A Mardekár öltözője

A Mardekár kviddicscsapatának öltözője. Itt öltöznek át kviddicstalárjaikba a csapat tagjai. A lányok és fiúk részét egy szekrénysor választja el egymástól.

clyde

Hogyan lehet mindaz, hogy egy naiv kislány bekeveredik a Mardekár öltözőjébe?
Tudja, hogy mit tesz? Vagy nincs teljesen tisztában a cselekedeteivel?
A válasz egyszerű: rosszalkodni akar.
Hogy milyen módon, s hogy mit fog itt csinálni, az a jövő zenéje.
Addigis ismertessük, hogy mi is vonzotta ide a hollóhátast.

Az óráknak vége, a diákok szétszélednek a kastély minden irányába. A nap javában süt az égen, jó idő van, s ezt ki is lehet használni.
Gwen úgy dönt, hogy keres magának valami szórakozást. Csakhogy valami olyasfajtát, amit akár egyedül is űzhet. Vagy ami akár veszélyes is lehet. Talán ezért dönt a kviddicspálya mellett, ahonnan egyenes az út az öltözőkbe.
A lány magában kibetűzi a helyiségek nevét.
Hugrabug, de unalmas.
Hollóhát, de mit is kezdjen itt? A saját házának öltözőjében...
Griffendél, túl jó.
Már csak egyetlen feliratot néz, szája mosolyra húzódik, s pár percen belül keze már a kilincsen, s be is nyit a számára tiltott zónába.
Bent van, és sehol senki.
Talán túlzottan gyanús a csend, de a lány nem figyel fel rá. Hiszen itt van a Mardekár öltözőjében. Először jár itt, s mindent szeretne jól megnézni, megtekinteni. Lehet, hogy máskor már nem lesz rá esélye.

Gwen

Clyde és a kviddics, mindez két külön fogalom. Ő sosem kedvelte ezt a sportot, ostobaságnak tartotta, idióta játéknak, amely talán csak a másik szívatására jó. Mégis, szeretett kijárni a pályára, s ha már nem volt edzés, olyankor edzhette saját magát, testét és lelkét egyaránt. A csönd rendkívül jó hatással volt rá, a futás és erőnléti gyakorlatok pedig segítettek erősíteni az állóképességét, amelyre szüksége is volt a folytonos menekülési hadjáratok miatt...

Miután végzett a futással, a felülésekkel, s a karerősítő gyakorlatokkal, bevonult a Mardekár öltözőjébe, levette az edzőruháját, rápakolta azokat az egyik padra, majd egy törölközővel, s egy szappannal vonult a zuhany alá. Talán negyed óra telt el, mire végzett a tisztálkodással. Kilépve a zuhanyzóból, a dereka köré csavarta a hófehér törülközőt, majd a tükör elé állt, s egy kézmozdulattal letörölte arról a párát. A tükörbe pillantott, majd a hajába túrt, s a nedves tincseket úgy rendezte, hogy azok ne zavarják a látásban. Ezután bal kezének két ujjával végigsimított az állán, amely alatt megsercent az apró borosta. Akár le is borotválhatta volna, de úgy döntött, hogy inkább meghagyja. Végül sarkon fordult, majd kisétált a zuhanyzóból, egyik keze a derekára csavart törölközőre siklott, már éppen le akarta rántani magáról, mikor felpillantott, s egy szőke hajú lányt pillantott meg az öltözőben ácsorogni. Szemöldökei a magasba szökkentek, nem igazán értette, hogy mit keres egy lány a fiúk részlegén.
- Te meg mit keresel? - Tette fel a kérdést, miközben kékesszürke szemei megvillantak a lányon.

