A Fekete-tó

[→ ötödik felvonás ←]

→ ötödik felvonás ←
I could see the way that gravity pulls on you and me

Nem tudok nem vigyorogni. Egyszerre szürreális és filmbe illő az egész jelenet, mintha csak a képzeletem játszadozna velem, ahogy azt teszi azóta, hogy megismertem ezt a férfit, vagy éppen kisfiút, mert jelen pillanatban inkább olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. Szeretem, amikor ilyen, szeretem, amikor a komolyság eltűnik egy kicsit, mert imádom, amikor mosolyog. Úgy játszadozunk egymással, mint a kisgyerekek; már csak az hiányzik, hogy meghúzza a copfomat, és elvegye a játékomat, puszta „utálatból”. Persze, itt komolyabb dolgokról van szó, ezzel pedig mindketten tisztában vagyunk – mégsem mutatjuk, mert ez így a biztonságosabb út. Legalábbis látszólag.

Nem akarok nevetni, mégis elszórakoztat a gondolat, hogy most szó szerint a sárba döngöltem őt. Fantáziám ezt a gondolatot szinte azonnal tovább is viszi, megjelenik előttem a vizes hajú, a fürdőből éppen csak kilépő Jon, és arcom vörössé válik. Mégis mi a fenét művel velem, hogy ilyeneken agyalok? Már lassan szégyellem magam a saját gondolataim miatt...

Futólag megdörzsölöm a fejemet, ahol összekoccant a fejünk. Nem mondanám, hogy kellemes volt, de minden fájdalmat elűz a tény, hogy közelebb vagyok hozzá, mint valaha. Figyelem a szemeit, próbálok belelátni a fejébe, hogy megtudjam, mit gondol éppen, de ahogy eddig, úgy most sem sikerül kiolvasnom belőle semmit. Tudatosan irányít mindent, és hiába vagyok ezzel tisztában, újra meg újra próbálkozom.

Csak egy másodpercre fordítom el a tekintetemet, egyenesen a majomkenyérfa irányába, ahogy észreveszem, hogy az ajkaimra pillant, mégis, mintha óráknak tűnne az kis idő. Vajon ő is arra gondol, vajon neki is megfordul a fejében? Elgondolkodom, hogy mi lenne, ha megtenném, ha most odahajolnék hozzá, és megcsókolnám, de visszafogom magam... egyelőre.

Miután ő is, én is megettük a hernyónk ránk eső részét, megtámaszkodom a kezeimen, felé kerekedve ülő pozícióba helyezkedem, és látszólag meglehetősen élvezem a helyzetet, hogy uralkodom rajta... felette. Nem szabadulhat. Elégedetten mosolyodom el, szemeim csillogni kezdenek, úgy, ahogy csak akkor szokott, amikor rá nézek.

-  Szeretem-e a kávét? Milyen kérdés ez? - kérdezem zavartan, némileg tettetett felháborodással – Nem is ember, aki nem szereti.  A kávé jó dolog, sőt, fantasztikus dolog. A kávé egy életstílus, egy... egy darab, ami teljessé teszi az embert. Fokozzam még, vagy meggyőztelek róla, hogy szeretem? - mondom lágy hangon, s észre sem veszem, hogy miközben beszélek, ujjaim lágyan simogatják a mellkasát.

[Kávéillatod van.]

•    fészekben    •


Gyí, paci!

Elbűvölve hallgatom válaszát, amit én is mondhattam volna. A vérnyomáspumpáló méreg szerves része az életemnek, de különösképp ma kihagytam fogyasztását. Pedig nincs is jobb, mint reggel kócos fejjel, fáradtan kimászni az ágyból, lefőzni egy forró kávét, és a téli reggelen egy köntösben elszürcsölgetni az ablak előtt állva. Talán pont ezért sóvárgok annyira Amelie illata után, mert a napi kávészintem kritikus alá csökkent.
- Kávéillatod van. - állapítom meg mosolyogva.
Elgondolkozom egy kicsit.
- Te mégis honnan a francból szereztél kávét? - kérdezem összeráncolt szemöldökkel.
Nem tudnék róla, hogy a roxforti konyhán szolgálnak fel diákoknak kávét. A tanároknak más, én is gyakran dézsmálom a kávébab készleteit az iskolának, na de, hogy hol juthatott hozzá Amelie...? Postán is esélytelen, hiszen majdnem az összes bagoly és út zárolva van, illetve ha nem, akkor pedig felbontják és ellenőrzik.

Mulatságos, hogy mindketten ennyire szeretjük a kávét. Persze nem megy ritkaságszámba a kávéimádat az emberek körében, de hogy pont köztünk legyen egy ilyen hasonlóság...
Fejemmel körbenézek az elfektetett birtokon. Emberek után kutatok, akik esetleg megláthatják, hogy fényes nappal egy diáklány ül a rajtam lovagló-pózban a tóparton. Szemem senkit nem szúr ki egyelőre, de nem akarok kockáztatni, veszélyes. Bármennyire is van ínyemre a helyzet (s, ha egy szobában lennénk, már megszegtem volna a magamnak kötött ígéretemet), muszáj letessékelnem magamról, mégiscsak a munkámról van szó. Már így is túlléptem ezeregy határt.

