Csillagvizsgáló

[Csillagászattan - előadás - Mindenki - Aaron...]

Csillagászattan - előadás - Mindenki - Aaron...


És nicsak... ki volt a következő aki a terembe lépett. Na igen Westbrook. Már csak ez kellett... A múltkori eset után... És még ide is jön.
 - Hello. - köszöntem. Ennél többre most nem futja.
Szemem továbbra is a pergamen lapra meresztem, hátha az megment. De nem. Mellém ül és megszólal. Chanel 5.
Még szép, hogy a kedvence... mióta az eszemet tudom, és parfümöt használok... ezt asználom. Egyszer még ő is meglepett egyel. Na de milyen régen is volt már az... El is felejtettem...
Vissza a pergamenre... Nem szólok semmit.
„A csillagászat vagy asztronómia – a szó eredete szerinti jelentése a csillagok törvényei – a földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó tudomány. „
Na jó, idegesít, nem bírom. Megszólalok.
 - Ja hogy ez? Igen, bár már gondolkoztam, hogy lecseréljem. Olyan ó divatú. - Ezt nem csak a parfümre értettem, remélem le esik neki. - Ahogy érzem te is maradtál a STR8-nél? Vagy már csal a szaglásom???

Vissza a lapra.

Szépen lassan besorjáznak közben az emberek. Hallom, hogy 1-2 talán még köszön is, de nem nagyon veszem a fáradságot, hogy reagáljak is rá. Már szinte csak Griffendélesek jönnek... Ők meg, kit érdekelnek??

Majd megérkezik a tanárnő is. Kecses, csínos, kimért mint mindig. Ezért is kedvelem. Őt is és a Csillagászatot is. Csodálatos tudomány.
Mindenki elcsendesedik. Bevezető...
Majd engem szólít, kezdhetem. Na ide figyeljetek ez egy Waldegrave. Bíztató mosoly, mintha szükséges lenne... Bár... most eléggé frusztrál egy bizonyos illető, így annyira nem is jön rosszul.
Felállok, megigazgatom a ruhámat, majd Aaront megkerülve kiállok a csoport elé. Azt azért nem hagyom ki, hogy kicsit neki ne menjek... Aminek a vége majdhogyem az lett, hogy véletlenül az ölébe csüccsentem. Apró intermezzo. Már kint is állok. Oly parányi botlás volt, hogy szerintem kevés ember vette észre. De úgy gondolom nem volt véletlen... Igaz Aaron??
Rosszalló tekintet, majd megköszörülöm a torkom.

 - Köszönöm a lehetőséget Miss Montalvo. - rövid szünet és el is kezdem.

 - Akkor egy rövid kis bevezetővel kezdeném magáról a csillagászatról.

A csillagászat vagy asztronómia – a szó eredete szerinti jelentése a csillagok törvényei – a földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó tudomány.
A csillagászat egyike azon kevés tudományoknak, ahol az amatőrök (a tudománnyal nem hivatásszerűen, hanem műkedvelő módon foglalkozók) még mindig aktív szerepet játszanak, különösen a rövid ideig tartó jelenségekhez kapcsolódó felfedezések és megfigyelések terén.
A csillagászatot nem szabad összekeverni az asztrológiával, ami megpróbálja az emberek sorsát megjósolni égitestek jellemzőiből. Bár az asztrológiának és az asztronómiának közös történeti gyökere van, mégis módszerüket tekintve nagyon eltérőek; míg a csillagászat a tudományos megközelítés híve, az asztrológia egyfajta kulturális hagyomány talaján áll és nem tekinthető az akadémikus tudományok részének.


Rövid szünet.

 - És akkor most szót ejtenék a Földhöz legközelebb eső csillagokról általában 5parszek távolságig, illetőleg a legfényesebbekről, 10parszek távolságig.
- Gyengébbek kedvéért:

A parszek (rövidítve pc) a csillagászatban használt távolság egyik mértékegysége. Az elnevezése a „parallaxis” és „secundum” szavakból származik. Az a távolság, amelyből egy Csillagászati egység – merőleges rálátás esetén – egy ívmásodperc szög alatt látszik.
Ez tehát 1 / tan 1″ CsE = ~360·60·60 / 2π CsE = ~2,0626480625·105 CsE = ~3,085 677 580 666 31·1016 m = ~3,26 fényév.

- Tehát a legközelebb eső csillagok listája a következő.

S ezzel egy pergamen kupacot nyújtok át a legelöl ülőnek, hogy ossza szét.

- Nem szeretném az órát azzal húzni, hogy felsorolom az összeset, itt megtekinthetitek. Ugyan ez vonatkozik a legfényesebbekre is.

Újabb pergamen köteg.

 - Nos ezek után szeretnék pár jelentősebb csillagot bemutatni, kiemelve a Procyont, a Vega-t és a Betelgeuse-t.

A Napot nem számítva, a Proxima Centauri a Földhöz legközelebb eső csillag.
Egy vörös törpe csillag, az Alpha Centauri csillagcsoport tagja. 4.22 fényévnyire (40x1015km), azaz kb. 270 000-szer távolabb van tőlünk, mint a Nap. A Kentaur csillagképben helyezkedik el. Látszólagos fényessége 11 (nagyon halvány, és mint a vörös törpék általában, szabad szemmel láthatatlan). Mintegy 13 000 CsE távolságban van az Alpha Centauri kettős csillagtól, és valószínűleg körülötte kering, ezért nevezik néha Alpha Centauri C-nek is. Bár az eddigi mérések alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy valóban hármas rendszerrel van-e dolgunk, nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a három csillag véletlenül azonos irányba mozogjon. A Proxima keringési ideje legalább 500 000 év.
A Proxima Centaurit gyakran emlegetik úgy, mint az első csillagközi űrutazás lehetséges célpontját.

Az északi téli és a déli nyáresti égbolt legkiemelkedőbb csillagképe az Orion. Az Orion övét formáló három csillag összeköt? vonala a földi égbolt legfényesebb csillagára, a Nagy Kutya (Canis Major) főcsillagára, a Szíriuszra mutat. A Szíriusz az északi féltekén a Téli Háromszögnek nevezett hatalmas csillagháromszög egyik csúcsa. A másik kettő a Betelgeuse az Orionban, és a Procyon a Kis Kutyában (Canis Minorban). Az Orion másik kiemelkedő csillaga a Rigel. A Rigelt és a Betelgeusét összekötő egyenes, a szomszédos Ikrek (gemini) csillagkép két fényes csillagára, a Castorra és a Polluxra mutat. Az Orion másik oldalán a Bika (Taurus) legfényesebb csillaga, az Aldebaran, míg ugyanazon irányban, de kissé távolabb a Fiastyúk (Pleaidok) nyílthalmaz látható. Az Oriontól majdnem pontosan északra fekszik a Capella, a Szekeres (Auriga) csillagkép főcsillaga, amely a közepes földrajzi szélességekről nézve a januári estéken zenitben áll.

- És akkor lássunk 3 csillagot kicsit részletesebben.

Procyon a csillagászatban (a kutyacsillag [Sirius] előtt haladó) Canis minoris neve, mivel a Sirius előtt kel fel. Sajátos mozgásának szabálytalanságaiból Bessel már 1844. hasonlóan, mint Sirius esetében, láthatatlan kísérőjére vont következtetést. Struwe és Suwers számításai szerint e sötét kísérő 0,698 ívmásodpercnyi közepes távolságban áll a fő csillagtól s körüle 39 972 év alatt végez egy teljes keringést. Míg a Sirius hasonlóképen megjósolt kísérőjét ezóta felfedezték, addig Procyon látásunk számára még mindig nem számít kettős csillagnak.
Szabad szemmel, úgy tűnik, hogy egy csillag, a hetedik legfényesebb az éjszakai égbolton Ez valójában egy kettőscsillag-rendszer. Ennek oka az a fényerő közelsége a Földre, a parttól 11,41 fényév, Procyon az egyik közeli szomszédaival.

A Betelgeuse (kiejtve: Betelgeuze) vagy (α Orionis) 430-640 fényév távolságban lévő félszabályos változócsillag (a távolságérték bizonytalan)[1] Az Orion csillagkép második legfényesebb csillaga és az éjszakai égbolt kilencedik legfényesebb csillaga a Szíriusz, a Canopus, az Arcturus, a Vega, a Capella, a Rigel, a Procyon és az Achernar után. Bár a Bayer-féle jelölés szerint az Orion csillagkép alfája, nincs olyan fényes, mint a Rigel (β Orionis).
A Betelgeuse vörös óriás, az egyik legnagyobb fizikai méretű ismert csillag. Az utóbbi 15 évben, 1993-tól azonban fokozatos összehúzódáson ment keresztül, átmérője 15%-kal lett kevesebb, mint az interferométeres mérések kezdetén, ami nem zárja ki, hogy a nem túl távoli jövőben szupernóva váljon belőle.[2][3] A csillag gyorsan veszít anyagot, a csillag átmérőjénél hatszor nagyobb anyagcsóva nyúlik ki belőle, emellett felszínén valószínűleg igen nagy méretű konvekciós cellák vannak.[4]
A Betelgeuse és a Bellatrix nevű fényes csillag jelöli Orion vállát, a Szaif és a Rigel a lábfejét. A lábfejek és a vállak közötti három fényes csillag az öve, alatta három halványabb csillag a kardja.


