Számmisztika tanterem

Egy kisebb szemináriumi szoba. Egy nagy asztalt ülnek körbe az aritmetika órára járó diákok. Kevés szék is elég, mivel ez az óra fakultatív, ráadásul nem is igen népszerű bonyolultsága miatt.

Lépteim halk visszhangot vernek az elhagyatott folyosószakasz falai között. A kutya se jár erre. Jellemző, ha számmisztikára menet, szinte senkivel nem fut össze az ember. Eme nehéz tudományág sokaknak talán túlontúl megerőltetőnek tűnik, ezért kevesen is veszik fel fakultációnak. Hát még mindig jobb, mintha gusztustalan lényekkel bájolognék odakinn a hidegben.
Jobb kezemmel válltáskám szíját markolom, s ráérősen baktatok a terem felé, mely, mint sok más terem, speciális, egyedi berendezéssel bír. Arcomon unottság tükröződik, s szemem néha elkalandozik, egy egy festmény irányába. Farmerom alja lágyan súrolja a kemény kőborítású padlót, s kötelezően felvevendő fekete talárom félig eltakarja a zöld-szürke kockás pulóverem, melynek kapucnija kilóg a talár felett, hátul.
Útközben gondolataim messzire kalandoznak. Nem, most kivételesen nem érzem menthetetlennek az életem, sem roppant szarnak a helyzetet, pedig kétségkívül mindkét állítás megállná a helyét. Hogy miért? A barátnőm, vagyis a menyasszonyom, átvert. Becsapott… még tudnám ragozni. A lényeg, hogy terhes és nekem ezt nem mondta el. Mindenki más tudta, az anyám, az apám, az öcsém, csak én nem. Gusztustalan! Félt elmondani. Félt, hogy kinyírom a saját gyerekemet, mert még túl fiatalnak érzem magam ahhoz, hogy apa legyek. Ez így van, de nem hiszem el, hogy ennyire féltette, hogy engem átvert. Jó. Rendben, Volt időm emészteni a dolgokat. Meg is tettem, és arra jutottam, hogy ha ő is elfelejtett engem, akkor én is elfelejtem őt. Amint megszülte a gyereket mehet vissza a szüleihez, akik halottnak hiszik, vagy nem tudom. Nekem ez a nő már nem kell. Ha kell fizetek is neki, csak tűnjön el végre az életemből! Jó, szerettem. Vagyis… azt hittem szeretem, de ez az egész ráébresztett arra, hogy amit szerelemnek mondtam közel sem volt az, aminek hittem. Mindegy is. Bonyolult.
Benyitok az aritmetika terem ajtaján, majd körbenézek, hátha valami értelmes padtársat is tudok szerezni, bár olyan nem sok van, nem hogy a Mardekáron vagy a Hollóháton belül, de az egész évfolyamban nincs túl sok jelentkező, akik a 100-as IQ hányados feletti értékekkel bírának.
De sehol senki, így mindenféle tétovázás nélkül elfoglalom a terem túlsó végében lévő helyet, a kör alakú asztal mellett. Nemes hátsófelem a székre helyezem, majd táskámat a mellettem lévőre,s kikapom belőle a felszerelést, mely aztán az asztalon végzi. Hangosan felsóhajtok, s szemeimet lehunyva hátradőlök a széken és relaxálok.

[- Látom még mindig nem sikerült rájönnöd, hogy is néz ki az egyenruha, Grosiean]

I'LL NEVER LOVE AGAIN
OH BOY YOU LEFT ME SPEECHLESS

Elég kevés órát látogatok azok közül, amelyek szerepelnek az órarendemben. Amit rendszeresen kerülök, az a mágiatörténet, a gyógynövénytan, meg a csillagászat. Olykor a bájitaltant is. Az átváltoztatástant nem merem, McGalagony annak ellenére is ijesztő tud lenni, hogy csak egy vén szipirtyó. Az SVK-ról inkább ne beszéljünk, a rúnaismeretről pláne... A számmisztika, hát, olykor bemegyek, olykor nem. Az a jó benne, hogy mivel a gyökér félvérek és sárvérűeknek fogalma sincs róla, mi ez, ezért elég kevesen vették fel a tárgyat, azokba is legalább szorult némi értelem. A számmisztika nem a legegyszerűbb mágiaág, az tény. A legnagyobb összefüggésekre viszont általában a számok által lehet rájönni. Ez egész tiszta, szenvedély nélküli értelem, logika.
Kitisztítja a fejem és eltereli a gondolataimat.
Kezem a zsebembe dugva sétálok végig a folyosón, a kerekasztal-teremig, ujjam a gyűrű peremével babrál. Az ékszer, mely Vikitriával köt össze, egy ideje már hűvös és néma, akárcsak a kapcsolatunk.
Bepillantok a terembe, egyetlen háztársam van itt rajtam kívül. Grosiean.
Még mindig nem értem, mit keresnek az iskolában franciák, kínaiak meg indiaiak, ugyanúgy nem idevalóak, mint a fél- és sárvérű kis senkik.
- Látom még mindig nem sikerült rájönnöd, hogy is néz ki az egyenruha, Grosiean - üdvözlöm barátságosan, majd átemelem a vállamon a táskám pántját, és leteszem a holmimat az asztalra, a szokásos helyemre. Mindig ugyanoda ülök, és ezt valamiért annyira komolyan veszem, hogy egyszer, mikor Granger nem volt hajlandó odébbvinni a fenekét a székemről, odaragasztottam hozzá.

...számmisztika óra mindazoknak, akiknek volt eszük eljönni...

*Új év, új történet, új gondolat, új tantárgy. Hetedévre jobbára a diákok inkább lepasszolgatják a tárgyaikat, pedig, bármily hihetetlen is, feleslegesnek, nyűgnek érzett korábbi tanulmányok folytatása helyett mostanra érik be a varázslóban a lehetőség, hogy fontosabb, tájékoztatóbb tárgyakban is tájékozódhasson. Van rá ideje, ezen felül a RAVASZ vizsgáztatók magasabbra honorálják a szélesebb körű tájékozottságot. Mindez nagyon szép és jó, kár, hogy ebben az évben ez aligha fog megvalósulni. Nem a teljesítmény, hanem a vérvonal az elsődleges jegykapás szempontjából, de a saját szórakoztatásomra miért ne engednék a számok vonzásának?
Számok, na persze. Igazság, hazugság, ármány, mozgásban tartott jövő, jelek, baljósak, dicsőségesek, nem hiszem, hogy ebben a számoknak olyan nagy jelentőségük lenne. Éppen ezért kell lehetőséget adnom a kevéssé dekoratív professzornőnek arra, hogy ennek az ellenkezőjét bebizonyítsa, minekután választott kedvencem, az alkímia sem nélkülözheti a furfangos szimbólumokat és preferálja a bolygókat, csillagokat is, és ha már egyszer itt tartunk, a Szaturnusz, az én bolygóm száma a nyolcas, ami fektetve a végtelent jelenti, megengedhetem magamnak azt a fényűzést, hogy ebben mélyebb jelentést, szimbólumot magyarázok. Az egésznek úgysincs célja és alakja, csakis elméleti, gondolatfuttatási rendszerekben létezik.
Az idei év egyik első megrázkódtatása volt, amikor az első órák egyikén rádöbbentem, hogy Malfoy is jár erre az órára. Mármint, hogy egyáltalán hajlandó eljönni rá, bár az túlzás, hogy különösebben gyakran láttam volna, így, novemberre azonban már megszoktam a jelenlétét szinte. Az elmúlt évek gyakorlata és a tavalyi események egészen elvadították, na meg persze a szerelem... Kelletlen mosollyal nyitottam be a terembe, ahol két háztársam ült csupán.*
-Üdvözlet-*biccentettem, amikor beléptem, sötét talárban, fehér ingben, nyakkendőben, azt a szűk klikket képviselve még, akik hajlandóak voltak egyenruhát viselni, annak kötelező voltára tekintettel. Nem sokat időztem a szemlélésükkel, Grosiean úgyis mindig nyomottnak tűnt, Malfoy meg még a végén kötekedésnek venné, bár ahogy letelepedtem biztonságosan két széknyire, mint ahol ő ült felhúztam a talárom ujját, hogy ne kenjem össze tintával, mert én megtehettem anélkül, hogy emiatt émelyítően nemeslelkű diáktársaim megszóltak volna, vagy éppen a saját értékítéletem szerint undorodnom kellett volna a bőrömtől. Előpakoltam tintát, a beszerzett számmisztikát és legutóbbi alkímia óra jegyzeteit, és azzal a lendülettel álltam neki átmásolni a szimbólumokat egy csatos könyvbe, aminek üres lapjai mohón szívták a tintát. Csak egy pillanatra lestem fel, hogy vajon mit reagál Richard a belépés közben elkapott Malfoy-kiszólásra, aminek kénytelen voltam igazat adni, bár nem pártolom a házon belüli ellenségeskedést, némely deviánsokra ráfért volna egy alapos nevelés, vagy éppen etikett óra.*

SZÁMMISZTIKA
TESZEM, MIT TENNEM KELL...

