Udvarok

[- Akkor próbálkozhatsz más emberekkel, akiket nem ismersz még annyira, és akik ugyanazokat a dolgokat szeretik, mint te. Kviddics pölö? Azt mindenki szereti]

Louise

 

Ránézésre is gondoltam, hogy Louise felettem jár, bár azt nem igazán sikerült megtippelnem, hogy pontosan melyik évfolyamba. Nem tudom, hogy szerencse-e, hogy még van egy éve, vagy jobb lenne, ha idén tudna végezni. Munkát valószínű nem kapna, de talán jobban el tudna tűnni, amíg ez az egész megváltozik. Ha megváltozik egyáltalán, bár ha nem, külföldön talán el tudna rejtőzni. Viszont így, hogy van egy éve, talán jobb neki, amíg csak az ilyenek piszkálják, nem a szüleik.
 Nagyon rossz lehet barátok nélkül, főleg úgy, ha évekig azt hiszed, hogy vannak, aztán kiderül, hogy nincsenek. Utána biztosan azért nem tudott újakat szerezni, mert már nem nagyon tud megbízni az emberekben. Nem is lehet könnyű másodszorra is nekifutni valaminek, amivel először rossz tapasztalataid voltak.
 Talán szerencsés lenne témát váltani, abból, hogy mennyire negatívan látja saját magát a múltban, elég egyértelmű, hogy a lány nem szívesen beszél róla, de akkor biztosan szólna. Szerintem nagyon más megoldás nem lenne, mint most helyrehozni a dolgokat, amiket régen elrontott, akkor legalább addig békén hagynák, amíg nagyon bedurvul a helyzet. Aztán, ha muglik a szülei, egyszer úgyis előveszik, és akkor sajnos már pár barát a Roxforton belül nem sokat ér. Én biztosan nagyon régen leléptem volna már az iskolából, és beállok a lázadók közé, ha ennyire kilátástalannak tűnne a helyzetem itt. Vagy legalább az iskolán belül tűnök el, állítólag itt bent is vannak rendszerellenesek, akikre folyamatosan vadásznak a háztársaim, eredménytelenül.
 - Akkor próbálkozhatsz más emberekkel, akiket nem ismersz még annyira, és akik ugyanazokat a dolgokat szeretik, mint te. Kviddics pölö? Azt mindenki szereti- legalábbis, nem tudom elképzelni, hogy hogyan lehet nem szeretni. Valószínű úgy, ha egyszer kipróbáltad, béna voltál, és bekapcsolt a savanyú a szőlő effektus, esetleg rögtön az első válogatáson történt veled valami, ami nagyon fájt vagy nagyon megijedtél tőle, de az sem feltétlenül eredményezi azt, hogy megutáld. Lőttek már hasba gurkóval az egyik válogatáson, egy hónapig látszott, de azért még ugyanúgy szeretem a kviddicset.
 - Mit szoktál csinálni amúgy szabadidődben?- rámosolygok, annyira barátságosan, amennyire csak tudok. Biztos van egy csomó dolog, amit szeret csinálni, és amit együtt csinálhatna valaki mással. Például biztosan sokat olvas, ha a Hollóhátba osztotta a süveg, vagy sokat tanul, és akkor máris csak annyit kell tennie, hogy korrepetál valakit, aki rosszul tanul. Ami azt illeti, nekem sem ártana egy kis segítség bájitaltanból, de szerintem ahhoz úgysem lenne türelme, hogy velem megértesse az anyagot.

Néztem egy darabig magam elé, és hagytam, hogy Caelius feldolgozza, amit neki mondtam. Nem tudtam, hogy milyen következtetést fog levonni mindebből, csak azt reméltem, hogy rendesen a fejébe vési a hibám és soha nem akad majd össze ilyen emberekkel, és hogy ő maga sem válik ilyenné. Nem úgy tűnt, hogy hajlama lenne rá, de egy rossz példa azért még nem árthat. Szerettem volna, ha megmarad ilyen kedvesnek és nyitottnak. Talán az, amit a legjobban utáltam ebben az új varázsvilágban, az volt, hogy a gyerekekből túl korán felnőtteket akartak csinálni. Elhitetve velük, hogy a rendszernek szüksége van rájuk, hogy kémkedjenek, spiclik legyenek és a többi. Undorító. Minden gyereknek kijár a gyerekkor, és ez az, amit most elvesznek tőlünk. Hogy lesz majd normális ember abból, aki már tizenegy évesen is kínzásokkal körülvéve élt? Hát sehogy. Vagy pszichopaták lesznek és folytatják a hagyományt, vagy érzelmi fogyatékosok és szorongók lesznek egész életükben. Csak reméltem, hogy ez Caeliushoz nem fog elérni, mert aranyos gyereknek tűnt. Nem lett volna szívem ettől megfosztani.
- Akkor próbálkozhatsz más emberekkel, akiket nem ismersz még annyira, és akik ugyanazokat a dolgokat szeretik, mint te. Kviddics pölö? Azt mindenki szereti – mondta végül, én pedig elmosolyodtam. Valami hasonló válaszban reménykedtem. Igazán aranyos volt tőle, hogy megpróbált segíteni, bár sok esélyt nem láttam az új barátok szerzésére.
- Hát, nem is tudom – mondtam neki végül és meglöktem a vállammal. – Szereted a kviddicst, Caelius?
Vártam, hogy veszi-e a lapot, és közben hallgatóztam, meg forgattam a fejem. Ne akartam, hogy azt higgye untat a társasága, de mostanában egy percre sem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy lankadjon a figyelmem.
- Hát a szabadidőmben mostanában leginkább olvasok., vagy profi szinten parázok – válaszolom az igazsághoz híven. Mostanában tényleg nem csináltam semmi mást. Régebben szerettem kijárni a barátaimmal az udvarra, smárolni fiúkkal mindenféle folyosókon. Körmöt festeni és sminkdélutánokat tartani, vagy bármit, ami kicsit is szórakoztató volt. Viszont mindez már a múlté. Mostanában még a saját körmöm sem merem kifesteni, nehogy az hívja fel rám a figyelmet. – Mit javasolsz, milyen új hobbikba kezdjek bele? Nincs valami jó ötleted? – kérdeztem tőle. Sosem tudni, hogy kinek mi fordul meg a fejében, lehet, hogy Cael valami fantasztikussal fog előrukkolni. Végül is művész lélek.

[- Aham, persze, már gyerekkoromtól kviddicsezni szeretnék. A nővéremmel minden évben próbálunk bekerülni a csapatba, remélem, hogy jövőre már drukkolhatsz ellenünk]

Louise

 

Örülök, hogy végre mosolyog, bár nem tudom, hogy ez mennyire őszinte vagy boldog, de legalább mosolyog. Szerintem a legrosszabb dolog, amit az új rendszer hozott magával, az emberek új hozzáállása. Ha továbbra is próbálna mindenki úgy viselkedni, ugyanúgy mosolyogni, pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, minden más lehetne. Én is viszonylag jól érzem magam az optimistább hozzáállásomnak köszönhetően, pedig én még attól is félhetnék, hogy bukok.
 - Aham, persze, már gyerekkoromtól kviddicsezni szeretnék. A nővéremmel minden évben próbálunk bekerülni a csapatba, remélem, hogy jövőre már drukkolhatsz ellenünk- széles mosollyal nézek a lányra, úgy tűnik, hogy már egy kicsit jobb kedve van. Jövőre már ötödikes leszek, úgyhogy akkor már tényleg ideje lenne bekerülni a csapatba. Sokan ki fognak öregedni, de legalább tízszeres túljelentkezés lesz, úgyhogy nyáron muszáj lesz gyakorolgatni. Úgy tűnik, Louise nem annyira rajong a kviddicsért, talán azért, mert nem nézte már gyerekkorától kezdve a meccseket, bár ez még önmagában nem lenne ok. Ha ma látnék először kviddics meccset, szerintem ugyanúgy tudnám, hogy ezt nekem játszanom kell. - Egyébként, inkább Cael-nek hívnak a barátaim, nyugodtan szólíthatsz így- aztán nem tudom, mennyire leszünk barátok, nem nagyon voltak még a házon kívül barátaim, a hugrások egy kicsit bénák, a griffesek utálnak minket, a hollósokat meg ritkán lehet könyvön kívül látni, mindig jó mélyen elbújnak bennük. Meg elvileg nem is nagyon szabadna beszélgetni a mugli-szülöttekkel, de hát nincs rájuk írva, és nem voltam soha különösebben szabálytisztelő. Egy pillanatra azért én is körbefülelek, amikor látom, hogy Louise így tesz.
 Egy kicsit elgondolkozok, hogy milyen hobbikat kéne javasolnom, miután egyet mondott, ami tényleg nem csoportos tevékenység. Én szabadidőmben rajzolok, kviddicses dolgokat nézegetek, olvasok valami érdekesnek tűnő kalandregényt, néha varázslósakkozok, vagy a barátaimmal csinálok valamit, például elmegyünk Roxmortsozni, játszunk valamit, vagy valami más számára teljesen értelmetlennek tűnő, de szórakoztató ostobasággal múlatjuk az időt. Nem tudom, hogy Louise mit szeret csinálni, bár a lányok általánosságban szeretnek szépítkezni meg vásárolni, meg ezeket az unalmas romantikus történeteket olvasgatni. Ezek mondjuk nem minden lányra igazak.
 - Sajnos nem tudom, mit szeretsz csinálni, érdemes kipróbálni minél több dolgot. Varázslósakk? Valami más játék? Én az új barátaim vagy Roxmortsban szerzem, vagy odajönnek, amikor a klubhelyiségben beszélgetünk a kviddicsről, és nézegetünk valami újságot. Tényleg bármi jó, a fontos csak az, hogy érdekeljen a téma, és szeresd, akkor máris találkozol emberekkel, akikkel van bennetek valami közös. Sajnos, konkrétabbat nem tudok mondani, nem igazán tudom, hogy szórakoznak a lányok- egy félmosoly kúszik az arcomra, ami ott is marad még jó néhány másodpercig, miközben felpillantok a felhők felé. Sajnos, tényleg fogalmam sincs, hogy mit szeretnek a lányok, Clarice ugyanúgy szereti a kviddicset, mint én, meg ugyanúgy olvasgat, csak más típusú könyveket, meg ugyanúgy van egy macskája, aki remélhetőleg nem olyan agresszív szörnyeteg, mint az enyém, ha nagyobb lett. Az egyetlen szenvedélye, amit nem tudok megérteni, hogy vásárolgat olyan dolgokat, amik tök unalmasak, és inkább rábízom anyára, hogy vegye meg nekem, pölö ruhák, táskák, tisztálkodási eszközök. A vásárlást a lányok általában szeretik, ahogy a sminkeket, a ruhákat és az ékszereket is, de biztos akkor is szórakoznak valahogy, ha épp kifogytak a pénzből. Csak fogalmam sincsen, hogy.

