A Rengeteg széle

Fa, fa, fa, fa, cserjék, aljnövényzet, és térdig érő avar. A levelek közt bármi rejtőzhet, de itt még semmi veszélyes nincs.
Amíg a kastélyt látod, nem lehet baj... ugye?

Shaelynn

- Süss fel Nap, fényes Nap, kertek alatt a ludaink megfagyn...aúúú, hogy a macska rúgná meg ezeket a gyökereket. - Nem szokásom sokat bénázni, de a sűrű, színes avarrétegnek köszönhetően nem vettem észre azt a hurkos , földből kiálló gyökeret, amiben sikerült megbotlanom úgy, hogy csak egy hajszál választott el a hasra eséstől. Egyik térdem össze is koccant a talajjal, tenyereim is érintkezhettek a sáros levelekkel. Nem sokáig szenvedtem, gyorsan felpattantam és alaposan összedörgöltem a kezeimet, hogy megszabaduljak a tenyeremre ragadt földdaraboktól, apró levelektől. A térdemre pillantva, látva a zöldes-barnás foltot világoskék farmeremen fintorogtam egyet, de csak azért, mert eszembe jutott, hogy mindezt majd nekem kell kitakarítanom az anyagból, hacsak nem vetek be valamilyen varázslatot. Ahhoz viszont nem volt kedvem, mert ha mindent a pálcámmal oldanék meg, elveszíteném az igazi énem, azt, hogy élek és embernek születtem.
- Gyerünk Shay, remélem, hogy még ma ideérsz. - Kezeimet dörzsölgetve pillantottam körbe, úgy beszéltük meg, hogy délelőtt ezen a helyen találkozunk. Párba osztottak minket gyógynövénytanon, a tanárnő kezünkbe nyomott egy listát, majd azt a feladatot osztotta ki ránk, hogy a listán szereplő növényekből gyűjtsünk be egy-egy példányt, de figyeljünk oda, mert némelyik növény akár meglepetést is okozhat számunkra. Ezzel kicsit megrémített, mert nem szeretem a meglepetést okozó növényeket. Egyszer csak találnánk egy hatalmas kelyhű virágot, amiből lila ködfátyol bontakozna elő, majd közel csalogatna minket, végül pedig szirmaival galádul magához láncolna minket. Elég csak belegondolni, máris a frász kerülget, de ilyen csak nem történhet meg. Várakozás közben kezeimet szürke szövetkabátom zsebeibe csúsztattam, mert nem volt túl jó idő, a szél is fújdogált, hajszálaimat ide-oda dobálta.

Adele

Nagyokat sóhajtva készülődik a hálóteremben. Gőze sincs arról mit pakoljon oda, egyáltalán vigyen-e magával valamit, vagy elég egyszerűen a pálcáját. Végül is összekészíti hátizsákját, amibe több, a túléléshez hasznos dolgot is pakol. Egyrészt néhány sebgyógyító főzetet, sose lehet tudni alapon, takarókat, meg ilyen egyébként fölösleges dolgokat. De ismerve saját magát, nem árt felkészülni, tesz még be enni és innivalót és természetesen bekészíti pálcáját is. Lista az nincs nála, nagyon reméli, hogy Adele hozza magával.
Arcán látható az idegesség, de leginkább az, hogy az egészhez semmi kedve. Magára veszi talárját, sálat teker a nyaka köré és a táskába még így utólag beledobja a sapkáját. Már most sincs olyan kellemes idő, ahogy tulajdonképpen már hónapok óta ilyen vacak, hideg és kellemetlen. Ő szereti, ha hideg van, nem is ezzel van baj, hanem azzal a kellemetlen érzéssel, amit hordoz. Most azonban kisebb baja is nagyobb a hidegnél, ugyanis oda készül, ahova normális esetben nem tenné a lábát. Az erdőbe, természetesen csak a szélére, mert elvileg ott megtalálják majd a keresett növényeket...
~ Ilyen idiótaságot... ~ puffog magában és egy búcsúszó nélkül lép ki a szobából, pedig szíve szerint hagyná az egész gyűjtősdit a fenébe. Nem mintha a szobatársaival olyan hihetetlenül jól szórakozna, mert igazából beszélgetni sem nagyon szeret velük. De most bármit szívesebben, mint a zöldségeket meózni.

Jó néhány percbe telik, mire leér a megbeszélt a ponthoz, igazából néhányszor megállt, hogy visszaforduljon, de aztán mégis minduntalan meggondolja magát. Bár Adele nem mondható barátnak számára, valamiért mindig az az indoka, hogy ne csesszen már ki vele. No meg jegyet is közösen kapnak, s ennek már van némi nyomatéka. Sajnos.
- Szia! - köszön végül fanyar mosollyal - Elkéstem? - tudja, hogy igen, hiszen törekedett rá, majdnem többet haladt hátra, mint előre. Megmarkolja táskája pántját és az erdő felé pislog. Nem vágyik oda, bár most legalább nincs az a sok visszataszító rovar. Legalábbis nem olyan sok van.
- Öhm Adele, ugye nálad van a lista? Én nem találtam... - teszi gyorsan hozzá, hogy nyilvánvalóvá tegye, ha nincs nála sem, akkor bizony megszívják. Egyelőre.

Niall
Haron


A hétvégéket mindenféle rettegés és félelem ellenére igyekszik az ember kellemesen eltölteni. Aranyvérűként ugyan jóval kevesebb oka van rettegni, hiszen szülei látszólag nem halálfaló ellenesek, azért a szőkeség gyomra is dob egy bukfencet, amikor a családi bagoly bereppen a postával, a helyzetjelentő levéllel. A mai enyhe időt kihasználva, Svea újra a birtokon tekereg, ahogyan általában, ma is kedvence, Svindli [ Racket ] kíséretében. A furcsán kis növésű mosómedve szaporán szedve apró lábait, követi gazdáját, néha azt a tipikus hangot kiadva magából. Talán örömét fejezi ki ilyenkor, hiszen szőkeségünk út közben kedvenc csemegéjüket, asztalt áfonyát majszol, s ezt természetesen a szürke kis banditával is megosztja. Hóna alatt könyvet szorongat, ha majd leül, azt tervezi olvasni. Ahogyan így eltervezi magának, tökéletesen kellemesnek ígérkezik a délutánja, s ebben az idő is segítségére van, a felhők ugyan szürkék és igen tömöttnek is tűnnek, mint amik alig várják, hogy megszabadulhassanak az óriási tehertől, s esővel borítsák a roxforti birtokot.