Elég! Elég…
Nem bírom.
Túl sok. Túlságosan is sok ez az egész. Fáradt vagyok. Minden tekintetben.  A legszívesebben elaludnék és soha többet fel sem ébrednék. Minek? Az életnek semmi értelem, legalábbis az enyémnek nincs…
Ez is egy Olyan nap.
Egy nap a sok közül, egy hétköznap, csak, egy, nap. De engem megint a sötétség ural, a kietlen, fénytelen feketeség, melyből nem látok kiutat. Sehol. Semerre. Sehonnan…
Van, hogy küzdök. Van, hogy lelek némi fényt. Van, hogy keresem a napot. S van, hogy meg is találom. Akkor képes vagyok mosolyogni. Akkor érzem, hogy némi szín keveredik a szürkeségbe, és egy kevés életet vélek felfedezni a már fakó tekintetemben.
Háborog minden. Háború dúl bennem. Az átkok belülről kínoznak és nem tehetek semmit. Semmit… Csak amennyit eddig is tettem. Rejtegetem az érzelmeimet. Ennyi. Semmi más…
Nem látják rajtam. Mert nem is akarják…
De az élet már csak ilyen. Mindenkit csak a saját fájdalma izgat. Önzőek vagyunk. S nem látjuk máson a szomorúságot. Nem veszünk tudomást a könnyekről. Szemellenzőt hordunk és előre vagy hátra tekintünk, de körbe soha…
Fáradt vagyok.
Újabb éjszakát töltöttem éberen. Azok a pár percek mikor álom jött a szememre, gyötrelmesek voltak. Gyűlölök álmodni. De ébren lenni is pontosan annyira gyűlölök…
Az altató bájitalomra már immunis vagyok. Újat kéne kotyvasztanom, de nem fog az agyam. Semmire sem vagyok alkalmas. Ilyenkor semmire…
Mint egy kísértet haladok végig a még zsúfolt folyosón. Kitérnek előlem. Látnak, de mégis keresztül néznek rajtam. Én pedig csak haladok előre, az egyik szárnyból a másikba, hogy beérjek órára. Ez a monotonitás tart életben. Van miért felkelnem.
Pedig nem vagyok egyedül. Látszólag nem. S ujjaim a gyűrűmre siklanak, mely összeköt vele. Dracoval. Azzal a férfival, akibe szerelmes vagyok. De már ez a szerelem is gyötrődés inkább, mint boldogság. Nem tudom mi ment tönkre. Néha csak ülök az ágyamon, és a közös képünket nézegetem. Olyan tökéletesnek tűnt minden, annyira idillinek. Bármilyen katasztrófát képes voltam és lettem volna elviselni, csak mert mellettem volt, de most… Még mindig mellettem van. Akárcsak én mellette, de… nem tudom. Vissza akarom kapni azokat az időket, mikor még nem voltak gondok, mikor képesek voltunk nevetni, mikor elég volt csak egymáshoz bújnunk és megszűntek a gondok. De tudom, hogy azok többé nem térnek vissza… Már nem. Monotonitás. Ez tart életben.
Belépek a teremben. Vannak már bent páran. De nem törődöm velük, csak előre sétálok és leülök Draco mellé. Ahogy szoktam. Hogy tennem kell.
Pusztán tekintettel üdvözlöm Grosieant. Dracoval pedig már találkozunk a nap folyamán, és még fogunk is. Gondolom.
Szótlanul pakolom elő a holmimat, majd igazítom meg kócosan hullámzó fürtjeimben a gumit, mely lassan már teljesen kiesett a hajamból. Már a vállamat verdesik a lokniaim, lassan újra visszanyeri az eredeti hosszát, de most… Most szinte állandó jelleggel össze van kötve. Zavar. Mert hiába érzem magam lelkileg megtörten és kimerülten, nem vagyok hajlandó mutatni a külvilág felé. A külsőm makulátlan a stílusom pedig pontosan olyan, mint egy Mirolhoz illik…

[-Üdvözlök Mindenkit az órámon. Odil Watson vagyok. Én fogom tartani mostantól a számmisztika órákat Nektek. Nem igazán szeretném a drága időnket fecsérelni mindenféle formaságokkal, de most muszáj lesz.]

:: Számmisztika óra imádott diákjaimnak ::



*Próbáltam, semmi nem használ. Nem igaz, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, hogy a saját lábamban hasra esek a folyosó kellős közepén. Merlin bozontos sérójára… Még jó, hogy nem volt diák a közelben, és nem látta meg. az „ügyeskedésemet”. Cifrákat káromkodok, írül miközben felszedem, és táskámba helyezem a kezeimből a hideg kőre hullott könyveket, és az órai anyagot tartalmazó pergameneket, amit majd kiosztok a diákoknak. Észre sem veszem, hogy a térdemen az esés következtében keletkezett horzsolásból most kiserken némi vér. A bokámig érő fekete talárom mindent elrejt szerencsére. Bal kezem ujjai megragadják a táska „fülét”, és folytatom tovább az utamat a számmisztika terem felé, a keleti szárnyba. Nem sok diákot látok menet közben, bizonyára mindenki órán van. Lévén a kora délelőtti időszaknak. A teremhez érve megállok az ajtó előtt, hangfoszlányok után fülelve. Nem sok hang szűrődik ki a kis teremből. Nagy levegő. Benyitok a többihez képest kisebb méretű terem ajtaján. Határozott mozdulattal csukom be magam után az ajtót, majd egyenesen nem is nézve a bent ücsörgő diákokra célba veszem a terem közepét, az asztalra helyezem az aktatáskára hajazó kézi táskámat. Kihúzom magam, és fénytelen sötétzöld íriszeimmel a jelenlévőket kezdem pásztázni. Három zöld taláros, és egy griffendél színeiben pompázó leányzó. A teremben rajtam kívül egyedüli nőneműként jelenlévő bizonyára Vikitria Mirol lesz. De vajon a többiek? A szöszke kék szemű ifiúr pedig bizonyára a tekintélyes Draco Malfoy. Lucius egyetlen csemetéje. Róla egy másik talárja színéből következtetve háztársára vetül a kifejezéstelen tekintetem. Egy zöld – szürke kockás pulóvert viselő mardekárosra. A múltkor pár fruska összesúgott a háta mögött a folyosón, hogy „Ez a Richard Grosiean ugye milyen jóképű..? Tehát Ő Richard. Akkor a harmadik zöldtaláros bizonyára Seraphin Lamartin lesz. Ezt nem nehéz kikövetkeztetni. Egy kis mosolyt erőltetek arcvonásaimra, és belevágok a mondandómba.

-Üdvözlök Mindenkit az órámon. Odil Watson vagyok. Én fogom tartani mostantól a számmisztika órákat Nektek. Nem igazán szeretném a drága időnket fecsérelni mindenféle formaságokkal, de most muszáj lesz.

*Azzal egy pálcaintésemre kinyílik a táskám, és egy pergamen úszik elém. Megragadom a pergament, majd felolvasom a névsort. Mindegyik névnél felnézek a friss pergamenről, hogy vajon jelentkezik e a név tulaja. Sajnálattal tapasztalja, hogy négyen nem jelentek meg. Csak megcsóválja a fejét.*

-A listám szerint négyen inkább a hasukat vakargatják számmisztika óra helyett. Csakhogy lássátok kivel van dolgotok. Nem vonok le pontokat a házaktól azokért a tanulókért sem, akik igazolatlanul hiányoznak. Baxton kivétel. Ő jelezte a távolmaradását az óráról.

*Közlöm ezt kissé fájdalmas hangon, bár tudom, hogy nem egészen a szabályoknak megfelelően cselekszek, amikor nem vonok le pontokat a lógásokért, de elvégre ez az első órám. Mikor gyakoroljak empátiát, ha nem az első alkalom adtán? Pedig alapvetően az empátia és én külön úton járunk. A pergamen visszakúszik a levegőben a táskába, majd újabb köteg pergamen úszik ki onnan pálcaintésre, és az asztalon landolnak. Talán sejthetik, hogy ez bizony az órai feladat.*

-Akkor hát. Csapjunk bele a boszorkánylecsóba! A mai órára különleges feladattal készültem Nektek. Ma első feladatként személyiség számot fogunk számolni. Hogy mit is jelent ez pár szóban ismertetném. *Egy féloldalas mosollyal a reakciók után kutatok a diákok arcán.* -A személyiségszám a jellemünkre utal. Úgy kapjuk meg, hogy összeadjuk a nevünkben szereplő mássalhangzók alá írt betűszámokat. A kapott szám sok esetben kétjegyű lesz. Ezt redukáljuk oly módon egy jegyűvé, hogy a kapott kétjegyű számot újfent összeadjuk. A kapott egyjegyű számhoz pedig tartozik egy adott értékelés. Készültem jegyzetekkel hozzá, hogy a munkátokat megkönnyítsem. Mire vártok hát? Ragadjatok pennát, pergament, írjátok fel a neveteket, és lássatok neki. Az órából maradt negyven perc reményeim szerint elegendő lesz a számításhoz. A kész munkákat az asztalomra kérem kihozni. Az értékelést még a mai nap folyamán bagoly fogja tulajdonotokba juttatni. Sok sikert kívánok Mindenkinek. Ja, és mielőtt elfelejteném. Idén terveztem egy számmisztika tanulmányi versenyt az iskola diákjai között. Aki óhajt jelentkezni rá, az kérem, írja fel a nevét az asztalon lévő pergamenre. A nyertes nem csak hogy díjat kap, hanem házát 60 ponttal gyarapítja. Gondolkodjatok el a dolgon.

*Azzal mihelyt befejeztem mondandómat elkezdem róni köreimet a diákok asztala környékén, hogy figyelemmel kísérhessen munkájukat, miként boldogulnak. És persze ha segítségre van, szükségük szólhassanak Nekem. Miközben az asztalok környékén sétálok, intek egyet ébenfából készült főnixtoll magvú pálcámmal, majd az asztalon lévő pergamenek a diákokhoz vándorolnak. Mindenki asztala elé két pergamen kerül. Az egyiken egy táblázat található, a másikon az értékelés.


Pergamen 1.




Pergamen 2.



