+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Déli szárny
| | | | | |-+  Könyvtár előtti folyosó
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Könyvtár előtti folyosó  (Megtekintve 16437 alkalommal)

Seosaphine Baradwys
Eltávozott karakter
*****


Badass Babe

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2011. 04. 04. - 14:47:55 »
+3

Dumm-dumm. Dumm-dumm. Reszket a világ. Dumm-dumm. Léptek zaja. Dumm-dumm. A levegőt ronggyá szaggatja valami a torkomban, ahogy belélegzem. Dumm-dumm-dumm. A bal karom görcsbe rándul, az öklöm összeszorul, valami meleg folyik ki a szorításból. Valami, aminek émelyítően sós-fémes illata elkábít, megbénít. Dumm-dumm-dumm. Dörömböl valami ketrecbe zárt óriás a bordáim között. De hova megy, ki fogja szakítani a mellkasom? Dumm-dumm. A szemhéjaim, mint apró két kis roló felnyílnak, valami rásül a retinámra az éteri csöndben, ebben a néma dübörgésben. Az arcomon megfeszülnek az izmok, gúnyos mosolyra húzódik a szám, amint felfedezem a kezem nyomát azon az arcon. Mosolygok, csak némán, nem is tudva, mit teszek. Pislogok, könnycseppek rohannak a föld felé, lefolynak a nyakamon, az ingem alá kúsznak, megfagyasztva útjukon a bőrt. Valami őrületfélét érzek, szétárad, a mosolyból cseppen, szublimál és mérgez.

Lehunyom a szemem, a levegő még mindig kevés, szánalmasan hitvány mennyiségű, alig tart eszméletemnél. Az, hogy megsüketültem és megvakultam, mit sem számít, amíg még a gondolataim, az érzeteim össze tudom tartani nincs nagy baj. Valami hozzám ér, valami hideg és száraz, valami simán-érdesre kopott fém, puha, de darabos, furcsa test. Megemelkedek, felemelnek, az a hideg valami az, akinek az arcán ott égett a kezem nyoma. Nem érzek elégtételt. Nem érzek szégyent, legyőzöttséget. Csak nihilt. Valami nihili nyugalmat, ami a talpamra állít, ami elhúzza a kezem ettől az ismeretlen valakitől.

- Köszönöm - mondom határozottan, tiszta tekintettel, az arcára nézve, hátha elkapom a pillantását. A tudatom kissé kitisztul, mégsem érzek semmit. A levegő végre elegendő lesz, mélyet szippantok belőle, véres ujjaimmal a fülem mögé simítom az egyik elkóborolt tincsemet, majd letörlök egy könnycseppet az arcomról. - Köszönöm.

// Bocsi hogy rövid és késett is.  Anyám borogass!//
Naplózva


Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2011. 04. 10. - 16:31:09 »
+2

*Félreértés nincs közöttünk, nem fogom a kelleténél tovább támasztani, ha összeesik, a maga számlájára esik, nem vagyok senki gondviselője és őrizője. Megadni a lehetőséget a büszke távozásra... ugyan, hiszen a büszkeségét már akkor eldobta, amikor pocskondiázásra fordította a szavait, így előttem már nem ronthat a helyzetén, de nem is nagyon javíthat. A mosolygást lepergetem, egyszerűen nem érdekel, min derül, még az sem, hogyha rajtam teszi, tegye. Az élet előbb-utóbb megbosszulja magát, ha majd bánnia kell ezt a mosolyt talán rám gondol, talán, helyesebben önmagára.*
-Igazán nincs mit-*acélos hidegen viszonzom a pillantását, ha már egyszer rámnézett, nincs okom bujkálni előle. Hidegen fürkészem az arcát. Miféle belső kórság képes arra, hogy a test kívülről megsebezze magát a kedvéért? Görcs? Rángás? Öntudatátadással járó valamiféle elmei baj? Fehér bőrén ég a vérfolt, odavonzza a figyelmem, mint minden ilyesmi, bármennyire is tudom az eszemmel, hogy ez nem olyan vér, ami bármilyen értéket képviselhetne a számomra, mégis, egy pillanatra megkísért a gondolat, hogy használni kéne... a tudomány rossz hatással vannak a kifinomult erkölcsi és arisztokrata értékrendszerre.*
-Tartok tőle, hogy nem érted a szó pontos lényegét-*nincs szemrehányás ebben a hangban, felesleges lenne, szórakozottan ráhagyom a háláját, miközben odébblépek, hogy kapjon elég levegőt. Szemlátomást jobban van, ennek ellenére biztosabbnak látom, hogy a gyengélkedő felé induljak, tartom vele az általa kívánt szemkontaktust, bolond lennék hátat fordítani. Jóleső paranoia terpeszkedik a lelkemen, amit én inkább óvatosságnak nevezek, a balom a táskámon nyugtatom, a jobb kezem eltűnik a talárredők között, már nincs szükség rá, a pálcától azért nem kerülök messze.*
-Felkísérlek a gyengélkedőbe-*ismétlem magam nyugodtan, kipattintom a táskám csatját, a belső zsebéből zölddel szegett fehér kendőt húzok elő és felé nyújtom.* -Törölközz meg, mielőtt engem vádolnak, hogy valami csináltam veled.
Naplózva

Seosaphine Baradwys
Eltávozott karakter
*****


Badass Babe

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2011. 04. 10. - 20:27:12 »
+2

- Tévedsz, de hagyjuk - felelem gyorsan, valami érthetetlen ellenkezéstől kényszerítve, a tekintetem olyan hirtelen kapom el, hogy megszédül benne a fény, de nem számít. Állok a lábamon, a szívem s érzékeim oly csapongást mutatnak, mint valami menekvő, elvadult állaté. Valami félelem, valami remegés, valami őrület. Olyan őrület, amellyel minden sejtem tisztába van, minden porcikámmal, tiszta fejjel is érzem. Talán a düh, egy aprócska szélütés, amire mindig is hajlamos voltam.

