A lim-lomos hely

[Bee<3]

Bee<3         

"Csókból születik a boldogság,
S abból, hogy valaki gondol rád.
Melléd lép s ettől minden szép és csodás!
Két száj csókra vár és összeér.
Nincs már semmi, ami többet ér.
Így jön létre s így talál reád
Egyetlen csókból a boldogság."

 Behunyt szemmel élvezi a kezem barangolását. Örülök, hogy tetszik neki. Annak is, hogy be mertem vállalni. Elvégre csak a Griffendélbe osztott be az a koszos süveg. Közelebb hajol, sokat nem kell fáradnia, mert már eleve előtte lihegtem. Beteljesül amit akartam. Egybeforrunk és úgy ölelem, mintha most ölelném utoljára. Pedig ez csak a kezdet.
 Behunyom a szemem és átadom magam a pillanatnak. Gyengéden csókolom, szépen lassan, hogy kiélvezhessem minden percét. A szabad kezemmel elkapom az egyik kezét és gyengéden simogatom. Tetszik a helyzet mit ne mondjak. Remélem nem csak az éjszakára vonatkozóan gondolja a dolgokat. Mert én azt hiszem nem. Igen is kell valaki akire támaszkodhatok ezekben az időkben. Na majd meglátjuk egyelőre a jelennel és nem a jövővel foglalkozom.
 Elég a gyengédségből gondoltam és vadul belemászok a szájába. Elkapott a hév na. Remélem nem bánja, mert én aztán nem. Ideje lenne egy kis lélegzethez hagyni szegényt, úgyhogy elhúzódom egy kicsit még egy gyengéd csókot lehelve előtte az ajkaira. Nagy mosollyal és újra nyitott szemmel nyugtázom a történteket és igyekszem megkeresni a Bee-n elveszett karjaimat.
 Mennyi lehet az idő? Igazából már azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de nem érdekelt. Azt se bántam volna ha most azonnal szemközt lőnek egy halálos átokkal mert legalább boldogan terülök ki.
- Így máris jobban érzem magam. - mondom és nagy cuppanósat nyomok Bell homlokára. Hát még ilyen helyzetben is meg kell tartani a vicces Niall-t. Ő aztán sose tűnik el. - - Remélem nem bántad meg. Én ugyan nem. Sőt. Többet akarok.- majd elégedetten hátradőlök és elveszek a gyönyörű szemeiben.

Niall

"Kikapcsolódik az egész világ, eltűnik a hold, az eső, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben.
 Csak ketten létezünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen."

*Az ölelése...el sem tudom mondani mit jelent nekem. Azt hiszem, erre a pillanatra életem végéig emlékezni fogok. Nem tudom, hogy Niall-nak nyitva van-e a szeme, mert az enyém csukva van, így nem látom, de most nem is zavar. Gyengéd a csókja, és lassú. De én nem bánom, csak visszacsókolom. Az egyik kezével megfogja az enyémet, és azt simogatja. Az agyamba tolakodik egy kép: mi lenne, ha most találna ránk valaki? Ám ez a gondolat nem sokáig foglalkoztat, elhessegetem. Ugyan miért nyitnának ránk?
 Inkább a jelennel törődöm, és elhessegetem az efféle gondolatokat, hiszen ilyeneknek, ilyenkor nincs helye a fejemben. Most az egész létemet csak a Niall iránti érzéseim töltik ki.
 Nem sokáig marad a fiú gyengédsége, most már kezd vadabbá válni. Ezt sem bánom, már éppen itt volt az ideje, azzal a kezemmel, amit nem fog meg a hajába túrok, és úgy húzom közelebb magamhoz. Aztán elhúzódik, ám előtte kapok még egy kis csókot a számra.
 Elmosolyodom, majd kinyitom a szememet. Ránézek a fiúra, és látom, hogy ő is mosolyog, miért ne tenné? Majd egy vicces kis mondattal, egy újabb puszit kapok, immár a homlokomra.*
- Én is, határozottan jobban!
*Mondom, és egy halk kis nevetést hallatok. Hallgatom a fiú mondatát, és az utolsó szavaira öröm járja át a szívem. Igen, azt hiszem, én is többet akarok. Nézem, ahogy hátradől; a mozdulatai elégedettséget sugallanak. A szemembe néz. Eddig nem is figyeltem meg, hogy mennyire szép kék szemei vannak.*
- Többet akarsz?
*Kérdezem egy huncut mosollyal.*
- Akkor kénytelen leszek többet adni.
*Mondom, és rávigyorgok. Közben Nessa visszatér a szobában a felfedező körútjáról. Még jó, hogy nem egy perccel korábban. Akkor roppant fontos dolgokat zavart volna meg. Észreveszem, hogy a szájában egy egér van. Na legalább neki is van sikerélménye a mai estéről.*

[Együtt.]

Bee

Nem is értem mivel érdemeltem ezt ki. Azt, hogy baromi nagy mázlista vagyok. Na jó, lehet, hogy később még megbánom a hirtelen kijelentéseket. Nem olyan könnyű engem elviselni! Ha most ránk találna Friccs vagy egy tanár nemhogy pont levonást kapnánk de még meg is átkozna. Még akkor is megérné az este. Nekem biztos.
Mivel innen már nincs kiút és nem is keresem, bele kell gondolni, hogy mi lesz ezután. Hogy fogadják a többiek meg ilyenek. Bár eddig sem izgatott senki véleménye. Na jó néha a sajátommal azért foglalkozom. Bízom benne, hogy irigy és gyilkos tekinteteket kapok majd a csajoktól. Aki foglalt úgyis mindig nagyobb közrajongásnak örvend, bár nem értem miért. Ki érti a nők észjárását?
Ahogy rám mosolyog belül egy önelégült hang felüvölt bennem. Persze ez az a kellemes üvöltés és kegyetlen jól esik. Remélem még egy darabig így is lesz. Kezdek végre lenyugodni az izgalomban most már nem lesz para. Sőt. Remélem csodálatos napok, órák, hetek következnek. Együtt. Ezt lassan ideje lesz tisztázni. Közben a macsek is visszatér a vadászatból és nevetve nyugtázom, hogy sikeres volt.
Úgy látszik ma neki is bejött az élet.- mondom vidáman.
Benne van a kis játékban, úgyhogy úriemberhez méltóan cselekednem kell. Kihámozom magam alóla és összeszedem az elmúlt percekben elveszett végtagjaimat. Remélem nem érti félre a szándékom. Felülök a kanapén és derekát átkarolva magamra húzom, hogy a lábaimon kényelmesen elférjen. Kezeimmel a hajába túrok és megcsókolom. Nehéz abbahagyni, de leküzdöm a vágyat és a fülébe suttogok.- Remélem tudod, hogy most már nehezen fogsz szabadulni tőlem.- ideje tisztázni a játékszabályokat. Mert ha egy estére szól a dolog akkor, úgy játszunk. Bízva bíztam hát, hogy számomra előnyös választ kapok, de még mielőtt bármit is mondhatott volna jobban magamra húztam és újabb csókot leheltem édes ajkaira. Azt hiszem ez többet jelentett bármilyen okoskodásnál. Újra levegőhöz hagyom, de most hátradőlök a kanapén teljesen, elővéve a legártatlanabb arcomat. Mert olyan is van ám nekem. Főleg mikor a balhékból kell kimagyarázni magam, fontos, hogy legyen egy sajnálható arculat.
- Lássuk mi is az a több! - mondom ártatlanul vigyorogva. Feladtam a leckét ahogy kell, lássuk megoldják-e.

