Könyvtár előtti folyosó

[- Nem, én azon egy éve túl vagyok. Neked most fog következni?]

Roman

Nem mondom azt, hogy nem zavar a bájmosoly, amit a fiú küldött nekem, így azt viszonozni én is csupán egy ugyanilyennel voltam képes. Nem szokásom több energiát belefektetni valamibe annál, mint amennyit a másik fél, vagy felek fektetnek. Amennyiben neki ez így kényelmes, ám, legyen. Nem látom szükségét gyakorolni a fiún sem a manipulációt, sem egyéb olyan tulajdonságokat, amiket kétséget kizáróan el kell sajátítanom ahhoz, hogy sikeressé váljak majd jövőbeni szakmámban. Már amennyiben felvételt fogok nyerni a felsőoktatási intézménybe. Így még kevésbé kívánom megjátszani magamat.
Emlékszem rá, hogy apám miket mesélt a régi aranyvérű családokról, s egy Mágiatörténet óráról is ismerősen hangzik a fiú családneve. Elég sötét múlttal rendelkező család sarja, nagy nyomás nehezedhet rá. Azt kívántam, bár megérthetném, de ez lehetetlen: sosem fogom megtudni, mit is jelent ez a fajta teher. Nem önhibámból: hosszú évekkel ezelőtt apám döntött úgy, hogy egy félvér boszorkányt vesz el feleségül s ezzel elárulta vérvonalát, aminek következtében kitagadták őt, s engem Evával. Tudomásom szerint nagybátyámnak nincs családja, s valahol holtan fekszik Britannia egyik sötét zugában, így bármennyire is nevetséges, a családi vagyon egy idő után ránk fog szállni. Szükségét mellesleg nem érzékelem, a családunk nem tétlenkedett s tehetséges szüleimnek köszönhetően van annyi pénzem, hogy tudom finanszírozni a saját tanulmányaimat.
- Nem, én azon egy éve túl vagyok. Neked most fog következni?- Pillantottam érdeklődve az arcára. Ezért tűnne kissé sápatagnak és kialvatlannak? Emlékszem, mennyire képtelen voltam annak idején aludni, enni vagy egyáltalán hozzászólni bárkihez is. Minden pillanatban tanulni akartam, s az utolsó pár napban agyturbózót ittam – hétköznapibb nyelven kávét kávéval -, hogy ne aludjak és bírjam a gyűrődést. Eszméletlen nagy szerencsém volt, hogy képes voltam átmenni a vizsgáimon, s a szükséges tárgyaimból tűrhető jegyet szereztem. Bár azok az E-k nem mutatnak túl jól a papíron…
- Van pár jegyzetem a szobámban, amik sokat segítettek a tanulásban. Ha gondolod, szívesen odaadom neked őket.- Mosolyodtam el, miközben táskámat visszatornásztam a hátamra. Nem nagyon érdekel, hogy Mardekáros, vagy Hugrabugos-e az illető, amíg rendesen viselkedik velem. Roman pedig nem hozta azt a tipikus bunkó stílust, amit háza társaitól megszoktam. Az, hogy a családjáról azt pletykálják, halálfalókkal cimborál… Nem újdonság. A fél iskoláról vannak ilyen hírek, s amíg nem tudom, milyen indíttatásból csatlakozott valaki, nem szándékozom ítélkezni. Rólam is ütötték fel fejüket olyan pletykák, hogy követni kívánom apámat… szóval, engem ez a téma nem érdekel.
- Nekem is! Kitűnő lett az RBF-em belőle… Furcsa, hogy azokat a tárgyakat, amik érdekelnek, élvezetnek tartom tanulni.- Vontam meg vállaimat, miközben pálcámat visszadugtam a farzsebembe. Mindenki azt mondja, hogy rossz ötlet itt tartani, mert egyszer „leég a fenekem”. Ostobaságnak tartom…. Remek helyen van, könnyen hozzájuthatok és itt is szoktam meg. - Édesanyád remek boszorkány lehet.- Tagadhatatlanul felcsillantak szemeim, mikor az auror szót említette. - Én is az szeretnék lenni egy napon… - Tekintetemet a földre szegeztem, bár jelen pillanatban sikerült belefeledkeznem kissé a társalgásba, magamról beszélni továbbra is nehezemre esett. Nem szokásom megnyílni mások előtt, s kissé meg is illetődtem azon, hogy az eddig ismeretlen fiúnak ilyen könnyen elárultam az egyik legféltettebben őrzött titkomat-vágyamat. Vagy nem is kellene ennek tovább keresnem az okát, hiszen nyitottságom kulcsa beszélgetőpartnerem idegensége lenne?
- Ennyire látszik? - Mosolyodtam el, miközben fejemet az ablakról a fiú felé fordítottam. - Szívem szerint az egész napot seprűnyélen tölteném és kviddicseznék.- Vágyakozva gondoltam arra, hogy szobámban ott pihen a gyönyörű seprűm, amit születésnapomra kaptam a nővéremtől. Szinte éreztem, ahogyan hívogat magához: el is engedtem a vágyat, ami csábított. Sosem lógtam még el órát, s tudtam jól ha elkezdem, nincs megállás.

