Bájital tanterem

Az alagsorban minden sötét, és legszívesebben nem is nyúl az ember semmihez.
Ám beljebb...
Ablak hiányában a falikarok meleg fénye világítja be az egész helyiséget - mára már szinte rá sem lehet ismerni Piton professzor régi tantermére -, a falak mentén alacsony bájitalhozzávalós szekrények, fölöttük könyvespolcok és tárlók sorakoznak. Az üstöket az asztalok mellett lehet felállítani a kijelölt helyeken. A tanári asztal egy bő arasznyi magas pódiumon áll a diákok egyszemélyes "padlapos-ülőhelyeivel" szemben.
Az órák előtt és után mindig tisztaság és rendezettség uralkodik a teremben, s a pince dohos szagán kívül itt mindig érezhető a levegőben némi fém- és nedves földszag. Pedig a padló kőburkolatos...

[Önálló feladata 4. és az 5. évfolyam részére]

Önálló feladat
a 4. és az 5. évfolyam részére

4. évfolyam

   Tavaly megtanulhatták a kondicionáló kivonat (doppingszernek nem minősülő, alacsony hatásfokú, a szervezetre mégis frissítően ható főzet) elkészítését. Most a birtokba vett tudásukat felhasználva receptből kell előállítaniuk a meghűlés elleni mixtúrát.
   Ajánlatos előkeresniük a tavalyi jegyzeteiket.
   Tanári segítséget a receptben olvasható instrukciókon kívül nem kapnak. Önálló munkát várok el önöktől, így csak remélni tudom, hogy mindenki saját erőből dolgozik, nem másol, és nem vesz igénybe egyéb segédeszközöket a feladat megoldásához.
   90 perc áll a rendelkezésükre. Ha elkészültek, töltsenek meg egy kritályfiolát (figyelem, a bájital a főzés utáni tizenkét órában kizárólag kristályfiolában tárolandó, máskülönben hatását veszti) a szerrel, és tegyék a mintákat a tanári asztalon lévő faállványzatba!
   A munkájukat a következő bájitaltan óráig leellenőrzöm, az érdemjegyeiket a főzetük minőségétől függően ítélem meg önöknek.

A recept:

     3 marék aprított feketekocsor
     1,5 pint befőzött karvalytokály
     2 db lehetőleg 1 arasznál kisebb bronzág
     2 szem az ördögcérna terméséből (vigyázat, mérgező, érintés után ajánlatos az alapos kézmosás)
     11 kis mérőkanálnyi Stahltum fraucum (a kocsonyás állagúból, ne a tejszerűből!)

   Ez az egyetlen ismert bájital, melynél nem számít az alapanyagok hozzáadásának sorrendje, azonban a mértékek betartása fokozott figyelmet követel. A kelleténél egy cseppel több karvalytokály, s a főzetüket kidobásra ítélik.
   Figyeljenek továbbá a mérgező ördögcérnára – a bogyók levének kipréselését lehetőleg acélkés pengéjével vagy fertőtlenített pléhlappal végezzék! Utána mindig mossanak kezet! A kocsor semlegesíti az ördögcérna mérgeit, de ha túlzásba viszik a fraucum hozzáadott mennyiségét, akkor a termésekből kinyert nedvek hígulnak használhatatlan állapotúra.

5. évfolyam

   Alta Adolée, a kora reneszánszkori medimágus-botanikus fejlesztette ki a ritka dögvirágok (Aval stapelia) növekedésének felgyorsítására a róla elnevezett Adolée keveréket. Ez egy víz alapú elixír, kimondottan a fent nevezett haszonnövények számára, ezen kívül jó tulajdonságai közé sorolandó még, hogy kimarja a kártékony penészcserjét a tűzbab körül, és érdekessége, hogyha tejbe adagoljuk, s így kínáljuk fel az orrontó furkásznak, az állat jelentősen hamarabb szoktatható kézhez, mint a szer nélkül.  
   Az Adolée főzetet kell elkészíteniük 60 perc leforgása alatt. Ez kevés idő, azt jelenti, hogy nincs helye a bizonytalankodásnak vagy a hibáknak. Azonban használhatják a Leghatóbb ördöngös italoc c. művet segítségül, amit a tárlószekrény melletti polcon találnak (3 példányban). Minden egyéb segítség csalásnak minősül, amiért számíthatnak pontlevonásra, illetve az érdemjegyük romlására (a csalás mértékétől függően). Ha elkészültek, töltsenek meg egy fiolát a szerrel, és tegyék a mintákat a tanári asztalon lévő faállványzatba!
   A munkájukat a következő bájitaltan óráig leellenőrzöm, az érdemjegyeiket a főzetük minőségétől függően ítélem meg önöknek.

A recept:

     Fél kondér víz
     3 uncia tűzőn pörkölt koplokár
     Annyi savanyú recerke, melytől a főzet halványbarna színt ölt
     1 kis maréknyi kopasz fülfű (ez a szer kellemetlen szaga ellen javallott)
     15 csepp kökényburtoly-párlat
     5 uncia (mozsárral) porrá tört törökláva
     Annyi galambvér, melytől a szer visszanyeri a korábbi halványbarna színét

   A receptben leírtak sorrendje fontos, ha bármely lépés kimarad, utólag nem pótolható (a hiányos szertől a dögvirágok növekedése visszamaradhat, a szárak és levelek satnyák lesznek, de ha a hozzávalók sorrendjét megbontják, a növények az első öntözés után elfonnyadnak). Forralják fel a vizet, és ügyeljenek az előírt mértékek betartására! A főzet gyakran váltja a színét, ez ne bizonytalanítsa el önöket addig, míg a recerke és a galambvér hozzáadása után helyesen fel nem veszi a megkívánt halványbarna tónust. A kopasz fülfű elhagyásával vizeletszagú keveréket kapnak, ám ez nem befolyásolja sem a hatást, sem az érdemjegyüket. Ajánlott a vastagtalpú porcelán mozsarakat használniuk, ez porítja a leghatékonyabban a töröklávát.

Várom a feladatmegoldásokat!

[Bájitaltan]

Bájitaltan


Basszus, basszus, basszus… Kicsit későn keltem a mai nap… Amit egyébként nem is csodálok, hiszen az előző este igen ütősre sikeredett. Egyre jobban megy a lágnyelv whiskeyt utánzó lötyi elkészítése, leszámítva, hogy az íze borzalmas… Viszont a hatása jó, de még milyen jó. Arról ugyan fogalmam sincs, hogy a többiek miképp vészelték át az estét és a mai reggelt, de az tény, hogy nekem igen csak zsong a fejem, ami azért is írtó kellemetlen, mert a kedvenc órám fog következni. Bizony, az… Bájitaltan.
Alig várom minden alkalommal, hogy elérkezzen ez az óra, hiszen mit sem változtam az évek folyamán… még mindig ez számomra a nyerő tantárgy. És ilyenkor legalább nem befolyásolnak azok a változások, amelyek az iskolában mentek végbe. Ilyenkor kikapcsolódom, csak a feladatra koncentrálok és kilépek a megszokott mókuskerékből.
Gyorsan fel is pattantam, ki az ágyból zuhany, fogmosás, egy kis gyógynövényes szájvíz, hogy a kísérleti szutyok maradék ízét is kiírtsa a számból. Talár fel, táska a kézbe és sipirc a bájitaltan terem felé.
Kopogok, majd be is zuhanok az ajtón… kicsit nagy volt a lendület. Nem érkeztem utolsónak, de majdnem.

 - Jó reggelt. - köszönök mosolyogva a profnak...

Levágódom a szokásos helyemre, majd figyelő tekintetemet Foley profra szegezem. Kiadja az ukászt és mehet is a menet.

Még kicsikét kótyagos vagyok, de azért felfogom, hogy egy növény növesztő szert kell csinálnunk. Elsőként pattanok a szekrényhez, és veszem le a polcról a Leghatóbb ördöngös italoc című könyvet. Sietve fellapozom, és átfutom a szememmel az elkészítés módját. Több sem kell, bájitalra fel.

Első lépésként felteszek fél kondér vizet forrni, majd amíg a H2O a megfelelő hőmérsékletet eléri, még egyszer átfutom a listát és a sorrendet.
-   Tehát… - motyogok félhangosan. - 3 uncia tűzőn pörkölt koplokár. Vajon merre is lehet a kis bőrzacskó, melyben ezeket a furcsa, igazából kávészemekre hasonlító bogyókat tartom. – morgok tovább.

Aztán meglelem, míg a víz melegszik, kimérem a 3 unciát és egy másik lángon megpörkölöm. Korábban még nem csináltam ilyet, hát fogalmam sem volt, hogy mikor jó… Mikor a tűz felé tettem, még barna színűk volt, majd elkezdett fehéredni, végül egy furcsa sárgás-karamell színt vett fel… Volt egy olyan megérzésem, hogy most lesz jó. Le is vettem a tűzről és félre tettem egy petri csészében.
-   Jöhet a következő… Ja igen a recerke… savanyú recerke…  - mormolok tovább.

Viszont, még nem tudom ebből mennyi kell, úgyhogy csak leteszem a pörkölt cuccos mellé…
-   Nézzük tovább. Kis maréknyi kopasz fülfű, meg is van. – újabb csésze. – Kökényburtoly párlat. - Még jó, hogy legutóbb beszereztem belőle 4 fiolát, akkor még nem tudtam minek. Ezt is a fülfű mellé helyezem. – Török lárva. – undorító kis fehér lárvák, amik amíg élnek folyamatosan borsot törnek az ember orra alá, de ha már elpusztultak és kiszáradtak… akkor vannak ám hasznunkra. Apró barnás színű hengerekké töppednek szárítás után, s így már használhatóvá válnak bármilyen bájital elkészítéséhez. Ezt is kimérem, majd mozsárban porrá őrölöm és maradhat is benne, hiszen már csak a galambvér kell.

Akkor kezdjünk is neki az igazi kihívásnak, hiszen a hozzávalókat minden béna össze tudja készíteni, de csak ezután jön a művészet.
A víz forr… Mehet bele a koplokár. Bele ejtettem a pici, aranyszín golyócskákat, amelyek furcsa táncot kezdtek járni a vízben, majd kipukkadtak és a folyadékot mézszínűre változtatták. Jöhet a recerke… Ebből pont annyi, hogy barnás legyen a lötyi. Hát lássuk.
Először csak egy késhegynyit tettem a zöldes színű lencsére hasonlító korongokból… épp csak bár darabot, de ez mit sem változtatott a főzet színén, hát még ugyanannyit hozzá adtam, amitől mintha sötétedett volna a folyadék. Még párat… 1-2-3 majd hirtelen kicsit felzavarosodott az anyag és bebarnult. Sínen vagyok… Akkor most mi is jön.

Ja igen a fülfű… Kicsit elbambulhattam, mert véletlen a kökényburtoly párlat üvegcséjét fogtam meg, s mint aki teljes delej alatt áll adtam hozzá a megfelelő mennyiséget… Mire feleszméltem, már késő volt. Kihagytam a füvet. Ó én marha… Kellett nekem annyit tesztelnem előző este.
Letettem az üvegcsét és homlokon csaptam magam, mire a teremben lévő emberek felkapták a fejüket, hogy ezzel meg mi a szösz történt, csak nem szúnyogot látott. De nem, csak ügyesen eltolt egy bájitalt.
Iszonyatosan mérges lettem magamra, hogy ezt kifelejtettem, és már ki sem javíthatom a hibámat, mert nem lehet változtatni a sorrenden.

Hát ez szép volt, gratulálok magamnak.
Na jó, összekaptam magam gyorsan és a következő lépésre koncentráltam. Jöhetnek a lárvák. Mielőtt beleszórtam volna, nézegettem még kicsit a főzetet, amely időközben pirosas- zöld színre váltott… Igazából elég gusztustalan volt, még szerencse, hogy nem kell meginnunk. Belehintettem a lárvákat, és vártam a hatást. A forrás miatt szépen elkeveredtek a hozzávalók és ismételten aranyszínt vett fel a keverék.
Már csak a galambvér van hátra. De előtte még forralni kell kicsit, hát lecsüccsentem a székemre és vártam, hogy apró gyöngyöző buborékok jelenjenek meg a felszínen. Közben rápillantottam az órámra… Már csak 10 perc volt hátra a megadott időből. Vajon a többiek, hogy állhatnak.
Lopva körbe tekintettem a termen… Láttam idegesen kapkodó embereket, olyat, akinek a ruháját égésfoltok díszítették, esetlegesen néhány hozzávaló kifolyt leve. Volt aki nagyon akkurátusan, lassan dolgozott, lehetett látni, hogy elégedett magával. Majd visszatértem a saját kondéromhoz és elkezdtem bele csorgatni a galambvért. Először csak egy kicsit, de nem történt változás, majd még … és még … és még… Kb másfél decinyi vért önthettem bele, mikor elkezdett változni a színe, először zöldbe hajlott, majd kékbe végül felvette a megfelelő barna színt.
Forraltam még pár percig, csak amíg minden tökéletesen el nem keveredett, majd az orrfacsaró szagú folyadékot a megfelelő edénybe töltöttem, és elhelyeztem a kijelölt helyre… Csak reménykedni tudtam, hogy a katasztrofálisan indult reggelem, és az egyik hozzávaló elhagyásán felül egyéb hibát nem követtem el.
Visszasétáltam a helyemre, elpakoltam, megtisztítottam az eszközeimet, majd vártam, hogy mi lesz a következő lépés… ha már mindenki kész…