- Aham, persze, már gyerekkoromtól kviddicsezni szeretnék. A nővéremmel minden évben próbálunk bekerülni a csapatba, remélem, hogy jövőre már drukkolhatsz ellenünk – feleli a kérdésemre, mire megint elmosolyodok. Határozottan kezdem megkedvelni.
- Miért ne drukkolnék inkább nektek? – kérdezem és megrántom a vállam. Sosem voltam hatalmas kviddicsfan. Egy: durva sport. Kettő: sport. Három: a legizgibb, amikor valaki leesik a seprűjéről. Durva. – És a nővéred melyik házba jár? Ismerhetem?
Abból, hogy azt mondta drukkolhatok ellenük, arra tippeltem, hogy a nővére is mardekáros. Ami nem lenne meglepő, mert elég gyakori, ha egy család tagjai ugyan abba a házba járnak. Végül is, ugyan azt hozzák otthonról. Vagy csak Caelius annyira beleélte már magát, hogy a csapathoz számítja magát is. Minden esetre kívántam neki, hogy bekerülhessen a csapatba. Meg, hogy legyen egyáltalán még csapat jövőre.
- Egyébként, inkább Cael-nek hívnak a barátaim, nyugodtan szólíthatsz így – mondta, mire ránéztem. Ez nagyon kedves gesztus volt tőle, amit már régen tett meg bárki is az irányomba. Még akkor is, ha nem láttam sok rációt abban, hogy tudnánk találni sok olyan helyzetet, amikor nem fenyegető a származásom. Eszem ágában sem volt bajba keverni ezt a srácot, főleg azok után, hogy ember számba vett. Sőt, még a barátságát is felajánlotta.
- Én csak Louise vagyok, vagy maximum Lou – vontam meg a vállam. – A tiédből jobban hangzik a rövidítés. A Lou olyan, mintha valami kettyós lennék – forgattam meg az ujjam a halántékom mellett. – Ne érts félre, közel állok ahhoz, de azért adjunk a látszatra – dobtam hátra a hatás kedvéért a fonatomat. Régebben jobban nézett volna ki ez a mozdulat a kiengedett hajammal, de azért már ennek is örültem. Mert ez a pillanat könnyed volt. Barátságos, egyszerű és maradandó. Ez a srác édes volt és tetszett az optimizmusa. Sokkal több ilyen emberre lenne szükség a mai világban, és kevesebbre a beletörődő szürkéből, mint én.  – Különben meg kéne valami új becenév, ha már új hobbim lesz.
- Sajnos nem tudom, mit szeretsz csinálni, érdemes kipróbálni minél több dolgot. Varázslósakk? Valami más játék? – javasolja Cael. Aki ezentúl csak simán Cael.
- Imádok varázslósakkozni. Szerintem ez hollós betegség, mert majdnem mindenki játssza nálunk, de még mindig fenn áll a probléma, hogy senki nem áll velem szóba. Pláne nem a klubhelyiségben – sóhajtom, és eszembe jut, hogy régebben mennyit játszottam. Tényleg szerettem a játékot, mert élvezettel töltött el a tudat, hogy puszta logikával győzhetek le valakit. És sokszor győztem.
- Én az új barátaim vagy Roxmortsban szerzem, vagy odajönnek, amikor a klubhelyiségben beszélgetünk a kviddicsről, és nézegetünk valami újságot – folytatja. Le vagyok tőle nyűgözve, de egy kérdés felbukkan a fejemben. Hogy a jó életbe került ez a fiú a mardekárba? Túl kedves a többi mardekároshoz képest, és segítőkész, plusz bátor, amiért velem is szóba áll. Tutira valami kis simlis, aki úgy túljár az eszeden, hogy észre sem veszed. - Tényleg bármi jó, a fontos csak az, hogy érdekeljen a téma, és szeresd, akkor máris találkozol emberekkel, akikkel van bennetek valami közös. Sajnos, konkrétabbat nem tudok mondani, nem igazán tudom, hogy szórakoznak a lányok – mosolyodik el, mire én is elmosolyodok. Eszembe jut, hogy miket is szeretnek csinálni a lányok.
- A lányok szeretnek vásárolni, pletykálni, csokit enni, körmöt festeni, olvasni és különböző pasikat az ujjuk köré csavarni – nosztalgiázok egy fáradt mosollyal az arcomon. Annyira gyermekinek tűnik minden a felsoroltak közül. Tényleg olyan, mintha nem is én lettem volna, aki néhány hónappal ezelőtt még csak azzal foglalkozott, hogy minél népszerűbb legyen néhány agyatlan liba körében. – De azok a lányok nem sárvérűek, nem egy háború kellős közepén csücsülnek az Ide célozz!-tábla alatt, és legfőképpen nem tudják, hogy mit jelent a felelősség, meg a szabadság. – Nem akartam ide visszakanyarodni, de ahogy mindig, a gondolataim átvették az irányítást. Esélyem sem volt, hiszen minden nap minden egyes percében ez vett körül. Nem volt más impulzus, ami elterelte volna a gondolataim folyamát. Csak a háború, a magány és a szabadulás reménye. Visszanéztem Caelra, és tudtam, hogy ezt most akkor is fel kell függesztenem egy kicsit. Ő csak egy srác, akit szerencsére ennek a mocsoknak egy jó része eddig elkerült. Nem akartam belerángatni csak azért, mert nem vagyok képes félretenni saját magam egy kis időre.
- Cael, te hogy a fenébe kerültél a mardekárba? Kedves vagy, aranyos és segítőkész – mondtam neki inkább. – Mit tudsz? - kérdeztem egy erőltetett félmosollyal.

[- Jó, háromból két meccsen nekünk is szurkolhatsz, úgy gondoltam, hogy a saját házad ellenin szurkolnál ellenünk]

Louise

 