- Majd elfelejtettem... - mondom, mintha most jutott volna eszembe valami rendkívül fontos.
Feltápászkodom kezeimmel, így egész közel kerülök hozzá, de mielőtt bármi is történhetne, tekintetemet elfordítom, kicsusszanok alóla (vagy legalábbis jelzem, hogy ez a szándékom), és a zsebembe nyúlok. Másik kezemmel pálcámat markolom meg, és egy apró legyintéssel feloldom a zsugorbűbájt, majd a bénán összecsomagolt ajándék jelenik meg ott, ahol előbb a fejem volt. Elteszem a pálcám, és megfogom a kis csomagot. Fintorogva nézegetni kezdem, és rá kell jönnöm, hogy borzasztóan néz ki. Nem elég, hogy igazi férfi módjára épphogy csak sikerült becsomagolni (hiába minden bűbáj és varázsige), valószínűleg beletettem valamibe, hiszen most az alja erősen ragadt. (De mégis mi lehet az irodámban?!) Mindezek tetejébe még jól össze is gyűrtem a zsebemben, mivel teljesen kiment a fejemből, hogy hova tettem, amikor kezemet a zseb mélyére dugtam, és nem vettem észre az apró tárgyat.
Ránézek Amelie-re, majd a csomagra, és vissza rá.
- Ezt neked hoztam. - nevetem el magam kicsit szívből, kicsit kényszeresen.
Jesszus, úgy néz ki, mintha Dim hányta volna ki egy ominózus este után...

Van számára még egy meglepetésem, de azt nem akarom még odaadni. Még el sem döntöttem igazán, hogy oda akarom-e egyáltalán adni, de mindenesetre nálam van, hogyha mégis.
Törökülésbe vágom magam, kihúzom magam alól a talár végét, és kényelmesen elhelyezkedem. Már csak Amelie reakcióját várom.

[→ ötödik felvonás ←]

→ ötödik felvonás ←
I could see the way that gravity pulls on you and me

Miközben beszélek, gyakran fel-felpillantok a kastélyra, mintha csak attól tartanék, hogy valaki távcsővel figyeli minden egyes lépésemet. Erre elég kevés az esély, mégis, a „balesetem” óta egyre nagyobbá válik a paranoiám, és Jonnal kifejezetten tovább növekszik a félelmem, hiszen nem csak magam miatt, de miatta is aggódnom kell ilyenkor: fogalmam sincs, milyen veszélynek tehetem ki azzal, hogy elkezdett kezelni. Annak ellenére, hogy bármikor szívesen mutatkoznék egy hozzá hasonló férfivel, igyekszem megakadályozni, hogy fény derüljön minderre.

Szeretetteljes pillantással, apró mosollyal hallgatom megállapítását, majd oldalra hajtom a fejemet, és beleszagolok a hajamba. Rövid szünet után összevonom szemöldökömet, és azonnal gondolkodni kezdek. Agyam szédületes sebességgel kattog, az aggodalom hirtelen átveszi az irányítást elmém felett. Csak reménykedni tudok benne, hogy nem bánja a kávé-illatomat, melyet eddig én még sosem éreztem magamon. Néha meglep, hogy milyen apróságokat képes felfedezni rajtam, bennem, ilyenkor különlegesnek és fontosnak érzem magam.

- Ebben az esetben remélem, hogy szereted a kávét. - mondom lesütött szemekkel, halk, meg-megremegő hangon. Néha úgy érzem magam, mintha egy ijedős kislány lennék. Nem is tévedek nagyot mondjuk.

- Hogy honnan...? Hát... - kezdek bele, s pislogni kezdek, mintha szörnyű bűntetten értek volna. Egy pillanatra valóban megijedek, hogy valami rosszat csináltam, de ilyenkor viszonylag gyorsan túllépek a dolgon, és megpróbálok viccet csinálni belőle.

- Tudod, megvannak az eszközeim a meggyőzésre. - jelentem ki végül egy cserfes mosoly és egy angyali pillantás kíséretében. Csak nem árulhatom el a forrásaimat, még a végén keresztbe húz mindent, nem szabad elfelejtenem ugyanis, hogy egy tanárral beszélek, akárhogy is nézem.

Erre a gondolatra mocorogni kezdek, és leesik, hogy mennyire abszurd és kínos a szituáció. Mintha a legtermészetesebb pozícióban lennénk, úgy üldögélek, de villámgyorsan kapcsolok, hogy cseppet sem az, főleg, ha egy beteg-doktor viszonyról beszélünk. Szerencsére ő is pont ebben a pillanatban jelzi teljesen egyértelműen, hogy számára legalább annyira furcsa ez a helyzet, mint számomra, így felpattanok, majd rákvörössé vált arccal egy tőle kissé távolabb eső pontra huppanok le. Kislányosan izgatott tekintettel figyelem, hogy mégis mit csinál, ajkaim eltávolodnak egymástól, s így, tátott szájjal nézem, ahogy egy ajándék jelenik meg előttem. Kicsit érdekes a csomagolás, de ezt alig veszem észre a meglepettségtől, nomeg nem szabad elfelejteni, hogy a csomagolással jómagam is mindig problémában voltam.

- Nekeeeem? Komolyan? Ajándék? De mégis miért, mit csináltam? Biztos, hogy nekem hoztad, nem keversz össze valakivel? Nincs is szülinapom. - kérdezem hitetlenkedő hangon, és alig merek hozzáérni a meglepetéshez, pedig már közelebb is ugrottam hozzá. Hosszú ideig csak bámulom, mintha engedélyre várnék, majd végül félénken a kezembe veszem – Ki szabad nyitni? - csillognak szemeim, és alig várom, hogy széttéphessem a csomagolást. Amint megkapom rá az engedélyt, izgatottan kezdem el kicsomagolni, majd mikor meglátom, mit is kaptam, nevetni kezdek.