[Niall]

Niall

*Egy kissé furcsának találom, hogy én, aki általában csak vidáman magamat adom, most ilyen, hogy is mondjam, csábítóan hatok valakire. Nem mintha zavarna, történetesen nagyon is szívesen vagyok most itt, és csinálom azt amit, mégpedig a legjobb társaságban. Amikor visszatér az én szeretett kis házi kedvencem, Niall egy vidám kis megjegyzéssel nyugtázza.*
- Bizony.
*Mondom, és nem kerüli el a figyelmemet a „neki is” megszólítás. Megsimogatom Nessát, és megdicsérem az ügyes fogásért. A fiú összeszedi az eltévedt kezeit, meg kikászálódik a testeink keltette csomóból.
 Szerencsémre koránt sem azért, hogy elmenjen, mert elkapja a derekam, és újra magához húzva csókolni kezd. A keze már megint a hajamba túr. Vadul visszacsókolom, remélem nem tart túl rámászósnak. Bár ami azt illeti nem én kezdtem...
 Abbahagyja a csókot, és a fülemhez hajolva belesuttog. A lehelete csiklandozza a bőröm.*
- Ki mondta, hogy szabadulni akarok? Mert azt kell mondjam, még egy ideig boldogítani foglak.
*Mondom, és megint vigyorgok. Kíváncsi vagyok a többi diák pillantására, amikor együtt látnak majd Niall-lal. Azt hiszem a lányok részéről csak irigykedő szemeket fogok kapni, és meg kell mondjam lesz mire irigykedniük. Az én Niall-omra. Huh, ez elég bizarrul hangzott. Sose szerettem az olyan nőket, akik kisajátították a partnerüket. Szerintem ez borzalmas dolog. Közben a fiú újabb kérdést tesz fel.*
- Azt neked kell tudnod, te mondtad, hogy többet akarsz. Mindenesetre, a lényeg, hogy ha csak egy éjszakás kalandot keresel, akkor akár most ki is mehetsz.
*Mondom, és bármily meglepő, mosolygok. Na nem, mintha ez olyan vicces lenne. A lényeg, hogy csak azért mondtam, az utolsó mondatot, mert 90%-ban biztos vagyok benne, hogy Niall hosszabb távra akar kapcsolatot; és ez eléggé egyezik az én igényeimmel is. Most mégis kíváncsian várom a szavaim hatását. Remélem nem sértettem meg, hogy ilyet mondtam neki, nehogy azt feltételezze, hogy ilyet gondolok róla. Bár egy kissé rosszcsontnak tűnik, de az nem baj a jófiúk, általában unalmasak...*

♥Bell♥

Azt akarom, hogy legyen holnap, és újra holnap és újra, és azt akarom, hogy azokon a holnapokon minden percemet veled tölthessem!

Leírhatatlanul jó eső érzés ami bennem keringett. Egy poros koszfészekben ültem, na meg ültek rajtam, mégis úgy éreztem, hogy az enyém a világ. Kezdtem egyre biztosabb lenni abban, hogy már senki nem fog megzavarni minket. Meg abban is, hogy itt töltjük az éjszakát. Reggel valószínűleg egy kimerült, de mégis dalos madár leszek. Persze ha megérjük. Kérdés, hogy mennyire verhetjük a dolgot nagy dobra, elvégre sárvérű vagyok. Ő meg félvér. Pont ezen van mostanság az egész rendszer fennakadva, hogy ez undorító. Ebben a pillanatban én semmi undorítót nem látok kettőnk között. Sőt. Imádom. Annyira megfogott Bee ezalatt a pár lopott pillanat alatt, mióta együtt vagyunk, hogy nincs is rá jó szó. Azt hiszem írnom kell anyáéknak, hogy a szobámat tettesse rendbe, gáz lenne, ha tele lenne a sok égésfolttal. Mármint azokkal, amik a kis kísérleteim alatt születtek. Remélem majd tetszik neki a meginvitálós ötletem. Elvégre elfér abban a pofátlanul nagy házban, de ez még a jövő zenéje...
Újabb szavak ébresztenek fel az álmodozásból, de nem azok amikre számítottam. Sőt kész meglepetésként értek. Először majdnem fel is háborodok rajtuk, de aztán az a mosoly...Kész kezesbárányt csinál belőlem, egyszerűen nem bírok magammal. Már a feltételezés is bántó, hogy átverném, elvégre simán kenyérre tud kenni. Olyan hosszútávra tervezek vele, amennyire csak lehet. Sokan mondják, hogy nem okos dolog manapság tervezni, pláne egy magamfajtának nem, de nem érdekel.
Ebben az elvarázsolt világban is jól esik elvarázsoltnak lenni.
A becsületemet nem adhatom fel és azt se mutathatom ki, hogy mennyire bámulatos hatással van rám. Ha már most nem tudok Rá haragudni vajon mi lesz később? Nehéz megítélni, de én most csak többet és csak őt akarom. Nagy önuralom kell hát, hogy egy gyengéd érintés vagy egy édes csók által tegyem szándékaimat tisztává. Inkább eljátszom a sértődött kisfiút, hogy megvigasztaljon. Remélem nem érti félre.
- Most vedd úgy, hogy megsértődtem.- játszom a szerepem és bizony most nem mosolygok.- Túl szép vagy ahhoz, hogy ilyen felmerüljön bennem meg kétlem, hogy ami az utóbbi percekben történt az olyan egy éjszakás... - mondom komolyan és hátradőlök. Igyekszem kicsit elhúzódni és elkezdek fészkelődni, mintha kicsit kényelmetlen lenne a helyzet. Végül elhelyezkedem és szememet felfelé szegezve sértődött arcot vágva várom, hogy mit lép. Kíváncsian várom.

Ny

„Vele az idő és a tér egyetlen zavaros ködbe folyt össze mindahányszor, és én mindkettőről teljesen megfeledkeztem. „

*Kíváncsi vagyok, vajon anya mit szólna, ha egyszer csak beállítanék Niall-lal. Valószínűleg leesen az álla. De után, ha kettesben maradnánk, komolyan elbeszélgetne velem. Azt kérdezné, hogy nem félek-e attól, hogy őt is elvesztem. Lehet, hogy csak pillanatnyi érzés – bár én nem hiszem – de azt válaszolnám neki, hogy nem nem félek, és különben is túlzottan szeretem ahhoz, hogy lemondjak róla. Ahogy ezt kimondtam magamban, már biztos voltam benne. Igen így cselekednék, ha ez a kérdés előkerülne.
 Az a helyzet, hogy anyám néha túlzottan azt hiszi, hogy én is olyan vagyok, mint ő. Pedig nem, én inkább apámra ütöttem,ő sokkal bátrabb volt, míg az én drága anyámat egy kicsit mindig mintha önös érdekek vezérelték volna. Hiába ha apa nem látta, én felismertem, hogy mikor ütközött ki a „Black-vér”.
 Most, hogy a saját szüleimen gondolkodom, kíváncsi leszek az ő szüleire is. Teljesen más lehet, úgy, hogy muglik. Az is érdekelne, hogy Niall vajon nem félti-e őket. Hátha így akarnák zsarolni, vagy egyebek.
 Mikor a szavaimmal is kifejezem, hogy ha egy éjjelért jött, akkor az ajtó már nyitva is. Nagy durcásan eljátssza a sértődött kisfiút. Én csak mosolygok, ám az utolsó szavaira a gyomrom összerándul. Valahogy régebben is kevesebb volt az önbizalmam, ezért mindig is jól estek a bókok; főleg a fontos személyek szájából...
 És igaza van, én sem hinném, hogy egy éjszakás lenne. Vagy csak remélem? Nem biztos vagyok benne.*
- Hajaj! Akkor most valahogyan ki kell engeszteljelek?
*Kérdezem, és felhúzom a fél szemöldökömet; a számon féloldalas mosollyal.*
- Az elég, ha azt mondom, hogy sajnálom?
*Kérdezem, és közben esdeklően nézek rá. Most jönnek a nagy bociszemek...*

