Plázs

Nagyjából egy osztályteremnyi terület fehér kővel leburkolva. Kovácsoltvas padok és asztalok találhatóak rajta, napos időben a diákok szívesen tanulnak és töltik idejüket idekint. Akad két sakktábla-mintás asztal is. A területet furán nyírt, magas sövény veszi körül.

[Shaelnek]

Shaelnek ... sok sok szeretettel   



Napsütés, jókedv, nevetés, vidámság, mosolyok mindenfelé, unalom... Hányinger. Amerre megy, amerre néz, mindenhol a napsütésnek és a hétvégi szabadságnak örülő diákokba ütközik. Ki bírja ezt idegekkel? Egyáltalán mi ütött beléjük? Elrontják a kedvét és ez azért nem szép tőlük.
Nyugalma megőrzése érdekében sétál a birtokra, átmegy a parkon és megkeresi azt a helyet, ahol levelet tud írni apjának. A levél tartalma véletlenül se tartozik másra, ezért kénytelen eltávolodni a kastélytól. A levélpapírt, a borítékot  is gondosan elrejti ruházata alá, pennáját pedig talárja ujjába dugja. Léptei nem sietősek, inkább határozottak, azt mutatják, pontosan tudja merre tart és senki meg ne zavarja útközben. Nem áll meg nézelődni, se bájcsevegni.
Útközben előveszi apró lapos fémtégelyét és kivesz belőle egy gyógynővénylevelet, hogy szájába téve enyhítse asztmája tüneteit. Mozdulatai elegánsak és gyorsak, ujjai és karja észrevétlenül teszik dolgukat. Az évek múlásával beléjük ivódott a rutinosság, tulajdonosuk se veszi már fel mit tesz. 
A kavicsos út végén egy félreeső hely bejáratánál áll meg. Behajol, hogy körbenézzen vannak-e bent. Most üres az amúgy kedvelt hely, ez pedig nagy öröm számára mert "kitűzi zászlaját" és el fogja foglalni, hogy nyugodtan át tudja gondolni a leírni kívántakat. Ha lenne ajtaja, most nagy robajjal csapódna be mögötte.
Másokkal ellentétben ő nem a kovácsoltvas asztalhoz és padhoz sétál, hanem az egyik sakkmintáshoz, a távolabbikhoz. Könnyebb rajta írnia. Leül, tartása egyenes, fejét csak annyira dönti előre amennyire tartása engedi, lábait nem nyújtja ki, az egyiket a szék alá húzza. Előveszi először a tintát, majd a levelezőlapot, borítékot és végül kirázza talárja ujjából pennáját. Mielőtt belemártaná a tintába és írni kezdene, még egyszer hátranéz. Sehol senki, a csend is azt jelzi  a közelben se tartózkodnak diákok vagy bárki más. A gondos odafigyelés nem véletlenül van.
Két ujjával kihajtja a levelezőlapot, pennája végét a tintába mártja és írásba kezd. Lassan halad vele pedig kérésekből sok fog rákerülni. Talán egy lap helyett kettőt küld el hisz eszébe jut, nem válaszolt a korábbi levélre. Nyugalma hosszú percekig áll fenn, mígnem egy madár száll a magas sövény tetejére, pont mellé és éneklésbe kezd. Zane keze megrezzen, feje továbbra is lehajtva van ám felpillant papírból. Ujjait lassan rászorulnak a pennára, szája széle pedig megrándul.
Ez is pont őt találja meg... gondolja és fejét oldalra fordítva néz fel a szárnyas éneklőgépre. Őszintén sajnálja, hogy szemei nem képesek villámokat szórni, megoldódna pillanatok alatt problémája. A madár akkor sem száll el, mikor  kezében a sövénybe üt. Csak szárnyaival csapkod néhányat, majd visszaül és folytatja énekét.
- Így állok... - Leteszi pennáját és ruhája alá nyúl pálcájáért. - Te akartad. - Ajkait kárörvendő mosolyra húzza és pálcája végét a madárra szegezi. - Bye bye... - Az utolsó szava a madárhoz, a következő pillanatban az állat megmerevedve zuhan a fűbe, nem sokkal később csiripel néhányat, verdes szárnyaival végül elszáll vagy ki tudja, a fő hogy újra csend van.
Hátrafordul körbenézni, elteszi pálcáját és ismét pennáját veszi kézbe, hogy folytassa az írást. Néha arra gondol mit kellene csinálnia a hétvégén, rohamosan közeleg. Van néhány hiányossága amit el kell intéznie és egyes készlete is fogytán, mindjárt több dolog zúdul rá, ahogy jobban  belegondol.

Zane - Oh My God


Napsütés, jókedv, nevetés, vidámság, mosolyok és Shay, aki mindezt élvezi. Régóta nem volt ilyen kellemes nap, a szürke felhők messze elkerülik a kastélyt, és ez kicsit mindenkit feldob. A hugrás leányzó örömmel sütteti magát az egyébként nem erős nappal. Talárján ücsörögve figyeli, ahogy Meow, a brit rövidszőrű macsek játszadozik egy kis tollas játékkal. Örömmel pofozgatja, cserkészi be ismét és vetődik rá már sokadik alkalommal, hogy aztán mindent szépen megismételhessen. A barna leányzó még mindig jókat derül a macska ugrándozásain. Jó, hogy kicsit kikapcsolhat, s ezt többen megteszik rajta kívül, a fiúk megint játszanak valami labdajátékot, mint egy évvel ezelőtt, de most nagyon reméli senki nem fog a lábai előtt landolni. Az tényleg idegesítő lenne.
Az idilli kép elég sokáig tart ahhoz, hogy végre egy kis homokszem kerüljön a gépezetbe, és a kis szemcse most nem más, mint a hatodéves leányzó örökké virgonc és mindig bajba kerülő macskája. Eltart néhány másodpercig, amíg felfogja, hogy a macska úgy döntött megunta a játékot és valami érdekesebb után nézne. De most nem engedheti, hogy eltűnjön, holnap kell neki átváltoztatástanra, és ha most lelécel, napokig biztosan nem látja. A macska pedig sajnos nem az a fajta képződmény, amelyet az Invito bűbájjal magához tudna hívni.
- Meow, ne! - kiált még a macska után, persze mintha a falnak tenné. Ez a kis rosszaság sosem hallgatott még a nevére, mivel inkább feltételezi azt, hogy a lány kommunikálni próbál vele, minthogy épp a nevén szólongatja. Néha visszanyávog, mintha csak jelezni próbálná, hogy jelen van, köszöni szépen az érdeklődést, vagy a törődést.

Innen már gyorsabban szedi össze magát, gyorsan felkapja a kosarát és talárját és, amilyen gyorsan csak tud kiskedvence után ered. Hiába tud ám gyorsan futni, egy macskával szemben még neki sincs esélye, így hát a saját tempójában próbálja meg követni, egy darabig még tekintetével tudja is, de aztán egy sövénysorban eltűnik a kis szürke. Homlokát ráncolva fürkészi a bokrokat, közelebb lépked, de semmit nem hall, még kevésbé lát.
- Meow? - nagyon reméli, hogy senki nincs a közelben, mivel elég hülyén hangzik, olyan mintha nyávogna, ami valóban cikisen veszi ki magát. De ez most a kisebbik baja. Kicsit arrébbról elrepül egy madár, csak arról nincs fogalma sem, hogy az nem az ő cicájának jóvoltából történik.
- Meow, cicc, ciiiccc, ciiicc -  magában persze ehhez még erősen fohászkodik is, nem akarna McGalagonytól feddést kapni, már nem ez lenne az első eset, hogy kölcsön állattal kellene átváltoztatást gyakorolni, plusz még összeszedne a házának néhány mínusz pontot is. Elsétál a sövényig, majd amerről a madarat látta felszállni arra veszi útját.
- Meow... Meoooow - ami valahogy úgy hangozhat, hogy mjáú. Így fordul be a kőburkolatú elkerített részre, de amit meglát az nem a macskája, hanem egy első látásra nem túl ismerős fiatalember. - Óh... - úgy torpan meg, mintha legalábbis sóbálvány átkot szórtak volna rá, zöldjei kimerednek, mintha a srácnak két feje és négy keze lenne, emellett aztán zavartan elpirul, mert teljesen tisztában van azzal, hogy mit lenyávogott itt fél perce és, hogy ezt mindig milyen emelt hangon is tette.

