Sötét varázslatok kivédése tanterem

Ugyancsak átriumosan konstruált, hatalmas terem, középen nagy, tágas térrel. A katedra előtt egy széles asztal terpeszkedik.

SVK óra - 5. évfolyam



Lendülettel csapja kezét a kilincsre és nyit a terembe bízva abban, hogy nincs bent a tanár. Nem késik, csak annyi történik, pontos. A zaj többeket arra késztet, hogy az ajtó felé forduljanak és megnézzék ki akarja rájuk törni az ajtót. Mikor megbizonyosodnak róla, mindenki folytatja félbeszakított tevékenységét.
A teremben egyébként csend van, mintha zombik ülnének vagy sóbálványok akik néha kiadnak hangot vagy csak fejüket billentik egyik oldalról másikra feltehetőleg azért, mert kezd elzsibbadni az abnormális tartástól.
Senkit nem zavar a csend és hullaszag? Zanet se zavarja a csend és a lélektelenség, sőt, ebben érzi jól magát. Körbenéz és elmormog egy na végre-t. Ezt is megéltük, hogy mindenki csöndben ül és nem ostobaságokról fecseg.
Bevárja maga mögött az ajtót és keres egy üres helyet... a kedvenc helyét ami most üres, mert ha nem lenne az, csúnya összetűzésbe keveredne a birtoklóval. Ez kinek szerencse, kinek pech, igaz? Segítek, nem neki lenne pech. Középre húzza a széket, a másik széket eltolja az asztaltól. Nincs kedve senki képét bámulni, vagy hallgatni a szuszogását. Meglesz egyedül is.
Leül és kiteszi a szükséges felszereléseket kivéve a varázspálcáját, azt ruhája alatt tartja mint mások. Felkönyököl az asztalra és a könyvét lapozza a hátralevő néhány mpben. Néha felnéz, hogy jobban szemügyre vegye a mai felhozatalt.

DAMN
CAN YOU FEEL IT?

A legutóbbi sötét varázslatok kivédése óra óta valahogy csökkent a kezdeti lelkesedésem a tárgy iránt. Tavaly Piton professzor tartotta, aki, aki... *-* De az új tanár, aki egyben a házvezetőnk is lett, nos...
Mirol.
Ám ez sajnos nem jelenti azt, hogy hasonlítana Keith-re. Van benne valami félelmetes, amitől borsódzik a hátam, és van egy olyan érzésem, hogy ő sem azért van itt, mert különösen szeretne kamaszokat istápolni és tanítani. Rossz előérzetem van a dologgal kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy minél jobban meghúzom magam, annál jobb.
Viszont sajnos itt jön képbe a dac, az igazságérzet, és minden, ami ellenkezik az új dogmákkal, a tiltakozás és az ellenállás, a szembeszállás attitűdje, mely minél többet gondolkozom ezen, annál inkább feldühít, és ez arra késztet, hogy cselekedjek valamit - bármit, csak kifejezzem azt, mennyire nem értek egyet ezzel! Hisz engem nem érdekel, ha megbélyegeznek, úgyis van az embereknek erre számtalan okuk: ott vannak a hegek a testemen, amiről mindenki azt hiszi, hogy vagdosom magam, és ez bár igaz is, azért nem kell rögtön ítélkezni - meg ott van a múltam, a pszichiátria, a kezelések sora és a rejtélyes hiányzásaim. A vetélésem és minden korábbi bűnöm. Szégyellnem kellene magam, de nem teszem. Többé már nem! Egyszer voltam már gyenge, de már minden más.
Úgyhogy teszek rá, hogy hol lenne a helyem, és az első padba ülök, ami mindazzal együtt, hogy mennyire tartok Angelus Miroltól, mint embertől, hát, valljuk be, óriási dolog tőlem. Kiszedem a jegyzetfüzetemet és a golyóstollamat, felírom a dátumot és a tárgy nevét, majd előveszem a kedvenc balkezes könyvem - ó igen, ez egy hátulról előrefelé olvasandó képregény -, és lábam keresztbe téve, hátradőlve olvasni kezdem az ölemben.
Íme a méltóság.

Sötét Varázslatok Kivédése - 5. évf.

Milyen órám lesz, milyen órám lesz? Nézzük csak, SVK az az Sötét Varázslatok Kivédése. Remek, a tantárgy amit nem utálok de nem is szeretek. Na, ez az én szerencsém! Most semmi kedvem hozzá. Kitartja?Angelus Mirol, aki a házvezetőnk is egyben. Sajna nem Piton pedig vele még egész jól kijöttem már amennyiben Pitonnal azt lehet.
A teremhez érek, épp csak annyira nyitom ki az ajtót hogy beférjek, apró hangtalan léptekkel jövök be a terembe. Nincsenek még olyan sokan de nem is én vagyok az első. Ez így szokott lenni, soha sem késem nem szokásom. Leülök valahova a középrészre, és turkálni kezdek a táskámba egy nyomorult füzet után. Hamarosan meg is találom, kényelmesen hátradőlök és csavargatom egy szőke hajtincsemet. Fáradt vagyok, nagyon fáradt pedig mágiatörténelmen megpróbáltam aludni. Ott általában teljesen kikapcsolok, leéghetne az egész terem valószínű hogy észre sem venném. Ezeken az órákon viszont feszülten figyelek, ezek fontosak, fontosabbak mint a többi.
Laposakat pislogok miközben lapozgatni kezdem a füzetem, nem olvasom csak nézegetem. Olvasni most lusta vagyok, jó lenne most hirtelenjébe egy lyukasóra, kár hogy nincs. Nagy kár.

SVK

Áá de fáj a fejem. Ez így nem lesz jó, főleg hogy most lesz SVK. Lehet, hogy le kéne mennem a gyengélkedőre kérni rá valamit? Igen ez a jó megoldás még így óra előtt. Már ha lesz rá elég időm, hiszen még el se készültem. Hol is vannak a csatjaim és a hajgumijaim? Ez nem lehet igaz! A hajam kész katasztrófa így nem mehetek sehová!
Idegesen kapkodok össze-vissza, mire végre kezem ügyébe akad valami normálisabb hajgumi, s futtában a tükör előtt lófarokba kötöm a hajam, majd felkapom a talárom. Még sötét varázslatok kivédése előtt le akarok érni a gyengélkedőre. De a jelek szerint ez nem igazán sikerülhet, ugyanis előkapom a pálcámat, hogy megnézzem  mennyi idő van, de a válasz nem éppen az amire számítok.
- Te jó ég, mindjárt elkések!- csattanok fel, s kezembe kapom a cuccaimat, majd rohanok órára. Hát így jár az, aki nem készül el időben. Még jó, hogy szeretek pontos lenni. Ez mostanában nagyon is meglátszik, csak úgy, mint jelenleg. Nem is tudom, mi lehet velem. Hiszen én sosem szoktam késni. Bár ezt a mostani esetet betudhatom a fejfájásnak. Csak érjek már oda.
Nagy lihegve berontok a teremve, s meglepődve veszem észre, hogy gyorsaságommal megdöntöttem saját rekordomat is.
Kicsit megigazítom a ruhámat, majd üres helyet keresve elindulok, ami nem túl nehéz, hiszen alig vannak a teremben. Ezt egy kicsit furcsállom is, mivel teljesen azt hittem, hogy el fogok késni, de úgy tűnik mégsem, ami megnyugtató.
 A hátsó sorban észreveszek egy nekem tökéletesen megfelelő helyet, s leülök, a táskámat pedig leteszem magam mellé. Remélem nem hagytam fent semmit, mert az cseppet sem lenne jó pont a tanárnál. Nem mintha annyira sokan kedvelnének. Hiszen én még is csak egy mugli születésű lány vagyok, akit épp hogy csak megtűrnek itt, s ha elfelejtettem volna elhozni valamit, az pláne nem lenne jó.
De hát majd óra közbe kiderül, hogy minden rendben van-e…

[Üdvözlöm önöket hölgyeim és uram. Köszönöm, hogy tiszteletüket tették az órámon]

Sötét Varázslatok Kivédése - A megjelenteknek


Kellemesen indult ez a szeptember. Végre a Roxfort falain belül voltam, fiatal varázsló tanoncokkal körülvéve, akiknek a lelke, a gondolatai még igen csak alakíthatóak. És nem beszélve természetesen arról, hogy gyönyörű hölgyemények is körül vesznek. De persze, mindent csak módjával.
Szeptember 18-a van. Gyönyörű őszi nap. A mai napon lesz az első sötét varázslatok óra. Illetve sötét varázslatok kivédése. Na de, miért is tanítanám a kivédést? Ezzel egyenes utat adnék 1-2 diáknak, hogy egy aprócska esélyt kapjanak arra, hogy túl éljék ezt az évet. Vajon szeretném én ezt?
Áh, még nem tudom. Azt viszont igen, hogy elég érdekes óra elé néznek ma azok a diákok, akik megjelennek az órámon.
Nagyon remélem, hogy a listán szereplő összes diák tiszteletét teszi. Illetve akik maradtak. Ketten már jelezték, hogy nem tudnak részt venni az órán. Az egyik valami Conolly már nem is emlékszem milyen kifogást talált, a másik... Ja igen miss Sydney Hathaway. Szegény lányka. Kellemetlen kiütéseket kapott. Még most is a gyengélkedőn nyomja az ágyat. Aztán még két hölgyemény... már az Ő kifogásukra sem emlékszem... De biztos valami meggyőző volt. Vagy más volt meggyőző?

