Nagyterem

A bejárati csarnokból lehet belépni a Nagyterembe... Négy hosszú asztal található itt, melyeknél az egyes házak tanulói étkeznek. Ezekre merőlegesen látható mégegy asztal... ennél az intézmény tanári kara szokott étkezni... Minden tanév elején itt zajlik le a beosztási ceremónia is, mely során az új diákok otthonra lelnek az iskola valamely házában...

A tanári asztal mögött található mégegy ajtó, ám ezt csupán a tanárok használhatják. A diákok számára mindig a bejárati csarnokba nyíló ajtó a használatos.

[TANÉVNYITÓ VACSORA]

TANÉVNYITÓ VACSORA


Mindenki számára KÖTELEZŐ a részvétel.
Az iskola új helyszínei azok számára elérhetőek, akik beírták magukat.
(multisoknak elég egy karakterrel megjelenni)
(Felhívnánk a figyelmet arra, hogy azon karakterek későbbi reagjaiban, akik nem jelentek meg a vacsorán, [mivel multi karakterek], NEM szerepelhet az, hogy nem vettek részt rajta.)

A vonat befutott. A fiákerek rendre megérkeztek, a diákok pedig elfoglalták a helyeiket. A látvány ugyanolyan, mint régen, nem változott semmi. Vagy talán mégis?
A jól megszokott tanári asztalra tekintve alig lehet ismerős arcokat látni, de mégis, ami először feltűnik: az asztal közepén már nem Dumbledore barátságos mosolya tekint vissza rád. Ő halott. Soha többé nem tér vissza. Akik esetleg azt hitték, hogy véget érnek a rémálmok , és kiderül, hogy az elmúlt hónapok eseményei mind csak gonosz tréfálkozás volt, azok sajnos tévedtek. Mert ez nem mese. Itt minden a valóság.
Dumbledore halott. Voldemort pedig visszatért.
Az iskola már nem nyújt menedéket senki számára, de még mindig biztonságosabb itt lenni, mint kint csatangolni a nagyvilágban. A rendelet, melyet a miniszter hozott, világos volt. Az iskola KÖTELEZŐ!
De vajon mi lesz azokkal, akiknek nem elég nemes a vérük? Vajon mi vár rájuk? A felnőtt varázslóknak sorra jelentkezniük kell a Minisztériumban, de mi van a diákokkal? Miért kellett visszatérniük?
Mindenki feszülten ül és figyel. Néhányan már sejthetik, hogy mi vár rájuk. A prefektusok már értesültek az új szabályokról, de mindent még ők sem tudnak. Csak egy-két kivételes személy van, akiknek az elhangzottak nem jelentenek majd újdonságot. Azok az Ő szolgálói.
Egy nyáron át lehetett olvasni a hazugságokat az újságokban. A hazugságokat, melyekben sokan hinni akartak, hisz azok a jobb jövőről szóltak, egy jövőről, ami a mágusvilág felemelkedését jelezte, és melyben a cikkek mind arra utaltak, hogy ez a diákság kezében van. De vajon ez csak a média tökéletes eszköze volt arra, hogy sokakban elhintse a reményt? És erre születik valaha is válasz?

A csönd egyre feszültebb.
A hangzavar, mely máskor betölti a termet, eltűnt. Apró pusmogásokat lehet csak néha-néha meghallani, de valamiért senki nem szól semmit. A diákok egytől-egyig a tanári asztalt kémlelik. Kik azok az emberek? És hol vannak a Professzoraik? Hol vannak azok a tanárok, akik eddig okították őket? Nem csak Dumbledore vesztette volna életét? De akkor erről miért nem írtak az újságok? Számtalan kérdés, és egyetlen felelet sincs.
Hatalmas dörrenéssel nyílik a Nagyterem ajtaja, de előfordulhat, hogy a lelket rázó ricsaj csak a termet elárasztó némáság miatt ilyen hangos. Ritmusos dobbanások és apró kis csosszanások törik meg a csendet.
Az elsősök.
Őket Hagrid vezeti.
Ütemes léptek töltik be a teret és lassan elérik a Teszleg Süveget. Soha ilyen szófukar nem volt még a beszédes fejfedő – alig néhány szót mondott, egy-két gondolatot a házakról, de a megszokott jó tanácsok elmaradtak.
Ez vajon tényleg a Roxfort? Valóban ez az a hely, ahol a vidámság kacajától zeng minden, ahol a tanárok barátságosan mosolyognak, ahol a diákok gondtalanul csevegnek?
Itt minden rideg. A mosolynak halvány csírája sem látszik senkin. A diákok szótlanok…