[Shaelnek]

Shaelnek ... sok sok szeretettel    


Meg van róla győződve, hogy mindenki messziről elkerüli a helyet, muszáj nekik, a fejükben sem fordulhat meg, hogy esetleg ide jönnek. Szépen alakult minden a madárig...
Elégedett a beálló csenddel. Elhalad a levéllel miután kicsinálta a madarat. Megérdemelte, Zannel ne packázzon. Serceg a penna, fogy a tinta és még csak meg sem erőlteti magát. Van miről beszámolnia és van miről kérdeznie. Szabad kezében ott egy tollpihe, a madár ajándéka. Halvány gunyoros mosollyal forgatja ujjai között mint egy trófeát. Kis hülye madár.
Nagy úgy tűnik, hogy ez a nap nem telik eseménytelenül, alig szűnt meg az egyik zavaró tényező, jön a következő. Egy macska? Neki is volt macskája, de megölte, ez ami nyávog mégse lehet macska. Ahhoz túl szabálytalan nyekergése. Ujjai ismét a pennára szorulnak, másik kezével pedig ruhája alá nyúl, pont mint az előbb. Belelőhetne a mozgolódó bokorba egy gyenge kis átkot. Jó muri lenne hallani a sikoltást. Nem, mégsem ember, ez egy macska... Elhúzza száját és leemeli kezét pálcájáról.
- Mit keresel itt te kis... - Kérdezné, minden bizonnyal megtenné, ha nem hallana ismét nyávogást. Mi a fene az első gondolata a helyes, akkor pedig bajban van a hangforrás.
Leteszi pennáját és kifordulva, arcán kaján vigyorral várja a felbukkanó feltehetőleg diáktársát, bár ki tudja ki idétlenkedte ide magát. Ismerőseinek sem tetszene ez a vigyor, egy ismeretlen egyenesen megrettenhet tőle. Pontosan azt akarja tudatni a betolakodóval, ami nyilvánvaló volt. Mindent hallott a legutolsó nyávogásig. Szánja szegényt, hogy ilyen cikis helyzetnek tette ki magát. Percek múlva felbukkan egy szőkés, barnás hajú lány. Biztos látta valaha, de nem tudja ki ő. Lényegtelen, a tényeken nem változtat, szívélyesen üdvözli.
- Nem is tudtam, hogy állatokat is beengednek. - Jegyzi meg cseppes se tapintatosan. Tekintete a macskára téved, az állat miután gazdáját észreveszi visszaszalad hozzá. - A kis kedvenceket leszámítva. - Rátámaszkodik bal karjával széke támlájára és egyik lábát is kinyújtja kényelme érdekében. Rápillant a macskára, majd gazdájára, furdalja a kíváncsiság, nem tehet róla, kérdeznie kell.
- Elárulnád mit jelent amit nyekeregtél? - Vigyora nem halványul, jól szórakozik, mert minden elmúló percben maga előtt látja a jelenetet ahogy nyávog a lány. - Jahjj... bocsánat, minden bizonnyal nem érteném. - Sóhajt egyet látványosan, mintha nagyon bánná, majd visszafordul leveléhez, hogy folytassa az írást.
- Mivel nem tudsz értelmesen beszélni, hagyj szépen békén. - Hátrafordítja fejét még egy pillanatra. - Meg amúgy is... - Belemártja pennája végét a tintába. - A macskádat se felejtsd itt, nehogy úgy járjon mint... az a madár. - Nem számít, hogy nem tudja miről beszél, sejtheti, hogy nem jóról.
Nem fordul többet hátra, a lány vagy elmegy, vagy marad és mellé sétál. Ha akar valamit az ki fog derülni, miért erőltesse meg magát? És az a kisugárzás? Abban a pillanatban, hogy meglátta leszűrte, mekkora mosolykirálynő... a hideg végigfutkos a hátán. Jobban egyelőre nem nézi meg, pedig szép lányról van szó.  

Zane - Oh My God


Részéről figyelmen kívül hagyja a szívélyes üdvözléssel járó mindenféle herce-hurcát. A mosolyok, melyektől lehet pár éve még megijedt volna, mára már semmit sem jelentenek számára. Több oldalról edzve van, neki sem telik semmibe a pálcájáért kapni, s minderre valóban egy szemvillanásnyi idő alatt képes. Mégsem ez az első, mert miért tenné, azért mert egy tuskóval áll szemben? Ugyan, a suliban fellelhetőkből egy újabb tiltott rengeteget lehetne kitenni, de azt már inkább sötét rengetegnek kellene nevezni és fokozottan figyelmeztetni a diákokat, hogy ha kedves az értelmi szintjük ne menjenek a közelébe, mert csúnyán leeshet az iq szintjük már csak ennyitől is. Íme az erdő egy újabb délceg fapalántája. Shay csak megrázza a fejét és hitetlenül vigyorog. A játékosabb kedvűek kihasználták volna a hugrás zavarát és ütöttek volna még néhányat az amúgy igen forró vason, nos nem mindenki szeret játszadozni, mint ez a barna leányzó. A szerintük nagyon vagány beszólásokat sokkal menőbbnek tartják. Csak azért, mert borz van a kezében szorongatott taláron, még nem kell azt hinni, hogy olyan könnyű a frászt hozni rá egy csúnyább nézéssel. Nos persze attól függ ki a tulajdonosa az adott szempárnak.
- Merlinre... - válaszol a Blaine-től már ügyesen átvett színpadias sóhajjal - ...titeket beválogatnak ide, vagy létezik akkora véletlen, hogy a Sziget összes bunkója idejár? - kérdezi eltúlzott tűnődéssel, majd leguggol macskájához, hogy beterelgesse a kosarába, így némileg biztosítva, hogy nem kell megint utána rohangálnia. Miután szépen sikerült viszonoznia a szívélyes üdvözlést, és a Meow is a helyén, nem igazán látja értelmét maradni, nem szereti, ha ennyire szívesen látják valahol. Ha a srác nem folytatná az értelmetlen és mindenekfelett teljesen béna szurkálódást, nem is csinálna gondot abból, hogy szép csöndben elhúzzon, de... miután ennyire kérleli, hogy távozzon, felcsillan a szeme.

A kérdésre bájosan elmosolyodik, de felvont szemöldöke hasonló cinizmusról árulkodik, mint amilyet kapott. Nem igazán érti mit kell ezen fennakadni, és mi volt olyan bonyolult az elhangzottakban, de szívest örömest válaszol a költői kérdésre, mert nem szeret ilyesmit szó nélkül hagyni. Ha megdobnak kővel, dobd vissza egy nagyobbal.
- Melyik része nem volt világos? - kérdezi negédesen - A meow, vagy a cicc? - tódítja hasonlóan gunyorosan. Valahogy nem jellemző rá, hogy mindenféle kis levéltől a frász törné ki, főleg nem egy levél értelmi szintjével rendelkező mardekárostól. A kérdésekre szívélyesen válaszol, s mint olyan viszonozza a hangsúlyt is.
A szemcsillanás általában azt jelzi a lánynál, hogy most jött el az ő ideje. Szinte érzéke van megtalálni azokat az embereket, akiknek az agyára mehet.
- Áh ne aggódj... - kezdi mosolyogva a fenyegetésre, melyet teljes mértékben zokon is vesz - ...ha pálcát emelnél rá, előbb lélegeznél a hónaljadon keresztül, mint hogy őt bármiféle bántódás érje - egyszerűen lenyűgöző, hogy képes továbbra is olyan angyali és ártatlan maradni, mintha legalábbis ő maga lenne a tisztaság netovábbja. A kislányok szoktak ilyen tisztaságot tükrözni, de neki nem kell megerőltetnie magát, hogy ilyen legyen. Szeret önmaga lenni. Igyekszik felmérni az erőviszonyokat, s mivel a cédrus pálca még mindig kéz közelben van, ő is kész bármikor elővenni sajátját. Tapasztalata van bőven, harcolt már halálfalóval az ostrom közben, és sikerült is egy két találatot bevinnie, de az az idióta szőke halálfaló, mely vaktában lövöldözte átkait, őt is eltalálta eggyel. Mellékes. Amint a mardis megfordul, ő sem tétovázik, s mint piroska, úgy lóbálja kosárkáját és illegeti magát oda a sakkasztalhoz, mosolya töretlen.
- Mit csinálsz? - kérdezi kíváncsian, s csak remélni tudja, hogy a lóbálástól Meow nem lett tengeribeteg. Bár, ha mély hörgést hall, majd jól odafordítja a kosarat a srác felé, hogy méltó ajándékkal lephesse meg a cicusa. Az asztal mellett áll meg, de reflexből tart közöttük majdnem egy méternyi távolságot, benne ragadt egyes mardisok után, hogy nem megy közelebb egy bizonyos távolságnál, amíg nem tudja, hogy lehet. Ugyan, semmi ok a hálára, a saját érdekeit tartja szem előtt.