Vega
A Vega (α Lyrae) a Lant csillagkép, és egyúttal a nyári csillagképek legfényesebb csillaga az északi féltekéről nézve. Összességében az ötödik legfényesebbnek látszó csillag.[2]
Egész nyáron megfigyelhető, esténként májustól februárig látszik. 52° feletti szélességeken cirkumpoláris. Fiatal, kék fényű csillag, ezért rendkívül fényes, látszólagos fényessége 0,03, de magnitúdója kristálytiszta éjjeleken negatív értékeket is felvesz. A Naphoz viszonylag közeli csillag, 26 fényév távolságra van. Spektrális típusa „A” (fehér).
​Neve arab eredetű, annyi mint „lecsapó sas”, utalva arra, hogy az arab csillagászok a Nagy Nyári Háromszögben három madarat láttak.

Ezzel be is fejeztem.

 - Ennyi lenne. - zártam le, majd ha nincs egyéb megjegyzés, akkor visszaülök a helyemre, és várom az óra további folyományát.

[Shoot the runner,Shoot, shoot the runner.]

Shoot the runner,
Shoot, shoot the runner.
•   •   •

   Ó, ha ez a Blaine nem lenne, ki kéne találni. De ha tényleg nem lenne, akkor felsóhajtana az emberiség, és mindenki élhetné a világát egy szebb és boldogabb jövő reményében.
   Ahogy meglát engem, valami hihetetlen drámaisággal fordít hátat, és mint a szentimentális költő, úgy bambul a Holdra. Csak a fejét csóválja meg néha nagy lemondón, de bárcsak ne lennék olyan lojális, akkor most egy pálcasuhintással kirántanám alóla a lábát, és meglesném, hogy vajon tud-e repülni. Nyilván tud, micsoda dolog lenne, ha pont ő zuhanna alá, mint egy darab mocsoknehéz kő.
   - Úúú, na neee! – egyik lábamat az asztal lábába akasztom, és lazán hintáztatom magamat a székben, közben próbálok minél hitelesebb „elképedt” arcot vágni – Az etikett? Te Sean, hát ilyen szavakat meg hol tanultál?
   Na végre megfordul, és nem a szakadéknak beszél. És még ő jön nekem az etikettel… Egy nagy ellentmondás a srác; halál fontos neki, hogy úgy köszöntsék, mint diákok a tanár bácsit, de hogy komolyabban bele is merüljön a mit-hogyan illik szabálykönyvébe, az már büdös neki.
   - Ööahh – mondom neki némi zöldes arcszínnel, mikor vad kacsintgatásba kezd. Látványosan megforgatom a szemeimet is, nehogy már azt higgye, hogy irigykedem, ugyan már. Micsoda beképzelt alak. És ha itt vége lenne a történetnek, akkor meghazudtolná magát – nem, magához veszi a mappáját (úgy utálom azt a mappát!!), és errefelé csoszog. Hé-hé, ne már, azért ennyire nem vagyunk jóban! Valaki állítsa meg, nem érhet az a vád, hogy egy mardekárossal üldögélek egy padban…
   Mint a mugli kalandfilmekben, Anette úgy penderül be mellém, éppen az utolsó pillanatban. Most az én arcomon terül szét a sajnálkozásra tartogatott vigyorom.
   - Ezt a pechet, Blaine, leültek a helyre, amit fel szerettem volna kínálni számodra! – csapok a lábamra nagy nekikeseredésemben, csak óvatosan, nehogy kibillenjek az egyensúlyból. Aztán nemes egyszerűséggel hátat fordítok neki, hogy teljes odaadással tudjak Any problémájával foglalkozni.
   - A fenébe, elhagytad? Hát az bizony kínos lesz – csatlakozom a fejcsóválgatáshoz, és megpaskolom a táskámat, mintha így édesgetném ki belőle a csillagtérképemet. Hogy én milyen gonosz vagyok ma este, talán mégis inkább aludnom kellett volna egy kicsit délután. Megelégedve veszem elő a felszerelésemet, beleértve a szóban forgó térképet is, és mindent egy kupacba hányok le a padra. Semmi rendszer, semmi átláthatóság. Időnként Anette felé nézek; kíváncsi vagyok, mikor szúrja ki, hogy már három hete hordom magamnál a szögmérőit. Tehetek én róla, hogy az enyémek eltörtek?
   - Jaj már, An, az egy dolog, hogy a tanárok túl sokat követelnek tőlünk, de hogy még a legfontosabb dolgokat sem jegyzed meg? Másoló bűbáj, súgópenna, önjavító esszépapír… Ez azért tényleg a minimum – sóhajtva ejtek az asztalára pár szem Lázrobbantót, ami még a vizsgák után maradt meg a táskám rejtett zugaiban – Mi lesz így veled a RAVASZ-nál?
   További hasznos tanácsok cserélésére sajnos már nincs is idő, ugyanis Montalvo tanárnő alakja körvonalazódik a sötétben. Nahát, mintha randira készülne. De legalább rajta nem úgy áll a ruha, mint Trelawneyn.
   - Jó estét, Miss Montalvo! – kántálom kipuhatolhatatlan hangszínben, és gúnyosan Seanra pillantok. Nesze, tudok én köszönni.
   Most jön az a rész, ahol el kell szégyellnünk magunkat. Oké, épp hogy csak megszereztem az elfogadhatót csillagászatból, de hogy azért az E-ért én mennyit küzdöttem! Már a kitartásom megért volna egy kiválót. Már nem hintázom a székemen, tudom, hogy Montalvo úgyis leteremtene miatta, és a felszerelésemből épített hegyet is szétpakoltam már. Nem vagyok valami jó tanuló, de hadd higgyék csak a tanárok, hogy rendes gyerek vagyok. Pláne, ha idén úgyis pofára osztályoznak majd.
   Aztán megindul a manézs. Elméleti óra, aaaaaaarrgh… hogy én mennyire utálom az elméleti órákat! Nem mondom, asztronómián a gyakorlattól is borsódzik a hátam, de ha lehet fokozni a rettenetet, akkor ez most megtörtént. Letörten dugom vissza a teleszkópomat (vagy Zoo teleszkópját?) a táskámba, és magam elé igazítok egy kisebb köteg összefűzött pergament és a csillagtérképet. Hoppá, bocsi, Anette…
   - Stréberek – súgom Anynek, mikor szóba kerülnek a kiselőadások. Persze, vért izzadok, hogy letegyem valahogy az RBF-emet, majd biztos kiselőadást fogok tartani még ezek után. Bezzeg, ha a DS-ben kéne átkokat szemléltetni!
   A padomra dőlök, mert érzem, hogy a következő pár perc (?!) fájni fog, és szinte szomorúan támasztom az államat a karomra. Cassandra rövid kis bevezetőjére egyszeriben elhomályosul a látásom, eszetlen zúgásba kezd a fülem, és érzem, hogy a torkom is kiszárad. Azt hiszem, elájulok!
   Oh, nem, mégsem, csak ilyen érzés lehet, ha az ember tanul valamit az órán. Ez rosszabb, mint sejtettem. Összeharapott állkapoccsal, magamban dúdolva kell átvészelnem ezt a „pár percet”, különben belepusztulok ebbe a sok információba. És ezek után még Kevin is szót kér?!

[Csillagászat Oldalbordám, a Bunkó, Kev és a csodálatos Montalvo professzor]

   Csillagászat
   Oldalbordám, a Bunkó, Kev és a csodálatos Montalvo professzor

...hát micsoda dolog ez?

  Na igen, kalandfilmünk hőse a legmegfelelőbb pillanatban pördül be a makacs udvarlója által ostromlott királykisasszony mellé, még ha házassági ajánlatot pillanatnyilag nem is tesz. Nem lenne valami stílszerű nyakig a táskájába merülve, meg egy kis robbantós snapszlizás az éjszaka közepén Iza ágya alatt amúgy is mindennél kifejezőbb szerelmi vallomás. De ez a Blaine most komolyan erre indult el? Mármint hogy leülni a helyemre?
   - Ó, hogy ő...? – szaladnak fel a szemöldökeim az egekbe, ahogy kiguvasztom a szemeim padtársamra, miközben először a hírhedt mardisra, majd a fenekem alatt melegedő székre mutatok. Persze a válasz evidens, hiszen épp a lány erre vonatkozó megjegyzésére kezdtem el a színpadias megdöbbenősdit. Elég érdemesnek találom a problémát még arra is, hogy szakítsak időt az én drága életemből arra, hogy szemöldökráncolós hűha-nézéssel alaposan felmérjem a kettejük közötti távolságot - éppen csak elegendőnek találom; ha nem lépek közbe, ez a szadista férfiember bizonyisten minden ellenállás nélkül sétált volna be Iz intim szférájába! Ha már ő is elkezd a másik nem haszontalan tagjai után szaladgálni, felkötöm magam. Miféle hibrid világ ez?! Jól mondják, minden a feje tetejére áll. Háefek a katedrán, botrányosan kezdtük az idényt kviddicsben, Iza szóbaáll férfiakkal... Egészen biztos, hogy megint eljut hozzám egy pletyka a Walpurgis feloszlásáról is. Hát mindjárt felrúgok valamit!
    A Frics irodájában minden büntetőmunkám alkalmával szorgalmasan gyakorolt bűnbánó sajnálkozás kifejezésével fordulok a srác felé.
   - Hűha, Blain, most mi lesz? – kérdem olyan síri hangon, mintha épp magát a tanárnőt hajítottam volna le a torony tetejéről, és tőle mint egy kedves bajtárstól tudakolnám a hogyan-mikéntet. Még körül is pillantok párszor olyan képpel, mint aki mindjárt elbőgi magát. Aztán egy bő tíz másodperc komolykodás után szétterül az arcomon egy vigyor.
   - Csak nem gondoltad komolyan, hogy ideülhetsz? Az én helyemre? Menj már, Blaine – röhögök türelmetlenül, de Izára nézve elbizonytalanodom. Az a baj, hogy ha most elkezdem ugratni a fiúkkal, megver. De ezt nem lehet kihagyni! Egyébként is, ez a bosszú, amiért hajlandó lett volna leültetni egy mardekárost a helyemre. Hát micsoda dolog ez?
   - Vagy ti talán még csevegtetek volna, hm? – kérdem némiképp vádlón, barátnémnak címezve. Bujkál bennem a nevetés, de ne, még visszatartom addig, amíg rendesen ki nem élvezkedtem magam, ha már úgyis meg fog kergetni az egész tornyon keresztül vagy háromszor a saját cuccaimat dobálva utánam.
   – Pont vele kezdesz, Iz? Ejnye – dobok közben egy hetyke pillantást a fiú felé. – Végülis arrébbülhetek, ha akarod – vonom meg a vállam természetesen heves tiltakozásra, vagy legalábbis ütlegelésre számítva. De hogy a végén kitör belőlem a nevetés, az hótziher.

