+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny
| | | | | |-+  Üres tanterem
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Üres tanterem  (Megtekintve 13548 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 11. 16. - 02:00:50 »
0

Egy tanterem, mely ugyanolyan, mint az összes többi, tele padokkal és egy tanári asztallal.
A helyiség végében egy kopott tábla található. A falakon különféle varázsláshoz kapcsolódó képek lógnak.
Naplózva

Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 09. 03. - 20:55:28 »
0

¤ Sam ¤

Nem tudom, hogy mi oknál fogva, vagy mi szándékom volt azzal, hogy az éjszaka folyamán kijövök a klubhelyiségből. Már kigondolni sem tudtam. Mindenesetre, mire észre vettem magam, már a folyosókon sétáltam. Lépteim lassúak voltak, mintha először járnék ezen a helyen, és csak egy felfedezést szeretnék tenni. Vagy mintha már utoljára látnám, és nem létezne másnap, s búcsút akarok venni a falaktól, a képektől, a padlózattól, mindentől, ami a Roxforthoz kapcsolódik. Zsebre dugott kezekkel sétáltam, mintha egyáltalán nem érdekelne az, ha egy tanárral való beszélgetés folytán is a zsebemben maradna a kezem... márpedig illő lenne olyankor kivenni onnan. De most, hogy itt tartok, s ráadásul valamennyire el is fáradtam, nem szándékozom teljesíteni a szabályokat, s az elvárásokat. Ebben a helyzetben valószínűleg megszegnék pár szabályt, de azzal a saját hírnevemet mocskolnám be, és a Griffendélét is. Ezt pedig nem akarom. Mindenesetre sietősebb lettem, s gyorsabban szedtem a lábaimat, mintha csak tudnám, hogy hova akarok menni, vagy hogy hol fogok kikötni. Elhaladtam egy ajtó mellett, s csak későn vettem ezt észre.
Persze, mikor ezt már tudtam, megálltam, s lassan hátratolattam, majd újra megálltam, s szembefordultam az ajtóval. Haboztam, hogy benyissak, vagy hogy egyáltalán a kilincshez érjek, de gondoltam, ebből talán nem lehet semmi baj sem. Így hát a kísértés végül nyert, s kezem lassan mozdítottam, s lenyomtam a kilincset, ami egy halk kattanással jelezte, hogy kinyitódott, s bejutást nyerhettem ebbe a terembe.
Körülnéztem. Valóban az a hely volt, amire számítottam, egy üres, régi terem. Nem zártam be magam mögött az ajtót, résnyire hagytam kinyitva, mintha tudnám előre, hogy mi fog történni. Ha jövőbelátó lennék, akkor meg is tudnám jósolni, és eleve be nem mennék rossz helyekre. Ha pedig jók történnének, persze, hogy ott teremnék azonnal! Persze az ajtó nyitva hagyása már csak annak köszönhető, hogy elfelejtettem, vagy valami olyasmi.
Újra körbenéztem, hely után kutatva, végül hátul kinéztem magamnak egy padot, s egy széket, leporoltam, hogy azért én ne legyen olyan, majd leültem. Kényelmesen elhelyezkedtem, hátra is dőltem. Viszont később meguntam ezt a pozíciót, s unottan a padra támaszkodtam a könyökömmel.
Sóhajtottam. Mintha csodára várnék, komolyan...
Naplózva


Samuel I. Goldhawk
Eltávozott karakter
*****


VI.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 09. 03. - 21:30:02 »
0

> Raquel <

*Talán csak a horkolós szobatárs, talán csak a függöny résein beszűrődő telihold idegesítő fénysugara, vagy talán csak egy különös éjjel, ami Samuel számára valami egészen mást tartogat. Pár ok, amiért Sam egyszerűen képtelen volt lehunyni a szemeit.
Átfordult a jobb oldaláról a balra. Most már legalább a Hold nem világított a szemébe. A szomszéd ágyból azonban egyre tisztábban jutottak el hozzá a hangok. Agyát másodpercenként zsibbasztotta szobatársából feltörő horkolás.
Végül megelégelte a dolgot, lerúgta magáról a takaróját, majd felült az ágyában. Egy szál póló, és alsónadrág volt az öltözéke. Így aludt, nem zavart senkit. Azonban takaró nélkül egyből libabőrös lett a hűvös levegőn. Kibújt az ágyból, ládája tetejéről lekapta farmernadrágját, majd egy szempillantás alatt beleugrott, akárcsak a Converse csukájába. Egyszínű, fehér pólóját nem cserélte le. Amúgy is szerette azt a pólót, ugyanis vékony anyagú volt, és izmosabbnak tűntette fel viselőjét, mint amilyen.
Nem törődött vele, hogy felveri-e szobatársait, egyszerűen kisétált a szobából, egyenesen le a lépcsőn. Azonban az utolsó lépcsőfokoknál megtorpant. Egy ismerős alakot látott eltűnni a portrélyuk túloldalán. A klubhelységben álló óra felé sandított. Éjfél elmúlt már. Vajon hová tarthat az a lány?
Gondolkozás nélkül utána indult. Kimászott a portrélyukon, a Dáma szemrehányóan szólt utána valamit, ami azonban elmosódott zajként jutott csak el a fülébe, ugyanis futásnak eredt. Szinte érezte az utat, tudta merre kell mennie. Két folyosót szelt át, és akkor meglátta a sarkon eltűnő női sziluettet.
Megszaporázta lépteit, azonban ügyelt rá, hogy ne nagyon verjen zajt. Egy Frics vagy egy Hóborc nem éppen az a társaság, amiről álmodozott. Mindenesetre semmi jel nem mutatkozott rá, hogy bármelyikük is igényt tartana Sam társaságára.
Befordult az utolsó sarkon is, azonban akkor kihűltek a nyomok. Csupán egy résnyire hagyott ajtó, ennyi maradt reménysugárnak számára. Kezével beljebb lökte az ajtót, majd belépett a kihalt terembe.
Sötétség… Kis híján nekiütközött egy padnak. A szeme nem szokott hozzá a korom sötéthez, hiszen a folyosón legalább a Hold olykor-olykor bevilágított, vagy éppenséggel egy elfelejtett fáklya vagy mécses jelezte, a kastélyban igenis van élet.
Most azonban tehetetlen. És mintha megmozdult volna valami a szoba sarkában. Ösztönösen nyúlt varázspálcája után, azonban azt az éjjeliszekrényén hagyta. Teljesen fegyvertelenül állt hát esetleges társasága előtt. Csupán egy utolsó remény, egy teljesen abszurd, de még is oly valóságosnak hitt dolog…
Egy kérdés…*
- Raquel?
Naplózva