Bell<3

 Van az úgy, mikor úgy érzi az ember, hogy eljött az ő nagy pillanata. Legyen szó szerelemről, munkáról vagy egy nagy döntésről. Sokan sokféleképpen élik ezt meg. Van aki bepánikol és a rossz döntést hozza, van aki egyből tudja mit kell tenni és van olyan, aki addig tököl, amíg a lehetőségre lecsap valaki más, esetleg idejét veszti az. Hogy én melyikbe tartozom nem tudom. Túl sok döntés elé még nem állított a sors. Jó persze mondhatnám, hogy de igen, azonban komoly döntés elé nem. Mert az nem befolyásoló döntés, hogy én most ezt vagy azt választom a boltban. Esetleg mindkettőt. Csak sajnos van amiből nem lehet kettőt hazavinni. Ilyen például egy életre szóló társ, egy új barát. Egyedi meghatározó dolgok. De honnan tudhatom, hogy itt van az a vízválasztó, ami most eldönti az életem. Sehonnan. Majd tíz év múlva rájövök, hogy itt rontottam el. Esetleg itt nyertem meg mindent.
 Lehet, hogy csak simán hülye vagyok de arra gondolok vajon mi lesz velünk később. Oké oké most nagyon szuper és igen nem az első pillanatokban kell erre gondolni meg az újdonság varázsa mindig nagyobb löketet ad a dolgoknak. Ha tizedjére csúszunk le ugyanazon a csúszdán az már annyira nem is élvezetes. Mégis úgy érzem, hogy helyes amit teszek és minden egyes sejtem ordítva adja a tudtomra, hogy fejezzem be a hülyeséget és legyek boldog. Most, itt. Ne érdekeljen, hogy mi lesz később. Ragadjam meg az alkalmat.
 Ránézek. A szemei teljes hipnózisba ringatnak, ahogy az utolsó szavak elhagyják Bell ajkait. Engedek neki, elég volt a szavakból és a játékokból. Mintha nem is én irányítanám a cselekedeteimet ösztönösen jön minden mozdulat. Közel hajolok, olyan közel, hogy már szinte eggyé válunk. Az izgalomtól az egész testem megborzong, kezeim viszont tudják mi a dolguk. Úgy markolok bele lágy tenyereibe, mintha soha többé nem akarnám elengedni. Nem is akarom. Álsértődőttségemnek immár nyoma sincs, felrobbant bennem egy tűz, amit még sosem éreztem. Belülről melegít és csak egy módón táplálhatom. Érintenem kell, csókolnom, mintha nem lenne többé holnap.
- Itt töltjük az éjszakát?-  olyan halkan suttogom, hogy talán nem is hallotta. Nem tudom mi mondatta ezt velem, mire kimondtam már agyam kitisztult és éreztem, ahogy arcom fokozatosan égető pirossá válik.
 A tűz hamar felemésztette pillanatnyi harcomat a vágyak felett. Könnyen legyőzött. Gyengéd csókot lehelek ajkaira. Ez az a pillanat amire mindig is vágytam. Minden gondom elszállt, mintha egy új világba csökkentem volna. Az égető tűz a testemben megállíthatatlanul kezdett terjedni, de ellenálltam neki és visszahúzódtam. Nem szabad megmutatnom mennyire elvarázsolt. És én még azt hittem az a varázslat amit mi itt az iskolában csinálunk...  

[Raven*A lim-lomos hely. Elég érdekes hely, az biztos, de ez kit izgat? Este 8 óra lévén elég sok emberke van a folyosókon, de többnyire már a klubhelyiségbe igyekeznek. Én a magam részéről már vacsoráztam, köszönöm szépen, és elhatározom, hogy felkeresem ezt a kis helyet. Az egyik szobatársam mesélt róla és azt mondta, hogy rengeteg különleges dolog van odabent. Csak hát elég nehéz megtalálni ezt a helyet. Az instrukció a következő volt: "Menj a Nyugati szárnyba. Ott Balga Bedrik portréjánál fordult jobbra, majd az undorító barnás-zöld faliszőnyeggel szemben lévő kopottas ajtón menj be." Nem valami bonyolult, nem is tudom, hogy miért nem ismeri több emberke ezt a helyet. Valószínű azért, mert senki nem veszteget egy pillantást sem arra a koszos, faajtóra. Én azonban igen, úgyhogy körbenézve a folyosón gyorsan bevillanok az ajtón. Habár az ajtó kicsit nyikorog, annyira nem észrevehető a dolog, úgyhogy kikukucskálva immár az ajtó mögül a folyosóra örömmel látom, hogy nem látott meg senki. Vagy legalábbis nem figyelt fel senki arra, hogy eltűntem egy ajtó mögött. Remek!Belépve belebotlok egy fotelbe, mire egy halk Áú! hagyja el a számat. Megállva körbenézek és elcsodálkozok. Itt aztán tényleg rengeteg minden van! Elkobzott iskolai ládák, romos szekrények, fotelek, amikből kiáll a rugó, még egy kényelmesnek tűnő ágy is van itt. Vigyorogva indulok beljebb, utat ásva magamnak a sok-sok holmi között. Az egyik lezárt utazóládához sietek, ki tudja, hogy mi van benne. Útközben az egyik apró éjjeli szekrényen egy pálcát látok meg.*- Nahát! Ez mi? *fogom meg a pálcát és legyintek vele, mire egy színes papagájjá változik a pálca. A papagáj néhány tollát hullajtva felrepül az egyik szekrény tetejére.*- Csali pálca! *szólal meg kissé rekettesen a papagáj, amire ugrok egyet.*- Jézusom... *morgom magamban és figyelve a papagájt, kicsit beljebb indulok, ismét megcélozva a bőröndöt.*]

Raven


*A lim-lomos hely. Elég érdekes hely, az biztos, de ez kit izgat? Este 8 óra lévén elég sok emberke van a folyosókon, de többnyire már a klubhelyiségbe igyekeznek. Én a magam részéről már vacsoráztam, köszönöm szépen, és elhatározom, hogy felkeresem ezt a kis helyet. Az egyik szobatársam mesélt róla és azt mondta, hogy rengeteg különleges dolog van odabent. Csak hát elég nehéz megtalálni ezt a helyet. Az instrukció a következő volt: "Menj a Nyugati szárnyba. Ott Balga Bedrik portréjánál fordult jobbra, majd az undorító barnás-zöld faliszőnyeggel szemben lévő kopottas ajtón menj be." Nem valami bonyolult, nem is tudom, hogy miért nem ismeri több emberke ezt a helyet. Valószínű azért, mert senki nem veszteget egy pillantást sem arra a koszos, faajtóra. Én azonban igen, úgyhogy körbenézve a folyosón gyorsan bevillanok az ajtón. Habár az ajtó kicsit nyikorog, annyira nem észrevehető a dolog, úgyhogy kikukucskálva immár az ajtó mögül a folyosóra örömmel látom, hogy nem látott meg senki. Vagy legalábbis nem figyelt fel senki arra, hogy eltűntem egy ajtó mögött. Remek!
Belépve belebotlok egy fotelbe, mire egy halk Áú! hagyja el a számat. Megállva körbenézek és elcsodálkozok. Itt aztán tényleg rengeteg minden van! Elkobzott iskolai ládák, romos szekrények, fotelek, amikből kiáll a rugó, még egy kényelmesnek tűnő ágy is van itt. Vigyorogva indulok beljebb, utat ásva magamnak a sok-sok holmi között. Az egyik lezárt utazóládához sietek, ki tudja, hogy mi van benne. Útközben az egyik apró éjjeli szekrényen egy pálcát látok meg.*
- Nahát! Ez mi? *fogom meg a pálcát és legyintek vele, mire egy színes papagájjá változik a pálca. A papagáj néhány tollát hullajtva felrepül az egyik szekrény tetejére.*
- Csali pálca! *szólal meg kissé rekettesen a papagáj, amire ugrok egyet.*
- Jézusom... *morgom magamban és figyelve a papagájt, kicsit beljebb indulok, ismét megcélozva a bőröndöt.*

[Ashley]

