Bűbájtan-terem

[Név: Nolita Grosiean]

Két hete kéne törnöm magam a dolgozat miatt. Ugyan! Egy kis bűbájtan még senkinek sem ártott meg! Főleg nekem nem. Én Nolita Grosiean vagyok! Egy dolgozat se foghat ki rajtam. Miért tenné? Én se fogom meg és gyűröm össze, majd gyömöszölöm fel valamelyik kretén orrába a galacsint. Úúú milyen szép látvány volna! Még hozzá is tenném, hogy nesze te lúzer, kellett neked okoskodni. Gyönyörű pillanat lenne. Azt hiszem, a hónap legszebb percei közé tartozna. Nem mintha Territ múltkor nem rendeztem volna el a hálóban. Egy aprócska kis csíny volt ugyan már! Csak a fél haja lett zöld! Nem is az egész…
Ülök a padban és nézelődök. Úgy csinálok, mintha egyáltalán nem érdekelne ez az egész. Valljuk be, nem is érdekel.  Jó vagyok a gyakorlati tárgyakból és ezt tudom is. Akkor miért törjem magam? Oldalra nézek és meglátom a Griffendéles Michaelt. Le kell győznöm a késztetést, hogy ne tegyem a szám elé a kezemet. Hirtelen valamiért hányingerem támad. Öregem az a haj! Mintha az első mágusháború idején élne. Apám nem hordott ilyet régen. Szörnyű. Lehet meg kéne látogatnom a Griffendél klubhelyiségét valahogyan és egy nyisszantó bűbájjal levágni a haját?
Azt mondják, hogy igazán kibírhatatlan vagyok. Nem értem, hogy mondhatnak ilyet. De istenem! Az a fejszerkezet! Felsóhajtok és inkább elfordítom a fejemet a másik irányba. Na ott se jobb a helyzet, de azért mégis tűrhetőbb.
Megkapom a dolgozatomat, szívesen mondanám, hogy végre. Szeretnék hamar túlesni rajta és menni a dolgomra. Még le kell gyantabűbájoznom a lábamat. Rettenetesen elfoglalt vagyok. Azzal a tuskó bátyámmal is beszélnem kéne már. Rég oltogattam szegénynek a fejét.
Végigfutom a kérdéseket és megengedek magamnak egy győzelemittas mosolyt. Erre vártam két hete. Hogy bebizonyítsam minden lúzernek, én  ebben is jó vagyok.
Belemártom a pennámat a tintába és lassan, kerek betűket írok a pergamenre.

V. Évfolyam – R.B.F. előkészítő dolgozat – November

Név:   Nolita Grosiean
Ház:   Mardekár

1. Feladat /3 pont/
Asszociációs játék = Mely varázsigék jutnak eszébe az alábbi elnevezésekről/fogalmakról?

Huss és pöcc - Vingardium Leviosa
Bazibumm-bűbáj – Baziteo
Szívóbűbáj – Tergeo

2. Feladat /18 pont/
Mely bűbáj(oka)t alkalmazná a következő szituációkban?
(egy szituációban maximum 3 bűbájt használhat)

a,
Egy sötét, elhagyatott kunyhóban van, amely valószínűleg hemzseg a mágikus csapdáktól. Az ajtón mágikus zár van, csak kulccsal lehet kinyitni. A kulcs a kunyhó öntől legtávolabb eső pontján van. Ön jelen esetben semmit sem lát és egy rossz lépés is súlyos következményeket vonhat maga után.

1. Invito kulcs
2. Lumos
3. -

b,
Egy gurkó elszabadult a lakásában. Levert egy antik vázát, ami darabokra törött és kiborította a maradék Doxicid-permetet –amely így már használhatatlan-. Rakjon rendet és állítsa meg a gurkót!

1. Locomotor (Gurkó)
2. Reparo
3. Suvickus

c,
Ön egy férfi. Éppen egy randevúra igyekszik és késésben van. Nincs már ideje virágot venni, sietségében leitta teával a talárját és reggel észrevette, hogy egy jókora pattanás nőtt az orra hegyén. Mihez kezd?

1. Tergeo
2. Nekem nem kell se virág és a pattanás se számít. Ellenállhatatlan lennék így is.

3. Feladat /6 pont/
Definíció felismerés

A ... egy elemidéző bűbáj, mellyel lángokat kelthetünk a semmiből.

Öngyújtó?

A … egy hangszabályozó bűbáj, melynek segítségével a célzott élőlénynek elnyelhetjük a hanghullámait, így az megnémul.

Silencio

A … egy elemidéző bűbáj, amivel képesek vagyunk korsókba, üstökbe vízet tölteni illetve a tűz oltására is kiváló.

Aquamenti

Leteszem a pennát és nézegetem a pergament. Néhány i betű tetejére pont helyet szívet rajzolok. Ugyan nem tudtam mindent tökéletesen, de ahhoz talán elég, hogy az R.B.F-en ne legyenek problémáim. Nem vagyok én egy hülye leány. Ahogy Michael elsétál előttem hangosan kiröhögöm. Nem hagyhattam ki...már tudom kinek az orrába dugom fel a galacsint.

[helytelen]

   A dolgozat utáni második bűbájtan órán már rögtön a padokon pihentek a kis pergament tekercsek, ahogy az szokás volt. Természetesen az ötödév egyből bontogatni kezdte őket, láttam csalódott és felvirágzott arcokat is. Talán a legváltozatosabb tanulmányi eredményekkel bíró évfolyam a tantárgyamból. Némelyik a kisujjából ki fogja rázni az RBF-et, mások pedig talán épphogy átcsúsznak.
- Jó reggelt kívánok! – köszöntöttem az osztályt, miután már én magam is beértem, persze már javában olvasgatták a pergamenjeiket. Pár intő szó, nem árthat…
- A dolgozatokkal kapcsolatban az egész évfolyamhoz intézett szavaim a következőek: legalább Hitvány alá nem ment senki… - na, jó ez lehet túl tömör. - A sok remek dolgozat mellett, azt hiszem nem titok, hogy születtek aggasztóan rosszak is. Remélem, aki „Hitvány” értékelést kapott, az tudja, hogyha ez lett volna az RBF, megbukik. – ezen szavaimat, elég feltűnően a Griffendéles csoportosuláshoz intéztem. - Kezdjetek el most tanulni, mert jövőre már késő lesz és ezen múlhat a jövőtök! Az RBF közel sem lesz ilyen könnyű! Most pedig eredményeket eltenni, kezdjünk bele az anyagba… - Egek, mint egy ovóbácsi. Jó, most már tényleg abbahagyom…


Nadine Moreau

Jún. 28.-ig írt +20 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +23 pont
Összesen: +63 pont

Osztályzat: Várakozáson felüli
Dolgozata szép munka volt, büszke lehet rá, bár mint ahogy az órákon is mondom tessék jobban figyelni! Ha kicsit jobban koncentrált volna könnyedén elérhette volna a K-t! Nagyon remélem, hogy a dolgozatban csak tréfált, hiszen az Akne egy igen hosszadalmasan gyógyítható mágikus bőrfertőzés. Kérem véletlenül se használja az arcán, kár lenne tönkretenni!