[Shaelnek]

Shaelnek ... sok sok szeretettel   




Bármilyen tiltott, bármilyen sötét és bármilyen veszélyes lenne az a "rengeteg", mégis csak vonzaná a diákság másik felét. Rejtély miért van ez így, de így van. A más mindig érdekesnek tűnik egy darabig, és amíg el nem jön a pillanat, el kell viselni a kíváncsiskodókat. Nincs mentségük és magukra vessenek ha játszanak a tűzzel.
Zane is a rengeteg része, ezt bárki más megmondaná egy pillanat alatt, tehetség se kell hozzá. Nem bunkó, nem antiszociális, csak azt mondja amit gondol. De, mulatni is nagyon szeret és most magában jót derül a lányon. A helyzet cikis, nem csak annak tartja, valóban az. Ez a csaj mégis másnak tűnik mint a többi. És lálálááám, beszél is.
- Mit nem mondasz?  - Kérdez vissza töretlen mosollyal arcán. - Én vagyok a bunkó?  - Őszintén meglepő amit hall. - Teljesen tisztában vagyok vele, hogy mindenki magából indul ki és ez tökéletesen illik rád is, de ...de... neked még zavar is van a fejedben? Nagyon el vagy tévedve... idejössz, lebunkózol  ok nélkül és... én vagyok a bunkó. Háhh... - Mellkasához kapva nevet fel.
- Érdekes szemlélet... ebből is látszik, hogy nem vagyunk egyformák. Lefogadom, hogy a macskád a legjobb barátod. - Rápillant az állatra. Csak néha jut eszébe sajátja, már nincs meg neki régóta és nincs szüksége állatra. - Vered is, nemcsak beszélsz hozzá? - Szemeiben érdeklődés csillan, holott totál nem érdekli az egész. A színészi ambíciók, hasznosak lesznek később.
- Egyik se volt világos.. nincs macskám és mikor volt se nyekeregtem neki. Tudod, a Földön élnek értelmes emberek is. Tudom, hogy ez meglep, de szokj hozzánk. Még jobb, kezd most. - Felsóhajtva csóválja meg fejét és jobbnak látja, ha inkább visszatér a levélíráshoz a lánykát meg elküldi. Újra pennát ragad és módszeresen belemártja a tintába.  Kár, hogy nem ismer olyan bűbájt ami a hallását tompítaná.
- Igen? Mindjárt remegni kezdenek a térdeim annyira megijedtem. - Hátrafordul Shaelhez arcán most először suhan át egy sötét árny és beleköltözik szemeibe. Ajkait pengevékonyra húzza, mégis könnyen szóra tudja nyitni. - Kevés vagy te ahhoz. - Aki meg tudja rémiszteni az a Sötét Nagyúr, az apja és néhány Halálfaló a nevük maradjon titok.
Az idegek őrlésében Zane is jó, pálcáját nem fogja nagyon eltenni.
Innentől lassan halad a levéllel, alig ír pár szót egy mondatba, máris lezárja egy ponttal. Shael közeledik, nem láthatja meg a levelet. Szokatlan, hogy nem ment el rögtön, nem hogy nem ment el, de közelebb és közelebb sétál. Teljes zavar, arról nem beszélve, hogy idegesítő a macskájával együtt.
Az egy méternek örül, van ideje elfordítani a pergament és dugót tenni a tintára.
- Jobb ha nem tudod, hidd el. - Oldalra fordul és végignéz a lányon... egy ideig csípőjénél akad meg tekintete. - És más levelébe nem illik belepofátlankodni. - Feljebb emeli fejét, belenéz szemeibe a levelet pedig néhány elegáns és gyors mozdulattal teszi el.
A macskára nem figyel, de ha lehányja, utoljára vett levegőt. Megígéri, hogy gyors lesz, de hogy kíméletes, azt sajnos nem. 
- És most, hogy kellően elrontottad a kedvem és elvetted az az időt, amit a levélírásba akartam fektetni...  - Jobb kezével felkönyököl az asztalra és halántékát kezdi dörzsölni. Nem fejezi be a mondatot.
- Ki vagy? - Nem néz rá, kérdése is fáradt, egy csepp érdeklődést se hallani benne. Fejében a levél vége íródik, ez nagyon látszik rajra. Mintha át lenne szellemülve. még mindig az asztalon könyököl, állát tenyerébe süllyesztve nézi a sövényt.

Zane - Oh My God

Elvigyorodik, megrázza a fejét, tekintete a cipőire ugrik, de aztán vissza is a srácra. Szélesen vigyorog, még mindig hitetlenül méregeti és hallgatja a mardist.
- Vééégül is, tényleg nem te vagy a bunkó. Az, hogy az első mondatoddal tulajdonképpen leállatoztál, nem is tudom... ha így bókolsz a lányoknak, ajánlok egy másik taktikát, mert az olyan gyakorlatlanok, mint én, még félreértik - hangszíne a mondandója végére egészen negédessé válik, s hozzá illően bájosan mosolyog, s még rá is kacsint Zane-re, mintha azt, hogy a srác így próbált bókolni neki, teljességgel el is hinné. Neki nem szoktak bókolni, ha hébe-hóba mégis kap, amolyan valódiféléket, azokat nem tudja igazán lekezelni. Pirul és hülyeségeket csinál, és persze rázza a hideg. Annak, aki ismeri ezt az oldalát nyilvánvaló lehet, hogy akkor végül is hogy áll a helyzethez, épp ezért a mufurc mardekárost tökéletesen meg is tévesztheti ezzel.
- Hmm... nem, nem ő a legjobb barátom, és még kevésbé verem. Ugyan miért tennék ilyet? Nem igazán értem hova akarsz ezzel kilyukadni.. - kicsit összezavarodik, homlokát ráncolja, de annyira, hogy az orrát is kénytelen hozzá. Ott zavarodott össze, hogy ha azt feltételezi, hogy ő a legjobb barátja, akkor miért verné meg? Ő nem veri a barátait sem, nem hogy egy ártatlan állatot. Zöldjeivel a mardis srácot fürkészi, de hiába bámulja, akkor sem érti hova akart ezzel kilyukadni.
- Ő a háziállatom - kezdi valahonnan nagyon az alapoktól, lassan beszél, tartva attól, hogy a fiú elveszíti valahol a fonalat - felelősséggel tartozom érte. Természetesen szeretem, hiszen másképp nem akarnék gondoskodni róla, nem értem tehát, miért kellene vernem őt. Miaúnak hívják, így kaptam, és tudod nagy általánosságban az emberek... - kihangsúlyozza a szót - a "cicc"-cel hívják magukhoz a macskáikat. Elismerem, furcsán hangzik, de ettől még nem vagyok hülye, és azért, mert te nem vagy tisztában a részletekkel, még nem kellene engem annak tartanod - hangja nem sértődött, lágy és kellemes, amíg beszél, végig ott van szája szegletében bujkáló mosolya. Nem vette el a kedvét, sőt Shayben felmerült, hogy marad és beszélget vele egy kicsit, hiszen igazán szórakoztató dolgokat mond most is, meg mondott az előbb is. Azt még tuti ismételgetni fogja magában, hogy nem tudja mire való a cicc, vagy épp a miaú. Szusszan egyet, majd ismét megrázza a fejét és megrántja a vállát.

Nem veszi fel, amikor a felvágnak. Tény, ki nézni éppen ebből a hugrásból, hogy ügyesen párbajozik, nagyjából senki, de itt van a bibi. Őt azonban ez csöppet sem zavarja. Nem áll le védeni magát, vagy ajnározni, majd rájön, ha úgy hozza a sors. Továbbra is megtartja mosolyát, és pont úgy, hogy az ötödikes jól lássa, megforgatja a szemeit. Épp csak a gondolatbuborék hiányzik a feje mellől: Férfiak. De tény és való, legyen akárhány éves, képtelen belátni, hogy egy nő lehet ügyesebb nála. Ahhoz pedig, hogy valaki jobban párbajozzon nála, nem kell feltétlenül ijesztőnek is lennie.
- Miért? - kérdezi felcsillanó zöld íriszekkel. Neki ilyet vétek mondani, mert ezek után csak még inkább levakarhatatlan lesz. És mivel megvillant Zane érzékeny pontja, és nem, ez nem a lágyék részen van, még valami különös mechanizmus is megindul benne, amely arra sarkallja, hogy maradjon. - Csak nem valami sötét átkon dolgozol? - kérdezi kíváncsiskodva, fejét oldalra döntve, kezeit karba fonva maga előtt. Részéről egyáltalán nem tartja úgy, hogy belepofátlankodott volna a levelébe, így ezt a megjegyzést el is engedi a füle mellett. Elvégre itt van, távolságot hagyva köztük, nem láthatja mit ír, és nem is azt kérdezte, hogy mit ír a papírra, csak annyit, hogy mit csinál.

A személyét illető kérdésre elmosolyodik.
- Nos, az általad elmondottak alapján egy bunkó, állat - részéről nem bánja, ha ennyiben kimerül az ismeretségük, elvégre nem akar olyannal "barátkozni", aki nem akar vele. Ha meg nem barátkoznak, akkor minek akarja tudni a nevét? Őt aztán nem érdekli az ilyen apróság, hogy nem kíváncsiak rá, tud ám olyan lenni, mint Luna Lovegood, sőt akár még olyanabb.
- Szabad? - kérdezi meg, bár ha már meg lenne a felmentése alapból a kérdés alól, de mit tesz Merlin, talán mégsem olyan szellemianalfabéta, mint amilyennek feltételezve van. A választ nem igazán várja meg, nem akar hetekig ott állni, leül a szemközti alkalmatosságra, s előbb Zane profilját fürkészi, majd a sövényt, felváltva.
- Mit nézünk? - kérdezi szemeit összeszűkítve, talán megpróbálja leversenyezni a srácot benne. Mókásnak találja, pont olyannak, akivel érdemes packázni.