Ashley

   A Griffendélesnek olyan érzései voltak, mikor tizenhárom évesen visszajött a Roxfortba, hogy vánszorogni fognak nem csak az évek, de a napok is. Hogy nem fogja túlélni a kegyetlen órákat, hogy majd úgy kell rugdosni nem csak a napokat, de őt is, hogy lépést tudjon tartani a kegyetlen életben. Ám meghazudtolva ezt az elméletét, úgy eltelt közel öt év, hogy már arra se emlékszik, hogy mi volt egy héttel ezelőtt.
   Ez alatt az öt év alatt felnőtt. Nem csak fizikailag, de lelkileg is megedződött, már nem omlik össze egyik pillanatról a másikra, mikor valami, számára fájó emléket idéznek fel, hisz elveszítette édesanyját, ki magát az életet jelentette számára. Mellette lett belőle "nagyfiú" ahogy az anyja emlegette, őt tartotta a menekülő útjának, mikor valami gondja volt. Hozzá mindig mehetett, mindig hozzábújhatott, amit már közel öt éve nem tudott megtenni, bár meg kell hagyni, elég viccesen mutatna. Minden esetre mély nyomot hagyott benne az akkor zajló haláleset, mikor is az anyja a szeme láttára veszítette életét.
   Ez a halál eset szépen lassan a sötétségbe üldözi a fiút, ki nap mint nap viaskodva az élettel próbálja tartani magát. Igyekszik nem a másik oldal felé vonzódni, tudata gyökeret vetett a béke és a szeretet világában, megvetve ezzel a halált, és tudjuk kit a társaival együtt. Ám, mint tudjuk, nincs "fény" "sötétség" nélkül. Viszont az, hogy ki melyik oldalhoz vonzódik jobban, mennyire erős az akarata, mennyire tudja megállni a helyét az igazság oldalán, az csak az adott személytől függ. Vagy erős tud maradni, és igyekszik a jelenben élni, vagy pedig összeomlik és a végzetébe rohan, akár csak Raven.
   Igen, a végzetébe, hisz pár évvel ezelőtt a jóslat azt mondta ki, hogy a sötétsége fog menekülni és beigazolódik apja elmélete, miszerint a fiú annyi sötétséget rejt a lelkében, hogy csak halálfalóként, vagy sötét varázslóként élhet ebben a világban.
Vagy sehogy...
   Raven ezt próbálja megelőzni. Nem akar a sötét oldal hatáskörébe esni, nem akar ő semmi olyat tenni, ami nem csak a mágusnemzedékre, de a muglikra is hatással lehet. Ő csak egy egyszerű varázsló akar lenni, aki a gonosz ellen küzd a jók oldalán. Ám szokták mondani, a sorsunkat mi alakítjuk, így semmit nem bízhat a véletlenre.
   Mélyet sóhajtva löki el magát az ódon falak egyikétől, majd indul el az emeletre, hogy beleolvadva környezetébe, valamivel elfoglalhassa magát anélkül, hogy Voldemortra vagy a halálfalókra gondolna. Egy kisebb szobát választ magának, amit az ajtaja alapján ítél meg. Ahogy benyit, rögtön beleakad sötét farmerja egy fotel, törött lábába, ezzel a kelleténél egy cseppet hangosabb zajt csapva. Ahelyett, hogy gyorsan lelécelne, inkább gondosan kikapja a szilánkos végű fadarabot a dobozból, majd megfordítva azt, a doboz aljába rejti, hogy még csak véletlenül se akadjanak fel rá mások, ezzel esetlegesen megsebezve magukat.
Megigazgatva sötétszürke rövid ujjúját, halkan próbálja áttörni magát a hatalmas lom tömegen, mikor is megpillant egy réges régi, vaskos könyvet, majd lehuppanva egy lábak nélküli fotelba, az ölébe veszi a poros papírhalmot.
   Még mielőtt alaposabban beleáshatná magát a talált tárgy tanulmányozásába, halk motoszkálásra kapja fel a fejét. Hosszasan tanakodva ücsörög még egy darabig, majd mikor a neszezés hangosodni kezd, feláll, hogy megtalálja annak okozóját. Nem lepődne meg, ha ennyi kacat között pár patkány is tanyáznak, esetleg egér. Ám a látott lény, egy egérnél, de még egy patkánynál is termetesebbnek tűnik, hosszú, élénkvörös hajkoronával.
   - Te nem nézel ki egérnek. - motyogja a vártnál hangosabban, a tarkóját vakargatva egy gyermeki, féloldalas mosollyal.

[Raven*Átvágva a kis termen - ami azért az ajtóból sokkal kisebbnek tűnt, mint innen bentről - az utazóláda felé igyekszem, hogy beletúrjak a tartalmába. Közben persze összeakadok egy csalipálcával, amiből egy igazi papagáj születik és felrepül az egyik szekrény tetejére. Hurrá. Nem is kell más, mint egy beszélő papagáj.*~Lehet megtartom.~*jut eszembe egy őrült ötlet, de aztán el is vetem, mert inkább valami kis baglyot, vagy nyuszit tartanék. Azok annyira aranyosak. Nem egy nagy, színes, beszélő papagájt. Persze, ha most gondolatolvasó lenne a kis állat, akkor biztos, hogy kapnék a fejemre, de nem álmaim állata a papagáj. Eszembe sem jutna ilyesmi állatot tartani. Otthon sincs állatka, apám nem tudná elviselni az állatot, én pedig - mint tudjuk - elég keveset vagyok otthon. Kellemetlen. Miközben ezen gondolkozom, nem is hallom meg az ajtó nyikorgását és azt, hogy valaki belép. Márpedig ez súlyos felelőtlenség, hiszen bárki bármikor hátba támadhat, vagy egyszerűen bezárhat ide. Legyen az halálfaló, vagy csak egy gonoszkodó diák. De szerencsémre egy Griffendélessel hozott össze a sors, remélem, hogy egy jó fej Griffendélessel. Őket soha nem utáltam. Irigy sem voltam rájuk, miért is lennék? Engem mindenki ismer a suliba. Nem hiába vagyok Anglia egyik leghíresebb divatcégének a reklámarca. Nincs okom tehát irigynek lenni semmire és senkire. És nem is vagyok. Büszke vagyok a Hugrabugra, minden háznak kell valami színesítő elem, amire büszke lehet. Hát a sárgáknál én vagyok az. Persze, a sok stréber, jó tanuló mellett. No nem mintha én nem lennék amúgy jó tanuló. De nem is ez a fontos, hanem az érkező diák, egy srác, aki halkan ugyan, de még érthetően szólal meg. Megpördülök a tengelyem körül, mintha hopponálni szeretnék és úgy meredek a fiúra. Mivel abszolút nem vettem észre, hogy érkezett valaki, a szívem kétszer-háromszor olyan gyorsan dobog, mint kellene és a szemem is kicsit kitágult, meredten pislogok a fiúra. Mikor azonban az agyam felfogja, hogy nincs vész és ezt az ereimben száguldó adrenalin is engedi, ellazulva felnevetek. Nem tudom, honnan jött a fiúnak az egeres hasonlat, de kétség kívül tetszik.*- Nem, úgy vélem, kicsit csinosabb vagyok egy egérnél.*jelentem ki még mindig nevetve, majd mosollyá lágyul a nevetésem, ahogy elnézem a fiú arcát ás az arcára kiülő kisfiús mosolyt. Tetszik. Kifejezetten tetszik a fiú, olyan aranyos.*- Behatoló! *nyekergi a papagáj, mire ismét ugrok egyet és felpillantok rá.*- A frászt fogja egyszer még hozni rám... Silentio! *veszem elő a pálcámat és legyintek a papagáj felé, aki azon nyomban elhallgat.*- Így már jobb. *bólintok felé büszkén mosolyogva és a fiú felé fordulok. Immár rá irányítom az összes figyelmemet. Persze nem lesz nehéz.*- Hogy s mint? Mi járatban itt? Hogy hívnak? *nyomban három kérdés száguld Raven felé, nem lepődnék meg, hogyha azt sem tudná hirtelen, hogy fiú-e, avagy lány. De ezek ilyen alap kérdések, mégis had tudjam már meg ennek a helyes srácnak a nevét. Aztán majd ő is kérdezhet. De most itt a kezdés.*]

Raven

*Átvágva a kis termen - ami azért az ajtóból sokkal kisebbnek tűnt, mint innen bentről - az utazóláda felé igyekszem, hogy beletúrjak a tartalmába. Közben persze összeakadok egy csalipálcával, amiből egy igazi papagáj születik és felrepül az egyik szekrény tetejére. Hurrá. Nem is kell más, mint egy beszélő papagáj.*
~Lehet megtartom.~*jut eszembe egy őrült ötlet, de aztán el is vetem, mert inkább valami kis baglyot, vagy nyuszit tartanék. Azok annyira aranyosak. Nem egy nagy, színes, beszélő papagájt. Persze, ha most gondolatolvasó lenne a kis állat, akkor biztos, hogy kapnék a fejemre, de nem álmaim állata a papagáj. Eszembe sem jutna ilyesmi állatot tartani. Otthon sincs állatka, apám nem tudná elviselni az állatot, én pedig - mint tudjuk - elég keveset vagyok otthon. Kellemetlen. Miközben ezen gondolkozom, nem is hallom meg az ajtó nyikorgását és azt, hogy valaki belép. Márpedig ez súlyos felelőtlenség, hiszen bárki bármikor hátba támadhat, vagy egyszerűen bezárhat ide. Legyen az halálfaló, vagy csak egy gonoszkodó diák. De szerencsémre egy Griffendélessel hozott össze a sors, remélem, hogy egy jó fej Griffendélessel. Őket soha nem utáltam. Irigy sem voltam rájuk, miért is lennék? Engem mindenki ismer a suliba. Nem hiába vagyok Anglia egyik leghíresebb divatcégének a reklámarca. Nincs okom tehát irigynek lenni semmire és senkire. És nem is vagyok. Büszke vagyok a Hugrabugra, minden háznak kell valami színesítő elem, amire büszke lehet. Hát a sárgáknál én vagyok az. Persze, a sok stréber, jó tanuló mellett. No nem mintha én nem lennék amúgy jó tanuló. De nem is ez a fontos, hanem az érkező diák, egy srác, aki halkan ugyan, de még érthetően szólal meg. Megpördülök a tengelyem körül, mintha hopponálni szeretnék és úgy meredek a fiúra. Mivel abszolút nem vettem észre, hogy érkezett valaki, a szívem kétszer-háromszor olyan gyorsan dobog, mint kellene és a szemem is kicsit kitágult, meredten pislogok a fiúra. Mikor azonban az agyam felfogja, hogy nincs vész és ezt az ereimben száguldó adrenalin is engedi, ellazulva felnevetek. Nem tudom, honnan jött a fiúnak az egeres hasonlat, de kétség kívül tetszik.*
- Nem, úgy vélem, kicsit csinosabb vagyok egy egérnél.*jelentem ki még mindig nevetve, majd mosollyá lágyul a nevetésem, ahogy elnézem a fiú arcát ás az arcára kiülő kisfiús mosolyt. Tetszik. Kifejezetten tetszik a fiú, olyan aranyos.*
- Behatoló! *nyekergi a papagáj, mire ismét ugrok egyet és felpillantok rá.*
- A frászt fogja egyszer még hozni rám... Silentio! *veszem elő a pálcámat és legyintek a papagáj felé, aki azon nyomban elhallgat.*
- Így már jobb. *bólintok felé büszkén mosolyogva és a fiú felé fordulok. Immár rá irányítom az összes figyelmemet. Persze nem lesz nehéz.*
- Hogy s mint? Mi járatban itt? Hogy hívnak? *nyomban három kérdés száguld Raven felé, nem lepődnék meg, hogyha azt sem tudná hirtelen, hogy fiú-e, avagy lány. De ezek ilyen alap kérdések, mégis had tudjam már meg ennek a helyes srácnak a nevét. Aztán majd ő is kérdezhet. De most itt a kezdés.*

