Sence
A ruhámat porolgatva sétáltam a kastély felé, miközben pálcámmal világítottam meg az utat. A cse#ett köveket kerülgettem néhol, ilyen sötétben már nem igazán láttam, hogy hová lépek, de egyébként is volt elég bajom, az öklöm is sajgott, akárcsak az állam. Utálom azt, hogy van, ahol nem lehet pálcát használni és kénytelen vagyok az öklömmel védeni magam holmi suttyóktól. Kivételesen nem tulajdonítottam el semmit, csak békésen ücsörögtem egy parkban és éppen a pénzemet számolgattam, mikor felbukkant két nagyjából velem egykorú srác, egy cingárabb alkat és egy behemót típus. A vékonyabbikat hamar ellöktem magamtól, úgy csuklott össze, mint ropi az ujjaim közt, de a behemótnak olyan kemény ökle és feje volt, hogy ezt az én homlokom is megérezte. Mindegy, sikerült őket leszerelnem és még éppen időben elkanyarodhattam egy sarkon, hogy ne lássák a hopponálási manőveremet. Legközelebb nem mászok le egyedül a faluba, ha tudom, hogy ilyen kis k#cs#g#k járnak szabadon, arra várva, hogy mikor zsebelhetnek ki.
Morcosan és kedvetlenül tettem meg lépéseimet szeretett lakhelyem és tanodám felé, amiben minden szép és jó volt, csak éppen a helyemet nem találtam, na meg a barátaimat. Az utóbbi napokat az is megnehezítette, hogy úgy éreztem, Raven neheztel rám és attól tartottam, hogy végleg megromlott a kapcsolatunk egy tyúk miatt. Ezen morfondírozva estem be a bejárati ajtón, persze csak szép csöndben, hogy ne keltsem fel egyetlen prefektus figyelmét se, majd elindultam a folyosókon, útban az olvasóterem felé, ugyanis Sence kisasszonnyal megbeszéltünk egy találkát, házi feladat címszó alatt. Valójában semmi kedvem nem volt efféle hülyeségekhez, meg erőm sem volt igazán, de a csaj már vagy háromszor keresett a héten és nem akartam, hogy újra a nyakamra járjon, ezért úgy döntöttem, hogy egyszer, s mindenkorra lezavarom vele azt a házi feladatot, majd urasan távozom a helyszínről. Hogy őszinte legyek, még csak azt sem tudtam,hogy pontosan mi a feladat, még csak nem is készültem, se papírt, se tollat nem vittem, bár abban reménykedtem, hogy a hölgy hoz magával megfelelő eszközöket és nem csak a két szép szememért várakozik rám egy impozáns olvasóteremben.
Arcomon komor vonások ültek, az ajtót nehézkesen toltam be a vállammal, ami halk nyikorgással ki is tárult. A félhomályos teremben - ahol már nem szaladgáltak az okoskák - feltűnt egy törékeny alkat, nem más mint Islington, akit csak oly felszínesen ismertem, mint háztársaim nagy részét. Nem tudtam, mit szeret, mit nem, kinek a fia-borja, csak azt tudtam, hogy állandóan látni a kezében valami könyvet és amolyan magának való típus, maga köré védelmi vonalat kiépítő stratéga, mint én. Ez már-már csábítóvá is tehette volna számomra, de annyira nem voltam harci kedvemben sosem, hogy bepróbálkozzak nála.
- Itt vagyok - Köszönést mellőzve léptem hozzá közelebb, majd a vele szemben lévő székre dobtam le magam, az asztal másik oldalán, tekintetem rá emeltem és egy halovány mosolyt is eleresztettem felé, lábaimat pedig feldobtam az asztalra.
- Helyzet? Kész van már a feladat? - Kicsit megtekergettem a nyakamat, de még mindig pocsékul éreztem magam a kiadós püfölés után.
- Egyébként mi is a feladat? Papás-mamás családi költségvetés felállítása, vagy mi? - Pillantottam rá kérdően, kicsit flegmának tűnhettem, de mit tegyek? Elég rossz napom volt, és sajnos ez most a bájos Islingtonra hárult.