Bianca Grosiean

BIANCA KITTY JULIETTE GROSIEAN

   Alapok

jelszó || "Perselus, kérlek!"
teljes név || Bianca Kitty Juliette Grosiean
becenév || Bia, Bianca, néha Kitty
nem || nő
születési hely, idő || Párizs, 1979. 06. 12.
kor || 19
vér || arany
iskola || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola; illetve a mostani: Griffendél Godrik Akadémia
évfolyam || első
szak || protectori szak
munkahely || Reggeli Próféta szerkesztősége – gyakornok riporter

   A múlt

Vannak, akik kiszámolják, hogy mikor fogantak, vannak, akik nyersen rákérdeznek a szüleiknél, vannak, akik sosem tudják meg, és nem is akarják, és bár kevesen, de vannak, akiknek a szülei úgy mesélnek arról a bizonyos éjszakáról, mintha egy mesebeli story lenne, melyet ők is csak álmaikban tudnak elképzelni, pedig ez nem álom, ez a puszta valóság, mely sokszor fájdalmas is lehet. Nos, én azon kevesek közé tartozom, akik a felsorolt példák közül kettőről elmondhatja, hogy tudja milyen, ha…
Még kisebb koromban, mikor sikeresen rájöttem, hogy nem, a gólyának semmi köze hozzám, a postásnak sem, és hogy mire is való a kisfiúk lába közötti izé - a pisilésen kívül. Anyuék egy este leültettek a kandalló elé, és egy fotóalbumot nyomtak a kezembe, majd mesélni kezdtek.

Egy üzleti úton voltak, Magyarországon, és ott is töltöttek pár igazán kellemes hetet. Éppen házassági évfordulójuk volt, és ezt kellőképpen megünnepelték, ahogyan az a képeken is látható volt, majd jócskán leitták magukat, és hát az éjszakájuk sem volt éppenséggel eseménytelen.(erről nem voltak képek ) Aznap este fogantam, egy hideg, októberi éjjelen, s a magyarországi kis kiruccanás emlékére kaptam francia helyett, kissé angol mintára átformált, magyar nevet.

A gyerekek többsége normális körülmények között nőhet fel. Iskolába jár, biciklizik délutánonként, a barátnőivel babázik, évente egyszer összeverekedik valamelyik osztálytársával, balettozni tanul, és ha rosszat csinál, az igazgatói irodában köt ki. Bulikba jár, és jól leissza magát, az osztályával elmegy kirándulni valami érdekes tájra, egy várhoz vagy kastélyhoz, mikor hova.
Nos, az én életem cseppet sem nevezhető normálisnak. Sokszor nem jó, ha az ember egy nagymúltú dinasztia majdnem legidősebb sarja. Nem járhattam iskolába, nem, én ahhoz túl elit vagyok. Engem nevelők, tanárok tanítottak. Ők jöttek hozzám. Nem biciklizhettem, nem is tudok biciklizni. Nem voltak barátaim, egyedül a testvéreimet ismertem, senki mást, akivel játszani tudtam volna. Még senkivel sem verekedtem, áh, ahhoz túlságosan is védelmeztek. Nem tudok balettozni sem, és a Roxfort az első iskola, ahová betettem a lábam. Itt voltak életem első bulijai, a francia, és londoni kúriánkon kívül sehol sem voltam kirándulni, nem láttam világot, és az előbbieken kívül, és életem során csupán a Roxfortot láttam, mint kastélyt. Szeretem a szüleimet, de azt, hogy nem volt normális, átlagos gyermekkorom, sosem bocsátom meg nekik.

