Best friend is a sibling destiny forgot to give to you.

[#Gavin]

#Gavin

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ördögi, ravasz, mégis zseniális és fantasztikus, mely csakis az én fejemből pattanhatott ki! Az egy dolog, hogy a megvalósítása már más tészta, de nem érdekel, megcsinálom és kész. Amit én egyszer elhatározok az úgy is lesz, máskülönben ne legyen a nevem… szóval ne legyek Bianca, ha nem hajtom végre amit Gavinnel elhatároztunk. Igen, nem egyedül vagyok és az egyik legjobb haveromat is beleviszem a rosszba, tudom ez nem szép dolog, és Gav nem is akart benne lenni, csak hát nekem lehet nemet mondani? Na, ugye, hogy nem. Csak egy kis szempilla rebegtetés, szépen nézés, vagy ez esetben egy kis befolyásoló szer. Ne gondoljon senki semmi rosszra, nem drogot hoztam magammal vagy valami veszélyesebb cuccost, csak egy üveg, igen erős bort szorongatok kezemben, nyakánál szorítva a sötét színben pompázó flaskát, melyet csupán a hold halvány fénye világít meg a sötét éjszakában. Egy üres, mondhatni folyosóról nyíló rész, mely egyenesen a birtokra mutat. Semmi nincs itt csupán néhány kőtömb, amik valószínűleg az előttem tornyosuló, eléggé hiányos falról szakadtak le. Furcsa, hogy így magában mily romos, régi, rossz hatást kelt, de így, ha jobban megnézem, úgy a tájjal és mindennel együtt, valami fantasztikus. Még sosem szemléltem meg jobban a sulit, nincs nekem arra időm, meg azért annyira nem érdekelnek az ilyen dolgok. Csupán a pillanatok örömére, szépségére hasznosak, semmi másra. Egy tizenhét éves, nagykorú boszorkányt aligha nyűgöz le a kastély gigantikus mérete, az még másodikban elment, de most. Viszont az éjjeli tájat kevesen láthatják, pláne így, a telihold szépségében.

   Már nem bírok ácsorogni. Hátrálok egyet, majd formás hátsómat az egyik, legsimább felületű kőtömbre rakom, vigyázva, hogy az émelyítő nedűnek, nehogy valami baja essék. Az még szép lenne, szaladhatnék a konyhára újabbért. Áh, így is útálom a házimanókat. Olyan… Nem tudom, megborzongok, akárhányszor csak meglátom őket, pedig ha jobban belegondolok, tök cukik meg minden. A gondolatra, szájfénnyel gondosan ellátott szám kissé feljebb húzódik, majd a pillanatnyi mosolyt felváltja az eddigi unalmas arckifejezésem, s kinézek a repedésekből verbuvált „ablakon”. Ajj... történjen már valami, unom ezt a punnyadást!