Sorra szólítják az elsősöket. Sorra ülnek le a székre, ahogy mindenki tette előttük, sorra kerül a fejükre a Süveg. És sorra mennek a diákok a Mardekárba…
Van néhány hugrabugos és hollóhátas is, de a Griffendélt idén kerülik a diákok, összesen egy maroknyi apróság vált oroszlánná.
Kevesen jöttek. Jóval kevesebben, mint szoktak, de ez várható volt, e gyermekek között egy sincs mugli származású…

Mindenki a helyére került.
McGalagony feláll, és előre sétál. Nincs olyan szem, mely nem rá szegeződne. Erre várt mindenki egész este. De az igazgatónő nem olyan, mint ahogy a diákok emlékeiben élt. Határozott, komor, de bús.
És belekezd a beszédébe…
Üdvözöl mindenkit.
Húzná az időt? Talán nem szeretne kitérni a részletekre?
És rátér a tanári karra.
A fojtogató csend abban a pillanatban szertefoszlik. Megkönnyebbülés jele lenne ez? Talán a félelem, mely eddig mindenkit átjárt az ismeretlen miatt, most oldódott volna? Vagy egy röpke pillanatra mindenki elfelejtette, hogy a tanári karon kívül lesz még bőven más, melyet új igazgatónőjük ma este közölni fog velük?
Számmisztika: és feláll egy nem túl magas, nem túl izmos, nem túl tökéletes férfi. Arcának szép formái csupán csak sejthetőek, eltakarja a gyér borosta és a körszakáll. Haja rövid, mégis kunkorodik kissé a vége, mintha csak viselője zsibbadtságát igyekezne ellensúlyozni. Szeme csillogó, ajka telt. A neve pedig: Kirk Ceirett.
Következik az új bűbájtan tanár. De mi lett Flitcwickkel? S ki lesz ezentúl a Hollóhát házvezetője?
Alexander Qcross. Rá talán néhányan még emlékezhetnek diák éveiből, hisz fiatalsága és kosaras alkata azonnal szembetűnik. És máris professzor? – súgnak össze a diákok, s némelyikük szempilla-rebegtető pillantásokat vet a sármos, ámbár kissé bohém tanerőre, mások viszont lekicsinylő tekintettel sújtják őt. Nem biztos, hogy csak a tanulóknak lesz nehéz év az idei…
Újabb tanárcsere: idén már a híres bolgár válogatott leszerelt terelője, Dimitrij Vulkanov okítja majd az elsősöknek a repülés mesterségét.
A sor folytatódik. Újabb fiatal férfi. Ami a hallgatóságban először megragad, az a név. A név, melyet már sokan hallhattak: de Crasso. Többen is Gwendolyn felé fordulnak. Rokonok lennének? Talán testvérek?
Tristram de Crasso a rúnaismeret új tanára. Az első benyomás róla szinte mindenkinek ugyanaz: sunyi alak. Széles arcához hegyes áll társul, szemöldöke sűrű, vastag, arckifejezése semmi jót nem ígér. Vállai szélesek, felsőteste izmos ugyan, de nem tagbaszakadt. Viszonylag magas, csípője keskeny, haja gondosan hátrafésült, a kora pedig… Talán ha betöltötte a húszat. De mit keres egy ilyen arcátlanul fiatal alak a megbecsült professzorok között? Az Ő embere lenne? Ez a gondolat egyesekben még inkább felerősödik, mikor kiderül, hogy nem csak tanár lett ilyen fiatalon, hanem a Hollóhát feje is.
De nincs idő a gondosabb okfejtésekre, mert McGalagony tovább beszél, hogy bemutathasson még valakit – az ifjú Crassot egy pillanat alatt elfelejtik, hisz akinek most hangzott el a neve, sokkal izgalmasabb találgatásra ad okot. Azonnal összesúg a diáksereg, és szinte az összes szem ugyanazon egy személyre szegeződik, egy griffendéles lányra, akiről mindenki tudja, hogy kicsoda. Tőle várnák a választ? A választ arra, kit is takar az Angelus Mirol név? James Mirol a Mágiaügyi Miniszter, Vikitria prefektus és iskola első lett, most pedig egy újabb Mirolról derül ki, hogy nem akármilyen kinevezést kapott: ő lett az új Sötét Varázslatok Kivédése tanár… És ha ez nem lenne elég, a Mardekár ház is az ő kezébe került.
Senki számára nem lehet kérdéses, hogy kikhez hűek a Mirolok, s ez akkor vált kétségtelenné, mikor az egyiket kinevezték miniszternek. És most Angelus kezébe került az egyik legveszélyesebb tantárgy. Árad róla a nemesség, a dölyf, a tökéletesség. Öltözéke az eleganciát sugallja, a szemei pedig a rátartiságot. Első ránézésre is azonnal meg lehetett róla állapítani: aranyvérű.
Újabb nevek következnek, de ezek már nem kapnak akkora hangsúlyt, mint az előzőek. Amythia Lixfise lett az új javasasszony. Etikett és protokoll, Lilia Volkov. Tara Swan tölti be az idei évtől az iskolapszichológusi szerepkört. Brandon Gray pedig inspektor lett, ő fogja ügyelni a rendet és a fegyelmet. És még két név hangzik el, olyanoké, kik már mindenki számára ismerősek lehetnek, hisz már tavaly óta a tanári gárda tagjai. Travis Foley a Griffendél, Horatius Lumpsluck pedig a Hugrabug házvezetője lett.
Új tantárgyak is kerültek az órarendbe, de mégis átsiklott felettük az igazgatóasszony. Vajon miért? Ezekről még lesz szó később? És miért van szüksége a Roxfortnak egy két éve végzett alak iskola-ügyelőnek?
A tanárok névsora véget ért. De egy valaki hiányzik. Daniel Raimbourg helyett nem mondtak senkit, pedig nincs a professzorok között. És ha jobban szemügyre veszed a hatalmas asztalt, akkor láthatod, Mr. Raimbourg széke bizony üres. Nem ül ott senki. Ő vajon hol lehet? Miért nem jelent meg a vacsoránál?

