöltözni. Valamiért olyan érzésem volt, hogy nem fog visszajönni. Nem tudom, hogy miért gondoltam erre a borús eshetőségre, de a lényeg, hogy gondoltam rá. De amikor visszatért, egy boldog mosollyal fogadtam. Aztán elindultunk a seprűtároló felé, hogy felszerelkezzünk a szükséges kellékkel. Felszedtem valami gyorsabb seprűt, de még így is csak egy Jólsep-R darab jutott ki nekem hirtelen. Jó lesz ez is, hiszen a cél szentesíti az eszközt. És ez a cél most a játék volt.
 - Nem rossz ötlet, szívesen dobálnám a kvaffot. De mit szólnál, ha én beállnék a karikákhoz, és te támadnál – vázolom fel én is az ötletem, miközben felkapom a nagy piros labdát, ha engedi, hogy én vigyem. Majd elindulok a pálya felé, ott pedig felpattanok a seprűre, megvárom, hogy ő is hasonlóképp tegyen, majd felemelkedem a levegőbe, nem magasra, csak valamivel föléje. Arcomon elterül a vigyor, amikor végre újra fellendülök a földről.
 - Na mit szólsz? Elindulhatok a karikák felé? - néztem, még mindig mosolyogva. Ha igent mond, akkor el is indulok, de még mindenképpen visszaszólok: - Jó ötlet volt! Tényleg.

[PAUL]

PAUL

Ha harc hát legyen harc!
Vagy legalábbis valami olyasmi. Én úgy képzeltem, hogy csak passzolgatjuk és dobáljuk, de Paul ötlete tényleg érdekesebbnek bizonyult. Egyfős csapat a másik ellen.
Ahogy kiértünk a pályára, nem tétovázott sokáig és a magasba emelkedett. Nekem nem volt olyan szerencsém a seprűvel, így pár pillanatig még elidőztem vele, de végül nem kapálózott tovább és én is utolértem. Fogadni mertem volna hogy ő gyorsabb is lesz mint én, biztosan kifogtam a legrosszabb seprűt.

-Aham!- Kiáltottam, és már nem érdekelt a seprű, ahogy a fiú elindult a karikák felé, kihasználtam hogy nem figyelt annyira. Mellé repültem és hirtelen kikaptam a kvaffot a kezéből. Suhanni kezdtem a karikák felé amik már nem is voltak olyan messze, csakhogy ott volt Paul mint akadály. Kerülgettem, bár mostmár kezdtem érezni a "járművemen" hogy enyhén selejtes. De nem hagytam magam... igeeen! Sikerült bedobnom a labdát az egyik szélső karikába. Nem olyan sok pont mintha a középsőbe ment volna, de kezdetnek nekem így is megfelelt. Szétáradt bennem az öröm, amiért ilyen hamar belejöttem a játékba. Najó, ne felejtsük el hogy csak egy ellenfelem van és még a gurkókat is mellőztük...
-Na mi az Paul?- Kérdeztem játékra sarkallva, és a kezébe passzoltam a labdát, most ő kezd. Gyorsan el is indultam a saját karikáim irányába, és elszántan vártam a támadást.  

Ismét eszembe ötlött valami, amit már évek óta tervezgetek, de csak húzom halasztom és sosem lépek a tettek mezejére. Vajon bevennének a Hugrabug kviddicscsapatába? Ha bevennének.. hát az tényleg hihetetlen lenne. Büszke lennék magamra az biztos! De ahhoz rengeteget kell gyakorolni.
Továbbra is vártam, és figyeltem ahogy Paul közeledett, kezében a piros labdával.