- Egy sapkaaaaa! Merlinre, ez fantasztikusan néz ki! - mondom hangosan lelkendezve, és már fel is veszem - Pont olyan, mint a sálam, imádom! Köszönöm szépen! - örvendezek, és futólag, barátian megölelem köszönetképp, majd vissza is húzódom, hogy egy tükör után kutathassak a táskámban.

Detention
Caelius Edevane

"Goin' on a nice moonlit rendezvous, are we?" Says Filch as he drags me towards the boathouse by the arm. I try to struggle out of his grasp, not to escape, that would be way pointless by now, only because he is gripping my arm so strong he may just as well stop the blood flow in it.
"A what now?" I ask. This is new. As far as I know, I just came for a walk after I wasn't tired enough to go to bed, and was bored. And just for the hell of it. I know, I did take a walk outdoors, way after curfew, but how boring it would be to just sit around in the common room? There's no adventure in that.
"Why else would exactly two little brats like ya, little boy and girl, be takin' a stroll outside at night in tha same time, tell me."
Well, that at least explains some. But we reach the boathouse anyway, and as he shoves me into a boat, I see that a familiar boy is sitting in it already. None other than Caelius. Some Slytherin sixth- or seventh-grader is standing nearby, with a drawn wand, I guess to keep Cael from escaping while Filch was fetching me.
"Oh, hi." I greet the boy, as if we met in the great hall at lunch, not on detention.
"Well, ye got tha whole night for yerselves, no-one's gonna disturb ye. We'll fetch ya in the mornin'... maybe" Filch informs us with obvious malice in his raspy voice, as he pushes the boat onto the lake with his foot. The boat jerks forward, speeding up, and turning back I see Filch's Slytherin goon lowering and putting away his wand. Most likely it was him who propelled our boat so it would go all the way to the middle of the lake. The bas... meanie. I'll remember his face if I learn some good hex or curse.
"How many this year?" I ask Cael, referring to the number of detentions.

[- Okay, don’t aim to me with that wand! It’s me, Cael, I will not go anywhere. I am your brother’s friend, Theo, he probably spoke about me]

Merel

 

- Okay, don’t aim to me with that wand! It’s me, Cael, I will not go anywhere. I am your brother’s friend, Theo, he probably spoke about me- I’m not sure why I waste my words on this mute idiot. Well, he is not mute, but he plays mute, maybe he thinks he is scary, or something like that. But I know he won’t curse me, and this ruins his efforts.
 I was caught yesterday, it was the usual story: lots of beer, long evening, we missed the way back to the school, and we arrived late. We went back on different ways, and now I am the unlucky victim, who has to suffer the punishment, and the others could make it back. It’s a part of life, last time I was the only one who could escape from Filch. The only unfortunate part is the way of punishment, cleaning a trophy is better than freezing in a wreckage what is mocked „boat”.
 - Hi- I though I will have company in the boat, I don’t know why else would we wait. When I see who my company will be, I am not sure if I am happy because I won’t be alone, or I find this whole detention far worse. Merel, if I remember her name correctly, can talk so much, and after a few hours, it can be annoying.
 As Theo sends us to the open water, I realize this was his only purpose here, and he may feel this role degrading, because he is part of a rich and well connected pureblood family. Well, if you are a fellow pusher, and you play spy in the school, I think you shouldn’t be surprised if you are not respected. I will speak about this wand pointing thing with my fellow Slytherins, because this is a very strange and bad habit with a mate. And Filch should have been fired long ago, he is useless, I think the school would be a better place without him. This system doesn’t like magicless people like him, I don’t know why he is here.
 - This is the seventh since September. Is this the first time for you this year? And why are you here?- I think about the things we can talk about until she is talking. Last time, I think I said a bit too much to Lou, and this girl can be dangerous. Even if she doesn’t want to hurt anyone, she doesn’t look like the secret keeping type. But we can still chat about lighter, more casual topics, like Quidditch, school, hobbies, and other things two strangers can talk about. Maybe we can be friends, or at least I hope the hufflie girl will be sufferable company. If she won’t- well, I hope she can swim.

"Fourth," I start. "They almost got me twice more though. They are more watchful this year it seems. But hey, that's the fun part too. The challenge." I say with a grin.
I try to recall the exact circumstances of getting caught this time, to answer Caelius's question.
"I just went for an evening walk yesterday. It was real fun sneaking out. And I didn't even get caught with that. Indoors, that is. Even though I swear Filch's cat was constantly lurking only one corner away. I did get caught outside though. Stupid clouds moved away from the moon just right when I was out in the open, and just exactly when Filch was around too. I couldn't not be seen." I say, complaining.
It's unbelievable how mean my luck can be sometimes. It went like "You are fine, you don't get caught, even with such odds as this. Nice, you made it outside. Happy? Fine, then here's a Filch in yo face!" That one was just so mean from it.
"Did you know that we are on a date right now?" I ask, with a mischievous grin, but then I immediately add with a more serious expression "Don't worry, only according to Filch. Let me guess... Were you caught yesterday, outside, at night as well?"
That would explain the grumpy old man's theory he told me on the way here. Or at least that how he got to that conclusion.
"Do you think we could get this dingy to the shore? Someway other than paddling with our hands?" I ask, bringing up a different topic.