[Shaelnek]

Shaelnek ... sok sok szeretettel   


- Tudok egy még jobbat... ne közlekedj nyávogva és elkerülheted a kellemetlen helyzeteket és az előítéleteket. Komolyan nem hiszem el, hogy ezt nekem kell elárulnom neked. Használd már az agyad...  Gondolom tudod, hogy olyan szerved is van.  - Miután kivigyorogta magát, nem hajlandó ránézni, ír ameddig megteheti. Arcának egyik izma se rezzen meg, egyedül jobb szemöldökét húzza fel olykor-olykor, vagy unottan felsóhajt. Nincs ennek semmi eredménye, kezdi kapisgálni, de próbálkozik, hátha észreveszi magát és elpárolog. "Taktikája" nem hosszú életű, Shael tovább beszél.
- Lesz min gondolkodnod visszafelé menet... mert ugye indulni készülsz? - Most pillant fel rá először hosszú percek után, sötét szemei csillannak egyet és arcán reménymosoly jelenik meg. Ilyen kedves arcot is egy évben egyszer vág, kár, hogy elpazarolja.
- Mesés... remek... nagyszerű. - Hasznos szavak ilyen vagy hasonló helyzetekhez kitalálva. Minden mondata végére betesz egy szót közülük. - Elhiszem, hogy nem fogtad fel mit mondtam az előbb, de légy szíves akkor tedd meg most. Nekem-nincs-macskám. Nincs! Oké? Nincs! - Miután letisztázta, hozzáteszi. - Nem nézlek hülyének, nem nézlek semminek. - Nem ismeri, de elsőnek tanulta meg apjától, hogy ne becsüljön le senkit amíg nem térképezte fel. Legyen elővigyázaton, legyen ő az, aki meglep másokat. Ehhez tartja magát.
Mikor már azt hinné elhallgat és békén hagyja, újra megszólal. Eltakartja a levelet és oldalra pillant, lefelé. - Nem. Bár az lenne, ki tudnám próbálni... - Felpillant rá, ezzel azt akarja tudomására hozni, hogy rajta. De most nem erről van szó. Fontos levelet ír apjának, sok kérdéssel és sok válasszal. Túl ijesztő lenne ez egy tiszta lelkű embernek. Lássuk be, ez a lány nem Halálfalónak való és jobb, ha messze elkerüli a sötét oldalt, hogy megőrízhesse szépségét és értékeit. Ha Zane-en múlna figyelmen kívül hagyná mi a jó a lánynak (de én nem ).
Elpakolni kényszerül a levelet a tintát és a pennát. Felháborító, hogy egyesek nem képesek lefoglalni magukat és mások idegeire mennek. Mivé válik ez a világ.
- És melyik a keresztneved? - Kérdezi. - Cöh... milyen ízléstelen. - Megjegyzése kicsit se halk. - De hát nem lehet mindenkinek ízléses és különleges neve. - Egyértelműen magára céloz, mocorog és szögegyenes hátát még egyenesebbre húzza, állát pedig feljebb emeli. Fehér bőrén végigfut a napfény. - Gondolom nem nemesi családból származol... - Hirtelen felemeli karját és tenyerét felé fordítja. - ... inkább ne válaszolj.
Shaelnek láthatóan esze ágában sincs válaszolni, máson jár az esze. Válaszolni nincs ideje kérdésére, leül vele szemben és őt nézi. Zane arca kővé dermed, izmai szabadnapot vesznek ki hirtelenjében, csak szemei szórják a villámokat.
- A válaszom NEM lett volna, már megbocsájts. - Mégis mit képzel magáról, hogy csak így leül hozzá? Döbbenet futkos végig rajta. Az utolsó kérdésre nem válaszol, fejét felé fordítja és farkasszemet néz vele. Ennek a lánynak sem volt gyerekszobája. Zane-nek sem de ő másra fordítja a fölös energiáit.

Zane


Még mindig mosolyog, de nem válaszol. Máskor biztosan nem ő lenne, aki feladja a meddő vitát, de most igazán butaságnak tartja a vita tárgyát. A hülye is tudja, hogy a macskák öntörvényű állatok, s még akkor sem biztos, hogy hallgatnak a gazdira, ha az cicceg nekik. Ha nem nyávogva hívja, a macska még azt sem fogja érzékelni, hogy a lány hívja. Ajkát beharapja a repost annyira a nyelve hegyén van, hogy erőlködnie kell a visszafogáshoz. Az, hogy a srác előítéletes csöppet sem zavarja, nem ez az első eset, de lévén ismeretlenről van szó, gondoljon amit csak akar. Ha esetlegesen a sors úgy akarja, hogy idővel többször sodorja őket egymás társaságába sem fog sokat változni a véleménye, mivel a lány nem fog azon mesterkedni, hogy megkedveltesse magát. Nem kell, nincs szüksége rá.
A félreérthetetlen utalásokat viszont csak azért engedi el a füle mellett, hogy ne kelljen lelépnie. Hogy miért? Mert imádja az ilyen szituációkat. Angyali, bájos mosollyal megy mások idegeire. Ő így foglalja le magát. Meow majd kap egy nagy adag tonhalat, ha innen elmennek, majd jó sokára. Hálás a macskának, már majdnem unatkozott. De így, legalább egy kicsit nem egyedül ücsörög, és még a társaság is majdnem egészen kiszolgálja az igényeit.

Tekintetét még mindig azzal a huncut csillanással fordítja vissza a bokorról, amellyel az előbb pofátlanul letette formás kis hátsóját a székre.
- Semmi gond... - rántja meg a vállát, mintha a mondat elejét nem is hallotta volna, csak azt, hogy már megbocsáss. Egy párat pillog, majd még mindig mosolyogva könyököl az asztalra, mivel már semmi nincs ott, amibe a pisze nóziját beleüthetné és nem is rátartozik, így minden lelkiismeret-furdalás nélkül teszi meg. Lábait az asztal alatt keresztezi, ujja szórakozottan lépked a fekete és fehér négyzetek között.
- Igazság szerint... - kezdi hihetetlen komolysággal, még csak mosoly sincs az arcán közben - ...a szüleim más nevet akartak adni nekem, valami egyedibbet, de rájuk szóltak, hogy az Faragatlan Marha a te számodra van fenntartva. Így lyukadtak ki a Shaelynn-nél. És, hogy válaszoljak egyúttal a kérdésedre, Scarborough vagyok. Nem vagyok nemes, de ismeretlen sem. Az, hogy nem játszom, hogy mindenkinél különb vagyok, még nem tesz kevesebbé. - Hiányzik már neki a mosoly az arcáról, az esetek 95%-ában mosolyog is, de ez most egy kissé neccesebb dolog. Addig móka és muri, amíg egymással csipkelődnek, de a család megsértése más tészta.
- Azt hiszem a családomat kihagyhatod a dolgokból. Én sem sértegetem a tied. Ez elég faragatlan dolog, kedves Karótnyelt úr - szája sarkában bujkáló mosollyal fürkészi a lassan minden bizonnyal robbanni készülő fiút, s belül a tüdejét szorítja az elfojtott öröm. Mi a fene? Ő szólt be valakinek? Ilyen komolyan? Nofene, ez is egy új dolog, és egyet jelent azzal, hogy egyes emberek kicsit nagyobb hatással vannak rá... mint szeretné.