Egy mosoly fut végig az arcomon. Összeszedem a pergamen lapokat, amik szanaszét hevernek az asztalomon, mellé csapok egy aprócska, fekete noteszt, majd feltápászkodom az asztalomtól. Irány a terem.
Lassú, kimért léptekkel haladok a megnevezett terem felé. Ódon, sötét falak ölelnek körül, itt-ott kisebb-nagyobb repedésekkel, melyeken keresztül néhol utat tör magának a természet. Egy-két borostyán ág, avagy vadszőlő. Bármelyik is, csodálatos kontrasztot tud adni ezeknek az öreg, sokat látott falaknak. Milyen rég is volt, hogy még én is órára igyekeztem a macskaköves padlón. Milyen régen is volt. És most, határozott, kemény lépésekkel haladok a kitűzött cél felé, hogy néhány diákot megtanítsak egy-két igazán hatásos varázslatra. Kíváncsi leszek, mit tanultak az elmúlt 4. évben. Vajon sikerül e túl élniük az órát.
Meg is érkeztem. Megtorpanok a terem előtt. Hallgatózom. Csend. Egy szó annyi sem hallatszik ki a teremből. Hát akkor lássuk a Manticort.
A terem ajtaja kicsapódik ki nem mondott bűbájom nyomán, s belépek a terembe. Minden bizonnyal az összes diák összerezzent, s meglepődött a belépőmön. Hát csak lepődjenek. Tőlem másra nem számíthatnak, mint meglepetésekre. Tekintetemet végig hordozom a termen, s meglepve tapasztalom, hogy igen csak kevesen jelentek meg. Hát jó. Ha ők így, akkor én is így.

- Üdvözlöm önöket hölgyeim és uram. Köszönöm, hogy tiszteletüket tették az órámon - köhintek egyet.

Majd az összes kezemben levő dolgot leteszem a tanári asztalra.

- Amint látom igen kevesen jelentek meg a mai órán. No de sebaj, legalább kellemesen és családias légkörben telik el ez a dupla Sötét varázslatok – kis szünet után direkt nyomatékkal ejtem ki – Kivédése óra.

- Lássunk is először egy névsort. Áh, Mr. Worthington, - pipa – Miss Butler – újabb pipa - , Miss des Pres és ki ne hagyjam Swift kisasszonyt. - akaratlagosan a Swift nevet kicsit furcsán ejtettem ki a számon. Végül is egy sárvérűről van szó. A másik két ember, Worthington és Butler félvérek, de ők még motiválhatóak. És nem utolsó sorban Mardekár házát képviselik. Kellemes kis délután lesz. Igen kellemes.

- És akik nincsenek itt... hmhm – gyorsan feljegyzem a neveket, akik eddig nem jelentek meg az órán. - Laura Sanderson, Mitch Grosiean, Timothy McFadden, Raquel I. Palmer, Norina Mortal, Nyjah Porter. Az óra végéig kapnak haladékot a megjelenésre, akkor nem éri őket oly komoly büntetés, mint egyébként fogja. De természetesen nem tekinthetek el a házak pontjainak levonásától még így sem. Tehát -10 pont a Mardekártól, ami nagyon fájó, hiszen csak jómagam vagyok a házvezetőjük. Illetőleg -20pont a Griffendéltől. Ej, ej. Egyelőre maradjunk ennyinél. Az óra végéig még nagyon sok minden változhat. - Mondtam sokat sejtetően, majd az asztalra tettem a kis noteszt, ahová feljegyeztem a névsort és a pontokat. Eddig.
Leülök és végig járatom a tekintetemet a teremben levőkön. Vajon ki az aki állja ezt a sötét szempárt. Kíváncsi vagyok. Pár perc alatt ki is derül, hogy kik azok akik képesek a szemembe nézni. Úgy érzem ideje elkezdeni. Vágjunk is bele.

- Első körben kíváncsi lennék arra, mit is tanultak az elmúlt négy évben. 5 percük van arra, hogy összeszedjék a gondolataikat és papírra vessék azokat a támadó és védő varázslatokat, amiket eddig tanultak, illetve képesek is véghez vinni. Jól gondolják végig, mert ez lesz a mai nap utolsó lehetősége, hogy a másodperc törtrészénél több időt kapnak a gondolkodásra.

Tekintetemet végig hordozom ismételten a társaságon. Meglepett arcok. Szinte meg vannak merevedve. Pergamenek az asztalukon, tollak a kézben. Írnak... Írnak. Szinte hallani vélem, ahogy az apró kerekek csak úgy nyikorognak a fejükben. Ahogy a poros fogaskerekek egymásba marnak és tovább viszik a forgató erőt. Ahogy az apró porszemek még mikroszkópikusabbá morzsolódnak a két fog között. Hát csak forogjanak azok a kerekek. Lehet, hogy sok múlik most ezen, a mai órát figyelembe véve.
Karomat összefonva várom, hogy végezzenek az írással... Illetve azt, hogy vajon befut e még valaki  még mielőtt kezdetét veszi a móka... Gonosz mosoly fut végig az arcomon, majd tekintetem a távolba réved. Na mi lesz?

[Griffendél:]

Tisztelt Diákság!


Mivel nem kívántak részt venni az órán, ezért az alábbi Pontlevonásokkal sújtom a Házakat:

Griffendél: - 5

Hugrabug: 0

Mardekár: -15

Hollóhát: 0

A jegelt karaktereknek természetesen nem jár mínusz pont... bár vissza nézném, hogy mióta jegeltek, de ez most lényegtelen... Illetőleg volt aki megfelelő magyarázattal állt elő, ami miatt nem tudott megjelenni az órán.

Köszönöm azon diákoknak, akik megtiszteltek a jelenlétükkel. Miattuk a házak az alábbi Plusz Pontokkal gyarapondak:


Griffendél: +10

Mardekár: +30



Így összesítve +15 pont a Mardekárnak és + 5 pont a Griffendélnek




AZ ÓRA LEZÁRVA!

Sötét Varázslatok óra

1997.december.18.

~ hatodév - Mardekár - Hugrabug ~

   Lépteim unottan koptatják a folyosók köveinek egyébként is kopottas felületét, arcomról semmiféle érzelmet nem lehet leolvasni. Különleges napnak számít a mai. Ugyanis ma tartom az első Sötét Varázslatok órát, melynek nevéból mára eltűnt a Kivédése rész. Nem mintha zavarna, nálunk a Durmstrangban egyébként is így hívták az órát, így legalább kicsit közelebb érezhetem magamhoz a tárgyat. Angelus Mirol manapság egyr többet marad ki, és épp ezért szorul helyettesítésre az igencsak fontos, s minden diák számára kötelező tantárgy. Hogy miért vállaltam el? Nos, ez igen egyszerű dolog. Elég sok sötét varázslatot ismerek, élvezem a tanítást - hiába is tagandám, s hiába is nem számítottam rá - és ha pár diák megjegyzi az általam tanított varázslatokat, máris egy csöppet rosszabb lesz a világ. És ezt élvezem.
   Hogy mit tanítok nekik? Igen, ez lesz az óra másik különleges pontja, mert hogy az első az, hogy én jelenek meg a katedra mögött. Tudom, hogy Angelus mit tanított nekik "sötét varázslatok" címszó alatt. A főbenjáró átkokkal kínozni egymást nem nagy kunszt, bárki meg tudja csinálni, ráadásul nem is számít a szó szoros értelmében feketemágiának. Én úgy vagyok vele, ha már egyszer a diákok megrontása a feladatunk, mármint az elméjük szempontjából, akkor azt csináljuk is rendesen, s most lehet köpködni, meg nézni, hogy melyik oldalon állok, és hogy az én karomba is karcoltak-e holmi girnyes kígyót, és talán jogosan is tennék mindezt, de... hogy úgy mondjam, mindenkinek megvan a maga tanítási módszere. Az enyém még mindig jobb, mint más halálfalóké, úgyhogy a tisztelt diákság bizony örülhet, hogy engem kapnak ma.
   Egy egyszerű talárt viselek, alatta kötött pulcsit, meg fekete farmert. Hajam kócosra borzolta a szél, ma ugyanis már tartottam egy repülés órát is. A teremhez érve látom, hogy az ajtó résnyire nyitva van, így fekete csizmámmal beljebb rúgom, majd gúnyos mosollyal arcomon beveszem a Sötét Varázslatok Kivédése termet. Pár diák bizony már megjelent, de mivel még nem csöngettek be, természetesen nem teljes a csapat, s ezt nem is várhatom el tőlük. A szünet, az szünet, én is szeretem kihasználni a szabadidőm.
   Nem köszönök nekik. Ráérősen baktatok a tanári asztal felé, hogy aztán zsebre tett kézzel megálljak mögötte, és összehúzott szemekkel mérjem végig a társaságot. Úgy látom nem lesz itt olyan vészes hiányzás, ahogyan azt kollégáim panaszaiból hallottam. Lehet, hogy Angelus miatt nem mernek lógni, esetleg az is lehet, hogy kitudódott, ki tartja a mai órát, de mindegy is. Nem számít, a lényeg az, hogy mind itt legyenek, mert nem az a fajta vagyok, aki ne vonna le pontokat a meg nem jelenés miatt.