Vége lett az órának, kisétáltam az ajtón, majd a park felé vettem az irányt, hogy kiszellőztessem az orromból a tipikusan fiú illemhely szagát…
Fúj… borzasztó…

Bájitaltan - 5. évfolyam



Egyik évfolyam és egyben háztársával érkezik a terem bejárata elé, másik háztársa valószínűleg loholt utánuk mert amint az ajtóhoz érnek, szinte bevágódik közéjük. Annyi esze sem volt, hogy utánuk szóljon, megálltak volna, hogy bevárják. Ilyenkor szokta azt mondani, aki hülye magára vessen.
Végignéz lihegő háztársán, lemondóan megcsóválja fejét, majd elsőként lép be a terembe. Griffendélesek, Hugrabugosok... sóhajt, utálja a vegyes órát. Nincs mit tenni, a bájitaltant túlságosan szereti ahhoz, hogy csak úgy kiforduljon a teremből. Majdcsak meglesznek, ha mindenki nyugton marad és nem kezdi el a hősködés, a poénkodást a felesleges beszélgetést.
- Sejthettem volna. - Szól hátra válla fölött, majd tekintetét végighordozza az üres asztalokon és kiválaszt egyet. A tanárnak elmormol valami köszönésfélét, elhaladva asztala előtt. Megáll egy félreeső munkaasztalnál, pont egy Hollóhátas csoport mellett. Nem véletlenül.
Ez már nem az első évfolyam, hogy padokban görnyedve körmöljék a tanagyagot és a különféle eljárásokat. Kőkemény gyakorlati óra folyik. Leteszi finom anyagú bőrtáskáját az asztal mellé, két tenyerével rátámaszkodik az asztal szélére és felváltva végignéz két háztársán. Arcán halvány aggodalom suhan át úgy három másodpercenként. Eddig is együtt dolgoztak, de a társak teljesítménye erősen hullámzó volt.
- Nem fogtok bénázni, remélem. - A bájitaltan nem könnyű, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy sokat hibázzon. A korábbi esetekből okulva távolabb áll tőlük, nehogy belecsapódjon valami az ő főzetébe és tulajdonképpen elkerülje az egyéb baleseteket is.
Néhány perces várakozás után, amit Zane tankönyve lapozásával tölt, elkezdődik az óra. Egy gyors mozdulattal összezárja a könyvet és leteszi. A mai tananyag is érdekes, ahogy jobban belemélyülnek, Adolée főzet. Valahol hallotta ezt a nevet, esetleg olvasta a nevét, de eddig nem tudta mire lehet használni. Maga a név nem keltette fel érdeklődését ezért nem olvasott utána részletesen. Most majd megteszi. Figyelmesen hallgatja a professzor szavait és szemeit összébb szűkítve szokás szerint gondosan elolvassa a folyamatosan táblára kerülő információkat magáról a főzetről és egy rövidebb ismertetőt a hozzávalókról. Figyelni kell a megfelelő mennyigére és a sorrendre. Semmi újat nem mond ezzel.
Amint kész van és rögzíti agyában, ellép az asztaltól, hogy a szekrényhez menjen egy Leghatóbb ördöngös italoc c. példányért. Nem sok van belőle, sietnie kell. A megszerzett példánnyal visszasétál asztalához és kihajtva a megfelelő oldalon leteszi magával szembe. Ne ő tekerje ki nyakát olvasás közben. Különben is idegesítő, ha folyton el kell lépni, hogy elolvassa a receptet a másik kettő oldja meg a problémáját.
- Nézhetitek, de ne zavarjatok. - Ennyi segítséget ad nekik. És annyit, hogy nem rakta teljesen maga elé a könyvet, idegesítené, ha folyton beállnának mellé olvasni. A beszélgetést innentől beszünteti és a főzetre koncentrál. Minél jobban kell sikerülnie.
Mivel nem sok ideje van rá, mozdulatai gyorsabbak. Felállítja az üstjét, előveszi mérőeszközeit és természetesen finom, vékony bőrkesztyűjét. Nem dolgozik csupasz kézzel. A könyv mellett az alapanyagokat is idehozta, nem kell kétszer mennie. A receptben található sorrendben teszi le őket maga elé, mindegyiket nyitott szájjal. Belenéz ismét a könyvbe és rátér az első lépésre. Fél kondér vizet kell forralni ...  Felemeli kondérját, megnézi a belső vonalkázást és elkezdi megtölteni vízzel. Pont a feléhez ér, mikor elemeli a mérőedényt.
Felteszi az egészet a tűzre és elolvassa a következő lépést. 3 uncia tűzőn pörkölt koplokár Ez eddig rendben, csak hogy a koplokárt nincs megpörkölve. Szája széle megrándul, körbenéz,  mások hol tartanak. Sehol a vizet mérik, vagy a receptet értelmezik. Mire kiméri a 3 unciát, eszébe jut, hogy az övén kívül van még három állvány és tűz, egy legalábbis biztos használaton kívüli. Elégedett mosollyal arcán lép oda háztársához és igénybe veszi apró lángját.
- Neked úgysem kell... ahogy látom, nekem viszont szükségem van rá. - Amíg pörköli a 3 uncia koplokárt, néha üstje felé pillant, forr-e a víz, majd a receptet fejtő háztársára pillant. Szánja, amiért még mindig az első lépésnél tart. A kész alapanyaggal visszalép saját helyére és leteszi az üst mellé. Belenéz a receptbe. Várakozás alatt dolgozhat előre, pl.: beleméri a mozsárba a 5 uncia török lávát és finom porrá töri. A láva apró, vöröses-feketés darabokból áll és kellemetlenül kemény, hegyes. Ujjaival kénytelen finoman tartani, ügyelve arra, nehogy rászorítsa őket. A víz közben felforrni látszik.
Fokozatosan beleszórja a 3 uncia koplokárt és a recept előírása szerint fél percig keveri amíg fel nem olvad és halványan be nem színeződik a víz. Ha ez megvan, beleteszi a savanyú recerkét. A növény külsőleg semmi extra kinézete nincs, ám a szaga intenzív. Amint orrához emeli, összerándul a nyelve, ez a növény ízre biztos ehetetlenül savanyú, vagy intenzív ízű lehet. Gyorsan elhúzza orrától és inkább a feladatra koncentrál.
A víz színének halványbarnává kell válnia, nincs más hátra mint kivárni. Annyit tesz bele, amitől eléri a kívánt színt.
Berogyasztja térdeit és megvizsgálja oldalról is, fentről is. Mindenhonnan nézve világosbarna, tehát elvileg jó. A Recept szerint egy kis marék kopasz fülfűt kell beleszórni, sűrű kevergetés közben. Figyeli az óráját, letelt-e már az öt perc. Ezalatt kell háromszor megkevernie. Két keverésen már túl van, a harmadikat pedig most végzi el. Nincs más hátra, kiméri a kis maréknyi  fülfűt. Ez a legegyszerűbb, mert a növény pont úgy néz ki mint a szárított kapor. Besaccolja mennyi lehet egy kis maréknyi és folytonos kevergetés közben beleszórja a főzetbe. A percek teltével a kellemetlen szag kezd elmúlni. Megnyugtató, hogy mire képes a precizitás és a bájitalok iránti érdeklődés, már-már rajongás. Szépen halad a főzettel mikor hirtelen egy erős lökést érez és majdnem egyensúlyát veszti. Villámokat szóró tekintettel fordul hátra.
- Te szerencsétlen, nem tudsz figyelni? - Csattan fel hirtelen, miután egyik Hollóhátas évfolyamtársa akkorát ugrott hátra, hogy nekiütközött. Zane kénytelen volt előre lépni és az asztalba kapaszkodni, hogy ne verje le üstjét. Nem sokon múlott. Csúnya átkozódás lett volna, így csak belekapaszkodik a fiú talárjába és lök rajta egyet, hogy gond nélkül visszataláljon saját asztalához. Az sem érdekli, hogy a Hollóhátas főzete, üstje és állványa a földön hever, szétfolyva, sisteregve. Szikrázik és habzik, valamit nagyon elronthatott, valószínűleg azért ugrott hátra, hogy ne égesse meg a felrobbant főzet. Nem nézi túl sokáig, mert várja saját munkája. Néhány gyors mozdulattal végigsepri talárját és egy nem túl kedves szó elmorgása után ismét visszaáll üstje mellé aminek szerencséjére nem lett baja.
Belenéz a receptbe. Megvan a fülfű, jöhet a 15 csepp kökényburtoly-párlat.  Zavaró ez a bűz, ami a teremben szétárad. Van mindenféle szag, ember legyen aki beazonosítja őket. Olykor ott tart, hogy orrához nyomja talárja ujját és nagyokat nyel.
A kökényburtoly-párlat fiolában van, kékes-vöröses színű folyadék. Leveszi a dugóját és néhány legyező mozdulatot tesz az fiola szája felett, hogy szagmintát vehessen. Nem fog közvetlen beleszagolni, nincs hangulata a meglepetésekhez. Megkeveri a főzetet, majd elkezdi belecsepegtetni a párlatot magában számolva a cseppeket. A recept szerint nem lehet megszakítani a folyamatot, és a cseppek között nagyjából ugyan annyi időnek kell eltelnie. Erősen oda kell koncentrálnia.
A 15. csepp után várnia kell fél percet amíg újra felforr, majd két percig folyamatosan keverni az óramutató járásával megegyezően, majd fél percig az ellenkező irányban. A következő lépést fejből tudja, mert már rég összetörte a lávát. Annyi dolga van csupán, hogy beleszórja az időközben megváltozott színű főzetbe. Elvileg ez normális... vagy mégsem? Ebben nem biztos, csak reméli. Törökláva. Beleszórja a finom port és beállítja a jelző órát húsz percre. Addig kell megfőznie, ötpercenként egyet kavarva rajta.
Várakozását nem tölti haszontalanul, elpakol maga körül, visszacsomagolja az alapanyagokat és összerendezi őket. Megtisztítja a mozsarat és a mérleget. Néha átpillant háztársaihoz, az egyiknek sárga színű a főzete a másiknak viszont pont olyan, amilyen neki volt egy lépéssel előbb. Biccent neki.
A maradék időben leírja magának a receptet és a többi hasznos információt. Az ötpercenkénti keverést betartja, húsz perc elteltével pedig előveszi a galambvért tartalmazó fiolát. Annyi cseppet amennyitől visszanyeri halványbarna színét. Most derül ki minden. Kezében a fiola és az üst felé hajol. Bele kell cseppentetni, nem sok választása van. Lassan megbillenti, mire egymás után csepegni kezd a vér egyenesen a főzetbe. Egy... kettő... három... négy... Kezd változni a színe... öt... Barna...hat... Világosbarna... hé... Nem, nincs hét. Visszaemeli és ráteszi a dugót. Halványbarna akármelyik szögből nézi. Két percet kell várnia, hogy leszedhesse a főzetet a tűzről. Az órából sincs sok hátra. Előveszi azt a fiolát amibe majd kitölti.
A főzet elkészül, kiméri a beadandó adagot és parafadugóval lezárja. A fiola átmelegszik egy szempillantás alatt, de a kesztyű megvédi a kezét. Kiviszi az asztalhoz és belehelyezi a nevével, évfolyamával és házával ellátott fiolát a  tartóba. Visszasétál asztalához, hogy elpakolja a maradék holmiját és eszközeit. Ahogy látja a többiek is lassan befejezik a főzést.
Senkit nem vár meg, háztársának csak biccent, hogy majd találkoznak később, odakint és magához véve táskáját elhagyja a termet. Éhes, arról nem beszélve, hogy át kell öltöznie. Ilyen bűzzel maga körül nem mehet sehova. A gyomra fordul fel.

[Bájitaltan]

Bájitaltan

Meglehetősen későn kelek ki az ágyból, s csak amikor az órámra nézek válik számomra biztossá, hogy ma is rohanni fogok, ráadásul bájitaltanra… Az ágyból felpattanva kapkodva elkezdem összeszedni a ruháimat, majd az ágyra szórom őket, eztán az órához szükségesnek tartott dolgaimat szórom a táskámba. Amikor úgy érzem, hogy mindent sikeresen összegyűjtöttem felöltözök, s szapora léptekkel elindulok a terem irányába.
Ha jól sejtem nem nyújthatok túl szép látványt, hiszen a ruháimat, mintha egy kutya szájából tépték volna ki, nem igénytelen koszos, hanem gyűrött, mintha azon aludtam volna, s valóban így történt. A szemeim olyan táskásak, hogy csak az nem mondja meg, hogy én bizony éjszakáztam, aki hozzám hasonló módon járt el, s most velem együtt még álmos bódulatában siet az órára.
Hála istennek a teremhez még idejében odaérek, egy nagy levegőt veszek, majd fújok egy nagyot, meghúzogatom a taláromat, hogy legalább valamilyen formája legyen, majd belépek. Lassan leszegett fejjel haladok a professzor felé, talán a sors iróniája, hogy az általában megszokott helyemhez, csak úgy jutok el, ha elhaladok előtte.
Talán ő is tudja, hogy miféle „tisztelettel” adózok az órája iránt, ami nem személye miatt van sokkal inkább azért, mert nem tudott megfogni a tantárgy maga. Ennek a mérhetetlen nagy érdeklődésemnek köszönhetően az ilyen vizsgákra vadul fohászkodva érkezek, szinte esdekelve a minimum jegyért… Amint elérem a professzort felnézek, a raszta fürtök közül, s egy enyhe főbiccentés kíséretében üdvözlöm.