[Shaelnek]

Shaelnek ... sok sok szeretettel   



Őszinte döbbenet, ami arcára ül. Ez most egy vicc, az egész szituáció, ilyen nincs... nem létezik, hogy az egész kastélyban flangáló diákok közül pont őt találja meg és "szórakoztassa" a vigyorával. Hiába néz fel, egyetlen viharfelhőt se lát, amiből véletlen kieshetne egy villám... hiába néz oldalra, a bokrok se kelnek életre, hogy magukkal húzzák a lányt és a macska? ...szót se érdemel, csak ül és nyávog, nem lesz belőle vadállat.
Magára maradt, teljes mértékben.
Becsukja a döbbentettől tátva maradt száját és rápislog. Eltátog egy Tessék? kérdőszót, de végül csak megrázza fejét, mint aki most tér vissza a földre. Nem tud mit hozzászólni, valójában nem akar, inkább benyúl ruhája belsőzsebébe, hogy elrendezze a tintát. Tekintete akaratlanul követi a négyzetről, négyzetre ugráló ujjakat, most minden idegesíti.
Shael kicsit se meglepő módon előbb szólal meg, érezhetően nem bírja a csendet, márpedig a levegőben jó adag feszültség szálldogál, de őt ez nem zavarja... miért nem zavarja? fesztelen és jókedvű mesélésbe kezd nevekről meg a családjáról... bal... bla...
- Megható... - Mosolyából leszűrhető, hogy egy csepp együttérzés sincs benne, nem is kellene hogy legyen, hiszen a pimasz Hugrás épp őt kezdi sértegetni. Mosolya csak egyetlen pillanatra fagy arcára, ez ugyan jól látható mert ha megsértene egy nemest az csúnyán kiütközik arcukra, a következő mondatát hallva dönt úgy, hogy még nem robbantja a bombát. Ő is tud higgadtan és fesztelenül viselkedni, akkor játszanak kicsit.
- Tudod, azt nem megjátsszák... az az emberrel együtt születik, formálódik és teljesedik ki. Hm... - Hümmög mondandója után és enyhe gunyoros mosolyra húzva száját dől hátra széke támlájáig. Tartásán is lazít, lábait széthúzza, merevsége feloldódik és már-már hanyagul ül, egyik kezét feltéve. - De természetesen te ezt nem tudhatod. Az előző pimasz kis megjegyzésed pedig nem felejtem el. Tudod, amit az egyiknek szabad, a másiknak nem. - Most már pontosan tudja kivel áll szemben ezért megengedhet magának ezt-azt. Valamivel fel fogja hergelni a kis aranyost.
Ahogy így ül, lazábban mint szokott, nem sejti, hogy most az egyszer hanyagságra adta fejét és nem tekerte vissza rendesen, a tinta dugóját. Egyetlen heves megmozdulás és az egész könnyen kiborulhat makulátlan öltözékére. És azt sem sejti, hogy a pimasz következő mondata megadja a kezdő lendületet...
- Nem vagyok karót nyelt... - Csattan fel székéből, hogy előre dőljön, arcán szinte belefúrva a lány arcába. Amíg farkasszemet néz vele, a tinta megkezdi útját ruháján és a másodpercek múlásával vidáman csepeg az asztalra. Nedvesség és tintaszag ami feltűnik neki és megszakítva a szemezést (Xd) néz le ruhájára, nadrágjára, a tintafoltra.
- Mi a...?  - Ugrik fel hirtelen, felborítva a széket és elmozdítva az asztalt, talán a lánnyal együtt. Széthúzza ruháját és a tintafoltot nézi, a levél kihullik zsebéből és hiába nézi a foltot, az nem tűnik el azonnal. Bemocskolta, Őt!
- Nézd meg mit csináltál. - Nem zavarja, hogy Shaelnek semmi köze hanyagságához, vagyis annyi köze van, hogy miatta követte el. Úgy néz rá, mint A Bűnösre.

Zane ♥

Igazán tetszik neki, amit lát. Egyszerűen élvezi, szórakoztatja az a döbbent arc, melyre mindösszesen egy ártatlan és bájosan bájos mosollyal reagál. Azt nem gondolta volna, hogy ennyire kiakasztja a srácot, de a valóságról még kevéssé van fogalma, hiszen nem tud legilimentálni. Pedig milyen jó lenne, még jobban szórakozhatna, hiszen azt is tudná, amit a másik nem mond ki.
Szemöldökét felvonva követi aztán a srác mozdulatait, szíve hirtelen kezd el hevesebben verni, a párbaj ígérete kezdi el emelni pulzusát. Arra számít, hogy a másik is pálcát ránt, s az asztal alatt ő is kikeresi saját fegyverének nyelét, biztos, ami biztos alapon.
De semmi, nagyobb a srác füstje, mint a lángja, legalábbis eddig ezt tudja megállapítani, ebből a szempontból akár házat is cserélhetnének, hiszen a hugrásnak előbb jutna eszébe pálcát ragadni, mint a mardisnak, mivé fajul a világ, kérem? Bár a lányban mindig is volt egy csöpp csalódottság, hogy őt nem a Hollóhátba vagy a Griffendélbe sorolta a Süveg, de már ebben a két évben nem fog fellebbezni, és az, hogy milyen, nem a háza fogja meghatározni. Eldöntötte kész, slussz passz.
Tudta jól, hogy nem fog semmilyen együttérzést kiváltani a srácból, igazából nincs is szüksége rá, ha kapna is inkább megkérné, hogy dugja oda, ahova mondja neki. Az viszont meglepi kissé, hogy a magasan feladott labdát nem csapja le. Pedig… Na de mindegy, mivel még egyikükben sem merül fel a távozás gondolata, így egyáltalán nem kételkedik abban, hogy lesz még alkalma kivágni a rezet. A mardisoknál nem nehéz. Meg lesz ennek is a böjtje, készen áll rá, hogy a szokásos inzultálások meglesznek ezután is, akkor meg miért ne élvezné a saját, diadalmas perceit.
- Valóban. Aztán persze jön a pofon, hogy a név nem minden. És a pofon adója általában egy középszerű átlagember… - és kacsintás, mintegy jelezve, hogy az ifjú Karótnyelt úr (név híján ő aggat rá valamit) esetében bizony szívesen tetszelegne ebben a szerepben. Már most elképzeli, ahogy egy adag sárkánytrágyában hasal a srác, természetesen az ő, Shaelynn jóvoltából. Mosolya tovább szélesedik.
- Ó, ne aggódj, én sem felejtettem el a tied… - ígéret? Ó, egyelőre az, de ha ő mondja, akkor várható, hogy így is lesz. Mögötte áll egy egész DS, akiket nem kell sokáig bujtogatni, hogy egy mardist akarjanak szadizni, és ott van Audrey, akivel így is megtárgyalták már, hogy csínyek egész sorozatát fogják elkövetni. És igen, Mr. Faragatlan most írta fel saját nevét a listára. Egyelőre csak így, művésznéven, de nem tart semmibe kideríteni az igazit. Ha nem bájitaltan, vagy gyógynövénytan órán van, az ötletek sokkal gyorsabban jönnek, s már most elhatározza, hogy kiket keres majd fel az ügyben.
Talán a másodperc egy apró töredékéig meglepődik, amikor becézése teljesen kifordítja magából a srácot. Na jó, talán nem egészen, de egy kicsit biztosan, hiszen eddigi laza eleganciáját, ridegségét és lenézését hirtelen félreteszi, s olyannyira belemászik a hugrás arcába, hogy akár a leheletét is érzi arcán. Most talán várhatnánk tőle, hogy megpróbálja kifigurázni, mondjuk, úgy tesz, mintha büdös lenne a szája, vagy megtörölné arcát azt imitálva, hogy lefröcsögte, de nem, ez így eszébe sem jut. Egyszerűen csak vigyorog és állja a szemkontaktust, talán egy centit, ha hátrált az első pillanatban. Nyelve hegyén van már a pikírt válasz, ajkai el is nyílnak, melyek teltségüknek hála akár el is érhetnék a fiú orrát…
Alkalma azonban nincs, hogy kihívó megjegyzését el is mondja, mert a mardis elkapja a tekintetét, de a lány már nem látja meg miért, mivel dől hátra székkel, asztallal, macskaketreccel együtt. Meow hangosan nyávog és mérgesen fúj, Shay-től meg csak néhány meglepett szemmeresztésre és egy elhaló sikkantásra futja mielőtt a földre puffanna és ölébe nem kapja az asztalt. Fájdalmasan nyög fel, azért egy vas asztalt így levenni, nem valami kellemes érzés. Eltart néhány másodpercig mire feltornássza magát és néhány erőt gyűjtő szusszanással a nehéz koholmányt is lelöki magáról, mely hangos kondulással landol mellette a betonon.
- Mi vaaan? – kérdez vissza megrökönyödve. Most ő az, aki meglepődik, de nagyon. Néhány pillanatig értetlenül pillog, ekkor sikerül felfedeznie a pacákat a ruháján. – Vagy úgy… - megrántja a vállát s lassan, komótosan emeli fel pálcáját, ami valószínűleg zuhanás közben került a kezébe. Tudálékosan elvigyorodik.
- Nos, talán az aranyvéreddel, meg a nemesi beképzeltségeddel, netán a családod hírével kiszedhetnéd a foltot… - gúnyolódik, ahogyan a fiú tette korábban. Hogy is hívják az ilyen szituációt? Amikor a fagyi visszanyal? Pálcáját a srác hasára szegezi, s kissé megráncolja orrát. Maga sem érti, miért teszi ezt, talán mert kicsit elhiszi, hogy ő is hibás.
- Evapores! – mondja ki tisztán a folyadékeltüntető bűbájt és bök a nedves felületek felé, s ha mázlija van és nem extra gyorsan száradó tintát használ a mardis, akkor sikerülhet akár az egész foltot eltüntetni. Talán.