[- Amíg megúszod ennyivel, talán vicces]

Merel

 

- Amíg megúszod ennyivel, talán vicces- engem valamennyire megvéd ugyan, hogy a Mardekárba osztottak be, nem csodálnám, ha ez a lány nemsokára komolyabb büntetést kapna a folyamatos szabályszegésekért. Még akkor is, ha azok nem kifejezetten a rendszer ellen irányulnak. - Tényleg óvatosabbnak kellene lenned.
 Nem tudom, miért érdekel különösebben, hogy pont ezt az egy lányt ne bántsák, amikor annyi mást, például Louise-t folyamatosan megalázzák, de legalább ennyit tudok tenni érte, és tényleg nem nagy dolog tanácsokat adni. Ezt egyébként megtehetné a házvezetője is, elmagyarázhatná, mennyire veszélyes manapság bármit csinálni, ha nem vagy mardekáros vagy legalább egy megbecsültebb család része.
 - Micsodán vagyunk?- egy kicsit összehúzom a szemem, amikor a lány elmondja, hogy Friccs mit mondott neki, nem is vagyok benne biztos, hogy jól értettem. A szenilis vén idióta tavalyelőtt teljesen belezúgott Umbridge-ba, most pedig ostoba történeteket talál ki, amiket a lány talán el is hisz. Igaz, korra oké, meg külsőre nincs vele bajom, de ez a pörgés-szövegelés valami olyasmi, amit nem tudnék túl sokáig elviselni. Igaz, én is jókedvű vagyok, de mindennek van határa, ráadásul túlzottan gyerekesen viselkedik. - Aham, tegnap, későn jöttünk haza Roxmortsból, szétváltunk, elkaptak. Nem nagy dolog- továbbra sem értem, mi a logikája ennek a hajó dolognak. Ha rá akarnának venni, hogy ne járjak le Roxmortsba inni, akkor most meg kéne itatniuk velem néhány liter vajsört, és miután rosszul lettem, itatni még egy kicsit. Attól megutálnám a sört, ettől viszont a hajókat, a vizet és a hideget fogom, és még vonzóbb lesz egy meleg ivó Roxmortsban.
 - Nem tudom, én nem akarok holnap is visszajönni, szóval jobb lenne várni, amíg lejár a büntetés. Biztos nem örülnének, ha nem találnának itt- nem is Friccstől tartok igazán, hanem attól, hogy mond valami ostobaságot Carrow-éknak, és bajba kerülök, különösen akkor, ha csak úgy kámforrá válunk.

-Ezt most úgy mondod, mint ha nyilvános akasztásokat tartanának szabálysértésért.- Közlöm Caellel, ami kicsit talán szemrehányóan hathat.
-Óvatos vagyok én, azért így is csak négyszer kaptak el az idén, és mi van már, lassan Május? Év végéig már simán kihúzom.- Teszem még hozzá mentségemre szólva. Igaz mondjuk, bár eddig egész jól megúsztam nélküle, de hallottam eleget arról a Cruciatus átokról, és a fiú mond valamit azzal, hogy nekem is érlelődhet egy mostanra, de valahogy a dolog komolysága nem jut el hozzám. Mint az jellemző, igazából bármi kapcsán. Tudatosulni tudatosul, mintegy tényként, de csak az izgalmat fokozza, a nagyobb kockázat ígéretével. Vajon erre értheti Naras bá mindig, hogy nem tesz jót nekem ez a kalandvágyam?
-Hát randin! Csendes, holdfényes randin, csak mi ketten, meg a csónak. Esetleg még az óriáspolip, már ha erre jár épp.- Lelkendezek olyan tekintettel nézve Caeliusra, amiért bármelyik fiú megőrülne. Mármint az üvöltve menekülős értelemben.
-Nyugi, csak húzlak!- Nevetek fel pár másodperc után, annyinál tovább nekem se sikerül fapofával játszani ezt az őrült rajongós figurát... ömm igen, ez így kicsit paradoxra jött ki. De mindegy, szóval na! Viszont a húzás kapcsán támad egy ötletem.
-Exsuctio! ...De nyé! De műköggyé!- Veszem elő a pálcámat, mutatok ki a csónak elé, és rántom vizza a pálcás kezem egészen vállból a varázslat alatt. Aminek várakozásaim ellenére csak annyi haszna lesz, hogy egy kábé vödörnyi víz pár méterrel előttünk ugrik egyet felém, meg a csónak billeg párat, mert hirtelen mozdultam egyet. Ez így nem lesz jó...
-De amilyen élvezettel hozott engem az előbb hogy jól kirakjon minket itt kettesben a tóra, szerintem Frics tényleg azt hiszi. És amit mondasz, az alapján kábé egyszerre kaphattak el mindkettőnket? Gondolom. Biztos azt hitte, ugyanoda tartunk. De ő tojjon sünt. És nyugi, tényleg nem én gondoltam komolyan.- Térek még vissza a feltételezett randi témájára, miután a fiú elmondta, őt hogy kapták el.
-El azért szerintem se tűnjünk, de így, hogy nem készültünk kinti alvásra, szerintem kicsit hideg lesz ez a csónak így a semmi közepén. És ha jó kisfiú-lányok leszünk és nem elszökünk, akkor csak nem haragszanak meg azért, hogy nem kell bejönni értünk egy másik csónakkal vagy valami, nekik is megspórolja a macerát.- Fejtem ki a véleményem a büntetésünk bojkottálását illetőleg.
-De várj, tartsd a bokámat, van egy ötletem!
Ha így is tesz, előremászok a csónak orrába, és úgy köldökig ki is nyújtózkodok a csónakorron kívülre. Szükség is lesz a nálam jóval nagyobb termetű fiúra, mint ellensújra, hogy működjön a dolog. Ez a varázslat ugye húz. Azért is nem működött a vízen. Na de ha magunkat húzom... Ehhez persze a pálcát elfele kell húzni a csónaktól, kábé azzal vontatni. Ha érzem, hogy Cael stabilan tart engem, megint kimondom a varázsigét, közben a pálvám hegyét a csónakunk orrától egész addig kihúzom, ameddig elérek nyújtózkodva, ezúttal lassabban, egy fokozatosabb húzás eredményében reménykedve, ami remélhetőleg el is indítja a csónakot. Mire jó egyszer, hogy ilyen törpenövésű vagyok. Külömben egyértelmű lenne, hogy csak felborítanám magunkat, de így Cael mennyi, lehet kétszer olyan nehéz is mint én? És én is csak félig lógok ki a csónakból.
Akár még működhet is.

