Skót varázslónegyed

Mitch

Egy újabb unalmas nap, az idei nyaraláson. Nicolasnak semmi kedve sem volt eljönni ide, de mivel nem akarta megbántani az anyját, így beleegyezett egy egy hetes „nyaralásba”, ami csak abból áll, hogy ide-oda járkálnak Skóciában. Dög unalom az egész, de még ki kell bírnia négy napig, aztán már mehet is haza. De addig sajnos kikészül az unalomtól. Se egy haver, se egy háztárs. Milyen nyaralás ez?!
A mai nap talán azért tűrhetőbb egy fokkal, mivel Nicknek sikerült egy kis időre megszabadulni az anyjától, azzal a jelmondattal, hogy „szeretne egy kicsit egyedül sétálni”. Ebben igaz nem volt semmi hazugság, mert valóban csak egyedül akart elmenni bárhova is, de csak azért, hogy legyen pár nyugodt órája anélkül, hogy azzal nyaggatnák, hogy szóljon a hotel személyzetének, hogy cseréljék ki a párnahuzatot, mert koszos, vagy hogy szóljon, mert az étel nem olyan, amire az anyja számított. Mert ő maga nem tudott volna felkelni, és lemenni, hogy szóljon bármiért is, nem, hanem inkább ugráltatja a fiát, akinek semmi kedve sincsen ehhez, és így is csak végig szenvedi ezt az utat. A legrosszabb ebben az egészben az, hogy tulajdonképpen minden évben ide, Skóciába jönnek nyaralni, és minden évben ugyan arra a helyre. Hogy tudja ezt élvezni valaki?
Így hát Nick elindult, hogy felfedezze a Skót varázslónegyedet, csak hogy kezdjen is magával valamit. De aztán ki tudja, lehet, hogy ha nem talál semmi érdekfeszítőt, akkor majd elmegy a Loch Nessi tóhoz. Zsebre tett kézzel sétált, le a városnak arra a részére, ahol csak varázslók tartózkodhattak, és néha-néha, ha útjába került egy kavics, belerúgott. Nem lehetett elmondani róla, hogy olyan hú, de nagy kedvvel sétálgatott volna, de nem is volt oka rá, amiért ki kellett volna ugrania a bőréből. Lassan baktatott a varázslónegyed felé, s közben arra vágyott bárcsak lenne itt valaki, akivel szórakozhatna, legalább csak egy kicsit is.

[Nick]

Nick

Ha megkérdeznénk pár embert hova mennének szívesen nyaralni, sokan választanák úti célul a szerelem városaként emlegetett Párizst a csodás Franciaország szívében. Mitch Grosiean nem így volt ezzel, sőt élete tizenöt éve alatt kezdte megunni az előbb említett várost. Minden évben kétszer kötelező családi látogatást kellett tenniük ott élő rokonaiknál. Így ott töltötték a nyár felét, és a téli szünet nagy részét is. Már néha meg is feledkezett mi hol van a londoni szobájában olyan ritkán volt otthon. Franciaországot mindig is a második otthonaként tartotta számon ugyan, és nagyon szerette is, de az ember, ha nyaral mégsem otthon szeret ülni, hanem egy olyan helyen, ahol kikapcsolódhat, amit felfedezhet. Persze járt a Grosiean család nyaralni különböző helyekre. Spanyolország, Velence, Görögország, Románia, Egyiptom és még sorolhatnánk, azokat a helyeket, ahol a família megfordult a nyarak során. Mindegyik út érdekes volt, mindenhol újdonság várt, hiszen egy másik ország mindig teli van meglepetésekkel. Viszont Mitchnek ebbe is sikerült beleunnia.
Az iskola ideje alatt mindig sokat levelezett szüleivel, hogy oldalakban elmesélje mi történt vele illetve, hogy beszámoljon nővérei is bátyja minden apró botlásáról. Egyszer édesanyja azt írta neki még valamikor február körül, hogy mi lenne, ha idén a Karib szigetek egyikén töltenék a vakációt. A fiú nem lelkesedett az ötletért, valahogy neki már túl sok volt a távoli helyekből. Valami változatosságot szeretett volna, ezért a válaszlevélben felvetette, hogy mi lenne, ha egy közeli helyre mennének, ahol még életükben nem voltak, pedig ott van a közelükben. Így esett a választás Skóciára.
Természetesen mindenki meglepődött a dolgon először, de a szülők kis győzködés után belementek a szokatlan tervbe.
Így került Mitch Grosiean, aki eljuthatna bárhova a világon Skóciába, azon belül is a skót varázsló negyedbe. A környék legjobb hotelében laktak, ami csak természetes, hiszen a luxus alapkövetelmény minden helyzetben, főleg, ha az ember pihenni akar. Egy olcsó szállodába a szabadságot mégse lehet annyira élvezni, mint egy ötcsillagos hotelben. Nem mintha olyan sok időt töltöttek volna a négy fal között, legalábbis Mitch nem, mert ő minden látnivalót meg akart nézni a nyolc napos nyaralás alatt. Sokszor nem várt arra, hogy a többiek megmozduljanak, hanem egyedül indult útnak. Ha az egész család vele tartott volna valószínűleg kitört volna a veszekedés, mert ilyenkor mindenki mást akar csinálni, másfelé akar menni meg hasonló ilyenkor szokásos problémák.
Egy telitömött pénztárca, hogy a szuvenír boltokban tudja költeni szülei pénzét, egy napszemüveg, amit néha nem is a nap miatt vett fel, hanem mert jól állt neki és természetesen a pálcája vész esetére. Csak ennyit vitt magával az ilyen sétákra. Az órát ilyenkor direkt a hotelben hagyta, hiszen semmi szüksége nem volt rá, nem volt időhöz kötve meg amúgy se tudta magát soha időhöz kötni. Mindenre annyi időt szánt amennyire kedve tartotta. Kivételesen eleget tett annak az ígéretének is, hogy nem járkál a mugli negyedben, pedig azt nem szereti kihagyni. De ami késik, nem múlik.
Egyelőre az itteni varázslóvilágban se látott mindent, ezért előbb azzal akart végezni. Azon a szép napsütéses nyári napon is éppen a skót varázsló negyedben sétálgatott egymagában nem törődve semmivel. Vagyis de, egy dologgal mégis csak törődött, a kezében lévő térképpel, ami nélkül még véletlenül se indult volna el, hiszen fogalma se volt mi merre van.
Az egyik kezében a tájékozódáshoz szükséges tárgyat tartotta, a másikban pedig egy kis üveg innivalót csak hogy ki ne száradjon szegény a tűző naptól. Éppen azon gondolkozott hova mehetne még, de egyszerűen nem tudott dönteni. Annyi érdekesnek tűnő hely volt még, amit a családtagjai nélkül megnézhetett volna. Bár nem lett volna kifogása ellenük, ha használhatna rájuk némító bűbájt néha.
Hosszú merengéséből egyszerre csak egy eltévedt kődarab zökkentette ki, ami egyenesen a lábának csapódott. Nem okozott neki nagy fájdalmat, de arra elég volt, hogy felfigyeljen rá. A térképet leeresztette az arca elől, hogy megpillantsa milyen idióta zavarja őt a békés járkálásban, és kit kell majd „véletlenül” felbuktatnia. Azonban meglepődött, amikor meglátta a „támadó” arcát. Először nem hitte el, hogy tényleg jól látja azt, aki előtte áll, de aztán rá kellett jönnie, hogy ez vagy az egyik háztársa vagy annak a tökéletes hasonmása. Természetesen az első lehetőségnél maradt, mivel az volt a valószínűbb.
- Nick! – Kiáltja a fiú nevét hangosan, ami jelen esetben egy köszönésnek tudható be, és mivel közben mosolyog valószínűsíthető, hogy örül a váratlan találkozásnak.
- Milyen kicsi a világ! Te is itt nyaralsz? – Imád olyan kérdéseket feltenni, amire már előre tudja a választ így volt ez most is. Bár fogalam sincs róla hol lakik, de azért biztos benne, hogy nem errefelé. ha meg mégis, akkor egyszer az életben téved.
Most kivételesen tényleg örül a találkozásnak, nem csak megjátssza. Végre találkozott egy értelmes lénynek mondható személlyel, aki ráadásul még a háztársa is. Pedig általában nem szeret az iskolatársaival találkozni nyáron. Nem mintha ez valaha is megtörtént volna, de magában elkönyvelte, hogy ha találkozna eggyel, annak nem örülne.
Nicolas mindig is kifejezetten szimpatikus volt neki, bár sajnálta is szegényt, hiszen a bátyjával, Richarddal kellett megosztania az év nagy részében a hálószobáját. Mitch ennél szörnyűbb büntetést el se tudott volna képzelni, de úgy tűnt valahogy Nick mégis csak bírja valahogy a dolgot. Ebből is látszik, hogy mindenkinek más a tűrőképessége.