[Ashley]

Ashley

   Évek óta, foggal körömmel kapaszkodik a "fénybe", hogy elkerülje a sötétséget. Hála egy-két embernek, sikerül neki megtartania eredeti személyiségét, még nem érzi úgy a "másik oldal" vonzását, de néha, furcsa gondolatok és pillanatképek jelennek meg a fejébe, mely teljesen beleég a tudatába.
   Ám még mielőtt ismét elfogná valami furcsa, felismerhetetlen érzés, ellöki magát a faltól, hogy találjon magának valamit, amivel eltudja foglalni magát, hogy ne kelljen olyan dolgokra gondolnia, ami nem épp a kedvére való. Legszívesebben beülne a könyvtár egy rejtett zugába, hogy olvasgasson, de a következő percben rögtön változik a kedve, és leginkább valami tiltott részleget látogatna meg. Végül mind két lehetőséget elveti, ezzel együtt elindul a nyugati szárny emeletére, hogy a rég nem látott aprócska szobát kezdi el keresni, melyre alig öt perc elteltével bukkan rá.
   Féloldalas mosollyal tapasztja rá a kezét a kilincsre, majd nyomja le azt olyan halkan, ahogy csak tudja. Ám ahelyett, hogy békésen, gondtalanul haladhatna tovább, rögtön beleakad a lába egy botba, mely szilánkosan ágaskodik ki a dobozból. Rögtön el is rejti a tárgyat, majd tovább haladva, utat törve magának a lom halmok között, egy megbillent fotel előtt talál egy ősrégi könyvet, mely inkább tűnik kódexnek, mint egy átlagos olvasmánynak, vagy varázslatokkal teli könyvnek. Raven, ügyesen manőverezve szlalomozik a dobozok, könyvek és más-más régi dolog között egészen addig, míg egy karnyújtással magához nem tudja venni a könyvet. Ebben a percben szerencsének érzi magát, hogy ilyen magas srác lett belőle. Ha száznyolcvan centi alatt lenne, nyilván nem érte volna el a könyvet, mely bő másfél - két méterre unatkozik tőle.
   Komor tekintet ül ki az arcára, mikor furcsa neszezésekre kapja fel a fejét, így félre lökve a könyvet, megkeresi annak okozóját. A remélt patkány és egér helyett, egy lányt talál, ki cseppet megilletődik a Griffendéles hangja hallatán.
   - Igen, ez tény. - jelenti ki féloldalas, huncut mosollyal, miután tetőtől talpig végigméri a vöröskét. A papagáj hangja hallatára Raven összerezzen, hisz az állat nincs benne a látókörében, a hang pedig hirtelen érte. Ashley kijelentésére elmosolyodik, ám a kérdések hadát követően, csak összeszűkíti kék szemeit, szája gondolkodóan egy vonallá préselődik. Jobb oldala felé pillantva, nyugodt szívvel tapasztalja, hogy egy ütött kopott, több éves, megroggyant könyvespolc ácsorog mellette, így annak nekitámaszkodva, összekulcsolja mellkasán a kezét, miközben a válaszokra próbál összpontosítani.
   - Na nézzük... meg vagyok, köszönöm, csak gondoltam sétálok egyet, mielőtt nyugovóra térnék. Végül ide sikerült tévednem. - válaszolja őszintén. - Raven vagyok! - hangjából kicseng az irónia, hisz neve, szöges ellentéte külsejének. - És te? Mi járatban vagy erre? Benned kit tisztelhetek? - száján megint megjelenik a lelkes, huncut mosoly, amit ha akarna se tudna elrejteni. Látta már többször a lányt a kastélyban, ám arra még nem volt lehetősége, hogy alaposabban szemügyre vegye, vagy beszélgetést kezdeményezzen vele. Hát, úgy néz ki, ennek is eljött az ideje.

[Raven*A teremben sétálgatva és kutatgatva hangokat hallok és hamarosan rá is jövök, hogy bizony most már nem vagyok egyedül. Kellemetlen - először ezt gondolom, de mikor látom, hogy kivel is hozott össze a sors, meg kell , hogy valljam, hogy egész jól fogok szórakozni ezzel a csinos, helyes kis sráccal. Még fogalmam sincs, hogy mit is keresek igazából, de azt hiszem, hogy innentől kezdve már nem is izgat. A lényeg, hogy ismerkedni akarok - ráadásul még emberem is van rá és nem is akármilyen ember. Egérnek néz, avagy gondol, de végül igazat ad, mikor kijelentem, hogy csinosabb vagyok egy egérnél. Ez már piros pont a fiúnak, hiszen még szép, hogy csinosabb vagyok, mint az a nyomorult, unalom szürke rágcsáló! A kis papagáj, ami a csalipálcából ugrott ki, mindkettőnkre a frászt hozza, így egy egyszerű bűbájjal elnémítom, hogy többet ne zavarjon minket. És lám, a papagáj már csak némán mondja a magáét, valószínű éppen szid, vagy valami hasonló. A srác felé fordulva elég sok kérdést teszek fel neki egyszerre, amire ő szépen, vigyorogva válaszolgatni is kezd, majd vissza is kérdez.*- Érdekes, azt hittem, hogy sokkal jobban el van rejtve ez a hely. De sebaj, hogyha ilyen kellemes és látványos társaságom van. *vigyorodom el titokzatosan. Igen, pontosan, flörtölgetni szeretnék a sráccal. Aztán majd kiderül, hogy mennyire sikerül és ő mennyire veszi a lapot. Szerény személyemre is rákérdez, hogy kivel is áldotta meg a sors, én pedig szélesen elvigyorodom.*- Helló Raven! Ashley vagyok... *itt várok egy picit és valamiféle csillanást keresek a fiú szemébe, hogy felismert...*- Ashley Angel *mutatkozom be végül teljes néven és szinte már biztos, hogy fel fog ismerni. bár kérdés, hogy honnan érkezett a Roxfortba, hiszen ha mondjuk nem Angliában született és nem itt élt a srác, akkor nem feltétlen tudja, hogy mi is az az Angel divatcég. Minden esetre ezt most nem említem meg neki, csak egy kérdést teszek fel:*- Hova valósi vagy?*]