Villámok csapkodják a koponyám belülről, fájdalmas szúrás minden gondolat, az űzettetés érzete föltámad bennem. Olyan furcsa védtelenséget érzek és heves undort, taszítást ezen állapotomtól. Nyoma sincs bennem a megszokott vidám gondolatoknak, inkább gyermekkori emlékeim rémlenek fel, a köhögés, a gyengeség, magányos óráim, csöndes pillanataim a fák között Walesben, a betegágy. Silány emlékek. Nem tudok úrra lenni önnön tudatomon. Szélütés, ez az lesz, cikázó, bennem rekedt varázs, valami, amit nem mondtam ki, valami, ami nem szabadulhat.

Teszek néhány lépést a folyosón, hogy eltávolodjak az ismeretlentől. Az arca dereng, a neve nem, nem tudom felidézni. Meg sem tudom szólítani, bár a ködön túl is érzem, hogy nem akarom igazán a nevén nevezni. A tartása, a hangja, a gesztusai mind vészjóslóak, nem kecsegtet túl sok jóval ez a spontán rosszullét. Jobb volna felmenni a Gyengélkedőre.

Mintha csak a gondolatomat olvasná ki, felajánlja, vagy inkább kijelenti, hogy felkísér oda. Nem vagyok biztos benne, hogy akarom, de bizonytalanul rábólintok, viszont amikor felém nyújtja a fehér kendőt, megrándul a szám sarka, a mosoly árnyéka átsuhan az arcomon. Nyoma sincs benne az előbbi gúnynak, bolondságnak, csak a gesztus hat meg kissé. Persze könnyeket nem fogok hullatni, a nemrégiben lefolyt beszélgetés nyomai nem múltak el, még mindig ellenszenvesnek találom.

- Erre igazán semmi szükség, a sebeket még véletlenül sem okozhattad, tisztán látszanak a körmeim nyomai - tekintettem le a barnás alvadt vértől maszatos tenyeremre, amin vörösen izzottak a lüktető ki félholdak. Gyerekjáték lesz meggyógyítani.
Naplózva


Seraphin Lamartin
Eltávozott karakter.
*****


VII. Kis Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2011. 04. 18. - 11:30:37 »
0

*Gúlyos fintor rajzolja át a vonásaim egy pillanatra, érzem, mert kellemetlen, idegen kifejezés a direkt gúny, jobb szeretem a spontán megnyilvánulásokat, de újabban a kastély nem olyan hely, ahol bármi is természetes lenne. Már csak azért sem, mert nincs olyan helyzet, ahol azt a választ kapnám, ami emberi, ami önmagára vall a személyre és személyiségre. Ó igen, könnyű definiálni, hogy már nem kerülnek elő a személyiségek a beszélgetések során, de sokkal nehezebb ellene tenni, ha egyszer nincs partner a házak, érdekek, oldalak nélküli diskurzusokhoz, az olyan kommunikációhoz, amiknek a minőségét, magasságát tényleg csakis az határozza meg, hogy a műveltségi létra fokán az adott személyek együtt állnak, vagy éppen szakadék van közöttük. Bár ez legalább nem új jelenség, nem most látom először, tudom kezelni. Tudom?
Kezelni nem, és nem is akarom, várom, hogy a furcsa rohamán erőt vegyen, túl legyen, haladhassunk a helyzetből tovább, lehetőleg az emeletek felé. Voltaképpen a küldetést teljesítettem, a könyvtárat megvédtem ideiglenesen egy kézzelfogható barbártól, a napi jócselekedetem megvolt. Megvárom, amíg elveszi az anyagot, visszahúzom a kezem, nem ídőzök a közelében feltétlenül többet, mint amennyit szükséges, nekem is kellemetlen és ő is irritált lesz tőle, akkor pedig mégennyi gátja sem lesz arra nézve, hogy viselkedjen. Modorosság, varázslók és boszorkányok, modorosság!*
-Nem sokat számítanak az észérvek a megfigyelési gyakorlat szerint. Ha valaki megsérül tőletek egyértelmű, hogy a legközelebbi mardekáros volt, ami már csak azért is nehezen felfogható a számomra, hiszen a pálcarántás vaktában és fejvesztve történő művészete nem éppen minket jellemez. Persze mindenki magából indul ki, mégis… -*én is a vért nézem a kezén, mintegy megbabonáz lassú, híg folyása, szivárgása a sebből, ahol meghasadt a hús, akár a valóság szövete, és kibuggyantak mögüle az álmok, jelen esetben pedig a vöröslő nedv, ami annyira nem is tűnik másnak, mint az enyém, mégis eltérő kultúrát definiál… elég már a gondolatokból, megszabadulok ettől a megbabonázott figyelemtől, visszaveszem az elvesztegetett távolságot, a könyöke alá nyúlok, hogy határozottan elindítsam. Ellenkezésnek helye nincs, a legkevésbé sem érdekel, hogy a számára ez nemkívánatos, minél hamarabb megszabadulok tőle, annál jobb, momentál nem uralom teljesen a gondolataimat, márpedig egy hozzá hasonló jelenség komoly odafigyelést, óvatosságot, indokolatlan türelmet követel meg tőlem. Ehhez pedig nincs energiám. Ha nem vette volna el, most a tenyerébe simítom a kendőt, rá is csukom az ujjait.*
-Hagyjuk a magasröptűséget, maradjunk a ténynél, hamis vádaskodáshoz nem számítanak a körömnyomok, és addig még lépcső illetve folyosók, millió lehetőség az összeesésre-*kicsit talán nyersebben mondom, mint eddig bármit, de elnéző vagyok ezzel az egy vétkemmel kapcsolatban.* -Menjünk.