A felszabadult pusmogás, melyet a tanárok bemutatása váltott ki a diákokból, egy pillanat alatt újra feszült csendé fokozódik, mikor McGalagony megszólal. Szavai hallatán megfagy a levegő a teremben, és a légzések halk sóhaja is alig hallható.
Az iskola megváltozott.
Ez már nem az a hely, ahová boldogan tértek be a diákok, és ez most mindenki számára világossá válhatott.
Minerva McGalagony, aki a pártatlanságáról volt híres, aki egyenlőnek tartott minden diákot, most a különbségekről beszélt. Különbségekről, melyet a vér vált ki. Aztán kitért az új tantárgyakra:
Etikett és protokoll: a varázslótársadalom etikettjével és protokolljával való megismerkedés, hogy képesek legyenek a diákok beilleszkedni az újjá alakított társadalomba. Megtanulják, hogyan kell élni az új rendszerben, hogyan kell érintkezni a muglikkal.
És végül következik az a rész, melyről már mindenki tudta, hogy elkerülhetetlen. McGalagony megadta az időt a hallgatóságnak arra, hogy felkészüljön, s ne érje váratlanul mindaz, amit ez a tanév tartogat számukra. Az Új Szabályok Érvénybe léptek…
Mugli származásúak. Félvérek. Aranyvérűek. Három külön csoport… Származás szerint lettek felosztva a diákok. A Roxfortban. Abban az iskolában, melyben eddig az egyenlőség uralkodott. Dumbledore halálával véget ért minden. Az aranyvérűek átvették a hatalmat.
A mai naptól a leveleket ellenőrzés alá vonják. Természetesen ettől a kellemetlenségtől megkímélik az aranyvérűeket, és az új elveket képviselő félvéreket. Ugyanígy kivételt élveznek ezek a személyek az etikett órák alól, a többiek számára viszont kötelező.
A legborzasztóbb rész még csak most következik…
A mugli születésűek, valamint azon aranyvérű boszorkányok és varázslók, akik támogatják őket, nem hagyhatják el az iskola területét a tanévzáróig, és akárki, aki kapcsolatot próbál velük teremteni, súlyos következményeket idéznek a fejükre. Azon félvérek, akik nem a nemesebb réteghez tartoznak, csak a téli szünet idejére térhetnek haza, a többiek engedéllyel bármikor elhagyhatják a birtokot.
Bevégeztetett.
A szabályok megszülettek. De vajon mire vonatkoznak? És kikre érvényesek pontosan? Miféle büntetések lesznek? Mit takar ez az egész? Miért nem térhetnek haza néhányan a szünetekre? Talán a vezetőség tart tőle, hogy ők nem térnének vissza?
A csend fojtogató.
McGalagony is elhallgatott.
A diákok egyike sem szól.

Jó étvágyat!

