Culloden

Luxus szálloda.

Lashawn


Ez az a szálloda, amire nekem sosem lenne pénzem...
Ez igazán idegesítő. Utálom, ha valahonnan ki vagyok zárva, és hogy itt állok ennek a kastélynak a parkjában és azt figyelem hány és hány gazdag ficsúr mászkál le és fel a fennhéjázó képükkel a legszívesebben sikítanék, de miután annak semmi értelme nincs, egyszerűen csak továbbra is ácsorgok és próbálom megtalálni azt az egyetlen elveszett lelket, akinek köszönhetően végre belülről is megszemlélhetném milyen lehet a felső tízezerhez tartozni. Látni akarom. Ennyi.
Sosem problémáztam semmin. Ezen miért tenném? Tudom, hogy akad majd itt egy idióta aki kezét lábát fogja törni, hogy egy olyan nő pompázhasson mellette mint én. S természetesen hagyom majd, hogy szánalmas kis próbálkozásaival meghódíthasson. Ő is jól jár és én is. Ő egy kis önbizalmat gyűjt, amivel később talán még kezdhet is valamit, én pedig bebocsátást nyerek egy olyan világba ahol nem lenne helyem. Méltányos üzlet. Az már egy másik kérdés, hogy erről leendő partneremnek nem kell tudnia.

Egy hete vagyok Skóciában.
Minden áldott nyáron, itt vakációzik a családom. Amit sosem értettem, hisz általában fél évnél tovább sosem maradtunk meg egy helyszínen, ez mégis a állandó volt az életünkben. Még jó hogy a Roxfort is ezek közé tartozott, mindenki életében kell hogy legyen valami ami maradandó, és ha már a szüleim mániája az örökös költözködés, akkor nekem az iskolát kellett választanom.
Hamarosan esni fog.
Remek.
Már csak az hiányzott... Persze mindenben meg lehet találni a szépet, és mindenből ki lehet hozni a jót, de... Miért kell nekünk a világ egyik legesősebb országát választanunk nyaralási helyszínként? Ráadásul miért kellett idén is idejönnünk?
A varázsló társadalom fele otthon ül és rágja a félelemtől a körmét, mi pedig nyaralunk. Miért? Fogalmam sincs. Apa nem hajlandó elárulni, a probléma az hogy van egy sejtésem, és az Ő, akit nem nevezünk nevén. Biztosan köze van apa és a bátyám egyre furcsább viselkedésének, és azért félek egy kicsit. Nem örülnék ha tönkre menne a családom, vagy ha... nekem is szolgálnom kéne Őt. Én nem vagyok képes arra, hogy bárki parancsát kövessem. Persze egy így nem teljesen igaz, de... fogjuk rá. Bármilyen szerepet magamra tudok húzni, amilyet csak akarok, de ehhez nem lenne kedvem. Meg vigyáznom kell arra, hogy megmaradjon a makulátlan hírnevem, hisz a Godricba nem egyszerű bejutni, és a felvételimnek sikerülnie kell.

Magamra húzom a derékig érő kis kabátom, mert kezdek fázni. A vihar előjele. Milyen nagyszerű érzés, hogy ma kellett magas sarkúba bújtatnom a lábaim. Ennyit arról, hogy tetszelegni akartam a férfiaknak... Ha elkezd cseperegni én haza megyek. Nem mintha ott jobb lenne. Lehet inkább élveznem kellene az utált zivatart, talán még az is kellemesebb mint jelenleg a családi környezet...