Gyengélkedő előtt?

Folytatás ITT
Naplózva

Seosaphine Baradwys
Eltávozott karakter
*****


Badass Babe

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2011. 05. 12. - 20:17:57 »
0

Lázas vagyok. Erre nincs más magyarázat. A lázálmok elgyötrik bennem a szilárd jelent, úgy kavar össze mindent a képzet, hogy már nem e világon vagyok, hogy szinte elhiszem. Szilárdan állok egy helyben. A szemem belefárad a forgásba egy pillanatra, elréved, hogy visszatérhessen, oly' élesen és hidegen a valóság, mint egy penge, amely a húsba vág. Csak egy másodperc, amíg a képzelt űrből ismét az idegen világomba kerülök, a színes foltok körös-körül beleenyésznek a fénybe, a folyosó távolába. Nem szeretem ezt az érzést. Kicsinyes, hitvány és alattomos. Belesuttog megfáradt elmém kusza szalagjába, hív és andalít. Vissza kéne hanyatlanom, hagyni magam belesüppedni, elmúlni egy kicsit. Felejteni, azt is, amire emlékszem még. Újjászületni. Valahol máshol, valami olyan helyen, ahol nincs viszálykodás, ahol nem számít semmi, csak a létezés. Nincs harc, nincs vér, nincs fájdalom, de legfőképpen, nincsenek szabályok.

- Hagyd az olcsó sztereotípiákat! - csattanok fel, ahogy a világ visszatér hozzám. - Se hozzád, se hozzám nem méltó az, hogy úgy beszéljünk emberről és emberről, mintha valamiben is különböznének. Hülyeség az egész! Ez az egész felosztás a társadalomban, a vér, a pénz, a sötétség vagy a fény! Minek felosztani azt, ami egyben is lehet tökéletes? - kezemmel hessegető mozdulatot teszek, mint aki ki akarja űzni a gondolatát is a fejéből akármilyen előítéletnek.  Gyűlölettel megtelő tekintetem, ismét a vérző tenyeremre függesztem, amely egy csapásra ökölbe szorul. - Mardekár és Griffendél. Miért hadakozunk, Seraphin? - szalad ki a számon a kérdés. Szinte lemondó a hangom, valahogy nem hiszek abban, hogy ez a világ valaha még rendbe jön. Vagy akár abban, hogy én rendbe jövök. Irracionális minden mozdulat és gondolat ebben a delíriumban. Téboly, ami uralkodik most az elme és test fölött.

Némán tűröm, hogy akaratom ellenére is a kezembe gyűrje a zsebkendőt. Az ujjaim rácsukódnak és nem eresztik, nem fogok ellenkezni, már nem akarok. Belenyugodtam, hogy minden akarata és elve ellenére is segít. Valahogy nem értem, honnan ez a kötelességtudat. Ez az elhatározás.
- Nem fogok összeesni - jelentem ki teljes komolysággal, majd lassú, de biztos léptekkel tényleg a Gyengélkedő felé indulok, s közben még a vállam felett halkan, szinte szeliden visszaszólok neki. - Gratulálok, Seraphin, sikerült eltántorítanod eredeti célomtól, ma nem megyek a könyvtárba...


Mehetünk.
Naplózva


Kayleigh Dimewdrow
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2011. 07. 01. - 10:04:55 »
+1