Az eseménydús vonatút után Chris szinte félve lépett be a Nagyterembe. Nem sejtette mi vár rájuk egész tanévben, legfeljebb homályos elképzelése lehetett volna róla a mágusok újságai alapján, melyek mindenféle hazugságokat írtak össze a nyár során, azonban a fiú hamar beelegelt ezekből. Következetesen bojkottálta a lapokat, ezért tudott olyan könnyed és felhőtlen lenni ezidáig. Csakhogy a Nagyterem légköre ledermesztette, szótlanná tette őt is, akárcsak többi diáktársát. Az előző évekhez képest alig néhány diák lézengett, Chris rengeteg ismerőst és barátot hiányolt a befelé özönlők közül. Érdekes módon a Mardekárosok alig egy-két fővel fogytak.
Némán vonult a Hugrabug asztalához, immáron hatodévesként. Sabrina mellé akart ülni, de nem lehetett, így egyéb híján évfolyamtársai között foglalt helyet. A tanári asztalnál gubbasztó, terpeszkedő alakokat szemlélte szótlanul. Csupa idegen arc, csupa ismeretlen és legtöbbjük a legkevésbé sem szimpatikus. McGalagony felé halovány mosolyt küldött, habár nem valószínű, hogy ezt érzékelte volna egyik kedvenc tanára. A fiú inkább csak önmaga megnyugtatására mosolygott a tanárnő felé, hiszen ha Dumbledore meg is halt néhány hónapja, itt van McGalagony, ő pedig csak nem hagyja, hogy bármi szörnyűség történjen velük, diákokkal. A tanárnőbe kapaszkodott tekintetével, nem merte tovább nézni a tanári székeken helyet foglalókat. Nem tudta mitől tart, mégis eluralkodott rajta a félsz.
Megtörténik az elsősök beosztása, néhány kerülnek csupán hozzájuk a Hugrabugba. A legtöbben a zöldek asztalánál gyűlnek. Chris egyre kényelmetlenebbül érzi magát, inggallérja túlzottan szűknek tűnik, fojtogatja, muszáj kigombolnia a legfelső gombot, mielőtt tényleg megfulladna. Olyan furcsa minden, túl nagy a csend.
Azután McGalagony beszélni kezdett és a fiú végre érteni kezdte a különös hangulatot. A Minisztérium átvette volna az irányítást az iskola fölött? Hiszen a kiemelt nevek érdekes módon szinte mind minisztériumi emberek első ránézésre.
Tristram DeCrasso említésére Chrisnek elakadt a lélegzete. Vele már találkozott, nem kívánta másnak azt a találkozást. Szegény Gwennie! Sejthető, hogy sokat fognak szenvedni a keze alatt a diákok. Chris titokban hálát mond Merlinnek, hogy nem a rúnaismeretet vette fel és hogy nem hollóhátas.
Új javasasszony? Christian értetlenül néz a nő irányába. Iskolapszichológus? Inspektor? Etikett és protokoll? Mi a fene történt itt a nyáron? Mi ez az egész? A fiú fejében McGalagony beszédének a töredékei maradnak meg, ott kavarognak, miközben Chris étvágytalanul karcolgatja nemrég vágott körmeivel az asztallapot.
Három külön csoport… származás szerinti felosztás... a leveleket ellenőrzés alá vonják... nem hagyhatják el az iskola területét... Chris nagyot nyel dühében. Ha származás szerint osztják őket három csoportba, akkor lehet, hogy nem is találkozhat Sabrinával egész tanévben? Hiszen a lány félvér, ő viszont mugli születésű. Továbbá vége a jó kis buliknak, melyeket Ricoval szerveztek eddig. Dumbledore halálával meghalt volna az iskola eredeti szelleme? Pokoli lesz ez a két év, ami még hátravan a RAVASZ-ig, ha nem változik semmi.
De legalább Lumpsluckot kapták házvezetőnek, nem valami ádáz halálfaló-növendéket. Habár ki tudja mostanság ki hová tartozik, talán már az öreg sem a régi, talán átpártolt amazokhoz? Nem, a legfontosabb most a bizalom, nem szabad elveszíteni a hitet, bízni kell, optimistán kell szemlélni a világot, különben elvesznek. De hol vannak a többiek? Tényleg ilyen sokan nem jöttek vissza a Roxfortba? Miért?

Újabb év...s mostmár kezdetét vette az utolsó tanulással folyó 12 gyötrelmes hónap. De ez most más volt. A vonatban még átvettem taláromat, felfogtam egy kontyba hajamat, de fene se figyelt arra, hogy pontosan legyen összefogva. Egyik oldalon talán még több haj is lógott le mint másikon, de nem érdekelt.
Az iskola falait rémisztő csönd vette körül, csak az elsősök csicseregtek, de most még a madarak is máshogy szóltak fent az égen, még a kutyák vagy farkasok vonítása is más volt az erdőben.