Raquel Palmer
Eltávozott karakter
*****


○ VII. ○ Queen Beast ○

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2010. 09. 11. - 20:21:50 »
0

¤ Sam ¤

Egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy fáradok, és már nem bírom magam tovább tartani. Sürgősen kellett valamit tennem, hogy itt el ne aludjak... de tudtam, hogy az úgyse menne, mert nem áll rendelkezésemre olyan tárgy, amin szívesen elaludnék... a pad és a szék nem túl kényelmes. Viszont már nem tartottam tovább a fejem, hanem teljesen felraktam a kezeimet, majd ráhajoltam a karomra.
Gondolatokat kezdtem el termelni a fejemben, hogy azért valamivel próbáljam elhessegetni az álmosságot... azért a biztonság kedvéért, mert mégsem szeretném itt végezni az éjszaka. És egyáltalán miért is van az, hogy nem tudok aludni? Pusztán ezek a gondolatok, amik foglalkoztatnak. Hogy úgy érzem, fáradt vagyok, közben mégsem tudok elaludni. Maga a fáradtság gondolata... és olyan gondolatok, amiket nem tudok megfejteni, s már csak rejtélyek maradnak számomra. Amolyan szimbolikus képek...
Viszont lépéseket hallottam, s félelem járta át a testem, hogy ki is lehet... reméltem, hogy nem olyas valaki, aki megbüntetne amiatt, hogy itt kóborlok este, és nem ott vagyok, ahol eredetileg kellene lennem. De amint meghallottam az ajtó nyikorgását, már nem féltem annyira, mint előtte. Valahogy éreztem, hogy nem kell ezáltal rosszra számítanom, mert ha valaki le akart volna buktatni, akkor már rég megtehette volna. Például megszünteti ezt a 'vámpírlétet', és fényt hoz az életünkbe. Ehelyett egy ismerős hangot hallottam, amire fel is kaptam a fejem. Hogy Sam itt lenne? Az kizárt. Követett volna? Nem válaszoltam, csak felálltam a székből, feledve minden gondolatot, és az álmosságot is. Lassan felé sétáltam, már ha láttam is volna valamit, de ez azt hiszem, ment is a magam módján. Végül mikor úgy éreztem, hogy már elég közel vagyok hozzá, nyúltam a pálcámért, hogy egy kis fényt hozzak a terembe. Ez meg is történt, és lám: valóban Sam állt előttem. Zavarban voltam, mert úgy éreztem, magyarázkodnom kell.
- Alva jártam volna? - magyarázkodás helyett csak feltettem egy kérdést, mintha tőle kérdeztem volna meg olyan ártatlanul, közben csak magamnak tettem fel. De ez lehetetlen, mert nem vagyok alvajáró, és egyébként is, ha az lennék, szerintem nem vetemednék arra, hogy eddig kijöjjek.
- Te követtél? - viszont ezt a kérdést egy megdöbbent arc követte. Csak úgy hirtelen jött, felmerült bennem. Lehet, hogy ő sem tudott aludni?
Naplózva


M. Summer Watson
Eltávozott karakter
*****

2.::Hollóhát::.PiciSunny

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 04. 27. - 16:30:35 »
0

Bam

Így Novemberben nem nagyon csodálkozom, hogy nem tüzes napsugarak melegségére a bőrömön ébredek. Helyette mi van? Hófödte Roxforti táj, kint a kastély falain kívül hideg. Ez a látvány tárul szemeim elé, amikor kikászálódva az ágyamból kinézek a hollóhát másodéves leányhálójának egyik ablakán. Ez is az egyik megrögzött szokásom. Hogy kinézek az ablakon reggelente a tájra. Mosolyogva figyelem, ahogy a világ újra életre kel. A Roxfort udvara és folyosói megtelnek diákokkal, vagy így hétvégén lemennek a faluba a Három Seprűbe inni egy vajsört, vagy randiznak. Tini körökben ez úgy tűnik nagyon trendi. Jó kedvem van. Miért is ne lenne jó kedvem? Hisz egy hónap múlva hazautazhatunk téli szünetre. Milyen jó is lesz. Újra a Plum Pudding illatára ébredni karácsony reggel. Szinte érzem az illatát. Szinte látom magam előtt, ahogy négyesben meghitten ünnepeljük a Karácsonyt, természetesen hagyományos Ír kajával. Mivel törzsgyökeres Írek vagyunk. Noha a családom már nem az ami régen. Anyám azért igyekszik fenntartani a látszatot. Az a gondolat vigasztal mindössze, hogy a szüleim még mindig odavannak egymásért. Bele is halnék, ha elválnának. Már csak a családom, és Fergie maradtak Nekem. Ebben a rohadt világban. Ebben az undorító világban. Még jó, hogy a jó kedvemet nem tudják elvenni a halálfalók a suliban. Én csak mosolygok a világra, pedig belül szomorkodom. Mikor lesz már vége? Mikor? Egyáltalán vége lesz valaha? Mindegy is. Nem foglalkozom a varázsvilág háborújával. Egy farmernadrágot öltök magamra a szemem színéhez passzoló kék pulcsival. Talárt most nem húzok, mivel hétvége van. Ha nincs tanítás talán elnézőbbek. Úgy gondoltam bűbájtant gyakorlok egy kicsit, hogy otthon már ne kelljen a téli szünetben. Legalábbis ne végig. Még Hollóháti Hedvig "gyermeke" is pihenhet néha napján. Nem? Dehogynem.
Az apró cipellőim ütemesen koppannak a folyosók régi kövein. Egy elhagyatott termet keresek, ahol tudok gyakorolni. Nem sokat kell rónom a folyosót, amíg rá találok a megfelelőre. Alohomora igével kinyitom a nehéz fából készült ajtót. Nehezen befelé támasztom, hogy rés nyíljon rajta, amin beférkőzhetek a terembe. A teremben kissé gyér fényviszonyok uralkodnak, de a látási viszonyok megfelelőek. Vidáman lehuppanok egy padba könyveimet magam mellé teszem. Lucy-t és Danyt, a törpegolymókokat pedig  magam elé az asztalra. Békések szerencsére, nem mocorognak összevissza. Pálcámat előveszem, majd találomra fellapozom a Varázslástan alapfokon II.-t. Egy varázsigére bökök mutatóujjammal.