Csöndesen hagyom el a klubhelyiséget, ügyelve arra, hogy a hálóhelyiségben még csak észre se vegyék, hogy hiányzom. Nem, mintha félnék a prefektusoktól, hisz értelmes szóval még őket is rá lehet venni a hallgatásra és meg lehet magyarázni azt, hogy ugyan miért is mászkálok ilyen késői órákban. Igen, értelmes indokkal valóban meg lehetne magyarázni, de ami most engem vezérel, az finoman szólva is vicc és már bánom, hogy ilyen bugyutaságra igent mondtam Biancának, jobb is lesz, ha lebeszélem a tervéről...
Lassan ballagok tovább, nem is sietek annyira, hisz rengeteg időm van arra, hogy odaérjek a megbeszélt találkozóhelyre. Mivel már igen késő van, ráadásul kicsit hűvös is, egy farmert és egy sötétkék pulóvert kaptam magamra. Séta közben újra eszembe jutnak a szavai, s el is mosolyodom, hogy képes volt kitalálni efféle hülyeséget. Hajjaj, nem lesz ennek jó vége, le kell beszélnem róla.
A találka hely közelébe érve megpillantom őt, amint a falnak támaszkodva a Holdat kémleli. A mai estén teli Hold van, így fényei teljesen elárasztják az épület ezen részét.
- Szia - lépek oda mellé, miközben zsebre dugom a kezeimet, s gyorsan végigpillantok rajta.
- Te nem fázol így? - teszem fel a kérdést, hisz nem úgy tűnik, mint aki egy éjszakai kalandhoz öltözött volna. Az viszont feltűnik, hogy a kezeiben egy boros palackot szorongat.
- Hát ez? - kérdem felhúzott szemöldökkel, majd gyorsan körbepillantok, nem-e jár erre valaki. Nagyon úgy tűnik, hogy mindenki az édes álmát alussza, s csak mi ketten vagyunk ébren. Tekintetem újra visszavezetem Biancára.
- Nézd Bia...talán nem jó ötlet...vagyis nem kéne ezt csinálnunk. Én biztosan nem veszek részt benne. Este elég sokat gondolkodtam ezen és ez hülyeség...és nem is rám jellemző. De azt sem szeretném, ha egyedül csinálnál ilyesmit...- felelem őszintén, mert ez az igazság. Nekem tényleg nincs kedvem hozzá, de azt nem szeretném, hogy egyedül bármiféle bajba kerüljön...

Léptek.
Egyre erősödő, kopogó hangok, melyek enyhe visszhangot vernek a folyosók szűk falai között. Na most már vagy szerencsém lesz és Gavin lép be, a szokásos, kissé visszafogott mosolyával arcán, vagy Piton bácsi, netán valamely másik tanár talál rám, nem tudom, de rohadtul nem is érdekel, mármint ha az utóbbi történne. Kimagyaráznám magam… valahogy.
   De nem, itt nem lesz szükség magyarázkodásra, mivel szerencsém van, Gavin az. Arcomra mosolyt varázsolok, s lelkesen felpattanok a kőtömbről, a bort pedig elrejtem hátam mögött. Gav mindig is az a fajta srác volt, aki szeretett csendben maradni és mindennemű veszélyes, vagy szabálysértő dologból kivonni magát. Egyszóval egy unalmas, tanulós srác volt, akinek minden vágya a K-átlag elérése és a szabálykönyv megtanulása volt. Na, jó, azért nem ennyire vészes a dolog, s én ezek ellenére nagyon szeretem, persze csupán baráti alapon, s tudom, hogy nem díjazná, ha rájönne, hogy éppen arra készülök, hogy jól leitassam, majd rávegyem, hogy segítsen nekem. Aljas egy dolog, de hát én nem csinálok rosszat, csupán erősebbé teszem Gavin „bensőbb énjét” aki ujjongva fogadná az ötletemet.
- Szia Gav! – köszöntöm csacsogva, majd előrébb lépkedek, közben hajam eléri a szőke legvilágosabb árnyalatát. Ezt olyankor szoktam csinálni, mikor boldog vagyok, szeretem, ha mások is látják ezt rajtam.
   Kérdésére felhúzom szemöldököm, majd gyorsan végigpillantok magamon. Tornacsuka, farmernadrág, blúz és világos színű melegítő felső.
- Nem! – jelentem ki határozottan, még mindig fülig érő szájjal, s kicsit elfordulok a srác oldala felé, megfeledkezve a borról, melyet mind idáig jól dugdostam, de most rájött, vagyis meglátta. Na, remek, most már magyarázkodhatok.
- Gondoltam jólesik majd egy kis bor. – még mindig az elbűvölő mosoly látható arcomon.
Hát ez elég béna magyarázat volt, kétlem, hogy bevenné. Látom, hogy körbenéz, majd a pillanatnyi arcpihentetés után ismét felizzik a mosoly arcomon. Fél. Fél, hogy valaki megtalál minket.