A Nagyterembe érve helyemet elfoglalva a Griffendél asztalánál néztem körül. Most a Mardekárosok sem csúfolódtak. Nem volt keresetlen szavuk az oroszlánokhoz, s vissza sem. Minden piros diák mint aki karót nyelt ült az asztal mögött várva a csodára, hogy valami majd más lesz, de nem lett. A csönd ugyanolyan félelmetesen vert vissza az üvegről, a tömény kőfalakról. Ez lett volna az egykoron biztonságos, ricsajtól hangos iskola?
Az elsősök is megérkeznek de már ők sem olyan izgatottak mint mi voltunk mikor megérkeztünk az iskolába. Csöndben követték Hagridot aki fapofával masírozott végig a faszékek s asztalok között. Szemem követte őket, majd az asztalra tévedt. Ismeretlen arcok tömkelege. Csak páran voltak akik ismerősnek tűntek de a legtöbben mintha csak sebtiben elő lettek volna halászva valahonnan.
És elkezdődik a beosztás. Kissé engedek tartásomon de még mindig feszült vagyok, s nem tudok ezen változtatni ha minden diák körülöttem ilyen. A kis gólyák közül legtöbben Mardekárt ékesítik. Valószínűleg aranyvérűek mind egy szálig, hisz ki lenne olyan bátor, hogy ide küldi félvér gyermekét?! És így én is veszélyben voltam. Sokkal nagyobban mint azok akiknek minden felmenője varászló volt, de mégis kisebben mint aki a muglikat támogatja.
Griffendélbe is kerül egy maroknyi kis diák őket megtapsolom, de a taps is olyan az egész asztaltól mintha csak szél lenne. Csöndes. Senki nem mer szólni. Nem merik köszönteni az újakat ahogy én sem. Hangomat mintha elnyelte volna ez az iszonyat nagy rémület ami az iskolán ül. Úgy éreztem ha most megszólalok csak egy reszelős oda nem illő krákogás jönnek ki a számon.

S McGalagony a majdnem mindenki számára tökéletesen ismert tanár is...más. Szeme nem mosolyog az elsősökre s a végzősökre, a többire meg szinte rá se néz. Csak búsan beszél, hangja el-el halkul mint egy rádió amit tekergetnek fel s le. Mindenki a lényeget várja...de csak az általános szöveg következik. Új arcok. Mindenki ezekre mintha feloldódna de én nem szólok egy szót sem. Hangom ugyanúgy messze nyara valahol. Tényleg csak 3 ember aki nem új számunkra a többiek ismeretlenek.
Mikor az igazgatónő a különbségekről beszél nyilvánossá válik: Ez már az Ő kezében van. Voldemortnak sikerült elérnie azt amit akart.
A újra csend veszi birtokba mindenki fülét. Enyém szinte már zúg, cseng a némaságtól. Szőke tincseim ide-oda himbálóznak szemem előtt s mikor befejeződik a beszéd, a vacsora is elkezdődik. Enni kéne...de mindenki egy dologra vár. Felmenni a szobájába s valami értelmeset kitalálni, megbeszélni a többiekkel.
Ezernyi kérdés merült fel bennem. Hol vannak a többiek? Mi ez az egész? Hogy lesz ezután? Mi lesz a 7 éve dédelgetett álommal? Mind fontos, s meg nem válaszolt kérdés...síri csend, s lassan következett be...tényleg lassan, a hulla szag.

[tanévnyitó vacsora ;]

tanévnyitó vacsora ;

& Jamie

Szótlanul lépkedek a többiek után, nem tudom mi vár majd ránk, bár lehet sejteni. Mindenki hallgat, nincs nyüzsgés, nincs vidámság. Nem emlékeztet már semmi sem az eddigi évekre, Dumbledore nélkül mintha eltűnt volna az élet a kastély falai közül.

Megpróbáltam a barátaim mellett helyet foglalni, sikerült is James mellé ülnöm, és még Christian is a látókörömben van. A többiek nem igazán érdekelnek. Most legalábbis...
Lehajtott a fejjel meredek magam elé, tekintetem a jevényemre siklik. Prefektus vagyok, döbbenek rá már oly sokadjára. Megrázom a fejem, majd szememmel Cassius-t keresem, meg is pillantom pár székkel arrébb, kedvesen rámosolygok, majd a tanárok felé fordulok.
McGalagony sem a régi, letört, szomorú nő lett belőle. Az egykori boldog teremtésnek se híre, se hamva. Dumbledore halála mindenkit megrázott.
Az igazgatónő bemutatja az új tanárokat, felét még csak hírből sem ismerem.

És igen. Mikor elhangzik Tristram de Crasso neve, mindenki rámnéz, érzem a tekinteteket, de én csak nézem Őt. Rúnaismeret tanár, és a Hollóhát vezetője. Nincs erőm, hogy rámosolyogjak, egy idő után már ránézni is nehezemre esik, így inkább lehjatom a fejem. Most már úgyis mindenki átesett a kezdeti sokkon.
Csak arra kapom fel a fejemet, mikor elhangzik Brandon Gray neve. Lehetetlen, hogy ő is. De mégis.. Eszembe jut a sikátor, a beszélgetésünk.. De inkább gyorsan el is felejtem.