Mitch

Na jó, talán ez egy elérhetetlen gondolat, ami a srác agyán végig futott, hogy valami csoda folytán valaki véletlenül a haveri köréből ideteremtődik. Milyen érdekes is lenne az. Bár most ebben a pillanatban nem tudná megmondani, hogy mit kezdenének magukkal, de biztos, hogy nem lenne egy unalmas sétálás, miközben nézegetik a Skót Varázslónegyed öreg, omladozó házait. Mert az is dög unalmas csak úgy, mint a nyaralásának eddigi része. Meg már amúgy is látta az épületeket, mivel az anyjának az a stratégiája van, hogy egy nap alatt kör bejárja a várost, a többi napon, meg bent kuksol a szobájában, és azon sóhajtozik, hogy miért nincsen semmi, amit csinálni tudna. Esetleg az is jó lenne neki, ha mosogathatna, vagy takaríthatna, mert Nick anyjának a másik mániája a rendszeretete volt. Otthon is, ahelyett, hogy használná boszorkány képességét, ő inkább kézzel takarít, mos, és mosogat. Olyankor Nicolas már rég eltűnik otthon, ha véletlenül pont nincs programja a haverokkal, mert az édesanyja képes lenne arra, hogy őt is bevonja a nagy háztakarításba. És ha Nick éppen figyelmetlen, és már későn veszi észre a közelgő veszélyt, akkor beállhat tisztítgatni, de a legrosszabb mind ebben az, hogy az anyja elvárja tőle, hogy ő is mugli módszerekkel takarítson. Ez neki már mindennek a teteje, és nagyon égő dolog is, mert egy normális aranyvérű családban varázslattal, vagy házimanókkal takaríttatnák fel a koszt. Ezt a srác nem is hangoztatja senki előtt, mert ezt nagyon is szégyelli, de az anyja csak azóta csinálja ezt, amióta Nick apja meghalt. Ez is egy nagyon érdekes dolog, és elviselhetetlen, de nem tud mást tenni, mert ha ezt az anyja szemére veti, akkor meg lesz sértődve, és semmivel sem tudja majd kiengesztelni.
Tehát ott sétálgatott, egyedül és unatkozva, miközben azon gondolkozott, hogy milyen jó is lenne valaki, akivel nem telne el unalmasan, és hasztalanul ez a délutánja. Belerúgott ismét egy kavicsba, s az egy ember lábához ütközött. Nem különösebben törődött azzal, hogy mit fog rá reagálni az illető, vállat vonva jegyezte meg magában, hogy hátulról igen ismerősnek tűnik, de ezt a gondolatát már el is vetette, azzal az indokkal, hogy csak képzelődik. Így folytatta tovább a fantáziálgatását a társat illetően, s éppen ott tartott, hogy valaki megszólítja:
- Nick!- rögtön fel is kapta a fejét, mert ez a kiáltás nem a fejében hangzott el, hanem az előtte menő embertől. Egy kis időbe tellett neki, mire felfogta, hogy teljesült a kívánsága és egy ismreőssel találta szemben magát.
- Oh, helló Mitch!- köszön vissza neki, mire a szája szegletében egy kis vigyor bujkált, természetes az öröm jelképeként.- Igen én is itt nyaralok, s ezek szerint te is. Kikkel vagy?- kérdezte, miközben körül nézett, hogy nem lát-e még ismerős arcokat. Nem talált többet. Végig nézett társán, aki szintén a mardekárba járt. Negyedéves volt, s a bátyja, Richard is egy házba járt velük, ő is hatodéves. Mitch egyik kezében térképet tartott, másik kezében pedig egy üveg innivalót, amit meg is értett Nicolas, már ha először an itt a srác, de ő maga már kívülről tudta az összes autcát, mivel annyira sokszor nyaralt már itt.
- Merre fele tartasz?- kérdezte a háztársától. Általában nem szokott ennyit kérdezősködni, meg beszélni, de ez az alkalom kihozta belőle a jóval kedvesebb és érdeklődőbb énjét. Persze ez nem azt jelentette, hogy mindenkivel kedves, és aranyos, csak azt, hogy ismerősével nem fog bunkón viselkedni.

