Sötét sikátorok

[Miss Cuki *.*]

Miss Cuki *.*

Nem akarok hinni a fülemnek. Tényleg nem halálfaló...
 -  És honnan veszed, hogy én rendes kislány vagyok? - kérdi ártatlna szemekkel.
Épp válaszra nyitnám számat, mikor finomat felém pöccint péálcájával, már-már azt hinném, hogy folytatni akarja, de e helyett leereszt.
 - Végre... Köszönöm. - mondom nagyot sóhajtva, mert káprázik a szemem, miként a vér eltávozik az agyamból és más testrészeimbe vándorol. - Hát... Nem tudom... Rendes kislány vagy?!
Kérdem mosolyra húzva számat, majd lehajolok és megkeresem pálcámat, mely alig két méterre ázik az esőben.
 - Ne aggódj, öcskös. - mond még utána valamit, de már nem tudom felfogni.
Öcsköööös??!! Mivaaan?! Ilyen fiatalnak hisz? Hát.. mondjuk az vagyok...de azért mégis. Utána még mondott valamit... hogy ígérjem meg neki, hogy nem mondom el senkinek, hogy minek a tagja, és hogy ha nem támadok meg idegeneket hobbiból. Mondom neki, hogy rendben, de itt félreértés történt, mert én nem direkt támadtalak meg, azt hittem halálfaló vagy. Eközbe mosolygok és a fellegeket figyelem...
Az égiháborúnak leáldozott. Két-három percenként még dörrent egyet az ég, a villámok alábbhagytak, csak az eső zuhogott szüntelen. Kövér cseppekben hullott alá, akárcsak annak a fura mugli hobbinak, az esjtőernyőnek az alanyai. Egyre több és több cseppent fejemre, s láttam, hogy az előttem álló hölgyeményt is erősen zavarja a jelenség.
Beszélni kezdett:
 - Bár nehezemre esett elhinni, hogy egy ilyen kis csinos pofi egy halálfalóé lenne. És mi járatban errefelé?
Csinos pofi? Heh. Ilyet is ritkán hallok, de most olyan, mintha boldogságot tálcán kapnék. Jólesik...
Hgy merre vagyunk? Őszintén, ötletem sincs, de azért próbálok magabiztosnak tűnni, ne lássa rajtam, hogy eltévedtem.
 - Öhm... Hát.. izé... Épp az Abszol úton sétáltam, mikor eleredt az eső, én meg beszaladtam egy ehhez hasonló kis utcába és, és eltévedtem. Reménykedtem benne, hogy itt lesz valami eresz, vagy nem'tom mi, de nem nagyon volt.
Eközben táskámért nyúlok, ami ott fekszik kicsit messzebre pálcámtól. Csurom víz, elázott benne Scott bácsi ajándéka... Vajon mit fog szólni, eleget késtem már...

Elegáns lépésekkel haladok a Zsebpiszok-közön. A szokásos lágy lépéseimmel, egyenes háttal, közömbös tekintettel. Kezeim a ballonkabátom mélyére rejtem, s egy tárgy után kutatok zsebemben. Kisvártatva meg is találtam. Nem vettem ki, ellenőriztem meg van-e. Egy röpke elégedett mosollyal konstatáltam: megvan.
- Kérem, én bo-boszorkány vagyok! Cs-csak elv-v-vették a p-pálcám! Segít-sen, k-kérem!
Megtébolyult szempár szegezte rám tekintetét. Elém ugorva a földre rogyott, térdére ereszkedett, s siránkozva nézett fel rám. Könyörgött. Szánalmas, szánalmas viselkedés még egy kviblitől is. No persze! Elvették! Ó, hát igen...
- Eredj az utamból- mondom halkan, kimérten. Még csak rá se nézek, nem is érdemli meg.
Megragadta a kabátom, s sírva fakadt- Köny-könyör-göm! Van három gyermekem és...
- Nem érdekel az ostoba családod, eressz utamra, különben rossz vége lesz- figyelmeztetem a nyulat mielőtt rálőnék. Talán túl jóindulatú vagyok.
- De...
Ennyi elég volt nekem, s már számomra könnyed, mégis durva lökéssel ellöktem magam elől- Örülj,hogy ennyivel megúsztad.
Majd faképnél hagytam. Könnyűszerrel megátkozhattam volna, szerencséje van, hogy jó kedvemben vagyok. Farmerom zsebébe benyúlok, ellenőrizzem, kirabolt-e, vagy tényleg egy mocskos kvibli. Meg van minden pénz, kés...
Még útközben volt pár ilyen incidensem, az utolsónál már úgy elborult az agyam, hogy kis híja volt, hogy ne átkozzam kockákra. Némelyiket, csak egy lökéssel a falhoz taszítottam, vagy ha a földön nyüszögött, akkor egy laza lépéssel elhaladtam felette, sajnos túl sok erre fele a kéregető, nyavalyás "mágus".

Egy jobbos kanyarral benyitottam egy kocsmába, jól esne egy ital, valami hideg ital.
Attól függően, hogy este fél tíz múlt, sokan voltak. Ugyanolyan mocskos, lepukkant, büdös hely volt mint a többi lebuj. Jöttömre pár fogatlan, sebzett arcú fazon nézegetett, találgatta magában, vajon mit keres itt egy elegáns- látszólag aranyvérű- varázsló. Egy hűvös, lekezelő pillantással el voltak intézve a bámészkodók. A bárpult előtt üresen ácsorgó faszékre leültem. A bárpult mögött a pincérnő állt. Ó, nehogy megtévesszen, nem az a mugli-pincérnők, akiknek hatalmas dekoltázsú pólóban illegnek, szőke hajukkal, nem. Ez a pincérnő büdös, ápolatlan, felkötött hajú dagadt bibircsókos fiatalasszony volt. Tíz galleont tennék rá, hogy nem tud varázsolni. Rám szegezte sárgásszürkés tekintetét, s kérdő arccal morgott.
- Na mi van?
Na szép! Neki e az udvariasság az erőssége. Én is pont ezt a büdös kocsmát szúrtam ki. Már megfordult a fejemben, hogy itt hagyom a francba, de már nem volt energiám, keresni más helyet, mert én viszont inni akarok.  Nem foglalkozva a bárpultos flegmaságával, bájos, kissé gunyoros mosollyal intettem neki.
- A legerősebb alkoholjukból kérek- gonosz mosoly a nő részéről, mely késztetett a folytatáshoz-...lehetőleg méreg nélkül.
Az bibircsókos, pattanásos arcról eltűnt a mosoly és eltűnt a pult mögött éktelenkedő ajtónyílásban.