- Jó, háromból két meccsen nekünk is szurkolhatsz, úgy gondoltam, hogy a saját házad ellenin szurkolnál ellenünk- érdekes kérdés, hogy én kinek szurkolnék például akkor, ha egy másik házból származó barátom játszana ellenünk. Nyíltan biztos a Mardekárnak, de azért talán örülnék annak is, ha ennek a barátomnak lenne pár jó megmozdulása, és másik bénasága miatt veszít csak. Például elkapja a cikeszt, de így is bebukják, mert akkor az majdnem olyan, mintha nyertes lenne. - Ő is mardekáros, ötödéves, nem tudom, hogy ismerheted-e. Clarice-nek hívják, világos bőr, vörös haj, nálam kicsit alacsonyabb.
 Elmosolyodtam rajta, ahogy a lány előadta ezt a beceneves dolgot. Nekem tetszett ez a Lou becenév, nem igazán ugrott be róla, hogy dilis lenne, aki viseli, az szerintem utólag tapad rá az ember nevére, ha a tulajdonosa kiérdemelte. Egyelőre tök jól hangzik az én nevem is, meg olyan jó hangzása van a becenevemnek, de ha ez valaki másnak a neve lenne, akinek kéne gúnynevet találnom, erőlködés nélkül menne. Vannak, akik a legbénább hangzású nevekkel se lesznek kigúnyolva, és vannak, akiket jobb hangzásúakkal is megtalálják. Az új becenéven elgondolkozok egy pillanatra, de olyanok jutnak eszembe, amik egészen biztos, hogy nem jönnének be neki. Lolo, Lusy, Luse. Valahogy egyik sem az igazi, de azért majd felsorolok mégis néhányat, ha szeretne új becenevet.
 Egy kicsit visszafogottabb mosollyal hallgatom, ahogy elmeséli, miket szeretnek általában csinálni a lányok, ezt mindig is szerettem volna tudni. Annyira különleges dolgok igazából nincsenek azok között, amiket a lányok szeretnek, van megfelelő párja legalábbis a fiús dolgok között is. Eszembe is jut, amikor tegnap kinevettünk valakit Roxmortsban, amiért az iskolában elszúrt egy varázslatot, és megnyúltak a fülei. A mosolyom azonban eltűnik az újabb témaváltás után, és egy kicsit bámulom az eget, bár most sincs rajta semmi érdekesebb, mint eddig. Sajnos, az új rendszerben tényleg nagyon nehéz lehet barátokat találnia. Most nem tudom rögtön, hogy mit mondjak, egy kicsit gondolkoznom kell rajta. Még mindig az eget bámulom, amikor végül válaszolok.
 - Apa is sárvérű, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudom, milyen lehet most annak lenni, csak azt látom biztosan, hogy rossz. De szerintem ettől még nem szabadna lemondani mindenről, amit szeretsz. Csokit enni, körmöt festeni és ujjakat csavarni most is tudsz, nem?- újra rámosolygok, de már nem igazán vidáman, gondolom, látja is, hogy ez már csak megszokás. Eszembe jutott egy rövid időre, hogy apa hogyan viselheti, bár neki legalább ott van anya. Barátai nem tudom, mennyire maradtak, bár elég kevés barátjára emlékszem, egy darabig csak lábakat láttam belőlük, utána meg vagy unalmasnak találtam a társaságuk, vagy eleve elküldtek, hogy játszunk a gyerekeikkel. - Esetleg megpróbálhatnál másokkal barátkozni, akik hasonlóan vannak, mint te. Köztük biztos van, aki megértene- bár nem tudom, hány sárvérű maradt a kastélyban, és közülük mennyivel jönne ki a lány, de ez is egy jó lehetőség lenne új barátokat keresni. Lehet, hogy én is összehaverkodnék Draco Malfoy-jal, ha a szőkék ellen hoznának törvényeket, a rossz időkben lehet rátalálni a legjobb barátokra, akivel osztozkodunk a rosszban. A szobatársaimmal például az első közös büntetőfeladatunkon lettünk igazán jóban.
 Egy kicsit elmosolyodtam, ezúttal már egy fokkal jókedvűbben, ahogy a Mardekárról kérdezett. Nem tudom, hogy ez a sztereotípia milyen régi lehet, T.K. előtt volt-e már, de azóta valahogy úgy van vele mindenki, hogy mindenki gonosz, vagy legalábbis gonoszkodó a házunkban, mert sok a halálfaló, aki innen kikerül. Pedig ha T.K. griffes lett volna, biztos ott lenne inkább sok közülük, mert a klubhelyiségben könnyebb szervezni. Azért ijesztő a gondolat, hogy lehet, hogy pont azon a kanapén ült egyszer, ahol én ülök mostanában.
 - Igazából nincsenek sokkal többen az idióták nálunk, mint a Griffendélben például, a barátaim között nincs nagyon kötekedős, legfeljebb néha fordul elő, hogy megátkoznak valakit. Amúgy meg, nem tudom, miért oda rakott a süveg. Meg fogsz sértődni, de azt külön kértem tőle, hogy ne a Hollóhátba rakjon- és azt hiszem, ezt még ma sem bánom, bár kétlem, hogy ezt külön kellett volna kérni, ilyen tanulási hozzáállással. - A másik három ház közül, így utólag belegondolva, elég logikus volt a Mardekár. Főleg az jellemző rám, hogy mindenáron meg akarom valósítani, amit egyszer elhatároztam- még mindig komolyan gondolom, hogy egyszer profi kviddicsező leszek, még úgy is, hogy ezen már sokan csak mosolyognak, ha megemlítem. Más dolgok is jellemzőek rám a Mardekárból, eléggé társasági ember vagyok, szeretek a középpontban lenni és irányítani, és abból, hogy mennyire szeretek más önjelölt erős embereket megátkozni, azt hiszem, szeretem a hatalmat is. A ravaszság viszont lehet, hogy kicsit hiányzik belőlem, elég sokszor kerültem már büntetőmunkára.

[Louise]

- Nem túlzottan érdekel a kviddics, bár igazad van, valószínűleg szolidalitásból a saját házam színében mennék. Mostanában elég pocsékul teljesítünk – vontam meg a vállam. A mostani kviddics állással nem voltam tisztában, lévén hogy egyik meccsre sem merészkedtem ki és csak fél mondatokat kaptam el, de az elmúlt évek tapasztalata miatt következtettem arra, hogy most sem vagyunk a toppon.
Rémlett egy vörös hajú ötödéves mardekáros, de nem mertem volna rá megesküdni. – Talán látásból ismerem a nővéred, de nem vennék rá mérget.
Nézem, ahogy elmosolyodik, és szinte biztos vagyok benne, hogy magában beceneveket gyárt a nevemhez. Hát remélem neki több szerencséje lesz, bár ami fura, hogy sosem ragadtak rám becenevek. Régen sem hívott senki Lou-nak, vagy más egyébnek. Mindig simán, egyszerűen és bonyolultan Louise voltam. Leginkább a hangsúly különböztette meg az embereket. Voltam Louise csak így simán, mindenkinek. Louise, szexin és egyszerűen az ökröknek. Valamint Louise felkiáltó jellel utána, a sok féltékeny libának. De becenév, az sosem volt. Talán, amikor nagyon kicsi voltam anya hívott Loo-loonak, de leszokott róla mielőtt még iskolába mentem volna.
- Apa is sárvérű, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudom, milyen lehet most annak lenni, csak azt látom biztosan, hogy rossz – mondja, mire más szemmel kezdek rá nézni. Bár, ő talán nem látja, én pontosan tudom, mivel kellhet az apjának most szembe néznie, és hálás vagyok a Roxfort elszigeteltségéért. Ide minden tompítva érkezik, ennyi megmaradt az iskola régi erejéből, ha más nem is. - De szerintem ettől még nem szabadna lemondani mindenről, amit szeretsz. Csokit enni, körmöt festeni és ujjakat csavarni most is tudsz, nem? – felnevettem Caelius pozitivitásán. Kezdetem őt nagyon megkedvelni, és szürke, jelentéktelen kisegérnek látni magam mellette. Az optimizmusa mellett nem éreztem magam jól, az önsajnálatom csak úgy szenvedett ennyi melegségtől és gyermekiségtől.  Egy öreg, kiégett hippinek éreztem magam, aki a sok drogtól betompult és már nem érdekli semmi, már nem hisz semmiben. Abba akartam hagyni a kedvéért az önsajnálatot és nem akartam elkeseríteni azzal, hogy annyit stresszelek a mindennapokban, hogy eszembe nem jutna körmöt festeni, pláne azért nem nehogy aztán azzal kilógjak a tömegből. Valamint az apja helyzetéről sem akartam felvilágosítani. Nem akartam sem elszomorítani, sem az ördögöt a falra festeni. Mindenkinek ilyennek kéne lennie ebben a cseszett időszakban, mint Cael. Akkor talán nem lenne ekkora a sötétség. Caelius kicsit Eledirre emlékeztetett, és úgy tűnt levonhatom a következtetést, miszerint a fiatalabbakat nem fertőzte még meg ez a sötét mocsok. Talán még sem lesznek annyian szorongó felnőttek. Talán csak én vagyok ennyire akaratgyenge.
- De azt éppenséggel tudnék – mondom neki és igyekszem egy hihető mosolyt összehozni. – Talán ha visszamegyek a szobámba ki is festem a körmöm – mondom, de tudom, hogy úgysem teszem meg. Nincs feltűnés.
- Esetleg megpróbálhatnál másokkal barátkozni, akik hasonlóan vannak, mint te. Köztük biztos van, aki megértene – mondja, mire bevillan egy beszélgetésem az utolsók közül, még kora januárból. Owen. Vajon mi lehet most vele? Vele beszéltem utoljára az érzéseimről, bár akkor még korán sem éreztem magam ennyire rohadtul. Akkor még csak három hónapja nem állt velem szóba szinte senki, de azért még akadtak bátrak. Azóta sok minden változott - húzódott el a szám. Azóta még zárkózottabb és magányosabb lettem, szinte már az őrület kerülget. Akkor még csak szomorú voltam és féltem.
- Nem próbáltam még más hozzám hasonlókat megkörnyékezni – vallom be és lehajtom a fejem. Igen, eddig is tudtam, hogy a szituációmért én is felelős vagyok. De a paranoiám és az életösztönöm mindig azt diktálta, hogy inkább legyen magányos, mint halott. És valahogy még most is inkább hajlok efelé. – Nehéz barátkozni, ha olyan paranoiás vagy, mint én. És az a baj, hogy nem csak én. Láttál mostanában sárvérűt a folyosón viháncolni? Kétlem. Minden hozzám hasonló behúzza a fülét-farkát. Még a bátrabbak is várnak a megfelelő alkalomra – mondom neki, aztán megrázom magam. Elég az unalmas és lehangoló témákból. Kicsit önző módon magamba akarom szívni Cael jókedvét és lazaságát ezért csak mosolyogva bólogatok, amikor elkezd válaszolni a kérdésemre.
- Igazából nincsenek sokkal többen az idióták nálunk, mint a Griffendélben például, a barátaim között nincs nagyon kötekedős, legfeljebb néha fordul elő, hogy megátkoznak valakit. Amúgy meg, nem tudom, miért oda rakott a süveg. Meg fogsz sértődni, de azt külön kértem tőle, hogy ne a Hollóhátba rakjon – meglep, amit mondd. Valahogy a hollót én mindig is semlegesnek láttam. Tény, hogy jobban kijövünk a Mardekárral, mert a tudás nem mindig feltételez becsületet és bátorságot is, azonban gyakran jár ravaszsággal, de olyat még nem hallottam, hogy valaki kifejezetten ide ne akart volna kerülni.
- Nem sértő, inkább csak furcsa – vonom meg a vállam. – Miért nem akartál ide kerülni? Én szeretem a hollót. Mindig van egy-két fura fazon, és utálom a buta embereket, ami szerencsére nálunk kevés van. Mondjuk, nem tudom, hogy jut be néhány címeres gyökér hozzánk, akik csak magolni tudnak. Valahogy nálam sosem a magolás jelképezi a tudást – merengek el, és kicsit elkanyarodok az előző témától. – Visszatérve, tudom, hogy a mardekárosak nem gonoszak meg semmi ilyesmi, vagy legalábbis nem mindegyikük – teszem hozzá kiegészítés képpen, miután eszembe jut, hogy kik miatt is ücsörgök itt. –, csak nem jellemző rájuk ez a fajta pozitivitás. Ha nem a Hollóhátba kerültem volna, szerintem én is mardekáros lennék. Csak nem sok ott a sárvérű – mosolygok rá.
- A másik három ház közül, így utólag belegondolva, elég logikus volt a Mardekár. Főleg az jellemző rám, hogy mindenáron meg akarom valósítani, amit egyszer elhatároztam.
- Szép. Ebben akkor hasonlítunk, meg abban is, hogy a Griffendélből és a Huggrabugg-ból alapból kiesünk. Túl önző vagyok én oda – mosolyodom el. – A bátorságról meg ne is beszéljünk…