-Vingardium Leviosa!


-Mormolom el a varázsigét, mire Dan, az egyik törpicsek elkezd lebegni a fejem felett. Pár percig így lebegtetem, majd amikor már nem koncentrálok a varázslatra a bűbáj megszűnik, Dan a gravitáció hatására pedig zuhanni kezd. Szerencsére kitartott kenyerembe pottyan az apróság. Nem a földön landol. Jót kacagok a rémült kis állatka láttám, majd gyengéden megsimogatom a tetején.
Naplózva

Dennis Salvation
Eltávozott karakter
*****

A Hetedikes Piromániás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 05. 03. - 19:50:44 »
+1

Summer               

És eljő a nagy idő, mikor az ember elér egy olyan pontot életében, mikor komolyságot megkövetelő, hibát nem tűrő képpel kell felébrednie, és kikelnie ágyából, hogy aztán minden bűnét lerója, és új életet kezdhessen... Elnézést, rossz kazetta. Szóval Bam éppen egyik lépcsőről a másikra ugrálva, próbál úgy tenni, mintha még mindig négy kerék lenne lába alatt, ahogyan még előző évben volt vele. Minél nagyobbakat ugrik, már-már félő nyakát fogja törni, de nem zavartatja magát, csak élvezi képzeletbeli trükközéseit. A varázslépcsők persze próbálják érkezéseit kijátszani, hogy a lehető leghamarabb zuhanjon már egy hatalmasat, hogy nyakát tényleg kitörje és végre egy félvérrel kevesebb lenne, de szerencsére Bam még időben visszakapaszkodik rájuk, ha netán egy ugrását elvétené... Egy darabig.
 És eljő az idő... Jó nem lesz felvezetés, eljött, hogy bizony hatalmasat puffan a földön, ahol végül káromkodva vakarja össze magát, hogy aztán a lépcsőknek is elmondhassa a legprózaibb formában, hogy a kitalálójuk, tervezőjük és édes anyukájuk milyen munkával is foglalatoskodnak, vagy éppen hogyan is néznek ki. De hiába, érzéketlenek ezek. Nem is válaszolnak, sőt még felé sem fordulnak, csak lomhán mozognak minden felé... Így be kell látni, még ha nem is teljesen, de Bamet legyőzték.
 Fújtatva indul el az egyik folyosón, már-már azon gondolkozik, hogy újra megpróbálkozik ennek a kócerájnak a leégetésével, mikor...
- Vingardium Leviosa!
Hallatszik az egyik teremből, egy kedves hang. Nem ismerős, mégis az... Érdekes párosítás, de megeshet az emberrel. Lassan az ajtóhoz lép, aminek a résén be is kukkant. Valami szőrös izé repked mindenfelé. Valami neve is van annak a csodabigyónak, de hát kinek marad meg egy szakszó a fejében?
Hamarosan zuhan is a lény, amire Bam szinte beront a terembe, és egyre csak néz. Szobrászokat megihlető értetlenség fejeződik ki arcán, ami olyan szinten ostobára festi képét, mintha egy műveletlen ba... Jó, az is, a maga módján.
- Opám! Mik ezek a szőrizék? - Természetesen köszönést el is felejti, és már rohan is, hogy markába kaphassa az asztalon maradt másik törpegolymót. Kicsit megszorongatja és egyre csak forgatja kezében, úgy méregetve, mintha valami műtárgyat talált volna.
- Na várjá'! Én erről a micsodaszőrgombolyagról hallottam, asszem zenél is nem?
És vadul rázogatni kezdi szegény lényt, hogy azt a bizonyos zenélést kihúzza belőle... Igen, Bam bemutatkozott...
Naplózva

M. Summer Watson
Eltávozott karakter
*****

2.::Hollóhát::.PiciSunny

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 05. 07. - 10:01:35 »
+1

Bam



Ijedségtől remegő kék íriszekkel kémlelem Dany-t, hogy vajon nem esett e baja az Én ügyetlenségem közepette. Miután végigmustráltam a parányi lényt elégedetten látom, hogy nem. Szerencsére nem esett nagy baja az ijedségen kívül. Azért a kezem ügyében tartom, hátha megnyugszik tőle. Épp fellapoznám a könyvemet egy másik varázslatnál, amikor valaki valósággal berobban a terembe. Kezdetben csak a nehéz fa ajtó csattanására leszek figyelmes, majd tekintetemmel végigmérem, ki a csuda is az. Egy hórihorgas, kusza, göndör hajú srác az. Bizonyára felsőbb éves. Nem olyan nehéz ezt kitalálni. Mivel bazi magas, csak is felsős lehet.

Már válaszolnék kérdésére, amikor szorongatni, rázni kezdi Lucyt kikerekednek a szemeim, és csodálkozva nézek Rá. Nem túlságosan zavar éppenséggel, amit csinál. Az érdeklődés egyik formáját tanúsítja bizonyára egyedi módon. A maga módján. De amikor megelégelem, hogy szerencsétlen Lucyt szorongatja felállok a padtól, és a golymók után nyúlok. Mosolyogva. Az azonban annyira megijedt az iménti eset hatására, hogy nagy nehezen kiszabadítja magát a kezek közül, és a fiú pulóverének újába fészkeli magát.