   Persze idővel csak vissza kell térnem az élet komoly problémáitól olyan idióta, fölösleges dolgokhoz, mint az asztronómia. A csillagtérképem elvesztése még mindig ugyanolyan aggasztó, és bár a sebtében megejtett felhívás a csoporttársaim felé nem kavart túl nagy port (nem is tudok csodálkozni, szerintem mindenki félálomban van ilyenkor az éjszaka közepén), legalább egy háztársam tanúsít némi érdeklődést a gondjaim iránt.
   - Ja! Hallod, megint elhánytam valahol – válaszolom a másik oldalamra telepedő Kevinnek, miközben lemászok a padomról.
   Ezalatt már kapok Izától egy megértő megjegyzést és egy apró szentbeszédet a becsületes házikészítésről. Már hatodik éve lógok ezzel a két lábon járó, megtestesült sunyisággal, mégsem bírok kitörni a naivitásomból. (Bár azt elismerheti, hogy az órákról való lógás módszereinek szaporításában voltak érdemeim... Emlékszel, amikor McGalagony olyan hevesen prédikált nekünk az igazgatóhelyettesiben, hogy nem vette észre, ahogy telepotyogtattuk az irodáját időzített színpatronokkal? Egy hét múlva festették be a berendezést minden skótkockás kis terítővel együtt, amikor már rég nem keveredhetett ránk a gyanú... Régi szép idők.) Hát ha nem akaródzott megcsinálni azt a fránya esvéká házidogát – amit egyébként már elvből sem csinálnék meg -, akkor azt szépen Mirol szeme közé köpöm, és kész. Nem mutatja ki, de tudom, hogy mindig feljebb megy a vérnyomása egy kicsit... Lehet, hogy hosszú, kitartó munkával még akár azt is elérhetem, hogy egyszer a szívinfarktus vigye el. Hát nem érik meg azok a büntetőmunkák? Úgyis olyan profin és rutinosan pucolom már az aszfodéloszgyökereket, mint senki más.
   - Á, a bűbájtan RBF-emet is egy megrovással kezdtem, amiért merészeltem megpróbálni csalipuskát használni, emlékszel? Hogy csodáltam, hogy mégis kihúztam Elfogadhatóra, tiszta mákom volt – ellenkezem automatikusan, nagy kutakodásba kezdve az Iz előtti heveny tanszerkáoszban.
   – Azt a másoló bűbájt viszont mindjárt előadhatod nekem – folytatom közben, szemöldökráncolós nagy nyugodalommal kotorva más cuccai között.
   – Neked nem szürke szögmérőid voltak még tavaly? – fordulok a lányhoz marha ismerős szerkezeteket lóbálva az orra előtt. – Azokat is elhagytam valahol – pottyantom vissza őket a gyanú legkisebb árnyéka nélkül, és már épp diadalittasan kaparintanám meg a csillagtérkép sarkát, amiben barátném háziját sejtem, amikor betoppan a tanár. Még ilyen időzítést, vinné el a fene.
   - Uhm, hagyjuk – intek csalódottan dőlve hátra a székemen. Most az egyszer kész lett volna pedig!

   - Jóóságos szép Montalvos estefény-csillagot – morgom bele az illedelmes köszönés-kórusba, elég halkan ahhoz, hogy ne tűnjön ki az alapzajból, de elég hangosan ahhoz, hogy némiképp enyhítsen a sértődöttségemen. Csatlakozom az elméleti óra bejelentését követő automatikus fájdalmas sóhaj-hullámhoz, és titkon hálát adok, amiért a teleszkópom előszedéséhez még nem vettem a fáradtságot.
   Mikor megcsapja a fülem a saját nevem, felkapom a fejem, de csak hogy minél gyorsabban visszahúzhassam. A szokásos szöveg. Miért van az, hogy a csillagtérképem hiányát rögtön kiszúrja a banya? Vagy csak mindig zsigerből megtippeli a szöveget, mert tudja, hogy úgyis passzolni fog. Egy kis örök elégedetlen fintorral borulok rá Iza padjára (itt gondolom visszataszít a sajátomra), hogy a lehető legközelebbi perspektívából csodálhassam meg a csillagtérképét. No jó, bevallom, nem azért, hanem mert ilyenkor úgyis mindig szunyókálni szoktam.
   Kiselőadások, rettenet! De mi ez?...
   - Aztakutyamindenedet, Iz, ez az enyém! – rikkantom bele abba a szusszanásnyi instant csendbe, ami Waldegrade mondandójának megkezdése előtt keletkezett. Biztos leátkoz egy kicsit magában a kiselőadó zöldtaláros, talán még Montalvo is, de mit sem törődve mindezzel a teljes felháborodás hangján folytatom, épp csak most már suttogva. – Te sunyi, pimasz... ah! – utóbbi erőlködésbe fullad, ahogy feltápászkodom a karjaimról, hogy megragadhassam a csillagtérképeM, és valóságosan a pad közepére csapjam. Csak nem én fogok már itt nyújtózkodni, hogy fenntarthassam az érdeklődés látszatát a saját térképem iránt.
   – Micsoda szemtelenség – dörmögöm még utólag, újfent visszatelepedve kényelmes helyemre. Még talán azért voltam a legmérgesebb, hogy kénytelen voltam kizökkenni csendes nyugodalmamból, ami a pihentető alvás kapuja, hogy kifejezzem heves nemtetszésem.
   Utólagos elégtétellel, szorosan padhoz szorított állal, ragadozómozdulattal kapom fel és dugom zsebre az orrom előtt pihenő lázrobbantókat.

Csodálatos... Semmi mással össze nem hasonlítható... Csillagászat óra.



*A kis dobozka drazsé lassan kiürül, aminek nem nagyon örülök. Hogy a jó édes anyja kapná be a menetét... Pedig annyira finom volt. Leszámítva azt az egy szellem ízűt. De ez már csak ilyen, nem. A minden ízű drazsénál sosem tudhatja az ember milyen ízűt fog ki. Csalódottan hajítom bele a tatyómba az üres kis papírdobozt, majd felemelem tekintetemet arról. Merem remélni, hogy nem maradok sokáig ezekkel a beképzelt majmokkal! Nem is várat sokáig magára a felmentősereg. Hamarosan Iza is -ahogy azt tőle megszokhattuk- nagy elánnal lépett be a csillagvizsgálóba. Láthatóan Ő sincs elragadtatva a társaság zöld részétől. Intéssel üdvözöl, amit persze én sem késlekedek viszonozni. Némi mosolyt csal az arcomra, hogy nem vagyok egyedül a Griffendél házból. Lassacskán Ők is befutnak majd, nyakamat rá. Sean Blaine, a modern kori lovageszmék koronázatlan királyával azonnal kisebb szóváltásba keveredik. Nem mozdulok a páros felé. Iza ügyes csaj, majd megoldja valahogy. Különben sem Őt kell félteni, hanem inkább Blaine-t. Legalábbis amilyen vérmérséklettel Iza megvan áldva. Nem csodálkoznék rajta, ha Sean monoklival az egyik szeme alatt folytatná az órát. De nincs időm figyelni hogy alakulnak körülöttük az események. Nemsokára újabb hál' istennek griffendéles toppan be a helyiségbe. Juno Withwords az, a hálótársunk. Őt is üdvözlöm egy intéssel, majd úgy döntök ideje előpakolnom a melletem heverő táskámból a szükséges cuccokat, azt a sok felesleges kacatot, amit magunkkal kellett cipelni az órára. Mert szerintem csak kacatok. Az óra pedig. Kész időrablás bakker. Ki az a megveszekedett őrült, aki ennek örül? Ahelyett hogy a pihe-puha ágyamban aludnék. Áh borzasztó. Bár szerencsére eddig nem nagyon nyomott el az álom, pusztán az ásítás szakasznál tartunk. Merlin poklának bugyrába bele. Már csak az a tény segít rajtam, hogy a következő érkezők már Griffisek. Hamarosan befut Sam Goldhawk is. Úgy hallom Raq barátosnémmel igen csak összemelegedtek a minap. Még semmi konkrétat nem tudok, de egész biztosan megosztja velem Raquel a dolgot. Aztán megjelenik a színen Anette Awenmore, majd nem sokkal később Ginny, aztán Kev... Utánnuk meg... A Tanárnő. Csini kis topánkájának hangjából ítélve biztosan ő az. Csak egy futó pillantást vetek rá, valahogy nem vagyok a saját nememhez tartozók rajongója, aztán tekintetem ismét előre réved a nagy semmibe. Csillagfényes jó estét! Csak azt tudnám mi a jó benne? Majd megkérdezi jól telt e a nyár. Hogy a csudába ne telt volna jól? Mint mindig most is Norvégiában töltöttem szinte az egész nyarat. Az idei sem volt kivétel, bár néha azt kívánom, bár haza se jöttem volna onnan... Kissé biccentek egyet, jelezve, hogy igen, jól telt. Aztán jön a rettenetes hír. Elméleti óra lesz ma, mivel tökre borult kint az idő, és egy csillagot se látni odakint. Ezt a hírt is hideg közönnyel fogadom, jó északi lányhoz híven. Amolyan minden mindegy közönnyel. Viszont most visszatuszkolhatom a teleszkópomat a táskámba. A teleszkóp után nyúlok, majd nagy gonddal beleteszem vissza a táskámba. Aztán közöl egy jó hírt. Ez az utolsó alkalom, hogy ilyen korán kezdődött az óra. Ennek örülök. Na nem mintha nem jelentem volna meg egyik asztronómián sem. Függetlenül attól, hogy milyen későn is volt megtartva. Majd a tanárnő szólítja az elsőt aki kis előadást tart, a mardekáros Cassandra Waldegrave-t. Előveszek egy pergament, pennát, és tintát villámgyorsan, majd amikor ő elkezdi kiselőadását, belemártom a penna író részét, és jegyzetelni kezdek. Igyekszem minden lényeges dolgot leírni, sosem tudni alapon.

