Befolyásolás, irányítás...hatalom.Ha ebben a sorrendben haladsz, könnyen a rabjává is válhatsz, persze ezt sok ember fel sem tudja fogni, miért baj, a válasz viszont egyszerű és kézzel fogható. Nem lesznek barátaid, csak szolgáid, nem lesz senki, aki majd kitart melletted. A legjobb barátok a halálodat akarják. A léleknek sincs tökéletes szívóképessége, s talán majd úgy kelsz fel egyszer az ágyadból, hogy ha körbenézel, semmi sem fog változni...csakis te.
Egy újabb éjszaka.
Giles is ezek közé tartozott, csak épp a rosszabbik fajtából. Azt hiszi, hogy ha a Nagyúr kezei alatt van felérhet vele és akár túl is szárnyalhatja, csakhogy ilyenkor Steve, a társa megfogja és visszahúzza a földre, a tényeket a szeme elé nyilvánítva. Hiába mond neki bárki bármit, képtelen felfogni, hogy ő nem több egy szolgánál és soha nem is lesz. Amilyen kedves társa van erre mindig emlékezteti. Az utóbbi időkben életeket ontott ki könyörtelenül, nem nézve áldozatának korát, nemét vagy épp állapotosságát. Bármennyire is félt bevallania magának, de egy gyilkológéppé vált, egy zsoldos katonává, akit lefizettek és ezek után nincs beleszólása a továbbiakban.
Na de minden halálfalónak kijár egy kis szórakozás is - tartotta elméletben az egykori griffendéles, s nem is egyszer felhozta ezt témának "barátjánál", aki mindezidáig hülyének nézte, de a tegnap esti mészárlást követően most lassan bólintott egyet. Giles köpni nyelni nem tudott hirtelen, de úgy tűnt, a másik nem viccelt. Azóta, hogy Voldemort - Steve-en keresztül persze - kiadta azt a feladatot, hogy meg kell ölnie két egykori barátját, minden álmában benne szerepel az a részlet, ahol megteszi, s most úgy tűnik ez valóra válik, hiszen "pihentető" feladatként ezt adták neki. Arca lassacskán elnyerte a fal fehér színét, tekintete csak bámult a semmibe. Nem sokkal ezelőtt figyelmeztette erre őt a Nagyúr, hogy valami ilyesmire számíthat, na de még egy hónap sem telt el azóta, hogy halálfaló lett volna belőle...!
-
Nem! - Hangzott a kétségbeesett felkiáltás Gil szájából, majd az eddig ülőalkalmatosságként használt széket nekidobta a falnak. Rég volt már ennyire ideges, de ezt csakis ők tudták kihozni belőle, ezt a valakit, aki még szereti őket és képtelen felfogni, hogy már nem a barátai.
-
Ugye tudod, hogyha a Nagyúrnak nemet mondasz, azzal az életedet is megtagadod? - Mondta szórakozottan Steve, mintha valami általános témáról folyna a csevej, majd mondatának végére egy halk kacajt is megeresztett.
Utálta őt, egyszerűen gyűlölte. Ő volt az, aki képviselte az új idők barátságát. Bele sem mert gondolni abba, hogy mi lesz akkor, ha ő és "ez" össze lesznek kötözve és egy darabig együtt kell a feladatokat megoldaniuk...Csakhogy már elkésett. Ez már megtörtént.
Nagy levegőt véve nyakát oldalra fordította, orrlyukai kitágultak, szeme úgyszintén, s a körülvevő tárgyak remegni kezdtek. Amikor az agya elborulni készül, a tárgyak repkedni kezdenek körülötte és ez évről évre csak erősebb lesz. Markát összeszorítva próbált magát kontrollálni, nem sok sikerrel.
-
Egyszer ki foglak nyírni. - Szólt oda zord hanggal, majd nyitotta is az ajtót, hogy elhagyja a számára elátkozott szobát.
-
Jó szórakozást! - Hadarta gyorsan, hogy még kellőképp fel tudja húzni a "kedvenc" társaságát.
Pontosan tudta, hol is lakik Jose, ezért természetesen nem arra indult, mert akkor tényleg kénytelen lesz végezni vele. Majd kitalál valamit, hogy kibújjon alóla, de jól tudta, hogy ez nem sokáig ad neki időt arra, hogy ne adják fel neki ismét.
A raktárépület felé indult hát, hogy találjon valami sárvérűt, akit átnyújthat majd vígaszképp. Léptei lassúak voltak, s a sötétségbe tökéletesen beleolvadó koromfekete szerelése, amelyet viselt, voltaképp elárulta önmagát. Nem titkolta halálfaló kilétét, felhúzva zakójának ujját lépett be a helyiségbe, de arra nem figyelt, hogy egyre szűkösebb a tér, így kezét kinyújtva levert egy pár üveget.
-
Basszus...! - Ütötte le a következő sorozatot, mikor megfordult, de egy polc az útját állta, amin ismét sok üveg - volt. Enyhén ingerült sóhajával egyetemben előhúzta zakója belső zsebéből pálcáját, majd a Lumos varázsigét elmormolta, hogy lássa nem-e lép rá valamire vagy esetleg valakire - na nem mintha érdekelné, csak azért a cipő nem volt egy olcsó darab.
-
Hol vagytok, bogaraim? - Ordított bele a semmibe, jelezvén, hogy ő bizony nem megy el anélkül, hogy valamelyik félvér vagy sárvérű ki ne dugná a fejét a rejtekéből. Ismét rántott egyet pálcájával, majd zörejekre lett figyelmes. Üsse kő, semmi sem múlik azon, ha megnézi mi a forrása, azonban hirtelen megtorpant. Egy polcos zsákutcába keveredve kénytelen lett volna visszafordulni, ha - nem borítja fel a vele szemben lévőt.
-
Lumos maxima! - Hatalmas fény, s egy lányt pillantott meg nem messze a ledőlt polctól. Vigyort festve arcára egyre közelebb és közelebb ment hozzá, majd letérdelve a másikhoz cirógatni kezdte az arcát. Jobban megvizsgálva a rábukkant személyt elkenődött a szadista mosoly, s helyette a kaján rajzolódott fel.
-
Mit keres itt egy olyan lány, mint te egy olyan helyen, ami nem neki való? Mondd, hogy eltévedtél.