[- Biztosan ismersz a Hollóháton belül is olyanokat, akiknek mugli szüleik vannak, csak menj oda hozzájuk, beszélgess velük valamiről, próbálj meg nekik segíteni valamiben, de akár az is működhet, ha nyíltan megmondod, mit szeretnél. Tényleg könnyű úgy barátokat szerezni, ha közös bajotok van, a legjobb barátaimat egy büntetőfeladaton szereztem]

Louise

 

Egy kicsit meglepett, hogy tényleg nem szereti a kviddicset, de nem kezdtem el ecsetelni, hogy miért is kellene szeretnie. Ha valaki nem szeret valamit, nem igazán lehet vele mit csinálni, és nem is biztos, hogy erőltetni kell. Sokan azt nem értenék meg a Hollóhátból, hogy hogyan nem szerethetnek mások tanulni.
 Egy kicsit elmosolyodok, amikor Louise megemlíti, hogy legalább a körmét ki fogja festeni, bár valószínű egyedül nem túl szórakoztató. Legalábbis, gondolom az benne a szórakoztató, hogy mutogatják a lányok egymásnak a kifestett körmeiket, legalábbis ha én lány lennék, és körmöt festenék, akkor mutogatnám másoknak.
 Nem igazán tudom, hogy ki milyen vérű, leszámítva azokat az aranyvérűeket, akik folyton a családfájukkal kérkednek, de ahogy a mellettem ülő lányra nézek, és ahogy beszélgetek vele, nem igazán tudom megmondani róla, hogy sárvérű, szerintem a többiről is csak akkor lehet megmondani, ha nincsenek rendben a papírjai. Valamit magyaráztak más módszerekről az átneveléses órán, de nem jegyeztem meg. Egy dolog feltűnő nekem a Hollóhátas lányon, látszik rajta, hogy nagyon fél attól, ami körülveszi.
 - Biztosan ismersz a Hollóháton belül is olyanokat, akiknek mugli szüleik vannak, csak menj oda hozzájuk, beszélgess velük valamiről, próbálj meg nekik segíteni valamiben, de akár az is működhet, ha nyíltan megmondod, mit szeretnél. Tényleg könnyű úgy barátokat szerezni, ha közös bajotok van, a legjobb barátaimat egy büntetőfeladaton szereztem- nem tudom, mi lett volna, ha nem kell egy egész estén át együtt padokat letakarítanunk. Valószínű akkor is jóban lennénk, de segített az összebarátkozásban, hogy együtt hallgathattuk Friccs sajnálkozását, amiért elmúlt a középkor, és már nem lógathat ki minket egy éjszakára a csuklónknál fogva egy ablakon. - A folyosókon nem kell figyelmet felhívni magatokra, de szerintem azzal semmit nem tudnának kezdeni, ha a klubhelyiségetekben összeülnétek beszélgetni.
 Egy pillanatra megint eszembe jut a süveg, ahogy előkerül a téma. Eszembe jutnak azok az érzések, amik akkor elfogtak, amikor felsétáltam az emelvényre, örültem, hogy végre hivatalosan is a Roxfort része leszek, ahogy beosztanak egy házba, de azon annyira nem szorongtam, hogy melyikbe. A Hollóhátnak tényleg nem örültem volna, de nem tartottam tőle, hogy berak oda, ha tényleg egy kicsit is belém lát.
 - Hát, először is azért, mert utálok tanulni. Van pár dolog, ami nagyon érdekel, meg van egy csomó, ami egyáltalán nem, az utóbbiakat egyszerűen nem tudom megtanulni, és nem is akarom. A másik ok az, hogy nem akartam strébernek tűnni… ez nem jelenti azt, hogy te az vagy, nem úgy értettem, csak akkor én úgy gondoltam, hogy aki odamegy, az folyton tanul, és nem akartam, hogy folyton tanuló emberek vegyenek körül- egy pillanatra elfordulok, csak a szemem sarkából nézek gyorsan oda, hogy mennyire lett dühös. Minden háznak vannak negatív sztereotípiái, remélem, hogy nem húzza fel magát rajta, hogy egyet előszedtem. Különben is három éve volt már, most már nem gondolom, hogy minden Hollóhátas stréber, van néhány, aki csak simán okosnak született, vagy nagyon nagy tervei vannak, és azért tanul.
 - A hugra szerintem nálam is kiesik, túlzottan szeretek ahhoz kötekedni, hogy oda kerüljek. Igaz, én a többi kötekedő közül válogatok, ha valakit kedvem van megátkozni, de azért csak megátkozok végül valakit- egyszerűen túl szórakoztató látni, hogy valaki, aki imád gonoszkodni, hirtelen az áldozatai helyére kerül, és általában nem tudom kihagyni. Talán azért vagyok ilyen, mert túl sok ilyen mugli gyereket láttam a játszótéren, talán másért, de már mindegy, ilyen vagyok. - Griffendél… nem tudom. Szeretem azt gondolni magamról, hogy bátor vagyok, de nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy igazán bátornak kellett volna lennem, és lehet, hogy nem vagyok az. Te viszont bátor vagy szerintem, hogy még mindig itt vagy, és minden nap ki mersz menni a folyosóra- akármennyire benne van, hogy meghalsz, ha elkapnak, azért mégis könnyebb lenne megszökni, elbújni, és futni, ahogy az a griffes srác is csinálja. Békén hagyják, harcolhat, ha bántani akarják, ha pedig veszít, vége van egy másodperc alatt, nem kell hónapokig elviselnie azt, amit Louise elviselt eddig. És gondolom, ha most azt mondaná, hogy elhagyja a Roxfortot, és tovább él mugliként, azt is megtehetné, még örülnének is neki. Valószínűleg ez lehet a céljuk is.
 - Az előbb azt mondtad, hogy te is nagyon meg akarod valósítani a célodat. Ha nem titok, elárulnád, mi az?

+12 - Csúnya szavak!