Nick

Jó helyszín, pénz, megfelelő szállás, térkép, jó időjárás. Ezek elengedhetetlen kellékei egy nyaralásnak. De van még valami, ami jelentősen befolyásolja az ember hangulatát, ha elmegy valahova pihenni: a társaság. Aki családi körben tölti a jól megérdemelt nyári szabadságot annak az a szerencséje, hogy pontosan tudja mire számíthat rokonaitól, így nem érheti nagy meglepetés. Mitchnek majdnem tizenöt év alatt sikerült kiismernie szüleit és testvéreit, viszont még nem sikerült megfelelően idomítania őket, így néha tudtak neki szerezni pár kellemetlen pillanatot, amikor nem egyezett a véleményük valamiben. Ilyenkor sajnálta, hogy a família legnormálisabb tagja, aki a legidősebb testvére volt, már nem töltötte velük a vakációt. Már kinőtt ebből. Nem, mintha Mitch nem élvezné nélküle is az új hely felfedezését, de többi testvérét kevésbé tekintette olyan jó társaságnak. Akivel itt Skóciában a legszívesebben töltötte volna az időt az Debbie volt, viszont ő szinte egy percet se tudott eltölteni Richard nélkül ez pedig nagyon zavarta a legfiatalabb Grosieant. De ami vigasztalta, hogy látta, Richard mennyire szenved a közös nyaralás minden percétől, ezt pedig némileg fokozta azzal, hogy direkt az őrületbe próbálta kergetni minden egyes adandó alkalommal.
A sors viszont úgy hozta, hogy először az életben találkozott egy háztársával a nyaralás alatt. Az már előfordult vele, hogy Londonban futott össze Roxfortos ismerősökkel, de azt sose gondolta volna, hogy egyszer Skóciában találkozik egyik diáktársával. A helyzet szerencsésnek mondható, hiszen éppen azon kezdett volna aggódni, hogy teljesen egyedül kell bejárnia a varázslók negyedét. Az eltévedés veszélye kivételesen nem fenyegette, mert volt esze, és vitt magával térképet, mivel nem akart úgy járni, mint egyszer régen Párizsban.
A két évvel idősebb mardekárosnak volt egy olyan tulajdonsága, amit Mitch mindig is irigyelt, ez pedig a sokak által sértőnek talált bunkósága volt. Néha, legalább csak egy napig olyan szívesen kipróbálná ő is, hogy azt mondja az embereknek, amit valójában gondol róluk, de ezt nem teheti, hiszen olyan sok időt töltött azzal, hogy teljesen másnak mutassa magát, mint amilyen valójában. Kár lenne felrúgni négy év kemény munkát. Még szerencse, hogy akadnak olyanok, akik előtt kevésbé kell megjátszania magát, mert olyan lény a földön még nem született, akivel Mitch Grosiean maradéktalanul őszinte lett volna.
- Családi nyaraláson vagyok, de a felesleges csomagokat a hotelben hagytam. És te? Haverokkal? Egyedül? Vagy a barátnőddel? – Az utóbbiban nem volt biztos, hogy van-e, hiszen nem lehet képben mindenki szerelmi ügyeit illetően. Már annak is örül, ha a saját magánéletén ki tud igazodni. Mellesleg nem is tűnt számára valószínűnek, hiszen ha egy lánnyal lenne, akkor nyilván mindenhova követné, mint egy pincsikutya pont, mint a drága testvérkéje és a Mitch által ízlésficamosnak titulált menyasszonya.
A második ötletet se tartotta valószínűnek, mert ugyan ki menne egyedül nyaralni? Bár konkrétan nem is nagyon érdekelte kivel vagy kikkel érkezett, a lényeg az volt, hogy itt van, így már biztos, hogy nem esik bele az unalom szörnyű csapdájába.
Még mindig nem tudta elhinni, hogy talált még egy értelmes lényt magán kívül Skócia utcáin, de áldotta a szerencsét, ami mint mindig most is neki kedvezett. Jókor volt jó időben.
- Fogalmam sincs merre megyek csak céltalanul bolyongok erre-arra hátha találok valami jó elfoglaltságot. És te? – A kérdés feltétele után összehajtja a kezében lévő térképet, ami elég érdekes volt hiszen közben az üveget is tartania kellett, de megoldotta a problémát. Gondolta most, hogy Nicolas is ott van, felesleges azon agyalnia merre folytassa az utat.
- Mióta vagy itt? – Érdeklődik tovább. Valószínűnek tartja, hogy nem ugyanabban a hotelben szálltak meg, mert akkor hamarabb összefutottak volna, hiszen Mitchnek volt szerencséje párszor végigjárni az épületet, ráadásul a szeptembertől ötödéves mardekáros eléggé feltűnő jelenség, mindig megtalálja a módját, hogy a körülötte lévő emberek figyelmét magára vonja.