[.-= Csillagászat óra - A tanerő, Izabel, a Rekorder... és a sok kötöznivaló majomember =-.]

.-= Csillagászat óra - A tanerő, Izabel, a Rekorder... és a sok kötöznivaló majomember =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Szócsata.
Ellentámadás.
A két kis picsa jó barátné módjára azért megpróbált összetartani, és egy nagyobb oltást címezni felém, hátha majd elvörösödik a fejem, és kifutok a teremből. Tisztelendő, hogy kiállnak a másikért, a mai világban nem jellemző az emberekre ez a fajta viselkedésforma. Viszont, egy dolgot felejtettek el mind a ketten, nem tartoztam azon kötöznivaló köcsögök körébe, akik apró faszságokon siránkozni kezdenek, mint egy rossz fürdőskurva. Én azt a kategóriát képviseltem, akik szeretik, ha az ellen felveszi a kesztyűt… sőt, azt pedig pláne, ha maga a kesztyű nem pamutból van, hanem Merlinverte acélból, minél nagyobbat üssön. Más, magát hímneműnek tartó szarházi egy ilyen duett-támadást követően bizonyosan fülig vörösödött volna, aztán nem tudván, mit tegyen, szélvészként hagyja el a termet. Ehelyett folytattam utam, majd a két lármázó padja mellett megállapodva hallgattam végig a mondókájukat. Mindvégig unott pofával álldogáltam Izabel oldalán, várva, mikor fejezik be a marhaságokat, amiből annyit összehordtak, hogy csoda, nem szakadt össze a súlyától a csillagvizsgáló. Amikor a kis Rekorder vette magához a szót, és Izabelt kezdte szapulni irántam való rejtett érzéseiről, halovány, és rettenetesen gúnyos mosoly húzódott az arcomra. Bennem még erősen élt a szellemkastélyos kalandocska, amit vele éltem át… bár az sem hanyagolható, amit Anette-el műveltünk a hídnál. Tökös kis lotyók mind a ketten, meg kell hagyni…de tudniuk nem szükséges.
Befejezték.
Csend.

Persze csak viszonylagos, de kihasználtam az alkalmat, hogy magamhoz ragadjam a szót, és persze a kezdeményezést is. Azért efféle beszédgépek mellett nem mindennap jut az ember ilyen lehetőséghez. Első körben, miközben a két díszpintyet méregettem, szabad jobbommal hátranyúltam, majd nem törődve vele, hogy ül-e ott valaki, megragadtam a mögöttem lévő padot, és odahúztam… ez erős túlzás, szabályosan rántottam, úgy, hogy kellemes erővel baszódjon az Izabel-Rekorder által bitorolt pad szélének. Ismét gúnyos mosoly ült az arcomra a másodperc tört részére, de nem szólaltam még meg. Pár lépést téve hátra fogtam meg a lendülettől kifordult széket, majd Izabel mellé húzva azt letettem a mappámat az asztal lapjára, jómagam pedig kényelmesen megvetettem magam.
- Szívem, egyetlen pillanatra sem gondoltam, hogy a helyedre ülök!
Legyintettem egyet Anette felé, majd előre tekintve, amúgy mellékesen és természetesen halálosan unalmas hangszínnel folytattam.
- Mindig van sajátom!
Apró sóhajtás, egy lemondó pillantás, mennyire nem tudnak gondolkodni, mert a düh, és az utálat elveszi az eszüket.
- Ezt a vérlázító magatartást… két griffendéles és egy mardekáros egy padnál ülnek!
Színpadias meglepettség, és megdöbbenés... az egy padnál erős túlzás, bár mondjuk, ha azt veszem, milyen erővel rántottam oda a másik asztalt, lehet eggyé váltak. Egy pillanatra körbehordoztam a tekintetem a helyiségen, amolyan beteges, „valaki meg mer szólalni, annak torkát vágom” arckifejezéssel megspékelve, majd hallgattam a tanerőt, illetve azt követően a kiselőadásokat… no meg persze azt, mit le fog nekem suttogni a két nőszemély arról, mekkora tapló vagyok, és mit képzelek magamról. Egy dolog biztos, lehet, ezt állítják majd, és színlelik a felháborodást, de valamelyest kiismerve őket bizton állítom, tetszik nekik a helyzet… pontosan azért, mert nem hétköznapi… nem unalmas… nem az a standard szar, amibe kezd beleszürkülni ez a kóceráj.

Elővettem a megbűvölt mappából a csillagtérképet, a pennát, és a pergament a kérésnek megfelelően, majd jegyzetelni kezdtem, amit kellett. Azt nem mondom, hogy nagy érdeklődéssel, de figyeltem… ide is, oda is…

[„Gyengébbek kedvéért”]

Asztronómia – A kedves egybegyűltekhez

*Állát jobb kézzel alátámasztva, meglehetősen „kényelmes” pozícióban ült. Bal keze belelógott a nagy üres semmiségbe, jóformán érintette a földet vele. Hosszú lábai az előtte ülő széke alatt foglaltak helyet. Teste olyan lazán, és tekervényesen terült szét a kemény iskolai tanórákra kiképzett széken, hogy szinte tehetség kellett hozzá, hogy így is mély álomba merüljön. Merthogy Samuel I. Goldhawk kellemes álomban volt.
Kérem nézzük el neki. Elvégre éjfél volt, az éjjeli szellő is kellemesen meleg volt… Arról pedig ne is beszéljünk hogy álma egy része még ott ténfergett elméje egy bizonyos részében, s most, hogy újra „leoltották a lámpát” abban a nagy buksijában, ismét előmerészkedett, hogy aztán a csillaglesés helyett azzal legyen elfoglalva.
Jobb kezén szabadon folyt végig a meleg nyál, utat tört magának talárja határánál, majd sikeresen beverekedte magát ingujja alá is, hogy végül könyökénél beleivódjon a pamut anyagba. Talán csak a horkoláshoz nem volt elég bátorsága…
Hogy pontosan mikor is tért magához? Az első mondat, ami megütötte a fülét, a „Gyengébbek kedvéért” mondat.
- Na, ez nekem szól –gondolta magában, és rendes ülésbe tornázta magát.
Csakhogy ez nem volt olyan egyszerű, hiszen izmai kellemesen ellazultak a kényelmesnek nem éppen mondható, két deszkából meg pár fémrúdból összetákolt széken. Nyaka rendesen elgémberedett, de nem foglalkozott ezzel túlzottan. Először is letörölte a nyálat arcáról, majd átvette a felé nyújtott pergament, amit előröl küldtek. Első gondolata a „miatökömez?” volt.*
~ Komolyan elvárják, hogy ilyenekkel foglalkozzak, pont az első órán? ~
*Kétségbeesetten tekintett szét a teremben. Nagy felháborodására az egyik lány ráadásul olyan szorgalmasan körmölt, mintha következő órán szóról szóra fel szeretné mondani az elhangzottakat, pont úgy, ahogy a mardekáros lány mondta.
Kikerekedett szemmel, már amennyire ki tudta kerekíteni azokat az álmos szemeket, a pergamen fölé hajolt és igyekezett úgy tenni, mintha bármit is felfogna a dologból.*
~ Puskának, max begyújtósnak jó lesz. ~
*Ilyen gondolatokkal kezdett egy-két szót kiírni a saját pergamenjére. Legalább a látszatát megadja már, hogy dolgozik.
A percek csiga lassúsággal teltek, és egyre inkább azon kapta magát, hogy lehunyt szemmel, be-be bólint. Gyors keres hát egy másik elfoglaltságot magának, amivel legalább egy kicsit elűzheti fejéből az álmos kismajmokat.
Tekintete egyből a tanárnőre téved, aki ezúttal térdig érő, fekete ruhában jelent meg.
- Lehetne rövidebb is –gondolta, majd elnyomott egy kacér mosolyt, és gyors elrántotta tekintetét a nőről, nehogy véletlenül is „belelásson” elméjébe, és még a végén büntetőmunka lesz a jutalma a pajzán gondolatok miatt.
Lassan kezdte megunni a gépies írást, pláne hogy minden második szó került csak rá a papírra. Úgyhogy csakhamar kiesett kezéből a penna, közben a „Nekem ehhez rohadtul nincs most kedvem”-féle gondolatokkal játszadozott, na meg a „Miért is hülyeség ez az óra?” félékkel. *

[Kérem Önöket, hogy tiszteljék meg azzal az osztálytársaikat, hogy csendben végighallgatják az előadásokat. Miss Awenmore, szétültetem Önöket!]