Michael



* Ma is hasznosan készül eltöltetni napját Kayleigh. Reggel már korán felkelt, hogy megtegye azt amit meg kell tennie, majd szabadidejét a további fontosnak tűnő dolgokkal elüsse. Nincs az az idő -vélemény szerint- amit elvesztegethet, hiszen sok múlik azon, ahogy az év végén hogyan teljesít vizsgáin. Éppen ezért minden alkalmat megragad, hogy szélesítse tudását. Persze, néha úgy érzi, hogy már kicsit beleőrülni a sok olvasnivalóba, de általában ilyenkor mindig arra gondol, hogy mi lesz majd később. Ha már kezd besokallni, elindul kicsit az ódon falak között, hogy kiszellőztesse a fejét, és gondolatait kicsit más felé hagyja kalandozni. Ezért is indult el a könyvtár felé, vissza vinni a már régóta nála lévő könyveket, hogy kicsit emberek közé is kerüljön. Néha ennyi is elég neki, és mikor "kipihente" magát, mehet tovább folytatni azt, amit nem túl rég kezdett el.
Lassú léptekkel halad a folyosón, nem siet ő sehova, ideje ma van bőven, és különben is, elég nehéz egyensúlyozni ezekkel a könyvekkel. Egy két ismerős arc megy el mellette a folyosón, köszön is nekik, de akármennyire gondolkodik a neveken, nem tudja, nem jut eszébe. Lehet azért, mert nem szentel neki túl sok időt, hogy beszélgetésbe elegyedjen bárkivel is, vagy ha mégis megtörténik, felesleges nevekre nem pazarolja agysejtjeit. Persze, akiket kell azokét tudja ő, de túl sokan járnak ide, hogy mindenkinek a nevét, akivel egyszer is találkozott, megjegyezze. Az egyensúlyozás nem egyszerűen megy neki, néha meg is áll egy-egy pillanatra.
Akárhányszor jár ezen a folyosón, mindig megszemléli a falon lévő képeket, és a fal mellett lévő szobrokat. Talán pont az ilyenek, és egyéb életvitelt megkönnyítő varázslatok miatt is szerette meg annyira a mágiát. A képek, szobrok fantasztikusak. Bár sokat nem időz egyik előtt sem, hisz nem könnyű az a sok könyv, ami nála van, de azért mint ahogyan minden alkalommal, most is szentel időt annak, hogy megtekintse kedvenc festményeit.
Az egyik mellett, már majdnem a könyvtár előtti szobrokhoz érve kicsit megáll, lepakolja a könyvhalmazt. Igazít egy kicsit talárján, és kifújja a  mélyen belélegzett levegőt. Bár a tudás hatalom, azért a súlya is megvan. Igaz nem sportol, de a könyvtárba járkálás megadja neki azt a kondit, amit sporttal is simán elérne. Összébb rendezi a könyveket, hogy aztán újra megindulhasson a könyvtár felé vezető folyosóra.*
Naplózva

"Szeretem, ha mennek a dolgok. Ha nem mennek, szeretem elérni, hogy menjenek."
/W. Churchill/

Michael O'Conor
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2011. 07. 01. - 10:52:49 »
0

Kayleigh

Mint a villám, úgy csapódtam be a könyvtárba, a kelleténél picit nagyobb hévvel, egy könyvritkaság megtalálásának érdekében, de a „Sajnálom, nem rég vették ki” válaszból következvén teljesen fölöslegesen.
~ Remek~ mérgelődtem magamban, és elindultam kifele, hogy ha már a könyvtár nem jött össze, valami hasznossal töltsem el a szabadidőmet. Szokásomhoz híven nagy hévvel haladtam, amikor is egy folyosón befordulván frontálisan ütköztem egy hatalmas könyvhalmazzal.
~ Hát ez egyre jobb. Alacsonyan szálnak ma a könyvek.~ cikázott végig a gondolat, amely amúgy is ideges állapotomat, sikeresen feljebb tornázta a nem létező idegbaj skálán.
- Bocs. - förmedtem a könyvhalmazra, amely mögött egy lányra lettem figyelmes.
~ Taylor? Kaya? Ááá, Kayleigh.~ futtattam végig az archoz tartozó nevek listáját, túlhajszolt szűrke állományomon.
- Ne haragudj Kayleigh. Had segítsek. - mondtam, az amúgy feltűnően szép lánynak, s a kezemet nyújtottam felé, hogy az ütközés következtében bekövetkezett popóra esést követően, újra talpra állhasson, majd elkezdtem összeszedegetni a könyveit.
- Tényleg ne haragudj. Nagyon restellem, figyelmetlen voltam. - mondtam a lánynak, reménykedvén abban, hogy megbocsát.
- Kiengesztelhetlek valamivel? Egy pohár tejeskávéval esetleg? Vagy egy csokibékával? - mondtam a lánynak, de ezúttal megvillantván egymillió dolláros mosolyom.
Naplózva

Kayleigh Dimewdrow
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2011. 07. 01. - 11:09:53 »
0

Michael


- Ááááááá...
*Az, hogy eljusson a könyvtárba, némi akadályba ütközik, méghozzá egy kellemetlen landolással egybekötve. Ilyenkor persze szidhatná a gravitációt is, hogy mi a fenének kell lehúznia, de inkább ő most a szöszke, valahonnan nagyon ismerős Griffendélesre mérges, aki beleszántott. Először, vesz pár mélyebb lélegzetet, hátha mélyre húzódnak az először eszébe jutó, nem éppen nyomdafestéket bíró kifejezések, szavak.*
- Ez a minimum. *Nem épp megnyerő, nőies stílusban válaszolt Michaelnek. Persze az, hogy segít neki a fiú, és még a könyveit is összeszedegeti, némileg javít a már elrontott renomén. Miközben a fiú szedegeti a könyveket, ő megigazgatja az esés következtében kissé megviselt talárt, és egyéb ruhadarabokat. Miután szalonképesre dizájnolja magát, átveszi tőle a könyveket.*
- Köszönöm! *Mert megköszönni pedig illik a kedvességet. És mert olyan édesen tud mosolyogni. Persze, ezt mélyen megtartja magának Kayleigh.*
- Igen, mondhatjuk így is. - válaszol kissé kimérten - De nem haragszom. Előfordul.
*De nem a lánnyal. Ő biztosan nem száguldozna így a folyosón, mint ez az eszement srác. Viszont tényleg el lehet nézni neki, főként, hogy még fel is ajánlja, hogy kiengeszteli az esés miatt.*
~Hm... csokibéka~ *Fut össze egyből a nyál Kayleigh szájában a finom édesség hallatán. Sok mindenért meg tud orrolni, de az egyetlen dolog, amivel le lehet venni a lábáról még ilyenkor is, az a csokoládé.*
- Ám legyen. Egy kis csokibéka mindig jól jön. *Apró mosolyra húzz a száját* És persze ezekben is segíthetsz.
*A könyvkupacot, amit nem rég vett át tőle, belenyomja a fiú kezébe. Jobb kondiban van ő, mint a lány, és egyébként is most jön neki eggyel, vagy kettővel.*
- Amúgy nem hallottad, hogy sebességkorlátozást vezettek be a könyvtár előtti folyosón? Mire ez a nagy rohanás?
Naplózva