   Megszólal a csengő, s ahogy hangja elhal, pálcámmal az ajtó felé intek, s kattan a zár. Innen már csak az óra végén szabadultok. Apró mosoly villan a diákok felé, nagy levegőt veszek, s cseppet sem zavartatva magam zsebeimben nyugvó kezeim miatt, nekikezdek az órának. Elvégre ezért vagyunk itt, nem bejglit sütni jöttünk.
- Üdvözlök mindenkit a mai Sötét Varázslatok órán. Mint azt tudjátok, s talán már tapasztalhattátok is, Mr. Mirol nem igazán ér rá nektek órát tartani, egyéb fontosabb teendői miatt, így a mai napon én fogom helyettesíteni. - közlöm velük elsőre, majd az asztalra tekintek, azon is a kiterített névsorra. Húú... mindig is gyűlöltem névsort olvasni, és feleslegesnek is tartottam.
- Nem tudom, mi volt a szokás Angelus óráin. - váltok kicsit lazább stílusra - Nálam mindenesetre felejtsétek el az esetleges szabályokat, amiket belétek tömött. Két dolog van, amit elvárok tőletek, s akik felvették az órám, azok jól tudják, mire gondolok. - kihúzom jobbom a taláromból, és a magasba tartva számolok ujjaimmal. - A tisztelet. És a csend. - szemöldököm játszva szalad kissé magasabbra, végignézek az arcokon, majd folytatom. - Aki mellőzi az egyiket... vagy akár mindkettőt, az ne lepődjön meg, ha a háza ötven ponttal szegényebb lesz, s ha a pontlevonás ellenére sem él velük, nem félek további ötven pontokat levonni. - összeszűkülnek szemeim, szigorú pillantást vetek az egybegyűltekre, mindenki arcára külön-külön, cseppet sem elsietve a dolgot, és mikor a végére érek, mosolyogva csapom össze kezeim. - Akkor csapjunk bele a lecsóba!
- Mielőtt félni kezdenétek, nem a főbenjáró átkokkal fogunk foglalkozni. - közlöm velük, némiképp megnyugtatás céljából. - Én, az óra nevéből kifolyólag sötét varázslatokat tanítok önöknek, ha pedig valakinek nem tetszik, s mégis szeretné, hogy a Cruciatus átkot teszteljük rajta, csak szóljon nyugodtan, bármi megoldható. - savanyú mosolyom láttán kétlem, hogy bárki is szólni merne, de hát épp ez volt a célom. - Olyan varázslatokat fognak a következő percekben elsajátítani, melyeket a Roxfortban kevésbé, vagy talán egyáltalán nem ismernek. Nem, egyik sem halálos átok, de úgy vélem egy tizenhat éves diáknak nem is kell olyan bűbájokat ismernie, feketemágia ide, vagy oda. - tekintetem a lányokon legeltetem, csak diszkréten, másodpercek erejéig. - Ellenben a komolyabb sebzést okozó varázslatokkal. - ejtem ki a szavakat lassan. Azt akarom, hogy érezzék a szavak súlyát, hogy átérezzék, nem játszani, vagy szórakozni jöttek most ide, hanem tényleg a feketemágiába kóstolhatnak bele. Néhány diák talán akarata ellenére. De jól tudom, hogy egyikük sem fog nemet mondani. Mert nem mernek majd ellenkezni. Talán nem félnek tőlem, talán még kedvelnek is. Nem tudom. Nem érdekel.
- A mai napon a Lex Ignis! varázsigével fognak megismerkedni. Annak ellenére, hogy manapság már aurorok is használják ezt az átkot, sötét varázslatnak minősül, ugyanis a lényege az, hogy akin alkalmazzuk, annak ruházatán, tüzes betűkkel megjelennek annak bűnei, legsötétebb titkai is. A felírás lassú folyamat, és nagy odafigyelést igényel, de úgy gondolom egész jópofa varázslat. - gonosz vigyorral tekintek körbe, a reakciókra kíváncsian - Elég sok mindent ki lehet így deríteni a másikról, noha az illető számára nem túl kellemes módon. Egyet mondhatok: még mindig jobb, mint a Cruciatus átok.
- A feladatotok az lesz, hogy a Lex Ignis! - pálcám intésére megjelenik a táblán a felirat - varázslatot alkalmazzátok padtársaitokon. Akinek nincs padtársa, az magán gyakorol. Nem kell túlzásba vinni, az is elég, ha egy szót sikerül a másik ruhájára égetnetek, egy bűnnél többet viszont senkin nem óhajtok látni, mert hiába a jó varázslat, azt pontlevonással súlytom. Ne feledjék, ez nem jóslástan óra, a másik titkainak megfejtésével majd próbálkozzanak ott, az elsődleges feladatunk most a varázslat sikeres elsajátítása. - nézek végig rajtuk, kezeimmel az asztal szélén támaszkodva, majd ellököm magam, és kifejezéstelen arccal szólok hozzájuk. - A varázslatnak a Lex Culpa! varázsigével kell véget vetni. Ez csupán véget vet a varázslatnak, el nem tünteti annak nyomait. Kezdhetik a munkát! Ha bárkinek segítségre van szüksége, nyugodtan jelentkezzen, és ha bárki meggondolná magát, az is szóljon nyugodtan, bizonyára találunk valakit, aki hajlandó elsütni pár Crucio!-t. - meresztem szemeim rájuk, és egy gúnyos mosoly kíséretében a táblára varázsolom az ellenbűbájt is.
   Lehet, hogy kicsit kegyetlen vagyok, de így legalább megkapom, amit akarok. Tiszteletet, és csendet.

Lex Ignis

Szavaim halkan, suttogón hallatszanak a sikátorban. – Lex Ignis! – Pálcám megremeg, én erősebben szorítom, s szemem kinyitva látom a tűzvörös fénycsíkot, mely a férfi ruhájára kúszik, s egyszerre csak eltűnik, mintha beleinná magát testébe. Aztán semmi. Elmosolyodok, s felállok. Pár másodperc után különös formákban felizzik a férfi mellkasa, majd mintha egy láthatatlan tollal írná valaki, tüzes, izzó betűk jelennek meg ruházatán. A betűk elég lassan formálódnak, a férfi arca eltorzul a fájdalom miatt.
   Ez egy elég kegyelten vallató átok, mely a bűneit írja ruhájára, bénító fájdalommal kísérve. Hogy neki mik a bűnei? Igaz, elég lassan íródnak, de jól érthetően. Valószínűleg húsában is nyomot hagy.

Embert öltem.  Sokat.
Megcsaltam a feleségem.
Megerőszakoltam az unokahúgom.
Elárultam a Sötét Nagyurat.  

Olyan gyorsan libbentem ki az óra végét jelző csöngő után a folyosóra, amilyen gyorsan csak tudtam, mert még idejében be akartam érni SV"K"-ra. A franc se akar elkésni Mr.Mirol órájáról, bár mostanság szerencsére sokat hiányzik. Nem mondhatnám, hogy kedvelem, és szinte biztos vagyok benne, hogy az ilyen eltávjain valakiből az élet távozik el. Nem tetszik az, ami  Roxfortból lett, vagy inkább maradt. Már titkolni sem próbálják, hogy Voldemort szolgái beszivárogtak az iskolába. Szinte érezni a háború és a halál szagát a levegőben, lehetetlen nem észrevenni, hogy mennyire eldurvult a helyzet.