Alyson R. Leingter

Jún. 28-ig írt +20 pont
Dolgozatban elért pontok +22 pont
Összesen: +42 pont

Osztályzat: Várakozáson felüli
Remek dolgozat, nem is vártam öntől rosszabbat. Remélem az RBF-en is így teljesít! Munkájában való elhelyezkedése érdekében, kérem tanulmányozza a bűbájok hétköznapi nyelvben való elnevezését. Nem lenne jó, ha felrobbantaná azokat a tárgyakat, melyeket meg kellene növesztenie…


Owen Redway

Jún. 28-ig írt +20 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +21 pont
Összesen: +61 pont

Osztályzat: Várakozáson felüli
Nem vagyok megelégedve! Ön ennél sokkalta többre képes! Tájékoztatásul közlöm, hogy éppen csak, hogy meg lett a V. Tanulmányi eredményeinek (és ezen felül Önnek is) jobbat tenne, ha leszállna a magas sárkányról és neki állna tanulni. Nem mindig lesz ám, ekkora szerencséje, mint most! Kérem, nézze át a 3.feladat varázsigéit, hiszen ha rosszul írja rosszul is mondja, ami mint tudjuk a varázslat rovására mehet!


Sence Islington

Jún. 28-ig írt +20 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +21 pont
Összesen: +61 pont

Osztályzat: Várakozáson felüli
Dolgozata helyes, bár lehetett volna figyelmesebb is! Hazájának bűbájai érdekesek és egyszer szívesen meghallgatnék róluk egy kiselőadást. Javaslom, jobban figyeljen McGalagony professzornő óráin, ugyan is a „Feraverto” varázsige az átváltoztatástanban szerepel, nem pedig a bűbájtanban ezek mellett az állatokat talpas pohárrá változtatja, nem pedig pénzérméket változtat virággá.


Michael O’Conor

Jún. 28-ig írt +20 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +19 pont
Összesen: +59 pont

Osztályzat: Hitvány
Kérem, legközelebb figyelmesebben olvassa el a dolgozat feladatlapját! Nem véletlenül kértem, hogy maximum 3 varázslatot írjon a 2. feladat részfeladataihoz. A 3. feladat varázsigéit pedig kérem, nézze át, feltűnően hasonlítanak Mr. Redway helytelen igéihez! A puskázás miatt kénytelen voltam egy jegyet levonni öntől!


Svea Rydberg

Jún. 28-ig írt +20 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +23 pont
Összesen: +63 pont

Osztályzat: Várakozáson felüli
Dolgozata tetszetős, bár tudom, hogy Ön többre is képes lenne. Legközelebb kérem a beadás előtt szánjon még rá plusz öt percet és lehet, hogy eszébe jut, hogyan is tüntethetne el egy pattanást. Csak pár pont kellett volna K-hoz, de ne keseredjen el, inkább készüljön a következő dolgozatra!


Brookelle des Press

Jún. 28-ig írt +20 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +25 pont
Összesen: +65 pont

Osztályzat: Kiváló
Nagyon meg vagyok elégedve! Szép dolgozat, pusztán egykét pontatlanság van benne. Ha javasolhatom, először használja mindig a Finite Incantatemet aztán csak utána az Invitót, hiszen lehet, hogy az előbbi éppen egy begyűjtőbűbáj-gátló átkot hatástalanít. Gratulálok!


Grisam N. Windflower

Júl. 5-ig írt +10 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +20 pont
Összesen: +50 pont

Osztályzat: Elfogadható
Legközelebb kérem, nézze át a dolgozatát mielőtt beadja! Egyetlen pont kellett volna a jobb jegyhez és az az egy pont rengeteget jelenthet az RBF-en. Egyébiránt jó dolgozat volt, csak figyelmetlen.


Jennifer E. Swift

Júl. 5-ig írt +10 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +25 pont
Összesen: +55 pont

Osztályzat: Kiváló
Remek dolgozat, büszke lehet magára! Ha sikerül tartania ezt a szintet könnyedén leteszi az RBF-et! Gratulálok!


Kayleigh Dimewdrow

Júl. 5-ig írt +10 pont
Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +23 pont
Összesen: +53 pont

Osztályzat: Várakozáson felüli
Nem rossz dolgozat, de ön többet is tudna mutatni szerintem. Ha célja az, hogy az RBF-en épphogy átcsússzon egy V-vel, nyugodtan maradhat ezen a szinten, de ha csak egy kicsivel is több időt szentelne a tanulásra könnyen elérhetné a K-t!


Josey Butler

Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +25 pont
Összesen: +45 pont

Osztályzat: Kiváló
Remekbe szabott kis dolgozat Ms. Butler! Viszont, ha javasolhatom a jövőben olvassa el figyelmesebben a feladatokat! Ha figyelt volna a Maximum 3 bűbáj” szabályra a 2. feladatnál, hibátlan dolgozatot tudhatna magáénak. Ha csak egy picit is jobban figyel könnyen K-t kaphat az RBF vizsgájára is!
Gratulálok!


Norina Mortal

Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +15 pont
Összesen: +35 pont

Osztályzat: Hitvány
Remélem Ms. Mortal hamarosan összekapja magát. Ha így folytatja, nem fogom tudni átengedni az RBF-en! Úgy tudom a Griffendél klubhelysége igen otthonos, hát használja ki és tanuljon, amíg csak megteheti!