Mitch

Nicolas igen csak megkönnyebbült, hogy ráakadt egy útitársra, aki reményei szerint vele fog tartani a kis sétája során, már ha nincsen más programja. Ritkán örül annak, hogy nem egyedül kell végigjárnia az utcákat, vagy, hogy nem egyedül tesz egy kis pihentető gyaloglást, amit eredetileg úgy akart megtenni, hogy senki nincs mellette, de ez egy roppant kivételes alakom volt. Bár azt meg kell vallani, hogy amikor valakivel véletlenül összefut, az általában egy olyan személy, akit nem nagyon kedvel, sőt mondhatjuk úgy is, hogy egyáltalán nem csípi az illetőt. És Nick sok ilyen embert ismert, s ezek közé nem sorolhatta be Mitchet, mert a negyedéves háztársát nagyon is bírta. Na jó, azt nem mondhatni, hogy legjobb barátok lettek volna, de nem is utálták egymást.
Figyelmesen hallgatta, ahogyan Mitch válaszol előbb feltett kérdésére. A feleleten nem lepődik meg, de azon még inkább elcsodálkozik, hogy vajon mi oknál kifolyólag Skóciában nyaralnak Grosieanék, mivel eddig, ahogy hallotta mindig valami távolabbi helyekre mentek nyaralni. Na meg persze Skócia nem is volt olyan érdekes hely, legalábbis Nicolas szerint, de ez lehet, hogy csak azért volt, mert már unta, hogy mindig idejárnak nyaralni. Pénzük akadt volna arra, hogy elutazzanak valami jobb, és szebb helyre, csak Nick anyja nem akart az égvilágon sehol sem nyaralni, csak Skóciában. A srác erről nem nagyon tudta lebeszélni. Persze az is igaz, hogy a mardekáros egyedül is elmehetett volna bárhova, nem kellett volna neki ahhoz az anyja, de a legtöbb haverjával nem volt sok kedve eltölteni egy egész hetet, hogy mindenhova együtt mászkáljanak. Abból túlságosan is sokat kapott az iskolában, nem hogy még a nyaralást is velük töltse. Természetesen az rendben volt, hogy egy héten egyszer összefutnak, de az egész nyarat nem velük akarta eltölteni, és ezt nyíltan meg is mondta nekik, ők meg ezt elfogadták, és nem is ellenkeztek.
- Én anyámmal vagyok itt.- mondta kissé zavartan, mivel elég kínos dolognak tartotta, hogy az anyjával jött el nyaralni. Senkinek nem szokta emlegetni, hogy hova, és kivel jár nyaralni, de a saját anyját sem akarta megbántani azzal, hogy nem megy el vele, és inkább hagyja, had legyen egyedül. Jövőre már úgy is azt tervezte, hogy nem vele fog nyaralni járni, már ha fog nyaralni. De ezt még nem közölte az édesanyjával, mert akkor biztos kihasználná a helyzetet, és még több helyre ráncigálná el Nicket, amitől a srác végképp kikészülne.
- Én is csak bolyongok itt az utcákon.- felelte Mitch kérdésére, és eszébe jutott, hogy tulajdonképpen mi is az igazi oka, hogy eljött a szállóhelyükről.-  Na meg persze nem akartam, anyám rikoltozását hallani, ahogy veszekszik a szobaszervizzel, hogy miért nincs feltöltve a hűtő, meg nem akartam beállni takarítani. Mániája, hogy ha nyaralunk akkor is takarít, otthon is nem fogadna fel házi manókat, nem, hanem inkább velem takaríttat fel.- mesélte fintorogva Nicolas, s még ő maga is elcsodálkozott, hogy hirtelenjében milyen sokat kezdett el beszélni. Nem szokott ennyit dumálni senkinek sem.
- Úgy talán három napja lehetek itt, de már is unom. De ma úgy tűnik, szerencsém van, hogy valakivel összefutottam.- mondja vigyorogva, mert tényleg örült Mitchnek- Nem megyünk valamerre?- kérdezte, miután észrevette, hogy amióta összefutottak csak itt álldogáltak, s tulajdonképpen nem csináltak semmit csak beszélgettek. Kérdőn nézett társára, s már kezei ismét zsebében voltak annak jeleként, hogy indulni szeretne.