Egyelőre azonban úgy tűnik, a hollóhátas fohászai meghallgatásra leltek, mert az égi áldás, amiről nem lehet tudni, hó vagy eső lesz-e még várat magára. Maradjon is így. Míg sokak számára a mai idő inkább kedvszegő lehet, addig Svea számára ez a legoptimálisabb. Kedvtelve nézi a szürke felhőket, ha pedig esik az eső, legtöbbször az ablakban ülve nézi azt, vagy csak hallgatja egy jó olvasnivaló társaságában. Kötetét a biztonság kedvéért Leperex-szel kezelte, így legalább attól nem kell tartani, hogy az elázik.
Gondolataiba révedve, észre sem veszi kis kedvencét, aki most valami számára érdekesre felfigyelve, a levegőbe szimatolva előre szalad. Hirtelen rezzen össze, amikor egy baglyot lát elrepülni néhány méterrel felettük, csak ekkor zökken ki és figyel fel a távolodó mackóra. Meglepetten vonja fel szemöldökét, de nem hezitál, az állat után szalad. Idegesen tekint előre, hiszen nem messze tőlük már a Tiltott Rengeteg terpeszkedik el, ahová ő több okból sem tenné be a lábát. Újra és újra a mosómaci nevét kiáltva rohan a fürge kis állat után, de amaz nem lassít. Meglepően gyors Svindli, pedig a mosómedvék nem tartoznak a gyors állatok közé, gazdája elől most mégis másodpercek alatt el tud tűnni.
Pálcája kezében, izmai megfeszülnek, ahogy megjelennek a fák, egyre közelebb érnek, s kedvence egyáltalán nem akar lassítani, néhány ugrás után pedig eltűnik a bokrok között. Hallani még a hangját, látni egy-egy megmoccanó ágat, Svea pedig idegesen toporog, pálcáját lóbálva. Nem akarja használni. Kevés dolgot szeret, de a kisállatát imádja, képtelen lenne bűbájt, vagy lábbilincselő ártást küldeni rá. Néhányat füttyent, cuppog neki, de hatástalan...

Svea Rydberg


Elegem lett a dolgozat írásból. Belinda mindenképp be akarta fejezni, ezért én inkább úgy döntöttem, hogy magára hagyom a lányt a klubhelyiségben és sétára indulok. Én azt vallom, hogy a hétvége pont azért van, hogy kipihenjem magam. Hétköznap úgysem alszom sokat, így hát ideje kikapcsolni. Könyveimet leszórva odalépek a lányhoz és egy búcsúcsókot lehelek a szájára. Egészen bele pirultam. Legszívesebben inkább vele maradnék, de ha hagyom dolgozni, talán estére végez és együtt lehetünk. Arra már lusta vagyok, hogy a cuccaimat felvigyem a szobámba, így csak azokat is otthagyom. Akinek az én bűbájtan könyvem kell, az legyen vele boldog. Nekifutva ugrok ki a portréból, érezve a szabadság ízét.
Merre menjek? Hamar eldől a kérdés, az első ablakhoz odasietek és kinézek. Kicsit borult az idő. Na ezért nem szeretem a hideget. Folyton esik vagy az eső vagy a hó. A havat szeretem pláne mikor valakit jól meg lehet szórni elbűvölt hógolyókkal. Úgy gondolom nincs olyan hideg, azért a pulcsimat felhúzom biztos ami biztos. Sietve szaladok le a lépcsőkön, páran meg is néznek, hogy hova futok. Hamar a nagyterembe találom magam, ami meglepő módon egészen kihalt. Biztos mindenki a meleg kandallók előtt fekszik és lustálkodik. Végre kijutottam. A hideg levegő megcsiklandozza a lépcsőzéstől kipirosodott arcomat. Meglepően könnyen kijutottam, máskor mindig hátsó kijáratokat alkalmazok. Így legalább nem fogják rám, hogy rosszban sántikálok. Pedig én mindig rosszban sántikálok. Ideje újabb látogatást tennem a tiltott rengetegbe, olyan rég jártam ott. Felnézek az égre és fohászkodom, hogy ne kezdjen el esni. Legalábbis az eső ne, ha már választhatok akkor hóesésben ázok el. Szerencsémre a rengetegben a fák egész szép védelmet nyújtanak ilyen dolgok ellen.
Lassan elindulok, most már nem sietek, még csak az kéne, hogy feltűnést keltsek és valaki lekapcsoljon. Pálcámat már most a kezembe veszem, mostanság senki sem lehet elég óvatos. A birtok kihaltnak tűnik, egyre távolodik tőlem a hatalmas kastély én meg egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy tilosban járjak. Már látom a rengeteg szélét, mikor kiáltásokat hallok pont az úti célom irányából. Most meg is fordulhatnék és elmehetnék mintha mit sem hallottam volna, anélkül, hogy bajba kerülnék. Kár, hogy a kíváncsiságom folyton legyőzi a józan ész diktálta szabályokat. Pálcámat most már előreszegezve megkettőzöm lépteimet és ahogy a hang forrásához érek egy lányt pillantok meg. Jobban körülnézve rájövök, hogy csak Ő van itt és senki más. Pálcámat leeresztve közelebb megyek hozzá. Talán még észre se vett, a rengeteg irányába fütyül. Még közelebb lépek és hangosan megszólítom.
- Szia! Elvesztettél valamit?- kérdezem és közelebb lépve én is elkezdem pásztázni a sűrű erdőt, hátha meglátom amit meg kéne látni.

Niall
Haron


Amikor nekivágott a délutánnak, valahogy egyáltalán nem így képzelte el lefolyását. Nyugodalmas, olvasással és a kiskedvenccel való játékkal eltöltött, zavartalan délutánt. Ehhez képest a könyvét már nem tudja, hol ejtette el, az áfonya egy részét kiszórta futás közben, most pedig tenyerébe zárva néhány szemet próbálja magához hívni a furcsán viselkedő mosómedvét. Nem ideges, nem mérges, egyszerűen csak meg van lepődve, és igazából egyáltalán nem szeretné, ha állata túl mélyre menne a rengetegben. Sok olyan lény van ott, amely simán felfalná, és mivel Svindli tulajdonságai eltérnek az átlagostól, talán védekezni sem tudna olyan hatásosan. A nagy hívkálásban tökéletesen megfeledkezik környezetéről, nem is néz körül, csak arra figyel, hogy nem-e moccan meg ismét egy-egy bokor alja, a murva nem-e zördül meg, de nem, semmi. Ekkor hirtelen hangok hallatszanak fel a közelből, s ő mindenféle gondolkodás nélkül szegezi pálcáját annak irányába. Szemei meredten vizslatják az érkezőt, nagy levegőket vesz, s még akkor sem ereszti lejjebb, amikor látja, egyik évfolyamtársa közelítette meg. Tüzetesen vizsgálja végig a srác vonásait, de ebből sem tudja kiszűrni, vajon valóban az-e, akinek látszik. Kérdés azonban most nem jut eszébe, egyáltalán nem ápol kapcsolatot a sárvérű griffessel, azt sem igazán tudná megmondani, miből tudja, hogy évfolyamtársa az. Néhány másodpercig még kivár, szó nélkül hagyja a kérdést, és sikeresen leküzdi a vágyát, hogy ismét az erdőt fürkéssze.
- Ki vagy? - kérdezi, habár teljesen fölöslegesen, mert úgysem jut most eszébe a fiú neve, s semmilyen más jelentéktelen vagy jelentős esemény, amit hozzá lehetne kapcsolni, a vérbesorolásán kívül. De neki nem szokása senkit sem sárvérűnek nevezni, egyszerűen csak nem keresi az ilyen diákok társaságát, legalábbis idén, sajnos ennek sok vonzata lenne bizonyos tanárok körében. Nekik pedig fontos a látszat. A válaszból mindenesetre sok mindent le lehet szűrni, de talán nem kell tartania senkitől... Talán. Végül is lejjebb ereszti a pálcáját, de nem egészen.
- Nem kellene így osonnod... egyszer valaki nem kérdez, csak átkoz... - jegyzi meg foghegyről, majd visszafordítja tekintetét a fák irányába. Újabb néhány másodpercre némaságba burkolózik, kémleli a semmit, majd egy sóhajt követően ismét a griffes felé fordul.
- Beszaladt az állatom az erdőbe, és nem akar visszajönni. Nem értem, sosem csinált még ilyet... - teszi hozzá, mielőtt az jöhetne ki, hogy bármi rosszat tett a mosómedvéjével. Ezt követően megint elfordul, újabbakat kiált, nevén szólítja kedvencét, majd fütyül neki és csörgeti az áfonyás zacskót, a cuppogásról, társaságára való tekintettel inkább lemond. Néhány lépést beljebb somfordál, szeme sarkából szemmel tartja évfolyamtársát is. Nem veszítheti szem elől, könnyen meglehet, nem is az, akinek gondolja, hanem valaki más álcában.