//Rövid leszek, mert az előző hsz-em elszállt és mérges vagyok. Blee!//
Raven

*A teremben sétálgatva és kutatgatva hangokat hallok és hamarosan rá is jövök, hogy bizony most már nem vagyok egyedül. Kellemetlen - először ezt gondolom, de mikor látom, hogy kivel is hozott össze a sors, meg kell , hogy valljam, hogy egész jól fogok szórakozni ezzel a csinos, helyes kis sráccal. Még fogalmam sincs, hogy mit is keresek igazából, de azt hiszem, hogy innentől kezdve már nem is izgat. A lényeg, hogy ismerkedni akarok - ráadásul még emberem is van rá és nem is akármilyen ember. Egérnek néz, avagy gondol, de végül igazat ad, mikor kijelentem, hogy csinosabb vagyok egy egérnél. Ez már piros pont a fiúnak, hiszen még szép, hogy csinosabb vagyok, mint az a nyomorult, unalom szürke rágcsáló! A kis papagáj, ami a csalipálcából ugrott ki, mindkettőnkre a frászt hozza, így egy egyszerű bűbájjal elnémítom, hogy többet ne zavarjon minket. És lám, a papagáj már csak némán mondja a magáét, valószínű éppen szid, vagy valami hasonló. A srác felé fordulva elég sok kérdést teszek fel neki egyszerre, amire ő szépen, vigyorogva válaszolgatni is kezd, majd vissza is kérdez.*
- Érdekes, azt hittem, hogy sokkal jobban el van rejtve ez a hely. De sebaj, hogyha ilyen kellemes és látványos társaságom van. *vigyorodom el titokzatosan. Igen, pontosan, flörtölgetni szeretnék a sráccal. Aztán majd kiderül, hogy mennyire sikerül és ő mennyire veszi a lapot. Szerény személyemre is rákérdez, hogy kivel is áldotta meg a sors, én pedig szélesen elvigyorodom.*
- Helló Raven! Ashley vagyok... *itt várok egy picit és valamiféle csillanást keresek a fiú szemébe, hogy felismert...*
- Ashley Angel *mutatkozom be végül teljes néven és szinte már biztos, hogy fel fog ismerni. bár kérdés, hogy honnan érkezett a Roxfortba, hiszen ha mondjuk nem Angliában született és nem itt élt a srác, akkor nem feltétlen tudja, hogy mi is az az Angel divatcég. Minden esetre ezt most nem említem meg neki, csak egy kérdést teszek fel:*
- Hova valósi vagy?*

[Modell kisasszony]

//ismerem az érzést :/ //
Modell kisasszony

   Kék szemei vadul pásztázzák a lány arcát, mikor is felismerést nyer benne. Emlékszik a bájos arcra és a vörös hajra, a folyosókon tett sétáinak köszönhetően. Emellett nem volt alkalmuk személyesen találkozni, pedig már többször latolgatta, hogy menjen-e oda hozzá, vagy sem. De tekintettel arra, hogy nem igen volt mit mondania, inkább hagyta a fenébe az egészet és maradt egy háttérbe szoruló személy, ki árgus szemekkel kutatta az embereket maga körül.
   Egyedül abban biztos, hogy a lány kettővel alatta jár, bár normális esetben ez a szám egyel nagyobb lenne, ha annak idején nem bukott volna meg. De ezt nem szereti hangoztatni. Akikkel együtt járt három éven keresztül, azok tudják a szomorú tényt, mások viszont nem szorulnak rá erre az információra.
   Mikor a lány látszólag flörtölni kezd a Grifendélessel, annak egy alig észrevehető kisfiús mosoly jelenik meg az arcán, amit egy tarkóvakargatással próbál elrejteni, bár az igazat megvallva, igen nehéz dolga van. Mikor visszakérdez a lány személyére, az szélesen elvigyorodik, majd kimondja a nevét, mire Raven biccent egy nagyot ezzel tudomásul véve. Viszont azt ne várja el tőle senki, hogy minden ember nevét a fejében fogja tartani, így az, amire a lány épp célozni próbál, először meg se fordul a fejében. Csak akkor, mikor az a családnevét is bejelenti. Ez már látszólag sokkal közelebb áll a srác emlékezetéhez, így egy széles vigyor telepszik az arcára, miközben leveti magát az egyik nagyobb kupac könyvre, mely egy halk nyögéssel jelzi, hogy valaki ránehezedett. Raven igyekszik úgy elhelyezkedni rajta, hogy az még csak véletlenül se dőljön el, bár lehet, hogy feldobná a hangulatot vele, ha beesne a nagykupac szemét közé, ahonnan a kijutási esélyek egyenlők a nullával.
   - Szóval Angel… így már ismerősebb, bár bevallom, hogy arcról hamarabb ismerek fel embereket, mint névről. – kacsint a vöröskére nagy lelkesedéssel. Nem szokása minden második hölgyemény után megfordulni, hisz igen „ragaszkodó” típus, de Ashley a puszta jelenlétével előhívja az ördögöt a srácból, kinek biztos meglenne az esélye a legtöbb lánynál, elég bevetnie mosolyát és kék szemét. A többit inkább már nem is részletezném.
   A következő kérdésre kíváncsi pillantást küld Ashley felé. Valamiért nem érti, hogy ez miért olyan fotnos, de ha egyszer megkérdezték, illik válaszolni.
   - London egyik melléktelepülésén születtem és éltem tizenegy éves koromig. – válaszol egy kerek mondattal, majd egy pillanatra elréved a használaton kívüli holmik tömegében.
   Utoljára hat éve volt otthon. Azóta csak annyira tért be a kis faluba, hogy ránézhessen szülő házára. A Roxfort az otthonává nőtte ki magát, így nem igen szándékozik innen elmenni. Ha pedig még is erre a választásra kell szorulnia, akkor halott édesanyja testvéréhez megy, hol mindig szeretettel várják. Ám ahogy visszatér a jelenbe, egy alig észrevehető fejrázással adja Ashley tudtára, hogy eddig máshol járt.
   - Gondolom nem veszed sértésnek, ha nem kérdezem meg, hogy te hova valósi vagy, hisz tudom… - mosolyog a pár perccel ezelőtt kisegérnek vélt lányra, kit mostanra sokkal szemre valóbbnak tart annál a csepp kis jószágnál. Kék íriszei többször rátalálnak a lány szemeire, ajkára és alakjára. Eddig nem is értette, hogy miért nem volt képes leszólítani.
   - Tudod, fogalmam sincs, hogy bár többször láttalak már, miért nem vettem a fáradtságot és társultam hozzád... - adja hangosabban a lány tudtára, majd felpattanva a koszos könyvkupacról leporolja magát, majd körülnéz a nem túl nagy, de annál zsúfoltabb térben. - amúgy mit keresel? Illetve... szerinted meg fogod találni, amit keresel? - tesz egy kis csavart a kérdésbe, hisz tény, ha keresünk valamit, nem biztos, hogy itt megtaláljuk.