   Hajam hirtelenjében sötétbarnára változik, Gav szavait hallván, majd arcomról is lefagy a mosoly, de hát, most mit döbbenek le, hiszen számítottam erre, tudtam, hogy megpróbál majd lebeszélni. De nem baj, tudom, hogy úgyis bele fog menni a dologba, csak kell egy kis segítség. Pálcám felemelem, majd egy suhintással elővarázsolok két poharat. Olyan szépet, amiből általában a bort szokták inni.
- Hát, ha nem hát nem. Én, nem kényszeríthetlek. – mondom halkabban, miközben hajam ismét világosabb és világosabb árnyalatokba borul, mígnem végül eléri a szokásos állapotát. Sokan nem szeretik, ha ezt csinálom, de úgy gondolom Gavin már megszokta, így nem idegesítem magam, hogy mi lesz, ha úgy néz rám…
- Kérsz ? – kérdem, a borosüveget felmutatva, majd válaszát meg se várva egy pálcaintéssel felnyitom a kábító nedű palackját és öntök belőle a poharakba. Az enyémbe kicsivel kevesebbet, én ma este nem akarok berúgni. Nagyon nem lenne jó vége.
 

Tekintetemmel figyelem Bianca mozzanatait, meglátom a borospalackot, hajszínének változásait, mely hol jót, hol rosszat jelent. ~Akkor sem tehetünk rosszat, nem lenne semmi értelme, csak büntetést kapnánk utána, nekem meg véget érne a pályafutásom itt , és a céljaim a továbbtanulással kapcsolatban. ~ Felsóhajtok, ezután közlöm vele, hogy hülyeség lenne az, amit tervez és látom, hogy sikerül is lelomboznom őt, mert hajszíne megváltozik, és szőkéből sötétbarna lesz.
- Bianca, látom rajtad, hogy nem örülsz ennek, de én nem fogok bele menni ebbe a hülyeségbe és téged sem engedlek. Tudod, hogy milyen nagy baj lenne, ha valaki megtudná , hogy beszöktünk a bájitalok és főzetek raktárába és kiloptunk valamit , amit nem szabadna? - Direkt olyan hangsúllyal ejtem a szavakat, hogy érezze, valóban nem jó ötlet ez az éjszakai kalandtúra.
- Valóban nem kényszeríthetsz. - bólintok, ekkor veszi elő a borosüveget, de mielőtt még válaszolhatnék, már tölt is két pohárral és az egyiket felém tartja.
- Én nem...nem is tudom...- a tarkómat is megvakarom, körbepillantok, hogy jár erre-e valaki. Tudom, hogy nem szabadna, amúgy sem szoktam inni, de ha most nemet mondanék, akkor állandóan csak azzal cikizne, hogy még egy pohár bort sem vagyok képe meginni.
- Oké, oké...állapodjunk meg valamiben, jó? Én iszok  veled egy pohár bort, te pedig leteszel erről az ostoba ötletedről, én visszakísérlek a hálókörletedhez és te lefekszel aludni, megegyeztünk? - Amennyiben bólint, akkor elveszem a poharat, kicsit beleszagolok, meglötykölöm az italt.
- Akkor egészségedre!- emelem a poharam, majd gyorsan ki is iszom, hisz nem akarok egész éjszaka itt ácsorogni, már amúgy is csak egy prefektus hiányzik a nyakunkra.