Svea Rydberg


Egyből pálcát szegez rám. Manapság mindenki olyan hirtelen indulatú! Vagy csak simán féltik a kis életüket. Jó, jó én is féltem nem csak más.Jobban megnézve egy évfolyamtársamba botlok bele. Lehet a sors akarja így, lehet csak ilyen a formám, de folyton szép lányok keresztezik az utam. Nem panaszkodhatok. Mielőtt igen megörülnék le is hervad a vigyor a képemről. Kicsit ideges a kicsike.
Hamar leszűröm, hogy pozitív hozzáállásra nem számíthatok tőle. Legalábbis amíg nem ismeri meg a cuki énem biztosan nem. Majd meggyőzőm, hogy én mennyire jó fiú vagyok. Persze csak akkor ha akarok. Ha ezt itt most valakinek elmesélném tuti nagyot nézne, hogy hogyan lehet valaki jófiú, mikor éppen a tiltott rengetegbe igyekszik. Nincs ott semmi rossz dolog. Amíg magadra nem haragítod. Szerencsére eddig elkerültek a gonosz dolgok. Alig várom, hogy ez változzon. Talán épp most és még társaságom is lesz hozzá. Szuper.
Ingerülten és bunkón szól oda, hogy ki vagyok. Pedig azt hittem kedvesen szóltam hozzá. Biztos egy igazi vadmacska. Ha az, akkor miért nem griffendéles? Válaszra nyitom a szám, de mielőtt még bármit is mondhatnék újabb szavakkal bombáz. Igaz az már jó jel, hogy a pálcáját már nem a két szemem közé tartja. Kicsit megnyugtat. Nincs kedvem bántani szegényt. Meg amúgy sem, nem olyan fajta vagyok, de ha véletlenül valami sárvérű gyűlölő hölgyemény, akkor kénytelen leszek gyorsan visszavonulót fújni vagy ha a helyzet úgy hozza, védekezni. Bölcs tanácsát lehet, hogy érdemes megfogadnom, bár szerintem nem is osontam úgy igazán, csak az a valami amit mióta itt vagyok is folyton pásztáz az erdőben úgy lefoglalta, hogy egy kifejlett hegyi troll is teljes nyugodalommal sétálhatott volna ide a lelepleződés minden veszélye nélkül.
Pillanatnyi levegővételét és az időt amíg a nagy semmit nézi, a helyzetet kihasználva válaszolok neki. - Niall vagyok. Kegyed pedig...?- még csak időm sincs befejezni gondolatmenetem, mikor a lány újabb monológba kezd. Elpanaszolja a gondját. Hát elég gáz. Bár én a helyébe ennyire nem aggódnék, nálam az a csoda, mikor a macskám visszajön. Mármint hozzám. Ha igen akkor is a legváratlanabb pillanatokban jelenik meg és akkor bezzeg igényli a törődést, mikor pont nem érnék rá. Igaz, ha egy kis állat a rengetegben akar éjszakázni az sok jóra nem vezethet. Mármint neki, mert könnyen lehet, hogy valami fenevad lakomájába csöppen bele és belőle lesz a desszert. A lány újabb hangoskodásba kezd. Ha már bement a rengetegbe a kis állat úgysem hallja meg. Főleg ha szökni akar. Nagyobb az esély, hogy valami más viszont meghallja és akkor megnézhetjük magunkat. - Héj, héj, héj. Ennek semmi értelme! Ha már a rengetegben van úgysem hallja meg, más viszont meghallhatja és lehet, hogy szereti a kis ötödéveseket...vacsorára.- kicsit hangosabban mondom, hogy észhez térítsem. Az se lenne jó, ha valami halálfaló népség hallaná meg a kiabálást. Hát nekem meg aztán duplán nem. Azt hiszem a társaság meg is van. Mármint aki bejön velem körülnézni a rengetegben. Mélyen remélem, hogy az állatka a közepééig meg sem áll. Vajon van olyan fontos a lánynak, hogy a közepéig bemenjen utána? - Segíthetek megkeresni, ha akarod. Persze, ha vagy olyan bátor, hogy egyedül bemész...- válaszút elé állítom, nem ismerem, így sajnos azt sem tudom mennyire belevaló lány. hát most kiderül, de nem olyannak tűnik aki a kis kedvencét hátrahagyja.

[-Azt hiszem, kedves Niall, ebbe a csoportba te is pontosan beleférsz, ha nem még inkább, mint én]