Csak Önöknek, csak most  

Annyi éve már, hogy tanítom a társaságot, és egyszerűen nem képesek megszokni, hogy az órán viselkedni kell, arról nem is beszélve, hogy még a saját osztálytársukat sem tisztelik meg azzal, hogy némán végighallgatják. Éppen ezért, mikor Cassandra már nekikezdene a mondandójának, egy pillanatig intek neki, hagy mondjak még pár szót az előadása előtt.
- Kérem Önöket, hogy tiszteljék meg azzal az osztálytársaikat, hogy csendben végighallgatják az előadásokat. Miss Awenmore, szétültetem Önöket! – fenyegetőzöm a Griffendéles horda felé, majd egy biztató mosolyt küldök Cassandra felé, hogy kezdheti az előadását.
Mondanom sem kell, hogy az előadás rendkívül alapos munkát takar, nem is meglepő, hogy így van, ettől a lánytól ez elvárható. A munkájáért a házát ponttal fogom jutalmazni, de természetesen csak az óra végén fogok erre sort keríteni, ahogy azt szoktam.
Dicséretes, hogy hozott szemléltetőanyagot, ez rendkívül fontos egy előadónál. A közreadott pergamenek elősegítik, hogy a közönség jobban megértse az előadást, amolyan szemléltetőeszköz. Ezt nem említettem ugyan, mikor kiadtam a feladatot, de Cassandra példásan végrehajtotta a feladatot, sőt, mivel közreadható anyagot is hozott, ezért külön meg kell, hogy dicsérjem.
A prezentáció végén a három általam kért csillag rövid ismertetője is elhangzik, amely rendkívül fontos a diákoknak, hiszen a RAVASZ vizsgához nélkülözhetetlen. Őszintén remélem, hogy ebből a szedett-vetett társaságból valaki azért megpróbálkozik majd a vizsgával, mint például a Waldegrave-lány.
Az előadást csendesen végighallgatom, s közben egy-egy szúrós pillantást küldök a folyamatosan ficánkoló griffendél-mardekár vegyeshármas felé. Nem akarok olyan primitív módszerekhez folyamodni, mint a szétültetés, mert tudom jól, hogy semmi hatása nincs, azonban fenyegetőzni remekül lehet vele, és máskor be is válik a recept, ezúttal viszont nem vagyok biztos benne. Amikor a lány befejezi a mondandóját, megszólalok.
- Nagyon szépen köszönjük, Miss Waldegrave, rendkívül tartalmas és érdekes előadást hallottunk. Akinek esetleg van valami kérdése, az tegye fel most, és Cassandra megválaszolja majd.
Amennyiben érkezik kérdés, lehetőséget biztosítok az előadónak, hogy megválaszolja azt, ha viszont nem, akkor a következő fejezetre ugrunk, és megköszönöm a lánynak a munkáját.
- Köszönöm a munkáját, most már a helyére fáradhat. Kérem, majd adják vissza Cassandrának a pergameneket! Mr. Stratford, amennyiben felkészült, az ön előadása következik! – szólítom az óra következő előadóját, s míg kifárad az osztály elé, röviden vázolom a témát. – Miss Waldegrave a hozzánk legközelebb eső csillagokról beszélt, és kérésemre kiemelt néhányat közülük. Mr. Stratford pedig a legközelebb eső galaxisokról fog beszélni önöknek, és ő is ki fog emelni néhány fontosabbat. Lássuk! – szólítom fel a tanulót, hogy elkezdheti az előadását. Remélem, ez is hasonló színvonalú lesz, mint az előző volt.

Az én reagom után Keviné következik, kérem, mindenki várja meg, hogy ő írjon! Köszönöm!
Még egy záróreag fog érkezni tőlem, időben nem tudom, hogy mikor; lehetőleg minél többen reagáljanak ebben a körben, és akkor hamarabb megszabadulhatnak tőlem.

[- Miss Montalvo és a diáksereg -]

- Miss Montalvo és a diáksereg -


Igazi spanyol szépség. Ahogy belebben a terembe óhatatlanul is mosoly ül ki arcomra, bár messziről inkább idióta grimasznak hathat izmaim megrezdülése. Szebbik arcom leemelem a pad felszínéről és teljesen ügyetlenül, tornász énemet, akaratom ellenére eltiporva helyezkedem el a széken. Mindig ezt hozza ki belőlem ez a nő. Lehet, hogy a zakkantság nálam, amolyan erőteljes formájában, csak ebben az időtájban jelentkezik. Zavaromban fogaim barátságot kezdeményeznek felső ajkam húságyával, miközben szemeim hol a borús eget, hol a gyengébbik nem szépségeit fürkészik. Papírjaim ugyan az orrom előtt hevernek, pillantásom mégsem kíván kontaktusba kerülni azokkal. Közönyösség fog el, és kissé a düh is megtelepszik lelkemen. Hiába a terveim, hogy az előadás keretében akár meg is csodálhatnánk, amiről szavalok, az időjárás ismételten beleköp a levesembe. Annyira utálok egyszerű lenni, és tárgyilagos. Mi szükség egy rémunalmas előadásra, ahol csupán a közönség horkolási intenzitását tesztelheted?

Nem tudom levenni róla a tekintetem. Sötétlő íriszei szinte magukkal ragadnak, hihetetlen, miket nem képes belőlem kiváltani egy tanár. Egy nő. A tanár az csak egy poszt, a lényeg benne lakozik, vagyis jobban mondva a felszínen nyugszik. Őrültnek érzem magam, és baromira lázasnak. A vehemencia és energetikusság pedig csak fokozza az összhatást. Legszívesebben nyakon önteném magam egy hűs koktéllal. Igen, amilyen eszement ötleteim vannak néha, biztos, nem vízzel végezném el a műveletet. Már csak a poén kedvéért sem. Miért vállaltam én ezt el?
Minden erőmmel azon vagyok, hogy meggyőzzem magam, hogy nem azért, mert bármit is bizonyítani szeretnék neki, és egyáltalán nem azért, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Egyszerűen csak… Csak mindig is rajongás fog el, ha rá… ha a csillagászatra gondolok. Behunyom a szemem, és szavaiban elmerülve, mélyeket lélegzek, csak, hogy véletlenül se kerüljek ennél lejjebb. Útközben a székről is sikerül kissé alább csúsznom, ami számomra sem a legmegfelelőbb pozíció, így észhez térve visszakapaszkodok. Hallom, hogy a nyárról beszél, a hiányzókról, az időjárásról, majd a mai előadások is szóba kerülnek. Semmit sem akarok jobban, mint túl lenni ezen az egészen.

Kívánságom beteljesülése azonban még várat magára. A mardekáros lány valami okból kifolyólag, talán éppen a nemére hivatkozva előrébb állt a listán. Bár a tudományos magyarázatokat félretéve, valószínűsíthető, hogy csak nevünk kezdőbetűi taposták ki számunkra az utat. Viszont ha a témánkat helyezzük górcső alá, akkor elvileg a nagyobb felől haladunk a kisebb felé. Ez esetben pedig a nyitány engem illet.
Mindegy.
Nem fontos.
Ebben a szekundumban csupán az a fontos, hogy lefoglaljam magam valamivel. Ami természetesen véletlenül sem hasonlít az előttem meredező papírokra, amit nem szándékozok magammal vinni a pódiumra. Sosem szerettem, ha az anyagok bezavarnak a képbe, és képtelen vagyok a hiperaktivitásom kiélni a szabad kézlendítésekben. A nonverbális kommunikáció nagy erősségem volt, de az eszközök, melyek hozzám ragadtak, csak hátráltató tényezőként funkcionáltak ilyen esetekben. Mindenesetre figyelmem fenntartása érdekében magamhoz ragadom egyedül árválkodó pennám és jegyzetelésbe kezdek, ami nálam annyit tesz, hogy szavakat, nyilakat vetek egymás mellé, az összefüggéseket pedig a hálókörletben bogozom ki. Rejtvényfejtés helyett tökéletesen megmozgatja a fáradt agysejteket a művelet, nem mellesleg pedig a memóriát is fejleszti, hogy nem kisregénnyel tarkítom füzetem lapjait.
A mardekáros monológja még aránylag éber állapotomban talál telibe, de a számok kavalkádja, egyszeriben zavart okoz a buksimban. Értetlen ábrázattal ragadom magamhoz az általa közzétett papírlapokat, és áldom az eszem, hogy én ilyenekkel nem kívánom untatni a társaságot. Más módszereim vannak. Más stílust képviselek, így az előadásom is más jellegű lesz, természetesen a megengedett, elvárt határokon belül mozogva, azt csak minimálisan kitágítva. Amolyan „kevinesen” befogadhatóvá téve.

A szó végre megadatik, én pedig kapva-kapok az alkalmon, elfogadom. Egy bólintással jelzem Miss Montalvonak, hogy azonnal a tettek mezejére kívánok lépni, és nyomatékot adva biccentésemnek, megindulok a „színpad” felé. A szereplés bennem lakozik, a magabiztosság belülről fakad.
Az interaktív tábla mellett foglalom el helyem, pálcám meglengetem ujjaim között, majd egy apró mosollyal jelzem Missnek, hogy a hasonló színvonal terítékre kerül. Csupán a csomagolás más.
Szemem végigjáratom a „haldokló” társaságon, majd felkonferálom saját magam.

- Akkor csapjunk is a lecsóba! Ahogy hallhattátok, a hozzánk legközelebb eső galaxisokról tartok nektek egy rövid előadást. Ennek keretében kiemelek néhány fontosabb galaxist is. A „lássuk” szócska valóban nagyon találó volt Tanárnő, ugyanis szeretném a vizuális igényeket is kielégíteni. A tervem sajnos meghiúsulni látszik, vésztartalékok viszont mindig vannak a tarsolyomban.

Huncut, griffendéles vigyor, csupán ennyi jut a díszes jelenlévőknek. Nem kívánom beavatni őket semmibe, idővel úgyis mindenre fény derül.