[Shaelnek]

Shaelnek ... The beutiful fairy  



Bájosan bájos mosolya idegszállain táncoltatják a lányt, csak egyetlen mozdulat lenne az egész és bájosan bájos arcáról letörölhetné azt a mosolyt. Csak egyetlen mozdulatra lenne szüksége, gyorsra és fájdalommal telire… de karja  meg sem mozdul, nem hogy pálcája felé nyúljon vele és előrántsa.
Bájosan bájos arcának csillogó szemeibe néz éppen és a csillogás fagyos tekintetében próbál utat törni, hogy beragyogja a sötétséget. Azóta próbálkozik mióta először belenézett a fiú szemébe… de most sem sikerül neki, Zane elfordítja fejét és gondolatban játssza le a mozdulatsort; helyette elpakol.
Tökéletesen jó helyen van ott ahol van,  szerencsére rájuk nem jellemző a hősködés és az ész nélküli , felesleges megmozdulások. Mi szüksége lenne rá?  Ez a lány, csak egy idegesítő csitri nagy adag kíváncsisággal megáldva. Fesztelen és vidám, nem találkozott még a sötét oldallal és jobb így neki.
De, hogy tud ennyire az idegeire menni? Erre születni kell. Tovább üti a vasat ami még forróbbá válik, félő elcseppen és megéget valakit.
- Ha tudnak vele bánni, kötve hiszem. A tehetség nem névhez kötött, az inkább az önbizalom. – Erőltetett mosolyra görbül szája legszéle és amerre mozdul arra biccen feje is.
- És megnyugtatlak, számít a név… höhm… nálunk. – Teszi hozzá azonnal, mert ez fontos megjegyezni.
Nem tudja mit vigyorog, de már megint azt teszi amitől Zane a falra tudna mászni. Hát még ha tudná, hogy mire gondol éppen…  
Na de nem bírja ki, hogy ne szólja meg érte. – Te mit vigyorogsz egyfolytában? Rontást küldtek rád, vagy csak erős a késztetés, hogy rángasd a szád? – Előrébb hajol, hogy megnézze. Ki tudja azt is lehet, hogy igaza van, akkor biza megmutatja ő  hogyan tud mosolyogni.  -  Cö… nem lepne meg, ha egyik bénázásod következményét mutogatnád.  
Hosszú ujjait az asztal szélére tapasztja, néha felemelkedik az egyik, majd követi a másik, mintha zongorázna.
Kölcsön szadi visszajár szól a mondás, úgyis kell egy önkéntes áldozat akit természetesen Zane választ majd ki. Szeret túlzásokba esni ha arról van szó, hogy beléphet-e a sötétség birodalmába. Minden vágya, mindent elkövet érte. Bellatrix Lestrange után, egy-két DS tag nem fogja nagyon megijeszteni… csak egy kicsit.  
- Remélem is, hogy nem felejted el, vésd jól a fejedbe Cica. – Pofátlan megszólítás, és annak is szánta, mintha azt közölné, beléptem a zónádba kislány. A következményeket vállalja.
Ő is megkapja a nevet, Karótnyelt… ez több a soknál. A sárga meglepődik a reakciót, Zane korán sem, mélyen a lány szemeibe néz, arcuk  épp nem ér össze, de ha már a pofátlanságnál tartunk akármit megengedhet magának.
Sajnos a kifolyó tinta mindent keresztbe húz és jelenleg jobban érdekli a foltos ruhája, mint a lány.  Felugrik, borítva mindent ami a közelében van, beleértve Shaelt is.
Se egy bocs, se egy aggódó pillantás a földre kerülő szépség irányába. Hogy lenne képes rá figyelni, mikor bemocskolódott makulátlan öltözéke? Düh és felháborodás… és hiába nyúl pálcájához, az nincs a zsebében, kiesett mikor felugrott.
- Hogy mi? Nem látod? A tinta… megszárad… - Kétségbeesetten kutat tekintetével a pálca után és közben az is dühíti, hogy ennyire higgadtnak látja.
- Ne rángasd a vállad, segítsd megkeresni a pálcám mielőtt megszárad a tinta.  - Hangja oktávokkal feljebb emelkedik, arcán aggódás, szemei ide-oda járnak a földön észre sem veszi  Shael közeledését de azt felfogja mit mond.
- Csak a pálcám kell hozzá te ostoba…  - És ekkor hirtelen eltűnik a folt, a nedvesség a szag. Éppen most mikor szemei ráfókuszálnak a pálcára és felé lépne.
- Mi…mit …mit csinálsz? Hozzám ne… - Lenéz a tiszta, fehér ingjére és ha a szemeinek nem hisz, megtapogatja. Száraz. Eltüntette a foltot. Felnéz a lányra de nem szólal meg… nézi hosszú másodpercekig, majd elindul a pálcájáért, hogy felvegye. Mikor háttal áll neki szólal meg.
- Khm… hát ez szép volt. – Torkát köszörüli és elteszi pálcáját. – Annyira nem is vagy ostoba. – Újra megköszörüli torkát, mintha a szavak végigégették volna. Oldalra néz, majd visszafordul felé, ekkor veszi észre a kihullott levelet. Pechére pont a lány lábai előtt hever.
- Remélem nem várod, hogy megköszönjem. - Próbál nem a levélre nézni, nehogy Shael észrevegye.

Zane ♥


Mivel keze már így is pálcája végén nyugszik, meglepni talán úgy lehetne, ha a srác nonverbálisan és észrevétlenül támadna rá. Hm, kár álmodozni, nem áll szándékában nyitni, vagyis talán áll, de nem teszi meg. Szemei ragyognak, de egyáltalán nem jut eszébe, hogy ezt átragassza a srácra, látja rajta, hogy annyi képesség van benne rá, mint egy darab vasnak. Habár ez nem helyes megállapítás, hiszen egy vasat meg lehet bűvölni, életre lehet kelteni, s akár még táncra is lehet késztetni. A mardisból ez egyáltalán nem nézhető ki, bááááár a vidítóvarázs ellen ő sem tudna küzdeni. Ha sikerülne kiszórni rá… és ismét kár az álmodozás, nem tehet ilyet egy mardekárossal, megígérte Minticznek. Vagyis ígérte a francokat, a férfi kérte meg. Ha úgy vesszük.
Mivel nem kell számítania semmire, izmait ellazítja, de hátradől a kovácsoltvas székben, nem olyan lazán, mint a másik, hiszen szegről-végről nőből van, bármily jelentéktelen is társai számára, s bármily jelentéktelen az itt jelenlevő számára.
- A lényegen ez nem változtat - rántja meg a vállát ismét. – Csűrheted-csavarhatod… - újabb félmosoly. Ez a hatalmi vita kezd nevetséges lenni, legalábbis a számára, ugyan mit kell ezen ragozni, úgyis neki van igaza. Ha ezt a mardis is belátná… hát… itt fognak ülni reggelig.
- Látod ezt pontosan jól mondod. Nálatok. Más számára te is csak egy jelentéktelen szürke pötty vagy – mint, ahogyan a jelenlevő barna leányzó számára is jelentéktelen a neve, ezért nem sürgeti felszólítani a bemutatkozásra. Újra kiviláglott ki a bunkó, elvégre az ilyesmit viszonozni illik. Ha már kikényszerítette a nevet. Ez valahogy mindig így van. Pont az követi el az alapvető illemhibákat, aki olyannyira felvág rájuk.
-Talán csak nem bajod van vele? – válaszol kérdésre kérdéssel. Ugyan miért adná meg az örömöt, hogy válaszol? Kezdeményezhetne újabb szájkaratét vele, úgyis annyira élvezi, de kíváncsi rá, mit vált ki belőle. Sajnos azonban kétli, hogy erre választ fog kapni. Őszintét biztosan nem, hiszen ugyan ki vallaná be, hogy a falra tudna mászni tőle. Látszik rajta, hogy ettől csak még boldogabb lenne. Ebből a helyzetből jól kijönni nem lehet, ha nem válaszol is elárulja magát, sőt már kérdéssel is megtette. Most már tényleg vigyorog, nem csak ajkai görbülnek, de fogai is kilátszanak már, és az az idegesítő elégedettség. Önelégültség lenne? Igen, leginkább az.
Hm, szívesen tartana előadást arról, hogyan is képes bénázni, bár lehet, több tudatosság lenne benne.
A becézés azonban elég erősre sikeredik. Becézték már, de sosem kedveskedve, csak azért, hogy lealacsonyítsák. Volt már Csillagom, volt már Szépségem és Tündérkém, ezek még hagyján, de a Cica eddig a legdurvább. Odavan a macskákért, de emberben az ilyesmi pont az, amitől kiveri a víz. Az arca elpirul és szinte egy pillanat alatt futja el a pulykaméreg. Zöldjei vészjóslóan villannak meg és talán egy pillanatig félő, hogy ő ugrik fel előbb. Szíve felgyorsul, s most nála billeg a bili, amely talán csak Meow nyávogásának köszönhetően marad a fenekén. Felkönyököl a karfára és morcos arcát egyik keze mögé rejti. Vesz néhány levegőt…
- Komolyan így nevezel? – szemei felérnek egy gyilkos átokkal, a zöld villanás legalábbis egészen olyan. Hihetetlen, de igaz, számon kéri rajta. Jobb, mintha beanyázna, de kíváncsi rá, hogy a macska ihlette-e az utált azonosítást. Ajkait vékonyra próbálja préselni, de McGalagonyhoz mérve ez egy értékelhetetlen próbálkozás. Nem kér, nem vár választ. Miért? Mert megadta neki a revansot egy, saját véleménye szerint sokkal találóbb becenévvel. Természetesen ez a fiatalembernek nem tetszik olyan nagyon.
Míg Shay képes valamelyest uralkodni magán, addig a zöld bizony elveszíti maradék hidegvérét és ingerlően közel hajol. Ingerlő, de azám, a barnaság azt sem tudja, mihez nyúljon. Kifigurázza? Ráleheljen? Bár leheletével nincs gond. Harapja meg az orrát, vagy csak nyalja meg? Netán puszilja meg? Vagy elég, ha csak diadalittasan elvigyorodik. Lehetőségek egész sora, de nincs ideje egyikre sem. Sürgős tanyálási kötelességei adódnak…
Az asztal nehéz, de még szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem sarokkal lefelé találja gyomron. A csípőcsontján azonban akkorát kondul, hogy a szeme könnybe lábad. Nem fog sírni, ahhoz túl sok gurkóütést szenvedett már el, épp ezért már látatlanban biztos benne, hogy ennek nyoma marad. Ennek megfelelően, amint képes visszaszabályozni a légzését letolja magáról a sakkasztalt, és fel is kecmereg.
A nyilalló fájdalom ellenére is tudja szórakoztatni az a pánik, ami eluralkodik a srácon, maszatos ruhája miatt. Persze, neki így kellene bemennie a kastélyba, a társai pedig biztosan nem hagynák szó nélkül, ahogy ő sem.
- Befognád végre? – torkolja le, s a tiltakozás ellenére is elvégzi a bűbájt. A pálcája elszívja a kifolyt tintát, és Zane szerencséjére nem marad ott semmi. Részéről nem reagál a jelzőkre, másoktól is megkapta már, és lehet nem is alaptalan, de elmehetnek a sunyiba.
- Ami azt illeti… - címzi a srác hátának mondandóját, szemöldökét felvonja, és rosszindulatúan mosolyog hozzá - …de igen. Nem bánnám, ha megköszönnéd, azt már nem merem felvetni, hogy talán bocsánatot is kérhetnél… - megmarkolja ismét megnyilalló csípőjét és fájdalmasan felszisszen. Szemöldökét összevonva kissé féloldalasan fordul, csak az nem tűnik fel neki, hogy a fájó része van Zane felé. Ingje alját felhajtja, szoknyája szélét pedig egy kicsit lefelé. Újra felszisszen, ahogyan hasán meglátja a felhorzsolt és már most liluló sebet.
- Francba… - szegény Meownak még várnia kell a sorára, egyelőre emlékezetében kutat valami használható bűbáj után. Arrébb lép, hogy felállítson egy széket, amire leülhet, de belerúg az összehajtott levélbe. Ajkát beharapja, felpillant Zane szemeibe aztán vissza a földre. Lehajol és felveszi a pergamendarabot. Nem akarja kinyitni, de ezt a másik valószínűleg nem tudja. Gonoszul elmosolyodik.