Magabiztosnak mutatod magad. Kiemelkedsz az átlagemberek sorából. Kissé rideg, sokszor goromba, türelmetlen, önző és hatalmaskodó vagy. Elvárod, hogy minden kívánságod teljesüljön, és minden célt elérj. Erős akarattal és nagy ambíciókkal rendelkezel. Személyes érdekeidet úgy tünteted fel, mintha azok a kötelesség teljesítéséhez tartoznának.



Diplomatikus, legtöbbször megbízható személy vagy. Olykor ravaszkodással, kedvességgel próbálsz érvényesülni. Nem nyílt ellenség vagy, inkább alattomos, irigy, áskálódó, cselszövő. Egy kissé aggályoskodsz környezeteddel szemben. Nem igazán vagy alkalmas vezetői pozícióra. Ellenben mások terveit a legprecízebben képes vagy megvalósítani.



Eredeti, önkifejező ember vagy. Lelkes, optimista vagy, bármilyen munkacsoport tevékeny résztvevője, de nem megbízható. Szerencsés vagy, mert a legreménytelenebb helyzetekből is sérülés nélkül kerülsz ki. Szórakoztató társasági ember vagy. Tehetségedet csak úgy tudod kibontakoztatni, ha szabadon cselekedhetsz. Ha netán kudarc ér, könnyen feladod a harcot, a küzdelmet.



Megbízható, becsületes ember vagy. Alapos, talán kissé lassú. Gyakorlatias gondolkodású és meglehetősen konzervatív vagy, kissé merev. Számítani lehet rád, mivel az átlagosnál nagyobb akaraterővel és munkabírással rendelkezel. Szívesen gondoskodsz barátaidról, és az éppen rászorulókról.



Játékos, barátságos vagy, a pillanatnak élsz. Könnyedén barátkozol, remekül szót értesz mindenkivel. Nem gyűjtesz vagyont, de ez nem zavar túlságosan. Környezetedben közkedvelt vagy, bár legtöbben felszínesnek tartanak. Könnyelmű vagy, gyakran szélhámos: vonzerődet arra használod, hogy embertársaidat kihasználd.



Tökéletes házigazda vagy. Figyelmességgel veszed körül szeretteidet is. A tökéletesre törekszel. Megbízható vagy, társaságodat sokan keresik, szívesen fogadják meg tanácsaidat. Kitűnő szülő vagy. Bízol abban, hogy a világon a jó diadalmaskodni fog a rossz felett. Ha kudarc ér, türelemmel viseled. Jómódra törekszel, de nem fényűzésre.



Titokzatos és vonzó vagy. Sokan próbálnak közelebb kerülni hozzád, de ez nemigen sikerül senkinek. Egy kissé bogaras, de szeretetreméltó egyéniség vagy. Váratlan dolgok ritkán okoznak meglepetést számodra, mivel szinte mindenre fel vagy készülve. A békét, a nyugalmat tartod a legfőbb értéknek. Hajlamos vagy a visszavonult életmódra. Egyedül is jól érzed magad, és meg tudsz állni a saját lábadon.



Befolyásos, realista, gyakorlatias vagy. Vezetői szerepre törsz. Hiúság jellemez, és kedveled a magányt. Mindig találsz valami elfoglaltságot, soha nem unatkozol. Az egész emberiség anyagi problémáinak megoldásán gondolkozol, de előtérbe helyezed saját anyagi gyarapodásodat. Hajlamos vagy a fösvénységre.



Együtt érző, megértő vagy. Küzdesz az igazságért, pártolsz bármilyen alkotói tevékenységet. Az élet dolgaiban jártas vagy, sokat megéltél. Eszméig: igazság, őszinteség és tökéletesség. Hatodik érzéked igen fejlett. Alkotószellemű vagy. Érzelmi és intellektuális szempontból fejlettség és kiegyensúlyozottság jellemez. A lelkiismereted irányítja magatartásodat és cselekedeteidet.

Az óra továbbra is nyitott. Ez csak a bemelegítő kör lesz. A neheze még csak most jön. És igen. Jól látjátok egy tanulmányi verseny volt a meglepi, amit komolyan gondolok, de egyenlőre ez még a jövő zenéje. Meg kell beszélnem a kollégákkal is.
Határidőt ezúttal nem szabok. A következő tanári Hsz akkor érkezik, ha már mindannyian lereagoltátok a dolgokat. Ééés tudom, hogy hosszabb lett a reagom az előírt 800 szavas max.nál. Írjatok nyugodtan, ezek után egy szót se szólok ezért.
És tudom, a táblázatban vannak magánhangzók is. Rájuk se rántsatok.

Végezetül a pontok jelenlegi állása:

Vikitria Mirol: 15 pont

Seraphin Lamartin: 15 pont

Richard Grosiean: 15 pont

Draco Malfoy: 15 pont

[és EMILY, a KÉSŐ]

és EMILY, a KÉSŐ

Ugye nem, nem, nem? Sietősen pillantok fel a lebegő, fémesen csillogó órára, s meglepődve veszem tudomásul, hogy már negyed órája az órámon kellene ülnöm. Ennek ellenére a folyosón állok, ujjaim mellkasomon keresztbe vetett táskám pántjával játszadozik, miközben de Crasso professzor szavaira koncentrálok. Igazság szerint már napok óta akartam időt szakítani arra, hogy beszélni tudjak vele, mindidáig sikertelenül. Most, hogy lassan el kell döntenünk, hogy milyen irányban szeretnénk továbbtanulni, egyik tanártól rohanok a másikhoz, hogy segítséget kérjek a RAVASZ-vizsgáimra való felkészüléshez. Crassotól is ilyen jellegű segítséget kell kikönyörögnöm, bár azt hiszem, elég jól fogadta a kérésemet, legalábbis nem küldött el a fenébe, sőt, most éppen azt ecseteli, hogy mennyire tehetségesnek tart. Normális körülmények között azt hiszem, úsznék a dicséretben, azonban jelenleg csak az izgat, hogy szörnyű késésben vagyok. Sűrű bólogatással, és helyesléssel, elpirulással és „köszönöm”-ökkel próbálok minél előbb a végére érni, hogy elindulhassak, és úgy tűnik, ezt a Tanár Úr is megérzi, mert elhallgat, s én kihasználom a szünetet, hogy elköszönhessek.
Pár perccel később már a terem ajtaja előtt állok, halkan kopogtatok, majd belépek. Sosem késtem még óráról, kellemetlenül, és zavartan érzem magam.

- Elnézést, feltartottak. - szólok, majd elfoglalom a helyemet, ha a tanárnő nem utasít másképp. Épp csak egy pillantást vetek Dracora, majd inkább előhalászom a táskámból a könyveimet. Körbepillantok, hátha valaki meg tudja mondani, mi is az aktuális feladat, de csak Grosieant és Lamartint látom a közelben. Tényleg ennyien vagyunk csak?

- Watson professzor, el tudná mondani, hogy mi a feladatunk? - kérdezem illedelmesen, miután megállapítom, hogy egyszerűbb őt megkérdeznem, mint odaszólni Grosieanhoz, vagy Lamartinhoz, netán Dracohoz és Vikitriához, akik velem szemben ülnek. Mindeközben végig a padon ékeskedő karcolásokat vizsgálom, s csak néha-néha nézek fel, tekintetem minden alkalommal Dracoék felé irányul. Nem, nem vagyok féltékeny, és nem mintha zavarna, hogy egymás mellett ülnek, csak...
Na jó, talán mégis zavar egy cseppet.

[Richard Anton Marseus Grosiean]

Unalmamban kinyitom szemem, s számolni kezdem a mennyezeten lebedző pókhálókat. A házimanók nem jók semmire sem ebben a nyomorult iskolában? És még pénzt is kapnak ezért a gyötrelmes munkáért. Szégyen, hogy a Roxfort mit meg nem engedhet magának, még Dumbledore halála után is. Sőt, főleg most.
Például, éppen most belépő társam frissensült, iskolaelső kinevezését, melyet csak és kizárólag a Malfoy névvel szerzett meg magának. Hűha, Draco, nagy diadal, legyél büszke magadra! Ez aztán a becsülendő! Persze, azért én is örülnék egy hasonló alapon működő feljebb lépéshez, de Drcao szintjére sose akarok azért kerülni. Tudom hol a határ. Még ha nem is látszik.
Szándékosan nem köszönök előre, ahogyan azt az illem megkövetelné. Ugyanis ő feljebbvaló nálam, legalábbis az iskolai számítás szerint, így nekem, mint úgymond alattvalónak – már a gondolat is röhejes – kéne előre köszöntenem, amit nemes egyszerűséggel kihagyok, s megvárom, míg inkább ő üdvözöl engem. Azért vigyázni kell, nehogy visszanyaljon már a fagyi!
Megjegyzésére egy lenéző tekintetet vágok, s felhúzom szemöldököm. Hééé, hát mirű? Ki vagy te hogy így pattogsz nekem, teeee töpörtyű, te! Azt hiszed, hogy apuci árnyékában örökre olyan könnyű lesz az élet, mint most?
- Látom, még mindig azt hiszed, Malfoy, hogy bármiben is parancsolhatsz nekem, vagy megmondhatod mit és hogyam tegyek. – egy pillantást kap Lamartin, majd ismét Dracot veszik célba íriszeim – Tudod nem értékelem túl nagyra ezt a fajta hatalmat, amit te képviselsz. – és még akkor kifinomult voltam.  – De attól még gyakorolhatod a parancsolgatást, egyre jobb lesz. – kap egy gúnyos mosolyt, majd az újonnan belépő Vikitria felé nézek, s biccentek neki. Úgy nézem eléggé le van törve. Mint a bili füle. Mindegy, ez nem az én problémám. Ott van mellette Draco. Vagy lehet, hogy pont ő a probléma? Mindegy, mindenki foglalkozzon a saját gondjával és akkor minden rendben lesz.
A következő belépő pedig nem más, mint maga a tanárnő. Határozott megjelenésével egy erős nő képét alkotja, mellyel némiképp tiszteletet is kap, persze amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, mint a mágiatöri tanárnőnél, Kate-nél. Jól néz ki, meg minden, a csajomnak el tudnám fogadni, de tanárnak nem.
Kifejezéstelen arccal hallgatom végig a tanárnő rövid monológját, majd csak akkor mutatok bármiféle aktivitást, mikor a névsor olvasása közben a nevemhez ér, akkor ugyanis lomház felemelem karom, majd vissza. Nagyot sóhajtok. Túl vagyunk a neveken, most akkor megbeszéljük, hogy kinek mi a kedvenc színe, meg, hogy ki volt az ovis szerelme?
Négyen hiányoznak. Felvonom a szemöldököm. Kit érdekel?
- Ez nem a mi gondunk, hanem a tanárnőé. – ejtem ki a szavakat lassan. Nem sietünk.
Lehet, hogy szemtelen vagyok, de épp ő mondta, hogy nem akarja a drága időnket fecsérelni . Hát ebben egyetértünk.