- A rövid monológot követően az első és legfontosabb kérdés, hogy mik azok a galaxisok?
A galaxisok hatalmas, csillagokból és csillagközi anyagból, gázból, porból álló rendszerek, "csillagvárosok". Méretük néhány ezertől több százezer fényévig változhat. A legkisebb galaxisok (pl. az úgynevezett törpe szferoid típusúak) néhány millió, míg a legnagyobb, óriás elliptikus galaxisok több száz milliárd csillagot tartalmaznak.
- Ha valaki esetleg nem lenne tisztában vele, a szferoid vagy más néven forgási ellipszoid egy mértani test, melyet akkor kapunk, ha egy ellipszist valamelyik tengelye mentén megpörgetünk. A galaxisokban az egyedi csillagokon kívül általában csillaghalmazokat és különböző típusú gázködöket is megfigyelhetünk. A vizuális megjelenésük nagyon változatos, megkülönböztethetünk spirális, elliptikus, lentikuláris (lencse alakú) és irreguláris (szabálytalan) típusokat. Földünk is egy hatalmas  spirálgalaxisban, a Tejútrendszerben helyezkedik el. Galaxisunk körülbelül százezer fényév átmérőjű, és nagyságrendileg százmilliárd csillagot tartalmaz. A legközelebbi törpegalaxisok, a Tejútrendszer kísérői, vagy szatellit galaxisai néhány százezer fényév távolságra vannak tőlünk.

Megengedek magamnak egy szusszanásnyi szünetet, ugye ami jár az jár, majd nagy levegő és újabb tagolt, rendszerezett szövegrész következik.

- Az általános ismertetés után rátérek a törpegalaxisok ismertetésére. Ehhez tudni kell, hogy a Tejútrendszerhez legközelebb eső galaxisok a legkisebbek. Ugyanez a tendencia érvényesül a Nap és a csillagok esetében is. Ez egy logikus rendszer, amelyben csupán a viszonyítási pont más. Egyik magába foglalja a másikat, ugyanis mint tudjuk, a csillagok a galaxisok részei.

- A hozzánk legközelebb eső galaxisok olyan galaxisok, melyek néhány milliárd csillagnyi tömegből állnak, ellentétben a normális galaxisok több százmilliárd csillagnyi tömegével. Kis méretük miatt elsősorban közvetlen környezetünkben, a Lokális Galaxiscsoportban lévő törpegalaxisokat ismerjük, melyről azonnal hosszabban is szólok. A galaxisokra alkalmazott tipológia működik a törpegalaxisoknál is, így léteznek: Törpe spirálgalaxisok, Törpe elliptikus galaxisok, Törpe szabálytalan galaxisok,
Valamint, hogy néhány különlegesebbet is említsek:
•  Törpe szferoidális galaxisok
•  Kék kompakt törpegalaxisok
•  Ultrakompakt törpegalaxisok: első példányikat 2000. körül fedezték fel, átmérőjük 60-200 fényév, és néhány tízmillió csillag van bennük. A Nap környezetével szemben, ahol a csillagok jellemző térfogatsűrűsége egy csillag köbfényévenként, az ilyen galaxisokban ez elérheti az egymilliót is.
•  Újabban felfedeztek a törpegalaxisoknál is halványabb és kisebb galaxisokat, ezeket jelenleg hobbit-galaxisoknak nevezik.

- Visszatérve a Lokális Galaxiscsoportra, az nem más, mint az a galaxishalmaz, melybe a Tejútrendszer és az Androméda-galaxis is tartozik. Utóbbiról hamarosan bővebben is hallhattok. A csoport körülbelül harminc tagot számlál, gravitációs középpontja a két említett galaxis között helyezkedik el. Átmérője 10 millió fényév körüli, és kettős (súlyzó) alakja van.
A Tejútrendszer kísérői közé tartozik, a Nagy Magellán-felhő, a Kis Magellán-felhő, a Canis Major-törpegalaxis, az Ursa Minor-törpegalaxis, a Draco-törpegalaxis, a Carina-törpegalaxis, a Sextans-törpegalaxis, a Sculptor-törpegalaxis, a Fornax-törpegalaxis, a Leo I, a Leo II, a Tucana-törpegalaxis és az Ursa Major-törpegalaxis. Az Androméda-rendszerbe sorolható az M32, az M110, az NGC 147, az NGC 185, az And I, az And II, az And III, az And IV, az And V, a Pegasus dSph, a Cassiopeia-törpegalaxis, az And VIII, az And IX és az And X. A Lokális Galaxiscsoport harmadik legnagyobb galaxisának a Triangulum-galaxis tekinthető, amennyiben elfogadjuk az Androméda-rendszertől való függetlenségét. Mi pedig udvariasak vagyunk, így természetesen elfogadjuk. A Lokális Galaxiscsoport többi tagja gravitációs hatása alapján a Triangulum-galaxisból és kísérőiből álló alcsoportba tartozik. Ez így bonyolult és hosszadalmas felsorolás, de nézzétek csak!

Az interaktív táblán ezekben a pillanatokban egy pálcaintéssel megjelenik a sokkalta átláthatóbb táblázatva foglalt változat.

- Végezetül pedig illusztrációkkal tarkítva bemutatok néhány galaxist közelebbről is. Az első, legyen az egyik legfontosabb és feltehetőleg a legismertebb, az Androméda-köd, vagy más néven Androméda-galaxis. –pöccintek egyet a pálcával, mire ennek a mozgó képe jelenik meg a táblán. –A narancssárga-tűzpiros fényben úszó galaxis képe a távoli infravörös tartományban készült, méghozzá a Herschel űrtávcső által.
Újabb pöccintés, váltás.
- Itt pedig ugyanezt a galaxist láthatjátok, a Galaxy Evolution Explorer jóvoltából. Ez a kép  az ultraibolya tartományban készült.

- Az Androméda-galaxis vagy Androméda-köd egy spirálgalaxis az Androméda csillagképben. Koordinátái: α=0h 37,6m; δ=41°25'. Sb típusú spirálgalaxis. Távolsága a Naptól 2,5 millió fényév. A hozzánk legközelebbi extragalaxisok egyike, a Lokális Csoport legnagyobb tömegű galaxisa, csak a Tejútrendszer körül keringő törpegalaxisok vannak közelebb nála. Átmérője 110 ezer fényév, a kevés anyagot tartalmazó külső tartományokkal együtt 180 ezer fényév. Tömege 370 milliárd naptömeg. 270 km/s-os sebességgel közeledik a Naphoz, körülbelül 3 milliárd év múlva összeütközik a mi galaxisunkkal. Valószínűsíthető, hogy akkor mi már nem fogunk élni, bár…ki tudja.

- A galaxis ősszel látható a legjobban. Tiszta időben elmosódott ellipszisként szabad szemmel is látható. Látszólagos összfényessége 3,4 m. Látszólagos mérete 160'x40', azaz a telihold átmérőjénél mintegy ötször hosszabbnak látszik. A legnagyobb földi távcsövekkel készült felvételeken az egyes csillagok is megkülönböztethetők.

- A következő mozgókép a Sextans törpegalaxist ábrázolja, melyet tőlünk 320 ezer fényévre 1990-ben találták meg. Ez már az előzőnél halványabb, -8 magnitúdó abszolút fényességű. Legfényesebb csillaga a Sextantis.

- Most a Draco és Ursa Minor törpegalaxisokat láthatjátok, melyek abszolút fényessége -9 és -12 magnitúdó közötti. Ha magyarul szeretném kifejezni magam, akkor Sárkány, alias Malf… -megköszörülöm a torkom, majd inkább folytatom- az Ursa Minor pedig a Kis Medvét takarja.

Most pedig jöhet a "vágjuk ki jól magunkat egy kellemetlen helyzetből" szituáció megvalósítása. A szöveg egyre kevesebb, az információhalmaz szűkül, de még én sem lehetek tökéletes.

- Sajnálatos módon a Carina és Fornax-törpegalaxisokról mélyreható információkkal nem szolgálhatok, a szakirodalmak ugyanis valamiért ellenem voltak, viszont néhány illusztrációt felvarázsolok a táblára. Jut eszembe, a Carina-törpegalaxist 1977-ben fedezték fel, az úgynevezett Palomar-felmérés segítségével.
A Fornax-törpegalaxist pedig Harlow Shapley 1938-ban egy dél-afrikai expedíció során fedezte föl. Legyen ez a végszó, köszönöm a figyelmet. Remélem az év folyamán azért lesz alkalmunk távcsövön keresztül is megtekinteni ezeket. -utóbbi szavakat már Miss Montalvohoz intézem, majd mint, aki dolgát jól végezte a helyemre sétálok.

[.-= Csillagászat óra - A tanerő, Izabel, a Rekorder... és a sok kötöznivaló majomember =-.]

.-= Csillagászat óra - A tanerő, Izabel, a Rekorder... és a sok kötöznivaló majomember =-.

!+18 – a hozzászólás nyomokban trágár, obszcén szavakat tartalmazhat!

Egyem a háztársam szívét kiskanállal, míg dobog… több okból is… szükségszerűen figyeltem, mert ugyebár az órán ez elvárható tevékenység egy diáktól, még akkor is, ha nem a tanár beszél, hanem éppen egy kötöznivaló bolond. Persze rengeteg idióta üldögélt még mellettem, aki nem volt képes ezen alapok teljesítésére sem, de megszoktam már, ötödik évem és ötödik hónapomat tapostam itt, a vénséges falak között, nehéz újdonsággal előrukkolni az irányomba. Az előadás gyerekesen gonosz próbált lenni, legfeljebb a röhögő görcs kerülgetett, sem, mint a szánalom a próbálkozása hallatán, amelyben megpróbált ledegradálni mindenkit. Rosszul csinálod rovat. Erőltetett volt és nem ütött akkorát, mint azt a szónok várta volna. Csendben és magamban konstatáltam, a pulpitus felé, ahol görcsölt, legfeljebb egy gúnyos vigyor surrant, de aztán a jól megszokott „kinyalhatod” pillantást az üres és jellegzetesen semmitmondó követte.