Végre odaértem a teremhez , a résnyire nyitott ajtót óvatosan löktem be, de én voltam az első. Kifújtam a levegőt, majd egy fokkal nyugodtabban leültem a szélső részen középtájra. Ez talán az egyik legfélreesőbb hely, ami SVK-n nem utolsó szempont. Lassan nekiálltam kipakolni a táskából. Elővettem a könyvemet, pergament és pennát, valamint a pálcámat is a kezem ügyébe helyeztem.

Elkezdtek szállingózni a diákok. Aki köszönt nekem, annak illedelmesen visszaköszönöm. A Mardekárosokkal vagyunk összevonva, ami meglehetősen rossz választás volt szerintem. Néhány Madristól ugyanis nem áll távol az a néhány kedves bűbáj, amit Mr. Mirol előszeretettel gyakoroltatott velünk, és nem tartom túl jó döntésnek, hogy a Hugrabuggosokkal vegyítsük őket. Néhányan még megvédeni sem tudnák magukat! Én szerencsére, vagy nem szerencsére nem tartozok közéjük, és bár a sötét varázslatokkal már korábban is ismerkedtem, de kizárólag elméletben és pusztán azért mert érdekelt, hogy ezzel mit lehet elérni, aztán idén az új rendszernek hála már a gyakorlat is kötelező volt, pedig soha nem akartam kipróbálni.

Aztán egyszer csak besétált Mr. Vulkanov, aki repülést oktat, így nekem eddig nem volt vele órám, mert amint tudtam leadtam a repüléstant. Olyan grimasszal a fején vonul végig a padok között, hogy egyből a beképzelt szócska jut róla eszembe és az, hogy mennyire hiányoznak a régi tanáraim, eskü még Piton is. Vulkanov lecövekelt a katedra mögött, zsebre dugott kézzel és úgy méreget minket, mintha embert öltünk volna. Aztán némán megvárta amíg becsöngettek.

Miután belekezdett az órába kicsit nőtt a szememben, ugyanis nem a Cruciatus átokkal akarta nyitni az órát. Ez a halovány szimpatizálásom vele kapcsolatban akkor tűnt el, amikor felvéste a táblára a mai óra anyagát. Ez az átok sem volt jobb a Crucio!-nál, már előre rettegtem tőle, mert féltem, hogy az az egyetlen bűn, ami a taláromra fog égni az pont a sok egyéjszakás kalandom lesz. Annak reményében, hogy így megúszhatom, próbáltam nem erre gondolni. A hozzám legközelebb ülő egy barna hajú, évfolyam- és háztársam volt, ami némiképp megnyugtatott.

Én kezdtem. Felemeltem a pálcám, majd egy utolsó mély levegőt vettem és a srác felé fordultam. Ő is felém fordult, majd megborzolta barnás haját és kedvesen elmosolyodott. Felszegtem az államat, majd mindent kizárva a varázslatra összpontosítottam.

- Mehet? - kérdeztem, mire a fiú bólintott. Még egy pillanatig hezitáltam, aztán egy laza csuklómozdulattal meglegyintettem a pálcámat. - Lex Ignis! - Tűzvörös fénysugár tört elő a pálcám végéből, de még mielőtt elérte volna a társamat elhalványult. Nem adtam bele apait, anyait, mert nem is akartam. Még soha nem használtam ezt az átkot, pedig már olvastam róla, viszont személyes tapasztalat hiányában nem mertem teljes erőbedobással ráuszítani a srácra. - Lex Ignis! - Ismét kilőttem az átkot, ami vállon találta a fiút - pont ahová szántam. Elég volt néhány másodperc és az arca már el is torzul, majd megjelent a vállánál a tüzes felirat,  én azonban tüntetőleg elfordítottam a fejem. Megvártam, amíg Mr. Vulkanovnak idetéved a tekintete, majd rögtön meg is szüntettem. - Lex Culpa! - mormoltam, majd hátradőltem a székemen.

- Kezdhetem? - kérdezte ő, mire ismét felé fordultam. Lelkileg próbáltam felkészülni, de végülis mindegy volt, tehát bólintottam és ismét felszegtem az állam. - Lex Ignis! - mondta ki, de éppen hogy csak a pálcájának a vége megvillant. Bátorítóan rámosolyogtam, mire ismét megpróbálta. Már majdnem elért a vörös fény, amikor úgy mint nálam eltűnt. - Lex Ignis! - morogta kissé idegesebben, mire az átok telibe kapta a mellkasomat. Halk sziszegés jutott csak ki az összeszorított fogaimon, pedig olyan érzés volt, mintha tüzes vassal vésnék belém a betűket. Le sem kellett néznem, éreztem, hogy mit ír ki rám: Otthon varázsoltam!

Olyan megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, hogy már azelőtt felsóhajtottam, mielőtt levette rólam az átkot. Miután megszűnt a varázs még néhány percig szúrt a mellkasom, de már korántsem volt olyan fájdalmas. Végre volt időm körülnézni, a többiek is szépen gyakoroltak, ki több, ki kevesebb sikerrel. Nekem már nem volt dolgom ezért szórakozottan kihajtogattam egy pergament, majd rajzolgatni kezdtem rá és vártam, hogy végre kicsengessenek, nem akartam tovább gyakorolni.

SötétVarázslatokKivédése

Fáradtan kelek ki az ágyból, azzal a tudattal, hogy ami most jön az sem kellemes nem lesz, legkevésbé pedig élvezhető. Semmi kedvem nincs hozzá, főleg a már hátam mögött lévő két óra után, amin már részt kellett, hogy vegyek, és valójában is csak azért jöttem fel ide a hálóba, mert már annyira hasogatott a fejem, hogy nem bírtam, és úgy gondoltam, hogy talán egy pár perc pihenés segíthet rajta. Hát nem.
Lomhán kapkodom össze a Sötét varázslatos cuccomat, majd rakom bele a táskámba, amit aztán vállra kapva, lassan elindulok a terem felé. Jaj ne, az SV...K terem a nyugati szárnyban van, de nincs kedvem odáig eltámolyogni - lehet jó lenne menet közben betérni a gyengélkedőre, hátha a javasasszonyt meg lehetne győzni arról, hogy nem vagyok jól, és hadd ne kelljen bemennem órára: kizárt dolog, hogy sikerülne, vajon évente ezt hányan, hány alkalommal próbálták már beadni neki, csak, hogy lemaradjanak egy két dolgozatról? Rengetegen, az biztos, habár az is igaz, hogy ma (talán) nem kell dolgozattól tartani, bár az is igaz, hogy épp elég Miroltól.
-Sziasztok! -szakítom meg gondolatmenetemet, amikor néhány fiatalabb háztársamat látom meg közeledni felém az egyik szűkebb folyosón. Furcsán néznek rám, mi van? Ennyire látszik rajtam, hogy hosszú volt a mai nap? Lehet, tényleg be kéne térnem a gyengélkedőre még óra előtt, ha másért nem is, de legalább azért, hogy valamit kérjek fejfájásra. Igen, azt hiszem ez jó ötlet.
Jó néhány folyosót magam mögött hagyva érem el a gyengélkedő ajtaját, ahonnan fél perc múlva már sokkal boldogabban távozom, miután valamiféle kotyvalékot belé erőltetett a javasasszony minden ellenkezésem ellenére, hogy én azt nem akarom, inkább fájjon a fejem.
Mindegy, ezen is túl vagyok, és már a fejem is alig fáj, szuper - dugom be a fejem a nyitott ajtón a tanterembe, még alig van valaki bent, bár a tanár már bent ül. Apropó tanár, ez meg mit keres itt?! Jó helyen járok? Kérdezem magamtól, és már majdnem azon vagyok, hogy megnézzem az ajtón a kiírást, jó helyre jöttem? Minden bizonnyal, vetem el az előbbi gondolatot, miután felfogom, hogy az a néhány ember aki benn van a teremben, mind a háztársam, plusz még néhány mardekáros, bár igaz, azok nem is mennek emberszámba - így hát inkább elfoglalom a helyem az ablak melletti oldalon, elfoglalva az utolsó előtti sor legszélső székét, majd leülve a falnak dőlök: de el tudnék aludni - gondolom, majd le is hunyom a szemem, s a következő dolog amire felébredek, hogy a tanár éppen arról beszél, miként lehet a varázslatot megszüntetni: "A varázslatnak a Lex Culpa! varázsigével kell véget vetni. Ez csu..."
Ööh, tényleg, mintha mondott volna valamit a javasasszony arról, hogy a gyógyszernek erős altató mellékhatása van, és lehet, hogy nem óra előtt kéne bevennem; de most már mindegy, teszem félre gyorsan a gondolatot, bár, hogy az hogy eshetett meg, hogy nem ébresztettek fel, azt nem tudom - gondolom, majd segélykérőn az ismerős arcokat kutatom fel a teremben, hátha valaki tud valamit mondani arról, hogy vajon mi a frászt kell most csinálni?! Aztán miután látom, hogy Vulkanov az ellen varázslatot felfirkantja a táblára, rájövök, hogy valószínűleg a felette lévő feliratnak kell, hogy magának a varázslatnak a varázsszava legyen: Lex Ignis... még sosem hallottam - merengek el, egy ásítás közepette a táblán, a távolba bámulva, s azon kapom magam, hogy már mindenki egymásnak szegezve a pálcát a táblán lévő feliratot sugdossa, na, hogy ebből mi fog kisülni? - húzom fel kérdőn a szemöldökömet, ahogy egy másik egyedül ülővel találkozik a szemünk, miközben ő saját magának szegezi a pálcáját. Azt hiszem nekem is ezt kell tennem, nyelek egy nagyot, miközben a mellkasomnak szegezem a pálcám végét, és halkan kimondom a táblán olvasható varázsigét:
-Lex Ignis! -mondom ki a varázsigét, és abban a pillanatban összerándul mindenem, ahogy meglepő módon elsőre sikerülvén váratlanul olyan érzésem támad, mintha izzó vassal karcolnának bele valamit a mellkasomba. Ordítani tudnék a fájdalomtól, s hogy ezt elkerüljem, a szabad öklömet szorítom össze olyan szorosan, hogy érzem, ahogy kiserken a vérem, ahogy belevájódik a körmöm a tenyerembe. Iszonyú, főleg, az amikor lenézve a mellkasomra, furcsa, ugyanakkor szabályosan rajzolt jeleket látok meg magamon. Elszörnyedve meredek a tanárra, hogy lehet ekkora állat, hogy egy ilyen varázslatot tanít meg nekünk?!
Aztán tovább folytatódik a szörnyű égető érzés, és kétségbeesve keresem a táblán a feliratot, hol a francba van?! Pedig volt, volt ellen varázslat, volt!! Aztán hirtelen meglátok egy rövid szöveget a táblán:
-Lex Culpa! - mondom ki, végig sem gondolva, hogy ez mi lehet pontosan, de megnyugodva veszem észre, hogy ahogy kimondom, már abbamarad az égető érzés. Hülye állat, nem normális! - meredek a tanárra, aki látszólag nagyon élvezi, ahogy a diákok egymást kínozzák a varázslatával, s látom, hogy lassanként minden emberen valamiféle felirat jelenik meg, s összehúzva a szemem, egy Mardekároson mintha valami olyasmit olvasnék ki, hogy: "Megkínoztam a ma..." -többet nem tudok kiolvasni, miután észreveszi az illető, hogy figyelem, és elfordul.
Rettegve nézek le a saját taláromra, vajon mi az, mi az a dolog, ami megjelent rajtam?
"A Sötét Nagyúr ellen szövetkezett" -olvasom, s elképedve nézek körbe, valamely DS tagot keresve, vajon ők is ugyan így jártak?