Látom a megkönnyebbülést a Griffendélesek arcán, mikor McGalagony bejelenti, hogy Foley professzor lesz a ház feje. Nem is tudják milyen jól jártak vele. És mi is hálát adhatunk az égnek, hogy a normális tanárok közül is maradt velünk egy pár.
Viszont vajon hol lehet Daniel Raimbourg? Nem ül senki a helyén, tehát helyette nem kapunk új professzort, de akkor hol lehet, miért nem jelent meg? Kérdéses..

És most, következzenek az új szabályok..
Az arcokról le lehet olvasni, mindenki ezektől fél a legjobban. Muglik, félvérűek és aranyvérűek. Három külön csoport. Hitetlenkedve rázom meg a fejem, majd James-hez fordulok.
- Mondd, hogy ez nem igaz! Hogy lehetnek ennyire.. ennyire elvetemültek? - kérdezem.
Nem hiszem el, hogy hova kerültem. Olyan ez az egész, mintha teljesen kicserélték volna a Roxfort-ot.
Ekkor jut eszembe, hogy félvérű vagyok. Vagyis, nem teljesen. Tristram azt mondta, mindenki úgy tudja, hogy a de Crasso család aranyvérű. Érdekes lesz, az biztos. Vajon engem hova fognak sorolni? Hogy hol járnék jobban.. nem tudom. Kétséges.

McGalagony befejezi.
Mindenki hallgat. Csak hallgat.
Legszívesebben felállnék, és odamennék a bátyámhoz, de tudom, hogy ez most lehetetlennek tűnik. Mert az is. Majd talán, ha ez az egész ceremónia befejeződött, talán akkor válthatok vele néhány szót.
- Gwen, most komolyan és őszintén, rokonok vagytok?
- Héj, csak nem? Nem érzed cikinek, hogy abban az iskolában tanít, ahova te, mint diák jársz?
- Kicsit égő, nem gondolod?!

Kétségbeesve nézek Jamie-re. Sejthettem volna, hogy mint a hiénák, majd mindenki megrohamoz, hogy megtudja, ki nekem az „új tanár”.
Próbálok nem törődni velük, bár úgyis már estére megtudnak mindent. De legalább most hagyjanak békén. Inkább átnézek felettük, tekintetem pedig újból a tanári asztal felé siklik.

Őszintén szólva én nem erre számítottam, s nagyon meglepődtem a néma csenden ami fogadott ahogy beléptem a nagyterembe, bár tény, hogy amiket lehetett hallani az iskoláról azok nem voltak valami szívderítőek, de azért én csak mindvégig bíztam abban, hogy amiket mondanak, az mind csak süket duma, és egy szó sem igaz belőlük. Egyelőre valahogy nem tudtam eldönteni, hogy a pletykáknak adjak-e igazat, vagy magamnak, hogy nem hittem azokban, bár tény, hogy amit mondtak az nem teljesen egyezik meg azzal ami itt van.
Azonban az egész légkör, már az is, ahogy elérkeztünk idáig, valahogy annyira más volt, máskor mindig együtt nevettünk a barátokkal, barátnőkkel, de most nem látom őket sehol, biztos nem mertek visszajönni, végül is igazuk volt, szerintem jobban tették, főleg ha az embernek már annyitól ilyen érzései vannak, hogy belép a nagy tölgyfaajtón keresztül az előcsarnokba, majd átmasíroz a nagyterembe.
 Tehát itt állok az ajtóban, teljesen lemerevedten: ez a Roxfort? -kérdezem magamtól, s erős kényszert érzek arra, hogy kimenjek és megnézzem, hogy jó helyre jöttem-e. Tény, hogy az utazás igen hosszúnak tűnt, de hát... nem értem, hova lett a szokásos nagy ricsaj ami fogadott mindig ahogy beléptem a nagyterembe így év elején? De nem is csak a nagy zsivaj hova lett, hova lettek az emberek? A Mardekár asztala szinte teljesen ugyan olyan mint az utóbbi öt évben, de a miénk?! Meg a többi kettőé?! Hol vannak a gyerekek, hova jöttem én??
De mivel még mögöttem is jönnek páran, így jobbnak látom tovább menni, kedvetlenül, és lehangoltan: én tényleg nem erre számítottam, én azt hittem ez az iskola ugyan az ami azelőtt volt, de úgy tűnik csalódnom kell. Szépen lassan sétálok oda a házam asztalához, s köszönés nélkül, szótlanul leülök a többiek mellé, majd el kezdem vizsgálgatni a hosszú keresztben lévő asztalt, ami mögött a tanárok szoktak ülni. De tényleg csak szoktak: hol vannak a tanáraink? -kérdezem magamtól miközben végigfuttatom a tekintetemet az asztalukon, s nem látok mögötte csak néhány ismerős arcot: hol van a házvezető tanárunk például? -újabb kérdés merül fel bennem, s lassan, nagyon lassan elfog egyféle zsibbasztó félelem.
 Aztán bevezetik az elsősöket: nem figyelek rájuk, ösztönösen tapsolok, amikor a mellettem ülők is tapsolnak: kezdek rájönni miért nem akarták a szüleim, hogy visszajöjjek, lehet, hogy tényleg igazuk volt, most már mindegy -fejezem be végül a gondolatmenetemet.
 Nemsokára McGalagony felemelkedik a székéből, és hozzánk szól, rá sem igazán tudok figyelni, s tényleg kezd elfogni a félsz. Aztán amikor a tanárokat kezdi el sorolni megpróbálok koncentrálni rá, s csupán annyi következtetést tudok levonni, hogy a nagy része halálfaló, s ledöbbent már csak a gondolata is annak, hogy halálfalóktól kell majd tanulnom.
...Folytatja, mugli születések, félvérek, aranyvérűek... most mi van? -ezt komolyan mondják? Mi ez a három csoport?? És mi az, hogy lekorlátozzák, hogy ki mikor mehet haza???
 Tovább már nem tudok figyelni, csak ülök, és nézek magam elé, mikor jó étvágyat kíván, csak piszkálgatom az ételt: nem vagyok éhes, hiába nem ettem semmit egész nap. Körbenézek, úgy tűnik ezzel nem csak én vagyok így: szinte alig eszik valaki valamit, inkább csak ülnek, és néznek maguk elé, s csak egy dologra tudok gondolni: ez nem a Roxfort...

