A középső asztalok

Egy barátságos hangulatú kis kocsma Roxmortsban. A tulajdonosnőt Madame Rosmertanak hívják.

[- Csá! Bocs a késésért! Azt hiszem, eltököltem az időt… meg még mielőtt elindulhattam volna készülődni, belefutottam Félig Fej Nélküli Nick-be és megint meghallgattam a gondját arról az egy izomszalagról, mely nem hagyta hogy feje a porba hulljon…]

Bassza meg, már megint el fogok késni! – mondogatom magamnak, bár ezzel természetesen nem segítek a helyzetemen. Teszek még egy próbát azzal kapcsolatban, hogy bekössem a sportcipőmet - elegáns bogot vetek rá, majd mikor már összébb húzni sem tudom, nem hogy kiengedni, inkább feladom a próbálkozást. Tiltakozásképpen begyömöszölöm az apró fűző darabkákat a cipőm oldalába, majd ráigazítom a fekete farmernadrágot. Még egy utolsó pillantás a tükörbe, felhajtott ujjú ing, hozzá passzoló mellény, belőtt frizura, igen, minden a helyén és minden rendben. Még két csepp parfüm a nyakamra, és már kapom is a kabátot, hogy indulhassak.

Már hetekkel ezelőtt megbeszéltük ezt a találkozást Nadine-nal. Jó, nem mondanám, hogy a legjobb barátok vagyunk, de haverok, és eléggé nyers és féktelen életstílusa most már tetszetős számomra. Én soha nem voltam ilyen kicsapongó, ismertségünk óta kezdtem el nyitottabbá válni a világ felé. Oké, beismerem még mindig csípős és goromba vagyok, de már egyáltalán nem annyira, mint évekkel ezelőtt. Persze mindehhez hozzájárult az én változni akarásom is, és az is, hogy előszeretettel nyüstöltük egymást úton-útfélen. Az igazat megvallva, ez a barátság utálatból lett. Ki nem állhattam az elején. A nagy pofájú embereknél mindig azt érzem, hogy nekem meg kell mutatnom, ki vagyok én, és hogy felesleges baromságokra nagy az arcuk. Volt pár összetűzésünk, egy-két pofon, vérszívás, átkozódás… de a kezdeti nehézségek után valahogy mégis kellően átformáltuk ezt a „lamúrt”. Most már elfogadom olyannak amilyen, és ha lehet ilyet mondanom, ő a legjobb férfi barátom. Igaz ivásban még mindig megelőzöm, de másban ő a jobb. Neki köszönhetem, hogy ilyenné váltam.

Lépteim sietősen ütik a tam-tamot az enyhén latyakos macskaköveken. Már nemsokára ott vagyok. Már csak pár perc!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom ezt az éjszakát. Az elmúlt fél évben,  ezek a kéthetente bekövetkező tivornyák jelentették számomra a felüdülést és az agyilag kikapcsolódást. Már megszokott, hogy mindig a három seprűben találkozunk, és onnan totálisan kiütött állapotban vonszoljuk magunkat vissza a kastélyba. Igaz, az elmúlt időszakban kissé nehézkessé váltak az ilyetén akciók, lévén, hogy a halálfalók elleptek mindent. De hála az égnek, őket nem zavarja, hogy két fiatal az éjszakában mulatozik. Meg hát én sem félek tőlük. Miért is kellene? Emberek ők is, célokkal, és azokat akiknek vannak céljaik, terveik, vágyaik, na őket, őket kedvelem!

Lassan megérkezem a kivilágított fogadó elé. Egy határozott mozdulattal nyitok be a füstös helységbe, majd kapom le magamról a kapucnit, mely az arcomat és fejemet takarta. Kezemről lehúzom a kesztyűmet, majd a már messziről feltűnő szőkeséghez rohanok.
- Csá! Bocs a késésért! Azt hiszem, eltököltem az időt… meg még mielőtt elindulhattam volna készülődni, belefutottam Félig Fej Nélküli Nick-be és megint meghallgattam a gondját arról az egy izomszalagról, mely nem hagyta hogy feje a porba hulljon… - mondom végeláthatatlanul, majd huppanok le a mellette lévő székbe.
- Egy whiskyt kérek! – intek a pult felé, hogy végre megkaphassam jól megérdemelt italomat.
- És mi a helyzet, szöszi?

[Már azt hittem elfelejtettél! De most az egyszer még elnézem!]

♀♂ Noah

   A jóóóóóóóó öreg Noah!! Hát ki más lenne az én bevetett titkos fegyverem a mulatozásra, mint ő?! Senki! Hiszen hol találok megfelelőbb társat, aki hajlandó tajtrészegre leinni magát a kedvemért, és akár őrült táncot lejteni a főutca közepén? Naná, hogy sehol! Talán még én sem hiszem el, hogy ilyen társra leltem. Persze-persze vannak nekem buli-haverjaim, de az más! Noahval igazán kellemesen tudok/tudtam mindig is dumálni, röhögcsélni, akár nevezhetném a legszupcsibbbarcsinőcsimnek is, de akkor krhm... túloznék. Ne tudjátok meg, hány embernél vágja ki még most is a biztosítékot, amikor mondom, hogy "Ma nem jó, megyek bulizni Noahval!". Eleinte sneki nem akarta elhinni, és azt kell, hogy mondjam meg is értem őket. Noah szörnyű tuskó tud lenni. De tényleg. Nem viccelek. Egy tapló. Hát, de én imádoooooom!! Jól gondoljátok, már az lején megkedveltem, aranyos volt, és illedelmes, nem úgy mint másokkal szemben, sőt néha még bóko... Na jó, ez nem megy. Hogyisne. Hány ilyen unalmas alak sétálgat az iskola folyosóin? Szerintetek nekem kéne még egy? A lópimpilit! Noahval a kapcsolatunk eleinte, sőőőt jó sokáig viharos volt, és tipikus az az eset, amikor gyűlöletből lesz barátság. - Annyira utálom a tipikusizmust! Már nem is emlékszem, hogy miként lettünk jó haverok, sőt el sem tudnám sorolni, hogy vajon miért. Passzolok.

   Csupán ezeken az üdítő roxmortsi hétvégék zökkentettek ki az unalmas hétköznapokból, mait mindig valami érdekességgel akartam feldobni, valamikor több, valamikor kevesebb sikerrel. Páldaként hozom fel Shannon proffal való balhémat. Hát az valami hatalmas poén volt! Legalábbis nem a büntetődolgozat... De a többit kifejezetten élveztem!
   Nem érdekelt soha, hogy ki mennyire vágja be a durcát, hogy nem vele peshedek a kirándulás hétvégéjén, én minden egyes ilyen napot Noahval töltöttem. Ilyenkor gátlásainkat és problémáinkat levetve, kikelve magunkból buliztunk ahogy csak tudtunk. Nos még ha nekem nem is, Noahnak mindig szüksége volt a feszültség levezetésére, és én ehhez örömmel járultam hozzá! Főleg, hogy pár-kör vajsört megúszok ingyen!

   Idén még csak az első ilyen hétvége a mostani, így már rettentően vártam a nyár után. Hetekkel ezelőtt lefixáltuk a találkát, ahogy mindig, és az ilyen találkozók lemondása nem létezett a szótárunkban. Ez törvény volt kettőnk között.
   Jó szokásomnak eleget téve, ma még szebben próbáltam öltözködni, hogy az alkalomhoz illően jelenjek meg a Három Seprűben. (Nos, jobb helyet is találhatnánk, de nem Roxmortsban. Inkább ez, mint a Szárnyas Vadkan!). Egy fekete vastag harisnyát húztam fel lábaimra, és fölé egy skót-mintás miniszoknyát. Felülre egy kék felsőt vettem, és bár hideg volt ilyesfajta öltözékhez, úgy gondoltam gondoskodni fog rólam Noah, hogy ne fázzak... Azért  fölé kaptam egy fehér pulóvert is. Mert anyu engem megtanított öltözködni!

