Nadine
Zavarban van. Látom a szemén, ahogy ezernyi gondolat váltja egymást sietve a fejében, átcikkannak, s csupán apró nyomot hagynak, a következő gondolat magvát. Mintha nem is itt lenne Lotti, mintha nem a lábamon ülne, valahová máshová réved a tekintete. Nem tudom ez mennyire jelent jót. Félek. Szinte remeg a gyomrom, annyira akarom, hogy jó választ adjon.
Kell nekem ez a lány.
A mozdulatai mindent elárulnak. Ahogy nyel egyet és leugrik a lábamról, meg sem kellene szólalnia, pontosan látom rajta mi a válasza. Nem akar engem, neki közel semvolt akkora élmény az a csók, mint amit számomra nyújtott. De akkor miért hagyta egyáltalán? Valami mégis lehet a dologban...
Biztosan túlkombinálom a dolgot, de így jár az, akinek könnyű elcsavarni a fejét. Most kivételesen nem arról van szó, hogy hű micsoda aranyéletem van, mert úúúúúgy imádnak a csajok. Sokkal inkább arról, amit egyszer egy jóbarátom mondott: könnyedén és sokszor könnyelműen beleszeretek a csajokba, sok hülyeségre vagyok hajlamos értük egész addig, míg a végén rendszerint hatalmasat koppanok. Jelenleg éppen Lottival állok így. Azért arra kíváncsi lennék, kinövöm-e valaha ezt a romantikus őrületet, hogy ilyen könnyen belezúgok a bigékbe. Jó lenne a jövőbe látni egy kicsit.
Felnézek. Egy kecses kéz a kilincsen; mindjárt eltűnik a lány, mindjárt kisétál az életemből anélkül, hogy akárcsak a nevét meghagyná emlékül. De mégsem! Megfordul, s szívem újfent hevesen kalapál, hátha visszajön, hátha hagy valami emléket vagy apró jelet maga után.
Retinámra égnek a betűk, kerge módon egyre csak az kattog a fejemben, hogy "
Nadine", miközben eőreugrok és feltépem az ajtót. Ám a lányt már elnyelte a tomboló, viharos égszakadás. A hidegtől enyhén borzongva lépek vissza az öltözőbe, a cukorhalom láttán azonban új erőre kapok.
- Megtalállak, Nadine - suttogom magam elé, majd a levegőbe dobok egy M&M's-et és röptében harapom ketté.
- Megtalállak és elszédítelek.
The End
U.i.: úgyis megtalállak 
Roxfort RPG
Szerző