Sydney Hathaway

Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +25 pont
Összesen: +45 pont

Osztályzat: Kiváló
Remek dolgozat Ms.Hathaway, mint mindig. Mind össze csak két pontot vesztett, leírom hibáját, hiszen erre az RBF-en is figyelnie kell. Ez egy bűbájtan dolgozat, a boszorkányfű kivonat, pedig inkább a bájitaltanhoz kapcsolódik így sajnos nem tudtam elfogadni azt a megoldást. Azonban legyen nagyon büszke magára! Ilyen precizitással és folyamatos felkészüléssel, könnyen eléri a K-t a Vizsgán is!


Niall Haron

Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +12 pont
Összesen: +32 pont

Osztályzat: Hitvány
Rettenetes dolgozat Mr.Haron! Ha így folytatja semmiképpen sem lesz meg azaz RBF! Kérem, szedje össze magát és üljön le tanulni, legalább egy Elfogadhatót kaparjon össze!


Nolita Grosien

Reagba foglalt dolgozat +20 pont
Dolgozatban elért pontok +12 pont
Összesen: +32 pont

Osztályzat: Elfogadható
Kérem, Ms.Grosien a jövőben jobban koncentráljon a feladatra! Egy bűbájtan dolgozatban igen is bűbájokat várok el Öntől! Ha folytatja ezt a passzívságot, nem hiszem, hogy olyan könnyen át fog csusszanni az RBF-vizsgán! Kérem, szedje össze magát a saját jövőjének az érdekében!

   Gőzölgő teámat szürcsölve megyek végig a folyosón. Reggel van. Korán reggel, elképesztő mennyire utálok ilyenkor felkelni, mintegy egy órám van még az összevont órámig. Lassan kezdek mondjuk hozzászokni ezekhez a dupla évfolyamos órákhoz, Foley eltűnése óta rendszerint vagy helyettesítek lent a pincehelyiségben vagy valamelyik évfolyamot előre tanítom. Ha ezek után a negyedévnek nem lesz meg könnyen az RBF jövőre, felmondok. Már ha megérem a következő tanévet.
   Egyre kilátástalanabbnak látom a helyzetet. Potterről senki sem halott a gringottsi betörés óta, a szökevény diákok propagandája egyre reményvesztettebb és a fejvadászok folyamatosan fogják el a mugliszármazásúakat. Csak a múlt hónapban mintegy ötven embert küldött Azkabanba a Mugliivadék ellenőrző bizottság. Persze Potter minisztériumi afférja után kellett egy kis idő mire újból akcióba lendültek, de most félelmetes iramban küldenek embereket szinte a biztos halálba. Persze a mágusbörtönön is szigorítottak, miért is ne? Nem egyértelmű, hogy egy sárvérű tízszer akkora büntetést érdemel, mint a tömeggyilkosok? Ezeknek az embereknek nincs lelkiismerete? Bár talán a lelkiismeret is az ítélőképességtől és az értékrendtől függ. Szörnyű látni, hogy a diákjaim szüleit, barátait vagy őket magukat sorra teszik tönkre a Sötét Nagyúr emberei.
   A Rendről pedig semmi hír. Mintha feloszlottunk volna. Vannak, akiket bezárták és vannak, akikre szörnyűbb dolgok vártak. Travis is csak eltűnt McCoy-jal, semmit nem tudok róluk, lehet hogy már nem is élnek. Csoda, hogy Minerva és én élünk egyáltalán, sőt még a Roxfortban is taníthatunk. Kitudja meddig.
   A háború megváltoztatott. Komorabb lettem és eltűnt az a szokásom is, hogy kérdések sorozatát tegyem fel magamnak. Egyszerűen már nem érdekel a válasz. Furcsa, a varázsló azt hinné, hogy lassan harminc felé már nem változik akkorát. Lehet kéne valami új hobbi is. Nem is tudom, mondjuk labdákat csinálhatnék birkabélből, mint a tizennegyedik századi ír varázslók. Vagy köthetnék.

   Két faládát lebegtetek magam előtt ahogy a tanteremhez sietek. A teám is lassan elfogy, talárom pedig újfent folyamatosan lábam alá akar mászni. Gyűlölöm ezt viselni. Meg kell hagyni, a mugliruhák jóval kényelmesebbek. A terembe érve minden helyhez a ládából ki szál egy-egy gurkó méretű alumínium gömb és egy az én asztalomhoz is. Remek, gyorsan megbűvölöm, mielőtt jönnek a diákok.
   Pálcám koppintására a gömb elkezd lebegni és én szépen a kellő arányokban felszeletelem majd elkezdem formázni. Improvizálok, nem igazán találtam ki, hogy mit is készítsek belőle. Végül hat kisebb és egy majdnem fél darab lesz belőle. Remek, csináljunk belőle valami „vicceset”. Legszívesebben egy feldarabolt kézzé formálnám, amin rajta van a sötétjegy, de talán az túl morbid lenne. Merlinre, elfajultak a gondolataim. Plusz eleve: melyik idegbeteg, depressziós és ostoba ember lenne képes levágni a saját bal kezét?

   A diákok lassan beérnek és én pontban nyolc óra harminckor elkezdem az órát.
– Jó reggelt kívánok minden hetedévesnek és köszöntöm a hatodéves vendégeket is. - biccentek egyet a fiatalabbaknak. – A hetedévvel a múlt órán az illuzionizmus elméletével ismerkedtünk meg. Remélem mindenki jól elsajátította az alapokat, mert ma és a következő három órán a gyakorlattal fogunk foglalkozni. – pálcámmal az asztalomon lebegő feldarabolt banán felé bökök. A darabkák lágytánccal a terem közepére lebegnek, elég magasra, hogy mindenki láthassa. – Szükség lesz a kreativitására és persze a pálcamozdulatok pontosságára, hogy az ige, amit tanulunk jól működjön.
   A hetedév felé fordulok és biztatóan mosolygok. Kevés ilyen mosolyt kapnak mostanában a nagykorúak megmaradt tagjai. – Ki tudná a hatodév kedvéért elmondani nekünk az illuzionizmus definícióját? – teszem fel a kérdést és felszólítom az első jelentkező személyt.

Szeretnék aludni. Álmodni még néhány percig.
Mert, amíg szemeim előtt a fantázia birodalmának képei pörögnek, addig nem érzek fájdalmat.