Miközben Cael válaszára vártam elgondolkoztam azon, hogy talán mégis csak kifestem a körmeimet, ha még nem száradtak be a lakkjaim. Nem, mintha azon ne lehetne segíteni egy mozdulattal. Mármint konkrétan erre való varázsigét nem ismertem, de nem hiszem, hogy ártanék azzal, ha használnám a bűbájt, amivel a bájitalokat szoktuk felhigítani egy picit. Egy próbát megér.
- Biztosan ismersz a Hollóháton belül is olyanokat, akiknek mugli szüleik vannak, csak menj oda hozzájuk, beszélgess velük valamiről, próbálj meg nekik segíteni valamiben, de akár az is működhet, ha nyíltan megmondod, mit szeretnél – mondja, és a hangulata meg az optimizmusa kezd átragadni rám. Ráadásul folyton eszembe juttatja a beszélgetésemet kora januárból Owennel, aki szintén arra biztatott, hogy ne adjam fel. Neki még azt mondtam, hogy én sosem adom fel. Mára már tudtam, hogyha úgy hozná a helyzet, lehet, hogy a rövidebb utat választanám. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim.
- Nem sok, de nálunk is van néhány különítményes besúgó, akikre oda kell figyelnem. Nekem még nem is annyira, de a többieknek, akiket ez bajba sodorhat. Ezért nem beszélgetek senkivel a klubhelyiségben – válaszolom. – Nagyon oda kell figyelnem, de néha adódik olyan alkalom, hogy egy másik sárvérű és én maradunk utoljára lent. Talán legközelebb megszólítom.
- Tényleg könnyű úgy barátokat szerezni, ha közös bajotok van, a legjobb barátaimat egy büntetőfeladaton szereztem – meséli, mire elmosolyodom.
- Én csak egyszer voltam büntetőmunkán, elsőben. Felborítottam két asztalt is bájitaltanon, amikor véletlenül felrobbantottam az üstöm és megijedtem. – Életem egyik legmegalázóbb élménye volt sokáig, de így visszagondolva már inkább csak vicces. – Piton meg elküldött egy hét büntetőmunkára rezzenéstelen arccal. Arról sem volt fogalmam, hogy mi a különbség egy uncia szalamandra farok és békanyál között, igazságtalan volt tőle – jelentem ki. Ez mélyen megmaradt bennem. Azóta nem kedveltük egymást túlzottan, és először örültem, hogy Lumpsluck leváltotta – egészen addig, ameddig meg nem ismertem. Idegesítő egy szarházi. Egészen új szintre emeli a benyalás művészetét, és mindezt úgy, hogy kihasználja a tanár-diák viszont. Brrr. Őt sem kedveltem túlzottan.
- Szóval miért is vagy anti-hollóhátas? – kérdezem tőle és játékosan meglököm a vállammal. Ízlések és pofonok, szerencsére nem vagyunk mind egyformák.
- Hát, először is azért, mert utálok tanulni. Van pár dolog, ami nagyon érdekel, meg van egy csomó, ami egyáltalán nem, az utóbbiakat egyszerűen nem tudom megtanulni, és nem is akarom. A másik ok az, hogy nem akartam strébernek tűnni… ez nem jelenti azt, hogy te az vagy, nem úgy értettem, csak akkor én úgy gondoltam, hogy aki odamegy, az folyton tanul, és nem akartam, hogy folyton tanuló emberek vegyenek körül – fordult el. Gondolom azt hitte, hogy megbánt vagy ilyesmi. Egy sosem néztem le embereket, ha más volt a véleményük, mint az enyém – egy bizonyos pontig. Kettő pedig elég régóta érzéketlen voltam már a kisebb sértésekre. Ez pedig még csak nem is volt az.
- Jól gondoltad – mondom neki mosolyogva. – Nálunk tényleg majdnem mindenki szét tanulja magát, és ha leülsz este a klubhelyiségben, szinte csak tanuló emberek vesznek körül. Meg van néhány sakkozó és olvasó is – teszem hozzá egy vállrándítás kíséretében. - A Hollóhátban sosem nézzük ki a fura embereket, mert nálunk egy kicsit mindenki az. Nagy a szórás, mert leginkább a tudásszomjunk, és annak különböző területeken való felhasználása köt össze minket. Egyszerűbben, a nagyravágyás. Szerintem egy kicsit minden hollós beképzelt és egocentrikus, mindannyian a saját kis világunk napjai szeretnénk lenni. A tudás hatalom – mondom neki és megint megbököm. Ezt tényleg így is gondoltam, minél többet tudsz, annál értékesebb vagy. Plusz mindig is vonzott az, hogy kiemelkedjek és a kíváncsiságom sem volt éppen hátráltató tényező.
- A hugra szerintem nálam is kiesik, túlzottan szeretek ahhoz kötekedni, hogy oda kerüljek. Igaz, én a többi kötekedő közül válogatok, ha valakit kedvem van megátkozni, de azért csak megátkozok végül valakit.
- És előbukkant a mardekáros éned! – fonom össze az ujjaimat. – De magasabb és nemesebb szinten sajátítottad el házad specialitását, ő nemes Cael a gyengék védelmezője – mondom neki játékosan. Elég normális volt ahhoz, hogy vegye a lapot.
- Griffendél… nem tudom. Szeretem azt gondolni magamról, hogy bátor vagyok, de nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy igazán bátornak kellett volna lennem, és lehet, hogy nem vagyok az. Te viszont bátor vagy szerintem, hogy még mindig itt vagy, és minden nap ki mersz menni a folyosóra – mondja, és ezzel meglep. Szerinte én vagyok bátor. Néhány pillanatra lemerevedek, mert nem gondoltam volna soha, hogy ezt a képet közvetítem kifelé.
- Igazán jól esik, hogy ezt gondolod – válaszolom lassan. Még nem igazán forrt ki bennem mit is fogok mondani. – De én nem vagyok bátor – sóhajtom. – Az hogy itt vagyok semmilyen szinten nem kapcsolható össze a bátorságommal. Egyszerű logikus döntés volt. Mivel voltam olyan naiv és buta, hogy visszajöttem ebben az évben, a lehetőségeim tárháza elég csekély. Menekülök, és a szüleimet megkínozzák és/vagy meg is ölik, nekem pedig rohadt sok szerencse kéne, hogy megússzak egy fejvadász portyázást, plusz ki tudja meddig fog ez tartani, hacsak nem örökké – fújom ki a levegőt. – Nem egy opció. Túl nagy lenne a kockázat és még a saját menekülésem sem lenne biztos – érvelek. – Ezzel szemben maradhattam is, így a szüleimet nem zargatják, és engem sem keresnek. Nem vagyok feltűnő, sem pedig elsőszámú célpont. Ha az esélyeimet nézzük a túlélésre, így volt a legnagyobb. És ha már kérdezted a legfőbb célom, hogy ezt az egész szarságot túléljem és aztán majd lesz valami. Ha már ezt túlélem, teremtek magamnak lehetőséget a tovább lépésre. Le akarok tenni valamit az asztalra – mondom neki egy kicsit elszántabban, mint ahogy éreztem magam.

[- Én talán tizenkilencszer vagy hússzor voltam eddig büntetőmunkán. Piton prof annyira nem durva ilyen szempontból, beszélgettem az órán, és utána meg kellett hámozni valami növényből egy vödörrel, ami némaságot okoz, ha lenyelik. Rosszabb a helyzet, ha lepasszol Friccsnek]

Louise

 

- Én talán tizenkilencszer vagy hússzor voltam eddig büntetőmunkán. Piton prof annyira nem durva ilyen szempontból, beszélgettem az órán, és utána meg kellett hámozni valami növényből egy vödörrel, ami némaságot okoz, ha lenyelik. Rosszabb a helyzet, ha lepasszol Friccsnek- Umbridge mellett Friccs a legrosszabb büntetőfeladat szempontból, a többi nagyjából elviselhető volt, azt leszámítva, hogy mindig elvitték a szabadidőm. Azért mégis jó, hogy voltak, az eddigi következtetéseim alapján, aki nem volt legalább egyszer, az unalmas alak.
 Egy kicsit meglep, ahogy a lány meglök, és nem sokon múlik, hogy sikeresen el is dőljek, ezt az egészet pedig valószínű olyan arckifejezéssel koronáztam meg, mintha leugranék egy seprűvel a lábam között az erkélyről, és esés közben rájönnék, hogy az nem egy Nimbus 2001, hanem egy partvis. Ahogy visszanyerem az egyensúlyom, azért én is vele mosolygok, örülök, hogy kicsit jobb kedve lett.
 Ahogy reménykedtem benne, annyira nem sértődött meg azon, hogy lestrébereztem a házát, sőt, úgy tűnik, hogy osztja a véleményemet ezt illetően. Nem kifejezetten rossz dolog persze, ha valaki szeret tanulni, csak aki folyton belebújik egy könyvbe, meg minden órára készül, azzal nem lehet semmi érdekeset csinálni, nem lehet vele beszélgetni. Néha mi is tanulunk együtt, de mi azon is elröhögünk, hogy mennyire nem értünk semmit, ha viszont egyedül lennék azzal, hogy nem megy valami, kifejezetten rosszul érezném magam. Ha sokan nem tudunk valamit, az nehéz, ha én egyedül nem tudom, akkor gyengeelméjű vagyok.
 - Hát, nem tudom, én nem érzem magam hatalmasabbnak attól, ha tudok gyomorrontás elleni bájitalt kotyvasztani- ezúttal nem készülök felborulni, és vissza is bököm a lány vállát, miközben rámosolygok. Utoljára Clarice-szel löködtük így egymást 8-9 évesen, leszámítva, amikor tegnap felborítottam Matt-et székestül, kicsit furcsa, hogy ilyen gyorsan összebarátkoztam valakivel, aki még fél órája sincs, hogy meg akart átkozni. Pedig hollós.
 - Hát, igazából nem azért csinálom, hogy megvédjek másokat, csak simán jó érzés. Egyszer próbáld ki mindenképpen, csak arra kell figyelni, hogy egyedül legyen, és kezdésnek vedd el a pálcáját. Meg az sem árt, ha nem miniszterhelyettesek a rokonai- egy gyors pillantást vetek a taláromra, amiben a sajátom van, és egy pillanatra komolyan elgondolkozom rajta, hogy most mennyire remek célpont lennék, ha megfogadná a tanácsomat.
 Azzal együtt, hogy logikusan meg tudja indokolni, hogy miért van még itt, és valószínűleg éppen úgy állna rám és a családomra is, ha én akarnék megszökni, nem tudom, hogy kibírnám-e akár értük is itt ilyen hosszú ideig. Akármennyire tudja, hogy maradnia kell, akkor is bátor, hogy megteszi, szerintem futni sokkal könnyebb akkor is.
 - Ha nem titok, elárulod, hogy pontosan mit tervezel csinálni, ha kicsit lenyugodott minden? Mi leszel, ha nagy leszel?- nagyjából ugyanazzal a mosollyal, ami már egy ideje az arcomon van, felhúzom magam elé a térdeim, hogy rájuk tehessem a karjaimat. Lehet, hogy neki van valami reális életcélja, legalábbis kell, hogy legyen, ha lassan végzős lesz, én még ráérek módosítani, ha jövőre sem vesznek be kviddicsezni.