Személyiségszám. Remek. Előveszek egy pergament, kisimítom magam előtt, majd a tollat is kézügybe veszem, s várom az utasításokat, miközben figyelmesen hallgatom a professzor monológját. Jellem. Kíváncsi vagyok mi jön ki. Hogy a számmisztika szerint mégis milyen a jellemem.
Felhorkanok, mikor a versenyt említi. Ki az a hülye, aki számmisztika versenyre jelentkezne? Én egész biztosan nem. És most már abban is biztos vagyok, hogy nem én leszek Watson professzor kedvence sem. A toll végét a tintatartóba mártom, és felírom a teljes nevem a pergamen tetejére.

Richard Anton Marseus Grosiean

Aztán megvárom, míg a professzor által említett papírok kiosztásra kerülnek, majd magamhoz húzom az elsőt, amin a táblázat szerepel. Átnézem, és megkeresem rajta az R betűt, utána pedig lejegyzem a 2-es számot nevem első betűje alá, s így a többit is. Nem is olyan nehéz ez, mint mondják!
Emily Dean időközben befáradt órára. Egy pillantásra sem méltatom háztársam, túl elfoglalt vagyok most ahhoz, hogy ezt megtegyem, elvégre nemsokára megkapom az igazi jellemleírásomat! Hát nem szipi-szupi, csidi-csudi jó?

Mikor végzek a számok összeírásával, nekiállok összeadogatni őket. A sor végére egy egyenlőségjelet firkantok, majd elkezdem fejben összeadogatni a számokat.
91, ami azt jelenti, hogy 9+1 és az kereken tíz. Közelebb húzom a második pergament is és megütközve látom, hogy a kategóriák csak kilencig vannak. Akkor én egy meghatározhatatlan személyiségtípus vagyok?
Vagy csak egyszerű elszámolásról van szó? Neeem, nem, hiszen én hibátlan vagyok, profi! Azért újra átnézem… és 91. Ismét. Hmm… mi lenne, ha nem írnám le az összes nevem, csak annyit, hogy Richard Grosiean? Akkor talán értelmes szám jönne ki, olyan, amit megtalálok a jellemleírásoknál is, de nem. Nem tehetem, elvégre ez az én nevem. Ez vagyok én. Ha megváltoztatnám, az olyan lenne, mintha becsapnám a számmisztikát, vagy magamat. Ezt pedig nem tehetem.
Elmosolyodok. Nem jelentkezek, hogy a tanárnő segítségét kérjem, hogy vajon mi a teendő az ilyen esetekben. Nem rám vall az ilyenfajta aktivitás, meg túlbuzgóság.
Pár percig még nézegetem a számok, s felettük a betűk összességét. Megcsodálom szépen lejegyzett betűimet. Aztán fogom, és összehajtom a pergament, majd magam felé fordítom és a tetejére írni kezdek.

„Kedves tanárnő. Valószínűleg hibás táblázatot hozott, ugyanis az én személyiségszámom 91 lett. Összeadva 10. Vagyis, ha nem kerülök bele egyik kategóriába sem, akkor én egy maghatározhatatlan személyiségtípus vagyok? Egy ANTI-KARAKTER? Örülök, hogy ennyire egyedi vagyok a számmisztika szempontjából is, de azt hittem legalább valami eredménye is lesz annak, hogy majd egy órán keresztül csak ostoba számokat adogattam össze meg vissza. Szeretném, ha a következő órára valami olyannal készülne, aminek értelme is van, és ami nem minden második embert válasz, vagy eredmények nélkül hagy! Mert így ennek borzasztó sok értelme volt. Nem voltam rászorulva az összeadás gyakorlására.

Richard Anton Marseus Grosiean
~ 91.” [/i]

Arcomra elbűvölő mosolyt varázsolva, viszonylag hamar állok fel. Bevallom, kicsi csalódottságot érzek, a balsorsú óra miatt. Ez vajon mit jelent? Hehe… nem csak a számmisztika nem ismeri a jellemem.
A tanárnő asztalához sétálok. Szépen, egyenesbe helyezve a pergament, teszem le, hogy gyönyörű kézírású levelem tökéletesen látszódjék, majd tekintetemmel megkeresem Ms. Watsonét, s küldök felé egy angyali mosolyt. A hiába teperő stréber köcsögök megirigyelhetnék.
Azért kíváncsi leszek, hogy mit szól hozzá, Miss Csontpofi. Vajon ráírja a T-t, vagy beismeri bűneit, és inkább a szégyenbe feledkezik?
Visszalépkedek a helyemhez, mely a legtöbb számmisztika órán ugyanott van, majd visszafenekelek, s egy gyors körbekémlelés után, fejem a padra hajtom, kezeimmel bekerítem, s szemeim lehunyom. Ha jól értettem, akkor eljött a relax ideje.
Furcsa egyébként, hogy milyen magas szám jött ki... főleg, hogy csak...!
Merlin szőrös golyóira! Hát én nem csak a mássalhangzókat adtam össze!
Basszus, ebből mekkora égés lesz!

[- Tudod, te mit gyakorolhatnál? Azt, hogy befogd a pofád és engedelmeskedj...]

SO JUST COME ON AND COME ON AND
RAISE - YOUR - GLASS!

Nem mondanám, hogy Grosiean reakciója túlzottan meglep. Az emberek valahogy azt hiszik, hogy nem érdemeltem ki jogos rangomat iskolaelsőként, és hogy még mindig apám fantasztikus befolyásának köszönhető minden, amit elértem. Bár szívesen elmagyaráztam már nem egyszer az ő fajtájának, hogy az apámnak csak azt köszönhetem, hogy minden rohadt söpredék lenéz, de igazából már unom a töklevet, nem vagyok gramofon, hogy ugyanazt ismételgessem. Ezek a semmirekellők meg fogják még bánni, hogy nem adják meg nekem a kellő tiszteletet!
- Tudod, te mit gyakorolhatnál? Azt, hogy befogd a pofád és engedelmeskedj... - zárom le a vitát, mert igen, nem bírom elviselni, ha nem az enyém az utolsó szó.
Viki leül a mellettem levő székre, úgyhogy én is leereszkedem és felé fordulok. Kimerültnek tűnik. Én is az vagyok. A hajával kezd babrálni, én meg nem állom meg, hogy kikapjam rendezetlen fürtjei közül a gumit. A lehulló tincseket a füle mögé simítom. Jobban szeretem, mikor kiengedve hordja. Sokkal szebb úgy. Tudja, hogy ez a véleményem, úgyogy nem is kapja meg a hajgumit, csak egy halvány mosolyt. Abszolút idilli lenne a szituáció, ám a tanár végre megérkezik.
Aki időközben átváltozott nővé. Mi az, lemaradtam valamiről? Ám a bemutatkozás alapján nem, semmiről. Mikor a nevemet hallom, kimondom, hogy "jelen", és ezzel már túl is szárnyaltam magam ahhoz képest, milyen aktív szoktam lenni a legtöbb tanórámon. Moira nincs itt. Nem jelzem, hogy ez bármiféle reakciót váltott volna ki belőlem, de... vajon hol lehet?
Mikor Ms. Watson a feladatról kezd el mesélni, felcsúszik a fél szemöldököm. Személyiségszám? Ezen már tízéves koromban túl voltam. Persze, tudom, többféle számrendszer létezik, mind más-más árnyalatát adja az ember személyiségének, de... akkor is. A magyarázatra igazából annyira nem is figyelek, csak zajosan kimerevítek egy pergament, és előveszem a soha ki nem fogyó, öntöltő pennám. Miközben a tanárnő elmeséli a tanulmányi verseny ötletét, jót mosolygok magamban. Azt hiszem, egyikünk sincs abban a passzban, hogy jelentkezzen rá. Bár, ha kellően értelmes ellenfél akadna, akár még be is szállnék.
Felrovom a nevemet, majd a jól ismert, Számmisztika kezdőknek c. alapműből kimásolt, egyszerű nyolckolumnás táblázatra épp csak odapillantva kezdem el számolni nevem rejtelmeit. Két számítást is elvégzek, ahogy azt még tizenháromévesen megtanultuk mind...
Beadandóm fogalmazása közben, miközben a penna végével rossz szokásomhoz híven az ajkamat cirógatom, az ajtó nyílik, és hopp, hát ki érkezik? Ráhunyorgok Moirára. Vajon miért késett? Ki tarthatta fel? Gyanús, gyanús. Miután megkapja a feladat rövid leírását, és ő is munkához lát, még egy picit őt nézem. Épp velem szemben ült le, noha még akadt itt egy üres hely. Talán csak nem mert ennyire közel jönni, tekintettel arra, hogy Vikitria is mellettem van? Ravasz kislány. Vajon beleveszi az elemzésébe a Moira nevet is?
Mindenesetre ideje lenne már a saját dolgozatommal foglalatoskodnom, bár bevallom, rémesen zavar, hogy a tanárnő keselyűként köröz az asztal körül.