"Szeretem, ha mennek a dolgok. Ha nem mennek, szeretem elérni, hogy menjenek."
/W. Churchill/

Michael O'Conor
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2011. 07. 01. - 11:29:13 »
0

A lány igen jól kezeli a balesetet. Igaz, a feneke lehet, hogy kék, zöld s lila árnyalatot vesz fel, és ideiglenes, nonfiguratív festészetet megszégyenítő formákat rajzot ki popójára az esés, de vadmacskás énjét félperc alatt visszanyeri a lány.
- Egy csokibéka mindig megold minden problémát. - felelem, immáron picit jobb kedvűen.
- De, hallottam valamit, de te se használtad a fényszóróidat. És ráadásul az én sávomban mozogtál. - vágom vissza a lánynak a labdát, amikor is a kezembe nyomja a könyveket.
- Uhhhhhhh - szalad ki a számon a könyvek súlyának, hangá konvertálásának eredménye.
- Mindig is tudtam, hogy a tudás nehéz, de ennyire? -
A lány reakciója, igen csak tetszett. Mindig is szerettem, ha egy nő vadmacska jellem.
~Tényleg, de rég is jártam valakivel.~ villan át fejemen a felismerés.
~ Lehet, hogy ezért is vagyok a szokottnál ingerlékenyebb?~ vonom le a konklúziót, majd a lányra nézek.
- Amúgy, ha már csokibéka pusztításba kezdünk, nincs kedved ezt a szabadban megtenni? Megmondom ősszintén, a hócipőm tele a tanulással, a vizsgákkal, a dolgozatokkal és ezzel az ódon kastéllyal. Egy kis lazítás jól esne, és ha lenne kedved társulni, örülnék neki. - mondom, miközben arcom enyhén vörös árnyalatot vesz fel.
Naplózva

Kayleigh Dimewdrow
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2011. 07. 01. - 11:47:46 »
0

Michael

- Igen, általában mindent megold.
*Való igaz, a csokoládé mindent megold, de inkább Kayleigh-t olvasztja fel. Annak idején is, ha valami miatt bánatos volt, vagy szimplán csak megsértődött szüleire, mindig kapott egy kis finom csokoládét, és máris minden rendben volt. A hangulata már most is oldódik, de azért elég rég óta le volt fagyasztva, hogy most csak úgy belopakodjon hozzá a kis napsugár. A könyvek súlyát ő pontosan jól ismerte, hiszen nem kevés emeleten keresztül cipelte le idáig. És persze egyszer fel is kellett cipelnie a hollóhát toronyba. Szóval, pontosan tisztában van azzal, hogy ez igencsak nehéz, és talán éppen ezért is jön jól neki némi könnyen, ám fájdalmasan szerzett segítség. De azért egy halovány kis mosolyt megereszt az "uhhh" hallatán.*
- Legalább edzésben maradsz. *Veti oda a fiúnak, mert bár meg van "puhítva", azért mégsem szabad, hogy ne maradjon kételyek között a Griffendéles szöszi, akinek a nevén azóta gondolkodik, hogy felsegítette őt. Persze, mivel nem tulajdonít ezeknek nagy jelentőséget, így nem egyhamar fog eszébe jutni. Csak reménykedik, hogy majd valaki útközben elköhinti azt, de ha mégsem, majd valahogy kivágja magát. A fényszórós részen kicsit felkapja a fejét, de aztán hirtelen eszébe jut, hogy nem testi adottságaira vonatkozik a beszólás. Az a lökhárító. Nah igen, rég volt már otthon.*
- Sajnos, éppen lemerültek, nem tudtam villogtatni, ha már a 165 centimet nem veszed észre. De ígérem majd igyekszem kiküszöbölni a hibát, hogy elkerüljem a gyalogkakukk Griffendéleseket. *Igyekszik visszavágni a fiúnak, bár a szócsatákban nem a legjobb. Ha több ideje lenne kigondolni a válaszokat, akkor minden bizonnyal megtalálná az ütős választ.
A kinti invitálás tetszik neki, biztos jót tenne egy kis friss levegő. Persze az, hogy mennyire van kint jó idő, az már más kérdés. Lehet épp szerencséjük van. Azzal, hogy elege van a tanulásból, inkább elereszti a füle mellett. Nem lenne tanácsos most hosszú beszédbe kezdenie a tanulás fontosságáról, és arról, hogy ezen mennyi minden múlik. Ő tudja.*
- Felőlem... mehetünk. Persze csak akkor, ha nincs túl hideg. Vezess!
Naplózva