Tanévnyitóó +  Akárki.

*Hát elérkezett Szeptember elseje... Újra itt a Roxfortban. Készen állok arra, hogy belevágjak hatodik tanévembe. Kíváncsi vagyok, vajon milyen változásokat hozott a nyár folyamán magával az új tanév. Érkeznek sorra a diákok. Már rég begördült a Roxfort Expressz a Roxmortsi vasútállomásra. Minden diák üdvözli évfolyam, illetve háztársait. Mikor belépek a nagyterembe Én is hasonlóképp teszek, majd helyet foglalok házam, a Griffendél asztalánál. Mintha valami megváltozott volna, ahogy körülnézek. Vajon mi lehet az oka? Nem hinném, hogy véletlen lenne az egész. Jobban meggondolva miért érzem ezt? Majd idővel minden kiderül. Végre Tiffany is befut.
-Szia Andy!
*Köszön rám hollóhátas barátnőm, de Neki tovább is kell állnia, és helyet foglalni a háza asztalánál. Közben unottan hallgatom a szokásos év eleji zagyvát. Bemutatják az újonnan érkezett tanári kart. Miért cseréltek le vajon ennyi tanárt? Fogalmam sincs. Hogy véletlen lenne ez az egybeesés? Kétlem. A feszült csend azonban már már kínos. Máskor Dumbledore professzor alig tudta elhallgattatni a Diákságot. Ám most? Ez másmilyen csend. Olyan vihar előtti csend. Mi lehet készülőben? Lassan kezdem azt hinni, hogy ez valami rossz vicc. Teljesen más a Roxfort. Már nem az a hely, ahova szeretne az ember jönni. De McGallagony professzor még itt van. Ő az utolsó mentsvárunk úgy hiszem. Majd megérkeznek az elsősök, akik mind a beosztási ceremóniára várnak. De mintha kevesebben lennének új diákok idén. Szegények... Talán még nem tudják hova jöttek... Egy szónak is száz a vége érdekes kis tanév lesz, az biztos. De aztán jön a sokk. Sorolják a szabályokat. Ordít róluk a mugli ellenesség, de Mi félvérek sem igen vagyunk biztonságban. Legszívesebben azonnal felordítanék. hogy ez nem lehet igaz. De nem tehetem... Még nem. Csak titkon remélem, hogy nem halálfalók, és Voldemort keze van a dologban? Szinte biztosra veszem. Ez az igazság... Nincs mit szépíteni. Ha nem fogunk össze súlyos dolgok elé nézünk... Már az ízletes vacsora sem érdekel. Elment a kedvem mindentől...*