Brandon

A zsebpiszokköz. A legocsmányabb hely ahol jártam. Csupa mocsok az egész. Néhol még undorítóan büdös, hatalmas patkányok futkoznak el a lábaim előtt. Erre a helyre még én is undorodva néztem. De sajnos erre kellett jönnöm. Egyrészt, mert erre jutok haza, másrészt mert megszomjaztam, és kéne valami helyet keresni, ahol tudnék inni. Körbenéztem. Furcsa üzletek helyezkednek el mindenhol, végtelen hosszúságban, szinte már nem is látszik az utca vége. Nem jó érzés itt egyedül mászkálni. Mindenhol koszos, büdös, fogatlan koldusok. Pocsék hely ez, az biztos. Próbáltam meghúzni magam, nem akartam senkivel sem összetűzésbe keveredni. Némelyik szakadt ruhájú mágus megragadta a lábamat, és úgy könyörgött. Mit akar tőlem? Nem tudom. Rángattam a lábamat, de az egyre jobban szorította, majd hosszas próbálkozás után végre elengedte végtagomat, és folytathattam tovább cseppet sem kellemes utamat. Néha már kétségbe estem, hogy soha többé nem fogok innen kikerülni élve. Tessék! Kellett neked a rövidebb utat választani! Most aztán jól kicsesztem magammal. Az üzletek többsége üresen ácsorgott a helyén kifosztottan, betört üveggel, s úgy tűnt, mintha valaki bujkálna bennük. Lehet, hogy halálfalók tanyájává vált, vagy csak az üzletek tulajdonosai bujkálnak bennük. Amelyik bolt nyitva volt, vagy legalábbis voltak benne áruk, azok nagyvalószínűséggel nem olyan dolgokat árultak, amik egy ilyen diáklánynak valók lettek volna. Bár a szemgolyók nem tudom mennyire jó dolgok, de én undorodom tőlük. Néhol a patkányok mellé még rühes macskák is társultak, amik kiéheztetve, csont soványan sóvárogtak ételért. Rekedt hangjuk olykor már ijesztő volt, nem beszélve a kinézetükről. Az ilyenekhez még hozzá nyúlni sem mernék, nem hogy megsimogatni, mint Austint. Még az a macska is aranyosabb volt, amelyiket Chris szedett össze a randevúnkon. Kezdtem megijedni, mikor az utcai kéregetők, s a mellettem elhaladó mágusok mindegyike utánam nézett, hogy egy ilyen csinos lány mit keres itt. Mert hát hozzájuk képest bizton állíthatom, hogy csinosabb voltam. Néha már attól tartottam, hogy megállítanak, vagy leszólítanak. Ez a legrosszabb hely ahol életemben jártam. Kiráz tőle a hideg. Az biztos, hogy ide se jövök többet. Legszívesebben haza rohantam volna, de nem tudtam, hogy merre kell mennem mivel eltévedtem. A hangulatom is kezdett nyomasztóvá válni. Nem mertem senkit sem leszólítani, hogy merre tovább, mivel nem voltak valami bíztató kinézetű emberek, így úgy döntöttem, hogy nem kell a segítség.
Nagyon megkönnyebbültem mikor észrevettem egy koszos kis kocsmát. Itt legalább lepihenhetek. Nem érdekelt, hogy odabent büdös volt, és koszos volt minden nekem valami forró kávé kellett. Benyitottam hát és leültem a pulthoz. A kiszolgáló cseppet sem mondható csinosnak, sőt egyenesen rusnya volt. De azért kértem inni.
- Egy kávét legyen szíves.- lehet, hogy itt nem ér semmit sem, ha szépen kérem, de azért megpróbáltam. Kis idő múlva elém rakta a forró és gőzölgő kávét. Kezembe vettem, bele szippantottam, majd belekortyoltam. Megfordultam és csak most vettem észre, hogy itt is milyen alakok vannak. Tele volt a hely büdös, mocskos emberekkel. Gyorsan visszafordultam, de ekkor a mellettem ülő személyt leborítottam a forró itallal.
- Ne haragudj.- hadartam, de egy morgást hallottam, ami nagy valószínűséggel az illetőtől jött, így nem is segítettem neki letakarítani a ballonkabátját- Mondtam, hogy ne haragudj!- förmedtem rá, és csak most láttam, hogy milyen szexi fiatalemberrel van dolgom. De eszembe jutott, hogy én most foglalt vagyok, hiszen Chrissel járok együtt. Így nem is szóltam többet.

Bámulom magam előtt a foltos pultot, gondolataimba elmélyedve.
Emma...A gondolataim szabadidőmben- főleg mostanában- mindig rá tévednek, mit tévednek, szikáznak a fejemben.
Az italozás után feltétlenül a Hilton szálló felé veszem az irányt, nem akarok elkésni "otthonról". Hülyeségnek hangzik, a húgomhoz igazodom. De egyszerűen nem tudhatja meg, hogy miket csinálok...vagy inkább csináltam. A szüleim meggyilkolása után, szinte azonnal a Hilton szállóba költöztünk ideiglenesen. Már vagy egy hete tanyázunk a luxuskörnyezetbe, de attól tartok egyhamar át kell költöznünk egy házba/lakásba. Szüleink több ezer galleont hagytak ránk, ami biztonságosan el van rejtve, s egy kicsi a Gringotts-ban is pihen, mégis nem telik egy saját kúriára.
Egy kényelmes, tágas, nagy albérletet kibérlünk valahol. Család nem fontos egytől-egyig kiirtottam őket, akik megmaradtak még, kivéve Emmát... Szegény húgocskám össze van törve a halálesetektől, de úgy gondolom nem sejt semmit, és ez így van jó. Titkok leple hull a mocskosságaimra, halálfaló mivoltomra.

Hangra lettem figyelmes, mi kizökkentett elmélkedésemből. A hang bársonyos, sima, magas, gyermeki volt még, máskülönben nem kaptam volna fel rá a fejem. Női hang lehet kizárólag, így lopva oldalra sandítottam, ahonnan a hangforrás jött.
- Egy kávét legyen szíves.
Nocsak, nocsak egy ilyen diáklányka erre téved? Nem fél, hogy valami baj éri, főleg ilyen csinoskát?
Mert bizony az volt, elég szép darab. Nem az a most-azonnal-letámadlak-mert-ha-nem-akkor-meghalok típus, nem kis formás kislány volt még. Úgy tizenhat-tizenhét körüli lehet, semmivel se több. Friss hús, sima bőr, szende arc, kis bongyor hajfürtök. Az egész nyomorult kis koszfészekben, talán mi voltunk a legmutatósabbak- nem is talán, azok voltunk.
Ráhajtsak? Egy ilyen kis kxrva nem árthat nekem, s szinte túl könnyen menne bele a játékba. A sötét lyukat bámulva- amin a pincérnő távozott- elmosolyodtam egy pillanat erejéig. Áh, úgy is ideges látszik rajta, hagyom békében. Furcsa mód, ma kegyelmes kedvemben vagyok, az "áldozataim" szerencséjükre. Így hagytam a szarba.

Bosszantó, sőt hergelő, hogy már vagy tíz perce itt ücsörgök, s azt a rohadék löttyöt nem képesek kiadni. Talán most keveri bele a mérget az a banya. Mintha csak meghallotta a becsmérlő szót, megjelent az ajtónyílásban, a kezében egy pohár, fehéres-zöldes színű kotyvalékkal, és egy kávéscsészével. Kávé? No, én is jó helyre tévedtem...Itt még mugli-italt is szolgálnak. Cöh...Röhej. Ennek a csajnak is jó ízlése van, biztosan mugliimádó, hacsak ő sem kvibli. Bár nem gondolnám ,hogy az hisz a kviblik a legtöbb esetben rossz környezetben nőnek fel, de ez a csibécske itt, elég ápoltnak, s ami engem mulattatott, kétségbeesett volt.
Újabb mosoly, valószínűleg észre sem vette.
A nőnek nem nevezhető bárpultos végre elénk rakta rendelésünket. Legkedvesebb mosolyom felöltve a lány felé fordítottam a fejem egy röpke pillanatra, s többet nem foglalkoztam vele. Vártam, hogy kezdeményezzen.
A csészét megmarkolva körbenézett a áporodott helységben, s visszafordulva szörnyű forróságot éreztem a lábaim között. Igen, pontosan. Leöntött azzal a kxrva kávéval.
Egy hatalmas nyögést hallattam, mire minden vendég szeme rám szegeződött. De mit sem törődve velük, inkább a leforrázott férfiasságomra ügyeltem. A sűrű bocsánatkérés közepette, amit az a hülye pxcsa hallatott, rámordultam, de csak a fogaim között tudtam kiszűrni a szavakat a fájdalomtól.
- Normális vagy?- sziszegtem, akácsak egy kígyó.
Pedig itt kettőnk között ő a kígyó, és ezek után még rám förmed?! Neki áll feljebb amiért leöntött?! Kis szxjha. Már küldenék rá egy átkot, ami szétszedné a kis porcelán testét, de jobb ötletem támadt, ami még kárpótolhat is.
Ellágyult az arcom, bár legszívesebben ordítanék az égő testrészem miatt.
- Ugyan, semmi gond- felvettem charme-os mosolyom, s próbáltam magam, normális testhelyzetbe kényszeríteni- Rendeljek neked még egy kávét? Mert ez bizony pocsékba ment.- meg sem vártam válaszát és már intettem a pincérnőnek, hogy még egy adagot, mire egy morgást kaptam viszonzásul. Szívesebben mondtam volna, hogy bár ezt a kávét is "megihatod", de egy ilyen törékeny kis lánykával, gyengéden kell bánni, különben vadmacskává változnak, ami ne lenne szerencsés, az Ő szempontjából. Egy laza mozdulattal előrántottam pálcám, s a foltra helyeztem, mely egy szempillantás alatt felszívódott, majd fegyverem elrejtettem újra a tokjába.
- Egy ilyen szép lány, hogy hogy egy ilyen csúnya helyen kávézgat, főleg ilyenkor?- flörtölési képességeim eddig nem vallottak kudarcot.