DRACO MALFOY

D+R+C M+L+F+Y
4+2+3+4+3+8+1=25 2+5=7

Titokzatos, vonzó, elszigetelt, hűvös, hidegvérű, önálló stb. továbbá pesszimista, szarkasztikus, óvatos és taktikus (Agrippa, 16. sz). A 7 a legmágikusabb szám.
7-es jelértékű betű nincs a névben. Ez a fent leírtakkal szembeni különös belső ellentétre utal, a jellemben való alapvető feszültségekre.

DRACO LUCIUS FAUST WALPURGIS MALFOY

D+R+C L+C+S F+S+T W+L+P+R+G+S  M+L+F+Y
4+2+3 +3+3+3 +8+3+4 +6+3+8+2+3+3 4+3+8+1=74 7+4=11 1+1=2

Diplomatikus, ravasz, intrikus. A Roxfort története szerint ezek azok a tulajdonságok, melyekkel Mardekár Malazár is rendelkezett. A Malfoy és a Black család szülöttei is mind e házat gyarapítják generációk óta. A születéskor adott név arra az alapvető jellemre és sorsra vonatkoztatható, melyeket a névadó szülöttének kíván, viszont általában kevéssé jellemző a név viselőjének egyéni karakterére.

Pálcámat elővéve rákoppintok a papírra, mire a tinta maradéktalanul megszárad és a pergamen hengerré göngyölödik. A tekercset a tanárnő asztalához lebegtetem. Grosiean előbb lett kész nálam, bár az ő neve nyilván nem olyan hosszú és nemes, mint az enyém.
A feladat elvégzése nekem mindössze tíz percet vett igénybe, azt is csak azért, mert mellékeltem a saját értelmezésemet is, mely talán nem volt feladat, ám számmisztika órán ahhoz vagyok szokva, hogy Grangerrel versenyezzek, aki bizonyára két pergament is felhasznált volna ennek az egyszerű feladatnak a megoldásához...

Számmisztika

*Kör egy, Malfoy beszól. Kör kettő, Richard próbálkozik. Egyrészt gyenge, másrészt lélektanilag meglehetősen rossz pillanatban, hiszen Vikitria lejt a terembe. Malfoy lehetett volna szellemesebb is. Én eddig se voltam különösebben lenyűgöző jelensége a teremnek, de hogy figyelemre se méltatnak az némiképpen szokatlanul ér. Ilyen ez az új világ, szép, békés, nyugodt. Nem tudom apám miért ír rám majdnem minden héten, óvatosan puhatolva, hogy mi történt. Mintha keresném a konflikust. Keresem én, de mindig közbe jön valami, így Malfoyjal se ma fogunk összevillogni. Magam elé mosolygok, talán így is van rendjén. Összecsukom a könyvemet, amikor lépteket hallok kintről, pergament veszek elő, még egy pillantást villantok a turbékolókra. Éppen, mint a gyerekek. Malfoy, apád mit szólna, ha ezt látná?*
-Tiszteletem tanárnő-*bólintok kimérten. A professzorasszony látványa kevésbé sugall tudást és tapasztalatot, mint az elődje, ennek ellenére, mivel tanár és mivel hajlandó volt felvenni a talárt, feltétlenül megérdemli a tiszteletet. Legalábbis egyelőre. A kezem megemelve jelzem, hogy én vagyok az egyetlen Lamartin jelenleg a teremben, aztán ahogy folytatja, a bemutatkozást úgy válik számomra egyre kevésbé elfogadhatóbb. Nem von le pontot. Mire fel? Manapság már nem jár büntetés a kihágásokért? Ez az új rendszer alapja? Fennmaradó 40 perc? Hirtelen elkap az a gondolat, hogy a tanárerő egy más csoporthoz egy másik oktatási rendszerben tartott, noha a név és az arc stimmel ahhoz, akit vártam, azért én is tévedhetek nagynéha. Ahogy felszólít megragadom a pennát, a pergament is, mintegy kapaszkodva azoknak a realitásába, azt hiszem hasonlóan megütközött arcom lehet Malfoyéhoz, amikor a nyíló ajtóra fordítom a fejem. Persze a megütközés így már szól a későnek is, mindazonáltal megnyugtat valamelyest, hogy újabb mardekáros érkezett. Jól van, gyűjtse csak nekünk a pontokat, ha már egyszer a késésért nem jár levonás. Gyalázat, hogy a hollóhát és a griffendél is vezet, pedig mindkét társaság alulmúl minket, és ráadásul nekünk lenne  jobb hátszelünk és támogatottságunk. Elméletileg... elméletek. Sóhajtok, pergamenre rajzolom a betűim.

Seraphin Austin Cameron Lamartin

SRPHN STN CMRN LMRTN
3+2+8+5+5+3+4+5+3+4+8+5+3+4+2+4+5=73
7+3=10
1+0=1

1: Magabiztosnak mutatod magad. Kiemelkedsz az átlagemberek sorából. Kissé rideg, sokszor goromba, türelmetlen, önző és hatalmaskodó vagy. Elvárod, hogy minden kívánságod teljesüljön, és minden célt elérj. Erős akarattal és nagy ambíciókkal rendelkezel. Személyes érdekeidet úgy tünteted fel, mintha azok a kötelesség teljesítéséhez tartoznának.

Ez persze csak azért szükséges, mert elfelejtettem, hogy korábban mit is számoltam, amikor csak úgy, a magam kedvéért nekiláttam, bár aligha volt kétséges a végeredmény. Mindazonáltal ez egy harmadikos feladat. Azoknak való, akik még életüknek nem találkoztak a tanulmányokkal. Remélem nem szándékozik komolyabban értékelni ezt az eredményt, mivel a jellemünk kiértékelését talán szakmába vágóan illene a számokra hagynia, más egyéb hozzászólást pedig gyakorlatilag felesleges hozzáfűzni. Amikor Grosiean az asztalra borul én felírom magam a versenyre.*

[-Jelen]

Akár meg is hallhattam volna Richard és Draco közti kis párbeszédet, de azon kívül, hogy hangfoszlányok szálltak a teremben, több nem maradta meg bennem. Ha egyszer nem figyel az ember, akkor nem figyel. Ne várják el tőlem, hogy minden kis apróság a figyelmem alá kerül.
Hirtelen kihúzza valaki a hajamból a gumit. Azaz, annyira hirtelen nem volt, de nekem annak tűnt. Draco felé kapom a fejem, aki ebben a pillanatban finoman a fülem mögé rakja a szemembe hulló szálakat és rám mosolyog. Én pedig vissza. Jól esik ez a gesztus. És tudom, hogy jobban szereti, ha kiengedve hordom, de annyira rakoncátlanok ezek a nyavalyás fürtök... Valóban rossz ötlet volt levágatni őket...
A kezem a pad alatt Draco combjára siklik, és finoman játszadozni kezdnek rajta az ujjaim. A többieket teljesen kizárom. Nem érdekelnek. Mint, ahogy mostanában sokszor nem izgatnak a körülöttem lévők. Egy pillanatra tökéletes minden, de az idilli képe gyorsan szertefoszlik, amint a Professzor megjelenik.
És kivételesen nem tudom kizárni a külvilágot, ugyanis a Tanár úrból nő lett! Mi történt?... De mindegy is... De mintha most rémleni kezdene valami James legutóbbi leveléből. Lehet, hogy érdemes lenne jobban odafigyelnem minden egyes sorra? Talán.
A Mrs. vagy inkább Miss(?) bemutatkozik. Odil Watson. Nem ismerős a neve. Vajon ki lehet?  De máris hallom a nevem:
-Jelen - szólalok meg jelezve, hogy megjelentem az órán. Nem mintha erre szükség lenne, mert szerintem nincs ember az országban aki ne lenne tisztában vele ki vagyok. Ilyen ha az ember nagybátyja, gyámja ül a Miniszteri székbe.
Hmm... milyen megtisztelő, hogy nem von le pontot. Kit érdekel?
És a feladat... Az izgalmak a tetőfokra hágnak! Szembesülnünk kell Önmagunkkal! Remek... De legalább nem kell sok eszmei erőfeszítés a feladathoz, ezt értékelem.
Nem figyelek oda, a kiselőadásra, csak félfüllel hallgatom, mert már neki is álltam felfirkantani a nevemet:


VIKITRIA MIROL

6+2+4+2+4+2+3 = 23 ---> 5

Játékos, barátságos vagy, a pillanatnak élsz. Könnyedén barátkozol, remekül szót értesz mindenkivel. Nem gyűjtesz vagyont, de ez nem zavar túlságosan. Környezetedben közkedvelt vagy, bár legtöbben felszínesnek tartanak. Könnyelmű vagy, gyakran szélhámos: vonzerődet arra használod, hogy embertársaidat kihasználd.

Ennyit a számmisztikáról... Ez aztán kicsit sem jellemez engem. A legjobb a "Környezetedben közkedvelt vagy". Inkább közellenség... Talán a végét magamra tudom húzni. Felszínesnek tartanak, oké. Szélhámos, elmegy. Kihasználom a vonzerőm, előfordult már.
Ah, inkább megnézem a teljes nevemmel, hátha az találóbb lesz.

