1997. Július 3.Ez a nap sem különbözött a többitől az átlag varázslók számára. Felkelt, rádöbben arra, hogy mi mindent kell még ma megtennie és a jövőben is, majd kiúszik az ágyából és a konyhát célozza be, ahol tápláló reggelit csinál magának, aztán indulhat a munkahelyére, ahol egész nap ugyanazt a feladatot kell csinálnia a Mágiaügyi Minisztériumban. Ezt a férfit történetesen Patricknak hívják, s minden egyes nap, amikor belép az ajtón, munkatársai váll-veregetve és hangos köszöntéssel üdvözlik őt. Hogy miért? Mert ő az a férfi, aki keresztbe akart tenni Voldemort csatlósainak, ráadásul sikeresen. Noha a bosszú kicsinyes és önző cél egy másik fél számára, mégis kifizetődő.
Giles nem tartozott az átlag varázslók közé. Hosszú utat kell még bejárnia ahhoz, hogy végre ismét őszintén mosolyoghasson. Mikor ő kinyitotta szemeit, csak a sötétzöld plafont látta maga felett, amelyet pár perc múlva egy árny takar el. Pontosabban fogalmazva társának árnya, aki - senki sem tudja miért -, de mindig előbb értesül a feladatokról, mint az egykori hős lelkű griffendéles. Néha megrémíti az az elképzelés, hogy talán lebukott és most csak csapdába akarják csalogatni, hogy végezzenek vele, de ezt a gondolatot követően megkapja a kevésbé sem egyszerű feladatot...Most viszont egyre jobban szedegette a levegőt, mikor a mostani feladata elhangzott. Egyetlen egy ember megölése? Erre még egy tegnapi napon bevett halálfaló is képes lenne!
-
Van itt még más is. - Szólt titokzatos, rejtett hangján a másik, s elmondta a feladat második részét. Giles szemöldöke egészen homlokáig felszaladt. Egy nyakláncot kell visszaszereznie az áldozatától? Mi ez, ha nem csapda?
De mint mindig, most is végig fogja vinni a játszmát, akármennyire is átlátszó.
Bólintva egyet tudtára adta a másiknak, hogy értett a szóból és nemsokára indulni is fog, majd mikor magára hagyta, belevert egyet a falba. Jó ideje készül már ezt megtenni, de csak most őrlődött fel benne az a sok idegesség. Alig telt el egy hónap a csatlakozásától számítva, ő már vissza szeretne menni, de jól tudja, hogy innen nincs kiút. Csak akkor lesz, hogyha megtalálja szülei gyilkosát és végez vele, amint megtalálja, mert hát ostoba volt akkor, amikor egyezséget kötött a Sötét Nagyúrral, hiszen konkrétan nem kérte meg, hogy mondja el neki ki is csinálta, csak annyit, hogy a közelében lesz.
A Nap lassacskán az origó felé vette az irányt, ezzel elnyelve a java fényt az emberektől, viszont teret és előnyt adva a sötétség harcosának.
Bele sem mert már gondolni, hány embernek vére tapad már a kezéhez...De most megtette. Azok a sikolyok, a segélykiáltások, a könyörgések, amelyeket olykor az áldozatok száján jöttek ki, egészen a lelke mélyébe hatolt, az elzárt részre, ott, ahol még önmaga lehetett...
De elveszett. Az a kisfiú, akit annyi ideig őrzött a gonosztól és álomvilágba ringatta el minden éjszaka, meghalt, de lelkének parányi része tovább élteti benne a remény morzsáit. Annak a reményét, hogy ennek az egésznek hamarosan vége lesz, hogy ez csak egy rémálom és hamarosan felkelti őt Marcus, aztán majd elmeséli neki, miket is tett, majd együtt nevetnek egy jóízűt.
De itt már nincsen Marcus. Nem fogja senki sem felébreszteni, hiszen ez a zord valóság.
Patrick, a mindig jól dolgozó egyén enyhén bizarr helyszínre fordult, miután már jó negyed órája követte őt - látszólag - észrevétlenül a halálfaló, akinek kezében pálcája csillant meg az utolsó napfényben.
Este van.
Az áldozatnak kijelölt személy nem tűnt túl ártalmatlannak és fegyvertelennek sem, hiszen ő is előhúzta sajátját, s körbevilágított vele mindent. Még épp idejében fegyverezte le az illetőt, hiszen a fény vészesen közeledett felé, s ha netalántán a személy túléli az akciót és meglátja az arcát, annak végzetes következménye is lehet.
De nem, ez az eshetőség kilőve. Patrick immáron ártalmatlanul kezdett el szaladgálni az utcákon, Giles pedig elszántan követte őt, egészen addig, míg a jól öltözött férfi le nem mászott a csatornába - ilyenre nem is gondolt, hogy meg fogja tenni csak azért, hogy az életét mentse. Általában nem szokták bemocskolni a kezüket az ilyen emberek.
A férfi sikolya szinte az egész környéket belephette és ez a csatornában sem szűnt meg, ott viszont könnyebb elejteni, minthogy sem végigkergesse őt Londonon át, kitudja meddig.
Így hát ő sem tűnődött sokáig, egy lendülettel belevetette magát a csatornába.
Ez a szag...Borzasztó. Patrick ordítása kavarodott a patkányok cincogásának és a szennyvíz lefolyásának hangjával, ami egyszerűen gusztustalan volt.Hátracsapva a haját, hogy tökéletesen lásson oldalra is megindult a lépések irányába. Ki gondolta volna, hogy pont itt, a legocsmányabb helyen össze fog futni egy nővel?