Brandon

Ez a hely nem a legkellemesebb emlékeim között fog szerepelni. Mocskos, büdös, és ráadásul még a kiszolgálás sem a legtökéletesebb. Sőt egyenesen mondható szarnak. Mert, hogy még egy egyszerű kávét se bírnak kihozni pár perc elteltével, hát az már csak a hab a tortán. Megiszom, azután pedig rögtön elhúzok innen, és megpróbálok hazatalálni. Ami elég nehéz feladat lesz a számomra, mivel hát nem is tudom, hogy merre menjek tovább. Már már odáig jutottam, hogy majd megkérdezem a mellettem ülő férfit. Vagy hát nem is tudom, nem tűnik húsznál többnek. Talán tizenkilenc, de nem több. Eléggé jóképű egyén, de olyan egy csomó van ebben az országban. Legalábbis sokat ismerek. Végre nagy nehezen kihozták a kávémat és egy pohár italt is, amit a mellettem ülő nagyon szexi férfinak hoztak ki. Az ilyenek legtöbbször szemét fazonok, akik csak kihasználják a lányok naivságát, ágyba viszik, aztán reggel eltűnnek. És hiába tudják, hogy milyen fajták ezek nem bírnak ellenállni nekik, és csak azért is belemennek a kis játékaikba, amik sokszor nem végződnek jól. Szerencsére nekem ilyenben még nem volt részem, de nem is kívánkozok utána, hogy egy ilyen élményben legyen részem. Kellemetlenül éreztem magamat ezen a helyen, fészkelődtem, és rettentően zavart, hogy csak két normális mágus tartózkodott a kis kocsma belsejében. Én és a mellettem ülő "srác". Kifejezetten jóképű volt, de mint már említettem a legtöbbjükben nem lehet megbízni. Kihasználnak, aztán pedig jól ott hagynak.
Amikor körbe tekintettem a kellemetlen érzés erősödött bennem. A sok ittas fazon igen csak nyugtalanító képet festett előttem. Tudtam, hogy csak azért bámulnak, mivel egy ilyen lány nem igazán szokott betévedni ilyen helyekre, de hát most ez van. Sajnálom nem tehettem róla, hogy egy kávéra volt szükségem utam során. Így hát visszafordultam, hogy kerüljem a pillantásukat, amik úgyis csak rosszat sugallanak. S ekkor történt a baj. Nem elég, hogy leöntöttem szegény pasit, de még ráadásul pont a férfiasságára borult az egész forró lötty. Na ezt jól elszúrtam. Sűrűn bocsánatot kértem, miközben a tekintetek most már teljes egésze ránk szegeződött, de ezzel mit sem törődtem. Csak akkor váltottam hangnemet, amikor felmordult. Véletlen volt. Most mi a baja? Nem értettem. Látszólag nem tetszett neki a hangnemem és a fogai között csak annyit sziszegett ki, hogy normális vagyok-e. Nem akartam neki mondani, hogy "Igen képzeld, de véletlenek megeshetnek!". Nem mondtam, nehogy még a végén nekem ugorjon. Az kell még csak ide. Nekem jöjjön, aztán sehogy se érjek haza, minthogy késve. Inkább nem szóltam semmit, csendben tűrtem a lecseszést, ami nem következett be. Hirtelen hangnemet váltott a férfi és kedvesen, egy charme-os mosollyal folytatta tovább. Rendeljen nekem még egy kávét? És nincs semmi gond?! Még jobban összezavart. Amúgy meg kávét is csak azért ittam, mivel mugli faluban lakunk és ott csak azt ihat az ember. Semmi vajsör vagy ilyenek.
Mielőtt még mondhattam volna, hogy köszönöm nem kell még egy kávé, ő már rendelt is egyet a pincérnőtől, aki ezt morgással fogatta, majd eltűnt a pult mögötti ajtóban. Majd a fickó folytatta társalgását.
- Hát én csak hazafelé tartottam, és betértem inni egyet, mert megszomjaztam.- válaszoltam kissé meglepődve a stílus váltásra. Megszárította a nadrágját, majd a pálcáját elrakta. Gyönyörű szemei voltak, azt meg kellett hagyni. Nagyon is vonzóak. Már-már elragadóan csillogtak, de gyorsan inkább lefele néztem, mert igen csábító szempár szegeződött rám.
- És maga mit keres itt?- kérdeztem kedvesen viszonozva az ő kérdését. Nem értettem mire megy ki a játék, de azért beszálltam.

Bájosan mosolyogtam nem mutatva hatalmas fájdalmamat, ami pont a lábam közé irányult. Nem szabad megijesztenek a kiscicát, különben elrohan. Bár, lehet nem menne semmire vele.
Kényelmes -már amennyire lehet- testhelyzetbe vágtam magam, s egész testemmel a lány felé fordultam. El sem tudja képzelni, hogy mit művelt az imént, és mi lesz a következménye.
A bámészkodókkal már nem is foglalkoztam, azt a hatást keltem a lányban, hogy csak ketten vagyunk ebben a helységben, s senki nem zavarhat minket. Természetesen ez nem volt igaz, akárki beronthat, s miszlikbe apríthat, de remélem ilyenre nem kerül sor.
Nem kaptam semmiféle visszajelzést a bókomra. Általában két lehetőség áll fent: elküldenek a fenébe, vagy illően fogadják a dicsérést. Ám a lány semmit nem reagált, viszont az sem kerülte el a figyelmem, hogy kerülte a tekintetem, méghozzá elég feltűnően. A szokásos reagálás, nem tudnak ellenállni nekem, gyakori az ilyen tudatlan fiataloknál, szeleburdik, s nem figyelnek semmire, csak a helyzetre amibe belekerültek, vagy még arra se tán.