-Vigyázz! Még a végén kinyírod Nekem. Aztán meg Anyám fog engem, amiért még a háziállatomra sem tudok vigyázni.- Kissé szúrós tekintettel nézek a fiúra, noha nem vagyok egy goromba valaki, csak épp meg van az a rossz tulajdonságom, hogy nem éppen kedvelem, ha a dolgaimat macerálják. Nah jó. Talán kissé barátságtalannak tűntem. Ideje visszafordítanom az elsőre talán nem épp kellemes benyomást.

-Törpegolymóknak hívják. És igen, néha dúdol, de nem mindig. Általában csak karácsonykor.

Válaszolok kérdéseire kedves hangnemben, mosolyogva. Majd visszaülök a padba, és fellapozom a könyvet egy újabb varázslat után kutatva. Hátha találok valamit, ami hatására Lucy hajlandó lesz kimászni a srác pulcsijának az ujjából.

Naplózva

Dennis Salvation
Eltávozott karakter
*****

A Hetedikes Piromániás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 06. 19. - 19:19:57 »
+1

Summer               

Egyre csak nézegeti és rázogatja a szőrbigyót, ami csak nem akar énekelni. Sőt mintha reakciót se nagyon szülne a kis lény. Netán megdöglött volna? Egyáltalán él ez? Vagy csak akkor él, mikor énekel? De az előbb látta mozogni!
Hamarosan a lány is reagál gaz tettére, mi lám, nem azt mutatja, hogy éppen már szebb vidékekre költözött kis kedvence. A fiú, mintha lelassították volna, úgy hagyja abba a rázogatást, és értetlen arccal szorongatja tovább a kis lényt, nem foglalkozva azzal, hogy az a szegény nem nyer szabad utat.
- Szóval ez háziállatnak minősíthető? Nem t’om, én mindig úgy képzeltem a háziszörnyeket, hogy azok kutya vagy macsek félék. De ez... – Nagy gondolkozása közepette természetesen a lány mondatainak további részei is kezdenek értelmet nyerni, amire ördögi mosoly húzódik ábrázatára.
- Háh! A muterok már csak ilyenek, mindig keresnek okot, hogy letéphessék az ember fejét! Bár, ha elmondod neki, hogy én murdeltem meg a kis golyódat, akkor... Ugye nem mondod el neki? Tagadni fogom!
Persze a mosolya még mindig megmaradt, így láthatja rajta a másik, hogy nincs oka aggódni, szívesen elviszi a balhét, hogyha úgy adódik, de hát, miért is ne mondja az ellenkezőjét? Jó dolog megijeszteni a másikat, főleg, hogyha az egy ilyen törékeny lánykának tűnik.

Viszont a kis lény tovább már nem bírja a szorításában, ezért Bam meg is próbálja idejében a hollóhátas felé nyújtani. Elvégre, nem áll szándékában sem megölni, sem eltulajdonítani szőrös kis kedvencét. Ám, szerencsétlenségére úgy tűnik, ez a valami inkább maradna nála. Ahogy beszökik ingujjába a fiú azonnal furcsa táncba kezd, és igyekszik kirázogatni az agyában már mindenféle trágár jelzőkkel illetett lényt.
- Törpegolymó?! És énekel?! Hát azt hiszem... ÁÁÁÁ!!!
Próbál utánakapni, de amint keze már a golymó helye felé ér, az már újra más helyen csikizi a fiút.
- Az’ hiszem ez karácsonykor a hónaljamról fog neked ódákat zengeni!
És a táncmozdulatait egyre csak folytatja, hol ide, hol oda kapva. Ugyan, arra hogyan is gondolna, hogyha netán nyugton maradna, akkor könnyebben szabad utat nyerne a kis szőrcsomó? Vagy éppen Summer tudna neki segíteni, ha csak egy percre is megállna? De nem, Bam csak forog, kapkod magán, egyre csak eredménytelenül.
- Figyu! Ha ez a izé nem jön ki belőlem... Wááá! De rögvest, esküszöm büntetésből betuszkolom a gatyámba!

Majd további tánc, és hangos nevetés... Igen, elég kínos a helyzet már ahhoz, hogy Dennis nevetni kezdjen saját magán, és ne kelljen attól tartani, hogy netán a golymót tényleg meg fogja büntetni.
- Próbáld meg Invitóval! Csak le ne szakadjon rólam a’ ingem!

Naplózva

M. Summer Watson
Eltávozott karakter
*****

2.::Hollóhát::.PiciSunny

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2011. 06. 28. - 18:56:37 »
+1