   Ahogy belépek a túlzsúfolt, fülledt levegőjű kocsmába, azonnal kibújok pulóveremből, és karomra vágom, és megrohamozom az ajtóhoz közel terpeszkedő asztalt, és levágom magam az egyik székre. Hát...ez... kényelmetlen! Ajjj... Ahogy elnéztem még beljebb is lett volna hely, de már nem mertem felemelni a popómat a fáról, mert ha felállok biztos, hogy teszek három lépést a szabad asztal felé - ami természetesen nagyobb és jobb, mint a mostani-, és elfoglalják, és mire visszafordulnék, hogy leüljek a helyemre, ott is terpeszkednek már. Szóval elültem a seggemen.
   Többször is köszöntek oda az ismerősök, ahogy özönlöttek be az ajtón. Mindenkinek visszabiccentettem, de én mindig a következő emberre koncentráltam, mintha meg akarnám szuggerálni, hogy legyen Noah. De ő csak nem jött. Egyre gyakrabban pillantottam órámra, és egy röpke őrült pillanatomban még az is megfordult a fejemben, hogy mi van, ha Noah elfelejtett engem. Fúúú, hát akkor azt nagyon megkeserüli a kis surmó!

   Mintha csak a gondolatomban olvasott volna, belépett ő is az ajtón a többi diákkal együtt, és szinte azonnal észrevett. Le is telepedett mellettem, én pedig játékosan egy puszit nyomtam az arcára. Ilyenkor mindig megengedtem magamnak. Máskor valószínű, hogy úgy pofán vágott volna, hogy a Szellemszálláson kötök ki!
   - Már azt hittem elfelejtettél! De most az egyszer még elnézem! - mosolygok gonoszul, majd rendelése után, figyelmen hagyom a kérdését, és másra terelem a témát. - Ezt én fizetem! Legutóbb annyi vajsört vettél nekem, hogy huhh! - nem szerettem magam meghívatni, az olyan, mintha tartoznék valakinek, azt meg nem szeretem. - Még most is érzem a hatását... - azzal én is a pult felé kiabálok. - Én pedig egy vajsört! - visszafordultam, és cinkosan a fiúra kacsintottam. - ...de nem annyira.
   Pulóveremet ráterítettem a székem háttámlájára, majd megigazítva pólómat, leplezetlenül végigmustráltam a fiút.
   - Micsoda... charme-os valaki! - és valóban. Szokásához híven ingujját feltűrve, gondosan összeeszkábált hajjal, és... - Óóó, ez a kedvenc illatom! - azzal vadul beleszagoltam a fiú körülötti levegőbe. Annyira figyelmes volt néha, hogy még én is meglepődtem.
   - Mi a helyzet? - ismétlem meg kérdését - Ugyanaz kb. mint a nyár előtt. Mondjuk csak egy apróbb dolgot csináltam, de arról inkább csak akkor beszélnék, ha...- azt akartam mondani, hogy kettesben leszünk. - eleget ittam már hozzá. - szélesen elvigyorodom, és visszakérdezek. - Na, és veled? Nagyban bulizol a haverokkal? - csipkelődtem.

[- Takarodj innen, mégis mit képzelsz magadról?]

Tudtam, hogy már itt lesz! Meg sem lepődöm azon, hogy ismét ő vette fel a legkirívóbb ruhát az egész helységben, és hogy minden öreg, aszott alkoholista őt bámulja olyan szemekkel, mint a farkas Piroskát. Hát igen, a lábai jók, egész jók… pláne ebbe a szoknyába. A belépőm viharosra sikerül, viharosabbra, mint szerettem volna. Még mielőtt belekezdenénk a különböző baromságok és pletykák megbeszélésébe, a csapos int egyet, miszerint, jó lenne, ha az italokért mennék, mert kicsit sok a vendég. Hát jó. Felállok, igaz kissé kedvtelenül, majd bele is botlom az első csövesbe, aki előszeretettel mászik az arcomba és eközben keze mindennél jobban a tárcám után kutat. Még jó, hogy egyáltalán nem ott hordom a pénzemet, nyitott, szem előtt lévő helyen. Rángó arcizmokkal, totál idegbetegen  kapok a gallérja után, és az egyébként is magas fokon izzó indulataimnak hála, arrébb repítem. Pillantásunk találkozik, és a villanó íriszek mellé kap még magának egy jó kis káromkodást is. Mégis mi a faszt képzel..?
- Takarodj innen, mégis mit képzelsz magadról? – kiáltom utána, persze úgy, hogy mindenki őt nézze. Azt hiszem ez volt az, amivel elvettem a lehetőséget tőle, és attól, hogy másoknál is bepróbálkozzon. Fejcsóválva és erősen szorongatva a poharakat térek vissza az asztalhoz, és végre lereagálom barátném minden egyes mondatát.

- Charmos? Nocsak! Ki gondolta volna, hogy csodálatosan zsémbelődő ajkaidat egyszer egy ilyen bók fogja elhagyni irányomba! – piszkálom, hiszen miért ne tenném! A kapcsolatunkat soha nem jellemezte a gyermeki báj és kedvesség. Amióta csak összeismerkedtünk állandó jellegűek a beszólások egymás irányába, és persze nem rejtem véka alá, ha valamilyen véleményem van.
- Nekem is ez a kedvencem, lévén, hogy csak ez az egy parfümöm van… - jegyzem meg epésen ezzel is felhívva a figyelmét arra, hogy nem tudom, és nem is érdekel milyen férfiak, milyen parfümjét szagolgatta. Az enyémet ugyanis nem túl sűrűn… maximum, ha véletlenül megcsapta az orrát!
- Csináltál valamit? Mégis mi lehet az? Milyen dolog lehetett, ami miatt még a lelkiismereteddel nem kellett elszámolni? – bunkózom bátran, hiszen tudom, hogy ha akar, úgyis visszavág, és azt is tudom, hogy nem veszi fel ezt a fajta élcelődést. Hiszen én mindig is ilyen voltam, nem változtam semmit. Maximum annyit, hogy nyitottabb lettem a társaságában és elfogadtam olyannak amilyen. Én nem akarom megváltoztatni, ő így Nadine, ahogy van. És hát sosem volt egy nebáncsvirág, sosem kellett a kezét fogni, kiállt ő saját magáért. Persze, hogy nem fogja lenyelni ezeket a „bókokat” de hát nem is várom el tőle! Hiszen ezért működik olyan jól a barátságunk. A kölcsönös vérszívás miatt!
- Egyébként nincsen semmi. Jó volt a szünet, apámmal töltöttem, mint mindig. – itt azért egy percre elhallgatok, hiszen neki fogalma sincs arról, hogy tulajdonképpen nekem milyen is a családi helyzetem. - És bulizni nem voltam, úgyhogy már egy ideje vártam a mi kis találkánkat. Hiszen tudod, nem nagyon bővelkedem barátokban. És neked hogy telt? Hiányoztam mi? Legalább is a ruhád azt mutatja, hogy nagyon mély benyomást akarsz rám tenni, és csak a kedvemért öltöztél ki ennyire! – magyarázom, majd kivillantom az összes fogamat, úgy mosolygok bele az arcába, csak hogy érezze a törődést. Igen Nadine, én veled vagyok, nem ellened, még akkor is, ha ilyen barátok mellé minek ellenség!

Lassan belenyelek a whiskybe, majd az apró kortyot jólesően megforgatom a számban. Hagyom, hogy a füstös íz teljesen elárassza az ízlelő bimbóimat, majd mikor sikeresen lemeóztam az italt, koccintásra emelem poharamat.
- Szóval mire iszunk? Mondjuk a már megszokott kis légyottunkra? És nem kellene belehúzni ebbe? Már igencsak vágyakozom a tömény után! És legalább a kis titkodat is megtudnám végre… – kacsintok rá és érintem hozzá poharához a sajátomat.

[Jaj, Noah!]

♀♂ Noah

  Ahogy Noah se szó, se beszéd ott hagyott, hogy a rendelésünkért menjen, végig kísértem szemeimmel, és jól meg is néztem hátulról. Tényleg charme-os volt, nem volt mit tagadni, és nem féltem ezt tudtára adni sem. Bár sokszor látni elegánsan, most mégis jól öltözött, de egyben lezser érzést sugárzott - na meg persze kellemese férfi-parfümöt.
   Természetesen 10 lépést nem bír megtenni anélkül, hogy ne zsörtölődjön, és most egy kisebb jelenetet is rendezett, aminek szívesen közbeléptem volna más esetben, de most hanyagul néztem végig a szituációt, hiszen Noahtól megszoktam. Félreértés ne essék, velem sosem volt ilyen durva, és jól tudja, hogy kihúzná nálam a gyufát, ha így viselkedne velem, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy másokkal könnyedén tudott agresszív lenni. Bár a lazaság, és a "peace and love" híve vagyok, de tőle elnézem. Halvány zöld boszorkányfűkivonatom sincs, hogy miért, de így van. Noah egész lénye ellentmondásos magával, és... jaj, olyan bonyolult ez az istenverte kölyök!! Néha úgy érzem, meg kéne nevelnem. (Iggggen, mondom én!)
   - Jaj, Noah! - sóhajtok fel halkan tekintetemet az égre emelve.

