Fogalmam sincs miért is járok még ebbe a nyavalyás iskolába... Oh, eszembe jutott! Mert. Nincs. Más. Választásom. Pazar...
De azt senki nem tilthatja meg, hogy az órákat kihagyjam. Alig járok már be valamelyikre. Talán a bájitaltannak az, melynek kellően gyakori látogatója vagyok. A többi... Nem érdekel. Egy-egy szó az órarendemen, mely már rég porig éget valamelyik kandallóban. Arra sem emlékszem már, melyik is dobtam.
Nem az a probléma, hogy untatnának az órák. Talán még érdekesek is lehetnének, ha képes lennék bármelyikre is egy csöppet figyelni... De nem megy... Kicsit sem. Már nem. Még talán az első hónapokban. Talán, de már akkor is csak mederöltetéssel.
Nem akartam visszatérni. Azért vagyok csak itt, mert rá lettem kötelezve, mert nem kaptam más lehetőséget. Gyűlölök itt lenni! Ha lehetőségem lenne, az is lehet, hogy az országot is elhagynám. De ez sem tehetem... Nem, hacsak nem akarom, hogy az összes szerettem megszenvedje gyávaságom. És én Nem vagyok gyáva! Soha nem voltam és nem is leszek. Bárkivel megküzdök! A szeretteimért bárkivel!
Egy óra viszont nem küzdelem... még csak nem is kihívás... Semmi.
Számomra egy jelentéktelen semmi!
Talán nem lesz meg a kellő óraszámom az év végi RAVASZ-okhoz? Számít ez? Nem. Semmi nem számít! Ebben a világban, már nem...
Pontosan ezért nem jelenek meg ezen az órán sem.
Nincs más dolgom. Kivételesen nincs. Egyszerűen csak nem akarok felöltözni és kimozdulni a szobámból. Nem akarok semmit sem csinálni. Vagyok és kész.
Régen lelkiismeretes voltam. Régen. Már nem. Lassacskán az emberséges érzelmeim is elvesznek belőlem, azokhoz képest egy kis lelkiismeret mi? Már tisztelet sincs bennem, és a becsület is egyre kevesebb. Ezért sem zavartatom magam mikor elhúzok a fiókomból egy pergamentett és ráfirkantom a következő sorokat:
Tisztelt Professzor!
Sürgős családi okok következményeképp unokahúgomnak maradéktalanul haza kellett jönnie.
Kérem Vikitria Mirol igazolt hiányzását!
Sir James Alexander Mirol
Mágiaügyi Miniszter
Könnyen hamisítom már nagybátyám aláírását. A miniszteri pecsétet pedig nem volt nehéz ellopnom a dolgozó szobájából. Fel sem tűnt neki.
Összegöngyölöm a levelet, baglyom lábára kötöm és útjára bocsátom az állatot.
Legalább most értesítem a tanárt, hogy nem jelenek meg. Pontosabban James igazolja a távollétem. Az már mellékes, hogy talán ezt az óra előtt illett volna elintéznem, de az élet már csak ilyen, semmi nem lehet tökéletes.