Adaline

 Lashawn jó nyárnak nézett elébe. Nemrég kapta meg a RAVASZ eredményeit, amik elég viszonylag jók lettek és ezért a szülei elküldték egy hónapra pihenni Skóciába egy kastélyba, hogy jól érezze magát. Ráadásul az apja az indulás előtt a kezébe nyomott vigyorogva egy borítékot. Mikor megérkezett akkor nyitotta ki, mint ahogy ígérte apjának és ledöbbent. Egy kis pénz volt benne meg egy saját Gringotts számla adatai.
 Pár napja volt már itt, de nem sok minden érdekes volt a környéken. Volt egy kis varázsló falu a környéken és ennyi. Ott nem sok érdekes látnivaló volt, de arra jó volt, hogy új ivócimborákat szerezzen. A lányok nem voltak szépek vagy arra érdemesek, hogy elcsábítsa őket. Most is egy kiadó séta után tért vissza a szállodába. Próbált valami csinos mugli lányt felszedni, de kiderült, hogy ők is nyaralni voltak a közelben és már távoztak. Szomorúan lépegetett vissza a kastély felé, majd újra megállt. Észrevett egy mugli lányt, aki a szállót nézte. Lashawn úgy tudta, hogy a muglik nem veszik észre. Vagy ez nem volt igaz vagy a lány volt boszorkány. De egy valami bizonyos volt. Az ismeretlen a gyönyörű lányok kategóriába tartozott. Látszott a lányon, hogy be szeretne jutni. ~ de akkor miért nem megy?~ vetődött fel a kérdés Lashawn fejében. ~ Valószínűleg nincs pénze és nem rí róla le, hogy boszorkány és ezért kísérőre vár.~ Megesett a lányon a szíve és segíteni szeretett volna. Mellesleg az is a pakliban volt, hogy felszedi a lányt és bemutathatja őt a szüleinek a barátnőjeként. ~ Kár volt azt mondani nekik, hogy már van.~ gondolta Lashawn.
- Üdvözletem szépséges hölgyem! - köszöntötte a lányt, majd ráterítette a melegítő felsőjét, ami valami Nájki márkájú volt és még az indulás előtt vette fel. - Így jobb? Segíthetek még valamiben?
Ekkor rámosolygott a lányra, majd a kastély felé biccentett. A biccentés után végig nézett a lány testén és kiült Lashawn arcára, hogy mire gondol a lánnyal kapcsolatban.

Egy. Kettő. Három. Négy. Öt.
Na jó ez unalmas.
Miért van mindenki párban? Vagy az egyedül lévő férfiak, miért festenek úgy mintha a sírból keltek volna ki?
Így néznek ki a milliomosok? Ezért akar mindenki gazdag lenni? Elég szánalmas a látvány. Vagy inkább csak rosszkor jöttem. Az iskolában is volt jó pár kékvérű, és egy pillanat alatt le lehetett róluk szűrni, hogy nem veti őket meg a pénz, de ennyire még ők sem voltak szánalmasak. Hol vannak egyáltalán a fiatalok? Eltűntek a szigetről? Gyáván futnak el a háború elől?
Még azt is lehetségesnek tartom. Miért ne? Ki az aki meg akar halni mikor élete teljében van? Senki. A hazáért harcoljanak azok, akiknek már úgy sincs sok hátra, minket hagyjanak ki.
Utálom, hogy ez nincs így. És utálom, hogy valójában én sem így gondolom. Nem hajt a vérem a harctérre, de mégis tennék valamit. Idióta kamaszos lázadás, ami még túlzottan él bennem... Múljon már el! Már Fel Akarok Nőni.
És hirtelen egy hang rángat ki gyerekes magammal való veszekedésemből. Megszólítottak. Méghozzá egy egész kellemes kis bókkal. Hmm... talán mégis megérte a várakozás? De nem csak egy bók érkezett, hanem legnagyobb döbbenetemre egy felső rész is rám lett terítve.
Hirtelen köpni nyelni nem tudok, csak állok mint egy kőszobor, és hitetlenkedve nézek a... nem is olyan ismeretlen arcba. 
Kell egy röpke perc mire a lélekjelenlétem visszatér, hisz ilyet még sosem tapasztaltam. Valaki ide állít mellém, hogy se szó se beszéd, rám aggassa a kabátját. És aztán...
Nem!
Ez képtelenség. Minek néz ez engem?
És lendül a kezem, hogy Mr. Nagyképű pofáján csapódhasson le.
- Igen, segíthetsz. Küldj magadra egy átkot. Mégis mit képzelsz magadról?
Ezzel a lendülettel vettem le magamról a rám terített felsőrészét is és vágtam hozzá.
- Ha egy ribancot akarsz magadnak az éjszakára rossz ajtón kopogtatsz.

Egészen meglepődött a lány reakciójától. Erre nem számított. Nagyon nem számított. Kicsit ismerős volt az arca és már jelentett valamit. Legfőként azt, hogy ha rajta múlik nem fog senki se a lánnyal szemben erőszakot használni. Ráadásul látszott rajta, hogy fázik, szeretne bejutni és nagyon egyedül van. Mellesleg a pár nap alatt meg tudott a környékről egy dolgot. A kastélyt a gazdag aranyvérűek azért keresték fel, amit a lány feltételezett róla. Csak a többi fickó komolyan gondolta, míg ő benne csak az fordult meg, hogy később esetleg megtörténik a dolog. Hirtelen a lány keze által rájött, hogy hol vannak és mi is történik vele.
- Elnézést hölgyem - mondta a lánynak egy meghajlás kíséretében, miután összeszedte magát a pofon után. - Azt javaslom mindent kezdjünk újra vagy, ha azt sem akarja akkor visszatérnék a meleg és kényelmes szobámba, míg ön itt fagyoskodik, miközben arra vár valaki bevigye és legjobb esetben is egy 40-50 éves dagadt fickó vinné be az ön által emlegetett okokból. Ráadásul az az úriember nem lesz ilyen engedékeny önnel.
Lashawn kivárt egy kicsit, hogy a lány válaszolhasson és meggyőződjön az észérvei igazságáról. Közben felvette a pulcsiját a földről és leporolta róla a koszt.
- Nos mivel nem szeretnék bunkó lenni illene bemutatkoznom - zavarta meg a lány gondolatait. - Lashawn Elwynnek hívnak.