[SV óra Carithyvel]

SV óra Carithyvel

Carithyvel megbeszélve, jah és bocs, de nyomokban egy két csúnya szó előfordulhat

Azt hiszem nincs más választásom, kénytelen vagyok a mai SV órán - ami akkor is SVK fog maradni, ha a Minisztérium meg mindenki a feje tetejére fog állni - is részt venni. Akkor pedig nem árt kapkodni a lábaimat, mert ha továbbra is ilyen ráérősen mászkálok a folyosón, akkor sehogy sem fogok időben odaérni a perceken belül kezdődő órára, ezért egy kicsit nagyobb fokozatba kapcsolok, és csak reménykedem, hogy még Mirol professzor előtt beérek a terembe.

Szerencsém van, a csengő csak jóval az után szólal meg, hogy beérek a terembe. Csak a szokásos arcokat látom a teremben, de a nézelődés helyett inkább a padtársamat keresem, hogy itt van-e már. A mára már állandósult helyünk felé veszem az irányt, hogy aztán lehuppanjak Carithy mellé. - Szia. – köszönök neki, de mire akármivel is folytathatnám a beszélgetést nyílik az ajtó és Mr. Vulkanov sétál be rajta. – Mi a franc? Mit keres ez itt? – szalad ki a számon szinte azonnal és meggondolatlanul. Remélem elég halkra sikeredett a reakcióm és csak a mellettem ülő háztársam hallotta meg. Ha meg nem akkor így jártam. Mindenesetre sokkal jobban örülök Vulkanov profnak, mint Mirolnak. Talán végre valami értelmeset is tanulhatunk. Vagy teljesen felesleges ilyenben reménykednem?

Elkezd szövegelni arról, hogy miért ő van itt és hogy mit is vár el tőlünk a mai napon. Ehhez hasonló dumához már volt szerencsém még az év elején, ugyanis voltam olyan vakmerő és bátor hogy felvettem az óráját, elvégre nem mindennap tanulhat az ember egy exkviddicssztártól. Mondjuk nem csak ez lebegett a szemem előtt, amikor jelentkeztem az órájára, kellett valami az órarendembe, amire viszonylag szívesen járok be és így esett rá és az órájára a választásom.

Ez az óra sem arról fog szólni, hogy végigdumálom az első percétől az utolsóig, hacsak nem szeretném sürgősen megszabadítani ötven ponttól a házam, már pedig ilyen övön aluli ütésre nincs szüksége a Hugrabugnak. Így is elég ratyi helyen állunk a házak közötti versenyben, bár vigasztalhat a tudat: ennél már úgy sincsen lentebb.

Végre valami jó hír ezen a mai napon, ami azt jelenti, hogy talán idén először nem valamelyik főbenjáró átkot fogjuk egymáson gyakorolni. Mégiscsak megérte bejönni a mai órára. Aztán belekezd a mai óra feladatának szánt varázslat ismertetésébe. Hát nem pont ilyenre számítottam, de talán még mindig kellemesebb lehet, mint a Cruciatus. Perceken belül úgy is kiderül, hogy igazam volt-e, vagy visszasírom a régi típusú órákat, amikor egymásra mondogattuk muszájból a Crucio!-kat.

- Kezdem én, jó? – mondom a mellettem ülő lánynak mindenfajta lelkesedést mellőzve, elvégre ki a franc szeretné a háztársát, padtársát, barátját ilyen módon, hogy is fogalmazzak… megkínozni… igen ez lesz a helyes szó. Tehát ki szeretné csak úgy megkínozni a mellette ülőt? Semmi okom és indítékom nincs rá, de mégis kénytelen leszek szegényre rámondani az átkot, mert ez az órai parancs. Nem vagyok egy szadista alkat, nem is szokásom másokat csak úgy átkozgatni, de ezt most nem kerülhetem el. Szar ügy. – Előre is bocsi. – szólalok meg, majd összeszedem a bátorságom és kimondom a táblára felírt varázsigét. – Lex Ignis!

Rossz nézni, ahogy arcán megjelenik a fájdalom és pokoli lassan és halványan, de elkezd íródni egy felirat. Betűről, betűre halad, majd végül három szó lesz olvasható: Megtámadtam Gary Fitzroyt. Még időben észbe kapva mondom ki a varázslat ellenszerét a Lex Culpa!-t, így az átok nem kezd bele a következő bűn bevésésébe. – Akkor most te. Csak nyugodtan, legalább visszakapom. – Rohadtul nem szeretném, ha rajtam is végrehajtanák az átkot, de ha már én ráküldtem Carithyre, akkor ő is viszonozhatja ezt az apróságot.

Amikor kimondja a varázsigét hirtelen égető forróság önti el a mellkasomat és pokoli fájdalom társul hozzá, amit elég nehezen viselek el. – Még, hogy jópofa varázslat. – préselem ki az összeszorított fogaim közül, alig érthetően. Hogy lehet valaki ilyen szemétláda, hogy ezt művelje a diákokkal? Ha ő ezt élvezi, akkor el kell, hogy gondolkozzak az épelműségét illetően. Egyszer csak véget ér a fájdalom és lassan csillapodik az égető érzés is, így veszem a bátorságom és lenézek, hogy lássam mégis miféle bűnt követhettem el, de még mielőtt elolvashatnám, inkább lehunyom a szemem. Nem vagyok én erre kíváncsi. Vagy mégis? Ugyanis a következő pillanatban már olvasom is a rajtam levő feliratot, hogy aztán az óra végéig azon agyaljak, hogy mégis miért pont az lett rám írva.