[- Igen]

Mia

 

Azt a mosolyt kapom vissza, amit adtam. Azt a szokásos, hamis mosolyt, amit egy udvarias, valódi érdeklődés nélküli beszélgetés alkalmával szoktunk egymásnak adni a nagyobb társadalmi események alkalmával. Bizonyára most nyáron is lesz egy ilyen ünnepség a nagybátyám házában, amikor megünnepeljük, hogy Theodore befejezte a Roxfortot. Vitalie ünnepségét még élveztem is egy kicsit, de az unokatestvéremmel nincs túl közeli kapcsolatom. Egyikünk sem a beszédes típus.
 - Igen- nem tűnik sokkal idősebbnek nálam. Persze, egy évet nehéz ránézésre észrevenni, és ha jobban megnézem, azért látszik, hogy idősebb, mint én. Biztosan nem lehet könnyű dolga. A legtöbbeknek nincs manapság könnyű dolga, és mindenki máshogyan viseli az erőszakot, ami körülveszi őt itt. Én is inkább elfordulok, ha látom, hogy valakit megkínoznak, és próbálom kizárni.
 - Köszi, de a nővérem már végzett, és jól állok, úgyhogy nincs rá szükségem. Legalábbis, biztosan van, aki több hasznát veszi, mint én- egy kicsit őszintébb, bár még mindig inkább udvarias mosollyal hárítom el az ajánlatot. Én mindig nagyon szívesen segítek másoknak tanulni, egyszer még egy griffendéles évfolyamtársam is kisegítettem pár jegyzettel, de ami engem illet, valahogy nem szívesen fogadok el segítséget. Egyrészt nagyon jók a jegyzeteim, másrészt utálok más jegyzeteiből tanulni. Mindenki máshogy gondolkozik, én például nem írom le a számomra magától értetődő dolgokat, és idegőrlőnek érzem, ha a jegyzet kétharmada már egyértelműnek tűnik első olvasásra is. Arról nem is beszélve, hogy néha a jegyzet sémája sem teljesen tiszta számomra, és túl sok idő és probléma megérteni.
 - Ezt a tárgyat sokan szeretik- azt nem említem meg, hogy azokat az órákat leszámítva, amikor számomra ismert tudást veszünk, én minden órát szeretek, mert minden új tudással többnek érzem magam. Egy hollóhátas ezt nyilván nagyon jól megérti, különösen, ha kiváló RBF-et tudott szerezni. A legtöbben viszont tényleg csak azokat a tárgyakat tanulják rendesen, amiket szeretnek. Az öcsém például nem igazán fektet másra súlyt, mint a repüléstanra és a sötét varázslatok kivédésére, a többi tárgyat utálja.
 - Igen, az. Az egyik legjobb különleges auror volt, mielőtt visszavonult. Én is gondolkozom rajta, hogy kövessem-e, de a nővérem is aurornak fog menni, és egyszerre egy a családba elég- nem tudom, hogy örülök-e neki, hogy anya visszavonult. Theodore anyja meghalt, az apja pedig rengeteget dolgozik, úgyhogy nagyon keveset lehetett családi körben, én viszont anya mellett tölthettem a gyerekkorom, és ha hazamegyek, tudom, hogy otthon van. Az viszont bánt, ahogy véget ért a karrierje, még mindig suttognak róla, hogy korrupt volt. Nevetséges. Mintha egy Nottnak szüksége lenne az átkozott pénzükre. Az ostoba sárvérűek és félvérek nem tudják elképzelni, hogy hogyan néz ki egy igazi széf a Gringottsban, amiben nem tizenöt megtakarított galleon van. - Ha van valami kérdésed, szívesen válaszolok. Mostanában sokszor kerül elő otthon az auror téma, viszonylag sokat tudok róla.
 Nem tudom, hogy engem miért nem vonzott soha igazán a repülés. Ültem már seprűn, nem estem le, és mint a legtöbb aranyvérű, természetesnek éreztem a varázseszközt, de ugyanakkor nem is jelentett semmiféle örömet. A Kviddicset érdekes nézni, de én nem látok benne semmi szórakoztatót a játékosok részéről. Súlyos sérüléseket lehet összeszedni, órákig tart, néha fagypont alatti hidegben vagy elviselhetetlen hőségben, ha vesztesz, akkor mindenki beszól a klubhelyiségben, emellett pedig indokolatlanul feldühít téged az ellenfél csapata. Látom, mi megy minden évben a Griffendél-Mardekár meccseken.
 - Az öcsém is nagyon próbál bekerülni a csapatba. Engem valahogy soha nem fogott meg az egész.