[- Akasztani nem akasztanak nyilvánosan, csak azokon gyakoroltatják a Cruciatus-átkot, akiket elkapnak szabálysértésért]

Merel

 

- Akasztani nem akasztanak nyilvánosan, csak azokon gyakoroltatják a Cruciatus-átkot, akiket elkapnak szabálysértésért- végiggondolva, hatalmas szerencsém van, hogy a Mardekárba tettek, mert apa vérstátusza miatt engem is elővennének szabálysértésekért. Fura, hogy ez a lány ilyen jól megúszta eddig, főleg, hogy ha jól emlékszem, akkor a vonaton azt mondta, hogy új neki a varázslóvilág, tehát valahol a muglik között élt. Mázlija volt, hogy olyan tanárok kapták el, akik nem akarták igazán komoly bajba keverni.
 - Hát, nem tudom, hogy jut ez eszébe, elég kicsi vagy hozzá még- én persze már álmodoztam csajozásról tizenkét évesen, de csak most kezdek belenőni abba a korba, és tudom is. És garantáltan nem hajtanék rá kislányokra. Friccs nem tudom, hogy hogyan képzeli el a szociális fejlődést, elég érdekesen működhet az agya, ha azt hiszi, hogy egy negyedéves rányomul egy tizenkét éves kislányra. Jó, nincs olyan nagy korkülönbség, talán két év sincs, de most még nagyon gyereknek tűnik a viselkedése alapján. Igaz, Clarice is szereti a gyerekes dolgokat tizenöt évesen, és én is elég sok dologban változatlan vagyok tíz éve, de azért felfogom, ha eljön az a pont, amikor már nem játék a világ. Olyan szabálysértést például soha nem követek el, ami a rendszer ellen irányul, azt nem néznék el nekem se.
 - Hé, mit csinálsz! Fejezd be! Felborítasz minket, és éjjel rohadt hideg ez a víz!- eléggé megijedek, ahogy úgy tűnik, hogy felborulunk, és megkapaszkodok a csónak szélében. Persze, nem úgy ijedek meg, nem félek a víztől, csak olyan nagyon hirtelen jött. Komolyan nem értem, hogy hogyan lehet úgy varázsolni, hogy nem gondolod végig. Simán meg is halhatsz, ha elrontasz valamit.
 - Friccs egy lúzer. De amúgy jobban jártál, mintha azt hinnék, hogy valami éjjeli összeesküvésre mentél- remélem, hogy holnaptól mindenhol azt fogják pletykálni, hogy randizni akartam egy másodéves, dilis hugrás csajjal. Bele sem gondoltam még, hogy ez számomra mennyire gáz lehet, milyen pletykákat indíthat el. Remélem, nem lesz túl ragadós a szóbeszéd, mert rendesen hazacsapná a társadalmi életem.
 - Ne keress értelmet Friccsnél, ő egy idióta, aki szeret szemétkedni, ha ad rá okot, itt tölthetjük a holnapot is... áh, mindegy- ahogy a lány megfordul, hogy tartsam a lábát, előhúzom a pálcám. Nem szeretek nálam gyengébbekre átkokat dobálni, de muszáj rávennem, hogy ne szívasson meg. Nincs kedvem visszajönni. - Petrificus Totalus!- nem hiszem, hogy nagyon meg tudná védeni magát szemből, pálcával a kezében úgy sem, ha készül, de így garantáltan lebénítom
 - Bocsesz- elteszem a pálcám, és megfordítom a lányt, hogy a hátán feküdjön, és visszahúzom a csónakba, hogy nehogy beleessen valahogy a vízbe. Meg gondolom, a csillagokat is szívesebben nézi a következő pár órában, mint a csónak alját. Gondolom, fázik is, de nem nagyon jut eszembe megoldás erre a problémára, azt a kettőt leszámítva, hogy felgyújtok valamit, vagy nekiadom a talárom. Mivel a valami vagy én, vagy ő, inkább az utóbbit választom, betakarom, mielőtt megfagyna. Gondolom, nem lehet kellemes mozdulatlanul. Nem kellemes egy szál ingben sem, de azért már tavasz van, úgyhogy túlélem. - Csak hallgassuk a vizet reggelig, oké? Kellemes ez a csend, nem? A víz hullámzása, a szellő suttogása, a szúnyogok zümmögése... na, befogtam, hallgassuk a természetet! Csendkirály! Három-kettő-egy-start!- hanyatt fekszek a csónakban, a lábam átdobom a szélén, és nézegetem a csillagokat. Megpróbálok jósolni is belőlük, bár tudom, hogy nem nagyon fog menni, ez a része a jóslástannak nekem mindig idegen volt.