[Kék szemű kisfiú *Szinte érzem, hogy Raven felismer és ez bizony büszkeséggel tölt el, habár abba nem gondolok bele, hogy hogyan és hol is ismer fel: a divatbemutatókról, újságokból és plakátokról, vagy egyszerűen a folyosóról, a kis barátnőim körében. Nem tudom, de úgy vélem, hogy igazából nem is fontos, hogy honnan ismer fel a fiú, a lényeg, hogy már ismer valamennyire és hogyha emlékszik is rám, akkor bizonyára már megnézett. Ez valóban büszkeséggel tölt el, mert habár szinte nap-mint-nap megfordulnak utánam, nem feltétlen a leghelyesebb srácok. Persze, válogathatnék rengeteg fiú közül, de nekem nem mindegy, hogy kivel is járok. Számos párom volt már az iskolában és az iskolán kívül is, de szerelmes még sosem voltam. Habár falhatnám a fiúkat, mégsem vagyok az a hatalmas flörtölgetős-kavargatós lányka, inkább várok az igazi lovagra, minthogy addig minden fegyverhordót kipróbáljak. Lehet, hogy régimódi gondolkodásmód, vagy éppen sok lány pazarlásnak tartja, de ez van! Fogalmam sincs, hogy a srác hányadikos, vagy hogy miféle-kiféle, úgyhogy ezért is kérdezgetek néhány dolgot róla. Nem árt tudni, hogy kivel is vagy összezárva egy teremben - persze csak képletesen értve, bár Raven-nel ténylegesen sem bánnám, hogyha összezárnának. Egy aprócska flörtbe kezdek, hiszen elég nagy mestere vagyok a dolognak, bár legtöbbször nem is szándékosan csinálom. Egyszerűn szeretem, hogyha körülvesznek és nem tudom megállni, hogy ne küldjek egy bájos, avagy titokzatos mosolyt egy-egy srác felé, amit persze ők egyből flörtnek vesznek. Persze, van amikor szándékosan csinálom, ahogy most is, de hát megesik az ilyesmi, nem? Raven arcán ismét megjelenik a kisfiús mosoly, mire csillogni kezd a szemem, ahogy tekintetem az ajkaira tapad. Tényleg nagyon jól néz ki a fiú, és ez a kisfiús mosoly még dob is a dolgon egy-két pontot. Na igen, a pontozás. Szokásom mindent, mindenkit pontozgatni, ezért is írok naplót, amiben szinte mindig leírogatom, hogy ki hogy néz ki, kinek melyik beszólása volt a legjobb és persze a ruháikat is mindig megnézem és most döbbenek rá, hogy igazából Raven-nél a szeménél és az ajkainál lejjebb még nem is nagyon mentem, így azt sem tudom, hogy milyen ruhákat visel és hogyan is öltözik. Márpedig egy modellnél ez igen fontos dolog, így le is nézek a ruháira, és meg kell állapítanom, hogy egész jól állnak neki a dolgok, amiket felvett. Ismét egy piros pont a jó öltözködésért, habár ez most egy ruházat, kíváncsi vagyok, hogy a talár hogy állna a srácon. Kicsit elkalandoztam, és most döbbenek rá, hogy hahó! Igazából beszélgetünk, vagy mi a szösz, így visszakormányozom a gondolataimat a fiúra és ismét kicsit elveszek a szemében. Természetesen én is bemutatkozom, habár először csak a keresztnevemet mondom és várom a csillanást a fiú szemében, ami nagy csalódottságomra elmarad. De a vezetéknevemnél már csillan az a szépséges kék szem, így önelégült mosoly terül szét az arcomra. Figyelem, ahogy Raven lassan leül egy könyvkupacra és kicsit elhúzom a számat.*- Örülök, hogy ismerős az Angel név, de le fogsz borulni! *figyelmeztetem a fiút és el is nevetem magam, ahogy elképzelem, hogy fog beesni a fiú a könyvkupac mögött lévő kisebb fiókos szekrény nyitott fiókjaiba. Persze az ő dolga, hogy hova ül, de elég ingatagnak tűnik az a könyves kupac. Én lassan körülnézek és egy kisebb komódot szemelek ki magamnak és oda csüccsenek fel, így lábaimat lóbálhatom a levegőben, hiszen elég kicsi vagyok ahhoz, hogy ne érjen le a lábam. A kíváncsi pillantásra én is felvonom a szemöldökömet, hiszen nem értem, hogy Raven mit nem ért. Elég egyértelmű és egyszerű kérdés az, hogy honnan is származik a srác és mint kiderül Anglia melletti kis faluból. Helyes, akkor bizonyára tényleg ismeri a divatcéget. Csak biccentek, majd hozzáteszem:*- Igen Angliából, de ez valóban egyértelmű. *mosolyodom el bájosan és kissé ismét titokzatosan és nem veszem le a szememet a fiúéról. Örülök, hogy a srác ennyire képben van most már, hogy tudja, hogy kivel is van dolga. Tetszik. Az apró megjegyzés kicsit meglep, hiszen nem értem, hogy ezt most miért is jegyezte meg a fiú, de a meglepődöttségemet hamarosan ismét egy csábos-bájos mosoly veszi át, egy kis szempilla rezegtetéssel egybekötve.*- Hát én sem tudom, de nagy kár! *válaszolok és el is nevetem magam. Mikor Raven feláll, csak figyelem és ismét végigmérem az alakját, majd a válaszra koncentrálok.*- Hát... Úgy hallottam, hogy itt van egy olyan kis dobozka, amiben rengeteg smink van. Azt keresem. *magyarázom el a fiúnak a dolgot és körülnézek a teremben.*- Fogalmam sincs, hol lehet, de nem hiszem, hogy Invitoval működne a dolog... *motyogom és hamarosan én is leugrok az ülőhelyemről és a fiú mellé sétálok.*- És Te mit keresel? *nézek fel rá kíváncsian pislogva. Körbenézve a termen meglátok egy újabb varázspálcát és elfintorodom.*- Egy újabb csalipálca... *motyogom és az elnémított papagájra nézek, ami még mindig nyitogatja a csőrét. Pech.*]

//Azért is kapsz majd egy szép, hosszú hsz-t! //
Kék szemű kisfiú

*Szinte érzem, hogy Raven felismer és ez bizony büszkeséggel tölt el, habár abba nem gondolok bele, hogy hogyan és hol is ismer fel: a divatbemutatókról, újságokból és plakátokról, vagy egyszerűen a folyosóról, a kis barátnőim körében. Nem tudom, de úgy vélem, hogy igazából nem is fontos, hogy honnan ismer fel a fiú, a lényeg, hogy már ismer valamennyire és hogyha emlékszik is rám, akkor bizonyára már megnézett. Ez valóban büszkeséggel tölt el, mert habár szinte nap-mint-nap megfordulnak utánam, nem feltétlen a leghelyesebb srácok. Persze, válogathatnék rengeteg fiú közül, de nekem nem mindegy, hogy kivel is járok. Számos párom volt már az iskolában és az iskolán kívül is, de szerelmes még sosem voltam. Habár falhatnám a fiúkat, mégsem vagyok az a hatalmas flörtölgetős-kavargatós lányka, inkább várok az igazi lovagra, minthogy addig minden fegyverhordót kipróbáljak. Lehet, hogy régimódi gondolkodásmód, vagy éppen sok lány pazarlásnak tartja, de ez van! Fogalmam sincs, hogy a srác hányadikos, vagy hogy miféle-kiféle, úgyhogy ezért is kérdezgetek néhány dolgot róla. Nem árt tudni, hogy kivel is vagy összezárva egy teremben - persze csak képletesen értve, bár Raven-nel ténylegesen sem bánnám, hogyha összezárnának. Egy aprócska flörtbe kezdek, hiszen elég nagy mestere vagyok a dolognak, bár legtöbbször nem is szándékosan csinálom. Egyszerűn szeretem, hogyha körülvesznek és nem tudom megállni, hogy ne küldjek egy bájos, avagy titokzatos mosolyt egy-egy srác felé, amit persze ők egyből flörtnek vesznek. Persze, van amikor szándékosan csinálom, ahogy most is, de hát megesik az ilyesmi, nem? Raven arcán ismét megjelenik a kisfiús mosoly, mire csillogni kezd a szemem, ahogy tekintetem az ajkaira tapad. Tényleg nagyon jól néz ki a fiú, és ez a kisfiús mosoly még dob is a dolgon egy-két pontot. Na igen, a pontozás. Szokásom mindent, mindenkit pontozgatni, ezért is írok naplót, amiben szinte mindig leírogatom, hogy ki hogy néz ki, kinek melyik beszólása volt a legjobb és persze a ruháikat is mindig megnézem és most döbbenek rá, hogy igazából Raven-nél a szeménél és az ajkainál lejjebb még nem is nagyon mentem, így azt sem tudom, hogy milyen ruhákat visel és hogyan is öltözik. Márpedig egy modellnél ez igen fontos dolog, így le is nézek a ruháira, és meg kell állapítanom, hogy egész jól állnak neki a dolgok, amiket felvett. Ismét egy piros pont a jó öltözködésért, habár ez most egy ruházat, kíváncsi vagyok, hogy a talár hogy állna a srácon. Kicsit elkalandoztam, és most döbbenek rá, hogy hahó! Igazából beszélgetünk, vagy mi a szösz, így visszakormányozom a gondolataimat a fiúra és ismét kicsit elveszek a szemében. Természetesen én is bemutatkozom, habár először csak a keresztnevemet mondom és várom a csillanást a fiú szemében, ami nagy csalódottságomra elmarad. De a vezetéknevemnél már csillan az a szépséges kék szem, így önelégült mosoly terül szét az arcomra. Figyelem, ahogy Raven lassan leül egy könyvkupacra és kicsit elhúzom a számat.*
- Örülök, hogy ismerős az Angel név, de le fogsz borulni! *figyelmeztetem a fiút és el is nevetem magam, ahogy elképzelem, hogy fog beesni a fiú a könyvkupac mögött lévő kisebb fiókos szekrény nyitott fiókjaiba. Persze az ő dolga, hogy hova ül, de elég ingatagnak tűnik az a könyves kupac. Én lassan körülnézek és egy kisebb komódot szemelek ki magamnak és oda csüccsenek fel, így lábaimat lóbálhatom a levegőben, hiszen elég kicsi vagyok ahhoz, hogy ne érjen le a lábam. A kíváncsi pillantásra én is felvonom a szemöldökömet, hiszen nem értem, hogy Raven mit nem ért. Elég egyértelmű és egyszerű kérdés az, hogy honnan is származik a srác és mint kiderül Anglia melletti kis faluból. Helyes, akkor bizonyára tényleg ismeri a divatcéget. Csak biccentek, majd hozzáteszem:*
- Igen Angliából, de ez valóban egyértelmű. *mosolyodom el bájosan és kissé ismét titokzatosan és nem veszem le a szememet a fiúéról. Örülök, hogy a srác ennyire képben van most már, hogy tudja, hogy kivel is van dolga. Tetszik. Az apró megjegyzés kicsit meglep, hiszen nem értem, hogy ezt most miért is jegyezte meg a fiú, de a meglepődöttségemet hamarosan ismét egy csábos-bájos mosoly veszi át, egy kis szempilla rezegtetéssel egybekötve.*
- Hát én sem tudom, de nagy kár! *válaszolok és el is nevetem magam. Mikor Raven feláll, csak figyelem és ismét végigmérem az alakját, majd a válaszra koncentrálok.*
- Hát... Úgy hallottam, hogy itt van egy olyan kis dobozka, amiben rengeteg smink van. Azt keresem. *magyarázom el a fiúnak a dolgot és körülnézek a teremben.*
- Fogalmam sincs, hol lehet, de nem hiszem, hogy Invitoval működne a dolog... *motyogom és hamarosan én is leugrok az ülőhelyemről és a fiú mellé sétálok.*
- És Te mit keresel? *nézek fel rá kíváncsian pislogva. Körbenézve a termen meglátok egy újabb varázspálcát és elfintorodom.*
- Egy újabb csalipálca... *motyogom és az elnémított papagájra nézek, ami még mindig nyitogatja a csőrét. Pech.*