- Jó napot professzor úr! –

Eztán kicsit megszaporázva a lépteimet, a jól megszokott hely felé veszem az irányt, s erősen a feladatra koncentrálok, ami elsőre nehéznek tűnik, s másodikra sem egyszerűbb.
Lassan előkotrom a szükséges hozzávalókat, a mérlegemet, a mozsaramat, a kondéromat, majd hozzá látok a feladathoz. Először is a kondért félig feltöltöm vízzel, s forralni kezdem, aztán magam elé veszem a többit, s a könyvet, amelytől a megváltást várom.

~ Na akkor most vagyunk bajban… Szóval, három uncia tűzőn pörkölt koplokár. Erre pedig határozottan emlékszem, azt hiszem ez ebben a kis szütyőben van ~

Ekkor előveszek egy kis zsákot, amit kinyitva mélyet szippantok bele, s a szagtól majdnem lefordulok a székről, ezért gyorsan behúzom a száját, s megrázva a fejemet, nyugtázom, hogy ez bizony nem az, amit kerestem. Ám a következő húzás talál, így gyorsan ki is mérem a három unciányi adagot, majd lángon pörkölni kezdem.

~ Na, szóval lehet, hogy akkor jó amikor olyan lesz mint a kávé és mivel az ilyen sötétbarnás feketés, így azt hiszem nekem is az lesz a legjobb, ha megvárom amíg ilyen színűre vált. Igen biztosan így lesz a legjobb. ~

Nyugtatom magamat ezzel, s eztán várom, hogy a koplokár színe elérje a szükséges színt. Amikor sikeres a kis akcióm, el is rakom az összekeverésig a mesterművemet, majd nagy mellénnyel szinte azonnal a következő pontot nézem. Ami elsőre szembe ötlik az öt uncia porrá tört törökláva, gyorsan elő is veszem, majd elkezdem kimérni az adagot, ám amikor elkezdem pontosan kimérni, valahogy sosem akar kijönni kerek egészre, így egy kissé unott arccal körbenézek, - s azon gondolattal a fejemben, hogy „ha egy kicsivel több az még bajt nem okozhat” - fogom és beledobom a mozsárba, amelyben jó alaposan porrá morzsolom a hozzávalót.
 
~ Akkor keverjük össze, ezzel már baj nem lehet. Azt hiszem, sínen vagyok! ~

Szinte már-már ki is húzom magam olyannyira büszke vagyok a teljesítményemre. Nagy mellénnyel elkezdem a hozzávalókat a forrásban lévő vízbe beletenni. Elsőnek a koplokárt, majd eztán addig rakok bele savanyú recerkét, amíg világosbarna színű nem lesz, hát persze, hogy ilyen, hiszen a világos és halvány természetesen nekem ugyan azt jelenti, dagad a mellény, nagyon dagad.
Ezután elkezdem csepegtetni a kökényburtoly-párlatot. Jól megdöntöm az üvegcsét egy-egy cseppentésnél, így úgy döntök, hogy talán elég a tizenhárom csepp is, nehogy a plusz kettőtől valami gond legyen a főzettel, aminek a szaga már így sem túl bizalomgerjesztő, de semmi gond csinálom tovább, végtére is ma bájitaltanos lábbal keltem fel így ebből rosszat nem tudok kihozni.
Beledobom a töröklávát, ami majdnem öt uncia, de hát senkinek sem lesz pont annyi… Gondolom én… S legvégül a galambvér amit addig adagolok amíg megint világos barna nem lesz a főzetem.
Az arcom a munka végére teljesen kivirul, amit még a főzetemből áradó vizeletszag sem tud letörni, amikor pedig kitöltöm a fiolába ez sem zavar. Lassan felállok az asztalomtól, s kimért léptekkel elindulok a tanári asztalhoz, hogy ott elhelyezzem a remekművemet. Az út közben veregetem a vállamat rendesen, hogy ez mennyire jó lett, ezzel tuti jó jegyet kapok, a többiek meg majd irigykednek.
Ezen magamban zajló dicshimnusz következtében észre sem veszem, hogy amikor a többieké mellé rakom a fiolámat, a színük kicsit különbözik, bár van akiétől nem, így akár még büszkébb is lehet, hogy én tudtam, jól megcsináltam. Majd ezzel a lendülettel a helyemre megyek, ahol összeszedem a felszerelésemet, s vigyorral az arcomon kisétálok a teremből… Ma senki sem törheti le a kedvemet.

Bájitaltan

Ma Bájitaltan. Mivel még bőven van időm addig, teljesen kényelmesen kezdek el készülődni. Miután felveszem a taláromat, a tükör felé veszem az irányt, hogy megigazítsam a hajamat, és a szememet is halványan kihúzzam. Itt az iskolában, nem szoktam erősen használni a szemceruzát, de a használata semmiképp sem maradhat el. Mielőtt még indulnék, megetetem Picúrt és Grace-t is, aki kivételesen nálam van, és nem úton apuékhoz, vagy visszafele hozzám. Nekik is jó lenne már írni.
- Na, legyetek jók, a gazdi órára megy.- közlöm az állatkákkal, akik valószínűleg ebből semmit nem fogtak fel, de azért még is jó volt velük közölni.
Rápillantok az órámra, s meglepődve veszem észre, hogy ezzel az egésszel elment az idő, s mindjárt elkések, amit meg ugye nem hagyhatok. Egész idáig sikerült mindig mindenhova pontosan érkeznem, így nem kezdhetem el ezt pont most.
Nagy szerencsémre a lábaim elég gyorsak ahhoz, hogy időben odaérek az órára, így egy hatalmas mosollyal az arcomon köszönök a proffnak:
- Jó reggelt!- mondom, s közben üres asztalt keresek, majd mikor találok, elfoglalom az üres helyet. Ebből a tantárgyból elég jó vagyok, mivel ha választanom kéne ezt mondanám kedvenc tantárgynak, így talán nem kell tartanom a mai óra anyagától sem.

Mikor elkezdődik az óra, érdeklődve hallgatom, hogy mi lesz a feladat, s mikor a tanár elmondja a mondandóját. Én azonnal hozzálátok a főzetnek. Előtte még gyorsan átfutom a hozzávalók listáját, hiszen anélkül semmire sem mennék.
- Először is, kell a fél kondér víz.- mormogok magam elé, s fogom a kondért, majd félig tele töltöm vízzel, és végül fel rakom a tűzre, had forrjon fel. Amíg ez melegszik, addig előkészítem a többi hozzávalót.
A listán a következő a pörkölt koplokár. Hova is tettem azt a zacskót, amiben volt? Teszem fel magamban a kérdést, s neki állok a keresésnek, ami csaknem öt percig tart. Már kezdek sikítozni, hogy nincs meg az a hülye zacsi, amikor végre megtalálom, s győzelemittasan emelem fel.
Kiveszem belőle a kis bogyókat, s azokat is fel rakom egy másik tűzre, ami úgy sem kell senkinek. Viszont ezt meddig kell pörkölni? Ezt a kérdést könnyen megoldom, mivel odamegyek a könyvekhez, és elveszek egy darabot a Leghatóbb ördöngös italok című könyvből. Nem is kell olyan sok idő mire megtalálom azt a bizonyos oldalt, amin az Adolée főzet van, s hamar ráakadok arra a részre, ahol leírja, hogy mennyi ideig kell a koplokárt pörkölni.
Négy-öt perc. Akkor még egy kicsit várok, s mikor letelik az a pár perc leveszem a tűzről a megpörkölődött hozzávalót, de hamar rájövök, hogy ezt nem vascsipesszel kellett volna, ugyanis annyira felforrósodott, hogy eldobom az egészet.
- Nagyszerű, kezdhetem előről.- mondom kedvtelenül, így ismét neki állok az egésznek. Mikor már a bogyóknak valóban megpörkölődött színűk lett, ismét leveszem őket, de most már okosabban és nem vascsipesszel, majd egy kis csészébe helyezem el a koplokárokat.
Újra a listára pillantok. Sovány recerke. Ezt a hozzávalót a koplokár mellé rakom, hiszen még fogalmam sincs arról, hogy mennyit kell beleraknom ebből, így a következőt keresem a felsorolásban, ami a kis maréknyi fülfű. Ezt is a csészébe rakom, majd előveszem a kökényburtoly-párlatot, s azt is a kis gyűjteményembe teszem.
Már csak a törökláva és a galambvér van hátra. Fogok egy vastagtalpú porcelán mozsarat, és porrá öröm a töröklávát, végül a galambvérrel együtt félre teszem.
- És most jöhet az elkészítés.- mondom saját magamnak, s ránézek a vízre. Az már javában forr, így beledobom a koplokárokat, amik valóban szépen meg lettek pörkölve. Kevergetem egy kicsit a főzetet, s nézem, ahogyan a kis bogyók lassan eltűnve a lében, szép vajszínűre festik az egészet.
Ezek után a savanyú recerkéből rakok bele egy csipetnyit, ám ez a színét csak kis mértékben sötétítette el, így rakok még bele két-három csipetet, amitől halvány barna színezést kap a löttyöm. Jó vagyok!
Most jön a kis maroknyi fülfű, ami nem tudom miért kell bele, de ekkor megcsap az az égtelen bűz, ami valószínűleg a kondérban található főzetből árad. Gyorsan belehajítom a fülfűt, ami kicsivel több, mint egy maroknyi, de ez szerintem semmit nem változtat a dolgon.
A szag pár pillanat alatt elmúlik, szerencsémre, hiszen ha tovább kellett volna azt szagolnom tuti, hogy feldobom a talpam (ami ugye nagy veszteség lenne).
Ekkor a kökényburtoly-párlatot veszem magamhoz, s elkezdem csepegtetni. Hát ebből is egy picivel több sikerül, ugyanis tizenöt helyett tizenhat csepp került a főzetembe, de már nincs mit tenni. A lötty most már narancs sárga színű lett nekem, ami nem igazából tudom, hogy vajon ez jó, vagy rossz, mert időközben valaki elcsente a könyvet.
Így abban a hitben, hogy talán ez jó lesz, folytatom a munkát. A töröklávát is beledobom a kondérba, s ezután már csak a galambvér marad hátra. Na ezt remélem nem szúrom el.
Szépen lassan öntögetem a galambvért a főzetbe, s a legnagyobb örömömre halvány barna lesz ismét, persze miután csaknem az egész üveget beleöntöttem.
Arcomra elégedettség ül ki, s már csak az maradt hátra, hogy beletöltsem egy fiolába a munkámat, és kivigyem a tanárnak. Mikor ezzel is végzek, visszamegyek a helyemre, ám hamarosan vége az órának, aminek félig-meddig örülök.
- Viszlát professzor!- köszönök el, s elégedetten távozok, mert szerintem jó lett a főzet, de ez majd az értékelésen kiderül.

[- Invito koplokár!]

WHILE BREWING
POTIONS
~
ÖTÖDÉV

Igazából a bájitaltant csak azért imádtam szerintem, mert Piton tartotta. Harmadéves koromig. Aztán jött Foley professzor, és elvesztetem minden inspirációmat. Bár lehet, hogy csak én képzelem ezt így - tavaly mindenesetre nem akadt sok lehetőségem bizonyítani, vagy amikor volt is, akkor sem igazán tudtam villogni azon a korrepen. Csoda, hogy nem kellett évet ismételnem. Azt hiszem, összességében Foley prof jó fej.
Teljesen elevenen és optimistán perdülök be a terembe, ezen az órán ugyanis mintha nem érne minket, koszos vérűeket annyi megkülönböztetés, mint máshol, és ezért kimondottan hálás vagyok. Nem mintha a légkör ettől oldottabb lenne, sőt. Mindenesetre jobb az óvatosság: a háztársaimtól kicsit távolabb tanyázok le kicsiny kondérommal, most történetesen Sydney Hathaway mellé. Dolgoztam már vele együtt, régebben, bár akkor nem nagyon váltottunk szót, ám most talán nem keltek olyan idegenszerű benyomást, mintha egy másik bolygóról érkeztem volna.

Ahogy előkerülnek az instrukciók, mindenki azonnal munkához lát: megrohamozzák a hozzávalók pultját és a könyvespolcot, és hé, senkinek sem jut eszébe a világ leghasznosabb varázsigéje?
- Invito koplokár!
Az utolsó kis zsáknyi magvacska épp az egyik gőgös akárki keze elől reppen el. Gyorsan elkapom, és hátat fordítok a szekrényeknek. Hát attól még, hogy valaki aranyvérű, nincs több esze… Középre teszem a zsákocskát, egyszersmind megkínálva belőle a szomszédomat is, majd elkezdek bénázni a mérleggel. Három uncia az most két rézhenger vagy négy ólomgolyó? Egy gyors ellenőrző pillantást vetek Sydney mérlegére, és még mielőtt gyanús lenne a leskelődésem, felpakolom a tányérkákat, majd lepakolom őket, és a kis babok mehetnek is a pörkölőserpenyőbe. Azonnal elkezdenek körbe-körbe rohangálni a felhevült edényben, ami nem is csoda, én is így viselkednék, ha alám gyújtanának, de hát nincs mit tenni. Miután kellően elszenesedett a felületük, rádöbbenek, hogy még fel se tettem a vizemet forrni, így hát kínos kapkodásba kezdek. Megtöltöm a kondéromat félig a csapnál, majd felrakom a kis tüzecském fölé, melynek lángját jó nagyra állítom, hogy minél hamarabb elkészüljön. Idő előtt potyogtatom bele a pörkölt koplokárokat, amik gondolkodás nélkül süllyednek le az üst aljára, és a lé élénkvörös színűre vált.
Körülkémlelek megint, vajon ilyennek kell lennie? De hát kit is izgat? Csak egy újabb bájital, ami semmire nem jó.
A receptre nézve úgy néz ki, ismét egy varázsigével kell folytatnom, mégpedig az Invito savanyú recerkével, már csak azért is, mert őszintén szólva ezeket én képtelen vagyok megkülönböztetni egymástól, ami pedig az iskolai szekrény felcímkézését illeti, hát… Büntetőmunkások csinálják, olykor én is.