Niall
Haron


A mai világban, ha nem vagy elég szemfüles, ha nem tőled származik az első átok, bizony hamar a föld alatt találod magad. S mint olyan, Svea eléggé bizalmatlan, pedig kifogástalan a származása, s családjának még csak meg sem gyűlt a baja a halálfalókkal. Ha úgy vesszük, a szőke hollóhátasnak kevesebb félnivalója van, mint a jelenlevő griffendélesnek, elég, ha csak azt a szabályt nézzük, mely engedi az aranyvérűeknek bármikor lemenni Roxmortsba is. Svea félti az életét, persze, hiszen neki világmegváltó tervei vannak és addig nem is szeretné életét veszteni, amíg meg nem valósítja őket.
Ideges, ez természetes, hiszen kedvence nem az az átlagos mosómedve, kisebb és veszélytelenebb, mint vadonélő társai, részben emiatt nem engedték vissza, és emiatt hozhatta el az iskolába is. Biztosan zokon venné, ha ismerné a griffes gondolatait, elég rossz dolgokat feltételez róla, de nem baj, végül is nem fog csalódni olyan nagyon. A szőke gyanakvón méregeti, s bár félrenéz, szeme sarkából szemmel tartja a srácot. Még mindig él benne bizonyos fokon a gyanú.
Az erdőt kémleli, s normálisan meglepi, amikor a srác eközben megszólal. Villámgyorsan kapja vissza kékjeit, s fúrja a másikéiba, meg sem várja azonban, hogy befejezze mondandóját, kiszalad belőle problémája. Kérdést kapott, amit nincs oka nem megválaszolni. Ebből még egy álruhás halálfaló sem tudhat meg semmit. Ettől ugyan nem lett jobb a közérzete, ettől sem jött vissza Svindli, így ismét a fákat fürkészi, s lehet kissé meggondolatlanul, de ismét szólongatni kezdi. Talán nem kell leírni, látható rajta, nem akaródzik neki továbbmenni, erre pedig minden oka megvan.  
A figyelmeztetést, mint olyan egyáltalán nem hatja meg, a már levezetett okok miatt, inkább lesajnálóan néz évfolyamtársára. Nagyvonalúan nem válaszol neki inkább, vagyis nem azt, ami először a nyelve hegyén van. Sértő lenne, márpedig neki most segítségre van szüksége. Sajnálatára nincs más a környéken, de mivel a griffendéleseknek amúgy is megvan a mániájuk, hogy mindenkin segítsenek és megmentsenek, amolyan kihasználandó, nem küldi el melegebb éghajlatra.
-Azt hiszem, kedves Niall, ebbe a csoportba te is pontosan beleférsz, ha nem még inkább, mint én – jegyzi meg némileg hűvösebb mosollyal. Meglehet, nem lopja be magát a srác szívébe, de nem mindenki esik hasra attól, mert egy srác megszólítja, még akkor sem, ha olyan kellemes kék szemei vannak, kisfiús, bájos arca vagy szőke fürtjei. Vannak neki is érzései, van szeme is, de annyi a különbség közte és a lányok nagy része között, hogy ő tudja a szívét kontrollálni az agyával. – Vagy esetleg épp ez a probléma? – kérdezi cinikus felhanggal, egy magabiztos mosollyal. Amíg elhiteti, hogy a helyzet magaslatán áll, addig nem lehet probléma, így csinálja ezt máskor is, amíg fenntartja a látszatot, addig talán el is hiszik róla a mások. Volna még pár dolog, amibe beleköthetne, de arra a döntésre jut, neki van szüksége a griffesre és nem fordítva, így a kukacoskodást és okoskodást vissza kell fognia, különben mehet egyedül keresgélni, ahogyan erre drága évfolyamtársa is van olyan kedves felhívni a figyelmét.
Úgy tűnik azonban, a fiút sem kell félteni, ha nyelvélezésről van szó, nála sem kell a szomszédba menni ihletért. Minden bizonnyal tudtán kívül tenyerel a lány legérzékenyebb pontjára, s itt most minden piszkos dologtól el lehet tekinteni. Tekintete megvillan, a szürkületben is tökéletesen látható a rajta átfutó indulat és dac. Pálcájára ráfog, de végül megint az a gondolat akadályozza meg, hogy szüksége van Niallra. Kellemetlen.
Vesz egy nagyobb levegőt, ajkait elhúzza, kelletlen, grimaszolós mosoly játszik arcán. Hezitálni látszik, pedig tudja, mit akar tenni, s mondani, azonban ezt nem muszáj rögtön nagydobra is verni, s még kevésbé akarja fényezni a srácot.
-Több szem minden esetben többet lát, nem igaz? – rántja meg végül is vállát, mintegy beletörődést szimulálva ezzel. S, hogy ne tűnjön úgy, nagyon ellenére van a helyzet, biccent fejével az erdő irányába…
- Egyébként, te mi járatban vagy erre? – érdeklődik, hiszen aki teheti, inkább messzire kerüli az erdőt, még csak a szélét is, főleg így sötétedés előtt. Pálcáját marokra fogja, de egyelőre még maga mellett tartja, azért készenlétben van.

Svea Rydberg


Teljesen megteltem adrenalinnal, ahogy a rengeteg hívó szava eljut a fülembe. Másoknak ez visszataszító erő lenne, de nekem más. Bombaként robban bennem valami, amit már rég éreztem. A kalandvágyam végre elengedhetem és ha a kis állatka útja számomra ideálisan alakul, még a pálcát is használhatom. Aggódom én persze érte, de hát ha össze lehet kötni a kellemest, ez esetben a kényszerrel, részemről ámen. Legutóbb sikerült egy kisebb pók invázióba futnom. Épp hogy megúsztam és normális ember mindenhova vágyna csak vissza nem. Itt a bökkenő. Én sosem állítottam magamról olyasféle hazugságokat, hogy százon pörgök. Bár ez bizony elmondható itt sok mindenkiről.
 Itt van ez a hölgyemény is. Hihetetlen, ahogy a szemével játszik. Teljességgel megigéz. Szerintem tudat alatt csinálja és fogalma sincs róla, hogy mennyire hatással van az emberekre. Rám legalábbis olyan nagy hatással van, mint a kisgyerekre a hír, hogy a mikulás igazából nem is létezik és tavaly ilyenkor az alkoholista nagybácsikája ölében üldögélve mondta el szíve legfőbb kívánságait.
 Ideje elővenni a magabiztos énem. Majd én megmutatom neki, hogy nem ijedek meg egy lánytól. Jobbnak látom csendben végighallgatni a mondanivalóját, de mégis közbe kell vágnom. Próbál dominálni, de még nem tudja, hogy emberére talált. Ha harc hát legyen harc!
 - Ne aggódj, ha szörnyeteg lennék én biztos téged kóstolnálak meg előbb.- százas vigyor befigyel- De ne aggódj, míg engem látsz!- remélem nem akad ki túlságosan a kis nagyképűségen. De ha egyszer minden csaj a dominánsokat szereti. A bókot meg remélem veszi, ezzel is oldva a köztünk lévő feszültséget. A levegőben érzem, hogy izzik közöttünk. Nem zárt a szívébe az biztos. Csak tudnám, hogy miért nem, pedig én olyan segítőkész vagyok. Idejét látom egy kis lakatnak, amíg biztosan befejezi amit akar. Ha sokat szemtelenkedek még a végén megátkoz. Megpróbál megátkozni. Talán érzékeny pontra tapintottam, mert szabályosan megfeszülnek az izmai és minden más is. Ha szemmel villámokat lehetne szórni, bizony most nagyon megégetném magam. Legalább nem fáznék annyira. Ezzel az egy helyben állással nem segítünk egymás helyzetén. Előveszem aranyos vigyorom és engedem, hogy ő irányítson. Jobb a békesség és nem akarom eljátszani a talán meg sem adott esélyem arra, hogy megismerkedjünk. A sors megadta az esélyt, kérdés, hogy Ő is megadja-e.
 A fák felé fordulok. Elvégre szerintem én ismerem jobban a terepet. Sűrű és sötét a hely, mint a legtutibb horrorfilmekben. Csak most ez a valóság és mi vagyunk a főszereplők. Mák, hogy ők mindig túlélik. Ahogy meg kapom a flegma, ám de engedélyt érő szavakat az együttműködésre, valamint a megátkozás nélküli megmozdulás lehetőségét, azonnal mellé sietek. Most tényleg ilyen bunkó, vagy csak játszani akarja az erős nagy lányt. Nekem kéne tökösnek lenni és nem neki. Nekem kéne óvnom a hölgyet és ne fordítva. Elmosolyodom, mert végső soron jár a piros pont, azért mert ennyire nem mutatja ki a félelmét, már ha van.
 - Ezt a segítségnyújtás elfogadásának veszem. Milyen állatot is keresünk tulajdonképpen? Ha egy vérfarkas, akkor azért annyira nem aggódnék a helyedben.- Remélem veszi a tréfát, bár amennyire aggódik még lehet, hogy egy pofont is kapok. Sebaj, már megszoktam. - Én? Kérlek megéreztem, hogy valaki elveszít valamit a rengetegben és gondoltam leszek az útikalauza. Be is jött. Lehet, hogy újra fel kéne vennem a jóslástant?- újabb kisfiús mosolyt eresztek felé. Érik az a pofon! - Pálcát készenlétbe.- Vállát átkarolom és elindítom az úton. Persze hamar elengedem, még mielőtt tiltakozhatna. Pálcámat feltartom és bevetjük magunkat a nedves aljnövényzet és a sötét ismeretlen kínálta kalandokba. Remélem kifelé is ilyen vidáman jövünk, méghozzá hárman.