De a nap minden egyes reggelen, megtörhetetlenül emelkedik a dombok fölé. Mint, aki jól végzi dolgát, úgy pislákol végig a lejtőkön. Sugaraival végigszalad a víz felszínén, majd beköszön a kastély ablakain.
S ez jól van így. Bár számtalanszor megkérdeztem magamtól, ő, aki felülről mindent szemmel tarthat, vajon miért nem látja a fájdalmunk? Miért nincs tekintettel a harcainkra? Miért kényszerít minket még mindig a felébredésre? Miért nem hagyja csak, hogy lecsukjuk szemeink és ne lássunk, és ne halljunk, és ne érezzünk többé…
De, ha ő nem tartana minket életben, úgy ki másban bízhatnánk? Hiszen a sötétség fölött minden nap diadalmas győzelmet arat a fény. S ez akkor is reményt adhat a mindennapjainknak, ha mi magunk gyengék is vagyunk ahhoz, hogy sorsunkon változtassunk.

A sugarak apró tüskékként tükröződnek vissza ágyam szélére akasztott amulettjeimről. Ezek csak a rossz álmoktól védenek meg, a rossz dolgoktól sajnos nem…
Téved tekintetem a tükörre, ahol végignézhetek arcom sérülésein. Éppen begyógyul egy, mire szerzek egy újat. Még, ha keresném a bajt, megérteném, miért is nézek ki úgy, ahogy általában Dakota. Ezeket a sérüléseket azonban éppen miatta kapom, csak, mert a barátnőm, és mert nincs itt, hogy megvédjen. Én pedig ehhez kevés vagyok egyedül, ő pedig sokkal jobban hiányzik minden egyes sérülés után…
De a mókuskerék továbbra is forog, és én még élek, ha egy kalitka közepén is, de még élek.
És, ha másnak nem is tudok örülni, még mindig ott a felkelő nap, aminek hálás lehetek…

Óvatosan lépek be a tanterem ajtaján. Gyanakvóan, félőn, épp úgy, mint mostanában mindenhova.
Gyorsan körbepillantok, hogy keressek egy helyet a mardekárosoktól tisztes távolságban. Éppen, hogy leülök, az ajtó ismét nyílik. Ephram lép be rajta. Külseje napról-napra zordabb, szemei karikásak, sebhelyének oldalán még csúnya monokli is éktelenkedik, haját hagyta hanyagul megnőni és le is soványodott, melynek következtében ruhái csak úgy lógnak rajta. Ijesztő lett. Sötét. Mellőzött mindenfajta eleganciát, ami Jada eltűnéséig jellemző volt rá.
Elárult minket, de legfőképp Jadát. Sosem szerettem őket különösebben, furcsa egy páros voltak, de… valahogy minden felszíni színpadiasság ellenére igazak, vagy igaznak tűnők…
A lényeg az, hogy befogadtuk, közénk való volt. És most félek tőle. Ahogy settenkedő mozgással leül mögém. Mindig, mindig ennyire közel, hogy szinte érzem a bőréből áradó keserű sötétséget. Még a hideg is végigfut karomon. Nem nézek hátra, sosem nézek hátra, bár érzem, hogy engem figyel, mint egy célpontot. Csak előveszem a pálcám, és nem beszélgetek, és nem jelentkezem, nem teszek semmit, amivel feltűnhetnék… csak némán figyelek.
Teszem a dolgom nap, nap után…

   Órára igyekvők egy csoportja, a nyomukba szegődtem. A folyosókon általában úgy közlekedtem, mint az árnyék, a legrövidebb utakat választva, a nyakamat behúztam, még a cipőm kopogását is próbáltam tompítani. Mintha nem is léteznék. Pedig engem még nem is kezeltek olyan mostohán, mint a többi félvért. Az iskolai kihallgatáson feljegyezték, hogy a szüleim, nagyszüleim, sőt még a dédszüleim is varázshasználók voltak, noha attól nekem nem lett tisztább a vérem. Viszont a szabályaik szerint élek és meghúzom magam, úgyhogy nem sok gondjuk van rám. Néha persze megkapom a jussom, mintha tehetnék róla, hogy félvérnek születtem. Viszont apa... Eddig sem voltam nyugodt, de legalább mindig értesültem valamiképp arról, hogy ő jól van. Az utolsó levelet több mint két hete kapta tőle Anton nagybátyám. Körülbelül azóta szinte csak órákat alszom.
   Az előttem haladó csoport letért a főfolyosóról, de ez csak akkor tűnt fel, amikor már egy emelettel lejjebb bandukoltam a kelleténél. Visszafele különítményesek bukkantak fel, pedig egész nap sikerült kikerülnöm őket. Ezúttal is szerencsém volt. Beiszkoltam a tanterembe, és hamar találtam magamnak üres helyet. Korán érkeztem, Agnes és Ephram volt csak bent, meg néhány hetedéves mardekáros. Mindenkitől távol ültem le, mert tudom, hogy úgyis szétültetnének minket, ha csatlakozna az órához valami alibi-inspektor. Márpedig mostanában az órák állandó tartozékai ezek a felügyelők.
 
   Megszokásból kisimítgattam a szoknyámat a lábamon, nehogy szó érje a megjelenésemet, de a táskámat az ölemben szorongattam. Csak ekkor vettem észre, hogy a tanár az asztala mögött ténykedett, de már nem köszöntem oda neki. Reméltem, hogy nem veszi magára. Csendesen elnéztem, ahogy bűvöl. Elkalandoztam. Qcrosst mindig is kedveltem, régen kedélyes volt, bár kissé szétszórt, mint én. Már csak leadja az órát nekünk és kész. Ma az illuzionizmus gyakorlata volt terítéken. Némileg előreolvastam a tankönyvben, nem azért, mert annyira érdekelt az anyag, hanem csak hogy addig se piszkáljanak a folyosón. Próbáltam beleolvadni a környezetembe. Azonban nem akaródzott felelni a tanár kérdésére (egyébként is a hetedévesektől várt választ). Ha lehet, kerülöm a nyilvánosságot, és egyébként sem szeretek szerepelni. Így hát csak szorongattam tovább a táskámat, némán, jelentéktelenül.

[Szevasz Mika! Miújság?]