-Mondasz valamit. Nem voltak épp kellemesek a büntetőmunkáim, de attól az átoktól eddig megkíméltek. Ez a mai igazából a legjobb a négyből. Vagy leg kevésbé rossz.
Tudom én, hogy elég sokan kaptak abból az átokból büntetés gyanánt, de ha megúsztam, hát megúsztam, na.
-Jó, hát tőle mondjuk mit vártál? Elég középkori az ujjnál fogva lógatósdival, amit mindig szeret hiányolni. És a középkorban nemesek lányait már ilyesmi idősen is hozzáadták időnként valakihez, úgyhogy Frics fejével gondolkozva lehet, hogy teljesen elfogadhatónak számít. Azon kívül, hogy szeret általánosan is szemét lenni azokkal, akiket elkaptak.- Vezetem le a logikus következtetést a gondnok - feltételezett - indítékairól aziránt, hogy rólunk ilyeneket akarjon következtetni.
-És nem is vagyok kicsi! Jó, termetre talán.- Teszem még hozzá egy szúrós pillantással.
A csónak megbilleg a vontatási próbálkozásomra, és a mardekáros fiú máris betojik, hogy felborulunk.
-Nyugi van, na.- Állapítom meg, mivel nem történik így -Látod, ha kihúzzuk magunkat mondjuk a partig, akkor az alátámasztja a csónakot, és nem kell ettől tartani eleve. És te ülsz ott középen ballasztnak, na szerinted melyikünk túl kicsi, hogy kibillentse a csónakot pár mozdulatával?- Magyarázom el a tervemet, egyébként már másodszor.
-Ja, mert ez eddig kérdés volt?- Ez meg gonosz. De magának harcolta ki a gondnok bácsi. És amúgy se hallja. Amúgy igaz, tényleg kevésbé haragszanak meg ránk, ha nem azt hiszik, hogy konspirálunk. Csak ártatlan, cuki tiniszerelem. Vagy nem, de most minek panaszkodjak, ha egyszer hasznom származik abból, hogy buták? Higyjék felőlem, ha jól esik nekik.
Ahogy mászok előre a csónak orrába, hogy végrehajthassam a tervem rám eső felét, nincs esélyem látni, hogy Caelius pálcát szegez a hátamnak. De ez derül ki abból, hogy vigyázzba vágom magam így másztomban. Meg az elhangzó varázsigéből, ami miatt így teszek.
Hát így állunk, Edevane. Vagy ülünk. Vagy fekszünk. Ki-ki képessége és jobb esetben kedve szerint ezek közül valamelyiket csinálja, na, így már biztos igaz. Hátbaátkozol? Egy ilyen szemét átokkal pláne? Te kis ge...reblye! Bocsesz a nagy frásztokat. Nem, ezt em úszod meg agy kis lovagiassággal, hogy a talároddal takarsz be a hideg ellen.
Csak nehogy eszembejusson megemlíteni mondjuk holnap, hogy kettesben, egy csónakban heverészve a csillagokat néztük órákig. Had örüljön Frics a - feltételezett, ezt le kell szögezzem - igazának.
Á, inkább nem. Elmúlik ez az átok úgyis.
És milyen jó, hogy megvártad, hogy elkezdjek előremászni húzni a csónakot, legalább a varázspálcám itt van készenlétben. Ha legalább befeküdnél elé... meg mondjuk nem kéne ki is mondani az igéket, ja. Mindegy, akkor várok. Tudok én várni. Föleg mert igazából most csak várni tudok. Csendkirály, mi? Csak meg ne koronázzalak mindjárt valamivel.
Meg kell hagyni, felhőtlen az ég, és nem csúnyák azért ezek a csillagok se...
Órák telhetnek el, miközben én csak itt fortyogok magamban, és időről időre próbálgatom a tagjaimat, hogy működnek-e már végre. Én kitartó vagyok. Elszánt. És pipa. Rád, bizony, Edevane drága.
Nem tudom, menni lehet az idő, de le merném fogadni, hogy nem még van ma, hanem már, amikor a gerendaként lerakott testem elernyed, és az eddig mereven feltámasztott részeim is a csónak aljára huppannak. De én egész végig erre a jelre vártam. Gyorsan lelököm magamról a mardekáros rámterített talárját, és célzok, mielőtt feleszmélhetne.
-Everten static!- Kiáltom a varázsszavakat, a pálcámat közvetlen közelről szegezve a mardekárosra. Mondjuk egy ekkora csónakon belül, nem is lehet annál sokkal messzebbről. De legalább könnyen el tudom találni, és úgyis az a cél.
Nem ez a varázslat ugyan amire most felettébb szükségünk van, de ez az, amit Caelius megérdemel.

[- H... hü... hülye vagy?]

Merel

 