[- Nem nyugodtam meg... -]

Niall
Haron


A harcnak semmi értelme, de erre az emberek mindig csak később jönnek rá. Lehet, eleinte valaki nyeregben érzi magát, de azt is csak azért teheti meg, mert Svea hagyja. Aztán, ahogyan telnek a percek, múlnak az órák, s folyik a beszélgetés vagy épp vita, úgy ragadja magához szépen, a háttérben a gyeplőt. Ez nem próbálkozás, nem görcsöl rá, egyszerűen csak úgy tud sakkozni a szavaival, hogy más ezt nem veszi észre. S míg mások kinyílnak az indulatukkal, addig ő azt találgatja, mely taktika a legmegfelelőbb ennek véghezvitelére.
Ez a fiú semmit sem tud, sem róla, sem a múltjáról, sem a Svédországban történtekről. Nem értheti, mit miért tesz, jelen esetben inkább, mit miért szeretne elkerülni. És talán azt sem miért néz most így rá a szőke hollóhátas lány. Szemöldökeit kissé összehúzza, ajkain fájdalmas mosoly, egész arcáról a lesajnálás látszik. Felsóhajt...
- Nem nyugodtam meg... - abba most nem megy bele, hogy semmi valóságalapja nincs a feltételezésének, az állatok nem arra mennek, melyik húsnak jobb a külleme, hanem arra, melyiküknek vonzóbb az illata. Ettől persze még nem tartja lehetetlennek, hogy akár őt is felfalná, megtámadná bármi, de az erdőnek ezen szakaszára úgysem nagyon merészkedik semmi veszélyes. Remélhetőleg. Bár szívesen megtenné, nem megy bele a témába, nem untatja a nyilvánvalóan tudatlan griffest az állatokkal. Ugyan kettejük közül minden kétséget kizáróan ő tűnik a kisebbnek és a gyengébbnek, pálcáját minden bizonnyal ügyesebben forgatja, mint társa. Az elmúlt két évben neki is sokat kellett gyakorolnia otthon a pincében a különböző párbajvarázslatokat.
Megjegyzésében semmi flegmaság nem volt, még ez volt a diszkrét verzió, de nem tudhatja, hogy alkalmi útitársa mennyire mimóza lelkű. Már ennyiből is kiviláglik ő is azon fiúk közé tartozik, akiknek a lányok igen könnyeden megadták magukat, már ha egyáltalán volt már komolyabb dolga lánnyal. Ezen ponton még nem áll össze pontosan a profil, de idővel ez is ki fog derülni. Sveához hasonló természetű hölgyből igen kevés van a kastélyban, s még így az ötödik évet taposva is találkozik olyanokkal, akik meglepődnek viselkedésén. De nem unja, sőt szórakoztató figyelni a szemükben az értetlenséget, tanácstalanságot, hogy most mégis, mit tegyenek, mit mondjanak. Szórakoztató. Az már egy biztató lépés, hogy megjegyzéséből képes volt leszűrni, igen elfogadja a segítő jobbot, s nincs kifogása a csatlakozása ellen. Ő azt gondolta, egyértelmű, hogy erről van szó. Úgy tűnik, nem egészen. Ejj, ezek az érzékeny fiúk. Szemöldökét kénytelen felvonni, érti ő a viccet, de ebben nem sok poént fedez fel, így csak egy vérszegény "szép próbálkozás" mosolyra futja. Legalább próbálkozik, valamivel méltányolni kell...
- Egy mosómedvét - válaszol inkább a kérdésre, minthogy méltassa a gyenge próbálkozást - tudod, hogyan néznek ki? - kérdezi, hiszen errefelé nem nagyon vannak ilyenek és már nem egyszer társai megkérdezték, mégis "mi ez?" - Ha nem, akkor, amit nem ismersz, arra ne célozz! - ez a legegyszerűbb, hiszen elég sok mindennel megismerkedtek már, s azt is nagyjából tudják, mi les rájuk az erdőben.
- Óóh, értem... - ez már egy fokkal viccesebb megjegyzés, meg is mosolyogja, úgy tényleg  - Lehet -hagyja rá a srácra, őt mondjuk sohasem vonzotta a jóslástan, fel sem vette, helyette inkább a valódi tudományokat, mint a rúnaismeret, kedveli. - Végül is, lehet Trelawney professzor lassan nyugállományba vonul... - vagy alkoholmérgezésben hal meg, teszi még hozzá csak gondolatban. Néhányszor találkozott a "tanerővel", s nem ritkán erős alkohol szagot árasztott a nő. A leginkább azt méltányolja azonban, hogy Niall nem próbálkozik, nem keresi a kegyeit, nem akar elcsépelt bókokkal, csajozós dumákkal imponálni neki, akkor már biztosan itt kuporogna az egyik kis cserje aljában a szemei előtt táncoló csillagokat hajkurászva. Ezt a képet, elismerést ott töri meg, hogy a kezét a vállára teszi, teljesen fölöslegesen, hiszen már elindult. Óriási szerencséjére még azelőtt visszahúzza a mancsát, hogy Svea lerázhatná magáról, akkor valóban megkapná azt az áhított pofont. Ellép mellőle, elkerülendő egy újabb ilyen akciót...
- Svindli! - szólítja meg ismét kedvencét, nem őrületesen ordítva, de azért nem is halkan. Örülne neki, ha előkerülne, megszabadulhatna ettől az egyre inkább nyomasztó helyzettől.