VIKITRIA MAYA ALEXANDRA MIROL

6+2+4+2+4+1+3+5+5+4+2+4+2+3 = 47 ---> 11 ----> 2

Diplomatikus, legtöbbször megbízható személy vagy. Olykor ravaszkodással, kedvességgel próbálsz érvényesülni. Nem nyílt ellenség vagy, inkább alattomos, irigy, áskálódó, cselszövő. Egy kissé aggályoskodsz környezeteddel szemben. Nem igazán vagy alkalmas vezetői pozícióra. Ellenben mások terveit a legprecízebben képes vagy megvalósítani.

A " legtöbbször megbízható személy vagy", a legtöbbszörön van hangsúly... Még hogy nem vagyok alkalmas vezetői pozícióra... vagy hogy mások terveit hajtom végre a legprecízebben... A számmisztika hülyeség... Nem tetszik.
S megjelenik Dean... Késett. Jobban örültem volna, ha ide sem tolja a képét. De megjelent. A tanárnőnek előadja a kis meséjét és helyet foglal velünk szemben...
A kezem mely még mindig Draco combján pihent, nem szándékosan, de megfeszül ezzel megszorítva kicsit őt is. Egy hosszú pillantás Dean felé. De nem látok semmi gyanúsat, teszi a dolgát. |gy inkább én is visszatérek a feladatomhoz.
Remek... Sikerült tökéletesen elszámoltam... 14+9 az nem 25... Pedig mikor Draco lapjára néztem, még mosolyogtam is magamban, hogy ugyanaz a szám jött ki nekünk. Erre leellenőrzöm és nem... Pedig a 7-es jobban illett volna hozzám, mint az 5-ös, de legalább a 2-es nem olyan vészes, és abban egyezünk is. Na igen... Ez nem meglepő. Meg hát a teljes név számít. Azért érdekes lenne kiszámolni Hendersonnal is ezt. Már nem emlékszem mi jött ki régen. Na mindegy. Ha este nagyon unatkozom, megnézem.
Draco után nem sokkal adom le a munkám. Kicsit hosszadalmasabb volt így, hogy matematikai nehézségeim támadtak, de ez előfordul. Összetekerem a pergamenem és az asztalra helyezem.
Nem vittem túlzásba a feladatot, sőt. De legalább teljesítve van. Nekem pedig ennyi elég is. A személyiségem pontosabb elemzését pedig nem az új tanerőnek fogom kifejteni. 5, 2. Gondoljon, amit akar. Én tudom, hogy ezekből mi igaz és mi nem. És  maradaz én titkom is.

[és az OKOSTOJÁS kis NÉGYESKE]

és az OKOSTOJÁS kis NÉGYESKE

Az igazat megvallva, nem sokat vártam ettől az órától, meg az új professzortól, valószínűsíthető volt, hogy rögtön az első óra az meglehetősen... Érdekesen fog sikerülni, hiszen az új tanárok általában az első órán biztos, hogy bakiznak. Ennek ellenére Ms. Watson mégis meg tudott lepni. Amikor feltettem a roppant egyszerű kérdésemet arról, hogy mi is a feladat, elképzelni se tudtam, hogy nekünk, hetedéves diákoknak képes olyan szintű feladatot feladni, amilyet. Komolyan elemezgessem a nevemet? Ezt minden fakultációra járó diák (meg szerintem azok is, akik nem vették fel ezt tantárgyként) tudja... Persze, vehetjük ezt egy amolyan szintfelmérő feladatnak is, de attól még elég vicces.
Legszívesebben megkérdezném, hogy: „tanárnő, elnéztem az órarendet, és véletlenül a harmadévesek órájára estem be?”, de van bennem annyi jólneveltség, hogy nem teszem. Azért egy professzornak talán nem fogok beszólni.
Pergament veszek elő, s írni kezdek. A toll csak úgy serceg a papíron, arcomba hullanak sötét tincseim, melyeket egy gyors mozdulattal száműzök a fülem mögé. Írás közben egyszer sem pillantok a kiosztott segédanyagokra, hiszen minek? Ahány névelemzést készítettünk az elmúlt évek során, már az összes betűt fejből tudom. Mikor leírom a második nevemet – Moira – akaratlanul is Dracora pillantok a szemem sarkából. Vajon mire gondolhat? Sejti, hogy ezt a nevemet is beleveszem az elemzésbe? Ahogy elnézem őket, szerintem legkevésbé sem érdekli, hogy mit is csinálok, vagy hogy itt vagyok. Hát, tulajdonképp miért is ne? Megpróbálom levegőnek nézni. Csak miért van az, hogy levegő nélkül az ember képtelen élni...?
Halkan sóhajtok, megköszörülöm a torkomat,  majd elkezdem a számolást. Szeretem a számokat. És szeretem a matematikát is. Amikor Számmisztikán ülünk, mindig roppant okosnak érzem magam, azt az érzést meg ki nem szereti? Ahogy azt már harmadévesként megtanultuk, az ipszilont ezúttal nem mássalhangzóként, hanem magánhangzóként kell vennünk, hiszen jelen esetben az ejtett hang I, nem pedig J, mint például Malfoy esetében. Végül valahogy így néz ki a pergamenem:

Négyeske lettem. Most a kiértékelő pergamenért nyúlok, hogy megnézzem, mit is takar a számom. Elsőre heves tiltakozásba kezdek magamban, hogy ez lehetetlen, és ez tévedés, ismét ellenőrizni kezdem a számokat, de minden helyes. Aztán elmerengek egy kicsit, és végül arra jutok, hogy mégis igazak rám az állítások többnyire. Megbízhatónak megbízható vagyok, a becsületesség talán vitatható, de – és itt ismét végignézek a munkámon – az alaposság jellemez engem, ahogy a gyakorlatiasság is, konzervatívnak és merevnek kevésbé tartom magam. Igaz, hogy lehet rám számítani, s hogy nagy az akaraterőm, és munkabírásom. Nincs sok barátom, de azokról, akiket barátaimnak tekinthetek – hirtelen eszembe jut Josey, és pár pillanattal később Davis is -, mégis gondoskodom, és törődöm velük. Különösen Joseyval. Ha mindenkinek van egy igaz barátja, akkor az enyém Josey.
Miután megszáradt a tinta, szorosan felcsavarom a pergament, s átadom a professzornak. Miközben visszasétálok a helyemre, megigazítom a talárom alatt a blúzom nyakát, majd helyet foglalok, hátradőlök, kezeimet a hasamon pihentetem, és várom a következő feladatot...

[-Sajnos hibás a feladatod. De semmi vész. Az ember nem tévedhetetlen. Én sem. Házi feladatként újra megcsinálhatod, és legközelebbi órára leadod Nekem. Ennél bizonyára több van benned.]

:: Számmisztika óra imádott diákjaimnak 2.0::



*Amint kiadom az első feladatot. Mindenki nekilát megoldani a nem éppen komplikált számolást igénylő példát. A számmisztika alapjait képezi a személyiség szám számolás. Ez csak egy felmérés, hogy vajon az alapokkal tisztában vannak e. Majd kiderül. Nem hiszem, hogy elsőre túlkomplikált feladatot sikerült összehozom Nekik, de meglepetések érhetik az embert, még engem is. Miközben a diákok közelében rovom felderítő köreimet, az ajtó kilincs megmozdul, és nemsokára belép valaki rajta. Egy sötét hajú, vékonydongájú kislány, jéghideg szemekkel. Érdeklődve megindulok felé, természetesen tájékoztatás céljából, na és a nevét sem ártana megtudnom, hogy kihúzhassam majd azok listájáról, akik nem óhajtottak megjelenni az órán. Miután leült oda megyek mellé, és miközben az asztalára helyezem a lány elé s két feladat megoldása szempontjából szükséges pergament elmagyarázom neki röviden, érthetően mi az óra első feladata. Ezután magára hagyom a kissé fura leányzót, hadd oldja meg magányában a feladatot. Ezután helyet foglalok a tanári asztalnál, és először kihúzom Emily Dean-t a hiányzók listájáról. Majd hátradőlök a székben, és összefont karokkal magam előtt figyelem a csendben dolgozó diákokat. Úgy tíz perc elteltével meg is érkezik az első megoldás hozzám. Richard Grosiean végzett elsőként. Ez vajon azt jelentené, hogy ennyire profi, hogy ilyen hamar végzett, kétlem. A fogpaszta mosolyáról, amit Rám villant tudomást sem veszek, kifejezéstelen arccal figyelem a fiút. Engem ilyen trükkökkel nem lehet levenni a lábamról. Ha valaki le akar nyűgözni annak korán, kell felkelnie. Kíváncsiságom nem hagy nyugodni.  Szétnyitom magam előtt a pergament, és elkezdem olvasni a tartalmát. Miután elolvastam kissé gondolkodóba esem. Ilyenkor mit tegyek? Aztán rájövök a legravaszabb megoldásra. Amivel nem égetem be annyira, de kicsit mégis. Megfogom a papírt, és Richard elé lépek. Ha érkeztemre felnéz, akkor mélyen belenézek átható sötétzöld szememmel az övébe.
-Sajnos hibás a feladatod. De semmi vész. Az ember nem tévedhetetlen. Én sem.  Házi feladatként újra megcsinálhatod, és legközelebbi órára leadod Nekem. Ennél bizonyára több van benned.