Akár bájosnak is lehetne nevezni azt a mosolyt, mely arcomon feszül miközben a diáksereget pásztázom szememmel. Persze a bájos mosoly valójában az unalom valamely módon való kifejezését szemlélteti.  Kicsit kínosan érzem magam itt az asztal, majdhogynem végén ülve. Egész sokan figyelnek engem. Mindannyiuknak azon jár az esze, vajon ki lehetek? Vajon mit kereshetek én itt ilyen fiatalon? Mit taníthatok és én is halálfaló vagyok-e? Nem régóta vagyok az országban, de pontosan tudom, mi zajlik itt. Pontosan értem a diákok arcán lévő rémületet, nyugtalanságot, szeretett tanáraik hiánya láttán.  De most ez van. Nincs mit tenni. Ezekre a problémákra nincsen megoldás, vagyis ők ne keressék. Jobban járnak, ha elfogadják a kialakult helyzetet, s csendben maradnak. Mint most, bár ezt a csendet nem tudom, hogy ennek tulajdoníthatom-e.
A feszültséget tapintani lehet a levegőben, ahogyan az elsőéves diákok bevonulnak Hagrid mögött. Már két napja itt vagyok az iskolában, így volt alkalmam bemutatkozni, s kicsit összeismerkedni a kollégáimmal.  Sokan azt várják, hogy majd a tanárok is csoportokra oszlanak a szerint, ki melyik oldalon áll, de én ezt a széthúzást még nem érzékeltem, vagyis én ugyanolyan viszonyban vagyok Tristammal, mint Minervával aki, Merlin bocsássa meg neki, de a mai napig Jonathannak hív. Ez van, ha az ember az ikertestvére volt iskolájába kerül.
A beosztás úgy látom, bár én nem tudok túl sokat erről a rendszerről, de a diákok számára nem túl kielégítő eredményekkel szolgált. Elég sokan kerültek a Mardekár házba Míg csupán elenyésző számú diák kapott helyet a Griffendélesek között.
Aztán miután mindenki helyet foglalt Minerva felállt, majd előre sétált, hogy elmondja köszöntő, évnyitó beszédét. Arca komor, kiállása szigorról árulkodik. Elsőként üdvözli a diákokat majd a megújult tanári kar bemutatására tér. Az eddigi csend mintha most egy varázslat hatására megszűnt volna s a diákok egy különös álomból ébrednének.
Kirk.
Alexander.
Majd az igazgatónő elér hozzám is. Felemelkedek a székről, s villantok egy sármos mosolyt a hölgyeknek, tapsot vagy éljenzést várva, ahogyan azt megszoktam, de nem tudom mit gondoltam, mikor eme gondolat szöget ütött fejemben. Éljenzést? Tapsolást? Itt, amikor az imént még a légy fingását is tisztán hallani lehetett volna. Nem, az az idő már elment. Helyet foglaltam. Fiatal kollégáimra pillantok immár mosoly nélkül. Tudom, mire gondolnak, a diákoktól nem épp az elvárt reakciót kaptuk. Sokan nehezményezték, hogy ilyen fiatal elmék ülnek a „nagyokkal” egy asztalnál. Sokan alig fiatalabbak nálunk négy-öt évvel, s most mégis ott ülnek.
Azután Tistramra kerül a sor. A diákok, ha lehet most még többen összesúgtak, sokan kényelmetlenül mocorogni kezdtek, forgolódni. Felvonom, szemöldököm s úgy tekintek rájuk. Nem tudom minek tulajdonítani ezt a hirtelen jött érdeklődést Trist után. Valószínűleg nekik is lejött, hogy a fiú nem a kiváló ajánlólevele vagy tanári ambíciói miatt van most jelen, hanem mert Tudjukki szolgálatában áll. Hát persze, mi másért kerülhetett volna be ilyen fiatalon.
Azután jönnek a többiek. Angelus. Amythia. Lilia. Tara. Brandon. Travis és végül Horatius. Rendben. A könnyebb részén túl vagyunk, s az ismét beállt csönd prezentálja, hogy a diákok is érzik, majd csak most érkezünk a rizikósabb részekhez.
Minerva beszélni kezdett. Különbségek. A vér nem mindegy. Nem hiszem, hogy ez a nő vérmániájáról lenne híres és most mégis erről prédikál. Én hiszem, hogy nem önszántából teszi.
A szabályok szigorúak. Szigorúbbak, mint az előző években voltak, ezt biztosra tudom, még úgy is, hogy mindössze két napja vagyok itt. Meg ugye régen is jártam már itt, évekkel ezelőtt. Ahhoz a Roxforthoz képest, ez egy börtön. Akkoriban minden más volt. A tanárok vidámabbnak, felszabadultabbnak tűntek s étkezésekkor ezt a termet betöltötte a zsivaj.
Igen. Úgy látom Tudjukki uralma valóban rányomja bélyegét az iskolára is. Én pártatlan vagyok, nem szeretnék háborúzni, de egy valami nyilvánvalóvá vált számomra. Ezen változtatni kell. Ha nem is nekem, de valakinek cselekednie kell, mert ez így nem mehet tovább.