A recerkét a teljes lángon rotyogó levesembe morzsolom, mert miért ne, ezt úgyse csinálta vele senki a teremben, pedig a fincsi savanyú illata csak így jön ki igazán, blöh, rosszabb mint a romlott savanyú káposzta… Viszont valami nem nagyon van rendben, mert a kis kotyvalékom erőteljesen narancsszínű, és esze ágában sincs kifakulni, vagyis valamit elég durván elszúrhattam. Az ajkamat rágcsálva nézek fel, és kicsit dühös is leszek a kétségbeeséstől, hisz a fenébe is, a prof azért van itt, hogy segítsen, nem? Rettegő kiskutya szemekkel nézek rá, hátha veszi az adást és megkérdezi majd, hogy mi a probléma Miss Butler, de aztán inkább megpróbálom egyedül megoldani a dolgot, és lejjebb veszem a lángot a főzet alatt. Csodák csodájára a bájital,a hogy lenyugszik a felülete, kezd halványodni, és ha nem is tökéletes tejeskávé-színűre, de jelentősen halványodik – és bűzleni kezd. De nemcsak ez, hisz az egész terem megtelt már a tömény pisiszaggal. A pincékkel az a gáz, hogy nem könnyű őket kiszellőztetni… Mindenesetre gyorsan beleszórom az összetépkedett fülfüvet a levesembe, mire a szag azonnal megszűnik, kis szürke felhőben távozik, ám a szín valahogy megint más, mint kellene, gondolom. Kökényburtoly párlat... Na ezt kivételesen tudom, hogy mi! Pálinka! Odanyargalok a szeszes polchoz, és leveszem az utolsó poros palackot, majd a dugót kireppentve fogom a cseppentőt, felszívok vele egy adagot, és elkezdek csepegtetni, ám csak kb a 4. vagy a 7. cseppnél jut eszembe számolni. Inkább kevesebb lett, azt hiszem, mint több. Csak remélni tudom, hogy egy picivel több törökláva-őrlemény majd segít a dolgon. A szín egész érdekessé vált, mondhatni inkább – kavarog. Felnézve épp elkapom egy háztársam elismerőnek tűnő biccentését, mire megvetően csettintek a nyelvemmel. Engem ne dicsérgessen egy rosszindulatú aranyvérű ficsúr sem! Hátat fordítok neki, bár ez az egyetlen dolog, amit nem tanácsos tenni egy mardekárossal.

De amúgy ezt a galambvér dolgot nem értem. Most kerítenem kéne egy galambot, levágni, és kifolyatni a vérét? Már megint dilemmába ütköztem, és már kezdem unni a tanácstalanságot. Pont ezért nem szeretem a bájitaltant! Piton ugyan mindenbe belekötött, de legalább meg is mondta, mit rontok el, de Foley prof ma valamiért nem kíván kommunikálni velem!
Újfent körülnézek, ki hogy oldja meg a dolgot, de mintha a frissen tartósított galambvér itt telesen általános lenne. A végén úgy döntök, kérek kölcsön abból, amit Sydney idehozott, végül is pár csepp az egész. Bár ez gusztustalan. Komolyan, nagyon undorító. Amint a bájital halványbarna színt ölt egy kis sistergés után, lerakom a vért és azonnal kezet mosok. Hagyom a kis kondér tartalmát még rotyogni egy kicsit, közben megírom a címkét:

Josephine Belle Butler
Mardekár, V.

Miután megtöltöm a fiolát, egy tartóba teszem, és miután eltüntettem az üst tartalmát, és összeszedegetem a hozzávalókat és a kellékeket, hogy elmossam, már alig vannak a teremben. Lassú vagyok :(
Szinte utolsóként viszem ki a bájitalomat a tanár úrnak, és első dolgom, hogy még ebéd előtt egy hatalmasat zuhanyozzak, hogy eltüntessem magamról ezt a szagot...

[- Szép napot, Professzor Úr!]

Az egyik kedvenc órámra sietek éppen – na nem a tárgy miatt, hanem azért, mert az én imádott Foley professzorom fogja tartani. Szerintem az összes tanár közül ő a legeslegjobb! Igaz, hogy a tárgya nem épp a legjobb, de mindig K-t kaptam belőle, még akkor is, mikor az a gonosz és visszataszító Piton tanította. A tanulással sosem volt problémám, így ez sem jelent problémát, de olykor olyan orrfacsaró főzeteket kell gyártani, amiről valósággal felfordul a gyomrom.
Minden szükséges eszközt hoztam magammal, a táskámban vannak. Néhány könyvet is vettem ki a könyvtárból már, azokat is szoktam hozni magammal, hátha egyszer szükség lesz rájuk. De általában nem szoktam lesni sehonnan, mert magamtól is meg tudom oldani a feladatokat. Vannak olyanok is, amiket már Miss Andersonnal gyakoroltunk a nyári szünetekben, ugyanis ő remek bájital-specialista.
Halvány mosollyal az arcomon lépek be a nyirkos pincehelyiségbe és azonnal köszöntöm az imádott bácsit.
- Szép napot, Professzor Úr! – mondom rajongva, majd a megszokott asztalom felé veszem az irányt. Mindent jól kipakolok a táskámból, hogy még idő előtt meglegyek az előkészületekkel és koncentrálhassak a feladatra.
Adolée főzet.
Egy óra alatt??!
Huh, na ez jó lesz. Még sosem csináltam ilyet, de olvastam már róla különféle könyvekben, köztük a professzor által ajánlott könyvben is. Nem szoktam csalni, de azért odamegyek a könyvért a szekrényhez és elveszem a maradék utolsó példányt. Nem szeretem elrontani a dolgokat a saját hülyeségem miatt, azért jobbnak látom, ha elolvasom a rendes receptleírást.
Mikor visszaérek a helyemre, gondosan fellapozom és mutatóujjamat végighúzom a hozzávalók listáján, majd pár szükséges információt is átfutok ezzel kapcsolatban. Ennyi volt, viszem is vissza, ha kell valakinek, akkor vigye, részemről ennyi volt, meg fogom tudni csinálni, nem olyan nagy dolog.
Megvan az üstöm és rajta a kondér. A recept szerint félig kell, de én egy picivel többet öntök bele, mivel ha felfő, akkor azonnal párologni fog és rengeteg víz elillan belőle, úgy sokkal koncentráltabb lenne, mint kellene. Meg is gyújtom alatta a kicsiny égőt, amely pillanatok alatt képes felmelegíteni az egészet.
Mikor épp útnak indulnék az első hozzávalóért, a koplokárért, megpillantom a szomszédomat, amint épp megkínál abból, amit az imént szerzett. Mivel nem sok kell belőle, ezért elfogadom az ajánlatát, egy zavart mosoly kíséretében.
- Köszönöm, kedves vagy! – rebegem Josey-nak, aki már korábban is ült mellettem, s ahhoz képest, hogy a Zöldek házába jár, egészen normális lány – bár nem igen beszélgettem vele két szónál többet.
Na, akkor már ez is megvan. Csak ki kell mérnem. Magam elé húzom a kis réztányéros mérlegemet, és az egyik oldalára rakom a három unciányi súlyt, a másikra pedig kiveszek néhány darab koplokárt. Pontosan megvan a három uncia. Gyorsan átpakolom a kis terméseket a pörkölőedénybe, majd akkor látom csak, hogy nem tudom megpörkölni, mert már feltettem a vizet főni. Na, segíts magadon, Merlin is megsegít.
- Vingardium Leviosa! – intek a pálcámmal az üst felé, majd az asztalra teszem, hogy meg tudjam pörkölni a koplokárt. Elég sok időt vesztek ezzel, a szöszbe is! Hamarosan megfelelőek lesznek, és az előbbi mozdulatsort újra megismétlem, csak ezúttal visszafelé. A kondér immáron újból a tűz fölött csücsül. Beleöntöm a pörkölt magvacskákat és örömmel látom, hogy azonnal elkezd változni a színe. Jelenleg seszínű, mert nem tudom megmondani, hogy milyen. Na de nem szöszölök vele annyit, inkább a következő hozzávalóért indulok, a recerkéért. Ebből annyit kell beletennem, hogy barna legyen. Na, ezt nehéz lesz meghatároznom, ezért jó nagy marokkal viszek belőle, mert fogalmam sincs, hogy a seszínű löttyömből hogyan lesz halványbarna. Pár pillanat múlva már szórom is bele rendkívül óvatosan a főzetembe, hogy minél hamarabb észleljem a halványbarnaságot. Nem is kell belőle sok, mindössze pár csipetnyi, és máris szebb színre vált.
Szuper, ez is megvan! Most egy fontos összetevő jön, ami meggátolja, hogy pisiszagú legyen a főzetem. Nem igazán szeretném, ha imádott professzoromnak ódzkodnia kellene a munkámtól, ezért gondosan beleszórom a kopasz fülfüvet, melyből egy marékkal hozok a hozzávalókból. Már elég kellemetlen szag lengi be a termet, de szerencsére nem az én munkám miatt, és ez kifejezetten boldoggá és magabiztosabbá tesz. Már alig van fél óra, és még nem vagyok kész!
Gyorsan előkapom a kis pipettámat, amivel a folyékony hozzávalókat szoktam mérni és visszanyargalok a kökényburtoly párlatért, és felszippantok a kis eszközömmel valamennyit belőle, remélem, hogy a tizenöt csepp meglesz.
Tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt.
Na, most nem tudom, hogy mennyi lett, a fenébe! Nem emlékszem, hogy mind jól ment-e, vagy tévedtem egyik-másik cseppentésnél. Na, mindegy, majd a galambvér megmondja a végén.
Még van húsz percem, s már csak két hozzávalót kell belezúdítanom. Most gyorsan előkapom a porcelánmozsaramat, és kimérek öt unciányi töröklávát és gondosan beleöntöm a mozsaramba, ügyelve, hogy egy szem se ugorjon mellé. Nem könnyű, de nagy kínok árán összetöröm, és bele is öntöm, teljesen egyedül.
És az utolsó hozzávaló következik. Kissé összeszorul a gyomrom, mert azonnal eszembe jut a kis barátom, Hópihe. Galambvért kell hoznom, de ezt nem pipettázom, hanem egy kis üvegcsébe öntök a szekrényben található üvegből. Nem tudom, hogy pontosan mennyi kell, a lényeg, hogy megint olyan szép kávé-szerű színt kapjak a mostani lilásból, mint korábban.
Siker! Nem kellett sok, alig pár csepp. A maradékot felkínálom Josey-nak, aki örömmel el is fogadja.
Már csak meg kell kavarnom utoljára és, el is oltom az üst alatt a lángot. Megragadom a pennámat és a tintámat és egy kis cetlire ráírom a nevemet, a házzal és az évfolyammal együtt. Most a kis merőkanalammal szedek ki egy fiolába és gondosan bedugaszolom a tetejét, és viszem is ki Foley professzor asztalára egy bátortalan mosollyal megtoldva azt.
Miután végeztem, gyorsan elöblítem a felhasznált eszközeimet és visszapakolom a táskámba.
Elköszönök a mellettem ülő Josey-től is, majd kimegyek a kellemetlen szagot árasztó pincehelyiségből.