Nick

A szőke hajú srác gyönyörű kék szemeivel – amit most már lehetett látni mivel végre hajlandó volt levenni a napszemüveget - folyamatosan beszélgetőpartnerét nézte érdeklődő tekintettel, arcán pedig még mindig ott volt az a szokásos rokonszenves mosolya, amiben nem lehetett felfedezni semmi gúnyt, megvetést vagy bármi egyebet. Még akkor se mikor Nicolas közölte, hogy a szüleivel jött nyaralni. Mitch ábrázata meg csak egy rezzenésre se változott. Úgy tűnt egyáltalán nem tartja kínos dolognak ezt a tényt, de ha mégis így lett volna azt se verte volna nagy dobra. Mellesleg ő maga is a családdal jött szóval nem valószínű, hogy talált bármi kivetnivalót abban, hogy háztársa nem egyedül tölti a nyári vakációját. Azt mondják a szem a lélek tükre az övéből viszont egy darab érzést vagy gondolatot nem lehet biztosan megállapítani. Szinte lehetetlen próbálkozás kikövetkeztetni mi is járhat a fejében. Például jelenleg azon agyalt hogy nézhet ki Nick anyukája. Eléggé vizuális típus volt, mindent, amit elmondtak neki, rögtön maga elé képzelte. A szóban forgó asszonyt még nem volt szerencséje látni, így a fantáziájára volt bízva hogyan is nézhet ki.
Kicsivel később kiderül, hogy a legfiatalabb Grosiean reményeivel ellentétben újonnan szerzett útitársának sem volt pontos célja. De még az a szerencse, hogy bár mindketten céltalanul sétálgattak, végül mégis találtak valamit, bár ha a kő nem lett volna valószínűleg elsétálnak egymás mellett, és akkor Mitch még mindig a térképpel szórakozna. Most viszont most itt áll egy jól ismert háztársával és teljesen meg van lepődve. Konkrétan azon csodálkozott, hogy Nick a szokásosnál sokkal többet beszél. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy bizonyos emberek kicsit másképp viselkednek a Roxforton belül, és azon kívül. Mindenesetre nem zavarta ez a szokatlan viselkedés csak még kicsit új volt neki.
- Hát akkor nem csodálom, hogy eljöttél. Az tényleg idegesítő lehet – Szól végre hozzá ahhoz, hogy az anyukája folyamatosan veszekszik a szobaszervizzel. Nem mintha ő nem ugyanezt csinálná, mert múltkor például azért tett panaszt, mert a jeges teájába három jeget tettek négy helyett, és hogy abból is az egyik kisebb volt  mint a másik kettő. De a helyzet teljesen más akkor, ha az ember saját maga csinálja a dolgokat vagy csak nézi és hallgatja őket.
- Minek vannak a szobalányok? Nehogy már nyaralás alatt is te takaríts! Neki is mondd meg, hogy inkább pihenjen, élvezze a semmittevést, majd a személyzet rendet tart – Adja a jó tanácsot. Még az ötletbe is beleborzong, ha belegondol mi lenne, ha az ő anyja is ilyen lenne. Még hogy Mitch takarítson? Az idejét se tudja már mikor takarított utoljára. A cuccait mindig ledobja össze vissza, és néha ha már nagyon zavarja a rendetlenség, akkor a pálcájával egyszerűen megoldja a problémát. Vagy gyakoribb eset, hogy megvárja, amíg valaki mást is nagyon kezd zavarni, hogy az feltakarítsa helyette. Nehogy már neki kelljen elvégeznie a fáradtságos és kimerítő munkát, mint eltenni a ruhákat. Azt meg egyszerűen fel se tudja fogni hogy képes valaki a vakációja alatt ezzel foglalkozni. Nem tudta megérteni milyen hatalmas lelki trauma vagy milyen gyógyíthatatlan betegség okozza azt, hogy a szóban forgó nő ezzel tölti a szabadidejét.
Azt meg végképp nehéz elképzelnie, hogy Nick csak úgy lazán engedelmeskedik neki mindenféle zokszó nélkül. Egyáltalán nem olyannak ismerte meg ezalatt a lassan már öt év alatt, mint aki bárkinek is engedelmeskedne. De vannak még meglepetések, sőt ez a nap szinte csak abból állt.
- Én meg meguntam, hogy arról vitatkozzunk egész nap mit is csináljunk a nap folyamán – Forgatta a szemét, majd egy sóhajjal jelezte, hogy bizony az ő sorsa se könnyű. Bár még mindig jobb, mint Nicolasé, de ha már itt volt megragadta az alkalmat, hogy legalább egy rövid mondat ereéig valakinek panaszkodhasson. Normál esetben biztos nem említene egy apró szépséghibát sem, hanem csak arról beszélne milyen jó dolgok történnek vele, mert bár tagadja, de imádja nézni a féltékenységet a többiek szemében. Most viszont nem látja értelmét a problémák elhallgatásának. Ráér vele a suliban.
Igazából most hős megmentőnek érezte magát, aki segít a szegény, meggyötört rabszolgamunkára kényszeríttetett háztársának eltölteni a szabadidejét. Már csak az volt a kérdés hogyan, mert azt, hogy merre menjenek még mindig nem sikerült eldönteni. Így Mitch felhasználva csodálatos vezetői képességeit elindult abba az irányba, amerre eredetileg szándékozott menni.
- De, persze menjünk – Válaszolt a kezdő lépések megtétele után, közben újra feltette a napszemüvegét, mivel pont abból az irányból sütött a nap amerre ő elindult ez pedig eléggé tudta zavarni.
- Mi is pár napja érkeztünk. Valami i betűvel kezdődő mugli hotelben szálltunk meg. – A névmemória nem tartozott az érősségei közé főleg, ha jelentéktelen mugli dolgokról vagy excsajokról volt szó -Az egész szép és jó csak az a szemétség, hogy nem hozhattam háziállatot, mert a mugliknál nem megszokott kígyót vinni a szállodákba. Bezzeg a macskát nem nézik ki. A kettő majdnem ugyanolyan nem tudom mit kell ezen problémázni – Ezt valójában nem panaszként, hanem puszta tényként akarta közölni. Nem várt együttérzést, de valakinek muszáj volt elmondania azt, amit naponta minden egyes családtaggal megoszt. A nagyszüleinek oldalakon keresztül részletezte az összes kicsi szépséghibát, amit eddig tapasztalt. Persze a rokonok szemében már az is hatalmas szálka, hogy mugli hotelben szálltak meg.
- Richi meg naponta adja elő a hattyú halálát, pedig ő még a menyasszonyát is hozhatta – A „menyasszony” szót mindig leplezetlen undorral mondja ki. Egyrészt, mert a világ legódivatúbb és szánalmasabb dolgának tartja, hogy valaki ilyen fiatalon elkötelezi magát, másrészt maga a lány személye, aki koránt sem közömbös számára. Nem tudni, hogy vajon a szépsége fogta-e meg vagy csak a tény, hogy ő a tiltott gyümölcs.
– Tudod, néha irigyellek. Biztos jó lehet egykének lenni - Nem tud róla, hogy Nicolasnak lenne testvére, legalábbis, ahogy ő emlékszik, sose említette. Pedig ahogy ő látja egy testvér jelentősen befolyásolja az egész életét az embernek, és nem mindig pozitív értelemben.
Hirtelen megtorpan, és egy pillanatig mereven néz előre, majd fejét lassan a mardekáros felé fordítva megszólal.
- Mi lenne, ha elugranánk az edinburghi kastélyhoz? – Pattant ki hirtelen a fejéből az ötlet. Eredetileg Loch Ness tavat javasolt volna, de megfogadta magának, hogy oda akkor is elrángatja a családját, ha addig él is, ezért inkább ezt a látványosságot ajánlotta. Vagy ott volt még Skócia mugli része is, ami érdekelte volna, de tudja, hogy a legtöbb aranyvérű nem lelkesedik a varázstalanok világáért, így ezt meg se említi.
- Úgy hallottam itt tényleg csak szellemek élnek. Te voltál már ott? – Az utolsó kérdést még véletlenül se azért tette fel, hogy ha Nick járt már ott, kitaláljon egy új helyszínt, hanem mert tudni akarta el tudja-e vinni oda, mert nem volt kedve újra a térképpel bajlódnia.
Miközben várja az útitárs reakcióját már azon gondolkozik mivel lehetne meggyőzni, ha esetleg nemet mondana, mert hogy már fel van készülve erre a lehetőségre is.