- Tizenkilencszer? – hökkenek meg, majd el is nevetem magam. – Cael nagyon vagány vagy, de még meg kell tanulnod elfedni a nyomaidat – kacsintok rá. Nem mintha az ilyenekben végtelen nagy tapasztalatom lenne, de azt megtanultam, hogyan magyarázzam ki magam az egyszerű hétköznapi helyzetekből, Plusz régebben sosem voltak pánikrohamaim stresszhelyzetekben. Ami megkönnyítette a dolgom, ha hazudnom kellett. – Friccs egy szenilis barom. Azt sem értem, hogy engedhetik gyerekek közelébe. A poros macskájától meg a hátamon futkos a hideg. Az a cucc iszonyatosan ijesztő – borzongok meg, ahogy eszembe jut Mrs. Norris szeme, ahogy felvillan a sötétben. Brr.
Kinevetem Caelt, amikor eldől oldalra. Régen éreztem már ennyire gyereknek magam, de jól esett. Jó volt vidámnak lenni, jó volt nevetni és jó volt elhinni, hogy van jövőm.
- Hát, nem tudom, én nem érzem magam hatalmasabbnak attól, ha tudok gyomorrontás elleni bájitalt kotyvasztani – válaszolja, amikor azt kérdezem, miért nem pártolja a házam.
- Most, hogy mondod, én sem tudok – veszem végig a fejemben lévő bájitalokat, de nem emlékszem erre. Lehet, hogy Caelt nem hozza lázba a dolog, de én tudtam, hogy ma este utána fogok nézni a tankönyvemben, mert a tudásszomjam sosem engedte meg, hogy szemet hunyjak valami felett, amit nem értek, vagy nem tudok. Vele ellentétben én nem véletlenül kerültem a Hollóhátba. Sosem tudni, hogy mikor lehet szükségem az ilyen apróságokra. A tudás hatalom. Újra meglököm, de ez most nem éri váratlanul, és még rám is mosolyog. Lehet, hogy nevetségesnek tartja ezt a lökdösődést, de én most nem tudom magam túltenni ezen az újonnan szerzett lendületen. Cael jó hatással volt rám, és már nem csak azért mosolyogtam, hogy elhitessem, jó kedvem van. Tényleg jó kedvem lett. Talán van abban valaki, hogyha a tested fizikailag kényszeríted valamire, egy idő után az agyat elhiszi, hogy ez a valóság.
- Hát, igazából nem azért csinálom, hogy megvédjek másokat, csak simán jó érzés – válaszolja, a lükeségemre, és örülök, hogy nem sértődött meg. - Egyszer próbáld ki mindenképpen, csak arra kell figyelni, hogy egyedül legyen, és kezdésnek vedd el a pálcáját. Meg az sem árt, ha nem miniszterhelyettesek a rokonai.
- Szóval minél kisebbre támadok annál jobb – mosolyodok el. – És legyek jó alattomos is – számolok kettőt az ujjaimon. – És az sem baj, ha valami igazán csúnyát csinálok, csak legyen vicces. Hmm, mindenképpen kipróbálom majd, amint nem nyírnak ki érte – nézek rá bután vigyorogva és szinte furcsán boldog vagyok. Talán túl sokáig voltam depressziós, és most extra dózisban tört rám a vidámság a legkisebb apró mosoly miatt is. De jelen pillanatban nem érdekelt. Csak jól akartam érezni magam. Ha lett volna nálam körömlakk, talán megkérem Caelt, hogy fesse ki a körmöm.
- Ha nem titok, elárulod, hogy pontosan mit tervezel csinálni, ha kicsit lenyugodott minden? Mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezi, mire csak megvonom a vállam. Átugrom az ön sajnáltató részt és megpróbálom elképzelni, mit is csinálnék, ha lenne rá lehetőségem.
- Szívesen dolgoznék a Minisztériumban, már ha megint nem lesz annyira korrupt – teszem hozzá. – Mondjuk a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán. Szeretnék sokat utazni és nyelveket tanulni – mondom neki, miközben elképzelem, ahogy egy elegáns talárban és csinos magassarkúban végigvonulok a Minisztérium folyosóin és teszem a dolgom. – Mindig fontos emberként láttam magam, és tényleg akarok alkotni valamit, ha nagy leszek – nézek vissza rá és szándékosan ismétlem meg azt, amit ő mondott. – És te mi akarsz lenni, Cael? Auror? Kviddicssztár? Műkorcsolya bajnok? – kérdezem tőle vigyorogva és úgy érzem hónapok óta először, hogy semmi sem szegheti kedvem.

[- Annyira nem csinálom azért rosszul a nyomeltüntetést, a barátaim most is büntetőmunkán vannak]

Louise

 

- Annyira nem csinálom azért rosszul a nyomeltüntetést, a barátaim most is büntetőmunkán vannak- nem volt nagy történet, kicsit késtünk Roxmortsból hazafele jövet, és úgy döntöttünk, hogy különböző utakon megyünk vissza a klubhelyiségbe. Mi négyen vagyunk, Friccs meg a macskája csak kettő, úgyhogy így megvolt a kettő az egyhez esélye mindenkinek, Matt pedig valami különítményesbe futott bele, úgyhogy végül én jutottam csak vissza. Ha nem lennénk mardekárosok, akkor biztos nagy bajban lennének, de így valószínű csak takarítaniuk kell. - Hát, Friccset valószínűleg nem sokan szeretik, de valakinek mégiscsak muszáj itt takarítania. A macskájával meg valószínűleg nagyon jóban lenne az enyém- Zordon természete valószínűleg tökéletesen illene ahhoz a macskához, mindketten hasonlóan utálnak mindent magukon kívül. Nem tudom, mitől lett ilyen, kicsinek aranyos volt még. Lehet, hogy van benne egy kis mantikór vér.
 - Hát, nagyjából igen, ennyi a lényeg, csak az a fontos, hogy te legyél az első, aki elbánik vele, vagy legalábbis ne legyen hozzászokva, mert csak úgy humoros- még mindig emlékszem rá, hogy az a gyerek, aki éppen egy elsőst bántott, milyen arcot vágott, amikor eltörtem a pálcáját. Egyszerre volt a sírás és a dühkitörés között, és mivel elfutott, valószínű az előbbi formájában jött ki belőle. Nem is láttam azóta, fogalmam sincs, mi lett vele.
 Figyelmesen hallgatom, ahogy Louise azt ecseteli, hogy mit szeretne csinálni a minisztériumban. Én is szívesen utazgatnék, de ahhoz nem lenne türelmem, hogy indiai turistákkal veszekedjek, mert nem megfelelő nekik a szállás, amit kaptak, nincsen benne szöges ágy, és jönnek reklamálni. Ilyen munkát egyszerűen nem tudnék csinálni, és akkor még ott az a rengeteg papírmunka. Apának folyamatosan töltögetnie kellett mindenféle papírt.
 - Hát, remélem sikerül megszerezned ezt az utazgatós munkát egyszer, de arra készülj fel, hogy a minisztériumban azt is le kell majd írnod, kilenc példányban, ha egy francia utazótól ellopják a békáját- kár, hogy elsőben nem kérdeztem meg a francia lányoktól, hogy ott milyen a csokibéka. Azt is el tudom képzelni róluk, hogy nem csokiból van, hanem egy igazi béka mellé rakják be a Merlin-kártyát.
 - Nagyjából ezek, igen, a korcsolyás részt leszámítva- elmosolyodok, ahogy felnézek a felhőkre. Valahogy soha nem érdekelt, hogy egy irodában üldögéljek majd, olyan munkát szeretnék kapni, ami érdekes. Régen, gyerekkoromban még a mostaniaknál is irreálisabb ötleteim voltak, például a kincsvadászat, de most már beérném a hétköznapibb dolgokkal is. Újra a lányra nézek. - Elsősorban a kviddicsezés érdekelne, akkor én is tudnék utazgatni, lennének rajongóim, és jól is érezném magam. És jól is keresnék, ha jól csinálnám. Csak nem sok esélyem van, ha nem kerülök be még a Roxfortban a csapatba. Auror is szívesen lennék, az is elég érdekes munka, de a kviddics sokkal jobban érdekel- elég sok érdekes munka van még, azokhoz viszont nem tanulok eleget. Majd ha nem vesznek fel kviddicsezni, neki kell állnom sajnos.