Svea Rydberg

Néha jó lenne érteni, hogy miért olyan rohadt makacs minden női lény. Itt van ez a lány is és teszi a fölényest, mikor látszik, hogy egy sejtje sem kíván bemenni a rengetegbe. Akkor miért nem próbál egy kicsit örülni, hogy van valaki, akivel vásárra viheti a bőrét. Pláne olyan valaki, aki már többször volt a rengetegben. Ők tudják, nekem ez komolyan magas. Szavait csak egy odavetett százasvigyorral nyugtázom. Ha nem vevő a viccre hát ámen. Na jó mondjuk lehet, hogy aggódik a kis állatért, de akkor is. Én csak oldani akarom a feszültséget. Mondjuk igazi feszültség majd akkor lesz, ha összefutunk valami kedves kis éhes szörnyeteggel. Remélem, hogy nem, de ha mégis, akkor, csak remélni tudom, hogy nem a pálcáját eldobva fog fejvesztve menekülni a hölgy, hanem segít, ahollehet. Már az is segítség ha úgy el tud bújni, hogy ne kelljen még rá is figyelnem. Akkor elég lesz saját magam megvédeni.
- Igen, tudom hogy néz ki.- egyszerűen nyugtázom. Mégis mit gondol, burokban nevelkedtem? Kezd az agyamra menni komolyan. A terv az, hogy nem adom meg magam neki. Ha kemény, akkor én még keményebb leszek. Mindenkit be lehet törni, csak idő kérdése. Időnk meg éppen elég sok van. Lehet azonban, hogy elő kell vennem a kedves Niall-t. Lehet, hogy ha szuper aranyos leszek akkor meglágyul a szíve. Már ha van neki. Kitudja. Manapság olyan kevesen nyitottak egy jó kis ismerkedésre. Kitudja, a végén még barátok leszünk. A találkozás mondjuk egy vérfarkassal, bizony összehozza az embereket. Persze ha túlélik.
- Én megyek elől! Ha azt mondom fuss, akkor fuss és ne játszd a hőst. Rendben?- elvégre én vagyok a fiú és ezt be is szeretném bizonyítani. Mikor átkarolom ellép mellőlem, hát ennyit a kedvességről. Jobb ha tartjuk az egy lépés távolságot. Nem kell most, hogy egymásnak ugorjunk. Majd ha megleljük Svindlit ráérünk akkor párbajozni. Addig viselkedjünk jól.
Lépteimet megszaporázom. Nem túl bölcs egy helyben toporogni, úgy könnyebb zsákmány vagyunk. Én nem szólítgatom, úgy sem ismer a kis háziállat, talán épp én riasztanám el. Meg elég, ha Svea egymaga úszítja ránk a fél erdőt, nem kell, hogy én is idehívjak pár nem kívánatos vendéget. Ahogy haladunk egyre sötétebb lesz az erdő. Fényt nem gyújtok, úgy bármi könnyebben észrevesz. Pálcám viszont a magasban tartom, készen állva, hogy bármikor használhassam. Egyre félelmetesebben hat az erdő, mintha minden bokor remegne és a benne a szunnyadó szörnyűségek, csak arra várnának, hogy ránk vessék magukat. Lépteket hallok magunk mögül. Azonnal megfordulok és a lány kezét megfogva magam mögé húzom. Remélem nem akad ki, hogy megint hozzáértem. Ha meg igen, akkor újabb fekete ponttal gazdagodtam. Elfér a többi mellett.
- Hallottad?- csendesen odasúgom neki a kérdést. Nem nézek rá, de érzem, hogy legszívesebben felpofozna. Lehet, hogy csak üldözési mánia és igazából nem is. Kémlelem a terepet, de újabb lépteket nem hallok. Hogy ez jót vagy rosszat jelent, nem tudom, de remélem az előbbit.

[- Akkor rendben… -]

Niall
Haron


- Akkor rendben… - válaszolja ugyanúgy. - …ne haragudj, nem téged nézlek hülyének, de a varázslók közül nem sokan ismerik, mert nem itt honos. Többen kérdezték már, hogy micsoda…- próbálja elkerülni a félreértéseket, mert úgy tűnik, már így is elég nagy félreértés alakult itt ki. Bár Niall hangszíne próbál nem elárulni semmit, az ahogyan olykor a szőkeségre néz igen beszédes. Legalábbis a lány számára, aki maga nem tartja magát valami szakértőnek, egyszerűen abból von le következtést, amit lát, hall. Márpedig egyszer megmondták neki, abból gazdálkodjon, ami van, ő ezt is teszi.
Bár észreveszi a dolgokat, a kis sértődést, a tehetetlenséget és a küzdelmet, nem kérdezi meg mégis mi a baja, pedig olykor, ha az ember beszél, sokkal többet ér el, mint ezzel a fajta hadviseléssel. De mint olyan, szőkénknek semmi problémája a helyzettel, legalább nem kell még egy emberrel foglalkoznia, ha esetleg valami baj történne. Mintha a giffes a lány gondolataiban olvasna, úgy adja ki a parancsot. Svea szemöldökét felvonva hallgatja az utasításokat. Nem igazán ért egyet a dologgal, meg, hogy miért kell egyáltalán valakinek előre menni és ugyan miért játszaná a hőst? Egyáltalán nem az a fajta, kettejük közül nem ő a griffendéles, bár a Süveg láthatott benne valamit, mert hezitált, amikor a sorsáról döntött. Végül a Hollóhát lett a győztes, és ezt azóta sem bánja, egy pillanatra sem.
- Ezzel nem lesz gond… hagyja végül is megjegyzés nélkül a dolgot, s most kiengedi a dolgok irányítását a kezéből, legalábbis erre a pár percre, amíg véget nem ér ez a lassan rémálomba forduló délután, ami már inkább este lassan. Szíve zakatol csöndesen, bár azt tudja, sárkányoktól itt nem kell tartania, arról egyáltalán nincs meggyőződve, hogy Niall olyan sokat érne, mondjuk egy vérfarkas ellen, de ahogyan hallotta, itt még akromantulák is vannak. Pókiszonya nincs, sőt, mint bájital hozzávaló, az akromantula igen hasznos lény, de szembenézni vele már más tészta, főleg, ha egy kifejlett példányról van szó. És ez pont egy olyan faj, amiből ha egy van, akkor van ott több is.. Pálcáját épp ezért feszesebben fogja. Tekintete újra és újra végigpásztázza a környéket, minden kis gallyrezdülésre összerezzen, még azokra is, amelyeket ő produkál. A rettegés lassan enyhe kifejezés lesz az állapotára, főleg, ha még beljebb kényszerülnek menni.
- Az biztos, hogy lemondhat az aszalt áfonyáról egy időre.. – motyogja maga elé, miközben a kis bokrokat figyeli. Kezdi érezni a hideget, érezhetően már most fokokkal hűvösebb van, mint korábban, nem fázik, de már halványan látszik a lélegzete is a levegőben. Pedig milyen kellemes idő volt, amikor elindult. Már épp ismét idejét látná az óbégatásnak, mert őt nem érdekli, ha más is hallja, hogy ő hívja kedvencét, és ő meg pont nem hallgat rá. Vesz egy nagyobb levegőt, már nyelve hegyén van a név, amikor Niall hirtelen torpan meg – ő meg persze észre sem veszi, csak azt, hogy megragadja a kezét. Szemöldökeit összevonja, természetesen nem örül a testi kontaktusnak, nem állt rá egyáltalán készen, meg amúgy sem az a taperolós fajta. Mindenesetre most hagyja, hogy a fiú maga mögé húzza. Mivel ő nem arra figyelt, nem hallott semmit, épp ezért értetlenül áll a történtek előtt, hasonlóan pislog a griffendélesre is.
- Micsodát?- ha nem épp a frász kerülgetné, biztosan eszébe jutna egyet lekeverni neki, de egyelőre jobban lefoglalja az a hang, amit hallott, mármint az, amit ő nem hallott, de másik igen. Ő is kémleli a terepet, de azt se tudja, merre nézzen. Tudatán kívül szorít rá a fiú kezére, arcán látható az ijedelem, noha még nem halálra vált az arca és hisztériában sem készül kitörni, azért ebben a pillanatban örül, hogy nem kell itt egyedül bolyongania.
- Én nem látok semmit… - mivel újabb hang nem érkezik, kicsit megtolja Niallt, hogy haladjanak, bár szíve szerint kifelé indulna meg, egyszerűen képtelen itt hagyni a mosómedvéjét, még akkor is, ha egyébként az állat boldogulna maga is.