Pergamenáradat.
Unalom.
Vontatottság.
Vége lehetne, ennél még Montalvo is érdekesebb előadást szokott tartani, ami nagy szó, tekintve, még mindig a csillagászatról beszélünk, ami ugyebár egy nagyobb púp az ember hátán, legfőképpen a kezdésének időpontja miatt. Kelletlen, de jegyzeteltem, a pergamenek tartalmát egy apró pálcamozdulattal másoltam át magamnak, annak ellenére is, hogy biztos voltam abban, túlzott hasznát nem igazán vehetem a közeljövőben. A kedves tanerő ellenben előszeretettel szokott érdekes és furmányokkal teli kérdéseket feltenni, nem árt, ha foglalja a helyet és porosodik a szobában.
Sóhaj.
Oldalra tekintettem, és két nagyszájú griffendéles padtársam vajon mivel is foglalatoskodik… mert érdekelt. Egy apró szemöldökmozdulattal hoztam a tudomásukra, hogy nem éppen a susmorgásé a terep, mert kezdtek egyre hangosabban mormogni… engem ugyan nem zavar, de nehogy aztán füles legyen a vége… majdnem, de Montalvo csak szétültetéssel fenyeget. Szó, ami szó, Awenmore-t szétültethetné, sok belőle az egy, elég lenne két fél is… persze, ugyanez elmondható Izabelről, a vörös-arany oroszlán megtestesítőjéről. Viszont kimatekozva, az már négy lenne kettő helyett… de még ha felek is, túlzottan sok. Merlinre, még belegondolni is kellemetlen.
Vákuumszerű csend.
Szakadás.
Hangok.
A tanerő megköszönte a bemutatót, én magamban azt, hogy a leányzó végre abbahagyta a jóindulattal szónoklatnak nevezhető fertelmet. Újabb delikvens következett, ezúttal Stratford bizonyíthatta, hogy mennyire felkészült. Legalább erre az egy órára, ha másra nem szokott…
Unalom.
Éberség.
Üveges kékek.

Nem jár együtt a kettő, mi több, köszönőviszonyban sincsenek egymással, de muszáj volt ébernek maradnom. Hülyén festene, ha bealudnék… az előadó diákféleségeket nem sajnálnám, teszem hozzá gyorsan, egye őket a fene, és Myrtil egyik mosdókagylójának legmélyebb bugyra. Fókusz a gyogyós felé… fókusz a két mellettem heverésző csaj felé… így legalább megosztom a figyelmet… ébren tartom magam.

--Csillagászat--

Elkéstem. Elkéstem. Elkéstem.
Ez nem lehet igaz! Bealudtam! Utálok késni!
Ez a következménye a Jadával való veszekedésemnek és a mágiatörténet tanulásnak. Vagyis… a mugli babonák, vagy mik szerint, ha elalszunk a tankönyvön, a fejünkbe száll a tudás. Jelenthetem. Ez továbbra sem igaz!
Nővérem bosszúja viszont igen kegyetlen. Talán nem épp egy tanórát kellett volna választania, hogy visszavágjon, amiért nem voltam hajlandó fejet hajtani akarata előtt.
Igyekszem kettesével szedni a torony lépcsőfokait, de itt-ott megbotlom. Most már teljesen mindegy. Inkább késsek még pár percet, minthogy a gyengélkedőn kössek ki csonttöréssel. Vér ciki lenne. Felbandukolok hát, csak olyan szépen, komótosan. Az ajtóhoz érve veszek egy mély lélegzetet, majd benyitok.
- Elnézést kérek a késésért Miss Montalvo. – Motyogom halkan. A tanárnő rám néz, de semmit se szól. Tuti megkapom még óra végén…
Körülnézek a teremben. Elsőnek Cassandra szúr szemet. Szinte szó szerint. Valószínűleg csak beképzelem, de általában véve első lehetek a halállistáján… sebaj, neki szívesen megmutatnám merre az arra. Iza és Anette egy eldugottabb padban ültek és persze a drága Sean is ott legyeskedik körülöttük. Jada nővérem Ginnytől nem messze, az első sorban ül. Kihúzom a mellette lévő üres széket és levágódom rá. Most veszem csak észre, hogy Kevin kint áll a tanári emelvényen. Azt hiszem megzavartam valamit.
- Akkor csapjunk is a lecsóba! Ahogy hallhattátok… - Oké, mégsem.
- Miért nem keltettél fel? – Bököm meg nővérem, amint a srác belekezd mondókájába.
- Miért nem maradtál ébren? – kérdez vissza gúnyosan. – Amúgy meg, ha tudni akarod, Ephrammal voltam!
Hahh. Gondolhattam volna. Kivel, mással, ha nem a barátjával. Jó, ne legyek szemét. Ephram az egyik legszerethetőbb srác, akit ebben a suliban ismerek. Megérdemlik egymást. De ez nem jelenti azt, hogy nem vághatom be a durcást!
- Nem. Nem akarom tudni! – Jelentem ki, majd kényelmesen hátradőlök székemben. Ölembe veszem a mindenes füzetemet és rajzolgatni kezdek. Szeretek úgy tenni, mint akit mindez szemernyit se érdekel, de azért fél füllel mindig figyelek az órákra. Őszintén talán még több is megtelepszik az agyamban, mintha őrült tempóban jegyzetelnék.

Csodálatos... Semmi mással össze nem hasonlítható... Csillagászat óra.


A penna serényen ját fel alá a füzetlapon, amire a Cassandra által előadott zagyvát próbálom felírni, amolyan mazsolázzuk ki a lényeget szerűen. Mikor végére ér az előadásának hátra dőlök a padban, amelyben nagy bánatomra egyedül ülök, így nincs kivel dumálnom óra közben. Kékes szemeim a pergament fürkészik, amin az iménti előadás anyaga található. Ha ne emberelném meg magam szerintem azonnal összevont szemöldökkel néznék rá, mint egy hangot adva a szörnyűségnek, hogy ezt bizony meg is kellene tanulni az után, hogy leírtam. Ez mind szép és jó.  Csak kérdés. Kinek van kedve magolni, amikor az időt csomó más hasznos tevékenységgel is ellehetne tölteni. Mint például kicseszni Friccsel. Vele könnyű, hisz köztudottan nem áldotta meg Merlin túl sok sütnivalóval. De az is lehet, hogy pusztán lusta volt sorban állni, amikor az észt osztották. Gondolatban végigfuttatom magamban a lehetőségeket, miként lehetne vele kiszúrni.
Talán keverjünk hashajtófőzetet az italába? Vaagy csempésszünk a kajájába egyet a Weasley ikrek híres neves maximuláns termékei közül? Egyik jobban hangzik, mint a másik. Erre a gondolatra szélesen elmosolyodom magamban. Micsoda fenomenális tervek ezek. A DS „rossz” hatással van Rám. Noha eddig sem voltam egy angyal, ha csínytevésekről, vagy balhékról volt szó, mióta beléptem a DSbe egyre inkább szükség van ilyen, és ehhez hasonló simlis trükkökre. A szép gondolattöredéke mezejéről a tanárnő hangja ráz vissza, amikor rápirít Bishopékra. Ha a tanárnő helyében lennék, bizonyára engem is zavarna, ha beszélgetnének az órámon, így diákként viszont csöppet sem. Hisz Én is nagy szószátyár vagyok, már ha van kivel végigbeszélgetnem az órákat. A mai estém ezek szerint totálszívás. Egyedül ülök a padban, és egyetlen társaságom közvetlenül pár darab pergamen. K*rva jó mondhatom. Kissé hatalmába kezd keríteni az álmosság, de próbálom magam az óra végéig sikeresen ébren tartani.
Nem akarok elaludni. Ha időérzékem nem csal, akkor amúgy is nem sokára vége az órának, és mehetünk vissza a hálókörletbe. Amikor a tanárnő utasítást ad, hogy adjuk vissza a pergameneket előre adom ahogyan bizonyára a többiek is tenni fogják, hogy a mardekáros eltehesse magának. Bizonyára nagy szüksége van ennyi rizsára… Mindegy, nem mintha nekem szükségem lenne a pergameneire. Le van írva a tömör lényeg. És ez az ami számít. Montalvo tanárnő pedig máris szólítja a következőt, aki majd előadást tart. Kevin Stratfordot.
Ajánlom neki, hogy ne hozzon szégyent Griffendél nagybecsű házára, különben a legkegyetlenebb büntetésben lesz része. Nem jöhet el bulizni Velünk. Valamivel lelkesebben állok hozzá Kev előadásához, de azért persze túlzásba most sem esek. Ő mondja, Én pedig írok. Pont, ahogy az előbb. Majd miután végére ért a kicsit talán túl „rövidre” sikeredett előadásának elégedetten dobom le a sastoll pennámat a teleírt pergamenre. És várom az óra további fejleményeit, már ha lesznek. De remélem, hogy a folytatás már legközelebb jön…

[Köszönjük szépen az előadást, Mr. Stratford. A vizuális elemekért pedig külön megdicsérem, így remélhetőleg valamelyest sikerült felkeltenie az alvó társaság figyelmét.]

