Frics irodája

A gondnok kicsi, ám annál zsúfoltabb irodája. Legtöbbször itt kell büntetőmunkára jelentkezni, ritkábban itt is kell azt elvégezni.

A szomszéd helyiséget hét lakattal őrzi (igaz, ez egy szemfüles varázslónak meg se kottyan): ez az elkobzott tárgyak raktára.

[- Hát te meg mit ácsorogsz odakint?! Nem pihengetni jöttél tán? Hol vannak a többiek?- Milyen többiek?]

SO
WHAT
~
MISS AWENMORE

Nem igaz, hogy már a második héten itt kell lennem! Igazságtalan! Ez az egész iskola egy hatalmas, korrupt darázsfészek lett! A saját házam prefektusa küldött ide csak azért, mert vágtam egy grimaszt, amikor elkezdett sárvérűzni! Rohadjon meg. Utálom Malfoyt. Nagyon, nagyon utálom, ezzel az egész cirkusszal együtt. Szerintem már előre foglalhatok időpontot Frics nyavalyás naptárában, mert ha ez így megy tovább, én minden héten legalább kétszer fogok itt szenvedni.
Ahogy befordulok a sarkon, igazából hosszú és tekergő sorokra számítok a gondnok irodája előtt (hisz ha másokat is ezért küldenek büntetésre, akkor bizony sokan leszünk), ám csalódnom kell. Egy árva lélek sincs itt.
Na, ezek szerint csak nekem ilyen jó fej prefektusom. Persze mit is várok a Mardekártól...
Mivel eszem ágában sincs túl korán odaérni, lassítok, mintha csak azért tévedtem volna erre a folyosóra, hogy szemügyre vegyem ezeket a fantasztikus festményeket. Közben lopva az órámra nézek. Elvileg este hétre kellett ideérnem, de még van öt percem. Annak reményében, hogy talán megfeledkezik mindenki a megjelenési kötelezettségemről, nem megyek közelebb az ajtóhoz. Megállok tőle kb három méterre, hátamat a hideg kőfalnak támasztom, és a fejemet hátra hajtva behunyom a szemem egy pár pillanatra.
A fenébe is! Dühít ez az egész. Annyi minden mást csinálhatnék ehelyett... De az, hogy a büntetéstől való ódzkodás miatt majd szépen behúzom a nyakam és beállok a sorba, azt várhatják.
Mennyivel könnyebb dolgom lenne a Griffendélben, esküszöm... De még a Hugrabugban is, szerintem.
Felszakad belőlem egy hatalmas sóhaj, és ábrándozok még egy kicsit, ám hirtelen Frics rikácsoló hangjára összerezzenek.
- Hát te meg mit ácsorogsz odakint?! Nem pihengetni jöttél tán? Hol vannak a többiek?
- Milyen többiek? - kérdezek vissza értetlenül a leglényegtelenebb dologra.
- Ne feleselj velem! Gyere befelé, azonnal!
Torokból nyögök egyet, megforgatom a szemem, és odavonszolom magam Frics irodájának bejáratához. egy utolsó reményvesztett pillantást vetek a folyosóra, majd átlépek a Pokol küszöbén.

[JOSEY BUTLER]

hell is empty and all the devils are here
^{----------------------------------------------------------------------------------}
JOSEY BUTLER

   Marha nagy mákja volt. Vagy csak egyszerűen tanult a hibáiból. Igen, ha így utólag belegondolok, egészen valószínű, hogy az az ürge lesben állt a sarkon... Akkor persze megint az jön, hogy a rendszer mennyire korrupt, hiszen hallania kellett, hogy a kígyólelkű akart megátkozni először, és minden reakcióm csak védekezés volt. Arról a különítményesről van szó, akit még második nap betuszkoltam egy seprűtárolóba, mert irdatlanul nagyra tartotta magát. Ma gyanútlanul szedegettem össze szétgurult mindenízű drazséimat a padlóról a harmadik emeleten, amikor rámrontott hátulról, a gyáva mindenit neki. Szerencsére nem talált el, aztán meg feléje hajítottam a mellettem álló lovagi páncélzat kézfejét, de ő meg pont ekkor lőtt ki valami rontást, ami visszapattant a repülő acélkesztyűről és őt találta el. Aztán – hoppla! a semmiből rögtön itt termett az a De Crasso, talán rúnaismeretet tanít, és persze csak azt látta, hogy a zöldtaláros ott szteppel meg rángatódzik a földön, én meg úgy bámulom, mintha minden vágyam teljesült volna, szóval egyértelmű volt az ítélet.
   Rutinosan és minden sietség nélkül baktattam felfelé a Nagyteremből egy utolsó pirítóssal a kezemben. Ezek a könyörtelenül egyforma mindennapok: reggeli, órák, ebéd, órák, vacsora, bünti-münti. Hétvégéken büntetés-dolgozatok meg DS... El nem tudom képzelni, mi lesz, ha elkezdődik a kviddics-szezon. Még a végén rákényszerülök, hogy visszafogjam magam, brr... Oda is lenne minden maradék mulatságom.
   Bekanyarodva a kérdéses jól ismert folyosóra még épp elcsípem a Frics ajtajának becsukásakor keletkező jellegzetes nyikorgást. A sütőtökdzsemes kenyeremből megmaradt háromfalásnyi darabot egyszerre betuszkolom hát a számba és nekisprintelek a dolognak. Büntetőmunka az egyetlen dolog, amiről nem annyira vicces késni. A múltkor is hozzátett még két marék tűzbabot a kiválogatandókhoz ez a szívtelen rabszolgahajcsár.
   A kopogás és az udvariaskodás mindennemű formájának mellőzésével rontok be a nyomott hangulatot keltő helyiségbe. Arcomra rögtön kiül az automatikus grimasz.
   - Óó, minő öröm újra itt lenni – jegyeztem meg teli szájjal. A gond az, hogy a pimasz él elveszett valahol egy zaftos ételcafat környékén, a nyelvem alatt. Erőteljes álkapocsmunkával gyorsan legyűröm hát az utolsó falatot is, majd miközben körmömmel gátlástalanul kipiszkálok néhány darabkát az egyik lyukas fogamból, körbepillantok.
   - A fenébe! – ezután veszem ki a kezem a számból – Elfelejtettem társasjátékot hozni – nyilatkoztatom ki problémáim méltatlankodó hangon. Tekintetem a harmadévesnek kinéző lánykára siklik, aki pillanatnyilag egyetlen társam a bajban, és fantasztikus életkedvvel néz ki a fejéből. Megeresztek feléje egy vigyort, már csak a bátorítás kedvéért is.
   – A büntetőmunka nem olyan gáz, mint mindenki terjeszti, én már csak tudom – kezdem el fennhangon ecsetelni személyes véleményemet, szórakozottan nézelődve a szobában. Lopva persze oldalrapislantok, hogy lássam, miként reagál a leányzó. – Marha jókat szoktunk itt esténként bulizni, ugye, Sir Frics? – folytatom szemtelenül a gondnok után sandítva, aki pont ekkor csap le az orrom elé két hatalmas kartondobozt, valószínűleg a ma esti munkámmal telve. Hogy a kaján öröm leolvad a pofámról, azt gondolom, említeni sem kell. Bizonytalanul ránéznék én az iroda másik vendégére, de jóformán a képembe világít a mardekáros címer a talárján. Jéézus, hogy nem vettem észre eddig?