   Vidám mosoly ül arcomon, ahogyan végigcaplatok a folyosón. Borús tekintetek tengerében úszkálok, sokan még látni se nagyon látnak, olyan fáradtak, páran pedig megrovóan szemlélik szemtelen vigyorom. Igen, az a legtitokzatosabb, hogyha valaki ok nélkül mosolyog, és olyankor mindig azon töri mindenki a fejét, hogy minek örülhet ennyire, mit érezhet. Komolyan erre kíváncsiak? Nem érzek semmit. Egyszerűen csak erősnek kell lennem, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna az elmúlt hónapban. Mintha nem történt volna meg az a jelenet a folyosón vele, mintha nem látnám minden nap, s ez nem fájna jobban bármely eddigi kviddics- vagy párbajsérülésemnél. Mintha nem lennék még mindig szerelmes. Teljesen mindegy, hogy mit tettem eddig, teljesen mindegy, hogy mennyire is próbálom meg tagadni, mikor meglátom, mindenféle védelmi falam lebomlik. Tehetetlen vagyok.
   Így többnyire csak mosolygok, hiszen az még nem ártott meg senkinek sem, nem igaz?
   Pár sötét köpenybe burkolózott alak halad el mellettem a folyosón. Biccentek nekik, ők meg visszamorognak, ez már csak így megy. Ha lenne merszük, a mögöttem caplató Griffendéles picsák már rám vetették volna magukat és jól bemostak volna egyet-kettőt. Hiszen ez jár az árulóknak, azoknak, akik kivételesen nem utálják ezt a megszállást, hanem megtalálták az előnyeit, és megtanulták élvezni azokat. De már rég nem érdekel egyikük sem. Pontosan tudom, hogy milyen pletykákat terjesztenek rólam, de nem foglalkoztat. Amíg nem tudják a teljes igazságot, addig nem.
   Befordulok a folyosón, majd könnyedén átlépem a bűbájtan terem küszöbét. Oldalamon bőr táskám himbálózik, benne a szükséges felszereléssel, semmi extra igazából. Előttem pár hatodéves srác kémleli, hogy hova üljenek, ám mikor észrevesznek maguk mögött, elhallgatnak, és inkább elmennek jobbra. Mosollyal arcomon sóhajtok, mintegy kifejezve, mily nevetségesnek tartom viszolygásukat. Erre aztán tényleg semmi szükség. Nem azt mondom, jól esik a dolog, ritkán féltek tőlem mások, de ez azért túlzás.
   Kezeim kényelmesen zsebeimbe rejtem, és végignézek a társaságon. Furcsa érzés az, ha az ember végzős. Olyan megragadhatatlan, leírhatatlan. A legtöbb embert ismeri már, tud róluk ezt-azt, az évek megedzették, s van akivel össze is kovácsolták. Kellemes érzéssel tölti el, hogy neki már ez az utolsó éve, hogy ő a rangidős, közben pedig mégis pánikol, hogy egy év múlva ez a kastély már nem jelent számára menedéket, otthont. Hét éve éli megszokott életét, ami most elérkezni látszik a végéhez, és lassan kilép a felnőttek nagybetűsnek emlegetett koszfészkébe. Kicsit ijesztő, kicsit büszkeséggel is tölt el.
   De lényegtelen most ezen filozofálni, inkább kéne találni valami jó helyet. Jobb oldalra tekintek először, csak mert mókás lenne az iménti fiúk mellé beülni, és egész órán a pofavágásaikon szórakozni, de beültek leghátulra. Jellemző. Egy sorral előrébb Grosiean meg Pierce ülnek. Fintorom mindent elárul, amit csak tudni kéne, két sorral lejjebb erőteljes hangsúlyok, és a fényben csillanó fekete fürtök, gyönyörűen metszett szemekkel. Oh, Merlinre, még egy Grosiean! Hogy a fenébe lettek ezek ennyien?! Ül még ott még valaki, de róla nem veszek tudomást. Inkább balra nézek, és próbálok mély levegőt venni. Az első, akit meglátok, az Pierce, újra. Mármint gondolom ez már a kattantabb, aki nincs olyan jófej, mint Elena, de azért jól néz ki, ez erényére válik. Mindegy is, meghagyom a rossz ízű pletykáknak és azokból kiindulva Vulkanovnak, had szórakozzon egy kicsit a csődör. Kislányok, nagylányok, magukat keménynek gondoló Griffendélesek, és saját maguk szépségétől elszállt ostoba Hugrabugosok. Semmi ígéretes, egyedül… ohohó!
   Megindulok balra, s kettesével szedve a lépcsőfokokat hamar felérek, beiszkolok a sorba, és magabiztosan le is vágódok Mika Holland mellé. Akivel mindig is nagyon kedveltük egymást. Na jó, ez úgy lenne inkább helyes, hogy én mindig is kedveltem őt, ő pedig valahogy eltűrt engem meg a baromságaim. Legalábbis muszáj volt neki kviddicsen. Azon kívül meg nem igazán kaphatott belőlem, de majd most bepótoljuk.
- Szevasz Mika! Miújság? – köszönök neki vidáman, majd táskámból pergament, tollat és tintát kapok elő, ezután kellemesen hátradőlök, és a lányra figyelek, egészen addig, míg Qcross bele nem kezd az órába, amit kellemes mosollyal fogadok. Mindig is kedveltem a pasit, amióta pedig váltotta Crassot a Hollóhát vezetőjeként, körülbelül megváltóként nézek rá. Tényleg, Crasso...
   Miközben a tanár beszél, még egyszer körülnézek a teremben, és meg is találom a szőke loboncot, körülbelül velem szemben, a terem túlsó felében. Tekintetünk lassacskán találkozik, s Gwen szégyenlősen elmosolyodik, ám ebben a mosolyban már nincs semmiféle harag, vagy sértettség. A távolságtartás a bátyjával együtt tűnt el a kapcsolatunkból. Amiért igazán hálás vagyok annak a féreg Tristramnak.
   Pár pillanatra elgondolkozok Qcross kérdésén, majd magam elé suttogom a szavakat, csak halkan, maximum Mika hallhatja őket. Nem fogok jelentkezni, már rég nem látok élvezetet ebben a cirkuszban. Pedig talán kapnék öt pontot a házamnak… na és? Amióta egy csomóan csak úgy felszívódtak, a kviddicsmeccsek sincsenek megtartva. Márpedig vagy a kviddicsért akarok kiérdemelni pontokat, vagy egyszerűen nem kellenek.
- Az illuzionizmus lényege, hogy a valóság igen megtévesztő látszatát kelti. – mint amikor mosolygok. Vajon a teremben hányan alkalmazzák ezt önmagukon? Összehúzott szemmel figyelem a többieket, és hogy vajon ki fog válaszolni a kérdésre. A legszórakoztatóbb az lenne, ha senki sem tenné.