[Clyde]

Clyde

Körülnézve nem is tűnt annyira ijesztőnek ez a hely, csak egy sima öltöző volt nem más. Nem értette miért félnek ennyire az évfolyam- és háztársai azoktól a helyektől, ahol mardekárosok is előfordulhatnak.
Lám, ez a hely most úgy látszik, hogy kihalt. Tehát jó alkalma van rá, hogy kicsit kutakodjon a zöld talárosok dolgai közt. Bár, ez nem volt szokása, most mégis különös vágyat érzett rá, hogy egy kicsit felfedezze a szekrények rejtelmeit.
Odalépett az egyik szekrényhez, mely nem volt bezárva, vagy csak lazán csukta be valaki. Egy apró mozdulattal már ki is nyitotta. Semmi különöset nem talált benne, csak egy pár ruha és kis dolgok utaltak a bútor tulajdonosára.
Kézbe vette az egyik fotót, amely egy hosszú hajú srácot ábrázolt. Éppen alaposabban meg akarta szemlélni, amikor hangot hallott a háta mögül.
Kész, ennyi volt, lebukott.
Ijedten hátrafordult, ránézett az illetőre, majd zavartan gyorsan el is fordult. A személy, aki előtte állt, ugyanis egy szál törölközőben volt, és Gwen nem szokta meg a mardekáros pasik félmeztelen látványát.
Ránézett a kezében lévő fényképre, ami pár perccel később kiesett a kezéből.
Talán az ijedtségtől, ugyanis a fotón ugyanazt a fiút látta, aki most törölközőbe bugyolálva állt előtte.
Esze ágában sem volt felvenni a földről a képet, csak bámult maga elé. De mivel válaszolni illett volna, hisz mégis csak ő itt a betolakodó, felemelte a fejét, és megszólalt.
-Én... Én csak errejártam. Kerestem valakit.
Möhöhö. Jó válasz. Ekkora idiótát, mint én vagyok! Mi a fenét keresnék én egy mardekáros öltözőben? És leginkább kit?

Gwen
Teljes csönd és nyugalom lengte körbe az öltözőt, a pályáról sem szűrődött be semmiféle zaj, rikácsolás, ugyanis az edzéseknek már rég vége volt, s most már csak Clyde lopta itt a napját, hogy később frissen hagyhassa el az átöltözésre szolgáló helyiséget. A nap narancssárgás sugarai beszűrődtek az ablakon, közeledett a napnyugta, s a vacsoraidő. Mégis, ez a lány itt ácsorgott , s már csak az a kérdés, hogy miért. Úgy tűnik, hogy mardekárosunk sikeresen ráhozta a frászt, ugyanis a lány arcvonásain láthatóak voltak a zavar, s talán a meglepettség jelei. Irwine tekintetét végigvezette a lány idomain, ruhán keresztül is tetszett neki a látvány, bár az is tény, hogy az iskola tanulóinak 99%-a csodálatos szépség, talán ez is egy előfelvételi lehet a Roxfort kézikönyvében?. Egyik kezével beletúrt a vizes hajába, hogy a kósza hajtincseket hátrsimítsa, eközben közelebb lépkedett. Talán véletlen folytán, vagy kész akarva, de a lány éppen az ő nyitott szekrényénél ácsorgott, sőt, az egyik fényképét nézegette. Egy utolsó lépéssel a szekrény mellé, s a lány elé ért, majd egy laza mozdulattal, hirtelen csapta be a szekrény ajtaját, eközben egy apró, kaján mosoly kúszott az arcára.
- Csak nem a fotómat kerested, amit leejtettél? - Tette fel a kérdést kíváncsian, miközben egyik szemöldöke a magasba szökkent, s tekintete a másikéba fúródott. Ma nem volt kedve morgósnak lenni, hisz néha neki is jár a szórakozás, még ha utána félre is dobja az útjába kerülőket.
- Szóval szépségem, mi járatban?  - Ismételte a kérdést, eközben úgy állt, hogy a lány kénytelen legyen a szekrényhez húzódni, majd két kezével megtámasztotta a szekrényt a lány vállai mellett, mindkét oldalról, s egészen közel hajolt, de annyi helyet azért hagyott, hogy a másik levegőhöz juthasson...

[-Megnyugodhatsz, nem a rajongód vagyok, aki őrülten kutatja az utat hozzád, hogy miként kerülhetne közelebbi kapcsolatba veled. Egyáltalán nem. Az igazság pedig az, hogy nem keresek én itt senkit. Gondoltam körülnézek. S nem gondoltam volna, hogy pont egy srácba botlok. Szóval, látom zavarlak, és nem is akarok itt maradni. Úgyhogy ha elvennéd a karjaidat innen, akkor ki is tudnék sétálni az ajtóig. S elfelejhetnénk ezt az egészet. Ok?]