Használhatnék csúnya szavakat, de nem fogok. Egyszerű a történet: elaludtam.
De még mennyire! Közel fél órával tovább aludtam – arra keltem, hogy valahogy túl kipihentnek érzem magam. Reggel mindig morcos vagyok, és a kezdeti tíz, tizenöt percben nem tudok megszólalni: kell az a kis idő, amíg kivánszorgok a mosdóba, fogat mosok, aztán visszamegyek felöltözni. Ha van még néhány percem, leguggolok a macskámhoz és megsimogatom párszor. Aztán elballagok reggelizni.
Persze amikor az ember elalszik, az egész rendszer csődbe megy, miden a feje tetejére áll. Szó szerint kigurultam az ágyamból és a fürdőbe vetettem magam. Fogmosás közben megfésülködtem, aztán rohantam felöltözni. Ráléptem Chesire farkára, így egy kellemes macskavinnyogás és fújás kísérte a kapkodásomat. Azt sem tudtam, milyen órám lesz, így a ládámon lévő kupacot csak úgy beleszórtam a táskámban abban reménykedve, hogy előző este összekészítettem mindent. Nagyon reménykedve benne.
Rohanás közben jutott eszembe, hogy nem is tudom, merre sietek. Megálltam egy pillanatra, aztán eszembe is jutott: bájitaltan! Ami pont a másik irányban van, szóval száznyolcvan fokos fordulat és futás tovább. A terem ajtaját szinte pont az orrom előtt csapták be, épp csak el tudtam kapni a karommal. Halkan köszöntem, alig pillantva a professzorra: nem akartam, hogy meglássa az álmosságot a szememben, bár a hirtelen lélegzetvételeim így is elárulták, hogy siettem.
Leülök a helyemre, aztán csak figyelek, hogy mit kell csinálni. Bár szeretem a bájitaltant, nem különösebben vagyok jó benne – valami kis apróságon mindig sikerül elcsúsznom. Nagyanyámtól amúgy is mást tanultam főzés területén: tipikusan az a nő volt, aki fejből dolgozott. Egy kis ez, ez kis az. Ja, hogy kimaradt a cukor? Akkor most rakjunk bele egy kis mézet, ki tudja, olyan rossz nem lehet! Na, ez meg pont nem erről szól. Mindennek meg van a maga mennyisége, a maga helye és ideje. Semmi nem random.
Rendben, akkor álljunk neki!
Ahogy olvasom a receptet, egy a lényeg: hogy minden mennyiség pontos legyen. Pont a gyengém… A sorrend hanyagolható, de azért maradjunk a felírtnál, az a biztos. Szóval, először feketekocsor kell. Ijedten pillantok a táskámra – van nekem egyáltalán olyanom!? Feltúrom, aztán jólesően felsóhajtok: elvileg itt van minden, ami kellhet. Kiveszek belőle három kis marékkal, ahogy a recept írja, beledobom az üstbe, aztán csak nézem. Elég ez? Vagy inkább sok? Ötpercnyi diskurálás után aprón megrántom a vállam – nekem ennyi hárommaroknyi. És az időm is sürget.
Másfél pint befőzött karvalytokály… huh, azt nekem kell kimérni. Előhalásztam a mérlegem, felraktam a súlyt, aztán kimértem pontosan másfél pint cseppnek megfelelő karvalytokályt. Gyorsan körbepillantottam, a többiek nem néznek-e hülyének, hogy szinte beverem a fejem a mérlegbe, annyira próbálok figyelni, de mindenki a saját munkájával volt elfoglalva. Remek, akkor most jön a… bronzág. Lemérem az egy arasznyit, aztán egy kicsit kisebbet vágok le, és ezt még egyszer. Odadobom a többihez, óvatosan, de az üstbe bele se merek nézni… nem kezdhetek el parázni most azon. Alig maradt… negyven percem? Mi az istent csináltam én eddig!?
Ördögcérna. Hú, de vonzó neve van… na, ilyenem nincs. Felpillantok, és ahogy látom, mások is a szekrény körül tolonganak, így felállok, és én is oda megyek.
-   Te is az ördögcérnát keresed? – kérdezem halkan egy lánytól. Rám pillant, bólint, aztán előre mutat: ott van az, csak ki kell várni a sorodat. Remek. Megköszönöm neki, aztán mögé állok.
Ahogy látom, ő kesztyűt használ, de mivel nekem nincs, így én csak a kezemmel foghatom meg. Tuti ettől fogok most megdögleni, de semmi gáz. Ha ez kell bele, hát ez kell. Gyorsan leszedek két kis szemet, az üstömhöz sietek, beledobom őket, aztán rohanok kezet mosni. Rájuk pillantok, de eddig semmi átváltozás, és nem is érzem, hogy rohadni kezdenék. Visszasétálok a helyemhez és folytatom a munkám.
Ó, már csak egy hozzávaló kell. Tök jó vagyok, haha. Merőkanál, meg a kocsonyás állagú barátunk… mi is ez? Fraucum? F betűs… szóval biztos jó lehet. Kimérem belőle a tizenegy mérőkanálnyit, belecsurgatom, aztán keverek egyet rajta. Hagyom egy ideig főni, addig előveszem a kristályfiolát. Csipesszel megfogom, belemerek egy kis adagnyit a gravírozott fiolába, aztán várok vele egy ideig. Körbepillantok: a többiek is nagyjából ott tartanak, mint én. Van, aki elégedetten ül a helyén, mások pedig még az utolsó lépésnél tartanak. A profhoz megyek, belerakom a tartóba a fiolát, majd visszaülök a helyemre. Úgy öt – hat perc lehet még vissza, azt pakolással töltöm. Ahogy lejárt a másfél óra, az elsők között vagyok, akik elhagyják a termet. Nem is akarok gondolni erre az egészre – biztos eszembe jutna valami, amit elrontottam.

Mondhatnám a már megszokott szöveget, mint ahogy mindenki szájából elhangzik a legtöbbször, de nem teszem, mert én nem vagyok az a fajta, aki elalszik. Így hát időben fel is keltem. Bár nem azt mondom, hogy én nem szoktam elkésni, mert igenis, megesett már velem is párszor. De most ez nem az a nap lesz, mert tudom, ma bájitaltan órám lesz, az egyik kedvencem. És én valóban az óra miatt szeretem, mert egy jót szórakozhatok magamon akkor is, ha véletlenül elrontanék valamit, netalán tán kifelejtenék egy hozzávalót a receptből. Bár ez 5 év alatt eddig csak kétszer fordult elő, az is csak akkor, amikor nem pihentem ki magam eléggé, és fáradt voltam.
Most is mondhatnám ezt, hogy eléggé fáradt voltam ahhoz, hogy az óra alatt kifelejtsek valamit - akkor legalább lesz mire fogni. Meg kicsit tartok is attól, hogy kifelejtek valamit, így hát még egy ok, amire foghatom a bénaságomat.
Elkészültem, illetve felkészültem lelkileg is az elkövetkezendő órákra, majd pár perccel később már a folyosókon találhattam magam, a bájitaltan terem felé haladva.

Be is léptem rajta, s meglepetten láttam, hogy azért már rajtam kívül voltak a teremben. Meg furcsa mód már páran el is hagyták. Így hát... gondoltam, vagy nekem járt rosszul az órám, vagy csak szimplán elnéztem.
- Jó napot, professzor! - mindenesetre a szokásos reggeli köszöntés nem maradhat el, így illő. Figyelek, hogy mi is a teendő, végül rájövök, hogy amit ma el kell készítenem, az az Adolée főzet. Valamicskét tudok már róla, így úgy érzem, könnyebb lesz elkészítenem... már ez annyival is előnyösebb, hogy csak 60 perc áll rendelkezésemre, így aztán semmiben sem bizonytalanodhatok el, s nem ronthatom el a főzetet sem. Sóhajtottam egy nagyot, s lenyugtatva magam, hozzá is kezdtem a főzethez.

Először is egy fél kondér víz... ez meg is lenne, s míg felteszem forrni, addig megkeresem a koplokárt. Szorgosan kutakodok a zsebemben, hátha megtalálom, de jobb zsebemben nincs... akkor hát a jobbikban! Igen, meg is volna. Akkor hát, kimértem a 3 unciát, majd amíg az üstben is forrt a víz, addig ezt is tűz fölé raktam, hogy megpörkölődjön. Komolyan, mintha kávészemeket sütögetnék. Amíg a tűz dolgozott, addig kikerestem a többi hozzávalót; lássuk csak: recerke, kopasz fülfű, kökényburtoly-párlat, töröklárva, és a... mi is az utolsó hozzávaló? Mindegy, ezen majd még gondolkodom, hátha eszembe jut. Még korán van, talán ezért vagyok ennyire kómás.
Egy kicsit még vártam, míg megpörkölődött a koplokár, majd beleszórtam a vízbe, bár nagyobb hatást nem keltett, csupán beszíneződött. Jó, akkor ez után már jöhet is a recerke. Mértékkel raktam belőle az üstbe, de még eléggé narancssárga színe volt, így addig, és annyit tettem belőle, míg végül fel nem vette a barna egyik halványabb árnyalatát. Kicsit kezd szaga lenni... így hát, gondolom a következő lépés a kopasz fülfű, aminek hatására eltűnik majd a kellemetlen szag... és akkor nem fogja mindenki lecsipeszelni az orrát. Ezért is 1 maréknyi kopasz fülfűt szórtam bele következő lépésként, bár ettől a színe megint csak változott, s felvett egy zöldes színt. Kissé elbizonytalanított, mintha valamit rosszul tettem volna, így hát körülnéztem, a többiek hogyan is csinálják. Bár bennük sem voltam annyira biztos, mégis segített az, hogy más már csepegtette is a kökényburtoly-párlatot. Hát persze! De lehet, hogy egy kicsit elnézhettem, mert 15 csepp helyett kicsit túlléptem a határt, s helyette 16 lett... megesik az ilyen, lassan mozdult a kezem. A töröklárvára néztem... hogy utálom. De hát ennek is bele kell mennie a főzetbe. Megint csak kimértem az 5 unciát, megfogtam a mozsarat, s porrá törtem benne a töröklárvát, amit megint csak beleszórtam a főzetbe. Újonnan megint felvett egy halványabb színt.

De most kezdhetek gondolkodni az utolsó hozzávalón. Már nincs sok időm, hogy elkészítsem, így gyorsabban kell gondolkodnom. Újra végigmormolom magamban a hozzávalókat, s megállok a harmadik hozzávalónál, a recerkénél. Az ugyebár arra volt jó, hogy felvegyen egy halványbarna karamell színt. Szóval, most megint azt kellene elérnem, hogy ilyen színt vegyen fel. Hát persze, a galambvér! Hogy sajnálom ilyenkor a galambokat...
Megint csak annyi galambvért öntöttem bele, hogy felvegye ugyanazt a színt, mint amilyen volt eredetileg.
Hát, elég lesz ide a háromnegyed siker is, nem? Legalább hozzákezdtem, végigcsináltam, és nem mondtam nemet rá. Vagy ennyi erővel tehettem volna azt is, hogy nem jövök el, de akkor meg bugyutának bizonyulnék. Megtettem még az utolsó lépést is: egy fiolába áttöltöttem a bájitalból, majd átadtam a profnak, egy címkén a nevemmel ellátva.

- Viszlát, professzor! - köszöntem el, majd ki is léptem a bájitaltan terem ajtaján, remélve, hogy nem szúrtam el a főzetet. Talán az az egy csepp nem számít annyira...

Bájitaltan - 4. évfolyam

Ezen a reggelen már mintha sejtettem volna, hogy kő kövön nem marad, határozottan idegesen ébredtem, ami egy nem túl kiadós de azért alvásnak nevezhető tevékenység után bizony elég furcsa. Már ha az én esetemet nézzük. Nem tudom, miért lehetek feldúlt aztán leesik a galleon. Hoppá...bájitaltan. Gyorsan magamra veszem az elfogadható egyenruhám, és minimálisan kihúzom a szemem, de azért egy csöppet elmaszatolom az ujjammal. Összevágom a táskámba a szükséges cuccaimat majd loholok mint akit hajt a tatár. Világéletemben utáltam a bájitaltant pedig nem is vagyok belőle olyan gyatra, állítólag értek hozzá vagy mi a szösz. Időközben megérkezem.
-Jó napot professzor!
Mondom mosolyogva, igen elméletben minden megvan hozzá hogy jól teljesítsek. Nem vagyok beszívva nem vettem be semmit még csak rá sem gyújtottam. Elképzelhetőnek tartom hogyha rágyújtottam volna több esélyem lenne de ha nem hát nem. Számat megnyalva sietek a helyem felé. Basszus! A feladat nem bonyolult de amilyen rohadt kis álmodozós vagyok elképzelhető hogy nagyon nem fogok odafigyelni és akkor ön-és közveszélyesnek is nyilváníthatnak. Lehet hogy mind jobban járnánk ha én itt ma nem főznék bájitalt. Oké nagy levegő lehiggadok, no para. Bele nem halhatok maximum, azon tudok majd vernyákolni hogy nem sikerült. De erre jobb nem is gondolni mert a végén még igazam lesz és azt most nagyon nem szeretném. A tavalyi jegyzeteim. Bakker, fogalmam sincs merre lehetnek vadul kezdek kutakodni a táskámba míg megtalálom a salátává gyűrt pergament. Enyhe tárolási nehézségeim vannak ezért néznek ki ilyen szépen, na igen valamint tavaly nem igazán a tanulásra figyeltem. Végül is megtaláltam ami nálam nem kis dolog. Neki kezdek, oké nagy levegő. Felrakom az üstöt  valamint hozzákezdek a feketekocsor felaprításához de közben egy kicsit körbenézek és rendesen belevágok az ujjamba..
- Ó, a rosseb.
Suttogom idegesen nem nagyon szoktam bénázni remélem már nem is fogok.Így kezdeni, igazán szép talán ha nem lennék zaklatott jól menne. Gyorsan a számba veszem az ujjam.
 Elkészülök, kimérem a három marékot de már ekkor akadályba ütközöm. Kis marék vagy nagy marék? Na szépen vagyunk mert az én praclim elég apró. Akkor mi a fészkes rákfenét csináljak? Idegesen csavargatom a hajamat, majd döntök. Hát akkor három Jayla marokra módosítom a receptet, mármint az én esetemben tekintve azt hogy ha minden igaz csak nekem van Jayla markom. Pontosan három marokkal szórom bele, rendben eddig sínen vagyunk. Vagyok mivel nem vallom magam skizofrénnek. Lássuk a következőt: 1,5 pint befőzött karvalytokály. Pint? Jézusmáriám most méricskélhetek. Nagy nehezen 15 perc szenvedés után kiméricskélem a másfél pintet és beleszórom az üstbe. Második hozzávaló: pipa! Ha így haladok talán elkészülök. Nagy levegőt veszek és továbblépek.
Bronzág, kettő darab és egy arasznál kisebb. Húha, megoldom előveszek két bronzágat az egyik mérete tökéletesen rendben van a másik viszont hosszabb. Nagy szenvedés árán levágok belőle egy keveset és beledobom őket az üstbe. Rendben, megy ez nem lesz itt katasztrófa, remélem. Jó, tovább két szem ördögcérna termés ez megoldható hálisten ezt nem kell méricskélni. Beleszórom a terméseket majd követve a leírást alaposan kezet mosok. Ez is kipipálva egy alkotó elem maradt már csak ki a Stahltum fraucum abból is a kocsonyás állagú és 11 kis merőkanál. Óriási levegőt veszek, ezt már csak nem rontom el! Szörnyű lenne! Kikutatom az anyagok közül a kocsonyás állagút és előveszem a kis merőkanalat, na tehát 1...2...3...4... és így egészen tizenegyig.  Nagyot sóhajtok, elkészültem öröm szívemnek. Keverek még rajta egyet és nekilátok a palackozásához. Mikor a fiolába töltöttem ráírom a nevem, a házam és az évfolyamom. Aztán összekaparom a cuccaimat és önmagamat, nem voltam se gyors se lassú még vannak a teremben de már nem olyan sokan szóval azt hiszem elfogadható teljesítményt nyújtottam. Kész! Kiviszem a tanári asztalhoz.
-Viszlát professzor!
Köszönök el és kioldalazom a bájitaltanteremből. Sikerült, igen én összehoztam és semmilyen balesetet nem okoztam az elvágott kezemen kívül. Megcsináltam!