[Shaelnek]

Shaelnek ... Beautiful Fairy with a Gold Hand and with green eyes  


Arcizmai néha megrezzennek, kedve lenne felszisszenni mikor kioktatást kap vidámabbnál-vidámabb stílusban. Egyesek mit megengednek maguknak? Behatolnak más türelmi zónájába és az idegeire mennek. Ezek után mondja valaki azt Zane-nek, hogy ő az önző, mert saját maga szórakoztatására kínoz másokat mint idegileg, mint fizikailag egyaránt.  
 Stílusos frizurája égnek áll a hallottaktól, a sárga fényévekkel el van tévedve az ő fajtájával kapcsolatban és a legborzasztóbb az egészben, hogy büszke rá. Zane nem bírja tovább idegekkel, felkönyököl az asztalra, arcát tenyerébe süllyeszti és miközben ujjai közt Shaelt nézi, döbbenettől remegő ajkakkal szólal meg. Ő kap oktatást?! Ő?!
-Tudod, kicsi butácska sárga… - Vesz egy nagyobb levegőt. - … a nálunk, kicsit tágabb társadalmi réteg, mint amiben mondjuk te mozogsz. – Az a bizonyos réteg igen csekélyke létszámú, ám mindenki tud róluk, még a középréteg és  az alja nép is. -   Nem tehetsz róla, de ez engem nem érdekel… ahogy az sem, hogy  fogalmad sincs a szokásainkról és az elvárásainkról.  Az pedig legkevésbé sem érdekel, hogyan viszonyulsz hozzánk.  Nem vagy abban a helyzetben, hogy sértegess. – Visszaegyenesedik, arca komorrá válik, tekintete hasítja a lány zöldjeit. Megnyalja szája jobb sarkát, mindig ezt csinálja, ha gondolataiba sötét árnyak kúsznak. Egyértelmű célzás, ki kerülne ki győztesen és nem feltétlenül az erőviszonyokra kell érteni.  Zane egyébként sem kezdeményez, inkább élvezi , hogy jártathatja a száját. Kár, hogy Shael is ugyan ezt szereti csinálni. Az idegpárbajt  ebben a kivételes  helyzetben a lány nyerné. A bemutatkozást nem kell elkapkodni, mindent a maga idejében.
- Akad némi… - Nincs hozzászokva, kiégnek saját nevetőizmai , és nem utolsó sorban nem indokolt ez a folytonos mosolygás. Zane nem az a vicces fiú.
Abbahagyja a zongorázást, ujjait ökölbe szorítja és jobbra-balra billegteti az asztallapon, majd kicsivel később kopog vele.
- Neked nem volt gyerekszobád, ezért mész szándékosan mások idegeire. – Úgy beszél hozzá, mintha elemezné a lányt. Pocsék pszichológus lenne belőle, pszichopatákat egyébként se alkalmaznának mert egytől egyig kergetné halálba betegeit, mindezt úgy, hogy azok örülnének neki.  A lánykát nem akarja halálba kergetni, deegyébként se hatásos ellene semmi, valószínű úgy kelt fel, hogy eldöntötte valaki idegeire megy tűzön és vízen át. Sajnos Worthingtonnak meg kell húznia magát egyelőre, ezért idén nem csinált komolyabb balhét és nem fogja a sárga miatt feladni titkolózását. Más módszerekkel kell kiiktatnia támadóit, akik egyébként normális  átlagemberek de ha tudnák kivel beszélnek.  Dumbledore anno mesélt a kastélyban járkáló gonoszokról, akik azóta se buktak le, köztük Zane sem.  Más vizekre kell terelni a beszélgetést és ezt meg is teszi a becézéssel. Ajkaira elégedett mosoly kúszik a reakciót látva.
- Talán nem hallottad jól? Megismételjem?... Cica. – Most kezdi élvezni, hogy beszélgetnek,  ha a lányka ölni tudna szemével, most az pillanatokkal később az Azkabanba találná magát száz ocsmány dementor képébe bámulva.
- Vigyázz azokkal a zöldekkel, nehogy megsebezz…  - Tesz még rá egy lapáttal, ahogy megérezi  a vérszagot. Végigseper vállán, leszórva az átkokat és villámnyilakat ruhájáról.  Ez a nyugodtság és lazaság nem sokáig uralja testét, a visszavágás hamar érkezik és a cérna elszakad, Zane előre dől,  Shael arcába fúrja arcát de mielőtt bármit csinálhatna vele, megtörténik a baj.
Az öltözéke, a makulátlan öltözéke… tintás lesz. Nincs más választása, mint a pánikolás. A tinta első osztályú, ahogy az inge szövete is finom anyagú. Vagy rögtön kiveszi a foltot, vagy soha nem sikerül. Felugrik helyéről borítva mindent maga körül, de a pálca sehol, kiesett a földre. Ha Shael Zane előtt állna, magyarul az útjában, ismét felborítaná nagy sietségében de mivel mellette áll, nem lesz újabb baja szegény lánynak. Bőven sok testére az a sérülés ami miatt felszisszent.
A pálca nincs meg, Shael viszont közeledik és elvégzi a bűbájt. Ezt tette? Hihetetlen dolgok történnek itt. Tiltakozni se volt ideje közeledése ellen. A lényeg lényege, hogy a folt volt nincs egyetlen pöttyöt kivéve, ami lejjebb került valami oknál fogva, talán mikor felugrott, lefröcskölődött inge alja is. Alig látszik, de attól még ott van! Ezt akkor veszi észre, mikor már pálcáját kezében tartva fordul vissza felé. Megköszönés helyett említi.
- Ami azt illeti, itt maradt egy folt... - Mutat arra a pöttyre amit nagyítóval is alig látni ingén de Zane látja, megérzi ha valami nem stimmel. Ujjaival idegesen forgatja pálcáját kezében, nem tud túllépni, hogy folt esett rajta (szerinte) a lány miatt. Egymással szemben állnak és nem tud neki mit mondani, nem tudja kimondani... szája csak akkor mozdul ismét mikor Shael megszólal...
- Mit mondasz? - Megrőkönyödik nagy hirtelenjében. - Bocsánatot? Éhhn? Thhőőled?... bbhhocsáánatot? - Száján esnek ki a szavak, főleg azért mert a lányka privát vetkőzést hoz össze. Ettől függetlenül Zane tarja magát csak szemei járnak táncot a lány testén. Nagyon - izgató - testén.
Nem hisz szemeinek, hogy ezt csak így előtte megcsinálja. Semmi előzetes nélkül, meg se kérte, hogy forduljon el...  Hosszú másodpercekig áll és bámulja annyira, hogy pálcája kiesik kezéből és hangosan koppan.
- Ehhezzel nem hatsz meg. - látszik rajta, hogy még mindig a látottak hatása alatt áll. Beszél össze-vissza XD. Lehajol a pálcáért amit gyorsan felkap és rászorítja ujjait... - Ez csak egy karcolás, mert olyan béna vagy, hogy nem tudsz magadra vigyázni, úgyhogy ha megkérhetlek rá, ne próbáld rám kenni. - ... végével a lány felé int néhányat, pontosabban a sebe felé. Terelésként int a másik irányba is mire a szék és az asztal visszakerül eredeti helyére.
- Különben, ha ilyen ügyes lány vagy...  - azt ügyest természetesen némi gúnyos éllel ejti. - ... eltüntetheted azt is.
A levél, észrevette... mi több felveszi és itt a vég. közelebb lép, sokkal közelebb. - Nem illik más levelét eltulajdonítani add szépen ide és senkinek nem esik bántódása. - Hirtelen nyújtja felé egyik kezét, követelve a levelet.
- Add ide! - Parancsolja. Ha kell, végigkergeti a kastélyon.