Mitch

Ez a nap Nicolas eddigi nyaralásai során talán az egyik legjobb volt. Eddig mindig szürkék, és egyhangúak voltak, de csak azért mert minden évben ugyanoda mentek nyaralni és soha semmi érdekes dolgot nem csináltak. De majd jövőre… Jövőre oda megy, ahova szeretne, és nem kell az unalmas Skóciában töltenie egy egész hetet, hogy megcsodálhassa mindazt, amit már számtalanszor látott. Talán ellátogat majd Németországba, hiszen mindig is szeretett volna oda eljutni. Ha senki nem megy vele, akkor meg egyedül utazik el. Nem érdekli, csak jusson el oda, és ne a skótoknál kelljen tartózkodnia, mert attól már idegrohamot kap. Még egy hét itt és megőrül. Tulajdonképpen az anyjának sikerült elérnie, hogy egy életre megutálja ezt a helyet.
Na de ezt a napot jobbá tette az, hogy Nick összefutott Mitchel. Szerencsére az ötödéves mardekáros nem tartozott azon személyek listájára, akiket Nicolas ki nem állhatott, így nem koptatta le semmilyen kitérő szöveggel. Ellenkező esetben ez lett volna a stratégiája.
- Szerinted nem mondtam el neki minden évben? Akárhányszor ezt csinálja, én ugyan ennyiszer elismétlem, hogy akkor minek jövünk el, takarítani otthon is lehet. Bár sokszor ott hagyom a fenébe, mert már elegem van.- mondta a srác, miközben rádöbbent, hogy mennyit beszél azóta, hogy összefutott háztársával. Általában szűkszavú, kevés ilyen alkalom van, hogy egy-két mondatnál többet tud hozzá tenni a témához.
Amikor Mitch megemlítette, hogy ő meg megunta az egész napos vitát, Nicolasnak eszébe jutott, hogy tulajdonképpen néha szerencsés dolog egyedüli gyereknek lenni. Az legkevésbé sem érdekli, hogy a legtöbb ember azt mondja, hogy az egyedüli gyerekekkel többet tudnak foglalkozni a szülők, mert neki egyáltalán nem kell az, hogy még több időt együtt kelljen töltenie az anyjával. Egyszerűen így csak meg van kímélve az esetleges veszekedésektől, amik akkor következnének be, példának véve Mitchet és családját, amikor arról van szó, hogy a nap folyamán merre menjenek, és mit csináljanak. Persze így is jut neki elég veszekedés, hogy drága jó anyját rá próbálja venni, hogy ne a szokásos helyükre menjenek nyaralni, de az ilyes fajta veszekedéseket Baxton mama le tudja azzal zárni, hogy kijelenti : „Márpedig odamegyünk!”, és elviharzik a konyhába, ahol egy sort kiabál még a házi manókkal. Más egyébért meg nem kell vitatkozni vele, mert egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy fia mikor ér haza, hol volt és így tovább.
Miközben lassan sétálva elindultak, Nicolas figyelmesen hallgatta útitársa észrevételeit a hoteljukkal szemben, miszerint nem hozhatta magával a kígyóját, mert a mugliknál nem szokás, de a macskát persze elnézik. Azon a kijelentésen egy kicsit el is mosolyodik, hogy a kettő majd nem ugyan az.
- Végül is tényleg, teljesen hasonlítanak egymásra.- vélekedett Nick kissé szarkasztikusan, amivel talán nem bántotta meg Mitchet- Az egyik sziszeg, csúszós, hidegvérű és nincs lába, a másik meg szőrös, nyávog és a másikkal ellentétben négy lábbal rendelkezik.- vélekedett Nicolas, vigyorogva, hogy az ötödéves lássa, hogy nem gúnyolódni akart. Persze teljesen megértette a fájdalmát, hiszen nincs is rosszabb annál, amikor valaki a kis kedvencét nem viheti el valahova, mert onnan az állat ki van tiltva. Bár ezt Nick annyira nem tapasztalta még, mert csak egy baglya van, de azzal nem ápol valami közeli kapcsolatot, mivel az folyton megcsípi. Talán kisfiúként élte át azt a fájdalmat, hogy nem viheti magával az állatát, amikor két hónapig volt a macskája, és nem vihette magával szintén a nyaralásra. Azután az a macska sajnos kipurcant, mert a kicsi Nick túl sokat szorongatta, aminek az lett a következménye, hogy a cicus nem bírta tovább és eltávozott az örök vadászmezőkre. De ez már régen volt, s ebben a pillanatban Mitch mondott egy olyan helyet Skócia területén, amit Nicolas nem látogatott meg az itt töltött nyaralások óta egyszer sem.
- Tőlem mehetünk. Ott még úgy sem voltam, s ez hatalmas csodának számít.- mondta kissé nevetve, s már indult is volna, ha tudta volna, merre van a kastély. De rá kellett döbbennie, hogy nem ismeri az arrafele vezető utat, így Mitchre kell bíznia magát, aki remélhetőleg tudja az utat. Társa felé fordult, s kérdőn nézett rá.
- Merre is kell menni?- kérdezte.