Bájitaltan! 5.0

Mit tehet az ember, ha arra van kötelezve, hogy unalmas órákon próbáljon jópofizni unalmas tanároknak egy unalmas iskolában, mindamellett, hogy tanulnia kell a bukások elkerülése érdekében. Még szerencse, hogy a származásom miatt az iskolavezetés nem köthet bele az új iskolavezetés, így egy fokkal könnyebben tudok a többi szarságra koncentrálni mint más kevésbé jó helyzetben lévő tanulók.
Utálom a hétfőt, utálom, hogy ebéd előtt dupla bájitaltan van, melynek mire vége a szag olyan erősen beleivódik a ruhámba, hogy mehetek zuhanyozni, mert még büntetőmunkát kapnék a végén. Na meg persze nem túl jó társaságba menni abban az állapotban, mert elég hamar egyedül találja magát az ember. Ráadásul előtte pont Legendás Lények Gondozása van, aminél gyakran ott szoktam maradni egy kis pluszmunkára, néhány plusz pontra a háznak. Szerencsére Foley jó fej, és általában elnézi azt az 1-2 perc késést, bár előfordult már, hogy 10 is volt. Persze vannak napok amikor ő is bekeményít mint a többiek, úgyhogy nem nagyon érdemes túlfeszíteni a húrt, mert a végén még békatrutymót fogok pucolni büntetőmunkán.
Rohanok..
Pár perccel tovább maradtam az óra befejezte után, segítettem összeterelni és elpakolni L. tanárúrnak az órán bemutatott állatokat, s még a thesztrálokat is meg kellett etetni, ugyanis az a mamlasz Hagrid erre manapság nem képes, és nem is engedélyezett neki, így ez is Lumpslukra hárul, aki meg általában ki szokta osztani a diákok között. Nekem pedig nem árt, ha apám jót hall rólam. Mindenesetre most az üres folyosón sietek végig a padlóhoz verődő talpaim hangja mély kongó visszhangot vet az üres pincefolyosókon, azonban sietségem eredményeképp sikerül elérnem a Bájital tantermet mielőtt még becsengetnének.
- Jó napot kívánok Professzor! – köszönök oda az asztala mögött ülő professzornak, majd megfordulok, s határozott léptekkel az asztalomhoz sietek. Menet közben elhaladok jópár társam és évfolyamtársam mellett( a negyedévesek a terem másik felére csoportosulnak meglátásom szerint) azonban még így sincs olyan szerencsém, hogy saját asztallal rendelkezzek. – Csá Worthington! – köszönök oda a baromira nem kedvelt ötödéves mardekárosnak, a padtársamnak, miközben táskámból előbányászom a magammal hordott eszközeimet, s hagyom, hogy az immár megüresedett könnyű vászon lehulljon a földre.
- Na lássuk akkor – mormogok magamban, s fellapozom  Libatius Tinctor: Bájitaltan haladóknak című könyvét. – A..a.. a…a.. Alta Adolée megvan.  – Azonban legnagyobb bosszúságomra a könyv nem tartalmaz elegendő megfelelő leírást és még a receptet sem, így kénytelen vagyok a prof által megadott könyvért menni. Ami azt jelenti, hogy öt értékes perc már el is ment a 60-ból. Tehát nincs idő lazsálásra, hiszen nem én  vagyok az évfolyam bájitaltan sztárja. – Aquamenti – suttogom, s varázspálcámat az üst felé tartva, hagyom, hogy emelkedni kezdjen benne a víz szintje, miközben, s míg erre várok a legjobb képességeimet felhasználva begyújtok egy akkora lángot ami reményeim szerint bőven elegendő lesz az egész főzethez. Mikor az üst félig megtelik rálebegtetem a lángra, hogy forrhasson, s nekikezdek az elkészítés megvalósításának. A könyv szerint fontos, hogy a hozzávalókat a helyes sorrendben dobáljuk a felforrt vízbe, különben a növények halálukra fognak jutni így nem szabad elrontanom. A pörkölt koplokár-os zacskóm tartalmából az ezüst mérlegre öntök egy kicsit, majd addig addig növelem, míg végül pont három unica nem lesz. Ezt ezután az utolsó morzsáig összegyűjtöm, és az egészet a tűzön felforralt vízbe öntöm, majd egy tiszta kanál segítségével elkeverem, s rádobok néhány savanyú recerke levelet, melytől a főzet előírásszerűen halványbarna kellene legyen, azonban az enyém semmit nem változott. Éppen ezért még néhány darab levelet beledobok, s izzadó homlokomat megtörölve pillantok fel, megnézni, hogy a többiek hogy haladnak. Persze a stréberek már több mint a felét megcsinálták, én meg itt szenvedek, és még csak a színét sem tudom rendesen eltalálni. Azoban szerencsém van, s még egy csipet recerkétől, amit már csak úgy próba szerencse alapon dobtam az üstbe a lötyi barnásra szineződik. Elégedetten csattantom össze a kezem, s markolok bele a kopasz fülfűs tasakba. Pontosabban csak markolnék, ha meglenne. Azonban úgy látszik vagy nem szereztem be, vagy a ládámban hagytam, vagy valaki más vette használatba míg az előző lépésekkel szenvedtem. Felemelem a fejem, s villámló szemekkel nézek körbe, hiszen az értékes időből ez is rengeteget elvesz….  azonban nem látok senkit akinél esetleg ismerős fülfű lenne. Hiszen azt sem tudom ki vette el… ekkor pillantásom padtársamra, s főzetének alapanyagaira esik. Akár ő is lehetett a tolvaj, nem tudom. Mindenesetre nincs időm arra, hogy körbejárjam a termet, ezért kénytelen vagyok keményebb módszerekhez folyamodni. Táskámból ügyelve arra, hogy senki ne vegye észre óvatosan előhúzok egy a WVV boltjában vásárolt csalizajgépet, s az aktiválás után lábammal a terem sarka felé irányítom. A következő másodpercekben csendben ülök a helyemen, koncentrálva, s amint a masina hangos csattogás közepette elindul a tanári asztal felé, s minden diák figyelme elterelődik egy pillanatra, lecsapok, s a következő másodpercben főzetem elveszti azt az idegesítő ázott kutya szagát hála a Zanetől lopott kopasz fülfűnek. Köszi Zane örülök, hogy ilyen kedvesen kisegítettél.. mosolygok magamban. Azonban nem érek rá sokáig örömködni, az óra pörög sőt vannak olyan diákok akik már be is adták a saját példányukat, én pedig még csak a harmadik lépésnél járok. – Egy, kettő, három, tizennégy, tizenőt. – számolom az üvegcséből lassan az üstbe potyogó  kökényburtoly-párlat cseppjeit. Kevesen gondolnák, de a bájitaltan órák egyik leghasznosabb alapanyagából nagyon jóféle pálinka készíthető. Ejj de szívesen meginnék most is egy kicsit belőle.. azonban piálásra és álmodozásra nincs idő. A 15. csepp után a főzet citromsárga színűre szineződik azonban hála az utasításokban leírtaknak nem ijedek meg, s tűntetem el az egészet. Ami szerencse mert már csak 5 perc van hátra az órából. Sietnem kell, s siettségemben nem veszem észre, hogy valamennyivel több mint öt unicát helyezek a töröklárvákból, ezekből a barna színű undorító azonban hasznos rovarokból a törőmozsár alá, majd az üstbe, ami nem tesz neki túl jót. Azonban nem foglalkozom sokat vele, helyette a tárolószekrényhez sietek, s megkeresem a galambvérrel teli fiolákat, majd kettő kiválasztottal visszalépdelek s le nem ülve tépem le a kupakot, s öntöm a galambvért a főzetbe, azonban itt rontom el az egészet, ugyanis a túl sok vér hatására a főzet az előírtakben leírt világosbarnához képest jóval erősebb fosbarna árnyalatot vesz fel. Azonban ezen már nincs időm, s erőm változtatni az óra lejárt, én minden tőlem telhetőt megtettem, s még viszonylag jól is sikerült, majd a tanár eldönti, hogy mekkora T-lesz. Lepakolok mindent, s a már az óra elején odakészített kis kristályfiolába kimérek egy adagot, megcimkézem, öszzepakolom a felszerelésem, majd majdnem utolsóként elindulok a kijárat felé, de előtte még egy szúrós pillantás keretében lerakom az üveget az asztalra.
Végre szabad vagyok… mehetek zuhanyozni…

[Az órát ezennel lezárom.]

Az órát ezennel lezárom.

Susan Scott

• Feladatmegoldás +15 pont
• Bevezetés +2 pont
• Anyagok jellemzése +10 pont
• Félreolvasta a receptet (törökláva helyett török lárvát tett a főzetbe) – érdemjegy romlása
• Bájital-hiba bevállalása (kellemetlen szag) +2 pont

Összesen +29 pont
Jegy: V
Akkor a leghatásosabb a főzet, ha növekvő Hold idején öntözzük meg vele a dögvirágokat. Így is jártam el az ön Adolée-jével (azonnal megállapíthattam a szúrós szagáról, hogy kifelejtette belőle a fülfüvet), remélve, hogy a recept félreolvasása nem tett végzetes károkat a főzetre. Az a stapelia, amelyet a kísérleti célra áldoztam be, másnapra megfonnyadt, és a keskeny, jellegzetesen kávébarna színű szirmai lehullottak. Ez a virág nagyon érzékeny, ha nem tökéletes tápoldattal öntözzük, rögtön megmutatkozik a hatás. A szirmok hiányában a növényt már nem lehet felhasználni a Schurmann-antiszérumhoz és a híres Százfűlé-főzethez, azonban a szárban, a levelekben és a gyökerében nem tett maradandó károsodást a helytelen hozzávaló.
A lárvás hibától eltekintve remek főzet, Várakozáson felüli eredménnyel értékelem.


Zane Worthington

• Feladatmegoldás +15 pont
• Anyagok jellemzése +10 pont
• Kesztyű használata +2 pont
• A recept kiegészítése további instrukciókkal +2 pont

Összesen +29 pont
Jegy: K
A főzetét másnap kipróbáltam a Worthington néven felcímkézett stapelián, és örömmel tapasztaltam, hogy a növény harmadnapra fél araszt növekedett, a levelek szegélye pedig sötétbíborrá színeződött. Ilyen hatást csak a jól elkészített Adolée produkál. Precíz munka.
Kiválóra értékelem.


Nyjah Porter

• Feladatmegoldás +15 pont
• Bevezetés +2 pont
• Bájital-hiba bevállalása (kellemetlen szag) +2 pont

Összesen +19 pont
Jegy: E
Ismerve a képességeit és a tárgyam iránti elhivatottságát, Mr Porter, aránylag jó munkát végzett. Ez nem egy egyszerű bájital, a mértékeket nem lehet félvállról venni. A bájitaltan nem ismeri azt a szót, hogy szemmérték. A főzetével táplált dögvirág másnapra még nem produkált látványos elváltozást, harmadnapra azonban összefonnyadt. Alapanyagként még felhasználható, de a hatása elenyésző lesz. Legközelebb jobban koncentráljon! Elfogadható osztályzatot kap.


Jennifer E. Swift

• Feladatmegoldás +15 pont
• Bevezetés +2 pont
• Csipesz használata +2 pont
• Önnek már nem jutott tankönyv, mivel a teremben az összes fellelhető darabot (szám szerint 3) elvitték korábban!

Összesen +19 pont
Jegy: V
Figyelmesebbnek kell lennie, ha bájitalt főz; itt nem megengedhető a pontatlanság. Egy-egy csepp is rendkívül sokat számít. A bájitalához előkészített stapelia levele kissé megsorvadt, de nem szenvedett súlyos károsodást. Legközelebb iparkodjon, hogy jusson önnek is könyv! A munkáját várakozáson felülire értékelem, de ne bízza el magát, ennél sokkal jobb is lehetne a teljesítménye.


Josey Butler

• Feladatmegoldás +15 pont
• Pipetta használata +2 pont
• Összetakarított maga után +2 pont

Összesen +19 pont
Jegy: E
Figyeltem munka közben, és itt-ott bizony nehezemre esett tartani magamat a kikötésemhez, miszerint a tanár segítsége nélkül kell boldogulniuk. Úgy vélem, fejlődött az elmúlt év során, de még mindig bizonytalanságot és kapkodást észlelek a munkájában. Figyeljen jobban, sokkal jobban! A stapeliája elhullajtotta a leveleit, ami annak a jele, hogy túl sok töröklávát adagolt a főzetbe. Mindazonáltal a növény többi része jól reagált a tápoldatra, remélem, nem a szerencséjét, hanem a tudását dicsérve ezzel. A munkája Elfogadható, de szeretném, ha év végére Kiválót adhatnék.


