Óraépület

[MIYUU 美優]

MIYUU 美優

- Akkor hát, legközelebb, ha találkozunk, elhozom a papirosokat, és megmutatom neked. – immár bátrabban rákacsintok, és úgy döntök, hogy a továbbiakban hanyagolom ezt a témát… úgyis lesz ez még terítéken.

Mindketten erősen gondolkodtunk ezen az elemes témán. Hogyan oldhatnánk meg, hogy alkáli energiaforrás hiányában tovább tudjuk hallgatni a kedvenc muzsikánkat. A varázslók nem használnak áramot… tisztára, mint a középkorban. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell teljesen eldobni magunktól ezeket a technikai vívmányokat, mert bárhonnan is nézzük, az elektromosság előállítása és tudatos felhasználása az emberiség egyik legnagyobb eredménye.

Látom Miyuu is agyal, vonásai megkomorodnak, talán mintha el is szomorodott volna, de biztosan csak beképzelem. Aztán megszólal, és elmondja a tökéletes megoldást, magát a walkmant kell megbűvölni, hogy működjön elem nélkül.

~ Hogy erre én nem gondoltam! Persze, ez a legegyszerűbb megoldás! De sajnos igaza van, ha elkapnak vele még lehet a suliból is kicsapnak… ~

- Igazad van, – mondom szomorúan - de ha végeztünk a Roxfortban biztosan kipróbálom, már csak a kíváncsiság kedvéért is. Satine és bandája csínytevésein jót mulatok… - Hát igen, én szerencsére megúsztam a rágós sztorit, de emlékszem rá. Közben a kérésére odaadom a fülest, hogy nyugodtan belehallgathasson, és szinte türelmetlenül várom a véleményét. Olyan izgatott vagyok, mint egy kis gyerek, magam sem tudom miért. Alig várom, hogy a végére érjen… és bárhogy is próbálom leplezni kissé lelombozódom, mikor nem látom rajta a rajongást.

~ Hát persze, de nem is baj. Valahogy nem tudnám Miyuut elképzelni egy tombolós Cure vagy Metallica koncerten. De várjunk csak, csak nem? A filmet említette?! Ismeri? De jó! ~

- A hollónak volt a filmzenéje. -  lelkendezem. Ahhoz írták, az egyik kedvencem. Csak sajnos Brandon Lee meghalt forgatás közben, valami baleset történt, és az egyik fegyverben éles lőszer volt. – elszomorodom. Sajnáltam őt nagyon, de emiatt a film miatt lett az egyik kedvencem a Cure. Bon Jovi populáris? Hmm, végül is, eléggé felkapott mostanában. A Keep the Faith szerintem az egyik legjobb számuk, ami eddig megjelent. Enigma-t és Enya-t is hallottam már, mindkettő jó nyugis, relaxálós. A Spice Girls és a Backstreet Boys viszont elég távol áll tőlem – zavaromban megvakarom a tarkómat.

A mágikus uzsidobozra pillantok, már csak két süti maradt… észre se vettem, szinte úgy repül az idő. Beszélgetünk, falatozunk… és sosem gondoltam volna, hogy egy lány ilyen kellemes társaság lehet. Még magamnak sem merem beismerni, de jó vele lenni.

Bekapom a kezemben lévő édesség utolsó morzsáját, és azt hiszem elteltem. Ez a tömény cukros színorgia… több mint elég volt így egyszerre. Fél szemmel a torony órájára pillantok, és az átszűrődő holdfény megvilágításában próbálom leolvasni mennyire is jár későre… majd szomorúan konstatálom, hogy eléggé.

~ Nem sokára mennünk kell, különben meg fognak büntetni minket. Én nem bánom, de Miyuunak nem szeretnék rosszat. Nem akarok indulni, olyan jó így... csak még egy kicsit. ~

- Köszönöm, hogy megmentettél a ma esti éhezéstől. Talán egyszer kilóghatnánk a Roxmortsba valamikor… a Mézesfalás tele van finomságokkal – rákacsintok – szeretném viszonozni ezt a sok mindent.