   Visszatér az asztalunkhoz, én pedig a fejemet csóválva mosolygok rá. Nyilván vette a célzást, de tudta, hogy nem óhajtok többet erről beszélni. Miért pazarolnánk a drága időnket értelmetlen körökre?
   - A csípős ajkakat is hűteni lehet valamiveeel... - azzal megmarkoltam a korsóm fülét, mosolyom pedig a fülemig szaladt. Parfümös megjegyzésére felkuncogok, de nem válaszolok. Mérget vettem volna rá, hogy többet használ! Lehet, hogy a samponja volt múltkor...?
   - Mi az, hogy! - horkantam fel. - A fényképedet hurcoltam a farzsebemben! - jegyzem meg nevetve.
   Egyre jobban éreztem magam, pedig még bele sem nyaltam a söröcske habjába.
   - Tetszik? - pózoltam be, felvillantva fehér fogaimat egy pillanatra. - Direkt Neked csicsáztam ki magamat! - lenéztem az ölembe (ami hülyén nézhetett ki, hiszen Noah az asztaltól csak annyit látott, hogy lenézek magamra). - Jól tudod, hogy nem csípem a szoknyát, de előkapartam minigardróbom mélyéről, hogy megörvendeztethesselek! Szóval jár érte egy puszi! - majd pajkosan odanyújtottam a csinos kis pofimat, és ujjammal jeleztem, hova kérem.

   Megmarkoltam ismét a korsómat, de most felemelve tiszteletemet tettem Noahra, és a barátságunkra.
   Titokzatos tekintettel számhoz emeltem a korsót, hogy közben néztem, és félig a habba mormolva suttogok:
   - Ahhoz, hogy elmondjam, még sok ilyen kell. - azzal lepillantok egy pillanatra a sörre, és ismét visszanéztem a fiúra. - Le ne maradj! - húztam fel kérkedőn a szemöldököm, és egyben lehúztam az egész korsó sört. (Megjegyzem, nem szoktam ily' módon pazarolni az alkoholt, de most ezzel versenyre hívtam Noaht, és mi mind tudjuk, mi lesz, ha mi versenyzünk. Nagy banzáááj!)
   Józanítóan megráztam a fejemet. Húúú! Azért nem volt kevés az egész korsó. Felső ajkam fölött egy vékonyka csíkban megmaradt a sör habja. Pajkosan lenyaltam. Mindig olyan marad, de nem bírom megunni!!
   Beletúrok szoknyám apró zsebébe (amibe körülbelül egy molylepke tud maximum ellakni), és előhalászok három kis pénzérmét.
   Kicsapom az asztal közepére, rákönyökölve a rozoga bútorra, megteszem a tétet. Mire várjak? Valahol el kell kezdeni a bulit, és a dumálás uncsi.
   - Három galleon, hogy hamarabb megiszok még egy vajsört, mint te! - na már most: ha tudni akarja a naaaagy meglepit, akkor biza bele kell mennie, és ahogy ismerem Noaht... Kihagyna egy ekkora bulit?!

[- Mindig is tudtam, hogy a te ajkaidnak nem felel ám meg mindenféle dolog, hiába is teszel azért, hogy mindenki az ellenkezőjét higgye!]

- Mindig is tudtam, hogy a te ajkaidnak nem felel ám meg mindenféle dolog, hiába is teszel azért, hogy mindenki az ellenkezőjét higgye! – mondom gonoszul és mélyen a szőkeség szemébe pislantok. Igen, ismételten gonosz voltam, igen, ismételten nem rajongtam körbe kellőképpen. Undorítóan bunkó vagyok, tudom, és igazából meg is tennék mindent a kedvéért, ha nem váltana ki egy ilyetén dolog annyi furcsa érzést belőlem.
- Hát akkor, ez mindenképpen megérdemel egy puszit, és persze kapsz egy bónuszt is azért, mert ilyen hiperszexi cicalány vagy! – mondom vigyorogva, majd a felkínált arcocskára nyomban két puszit is cuppantok. Ha valaki ezt látná, ha valaki kívülről figyelné ezeket a történéseket, biztos, hogy azt hinné, mi egy pár vagyunk, vagy legalább is olyanok, akik közel járnak ahhoz, hogy egy pár legyenek. Még jó, hogy mindenki téved! Ezzel kapcsolatban legalább is. Na jó, nem mondom, Nadine egy egészen belevaló lány aki khm… nem is kicsit figyelemfelkeltő. Igézőek a szemei és úristen, én soha nem láttam még ilyen hosszú combokat! De térjünk csak vissza a valóságba. Lehetnek szép és nagy szemei, olyanok, melyekért Bambi is csak epekedik… de hát akkor is. Nadine a barátom! Meg sem fordulna a fejembe egy olyan tett, hogy mondjuk milyen lehetne megcsókolni! Vagy mégis?

Egy pillanatra megrázom a fejem, lehunyom a szemem és az italom után kapok. Soha de soha nem történt még ilyen velem, mármint, hogy ennyire beleéltem volna magam bármibe is. Nem akarok ilyenre gondolni, nem akarok vad és piszkos, szexuálisan túlfűtött vágyakat érezni cicalány iránt! Ő a barátom, és egy barátság sokkal de sokkal többet ér, mint bármilyen szexuális vonzalom, melyet csak a virgonc hormonjaim váltanak ki belőle.
Nagyot sóhajtok, majd óriásit kortyolok a már  percek óta szorongatott italomból. Jól meghúzom, majd az apró habot ami a szám sarkában maradt a nyelvemmel kanyarítom ajkaim közé, amolyan férfiasan. Ekkor hallom meg barátnőm hangját, aki épp arról beszél, hogy le vagyok maradva. Persze nekem sem kell több, két hatalmas kortyolással üressé, szinte már tisztává varázsolom a hatalmas poharat előttem, majd kedvesen vigyorogva a szemébe nézek.
- Nos, amint látod csak egy fél pillanat kellett és utol is értelek. Remélem boldogságod és elégedettséged határtalan… - vigyorgom még mindig, majd mikor az aprócska fémek az asztalon koppannak végig tartva a szemkontaktust én is odateszem a saját részem.
- Állom a fogadást! – ejtem ki a szavakat lazán és egy határozott intéssel magunk elé rendelem a két csurig töltött vajsörös korsót. Kifújom a levegőt, majd koppantok hármat és kezdetét is veszi a verseny. Hagyom nyerni! Már miért ne hagynám? Legalább lesz egy pici sikerélménye, és mindemellett nekem is a napi jótett adagom. Illetve határozottan kíváncsi vagyok arra, hogy mi is az a fontos dolog, amit néhány alkohol elfogyasztása után el akar nekem árulni…

[Nyertem!!]

♀♂ Noah

   Bár Noah ezt nem tudja, én mindenképpen el akarom neki mondani, hogy mit csináltam (magammal), azaz a naaagy meglepetést. Hiszen, ha részeg leszek, ha nem, akkor is el fogom mondani, mert nem vagyok képes magamban tartani tovább. Olyan súly nehezedik rám, a titok terhe, mai összenyom, és elemészt eme kegyetlen világban. Szóval képtelen vagyok lakatot tenni a számra!! De hát úúúúgy örülök neki, és még ha meg is fogadtam, hogy nem kürtölöm világgá, valakinek el kell mondanom, akiben megbízhatok, és az nem más, mint az előttem italozó fiú!
   Már mozdulnék, hogy rendelek, de az úriember megelőz, így azonnal két korsó landol előttünk. (Hihetetlen, hogy még csúcsforgalomban is ilyen gyorsan szolgálnak ki!)
   Vállaimmal körzök kettőt, mintha csak egy bokszmeccsre készülnék, alsó ajkamba gyengén beleharapok, és nekifeszülök a versenynek.