SötétVarázslatok

Melore Lainey & Shaelynn Scarborough, avagy rettegjen mindenki más

~ Már csak két nap és vége... ~ a hugrabugos agyában egész mágiatörténet óra alatt ezek a szavak ismétlődtek. Egyre nehezebben tud összpontosítani a tanórákon, csak az jár a fejében, nem sokára otthon lesz végre. Addig még van egy kviddicsmeccs, egy átváltoztatástan és természetesen még egy dupla bájitaltan a pokol konyháján. Amikor szeptemberben átlépte az iskola kapuját, nem gondolta volna még, hogy lesz egy tárgy, egy óra, ami a bájitaltan vagy épp gyógynövénytan órák gyötrelmeit is felülmúlja. Akkor még sejtelme sem volt, hogy a tanév nagy részében az épp büntetésben levő diákokon, vagy épp egymáson fognak főbenjáró átkot gyakorolni. Nem esik nehezére azonosulni a pórul jártakkal, hiszen a tanév során ő is jó pár balhét tudhat maga mögött, de eddig szerencsére idáig nem fajultak a dolgok. Nem szereti ezt csinálni, kifejezetten rosszul érzi magát már a sötét varázslatok kivédése órákon, vagyis idei nevén sötét varázslatok-on.
Idegesen gyürködve táskájának vállpántját, közelíti meg a termet, a bájitaltanról már jól ismert zöldes ábrázattal, ám most ezen felül a gyomra is görcsöl, szíve fájdalmas dobogással teszi próbára bordái teherbírását. A helyzet duplán nem egyszerű, van még egy oka, amiért legszívesebben a seprűtárolóban ücsörögve töltené ezt az x percet. A raktárban átélt kínos percek óta, nem igazán mer egy bizonyos mardekáros példány szemébe nézni, kellemetlen, hogy épp az ilyen necces órákon van együtt Hugrabug és Mardekár. Eszébe sem jut másfelé menni, nem kockáztat egy késést, semmi kedve a próbabábu helyébe lépni, nem akar örömöket szolgáltatni a keselyű mardekárosoknak.
Az ajtó előtt még lemondóan felsóhajt, a világ fájdalmát és minden ódzkodását a termen kívül hagyva ezzel. Belépve aztán gyorsan felméri a lehetőségeket, int és mosolyog a bent levő sorstársaknak, majd a lehető legnagyobb óvatoskodások közepette sunnyog a helyére. Pillantása gyakran vetül az ajtó felé függetlenül attól, hogy jön-e valaki, vagy sem. Idegesen dobol lábaival, felkönyökölve körmeit rágcsálja, míg végre meg nem jelennek a szőke tincsek és azok gazdája az ajtóban. A jól megszokott széles mosoly is felragyog, amint találkoznak a zöldek a kékekkel. Naná, hogy foglalta Melore-nak a helyet. Visszavigyorog rá, ám szinte azonnal le is fagy, amikor a szöszi nyomában belép a tanerő is, aki kivételesen nem Mirol. Ez a tény önmagában adhatna némi okot a megkönnyebbülésre, azonban az, hogy az illető Vulkanov, valami módon mégsem csal mosolyt hugrásunk arcára. Sőt…

Végre aztán kezdetét veszi az óra, minél előbb, annál hamarabb szabadulhatnak innen. Pálcája a pad tetején pihen, s valami oknál fogva még pergamen és penna is került mellé, pedig nem nagyon szoktak írni. Most azonban épp kapóra jönnek. Shay semmi jelét nem adja, hogy akármennyire is felkavarná a viszontlátás a tanerővel, azonban ő köszöni szépen, egy pillantásra sem méltatja. Elég volt egyszer a szemébe nézni, akkor pár hete.. Kezébe veszi íróeszközét, s míg tart a kiselőadás, ő inkább csöndben jegyzetelget, szépen körülményesen, s ha nincs mit írni is firkál a pergamenre. Hall mindent, de csak magában kommentálja, fel pedig még csak véletlenül sem néz. A feladat elég egyértelmű, és sajnos a varázslatok is, ahogyan azt is sikerül leszűrnie, ez ma neki is fájni fog és nem, ma nincsenek szegény szerencsétlen büntetettek, hanem egymáson kell alkalmazniuk. Egymáson? Elfintorodik a gondolaton. Meg kell átkoznia Melore-t. Homlokát ráncolva fordul a jobbján ücsörgő lány felé, majd egy nagyot sóhajt. Eltart még néhány másodpercig, amíg megmozdul, majd a szőkeségre pillantva aztán előzékenyen felajánlja, hogy kezdjen ő. Nem mintha annyira vágyna a szenvedésre, de valahogy alkalmazni még kevésbé szeretné.
- Kezdd te! – mosolyodik el halványan, próbál bátorító lenni, nem úgy tűnik, hogy társa annyira lelkesedne a helyzetért. Azonban cselekedni muszáj, de inkább később, mint azonnal. Legalábbis Shay így van most vele. – Várj! – Emeli fel kezét is védekezőleg, így próbálva meg nyerni még néhány másodpercet. Vesz egy nagyobb levegőt, mintha azt gyakorolnák, hogy egy gurkó repül a hasfalának. Szemeit összeszorítja, majd megadja az engedélyt..
- Mehet… - kiles szemhéja alól egy pillanatra, amíg látja, Melore elvégzi a pálcamozdulatot, és hallja bátortalan hangján az igét hozzá. A levegőjét is visszatartja, felkészülve valamiféle fájdalomra… de semmi, ha nem számítjuk, hogy elharapta az ajkát.
- Ennyi? – kérdezi, majd talárjára néz, de semmit nem lát rajta. A jelek és a Szöszi arckifejezése is arra utalnak, hogy a varázslat nem sikerült. Tehát újra kell próbálkozni. Nem gond, csak nem fáj annyira, bár ő még nem tudja, milyen lehet megcrúciózva lenni, a sors könyörületes volt eddig hozzá, valahogy sosem sorsolódott még az elszenvedő szerepébe. Szíve hevesen kalapál, ahogyan rászegeződik a pálca ismét, most sem bírja igazán nyitva tartani a szemét, de egy kis rést most hagy. Kukucskál végig.
Hallja az igét, a következő pillanatban megrándul, s nyöszörög egy picit a megjelenő fájdalomtól. Olyan ez, mint a legdurvább izomláz, hozzá még égető fájdalom a mellkasán. Hiába, az átok belőle táplálkozik, elvégre valahogyan kapcsolódnia kell hozzá, s ezt miért ne épp valami fájdalmas módon tenné. A betűk lassan szavakká formálódnak, Shay pedig nagyon ideges. Jó pár kilónyi vaj van a füle mögött, elég széles a választék...
Jó pár másodperccel később azonban már tökéletesen kivehető bűne : "Elloptam Griffendél kardját". Széles körben ismert tény, és mindenek mellett megkönnyebbülést is hoz. Ezt mindenki tudja róla, saját bevallása szerint, csinált már ennél nagyobb dolgot is. Megkönnyebbülten szusszan fel, s törli meg homlokát, majd halványan rámosolyog Melore-ra, aki most a megszüntetésen fáradozik. Ez sem egy felvonásos meló.

A következő kör az övé, de most sem fűlik hozzá jobban a foga, mint percekkel ezelőtt. Bocsánatkérőn mosolyog padtársára, majd vesz egy nagyobb levegőt, szemügyre veszi a táblát, végül elpróbálja a pálcamozdulatot.
- Mehet? - az ilyesmire tényleg nem árt rákészülni, hagy is erre elég időt, végül ráirányítja a galagonya varázseszközt háztársnőjére..
- Lex Ignis! - motyogja, majd a pálcamozdulatot követően a lány felé bök. Azt nem tudja hova, ugyanis megint lecsukta a szemét, csak a terem túlsó végében felhangzó csörömpölésre pattannak fel szemhéjai. Nem merne rá megesküdni, de támad egy olyan gyanúja, hogy a szétpukkanó tintásüveg, és a szétfröcskölődő tinta - amely az egyik mardekáros fiú arcát és az előtte ülő lány haját telibe kapta - valamiféle kapcsolatban állhat azzal, hogy Melore-t nem találta el.
- Hupsz! - kapja szája elé kezét, bele is vörösödik mutatványába. - Bocsánat! - ám hangja alig ha egyáltalán padtársát eléri. Igyekszik feltűnésmentes maradni, s amíg nem kérik számon, addig ő sem jelentkezik.
- Megpróbálom még egyszer! - motyogja, pálcáját szemügyre veszi, majd miután megint felkészültek, Melore-ra irányítja. - Khm... Lex Ignis! - mondja ki végül határozottan egy suhintást követően pontosan a szőke leányzó bal válla felé mutatva. Szemei aztán kitágulnak, ahogyan a színes csóva kitör a fa végén s egy kicsit repülve eltűnik társa vállában. Megrettenve figyeli, pedig tudja már milyen érzés, mégis rémes nézni és tudni, mit érez.
- Bocsi! - kér elnézést, bár ezzel aligha teszi kellemesebbé az egészet, homlokát ráncolja, szánakozva figyeli, ahogyan a bénító fájdalom külső jeleket produkál a lányon. Azonban még nem szakíthatja meg, meg kell várni, amíg a felirat megjelenik.