Széles, barátságos mosolyra húzódtak ajkaim. Beszáll a játékba, hagyja hogy elkezdődjön. Elégedett voltam magammal, de ezt egy csöppnyi villanásig se mutattam, mert leleplezném magam. Inkább csak hallgattam, ahogy magas hangon csacsog a csaj. Egy aranyos kacajjal nyugtáztam, az utolsó mondatot.
- Kérlek, tegeződjünk. A nevem Darnell.
Mutatkoztam be. Ne tévesszen meg, természetesen nincsen harmadik keresztnevem, csak szerencsésebb  ha az "áldozat" nem tudja a valódi nevem. Csak nem kérdezi ki tőlem a családfám. Valószínűleg, Ő a saját nevén mutatkozik be, egy ilyen kis szende szűz nem hazudna, főleg nekem nem.
- Mellesleg nekem is az otthonom volt az úti célom, csak beugrottam- rövidre fogtam. Nem bájcsevejre szomjazom, hanem egészen másra, és nem a mosogatólére, amit itt árulnak...
- Szóval engem Darnell-nek hívnak. S a Te becses neved?- fürkésző, kacérkodó tekintetem talán túl ok volt. Kivéve ha belevaló csajszi, amit erősen kétlek.
Elég sok távolság volt köztünk, talán egy méter is. Odébb húztam magam a székemmel, hogy közelebb lehessünk egymáshoz, nem volt feltűnő, se nyomulós. Inkább érdeklődőnek tűnhet. Már volt elég ilyen szituációm, hogy kitapasztaljam a csábítás gyönyörű tudományát. Már nem is foglalkoztam a fájdalmammal, ami szépen lassan, bár nem elég gyorsan, enyhült. A második kávét ki sem hozták, de az sem izgatott. Le sem vettem a tekintetem az Ő íriszéről, s szinte igéző szemmel fúrtam magam a szempárba.

Brandon

Nem néztem a szemébe. Nem akartam, vagy legalábbis nem mertem, hiszen ismertem magamat olyannyira, hogy tudtam, ha belenézek, akkor nem tudok ellenállni a csábításnak. És pont ezt akartam elkerülni. Nem tehetem meg Christiannal, hogy ilyen rövid idő után más pasik után rohangáljak. Nem akartam megtenni, hiszen szerettem.
A férfi egész testével felém fordult, elmosolyodott, majd megkért, hogy tegeződjünk. Darnellnek hívták. Még mindig a pult felé irányítottam pillantásaimat, de nem bírtam ki. Muszáj volt odanéznem. Nem bírtam. Túlságosan jóképű volt ahhoz, hogy ne lehetett volna ránézni. Ismét mosolyra húzta a száját. ő is hazafelé tartott, csak úgy, mint én. Nagyszerű. Tehát ha ez egy tapadós pasas, akkor nem igazán fogom tudom magamról lekaparni. Bár nem úgy néz ki, mint aki olyan lenne.
Tekintettemmel őt fürkésztem, hogy elmerjem-e árulni neki a nevemet. A székét közelebb húzta az enyémhez, s ő is engem nézett. Már teljesen elfelejtettem, hogy ráborítottam a kávémat, sőt azt is, hogy a másikat nem hozták ki. Próbáltam hűteni a fejem, hogy ez csak játék, semmi több. Egy kellemes kis flört, aminek ha vége van indulok haza. Ami nem okozhat kárt mostani kapcsolatomban Chrissel. De a szívem nem engedelmeskedett. Vagy is inkább a testem. A fejem tudta, hogy mit akarok, vagy mit szeretnék csinálni, de nem tudtam parancsolni önmagamnak. A szívem hevesen kalapált, s minden egyes mondatára elpirultam, bármi volt is az. A szemeim akaratlanul is rátévedtek, vonzott teljes egészében. már-már majdnem leestem a székről annyira bámultam, bár erre figyeltem, hogy ne történjen meg.
Végül csak simán kicsúszott a nevem a számon.
- Sabrina.- mondtam, majd mosolyra húzódott a szám. Az ő tekintete belefúródott a szemeimbe, és én is egyre csak Darnellt bámultam. Lehet, hogy nem a legszerencsésebb dolog volt az, hogy elmondtam neki a nevemet, de ez abban a pillanatban egy cseppet sem érdekelt. Tudtam, hogy rossz vége lesz annak, ha hagyom, hogy a testem irányítson, de nem tudtam mit tenni. Rábíztam magam, s immáron nem is gondolkoztam a következményeken. Darnell kacérkodó tekintete egyáltalán nem zavart, egy kicsit pirultam bele, de semmi mást nem csináltam, hiszen élveztem, hogy engem néz. Nem is ismertem, de valami vonzott benne. Talán a hangja, vagy a szemei, vagy a haja, nem tudom. Egytől egyig húzták a tekintetemet Darnell felé a pultról. Christian kezdett kimenni a fejemből, pedig nem akartam, hogy ez megtörténjen. Kezdtem elfelejteni, hogy ezt nem szabadna, hogy ezt nem kéne, de már nem érdekeltek ezek. Csak a két barna szempárt bámultam, melyek úgy csillogtak, mint a gyémánt, mikor rásüt a nap, s akár egyetlen egy kicsi fénytől is megcsillan.
- És te amúgy mennyi idős vagy?- kérdeztem kizökkenve ábrándozásomból. Úgy tizenkilenc, húsznak tippeltem. Nem lehetett több annál. De valahogyan olyan ismerős volt. Emlékeztetett valakire, de nem tudtam, hogy kire, így hagytam ezt az egészet.

Bingó! Gratulálok Sabrina csodás biztos léptekkel lépkedtél be a csapdába. Oh, szinte már túl könnyű, zavaróan megkönnyítette a dolgomat.
Azt hittem egy ilyen félénk cicust nehezebb ellazítani, mint egy rxbancot, aki "úrinőnek" vallja magát, aztán semmitől nem különbözik a többitől. Óóóóó pedig úgy játszadoztam volna még vele... Bár, még nincs semmi eldőlve.
Élvezem, élvezem ahogy elpirul, s nem bír ellenállni nekem. Jaj, szegény kis naiv... Ej... Legalább ezek után megtanulja, hogy nem mindenki olyan édi-bédi, mint a biztonságos Roxfort lakói. Imádom, imádom! Siker...érzem a siker ízét a számban... messze van még, de már biztos a cél. Mintha seregnyi versenyzőt kiejtettem volna a játékból, s már csak én sétálgatok lassan a finish felé.  

Sabrina...ha olyan lennék, amilyen nem vagyok, most ellágyulnék és megsajnálnálak. De mivel én én vagyok, szó sincs ilyen érzésről. Bájon, nyájas mosollyal fürkészem még hibátlan gyermeki arcát, ahogy elpirul, zavarba jön, s mint aki bálványát szemléli, néz az én barna íriszeimbe. Ó minő játszi könnyedséggel nézem. Meg sem hat... Majd nem fog így mosolyogni, olyan hmm... tíz perc múlva? Körülbelül...
Az egész mocskos koszfészek minket bámult, a pultosnak csoda hogy ki nem esett a szeme az üregéből. Más estben rászólnék, hogy fogja vissza magát, de nem hathatok rosszul Sabrina jelenlétében. Így csak hallgatom, ahogy felteszi már-már gyerekes kérdését. Bár mit vártam tőle? Hiszen gyerek még.