[beeep]

   Mindig is kedveltem Gavint és sokszor, ha megkérdezik, hogy mi fogott meg benne, amiért éppen vele barátkozok, nem tudok mit mondani, pedig pontosan tudom, csak néha kissé meghaladja az agyi kapacitásomat, hogy elővegyem őket. Tulajdonképpen az a jó benne hogy mindig belém lát, tudja, mit akarok, és hogy mikor mit érzek, ami igen, tényleg nem nagydolog, hiszen a hajam színe általában elárulja, de nem mindig szoktam váltogatni. Csak ha olyan kedvem van, de Gav még akkor is észreveszi rajtam, ha semmit nem változtatok. Még a 200 wattos mosolyom mögött is észreveszi, ha szarul vagyok.
   Csak egy baja van neki. Borzasztóan makacs és szabálymániás. Túlságosan is jó kisfiú és igaz, erről nem tehet, de azért néha tehetne ellene valamit. Néha neki is jól jönne egy kis lazítás és hát, legyen itt az ideje. A poharat kecsesen tartom ujjaim közt, s közben szépen mosolygok a fiúra. Arckifejezésem semmit nem árul el. Úgy gondolom ilyenkor még neki is nagyon nehéz lehet mögém látni. Vagy talán nem is tud, nem tudom.
- Igen, nem tetszik a dolog, de már lemondtam róla. – álmodban - Sikerült meggyőznöd és igazad van. – mint mindig – és amúgy is, ki vagyok én, hogy veszélybe sodorjalak téged? Sose lennék rá képes. – kamu. Mentségemre legyen, hogy nem szoktam hazudni, csak ha nagyon muszáj. Hát most nagyon muszáj. Fogalma sincs róla, hogy milyen jó is lehet az ilyen. Ha tudná, hogy milyen jól fogunk szórakozni… minden szó nélkül belemenne.
   Felé nyújtom a poharat, majd egy rövid kis tépelődés után elfogadja, de azért előtte még jól körbe kémlelte a területet. Istenem, nem tudom, mitől szarik ennyire. Úgy csinál, mintha minden sarkon éhes hegyi trollokra számítana, vagy én nem is tudom. Nagy késztetést érzek rá, hogy megkérdezzem tele van-e már a libero, de inkább most magamban tartom az efféle megjegyzéseim és mosolyogva figyelem, ahogyan orrához emeli a poharat.
- Csak szép lassacskán nagyfiú. Ne siessük el a dolgot! - szólalok meg, még mielőtt felhörpintené a bort, így kötelezvén engem arra, hogy betartsam, amit mondott. Nem hagyom ám annyiban. – Megiszod velem ezt a pohár bort és én lemondok az ötletemről. – beeep, a hazugságvizsgáló így sípolna, ha most itt lenne – Iszunk még egy pohárral, és te visszakísérsz a hálókörletemhez. – beep beeep – A következő pohár… elmegyek és lefekszek aludni. – diadalmas mosollyal fejezem be, látszik rajtam, hogy élvezem a helyzetet, majd gyorsan felhörpintem a bort. Arcomon kis fintor jelenik meg, a bor sosem tartozott a kedvenceim közé. – És ha már ittunk rám, akkor innunk kell rád is! – mondom serényen, majd gyorsan töltök neki. Újra. Jó, egy kicsit aljas vagyok, hogy így szedem rá az egyik legjopbb barátomat valamire, de meg kell tennem. Utólag úgyis belátja, hogy milyen jó ötlet volt. Mármint ha sikerül.