"Szeretem, ha mennek a dolgok. Ha nem mennek, szeretem elérni, hogy menjenek."
/W. Churchill/

Michael O'Conor
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2011. 07. 01. - 11:55:43 »
0

- Ha minden igaz, hoztam magammal pár sor karácsonyfaizzót, azzal majd jól betekerünk, és akkor észrevesznek az emberek, még ha épp bújócskázol is. El is felejtettem, ipi-apacs egy, kettő, három megvagy. - mondtam röhögve, amikor a könyvtárhoz értünk. Kinyitottam az ajtót, s beléptem rajta, ahogy az illemkódex tartja. Befelé mindig a férfi, kifele mindig a nő megy elsőként.
~ Tényleg szép a csaj, és ahogy elnézem, a jégcsapba oltott vadmacska, vagy a vadmacskába oltott jégcsap keverékből, már csak a vadmacska van itt. Pedig mindig is egy frigid, magának való nőnek mondták a többiek, és igaz, hogy öt év alatt nem sokat beszéltünk, de eddig kellemes csalódás.

//Következő Post: Könyvtár\\
Naplózva

Kareem Whittman
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2011. 10. 25. - 12:57:50 »
0

Shay

~Velem szórakozol nagyokos? Azért, mert azt hiszed felsőbbrendű vagy? Te egy hülye vagy Kallen, csak nem forogsz... Na de majd most!~ gondolom vigyorogva, közben pedig szépen kilocsolom a Fred Weasleytől kapott legújabb "csodaszert".
- Oszolj el, ha szólok, gyere fel! Aqualoss! - mondom el  varázsigét, majd rábökök a pálcámmal, a Fredtől ellesett mozdulattal. Éppen van egy kis szabadidőm, hogy ezt a kis tréfámat - az elmaradó óra helyett - véghezvigyem. Az ezüstös folyadék lassan felszívódik az ódon parkettába, nyoma sem maradt. Már az ujjaim zongorázni is kezdenek - lassan ugyanis véget ér az óra -, az izgalom mindig beindítja azokat. De tudom, hogy ez a haspók hamarabb ki fog jönni a többieknél, mindig ő tör előre... Nem ő lesz ma az első, aki a céljához ér.

Körbenézek és mintha barna hajat látnék felvillanni egy pillanatra.
~Nem lenne jó, ha egy Mardekáros rajtakapna... Főleg a mostani időkben...~ gyorsan körbenézek újra, de szerencsére senkit sem látok, meg is nyugszom kissé. Majd félrehúzódok látótávolságba egy kisebb beugróba, és várom a delikvenst. A mai nap egyébként is elég unalmasan telt eddig. Jó lesz feldobni valamivel, már unom az elszontyolodott fejeket. Kallen ráadásul megérdemli. A kis felfuvalkodott hólyag szerintem kiszúrt magának, amióta Tudjukki visszatért. Esze semmi, fogd meg jól fajta, de most ők az urak. Nála még Draco Malfoy-t is jobban tiszteli az ember, pedig ő is elég fura, hogy csendesebb, mint szokott lenni általában. Persze, nem tudom mit szólna Kallen, ha találkozna a Nagyurával... nem kellene folyadékot öntenem a padlóra.  Na mindegy, már csak pár perc és kezdődhet a móka!
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2011. 10. 26. - 14:58:54 »
+2