   Reméltem, hogy nyerek. Nem az önbecsülésem miatt, hanem egyszerűen jól esett, ha még ezzel is húzhatom barátom agyát, hogy igen, legyőztem még a piálásban is! (Még jó, hogy az ilyen gondolataimat nem hallja az anyám, vagy ne adj' isten az apám! Brrr!) Sőt! Ha már itt tartunk ezentúl a puszikkal is tudok szekálódni, hiszen be kell vallani, hogy ő nem az a barátságból puszilkodófajta. Mondjuk ez elgondolkoztathatna... hiszen, ha csak barátságból nem pusziszkodik lányokkal, akkor miért...? Jóhátpersze, így hülyén hangzik, hogy mire akarok kilyukadni, mert ő Noah. Érted? NOAH. Azaz Noah nem egyenlő a pusziölelszercsilávcsiöribarival. Vagy a: hajtsunkráabarátnőnkre. No, meg alapból nem az a szerezzünkbarátnőtcukin-fajta... Nem akarom megbántani, de komolyan!! Csak... valahogy nem azaz udvarlós fajtának tűnik. Higgyétek el nekem, hogy több éve ismerem, talán meg merem kockáztatni, hogy én ismerem a legjobban, de egyszer nem láttam csajozni. Nem azt mondom, hogy nem volt csaja még, vagy nem vágott gerincre jópárat, csak azt, hogy én nem tudhatom. Sosem mesélt "szerelmi-ügyeiről", ha voltak egyáltalán ilyenjei. Vagy csak lehet, hogy velem nem ossza meg... Ki tudja. Hiszen egy srác nem szívesen beszéli meg a pasis témákat lányokkal.

   Kicsit elkalandoztam, és csak a harmadik koppintásra ocsúdok fel. Nagyot szusszanok ijedtemben, hogy lehetőségem van faján lemaradni, így nekiesek a vajsörnek, és eszeveszettül kortyolni kezdem. Ahogy a nedű lefolyik torkom falát benedvesítve, szinte érzem a csekély százalékú alkoholtartalmat. Ezt már csak a jó öreg szívószállal lehetne felülmúlni, de annak még nem jött el az ideje, ez épp elég volt. Lehunyt szemmel nyeldesem a sört, fel sem pillantva szemhéjam alól. Fogalmam sincs, hogy Noah holt tart, lehet már rég befejezte, ezért az utolsó kortyokat jóóól meghúzom, és szinte csordultig iszom magam.
   Temérdek newtonnal az asztalhoz vágom a korsóm alját, és elkiáltom magam, mit sem törődve a többi vendéggel.
   - Nyertem!! - majd csak utána ellenőrzöm, hogy Noah befejezte-e már, de erősen kétlem, hiszen ő is örömujjongásba tört volna már ki. (Vagy inkább kárörvendésben, a kis huncut?) És valóban! Ő talán az utolsókat nyelte, amikor befejeztem. - Jeeee! - két karomat magasba emelve ujjongok örömömben. - A Cicalány ismét aratott! - még egy-két percig úszok az örömmámorban, belebokszolok a levegőbe, és öltögetem a nyelvemet felé, de a végén lenyugszom, (már amennyire sikerül) és elégedetten elhúzom a galleonokat magam felé. Hátradőlök székemen, és önelégült arccal összefonom a karjaimat.
   - Na ki a jobb? Na ki? - meg egyszer kidugom nyelvemet, és harsányan elnevetem magam, de majdnem lefordulok a székről. Húúúúúúúha! Megvárom, míg Noah befejezi a szitkozódást, mert bizti, hogy dühöngeni fog!
   Felpattanok a helyemről, és bár kicsit megingok, mit sem törődve vele, odatipegek Noah mellé, és lehajolok hozzá, úgy, hogy a fülébe tudjak suttogni.
   - Nyugi, nem szúrok ki veled! - majd pajkosan elkuncogom magam, és most rajtam a sor, hogy egy cuppanóst nyomjak az arcára. Egy lendülettel megfordulok, és a pultot meglátogatva újabb vajsörökkel, és egy whiskyvel térek vissza, amit a nyereményemből vettem. A korsókat az asztal közepére teszem, a poharat pedig a fiú elé tolom, és visszahuppanok a helyemre, és azonnal belekortyolok az első habos italba.
   Ez valami nagyon jóóóóóóóóóó!!
   - Egészségedre!

[- Azt hiszem kezdek kijönni a gyakorlatból, a fene vigye el!]

Fogalmam sincs, hogy mi lehet az a hatalmas nagy titok, melyet nem tud velem máshogy megosztani csak részegen. Persze nem csodálkoznék, ha valami pasi lenne a dologban, sőt akár még azt is el tudom képzelni, hogy egy tanárt szedett fel az én drágalátos barátnőm. Persze mindez nem jelent a számomra problémát, és hogy neki mit is okoz mindez… nos, arról még csak halovány sejtésem sincs. Mindenesetre én aztán támogatom, akármi is történik vele. Hiszen erre valók a barátok, nem? Ami azonban mindenképpen furcsa az nem más, mint a hihetetlen természete. Az elcsattanó puszik ismét nem váltottak ki belőle semmit sem, pedig az ember fia azt gondolná, hogy ha eddig nem is hallotta a kérdezősködést, előbb vagy utóbb mégis történni fog valami, ami a női nyelvet megoldja annyira, hogy kérdések tömkelegével bombázza a szegény férfit. Igen, csodálkozom azon, hogy még egyáltalán nem kérdezgette, hogy mi van velem. Hiszen nem látott együtt más lányokkal, maximum Yolandával, de hát Yo pontosan ugyanolyan értékű tagja a mi kis „társadalmunknak” mint Nadine, vagy én. Soha nem meséltem neki a nőügyeimről, a lányokról, a szexi és formás idomokról melyek tűzbe hoznak, sőt még csak a gyámomról sem. Mondjuk nincs is mit elmesélni. Igen, túl vagyok már a tűzkeresztségen, udvaroltam már nagyon, és voltam szerelmes is. Persze mindent úgy intéztem, hogy a legnagyobb titokban. Nem tudom megmagyarázni miért, de egyszerűen nem szeretem ha mások a dolgaimról beszélnek. Vannak magánügyeim és jobban szeretem azokat csak én intézni. Nem kell másoknak erről tudni.

Végre megérkezik a sör amire olyan nagyon vártunk. A verseny is kezdetét veszi, én pedig hatalmas kortyokkal tüntetem el az előttem lévő fél literes kiszerelést. Az utolsó kortynál lassítok, majd megvárom míg cicalány felkiált, hogy ő nyert. Ekkor csúsztatom le az utolsó finom kis nyeletet a nyelőcsövemen.
- Azt hiszem kezdek kijönni a gyakorlatból, a fene vigye el! – káromkodom egyet, majd hangos csattanással az asztalra csapom a poharat, pont úgy, ahogy Nadine is.
- Természetesen te voltál a jobb, de ezt eddig is tudtuk! – mondom egy kellemes mosollyal az arcomon, majd az üres korsót kezdem el fürkészni magam előtt. Még nincs hatása, de már most érzem, hogy pár ilyen köröcske és igazán megered a nyelvem, és átadom magam a féktelen szórakozásnak, ahogy ez mindig is lenni szokott. Persze a nyugodt pillanatok nem tartanak sokáig, hiszen kedves kis barátnőm lassan mellém tipeg, és a két édes csókból visszaszolgáltat egyet a jogos tulajdonosának. Mert hát az egál az egál. Tesz még pár lépést, elszlalomozik a pulthoz, majd három itallal tér vissza. A whisky-t elém teszi, illetve az egyik korsót is és fülig érő vigyorral belenyel a hófehér habba.

Én is egy gyors húzással eltüntetem a füstös italt – amit egyébként mindig apránként kortyolva fogyasztok – majd mosolyogva felé pislogok.
- Na de most már ideje lenne, ha mondanál is valamit. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit is alkottál! De tudod mit? Előtte talán játszunk még egyet! – mondom és kapom el a kacsóját melyre finom csókot lehelek a mozdulat után azonnal. Ez után a három fémet a kezével együtt finoman az asztal közepére helyezem, a szemébe nézek és neki is látok az ivásnak, ezúttal nem hagyva lehetőséget arra, hogy győzedelmeskedjen. 