- Lex Culpa! Lex Culpa! - a biztonság kedvéért kétszer is elvégzi a megszüntető igét, amint eljön az ideje, a pálcamozdulatig még igyekszik megőrizni a hidegvérét, de aztán elteszi a pálcát, hirtelen rá sem bír nézni, s aggódón fordul vissza Melorehoz. - Jól vagy? - kérdezi idegesen, majd körülnéz a teremben, lát még szenvedő arcokat, a nehézségek ellenére egész jól teljesítettek.
Kicsengetéskor nem időzik sokat a teremben, köszönés nélkül, ahogyan jött, úgy lapos kúszásban hagyja el a helyiséget Melore társaságában, nem nézve senkire, nehogy a hideg Blaine szempárral találja magát szembe. Meddig menekülhet még előle?

SV(K?)

Már javában csevegünk a padtársammal, amikor befut a tanár - bár ez talán túl enyhe kifejezés a pasas érkezésére. A mellettem ülő csajt már első óta ismerem, így nem okoz gondot a vele való társalgás.
- Mi az: egyik füleden be, a másikon ki, mégis a fejedben marad? - kérdezem előre vigyorogva a fárasztó vicc poénján. A vállvonogatást látva megválaszolom saját kérdésem: - Jégcsákány.
- Hülyeeee - sikkant a csaj galádul összeborzolva a kivételesen formásra zselézett frizurámat.
- Hé, ez csalás! - kapok a keze után, hogy félresöpörhessem, mielőtt végzetes kárt tesz a Sabrina kedvéért létrehozott hajpompában. Mert délután randink van és elhatároztam, ha már annyira tetszett neki múltkor a rendezett tollazat, akkor megint megmutatom, igenis tudok fésülködni.
Ebbe az idillbe rondít bele az ajtóba robbanó termetes tappancs, néma döbbenetet eredményezve a diákság részéről. A fickóról első ránézésre süt, hogy nem most jött a házimanók közül, ráadásul az a hír járja, hogy egykoron durmstrangos volt; ami a korát tekintve nem is lehetett olyan rég. Az a tény, hogy repülést is oktat, még pluszban ellenszenvessé teszi számomra, de talán csak mert tériszonyos vagyok. Ilyen fiatal és máris ennyire utálnivaló... Gyalázat.
Minden esetre azt hiszem, nem fogom igazán kedvelni idén a sötét varázslatok kivédése órát, ami immár szimplán sötét varázslatok néven fut. Sokatmondó pillantást váltunk padtársammal a tanár szövegelése hallatán.
"...komoly sebzést okozó varázslatok..." - hallom elhangzani a gúnyos mosolyú katedrabitorló szájából. Arcom megfeszül, szám sarka dühödten megrándul, ahogy egyenként végigtekint a diákságon. Nem érdekel, ha látja is a rándulást, nem jópofizni vagyok itt, hanem mert tanulni akarok, mert nem akartam itthagyni a Roxfortot a halálfaló-uralom ellenére sem. Ha hagytam volna a sulit a bánatba, úgysem tanulnék tovább később. És persze itt van jócska vonzerőnek a szerelmem, Sabrina, aki nélkülem talán teljesen védtelen lenne. Na mindegy, most inkább a feladatra kéne koncentrálni.
Lex Ignis, a sárkány vigye el! Eszem ágában sincs bántani ezt a kedves lányt itt mellettem, nem akarok tüzes szavakat égetni rá, még a ruhájára sem. Szám ismét megrándul, idegességemben megcsörrentem a fülemben lógó bizsukat. Hiába tiltakozik ellene minden porcikám, mégsem tehetek semmit, nem szólalhatok meg, hacsak nem akarok a Szent Mungóban kikötni kínzás miatti téboly okán.
Belenézek a tanár kék szemeibe, ám csupán feneketlen mélységet látok bennük. Nem fogja meggondolni magát, nem is valami idétlen tréfa az egész. Ez komoly. Tényleg kínoztatni akarja a diákokat. Mert akármerről nézem, ez már a kínzás kategóriájába tartozik, nem kicsit. És törvénytelen. Etikátlan. C'est la vie, mondaná az kínai varázsló, ha tudna franciául.
Holmi sportszerűségre hivatkozva megadom a lánynak azt az előnyt, hogy ha már kínozni kell, szenvedek én előbb. Kezdje csak ő, addig is húzhatom az időt, hátha kicsengetnek, összedől a suli, vagy elvigyorodik a prof és mégsem kell bántanom a mellettem ülő törékenyen vékony, kedves, mulatságos lényt. Az embertársamat. A barátomat.
A lány felkészül, én pedig a várható kín mértékén rágódva megint a fülcsüggőkhöz nyúlok, körbeforgatom, megszámlálom őket. Tévedés lenne azt mondani, hogy félek (ilyet egy férfi soha nem vallana be), de azért bátornak sem nevezném magam jelen pillanatban. Összerándul a gyomrom, amikor bűntudatos, elgyötört arccal pálcát emel rám a csaj. Egy pillanattal később megcsikordulnak fogaim az égető fájdalom hatására, akárha tüzes vassal sütögetnék bőrömet. Billog, villan be a kép, közönséges megbillogozás. Nem baj, barátok vagyunk, ki kell bírni. Hatalmasat nyelek, amikor végre kimondja az ellenvarázst.
Ám nem sokáig tarthat a megkönnyebbülés, rajtam a sor.
- Kész vagy, mehet? - kérdezem gyengéden, bár lelkem mélyén tudom, erre nem lehet felkészülni.
Ő becsukja szemét és elszántan bólint, amolyan "Ide lőjetek!" testtartásban vár sorsára.
Első nekifutásra nem sikerül a varázslat. Nem csoda, hiszen mindössze az orrom alatt mormolom el kelletlenül az igét, annyira nem vágyom megtenni. Egyik szemét félig kinyitva, a másikat annál erősebben beszorítva les fel rám. Hiába, nem megy. Másodjára sem.
Azt hiszem, az ő szempontjából sokkal rosszabb, sokkolóbb lehet a helyzet, bármilyen megadóan várja az átkot. Muszáj lesz tehát összekaparnom minden tudásom és tehetségem. Arra kéne talán gondolnom, hogy a rontások egészen jól szoktak menni. Fogd fel úgy a dolgot, mint egy szimpla rontást!
- Lex Ignis! - mondom ezúttal erélyesebben.
Aztán inkább nem ordítok fel, hogy sikeeeeer!, mert a kirajzolódó felirat tanúsága szerint a hölgyemény részt vesz valami összeesküvésben a földkerekség leggonoszoabb varázslója ellen.
- Lex Culpa! - nyüsszenek gyorsan ijedten, hátha eltüntethetem a feliratot, mielőtt megláthatná a tanár. - Ne haragudj, nem akartalak bántani...
Amint eltűnik a felirat, barátian átkarolom a lány vállát, amolyan fájdalomdíjként az imént okozott kín miatt. Néhány további vigasztaló szót mormolok neki a nem létező bajuszom alatt, ami esetleg eltüntetheti a könnycseppeket a szemeiből.
Végülis a varázslat sikerült, ezen az órán már remélhetőleg nincs több dolgom. Jöhet a pihenés, az a bizonyos jól megérdemelt.


*c'est la vie: ilyen az élet

[Abigail Wolf]

SV
____

Abigail Wolf

A hozzászólás kivételesen trágár szavakat tartalmaz, elnézést mindenkitől!