Meglepő fordulat. Elnézést kér. Hmm... Ez más sokkal jobban tetszik és igazán díjazandó, legalább kiderült hogy ez a ficsúr annyira mégsem hordja fenn az orrát, talán még meg is felelhet a célra miért ide tévedtem. De majd kiderül... Nem azért öltöttem magamra egy igen drága szerelést, hogy akárkivel összeálljak, hanem mert a tökéletességre törekszem, ahogy mindig.
Nem úgy terveztem a kis játékom, hogy egy pofonnal fog kezdődni, de körülményekhez alkalmazkodni kell és hát mit érne az élet, ha minden lépést előre lehetne tudni. Így is számomra, már túlzottan kiismerhetővé vált, hisz minden ember egyforma, néhány apróság van csupán amiben eltérnek, de a célja mindenkinek egy és ugyanaz. Az pedig, ki hogyan is küzd csak jó megfigyelésen alapul, és kellő tapasztalaton, ami nekem zsenge korom ellenére is már meg van.
A szokásos forgatókönyv: bocsánat kérést követ az újra kezdés felajánlása, babblabla. Ismerős. Semmi új. De pont ezt szeretem. Az extrém emberekben igaz van kihívás, de belőlük elegem van. Most egy klasszikus olvasmányra fáj a fogam, és meg is találtam.
Viszont mégis csak sikerült ledöbbentenie a fiúcskának.
Hogy micsoda? Mit akarok én?
- Mégis honnan veszed, hogy bárkire is várok? Képtelenségnek tartod, hogy egy magamfajta hölgy csak áll és gyönyörködik a természetben és a kastély nyújtotta felemelő építési remekműben?
Ez a gyerek gondolatolvasó? Honnan jött rá mit akarok? Hogy lehettem ennyire óvatlan! De eszembe nem jutott, hogy ilyen szinte képes a legilimenciára, na de ezek után jobban figyelek. Mindenesetre a szemébe való nézést minimálisra csökkentem, csak pillanatok kap belőle, nem fog még egyszer kiolvasni a fejemből semmit.
Elfordulok tőle, mintha éppen végig sértett volna, ami valójában meg is történt, de leginkább csak azért, mert lebuktatott, de hiába, mert akkor sem vallok. Higgye csak azt, hogy mellényúlt.
Lassan fordítom a fejem vissza felé, mikor a bemutatkozással próbálkozik, és mint egy tipikus aranyvérű liba játszom továbbra is lelkembe taposott leányzót.
- Ada... - nyújtom a kezem, mikor hirtelen elakad a szavam, mert bevillan honnan is volt olyan ismerős ez a ficsúr.
Elwyn... Nem hiszem el, hogy nem ismertem fel azonnal. Na, azért annyira mégsem meglepő, hisz nem tartoztunk soha egy társaságba azt leszámítva, hogy voltak közös óráink, de azért az mégis elég sértő, hogy ő bizony nem ismert fel. Viszont ha valóban ő az, akkor a legilimencia kizárva. Elwyn nem lenne képes ilyen szinten használni a mágia ezen formáját, de akkor honnan tudja, hogy mit keresek itt?
- Ada Rower - fejeztem be végül a bemutatkozás, szándékosan hamis névvel.
Ha kimondom ki vagyok a játéknak annyi, tudni fogja és akkor minden esélyem elszáll, így viszont... Szórakozhatok egy kicsit.
- És azt hiszem tartozol egy itallal a szemtelenségedért. Egyébként a kastélyban lakom, ma reggel érkeztem.
Játék indul.
És bevallom e neki ki is vagyok? Hmm... talán.