- Annyira nem csinálom azért rosszul a nyomeltüntetést, a barátaim most is büntetőmunkán vannak – válaszolta talán kicsit büszkén is. Hát, végül is, ez is valami. - Hát, Friccset valószínűleg nem sokan szeretik, de valakinek mégiscsak muszáj itt takarítania. A macskájával meg valószínűleg nagyon jóban lenne az enyém.
- A-a, Friccsnek itt a lábatlankodáson kívül semmi dolga nincs, nem takarít ő semmit. Azt a manók csinálják – javítom ki, mert nem tudok felette elsiklani. Hollóhát. – A pontos szerepére még nem tudtam rájönni, azon kívül, hogy idegesítő, és utálja a gyerekeket – forgatom meg a szemem. Ez tényleg talány volt számomra. Csak arra tudtam gondolni, hogy valaki beprotezsálta ide, amikor még fiatal volt, mert nem tudtak vele mit kezdeni. és jobbnak látták, ha megszabadulnak tőle, de „mégsem”. – Miért lennének jóban? Csak nem a te cicád is egy régi, ijesztő porfogó, ami néha történelmet hány fel?
Csak viccből vezettem le, hogyan is fogok majd megátkozni valamit, de amikor Cael rábólintott a logikámra, felnevettem. Nem éreztem rá késztetést, hogy megátkozzak valakit, de jó tudni, hogy elméletből tökéletesre vizsgáztam.
Amikor a Minisztériumi munkáról és az utazgatásról beszéltem, láttam, ahogy összeráncolja a szemöldökét, aztán már értettem is, hogy miért.
- Hát, remélem sikerül megszerezned ezt az utazgatós munkát egyszer, de arra készülj fel, hogy a minisztériumban azt is le kell majd írnod, kilenc példányban, ha egy francia utazótól ellopják a békáját – mondja még mindig összehúzott szemöldökkel, mire csak megvonom a vállam. Nem terveztem megállni azon a szinten, ahol ez még hozzátartozik a munkakörömhöz. Egyértelműen magasabb pozícióra vágytam, ahol ezt már mások csinálják nekem.
- Végig kell másznom majd nyílván a ranglétrán, de nem akarok egész végig papírmunkával bajlódni – mondom neki hangosan is. – Inkább foglalkoztat, hogy esetleg két Mágiaügyi Minisztérium között legyek követ, vagy valami hasonló. És a tieidet eltaláltam?
- Nagyjából ezek, igen, a korcsolyás részt leszámítva – mondja, miközben felpillant az ég felé. - Elsősorban a kviddicsezés érdekelne, akkor én is tudnék utazgatni, lennének rajongóim, és jól is érezném magam. És jól is keresnék, ha jól csinálnám. Csak nem sok esélyem van, ha nem kerülök be még a Roxfortban a csapatba. Auror is szívesen lennék, az is elég érdekes munka, de a kviddics sokkal jobban érdekel – mondja beleélve magát, én pedig élvezettel hallgatom.
- Szóval akkor kviddicssztár – szögezem le. Nem mondom, hogy meglep vele. Úgy tapasztaltam, hogy ez a két favorit szakma a varázslók körében. Nem mondom alkalmanként én is szerettem repülni, de leginkább azt élveztem benne, hogy megtehetem. Az, hogy repkedéssel keressem a kenyerem nem vonzott túlzottan. De mivel Cael olyan lelkes volt én is megengedtem magamnak egy mosolyt. – Ha jól tudom idén sokan kiesnek a mardekár csapatából, szóval minden esélyed meg van, ha kicsit is tudsz repülni – bíztatom. – És melyik csapat a kedvenced?

[- Annyit kell tudni arról a macskáról, hogy folyton bebújik az ágyak alá. Amikor elsősök voltunk, és egy évfolyamtársunk átjött hozzánk, úgy összekarmolta, hogy a gyengélkedőre került, és elterjesztették, hogy egy sárkányfiókát nevelek az ágy alatt]

Louise

 

- Annyit kell tudni arról a macskáról, hogy folyton bebújik az ágyak alá. Amikor elsősök voltunk, és egy évfolyamtársunk átjött hozzánk, úgy összekarmolta, hogy a gyengélkedőre került, és elterjesztették, hogy egy sárkányfiókát nevelek az ágy alatt- bár nem értem, hogy miért gondolta azt a srác, egy sárkányfióka nem összekarmolta volna a kezét, hanem megsüti. Azért jó kis történet lett belőle. - Biztos nagyon aranyos kismacskáik lennének, ha összeállnának Mrs. Norris-szal. Friccsnek meg lehet, hogy tényleg annyi a funkciója, hogy ne akarjunk büntetőfeladatra kerülni.
 Mosolyogva hallgatom Louise-t, és reménykedek benne, hogy egyszer sikerül tényleg elérnie, amit szeretne. Ha megszűnik ez a sárvérűeket korlátozó dolog, akkor sem hiszem, hogy ez a ranglétra-mászósdi olyan könnyű, nem tudom azt sem, hogy apa meddig jutott, de elég sokszor kellett még kiszállnia gyerekek varázslóbaleseteihez, úgyhogy biztos nem volt olyan magasan, amilyenre Lou szeretne jutni. Ha nagyon akar, akkor biztos fel is jut majd addig, ameddig szeretne, nagyon kitartónak tűnik.
 Miközben a kviddicsezésről beszélek, néha-néha vetek egy pillantást a lányra, de úgy tűnik, hogy annyira nem unja, és nem csak udvariasságból kérdezett vissza, pedig biztos, hogy a századik kviddicssztár-auror jelölt lehetek. Hallottam már Matt-től is, hogy ezeket a szakmákat túlzottan sokan célozzák meg, és egy lehet az ezerből, akinek sikerül elérnie, amit akar, de szerintem nekem sikerülni fog. Felesleges elkezdeni is, ha úgy állok hozzá, hogy nem fog sikerülni.
 - A Wigtown Wanderers a kedvencem. Az egyik legjobb skót klub, oda szeretnék bekerülni, elég jók, bár nem nagyon nyertek mostanában- pont a terelőikkel van baj, legalábbis ahogy a meccsek statisztikáiból lejött. Elég kevés embert ütnek ki, náluk meg minden meccsen lecsapnak egy-két hajtót, sokszor úgy, hogy nem is tud visszajönni játszani. Ha oda bekerülök, és jól fogok játszani, akkor lehet, hogy feljavulnak, és nem is nagyon kell jobb klub, bár nem hiszem, hogy visszautasítanék egy jó ajánlatot. Ehhez persze először az kell, hogy a Mardekár csapatában játszhassak, méghozzá jól. - Most tényleg elég sok a hetedéves, és másodiktól járok a válogatásokra, úgyhogy jó esélyem van rá, hogy felvesznek jövő év elején. A nyarat azért gyakorlással fogom tölteni, biztos ami biztos- nem sokat repültem még, de nem nagyon esek le a seprűről, terelőként pedig tényleg nem ezen van a hangsúly, hanem hogy mennyire ütök erősen és pontosan, úgyhogy nyáron főleg az erőnlétemen kellene javítani. Most sincs vele azért különösebb probléma, és nem is akarok akkora lenni, mint Monstroék, de ezen múlik a siker a válogatáson. - A seprűm sajnos nem az igazi, a versenyseprűk némelyike háromszor gyorsabb, de remélhetőleg még jövőre is meglesznek a csapat Nimbus 2001-esei- bár megbízható seprű, a Meteor sajnos még a suliban sem igazán versenyképes már, eljárt felette az idő, talán még a szertárban is akadna jobb. - Ami az aurorkodást illeti, ahhoz lehet, hogy nem tanulok elég jól, nagyon utálom a bájitaltant, úgyhogy a legjobb lehetőség az, hogy kviddicsezek. Ha az sem jönne be valamiért, akkor pedig még mindig elmehetek portrékat rajzolni- egy széles mosollyal az arcomon vetek egy pillantást a rajzos füzetemre. Ez persze nem volt komoly, kézzel senki nem rajzol olyan jól és gyorsan, mint varázslattal.