Egyre jobban körüllengi a nyugtalanság, ahogyan a fiú közeledik felé. Felrémlik benne a kérdés, vajon miért jött ide? Mit várt? Hogy ha itt találják, kedvesek lesznek vele? Vagy épp megdicsérik, hogy szép volt Gwennie, szép volt? Hát, ez biztos nem így fog alakulni.
Elfutni nem lenne érdemes, és semmilyen menekülési kísérlet sem jönne be. Így hát nem marad más választása, tovább áll egy helyben, a nyitott szekrény előtt.
A szekrény... Kellemes meglepetés, hogy kiderült pont a felé lépdelő srác tulajdona. S a kép? Őt ábrázolja.
Nagyon klassz, nagyon szuper. Most teljesen úgy tűnik, mintha a fiú után nyomozna, mint egy lassan idegösszeomlásos kamaszlány, aki menthetetlenül rajong egy mardekárosért.
Pedig, ez nem így van!
Már csak azt kell elmagyaráznia valahogy ennek a fiúnak, hogy miért került ide, s miért pont ezt a szekrényt nyitotta ki?
Csakhogy az illető már előtte áll, közvetlen előtte, karjait a szekrényhez támasztva, mely módszerrel teljesen elzárja a lány elől a kivezető utat. Gwen szinte alig tud lélegzethez jutni, épphogy csak pár centi a köztük lévő különbség. Nagy levegőt vesz, s próbál egy kis helyhez jutni, így akaratlanul is a fiú karjához súrlódik.
-Megnyugodhatsz, nem a rajongód vagyok, aki őrülten kutatja az utat hozzád, hogy miként kerülhetne közelebbi kapcsolatba veled. Egyáltalán nem. Az igazság pedig az, hogy nem keresek én itt senkit. Gondoltam körülnézek. S nem gondoltam volna, hogy pont egy srácba botlok. Szóval, látom zavarlak, és nem is akarok itt maradni. Úgyhogy ha elvennéd a karjaidat innen, akkor ki is tudnék sétálni az ajtóig. S elfelejhetnénk ezt az egészet. Ok?

Figyeli az arcot, az ajkakat, hallgatja a magyarázkodást, s egy kaján mosoly kúszik az arcára. Hát nem édes, ahogy magyarázkodik, s próbálja magát kidumálni a helyzetből? Természetesen Clyde sem gondolja, hogy éppen miatta van itt a lány, vagy éppen őt keresné, bár, igen érdekes helyzet, hisz ugyan miért kutatna az ő cuccai között? Irwinet elég sokan ismerik, még ha nem is személyesen, inkább csak látásból, s elképzelhető, hogy a szőke is hallott már róla. Mardekárosunk csak arra tud gondolni, hogy Gwen talán anyagot kereshetett a szekrényében, vagy füvet. Legalább is, ezen gondolatok jutnak először az eszébe. Karjait továbbra sem veszi el, sőt az sem zavarja, hogy a lány hozzá súrlódik. Kicsit közelebb lép, s ajkain továbbra is ott játszik az a mosoly.
- Mily kár, hogy nem vagy a rajongóm, velük általában szívesen eltöltök egy-két kellemes órát. - Bal kezét elemelte a szekrényről, s ujjaival finoman végigsimított a lány arcélén, hacsak a másik nem lépett el tőle.
- Egyáltalán nem zavarsz, s amúgy is hová sietnél? A vacsora megvár. - Nem szűnő mosoly, arcot pásztázó tekintet. Semmi erőszak sincs a mozdulataiban, ha a lány szeretné, bármikor kibújhat a karjai alatt...