bocsi, hogy csak most, és a minőségért is…

Svea Rydberg

- Nem éreztem magam bátornak.
- Az igazán bátrak így vannak ezzel.

Hogy lehetek megint ilyen fellengzős. Buta vagyok vele, pedig lehet, hogy ha látná, hogy nem is én vagyok az a tipikus tapló diák a filmből, akkor egyrészt ő se lenne ilyen amilyen, másrészt a közös ügyünk is előbb megoldódna. Csak én vagyok a hibás a kialakult kínos helyzetért, mert bizony ez így ultragáz, hogy mire megtaláljuk Svindlit, úgy fogunk elválni, hogy ő fel is pofoz, én meg elküldöm szebb helyekre. Ez így sehogy sem lesz jó, ezért lépésre kell elszánnom magam, még ha eleinte ez keserű is lesz. Megalázkodom a szebb jövőért. Milyen jó fej vagyok!
Magamnak is be kell vallanom, hogy hülyeség volt felkapni a vizet, amiért megkérdezte, tudom-e miféle kis szőrmók a kis kalandor kedvence. Tényleg nem mindennapi teremtés és ha én sem a fél életemet az állatkertben töltöttem volna kiskoromban, akkor bizony én sem tudnám. Egy-null Svea-nak, bár talán azért egy jutalom pontot én is kaphatnék, amiért bejöttem vele a rengetegbe, igaz érdemeimből sokat elvesz, hogy amúgy is ide készültem. Semmi ellenkezés, mert kiosztom az utasításokat. Lám-lám, vagy nem akar feszkót és rám hagyja, hogy higgyem csak azt, hogy ő bizony ezentúl jó kislány lesz, vagy tényleg szót fogad. Piros pont neki, így legalább nincs újabb indokunk a csipkelődésre.
A nagy gondolatmenetemet a zaj, amire felfigyeltem szakítja meg. A szőkeség semmit nem lát, de jómagam sem, sőt a hang is eltűnik. Lehet, hogy csak beképzeltem, teljesen átragad rám ez a hisztéria. Vagy simán csak én is betojtam. Nem is olyan egyszerű más előtt megmutatni, hogy te vagy a szuperhős, aki most jön és megmenti a bajba jutottakat. Nos, innentől jobb lesz, ha lassabban haladunk még akkor is, ha a kis szökevény így még messzebbre jut, de átcsörtetni az erdőn mégsem lenne túl tanácsos. Lehet, hogy egy begyűjtő bűbájjal lenne célszerű a kis állaton próbálkozni, ha itt van a közelben, akkor bizony az tutira beválna. Bár lehet a kis hárpia itt mellettem kiakadna, amiért kedvencét megröptettem, de hát ebben a helyzetben, hadd ijedjen meg ő is egy kicsit, ha már nekünk tele a nadrág. Tovább kémlelem az erdőt még mielőtt válaszra nyitnám a szám, biztos akarok lenni benne, hogy semmi nincs se az avarban, de a fejünk felett és sehol a környékünkön.
Ahogy bebizonyosodok a biztonságról, már amennyire itt biztonságban tudhatja magát bárki is, szólásra nyitom a szám, ám ekkor eszmélek, hogy szegénynek még mindig a karját markolom. Ki ment a fejemből na, van ez így. Rögtön kapcsolok, és hogy lássa, hogy ez puszta véletlen volt egy nagyon  hirtelen mozdulattal szabadulok meg tőle. Így talán hatásosabb és ő sem fog a kelleténél jobban megróni ezért, hiszen mindketten idegesek vagyunk.
Bocsi...Csak mintha valamit hallottam volna. Jobb biztosra menni nem?- mondom miközben intek neki, hogy mehetünk tovább, a begyűjtő bűbájos ötletet inkább majd a békülés után vetem be, hátha akkor hajlandóbb hangulatba kerül. - Figyelj, én szeretnék bocsánatot kérni...mármint a viselkedésemért. Nem vagyok én ilyen tapló, mint ahogy az..az idáig látszott.- ilyenkor persze sose jönnek úgy a szavak mint máskor. Hát ez van mikor az ember őszintén vagy netán szívből beszél. Jobb ez így mindenkinek, ha én elnézést kérek, talán ő is fog és "happy" folytatással mehetünk tovább, nyugodtan és rendezetten. Vagy nagyon balul sül el ez a kis őszinteségi roham és a para meg a gyűlölködés a tetőfokára hág. Vagy kiegyenlítek, vagy kettő-null neki. Azért a végére még egy aranyos mosolyt, azt az őszinte fajtát lehajtott fejjel megeresztek, ahogy kell, még annak ellenére is, hogy abban sem vagyok biztos, hogy engem néz, vagy, hogy lát-e egyáltalán valamit ebben a sötétben.



Elnézést a késlekedésért!Remélem nem túl gagyi!

