A lim-lomos hely

 Ted テッド

Képtelen vagyok gondolkodni, képtelen vagyok bármi mást tenni, mint amit jelenlegi érzéseim diktálnak. Csak kapaszkodok beléd, és behunyom a szemem. Hagyom, hogy te töltsd be a rést a lelkemben, azt ami eddig teljesen üres volt. Te is tudod, hogy amióta eljöttem Kiotóból, nem találtam a helyemet a világban. A ragaszkodás, az otthon hiánya, az emlékek… mind-mind, egyre csak tágították bennem az űrt. Ezt nem értheti meg bárki, ezt nem tudhatják: hogy a legjobban az fáj az embernek, ha semmit se érez. Ám azt hiszem, ha eddig egész életemben gyűjtögettem a boldogságot, akkor most ezen az egyetlen napon kaptam meg mindet. Mindent, amire valaha is vágytam.

Minden egyes csókod, simogatásod, apró érintésed perzselő stigmákat hagy bőrömön. Vérem szinte meggyullad ereimben, érzek minden egyes szívdobbanást, lüktetést: már nem tudnám megmondani, hogy az én szívem ver-e ilyen hevesen, vagy a tiéd. Ajkaid nyakamat érintik, én pedig oldalra döntöm fejemet, miközben önkéntelenül is halk sóhaj tör fel belőlem. Ujjaim ösztönösen futnak vissza lapockádon, válladon, túrnak hajadba, cirógatják halántékodat. Nem akarom, hogy abbahagyd, nem akarom, hogy elmúljon ez a felkavaró érzés. A jóleső borzongás, a forróság a hasamban és a combom belső felén, miközben csípőmet magadhoz szorítod. Ismeretlen, izgalmas: minden egyes lélegzet, finom mozdulat arra sarkall, hogy még többre vágyjak, és hogy ne engedjelek el.

Ajkaim újra és újra tiédet keresik, miközben másik kezem óvatosan lejjebb siklik, ujjaimat pedig nadrágod tetejébe akasztom. Talán a bájital teszi, talán csak túl régóta vágytam rád, ám valamelyik sikeresen feloldotta gátlásaimat. Óvatosan kiszabadítom ingedet, s ujjaim most már csupasz bőrödön táncolnak végig a gerinceden felfelé, majd vissza, hogy végül megpihenhessenek derekadon. Szemeimet továbbra is csukva tartom, igyekszem megnyugtatni magam, nehogy a szívem kiugorjon a torkomon. Úgy érzem, forog velem a világ, ha pedig elengednélek, biztosan csak elesnék. Bár azt hiszem, egyetlen lépést se tudnék már megtenni nélküled.

[Miyuu 美優]

Miyuu 美優

A végtelenbe, s tovább… azt hiszem akár már ott is lehetnék… elragad a pillanat, az érzések, a lelkemben virágzó boldogság. Szinte fel sem fogom mi történik… csak ölellek tovább. Tenyerem újra a hátad simítja, majd ismét az oldaladon suhan, hogy aztán visszatérjen a csípődhöz és finoman ráfogva biztosan húzzon magamhoz.

A lassú csókok szinte észrevétlenül váltanak gyorsabb tempóra, ahogy kóstoljuk, ízleljük egymás ajkait. Nem tudunk betelni a másikkal, csak sodródunk az árral. A kölcsönös simogatás és cirógatás is egyre bátrabb… bőrömön táncoló ujjaid kellemes borzongást hoznak, minden egyes érintésed mint egy apró áramütés – cikázik rajtam végig, teljesen eltompítva az érzékeimet…

Újra magamhoz ölellek, rájöttem, hogy mennyire szeretlek a karjaimban tartani… a másodpercek, ez a néhány szívdobbanásnyi idő eközben hosszú óráknak tűnik. Mióta álmodoztam erről… hogy itt legyél nekem… csak nekem…

 Az a rengeteg sötét éjjel, amikor nem tudtam aludni, csak rólad ábrándoztam. Az álmatlan hajnalok, mikor arra ébredtem, hogy téged csókollak – közben persze csak a párnámat öleltem… Tévképzetek, ábrándok, ahogy a Roxfort folyosóit járjuk együtt, amikor a nagy réten vagy a tó mellett csak mi kettesben. Madárdal, a tó friss vizének illata, a rét színes virágainak tengere… és én csak csókolom piros ajkaidat, és elveszem gyönyörű tekintetedben…

Hányszor, de hányszor láttam mindezt magam előtt… vörösödtem bele már magába a gondolatba is… Szívem úgy zakatolt, mintha a leggyorsabb körömet futottam volna a Birtok körül… csak a gondolat, hogy téged csókollak, simogatlak… ez bőven elég volt, hogy pulzusom az egekbe kaptasson.

És lám itt vagyok most… szívem a torkomban… a bájitaltól immár semmitől sem félve. Lassan válnak szét ajkaink, jobb kezem csípődről tovasuhanva simít végig a combodon… megbabonáz a sóhajod… bőröd selymessége. Szememmel tieid keresem, mintha megerősítésre várnék… látom fátyolos tekinteted, csókoktól pirosló ajkaid, ahogy rám mosolyogsz. Ölbe kaplak, könnyedén, mint egy tollpihét… karjaidat a nyakaim köré fonod, és újra csókollak… nem tudom abbahagyni... elvesztem mikor megízleltem a tiltott gyümölcsöt, s lassú léptekkel indulok a kanapé felé…

Köszönöm a játékot! ^_^

A helyszín szabad!