A legtöbb embert szereti a nagymamája, vesz neki édességet, és elviszi az állatkertbe meg a fagyizóba. Jó modorra neveli, és megóvja minden kis veszélytől. Nos, én is a nagyi kedvence voltam, akárcsak Jacob, vagy most Richard, egy ideig. Mikor betöltöttem a 17. életévemet, eljött a feladat, hogy a név és a családi medál kiérdemléséért végrehajtsak valami veszélyes, komoly, kegyetlen dolgot. Ez általában valami gyilkosság szokott lenni, méghozzá egy olyan emberrel kapcsolatban, aki ártott a nagyiéknak. Vagyis valami becsületes muksó megölése. Na, én mindig is tudtam, hogy más vagyok, mint a bátyám. Ő végrehajtotta a feladatot, én viszont egyszerűen képtelen voltam rá. Meghátráltam. Szombat volt, azt hiszem, mikor a nagyi lehívatott magához a dolgozószobába. Az ősrégi, bagószagú helyiségbe, mely a franciaországi kúria egyik legszebb terme volt. Kiskorunkban sokszor bújtam el a nagy szekrények, vagy fotelek alatt, mellett, amikor a testvéreimmel sikerült megszöknünk a nevelő elől, és bújócskáztunk, ám ez az idő már sajnos elmúlt. Vége. Azon a szombaton nem éppen játszani indultam le a terembe. Feladat várt rám, mégpedig, hogy végezzek a francia varázskommandó egyik befolyásos emberével, ki több alkalommal is átvizsgálta a kúriát, nem éppen legális holmik után kutatva. Nem talált semmit, a nagyszüleim mindig is jók voltak a konfúziós bűbájok terén, és az a rengeteg rejtett zug. Egyszerűen szörnyű, szerintem még ők sem tudják, hogy melyik hol van, csak néha-néha véletlenszerűen rácsapnak a falra, és hipp-hopp, kinyílt. Hadd ne mondjam, nem csak azért léptem vissza, mert a feladat lehetetlennek tűnt, hanem mert kénytelen lettem volna kiontani egy ártatlan ember életét, kinek a legnagyobb bűne csak az volt, hogy a munkáját végezte. Nem az a fajta vagyok, aki csak, hipp-hopp, kinyír egy embert. Egy érző, velem egyenjogú lényt. Ki vagyok én, hogy eldöntsem, megérdemli-e az életet? Úgy vélem, a nagyszüleimnek sincs joga hozzá, nemhogy még nekem.

Szóval nemet mondtam a nagyanyámnak. Eléggé vakmerő húzás volt, ezt még a saját bevallása szerint Carl bácsi sem merte volna megtenni, én pedig, egy akkor 17 éves kiscsaj, képes voltam rá, és bár anyuéknak és Jacobnak köszönhetően nem halálbüntetést kaptam, ahogyan ilyenkor szokás. Ám amit kaptam, az mégis a halállal volt egyenlő, mármint az ő szemükben az. Kitagadtak a családból, onnantól megszűntem létezni számukra. Nem küldtek több karácsonyi ajándékot, üdvözlőlapot szülinapomra, és rövid időn belül a nekik ajándékozott összes holmit, legyen az fénykép, vagy általam készített ajándék, mely rám emlékezteti őket, visszaküldték. Még most is itt porosodnak a szekrény legmélyén, a szakadt csomagolásban, pontosan úgy, ahogyan a megérkezést követően sírva behajítottam, fájdalmasan emlékeztetve arra, hogy miképp vesztettem el a nagyszüleimet, akik egykor szerettek, akiket egykor szerettem, és akik csupán a hagyományok miatt hagytak cserben.