Nem is értem, hogy miért féltem őt ennyire. Mi vezérel arra, hogy éjfélkor lemásszak ide, vigyázva figyeljem, hogy ne bukjon le. Nem is én vagyok a bátyja, ennyit sem kellene tennem érte, de valahogy mégis mindig meggyőz, s képes rávenni ilyen dolgokra. Bárcsak érteném, mi miért történik. Miközben ezen gondolkodom, figyelem őt, hallom a szavait és akaratlanul is elmosolyodom, örülök, hogy sikerült meggyőznöm.
- Bia örülök, hogy meggondoltad magad. - őszintén rámosolygok, egyik kezemmel még a vállát is megérintem. - Tudom, hogy nem lennél képes engem bántani, vagy veszélybe sodorni, ilyet nem is feltételeztem rólad. És örülök, hogy most már látod, így lesz  a legjobb, ha csöndben visszavonulunk és hagyjuk a csínytevéseket másoknak. - Mivel megígérte, hogy befejezzük a kis szórakozást, ezért szó nélkül magamba döntöm az italt és csak ekkor hallom a további feltételeket,egyik szemöldököm gyanakvóan a magasba ugrik.*
-Te most alkudozni szeretnél velem? - Egy ideig gyanúsan nézem őt, de mivel nem változik a hajszíne és olyan bájosan pislog felém, nem tudom elhinni, hogy rosszban sántikál.
- Oké, akkor még iszom veled egyet , de utána megyünk. - mosolyogva magamba döntöm a második pohárral is, bár talán nem kellene ilyen hévvel tennem, mert kezdem megérezni az italt. Úgy érzem, mintha a végtagjaim és a fogaim zsibbadnának, valamint valamiért mosolyra húzódnak az ajkaim , sőt inkább vigyorra.
- Bia, ez már a harmadik volt, már menjünk jó? Kicsit szédülök. - Elnevetem magam, de az utolsó ajánlatára még biccentek. - Rendben, még egyet rám, de utána megyünk, mert így alkudtunk meg.- Közelebb lépek hozzá, egyik vállammal a falna támaszkodom és úgy figyelem őt.
- Mondtam már , hogy tök jól nézel ki? - Felnevetek, fel sem tűnik, hogy miket mondok neki.

Uh, szegény Gavin. Lehet, hogy nem kéne ezt csinálnom vele, hiszen azért csak szemét dolog leitatni, csak hogy aztán „használhassam”. Szörnyű vagyok, és ezt sosem fogom megbocsátani magamnak, de már nincs visszaút. Bájosan mosolyogva figyelem, ahogyan lehajtja a bort. Az üveg már csak félig van, én pedig igyekszek minél kevesebbet inni, hiszen nekem nem kéne berúgnom, így amíg nem figyel, én a hátam mögé löttyintem a harmadik és a negyedik pohár tartalmát. Ő pedig. Azt mondja, kissé szédül, vagyis kezd hatni a bor. Ez volt a cél.
- Nagyon kedves vagy Gavin, köszönöm. Te is nagyon... fess vagy ma este. – mondom, csupán udvariasságból. Sosem kezdenék ki vele, s biztos vagyok benne, hogy ő is csupán az alkohol hatására teszi mindezt. Ránézek, és úgy döntök, még nem ivott eleget, így hát lassan, kissé lekezelő stílusban szólok hozzá.
- Figyelj csak. Szerintem Dumbledore professzor nem örülne, ha megtudná, hogy őt kihagytuk a sorból. Szerintem igyunk egyet rá is, hogy sokáig éljen, satöbbi. – mosolyom változatlan, ahogyan arckifejezésem is. Töltök neki, majd megvárom, míg felhajtja. Ezúttal magamnak direkt nem öntöttem, úgysem tűnik már fel neki. Miután végzett a bort a földre rakom, a poharakat eltüntetem, majd belékarolok, s elindulok vele ki a folyosókra.
- Gyere Gav, menjünk akkor vissza a klubhelyiségbe. – mondom neki, miközben elkezdem vezetni le, a pince felé. Útközben vidáman csacsogok neki mindenféle hülyeségről, melyről normális esetben nem is beszélnék neki, s őt nem is érdekelné, na de ez egyáltalán nem normális eset. Sőt!
Már az alagsori folyosókra vezető lépcsőkön járunk, s én óvatosan sandítok barátom felé. Na most már ez itt kritikus pont lesz, mivel itt biztos vagyok benne, hogy észreveszi, hogy átvertem. Az alagsort mindenki meg tudja különböztetni a lépcsőháztól, így most elérkeztünk a dolog buktató részéhez, de már nem fordulunk vissza. Biztos vagyok benne, hogy nem. Ha mégis ellenkezni akar, én megyek tovább. Úgysem merne egyedül hagyni. Ahhoz túlságosan is félt.