- Tizenkilenc esztendős vagyok- mosolygok kedvesen- Hagyjad, hogy tippeljek! Tizenhét?- rémisztő milyen nagy tehetségem van a színészkedéshez! Már-már én dőlök be magamnak. Mégse csalódtam a lányban. Legalább annyi merészség van benne, hogy beszélgessen velem, vagy inkább flörtöljön. Bár inkább nevezném vakmerőségnek, vagy meggondolatlanságnak. Mindegy hogy nevezzük, bosszantóan könnyű préda.  
Miközben beszélek -egyre halkabban- közelebb hajolok hozzá. A levegő szikrázik és stb. Sikerült! Végre fellebbentettem a hatást, hogy csak mi vagyunk a helységben. Hallom természetellenes lélegzetét. A szíve vadul dübörög mellkasán, s alig kap levegőt. Már-már suttogok.
- Kérsz még valamit?- kéjes szavakat csúsztatom ki az ajkaim közül. Majd hirtelen, visszahúzódok, kihúzom magam. Csalódott tán?
Rendes hangerővel folytattam- Csak mert a kávét nem hozták ki- morgás a jobb felem felől, de nem zavartattam magam- meg a sok részeg között, gondolom nem érzed jól magad, vagy tévedek?- vigyorodok el. Nem fogom azonnal kivonszolni az utcára, ahol már lényegesebben kevesebben vannak. Szép lassan. Bár a cél felé tartok, még megbotolhatok akár egy gödörbe, akár egy kavicsba is. Lassan, de biztosan haladok előre a tükörsima úton, mert elcsúszhatok a sima úton is, néha még könnyebben, mint a göcsörtös ösvényen.
Ha Sabrina bevállalós, folytatja a játékot. Most a közönyt mutatom felé, amitől a legtöbb nő úgy kéredzkedik vissza hozzám, akár egy tékozló fiú az otthonába.

Brandon

Talán túl könnyen belementem volna a játékba? Meglehet. De a célom az volt, hogy minél előbb eltűnhessek innen. Nem érdekelt, hogy a srác nem élvezi a játékot, bár lehet, hogy így is tetszett neki, de haza akartam menni. Ez a hely büdös, mocskos, a kiszolgálás egyenesen nevezhető pocséknak, és tele van undorító emberekkel. Talán vízhatlan varázsigét olvastak magukra? Vagy egész nap isznak nyitástól, zárásig és nem fürdenek? Nekem ez a véleményem de rájuk férne egy jó alapos tusolás, vagy csak egy kis eső is. Az biztos, hogy már nem az első poharukat emelgetik, és már nem először kívánnak egymásnak sok egészséget.
Darnell szemei olyan elragadóan csillogtak, látszott, hogy csak játszani akar velem, de már belementem, így nem akartam abba hagyni a "kis" játékunkat. De szívem szerint már indultam volna haza. De olyan jóképű volt. A mosolya meg egyenesen elkápráztató volt.  Nem tudtam azt mondani neki, hogy most itt kell őt hagynom, hogy egyedül ücsörögjön a koszos pult felé görnyedve, a ronda pultos nő társaságában. Bár szerintem akkor ő is elmenne innen valahova.
Tizenkilenc. Jól gondoltam. Két évvel idősebb nálam. Nem olyan sok az. Bár a kérdésem meglehetősen gyerekes volt, de most akkor meg mi van?
- Igen.- válaszoltam halkan, elpirulva, mivel kitalálta, hogy tizenhét vagyok. Nem csodálkoztam, hogy kitalálta, hiszen én is ráhibáztam az ő életkorára. Egyre csak őt bámultam, a szívem majd kiugrott a helyéről, erősen zakatolt, légzésem sem a megszokott volt. Másodpercenként vettem a levegőt, s az engem éltető szívem, immár a torkomban folytatta heves dobogását.
Amikor közel hajolt hozzám, hirtelen azt hittem, hogy megcsókol. A széket erősen megmarkoltam és a szívem is jobban zakatolt. Féltem attól, hogy megcsókol, mert tudtam, akkor nem bírok majd ellenállni. Nem bírom ki, hogy nem csókoljak vissza. de szerencsém volt, mivel csak pár kérdést tett fel. Szavai csengtek a fülemben, minden egyes elsuttogott szóba beleborzongtam. A széket még mindig erősen fogtam mind a két oldalról.
Kérek-e még valamit? Nem igazán szerettem volna inni semmit sem, mivel én is észrevettem, hogy már az előző kávémat sem  hozták ki, és ezt a bejelentést is egy morgással fogatta a pultos nő.
Hirtelen visszahajolt eredeti helyzetébe és úgy várta a válaszomat. Kinyitottam a számat, de csak kis idő múlva jött ki hang a torkomból.
- Nem köszi, nem kérek semmit. Inkább indulnék.- még én magam is meglepődtem a válaszomon. Végre a testem az eszemre hallgatott. Felálltam és összeszedtem magam. A széket a pulthoz toltam és ott álltam indulásra készen.

A madárka hamarosan berepült önként a kalitkába. Sabrina csodálatos könnyedséggel sétál bele a csapdámba, még ha egy kicsit feszengve is, de a lényegen nem változtat: Sabrina már az enyém.
Csak jöjjön el velem, az utcán, sikátorokban senki nem fordítana különösebb figyelmet ránk, sőt még ránk se hederítenének, akármit is csinálok egy diáklánnyal. A kis rüvke máskor megtanulja, hogy, hogy is mondjam? Tiszteljen? Mindegy, jó móka lesz, a feszült nap után kellemes kikapcsolódás.

Fürkészve, bizalmat sugárzó arccal néztem Sabrináéra. Egy bájos, gyermeki mosollyal fűszerezve, érdeklődve, reménykedve pislogok a lányra. "Inkább indulnék."?
Hoppá, hoppá ne siess annyira, a java még hátra van! Talán egy pillanatra elkomolyodtam, de újra mosolyra húzódtak ajkaim szögletei. Mire észbe kaptam, mellettem ácsorgott indulásra készen.
- Rendben- bólintottam könnyedén- Elkísérhetlek egy darabig?
Nem engedem, hogy tönkre bassza, azt amit eddig felépítettem. Nem enyelegni vágytam, nem egy ihatatlan löttyre, nem egy "randira". Én arra vágyom, hogy újra átérezzem a bosszú remek érzését, s édes ízét érezzem a nyelvem hegyén! Nem hagyom, hogy véget vessen neki ez a liba, nem engedem, hogy befejezze!

Meg sem várva válaszát, felpattantam a székről, a zsebemből előhalásztam tizenöt galleont.
- Hé nyanya, fizettem a kisasszonyét is!- majd a pultra tettem az aprót- Borravalóra ne számítson!- majd széles vigyorral Sabrina felé fordultam, remélve jutalmazza "humorom". Át karolni, még nem karolom át a vállát, megijedne. Bár izgalmasabb lenne, mégis meghagyom az izgalmakat későbbre. Óvatosan,gyengéden kiirányítottam a kocsmából.

Ahogy kiléptem a csengős ajtón, arcomat megcsapta a hideg. Ah, végre friss levegő, már nagyon untam a benti elhasznált, "koszos" levegőt. Egy bátorító, kedves mosollyal Sabrina felé fordultam, s mintha tudnám is, merre tartana, elindultam a Zsebpiszok-közön. A köz már teljesen kiürült, még a kunyerálók is visszavonultak, az egérlyukjaikba. Ketten sétálunk a kihalt sikátorban, elhaladtunk pár kitört üvegű kirakat előtt, de egyikkel sem foglalkoztam, mentem előre, lassan, de céltudatosan. Tudom merre tartok. Van egy koszos, szűk kis sikátor a régi "csecse-becse" bolt mellett. Arra fele tartottam, csak egyenesen. Ezen a keskeny úton, nem lehet más merre menni, néha egy még kisebb sikátor nyílt a közről, de ezek, majdnem járhatatlanok voltak.
Említettem Sabrinának pár boltot, ami régen még működött, de az nagyon régen volt, s ezt is csak elterelő témának szántam, hogy az út alatt se gondolkozzon annyit. Minek gondolkozni? Cselekedni kell, felesleges annyit görcsölni.