[- Persze… -]

Niall
Haron


Egyáltalán nincs könnyű helyzetben, hiszen itt van az erdőben, amelyre lassan, de biztosan sötétség borul, egy pökhendi girffendéles társaságában, aki láthatóan a szívére vette, hogy a hollóhátas lány nem ugrott rögtön a nyakába, amikor korábban mögé settenkedett és ráhozta a frászt. Küszködnie kell, ő pedig utálja csinálni, de a fiúval ellentétben ő nem saját magával foglalkozik, hanem azzal, akiért felelős már évek óta. Részéről próbál kevesebbet törődni Niall ellenségeskedésével, ha neki nem tetszik, hogy van a kastélyban egy lány, akit jobban érdekel a kisállata elkóborlása, minthogy nyáladzva rávesse magát, hát így járt.
Azonban az valóban kedves tőle, hogy segít, s nem hagyta magára a keresésben. Ettől azonban semmi sem fog változni, hacsaknem annyi, ha megtalálják a mosómedvét, vagy amaz találja meg őket, Niall nem gazdagodik majd elefántormánnyal vagy egy pár vitorlafüllel, de még a szemei körül sem lesznek sötét foltok – a mosómedve után szabadon. Egyelőre vannak más kellemetlenségek, mint például az a zaj, amiről évfolyamtársa beszél, de mivel ő épp akkor másra figyelt, a hollóhátas lemaradt róla. Kivételesen nem gyanakszik arra, hogy a fiú valamiféle ürügyként használná a neszeket, mert épp kedve támadt kézen fogni a szőkeséget. Ugyan miért folyamodna ilyesmihez, mikor tisztában van azzal, nem úszná meg ép bőrrel a próbálkozást. Épp ezen feltételezés miatt teljesen szükségtelen az akkurátus gesztus - sőt inkább kellemetlen és összezavaró -, amivel a griffendéles leoldja magáról Svea ideges szorítását. Nem tehet ő sem róla, az erdőket még nappal csak-csak elviseli, de így sötétben… már csak az kellene, hogy belefussanak valamibe. Elég volt neki élete során egy ilyen kaland, már csak a sárkányok gondolatától is végig fut a hideg hátán, tarkóját is vigyázz állást parancsolva pihéinek.
- Persze… - rántja meg vállát és a pillanatokkal korábbi, kedveskedő, bíztató mosolyt is levakarja arcáról, valamint a fiú pillantását is egyelőre kerüli, egyáltalán nincs ínyére a gondolat, hogy esetlegesen a másik felfedezhesse zavarát. A fiúk bonyolultak, még egy olyan észlány számára is, mint Svea. Eddig Niall azért kapálózott, hogy normálisan viselkedjen vele, hogy megmutassa, mégis csak ő a férfi(féle), és amikor a szőkeség végre hajlandó volt legalább néhány pillanatra támaszkodni rá, ő azon nyomban lerázza a kezdeményezést. Érthetetlen, de a hollóhátas biztosan nem fogja a kegyeit keresni, amíg eldönti, mi a Merlin jóságos füle tövét szeretne és vár tulajdonképpen. Nem mutat gyöngeséget, inkább pillog az ijesztő rengeteg koromsötétbe burkolózó gyomra felé, noha neki esze ágában sincs tovább menni. Ajkát beharapja, lábai készülnek a földbe gyökerezni. Néhányszor megforgatja pálcáját kezében, amikor ismét Niall hangja töri meg a túlságosan nagy csöndet. Most már az ő érzékelői is jelzik a bajt, valami les rájuk valahonnan.
- Ahha… persze, ez általában így van. Rossz lábbal indítottál, előfordul az ilyen – nem gondolná, hogy ő bármit is rosszul csinált, s ha a girffendéles eltölt egyedül néhány percet, esetlegesen felidézi magában a történteket, és a szőkeség helyébe képzeli magát, nem pedig arra gondol, ő vakmerő oroszlános miként tett volna, akkor ő is belátja, nem ok nélkül fogadta úgy ahogyan. És na, azért azt sem árt elfogadni, nem mindenki ölelkezős Teddy mackó a kastélyban, akármennyire is vonzó fiú valaki.
- Nincs harag… - nagyrészt inkább kérdés és kisebb részt kijelentés ez, hiszen, a korábbiak alapján társában nagyobb volt a tüske, mint benne, s talán a bocsánatkérés is ezért volt, talán arra várt, majd a szőke is bocsánatot kér. Ám ő úgy gondolja, neki nincs miért.
Hirtelen aztán Svea összerezzen, a susnyás irányából – na, ez biztosan nagy segítség, mikor mindenhol az van – ismételten zörgés hallatszik, közelebbről, élesebben.
- Mi volt ez? - szívének egy pillanat alatt szűkössé válik mellkasa, izmai megfeszülnek, ő pedig rettegve pillant körbe, máskor pedig a griffendélesre pillant. - Hallottad?- hangja az egércincogásnál is halkabb, de már nem sokáig, a következő pillanatban ugrik és sikkant egy nagyot. Újabbakat ugrik, de már Niall mögé, ujjaival a fiú vállába kapaszkodik, ujjbegyei lassan fehéredni is kezdenek, ezek a pillanatok biztosan nem okoznak kellemes élményeket neki. - Valami megérintette a lábam - suttogja torkában dobogó szívvel, nyelni alig bír, kékjei megszállottan pásztázzák az avart.

Merit Lamarnie

Alig tudtam végigülni a mai órákat. Sunny-val már a hétvégén megbeszéltem, hogy ma végre találkozunk titokban. Már azt is elfelejtettem, hogy mikor voltunk utoljára kettesben, elvégre nagyon kell vigyáznunk, hogy senki semmit se sejtsen, mert akkor biztos, hogy jajj nekünk. Micsoda botrány törne ki, ha valaki megtudná. Az anyja biztosan szíjat hasítana a hátunkból vagy még rosszabb, lehet, hogy meg is ölne!
Mégis megérte, egyszerűen csak úgy szerettem, ahogy csak lehet.
És ma végre találkozunk! A rengeteg széléhez beszéltük meg a találkozót, ott azért csak el tudunk bújni a fáknál. Bár be azért nem mennék a rengetegbe, esetleg Sunnyval, de akkor meg bátornak kéne lennem. És ha pont akkor jönne egy szörnyeteg mit tudnék én vele kezdeni? Nem, nem fogunk nagyon bemenni, csak annyira, hogy senki se lásson meg minket!
A Kiszökést már jól elterveztem. Utolsó óránk bűbájtan volt, ezután léptem akcióba. A vacsorához menet a sor végéről befutottam az első folyosóra és megvártam míg tiszta lesz a levegő. A táskám tartalmát a földre borítottam, hogy amíg jött valaki azt higgye, hogy csak amiatt maradtam le és vagyok ott, ahol.
Néha nagyon cseles vagyok!
Na tehát, ahogy elcsendesedett a levegő és megtelt a nagyterem én a birtok felé vettem az irányt, ha valaki megállított volna, akkor azt mondom, hogy az üvegházakhoz megyek a galíciai gombáról írni, hogy hogy néz ki.
Viszonylag könnyen a rengeteg széléhez jutottam, itt egy kis domb szélére ültem le és vártam.
Vártam rá.
Már fél óra is eltelt, talán egy is.
Kezdtem aggódni, hogy valami baj történhetett vele, hogy nem jön el? Vagy talán elfelejtette? Nem, hát már mióta erre készülünk biztosan nem felejtett el. Csak valami baj lehet. De hát most meg el nem mozdulhatok, hiszen mi van akkor, ha pont elkerüljük egymást és emiatt megharagszik rám, hogy milyen aggodalmas vagyok. Nyilván jó oka van, hogy nem jön.
A táskámba nyúlok és előveszem a plüss mackót, amit neki rendeltem.
- Mit gondolsz? Szerinted várjak még? – szinte csak suttogom neki, válasz pedig nem jön.