[Modell hölgyemény]

//Köszönöm, nagyon aranyos vagy xD
Visszavágó //

Modell hölgyemény

   Már akkor felismerte a lányt, mikor közelebbről szemügyre vette. Persze ő nem az a srác, aki a formás idomokról azonosítja be a hölgyeket, de tény, most ő is mondhatná, hogy "igen, tudtam, hogy ő az, elég ránézni!..." és a társai. Na igen, tény, hogy így is rá lehet ismerni valakire, főleg egy olyan lányra, aki egy divatcég arca. És ki kell emelni, nem is akármilyen divatcég, nem is akármilyen arca.
   Ahogy alaposabban szemügyre veszi a lányt, számtalan dolog megfordul a fejében. Többek között az, hogy nem látta sűrűn együtt más pasikkal a vöröskét, pedig gyakorlatilag mindene meg van hozzá, hogy fogjon magának egyet. Elég bevetnie bájait és tessék. Ezt a magában feltett kérdést persze az követi, hogy talán a lány is úgy vélekedik, mint ő. Hogy nem fogunk meg minden második fiút, Raven esetében lányt, hanem kivárjuk, míg az igazi házhoz jön. Raven már régóta ezt az elvet követi, hisz akármilyen furcsán hangzik, eddig az egyetlen nő az életében az anyja volt. Ő volt az egyetlen, aki gondját viselte és kemény tizenegy évig ő volt anyuci kicsi fia, kit mindenkitől védeni, óvni kellett. Azóta persze amint belépett a tizennegyedik életévébe, mint minden más egészséges srác, ő is kiszemelt magának lányokat, udvarolt nekik, de mindig volt egy valaki, akire vágyott. Egy valaki, akiről gondolni se merte, hogy meg fogja kapni, bár ezzel a mai napig így van. Úgy érzi oly annyira megromlott a gyerekkori kapcsolatuk, hogy talán a lány soha nem fog neki megbocsátani még akkor se, ha ő maga is tudja, nem Raven hibája volt ami történt. Tizenhét éves korában szorosabb kapocs fűzte egy lányhoz, akivel négy hónapig együtt volt, de azóta senkit nem "fogott" meg magának. Várja az igazit, aki nagyon várat magára, bár tizennyolc évesen hova akarná még elkötelezni magát? Főleg azokban az időkben, amikben most járunk? Háborúk, vérengzés, harc? Nem épp a szeretetre és a megbízhatóságra kell építkezni ezekben az időkben, hisz kitudja, ki támadja hátba az embert?
   És tessék, már megint. Már megint a negatív dolgokra gondol. Arra, hogy ki mikor támadhatja hátba az embert. És bár olyan szinten megbízik a barátaiban, hogy azt talán szavakba se tudná foglalni, még is érez félelmet, haragot, veszedelmet maga körül. Egyenlőre még nem tudja hányadán áll a dolgokkal és az emberekkel, de ezen ügy átgondolására majd egy másik estét keres, mikor nem lesz társasága és egyedül fog ücsörögni valahol.
   Ravennek igen kedvére való, ahogy a lány arcán egyre több és több mosoly jelenik meg. Mindig is szívlelte a mosolygós lányokat. Ahogy viszont leül az imbolygós könyvkupacra, mely nem sokkal tornyosul a dereka alatt, elmosolyodik Ashley megjegyzésén.
   - Nem baj, lehet, hogy egy alapos kupán csapás hozná vissza az igazi életszemléletemet. - válaszol a lány megjegyzésére, majd féloldalas, pimasz mosoly jelenik meg az arcán, mely oly jellemző rá. Raven arca olykor tele van élettel és vidámsággal még azok ellenére is, hogy sokak szerint a kék szem hűvös, hideg és "titokzatos". Hát, ami Ravent illeti, a titokzatos igaz. Viszont a kék szemei vidámságot, életkedvet, őszinte kíváncsiságot, szeretetet, figyelmet és óvni akarást közvetít, amihez persze a vidám, kisfiús mosoly és hozzásegíti. Sokszor több érzelmet tud kifejezni hideg kék szemeivel, mint mások sötét, melegséget sugárzó tekintete. Ám mint minden jónak és szépnek, ennek is vannak hátulütői. Olykor végtelen harag, sötétség és kegyetlenség gyűlik a kék íriszekbe, mely rögtön feledteti az emberrel a pár pillanattal ezelőtt felállított pozitív tényezőket. De az utóbbit igyekszik a háttérbe szorítani.
   A lány igenlésére, ami a származását illeti csak biccent, amolyan tudomásul vettem hanyagsággal. Hosszú lábait enyhén terpeszbe teszi, kezeit maga elé ejti, miközben egy régi pennával kezd el szórakozni. Csupán egyszer pillant fel szemöldöke alól a lányra sunyin, már is vigyor telepszik az arcára. Ezt követően hajítja félre a régi pennát majd pattan fel, ezzel a lány fölé tornyosulva.
   - Rengeteg smink... hát nem tudom, de én úgy vallom, hogy smink nélkül is szép vagy. - jelenti ki határozottan, majd alaposabban szemügyre veszi kékjeivel a lány arcát. - igen... de minden esetre segítek keresni, ha gondolod. Jól elszórakoznánk. - újabb mosoly, majd megdörzsölve tarkóját a roskatag polcok felé pillant. - a végén még rend lenne... - vigyorog, majd félre rúgva két fából készült valamit, fel lép egy kisebb asztalra, majd indul el a poncok irányába.
   - Én csak egy kis nyugalmat kerestem, de jobbat kaptam, mint amilyen a csend lehet. - fordul vissza Ashley felé huncut, pimasz arckifejezéssel, ám rendíthetetlenül halad előre, majd lép le az eddig stabil talajnak nevezhető asztalról. Amint ezt a lépést megteszi, derékig elsüllyed a párnák, könyvek, papírok, iratok és más-más holmik között.
   - Mondtam én, hogy jól fogunk szórakozni... - nevet fel, ahogy elmerül a nagy kupacban. - a pálcákat inkább hagyd! Addig is nyugtunk lesz. - hangjában határozottság, ugyan akkor kedvesség cseng. Hosszú kezét kinyújtva, egy aranyozott dobozt vesz le a polcról, amit csak karja hosszúságának köszönhetően tud elérni, majd felpattintva annak lakatját, szemügyre veszi tartalmát. Legnagyobb meglepetésére nem sminkkészlet van benne, annál inkább bogarak, por és valamilyen fás dolognak a maradványai. - nehezebb dolgunk lesz mint hittem. - húzza el a száját, majd visszateszi a helyére az imént megkaparintott tárgyat.