Lépteimet fokozatosan lassítottam, míg nem megálltam, s reméltem Sabrina is leáll mellettem. Itt vagyunk, ahogy terveztem. Sabrinát lassan megkerülve a bal oldalára kerültem, így a lány állt közelebb a hatalmas téglafalhoz. Már-már idegesítően lassan fordultam feléje, a falhoz kényszerítve. Két kezem a falra helyeztem, magamat támasztva, s egybe a lányt bekerítve. Nem szabadulhat...
Még mindig ugyanaz a kedveskedő, nyálas mosoly ült az arcomon, mely hamarosan át fog alakulni gonosz, ördögi vigyorrá. Lassan közelebb hajolok hozzá, testünk között alig van pár centiméter. Lassan veszem a levegőt, valószínűleg a társam ellentétében. Lassan, érzékien pislogok párat, átható tekintette töröm meg ellenállását, melyet eddig tanúsított. Ajakamat az ő puha ajkai közé illesztem, s érzékien, lágyan, romantikusan megcsókolom. Nem hagyom abba, szépen lassan, egy-egy rövid csókkal haladok, a füle felé. Mikor odaérek, halkan szuszogok a fülébe, hadd élvezze a helyzetet. Lágyan fogaim közé veszem fülcimpáját s beleharapok. Halkan suttogom fülébe a kéjes szavakat.- Élvezed?- teszem fel költői kérdésem, s tovább csókolgatom a füle tövét. Nem lehet, hogy nem élvezi, halkan, suttogva újabb szavakat lihegek- Édes, Crucio...- a pálcám lágyan csípőjéhez nyomtam, hogy célba találjon az átok...

Brandon

Fürkésző tekintete egyáltalán nem zavart. Most minek zavarjon? Had nézzen, hiszen én is ugyanígy bámultam rá az előbb. Mikor megemlítettem neki, hogy indulnék egy pillanatra elkomolyodott az arca, majd ismét mosolyra húzódott a szája. Alig vette észre, hogy én közben elkészültem és már indulásra készen álltam. Kíváncsi voltam, hogy elkísér-e, vagy inkább itt marad. De úgy tűnt, hogy jön velem. Elkísérhet egy darabig. Ismét azt mondtam volna, hogy nem, mert az eszem azt súgta, de ekkor megint csak nem az jött ki belőlem amit gondoltam.
- Hát persze.- válaszoltam egy bájos mosoly kíséretében. Legszívesebben halálra átkoztam volna magamat ezért a válaszomért, de megint csak a testem beszélt és nem az eszem. Nem lesz ennek jó vége, én már akkor tudtam. Ha velem jön, akkor itt mindennek vége. Nem bírok majd parancsolni magamnak, és… ez így nem lesz jó.
Darnell gyorsan felpattant a székéből, hogy elkísérjen, meg sem várta a válaszomat. Néhány aprót előkapart a zsebéből és kifizette az én kávémat is. Milyen kedves. Elpirultam, de ezzel egy időben halkan elnevettem magamat a „nyanya” beszóláson. És igaza volt, hogy ne várjon fizetséget ezek után. Bár én ezt azért nem mertem volna megtenni, mert ki fél egy ilyen lánykától? Könnyűszerrel tehet vele bármit, de úgysem tud védekezni az ellen. A srác óvatosan kiirányított a kis kocsma ajtaján és abba az irányba vettük az irányt, ami nagy valószínűséggel a jó irány volt. Legalábbis reméltem. Kicsit féltem, hogy nem-e egy olyan valaki sétál mellettem, aki meg akar ölni, de megnyugodtam, amint rápillantottam finom arcvonásaira. Olyan jóképű volt, hogy csodálkoztam volna, ha valaki azt mondja rá, hogy ronda. Az biztosan egy idegbeteg lenne, aki ilyet merne állítani róla.
A friss levegő, mikor megcsapta az orromat olyan jól esett, mint egész napi hegymászás utána hideg, friss víz. Nem az a büdös, koszos levegő volt, amit ott bent a kocsmában lehetett inni. Nem. Ez egészen más volt. Ez tisztább volt, és jó érzés volt beleszippantani, nem úgy, mint a kis koszfészekébe.
Lassan elindultunk az úton. Az utca teljesen üres volt, senkit sem lehetett látni rajtunk kívül. Semmi kunyeráló mágus, vagy esetleg egy rühes macska. Senki, csak mi ketten. És ez a felállás nem tetszett nekem. Nem bírtam ellenállni annak a jóképű pasinak, aki mellettem ment. Egyszerűen nem lehetett ellenállni. Túlságosan jól nézett ki ahhoz. Elegáns, szexi és emellett még jó modorú is. Egy ilyen pasinak ki tudna nemet mondani?!
Elhaladtuk pár kitört kirakatú üzlet mellett, amik cseppet sem jó benyomást keltettek bennem. Félelmetes volt látni azt a nagy, tátongó, fekete lyukat, ami ott éktelenkedett a kitört üvegek helyén. Sok kisebb sikátorok is voltak errefele, de nem arra mentünk szerencsére. Oda nem akartam menni. Szűkök voltak és tulajdonképpen járhatatlan volt az egész.
Darnell elkezdett a régi boltokról beszélni, amik valaha itt álltak, de nem figyeltem rá tulajdonképpen, hogy mit mond. Csak beszélt és beszélt, míg nem elértünk egy helyhez ahol megállt. Én vele együtt leálltam és ő megkerült engem, hogy én voltam a téglafalnál. Két kezét előrenyújtva közeledett felém, én folyamatosan hátráltam, míg elértem a falat. Ott a fejem mellé rakta a kezeit, így nem is tudtam kibújni onnan. Vajon mik a tervei? Futott át az agyamon néhány szörnyű gondolat. Lassan közel hajolt hozzám, már alig volt közöttünk pár centi. A levegőt kapkodtam, de a srácnak nyugodt maradt a légzése, sőt folyamatosan lassult. Lassan felém közeledett a feje, majd ajkait az enyéimhez érintette, s megcsókolt. Nem bírtam neki ellenállni. Nem ment. Visszacsókoltam, s ő közben a füleim felé haladva csókolgatni kezdett. Élveztem. Lehunytam a szemeimet és nem ellenkeztem. Nem ment, s az élvezet most erősebb volt annál. Légzésem még mindig gyors volt, rettentő sebességgel kapkodtam a levegőt. Elért a fülem tövéhez. Beleszuszogott a fülembe, majd a szájába vette a fülcimpámat és beleharapott. Élveztem, rettentően élveztem. Lassan suttogta a fülembe, hogy élvezem-e. Hogyne élvezném. Mindenegyes pillanatát. Chris már teljesen elszállt a fejemből és nem tudtam ellenállni Darnellnek. Ismét a fülem tövét csókolgatta, majd újabb szavakat suttogott. Édes, Crucio. Egy lágy döfést éreztem a derekamon, majd szörnyű kín fogott el. Először nem tudtam mi ez az egész, majd ekkor eszméltem rá, hogy ő küldte rám az átkot. A kellemes, romantikus érzés hirtelen rettentő fájdalomba ment át. Mintha ezer kést döftek volna belém egyszerre. Egy halk nyögést hallattam, majd nem bírtam és a földre rogytam. Fájt. Égetett. Szúrt. A kín egyre jobban erősödött bennem, de még csak a földre rogyva tűrtem.
Erősebb fájdalom.
Erősebb kín.
Mindenhol. Mindenhol fájt és égetett. Nem tudtam miért csinálja ezt velem. Mivel érdemeltem ezt ki? Talán nem is Darnell a neve? Talán ezzel is átvert. Csak néhány dologra tudtam gondolni, mivel a kín egyre jobban erősödött. Levegő után kapkodtam. Nem tudtam, hogy ebből élve kijövök-e de fájt.
Még erősebb fájdalom.
Még erősebb kín.
- Miért? Miért csinálod ezt?- nyüszögöm alig érthetően a fájdalomtól. A kések mintha egyre mélyebbre hatolnának bennem és még jobban kínoznának. Kétségbeesve néztem fel az előttem álló alakra, aki az imént még olyan kedves volt velem. Talán csak színjáték volt amit velem csinált? Talán mindez gonosz játék volt? Talán a leöntött kávéért csinálja ezt velem? És ha igen akkor miért? Az miért olyan nagy bűn? Csak egy szimpla véletlen volt semmi több.
Egy könny csepp. S azt követi a többi. Könnyeim lassan végigfolytak az arcomon, s már ez is olyan volt, mintha tűvel bökködnék az arcom. Már ez is fájt. Az átok hatása nem akart múlni, és minden egyes pillanatban erősödött. Nem tudta mivel érdemeltem ezt ki. Nem értettem, hogy miért kell ezt?