Bam



A pad mögött ülve a könyvemet serényen lapozgatva figyelem a fejleményeket. Bízok benne, hogy Lucy hajlandó kijönni a srác ruhaujjából önszántából, de hamar rá kell jönnöm, hogy nem. Úgy látszik, bekell Őt írassam valami golymók idomító suliba. Már ha egyáltalán létezne ilyesmi, de a képzeletemen kívül nem hiszem, hogy a valóság teret adna efféle baromságnak. Kissé haragosan fújtatok, majd a fejem búbját vakargatom keresés közben, de nem találok olyan bűbájt, ami használhat. A Lumos tuti nem jó. Nem fényt akarok Szent Patrikra is. Hanem megszabadítani szerencsétlen srácot egy szégyenlős törpegolymóktól. A muterokra tett megjegyzésére nem mondok semmit, magamban viszont lenne pár keresetlen szavam. Ha ez a srác ismerné az anyámat, biztosan nem így vélekedne. Odil Watson, a Roxfort számmisztika tanára maga a sátán! Hiába az anyám, már egy jó ideje nincs jó véleményem róla. Mondandója utolsó részére megeresztek egy parányi mosolyt.
–Nem mondom el, mert nem lesz mit elmondanom. Lucy életben fog maradni ugyanis. –Jelentem ki, mintha valami ősi igazságot árulnék el, pedig nem. Nem mószerolnám be Anyám előtt, különben ki tudja, mit művelne Vele? Már régen nem tudni mire számítson az ember fia Anyámtól. De mostanában valahogyan minden ilyen zavaros. Lassan azt sem tudom, hogy holnap felébredek e egyáltalán. Mikor lesz már vége ennek a bizonytalanságnak? Akarva akaratlanul is elmosolyodom a fiú láttán. Milyen laza, fesztelen tud lenni, még ilyen időkben is. Épp nyújtaná felém a golymókok, amikor Lucy hirtelen úgy dönt, mégis Nála marad, és szégyenlősen belebújik a ruhaujjába. Mivel azonban ugrabugrálni kezd, és vadul mocorogni, csak olaj a tűzre, ugyanis még beljebb megy, nem marad nyugton. Elnevetem magam, ahogyan a fiú próbálja kihalászni a törpegolymókot, és furcsa táncba kezd lévén, hogy az állatszerűség bizonyára csikizi. Jaj, mit tegyek? Gyorsan találnom kéne valami jó bűbájt. De ez a könyv úgy látszik hasznavehetetlen. Esetünkben legalábbis. Ha fényt akarnék, vagy tüzet jól jönne, de szerintem ez a Srác egyiknek sem örülne igazán. Talán a fénynek igen, de a tűznek már bizonyára kevésbé. Sőt, zárat sem akarok kinyitni. Első dolgom lesz beszerezni valami komolyabb bűbájokkal teli könyvet. Az tuti. Ekkor azonban megérkezik a várva várt segítség magától a „sértettől”. Invito? Olvasni már olvastam róla, de még használni nem igen használtam. Itt az ideje, ez talán működni fog.
–Invito törpegolymók!
–Suhintok egyet az időközben kezem ügyébe került pálcámmal, és várom a hatást. Lassan, de biztosan az ingujjon át utat tör magának a kis teremtmény, és a fiú végre fellélegezhet. Még egy bűbájjal magához inti a törpicseket, és az asztalra helyezi, bár inkább kéne rá valami póráz, amin a kutyákat szokták sétáltatni. Igazán viccesen festene a pici lény pórázon. Bizonyára azok a mugli plázaluvnyák erre cserélnék a csivavájukat.  Mert hát a törpegolymók igazán édibédi. Biztosan csipáznák a plázacicák. Amikor már úgy vélem, végre sikerült „levakarnom” a parányi jószágot a fiúról, úgy döntök ideje valamivel kellemesebb vizekre evezni. Felállok a padtól, és a könyvet becsukom, majd a másik elé lépek. –Morrigan Summer Watson vagyok, Sunny. Téged hogy hívnak? –Néztem rá fel kedvesen, és a kezemet nyújtottam felé, ahogy anyukám tanította. –Remélem nem okozott bajt a kis mihaszna. –Nevetek fel, majd kényelmesen ráülök a pad tetejére, és lógatom a lábam.
Naplózva

Dennis Salvation
Eltávozott karakter
*****

A Hetedikes Piromániás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2011. 08. 03. - 12:58:02 »
+1


Summer               

Még mindig össze-vissza mászkál az a furcsa izé Bam minden porcikáját megvizsgálva. Komolyan, valaki szereti ezeket a lényeket? Annyira lányosak! Mondjuk igen, most is éppen egy lánnyal van egy szobában, de megnézné vajon melyik fiúnak van ilyenje még. Lenne hozzá egy-két kellemes szava. Meg kérdése is...
- Áh! Bevallok mindent, csak másszon már le rólam!
Kiabálja végül el magát, amire kedves gazdája végre el is mondja a megfelelő varázsigét. Bár kérdés, hogy erre lépett-e. Egyáltalán, miért tétovázott eddig? Ennyire jót szórakozott volna Bamen? Hm... Úgy tűnik, a kedves külső valami teljesen mást takar legbelül. Kezd izgalmasabbá válni ez a helyzet.

Ahogy a golyó, gomó... Szóval az izé az asztalon landol, Dennis végre elkezdheti ruháját igazgatni. Szépen letáncolta magáról még nadrágját is, amit való igaz, eddig sem húzott fel túlzottan, de most már még jobban lecsúszott rajta. Kissé hanyagul nyúl a lány keze után, de lelkes mosolya elárulja, hogy nem bunkóságról van szó. Vagyis, pontosan arról, de nem rossz akarásból. Egyszerűen, csak neveletlen, ugyanis, neki nem mutatta meg anyukája, hogyan is illik ilyenkor. Apja pedig? A legszabadabb szellemű Salvation.
- Háhá! Látom téged is megkínoztak szüleid nevekkel! Nos akkor, ha má' te is, akkor én is, Dennis Iago Jordan Salvation személyesen. - hangos kacaj - De szólíts csak Bamnek. Asszem, az könnyebben megjegyezhető, mint ez a néváradatom. Sunny.
Természetesen a nem maradhat el, hogy a lány nevét megismételje. A végén még elfelejtené, ahogy nagyon gyakran teszi a nevekkel. Arcot megjegyez, meg persze emlékek, minden. De a nevek... Nem neki találták ki ezt.
Egy szék után nyúl, amit fordítva húz a lány elé és hanyagul dobja le magát, hogy a támlájára támaszkodva, fejét éppen hogy megemelve nézhessen fel Sunnyra.
- Sz'all Summer. Nem t'om te hogy vagy vele, de én imádom a nyarat. Alig várom már, hogy vége legyen a sulinak, és belevethessem magam újra  a nyárba, és többet ide vissza se jöjjek. Sőt! Szerintem az egész varázslós izét magam mögött hagyom.
Hirtelen megrázza fejét, és egy homlokra csapással igyekszik magát kicsit helyre biccenteni. Sokat beszél. Mostanában megtörténik vele, hogy csak úgy belekezd, aztán se vége se eleje mondanivalójának. Biztos a gördeszkájának hiánya teszi.
- Ne haragudj, sokat jártatom a számat. Neked milyen terveid vannak?
Talán ne is olyan rossz, hogy sokat pofázik...