Látta a lány arcán, hogy a bocsánat kérésére megenyhült valamelyest, de tuti haragszik még rá, de maradhatott benne valamennyi harag, hogy megsértette, ha aranyvérű. Ha aranyvérű, mert ha nem akkor ügyes játékos és csak szimplán látni akarja a kastélyt belülről és egy-két ajándékot haza vinni Lashawn zsebéből fizetve. Mivel nem tudta eldönteni, hogy melyik kategóriába tartozik a lány, de ő aranyvérűnek veszi addig, amíg a lány mást nem mond. Mindezek ellenére volt még egy kicsi bűntudata, hogy olyanokat gondolt róla és szeretett volna a lánynál megbocsátást nyerni.
- Nem tudom csak tippeltem, hogy itt vár. A gyémánthoz hasonló szépsége megzavarta gondolataimat - felelte a lány kérdésére Lashawn. - Ugye nem zavar, ha tegezlek. Szerintem lehet gyönyörködni az építészeti csodákba. Mellesleg tudtad, hogy a kastélyt a muglik csak egy várromnak látják, ahova  a kőomlás veszély miatt csak régészek járhatnak be? a portán mondták.
Majd a lány elkezdte a nevét elmondani, s közben nyújtotta a kezét felé. Lashawn megfogta és kezet csókolt a lánynak. Mikor a lány megakadt a neve elmondása közben azt hitte, hogy a kézcsók miatt van. De amikor a lány elmondta a teljes nevét hirtelen beugrott egy kép. Egy Adaline nevű hetedéves lányé, akivel volt egy-két közös órája, de sosem figyelt fel rá. S, ha emlékezete nem csal, akkor Adaline hasonlít a mellette álló Adára. Ez jelent valamit. Valamit, ami lehet jó és rossz is.
- Persze akár kettőt is.  - mondta a lánynak. - Akkor jobb lesz, ha indulunk befelé, mielőtt elrabolnák mellőlem a világ legszebb ékkövét.
Furcsának találta azt, amit mondott a lány, mert nem látta se a reggelinél, se a hallban, ahol jó pár órát sakkozott egy fickóval. Ekkor előre engedte a lányt, s ezzel jelezte neki, hogy elfogadta a felkérést a tangóra.

Idióta… Nem is csodálkozom miért kerültem hét éven át. Az orránál fogva vezetem és még csak kihívás sincs benne. Az előbbi gondolatom, miszerint legilimentor lenne, azonnal l is tűnt. Elwyn képtelen lenne egy komolyabb bűbájra, nem mintha egy egyszerűbbet ki tudnék belőle nézni, de talán túlzottan is alábecsülöm. De nem érdekel.
A bókjára elmosolyodom, és még egy kicsit bele is pirulok. Ez persze csak színjáték. Valójában szánalmasnak érzem. Ki mond manapság ilyet? „A gyémánthoz hasonló szépsége megzavarta a gondolataimat” Ha ezzel próbálna valaki felszedni, megvetően ránéznék és közölném vele, hogy találjon ki valami eredetibbet. De most nem tehetem, ha be akarok jutni a Cullodenbe és most ez a cél.
- Nyugodtan – válaszolom. Ha tegezni akar, tegezzen, nem érdekel. Persze a hangom nem az érdektelenséget tükrözi, hanem pont az ellenkezőjét.
- Oh, komolyan mondod? – teszem fel érdeklődve a kérdés – Erről fogalmam sem volt – és úgy nézek rá, mint aki további folytatást vár az épület csodáiról.
Néha kicsit szánalmas vagyok… Megéri ez egyáltalán? Abban mondjuk nem kételkedem, hogy Elwynnek be fog jönni ez a szerep amit mutatok, élvezni fogja, hogy csüngök a szavain. Aj, de könyörgöm, hogy mondhat ekkora baromságokat? Persze, hogy tudom, hogy a muglik egy romnak látják mindezd. Minden második épületünket annak látják… A varázslók nem elég kreatívak…
Kézcsók… Na, legalább valami jó pontot is adhatok neki. Hmm… tényleg neki állhatnék számolni, vicces lenne!
És egy újabb idétlen bók. Egy újabb pironkodó mosoly.  Akkor, ha már számolunk, akkor ez fekete pont. A bókoknak is van határa, és ez túl lő rajta. Persze vannak lányok, akiknél ez beválna, de nem tartozom közéjük. Csak látszatra. És Elwyn ezt hiszi.

Beérünk a bárba. A legszívesebben körbe járatnám az egész termen a szemem, hisz valóban gyönyörű, de mivel nem rég épp azt hazudtam, hogy már jártam itt, ezt most nem tehetem meg, de ha egy kicsit játszom…
- Annyira lenyűgöző ez a hely, sosem tudok betelni vele – mondom és ezzel szinte engedélyt adtam magamnak arra, hogy szemlélődhessek.
Leülünk egy asztalhoz és a pincér azonnal mellettünk terem. Hmm… azért ezt a gyorsaságot mindig el tudnám viselni. De most várok. Az illem elsőbbséget ad a férfinak, és ezt a mókát nem hagynám ki. Vajon mivel akar megint elkápráztatni Elwyn?