[Ők azt nem tudják, amit te majd tudni fogsz!]

♀♂ Noah

So what

   Bámulok ki a fejemből...
   Nézem Noaht.
   Nézem a haját.
   Nézem a szemeit.
   Elidőzök ott.
   Marha szép szemei vannak, hallod!
   Tovább bámulok. Fejemet elmozdítom, és körbenézek a tömött helyiségben. Félig lehunyt szemmel idétlenül elmosolyodok, és ismét Noahra néztem.
   - Ők azt nem tudják, amit te majd tudni fogsz! - mosolygok kaján, aztán lassan körbenézek. Megint.
   Nos... Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem! Én nem csíptem be! Én tényleg. Tényleg nem! Nem árt nekem holmi sör! Cöh! Én nem. Én nem csíptem be tényleg. Nem árt nekem, tényleg, nem csíptem be, én nem!
   Egy darabig még bíbelődtem magamba, míg Noah nem zökkentett ki súlyos mély érzésű, komoly gondolataimból. Sajnos ilyen állapotban szelektív a hallásom, így vissza akartam kérdezni, de máris folytatta és szavak tömkelegét borította rá elmémre, így szép lassan kellett végig vennem őket, szótagról - szótagra, mire végre felfogtam mit is akar. Szélesre elhúzódtak vörös ajkaim.
   - Ssszz... - szisszentem fel. - Ugyan Noah! Veszíteni akarsz megint? Nem fogod megunni? - vetem oda gonoszul, és elé tolom a neki szánt italokat. - Nana! Nem csak én fogok becsípni, kettőnk közül senki sem maradhat talpon józanul! - újabb korty a sörömből. - Hát jó!! Öröm elverni téged! - azzal ismét koncentrálni kezdek, de már nem a versenyláztól összpontosítok a korsómra, hanem, hogy megerősítsem a homályos körvonalait. Noah ismét hármat koppant, és én ismét lemaradok. A korsóért kapok, és szinte ugyanolyan gyorsasággal, ha nem gyorsabban öntöm magamba az italt. Biztos nyerek! Nem veszíthetek! Előbb is könnyűszerrel nyertem! Menni fog Naaaaade!
   Nagyokat nyelek, már majdnem félremegy, de én akkor is leerőszakolom a torkomon, és vadul az asztalhoz csapom a poharam. Ismét.
   - Na ki a... - kezdek bele az önelégült monológomba, de torkomra forr a szó, mert alig hiszek a szememnek. - Miiiiiii?! - fakadok ki.
   Noah ráérősen üldögélt a helyén, üres korsója pedig már előtte állt az asztalon. Ez meg, hogy lehetséges?!
   - Na, neee! Biztosan kiakasztottad a torkodat! Csaltál! - ezt már nevetve mondtam, hiszen eszembe jutott egy terv, amivel visszaadhatom megaláztatást. Székemmel arréb csúszok a fiú irányába, addig, míg teljesen magam mellett nem tudhatom, és gonoszul húzogatom szemöldökömet. Eme ádáz, gonosz, és álnok tervem a tökéletesnél is tökéletesebbre bizonyul majd! Noah oldalához nyúltam, és mielőtt még ellenkezhetett volna, ujjaim vad táncba kezdenek az ingen. Tudtam, hogy csikis, és ezt nem tudja visszafojtani! Teljes gőzerővel futkároztak az ujjaim, és jó magam is hangosan nevettem, hiszen én élveztem a legjobban. Imádtam nevetni látni a fiút. Olyankor még vonzóbb, mint általában! Jesszus, miket beszélek! Izé, gondolok!
   Miután Noah reagált - persze a féktelen röhögést leszámítva -, hatásos fegyvereimet (kezeimet) visszahúzom, és megigazítom az időközben félrecsúszott szoknyámat, de ahogy lenézek a skót-mintás ruhácskára, azonnal eszembe jut, az, amivel már húzom barátom agyát pár talán egy órája. (Tottttálisan elveszett az időérzékem. Nem tudom mióta vagyunk itt, de nem is számított).
   - Szóóóóóval! Akarod tudni, mit csináltam? - kuncogok huncutul. Szinte biztos vagyok a válaszban. Akár ironikus lesz, akár tömör és nyílt, biztosan igent fog mondani, így azonnal folytatom. - Őőőő, na jó, elmondom, de... - körbenézek, és a füléhez hajolok. - Itt mindenki meghallja! Gyere! - azzal felálltam a székemről, és miután stabilizáltam magamat, megragadtam Noah csuklóját, és mit sem törődve, hogy ez tetszik neki, vagy sem, áthúztam a tömegen, otthagyva asztalunkat, amit valószínű, hogy a elkövetkezendő egyezred másodpercben lerohamoznak az álldogálók. A pult mellett megállok egy pillanatra, és hátrafordulok a fiúhoz, majd a mutató ujjamat a számhoz téve csendre intettem.
   - Sssh! - igazából semmi szükség nem volt arra, hogy csendben legyünk, mert a kocsma alapzaja is épp elég volt, hogy feltűnéstelenül besurranjunk a közeli ajtón, és magunkra zárjam. A sötét kis zugban azonnal a fejünk felett lógó lámpáshoz nyúltam, hogy meggyújtsam azt. Miután kis világosság költözött a raktárba, ellenőriztem, hogy biztos bezártuk-e az ajtót, és izgatottan Noahra néztem.
   - Ha tudnád, hányszor hívtak már be ide... - csóválom meg a fejemet. No igen, sokszor akartak már itt... őőőő befűzni a fiúkák, de persze én sosem adtam be a derekam! Csak a számat... NA-NA! Ne értsetek félre, csak egy kis puszi-puszi, vágjátok!
   Elnevetem magam a saját mondatomon, és Noahra nézek komolyan (már amennyire komoly tudok lenni fülig érő mosollyal).
   - Figyi Noah! Ezt senkinek, okés? Ne mondd el senkinek, mert jól tudod, hogy engem totál nem érdekel, hogy más mit gondol rólam, de ezt nem szeretném, ha tudnák! - hagyom, hogy még hadd egye a fene. - Érdekel a kis titkom? - mellesleg tényleg nem volt nagy szám, de egyszerűen megbizsergetett, ahogy húzhattam az idegeit.