[-Nézd, nem is ismerlek, csak hallottam rólad. Szóval, hiába is hiszed azt, hogy direkt kutakodtam a szekrényedbe. Csak pont a tiedet sikerült nyitva találnom. Igaz, hülye voltam és kíváncsi, de nem akarok ebből balhét csinálni. Nem akarok az igazgató elé járulni. Szóval, ha lehetne megkérhetnélek, hogy tartsunk magunk közt a történteket?-]

Azt hitte, hogy ez egy kellemes napnak indul, erre most tessék, itt áll a mardekárosok öltözőjében, s Clyde Irwine áll előtte teljes életnagyságban. Csak pár méter választja el őket egymástól, de a lány mégis úgy érzi, mintha csak egy alig látható, parányi fonal húzódna közöttük.
Nem, nem fél ő a fiútól. Csak sok mindent hallott róla, többségében rosszat. Drog, alkohol... S ha már itt tartunk, Gwennek nem voltak ilyen "gyanús körökben" mozgó barátai. S nem is nagyon akart ilyesfajta alakokkal közelebbi kapcsolatba kerülni. Attól, hogy megváltozott (naiv kislányból huncut kamaszlány lett) még nem akart a drogok hatása alá kerülni, már pedig, ha az ember egyszer egy ilyen társaságba kerül, nincs visszaút a bűvöletből. S senki ne akarja azt mondani, hogy a barátok hatására nem próbálna ki semmilyen tudatmódosító szert.
-Nézd, nem is ismerlek, csak hallottam rólad. Szóval, hiába is hiszed azt, hogy direkt kutakodtam a szekrényedbe. Csak pont a tiedet sikerült nyitva találnom. Igaz, hülye voltam és kíváncsi, de nem akarok ebből balhét csinálni. Nem akarok az igazgató elé járulni. Szóval, ha lehetne megkérhetnélek, hogy tartsunk magunk közt a történteket?- kérdezte a lány, miközben még mindig a szekrénynek támaszkodva állt, és próbálta elfordítani az arcát, ahogyan az erős ujjak végigsimítottak rajta.
-Amúgy meg, nem vacsorázni akarok. Nem vagyok éhes. Ha az lennék, nem jöttem volna ide, ennyi. De, ha nem zavarlak, akkor maradnék még egy kicsit, de csak azért, hogy ne lássanak meg, ahogyan kijövök ebből a helyiségből.

Micsoda ostoba szavak, s még annál is nevetségesebb kibúvó. Merre lelhető fel a kandibagoly, amely valamelyik sarokból kémlel? Mert ugye kameráról a varázslóvilág nem igen hallott. Különböző gondolatok futnak át a fejében, bár már érzi, hogy a lánynak köze sem lehet a drogokhoz, hisz bőre szép, s nem fakó, ráadásul a vevőköréből sem ismertek az arcvonások.
- Hallottál rólam?- Érdekes mosoly kúszik az arcára, melyből nem lehet kikövetkeztetni, hogy mire is gondolhat.
- Ez igazán...hm, jó dolog, bár nekem gőzöm sincs arról, hogy te ki vagy.- Futtatja végig a tekintetét az előtte ácsorgó lányon, szavai kicsit gúnyosnak tűnhetnek, eközben újra a szemeibe pillant, s csak ezután érinti meg a lány arcát.
- Hogy tartsuk magunk között a történteket? Mire is gondolsz pontosan? - Ismét az idegesítő vigyor, bár talán ez a szerencsésebb helyzet, hisz Clyde most épp jókedvében van, s nem a zord, mogorva lényére bukkant rá a lány. Ha ez így lenne, talán már sírásra görbítette volna azokat a cseresznyepiros ajkakat.
- Ó, engem aztán nem zavarsz, csak nyugodtan maradj. - Mondja, miközben elveszi kezét a lány arcáról, s megérinti a vállát. Ez talán egy pillanatra meglepő lehet, de még mielőtt a lány bármiféle aljas szándékra gondolna, Irwine még hozzáfűzi.
- Megbocsátasz? - Eközben finoman félretaszigálja a lányt a szekrénye útjából, majd kinyitja azt és visszahelyezi a szappant a legfelső polcra. Ezután hátat fordít, majd a padok felé indul, ahová kikészítette a tiszta ruháit. Egyik keze a fekete alsónadrág után nyúl, másikkal már rántja is le magáról a törölközőt, mit sem törődve azzal, hogy egy lány is láthatja formás hátsóját. Gyorsan magára is húzza a ruhaneműt, majd törzzsel a lány felé fordul.
- Ha már úgyis ott állsz, nem dobnál meg egy pár zoknival? - Kérdi mosolyogva, na meg persze az is érdekli, hogy a másik még ott e van, vagy már rég elviharzott...