Kareem



Néha jó a könyvtárban lebzselni, érdekes könyveket olvasni, de miért van az, hogy a legérdekesebbeket nem lehet kivenni, csak itt lehet őket olvasni? Igaz itt csönd van, erre a keselyűként korzózó Madam Cvikker volt a biztosíték, ugyanis, ha bárki, akár csak egy kicsit is hangosabban lapozza a könyvet, a boszorkány máris ott terem, s akár ki is dobja az illetőt a könyvtárból. A székek egy ideig kényelmesek, de olvasni úgy jó, ha lehet közben ide-oda feküdni vagy ülni. Itt az olvasás hamar kényelmetlenné válik, de most nem nagyon van más választás. Kihasználva a lyukas órát, Shay is bevette magát ide, s mivel az általa kinézett könyvet nem hozhatta ki, itt kényszerül lapozgatni. Hamar kiderült azonban, a kötet kevés izgalmas kalandot rejt, a címe pedig jót ígért.
A kezdetinél laposabb kedvvel indul immáron kifelé a könyvtárból a hatodéves hugrabugos, hogy a hátralevő időben még szívjon egy kis friss levegőt. Táskájából előkerül a Reggeli Próféta salátára gyűrt példánya, mivel ma még nem olvasott semmi vicceset, keres valamit benne. Már régóta elterjedt, hogy a lap semmi valósat nem ír, kivéve talán a kviddicseredményeket, így kíváncsian keresgél, most épp mit fognak Harry-re. Ajkait harapdálja, s rosszallóan csücsörít, mikor fel is fedez egy cikket, na nem Potterről, de legalább olyan felháborító. Umbridge béka pofája vigyorog önelégülten vissza rá a cikk melletti képről. Fintorogva emeli el pillantását az újságról, körbepillant keresve egy helyet, ahol elolvashatja az írást, ám megpillant odébb egy srácot. Kíváncsian vonja fel szemöldökét és figyeli néhány pillanatig némán.
~ Végre valami izgalmas... ~ villan át agyán a gondolat, amint felismeri a láthatóan rosszban sántikáló végzős fiút. Pillanatok alatt dönt, majd behúzódik az egyik beugróba, itt valamikor egy lovagi páncél állhatott, mert a talapzata még itt van... Kiles rejtekéből, figyeli amint előkészül a hollós valamivel és behúzódik saját, biztonságosnak vélt zugába. Nem tudja kit les, azt sem, hogy mit akar csinálni. A gyűrődött lapot betuszkolja talárzsebébe, előveszi pálcáját, ám nem Kareem-ra, hanem magára irányítja annak végét. Elmormolja magában a hangtorzító bűbájt, halkan megköszörüli torkát, amivel lehet, hogy kelt némi zajt, de hát ez egy régi kastély, a hangos vagy épp halkabb zörejek mindennaposak. Az éjszakai portyák során sokat fejlődött osonási tudománya, ennek ellenére, ha a hollós hátrafelé is tekintene, könnyen kiszúrná a kommandózós hugrást.
Nincs így azonban, Shay pedig már alig bírja ki, hogy fel ne nevessen. Amikor elég közel ér a fiúhoz, új hangján, keményen szólítja meg.
- Fiatalember, elárulná mégis mit csinál? - dörren rá a McGalagonyéra kísértetiesen emlékeztető hangon. Az igazgatónő maga elég félelmetes jelenség ahhoz, hogy a hangja hallatán egy sokat tapasztalt hetedévesben is meghűljön a vér. Persze az egész egy pillanat, de Shay kiélvezi, látni akarja az átsuhanó rettenetet Kareem arcán, és persze azt is, ahogyan aztán felismeri őt.
Naplózva

Kareem Whittman
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2011. 10. 26. - 19:58:46 »
+2

SHAY


Az izgalom percről-percre nőtt. Szinte már láttam, ahogy egy türelmetlen kéz az ódon rézkilincsre fonódik, majd egy erőteljes nyomás, és a zárnyelv visszahúzódik. Aztán a jól ismert nyikorgás ~ezt sosem értettem, ha annyira nagy varázslók vagyunk, minek nyikorog az ajtó? ~ és kivágódik a mívesen faragott ajtó. Ehelyett egészen más történik.

„Fiatalember, elárulná, mégis mit csinál?”

Megdermedek és összerezzenek, az ujjaim megállnak, mintha valaki sóbálványátkot szórt volna rám.  Kissé görnyedt tartásban vagyok, érzem, ahogy egy izzadságcsepp dühöngő őrültként tör ki a bőröm alól, majd elindul lefelé a homlokomon. A túlságosan is ismerős és kemény hang tulajdonosa, a  villogó szemű, alatta szarkalábbak díszített, magas süvegű szigorú asszonyé.  Aki nem más, mint az átváltozástan tanítója, a főmacska, az igazgató asszony: Minerva McGalagony.
~Na, most mi lesz? Bármennyire is védi a mugli születésűeket az aranyvérűektől, elsősorban tanár, elsősorban az igazság védelmezője. Ha hazudok, talán megúszom, de ha észreveszi, nem mehetek haza, se Roxmortsba. Ha nem hazudok… ki tudja, milyen kedves feladatot talál ki nekem. Nekem, akit már számtalanszor elkapott – még számolatlanabbul pedig nem, haha -, ismer, mint a rossz galleont. Mindegy, előbb nézzünk rá, aztán majd kiválasztom a megfelelő taktikát.~ gondolkodtam el a lehetséges tennivalókon. Ez az egész nagyjából két másodperc alatt fut át meggondolatlan fejecském szürkeállományán, de nincs mit tenni, a retinaégető szemeibe kell néznem.

Megfordulok úgy, mintha egy szobor lennék, aminek a talpa mozog csak és hirtelen nem is tudom, mit mondjak. Nem a szigorú tekintetű igazgatónő, hanem egy hatodikos, a nevetésében majd megfulladó, Shaelynn Scarborough, azaz Shay áll velem szemben. Eddig néhány csíny résztvevőjeként és DS tagként ismertük egymást. Na meg persze azok a smaragd színben csillogó Hugrabugos szemei mindig érzékenyen érintették szívkamráimat. Rettenetem haragba, majd pár pillanat múlva vigyorba vált át.

- Helló Shay, legszívesebben… ~megcsókolnálak, te drága!~… kinyuvasztanálak. De mivel megtréfáltál – és a tréfa nálam elsőbbséget élvez a hullagyártásnál – eltekintek ettől. – mondom neki most már megkönnyebbülve és mosolyogva. A nagy követ– mit követ? Fél hegyet! -, ami az előbb gördült le a lelkemről, szinte már nem is látni, mintha egy gyors és hatalmas folyó már elvitte és szétmorzsolta volna. Arra gondolok, hogy milyen jó lehet neki látni, hogy a rajzfilmek színskáláját végigjárta az arcom, a fehértől a vörösig. Azonban nem marad időnk báj-cseverészni, mert az a bizonyos ódon rézkilincs lenyomódott és már hallatszott is, hogy a diákok elindultak rajta kifelé.