[TED テッド]

TED テッド

-   Hát én sajnos nem úsztam meg. – jegyzi meg a rágós sztori kapcsán a lány, kelletlen kifejezéssel az arcán – Nagyon buta vicc volt, de remélem legalább ők jól szórakoztak. Szegény házimanók, volt dolguk utána bőven…

Szerencsére nem kellett sokáig a házimanók sanyarú sorsán rágódnia. Ted ugyanis felvilágosította, hogy a Holló című film betétdalát hallgatta az imént. Talán két éve adhatták a tévében, valamikor a nyári szünetben. Aznap este a szülei színházba mentek, Miyuu pedig nem tarthatott velük, mert a nyári meleg ellenére is sikerült megfáznia. Egyébként is könnyen elkapott bármilyen bacit, ám ez a nyirkos brit időjárás végképp betette nála a kiskaput. Tehát ő taknyosan-lázasan feküdt otthon, és az egész napot átaludta. Este pedig már sehogy se jött álom a szemére, hát fogta a kispárnáját, na meg persze a plüss nyusziját, és átköltözött a nappaliba. A tévében nem ment semmi izgalmas, sokáig csak kapcsolgatott. Sose szeretett a filmekbe a közepén bekapcsolódni, így amint talált valamit, ami éppen akkor kezdődött, hát annál is maradt. Így visszagondolva, nem volt valami félelmetes, inkább egyszer megnézhető, szórakoztató film. Ám akkor, egyedül az üres lakásban elég rémisztőnek tűnt. Főleg, hogy 11-12 éves fejjel sok dolgot még nem is értett, csak hogy elvetemült emberek borzasztó dolgokat tesznek benne, így jórészt csak pislogott. Ennek ellenére mégis lekötötte a film annyira, hogy reklámtól-reklámig lélegzetvisszafojtva meredjen a képernyőre. 

-   Hai, már emlékszem. – bólintott – Brandon Lee? Ő volt a főszereplő, ugye? Nem tudtam, hogy meghalt. De hát, akkor hogy forgatták végig? Szegény ember… De, hogy is mondjátok ti európaiak? A csúcson kell abbahagyni, nem? Így biztos mindenki emlékezni fog rá.

A szomorúság alattomosan kezdett benne kavarogni a színész halálának gondolatára. Biztosan nem így tervezte… vagyis, nem valószínű, hogy meg szeretett volna halni. És ez mindenképpen szomorú. Miyuu mélyet sóhajtott, ezzel megpróbálva kipréselni magából a kellemetlen, rossz érzéseket. Hogy jobb kedvre derítse magát, felkapott egy újabb sütit és nagyot harapott belőle. Érezte, ahogy szinte szétolvad a szájában. Ilyen finomságok mellett egyáltalán lehet szomorú az ember? A gondolat egészen elvonta a figyelmét az iménti témáról, így észre se vette, hogy egy kis rózsaszín cukros hab telepedett meg az orra hegyén. Ha ezt Miyuu tudta volna, biztosan fülig vörösödik, és az arca elé kapja a kezét. Ehelyett csak Ted-re mosolygott, és hevesen bólogatott a fiú véleményezésére.

-   Gondoltam, a lányok jobban szeretik az ilyesmit. De ezzel nincs is semmi baj. Meg is lepődtem volna, ha kiderül, mekkora egy Nick Carter-fan vagy.

A fiú tekintetét követve közben Miyuu is az órára pislantott. Döbbent vette tudomásul, hogy mennyire elszaladt az idő. Bent a vacsorának is vége, a többiek már biztosan a hálókörletekben vannak. Ha nem igyekeznek, nagyon megüthetik a bokájukat. Ezt talán Ted is észrevette, ám más jelét nem adta ennek, csupán megköszönte a vacsorát.

-   Igen, az nagyon jó lenne. – ragyogott fel Miyuu tekintete a Mézesfalás említésére. Egy pillanatra egészen úgy festett, mint aki eddig nem is sütivel tömte a pocakját, hanem nyers répával, és persze hetek óta egyáltalán nem látott édességet. Bár az orrán pihenő apró habkupac erősen cáfolta ezt a feltevést. – Az a világ legjobb helye! El kell mennünk oda!

Egy pillanatra egészen meg is feledkezett az időről, arcán látszott, legalább annyira lelkesedik az ötletért, akár egy csoport kiéheztetett óvodás. Az meg, hogy mindezt a bűnözést Ted-del követheti el, már csak a hab volt a tortán.