A Roxfort. Természetesen időben megkaptam a levelemet, annak rendje és módja szerint. Akkor már Angliában laktunk. Nos, ez is egy különös story, s szintén drágalátos nagyanyámhoz köthető. Szóval anyu is aranyvérű, és ezzel semmi baj nem lenne, de a családja nem valami pénzes, és ez bizony szemet szúrt nagyiéknak, akik cseppet sem örültek a házasságnak, próbálták is lebeszélni aput róla, meg minden, de nem igazán hatották meg az idióta, aranyvérmániás érveikkel. Brr, még most is kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy a nagyi valóban meg akarta mérgezni anyut. Hál’ istennek, sikertelenül járt, mi pedig Londonba költöztünk, jó távolra tőlük. Szerencsére.
Szóval igen, a Roxfort. Életem csúcspontja volt, mikor megjött a levél, meghozva az örömhírt. Végre kiszabadulhatok az otthoni fogságból, és igazi barátokra tehetek szert. Ez a gondolat segített át azon a röpke két és fél hónapon, ami a nyári szünetet jelentette. És lám, sikerrel jártam. Annak ellenére, hogy páran piszkáltak a képességeim miatt, amiatt, hogy metamorfmágus vagyok, rengeteg barátom van, akikről elmondhatom, hogy igen, igazi barátok, akikre bármikor számíthatok, akik biztos támaszt nyújtanak a nehéz időkben, akiket szeretek.
Harry Potter. Jött és kész. Mint valami üstökös, csapódott be a Roxfortba, s érkezése után sorra jöttek a különös esetek. Bölcsek Köve, Titkok Kamrája, aztán meg, hogy Sirius Black megszökött. Aputól olyat hallottam, hogy szegény Potterre vadászik, aztán meg nemrég meghalt a gazember. Volt itt minden. DS, melynek sajnos nem voltam a tagja. Áh, szörnyű időszak volt. Éppen akkor szakítottam Phillel, egy különösen tapló pasival. Milyen ízlésem volt nekem, te jó isten! Egyelőre elegem van a fiúkból, nem kell több. Éppen elég volt pár évvel ezelőtt, mikor itt voltak a Durmstrangosok. Trimágus Tusa. Szörnyű. Én is neveztem, de hát nem kerültem be, most már mindegy, sőt, talán szerencsém is volt, hogy nem kerültem be, hiszen akkor halt meg az egyik évfolyamtársam, Cedric Diggory. Igaz, nem ápoltam különösebben baráti kapcsolatot a sráccal, de eléggé ledöbbentett a halála. Úgy vélem, mindenkit, nem csak engem.

Az összes testvérem a Roxfortba jár, Jacob kivételével.
Jacob, őt szeretem a legjobban. Mindig kitart mellettem, és tudom, hogy szeret, nagyon odaadó testvér, egyszerűen imádom.
Richard. Hát, vele eléggé fagyos a kapcsolatunk, hiszen ő a nagyiék kis kedvence, akinek mindig mindent megadnak, és betáplálták szegény öcsém agyába, hogy én egy gonosz dög vagyok. Borzalmas, nem elég, amit tettek velem, még az öcsémet is ellenem fordították.
Angie. Imádom. Nagyon szeretem, ő a tökéletes kishúg, kit minden nagylány el tud képzelni magának.
És végül Mitch. Hát ő most éli kamaszkorát, nem nagyon tudok róla nyilatkozni, mindig más. Egyszer felfuvalkodott kis dög, akit legszívesebben lecsapnék, aztán meg rájövök, hogy mennyire is szeretem.

A Roxfort elvégzése után, szüleim kérésére felvételiztem a Godrikba, protectori szakra - auror életet nem nekem találták ki- s felvettek, ám eközben nem hagytam veszni egyik leghőbb álmom sem. Beálltam a Prófétához gyakornok riporternek.