*Halkan szólalok meg, hogy csak Ő hallja, amit mondok. Mondandóm közben kedvesen rámosolygok a fiúra. Talán megérti, hogy jobban jár, ha neki veselkedik még egyszer a feladatnak. A beadandóját meglengetem az orra előtt, majd leteszem szép, nyugodt mozdulattal az asztalára, és elillanok előle. Visszalépdelek az asztalomhoz, és lehuppanok a székemre. Nem sokára egy újabb pergamen kúszik elém asz asztalra. Draco Malfoyé. Elolvasom az övét is, de úgy látom, az övével minden rendben van. Szépen levezette a számolást, és még saját gondolataival is kiegészítette a munkáját. Aztán sorra befut Seraphin Lamartin munkája is, Vikitria Mirol irománya is hamarosan helyet kap a tanári asztalon, végül pedig Emily Dean is elkészül a beadandójával. Csak egy futó pillantást vetek munkájukra, hisz itt és most nincs időm kijavítani őket. Majd bagollyal megkapják az értékelést az órai munkájuknak. Miután úgy látom az első feladattal mindenki elkészült. Idejét látom annak, hogy a második feladatra térjünk. Felkelek az asztalomtól, és az osztály elé lépek, majd megfelelő hangerővel belefogok az óra második feladatának ecsetelésébe.

-Az óra második és egyben utolsó feladata. Az úgynevezett hiányzó betűszámok. „A hiányzó betűszámok a hiányzó tulajdonságokat és a visszatérő félelmeket jelölik. Ezek a számok rámutatnak azokra az életterületekre is, ahol az értékítéleted nincs teljesen a helyén. Akkor kiegyensúlyozott egy név és annak viselője, ha minden szám megtalálható nevében, nagyjából azonos arányban.” Mivel kellőképpen bonyolult, nyaktekert ága ez a számmisztikának, ezúttal példával is készültem.
*Majd ahogy ezt kimondtam a pálcám intésére a táblán a következő példa lesz olvasható.

Odil Arduinna Watson
6, 4, 9, 3, 1, 9, 4,3, 9, 5, 5, 1, 5, 1, 2, 1, 6, 5 = 7, 8 a hiányzó betűszám.

-Természetesen ezeknek a számoknak szintén egytől kilencig van egy kiértékelése. A kiértékelések tartalmazzák a hiányzó tulajdonságainkat. Ezekből több is lehet. Embere válogatja. Bármi kérdés adódna, a feladattal kapcsolatban bátran jelezzétek, azért vagyok itt, hogy segítsek. Jó munkát. Aki végzett miután leadta munkáját elhagyhatja a termet.
*Kiadom a szükséges instrukciókat, majd egy bátorító mosollyal zárom mondandómat, és leülök az asztalhoz. Mindeközben ismét minden diák asztalára két pergamen tör utat magának a táskámból, és úszik eléjük a levegőbe. A pergamen tartalmai a következők.[/color][/font]


Pergamen 1.


1= A, J, S
2= B, T, K
3= C, L, U
4= D, M, V
5= E, N, W
6= F, O, X
7= G, P, Y
8= H, Q, Z
9= I, R


Pergamen 2.


Ennek a számnak a hiánya egyértelműen azt jelzi, hogy kevés az akaraterőd, sokszor megtorpansz a céljaid eléréséhez vezető úton, ambíciód kevés. Kis akadályoknál is könnyen meghátrálsz, nagyon kevés tervedet vagy képes megvalósítani. Igen gyakran előfordul veled, hogy behódolsz mások akaratának, sőt még azt is megengeded, hogy mások irányítsák mindennapjaidat. Rengeteg kudarccal kell szembenézned életed során, hisz állandóan tétovázol, mindent többször is átgondolsz, és szinte mindenkivel bizalmatlan vagy. Ideje, hogy változtass ezen, az önbizalmat könnyen és gyorsan lehet fejleszteni!


Rád elsősorban az jellemző, hogy már ma szeretnéd látni a holnap eredményeit. Képtelen vagy a türelemre, problémáid vannak a toleranciával és a diplomatikussággal is. Rendszeresen megbántasz másokat, s mindezt képes vagy teljesen természetesnek venni. Ha viszont a te lelkedbe tapos valaki, azt nem felejted el soha. A 2-es szám hiánya egyértelműen utal a gyakorlatiasság hiányára, és arra is, hogy soha nem nézed a dolgokban rejlő részleteket, szinte mindent felületesen végzel el. Érzelmi szinten sem vagy képes a mélységekbe merülni. Fejleszd toleranciádat, és próbálj meg kompromisszumkészebb lenni.  


Kommunikációs képességeden bizony lenne mit csiszolni, érzelmeidet sokkal könnyebben kifejezed testbeszéddel, cselekedetekkel, vagy épp írásban. Nem véletlen, hogy sokszor vagy amolyan „magányos farkas”, aki az élet minden területén egyedül képes igazán jól boldogulni. Biztos, hogy nem vágysz kiemelkedő sikerre, és komoly ambícióid sincsenek. Ugyanakkor rendelkezel valamilyen kiemelkedő művészi vagy egyéb képességgel, de bizony előfordul, hogy nem tudsz kiteljesedni. Próbálj kicsit megnyílni a nagyvilág felé, kommunikálj többet környezeteddel!  


Hiányzik belőled a gyakorlatiasság és némi férfiasság is. Nem jellemző rád a precizitás, könnyen átsiklasz a részletek felett. Szinte biztos, hogy nem válik belőled vezető vagy irányító személyiség, a munka területén is elsősorban olyan helyen tudsz kiteljesedni, ahol nem kell emberekkel foglalkoznod és túlságosan összpontosítanod. Próbálj meg arra törekedni, hogy felelősségteljesebb legyél, figyelj az apró részletekre, mert bár szeretsz mindig egy-két lépcsőfokot átugrani, de ez hosszú távon mindig visszaüt rád.  


Ha ez a szám hiányzik a nevedből, akkor a tudatos háttérben maradásra törekedsz. Nem szereted a feltűnést. Ha teheted, kerülöd annak lehetőségét, hogy bármilyen változás vagy fejlődés álljon be életedben. Nagyon konzervatív vagy, és nehezen tudod elképzelni, hogy némi fejlődéssel komoly szellemi és akár anyagi haszonra is szert tehetsz. Még attól is félsz, hogy valaki igazán megismerjen és megszeressen téged. Itt az ideje, hogy merj változni és változtatni, s a meglepetés erejével fog hatni rád az, amit tapasztalhatsz azzal, ha megnyílsz, és lehetőséget adsz magadnak a fejlődésre.


Ez a szám elsősorban a könnyű döntéshozatalokhoz és a harmóniához kapcsolódik. Ha a 6-os szám hiányzik a nevedből, akkor képtelen vagy életedben létrehozni az egyensúlyt, és sohasem vagy elégedett lehetőségeiddel. Gyakran összeférhetetlenül viselkedsz, alkalmazkodóképességed igen alacsony. Sokszor halogatod vagy megpróbálod másra hárítani a veled kapcsolatos döntések meghozatalát. Nem szeretsz felelősséget vállalni tetteidért. Márpedig ezt meg kell tanulnod, különben mindig másoktól fogsz függni, és soha nem lesznek saját, önálló döntéseid, soha nem fogsz tudni igazán komoly eredményeket elérni.  


Ennek a számnak a hiánya igen sokrétű jelentéssel bír. Képtelen vagy megtalálni az arany középutat, számodra csak fekete vagy fehér, igen vagy nem létezik. Érzelmeidet aktívan eltakarod a külvilág elől, s gyakran olyan embereket is képes vagy vérig sérteni, akik ezt egyáltalán nem érdemelték meg. Megpróbálod magad ridegnek, sérthetetlennek feltüntetni, s ezt bizony igen rosszul teszed. Néha arra vetemedsz, hogy tudásodat és tehetségedet is véka alá rejtsd, s hagyod, hogy jogtalanul a háttérbe szorítsanak. El kell jönnie számodra is annak az időnek, amikor ki kell mutatnod érzelmeidet, vállalnod kell egyéniségedet, és be kell mutatnod környezetednek azt, hogy bizony te is képes vagy nagy dolgokat létrehozni.  


Állandóan pesszimizmus gyötör, képtelen vagy a jót látni, szinte mindig mindenben a rosszat keresed. Rettegsz attól, hogy elveszted, amit megteremtettél, szinte már-már fösvénységbe csap át ez a tulajdonságod. Nem hagyod, hogy bárki beavatkozzon az életedbe. Ez érthető, de te arra sem vagy hajlandó, hogy mások véleményét meghallgasd. Gyakran homokba dugod a fejed, mert azt hiszed, mire kihúzod, megoldódnak a problémáid. Nos, a gondok nem illannak el, ezért arra kell törekedned, hogy végre meglásd az élet napos oldalát is, ne menekülj a feladatok megoldása elől. Ideje, hogy az optimizmus szó bekerüljön a szótáradba.  


Ennek a számnak a hiánya mindig arra utal, hogy gyakran vagy határozatlan, és mások könnyen befolyásolnak döntéseidben. Hatalmas becsvággyal rendelkezel, de a legkisebb akadálytól is meghátrálsz. Rettegsz a kudarctól, ezért inkább messziről elkerülöd a problémás helyzeteket. Ez ugyan jó megoldásnak tűnik, de egyáltalán nem helyes. Nem véletlen, hogy az életben számtalan problémával kell szembenézned, és minél inkább menekülsz ezek megoldása elől, annál több lesz belőlük. Ezért eljött annak az ideje, hogy szembenézz a realitásokkal, és tudomásul vedd, az élet azért állít fel akadályokat előtted, hogy megoldd azokat, és sokat tanulj belőlük!    

Az órát ezennel lezártnak tekintem. Köszönöm Mindegyikőtöknek a részvételt. Mindenkitől még egy post jön ezután.