             Abbey

*Szebb idő nem is fogadhatta volna Calinet a mai nap. Mondjuk, nem teljesen indult fényesen a mai sem, hiszen még reggel szemerkélt az eső, az éjszakai viharnak volt úgymond az utolsó lökete. Persze késő ősszel már egyre kevésbé várhatóak jó idők. Ám késő délutánra a reggeli esőnek már nyoma sem volt. Az ég is a maga őszi formájában szürkéskéken takarta be a földet, míg a nap is összeszedte minden erejét, és halvány sárgásan kisütött. Szóval, szép idő volt, mindenképpen jó egy délutáni kis kiruccanásra. Bár maga Line sem tudta merre is mászkáljon. Folyosókon baktatott végig, még a könyvtárba is benézett. Máskor ez a hely némi örömet nyújt a lánynak, de most a porosodó papírok semmi érdekldést nem keltettek fel benne. Ahogy a nap gyönge fénye megcsinnalnt rajta... Végül hosszas gondolkodás után Caline rájött mit is kéne tennie. Ki kéne mennie a szabadba és ott kezdenie magával valamit.
 Hamarosan már seprőjével a kezében tartott a kviddicspálya felé, néhány pulóverrel, és egy jó vastag nadrággal megnagyobbítva magát. Kviddicsezett már régebben, szerette is ezt a sportot, bár valamikor túl durvának tartotta. Mondjuk a gurkókat kivenné belőle. Bár valakik meg pont emiatt szeretik, sőt a kviddicskedvelők többsége, úgyhogy egy ember miatt úgysem fognak lemondani róla. A pályára érve azonban kicsit megilletődött. Régen ült már seprőjén, és nagy hirtelen most azt sem tudta, hogy egyedül hogyan is fog játszani. Az is lehet, hogy csak tesz néhány kört a levegőben, aztán bemegy. De úgy meg tovatűnik a szórakozás ami miatt most kitette a lábát a kastélyból. Hosszas gondolkodás következett, ami őszintén szólva nem esett nehezen Calinennek, és hamarosan egy jó ötlet is felültötte fejét. Valami apró labdaszerűséget kéne keresnie, amit megbűvöl, hogy meneküljön előle, vagy pedig egyszerűen csak a gyűrűkbe fogja dobálni. Az utóbbi tűnt végül jobb öltelnek, hiszen, hiszen nem tudja milyen varázslat is lenne jó hirtelen egy műcikessz előállításához. De labda még mindig nincs, ígyhát lehet az egészről kénytelen lesz lemondani... Na jólvan, azért egy kis repülést még megenged magának. Felpattan seprőjére, és már az egekbe is száll. Kellemes volt, ahogy a szél vadul tépdelni kezdte erős lófarokba fogott haját, és a sok ruhától is meg szerette volna szabadítani a hölgyet. Néhány kör, a pálya körül, aztán irány a föld... Ám az érkezés nem sikerült valami jól. A fű alatt alatomosan bújt meg a csúszós sár, ami még a reggeli nedvességet őrizte magában. Caline enyhén szólva pofára esett... Pár pillanatra még a földön is maradt, és erőtlenül nyögött egy párat. Nem mondja, hogy az érkezés nem fájt, de azért némi sajgó végtagon kívül semmi más baja nincs. Lassa felemeli fejét, és szerencsétlenül néz... Nézne végig magán, hogyha nem állna fölötte valaki. Nagyon jó, végignézte szerencstélenkedését a másik, és az is meglehet, hogy a frászt hozta rá. Gyorsan letörölgeti az arcára fröccsent sarat, majd egy halvány szégyenlős mosolyt húz fel rá, hogy az arra kiíródott pirosságot korregláni tudja.*
- Öhm. Jól vagyok. *Mondjuk lehet a másikat nem is érdekli igazán. Micsoda írtó ciki helyzet! Mit lehet ilyenkor tenni? Nyakig sárosan, a seprőd valahol 3 méterre tőled szintúgy tiszta sár... Biztosan vicces lehet. Hm... Lehet ez segítene is. Tarkójához emeli kezét, és még mindig a sárban ülve nevetni kezd.* - Hát erre is csak én vagyok képes.