  Senki sem felel. Mit is hittem, megszokhattam volna, hogy az utóbbi időkben csak én beszélek az órákon. Komor némaság ül a termen, már-már kínos a csend. Nem lesz ez így jó. A hollóhátasokon látom hogy igen fészkelődnek és némelyikük maguk elé is suttogja a választ, de nem mernek megszólalni. Nem akarják felhívni magukra a figyelmet. De hiszen én is ezt teszem. Felkelek, dolgozom, lefekszem. Nem beszélek senkivel, nem állok ki párbajozni egyik halálfalóval sem és nem bontom meg a rendet. Ha látok egy szökevényt becsukom a szememet. Nem akarok megzavarni semmit. Passzív ellenállás? Nem mondhatnám, inkább beletörődés. Túl sok dolgot kellett már elfogadnom az életben. Most ezt is el kell. Persze él bennem a halvány remény, hogy Potter tesz valamit, hogy vége lesz ennek az egésznek, de bevallom ezt az apró lángocskát is lassan elnyeli a sötétség.

   Nagyot sóhajtok és nem nyüstölöm tovább a diákokat.
– Az illuzionizmus az érzékszervek becsapásáról szól. Eltorzítunk és sokszor teljesen megváltoztatunk vele dolgokat, de nem változtatjuk át. Fizikailag az a tárgy ugyanaz marad. – pálcámmal megint a banán felé bökök ami fél percre ismét eltorzult fém darabokká válik. – A mágia ezen fajtájával csak két érzékszervet tudunk becsapni – folytatom és szívem szerint megkérdezném a diákságot, hogy melyek ezek az érzékszervek, de inkább elengedem a dolgot. Tudat alatt már reflexből a hatodév felé fordultam, hiszen a végzősök már ismerik az anyagot.
– A látást és a tapintást tudjuk befolyásolni. A látást viszonylag egyszerű, szinte csak az igét kell ismernünk hozzá, a tapintás nehezebb dió. Ahhoz, hogy hiteles legyen az illúziónk az adott tárgyat fizikailag is el kell torzítanunk. – pálcaintésemre a fém darabok ismét összeállnak egy gömbbé. Miután összeforrt merev tekintettel célzok rá és mondom ki hangosan az igét – Malitat! –
   A golyóból egy nagy lebegő fikusz lesz. Mellé sétálok és úgy folytatom mondandómat.
– Ahogy láthatják, ha a kép és a forma nem hasonlatos az illúzió hibás lesz és csak a szemet veri át – szemléltetésképpen kezemmel átnyúlok a növényen, mintha csak egy szellem lenne. Illetve az sem, nincs hideg érzésem tőle, semmilyen sincs.

   Talán, hogyha felszólítom őket, szívesebben válaszolnak. Fürkésző szemmel nézem a közönségemet és próbálok olyat keresni, aki biztos nem kap beszólásokat később. Wolf? Túl megosztó, pláne mióta Kenneth halottakat lát. Holland ott van mellette, még egybe nézik őket. Tekintetem a kis szőke lányra szegeződik.
– Meadows! Milyen helyzetben lehet hasznos számunkra ez a bűbáj? Mondjon egy példát! - kérem fel bíztató mosollyal a lányt. Nem szeretem, amikor az órámon csak ülnek és néznek ki magukból, így semmit nem fognak megtanulni.

   Összerezzentem, mikor James Wolf megszólított. Láttam én már rajta, hogy forgat valamit a fejében, mielőtt megindult volna a padom felé, de elszántan igyekeztem mégis láthatatlan maradni. Nem sikerült. James nagyon is látott engem, és neki köszönhetően mindenki más is, most, hogy leült mellém. Nem tudom, miért ódzkodtam ennyire egy háztárstól, de egy ideje így van már ez. Csúf pletykák terjengtek róla, és ha az ember nem is ad hitelt minden ostobaságnak, akkor is felfigyel rájuk. Ok nélkül nem bélyegezték volna árulónak meg hasonlóknak. Mit tett ez a fiú, hogy ennyire megvetik? És ugyan miért mosolyog folyton? A szeme rezzenetlen maradt, ezt már korábban is megfigyeltem - ha képzeletben letakarnám a kedélyes mosolyát, a szeme azonnal elárulná őt. Ez a játék azonban nem illett bele abba a képbe, amit mások festettek róla. Nem tudtam megfejteni őt, de - talán pont ezért - hálás lettem volna, ha máshol foglal helyet. Persze sosem voltam neveletlen, ha köszöntek, visszaköszöntem, nem történt ez most sem másképp.
   - Szia, James. Semmi új, háború van - válaszoltam egykedvűen, rögtön a lényegre térve. Valóban cseverészni szeretnél?
   Nem szóltam újra, pedig láttam, hogy csak arra vár. Folytattam a táskám csatjának piszkálását, lehajtott fővel, unalmasan. Az unalmas embereket elfelejtik. Az unalmas emberek túlélik. Nem érdekelt James Wolf fölényes, kikezdhetetlen mosolya, sem a pletykák, semmi, ami körülöttem történik. Csak be akartam zárkózni az én fényből épült palotámba, hagyjanak békén örökre! Haza akarok menni...
   Éreztem magamon hónapok óta, hogy olyan negatív energiák vibrálnak körülöttem, mint még soha. Talán ezt érezték mások is, amikor úgy döntöttek, belemennek a "láthatatlan vagyok" játékomba. Könnyebb tudomást sem venni a dolgokról, amiket nem ismersz, nem értesz. Hetek alatt több kilót fogytam, az arcom beesetté, egészségtelenné vált, a bőröm elvesztette minden színét, a hajam fénytelen függöny, a szemem pedig állandóan a padlót pásztázza. Egy kehes kóbor macska bőrébe bújtam.

   Qcross professzor megkezdte a tanórát, így végre James is abbahagyta az arcom tanulmányozását. Hallottam, ahogy elsuttogta mellettem a választ, ráadásul a helyes választ. Lopva odakaptam egy pillanatra a tekintetem - én sem szólaltam volna fel hangosan. Közben a levitált banán káprázatos átalakuláson ment keresztül. A tanár játszi könnyedséggel bűvölte a formáját, állagát újjá, a gondolatai teremtőerővel bírtak, és ez egészen elbájolt. Mindig is szerettem a bűbájtant. Érdeklődve lestem ki a kastélyom ablakán.
   Agnest szólították. Örültem, hogy ismét megúsztam, nem szívesen produkáltam volna magam a mardekárosok vagy James előtt. Agnes mindig is talpraesettebb volt nálam, legalábbis így hittem, bár őt is megviselte a háború. Eszembe jutott a közös portofinoi nyár, a hírhedt ördögfióka-testvérek, Roomie, a gyönyörű macskám, aki kitartott mellettem... minden élmény Agneshez kötött, napközben mégis úgy viselkedtünk, mint az idegenek. Audrey is elcsendesült, mert a testvérei miatt túl sok irányból érezte a fenyegetettséget. Zoo is csendes lett. Iza pedig... már nem is önmaga volt. Mind idegenekké váltunk.