Sydney Hathaway

• Feladatmegoldás +15 pont
• Pipetta használata +2 pont
• Önnek már nem jutott tankönyv, mivel a teremben az összes fellelhető darabot (szám szerint 3) elvitték korábban!
• A recept kiegészítése további instrukciókkal +2 pont

Összesen +19 pont
Jegy: K
A főzetével öntözött növény másnapra heveny gyökéri reszketegséget kapott, de ez csak átmeneti tünet volt, valószínűleg a párlat-galambvér arányára reagált ily módon. A munkáját az előírtnál kicsivel több víz mentette meg; az összes közül ennek az állaga volt olyan, ahogyan az a könyvben meg van írva. Apropó, máskor legyen fürgébb, és csapjon le az ajánlott irodalomra, ha engedélyezett, és akkor elkerülheti az arányhibákat. Egy bizonytalan Kiválót ítélek meg önnek.


Francesca Keenan

• Feladatmegoldás +15 pont
• Bevezetés +2 pont
• Csipesz használata +2 pont
• Félreolvasta a receptben szereplő mértékeket (mérőkanálnyi fraucum kellett, nem merőkanálnyi) – érdemjegy romlása

Összesen +19 pont
Jegy: H
Sokszor tapasztalom a munkáin, hogy sokkal inkább érzésre készíti el őket, mint a receptet követve. A bájitaltanban mindennél fontosabb a koncentráció, nem vonhatja el a figyelmünket semmi sem. Az instrukciók helytelen értelmezése súlyos károkat okozhat a kész főzetekben. 11 merőkanál Stahltum fraucum sokkal több az előírt 11 mérőkanálnyi adagnál! Az ördögcérna termései szinte egészen feloldódtak ebben a mennyiségben, így a bájital használhatatlanná vált. Hitványnál jobbra nem értékelhetem. Ha ez nem órai munka, hanem vizsga lett volna, úgy az eredménye egyet jelentene a bukással. Szedje össze magát, és gondolkozzon, mielőtt cselekszik!


Raquel I. Palmer

• Feladatmegoldás +15 pont
• Bevezetés +2 pont
• Félreolvasta a receptet (törökláva helyett török lárvát tett a főzetbe) – érdemjegy romlása

Összesen +17 pont
Jegy: E
Még mindig bizonytalankodik, és ez rásüti a bélyegét az elkészült munkáira is. Jegyezze meg: a bájital olyan, mint egy élő organizmus, kapcsolatot teremt a készítőjével. Sokan azt hiszik, nem fontos a hozzáállás, pedig két egyforma főzetből bizonyítottan az az erősebb, amelyiket a mestere kétségek nélkül, biztos kézzel készítette el. Ha bizonytalankodik, előfordul, hogy pontatlan lesz, és ha pontatlan, azt a főzete sínyli meg. Mindig kövesse figyelemmel a receptet, és akkor nem fog lárvákat használni a törökláva helyett. Az a stapelia, amelyet a kísérleti célra áldoztam be, másnapra megfonnyadt, és a keskeny, jellegzetesen kávébarna színű szirmai lehullottak. Elfogadhatót érdemel, de lehetne ennél sokkal jobb is.


Jayla Goodwin

• Feladatmegoldás +15 pont
• Bevezetés +2 pont
• Félreolvasta a receptben szereplő mértékeket (mérőkanálnyi fraucum kellett, nem merőkanálnyi) – érdemjegy romlása

Összesen +17 pont
Jegy: H
Jóval figyelmesebbnek kell lennie az óráimon, itt nem megengedhető az álmodozás. Az általános teljesítménye ingadozó: néha elkápráztat az ügyességével, néha viszont csapnivaló bájitalokkal borzaszt el. Legtöbbször úgy érzem, hogy túlságosan bizonytalan a főzés közben.
11 merőkanál Stahltum fraucum sokkal több az előírt 11 mérőkanálnyi adagnál! Az ördögcérna termései szinte egészen feloldódtak ebben a mennyiségben, így a bájital használhatatlanná vált. Hitványnál jobbra nem értékelhetem. Ha ez nem órai munka, hanem vizsga lett volna, úgy az eredmény egyet jelentene a bukással. Szedje össze magát, és gondolkozzon, mielőtt cselekszik!


Drew Conolly

• Feladatmegoldás +15 pont
• Bevezetés +2 pont
• Félreolvasta a receptet (törökláva helyett török lárvát tett a főzetbe) – érdemjegy romlása
• Az ajánlott könyvön kívül egyéb irodalom igénybe vétele csalásnak minősül – érdemjegy romlása, -5 pont

Összesen +12 pont
Jegy: H
Hova siet? Ha állandóan csak kapkod, soha nem jut egyről a kettőre. A recept félreolvasása nem mentség; a dögvirág, melyet a főzetével locsoltam, másnapra megfonnyadt, és a keskeny, jellegzetesen kávébarna színű szirmai lehullottak. A túl sok galambvér pedig felborította a kiszámított arányokat, a kelleténél jóval hígabb lett a szer, így a benne lévő alapanyagok is jócskán vesztettek a hatásfokukból. Valamint az sem kerülte el a figyelmemet, hogy a külön intés ellenére a saját tankönyvét használta segítségként. Szedje össze magát, Mr Conolly, az ilyen viselkedést nem tolerálom az óráimon, főleg nem RBF évben. A munkája Hitvány.

Nagyon köszönöm a részvételt és a feladatmegoldásokat, remélem, számotokra legalább annyira élvezetes volt az óra, mint számomra.
Sajnos túl kevesen jellemeztétek az alapanyagaitokat, egyedül Sue és Zane voltak kreatívak ebben a témában, pedig néhány egyedi jelző sokkal színesebbé, gazdagabbá tehette volna a reagokat. Külön értékeltem, ha valaki apró praktikákat vetett be, mint a kesztyű, a csipesz és a pipetta használata. Sokan bedőltetek a könyv-csapdának: külön kiírtam, hogy a Leghatóbb ördöngös italoc c. segédletből összesen 3 db van a teremben – az első három ember, Sue, Zane és Nyjah magukhoz is vették ezeket –, viszont többen írtátok még ezek után, hogy használtatok könyvet. Ez csak akkor lett volna lehetséges, ha a szomszédotoktól kéritek el azokat. Nem várhattam el, hogy elolvassátok a korábbi reagokat, csak reméltem, így aztán ilyesmiért nem is vontam le pontokat. De az érdemjegyet befolyásolta ez is. És ugyan azt is írtam, hogy nem várok semmiféle felvezetést (reggeli készülődés, stb.) a reagokhoz, sokan mégis írtatok ilyet – ezt is jutalmaztam.
Végezetül: egyedül Josey gondolt arra, hogy illik magunk után kitakarítani az üstünkből a maradék feleslegessé vált főzetet. Legközelebb ne hagyjátok a tanárra a rabszolgázást.

Házpontok állása
Griffendél -50 pont +101 pont >> +51 pont
Hollóhát -10 pont +38 pont >> +28 pont
Hugrabug -10 pont >> -10 pont
Mardekár -45 pont +60 pont >> +15 pont

A pontlevonás a meg nem jelent diákok miatt érte a Házakat,
a teljes lista a Házpontjelzőnél olvasható.

[A 6. évfolyam részére]

A 6. évfolyam részére
•  •  •

   A tanár úr természetesen már a teremben várakozik az óra kezdetére, nem szokása a késés. Épp ezért megköveteli a pontosságot a diákjaitól is. S még így is akadnak páran, akik a csöngő után próbálnak látatlanban bearaszolni a pinceterembe – nehéz lenne őket nem észrevenni, általában pár ponttal fizet a Házuk a hanyagságukért.
   Foley professzor már mindent előkészített: az üstök tisztán és rendben sorakoznak az asztalokon, a tárlószekrény vastag ajtószárnyai nyitva csalogatják magukhoz a feledékeny tanulókat, akik a sokszori felszólítás ellenére még mindig nem pakolták a táskájukba a zanzárdbőr kesztyűt, ezüst szeletelőkést, rézmérleget és a többi alapfelszerelést. Persze ugyanitt találhatók a főzetbe való nyersanyagok is.
   Amint szállingózni kezdenek az első diákok, Foley professzor megelégedettséggel a hangjában köszönti őket, és máris megkocogtatja a pálcáját a kinyitott tankönyve egy lapján, mire minden egyes asztalon kigördül a semmiből egy karcsú tekercs pergamen.
   - Ha egy mód van rá, kérem, ne gyújtsák fel a receptet – mutat rá az egyik pergamenre, amin valóban az órai feladat elkészítéséhez szükséges recept olvasható.

   Úgy tűnik, itt van már az összes diák, akivel a professzor számolt, úgyhogy jobb minél hamarabb elkezdeni a munkát. Nem egy könnyen kikeverhető bájital a mai óra témája. Előnyben részesülhetnek azok, akik rendszeresen eljártak idén bájitaltan korrepetálásra; ott már megfőzték egyszer a doxy-riasztó kotyvalékot.
   - 45 perc áll rendelkezésükre, jól osszák be az időt! Könnyű kifutni belőle, márpedig szeretném, ha óra végén mindenki alaposan elzárna a főzetéből egy fiolányit, és még ma este elkábítanának vele egy doxyt. Ne ijedjenek meg a feladattól. Amennyiben a főzetük jól sikerült, a doxynak esélye sem lesz arra, hogy támadást intézzen önök ellen.
   Foley pálcaintésére kinyílik a tanári pulpitus mögött egy eddig használaton kívüli szekrény, ami dugig van kisebb-nagyobb fémketrecekkel és permetező palackokkal, mintha csak a mai alkalomra vártak volna.
   - Vigyenek magukkal egy kalitkát és egy permetezőt. Remélem, mondanom sem kell, hogy ezeket miként használják.
   - Tanár úr, kérem, hol tudjuk befogni a doxykat?
   - Lumpsluck professzortól úgy tudom, hogy szeptemberben már megtanultak mindent ezekről a bosszantó kártevőkről. Legtöbbször az emberek közelében telepedik meg a doxy-kolónia, ügyelve arra, hogy a megfelelő körülményeket biztosíthassák a petéiknek. Tehát akkor hol keressünk doxyt?
   Míg a diákok padjai közt rója szokásos felderítő köreit, a tanár úr további hasznos instrukciókkal látja el a hatodéveseket és készséggel válaszolja meg a felmerülő kérdéseket.
   - A befogott tündérmanójuk érzékenyen reagál a főzetük minőségére. Ha az túl erős, a manó nem csak elkábul, de el is pusztul a permettől, amit rájuk fecskendeznek. Ha gyenge vagy nem a megfelelő minőségű a szer, hatástalan lesz a manóval szemben. Sőt, több esély van rá, hogy csak felbosszantják vele az állatot. Mindenesetre legyen maguknál a legendás lények gondozásán használt fémkesztyű, csali és pálca. Mivel a bájital az elkövetkező 12 órában fejti ki a hatását, szeretném, ha a ketreceket és maradék Doxicidet – feltéve, hogy marad belőle valami – még másnap, reggeli előtt hozzák vissza nekem ide. A tanteremben várom magukat.

   Az asztalokra terített pergameneken a következő recept áll:

Doxicid

Figyelem, nem hajolunk az üst fölé, mert az ártalmas gázok könnyen az arcunkba csaphatnak!

Hozzávalók
4 szem futóbab húsa (héj nélkül!)
Izzadófű bő leve (4 uszkve 7 ujjnyi adag, a színváltozástól függően)
1 db aprított ricinusmag (vigyázat, mérgező!)
3 szem sámánbogáncs
5 uncia sápugró veresgyökér (rézmérlegen!)
Pár szál sukolygyékény (teljesen el kell főzni, amíg az egész bájital olyan híg nem lesz, mint a víz)
1 mérőkanál varangynedv
¾ kondér víz

Forró vízbe bévül venni az fahasábon aprékolt futóbabok nedvhúsát, sámánnak bogáncsit, ez borszínű egyveleg összességében. Hozzávenni az varangyos békáknak nedvit, keverni 7x7 irány felé, emígy az főzet sűrűsödék, most hozzávenni gyors iramban az mérges ricinust. Hozzávenni bele minden sukolygyékek, izzadó füvec, az főzetünk már vizes és szurokszín. Hozzávenni végül az veresgyökereket. Rögvest kész az főzet.