Sóhajtva baktatok be a jól ismert szobába, és szinte már rutinból nyúlnék a kartonok után, mikor Frics rám pirít.
- Nem! Ne nyúlj hozzá!
Visszahúzom a kezem és vállat vonva fordulok körbe, miközben előkészülök a nagy melóra. Nem, nem a könyékig érő gumikesztyűmet kapom elő, csak egy hajgumit, mellyel azt a rövidke frizurámat apró csuriba fogom a tarkómon, a szoknyám zsebében lapuló hullámcsatokkal meg felfogom a maradékot. Na. Látni legalább már látok. Csípőre tett kézzel bámulom Frics farát, illetve inkább mégse, és várom, mit kotor elő nekem a meglepi dobozból.
Ekkor robban be a szobába egy másik csaj, aki láthatóan tele van étellel és dzsemes pirítóssal, ha közelebb álltam volna az ajtóhoz, egész biztos nekem is jutott volna az áldásból, melyet száján keresztül hullajtott a világnak.
Amilyen pimasz, rögtön levágom, hogy griffendéles, még a talárjára se kell néznem. Na hurrá, öröm lesz a mai bünti! Azonban a társasjátékos poén hallatán megrándul a szám széle. Nem könnyű ugyan eldöntenem, hogy szarkasztikus volt-e vagy csak kedélyes, mindenesetre válaszolok neki:
- Jobb is, hogy nem hoztál, van itt elég az elkobzottak között. Robbantós snapszer? Vagy inkább Scrabble-öznél? - kérdezem, és könyékig beletúrok egy kartondobozba. Frics irodájában mindig akkora rumli van. Nem tudom, miért nem kér inkább azért büntimelósokat, hogy rendet tegyenek itt...
A lány elkezdi osztani Fricset, én meg elnevetem magam, főleg tovább nevetek, mikor a lány jókedve besül, akár egy régi önindító egy vacak seprűn. Frics dühösen kezd el bennünket méregetni, aztán mielőtt felpakolná a második kartont, elrikkantja magát.
- Na azt már nem! Nem fogom egész este a sületlenségeiteket hallgatni. Belle!
- Butler.
- Kit érdekel! Mozgás, fel a trófeaterembe, gyerünk! Kupákat fogsz pucolni! Te meg, Awenmore, válogasd szét és tedd ábécésorrendbe ezeket a papírokat! Gyerünk! A büntetőmunka nem traccsparti! Ostoba diákok! És én még azt is tartsam észben, hogy ki hányszor változtat nevet! Talán férjhez mentél, te kis satnya? Majd adok én neked! Mit ácsorogsz ott, munkára! A kénköves mindenségit!
Frics bizonyára mondta még tovább a magáét, én azonban jobbnak láttam lelépni. Mielőtt becsuktam volna az ajtót, egy hatalmas szőrcsomó, alias Mrs. Norris csusszant ki a résen a nyomomban.
- Jössz felügyelni, te Hurka Gyurka? No nem bánom, gyere, kis spicli.
Azzal egy utolsó pillantást vetve a lányra, hosszan és érzelmesen búcsút veszek tőle egy utolsó vigyorral, és már ballagok is fel a trófeaterembe. De persze tudod ki fog kupákat suvickolni... Majd eltörlök kettőt-hármat, az kitart takarodóig, és aztán sipirc.

~