A hideg, őszi szél végigsüvített a kikövezett úton, magával sodorva ezernyi lehullott levelet, melyeket az utcán fagyoskodó diákok között táncoltatott. Az erős szél, a kedvezőtlen, esőre álló időjárás kellemetlen hangulatúvá varázsolta a roxmortsi kirándulást. Minden Roxfortos diák csoportosulva rohant be valamelyik fogadóba, üzletbe, helyiségbe, nehogy elkapja őket az eső.
Az egyre oszló tömegből kilépett egy szőkeség és nyugodt léptekkel közelítette meg a Három Seprűt. Mikor belépett kellemes meleg járta át a testét, s nyugtatóan hatott rá a sok ismerős arc látványa és a Roxitól mentes szabadság élménye. Egyenest a pulthoz lépett, leült az egyik bárszékre, kezeit gyöngéden végigsimította az asztalon, majd védelmező toronyként maga előtt összekulcsolta karjait.
Miután megrendelte a szokásos italát, egy vajsört, gyömbérrel, elrévedezett a fogadón. Olyan régen járt itt, de az sem volt túl boldogságos emlék, hisz veszekedés lett a betervezett mulatság vége. Jobb volt nem visszaemlékezni rá..
Próbálta nem felidézni az emléket, ezért a kocsmában megjelent vendégeket elemezgette. Kiszűrte a tömegből azokat, akiket ismert, illetve azokat akiket nem. A harmadik, közös rendszerezési szempont a furcsák osztálya volt, akik pillanatnyi tetteikkel, kinézetükkel hívták fel a figyelmét. Például érdekesnek találta, hogy az egyik boszorkány kalapján egy gólya álldogál, vagy, hogy valakinek a táskájából egy farok szerű dolog lóg ki. Időközben koppanás hallatszott a pultról, megérkezett az itala. Gyorsan bele is kortyolt. Totál ki volt száradva, s így olyan érzetet keltett az ital, mintha selyemmel masszírozták volna a torkát és az íze is ínycsiklandozó volt, mint mindig.
Miközben a vajsört kóstolgatta megakadt a szeme az egy székkel arrébb ülő pasason. Valahogy észre se vette, hogy ott ül, mert a krapek elmélyedt egy könyvön, mely a pulton hevert, s miközben serényen olvasott kortyolgatott valami italt, amire Angela vodkát tippelt. Őt nem tudta sehová sem sorolni: valahogy ismerősnek tűnt, de idegennek is egyben és furcsa sem volt, habár borostás arca elég figyelem felkeltő volt. A lány szeme sarkából a férfi arcvonásait figyelte. Borostás, gyűrött, elnyűtt arcán semleges, netán unott arckifejezés ült, szemei haloványan csillogtak, ahogy a sorokat rótta. Olyan harminc éves lehetett az ürge. Testalkatáról lerítt, hogy egy izmos, átlagos pasas lehetett, akinek volt egy kis rossz fiús beütése. Angie nem tudta hova tenni..
A lány könyvre pillantott. Próbált kivenni pár sort a kissé kávéfoltszerű pecséttel megkent oldalból. Nem akart feltűnősködni, ezért csak néha tekintett a könyvre, miközben azon gondolkozott, hogy honnan ismerős ez a fickó.
Idegesítette a tény, hogy nem ugrott be a férfiről semmi. De csak nem szólíthatta meg, totál cinkes lett volna, ezért saját magányában próbált kitalálni kilétét.
Aztán beugrott. Max Domogarov. Ő írta a Varázsló a Toronyban című könyvet. Jess nagyon szerette azt a kötetet, kétszer is olvasta. Az érzésvilága nem volt túl pozitív, de így adott neki egy reális érzetet, amely a könyörtelen élet passzióit mutatta be. Jellemileg Jessica és a főhős két messze különálló világ volt, de ez a különbség volt az ami számára érdekessé varázsolta az érzéktelen világ jellemét erősen kiemelő kötetet.
Talán azért nem ugrott be, hogy ő a nagy író, mert róla csak egy kis kép volt a borítón belül, s azon is kissé "kifinomultabb" kinézettel álldogált.
A hugrás lány késztetést érzett rá, hogy megszólítsa, habár nem volt biztos abban, hogy tényleg ő Mr Domogarov, illetve, hogy felvenné- e a beszélgetést.
Nagy hezitálások után, végül arrébb csusszant egy székkel, pont Max mellé. Sóhajtott egy kicsit, s előhalászta emlékei rejtekéből az egyik kedvenc idézetét a könyvből:
- A nőkben sosem szabad bízni, és ez még az egészen kicsikre is érvényes. Nem igaz, Mr Domogarov?

Szőkeség a pultnál

- Ó, hogy az a trollhájjal kenegetett, kiméraszagú bagolyfészek szakadna rád... -morgom halkan, de érzéssel. Kisöpröm az a nyavalyás levélkupacot a képemből, és végre benyitok a Seprűbe.
Körülnézek: minden asztalt elfoglaltak a kölykök. A francba. Ezeknek is pont most kellett kimenőt kapniuk a majomketrecből. Rázni kezdett a röhögés; a Durmstranghoz képest ez tényleg csak egy szaros kis  majomketrec volt.
Talán a röhögés, talán az ellenállhatatlan vonzerőm miatt, de hirtelen mindenki k.rva érdekesnek találta, ahogy ott ácsorgok az ajtóban és a tömeget vizslatom. Van egy- két csinos darab, de ha nem akarok visszamenni a sittre, ma este vissza kell fognom magam. Piros betűs ünnepnap.
- Mit bámultok? Nem láttatok még szakadt írót? -mordulok rájuk ingerülten, majd a pulthoz sétálok és kényelembe helyezem magam. Fekete bőrdzsekimet a mellettem levő székre teszem -hogy ott is marad, azt a zsebében rejtegetett mugli egérfogó garantálja- majd kigombolom a kockás ingemet. A magammal cipelt könyvet a kabátom tetejére lököm.
- Max! Micsoda kellemes meglepetés! Mit adhatok? -a kellemesen csivitelő hang hasonlóan kellemes emlékeket idéz, amiktől ide nem illő film kezd pörögni a fejemben. Lenne pár ötletem...
- Amit mindig, Rosie -kacsintok a csajra egy szívdöglesztőnek szánt vigyorral megspékelve. Rosie fülig pirul, majd nekiáll kitölteni a vodkámat. Szigorúan tisztán; csak a b.zik és a puhap.csök isszák keverve.
Csodálkozva vonom össze a szemöldököm, mikor Rosie szó nélkül teszi le elém az italt. Semmi szemrehányás? Semmi pofon? Legutóbb, mikor erre jártam -kábé egy hónapja- ismeretségünk 15. percében már tajtékzott a dühtől; rettenetesen b.szta a csőrét, hogy Rosie -nak hívtam, meg a többi szokásos női szarság... aztán őt is megfektettem. Jó kis numera volt; ez a tyúk egy igazi virtuóz az ágyban. Tenyérbemászó mosoly folyik szét a pofámon, ahogy felrémlik a sikoltozása...
Belekortyolok a vodkába; kellemesen csiklandozza a torkomat ebben a szar, hideg időben, aztán előkapom a pipámat. Walesi Kékkel tömöm meg -az a kedvencem- majd pálcám hegyével begyújtom a dohányt. Kicsit pöfékelek, amíg rendesen begyullad, aztán eleresztem útjára az első türkiz füstpamacsot. Az illata jellegzetes, aromás, gazdag... ku.rvajó. Most, hogy adtam az életérzésnek, előcsapom a könyvet a pultra.
- Varázsló a Toronyban: egy kisiklott élet története. Micsoda szépítés! -olvasom fel félhangosan a címet intenzív fejcsóválással, aztán felcsapom nagyjából a közepén és elmerülök a saját szellemi végtermékemben. Már éppen kiszabadultam volna a börtönből, mikor egy finom, női hang a rohadt könyv legnagyobb igazságát citálta elő.
Oldalra fordulok és szemérmetlenül végigstírölöm a spinét: mugli farmer, jó szoros, harapnivalóan vastag combokat mutat; a narancsszín póló alatt tenyérbevaló dudák. Kezdett szorítani a farmerom.
- Baromira paradox ezt pont egy nőtől hallani, nem gondolod? -kérdezem újabb füstfelhő kíséretében, majd kortyolok a lassacskán kiürülő pohárból.
- Ezek szerint olvastad ezt a szart -vigyorodom el- kár volt pénzt kiadni érte, nekem elhiheted.
Szép is, szőke is, még a regényemet is olvasta, ráadásul felismert; amilyen mákom van, tutira kiskorú. Pedig azok a dudák rohadtul könyörögnek egy kiadós markolásért...
Határozottnak látszik ez a kiscsaj és erről Anja jut eszembe. Ő is pont ilyen volt.
- És? Hogy sikerült kiszúrnod? Általában nem ismernek fel -próbálom elterelni a gondolataimat arról a szukáról. Közben egyre sűrűsödik a füst, és a poharam is kiürül.
- Rosie, löttyents ide még egy pohárral! -kiáltok át a pult fölött, majd visszafordulok a csinibabához- Apropó, még be sem mutatkoztam: Max Domogarov, lecsúszott író és munkanélküli. Bár ezt nyilván te is tudod. És te ki vagy, aranyom?
Becsukom a könyvet és teljesen a jövevény felé fordulok; ez ezerszer jobbnak ígérkezik, mint egy Varázsló a Toronyban.