   Jellem

Hát nem is tudom. Úgy vélem, ha most magamat egy szóval jellemeznem kéne, azt mondanám, hülye vagyok. Egy lány, aki szembeszegül szinte az egész családjával, csak mert neki nem olyanok az elképzelései, és az életszemlélete, hát ez eléggé vakmerő dolog, főleg a mi családunkban. Én szeretek élni, ám életet elvenni, főleg ártatlanokét, egyáltalán nem szeretem, sőt, nem is fogom. Kiállok az elveim mellett és nem hagyom, hogy más megváltoztassa. Szeretek piszkálódni, ez csupán ilyen gyerekes bolondság, és akik jól ismernek azok, tudják, hogy ilyenkor nem kell komolyan venni. Például a bátyáimat jócskán ki szoktam osztani, ha megérdemlik, ha nem, és olykor-olykor a tanárok is megkapják a magukét. Szemtelen vagyok, na és?
Tanulni nem szeretek, de ha el akarom érni céljaimat, akkor sajnos, muszáj. Riporter akarok lenni, s ehhez megvan a legtöbb képességem, úgyhogy bizakodva gondolok a jövőre, miért is ne sikerülne?
Nem érdekel, hogy a többiek mit gondolnak rólam. Ha például felveszek egy olyan ruhát, melyet mások tuti nem, még akkor is mosolyogva sétálok végig a folyosón, még ha megbámulnak is, nem érdekel. Sokszor gúnyosan viselkedek másokkal, néha a felnőttekkel szemben szemtelenül, ezzel szemben szeretek barátkozni. Igen, vannak barátaim, olyan igaziak, akik kiállnak mellettem és úgy vélem én is ilyen vagyok. Ha arról van szó, akkor mindent megteszek egy barátomért, akár veszélybe forog az élete, akár nem. Minden élethelyzetben képes vagyok segíteni rajtuk, persze csak ahogyan a legjobb képességeim engedik.
Könnyen ki lehet hozni a sodromból, eléggé lobbanékony típus vagyok. Adrenalinlöket, azt hiszem, mondhatjuk így is. Mindig pörgök, és rengeteget beszélek. Imádok beszélni, tanítóim bosszúságára. Ha valaki megoszt velem egy titkot, az titok is marad, nem adom tovább, akármilyen szaftos pletykáról is van szó. Pletyka. Nem szeretek pletykálkodni.
Eléggé hangulatember vagyok, ha jókedvem van, akkor vidám, jókedvű és kedves, mármint magamhoz képest kedves vagyok, ha viszont szar kedvem van, akkor ne nagyon legyetek a közelemben, még a szokásosnál is undokabb és gúnyosabb vagyok, s olyankor egy kis megjegyzés is kihozhat a sodromból, aztán jajj mindenkinek. Ha szomorú vagyok, akkor komoran viselkedek, keveset beszélek és nem mosolygok.
Eléggé féltékeny típus vagyok, ha van pasim és megnéz magának egy másik csajt, akkor eléggé nagy jelenetet szervezek. Mi az, hogy miközben velem jár, csajokat nézeget? Mintha a vásárban lenne, és új barátnőt keresne magának, miközben ott vagyok mellette. Mondjuk nem sokszor fordult még elő ilyen, de épp elégszer ahhoz, hogy tudjam milyen érzés is.
Eléggé irányító, domináns típus vagyok, és ezt nagyon szeretem magamban. Mikor látom, hogy pár szempilla rebegtetéssel elérhetem a célomat. Eléggé akaratos vagyok, bármi áron megvalósítom céljaimat, persze a saját berkeim, kereteimen belül. Ha egy barátot kéne félresöpörni, vagy ölni kéne, akkor a cél elvesztése jobb döntés, legalábbis szerintem.
Ami a szívemen az a számon. Nem félek kimondani a véleményemet, úgy vélem ez jár nekem. Nem érdekel, hogy ez a többieknek tetszik-e vagy sem, én akkor is megmondom és kész.
Ha valami problémám van, akkor valamelyik barátomhoz fordulok, akiben teljességgel megbízok, és kiöntöm neki a lelkem.
Szabadidőmet a haverokkal töltöm. Vannak fiú és lány barátaim is, nem vagyok az a fajta, aki csak csajokkal barátkozik és plázába jár velük és így tovább.
Nagyon makacs vagyok, ezt már sokan mondták, és lám, így belegondolva igaz is. Ha valamit kitalálok, amellett kitartok, nem érdekel ki mit mond, én akkor is megteszem.

