Mia
Azt a mosolyt kapom vissza, amit adtam. Azt a szokásos, hamis mosolyt, amit egy udvarias, valódi érdeklődés nélküli beszélgetés alkalmával szoktunk egymásnak adni a nagyobb társadalmi események alkalmával. Bizonyára most nyáron is lesz egy ilyen ünnepség a nagybátyám házában, amikor megünnepeljük, hogy Theodore befejezte a Roxfortot. Vitalie ünnepségét még élveztem is egy kicsit, de az unokatestvéremmel nincs túl közeli kapcsolatom. Egyikünk sem a beszédes típus.
- Igen- nem tűnik sokkal idősebbnek nálam. Persze, egy évet nehéz ránézésre észrevenni, és ha jobban megnézem, azért látszik, hogy idősebb, mint én. Biztosan nem lehet könnyű dolga. A legtöbbeknek nincs manapság könnyű dolga, és mindenki máshogyan viseli az erőszakot, ami körülveszi őt itt. Én is inkább elfordulok, ha látom, hogy valakit megkínoznak, és próbálom kizárni.
- Köszi, de a nővérem már végzett, és jól állok, úgyhogy nincs rá szükségem. Legalábbis, biztosan van, aki több hasznát veszi, mint én- egy kicsit őszintébb, bár még mindig inkább udvarias mosollyal hárítom el az ajánlatot. Én mindig nagyon szívesen segítek másoknak tanulni, egyszer még egy griffendéles évfolyamtársam is kisegítettem pár jegyzettel, de ami engem illet, valahogy nem szívesen fogadok el segítséget. Egyrészt nagyon jók a jegyzeteim, másrészt utálok más jegyzeteiből tanulni. Mindenki máshogy gondolkozik, én például nem írom le a számomra magától értetődő dolgokat, és idegőrlőnek érzem, ha a jegyzet kétharmada már egyértelműnek tűnik első olvasásra is. Arról nem is beszélve, hogy néha a jegyzet sémája sem teljesen tiszta számomra, és túl sok idő és probléma megérteni.
- Ezt a tárgyat sokan szeretik- azt nem említem meg, hogy azokat az órákat leszámítva, amikor számomra ismert tudást veszünk, én minden órát szeretek, mert minden új tudással többnek érzem magam. Egy hollóhátas ezt nyilván nagyon jól megérti, különösen, ha kiváló RBF-et tudott szerezni. A legtöbben viszont tényleg csak azokat a tárgyakat tanulják rendesen, amiket szeretnek. Az öcsém például nem igazán fektet másra súlyt, mint a repüléstanra és a sötét varázslatok kivédésére, a többi tárgyat utálja.
- Igen, az. Az egyik legjobb különleges auror volt, mielőtt visszavonult. Én is gondolkozom rajta, hogy kövessem-e, de a nővérem is aurornak fog menni, és egyszerre egy a családba elég- nem tudom, hogy örülök-e neki, hogy anya visszavonult. Theodore anyja meghalt, az apja pedig rengeteget dolgozik, úgyhogy nagyon keveset lehetett családi körben, én viszont anya mellett tölthettem a gyerekkorom, és ha hazamegyek, tudom, hogy otthon van. Az viszont bánt, ahogy véget ért a karrierje, még mindig suttognak róla, hogy korrupt volt. Nevetséges. Mintha egy Nottnak szüksége lenne az átkozott pénzükre. Az ostoba sárvérűek és félvérek nem tudják elképzelni, hogy hogyan néz ki egy igazi széf a Gringottsban, amiben nem tizenöt megtakarított galleon van. - Ha van valami kérdésed, szívesen válaszolok. Mostanában sokszor kerül elő otthon az auror téma, viszonylag sokat tudok róla.
Nem tudom, hogy engem miért nem vonzott soha igazán a repülés. Ültem már seprűn, nem estem le, és mint a legtöbb aranyvérű, természetesnek éreztem a varázseszközt, de ugyanakkor nem is jelentett semmiféle örömet. A Kviddicset érdekes nézni, de én nem látok benne semmi szórakoztatót a játékosok részéről. Súlyos sérüléseket lehet összeszedni, órákig tart, néha fagypont alatti hidegben vagy elviselhetetlen hőségben, ha vesztesz, akkor mindenki beszól a klubhelyiségben, emellett pedig indokolatlanul feldühít téged az ellenfél csapata. Látom, mi megy minden évben a Griffendél-Mardekár meccseken.
- Az öcsém is nagyon próbál bekerülni a csapatba. Engem valahogy soha nem fogott meg az egész.
Roxfort RPG
Szerző