Oh, de bájos nem igaz? Hm? Szegénykének fáj egypár tűszúrás, vagy gyufaláng? Jajj, de sajnálom!
Mélyről feltörő, diadalittas kacajom zengi be az utcák minden szegletét. Igen... már érzem az ízt a számban, már érzem a bizsergetést.... A fájdalom öröme, oáh! Igen! Na most mit szólsz te rxbanc?!
Amint ráküldtem az átkot, egy lépéssel elhátráltam, s a bájos, nyálas mosolyom, egy szempillantás alatt átalakult, gonosz, ördögi, csúfondáros vigyorrá, már-már vicsorrá!

A lány úgy ahogy volt a földre rogyott. A földön fetrengve szenvedett, átérezte milyen ha valaki megbűnhődik!
Minden egyes vonaglásánál, egy újabb sötét kacaj tör fel belőlem, valahonnan mélyről, ahol az ördögi énem uralkodik.
Nézem lángoló tekintettel "alanyom", ahogy vergődik, akár egy partra vetett halacska..
- Rossz embert böktél ki te cafka!- nevetek sötéten. A kíntól talán meg sem hallja. Két gyötrelmes ordítás között, kitudott nyögni valamit, de épp, hogy a fogai között szűrte ki.
Felráncigálom a földről,  a falnak taszítom. Rásimulok, pálcám az oldalát böki.
- Ne, már édes... Nem engedsz nekem egy kis szórakozást?- suttogom a fülébe az örömtől ittasan, a kéjes szavakat. A számat a szájához tapasztom elnyomva egy üvöltését. Beleharapok az ajkába,onnan kiszakítva egy darabkát. Elválok tőle, majd lekeverek neki egyet. Hátrálok.
Újabb nevetés.
- Csak nem fáj?- gunyoros vigyorom ijesztőbb volt most, mint máskor, égő szememet fúrtam az övébe- Gyerünk bírd ki, ne legyél gyenge kis fruska! Mutasd meg mit tudsz!- remélem felkeltem haragját, így teljesen egyhangú a játék. Játszunk...akár egy macska-egér fogócska.
Leveszem róla az átkot, és hagyom, hogy végre megnyugodjon, vagy ne érezze úgy, hogy vége az életének. Kegyelmes vagyok, agyon is. Megölhetném itt és most, sosem derülne ki, ki volt. Holnap itt találnák kihűlt hulláját. De nem! Mert én kegyelmes és jóindulatú vagyok.
- Lex Ignis- sziszegem fogaim között akár egy kígyó. Nem hagyhatom, hogy túl sokáig pihenjen....ellustulna. Vártam, hogy az átok mély sebeket ejtsen a lány mellkasán, betűket, majd szavakat formálva.

Látná apám, már más véleményen lenne, mint halálakor. Meglátta a reménysugarat bennem, ami ott sem volt. Azt hitte van emberiség, szeretet, csöppnyi jó érzelem bennem. De hát nem volt. Az anyám? Az anyámért kár, jó eszű, tehetséges boszorkány volt, de milyen nő az aki elvesz egy sárvérűt? Gyalázatos! Már csak azért sem hagyhattam életben, mert elmondana mindent Emmának, ha megmaradt volna az ép eze egyáltalán. Áh, túl sok a volna. Megöltem őt is, így könnyebb volt. De térjünk vissza az emlékek sűrűjéből, ideje tovább ujjonganom sikerem felett.

Brandon

A fájdalom nem gyengült. Ezt az érzést semmihez sem tudtam hasonlítani. Ilyet még soha, egész életemben nem éreztem még. A földre rogyva, ökölbeszorított kézzel próbáltam feltápászkodni. De nem ment. A kín olyannyira erős volt, hogy nem ment. Felnéztem és láttam ördögi vigyorát, hallottam hangos, kárörvendő nevetését. Már nem is volt annyira csábító, mint ahogyan az előbb, és már nem is volt olyan jóképű ezek után. Még nagyobb fájdalom fogott el. Nem tudtam, hogy azért, mert az átok erősödött-e, vagy azért mert fájt, hogy így átvertek. Vigyora immáron undort keltett bennem. Legszívesebben elővettem volna a pálcámat és rontásokkal halmoztam volna el, de nem ment, mivel túlságosan is gyenge voltam ahhoz. Nem bírtam felkelni a földről. Az átok még nagyobb kínt zúdított rám. Könnyeim patakokban folytak, egész testemmel, minden porcikámmal remegtem.
- Miért?- nyüszögtem újra magam elé. Még mindig nem értettem, hogy mivel érdemeltem ki ezt. Hogy mi oka van ennek? Miért cafkázott le? Mi rosszat tettem? És én kikértem magamnak, de én nem kezdtem ki senkivel, ő kezdett el velem társalogni. És a kávét is csak véletlenül öntöttem rá.
Fájt, rettentően fájt. Felrángatott, és teljes erőből a téglafalnak taszított. Immáron már féltem a következő lépésétől, a következő tettétől. Nem tudtam, hogy mire készül, de nem is akartam megtudni. Féltem tőle. Teljes testével rám simult. Éreztem ahogy az egész teste élvezi ezt a helyzetet, ahogy minden egyes porcikája kárörvendően beleremeg a nevetésbe. Hagyjam szórakozni? Miért hagynám szórakozni. Ez nekem nem szórakozás. Hagyjon békén! Védekezni nem tudtam, mivel még mindig az átok alatt voltam, és teljesen le voltam gyengülve. Még mielőtt a fájdalomtól ismét ordítozásban törtem volna ki, azelőtt megcsókolt. Én próbáltam elkapni a fejemet, hogy nem tudja megtenni. De nem sikerült elérnem, hogy ne tudjon megcsókolni. Kiharapott egy kis darabot az ajkamból, mely újabb fájdalom rohamot indított el bennem. Igaz, hogy fájt az átok és a szám is, de annyi erőm még volt, hogy egyet belerúgtam a lábába. Azt nem tudom, hogy mennyire sikerült erősnek, de belerúgtam. Az ajkamból ömlött a vér. Lekevert nekem egyet, ami miatt az arcomon újabb égető érzés támadt. Hátralépett. Én ismét a fölre roskadtam. Ekkor levette rólam az átkot. Lassan kezdett gyengülni a fájdalom, de nem elég gyorsan. Kicsit felüdültem, hogy vége van a kínzásomnak, de ekkor még nem tudtam, hogy mi vár rám. A kín immáron majdnem teljes egészében elmúlt, mikor egy újabb varázslatot küldtek rám. Fájdalmamban felordítottam. Éreztem, ahogyan a mellkasomon lassan, égetve betűk, majd szavak keletkeztek. Égetett. Kínzott. Ez rosszabb volt, mint az előző átok. Ez annál sokkal fájdalmasabb, és kínzóbb volt. Még jobban sírtam. Elképzeltem, ahogyan most ott áll előttem az a férfi aki ezt küldte rám, és, hogy most milyen nagy örömöt érezhet. Elképzeltem kárörvendő vigyorát.