Zane ♥


Olyan tanító mosollyal hallgatja végig a mardekáros srácot, hogy olyat még Umbridge professzor sem tudott virítani. Részéről a családkérdéseken csak nagyot tud sóhajtani. Nem ellenzi, hogy az aranyvérűek csak aranyvérűekkel keveredjenek, noha úgy gondolja, a vér még nem teszi jóvá a gének hibáját. Bólogat, mintha csak azt tartaná világszenzációnak és dicséretes megmozdulásnak, hogy a srác képes összefüggően beszélni.
- Most mondasz ügyesen ellent magadnak – hangja dorgáló, úgy tűnik, kivételesen jól szórakozik. Nem hatja meg semmilyen utalgatás, a világ így működik, s neki egy évvel több tapasztalata van. – De tudod mit? Legyen. Most jobban érzed magad? – vigyora elárulja, hogy attól, mert szavaival elfogadja, amit a srác mond, egyáltalán nincs így. Ezzel is csak tovább idegeli, s ha ő úgy, hát Shay sem fogja többe nézni egy gőzölgő kupac sárkánytrágyánál. Hogy miért? Egyszerű. Nem bizonyított. Neki pedig addig ne kérjen ki senki semmit, amíg legalább a szikráját nem mutatja meg annak, amit papol. Tulajdonképpen kineveti a srác gőgösségét, amikor amaz megemlíti, hogy nincs abban a helyzetben, hogy sértegesse. Dehogy nincs, igazából szinte csak ebbe a helyzetbe tud kerülni, ha adják alá a lovat. És itt folyamatosan adva van, nem egyetlen paci, de egy egész mén, egy vad musztáng mén. Tulajdonképpen ki is az áldozat akkor?
- Megesik – zárja rövidre a mosolykérdést is. Ugyan talán felmerül benne, hogy rákérdez, hogy mégis mi baja lehet az ő csodaszép mosolyával, de az energiáit inkább más területeken való masszív támadásnak szenteli. Mint például az az ártatlan és csak játékból tett gúnynév, mely viszont akkora telitalálat volt, hogy még a lottónyeremény is csak gyenge zsebpénz növelés érzését keltené emellett.
A gyerekszobás megjegyzésen kellemeset derül, halkan, de csengő hangon nevet fel, még hogy Zane nem vicces fiú. Talán hevesebben nevet a nempoénon, mint egyébként talán elvárható lenne, de van benne egy kis tüske, amiért így próbál visszavágni. Nem olyan kegyetlen, de mégis szurkáló, pont amennyire kell.  Ha tudná, hogy mire gondol, ő maga ajánlkozna alanynak az ifjú pszichomókusnál, hogy egy egészen különleges tanulmányt ajándékozzon neki. Jó lenne, igazán élvezné a dolgot.

Nem válaszol, nem kéri, hogy ismételje meg az utált jelzőt, de megteszi. Az orrnyerge és elvörösödik s ezzel ad egy tiszavirág életű diadalt a fiúnak. Örül neki, mint majom a farkának, élvezi, ott érzi magát valahol az olimposzi istenek között. Aztán jön a kegyelemdöfés, a Karótnyelt megnevezés és Zane uralma úgy omlik össze, ahogy elméjének ingatag kártyavára. A villanásnyi meglepettség már tovamúlik,  ő pedig kegyetlen húzások egész tárházát vonultatja fel fejében. De nem, nincs ideje rá, hogy kiválassza a legrongálóbbat.
Talán valahol a felháborodás és a gyermeteg pánikolás között egy hangyányi lelkiismeret furdalása, sajnálata támad a mardis irányába, s ez sarkallja áldott jó szívét cselekvésre. Egy laza ujjgyakorlat az egész, de hála a srác hisztijének, nem sikerül tökéletesen eltüntetnie a foltot. Összeszűkített szemeinek sarkából  vet egy sanda pillantást a nem létező pöttyre és magában jól  elküldi a sunyiba azzal együtt. Cicceg egyet és egy vállrándítással teszi fel a koronát.
- Dobd ki akkor a fenébe… - illeszti még ezt a lekezelő reakciójához.  Amíg nem érezte lüktető csípőjét, addig szívesen segített, bár így utólag inkább még rá kellett volna tennie egy lapáttal.
- Rémesen gyerekes vagy… - bagoly mondja ugyebár, de ezt most hagyjuk is. Kicsúszik a száján. A pálca kiejtésre nem reagál, pedig, ha leesne neki, biztosan kegyetlenül meg is jegyezné, hogy na vajon ki beszél bénázásról.
- Mi van? – akkor esik csak le neki, hogy miről is beszél a srác, amikor fedetlen sebére kerülnek a barnák. Így már világos - Dugd csak a meghatottságod oda, ahova gondolom… - reakció nélkül hagyja a megjegyzést, ha eszébe jutna az a nyüves bűbáj, amivel begyógyíthatná a sebét, meg is tenné.
- Én vagyok a béna? Mégis a te ruhád lett tintás… - húzza össze szemöldökeit és egy pillanatig felmerül benne, hogy szól, az üvegcse még mindig a zsebében van, így kvázi bármikor ismét elöntheti a maradék folyadék. Az lenne már jó.
Kegyesek ma hozzá az égiek, hiszen mindig adnak neki egy mankót, amivel aztán jól gyomorszájon bökheti Mr Karótnyletet. És ő, mint jó sárga pihés kiscsibe szépen felkapkodja a lehetőség apró magvacskáit, úgy mint most a pergament.
- Egy. Mi a frászt képzelsssz.. ? – felszisszen, ahogyan a hirtelen közeledő srác elől megpróbálja eltartani a levelét. Ismét megrándul, ahogy az az égető fájdalom belemar. Nem szereti a vágás sebeket. - …mégis ki vagyok én? Mit érdekel engem a te leveled? – durván a mellkasának nyomja a levelet, ezzel el is taszítva Zanet. A levelet útjára engedi, vagy a kezébe vagy nem, mit törődik ő vele?
- Kettő. Ügyes vagyok… – ezt csak úgy a miheztartás végett és, hogy még odaszúrjon neki, felemeli a pálcát, s a korábban mutatott szinte mikroszkopikus pöttyre irányítja pálcáját. Ő nem látja hol van, csak emlékszik hova mutatott a fiú. ~Tergeo…~ mondja ki csak gondolatban a folt tisztító bűbájt. – És három. Menj a fenébe… - hirtelen fordul el, azzal a lendülettel kap is oldalához. Egy halkat még káromkodik, majd elindul végre a még mindig sértődötten nyávogó Meow és ketrece felé.