  Jajj, mi lesz most? Megint meg fognak kínozni! Le fog törni a körmöm! Megint fel kell szántanom a padlón a nagy pofámmal! Ha ezt a szüleim megtudják, kirúgatom az összes tanárt! - köpnöm kell baszd meg.
   Már a tököm ki van a sok nyávogással, amit a klubhelyiségekben mindig levágnak sötét varázslatok óra előtt. Igazán rájöhettek volna már a csöppnyi eszükkel, hogy attól még, hogy sírnak, hisztiznek, vagy fenyegetőznek, a tanár, inspektor vagy bárki más ugyanúgy cafatokká átkoz, ha akarod, ha nem. Néha úgy fel tudnak húzni, mint a rohadt élet. Már a könyökömön jönnek ki ezek a hápogások, legszívesebben mindegyiknek adnék egy jobb egyenest, hogy észhez térjen mind: HAHÓ, LÉGY FELNŐTT! Nem nyivákolni kell, hanem vagy kiállni magadért, vagy tűrni.
   Ma is megfeszült idegekkel hagytam el a Hugrabug tornyát, így szinte dühösen caflattam végig a kastélyon, hogy időben odaérjek SV órára. Még az sem rendített meg, hogy nem a Mirol jött be, hanem a repülésoktató prof.
   - Szia. - mondom átlagos hangnemmel. - Hát nem hinném, hogy repülni fogunk... - cinikus hangnemem nem is neki szólt, inkább a mostani helyzetre, ami az órán alakul ki,  illetve az iskolában.
   Nem igazán hatott meg Vulkanov szövege, minél előbb túl akartam esni az ilyen órákon, mindig kussban ültem, hacsak fel nem szólítottak, a csacsogást, a hisztit, és a felháborodást majd megoldják mások. A varázsige hallatán elgondolkozok, hiszen ismerősen hangzik a varázsige, valahol már olvastam róla, talán egy újságcikkben (?).
   Nem foglalkoztam vele. Több oldalról is hallottam a hirtelen kifújt levegő sziszegését, ahogy megrökönyödve konstatálták a feladatot. Meggyötörten felsóhajtottam, majd kihúztam magam, megmozgattam izmaimat, és társam felé fordultam. Egyetlen dolog vigasztalt: hogy nem egy féleszűt kaptam társul. Mondjuk Wildert szívesen megátkoztam volna, de hát ilyen az élet.
   Minden ellenkezés nélkül felé fordulok, és enyhén kihúzom magamat.
   - Hajrá. - biztatom a legkisebb lelkesedés nélkül, sőt szinte már unottan. Behunyom a szememet, de nem a félelemtől, hanem mert tudom, hogy úgyis be kell majd csuknom a fájdalmaktól.
   Nem tévedtem, a fájdalom nyílként hasított belém, és szinte éreztem, ahogy a betűk mellkasomba vésődnek. Szépen, lassan, kínzó fájdalommal. Kihúzott állásomból hirtelen állok görcsbe, amiből ki sem tudok szabadulni, amíg az első bűn fel nem íródik. Ágghr, ez kibaszottul fájt! Visszafojtva nyögéseimet, arcom megfeszült grimaszba torzul, és csak hosszú idő után tudom ismét elereszteni izmaimat, és kinyitni a szememet, még a varázslat megszakítása után is. Kellett pár perc, hogy újra beálljon normálisra a szívverésem, és a légzésem, de csak túléltem.
   Beletúrva a hajamba, mély levegőt vettem, felemeltem a pálcámat, és minden várakozás nélkül elkezdtem.
   - Bocs. Lex ignis!! - nyomom meg a varázsigét, és az átok ugyanúgy eltalálja, ahogy előbb engem. Szinte sajnálattal nézek a lányra, hiszen jól tudom, hogy mit érez most. Már csak tiszteletből sem olvasnám el azt a bűnt, ami Abby testére vésődik, de muszáj volt odanéznem, hogy végigírta-e saját magát, mert különben nem tudom, mikor kell abbahagyni.
  "Többször kilógtam a Roxfortból." - szegény rosszabbul járt, több szót kellett kibírnia, és ahogy néztem mélyebbek is voltak a sebek.
   - Lex Culpa! - mondom ki, így a betűk karcolódása véget ért, Abby fellélegezhetett.
   Körbenéztem a teremben, és csupa meggyötört arc nézett vissza rám. Volt, aki még az átok okozta sokk alatt állt, volt, aki erősen szorította sebeit.
   Hm. Vajon nekem milyen bűnt írt fel? - lenéztem mellkasomra, és fejjel lefele el tudtam olvasni a feliratot.
   Megtámadtam Gary Fitzroyt.
   Elolvasva mondatot arcom egy pillanatra elkomorult, majd egy cinikus mosoly jelenik az arcomon, végül eltakarom a feliratot.

[Hé Anne, kezdek én.]

S V K

Unottan pakolom össze a táskámat, melyet átvetek a vállamon, és útnak indulok az esvéká terem felé. Semmi, de semmi kedvem hallgatni megint a sötét varázslatokról való dumát. Semmi, de semmi értelme nincs. Én nem akarom a setét nagyurat szolgálni, így semmi szükségem arra, hogy kínzó átkokat tanuljak meg. Nekem nem kellenek ilyesmik. Kár, hogy már nem kivédeni tanuljuk ezeket, mint anno, Lupin professzor idején…
Fürkésző tekintettel megyek a folyosón, hátha megpillantom a két szerelmem közül valamelyiket, csak azért, hogy jobban viseljem az elkövetkezendő tanórát, de minden próbálkozásom hasztalan: nem találkoztam szem Lexivel, sem Travis-szel. Franc.
Belépek a terembe, motyogok egy haloványka hellót, majd ledobom magam az utolsó padba, amely a terem legsarkában van. Aludni gondolom, nem fogok – legutóbbi manőverem óta igyekszem, mert akkor is egy nagy L betűvel ébredtem, ami a homlokomra volt pingálva.
Kelletlenül kipakolom a cuccaimat a padra, a pálcát meg a kezem ügyében tartom, valószínű, hogy használni fogjuk az órán. Annyira nem vagyok bajnok a varázslásban, de ha már Merlin így akarta, hogy legyen pálcám, akkor célszerű használni is néha, mert még berozsdál, vagy ki tudja, mi lesz vele!
Mikor már a társaság nagy része bent van a teremben, kis idővel később léptek közelednek a folyosóról, gondolom megint az az idióta Mirol csávó jön, akire ha ránézek, kiráz a hideg. Egyszerűen utálom.
De…
Kellemes csalódást élek át nagy hirtelen, mert a suli falai között bizony rejtőzik egy harmadik szerelmem is, akit oly keveset látok, mert rettegek az órájától: Ivan, a dekadens kelet-európai. Aww. Hmm szióka! Kistányérnyi szemekkel követem végig az útját, igyekszem magamba szippantani csábító kölnijét, de túl messze vagyok. Áh, ezt benéztem. De talán szórakoztatóbb lesz ez az óra, mint az eddigiek voltak. A látvány nem lesz utolsó, már azért megérte bejönni az órára.
Miután minden instrukcióval ellátott bennünket, ideje, hogy párt keressek magamnak. Azt hiszem, hogy az előttem ülő Anne McGregor tökéletesen megfelelő lesz erre a feladatra. Szerintem az ő legnagyobb bűne valami olyasmi lesz, hogy „kitörtem a Barbie-m lábát” vagy valami hasonlóra számítok, de majd elválik. Jelenleg nem tudom, hogy mi lesz az a rettentő bűn, ami kiíródik rám, de hát néha kell egy kis izgalom.
- Hé Anne, kezdek én. – adom meg neki a kezdő lökést, és megvárom, hogy szöszi kis tincseit összerendezze, és felkészüljön lelkiekben.
- Lex ignis! – kiáltom, és a juhar pálcát a lányra szegezem. A szokásos fénycsóva elhagyja a varázsvesszőt, majd Anne-hez ér, és egyszercsak kirajzolódni látszik valami: „letörtem a Barbie-m fejét”. Ejha, ez aztán a bűn! Nevetek egyet. – Lex culpa! – mondom ki a záró varázslatot. Azt hiszem, eleget láttam.
Anne fülig vörösödik, talán szégyelli a kis titkát? Most már oly mindegy, az tuti, hogy el fogom mondani mindenkinek, mert ez aztán ciki. Lehet, hogy gnyó vagyok, de ilyen ez a popszakma, nem igaz?
Én következem.
Nagy levegőt veszek, majd kifújom, és egy bólintással jelzem, hogy jöhet a mehet.
Hozzám hasonlóan elrebegi a varázsigét, és a csóva csak közeledik és közeledik… és egyszer csak mintha egy nyíl találná el a mellkasomat, a fájdalom szinte szétfeszít. A kín torzította ábrázatom arról árulkodik, hogy bizony nem kellemes élmény ezt a varázslatot átélni. Érzem, hogy az átok égeti a ruhám szöveteit, a levegőben terjengő égett szag tökéletesen elárulja, ki sem kell nyitnom a szememet hozzá.
Elhangzik a záró varázsige.
Kinyitom a szemem, végignézek magamon.
Fürödtem a prefektusi fürdőben. Kivertem Jennifer Watson fogát másodikban. Hazudtam Jeremynek.
Nem hinném, hogy az első a legfontosabb. Talán éppen inkább fordítva. Kicsit emberibb bűnök, mint Anne esetében. Fellélegzek, a fájdalom is véget ér lassacskán.