- Ha akarsz még nevetni, bújj be mögém és megtapasztalhatod tréfás kis bosszúmat, amit a nagy FW segítségével hajtok végre. – darálom gyorsan abba az édes pofijába, mindezt egy kacsintással fűszerezem meg, majd megpróbálom magam mögé utasítani. Ezután – ha, sikerül, ha nem mögém tolni Shay-t –előhúzom a pálcám és a megfelelő pillanatra várok.
Naplózva

Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2011. 10. 30. - 18:38:58 »
+2

Kareem



A bosszú – ha csak ily csekély is – még egy olyan ártatlan hugrabugos számára is édes tud lenni, mint ez a barna példány. Igaz, ő most csak visszabosszulja Kareem legutóbbi szivatását, legalábbis, ha megkérdeznénk, biztosan ezt mondaná. Azt azonban már elég nehéz lenne visszakövetni, tulajdonképpen kitől is indult a dolog, s mikor. Nem is fontos már, ahogyan igazából az sem, mennyi is az állás, hiszen sok-sok csínyről van szó, melyeknek talán csak töredékéről tudja a hollós, hogy valójában Shay állt mögöttük. Talán most is egy olyat próbál megbosszulni? Áh kizárt, az utóbbi időben egészen jó kislány volt, legalábbis energiáit a halálfalók elleni gerillaharcokba ölte, a végzősre kevés figyelme maradt. De ma itt az alkalom, érezheti a törődést ismét.
Zöldjei izgatottságától csillognak, ahogyan figyeli a hollós reakcióit. Szíve egyre szaporábban ver, ahogyan látja megdermedni, s néhány másodpercig mozdulatlanul állni. Felmerül benne, hogy talán a srác arra vár, abban reménykedik, az igazgatónő ennek hatására úgy tesz, mintha nem is látná. Nem nyert hangszórót. Hugrásunk komoly harcot vív arcizmaival és kikívánkozó röhögésével. Észre sem vette, karjai összefonódnak mellkasa előtt, tartása is egészen McGalagonyos, mintha így lehetne tökéletes az álca. Ugyan nem öltötte magára az öreglány külsejét, s az egész tréfa csak addig tart, míg a fiú meg nem fordul. Valahogy a hang, a megszólítás és ez az egész megköveteli a méltóságteljes tartást még akkor is, ha igazából a srác válláig is alig ér fel.

Eddig sem unatkozott, de aztán, amikor végre a barna szemekbe nézhet, láthatja, ahogyan Kareem arcát elfutják az érzelmek már ő sem bírja hahota nélkül. Kezdetben még McGalagony hangon, de aztán egy néma Finitét követően már saját hangján csilingel a nevetése. Az utóbbi időben kevesebb lehetősége akadt az ilyen felhőtlenebb pillanatokra, a sorozatos büntetések és egyéb lelki gyengeségek valamint öccse betegségének híre nem szolgáltattak túl sok okot az örömre. Édes pillanat, jó kedvét pedig fokozza a hollós puffogása és fenyegetőzése, amire csak megforgatja a szemét. Kevés esélyt lát arra, hogy bántani szeretné.... legalábbis korábbi viselkedése és néhány elejtett megjegyzése nagyon nem erről árulkodik.
- Csak nem... hoztam rád a frászt, Karr?! Ejnye... nem tiszta a lelkiismeretünk? - vonja meg párszor szemöldökét, s kuncog még élvezkedve az előző pillanatokon. Az biztos, hogy ezen még el fog röhögcsélni egyszer-kétszer.
- Na, de tényleg, mit ügyködsz itt? - vonja fel szemöldökét, immáron inkább a rá jellemző kíváncsiskodással mintsem bármiféle szigorúsággal érdeklődik. A válasz érkezik is, elpillant az említett irányba, hogy belője az ajtót, ahonnan a várható fennforgás fog majd érkezni.
Naná, hogy akar még nevetni, kap is az alkalmon, egy gyors lépéssel ott terem Kareem mellett, s mivel a falhoz nem fér hozzá, a végzős hátán támaszkodik meg, s onnan les kifelé.
- Mit fogok látni? - kérdezi kíváncsian, hangját teljesen fölöslegesen halkította le, de ez nem tudatosul benne. Ujjai izgatottan dobolnak a fiú hátán. Nincs zavarban a közelében, még ennyire a közelében sem, különben sem arra figyel, hanem hogy ki fog pórul járni. Kicsit kapaszkodnia kell, hiszen a hollós elég magas, s mivel pálcát is fog, nem könnyű kilátni, kénytelen lábujjhegyre tolni magát. Annyira izgul majdcsak, mintha ez az ő csínye lenne, pedig semmit nem tud semmiről, s emiatt még izgalmasabb az egész. Kíváncsian mered az ajtóra, már nagyon szeretné tudni, ki fog kilépni az ajtón. Titkos vágya, hogy Tristram de Crasso vagy valamelyik halálfaló legyen az áldozat, de erre vajmi kevés az esély, mert se az SV terem, se a Rúnatan terem, de még a halálfalótanárok irodája sem ide esik.
A kilincs lassan nyomódik lefelé, majd egy lendületes ajtónyitással feltűnik egy megtermett mardekáros.
Naplózva
Oldalak: 1 [2] 3 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 07. 27. - 02:32:24
Az oldal 0.153 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.