Naplózva

M. Summer Watson
Eltávozott karakter
*****

2.::Hollóhát::.PiciSunny

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2011. 09. 25. - 19:41:41 »
0

Bam



Komoly önuralomra van szükségem, hogy ne rezzenjek össze azon a bizonyos szócskán, melyet bizonyára nem szándékosan ejtett ki a száján Bam. „Megkínoztak…” Lehet, hogy egyeseknek csak egy ártatlan szó, de Én ahányszor csak meghallom, mindig eszembe juttatja életem legnagyobb kudarcát, csalódását, de talán egyszerűen az a legjobb szó rá, hogy legnagyobb fájdalmamat, amit átélhettem ilyen kislányként. De persze külső szemlélő számára semmi sem teszi, nem teheti láthatóvá azt a mély fájdalmat, amit érzek. Egyszerűen nem tartozik senkire sem semmi fájdalmam, kivéve Fergiere. Vele mindent megosztanék. Nem kellett hozzá sok idő, hogy meg tanuljam palástolni mosolyommal érzéseimet, elhitetni a világgal, hogy igen, jól vagyok. Bámulatos, hogy a mosoly ereje milyen hatalmas. Akkora, hogy az ember meg tudja téveszteni a külvilágot. Ahogy most is. Egy azonban vitathatatlanul tény. Attól hogy másokkal tökéletesen elhitetem, hogy boldog kislány vagyok, Én még tudom, hogy nincs ez így. De Nekem bőven elég, hogy csak Én tudom, és pont. Másra nem tartozik. Miért is tartozna? Anyámtól megtanulhattam, hogy kívülállót hidegen hagyja, hogy az ember mit érez. Ezért van az, hogy külsőmből talán arra következtetnek, hogy egy naiv kislány vagyok, aki mindenkiről csak a jót feltételezi. Ez nem így van. És talán sosem lesz így. Komótos, hideg mozdulatokkal csukom be a számomra olyannyira kedves tárgyat, a tankönyvemet, majd finoman lehajolok, és a mellettem heverő táskámba helyezem. Ezt követően újfent kiegyenesedek, és hátra dőlök a széken a térbeli távolságot is látványosan tartva. Nem vagyok éppen a szavak embere. A társalgást nehezen tudom elkezdeni valamiért. Na, nem azért, mert egy antiszociális figura lennék. Egyszerűen csak nem vagyok annyira magabiztos, és nagydumás, vagyis hiányoznak Belőlem azok a tulajdonságok, amik egy igazán kommunikatív embernek elengedhetetlen alaptulajdonságai. Belül éppen ezért mélyen megkönnyebbültem, hogy Bam magasan jobb beszélőkével rendelkezik Nálam. Bár az Én kommunikációs készségemet nem nehéz überelni. E téren bárki könnyen lepipál, másban úgy sincs esélyük ellenem. Figyelmesen hallgatom Bam mondandóját. Kissé félrebiccentett fejjel hallgatom, ebből is látszik, mennyire érdekel amit mondd. Inkább a megfigyelők közé tartozok, mintsem az előadók közé. Szívesen meghallgatom az ember búját, bánatát, még akkor is, ha fél óra múlva már nem is emlékszem rá mit is mondott. Lepereg Rólam, ahogyan az ablakról is az eső. Nem marad nyoma sem a nap után, ami arra emlékeztetne, hogy nem régen esett. Volt, nincs. -Úgy érted, hogy nem fogsz többet varázsolni sem? –Nem Én lennék, ha egy ilyen komoly szófordulatot magam mögött hagynék. Érdekel, miért akarhatja valaki maga mögött hagyni az egész varázsvilágot, és főleg a mágiát. Bár tény, jelen helyzetben bárhol jobb lenne, mint a varázsvilágban. A muglik sora a jobb. Bevallom csábítónak hangzik a muglik Tudodki mentes világa. Ám nem hiszem, hogy a problémára az a megoldás, ha elmenekülünk előle, és hátunk mögött hagyjuk azt amivel születtünk, egy aberrált emberi roncs miatt. Ez nem megoldás. De a dologhoz az is hozzátartozik, hogy bizonyára megvan az oka Bamnak, ha elege lett a varázslók ármánnyal, és gonoszsággal teli világából. Biztosan rengetegen tennék ugyanezt, de akkor attól tartok nem maradna varázsló vagy boszorkány. Kivéve a halálfalókat, akiknek a táborát sajnos Anyám is erősíti. Bár kezdem azt hinni, hogy pont az ettől való félelme miatt állt be. Az Ő búráját is nyilván menteni óhajtotta a miénk mellett is. Sokszor elgondolkozom azon, hogy vajon milyen lenne az életünk, ha Anya egyszer a büdös életben összeszedi minden bátorságát, és nem áll be a halálfalók közé. A józan eszem azt diktálja, hogy most biztosan nem ilyen lenne a sorom. Szökevény lennék valószínűleg, és Donegalban várnánk a háború végét, ha egyáltalán lesz vég. Bár minden rosszban van valami jó. Akkor legalább Donegalban lennék. Sovány vigasz. Egyáltalán nem zavar, hogy Bam sokat beszél. Legalább is addig nem, amíg érdekfeszítő dolgokról beszél Nekem. Mihez volna kedvem? Például egy jó Anyához, egy boldog, felhőtlen, de legfőképpen Volditól mentes élethez. És egy helyhez, ahol minden rosszat elfeledhetek.



Naplózva

Dennis Salvation
Eltávozott karakter
*****

A Hetedikes Piromániás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2011. 10. 25. - 19:25:23 »
0