A zárás  

A griffendéles fiú előadásával is teljességgel meg vagyok elégedve. Természetesen, ha találtam volna valami kivetnivalót, azt jelezném neki, de összességében azt kaptam, amit elvártam.
- Köszönjük szépen az előadást, Mr. Stratford. A vizuális elemekért pedig külön megdicsérem, így remélhetőleg valamelyest sikerült felkeltenie az alvó társaság figyelmét.
Az asztalhoz sétálok, hogy teljesen a terem közepén legyek, és mindenki jól lásson – még azok is, akik immáron nyugovóra tértek a hátsó sorokban.
- Jól mondja, Kevin, ezeket meg fogjuk vizsgálni közelebbről is teleszkóppal. Remélem, hogy igyekeztek jegyzetelni, mert ez fontos tananyag! Ne feledjék, az itt elhangzottakat bármikor visszakérdezhetem! – megengedek egy kis fenyegető hangsúlyt, bár ilyesmire eddig még nem igen volt példa – olyan rendes vagyok, hogy gyakran előre sugallom, hogy miből kell készülni. Talán be kellene keményítenem egy kicsit.
- Ennyi volt a mai óra, köszönöm szépen, hogy megjelentek! Szép estét kívánok Önöknek!
Az óra ezennel lezárva, mindenki mehet, amerre lát.

Pontokkal jutalmazom a megjelent tanulókat.

Griffendél
előadás: +10 pont
részvétel: +15 pont

Mardekár
előadás: +10 pont
részvétel: +15 pont

Ivan

Egyik este véletlenül rábukkantam egy rejtélyes üvegre a szobámban. Még apu csempészte a ládámba egykor, hogy ha felidegesítenek a diákok, akkor valahogyan orvosolnom kell a problémát. Időközben teljesen megfeledkeztem a mágikus löttyöt tartalmazó üvegről, és az évek múlásával a tartalma is nemesebbé vált.
Tekintve, hogy a héten már nem lesz egyetlen órám sem, vettem a bátorságot, és belekóstoltam az üvegbe. Gyönyörű, arany színű nedűvel volt csordultig töltve az üveg; rajta csak ennyi állt: blended.
Tekintve, hogy sosem voltam nagy italozó, így ez az egy szó nem sokat mondott nekem. Az arany hívogató színének nem tudtam ellenállni, ezért úgy határoztam, hogy kinyitom. De nem… itt nem jó. Tudok egy jobb helyet. Ahová senki nem jön, mivel az én engedélyem kell hozzá – ilyenkor egyébként sem hinném, hogy bárki fel akarna menni a csillagvizsgálóba.
Jimmy Choo topánkámba belebújtam, és magamra kaptam egy könnyed stóla-szerű ruhadarabot, csak, hogy az éles szélben ne fagyjak szét ott fent, a torony nyitott, erkélyes részén. Tekintve, hogy újfent egy vörös mini ruhában tündöklök, azt hiszem, hogy elkel majd ez a stóla.
Hamar ide értem, pontosabban értünk. Blended és én. Ez az este kettőnkről szól, és az összes átkozott gondolat kiűzéséről, melyek eddig a lelkemet nyomták. Egy új lappal indulok. Remélem, hogy túl fogom élni.

Odalépek a korláthoz, és kinézek a messzeségbe. Gyönyörű az éjszaka, nincs is attól csodálatosabb. Most nyitom ki az üveget, és iszom belőle egy kortyot. Érzem, ahogyan az arany nedű végigégeti a torkomat, minden egyes porcikámon áthatolva. Megborzongok kissé, talán a langy szellő az oka.
Hátradőlök, és a semmiből egy szék kerül a nemesebbik felem alá – persze én varázsoltam oda, hogyan máshogy kerülne oda, nem igaz?
Sóhajtok egy nagyot, és iszom még egy kortyot az üvegből. Meg még egyet. Meg még egyet. Nem is olyan rossz, mint amilyennek először tűnt. Adios problémák, adieu gondok.
Minden tökéletes. Csak blended és én, meg a csillagok és a hatalmas, tátongó sötétség. Az igazi barátaim. Pontosabban blended-et nem fogadom a barátaim közé, még az ismerkedési fázisban tartunk, de ki tudja…

- Ana, az Isten szerelmére, fogd már be a csőröd! – nyögök fel bosszúsan, s jobb lábam lecsúszik az ágyról, a takaró alól, a földre, s egy elnyújtott nyögés kíséretében csúsztatom utána másikat is, hogy aztán fel tudjak állni. – Hát jó. Te akartad. Én mondtam, hogy eltűntetem a csőröd, akkor aztán majd visítozhatsz. – közlöm vele monoton, már majdnem holt hangon, s észre sem veszem, hogy bulgárul beszélek hozzá.
   Én meghaltam! Teljesen ki vagyok. Nem gondoltam, hogy tanárnak lenni ennyire fárasztó, sőt, abba sem gondoltam bele, hogy a tanárok sokszor kétszer jobban várják a szüneteket, mint a diákok. Eddig mindig csak az egyik oldalról láttam a dolgokat, s most, hogy belekóstolhattam a savanyúbbik oldalba, minden életkedvem elment. Pedig még csak négy hónapja tanítok. De nekem ez sok. Öregednék? Nem, nem, arról szó sincs. Csak az általános kimerültségem a nap végére maga alá gyűr, és megkétszereződik, én meg örülök, ha tízkor ágyban tudhatom magam. Sosem voltam egy éjszakai bagoly, mindig is szerettem aludni, ha pedig nem tudom rendesen kialudni magam, rosszabb vagyok, mint egy gyerek. Használhatatlan, és végtelenül nyűgös. Na meg hisztis. Ne akarjatok így látni. nem jártok jól, higgyétek el.
- Elég legyen. – akadnak bele ujjaim a ketrecet takaró bársonyba, s egy mozdulattal lerántom a leplet madaramról, aki már vagy öt perce folyamatosan rikácsol. Nők. – Mi van? – nézek rá ingerülten, vastag, tengerkék pizsamámban, melyen gurkók, seprűk, meg cikeszek repkednek. Ana nagy szemeket mereszt rám, s kitátja száját. Éhes. – De ma már vadásztál. Fogtál is egy egeret. – forgatom szemeim, de előre tudom végzetem. Makacs, mint egy szamár, pedig sólyomból van. Förtelmes.
   Csőrével a kalitkába harap, majd folytatja idegtépő rikácsolását.
- Jól van, menjünk! – kiáltok rá, talán kicsit ingerülten, és magamra húzok egy lenge talárt. Nincs olyan hideg, hiába járunk december vége felé. Én hűvösebb időjáráshoz szoktam, nem hat meg a brit tél.
   Kinyitom a kalitka ajtaját, és megvárom, míg a madár vállamra repül, aztán indulok csak el.

   A csillagvizsgáló torony ajtaján belépve máris látom, nem vagyok egyedül, pedig társaságra nem számítottam. Oh, ne. Most meglátják a pizsim!
   Ana, megízlelve a szabadságot, rögvest elrugaszkodik vállamról, és kirepül, a Tiltott Rengeteg felé, hogy zsákmányszerző útját megkezdje. Ebben az évben nem ez az első alkalom, hogy innen vadászik, de az első, hogy társaságom van. Különös.
- Szép estét! – lépek közelebb a nőhöz. Mert, hogy nő, ez hátulról is igen könnyen megállapítható. Végignézek a széken, és a lenge öltözeten, aztán az arcán is… - Oh, Miss Montalvo. – sármos mosolyt csalok arcomra, és háttal a korlátnak támaszkodva, pont szembe kerülök vele. -  Minek köszönhetem… öhm… ezt a késői találkozást? – összébb húzom a talárt, nem szeretném, ha a nő észrevenné az igencsak gyerekes ruhát, melyet még Eduardtól kaptam, tavaly karácsonyra.
   Mintha már nem is lennék olyan álmos. 

[Hello, Ivan!]

Ivan

A felhők fölé, a csillagok közé emelkedem, és világok között száguldozom gondolatban, mintha lenne egy varázs szőnyegem, mint a régi mesékben, ahonnan minden látszik és oda reppenek vele, ahová csak akarok… Egyszer csak valami visszaránt a földre: a gravitáció, valahogyan majdnem leestem a székről. Kissé összeszedem magam, Merlinnek hála az ital nem folyt ki. Tehát újra a földön érzem magam, látom a tájat, a csillagokat. Visszavágyom újra abba a csodálatos világba.
Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valaki felém közeledik, de nem akarok megfordulni, mert lehet, éppen gyilkolni akar, vagy tudom is én, mire készül. De akkor mégis csak jobb lenne, ha megfordulnék, megakadályozhatnám a gyilkosságot. A pálcámat kezdem kutatni a szabad kezemmel, valahol mellettem van a széken. Az agyam egyik hátsó szegletéből olyan információ érkezik, hogy mivel erősen illuminált állapotban vagyok, a pálcát botorság lenne használni. Közben egy bagoly, vagy nem is tudom, valami madár szárnyának susogását hallom, majd a sötétbe vész a hang.
Beszélgetőtársam odaér mellém, óh, milyen butus vagyok, hiszen ő nem egy gyilkos! Vagy ha az, akkor igen csak szemrevaló. Hm, már kinéztem magamnak egy ideje.
- Hello, Ivan! – köszöntöm vadiúj kollégámat, és az italtól elködösülve már nem annyira tudok uralkodni a mozdulataimon és a szavaimon, ezért dobok neki egy csókot.
Feltápászkodom a székről, és blended-et odateszem a helyemre. Vigyáznom kell, nehogy valami baja essen. Kissé ingatagan ugyan, de odatipegek Ivanhoz, és átfonom a karjaimat a nyaka körül. Bájos mosolyomat rávillantom és várok, hogy tegyen valamit. Most veszem csak észre, hogy milyen édes öltözékben jelent meg, biztos csak az én kedvemért!
- Hát ez nagyon édes! – jelentem ki, majd végigsimítom a mellkasát, ahol cikeszek és gurkók cikáznak össze-vissza.
Mosolygok.