Jaj, ne! Mikor aludtam el? Emlékszem, az első óránk bűbájtan volt, szinte végignevettem az egészet, annyira jól éreztem magam, ami nagyon, nagyon furcsa volt, de boldog voltam. A tény, hogy van, akivel megoszthatom a titkom, tett ilyenné, és ezért nem győztem hálásnak lenni Elnek. Aztán gyógynövénytan következett, és amikor a többiek visszamentek ebédelni, én leheveredtem itt, a kellemes melegben, a fák árnyékában, alig pár méterre az erdő szélétől. Tudom, nem kellett volna be sem jönnöm, de meg kell tanulnom legyőzni a félelmeimet mindentől, ami a világon van, ha valaha is nagy boszorkány akarok lenni. Márpedig szeretnék.
Most pedig már sötét is van! jaj, ne, most biztosan nagyon nagy bajban vagyok… Vissza kell mennem a kastélyba, mielőtt még azt hinnék, hogy megszöktem, vagy ami még rosszabb, meghaltam. Mármint, nekik lenne rossz, nem nekem, de az most nem fontos. Ekkor hallom meg a közeledő lépteket, és ahelyett, hogy elindulnék feléjük, inkább bepördülök az egyik fa takarásába. Jobb, ha nem kockáztatunk, igaz? Legalábbis addig, amíg valakit le nem tudok átkozni a Föld színéről. Akkor majd lehet kockáztatni.
Éppen, amikor már megmozdulnék, mert úgy tűnik, a fiú nem jelent veszélyt – meg mert még sosem töltöttem egy fa mögött görnyedezve egy teljes órát, mozdulatlanul, és őszintén szólva nem valami kényelmes –, amikor előveszi a plüssmackót. Innen egészen jól ki tudom venni, sőt, még ő is ki tudna venni engem, ha erre nézne. A szavait már nem hallom, annyira tisztán, de úgy döntök, kilépek a rejtekhelyemről. Nem szeretek bujkálni, és rossz dolog megfigyelőnek lenni egy olyan helyzetben, ahol mások azt sem tudják, hogy ott vagyok.
– Szia – köszönök, mosollyal az arcomon. Valami azt súgja, nem rám várt, mert akkor nagyon csúnyán elfelejtettük megbeszélni. Pedig ismerős az arca… – Fergus, igaz? Te Hollóhátas vagy – Nem kérdezek, kijelentek. Ha valaki megbízott egy Hollóhátasban, akkor jobb, ha legalább arcról felismer még néhányat, hogy tudja, elárulták, ha kinevetik a háta mögött. Oldalra döntöm a fejem, a szemem a fiún tartom. – Kire vársz?