Nyááár               

Bár érdeklődve figyeli a lány minden szavát, sajnos nem sikerül észrevennie, azt a bizonyos kis "vágást" mit ejt rajta akaratlanul is. Pedig, rendes gyerek, annak ellenére, hogy kissé tróger, nagyon szívesen bocsánatot kérne, talán még addig hanyagolná is, rövidítéseit és kissé alpári kiejtését.
 De nagyon úgy tűnik, a másik már jártass, hogyan is rejtse el ezeket a külső szemek elől. Főleg az olyanoktól, mint most számára, Bam. Avagy az idegenektől. Főleg, hogy a fiú nem valami jó megfigyelő apró jelek terén, minek talán még kárát fogja látni egyszer. Vagy csak boldog és együgyü élete lesz.
- Varázsolni...
Kicsit elgondolkozik a kérdésen, és igyekszik összeszedni gondolatait. Elvégre, szereti ezt a képességét, igencsak közel áll hozzá. Jól elszórakozik vele ha olyan van, és élvezi, hogy másabb, mint azok a muglik akik kint mászkálnak az utcákon... Igen, ez határozottan jó, főleg, hogy mugli barátainak így gyakran tud fejtörést okozni, hogy hogyan tűnt el olyan hamar, vagy éppen, hogyan sikerült már megint valamit gyújtó nélkül lángra lobbantania.
 Ám szerencséjére, ők is olyanok, mint jómaga... Nem valami kíváncsiak. Egy vállveregetés, és nem buktatják le a "bűvészt".
- Nos ebben nem vagyok biztos, lehet még varázsolgatni fogok. Egy két abraka-dabra ide-oda azért eléggé meg tudja könnyíteni az életem. Meg sok mugliizéhez nem is annyira értek, pedig köztük nőttem fel.
Elmosolyodik és egyre csak a számítógépekre gondol... Atya ég, mennyire is röhögtek rajta, hogy képtelen megtanulni, még bekapcsolni is...
- Há' hallod! Beszélek itt minden hülyeséget! Hogyne varázsolnék már! Csak sz'tem kivonulok kissé ebből a varázscuccbó'... Am' is félvérként, most az egész varázslótársadalomnak én vagyok a mocsok a körme alatt. Főleg a családomnak! Hah!
lassan mosoly húzódik arcára, és hirtelen mintha elveszne kicsit agyában. Szeme csillogásából látszik, hogy valami szörnyen szórakoztató emléket találhatott magának... Bár nem tudja, lánnyal illik ilyet megosztani? Lehet nem kéne, meg hát... Jóval fiatalabbnak tűnik tőle Sunny, és nem lenne jó, hogyha egy "brutális őrült"-ként szerepelne a fejében, hogyha netán Bam szóba jön... Egye fene. Amúgy sem százas figura.
- Fel is gyújtottam egyik unokatesómat, me' ott pattogott nekem, hogy én micsoda tisztátalan alantas lény vagyok, mert félvérként születtem! Há' nehogy má' nekem dumáljon, csak mert ő arany... Izé! Há' pálca nélkül képes lettem volna kettétörni!
Naplózva

Raven N. Lester
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2012. 03. 11. - 22:00:03 »
0

Clyde

 Szürke, mélabús tekintet, mintha egy szomorú kiskutya ücsörögne a keleti szárny egyik, magára hagyott termében. Egy jól megtermett kiskutya, kit olyan fájdalom ért, amit nem tud elviselni. Tudni illik, itt a kastélyban ha valaki mond valamit, az két pillanaton belül szárnya kap, és így futótűz gyorsaságával alakulnak ki a pletykák. Egy ilyen Ravent is elérte. Általában tud a legtöbb szárnyra kapott érdekességről, butaságról, ám az utóbbi olyan mélyen érintette, hogy eddig a percig nem sikerült feldolgozni.
 Kék szeme veszettül csillog, ahogy az ablak párkányán ücsörögve kémleli a késő délutáni naplementét, minek köszönhetően vörösen, lilán villódzik az égbolt alja. Néhány madár halkan csivitel a faágakon, de ezen kívül semmi más zaj nem veri fel a kastély és annak közvetlen környezetét. Egyedül csak a Griffendéles fiú feszültségét lehet érezni, ami már az ajtón belépve feltűnik az embernek.
 Még mindig hallja a fejében a meglepett lányok hangját, a fiúk mély, dörmögő nevetését és elismerő hümmögését, mikor az egyik folyosón végighaladva becsempészte magát a pletyka a fülébe, majd égett bele az agyába. Többen részvétet nyilvánítva nézett rá a fiúra, de akadtak olyanok is, kik csak puszta sajnálatot mutattak. Viszont a legtöbben inkább csak megrándították a vállukat és sóhajtva indultak tovább. Már-már olyan érzése van, mintha minden és mindenki ellene játszana, főleg két azon személy, akik a világon a legfontosabbak számára. Marietta és Clyde. A lány, kit kiskora óta szeret és a srác, aki legnagyobb magányában, szomorúságában felnyalábolta a kétségbeesés padlójáról. Rengeteget köszönhet az ércelődős srácnak, kit a barátjának nevezhet.
Vagy csak nevezhetett?
 Nem érti, hogy mit tett, amiért a másik így akart neki keresztbe tenni. Jelen pillanatban ez foglalkoztatja a leginkább. Persze nehezen tudja elviselni a gondolatot, hogy pont Marietta volt a másik fél, de egyenlőre a miértekkel van elfoglalva, nem pedig azzal, hogy ki és mi.
 Összetörten koccintja hozzá fejét az ablaküveghez, mellén összekulcsolt karokkal koslatja a végtelent, a lenyugvó nap utolsó sugarait, mintha azoktól várná a választ. Vajon megfogja kapni?   
Naplózva


Clyde Irwine
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2012. 03. 11. - 22:56:45 »
0