-   Bár, ha nem kapkodjunk magunkat, legfeljebb büntetőmunkára mehetünk majd. – mutatott kelletlenül a nagy, tejüveg számlap felé – Még a prefektusok előtt kéne visszaérnünk a körletünkbe. Elkísérsz egy darabon?

[MIYUU 美優]

MIYUU 美優

- Igen, ő volt a főszereplője. Dublőrrel, és digitális technikák használatával fejezték be a filmet. Ezért nem volt feltűnő, hogy már nem az „igazi” Brandon-t látjuk… - mondom szomorkásan. A csúcson kell, így van, de ezt halálra nem nagyon szoktuk mondani. Sajnálom szegényt… - merengve elcsendesedem.

Látom Miyuu is elkedvetlenedett… bánt, hogy ismét elrontottam a kedvét, de látom, hogy csak pillanatnyi ingadozás csak, hiszen egy habos süteményt vadászva, majd majszolva derű és boldogság ül ki az arcára. Ám az egyik falatnál egy kevés rózsaszínes cukros hab került az orra hegyére, és láthatólag ő ezt nem vette észre. Igyekszem nem feltűnően bámulni, inkább csak magamban mosolygok rajta.

~ Milyen aranyos. Nem tudom mit csináljak, hogyan adjam udvariasan tudtára, hogy ott maradt egy  kis apróság? Vagy egyszerűen csak mosolyogva töröljem le? Hisz volt már olyan, bár azok könnyek voltak… De így nem engedhetem el, mert hát, hogy nézne ki, ha nem figyelmeztetem, milyen udvariatlanság lenne? De nehéz dönteni, pedig ez csak egy kis semmiség… ~

A lány közben valami Nick Carterről beszél, akiről fogalmam sincs, hogy kicsoda. Engem pillanatnyilag jobban leköt a „habos orr” probléma, amire megoldást kell találnom. Mélyebb merengésemet megakadályozza Miyuu határtalan öröme, amit a Mézesfalás említése okozott.

~ Boldog vagyok, hogy így örül neki. A mai este után sejtettem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire édesszájú. Sebaj, egyszer nagyon szívesen elvinném oda. Ez a lány bármit megér… megmelengeti a szívem, szeretném, ha örömet szerezhetnék neki. ~

Magam sem értem, hogy mit érzek, mi ez a melegség a mellkasomban, talán ismét kipirultam. Zavarban vagyok, nem számítottam arra, hogy ilyen kitörő boldogsággal fogadja az ötletemet. Ám tudom, az idő vészesen fogy, lassan indulnunk kell, bármennyire is vágyom az ellenkezőjére. Nem húzhatom tovább a habos „dolgot”, döntenem kell, úgyhogy arcomon egy apró mosoly kíséretében cselekszem.

- Ne haragudj, nem tudom, hogy mondjam – kissé közelebb hajolok az arcához – csak egy apróság, ne félj, nem harapok – majd a mutató ujjammal óvatosan „megszabadítom” az orra hegyén kéretlenül megpihenő cukormáztól. Itt maradt egy kevés a süti habjából – mondom, s közben megmutatom, hogy lássa, nem lódítok.  Ellenben, csak idáig sikerült kigondolnom, hogy mit is csináljak, ám, hogy ezután mi legyen immár az én ujjamon strázsáló habbal? Nos, az rejtély… úgyhogy egy hirtelen ötlettől vezérelve egyszerűen csak bekapom… probléma megoldva. Mire zavarom fokozódhatna, sajnos – szerencsére Miyuu is észrevette az idő rohanását, és megmenti a helyzetet.

- Még a prefektusok előtt kéne visszaérnünk a körletünkbe. Elkísérsz egy darabon?

~ Ha egy lány ilyet kér egy fiútól, lehet erre nemet mondani? Soha! ~

- Boldogan tennék eleget a kérésednek, sőt, kérned sem kell, ez csak természetes. – mondom mosolyogva, majd kezemben a dobozzal szinte felpattanok a földről, és szabad kezemet nyújtva Miyuu-t is felsegítem. Köszönöm neked ezt a szép estét, mert amilyen rosszul indult, hála neked teljesen megfeledkeztem a rossz dolgokról.

Karomat nyújtom, hogy ha szeretne, nyugodtan karoljon belém, majd elindulunk a csigalépcsők végtelenje felé.


Köszönöm a játékot! ^_^

A helyszín szabad!