Nick

Takarítás. Eddig a fiú szentül meg volt győződve róla, hogy ez csak azoknak a sportja, akik nem elég nemesek ahhoz, hogy mással végeztessenek el minden egyes házimunkát. Most hall olyanról először, hogy egy aranyvérű, aki ráadásul még nő is egyben, folyton takarít. Persze vannak olyan tisztavérű varázslócsaládok is, ahol a családtagok végzik a piszkos munkát, mert nincs elég pénzük cselédekre. De hogy Baxtonéknál is ez menjen, ahol még ráadásul házimanók is vannak! Valahogy nem fér a fejébe a dolog.
- A szülőkkel néha nehéz bánni. Bonyolultabb dolog őket idomítani, mint egy háziállatot – Húzza el a száját – De jól tetted, hogy otthagytad. Neked is jár egy kis kikapcsolódás, ha már egyszer nyaralás címén vagy itt – Vigyorgott.
Ezeket a szavakat mintha magának is mondta volna egyben, bár a kettejük helyzete kicsit különbözik mégis felfedezni véli benne a párhuzamot. Idegesítő család, unalom, céltalan sétálgatás a városban.
- Persze, ha érdekel, otthon éppen üresedés van a személyzetben. Szívesen szólok az érdekedben, ha hozzánk is eljönnél takarítani. Legalább fizetést is kapnál az egész napos szenvedésért – Ajánlja fel a munkát olyan hangsúllyal, hogy útitársa nehogy véletlenül komolyan vegye a dolgot. Persze lennének jó oldalai annak, ha ő is a házukban dolgozna, lenne egy számára normálisnak ítélt társasága, viszont nem kíván senkit beavatni azokba a dolgokba, amik a Grosiean kúria falai között történnek. Meg annyira nincsenek is jóban, hogy nyugodt szívvel beengedje az otthonába, ahol a falnak is füle van és a személyzet pletykái úgy terjednek, mint a legfertőzőbb influenza.
A macska és a kígyó összehasonlítása talán tényleg kicsit túlzó volt, de Mitch ezt nem így gondolta. Nicolas stílusa egyáltalán nem zavarja, sőt talán ha nem lett volna ez a megnyilvánulása, Mitch elgondolkozott volna rajta, hogy tényleg vele beszél-e vagy csak egy eltitkolt ikertestvérrel.
- Pontosan! A macska szőrös, amit elhullat, tehát többet kell utána takarítani meg vannak olyanok, akik allergiásak rá. A kígyó is vedlik néha, de azt legalább gyorsan el lehet tűntetni. Plusz olyat se hallottam még, hogy valaki a kígyópikkelyre legyen allergiás. Ami pedig a lábakat illeti a macska lábaihoz tartozik még éles karom is, amivel rongálja a berendezést meg fel tud mászni bárhova, és leverni a törékeny dolgokat. A kígyót meg még nem láttam bútort kapargatni se ugrálni egyik helyről a másikra – Fejti ki a véleményét nem éppen rövid módon. Nem szokott ilyen sokat beszelni egyszerre közben szóhoz se juttatva a hallgatóságát, de ezt valahogy nem bírta megállni, hogy ne mondja el. Olyan sokszor kell magába fojtania a véleményét, és jó képet vágni mindenhez, ezért érthető, hogy most ennyire őszinte.
- Raullal mi a helyzet? A baglyokat beengedik ilyen helyekre? – Érdeklődik, és közbe belül bálványozza magát, hogy rögtön eszébe jutott háztársa kedvencének a neve. Nem mintha látta volna valaha is szeretgetni azt a madarat, de egy ilyen állatot mégse lehet simogatni, mint egy macskát vagy csontot dobálni neki, mint egy kutyának. Nem mintha a kígyókat lehetne. Talán ezért is szereti annyira Mitch ezeket az állatokat. Kevés figyelmet igényelnek, és nem köti le sok szabadidejét a gondozása.
Elégedett volt Nick válaszával azt illetően, hogy elmennek-e megnézni Skócia eme látványosságát. Nem készült fel arra mi lesz, ha esetleg a srác nemet mond. Akkor tényleg nem lett volna sok ötlete. Esetleg a Loch ness tavat javasolta volna, de valószínűnek tartotta, hogy ezt a látványosságot még nem hagyta ki, ha nem egyszer járt már erre felé.
- Akkor jó. Legalább nem csak Én fogok csodálkozni – Hangjából egyértelműen kivehető a lelkesedés. Egy hely, ahol csak kísértetek élnek. Ez azért még egy varázslógyerek számára is érdekesen hangzik.
Boldogan sétált előre abban a hitben, hogy ha rossz irányba menne, majd Nick kijavítja. Megvolt a mai program, megvolt hozzá a társaság és a helyszín. Viszont amint azon filózott magában milyen is lesz majd a kastély hirtelen egy kérdés félbeszakította az ábrándozást. Ez a mondat hideg zuhanyként érte. Pedig már kezdte azt hinni, hogy csodálatos tájékozódó képességének köszönhetően a helyes irányba indult el.
Megfordult a fejében, hogy folytatja tovább az utat, és azt hazudja pontosan tudja merre kell menni, viszont lepergette maga előtt az eseménysort, aminek a vége nagy valószínűséggel az lett volna, hogy eltévednek és hatalmas bajba keverednek, ami valahogy nem hiányzott most neki, így inkább nem játszotta a szuper intelligens, tökéletesen tájékozott idegenvezetőt.
- Azt hittem, te már fejből ismered a környéket. De nem baj, van térképünk – A többes számmal jelenleg arra kívánt utalni, hogy a srác segíthet neki megkeresni rajta az útvonalat. Elővette hát zsebéből a papírt, majd széthajtogatta, és úgy tartotta, hogy Nicolas is mindent lásson belőle. Pár másodperc múlva megfordította, mert rájött, hogy fejjel lefelé tartja.
- Hm... – Ez minden amit hozzá tud tenni a témához. Valójában Nicolastól várja az útvonaltervet.