A hideg ellenére lassan elkezdek elálmosodni a csillagok bámulása közben. Tudom, hogy meg fogok fázni, ha most elalszok, főleg így talár nélkül, de ennyire nem szoktam előre aggódni. Még az is lehet, hogy felvitetem magam Friccsel a gyengélkedőre, és megmondom neki, hogy kvibliként kihúzza a gyufát, ha miatta megbetegszik egy mardekáros diák.
 A lassan leszálló álmomból a hajnal első sugara, és az ébreszt fel, hogy hirtelen a vízben találom magam. Elkezdek süllyedni, ahogy felpattan a szemem, a levegőt egyből kifújom, ahogy ledöbbenek, pánikszerűen úszok a felszínre, és kapaszkodok meg a csónak oldalában. Ahogy levegőt veszek, hirtelen felfogom, hogy mennyire hideg van, lefagy mindenem, különösen most, hogy az átkozott szellő is feltámad. Megpróbálok valahogy visszamászni a csónakba, de az túlzottan megbillen- ellenben odagurul a pálcám a kezemhez. Sajnos, fogalmam sincs, hogy most mit kezdjek vele. Ahogy a már ébren lévő lányra nézek, lassan rájövök, hogy mi történt.
 - H... hü... hülye vagy?- nem tudom, miért olyan kérdést teszek fel, amire azt hiszem, már sejtem a választ. Sokkal találóbb kérdés lenne, hogy mi lenne, ha nem tudnék úszni, vagy tudja-e, hogy milyen hideg van, de jelenleg jobban lefoglal, hogy megfagyok. Emlékszem valami hajós filmre, ahol a végén egy roncsdarabon pont így lógott és fagyott meg a főszereplő csaj pasija úgy, hogy közben volt még egy hektárnyi hely a csaj mellett, de ez a helyzet számtalan lényeges pontban eltér. Én nem rajzoltam le meztelenül, nem szexeltem vele egy régi autóban, és a vörös csaj legalább három ponttal veri a tízes skálán. Azt hiszem, ez a három legfontosabb.
 Ahogy megpróbálom felemelni a lábam, és átdobni, rájövök, hogy nem fog ez olyan könnyen menni. Persze, könnyen menne, ha megkérném, hogy segítsen, de akkor inkább megfagyok. Egyrészt az feladás, másrészt gáz egy lánytól segítséget kérni. Veszek egy nagy levegőt, miközben megfeszítem minden izmom, és valahogy áthúzom magam, hogy meg tudjak kapaszkodni egy ülésben. Nem túl kellemes, ahogy a hasamtól a combomig végigszántom a csónak korlátját, ahogy az sem, ahogy végül arcra érkezek, de inkább ez, mint az, hogy segítséget kérjek. Pihenek pár másodpercet, mielőtt a pálcámért nyúlok.
 - L... leperex- szerencsére, elég gyakran áztunk meg Roxmortsból hazajövet két év alatt, úgyhogy ebben profi vagyok. Miután megszabadulok a másfél liter víztől, ami eddig rajtam volt, és már csak annyi a problémám, hogy rohadtul kihűlt a testem, a következő problémám az, hogy mit csináljak a lánnyal. Szívem szerint fellőném a torony tetejére szélkakasnak, de végül úgy döntök, nem átkozom meg. Az előbb is én szívtam meg, és azon kívül, hogy belefojtom a vízbe, nem igazán jut eszembe hatékony megoldás hosszútávra.
 - Ezt többet ne próbáld meg... add csak azt ide, nem érdemled meg!- felkapom a talárom, amit gyorsan magamra terítek, de az sem sokat segít. Most egy kandalló mellett lenne jó üldögélni, vagy beállni a zuhanyzóba fél órára a forró víz alá. Vagy csak bemenni innen végre. Felsóhajtok, ez az egyik legpocsékabb éjszakám.
 - Egyébként buktad a csendkirályt. Mit is mondtam, mit kap a győztes?

Most igazán nem kéne tapsolni. De olyan nehéz megállni, amikor Cael egy ilyen szép szaltót dobott a vízbe. Mondjuk igaz, hogy én dobtam. Inkább ráülök a kezemre megelőzésképpen. És a vigyorommal megkerülöm a fülemet.
-Biztos van, aki szerint igen.- Válaszolok egy vállvonással a fiú költői kérdésére. Egy galleon, hogy mostmár ő is az említett kategóriába tartozik, na?
Nyújtok felé egy kezet, ahogy próbálja beügyeskedni magát a csónakba, de nem is nagyon tűnik úgy, hogy igényt tartana a segítségre, így a tekintete alapján, meg aztán meg is kell kapaszkodnom azzal a kezemmel is, mert billen egyet a csónak a szélére nehezedő súlya alatt. Inkább csak kijjebb ülök amásik szélére, hogy kicsit javítsak a súlyeloszláson ameddig bemászik.
A mardekáros valami varázslattal egy mozdulattal kifacsarja a ruháiból a vizet. Ez tökjó, ezt majd mindenképp meg kell majd tanulnom. Persze az a pár liter víz ide a csónak aljába kerül.
-Evapores. El azért csak ne süllyedjünk.- Itatom fel egy mozdulattal a vizet, bár nem attól tartva, hogy elsüllyed a csónak, annyi víz még talán a vadőr ruházatába se férne bele. Bár... Ha valakiébe, akkor de, pont az övébe. De abban igazat adok Caelnek, hogy hideg van a vizesnek levéshez, és nem akarok beleülni a csónak aljában keletkezett tócsába. Ő megérdemelte a fürdést, engem ne bénítson le orvul.
-Rajtad múlik- A talárját gyorsan elkapom a keze elől, de csak azért, hogy egyből odadobjam neki. Lehetőleg arcba.
-Ezt úgy mondod, mint ha én kértem volna el.
Najó, azért most tényleg fázhat, az igaz. De hogyha hagyta volna, hogy kivontassam magunkat, most tudnánk melegedni tűznél, itt csak a csónak az éghető, amit meg nem lenne jó ötlet felgyújtani.
-Nem terveztem megnyerni.- Bosszút állni terveztem. -Nem mondtál semmit. Még... Szerenádot?
Gonosz vigyor. Nem is hagyom válaszolni, már rögtönzöm is össze a dalt.
-Itt a tónak közepén
Itt a csónak peremén
Lóg a vízben a legény

Polip nézi: miafrász?
Ritka az, hogy ilyet látsz
Reméld, hogy nem jön ide
És nem ülsz az ölibe

Úgy kell neked, hátbalőssz
Ne csodálkozz, ha röpülsz
Merelke nem szereti
Ha lebénít-jááák
Minden van itt, ária és meghajlás. Merel drága, benned egy dalnok veszett el. De az nyomtalanul. Ennél még Hóborc is jobbakat rittyent össze. Ami azért mond valamit. Mindegy, úgyse az énekkarba akartam jövőre belépni, hanem a kviddiccsapatba, ott meg nem az kornyikál ilyen bénát, aki a pályán van. Csak mindenki más a lelátón.