Szenvedés, fájdalom, gyötrelem, kín, s az összképet megkoronázza a lány keserves ordítása, ami a rekedtesen tört fel a torkából. Nézem ahogy vergődik, akár egy partra vetett hal. Az átkom lassan, fájdalmasan égette a szavakat a mellkasába. Az átkom úgy szelte át a ruháját, s a bőrét, akár a kés a vajat. Minden mozdulatához egy vérfagyasztósikoly tört fel belőle, mely növelte bennem az adrenalin-szintet.
Milyen érdekes. mások szenvedésében találom a saját örömöm. Kegyetlen? Az bizony. Vajon mindig ilyen rideg, durva, és gonosz voltam? A beavatásom előtt is ugyanez az ember voltam? Nem tudom. Az az előtti időszak, valahogy mintha egy másik életem lett volna, amire homályosan emlékszek vissza. A lényegtelen dolgok elhomályosulnak az idő múlásával, így ez is jelentéktelen. Az a múlt, ez a jelen és a jövő.

A földön heverő Sabrinára nézek diadalittas mosollyal, majd elkomorul az arcom. Lassú léptekkel haladok felé, s leguggolok hozzá. Nézem az eltorzult arcot, a görcsbe rándult végtagjait, a görnyedő, fáradt testet. Leveszem róla az átkot, s arcán a kezemmel finoman magam felé fordítottam, s úgy beszélek hozzá akár egy óvó néni a kisgyerekhez.
- Ej-ej... Mit csináljak veled?- teszem fel a költői kérdést. A kíntól feltételezem, majd nem tud válaszolni. Bár a kérdés költői, mégsem tudom rá a választ. Öljem meg szerencsétlen párát? Játszadozzak vele még kéjem-kedvem szerint? Igen elgondolkodtató.
Egy sóhajjal fellököm magam állásba. És halkan, megadóan megszólalok- Hajj, olyan nagy szívem van...
Ezúttal lehajoltam hozzá, s a fél órával ezelőtt felvett bájmosolyom visszatért arcomra.
- Köszi az estét Szivi! Igazán kellemes volt, remélem neked is- egy puszit nyomok az orrára, gúnyos vigyor, s felegyenesedek. Ahogy egy pillantást vetettem a lányra felötlött bennem a gondolat: Mi még találkozunk, úgy érzem.
Megigazítottam kabátom, pálcámat tokjába csúsztattam, egy ördögi mosolyt még küldtem Sabrina felé, majd...
PUKK.
...hoppanáltam.

Köszönöm a játékot!

|| Először is köszi a játékot, s ahogy megbeszéltük, még folytatjuk. Igazán remek terveim vannak . Utóiratként: Bocsánat a hosszáért, de záróreagként ez jött ||

Brandon

Két ordítás között csak az előttem álló szadista állatot néztem, amint ott vigyorog, röhög a nyomoromon. utáltam. Teljes szívemből utáltam. Igaz, hogy még csak ez volt az első találkozásunk, de akkor is utáltam. Abban a percben, ha nem lettem volna az átok hatása alatt, és nem fájt volna annyira mindenem, meg tudtam volna fojtani. Hogy lehet valaki ilyen szemét? Először elcsábít egy ártatlan diáklányt, kihasználva jóképűségét, azután pedig megkínozza. De sajnos nem tudtam volna akkor sem megfojtani, ha lett volna rá erőm, mert mivel nem néz ki egy elég nyámnyila alaknak, ezért biztos, hogy sokkal erősebb nálam, és a fojtogatást megakadályozta volna. Főleg azok után nem néztem ki belőle, hogy egy gyáva féreg, miután így megkínzott. Ha ezt egyszer túlélem... de sajnos ott van a ha. Mert a kilátásaim abban a helyzetben voltak, hogy még a ha sem segíthetett rajtam. El voltam veszve.
A betűk lassan formáltak már néhány szót a mellkasomon. Most bántam csak igazán a sok süti lopkodást az otthoni készletünkből, a hazudozást anyáméknak azzal kapcsolatban, hogy hol voltam este, amikor a barátaimmal lófráltam, s arról már nem is beszélve, mikor mérget akartam önteni a nénikém kávéjába, mert annyira utáltam őt. Most már bántam mindent. sírtam. Általában, ha kisírhatom magamat akkor minden könnyebb lesz, de ez a helyzet nem könnyebbült meg. Még nyomorúságosabb lett. Körmeimmel az utat kapartam, amely kövekkel volt kirakva. Nem sértettem fel, mert ahhoz erősebb kaparászás kellett volna, bár szerintem ez is eléggé erős volt, de a körmeim sorban törtek le. Szinte már csak egy-kettő volt ép. Még mindig nem értettem ezt az egészet. De nem is érdekelt immáron. Csak azzal törődtem, hogy vajon túlélem-e ezt, és ha igen akkor majd hogyan jutok haza. Szinte már majdnem ott tartottam, hogy elkezdek könyörögni, hogy öljön meg. N e kínozzon tovább, inkább öljön meg!
A kín nem múlt. S vele együtt az égés sem. Talán a Crucio hatása már teljesen elmúlt, de kárpótolt azt a másik átok, mely egyre több szót lassan, és fájdalmasan égette bele a mellkasomba.
a számomra előidézett átok gazdája most lehajolt hozzám és megszüntette az átkát. Könnyedén megfogta a könnyekben úszó arcomat és maga felé fordította. Mit tegyen most velem? Mit akar? Öljön meg aztán ennyi! Én már mindenhez túlságosan is gyenge vagyok. Csináljon amit akar. Tőlem, akár meg is ölhet. Nekem már úgyis mindegy.
Ellenkezés nélkül tűrtem, hogy az arcomat a kezében tartsa. Azt hittem, hogy most rám küldi a gyilkos átkot. Azt hittem, hogy most meg akar ölni, itt helyben. A mellkasomba égetett sebekből folyt a vér, ami keveredett a számból ömlővel. Remegtem, hiszen azt hittem, hogy most meghalok. Most vége az életemnek. Hogy már csak egy zöld fényt fogok látni, és ennyi. Az arcán megjelent ugyan az a bájos mosoly, ami még a kis kocsmában rajta ült. Legszívesebben arcon köptem volna, hogy ezek után ismét így mosolyog, de már ehhez is túlságosan is gyenge voltam.
Ekkor hirtelen megköszönte a "jó" estét, egy puszit nyomott az orromra, felállt és hoppanált. Ott hagyott. Véresen, egyedül a Zsebpiszok-közön. nagyokat néztem, amikor kisebb-nagyobb patkányok jelentek meg, nagy valószínűséggel a vér illatától vezérelve. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy ha már az előbbi pasas nem ölt meg, akkor majd én végzek magammal. De ekkor a számomra fontos személyek jutottak az eszembe. Miért akarnám itt hagyni Christ, anyut és aput, Edwardot, és a barátaimat? Miért akarnám én ezt? Összeszedtem minden erőmet, mert ha ez a próbálkozásom nem sikerül, akkor én el vagyok veszve. Egy kísérletet tettem, magamat is összeszedtem és haza hoppanáltam, félig ájultan, de sikeresen. Valahogy még az volt az érzésem, hogy még találkozok az illetővel.


Köszönöm a játékot!

U.i: Igen akkor majd folytatjuk már edzek is rá