Raven

Nagy magányomban a folyosókat jártam és egy teniszlabdát dobálgattam, majd visszapattanóból mindig elkaptam azt, közben azon tűnődtem, hogy vajon Raven hol a fr#ncban lehet, és miért nem volt ott a nagyteremnél, mikor megbeszéltük, hogy ott találkozunk és onnan megyünk majd le a faluba, ha már egyszer adnak egy ilyen nyüves lehetőséget, azt ki kell használni alapon. Magamban bosszankodtam is, sőt, azt is elhatároztam, hogy ezért egy alapos fejmosásban részesítem a cimborámat, aki talán az egyetlen ebben a díszpintyekkel tömött rezervátumban, akit a barátomnak nevezhetek, és aki elviseli a gyakori élcelődéseimet. Menet közben néha elkalandoztak a gondolataim, és eszembe jutott Marietta, akit szinte alig ismerek, sőt, mondhatni semmit nem tudok róla. Jó volt vele az az éjszaka, már én sem tudom, hogyan akadtunk egymásba, hisz nem vagyok egy nagy Casanova, nem is szokásom ide-oda hódítgatni. Jó, vannak azért kivételek néha, de tényleg nem jellemző rám az, hogy naponta váltogatnám a csajokat. Őt még sem tudtam hová tenni, bevallom, felkeltette az érdeklődésemet , már csak azzal is, hogy elviselte a gúnyos hozzáállásomat, mikor legelőször váltottunk néhány szót. Még magamnak sem akartam beismerni, de megtetszett nekem az a lány. Miközben folyamatosan ezen agyaltam, elértem egy folyosót, egy kisebb társaság ácsorgott ott, ahogy elvonultam mellettük, össze is súgtak a hátam mögött, de nem értettem, hogy miről beszélnek, ezért csak egy rosszalló pillantást vetettem rájuk, majd tovább haladtam és pattogtattam a labdámat. Már lassan lejártam a talpamat is, ráadásul a cipőm fűzője is kikötődött, ezét megálltam , leraktam a labdát, hogy bekössem a fűzőt. A művelet sikerült, de az épület csekélynek mondható lejtése miatt a labdám elgurult és begurult egy ajtó résén. Beléptem érte, automatikusan lehajoltam, hogy felvegyem, majd csak kiegyenesedésnél vettem észre, hogy a teremben van valaki, méghozzá a cimborám, akire egész délután vártam.
- Raven, most meghalsz! - Szóltam rá hangosan, a labdát eldobtam, én magam pedig odarohantam hozzá és a szokásos ökörködéssel , egyik karommal a nyakát átkarolva húztam felém, másik kezemmel meg összeborzoltam a haját, úgy, ahogy haverok közt szokás, majd még hátba is vertem, csak hogy érezze annak a súlyát, hogy mi történik, ha késik egy lebeszélt időpontról.
- Mi van veled haver? Olyan képet vágsz, mint eszkimó a szétfolyt iglu előtt, baj van haver? - Félre biccentett fejjel kémleltem az arcát, nagyon nem tetszett a szitu, úgy tűnt, tényleg valami komolyabb gondja lehet, csak éppen azt nem tudtam, hogy mi lehet.
Naplózva

Raven N. Lester
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2012. 03. 12. - 18:01:50 »
0

Clyde

 Leginkább egy mélabús szamárra emlékezteti az az alak, aki az ablaküvegről pillant vissza rá. Szeme kéksége összeolvad a háttérben megbúvó lila ég aljával, nem lehet kivenni a szivárvány hártyáját, csupán a fekete pupillát és a mellette csillogó, fehér derengést, ami csak a szeme fehérje lehet, mi más? Mély sóhaj szakad fel a torkából, ahogy ismét felcseng a fejében a sok érdeklődő, meglepett, lesajnáló tekintet, mikkel a nap folyamán találkozott. Megfogadta, hogy nem foglalkozik velük, majd tisztázza az érintett személyekkel a helyzetet, de akárhányszor dűlőre jutna lelkiekben, annyiszor villan fel megint benne az a jó néhány sorozatkép, amit azokbana pillanatokban látott. De mind emellett mást is lát. Olyan emlékeket, melyek Mariettához kötik. Az első találkozásuk, mikor egy kókadozó, haldokló facsemete tövében meglátta a lányt. A találkozások, mikor együtt játszadoztak a patak parton, mikor is hol az egyik, hol a másik csúszott bele a hideg, borzongató vízbe. Ám az olyan jelenetek is helyet kapnak a képek között, mikor leguggol egy elhervadt, az ősz utolsó virágszála elé, hogy kis ujjait köré fonja, majd leszakítsa a növényt, hogy azt a lánykának adhassa. Ám ekkor következett be a tragikus vég, mikor az édesanyja meghalt, őt pedig elszakította az apja minden olyan embertől aki mind idáig fontos volt számára. Mariettától, a kereszt szüleitől és a még élő nagyszüleitől. Egyedül csak az apjával tarthatta a kapcsolatot, amihez persze nem sok kedve volt, hisz nehéz együtt élni azzal az emberrel, ki az anyja életét ontotta ki.
 Ám mikor visszament az iskolába, és rájött arra, hogy van még egy ember, aki fontos neki, akit még nem vettek el és nem is tudnak elvenni tőle, talán könnyebb lehet az élete. Még mindig ott lebeg a szemei előtt annak a fiúcskának az arca, aki segített neki, aki a legjobb barátja lett. Azt remélte, hogy Clyde lesz az az ember, aki összekaparja majd őt a kétségbeesés padlójáról, felnyalábolja őt és a helyes útra állítja kiegyensúlyozottságával, testi és lelki erejével. És sikerült is neki. Mind idáig remek barátok voltak, ami mostanra megroggyanni látszik. Persze Raven először hallani akarja Clydetől is a történteket, hisz manapság senki nem bízhat a szárnyra kélt pletykákban. Ám félő, hogy amint meglátja a fiút, elönti a pulykaméreg, aminek nem mindig tud parancsolni, tekintettel arra, hogy nem tud csak kicsit mérges lenni valakire. Ő nem ismeri a kicsit, kevésbé, vagy alig szócskákat, csak a rettentő, nagyon és kibírhatatlanul-t, ami az érzelmeket illeti.
 Mikor az ajtó kinyílik, kihúzza a hátát. Egy ideig nem szándékozik megfordulni, ám megpillantja Clyde alakját az ablaküvegen, majd az is kifejezetten hangosan és "illemtudóan" a tudtára adja, hogy létezik és itt van. Komor tekintettel figyeli a tükörkép arcát, majd ahogy a fiú odaszökkel hozzá, hogy jól ellássa a baját, nem mutatja különösebb jelét annak, hogy szívleli a helyzetet. Egyáltalán nincs ínyére, sőt!
- Azt mondod? Clyde, nem akarsz nekem elmondani valamit, mielőtt bemosnék egy jó nagyot? - teszi fel a kérdést higgadtnak nevezhető hangnemben a szellemes megszólalásra. Nem igen találta szimpatikusnak az eszkimós hasonlatot, de ha nem úgy állnának ahogy, akkor nyilván jót nevetne rajta.
Tekintetében szigor, elkeseredettség és csalódottság ül.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 28. - 08:12:41
Az oldal 0.308 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.