[- Örülj neki, hogy odaadtam, már rég megfagytál volna. Ilyenkor amúgy mondani szokták ám, hogy köszönöm, vagy valami]

Merel

 

„Rajtad múlik.” Megszorítom a pálcám. Hú, de szívesen megátkoznám, átalakítanám a képét, hogy az anyja se ismerjen rá. Bár, ha jól emlékszem, nincs anyja, mintha valami árvaházról beszélt volna. Engedek a szorításon, a pálcám pedig visszacsúsztatom a visszakapott talárom belső zsebébe. Nem átkozom meg, legalábbis egyelőre.
 - Örülj neki, hogy odaadtam, már rég megfagytál volna. Ilyenkor amúgy mondani szokták ám, hogy köszönöm, vagy valami- rámarkolok a csónak szélére, eléggé feldühített hozzá, hogy úgy érezzem, hogy el tudom morzsolni, mintha csak egy szelet nápolyi lenne. De csak egy szálkát sikerül beszereznem az egyik körmöm alá, ami tovább idegesít. Elképzelni sem tudja, hogy mennyire utálom. Talán még jobban, mint a szobatársam a macskákat.
 - Mit? Na nem, az ki van zárva! Nehogy elkezdj nekem itt...- ahogy felcsendül az ének, megindul a kezem a pálcám felé, hogy elhallgattassam. Először csak simán idegesít a hangja, amit mintha már azóta hallgatnék, hogy megszülettem. Azután mégsem hallgattatom el, lassan inkább csodálkozni kezdek. Ezt most költötte? Vagy a sóbálványként töltött óráinak a szüleménye? Persze, nem egy mestermű, de papír meg minden nélkül írt egy dalt itt a semmi közepén. Úgy tudom, hogy a Weasley a királyunk is hosszú háttérmunkák eredménye, igaz, az azért jobb volt. Amíg a csapat el nem rontotta azzal, hogy a Griffendél jól megvert minket.
 - Ezt most költötted?- egy pillanatra tényleg elfelejtem, hogy mennyire utálom, most tényleg csak a kérdésemre adott válasza érdekel. Ez tényleg nem semmi. Mindig azt hittem, hogy a hugrások buták, ő viszont nem az, csak végtelenül idegesítő. Igaz, az hatványozottan bármilyen gyerekhez képest, akit eddig valaha ismertem. Kivéve talán az én fiatalabb énemet anya és apa szemszögéből.
 Összerezzenek, ahogy a csónak lassan megindul, kifelé a tó partjára. Végre be lehet menni, mielőtt megfagynék, bár már így is érzem, hogy érik egy tüsszentés. Rohadtul nem megyek holnap órára, ma szépen elmegyek a gyengélkedőre. Igaz, ott majd adnak valami gyógyszert nekem, amitől jobban leszek, de teljesen el fogja szúrni a napomat, hogy bepótolom az alváshiányomat.
 - Hát... valahogy túléltük, pedig nagyon próbáltál megölni minket- rámosolygok a lányra. Akármennyire elegem lett belőle, azért el tudok képzelni rosszabb társaságot is nála. A hetedévesek közül a bunkóbbakat például, ők egészen biztos, hogy kiszorítanak a csónak orrába, hogy biztosítsák a territóriumukat. Vagy egy olyan lány, aki végig bőg, azt utálom. Ez persze nem jelenti azt, hogy szívesen megismételném ezt.

-Na az azért túlzás. Csak rögtönöztem, azért is jött ki ilyen nyomin. És tök másra jött ki, mint terveztem, csak így adódtak a rímek.- "Rímek". Merelke drága mondj három olyan kalsszikus költőt, aki nem kezdett el hirtelen forogni a sírjában. Először tényleg valami szerenádot akartam kihozni belőle, úgy tűnt, ezzel a randi-témával megfelelően az agyára lehet menni a fiúnak. De így is jó, legalább összegeztem az este tanulságát. Lebéniítani szabad, csodálkozni utána nem. De azért már én is leállhatok, amennyit kiérdemelt, annyit kapott is.
-És ha nem bénítasz sóbálvánnyá, akkor magamtól nem fagytam volna meg, max dörzsölöm magam mint a güzü. Úgyhogy a talárral te tartoztál.- Fejtem ki a véleményem, miszerint teljesen elvárható volt tőle az a talár, és nem szükséges megköszönneöm, és amúgyis nem én kértem.
-De igaz, akkor most én is tartozok eggyel.- Ismerem el, mert azért bár Cael száraznak száraz, de miattam hűlt ki. És ha már így bosszútállogatunk egymáson, az legyen legalább fair.
-Már ha kéred.- Emelem meg a saját talárom gallérját jelzőleg, mert vetkőzni azért nem kezdek itt el, ha közben mittomén milyen okból visszautasítaná. Annyira jóban azért nem vagyunk. De a felajánlás nélkül nem lenne igazságos, hogy bedobtam a vízbe.
De idő közben megmozdul alattunk a csónak, és elindul kifele a tó közepéről, úgy tűnik lejárt a büntetésünk. És valóban, már kezd világosodni.
-Na, nem is igaz! Akkor most mindketten úsznánk, és talán egy egész deszkányi lenne csak meg a csónakból.