~ holtak

Régen egyszerre hat-hét diáklány kiabált rám, és borított ki az ágyamból, hogyha késésben voltam, vagy egyszerűen elmélyedtem álmaimban a koszos-fehér párnáim közt. Most inkább kerülnek, vagy inkább észre se veszik, hogy ott vagyok. Valahol hálás vagyok ezeknek a felszínes, sivár lelkű barátságoknak, hiszen ha nem lettek volna eleve halottak, akkor most talán egyszerre több szájból hallanám az aggódó szavakat, a kedves, de hasztalan biztatásokat, és több szem sugározná félelmüket, miszerint Barbara Lizandra Kenneth józan ítélőképességét és gondolkozás módját elvették a háború borzalmai.

Nem is álmosan, inkább meggyötörten keltem fel a ruganyos matracról. A háló üres volt, egyedül voltam, ami egy harmatgyenge mosolyt csalt arcomra. Lassan felvettem egyenruhámat, köpenyemet magamra terítettem, és a táskámért nyúltam. Az üres volt, ezért beletettem pár alapvető felszerelést. Könyvet, jegyzetet nem találtam fiókjaim káoszában, de se időm, se energiám nem volt arra, hogy lelket vesztve keressek bármit is. Ránéztem az órarendemre, amit a mai napig nem tudtam memorizálni, és megkönnyebbülten konstatáltam, hogy épp a Bűbájtan kezdődött el - úgy tíz perce. Sajgó szívem kedvesen elmosolyodott a gondolatra, hogy Qcross órájára kell mennem, s nem máséra. A professzoron szintúgy látszódott a teher, megviselt hangvétele volt neki is, mint bárki másnak, de valahogy mindig próbálta ezt palástolni. Próbálta azt csinálni, amiért itt vagyunk: hogy tanítson, mi meg tanuljunk. Csak a jóhiszemű tanár úr túlságosan pozitív, hiszen a diákság fele félholt, holt, vagy eltűnt, a másik fele pedig élőhalottként menetelt katonásan a közel sem otthonos és régi roxforti folyosókon.

Megnyugtató, hogy nem egy Crutio-t kapok a képembe, amiért elkések, legalábbis a professzor nem ezekről a módszerekről ismert. A folyosók nagy része kihaltak voltak. Kemény ellenőrzés és szigor alatt tartották az iskolát, így akinek nem volt órája se merészkedett ki hálókörletéből, ha nem volt muszáj.
Félnem kellett volna amiatt, hogy elkapnak és megkínoznak egy ilyen egyszerű kihágásért, mint a késés, de valahogy nem volt kedvem hozzá. Nem volt kedvem félni, rettegni, szomorkodni, vagy fájdalmat érezni. Azt akartam, hogy békén hagyjanak, nézzenek át rajtam, tekintsenek holtnak.

Bekopogtam a göcsös ajtón, vártam pár másodpercet és beléptem a terembe. Ismertem a termet, tudtam annak elrendezését, tudtam, hova nem szabad nézni. Egyből a tanári pódiumra emeltem a tekintetemet. Amint összetalálkozott Qcross és a saját tekintetem elnézést kértem a késésért, és helyet foglaltam. A legközelebbi szabad hely mellett döntöttem, a félkörös padrendszer legszélén, a legelső sorban helyeztem el magamat. Hallottam a mormogásokat, és láttam, ahogy a mellettem ülő Trevor Pearwel arrébb csúszik pár centit. Megjött az a lány, aki eltűnt, majd váratlan csendességgel visszatért a diákság körébe Crasso oldalán, akit eljegyeztek, majd felbontotta a frigyet, aki utoljára látta élve (és holtan) Caleb Dawist, akiből azt is kinézik, hogy Sötét Jegy virít a karján.

  Sosem volt problémám a korai keléssel, szerencsére. Most is egyszerűen keltem ki az ágyból, még a többiek előtt. Kint már hajnalodott, így a beszűrődő fény pont elég volt ahhoz, hogy csendben és gyorsan felöltözzek. Gyorsan befontam a hajam és megmostam az arcom a tükör előtt. Letettem az élénk színekről és a sminkelésről. Beolvadni. Ez volt minden vágyam, ami többé-kevésbé még sikerült is eddig. Még egyszer végignéztem az egyenruhám és addig igazgattam, ameddig tökéletesen nem állt. Nem engedhettem meg magamnak, hogy egy egészen kicsit is kilógjak a tömegből. Már az is csodaszámba megy, hogy még megvan a pálcám.

   Kifelé menet felmarkoltam a táskám és az ismerős rettegéssel hagytam el a hálót, már csak megszokásból is körülnéztem a klubhelységben, mielőtt elindultam volna lefelé a lépcsőn. Nem voltak még fent sokan, ezért leültem az egyik fotelba és úgy döntöttem megvárom, ameddig valaki más is elindulna Bűbájtanra, és majd mögé csapódom. A tömegben elveszni mindig biztonságosabb.

   Nagyjából fél óra várakozás után végre sikerült elcsípnem néhány háztársamat, akikkel közösen lesz órám, és végre elindulhattam én is. Tudtam, hogy egyenesen órára mennek, mert a reggelihez már túl késő volt. Ameddig vártam, addig igyekeztem átolvasni az óra anyagát, hogyha válaszadásra kényszerülök, gyorsan túl legyek rajta és ne vonjam magamra a kamu-inspektorok figyelmét, akik mostanában rendszeres résztvevői a tanóráknak.
   A folyosókon igyekeztem a falnak préselődve elbújni egy kisseb csoport mögött, és totálisan reszkető kezekkel nyitottam ki a bűbájtan terem ajtaját. Már voltak bent jó néhányan, de még akadt hely a fentebbi sorokban is, ezért rögtön fel is sétáltam a hozzám legközelebb eső lépcsőn, és beiszkoltam az egyik szabad helyre. Katonás rendben kipakoltam a táskámból majd megpróbáltam eltűnni.