Jessica kissé félénken tekintett a mellette ülő férfira, akinek a megszólítás miatt enyhe meglepettség ült ki az arcára. Végigmérte a mellette ülő hölgyeményt, miközben annak szívverése egyre gyorsult, izgatottságának mértékével együtt.
De ebből semmit nem mutatott, csupán állta, hogy a pasas méregeti és türelmetlenül várta, hogy a férfi, hogy reagál.
- Baromira paradox ezt pont egy nőtől hallani, nem gondolod? - kérdezte a gyapjas író, miután befejezte Angela pillanatnyi elemzését és egy füstfelleget fújt. A lány megemelte a tekintetét egy pillanatra, majd halványan elmosolyodott. Nem sokat teketóriázott a válasszal, ami eléggé érdekesen hangzott.
- Szerintem meg az a paradox, hogy itt alkoholizál egyedül - emelte ki az utolsó szót. Jessie is meglepődött a válaszán, hisz egy kissé félreérthetővé sikeredett, de nem zavartatta magát, inkább továbbra is a férfi arcvonásait kémlelte. Volt benne valami, ami megfogta. Talán a rossz fiús jellem, megjelenés, vagy csak a rajongás érzete, hogy egy ilyen érdekes és izgalmas könyvet tudott világnak adni. De ez utóbbi túl gyerekes lett volna. Inkább csak érdekelte az ürge igazi jelleme, amit lepel alatt takart.
Még jobban elmosolyodott, amikor a pasas a saját könyvét sz.r jelzővel illette illetve a mélységig alázta a  művét. A mondat és annak hanglejtése két dolgot sugallt: magabiztosságot illetve némi bizonytalanságot, amelyek együtt fura, erős kompozíciót alkottak.
- Nem feltétlenül szar. Vannak olyan mélységei, amit halandó, azaz átlagos ember nem érthet meg, illetve vannak olyan részletei, amik ellenpéldák az őrült tettekre és erre jön egy csipetnyi rossz fiús beütés. Ez fogott meg benne- magyarázta a hugrás lány a könyv tartalmát. Egészen belepirult a beszéd végére, főleg, hogy az előadást a mű szerzőjének adta. Kissé zavarba hozta, de annyira elmélyült a férfiről alkotott gondolatmenetérben, hogy még a vajsöre is a pulton árválkodott, félig kiürítve. Gyorsan belekortyolt.
- És? Hogy sikerült kiszúrnod? Általában nem ismernek fel - kérdezte Mr Domogarov, miközben az utolsó cseppeket kortyolta az italából. Jessie letette a sört, enyhén megnyalta az ajkait.
- Hát annyira nem volt nehéz dolgom. Kiszúrni egy ukrán pasast, aki mellé véletlen a sors odavetett nem túl nehéz. Főleg, hogy ha a kezében tartja a saját kötetét, az csak- csak árulkodik valamiről - mosolygott kelletlenül Angie és a könyvre mutatott kiegészítve utolsó szavait. Azt persze nem szőtte bele, hogy percekig teketóriázott, ugyanis így magabiztosabbnak tűnt.

- Igen- igen, tudom. Jómagam egy hetedikes Roxfortos diák lennék, aki él- hal a kötetéért. Névszerint Angie, Angela Sirett. Egyébként mennyi dolgot merített a saját életéből a könyv megírásához? Vagy csak szimplán beleképzelte magát a szituációkba?

Földre szállt angyal

Fokozódó figyelemmel lesem a csajt, ahogy az ennivaló domborulatai egyre gyorsabb ütemben mozognak fel-le, fel-le... mint egy mugli jojó, ha sokáig nézem beleszédülök.
Ez jó jel. Azt jelenti, hogy valaki nem is olyan biztos magában, mint amilyennek kinéz. Ígéretes kezdet.
A nőcske a türkizkék mérget figyelte, én meg a szemét. Szép, kellemesen csillogó zöld szemei vannak, elnézném őket egész este... persze nem itt, inkább valami meghittebb helyen... mondjuk az ágyamban. És az a finom kis mosoly... összefutott a nyál a számban.
- Uhh, ne sértegess -vonom össze morcosan a szemöldököm a magázásra- szólíts csak Maxnak, a magázódás k.rvára hivatalos egy kocsmapult mellé -köhögve fújom ki az újabb adag dohányfüstöt.
- Meg öregít is... mintha valami vén f.sz lennék. Egyébként is, nem kell feltétlenül egyedül iszogatnom... ha a hölgy megtisztel a társaságával -hajtom meg a fejemet a leányzó felé. A tanítóm jó munkát végzett annak idején; apám is büszke lehetne rám, a gesztus kifogástalan volt. Sőt, kifejezetten lovagiasan viselkedtem. Néha a legjobbakkal is megesik. A vigyort csak dörzspapírral lehetett volna lesikálni a képemről.
Érdeklődve figyel, mintha jól meg akarna jegyezni magának. Minden bizonnyal így is van, nem vagyok egy mindennapi látvány -a májam minden másodperccel egyre kövérebb lett, és most nem csak a szesztől.
Szemöldökeim egyre feljebb csúsznak, ahogy a knútot érő ponyvám rövid összefoglalását hallgatom. Kiveszem a pipát a számból, és a zsebemből előhalászott pipaszurkálóval a dohányt kezdem piszkálgatni.
- Ezt jól látod, aranyom, sosem voltam átlagos -bólogatok somolyogva- de az ellenpéldák... szerintem elb.szták a borítót és te egy másik regényt olvastál. Az enyémben semmi normális nincsen, egy rakás őrültségről szól. A rosszfiús beütést meg mindenki döntse el maga -diadalittasan a számba dugom a pipát, és kihúzom magam a széken.
- Szóval megfogtalak, mi? Akkor nem is engedlek el -paskolom meg a zsenge combokat, hogy aztán „véletlenül” a kiscsaj térdén felejtsem a kezemet. Ősrégi trükk, de mindig besz.pják. Zavartan kortyol a vajsöréből, nekem meg felcsillan a szemem, ahogy megnyalja a száját. Az enyémet nem akarja nyalogatni kicsit?
- Mi a franc, a fejemre van írva? -szemmel láthatóan mulattat a dolog. Közben megjön a második kör vodkám, élvezettel kortyolok bele. Az önpusztítás mindig élvezet.
- Ja, hogy ez -lóbálom meg az említettet. Az ilyen okos és szemes kislányoknak biztosan feltűnik a szekrényem sarkának a nyoma, ami alatt az elmúlt 3 hónapot töltötte. Meg persze a megszámlálhatatlan kávéfolt is az oldalán- Most biztosan azt hiszed, mekkora beképzelt p.cs vagyok, hogy a saját könyvemet olvasom.
Ne mutogass, mert rászoksz a lopásra, nem mondták még? Nem szívesen sütnék pitét a pálcához, még egy ilyen csinos lánynak sem -ahogy a nyomdák szégyenére mutat, elkapom a kezét, majd elengedem. Remélem, ismeri a mugli közhelyet a reszelőről és a pitéről, kár lenne egy ilyen jó poént elpazarolni.
- Szóval rajongó vagy? Ez hízelgő... -intek a viseltes könyv felé, ahogy újabb adag vizecskét küldök a süllyesztőbe.
- Hetedikes? Az mit jelent pontosan? Sosem jártam a Roxfortba -közben leakasztom az övemről a dohányos zacskómat, kitisztítom a pipát, majd újra megtömöm a walesivel.
- Angie... -ízlelgetem a nevét a művelet közben, kezeim gyakorlott mozdulattal dolgoznak- egy ilyen angyalkának nem is lehet más neve. Kaján pillantással lesem, hogy sikerül-e zavarba hoznom.
- Jó a kérdés, angyalom -hagyom rá, ahogy nagyot szippantok, orromon-számon dől az illatos füst- te mit gondolsz?