Mitch

Nem hiába érzi magát szerencsétlennek az anyja miatt, de ezt a témát már nem is ragozza tovább, mert mát így is épp eleget fájt emiatt a feje. Inkább csak hallgatta Mitchet amint épp arról beszélt, hogy a szülőkkel nehéz bánni. Némán bólogatott ezekre a mondatokra, s közben az utcai járókelőket vizslatta. Mivel a varázslónegyedben voltak, ezért muglik nem is járkáltak errefelé, aminek a mardekáros srác nagyon is örült. Sosem volt oda a varázstalan emberekért, de ezt a családja is elvárta tőle, hiszen aranyvérű származású. Ki is tagadnák, hogy ha bejelentené, hogy ő nagyon is a muglik pártján áll. De ilyet sosem tenne, így ettől nem kell tartania senkinek.
Akkor kapta fel csak a fejét, amikor útitársa felajánlotta, hogy mehet hozzájuk is takarítani. Persze értette a viccet, de, azt várhatja, hogy ő takarítani menjen bárkihez is. Különben is ő nem holmi szobalány, vagy ami rosszabb egy házimanó. Neki nem kell egy ruhadarab vagy egy hét szabadság ahhoz, hogy szabadon elmenjen bárhova. Még csak az kéne.
- Szóval te felajánlod nekem, hogy szenvedjek nálatok órákon át, csak azért, hogy kapjak valami fizetést. Na persze, már anyámnak is beadtam a felmondásomat.- mondta a végére már vigyorogva - Amúgy meg próbáld ki egyszer, hogy milyen takarítani, mert gondolom nem sokszor szoktál, aminek következtében nagyon is mázlista vagy.- bökte oldalba Mitchet. Jó volt egy kicsit felengedni így nyaralás közben, mert hiába „nyaralás” címszó alatt jöttek ide, ez valahogyan még sem tűnt annak, és ennek csak egy kiváltó oka volt, az anyja.
- Végül is igazad van.- jelentette ki végül, hogy eldöntse ezt a macska-kígyó kérdést. Bár magában továbbra is azt tartotta, hogy a macska kevésbé feltűnő jelenség, mint a hüllő, meg talán kevesebben is félnek tőle, de abban is igazat kellett adnia Mitchnek, hogy a kígyó valamivel jobb, mint az a négy lábon járó szőrpamacs.
- Raul? Őt sem akarták beengedni, de addig győzködte anyám őket, amíg beengedték. – Nicolas elégedetten elvigyorodott- Ebben persze közre játszott az is, hogy azt mondtuk többet nem jövünk ide, s ez azért gáz, mert már törzsvendégek vagyunk. Tehát elintéztük valahogy.- szélesedett ki még jobban a vigyora. Ez volt az első alkalom, hogy a baglyát is elhozta, mert kiderült, hogy a szárnyas nem bírja, ha a gazdája távol van. Raul volt az egyetlen állat, amit szeretett Nick és nem tudott volna megválni tőle.
Mikor Nicolas megemlítette, hogy nem tudja, merre van a kastély, Mitch meglehetősen meglepettnek látszott. Ami nem is csoda, hiszen mindenki azt hinné, hogy egy ember, aki évek óta ott nyaral, az már mindegyik helyet kívülről ismeri. De Nick nem tudta, hogy merre található az említett látványosság, pedig már számtalanszor eltervezte, hogy el fog menni valamikor, mert nagyon is izgatta a fantáziáját a kísértet dolog, de még sohasem jutott el odáig, hogy meg is tegye ezt. Így itt volt a nagy alkalom.
- Hát nem ismerek fejből mindent, de nagyjából azért tudom merre menjünk.- jelentette ki, ám koránt sem volt biztos a dolgában, így rátekintett a térképre, s elkezdte vizsgálgatni- Hát szerintem menjünk erre egyenesen, amerre te is elindultál, és majd a térkép eligazít minket az út többi részénél.- mondta, s előre nyújtotta a mutatóujját, hogy ezzel is jelezze társának az út irányt, majd elindult várva, hogy Mitch majd követi.

Szerintem a következő reagot már írjuk a kastélyhoz, nem?