- Annyit kell tudni arról a macskáról, hogy folyton bebújik az ágyak alá. Amikor elsősök voltunk, és egy évfolyamtársunk átjött hozzánk, úgy összekarmolta, hogy a gyengélkedőre került, és elterjesztették, hogy egy sárkányfiókát nevelek az ágy alatt – meséli. El sem tudom képzelni, hogy milyen macskája lehet. Talán az is valami keverék – a varázslók még a sima házimacskákat is képesek túltenyészteni.
- Erre nem emlékszem – csóválom meg a fejem mosolyogva. – De a sárkányoktól kiráz a hideg a Trimágus tusa óta. Ha Merlin kegyes hozzám, soha többé nem kell látnom egyet sem. De a macskádat szívesen megnézném, meg azt is, hogy néznének ki a kölykeik Mrs. Norris-szal. – Láttam magam előtt, ahogy gonosz piros szemű kismacskák karmolásszák az elsősöket.
- Biztos nagyon aranyos kismacskáik lennének, ha összeállnának Mrs. Norris-szal. Friccsnek meg lehet, hogy tényleg annyi a funkciója, hogy ne akarjunk büntetőfeladatra kerülni – gondolkozik el rajta ő is. Hát, a fene se tudja.
- Tényleg nem tudok jobbat kitalálni, pedig hat éve ezen gondolkozom – húztam előre a befont copfom és nekiálltam birizgálni a hajam végét. – Elsőben azt sem értettem Hagrid miért van…
Szóval erősen beletrafáltam a jövőképébe, ami megmosolyogtatott. 
- A Wigtown Wanderers a kedvencem. Az egyik legjobb skót klub, oda szeretnék bekerülni, elég jók, bár nem nagyon nyertek mostanában – vonta meg a vállát. Nem ismertem a csapatot, a nevük nem mondott nekem semmit. Sosem voltam jó a kviddicsben, ismerem a szabályokat, de nagyjából ez ki is meríti a dolgot.
- Talán, majd ha bekerülsz hozzájuk – rántok egyet a vállamon én is és kinyújtóztatom magam előtt a lábaimat, hogy aztán hátra dőlhessek. Régen heverésztem utoljára az udvaron. Pedig mindig is lenyűgözött a Roxfort birtoka. A hegyekkel, a tóval, a zöld különböző színeivel. – Persze, ahhoz tényleg nem ártana először az iskolai csapatban játszanod.
- Most tényleg elég sok a hetedéves, és másodiktól járok a válogatásokra, úgyhogy jó esélyem van rá, hogy felvesznek jövő év elején. A nyarat azért gyakorlással fogom tölteni, biztos ami biztos – meséli. Hát, arról, hogy én hol fogom tölteni a nyarat, még fogalmam sincs. Igazából már azért is hálás lennék, ha egyáltalán megélném a júniust.
- Melyik posztot céloztad meg? – kérdezem és behunyom a szemem, de közben azért hallgatózok. Ha már kviddicseznem kéne tutira terelő lennék a legszívesebben, mert ott nem csak a gyorsaságon és a repülésen múlik a dolog, hanem mindig figyelni és gondolkozni kell, hogy mikor és kit a legcélszerűbb kiütni. – Van saját seprűd, Cael?
- A seprűm sajnos nem az igazi, a versenyseprűk némelyike háromszor gyorsabb, de remélhetőleg még jövőre is meglesznek a csapat Nimbus 2001-esei.
- Úgy tudom, hogy még megvannak, bár nem szoktam különösebben a seprűket nézegetni – nézek fel rá ismét. – Ha jól tudom Malfoy anno azokkal vette meg megának a helyét – vontam vállat. Régi pletyka volt, amiről szinte mindenki tudott. Sosem foglalkoztatott Malfoy jelleme különösképpen, de ez a hír végigjárta a kastélyt az első mardekáros meccs után. Mindenki el volt ájulva az új seprűktől, de attól még újra a Griffendél nyert abban az évben is – hurrá!
- Ami az aurorkodást illeti, ahhoz lehet, hogy nem tanulok elég jól, nagyon utálom a bájitaltant, úgyhogy a legjobb lehetőség az, hogy kviddicsezek. Ha az sem jönne be valamiért, akkor pedig még mindig elmehetek portrékat rajzolni – fűzte hozzá Cael még az előző témához. Szerettem volna én is tehetséges lenni valamiben, de hát Isten ad és elvesz – én pedig okos és csinos is vagyok -, nem várhatunk el mindent.
- Egyszer rajzolhatnál rólam is egy portrét, még soha senki nem rajzolt le – mosolyogtam rá. - Sosem mennék el aurornak, ami azt illeti. Ha vége lesz a háborúnak, és túlélem egészen biztos valami erőszakmentes állást fogok magamnak keresni. Ha a Minisztériumba nem kerülnék be valami véletlen folytán, előbb árulnék könyveket a Flouris and Blotts-ban minthogy aurornak álljak.

[- Nekem tetszettek a sárkányok, bár ha nekem kellene egyet legyőznöm, akkor nem tudom, mit csinálnék. Potter asszem olyan idős volt, mint én most, de tényleg ötletem sincs, mit csinálnék]

Louise

 

Igazság szerint fogalmam sincs róla, hogy mit csinálna Zordon Mrs. Noris-szal, de nem biztos, hogy kismacskát. Clarice cicáját nagyon nem szereti, lehet, hogy Mrs. Noris-szal is összeverekedne inkább, de ha mégis lenne gyerekük, az valószínűleg már nem is macska lenne igazán, hanem átsorolnák egy másik fajba, és rádobnának minimum egy XXXX minősítést.
 - Nekem tetszettek a sárkányok, bár ha nekem kellene egyet legyőznöm, akkor nem tudom, mit csinálnék. Potter asszem olyan idős volt, mint én most, de tényleg ötletem sincs, mit csinálnék- a saját seprűmmel biztosan nem tudnék meglépni egy sárkány elől, és nem tudom, hogy mennyit ér rajtuk egy átlagos varázslat. Gondolom, egy pár kábító átoknak nem lenne semmilyen hatása.
 - Terelő szeretnék lenni, termetre az felel meg leginkább. Fogónak meg őrzőnek lassú lennék, bár szerintem hajtónak is jó lennék, terelő szívesebben lennék. Még úgy is, hogy van otthon kvaffom- igaz, hogy gurkót kértem hét évesen, de természetesen azt nem kaptam, összetörtem volna vele mindent a szobában, de lehet, hogy saját magamat is. Nem is nagyon láttam, hogy kviddicsen kívül bárkinél lenne gurkó, de lehet, hogy egyszer még szerzek egyet, és elküldöm valakinek. Vicces lenne, főleg, ha a szobájában nyitná ki.
 - Malfoy azért egész jó fogó volt, nem biztos, hogy a seprűk miatt került be a csapatba- igaz, biztos nagyot dobott a jelöltségén, de azért a Hugrabugot meg a Hollóhátat többnyire megvertük, és ezeken a meccseken ő kapta el a cikeszt, csak Potter ellen veszített mindig. Lehet, hogy az is csak azért volt, mert túlzottan arra koncentrált, hogy megalázza, pedig nem jó belevinni a kviddicsbe az ellentéteket. Az szerintem csak zavaró tényező, ráadásul nem is jó, ha valaki sportszerűtlenül játszik. Ha bekerülök, én sportszerűen fogom arcon gurkózni az ellenfeleimet, meccs után még bocsánatot is fogok kérni, meg meglátogatom őket a gyengélkedőn.
 Ahhoz képest, hogy korábban azt mondta, hogy utálja a kviddicset, egész jól elbeszélgettünk azért róla. Igaz, hogy ő főleg kérdezett, én meg beszéltem, de azért nem úgy tűnt, hogy teljesen hidegen hagyja a kviddics. Biztosan azért, mert a barátai kviddicsezők voltak, és drukkolt nekik, bár az is lehet, hogy a szíve mélyén mégis érdekli a játék valamilyen szinten.
 Egy kicsit meglepődök, és csendben hallgatom, ahogy a lány arról beszél, hogy miért nem akar auror lenni. Persze, nem ez lep meg, sokan nem akarnak több erőszakot, több veszélyt, több izgalmat, ha már megtapasztalták, inkább az lep meg, hogy azt kérte, rajzoljam le. Még soha nem kért ilyet tőlem senki, és nem is rajzoltam még le semmit, ami nem a fantáziámban volt. Zordont próbáltam meg párszor, amikor aludt, de szinte azonnal felkelt mindig, és gyorsan arrébb ment, nehogy jól sikerüljön a rajz.
 - Ha gondolod, lerajzollak most is. Persze csak ha nem zavar, hogy esetleg béna lesz, ritkán rajzolok portrét- annyira ritkán, hogy ő lesz az első. Felülök, a félkész rajzot leveszem a többi papírlapról, hogy egy tisztára alkothassak, ha igent mond, közben pedig egy kicsit tanulmányozom az arcát is. Látszik rajta, hogy ritkán érzi jól magát, ritkán mosolyog mostanában, ha jól sikerül a kép, akkor remélhetőleg az lesz a fő funkciója, hogy emlékeztesse őt rá, hogy nézett ki ebben az évben, és nem kell tükörbe néznie hozzá, hogy viszontlássa. Már ha egyáltalán élethűre sikerül a rajz.