Szívesen olvasnánk arról is, hogyan fogtátok be a doxytokat!
Csak óvatosan a kis bestiákkal

[|kotyvasztás|]

|kotyvasztás|

Gyűrött, sáros aljú fekete talár, mély dekoltázsában rögtön szemet szúr a nevetségesen rosszul megkötött kék-ezüst nyakkendő. Persze a sapka az ott van. Az bezzeg sosem hiányzik az öltözékéből, és, hogy ezt mennyire utálja a tanárok nagy része. Ó, hogy imádja azokat a pukkadásig felfújódott, méregtől vörös arcokat, mikor bemutatja a Dumbledore és McGalagony aláírásával is ellátott papírt az új jövevényeknek. Természetesen ezt a lehető legpimaszabb módon teszi, máshogy nem is tudná elképzelni a megoldást.
Késés nélkül, halovány (nem gúnyos) mosollyal az arcán érkezik meg a terembe. Néhányan kicsit meglepődnek és kombinálni kezdenek, de hamar új, érdekesebb téma jut eszükbe, mint antiszociális évfolyamtársuk szegényes magánéletének kielemzése. És emiatt roppant hálát érez a skót. Természetesen saját maga iránt, amiért ilyen ügyesen szervezte életét idáig. Hát minek változtatna? Persze, néhány értelmesebb csak legyint, tudván,  hogy kint köd, eső és sár van. Hát persze, hogy örül ez a hülyegyerek. Szobatársa még azt is hozzá tudná tenni a mosoly keletkezésének körülményeihez, hogy kilenc órát aludt. Ami nagyjából háromszor annyi, mint a szokásos, és talán harmadikos kora óta először elégítette ki alvásigényét (aki mondjuk aljas, leendő mardekáros, gazdag kisgyerekként hisztizni kezdett, hogy még, de szerencsére egy rövid séta kint lenyugtatta őt). Szóval jókedvűen foglalja be a jobb hátsó sarokban álló üstöt és a falnak dőlve egykedvűen néz végig a termen várva a kezdésre. Nagyon türelmetlen természet lévén, már fél perc után idegesen keres valami értelmetlen elfoglaltságot, hogy lekösse túlbuzgó elméjét valamivel. Ezt leginkább abban találja meg, hogy szikéjét dobálja fel, úgy, hogy forogjon egyet a levegőben, majd nyelét elkapja. Kisgyerek kora óta gyakorolja ezt a mutatványt, így szerencsére nem történik semmilyen baleset, bár egy hugrabugos lány ijedten húzódik vissza, amikor beakart ülni Errol sorába. Hát igen... ismét csak dicséret jár magának. Jól ismert, nyugodt hang zavarja meg tevékenységében, amibe annyira belejött, hogy már-már sajnálkozva helyezi asztalára a játékszert. Csak úgy szállnak az unalomig hajkurászott instrukciók a teremben, és ez gyakran apró röhögéseket vált ki a hátsósor hanyag képviselőjéből. Hogy miért? Nehézkes lenne megmondani, és ép elméjű ember egyáltalán nem is kíváncsi rá.
Ha jegyzőkönyv készülne a professzor szavairól, akkor a mágikus penna utolsó pergamenhez érésével egyidőben lendült volna a begyűjtő varázs egyszerű kézmozdulatára csuklója. De mivel ilyen nem volt, ezért csak a 'gyors' jelzővel lehet illetni a fiú reagálását. A kívánt alapanyagok hamar ott teremtek asztalán, erről egy gyors leltározással győződött meg, majd talárja, inge ujját feltűrve hozzálátott a művelethez. Vékony, erőteljes vízsugár ingatta meg az üres üstöt. A jellegzetes hangot, amikor a spriccoló folyadék hozzáütődik egy másik, szilárd felülethez, csak egy vidám, skót táncdal tudta felülmúlni, ami fütyülés útján szabadult ki Errol torkából bejárva a termet. Szerencsére tisztán zengtek hangszálai, így nem lehetett a minőségre panasz. A víz után tűz következik. Ez már alá, nem bele. És ha így belejött a varázslásba, akkor a felé hajolás problémájára is gyógyírt hoz. Egy kellemes méretű négyzet színét a koszos, rozsdás feketéből átlátszóvá varázsolja, ahogy azt tanulták. Bár a masszív anyag miatt, egy karcos ablaküvegre emlékeztet leginkább. Mondjuk ez vajmi keveset fog változtatni a főzet sikerén. Legalábbis reméli.
Az apró dobozkába zárt mágikus futóbabok tompa zörrenésekkel jelezték, hogy kezdeni kéne már. A doboz négy rekeszre volt felosztva, mindegyikben egy-egy rakoncátlan apró fehér szem. Bal kezével gyorsan kihúzta az egyiket, majd lehetőséget nem adva a menekülésre átlebegtette a falapra, ahol inmobilus lett a sorsa. A soron következő háromnál is ez volt a metódus. Rutinosan használta a hámozókést, a sok ételfőzés miatt. Persze a biztonság kedvéért csökkentett a szerszám méretén, azt pedig, hogy a négy egész húsból csak három illetve kilenc tized lett pusztán egy a kelleténél hangosabb füttyszó jelezte. Megcsonkított babok, pedig apró sikolyokkal merültek alá a fortyogó vízben. De, hogy ne unatkozzanak bőrkesztyű segítségével óvatosan megfogta a sámánbogácsokat, aminek fűszálhoz hasonlatos tövisei rögtön megfásultak és sziszegésben elhaló káromkodásra sarkalták a fogót. A kelleténél sietősebben dobálta bele az aljas kis gubókat, így pár cseppel gazdagodott az asztal is, aminek szerencsére nem lett látható nyoma. Legalábbis eddig nem.
- borszínű... - ismétli a felolvasott szót, és fejét forgatva kémlel bele az edényébe, hátha úgy ez az erős rózsaszínből éppen halványvörösbe átcsapó szín megváltozik. De nem kellett sok, ahhoz, hogy megoldja a problémát. Segítségére volt egy vállvonás illetve az, hogy, ha a fehérbor is bor, akkor a rosé, miért ne lenne az? És valóban, roppant logikusnak tűnt ez a magyarázat, még ha néhány háttérbe szorított énje kézzel lábbal tüntetett a félreértelmezés ellen. Hiába a jókedv, empatikus azért még nem lett hirtelen.
A pattogó lángot kicsit visszább fogta szőlővesszőjével, majd jött a legnehezebbnek tűnő rész. A kétökölnyi varangyos úgy ült a kétökölnyi méretű tartódobozában, mint egy mesebeli, gonosz mostoha. ~fulladjál meg.~ fejezte ki a fejében keringő gondolatok közül a legkedvesebbet. Mindenféle utálat nélkül kézzel szedte ki a méretes állatot, majd jól rámarkolva malomkörzésbe kezdett. Ez a sok, együttes, hirtelen hatás elszédít minden békát, legyen az muglik által ismert, vagy varázslatos. Fél perc után abbahagyja, és leteszi maga elé a sózsákként viselkedő állatot. Szájába dugva mutató-, és gyűrűsujját hosszan kotorászik, és már-már úgy érzi, hogy ő valami rossz bóvlit kapott, mikor egyszer csak sikeresen hozzáér valami, az élőlény bőrénél még nyálkásabb szervhez. Az állat hatalmasat tüsszent és egy kellemes mennyiségű, vanília-pisztácia pudinghoz hasonló állagú kupac landol az asztalon. És ennek a sokkal hígabb verziója végig megtalálható Errol alkarján. A lehető legnagyobb szorítóerőt kifejtve rakja vissza az undok kétéltűt a helyére, aki birkatürelemmel néz farkasszemet a sapkásfiúval. Szívesen folytatná a játékot, de ügyelnie kell a főzetére is.
- egy púpos merőkanál, hogy biztosan megdögöljön az a rohadék. Nem hasznos állat, akkor minek védjük? - morfondírozik érthetetlen hangerőn és az artikulálás teljes mellőzésével. Az elvileg nagy koncentrációt igénylő keverés közben ő úgy dönt a következő feladatot próbálja csinálni. Bal kezével a vastag fabottal keverget finoman, ügyelve az irányokra, jobbjával belebegteti a mérgező növény mérgező magját a dörzsmozsárba, majd az apró,  bunkós végű fémdarabbal egy nagyot rácsap. Néhány - szerinte - elhanyagolható darab elszáll, ezekre ügyet sem vet, kell hagyni valamit a házimanóknak, vagy a büntetésben lévő diákoknak is. Egy tiszta termet suvickolni mióta büntetés? A kavargatás után az is bekerül a főzetbe, majd a törékenyre szárított, a közönségestől sokkal nagyobb bunkóval rendelkező sulyokgyékényért nyúl. Óvatosan hajtja két felé, hogy lehetőleg még egybe maradjon, amikor hozzáér a főzethez. Hát ez egyszer sem sikerült, de se baj. A frissen belekerült anyag gyorsabb oldódását magasabb hőfokkal, és a keverőbot segítségével való aprítással próbálja minél hamarabb elérni.
Sietve nézi tovább a receptet, és megakad a szeme az izzadófű levén. Gyorsan keresni kezdi a felcímkézett fiolát és megnyugodva látja, hogy az már előre ki van nyerve. Végülis logikus, mivel sajtolása még ügyes kezeknek is tovább tart egy tanítási órányi időnél. Pipettáját gondosan beleereszti, felszív egy ujjnyit, belecseppenti a főzetbe, megvárja a hatást, majd ismét megismétli, egészen addig, míg a kívánt színváltozás be nem következik. Az örvénylő feketelyuknak tetsző koromszín ital nem túl biztató, és szinte biztos méregnek mondaná, ha megkérdeznék tőle. Mondjuk tulajdonképpen az is, így annyira nagy aggályai nincsenek a sikerességet illetően, legalábbis nagyon ügyesen beseperte azokat a szőnyeg alá.
Újabb rakoncátlan növény, újabb tökölés. Egyenként elkábítva a gyökereket, amiknek rossz tulajdonságuk, hogy egy nagyobb labdán ugrálva közlekednek, ha elválasztják őt a növény többi részéből. Ebbe a sápnak nevezett szervükbe hordják spóráikat, ami szétdurranva jellegzetes (értsd: kibírhatatlanul büdös) szaggal lepik el a környezetet. Egyet leszámítva az összeset sikerült megmentenie az meg... hát annyi kell mindenhova. Persze, ezt a undort kifejező hangeffektek és szúrós hátrafordulások alapján nem mindenki gondolta így. Az öt unciát úgy ímmel-ámmal mérte ki. Egy kicsit több lett, vagy kevesebb. Nem nagyon érdekelte, ő érzéssel szokott főzni, hát miért hagyna fel ezzel,  pont most? Erre is voltak igen ésszerű válaszai, de a kinti kellemes időjárás sokkal hívogatóbbak voltak ennél.
Munkáját befejezvén kimért egy fiolányit a friss főzetből, majd ledugaszolva fémdobozába tette. Egy másikat pedig saját nevével felcímkézve a tanári asztalhoz lebegtetett a biztonság kedvéért. Majd gyorsan összepakolva cókmókját, elhadart köszönéssel, és doboló léptekkel távozott.
Önelégült mosollyal bandukolt a ködlepte udvaron. A vizes fű, és a felázott talaj talpa bőrkeményedését simogatta. Papucsát, zoknijával együtt a Könnyező Szobor egyik galagonyabokrába rejtette, nem szerette, ha végtagjai be vannak burkolva akármivel. Legyen az ruhadarab vagy fásli. Őt hagyják békén ilyen formaságokkal. Érezni akarja maga körül a világot és nem csak látni, hallani, tanulni róla. Az maradjon meg az olyan pulyáknak, mint Holland, meg hasonló mentalitású évfolyamtársai. Szóval mezítláb, ugyanabban a ruhában és sapkában, amin bájitaltanon volt, hátán egy ketreccel, benne a fiolával, kesztyűvel, és permetezővel. Eléggé egyedi jelenség volt így fél kilenc tájékán, bár ha a viszonyítási közeg az iskola, akkor mindig annak számít.
A volt vadőr apró kunyhójának kontúrjai némán jelölték ki a célt. Az utat nem, mivel Errol hol jobbra ment,  hol balra. Attól függött, hogy gondolataiban való elmélyedés közben mennyire tudott koncentrálni az egyenes járásra. Ahogy közeledett, halkan felzúgtak a hangtompított szúnyogzöngésre emlékeztető apró rezgések, és néhány, érthetetlen, magas hangfoszlány, amik szerencsésen felkeltették a skótot. A jó kedvű duruzsolás hamar elhallgatott, ahogy közelebb ért, és apró, fekete szörcsomók rontottak neki. Pontosan négyen. Négy nagyon idegesítő, apró szörcsomó. Amúgy se egy türelembajnok főszereplőnk erőteljesen rántotta elő zsebéből kezét, amiben ott díszelgett  a szőlővessző is. Szemhéjaival szorosan elszigetelte magát a külvilágtól, és feje fölé helyezett varázspálcájából nonverbálisan csalogatta elő a Lumos Maxima varázsige okozta fényerőt. A rohadékok visítva röppentek szét. Talán, hogy erőt gyűjtsenek egy második hullámhoz.
A  hollóhátas is akcióba kezdett. Az erős fényhatástól egy még kábultan mozgóra varázsolt észrevétlen fonalat. Az okos kis bestia érezve a saját vesztét, hirtelen feléledt és indulatosan próbálta elszakítani, az elméletben eltéphetetlen kígyószerű madzagot. Könnyed léptekkel sétált oda hozzá, és megragadta a nyakát, hogy ne tudjon harapni. Talán egy kicsit erősen, mert régi teafőzőkhöz hasonló, egyre magasabb frekvencián kezdett sípolni. Legbiztosabbnak azt tartotta, ha elkábítja, és bedobja a ketrecbe. Ez meg is történt, majd kivéve a fiolát és a permetezőt gondolkodás nélkül ráöntötte a mozdulatlan lényre az egész fekete löttyöt, ami aprókat sercegve ragadt meg a szőrszálak között...

Még az éjszaka (furcsán a kijárási tilalom után) egy betegnek tűnő doxy landolt halkan a tanteremben egy az Errol nevével, és adataival ellátott ketrecben. Susogós mugli melegítők összeérése, és futásra hajazó surranó léptek követték...

_{elnézést, kicsit összecsapott lett a vége :-/}