   Apróságok

mindig ||
° csokoládé
° szülei & testvérei
° Carl bácsi, ő volt az egyetlen a szüleimen kívül, aki kitartott mellettem
° Gilderoy Lockhart
° cicák
° újságírás
soha ||
° nagyszülei
° halálfalók & Voldi brancs
° Franciaország
° sárgadinnye
° dicsekedni a származásával
dementorok ||A jelenet, mikor nagyszüleim nyilvánosan megaláztak és kitagadtak a családból. Ezt soha nem fogom elfelejteni és egy dementortalálkozás a mai napig könnyeket csal szemembe.
mumus || Ettől mi lehet rosszabb? Mitől félhetek jobban mikor egy nagy múltú varázslócsalád legöregebb tagjai ellenem fordulnak? Nem sok félelmem van, ugyan mitől félnék. Nem riasztanak meg sem a pókok sem a bogarak, a kígyók sem különösképpen. És ha mumust látok? Hát eddig mindig sötét arcú, gonosz ember képében jelent meg. Igen, szembe akarok szegülni a halálfalókkal, ám még eggyel sem találkoztam. Ez a legnagyobb félelmem, azt hiszem, a halálfalók, akik az ismeretlent jelentik nálam.
Edevis tükre || A nagyszülei visszafogadják a családba, és minden ugyanúgy van, mint régen, illetve, hogy befutott riporter-újságíró lesz.
százfűlé-főzet || Szivárványszín, enyhén kiérződik belőle némi eperíz.
titkok ||
° Titkolja, hogy volt kapcsolata Neville Longbottommal. Ez így visszagondolva eléggé ciki.
° Nagyon kevesen tudnak, róla, hogy kitagadták. Ezt az információt titkolja a legjobban.
° Sokszor kívánta már azt, hogy bárcsak ne lenne varázsló, hogy bárcsak normális élete lenne, mikor tudja, hogy ezek nélkül nem tudna élni.
rossz szokás ||
° Ha felbosszantják, franciául káromkodik, vagy egy mondat közepén hirtelen átvált franciára. Ezt sokszor észre sem veszi, csak mikor már a többiek szólnak neki.
° Ha unatkozik, csavargatja a haját és idióta kérdésekkel, és megjegyzésekkel látja el társaságát.

   A család

apa || Philippe Grosiean, 47, aranyvérű
anya || Lucinda Benningales, 46, aranyvérű
testvérek || Jacob Grosiean (22), Richard Grosiean (18), Angela Grosiean (17), Mitch Grosiean (15)
családi állapot || egyedülálló
állatok || hát, ha Mitchi nem az akkor senki sem… egyébként egy termetileg igencsak kicsi, fekete Maine Coon kandúr, aki a JOEY névre hallgat.

   Külsőségek

magasság || 167cm
tömeg || ha megmondanám, nem lenne titok
szemszín || mikor milyen
hajszín || néha szőke, néha barna…
különleges ismertetőjel || van egy köldökpiercingje, amit még pár évvel ezelőtt csináltatott, persze szülei tudta nélkül, ám aztán Jacob rájött és beárulta, így két hét szobafogságot kapott…
kinézet || Egy teljesen átlagos csaj, aki szeret márkás holmikban járni, de nem a ruhák megszállottja. Nem szereti a feltűnősködést vagy a hírnevet. Ezzel szemben sokan megbámulják, mivel, ha mondhatjuk, születési rendellenessége van. Bár ez nem is rendellenesség, inkább áldás, amit nagyanyjától örökölt. Szóval metamorfmágus, s emiatt sokan megnézik maguknak.
egészségi állapot || egészséges vagyok, köszi

   A tudás

varázslói ismeretek ||
Már kijárta a Roxfortot, kitűnő RAVASZ vizsgákkal végzett. Legnagyobb vágya szerint riportreként tanul a Reggeli Prófétánál, s közben a Griffendél Godrik akadémia Protectori szakára jár.
mugli képzettségek || tökéletesen beszéli a francia nyelvet, azon kívül tud latinul is és családi hagyomány szerint zongorázni is megtanult
pálca típusa || 12 hüvelyk, egyszarvúszőr maggal és cseresznyefa
különlegesség || metamorfmágus, ezt nagyanyjától örökölte

   Szerepjáték-példa

James Wolf multija

Egyéb

avialany|| Keira Knightley