   Az átolvasás során nagyjából sikerült felfognom az elméletet, így amikor Mr.Qcross elmondta újra a lényeget, már csak ellenőriznem kellett a tudásom. Kifejezetten tetszett ez a varázslat, meg az is, ahogy Qcross tanárúr előadta. Valamiből valami mást csinálni, anélkül, hogy igazából megváltoztatnánk. Érthető módon megérintett a mondandója. Örültem volna, ha a tetszésem mással is megoszthatom, de még egy árva lélek sem szólt hozzám. Hát igen, mostanában nem túl kifizetődő sárvérűnek lenni.

   Halk sóhajjal fordítottam vissza a tekintetem a tanárra és nekiálltam csendben jegyzetelni is. Csak semmi feltűnő.

L.C.L.

– Meadows! Milyen helyzetben lehet hasznos számunkra ez a bűbáj? Mondjon egy példát!
Várakozás.
Csend.
Talán, néhány szemvillanásnyi ideig reménykedtem, hogy a kérés mégsem nekem szól. Zavaromban hátranézek, de bár ne tettem volna… az otromba arc, csak meredten tekint a semmibe. Olyan tán, mintha már nem is élne. Csak létezik, úgy, ahogy mi többiek is…

Néhány másodpercre magukhoz szólítanak az emlékek. A régi idők, már gondolatban én is így szólítom, pedig a világ könyvében ez alig csak néhány oldalt kaphatna. Mégis mintha egy élet választana el minket akkori önmagunktól. Mind átéltünk valamit, mind tanultunk valamit. Mind meghaltunk egy leheletnyit. S ez a mögöttem lévő sötét arc is ennek jegyét hordozza.

Szám feleletre nyílik, majd mintegy önkéntelenül becsukódik.
Csendben maradni. Nem feltűnni.
Régen annyira egyszerűnek tűntek a dolgok. Csak felelni kellett egy feltett kérdésre. Semmi hezitálás, semmi kétkedés. Példát mondani? Tudnék én tán százat is…
Csempészés, elrejtés… Ezeket nem mondhatom. Sosem lehet tudni, hogy a különítményesek mit gondolnak bele.
- Varázstárgyak muglik elől való elrejtésekor, Professzor úr. – mondom ki halkan tán a legártatlanabbat. Lehet ezt is meg fogom bánni, de ha nem mondok semmit, az épp ugyanúgy rossz.
Sosem kérkedtem a tudással, mindig csak alkalmaztam azt. S messze nem jó az a világ, hol sokszorosan megfontolod, mely gondolatod önts szavakba. Csak mert félsz, ki ért félre, ki gondol mondataid mögé jóval többet annál, mint amit valójában tartalmaz. De senki sem mondta, hogy a világ igazságos, mind tapasztaljuk, hogy nem az…

Ismét hátranézek. Bár valójában nem is tudom miért. Talán fenyegetést vártam a fakószín arctól. De Ephram csak ül ott, kifejezéstelenül, rezzenéstelenül. Majd hirtelen rám emeli sötét tekintetét. Összerezzenek a váratlan mozdulattól, de elfordulni mégsem bírok. Belenézek barna szemeibe, s nem látok benne semmi mást, csak végtelen magányt.

   Szarkasztikusan nyögök egyet Mika kijelentésére. Szegény lányból csak süt, hogy hagyjam már békén, én meg itt bombázom az idióta kérdéseimmel. Megvonom vállaim, és a professzor felé fordulok a székben. Nem fogom rátukmálni senkire sem a társaságom, aki nem akarja, még ha tudom, hogy titkon Mika úgysem mondana nekem ellent. De ezt ugyebár csak titkon tudom, vagyis erről nem kell beszélni. Sőt, gondolni sem szükséges rá. Amíg azt hiszi, jókedvű vagyok, minden rendben. Ezt kell hinnie mindenki másnak is a teremben.
   Mikor a választ suttogtam a professzor kérdésére, láttam, hogy Mika felém kapja tekintetét, de direkt nem néztem vissza rá, inkább lesütöttem szemeim, és hagytam, hogy egy pillanatara a mosoly helyét átvegye a meggyötörtség, és a fájdalom, ami egyébként sokkal természetesebb lenne manapság arcomon, mint a fogvillantós idiótaság. De kell az álarc. Grosiean mégis csak tanított valami hasznosat nekem, s most tekintetem akaratlanul is felé kalandozik. Ő is pont rám néz, a két kék, még ha messziről is, de találkozik, s egy komor bólintással nyugtázzák egymás szomorú repedtségét.
   Nem is furcsa már egyébként a hatalmas csend, a várakozás. Az, hogy senki sem válaszol a tanár kérdésére. Talán ha lenne bárki is, aki merne. De nem. Nincsen. A fele ráadásul szerintem azt sem tudja, hogy miről van szó, a másik fele még azt sem, hogy hol az anyámban van. Tekintetem végigsiklik pár valóban szánalmas arcon és furcsamód most először az utálat vagy az ellenszenv helyett szánalmat érzek irántuk.
   Nyílik az ajtó, és ahogyan az lenni szokott, minden egyes tekintet az érkezőre ugrik, mintha bármi különleges is lenne egy késő diákban. Benne viszont van. Ránéztem én is, azonban a többiekkel ellentétben, én rögvest elfordítottam a fejem, mikor megláttam, s igyekeztem minél érdekesebbnek találni a Qcross által bemutatott példát. Természetesen hallom a mögülem jövő halk sugdolózást, és az is nyilvánvaló, hogy ki a téma, de nem akarok tudni róla. Az az egy biztos, hogy ha meghallom a nevem, akkor leátkozom az összes undorító kis ribanc oly nemes gonddal ápolt haját a helyéről.
   Folytatódik az óra tovább, a professzor Agnest szólítja. Most nem suttogom el a választ, csak csendben lapítok. Pár perce élveztem, ha engem néznek, most nem látok benne semmi vonzót, sőt! Lopva Mikára pillantok, de igyekszem minél rövidebbre venni ezt a pillantást. Valahogy vissza kell varázsolnom a mosolyt az arcomra, mert amióta Ő belépett a terembe, egyáltalán nincs ínyemre semmiféle mosoly.