A pontok állása tehát:

Vikitria Mirol: +15 pont, --> +30 pont  

Emily Dean: +15 pont, --> +30 pont

Richard Grosiean: +15 pont, --> + 30 pont

Seraphin Lamartin: +15 pont,--> 30 pont

Draco Malfoy: +15 pont, --> + 30 pont

Az annyi mint:

Griffendél: +30 pont

Mardekár: +120 pont

[8]

DON'T PUT
TOO MUCH EFFORT IN IT

Vikitria mosolya egy kicsit jókedvre derít, azért örülök, hogy nem csak veszekedésekből áll kettőnk élete mostanában. Nem akarom azonban, hogy mások rajtunk köszörüljék a nyelvüket, ezért ennyiben is hagynám a dolgot az óra ideje alatt, csakhogy ő ezt szemlátomást nem így gondolja, mikor a keze a combomra téved. Mit téved? Mintha konkrétan keresne valamit! Huuu. Kihúzom magam, és rákönyökölök a kerekasztalra, hogy leplezzem a mozdulatait, bár a talár jótékony takarásában végül is nem látszik, hová tévednek az ujjai. Miután beadja mindenki a pergament, újabb feladatot kapunk: jól sejtettem, ez csupán bemelegítő, szintfelmérő volt, amivel eddig bíbelődtünk. Ha azt veszem, hogy én adtam be elsőként a pergament helyes számítással (mert nagyszájú háztársam ugyan hamar végzett, de vissza is dobták a beadandóját), érzek némi örömöt. Lám-lám, végül mégis kiérdemlem az iskolaelső címet? Nesze neked Granger. Kinek hiányzol?
Nem mondanám, hogy feltűnően, de mivel Viki keze a lábamon van, ezzel mintegy kinyilvánítva tulajdonát, kerülöm Moira tekintetét, miközben az újabb feladatot tartalmazó pergamenért nyúlok. Ha végeztünk, elmehetünk! Legjobb, amit egy tanártól hallhat az órán egy diák. Nem csoda, hogy gyors válaszadásra serkent, már csak azért is, mert az előző számítás kifejtésében írtam a hiányzó betűszámokról, és nagyon remélem, hogy korábbi ismereteimre támaszkodó spekulációm helyesnek fog bizonyulni, noha nem egészen ugyan azt a magyarázatát adtam a hiányzó számoknak, mint amilyet Ms. Watson.
Már magamhoz invitóznám a beadott számításomat, hogy megnézzem rajta, milyen betűket és milyen számokat használtam fel, mikor rájövök, hogy ott egyrészt nem szerepelnek magánhangzók, másrészt pedig ez egy másfajta betűtáblázat, kilenckolumnás. Nem lett volna egyszerűbb ugyanazt a rendszert használni, könyörgöm? Felnézek a tanárnőre, enyhén neheztelő pillantással, majd látványosan szenvedve sóhajtok, és felírom a számokat egytől kilencig. Aztán a táblázatot kezdem böngészni és ahogy haladok, nevem betűinek aritmetikai értékét úgy húzogatom ki a listáról, míg végül nem marad, csak egy.


1 2 3 4 5 6 7 8 9


Bekarikázom az árulkodó 8-ast, majd kikeresem a jellemzést. Mit is mondott a tanárnő erről? Hiányzó tulajdonságok és visszatérő fóbiák? Nagyon remélem, hogy nem lesz túl mélyértelmű, és ezért megrázó az önszembesítés. Lássuk...
Pesszimizmus. Hát halkan felnevetek, mondjuk ez nem túl udvarias az órán ülőkkel szemben. Hát, pesszimista, az vagyok, de emelje fel a kezét az, aki nem borúlátó ebben a nyomorult országban a Sötét Nagyúr diktatúrája alatt, sőt, mutasson valaki egy olyan embert, aki az egész nyarát Halálfalók között töltötte és utána még jókedve van! Jó, Trixie néni nem számít. Mivel ez a szerencsétlen bekarikázott betű és a kihúzott számok nem mutatnak túl jól a beadandómon, arra gondolok, listázom a magamra igaznak vélt rossz tulajdonságokat és félelmeket. Tessék, egy negatív lista Draco Malfoyról. Hát most már aztán teljesen nyitott könyv leszek az új tanerő előtt. Vajon van erre vonatkozóan valamiféle pedagógusi titoktartási szabály? Ha nincs, hozni kell egyet.


- pesszimista
- irigy
- konok
- önfejű
- struccpolitika


Pazar lista, elég rosszul állok. Átpislogok Viki papírjára, úgy látom, ő is mindjárt elkészül. Amint leteszi az utolsó pontot mondata végére, egy pálcapöccintéssel összetekercselem, egy intéssel pedig ismét Ms. Watson asztalára reptetem mindkettőnk pergamenjét, majd elpakolom a holmim és felállok. Megvárom, míg Viki is elkészül, és vele együtt vonulok ki a teremből. Hm, valamit mintha elfelejtettem volna...
- Viszontlátásra! - búcsúzom hosszan és érzelmesen. A többiektől nem köszönök el, minek? Épp eleget látjuk még egymást a nap folyamán, sajnos. Egy utolsó pillantást vetek Moirára a küszöbről, aztán távozunk. Amint csukódik mögöttünk az ajtó, ujjaim Viki ujjaiba kulcsolódnak, legalább addig, amíg el nem távolodunk a teremtől és ki nem találja, mit akar kezdeni a fennmaradó szabadidőnkkel.

[don't LIE to ME]

don't LIE to ME

Vannak napok, amikor annyira belemerülök dolgokba, hogy szinte képtelen vagyok odafigyelni arra, amire kéne, vagy arra, amit éppen csinálok. Ilyenkor egész nap csak kattog az agyam – általában nem valami fontos, legtöbbször hülye dolgokon. Néha csak feleslegesen fárasztom magam azzal, hogy gondolkozom még feleslegesebb dolgokról.
Ez a mai nap is hasonló, azzal a különbséggel, hogy ezúttal tulajdonképp fontos dologról elmélkedem. Akárhogy is nézzük, egyre közelebb van az utolsó évem vége, vagyis el kell döntenem, hogy mit akarok csinálni. Vacillálok, még mindig nem tudom, hogy mire lennék alkalmas. Legtöbben csak azt mondják, hogy nekem nem feltétlenül az eszemből kellene megélnem. Hát köszönöm szépen, roppant kedvesek.
A Mandragórába akarok menni. Jó érzékem van a bájitalokhoz, a bűbájokhoz... És a rúnaismerethez is. De vajon tényleg ez a szakma illene hozzám? Emberekkel foglalkozni, emberek között lenni? Mérgezéseket kezelni, és esetleg betegeket látni, akiknek semmi esélyük nincs már? Nem biztos, hogy a legideálisabb szakma számomra, de valamerre el kell indulnom.
Miközben a második feladatot várom, csukott szemmel ezen merengek. Egyelőre nem ítélhetem meg, hogy jó-e a döntésem, vagy sem, ez majd később fog kiderülni. Lehet, hogy nem így kellene döntenem, de még mindig fejemben cseng az, hogy Tristram – vagy de Crasso professzor, ahogy tetszik – tehetségesnek tart. Ez azért felvidít egy kicsit.
Mikor ismét megszólal a tanár, s pergameneket repít elénk, kinyitom a szememet. Gyorsan firkálom fel a nevemet egy pergamen tetejére, majd elkezdem keresni a hiányzó számomat.

1: | |
2: nincs
3: | |
4: | | | |
5: | | | |
6: | |
7: |
8: nincs
9: | | | |

Tehát a két hiányzó számom a kettes és a nyolcas. Megnézem, hogy mit takar az a két szám, s arcom hirtelen hűvössé válik.
Nem szeretem, amikor ilyeneket olvasok, és látom benne az igazságot. Ez valahogy félelmetes, ilyenkor végigfut a hátamon a hideg.
Igaz, hogy szeretem, ha valaminek rögtön látom az eredményét. Egyik napról a másikra várom a változásokat, néha reménykedem benne, hogy ha másnap felkelek, talán minden máshogy lesz – itt sanda pillantást vetek Dracoékra -, de mindig csalódnom kell. Viszont türelmes embernek tartom magam. És diplomatikusnak is.
„Rendszeresen megbántasz másokat.” Hirtelen  Josey jut eszembe, és az, hogy mennyire megbántottam múltkor, pedig nem is szerettem volna. Azóta is gyötrődöm miatta, de egyszerűen félek odamenni hozzá. Biztos nem kíváncsi rám.
A gyakorlatiasság hiányát mindenképpen meg kell vétóznom, mert igenis gyakorlatias ember vagyok, és az előző feladatban kifejezetten gyakorlatiasnak írt a jellemzés. Hát ennyit erről. Miközben tovább olvasom a leírást, egyszer csak azt veszem észre, hogy megint Dracot nézem. Hogy nem vagyok képes mélységekbe süllyedni? Ebben a pillanatban összeomlik bennem a kép, melyet a számmisztikáról alkottam. Ez az egész egy hülyeség. Itt szenvedek több hónapja ettől a szorító, erős érzéstől, melybe napról napra jobban belemerülök, és akkor azt írja, hogy én képtelen vagyok ilyesmire...
Mikor Draco és Viki elindulnak kifelé, inkább oda sem nézek. Meredten bámulom a pergameneket, majd miután kiléptek, inkább elrakom én is a felszerelésemet, összecsavarom a pergament, és kiviszem a tanárnak, majd alig hallhatóan köszönök, és távozom a teremből, hogy megkeressem Neehillt... Vigasz kell. Sürgősen.