Nem zavarta a lányt, ahogy a fickó végigmérte. Egyáltalán nem. Valahogy kedve támadt egy kicsit kacérkodni, így véka alá rejtve azon teóriáját, hogy a férfi és a nő között legyen mindig egy kis egészséges távolság.
Max azon reagálására, melyben kiborult a magázásra Angie elengedett egy kósza mosolyt.
- Szóval, Max- gyakorolta a férfi nevét.- Ez a konkrét név, vagy csak becézett alak?- tért rá azonnal a formaságra. Lényegtelen volt, de nem hagyhatta, hogy a beszélgetés elhaljon.
Jessie érdeklődve hallgatta a férfi reagálását a könyvelemzésre. Kissé megemelkedett a szemöldöke az összefoglalás végére.
- Lehet, hogy elcseszték, de az ellenpéldákat arra értettem, hogy vannak benne olyan jelenetek, amik megmutathatják azt, hogy mit nem kellene csinálni, ha nem akarjuk tönkre vágni az életünket. Na, igen. Azt észleltem, hogy semmi normális nincs benne, de épp ez benne a jó. Ki akar slampos, vázlatszerű sztorikat olvasni, ha nincs benne semmi izgalom?- folytatta a könyvről készült lánc fűzését.- Senki.
A férfi keze időközben a lány combjára csúszott. Jessica úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Volt némi kedve játszadozni, de arra is felkészült, hogy nehogy elfajuljanak a dolgok. Egyszerűen csak hagyta, hogy a férfi az ösztöneit kövesse és higgye azt, mint mindenki: Miss Sirett egy buta, átverhető liba, aki nem jó másra csak egy kis szeretkezésre, akit ki lehet használni, majd kidobni a kukába. Pedig Angela mindig is úgy érezte több van benne ennél, de ahhoz, hogy ezt megmutathassa várni kellett, hogy eljöjjön az alkalom és kiugorjon a róka a bokorból.
A társalgás közben kihörpintette az utolsó csepp vajsörét, benedvesítve ajkait. Kissé befordult a pult felé, hogy leadjon egy újabb rendelést.
- Madam Rosmerta! Kérnék én is egy vodkát!- szólt oda a kocsmárosnak. Az ötlet olyan légből kapott volt, de valahogy az agya sem tiltakozott. Rosszalkodni akart és nem hitte, hogy bárkinek is lett volna ellenvetése, hogy ő is egy kicsit kikapcsolódjon, ilyen vészjósló időkben.- Még mielőtt megkérdezné, nagykorú vagyok- tette hozzá egy bájmosollyal. A rendelés után visszafordult Maxhez.
- A fejedre? Hmm, semmi érdekes, csupán elböngészgettem az arcvonásaidat- vigyorgott a lány természetesen, mintha oly illendő lenne a másik kinézetét mérlegelni.
- Nem, nem gondolom. Ilyen eszembe sem jutott- kacsintott, mikor önbíráskodó üzemmódba lépett Mr Domogarov.- Igen, már mondták ezt a mutogatós okoskodást, de nem feltétlen igaz, hacsak valaki nem hajlamos a lopásra. És mélyen remélem, hogy én nem vagyok az- mosolygott továbbra is a férfi felvetésére.- De egyáltalán, minek azt a rohadt pitét beengednék a börtönbe?- kuncogott. Kevés lehetőséget látott benne, hogy a pite betaláljon a címzetthez, mondjuk az Azkabanba. Egyáltalán, ha be is engednék, tuti megtalálnák benne a pálcát és fuccs a szökési tervnek. Egyáltalán melyik félnótás mugli találta ezt ki? De igazán nem akart kötekedni.
- Igen- igen egy rajongó- bólogatott a lányka, kissé elpirulva.
- Hetedikesnek lenni azt jelenti, hogy 17 évesként ebben az évben végzem el a Mágusképzőt- magyarázott Angie. Egészen kiment a fejéből, hogy a férfi Dumstrangos tanítvány volt, mivel olyan kellemes hangulatban beszélgettek.
- Angie... egy ilyen angyalkának nem is lehet más neve- hangzott Max szájából ez a rövidke, de oly édes mondat, amit még jobban fényezett, hogy az egyik kedvenc írójától hallotta. Halványan el is pirult. Ekkor érkezett meg az itala. Egy kecses mozdulattal hörpintett a löttyből, majd válaszolt beszélgetőpartnerének.
- Hey, én kérdeztem. Nem illik kérdéssel válaszolni. Egyébként igen, szerintem minden egyes betű az életedről árulkodik- mosolygott huncutul.- Viszont ennek fényében tényleg nem volt egy mókás életed, te kis Maxi King- s gyengéden megveregette a pasas borostás arcát. Nem is tudta, hogy honnan jutott eszébe a csokoládé neve, főleg, hogy kevés közös tulajdonság volt az édesség márka és az író közt, de legalább jól hangzott.

Angyalka

- Miért érdekel, virágom? –kérdezem csintalan pillantással, mikor a nevem kezdi érdekelni az angyalkát. Nem tökmindegy? Így használom és kész. Bár ha jobban meggondolom, ezeknek az angoloknak minden furcsa, ami idegen eredetű, még az ilyen lezüllött firkászok is.
- A teljes név Maksim, de a Max sokkal egyszerűbb mindenkinek –válaszolom végül, ahogy újabb füstfelhőt küldök az előzők után, majd elvigyorodom, ahogy eszembe jut a kiadóm álláspontja a témában- és legalább könnyen ráfér a borítóra.
Látom rajta a hitetlenkedést, ahogy az őszinte önkritikámat hallgatja, majd lelkesen részletezi, hogy ez mennyire nem igaz.
- Hát, ha másnak nem is, elrettentő példának legalább jó vagyok –viccelem el a dolgot, pedig a csajnak k.rvára igaza van. Nem így kellene lennie- Kevesen mernének ennyire komor történetet megírni, én is meglepődtem, milyen bazi nagy siker lett.
Ahogy a könyvről beszélek, az a rohadt k.rva megint kísérteni kezd, alig bírom elüldözni; iszom is gyorsan egy kortyot, nehogy visszajöjjön, de tudom, az üveg is kevés lesz hozzá, hogy visszatartsa, ha jönni akar. Olyan, mint a hányás.
- Melyik volt a kedvenc részed? –nem tudtam ellenállni a kísértésnek, meg kellett kérdeznem. Legalább kiderül, mivel lehet bevágódni nála. Most megint megnyalta a száját. Merlin trottyos gatyájára, azok az ajkak! Elnyalogatnám őket…
Ahogy a pulthoz fordul, leveszem róla a kezem –egyelőre- és újra megszurkálom a dohányt.
- Nem lesz az erős egy ilyen kislánynak, he? –sandítok fel, mikor megüti a fülem a rendelés- Ha megiszod tisztán húzóra, minden elismerésem a tiéd.
Ez a kedvenc játékom. Vedd rá, hogy leigya magát, aztán onnan már egyszerű a dolog. Ahogy elnézem a kis boszorkányt, nem kell neki több 3-4 kupicánál, hogy elintézze magát. A pirulás alapján már így is jócskán sikerült zavarba hoznom, miért ne tennék rá még egy lapáttal?  Integetek Rosie-nak, hogy az én poharamat is töltse meg.
- És mond csak, milyen itt az élet? Unalmas? Mámorító? Fogadni merek rá, hogy legalább annyi hülye szabály van itt is, mint a Durmstrangban… és ti is alig várjátok, hogy megszeghessétek őket –kacsintok cinkosan a fruskára. A régi szép idők, mikor még az volt a legnagyobb gondom, hogyan szegjem meg a házirendet a leglátványosabban… mindig perverz öröm fogott el, mikor felrúghattam azokat a kib.szott szabályokat, néha még a dugásnál is jobb volt. Na jó, annyira azért mégsem, de majdnem.
- Emlékszem, mikor az első trágyagránátot robbantottam a folyosón, majdnem elkaptak –mesélem fojtott hangon, közelebb hajolva a kis angyalkámhoz. Ilyen közelről még szebb volt a szeme. Rosie pedig éppen ekkor ért oda az üveggel.
- Fenékig! –emelem koccintásra a hazait, majd legurítom a szeszt és élvezem, ahogy marja a gyomromat. 
- Elárulom, jól gondolod –bólogatok sötét tekintettel, miután egy mugli édességnek becéz. Beszarás. Ilyen még nem volt.
Ahogy a keze megcirógatja a borostámat, biztosan tudom, hogy a bőre tényleg olyan hamvas mint amilyennek kinéz. A fiatalos üdeség szinte ordít a csajról, én pedig mindennek ellen tudok állni, csak annak a mocskos kísértésnek nem. Mielőtt még elhúzná a kezét, elkapom és csókot nyomok rá, ahogy gyerekkoromban tanultam az apámtól. A folytatás csak a lánytól függ: ha elhúzza, elengedem; ha nem, akkor nem eresztem.
- De nem azért vagyok itt, hogy olyasmiről rizsázzak, amit te is tudsz. Inkább mesélj magadról! –bíztatom. A nők szeretik, ha meghallgatják őket, tehát bármennyire is nem érdekel, meg fogom hallgatni. Egyrészt meg kell tudnom, mivel lehet teljesen megfogni ezt a libát, másrészt talán ad valami ihletet is a következő regényemhez.